AZ ÓKOR HÉT CSODÁJÁBÓL
 
 
HÁRMAT FÖLDRENGÉSEK PUSZTÍTOTTAK EL
 
 
 
(2024 augusztus)
 
 
 
 
 
 
 
 
 ABSTRACT
Számtalan földrengés, cunami történt az ókorban, a Földközi-tenger környékén kölönösen. Nevezetes városok, mint Trója, Mükéné és Knósszosz eltünésének oka földrengés volt. A szökőár ritkábban előforduló jelenség, pl. a Théra (Santorini) vulkán kitörését követő szökőárról nincs is leírás, de habkő lelet bizonyítja, hogy elérte a Nílus-deltát. Már az ókorban építettek olyan nagyméretű épületeket, amelyeket találékony módszerekkel védtek a földrengések ellen. 
 
 
 
BEVEZETÉS
A Földközi-tenger törésvonalak mentén és környékén fekszik, számtalan földrengés, cunami történt az ókorban a Földközi-tenger környékén
(https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_historical_earthquakes).
 
NearEastTectonics NewScientist2011 1024x709
 
Fő törésvonalak, tektonikai lemezek a Közel-Keleten (Forrás: New Scientist, 2011).
Az afrikai lemez észak felé mozog az anatóliai lemez alatt; Az arab lemez észak felé mozog, ami az anatóliai és az Égei-tengeri lemezek forgását idézi elő. Az afrikai és az arab lemezek közötti határvonal: a Holt-tengeri törés, a Jordán-völgy és a Beqaa-völgy.
Az észak-anatóliai törés Isztambul közelében halad el, és egy vulkáni ív követi a görög Aegina, Milos, Santorini, Nysiros/Gyali/Kos szigeteket;  ami a szigetek süllyedését idézi elő.
Nevezetes városok, mint Trója (Vergilius: Aeneis 3.410-420., vékony homokrétegre építették a védőfalait a földrengések ellen), Mükéné és Knósszosz i. e. 1200 körüli részleges eltűnésének okai  földrengések voltak, de nem egyértelmű, hogy a rövid lefolyású katasztrófák teljesen megsemmisítették-e a civilizációkat. Két nevezetes vulkánkitörés:
 
minoanash1
 
A Théra vulkáni hamu vastagsága, cm-ben 
 
 
FONTOS C14 MAGVAK
A Szantorini minószi vulkánkitörésének 14C kormeghatározása 14C kalibrációs görbék alapján (az ábra a CC BY-NC 4.0 licenc szerint sokszorosítható, https://www.pnas.org/content/117/16/8677).
(Felül a piros, a széles körűen használt IntCal13  14C - es évgyűrű kalibrációs görbe látható. A kék görbe az észak-amerikai bíborfenyőből és ír tölgyből származó évgyűrűsorozatok éves  14C  mérésein alapuló kalibrációs görbe. A kék görbének az IntCal13-hoz viszonyított eltolása jelentősen megváltoztatja az olajfa és az akrotiri magvak két 14C - es datálási eredményét B és C-ben.)
 
Az olajfa kalibrált időtartományának piros és kék színű valószínűségi eloszlása a B részben, az akrotiri magvaké a C részben.
A függőleges fekete vonalak A-ban a fák évgyűrűinek növekedési anomáliáit jelzik, amelyeket a bristlecone fenyőknél találtak, ezek lehetséges vulkanikus eseményekre utalnak.
A kitörés régészeti időintervallumát függőleges fekete vonalak jelzik. 
 
 
 

A Vezuv kitorese altal erintett varosok. A fekete felho a vulkani hamu eloszlasat szemlelteti. Forras hu.wikipedia.org

A Vezúv kitörése által érintett városok. A fekete felhő a vulkáni hamu eloszlását szemlélteti (Forrás: hu.wikipedia.org)

 

