HAJÓÉPÍTÉS
Nílusi hajó i.e. 1420-ból (4)
Az egyiptomi és az ugariti hajóépítés lényegesen eltértek egymástól. Később (az i.e. 1175-ös Nílus-deltai csata után) föníciai hajóépítés a szíriai, ugari hajóépítést követte. Érdekes, hogy nem vették át egymás építési módszereit, aminek az az oka, hogy a felhasználható hajófák anyaga nagyon különbözik: Egyiptomban alig volt megfelelő mézgás fa, ezért csak a rövidtörzsű mézgás akáciafából építették a hajókat, azonos hosszúságú, 104 centiméteres, két könyök hosszúságú palánkokból. A kevés Bybloszból behozott cédrusfából ceremoniális temetési hajókat építettek, árbocnak használták, amikor volt, egyébként modellekkel helyettesítték a temetési hajókat. A szokás szerint a teljes méretű temetési hajókat eltemették a fáraókkal együtt a sivatagban.
A szíriai kikötők melletti hegyekben voltak a mézgás fájú cédruserdők. Itt hosszú, nem szabványos palánkokból építették a hajókat, hosszanti külső merevítőkkel, nem volt szükségük az egyiptomiak hosszanti merevítő kötelére. A korban a hajótestet építették össze előszőr palánkokból és utólag építették be a keresztmerevítő bordákat, és nem a hajók teljes szélességében, majd a fedélzetet. Gerinc nélküli hajókat építettek kb.1400-ig a Földközi-tengeren. Evezőkormányos hajókat, négyszögletes hátszélvitorlákkal. Az egyiptomiaknak így is szükségük volt a hosszú cédrustörzsekre az árbocokhoz, evezőkhöz, és az építkezésekhez tetőgerendáknak. Az i.e. 1600-as években az egyiptomiak eltanulták a szíriai hükszoszoktól- akiktől majd a föníciaiak is eltanulják az i.e. 1100-as években- a hamis keel (false keelan), keel használatát, ami a hajók alját védte a naponta történő partra futtatáskor, vontatáskor és a hajó iránytartását biztosította. A keel lehetővé tette az alsó vitorlarúd elhagyását is, ami nagyon fontos újítás volt a vitorlás hajók építésének történetében. A rajzokból ez nem mindehol derül ki. Az alsó vitorlarúd elhagyásakor kötelekkel lehetett a vitorlával oldalszelet fogni.
Egyiptomban és Szíriában is csapokkal és "varrással" erősítették össze a palánkokat, hornyokba fűzött vékony kötelekkel, és papirusznád törmelékkel, zsinórral szigetelték a palánkok között. Engedtek, szivárogtak a hajók, ezért is húzták ki rendszeresen a hajókat éjszakára száradni, éjszaka nem hajóztak és csak áprilistól októberig.
Szíria, keeles evezős-vitorlás tengeri hajó, a fedélzet kesztgerendáinak végei láthatóak (4)
Ugariti hajók Egyiptomban, mozgalmas kikötői jelenet III. Thotmesz ((i.e. 1479–1425) idejéből (Egyiptomi falikép, egyik hivatalnokának sírmelléklete, (3, 47.o.: az ugariti fedélzetes hajó, hamis keellel és gerinc nélkül (https://bencsik.rs3.hu/?Itemid=237))
A Nebamun (k.b i.e. 1350) sírjában lévő jelenetet: szír hajóval Egyiptomba hajózik, a parton szíriaiak szíriai szekerekhez csatolt ázsiai púpos bikák mellett álló szíriaiak búcsúztatják. A hajó jellemző vonásainak elemzése azt mutatja, hogy szíriai tengerjáró hajó, amely nem rendelkezik alsó vitorlagerendával. (https://www.researchgate.net/publication/326353896_The_Ship_Depiction_in_the_Tomb_of_Nebamun_The_First_Egyptian_Seagoing_Ship_without_a_Hogging_Truss (Alexander Belov))
