HUNYADI JÁNOS NÁNDORFEHÉRVÁRI CSATÁJA
(2025 április)
A déli harangszóval Hunyadi Jánosra, és az 1456-os nándorfehérvári csatára emlékezünk. Ha Hunyadi János nem állította volna meg az oszmán sereget, a következő években már Budát vagy Bécset ostromolták volna a törökök, Európa tehetetlen volt 1456-ban. Hunyadi János egyik budapesti szobra a Halászbástyán található, a Vár Dunára néző oldalán.
"Hunyadi János (Kolozsvár, 1407 körül – Zimony, 1456. augusztus 11.) Magyarország kormányzója volt 1446 és 1453 között. Az ország egyik leggazdagabb földesura, kiemelkedő hadvezér, több déli vármegye vezetője, erdélyi vajda. Az Oszmán Birodalommal szembeni küzdelmei, elsősorban a nándorfehérvári diadal révén már kortársaitól kivívta magának "törökverő" nevet, bár csatái közül kettő, a várnai és a rigómezei súlyos vereséggel végződött. A törökök elleni csatái a nándorfehérvári csatáig változó szerencsével folytak. Magyarország a török hódoltság előtt Európa egyik nagyhatalma volt: III. Frigyes vagy Franciaország számára rivális országnak számított, amit éppen a Hunyadiak idején belviszályok gyengítettek, a riválisok örömére.
A Hunyadi család első ismert említése Zsigmond 1409. október 18-án kelt oklevele, amelyben Hunyadi János apjának adományozza Hunyadvárat, annak birtokaival együtt. Apja Erdély egyik vajdájának fia, az oklevelek szerint, ezt hitelesíti a címer.” 1430 körül kötött házasságot horogszegi Szilágyi Erzsébettel. A házasságból két fiú, László, és a későbbi Mátyás király született.
"Szenzációs felfedezés: Hunyadi Mátyás csontváza kerülhetett elő egy sírból" (https://www.origo.hu/tudomany/2025/04/felfedezes-matyas-kiraly-csontvaz-szekesfehervar), A székesfehérvári osszáriumban megtalálhatták Hunyadi Mátyás király csontvázát. Az azonosítást egy háromdimenziós arcrekonstrukció és igazságügyi antropológiai vizsgálatok is megerősíthetik. Nagy valószínűséggel megtalálták Hunyadi Mátyás király földi maradványait a székesfehérvári Szűz Mária Bazilika helyén lévő nemzeti emlékhely osszáriumában. A középkori magyar királyokat hagyományosan a székesfehérvári bazilikába temették, ám a török hódoltság alatt a sírokat feldúlták, és a templom is elpusztult. A területen több csontváz került elő. Az I/10-es sírból származó koponya feltűnő hasonlóságot mutat Corvin János – Mátyás király fia – koponyájával. A gyanú megerősítésére háromdimenziós modell készült , majd a kutatási anyagot elküldték egy neves igazságügyi antropológusnak, az azonosítási adatok nélkül. A szakértő véleménye megerősítette, hogy a két koponya közeli rokonságot mutat. Corvin Jánosnak nem volt ikertestvére, Hunyadi János pedig máshol nyugszik, a kutatók szerint az I/10-es csontváz Hunyadi Mátyásé lehet.
"Szenzációs felfedezés: Hunyadi Mátyás csontváza kerülhetett elő egy sírból" (https://www.origo.hu/tudomany/2025/04/felfedezes-matyas-kiraly-csontvaz-szekesfehervar), A székesfehérvári osszáriumban megtalálhatták Hunyadi Mátyás király csontvázát. Az azonosítást egy háromdimenziós arcrekonstrukció és igazságügyi antropológiai vizsgálatok is megerősíthetik. Nagy valószínűséggel megtalálták Hunyadi Mátyás király földi maradványait a székesfehérvári Szűz Mária Bazilika helyén lévő nemzeti emlékhely osszáriumában. A középkori magyar királyokat hagyományosan a székesfehérvári bazilikába temették, ám a török hódoltság alatt a sírokat feldúlták, és a templom is elpusztult. A területen több csontváz került elő. Az I/10-es sírból származó koponya feltűnő hasonlóságot mutat Corvin János – Mátyás király fia – koponyájával. A gyanú megerősítésére háromdimenziós modell készült , majd a kutatási anyagot elküldték egy neves igazságügyi antropológusnak, az azonosítási adatok nélkül. A szakértő véleménye megerősítette, hogy a két koponya közeli rokonságot mutat. Corvin Jánosnak nem volt ikertestvére, Hunyadi János pedig máshol nyugszik, a kutatók szerint az I/10-es csontváz Hunyadi Mátyásé lehet.

Nándorfehérvár látképe (https://emf-kryon.blogspot.com/2013/07/hunyadi-janos-nandorfehervari-diadala.html)
A Duna partján fekvő Nándorfehérvár a Bizánci Birodalom határán volt, néha szerb, néha magyar város volt, a Száva partján a közelében feküdt Zimony, a két várost a római és bizánci időkben híd kötötte össze.