SZÖKŐÁRAK, FÖLDRENGÉSEK AZ ÓKORBAN
A földrengések gyakoriak voltak, de a szökőár ritka jelenség volt, mint pl. a Théra vulkán kitörését követő szökőár, nincs is leírása. Egy másik szökőár leírása, amely a  i..u. IV. században sújtotta a Meditteráneumot:  "Ammianus Marcellinus, aki megírta Róma történetét Nerva császár uralkodásától, az I. század végétől a saját koráig, a IV. század utolsó évtizedéig, XXVI. könyvében egy olyan természeti jelenségről számol be, amelynek ismérvei egy cunamiszerű katasztrófának felelnek meg. Az univerzális kataklizmának nevezett természeti csapás a szerző szerint Valentinianus császár idején, 365. július 21-én következett be a Földközi-tenger medencéjében, amelynek keleti partvidékét hatalmas erejű földrengés rázta meg, majd tengeri áradat pusztított".  A szerző leírja a katasztrófát megelőző természeti jelenségeket. "Napkelte után cikázó villámok jelentek meg, az egész Föld megrázkódott, egyensúlya megrendült, a tenger pedig kettévált és felkorbácsolt hullámokkal visszavonult. Ahogy a hullámok visszavonultak, feltárult a tengerfenék, az iszapban vergődő tengeri állatokkal. A tenger visszavonulásával a hajók is a szárazföldre kerültek, mintha zátonyra futottak volna.... és ekkor következett be a természeti csapás: a zúgó tenger "mintegy megneheztelve kényszerű visszavonulásáért" ellenkező irányban visszazúdult, és a dühösen lecsapó hullámok elárasztották a szigeteket, a szárazföldet, a part menti településeket. Az ókori történetíró leírja, hogy a szökőár 2 mérföldre - mintegy 3 kilométerre - sodorta a hajókat a szárazföld belsejébe. Nagy hajók, például Alexandriában, háztetőkön feneklettek meg. A Kelet-Mediterráneumban valószínűleg is volt 365-ben egy hatalmas erejű földrengés, amelyet szökőár követett. Epicentruma Kréta közelében lehetett, és a természeti csapás az ókori Palesztinától Szicíliáig, sőt talán Spanyolországig éreztethette a hatását. Például Kréta nyugati partvidéke csaknem 9 méterrel emelkedett meg. Mérésekkel próbálják meghatározni azt is, hogy milyen erejű lehetett a szökőár. Úgy gondolják, hogyha Kréta közelében volt a földrengés epicentruma, akkor az óránkénti 600-900 kilométeres sebességgel száguldó hullámok egy óra alatt érhették el Alexandria partvidékét". A legdrámaibb történelmi események során a földrengés hatásai a cunami hatásaival kombinálódtak, például egy part menti (https://www.ancientportsantiques.com/ancient-climate/tsunamis/) területet süllyedésnek (vagy kiemelkedésnek) és áradásnak tettek ki egy másik helyen ugyanazon földrengés által generált cunami által. Valószínűleg ez történt 365. július 21-én, amikor Kréta szó szerint megdőlhetett (9 m-es kiemelkedés a délnyugati oldalon és 4 m-es süllyedés az északkeleti oldalon), és ennek hatása az egész Földközi-tenger keleti részén érezhető volt.
 
Időszámítás kezdete előtti szökőárak/ földrengések:
i. e. 1365 Ugaritban, amelyet egy Amarna-levél említ,
i. e. 525-ben Türosz és Szidon, amelyet Sztrabón említ,
i. e. 479 Potidaiánál, amelyet Hérodotosz leír,
i. e. 426-ban Orobiae-nál (Észak-Euboea), amelyet Thuküdidész említ,
i. e. 373-ban Helikében (Peloponnészosz északi része), amikor a város eltűnt,
i. e. 227 Rodosznál, amikor a kolosszus összeomlott,
i. e. 92-ben nagy szökőár a levantei partvidéken,
i. u. 79-ben a Vezúv kitörése Pompei közelében,
i. u. 365, amely Kréta nyugati részén kezdődött, de a Levantétől Szicíliáig éreztette hatását,
i. u. 458-ban Antiochiában,
i. u. 551-ben a levantei partvidéken az egyik legnagyobb ókori földrengés,
i. u. 747, nagy földrengés Galileában és a Beqaa-völgyben,
i. u. 854-ben nagy földrengés a Tiberias-tónál.
i. u. 881-ben a levantei partvidéken kezdődött, de a Levantetól Andalúziáig érezhető volt,
991, 1002 vagy 1003, 1089, 1157, 1202, 
1303-ban Rodosz közelében, de Akkótól Tuniszig és Isztambulig éreztette hatását,  
1408 Lattakia környékén, és mások 1500 után.
I. e. 500 és 1500 között legalább 400 földrengés és/vagy cunami történt a Földközi-tenger térségében, azaz akár 20 cunami, földrengés/évszázad gyakoriságot jelent, főként a Földközi-tenger keleti részén.
 
ÉPÜLETEK FÖLDRENGES ELLENI VÉDELME
 
Kérdés, hogy az ókori épületek miért állnak annak ellenére, hogy több erős szeizmikus megrázkódtatást túléltek? Mitől olyan erősek, hogy több mint ezer éven át ellenállnak a földrengéseknek, és sértetlenek maradnak?

