ADRIAI-TENGERI RÓMAI KIKÖTŐK
(2024 június)
ABSTRACT
Az Adria itáliai oldalán fekvő római kori kikötőket utak kötötték össze Rómával, első sorban Brundisiumot (Brindisi), Anconát, Barit és Riminit. A kikötőkben kereskedelmi raktárakat, tengerészeti támaszpontokat és hajóépítő műhelyeket építettek. A személyszállítás a kereskedelmi- és néha a hadihajókon történt. / ROMAN PORTS ON THE ADRIATIC SEA: The Roman ports on the Italian side of the Adriatic were linked to Rome by roads, first and foremost Brundisium (Brindisi), Ancona, Bari and Rimini. The ports were used as trading depots, naval bases and shipbuilding workshops. Passenger transport was carried on merchant and sometimes warships.
BEVEZETÉS
A római katonai kikötőket (https://www.romanports.org/en/articles/human-interest/718-roman-military-ports.html) úgy építették, hogy ne legyenek beláthatóak; ott épültek, ahol a hajók védettek voltak az időjárástól, és ahol a károkat ki lehetett javítani, és raktárhelyiségek is voltak az anyagok és a flották (classisok) számára. Gyakran volt a közelben tábor vagy szabad hely, raktár, amit a hajók ellátására lehetett használni; katonai tábor, ahol a legénység pihenhetett, lakhatott. Az épületeken kívül - a polgári kikötőkhöz hasonlóan - voltak raktárak, termálfürdők, rakpartok, világítótornyok és templomok is. A római haditengerészetnek is rendelkezésére álltak különböző kereskedelmi hajók, amelyek olyan feladatokat láttak el, mint az emberek és/vagy áruk szállítása a flotta, a legénység ellátásához. A szárazföldi hadsereghez hasonlóan a flotta is ideiglenes fából épített kikötőket használt, amelyeket elhagyásuk után lebontottak.
Az Adria keleti partján (Split, Zára, Pula, Ragúza)*, a Földközi-tenger keleti részén. a szövetségeseik kikötőire és hadiflottáira támaszkodtak. Ez alól kivétel volt Brundisium, amely stratégiai fontosságú ponton feküdt, és az Adriai-tengerre, Görögország és a keleti világ felé vezető átjárót ellenőrizte. A kikötő birtoklása ezért nagy jelentőséggel bírt a köztársasági korszak végi polgárháborúk idején is. A katonai flották főként ideiglenes kikötőket és ténylegesen kereskedelmi célokra épített kikötőket használtak.
Adriai-tenger (Wikipedia)
Keleten* több nagyváros is rendelkezett saját kikötővel, saját hadiflottát építettek, és be is vetették. A hatalmi helyzetet megváltoztatta a neves római kikötőépítő, Agrippa. I. e. 38-ban a triumvirátus elveszített egy tengeri csatát Pompeius ellen, és elveszítette a flottáját is. Agrippa tengernagyot kérték fel, hogy építsen egy új flottát és kikötői infrastruktúrát. I. e. 37-ben Agrippa megbízást adott a Portus Iulius-nál kikötők megépítésére, ld. „Campi Flegrei kikötői” vagy a Nápolyi-öböl hadikikötői neveken és Augustus császár tovább építtette a hálózatot Misenumban, a Portus Iulius közelében és az Adriai-tengeren Ravennában. A rómaiak kikötők hálózatát építették ki az itáliai félszigeten és azon túl is, amely olyan kikötőkből állt, ahol hajókat lehetett építeni, javítani és karbantartani, másrészt a tengeri útvonalak mentén elhelyezkedő „köztes kikötőket”, ahonnan lehetőségük volt a hajók és légiók utánpótlására. A kutatás módja internetes keresés volt, célja ismeretterjesztás.