Az oszmánok a Balkánon 1400 -as években, a tengereken is hódítottak, a hódítást a vallásuk előírja

Az Oszmán Birodalom terjeszkedésének története

A Duna nándorfehérvári szakasza
Galambóc vára a Vaskapunál (https://hu.wikipedia.org/wiki/Galamb%C3%B3c)
A török folyami flottillának a kikötője az al-dunai Galambóc-on volt, a Vaskapunál. A török sereg el volt látva különféle ostromgépekkel, hadi szerkezetekkel: mechanikus kőhajítógépekkel, tűzfegyverekkel (ágyúkkal, puskákkal). Tűzfegyverekkel a nándorfehérvári védők is rendelkeztek, akik eredményesen lőtték a török hajókat. A törökök zsoldos hadsereget szerveztek, ami a jól szervezett és jól fizetett török közigazgatásra és a vezéri díván-rendszerre támaszkodott. A hadjáratok során zsákmányolt hadifoglyokból az udvart megillető ötödrészből egy új elit gyalogos sereget,a janicsárok seregét szerveztek (Jeni cser = új sereg, https://hu.wikipedia.org/wiki/Janics%C3%A1r . A janicsárok katonáknak nevelt fiatal vallási fanatikusok voltak, és a zsoldos seregek szabályai szerint fel is lázadtak később a szultán ellen 1800 után, és a szultán végül megölte a janicsárokat, ágyúval lőtték a laktanyáikat). Az oszmán sereg másik oszlopát a zsoldos és a hűbéres szpáhi hagyományos lovasok alkották.
A szultán a kereszteseket, a pápa, Velence és Magyarország közös keresztes seregeit legyőzte a Várnai csatában: 1444 -ben az I. Ulászló király és Hunyadi János vezette keresztény szövetséges hadsereg vereséget szenvedett a II. Murád szultán által vezetett török seregtől. A csatában I. Ulászló magyar és lengyel király is elesett. A szultán a győzelemmel fennhatósága alá vonta Trákiát, Makedóniát, Bulgáriát és Görögország nagy részét. Fia, II. "Hódító" Mehmed 1453-ban (https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Mehmed_oszm%C3%A1n_szult%C3%A1n) megtámadta Bizáncot, és el is foglalta, majd támadta a Balkánt, és nagy részét elfoglalta. II. Mehmed a görög és latin utódállamokat is megtámadta, harcolt Albánia és Görögország földjén, nem kímélte a velencei és genovai gyarmatokat sem, és végül Magyarország ellen indult.
Nándorfehérvár 1456 (https://en.wikipedia.org/wiki/Classical_Age_of_the_Ottoman_Empire#/media/File:Siege_of_N%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1r.jpg)
Hunyadi Jánosnak még 1454-ben sikerült a törököt elűznie Szendrő - az akkori szerb főváros- alól, de ez nem állította meg a szultánt, aki másodszor is támadta 1456-ban Nándorfehérvárt, melyet Szilágyi Mihály védett. Hunyadi János először a Zimonynál lehorgonyzott és összeláncolt 200 török hajót szórta szét*, hogy a várba utat biztosítson Kapisztrán János keresztes paraszthadának, amely 18 ezres létszáma ellenére bizonytalan harcértékkel rendelkezett. 7 török ostromágyú, 27 kisebb löveg és a 300 tarack folyamatos tűzzel árasztotta el a várfalakat. A szultánt Kapisztrán váratlan hadmozdulata - a paraszthad jelentős létszáma- megtévesztette, és a parasztsereg ellen indította a teljes anatóliai lovasságot. Ezzel hibát követett el, mert védtelenül hagyta ostromágyúit. Hunyadi, aki látva a török lovasság távolodását, parancsot adott a várból való kitörésre és az oszmán ágyúk elfoglalására. Az ágyúkat elfoglaló magyar katonák ezután saját tüzérségükkel kezdték lőni az oszmánokat. Hunyadi a törököket II. Mehmed szeme láttára szétkergette, táborukat elfoglalta. A fontos győzelem híre nagy lelkesedést keltett egész Európában, de Hunyadi és Kapisztrán korai halála (pestisjárvány) miatt a remények szétfoszlottak.