A japán Horyu-Dzsi templom pagodája „Shinbashira”-val épült, amely egy nagy oszlop, amelyet az épület közepén áthaladó aknában helyeztek el, ami lengéscsillapítóként működik. Évszázadok óta stabilizálja az egész 122 láb magas faépítményt számos, bármilyen erősségű földrengés esetén.

A kínai Tiltott Város földrengésveszélyes területein található legrégebbi épületek évezredeket éltek túl az alattuk zajló számos erőteljes szeizmikus tevékenységgel. Titkukat „Dougong”-nak nevezik. Ez a régi kínai építészet megkülönböztető jegye, ahol a túlnyúló tetőket fából készült konzolok sora támasztja alá. Ezeket a konzolokat egymásba merőlegesen illesztve helyezik el, és a súlyt egyenletesen osztják el. 

A régi idők leleményes inka mérnökei úgy tervezték a híres perui Machu Picchut, 7 970 láb magasan a tenger felett. Úgy faragták ki a köveket, hogy habarcs nélkül illeszkedjenek egymáshoz, hasonlóan a mai Lego játékhoz. 

Építészeti elemzők kutatták az európai kastélyok stabil alapját, amely az évszázadok során számos erős földrengést elviseltek.
Úgy vélik, hogy ezeket az alapokat három réteg kővel rögzítik a talajhoz, ahol a legmélyebb szint viszonylag lazán lerakott apró kövekből áll. Ez a réteg nyeli el a földrengés pusztító erejének első hullámát. Ezen felül van egy réteg nagyobb,  egyenletes, habarcs nélkül elhelyezett kövekkel, az úgynevezett ortosztátokkal. Végül pedig a föld felett álló szerkezet alapja. Ez a többrétegű alapozás tökéletesen kiegyenlíti a földrengések erőit, miközben védi a fölötte lévő épületet.
A rómaiak idején kétféle védelmet használtak. A kváderköves vagy a szabűlytalan kövekből épített falakba égetett téglákból rétegeket építettek:
 
Gariannonum Burgh Castle south wall well preserved close up
 
A tapasztalat szerint vízszintesen elmozdult a fal, és nem dőlt le kisebb rengéseknél a szintező téglák miatt (https://pt.wikipedia.org/wiki/Opus_mixtum).
 
Egy másik módszerrel hornyokat véstek a kövekbe és kiöntötték ólommal. Oszlopok esetén négyszög alakú kőtömböknek véstek lyukakat az oszlopelemek aljára és tetejére a görögök és a rómaiak. 
 
ancient metal clamps
 

AZ ÓKOR HÉT CSODÁJÁBÓL HÁRMAT FÖLDRENGÉSEK PUSZTÍTOTTAK EL

SevenWondersOfTheWorld

          Az ókori csodák majdnem mind építészeti remekművek voltak (https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=1224582)

Az ókori világ hét csodáját először Bizánci Philón (i. e. 3. század) gyűjtötte össze i. e. 225-ben, Kevesebb mint 60 évig állt egyszerre mind a hét csoda, ma már csak a gízai nagy piramis létezik. Philón mérnökként dolgozott az alexandriai könyvtárban, ahol A hét csodáról című művét írta. A mű olyan népszerű lett, hogy eredetiben vagy másolatban Bizáncba vitték, ahol további másolatokat készítettek róla, amiket aztán a szellemi élet központjaiként működő városokba továbbítottak.(https://www.worldhistory.org/trans/hu/1-530/a-vilag-het-csodaja/). A ma elfogadott, a Földközi-tenger körüli hét csoda i. e. 2560 és i. e. 280 között épült:

A gízai nagy piramis, ma is áll,
a babiloni Szemiramisz függőkertje, a helye és a története bizonytalan, 
az olümpiai Zeusz-szobor, elveszett, ellopták,
az epheszoszi Artemisz-templom. leégett,
a halikarnasszoszi mauzóleum, földrengés miatt leomlott,
a rodoszi kolosszus, földrengés miatt leomlott,
 a pharoszi világítótorny földrengés miatt leomlott.

Az ismertek forrása, a kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés. A világ számos régi idők építészeti csodája ellenáll a földrengéseknek. Pl. az egyiptomi piramisok, a japán Horyu-Ji templom pagodája, a perui Machu Picchu, a Pekingben a Tiltott Város ősi kínai épületei, a középkori európai várakra vagy az ősi indiai templomokra. Túlélték az olyan csapásokat, mint amilyenek a nagy a földrengések (https://www.incredibleindustries.co.in/blog/how-do-ancient-buildings-withstand-earthquakes-).