Hadihajók az anconai kikötőben, Traianus oszlopán
(https://www.romanports.org/en/articles/human-interest/718-roman-military-ports.html)
ANCONA
Ancona mesterségesen épített kikötő az Adria partján (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ancona), amelyet a római haditengerészet is használt (Félszigeten: „A könyök, amely az Adriát uralja”). Különböző kutatók szerint Traianus ebből a kikötőből hajózhatott ki a Dácia elleni második hadjáratára, a hipotézis Traianus oszlopának egyik jelenetén alapul, más kutatók úgy vélik, hogy ez Brundisium kikötője is lehetett. A Római Birodalom az illír háború során foglalta el, i. e. 268-ban. A város már a kezdetektől igen jelentős volt, mert innen vezet a legrövidebb tengeri út Dalmáciába, ráadásul egy mészkőszirt védelmében ez az Adria teljes partján Itália egyetlen jó és természetes kikötője. Livius szerint Ancona kikötője az i. e. 178-as illyriai háború idején tengeri támaszpont volt, a ravennai flotta használta. Traianus császár megnagyobbíttatta a kikötőt, és egy rakpartot építtetett. A Római Birodalom bukása után a város a gótok, a longobárdok, majd a szaracénok kezébe került. A középkorban egy ideig független köztársaságként a Pentapolis városszövetséghez tartozott. I. sz. 774-ben Nagy Károly a pápai államnak adományozta.
Ancona kikötő világítótoronnyal, Traianus diadalívével (Ancona-Harbour-Claude-Joseph-Vernet-Oil-Painting)
Ancona kikötő egy hegyi világítótoronnyal, Traianus diadalívével
RAVENNA
Két XII. század végi forrásból tudjuk, hogy Ravennában már Julius Caesar alatt is folytak kikötői munkálatok. Ravenna volt a főhadiszállás, ahol Caesar a Rubicon átkelése előtt a római szenátussal folytatott tárgyalásai során légióit összegyűjtötte.
Caesar meggyilkolása után utódja, Augustus is ezt a kikötőt használta. Itt építette ki flottájának egy részét i. e. 39 és 38 -ban. Augustus ezután Ravennában állomásoztatta az Itáliai-félsziget védelméért felelős két flottájának egyikét.
A Római Birodalom második császári flottájának adott otthont (Vegetius, Epitome of Military Science negyedik könyve szerint - az első a Capo Miseno melletti Portus Juliusban, a nápolyi kikötő közelében Misenumban volt). A kikötő még a birodalom 5. századi hanyatlása után is aktív maradt, és a bizánci uralom alatt újabb virágkorát élte, amiről a mozaikok tanúskodnak. Hanyatlásnak indult, miután a folyó iszapja elöntötte, és a 15. században Velence meghódította. A Ravenna városát a tengerrel összekötő Corsini-csatorna 1738-ban kezdett működni.
Ravenna majdnem ötszáz éven át fontos stratégiai katonai kikötő volt. Amikor nem katonai kikötőként használták, a Római Birodalom császári fővárosának, Ravennának kereskedelmi kikötője volt. A kikötőtől délre a területet főként temetők foglalták el [https://en.wikipedia.org/wiki/Classe,_ancient_port_of_Ravenna].
A közeli erdők miatt ez a kikötő alkalmas volt hajógyárak építésére, hajók építésére, mind a javítására. A város a hajóépítéséről vált ismertté és Ravennában nagy haditengerészeti támaszpontot építettek. A bázis létesítményei cölöpökre épültek. Miután ezek a helyükre kerültek, a kikötő nagy tölgyfa gerendákból készült. Az i. u. 1. századra az építők kerámiatöredékeket építettek be. a 2. századra már téglából építették át. Augustus a kikötőt kizárólag katonai célokra tervezte. A városnak egyetlen gyenge pontja volt, az édesvízhez való hozzáférés. Ezt az akadályt Traianus császár hárította el, aki egy 35 km hosszú vízvezetéket épített Ravennába, amely Classe-t is ellátta. A flotta megépítése után az ott élő katonák és családjaik lakossága lassan, de folyamatosan nőtt. A következő háromszáz évben Ravenna Róma egyik legfontosabb haditengerészeti támaszpontja lett, a flotta Földközi-tenger keleti partvidékének otthona. Cassius Dio 3. századi történetíró szerint a flotta kétszázötven hajóból állt. I. u. 402-ben, az Itáliát érő ismételt germán inváziók idején a fővárost Ravennába helyezték át, mert a közeli mocsarak védhetőbbé tették, az Adria pedig könnyű tengeri menekülési útvonalat biztosított. Amikor a Nyugati Birodalom i. u. 476-ban elbukott, Ravenna lett az Itáliai Ostrogót Királyság fővárosa.
A tengerparti fekvésén túl mocsaras területen is feküdt, a mocsáron pedig csak egyetlen út vezetett keresztül, ezért a kikötő jól védhető volt az esetleges szárazföldi támadásokkal szemben is. Egy csatorna összekötötte a Pó folyót Ravennával. Talán az i. e. 20-as évek elején ásták ki, hogy megkerüljék a folyó torkolatát, mivel a torkolat nehezen hajózható és veszélyes volt.