Nándorfehérvári csata vázlata

NÁNDORFEHÉRVÁRI CSATA: HUNYADI JÁNOS ÁTTÖRT AZ ÖSSZELÁNCOLT TÖRÖK HAJÓKON ZIMONYNÁL 1456-BAN
Kapisztrán április 15-én indult el Budáról, majd 18–20 000 fős keresztes hadat toborzott Magyarországon és 1456 nyarán Hunyadi János táborába érkezett. Nándorfehérvár várát földrajzi-stratégiai helyzete tette katonailag fontossá. A Duna és a Száva folyó találkozásánál épült vár birtoklása a keresztény Európa belső területei felé vezető legfontosabb vízi és hadi út kereskedelmi és katonai ellenőrzését tette lehetővé. A korra jellemző, hogy a seregek a folyók mentén, ez esetben a Duna és a Marica folyó mentén vonulnak fel. Ha a török szultán Európa és Magyarország ellen hadműveletet akart indítani, el kellett vonulnia Nándorfehérvár közelében. A korabeli hadseregek felvonulásakor a legnagyobb problémát az ivóvízellátás jelentette, ezért a csapatok igyekeztek valamilyen folyó közelében maradni, az élelem- és hadianyag-utánpótlás is vízi úton történt. A várat megkerülni sem lehetett, mert a várba beszállásolt többezres védősereg állandó fenyegetést jelentett volna a török csapatok hátában. A vár a korabeli várépítési technikának megfelelően épült, az új ágyúk számára vékony falakkal, ez okozta sebezhetőségét. A korban fejlődött ki az ostromtüzérség, előtte a várak falait még viszonylag vékonyra és magasra építették az oatromgépek ellen." (https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri_diadal)

Nándorfehérvár, 1456 (https://ujkor.hu/content/az-1521-evi-oszman-hadjarat-szabacs-es-nandorfehervar-bukasa)
A török szárazföldi csapatok a Duna és a Száva összefolyásának vár előtti részét szállták meg, és a török hajóhad parancsnoka parancsot kapott, hogy akadályozza meg, hogy a várba vízi úton erősítés jusson: kétszáz hajót összeláncoltatott, és Zimony fölött a Dunát teljes szélességében lezárta. A zimonyi hajózár miatt Hunyadi és Kapisztrán serege nem tudta befolyásolni az ostrom menetét. Ha a törökök uralták a Duna Zimonyon túli szakaszát, a várba nem juthatott be erősítés, és – mivel a magyar és a török sereget a Száva választotta el egymástól – Hunyadi az ostromló török sereget sem tudta megtámadni. A magyar felmentő sereg első feladata így a dunai hajózár áttörése lett. Folyásirányból egy nagy hajóval Hunyadi elszakította a láncot. A zár horgonyokon lógó részeit, a hajókat sok, 40 nagy és sok kis hajóval már -keserves csatában és áldozatok árán- meg tudta semmisíteni. Kapisztrán, a ferences pap, elindította a seregét a meglepett muszlimok ellen. Hunyadi felismerve a lehetőséget kitört a várból, és az egyesült keresztények serege már elsöpörte a várat ostromló muszlimokat." (Wikipedia, (http://users.atw.hu/duna/duna/flotta.html)).
* BESZÁMOLÓ HUNYADI JÁNOS DUNAI ÁTTÖRÉSÉRŐL ZIMONYNÁL 1456-BAN
"Viddinből 200 török hajó úszott már fel egész Zalánkeménig, hogy a nándorfehérváriaknak a Dunán se érkezhessék segítség. Feladata volt e török hajóknak a Szegeden gyülekező magyar csapatokat, melyek Nándorfehérvár felszabadítására jönnének, a vártól távol tartani. Július 14-én Hunyadi is megérkezett Zalánkemén alá, szintén 200 hajóval, melyek részben Szilágyi Mihály felügyelete alatt Nándorfehérvárott készültek. A Budánál horgonyzott valamennyi hajóra hadak szállíttattak, szintúgy a Péterváradnál és Szegednél (itt volt a dunai hajó-naszád készítő manufaktúra) tartózkodó valamennyi jármű a Dunára evezésre rendeltetett; Hunyadi a Tisza torkolatánál legott állást foglalt a Zalánkemén alatt horgonyzó török hajóhaddal szemben. Megrakta hadi hajóit a keresztesek színével, s ő és kísérete egy nagyobb gályán foglalt helyet, ahonnan kényelmesen vezényleni és az összes hajókat szemmel tartani lehetett. Hunyadi tüstént támadási- és menet-formációba állíttatá hajóit és hadosztályonként előre vezényelte. Az osztályok zárt sorokká alakultak, s ágyúikból lövöldözve párhuzamosan haladtak az ellenség hajói felé. Rövid idő múlva a török hajóvár megmozdult helyéből, és sebesen Zimony s Belgrád felé vitorláz. Hunyadi vezérhajója egyet csavarodik, s a többit harczvonalban a futó ellenség üldözésére küldi. Már Nándorfehérvárnál vannak, de azért a szultán kevés figyelembe veszi hajóhadunkat s a vízen és szárazon körülvett várat irtóztatóan kezdi ostromolni. A szultán tábora a Nándor előtti hegylapályon terült el. Az oszmán gyalog és lovas hadak három osztályra voltak osztva, a szárnyakat mindenik a Dunához és Szávához támasztva. A török tűztelepek zátonyok mögött, a várost uraló pontokon s a Duna és Száva partjain voltak felállítva, tüzet szórandók a folyókra, ha netalán a magyarok átkelést kisértenének, védelmezendők egyszersmind a két folyót elzároló török hajórajt.