RODOSZI KOLOSSZUS 

 Colossus of Rhodes

 (https://hu.wikipedia.org/wiki/Rodoszi_kolosszus)

I. e. 304-ben I. Antigonosz makedón király, Nagy Sándor egyik hadvezére, nagy sereggel támadta meg a távoli Egyiptommal szövetségben álló Rodosz szigetét. A félszemű azonban vereséget szenvedett, ugyanis a Ptolemaioszok hajóhada időben érkezett meg, és avatkozott csatába  (https://hu.wikipedia.org/wiki/Rodoszi_kolosszus). A sziget hálás népe egy monumentális szoborral akart kedveskedni patrónusának, Héliosznak.

Az építése i. e. 292-ben kezdődött, és 12 évig tartott. Az építőmester, Kharész egy vasszerkezetet készített, amelyet agyaggal vontak be. A belső szerkezet kialakítása után a művet egy földhányással vették körbe, hogy a félig kész szoborra ráhelyezhessék a bronzból készült fémlapokat. A szobor belsejét kövekkel töltötték fel, mert a kolosszus hullámtörőként is szolgált. A szobor egy 18 méter magas, kör alakú vagy nyolcszögletű alapzaton állt. A források szerint a város tenger felőli bejáratánál kapott helyet, az egyik lábával az egyik parton, a másikkal a másik oldalon. A szobor építésénél – a feljegyzésekből tudjuk – 15 tonna bronzot és 9 tonna vasat használtak fel. Rodosz büszkesége azonban csupán 54 évig állt.
I. e. 226-ban egy földrengés hatására a szobor az egyik térdénél meghasadt, és belebukott a tengerbe. A természeti katasztrófában Rodosz lakóépületeiben is jelentős kár keletkezett. III. Ptolemaiosz egyiptomi király felajánlotta, hogy állja az újjáépítési költségeket, azonban a delphoi jósnő intelme miatt a rodosziak megijedtek, hogy a napisten esetleg megharagudott rájuk, így nem merték újjáépíteni. A szobor maradványai évszázadokon át a helyükön maradtak, s az utazók beszámolói alapján még törött állapotukban is lenyűgöző látványt nyújtottak. 653-ban, amikor az arabok meghódították Rodosz szigetét, a kolosszus megmaradt részeit eladták egy edesszai zsidónak, aki a monda szerint a bronz részeit 900 tevén szállította el.
 