A város területe részben egy lagúna volt, lakott szigetekkel. A szigetek között kisebb tavak is voltak, amelyek kikötőmedenceként használtak. A kora császárkorban a lagúna legalább két fontos medencéből állt. Az első medence az ókori várostól délnyugatra helyezkedett el. Ettől keletre volt a második medence, amely egy természetes csatornán keresztül a tengerhez vezetett. Itt az ásatások során egy Augustus idejéből származó kikötő nyomaira bukkantak. A kikötőt teljesen körülveszik a temetők, a sírokon található feliratok azt mutatják, hogy tengerészeket is temettek ide.
Az egyik nagyobb szigeten egy százszor ötvenhat méteres, merőleges falú épületet találtak. Ezt az építményt sokan lehetséges haditengerészeti bázisként értelmezik, de a tábor alaprajza inkább egy tengerészeti raktár alaprajzához hasonlít.
Ravennai kikötő (https://www.romanports.org/en/articles/human-interest/718-roman-military-ports.html)
Az épület méretei kizárják, hogy egy erőd (castrum) lenne (egy Populoniában talált felirat és egy Egyiptomban, Fayoumban talált papirusz azt mutatja, hogy Ravennában castrum típusú tábor volt). Ennél a kikötőnél, mint sok más kikötő esetén, nem biztos, hogy csak katonai kikötőként szolgált, a kereskedelmi hajók is használták. Bizonyítékot szolgáltat egy mozaik, amelyet a San Apollinare Nuovóban találtak. Itt a kikötő bejáratát két négyzet alakú őrtorony őrzi, amelyeken ágyúk elhelyezésére is van hely. A kikötőben teherhajók is vannak, ami azt mutatja, hogy a kikötőt katonai és kereskedelmi célokra egyaránt használták:
Sant'Apollinare Nuovo kikötője (https://www.romanports.org/en/articles/human-interest/718-roman-military-ports.html)
Ravennát 402-ben hivatalos nyugati császári fővárossá választották, Classe minden korábbinál virágzóbbá vált, és a kikötőtől délre fekvő lakónegyedet a 4. század végén fallal vették körül. A királyi közigazgatás fontos része volt a gabonaraktár és -elosztás. 476 után is, amikor Ravenna már nem volt római császári főváros, a város és kikötője fennmaradt, és Classe városa Theodorik osztrogót király alatt helyreállt 476-ban.
A ravennai kikötő látképe (Wikipedia)
BRUNDISIUM
A régészeti kutatások szerint a várost Illíriából származó telepesek alapították, még a rómaiak terjeszkedése előtt. Latin megnevezése, Brundisium a görög Brenteszion-ból származik, jelentése "őz feje" (valószínűleg a város kikötőjének alakjára utal). A rómaiak i. e. 267-ben hódították meg és már a pun háborúk során fontos katonai és kereskedelmi központ volt. Az itáliai polgárháborúk során, amikor a győztes Sulla seregeit támogatta, lakosai római polgári címet kaptak, a várost pedig szabad kikötőnek nyilvánították. A római fennhatóság idején a városnak több, mint 100 000 lakosa volt. Kikötőjének a Görögországgal és a Közel-Kelettel való kereskedelemben volt nagy szerepe. Rómával a Via Appia és a Via Traiana utak kötötték össze. Két legfontosabb kereskedelmi cikke a méz és a gyapjú volt. Legrészletesebb leírása Julius Caesar munkáiban található, de említi Sztrabón is.
I. e. 246-ra Brundisiumban (ma Brindisi) jelentős haditengerészeti támaszpontot hoztak létre, hogy a pun háborúk idején megakadályozzák a karthágói hajók kijutását az Adriáról, ami konfliktushoz vezetett az áttelepedett illírekkel. Az illírek félig a hellén királyságoktól függtek, amelyek a Balkán nagy részét uralták, és a tenger keleti partját is ellenőrizték, ami az i. e. 229-168 közötti illír háborúkhoz vezetett. I. e. 229-ben a római haditengerészet átkelt a tengeren, a háborúk azzal értek véget, hogy a keleti part is a Római Köztársaság tartományává vált. Az ellenállás folytatódott, végül Tiberius leverte a nagy illyriai felkelést. A felkelés leverése után Illyricum római provinciát Dalmáciára és Pannoniára osztották fel. A keleti part északi részén fekvő Isztria-félszigetet; Isztria tartalmazta a fontos római kolóniát Pulában, és Itália provinciához csatolták.