16. századi török gálya, magasan épített hajókossal, el akarták foglalni a hajót, és nem elsüllyeszteni
A török flottilla ugyanis a Dunát, a Szávát és az úgynevezett Tábor-szigetet tartotta szemmel. Hajóink egy része a gyalog és lovas ozmán hadaknak a Dunára támaszkodó jobb szárnyán, a másik része a várbástyák északkeleti sarka alatt, a vártól mintegy 300-400 lépésnyire, harmadik és legerősebb része a Dunára nyúló várfalak: a Tábor-sziget előtt, végre a negyedik hajócsapat a Dunaviczával szemben, a Száva torkolatában foglalt állást. Szemben a törökökkel a magyar tábor terült el a Duna mindkét partján: Zimonyt és az ó-borcsai utat védve, és a Száva túlpartján is, hol a magyar sereg bal szárnya a Dunaviczához támaszkodott. A Tábor-szigeten is volt egy magyar csapat a jobb és a bal dunaparti magyar tábor között. A magyar flottillának nagyobb osztálya a Dunán a Tábor-sziget felső csúcsánál, a kisebbik a Szávában a Czigán-szigetnek szintén a felső csúcsánál helyezkedett el. A nándorfehérváriaknak kicsiny hajóraja a part hosszában, a vártornyok lövegeinek oltalma alatt horgonyozott. A szultán, hogy annál könnyebben s hamarabb juthasson még több hajó birtokába, mind a Dunán mind annak mellékfolyóin akárminő, csak hasznavehető hajót erővel elszedetett, azokat Viddinnél mind összegyűjtette és hadaival megrakatta. A különféle nagyságú török hajók száma tehát 200 volt, azok közt 65, a tengeri hajók mintájára a hadjárathoz készített két- és háromsorevezős hadigálya a Duna torkolatából. S így a város szárazon és vízen minden oldalról körül lévén fogva, a szultán megkezdeti a bástyák lövetését. Egész Szegedig hallani az ágyúk bömbölését. Az ostrom tizedik napján elvégre bekövetkezett a válság órája. Hunyadi szükségesnek látván a vár fölmentését: legelőbb is a török hajórajt kellett helyéből elmozdítnia, mert csak így lehetett aztán átkelnie a Dunán s a városhoz hozzáférnie. Egy sötét éjen sikerült egy elszánt ügyes hírnökének bejutni a várba, ki azt az izenetet vitte a várparancsnoknak, hogy a mennyi hajót csak lehetséges fölszerelve készen tartson július 13-dikán, és ha más nap a magyar flottillát mozgásban lenni s a meghatározott pontig eljutni látandja, a városi hajóhad is a Dunán fölfelé evezve víznek induljon. Szilágyinak sikerült is negyven hajót összegyűjtenie. Legott harczosokat szállított azokra a várőrségből, a város lakosai közül pedig ügyes íjászokat. Július l4-kén a magyar hajóraj mozgásnak indult. A hajóraj előtt a Duna jobb partján Kapisztrán lépdelt a kereszteshad néhány osztályával, legelől Péter barát a keresztes zászlóval. Hunyadi egy lovas csapat élén, szorosan a folyó balpartján nyomult előre, szükség esetében mind ő, mind Kapisztrán oltalomba veendők a hajósnépet. Kapisztrán csakhamar egy hajóra veti magát, s annak elejére állva, a Megváltó keresztjének felmutatása és hangos buzdító szavak által éleszté a két part hosszában két szárnyra osztott s csatarendben előretörő hajóhad lelkesedését. Imádkozik győzelemért, hősies harczra hívja fel vitézeit, ígéri nekik az Isten segedelmét, a pogány ellenséget pedig átkozza.A mint a török hajóhad megpillantá a támadni készülő magyar flottillát, legott méltó fogadására készületeket tőn: összébb szorulva, kapcsolt vonalba állítá hajóit és erős lánczokkal egybefűzve azokat s horgonyaikat lebocsátva, mintegy hidat képezett a Duna közepén.Alig hogy észrevették a vár fokáról a magyar hajóraj közeledését, azonnal az ellenségre küldék a nándori hajóhadat is, mely egész erőmegfeszítéssel a Dunán fölfelé evezett, hogy a külső magyar flottillával egyesülhessen. A magyar hajóraj égett a vágytól a Duna hullámai közt megvívni az ellenséggel; nem is várta be a nándori magyar hajók megérkezését, hanem rátört a török hajóhadra, tűzi fegyverekkel kezdvén meg a csatát. A hajóvonalak arczában egy darabig elkeseredéssel folyt a küzdelem, midőn Szilágyinak nándori hajói, Ország és Bastida vezérlete alatt, hirtelen a török flottilla mögött termettek. Most a magyar hajóraj megkettőztetett erővel tört előre. Amint a hajóraj az ellenséghez közelebb ér, Hunyadi is felszáll az Ő vezérhajójára és lelkesen harczolva saját példájával tüzeli magyarjait a csatára; parancsolja, hogy erősen evezzenek, s felhagyva a tüzeléssel, közelről verekedjenek. A két hajóhad összecsapása borzasztó látvány. A Duna megrendül és feljajdul a két hajóraj súlya alatt, a hegyek visszhangzanak a szörnyű morajtól. Mindig a magyar hajók támadnak; de a törökök védelme élethalálra való. Öt órán át egyenlő hévvel folyt mindkét részről az öldöklő vízi viadal, az óriási öldöklés; de még mindig