ALEXANDRIAI VILÁGÍTÓTORONY
Az alexandriai világítótorony, más néven Pharosz-i torony az ókori Egyiptom Ptolemaiosz Királyságában, II. Ptolemaiosz (i. e. 280-247) uralkodása alatt épült. Becslések szerint legalább 100 méter (330 láb) volt a teljes magassága. Az ókori világ hét csodájának egyike volt, és sok évszázadon át a világ egyik legmagasabb ember alkotta építménye volt.
A világítótorony i. u. 956 és 1323 között három földrengés következtében súlyosan megrongálódott, leomlott, köveit széthordták.  A halikarnasszoszi mauzóleum és a fennmaradt gízai Nagy Piramis után a harmadik legtovább fennmaradt ókori csoda volt, részben 1480-ig fennmaradt, amikor az utolsó megmaradt köveit felhasználták, hogy a helyén felépítsék a Qaitbay fellegvárat.
1994-ben egy francia régészcsoport lemerült Alexandria keleti kikötőjének vizébe, és felfedezte a világítótorony néhány maradványát a tengerfenéken (https://en.wikipedia.org/wiki/Lighthouse_of_Alexandria)..
A világítótornyot az i. e. harmadik században építették, Nagy Sándor halála után I. Ptolemaiosz építtette. Tizenkét évig tartott, összesen 800 talentum ezüstbe került. A fényt a tetején lévő kemencével állították elő, és a torony állítólag  tömör mészkő- és gránittömbökből épült.
A világítótorony építéséhez használt homok- és mészkőtömböket elemezték, hogy kiderítsék, honnan származnak, és az ásványtani és kémiai elemzések szerint a  D-i Wadi Hammamat kőbányákból származnak.
A világítótorony arab leírásai összhangban vannak, a magasságok tizenöt százalékban térnek el, 103 és 118 m (338 és 387 láb) között, egy 30 x 30 m (98 x 98 láb) négyzet alapterületű alapon. A torony három kúpos szintből állt: egy alsó négyzet alakú részből ; egy középső nyolcszögletű részből; és a tetején egy kör alakú részből.  Al-Maszudi a 10. században azt írta, hogy a tenger felé néző oldalon egy Zeusznak szentelt felirat volt. Al-Idrisi geográfus 1154-ben meglátogatta a világítótornyot, és a négyszögletes tengelyben végig lyukakat  jegyzett fel a fal köveiben, amelyekben a tömbök között a tömbök tövében töltőanyagként ólmot használtak. A világítótorony teljes magasságát 300 dhira rashashl-ra (162 m) becsülte. A csúcsán egy bronztükör volt, amely nappal visszaverte a napfényt; éjszaka tüzet gyújtottak. Az alexandriai pénzverde által vert római kori érmék azt mutatják, hogy az épület négy sarkán egy-egy Triton-szobor állt, a tetején pedig Poszeidón vagy Zeusz szobra.
A világítótorony legteljesebb leírása Balawi el-Andaloussi arab utazótól származik, aki i. u. 1166-ban járt Alexandriában. Balawi leírást és méréseket adott a világítótorony négyszögletes aknájának belsejéről. A belső rámpát 7 shibr (189 cm, 6,2 láb) falazattal fedettnek írta le, amit úgy jegyzett fel, hogy két lovas egyszerre tudjon rajta áthaladni. Az óramutató járásával megegyező irányban haladva a rámpa négy emeletet foglalt magában, a második, harmadik és negyedik emeleten tizennyolc, tizennégy, illetve tizenhét szobával. Balawi számításai szerint a világítótorony alapja mindkét oldalon 45 ba (30 m, 100 láb) hosszú volt, az összekötő rámpa 600 dhira (300 m, 984 láb) hosszú és 20 dhira (10 m, 32 láb) széles volt. A nyolcszögletű rész szélessége 24 ba (16,4 m, 54 ft), a hengeres rész átmérője pedig 12,73 ba (8,7 m, 28,5 ft). A világítótorony csúcsát 6,4 ba (4,3 m 20,9 ft) átmérőre becsülte. 
A világítótoronyról az 1303-as krétai földrengés általi pusztulása utáni késői beszámolók között szerepel Ibn Battuta marokkói tudós és felfedező, aki 1326-ban és 1349-ben Alexandrián haladt át. Battuta megjegyezte, hogy a világítótorony romos volt, csak a négyszögletes torony és a bejárati rámpa volt észrevehető. Megállapította, hogy a torony mindkét oldalán 140 shibr (30,8 m, 101 láb) magas volt.
A világítótorony részben megrepedt és megrongálódott a 796-os és 951-es földrengések következtében, és a 956-os földrengés során, majd 1303-ban és 1323-ban összeomlott a szerkezete. A földrengések két jól ismert tektonikai határvonalról, az afrikai-arab és a vörös-tengeri hasadékzónából terjednek, amelyek 350, illetve 520 km-re vannak a világítótorony helyétől. A dokumentáció szerint a 956-os földrengés volt az első, amely az építmény több mint 20 méteres felső részének szerkezeti összeomlását okozta.
A 956-os földrengés utáni dokumentált javítások közé tartozik egy iszlám stílusú kupola felállítása, miután a korábban az emlékmű tetején álló szobor összeomlott. A legpusztítóbb, 1303-as földrengés a görög Kréta szigetéről (Alexandriától 280-350 km-re) indult. 1480-ban a csonkakő maradványa eltűnt, amikor az akkori egyiptomi szultán, Qaitbay egy középkori erődöt épített a világítótorony helyére, felhasználva a lehullott kő egy részét. Az abusiri Pharosz, egy ókori síremlék, amelyről úgy gondolják, hogy az alexandriai Pharosz mintájára készült, amellyel megközelítőleg egyidős:
 
Pharos at Abuqir
 
 HALIKARNASSZOSZI MAUZÓLEUM 
Egy i. e. 353 és i. e. 350 között épült síremlék, amely Mauszólosz, perzsa királyi helytartó (satrapa) és felesége számára épült a kis-ázsiai Halikarnasszoszban (Bodrum, Törökország, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Halikarnasszoszi_mauz%C3%B3leum). Szatürosz és Pütheosz görög építészek tervezték, Pütheosz faragta ki az épület tetején található négyesfogatot is márványból. Sértetlen volt, amikor Nagy Sándor bevette a várost i. e. 334-ben, és még az i. e. I. század közepén rendszeres kalóztámadások során is. Később földrengések sorozata romba döntötte. A 15. századra már csak a talapzata maradt felismerhető.
 
The maussolleion model dsc02711 miniaturk nevit 1
 
 
 
*