A római korban a nyugati parton Brundisium, a keleti parton pedig Apollonia és Dyrrachium (ma Durrës Albániában) fontos kikötőkké váltak. Brundisiumot a Via Appia út kötötte össze Róma városával, Dyrrachium és Apollonia pedig a Via Egnatia útvonalán feküdt, amelyet a rómaiak i. e. 130 körül a Balkánon át kelet felé, Bizáncig (a későbbi Konstantinápolyig, a mai Isztambulig) építettek ki. Az Adriai-tengeren való átkelés Brundisium és Dyrrachium (vagy Apollonia) között a Róma és Kelet közötti elsődleges utazási, kereskedelmi és csapatmozgási útvonal egyik láncszeme volt. Sulla használta az első mitridatikus háború során. Caesar polgárháborúja idején Caesar Pompeius elleni balkáni hadjáratában három hónapos késedelmet okozott, hogy az Adriai-tengeren téli viharok és egy tengeri blokád megakadályozták, hogy Marcus Antonius erősítéssel elérje őt Brundisiumból; miután az erősítés végül megérkezett, Caesar sikertelen kísérletet tett Dyrrachium elfoglalására, mielőtt a hadjárat a szárazföld belsejébe vonult.
Marcus Antonius és Octavianus (később Augustus) seregeikkel átkeltek az Adrián Dyrrachiumba a Caesar két gyilkosa, Brutus és Cassius elleni hadjáratuk során, amely a filippi csatában csúcsosodott ki. Brundisium és Dyrrachium a római kor után is fontos kikötők maradtak, de egy földrengés az i. u. 3. században megváltoztatta egy folyó útját, ami miatt Apollonia kikötője eliszapolódott, a város pedig hanyatlásnak indult.
Fekvése szerint a kikötőváros a Salentói-síkság északnyugati részén fekszik (https://hu.wikipedia.org/wiki/Brindisi), az Adriai-tenger egy kis öblének partján. Az öböl, amely egy kiváló természetes kikötő, mélyen benyúlik a szárazföldbe nyugati irányban és két ágra szakad. Brindisi óvárosa a két ág közötti félszigetre épült. A kikötő a déli ág partjai mentén alakult ki. Az északi ág mentén elsősorban halászhajók kötöttek ki. A kikötő bejáratánál két kisebb sziget található, a Pedagne-szigetek. A város déli irányban fejlődött tovább a szárazföld felé, valamint keleti irányban a Torre Cavallo-fokig (Punta Torre Cavallo). Északon a város területe északkeleti irányban ma a Penne-fokig (Punta Penne) tart. A várostól nyugatra található a Cillarese-tó, egy mesterséges tó, amelyet a város vízellátásának javítására hoztak létre.
Brindisi kikötője (https://it.wikipedia.org/wiki/Isole_Pedagne)
BARI
Az Adriai-tenger partján fekvő kikötőt az illírek alapították egy kis félszigeten, amelyen ma az óváros áll. Jelentősége a római fennhatóság idején nőtt meg, amikor a Via Traiana egyik fontos állomása és a birodalom egyik jelentős kikötője volt (https://hu.wikipedia.org/wiki/Bari). A történészek szerint a várost i. e. 1150 körül az illírek alapították. Az első biztos történelmi emlékek Bari létezéséről az i. e. 4 századból származnak. I. e. 181-ben került a Római Birodalom fennhatósága alá, és ettől kezdődően jelentősége megnőtt. Stratégiai fontosságát erősítette, hogy a Tarentumba és Brundisiumba vezető utak találkozásánál feküdt. Nero császár municipiummá tette, saját törvénykezéssel és intézményekkel rendelkezett.
A Via Appia úthoz Traiahus egy rövidített utat épített (https://hu.wikipedia.org/wiki/Via_Traiana)
RIMINI
A rómaiak az i. e. 3. században alapították (https://hu.wikipedia.org/wiki/Rimini) az Ariminus folyó (a mai Mareccha) torkolatánál a kolóniát. A régiót korábban az etruszkok, umberek, görögök és gallok is lakták. Alapításakor a be-betörő gallok elleni erőd volt, illetve ugródeszkaként szolgált a rómaiak számára a Pó-síkság meghódításához. A gallok az i. e. 6. században foglalták el, de az i. e. 283-ban elszenvedett vereségük után visszakerült az umberekhez, majd i.. e. 263-ban római kolónia lett, amely utánpótlás raktár volt a gall háborúkban.