bizonytalan, kié lesz a győzelem borostyána. Ekkor Hunyadi merész szökéssel a törökök vezérhajójára ugrik. Követi őt vitéz környezete. Szablyáikkal rettentő mészárlást visznek véghez az mozlim hajósok megrémült soraiban. A kimúltakat és végvonaglókat a Dunába taszigálják. Hasonlóan cselekszik a többi hajók legénysége is. Amerre a szem csak lát, véges végig mindenütt halál és pusztulás. Egeket verdeső jajkiáltások, éktelen csatazaj, ágyúdörgés és puskaropogás. Az öldöklés és kegyetlenség mind a két részen leírhatatlan. A Duna medre megtelik halottakkal, tajtékzó hullámait az elesettek vére pirosra festi. Parti ágyúink, lövésben és íjazásban kitűnő huszáraink, a bárkák mozsarai, sorra szedik le a kormány mellől az ozmán hajók parancsnokait. A legénységtől megfosztott s leárboczozott török hajókat saját embereik sietnek felgyújtani, nehogy a magyarok kezébe jussanak. Azonban az égő hajók fojtó kénköves- és szurokfüstje, meg a sűrű görögtűz, mellyel a szultán járműveinket fölégetni igyekszik, legkevésbé sem lohasztja, de fokozza hajósaink harczvágyát. Közben-közben fel-felharsan Kapisztrán szava. Jézus nevét kiáltja a parton haladó keresztesek felé. A magyar lovasság, mely hajórajunkat lépten nyomon követi, fedezi a mieinket a török táborból érkezhető utócsapatok ellen. Most egyszerre felbomlik az ozmán hajógomoly. A mieink jól czélzott lövései s hajóhadunk ügyes fordulata vad rendetlenségbe szórják a különben is nagy kárt szenvedett török hajók rendetlen csoportját. Három ozmán gálya ötszáz hajóssal elsülyesztetik, négy gazdagon fölszerelt török hajó s húsz kisebb jármű a mieink kezébe kerül. Harminczhat hajónak sikerült csak a török tábor közelében horgonytérre juthatni; de ezeknek őrsége is nagyobbrészt le van öldösve vagy megsebesítve, a hajók pedig annyira meg vannak rongálva, hogy harczra teljesen képtelenekké lettek. A 200 hajóból álló török vízi erőnek egyetlen járóműve sem maradt épségben.A megmenekült harminchat török hajót júl. 22-én, a török had teljes vereségének napján a magyar hajóraj megtámadta s oly erősen nyugtalanítá, hogy hajós népök látván a kikerülhetetlen végzetet, saját kezűleg égette föl hajóit, maga pedig a partra menekülve szétfutott. Vitéz hajósnépünk teljes diadalt aratott! Hunyadi díszes bevonúlással ünneplé a diadalt Nándorfehérvárott, helyre állítá a várral való közlekedést, a várost élelemmel látta el, a betegeknek és sebesülteknek segélyt nyújtott s a meglődözött erődítményeket helyre állíttatá. Nándorfehérvár őrsége és lakossága hálával s elragadtatással üdvözlé Hunyadit és hősi hajós népét mint szabadítóit a legnagyobb szükségből.Hunyadi megérkezése lelket öntött a fáradt, elcsigázott védőkbe, ugyanakkor a harcosok létszáma 12 ezer fölé emelkedett. A kereszteseket a Száva szigetén az ostromlókkal átellenben helyezte el.A szultán a kudarc hatására még nagyobb erővel lövette a már teljesen elpusztult várat. Július 20-án az ágyúk elhallgattak, eljött a döntő roham ideje. A vár inkább mezőnek látszott, mint várnak. Július 21-én, késő délután kezdődött az általános roham. A túlerő megtörte a védőket, a támadók benyomultak a külső várba. Hunyadi a belső várból páncélosaival visszaverte őket, azok ismét támadtak, és két ízben a vár belsejében szemtől szemben harcoltak egymással.Szilágyi már a vár kiürítésén gondolkozott, de Hunyadi a további védekezés mellett döntött. Mehmed éjfél tájban ismét a várra küldte katonáit. Sokan már a vár belső falaira is feljutottak. A kaputornyon egy lófarkas zászlót készült kitűzni a szultán egyik katonája, de Dugovics Titusz, aki Hunyadival már Várnánál is vele harcolt, rávetette magát és a mélybe rántotta. A védők kénbe és szurokba mártott égő rőzsét dobtak az ostromlókra, akik 22-én hajnalban látván, hogy mindenünnen tűztenger veszi őket körül, iszonyú lármával menekültek a vár alól. A keresztesek déltájban többször kitörtek a külső várból és megtámadták az ozmánok balszárnyán álló anatóliai seregrészt.Ezen felbuzdulva a Száva túlpartjáról az ott várakozó keresztesek az átkeltek, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Az ozmánok, ágyúikat fedezetlenül hagyva indultak ellenük, hogy elsöpörjék őket. Hunyadi felismerte az alkalmat, nehézlovasaival kicsapott a várból, elfoglalta a szultán ágyúit, és az osmánokat saját ágyúikkal lőtte a ruméliai seregrészt is megbontva. A szultán hősiesen küzdve, maga is megsebesült, még a flotta maradékának őrizetére rendelt 5000 szpáhival helyreállította arcvonalát. Az éjszaka leple alatt azonban a harcokban és a pestistől megtizedelt hódítók tábort bontottak és elvonultak.
Július 22-dikén ismét büszkén lengett Magyarország zászlaja Nándorfehérvár ormán. A kereszténység védbástyája meg volt mentve. De a hév és bosszú annyira elragadta az őrséget, legkivált pedig - a győzelemittas hajólegénységet, hogy be nem érve eddigi dicsőségökkel, erőnek erejével a török táborra akartak rohanni. Hunyadi, nehogy a dicsőség gyalázattá váljék, kénytelen szorosan felügyeltetni rájok. Szilágyi Mihálylyal, sőt halálos büntetéssel is ijeszti azokat, kik a vár őreit a Száván vagy a Dunán átszállítanák. A nándorfehérvári vízi és szárazföldi győzelem, egyértelmű volt akkor a haza megmentésével, a keresztény világ felszabadításával.
A Duna hullámain júliús 14-kén történt hajócsata Hunyadinak egy jól kiszámított taktikai intézkedésén alapult. Elősegíté annak következményekben oly dús sikerét részint a magyar hajóhadnak a sajkák irányításában tanúsított gyakorlottsága, és az összeütközés közben rendíthetetlen bátorsága, az al-tiszai és dunai vidék lakosainak mintegy hagyományként morális és physikai sajátságukká vált tetterő, részint azon kedvező helyzet, miszerint a magyar hajóraj rohamának súlyt kölcsönzött a Duna folyamiránya: ugyanis lefelé kevesebb erőt kellett fordítaniok a magyar hajósoknak, mintsem a törököknek, kiknek a Duna sebes sodra ellen kellett fölfelé evezni nem kevés erőfeszítéssel.A vízi győzelmet azonban egészen Nándorfehérvár hajórajának kell tulajdonítani, mely nemcsak hogy az ellenség szeme láttára szerelte föl magát s indult el a város lövegeinek oltalma alól, hanem mit sem gondolva a török tartalékhajók melletti tűztelepekkel, mintsem gondolva azzal sem, miszerint a török flottillának zöme nálánál feljebb evedzett, és csak részletének lefelé fordulása volt volna szükséges arra, hogy általa végkép elnyomattassék; azzal sem gondolva, hogy vízár ellen dallazva a kormányosok harcz fordultával nehezebben adhattak egyhangzatba hozható irányt a hajóknak: a vett utasításnak egészen megfelelt, és mind a támadáskor, mind a csata hevében kiváltkép azon taktikailag ügyes kanyarodáskor, mellyel a magyar hajóhad által visszavert török flottillát oldalba foghatta, eléggé nem magasztalható dicsőségben részesült. A győzelem és a szabadság hősei odavesztek! Hunyadi aug. 11-én a Mohamed serege által terjesztett pestisnek esett áldozatul. Kapisztrán rövid napok múlva követte őt a halálba."
**A NÁNDORFEHÉRVÁR OSTROMA
1456. július 22-én győzedelmeskedtek Hunyadi János várvédő vitézei és Kapisztrán János keresztes seregei a Nándorfehérvárt ostromló II. Mehmed (ur. 1451-1481) szultán hadai felett. (https://index.hu/techtud/tortenelem/2021/07/22/tortenelem-nandorfehervari-diadal-ii-mehmed-hunyadi-janos-szilagyi-mihaly-kapisztran-janos/ (Forrás: Rubicon Történelmi Magazin)A csatamezőn aratott győzelmet követően az oszmánok elmenekültek a Duna-parti vár alól, ezzel Magyarország és Európa hosszú évtizedekre elhárította a török terjeszkedés veszélyét. Hunyadiék diadalára azóta a déli harangszó emlékezteti a keresztény világot.