Fontos római utak találkoztak Riminiben: a tengeri és folyami hajózás útvonalak, illetve a Közép-Itáliát az észak-itáliai adriai parttal összekötő Via Flaminia, az északnyugat felé tartó Via Aemilia és az Via Popilia, amely szintén észak felé tartott.
A várost nem kerülte el a Római Köztársaság polgárháborúja. Mariushoz, majd Julius Caesarhoz volt hű. Caesar, átkelve a Rubiconon, Rimini fórumán, főterén mondott beszédet légiói katonáinak. A város sok császárkori műemlékkel rendelkezik. Augustus diadalívet, Tiberius hidat és amfiteátrumot építtetett Riminiben.
Rimini (Wikipedia)
*
Split helyén eredetileg görög kolónia volt, majd római uralom alá került. A település első lakója Diocletianus császár volt, aki 293-ban palotát épített a barátságos tengeröbölhöz. Lemondása után ide vonult vissza és itt, ebben a 38 700 négyzetméteres (180 × 215 méteres) luxuspalotában töltötte élete utolsó éveit.
Zadar: az illír település megépülését az i. e. 9. századra teszik. Itt alapították meg Libur települést, amely a tengeren kereskedett más közösségekkel. A liburok neves ókori hajóépítők voltak, az általuk építette gyors, közepes méretű hajó, a liburnák, az egyész Birodalom területén elterjedtek. A görög telepesek a mai Hvaron megalapították Faros települést, a szárazföldi illíreket azonban nem tudták legyőzni. Az i. e. 2. század közepén a zárai területet a rómaiak foglalták el, és i. e. 48-ban megalapította Julia Jader kolóniát, amit katonai állomáshelyként használtak.
Pula: a rómaiak az Isztriai-félszigetet i. e. 177-ben foglalták el. A kolónia azonban i. e. 46-45-ben érte el a 30 000 fős létszámot. Virágkorát Augustus idején élte, ekkor építették a kikötőt, az amfiteátrumot, a színházat, több templomot és palotát. Ekkor a város teljes neve Colonia Pietas Iulia Pola Pollentia Herculanea, amelyet Augustus lányáról, Iuliáról neveztek el.
Ragúza (Dubrovnyik) keletkezése kapcsolatba hozható az Epidaurum (mai nevén Cavtat) nevű római város 7. századbeli pusztulásával.[13] Epidaurum régi település, valószínűleg korai görög kolónia volt, erről azonban nincsenek szilárd bizonyítékok. A város már a rómaiak korában is jelentős település és fontos cserekereskedelmi hely volt. A 4. században egy erős földrengés komoly pusztítást végzett, és jelentős részei a tengerbe süllyedtek.
Zadar: az illír település megépülését az i. e. 9. századra teszik. Itt alapították meg Libur települést, amely a tengeren kereskedett más közösségekkel. A liburok neves ókori hajóépítők voltak, az általuk építette gyors, közepes méretű hajó, a liburnák, az egyész Birodalom területén elterjedtek. A görög telepesek a mai Hvaron megalapították Faros települést, a szárazföldi illíreket azonban nem tudták legyőzni. Az i. e. 2. század közepén a zárai területet a rómaiak foglalták el, és i. e. 48-ban megalapította Julia Jader kolóniát, amit katonai állomáshelyként használtak.
Pula: a rómaiak az Isztriai-félszigetet i. e. 177-ben foglalták el. A kolónia azonban i. e. 46-45-ben érte el a 30 000 fős létszámot. Virágkorát Augustus idején élte, ekkor építették a kikötőt, az amfiteátrumot, a színházat, több templomot és palotát. Ekkor a város teljes neve Colonia Pietas Iulia Pola Pollentia Herculanea, amelyet Augustus lányáról, Iuliáról neveztek el.
Ragúza (Dubrovnyik) keletkezése kapcsolatba hozható az Epidaurum (mai nevén Cavtat) nevű római város 7. századbeli pusztulásával.[13] Epidaurum régi település, valószínűleg korai görög kolónia volt, erről azonban nincsenek szilárd bizonyítékok. A város már a rómaiak korában is jelentős település és fontos cserekereskedelmi hely volt. A 4. században egy erős földrengés komoly pusztítást végzett, és jelentős részei a tengerbe süllyedtek.