Az ambiciózus II. Mehmed 1451-ben lépett az Oszmán Birodalom trónjára, és uralkodása második évében Konstantinápoly elfoglalásával adott tanúbizonyságot hódító szándékairól. A Bizánci Birodalom egykori központjának, a tengerszorosokat védő több százezres metropolisnak az elfoglalása után a keresztény Európán páni félelem lett úrrá, amit nem csak a nyilvánvaló oszmán hadi fölény – szervezett sereg, nagyobb tűzerő – indokolt, hanem a kontinens széttagoltsága, gyengesége is. Magyarország – Mehmed 1454-es szerbiai hadjárata után – még nehezebb helyzetben volt, ugyanis az Oszmán Birodalom közvetlen szomszédságában számíthatott rá, hogy a szultán következő hadjárata ellene irányul majd; Bizánc meghódítója állítólag kijelentette, hogy következő háborúja során reggelijét Nándorfehérváron, ebédjét Budán, vacsoráját pedig Bécsben kívánja majd elfogyasztani.
Mindennek dacára Magyarországon az összefogásnak csupán minimális jele mutatkozott, a nemesség nagy része ugyanis az V. László (1453-1457) és Hunyadi János körüli bárói ligákba tömörült, és bár az erdélyi vajda a török elleni harc ünnepelt bajnoka volt, sikereit gyakran éppen a király környezetében befolyást szerző Garaiak és Cilleiek gáncsolták el. Európát ebben az időszakban már nem jellemezte a 13. században még tapasztalható közös keresztes tudat, a miles Christi népszerűsége lehanyatlott, a pogányok elleni küzdelem és az ezzel járó elismerés pedig inkább reprezentációs célt szolgált, mintsem valós szándékot tükrözött.
Bár III. Callixtus személyében 1455 áprilisában egy elkötelezett egyházfő ült a vatikáni trónusra, az európai keresztes had toborzása során azonban minden erőfeszítése kudarcot vallott. A sorsdöntő támadás idejére egyedül a Magyarországra küldött Kapisztrán János szerzetes ért el eredményt, aki 30 000 főnyi irreguláris seregével később a győzelemben is fontos szerepet játszott. A pápa törekvései még Budán is eredménytelenek maradtak: Juan Carvajal bíboros missziója csak újabb torzsalkodást hozott az erdélyi vajda – Hunyadi – és a király pártja között, az 1456. áprilisi országgyűlés pedig érdemi döntés nélkül ért véget.
A tétlenség azt eredményezte, hogy Szilágyi Mihály várkapitány és sógora, Hunyadi saját költségen kellett szembenézzen a várható török támadással. Callixtusnak tehát minden oka megvolt a pesszimizmusra, amit a déli harangszót elrendelő, isteni segítségért könyörgő Imabulla is híven tükrözött. (Tehát 1456-ban a csata előtt.) 1456 tavaszán Szilágyi Mihály körülbelül 7000 főnyi várőrséget toborzott, a Szegeden táborozó Hunyadi pedig hivatali és magánbirtokai erőforrásait felhasználva ehhez újabb 12 000 katonát tudott hozzátenni. Ezen kívül Kórógyi János macsói bán csekély katonaságára és Kapisztrán bizonytalan harci értékű keresztes hadaira lehetett számítani. Bár Mehmed ereje kapcsán túlzóak a 150 000 fős létszámról szóló jelentések, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy reguláris csapatai – szpáhik, janicsárok – kitettek 20-30 000 főt, ezt a létszámot pedig legalább kétszeresére duzzasztották a folyamatosan csatlakozó akindzsi és aszab egységek.
Hunyadi és Szilágyi tehát sokszoros túlerővel nézett szembe, a támadást pedig jó eséllyel az 1429 óta magyar kézen lévő Nándorfehérvárnál kellett visszaverniük. Ezt nem csak a szultánnak tulajdonított nagyravágyó kijelentés nyomán lehetett sejteni, hanem így diktálta a józan ész is: ha Mehmed elszánta magát Magyarország meghódítására, akkor főerőinek biztosítania kellett a víz és élelem megfelelő utánpótlását, aminek legcélszerűbb útvonala a Duna volt. Nándorfehérvár nélkül a szultán kockáztatta volna egy ilyen hadjárat sikerét, hiszen a folyó lezárásával seregét könnyűszerrel kiéheztették volna, emellett a város elfoglalása jóval több előnnyel kecsegtetett, mint mondjuk egy erdélyi betörés. Nem véletlen, hogy az 1521-es, sikeres török ostrom később a magyar védelmi vonalak összeomlását eredményezte. A Nándorfehérvárban rejlő lehetőségekkel II. Mehmed is tisztában volt, ezért 1456. július 4-én ostrom alá vette a Száva és Duna találkozásánál fekvő várost.
A szultán a Konstantinápolynál szerzett tapasztalatok nyomán a várvívás első napjaiban mozsárágyúira hagyatkozott, hogy kímélje erőit a felesleges áldozatoktól. Ebben az időszakban Európában az oszmánok rendelkeztek a leghatékonyabb tüzérséggel, így nem túlzóak azok a török és itáliai hadijelentések, miszerint a török ágyúk közel a földdel tették egyenlővé Bizánc falait. Mivel Nándorfehérvár még az ágyúk térhódítása előtti korszak követelményeinek megfelelően épült, vékony falai és magas tornyai hamar megadták magukat a záporozó lövedékeknek, és úgy tűnt, teljesül a szultán azon célkitűzése, hogy a döntő rohamot lehetőleg minél nyíltabb terepen indíthassa majd meg. Hogy a magyar felmentő seregek bejutását megakadályozza, a szultán arra utasította Baltoglu admirálist, hogy 200 hajóból álló flottájából állítson hajózárat a vártól északra. Mehmed és alvezérei azonban komoly mulasztást követtek el azzal, hogy nem szállták meg a Duna és a Száva szemben fekvő partjait –erejük pedig lett volna hozzá –, így aztán Hunyadi seregei kiépíthették állásaikat, naszádjaikkal és szerb dereglyék segítségével pedig július 14-én javarészt megsemmisítették a Baltoglu-féle hajózárat.
A törökverő vezér aztán az éjszaka során erősítést és élelmet juttatott az ostromlottak számára. Ettől kezdve Mehmed szultán volt lépéshátrányban, ugyanis táborában felütötték fejüket a különféle járványok, Kapisztrán szerb–magyar felkelő seregei pedig megjelentek a Száva túlpartján. A fejlemények nyomán a szultán július 21-én döntő rohamra szánta el magát, és a támadás során seregei kis híján megkaparintották a várat. A legenda szerint DUGOVICS TITUSZ fordította meg a csatát, róla máig nem tudjuk egyértelműen, hogy létezett -e, feltehetően egy 19. századi nemes kreált őséről van szó –, miután a mélybe rántotta a lófarkas zászlót kitűző török katonát. Nem tudni, hogy a történetnek van-e igazságalapja, vagy egyszerűen a védők elszántsága törte meg az oszmán rohamot, mindenesetre Szilágyi és Hunyadi csapatai július 22-én reggelre megtisztították a várost a támadóktól.
Mehmed ezen a napon újabb rohamot akart indítani, de a döntő összecsapást végül a véletlen idézte elő: történt ugyanis, hogy Kapisztrán fegyelmezetlen csapataiból néhány keresztes vitéz átkelt a folyón, és a török tábor szomszédságából nyilazni kezdte az ellenséget. Példájukat egyre többen követték, a szpáhik és janicsárok pedig lassan hadrendbe álltak, hogy szétverjék a támadókat. Kapisztrán meg akarta akadályozni az összecsapást, ezért – Hunyadi utasítására – hamarosan csónakba szállt, ám kísérlete fordított eredményt ért el: a katonái úgy vélték, hogy rohamra vezeti őket, követték példáját, és átúsztak-eveztek a Száván, hogy összecsapjanak a törökkel. A meglepett oszmánok őrizetlenül hagyták táborukat és tüzérségüket, Hunyadi János pedig élt az alkalommal, kitört a várból, és egy lovasrohammal elfoglalta az állásokat. A meglepett topcsiknak arra sem volt idejük, hogy hasznavehetetlenné tegyék ágyúikat, így hamarosan a törökök azt tapasztalhatták, hogy a frontális támadás mellett ágyútüzet kaptak a hátukba. Rövid öldöklő csata következett, melyben a fanatikus keresztesek és a várvédők felmorzsolták a támadókat, és megfutamították őket.
Mehmed az arcpirító vereséget követően még aznap este döntött a visszavonulásról – állítólag csalódottságában véget akart vetni életének –, és hangzatos tervei ellenére a világ akkori legerősebb seregével vesztesként távozott Nándorfehérvár alól. Az 1456. július 22-én kivívott győzelmet egész Európa kitörő lelkesedéssel és megkönnyebbüléssel fogadta, a pápa az örömhír érkezésének napját – augusztus 4-ét, Urunk színeváltozásának ünnepét – főünneppé nyilvánította, és az Imabulla korrekciójában a déli harangszóhoz hálaadó imádságot rendelt. Miután Hunyadi vezetésével visszaverték a törököt, szerte Európában egy új keresztes hadjáratról, és Konstantinápoly felszabadításáról kezdtek beszélni. Bár Hunyadi és Kapisztrán hirtelen bekövetkező halála a terveket szertefoszlatta, a nándorfehérvári diadal, történelmünk egyik legfényesebb győzelme volt. Az 1521-es évig nem is terveztek komolyabb hadjáratot Magyarország ellen. Az 1456. július 22-én kivívott győzelmet egész Európa kitörő lelkesedéssel és megkönnyebbüléssel fogadta, a pápa az örömhír érkezésének napját – augusztus 4-ét fő ünneppé nyilvánította, és az Imabulla korrekciójában a déli harangszóhoz hálaadó imádságot rendelt.