III.Thotmesz hadjáratai: Dzsáhiban (Djahyan) volt az egyiptomi bázis, de már a Libanon partjainál húzódó tengeri útvonalat is használta. Byblos, Arvad, Ullaza, Szimirra, Ugarit kikötők állomáshelyekként és utánpótlási raktárakként szolgáltak. A 29. évében az ötödik hadjárat Ullaza városának elfoglalására irányult, de nem járt tartós sikerrel, mert a 7. hadjárat célja ugyanez volt – Ullazát ugyanis időközben Tunip fejedelme szállta meg. Az ötödik szíriai hadjárata során fosztotta ki Tunip városát, uralkodásának 29. évében, Ardata-t és környékét felégette. Tunip katonái közül csak 329-et ejtettek foglyul és később egyiptomi zsoldosként alkalmaztak. Nagy mennyiségű ezüstöt, aranyat, bronzot és rezet zsákmányoltak. Két hajót is elfogtak, és rakományukat haza vitték Egyiptomba. Az egyiptomi flotta központi szerepet játszott a hadjárat sikeres lebonyolításában. Hatodik hadjáratánál III. Thotmesz hadjáratokat indított Kádes, Szimirra és Arvad uralkodói ellen. Más városokat arra kényszerített, hogy fiaikat Egyiptomban neveltessék fel. A hetedik hadjárat a Libanon tengerparti városai ellen irányult, Ullaza kikötőváros elfoglalásával és kifosztásával kezdte. Ezután III. Thotmesz végighajózott a part mentén, és útközben minden egyes város és település fejedelmétől behódolást és adót kért. "Minden kikötő pedig, ahová őfelsége érkezett, édes kenyérrel és más válogatott kenyérrel, olajjal, tömjénnel, borral, mézzel és gyümölcsökkel látta el őket... volt bőség, túl minden máson, túl azon, amit őfelsége hadai ismertek." Miután learatta a szíriai termést, és annak egy részét az egyiptomi kincstárba vitte, végül III. Thotmesz visszahajózott Egyiptomba. Hatodik és hetedik hadjárata is a leendő adófizető kikötők és Kádesh ellen irányult, mert sorozatosan fellázadtak: a városokat arra kényszerítette, hogy fiaikat Egyiptomban neveltessék fel, ahol szabadon mozoghattak, és utána hazájukban az egyiptomi kultúrát terjesztették.
Thotmesznek sikerült a főbb kikötővárosok megszerzésével a Földközi-tenger keleti felének kereskedelmét egyiptomi ellenőrzés alá vonni; Egyiptom egészen az Amarna-korig megtartotta befolyását a térségben. A kikötőket támaszponttá alakítva Thotmesz készült a Mitanni elleni háborúra. A 33. évben lezajlott 8. hadjáratot követően kezd Naharin (azaz a hurrita népességű Mitanni) neve rendszeresen szerepelni az egyiptomi feljegyzésekben. Lehetséges, hogy korábban erre azért nem került sor, mert túl erősnek, túl veszélyesnek tartották Mitannit.
Az északkelet-szíriai Mitanni elleni hadjárat: Miután Egyiptomból a tengeren eljutott Arvadig, az expedíció észak felé, Aleppóig, majd Naharin földjére vonult. A mitanni királyt és a szövetséges városállamok uralkodóit Naharin területén, Wannál (Aleppótól nyugatra) és Karkemisnél egy sor csatában legyőzték. "Most őfelsége északra utazott, elfoglalva a városokat és lerombolva a nyomorult Naharin településeit." Három fejedelem, 30 feleségük, 80 harcos és 606 rabszolga (férfiak, nők és gyermekek) esett fogságba. A Naharin elleni egyiptomi expedícióhoz egy csónakhíd is tartozott, amellyel átkeltek az Eufrátesz folyón. "Most felségem Ázsia végéig utazott. Sok hajót építtettem cédrusból az Isten földjének (Libanon) dombjain, Byblos úrnőjének jelenlétében, és ezeket ökrök által húzott szekerekre helyeztem. Ezek utaztak felségem előtt, hogy átkeljek azon a nagy folyón, amely eme idegen föld és Naharin között folyik." Az egyiptomi haditengerészeti erők képesek voltak a haditechnika e korai bravúrjára. A viszonylag kis létszámú szárazföldi erő gyors mozgása volt a kulcsa a hadműveletek sikeres lebonyolításának. Sztélét állított Karkemisnél. (Előtte egy sztélét I. Thotmesz állított az Eufrátesz partján.) III. Thotmesz hadjárata ezután dél felé fordult: az Eufrátesz folyón lefelé hajózva az egyiptomiak megtámadták Niy, Szendzsar, Takhszi és ismét Kádes városát. Az Orontész völgyén keresztül dél felé haladva az egyiptomi expedíció visszatért a libanoni partokhoz."
Bebizonyosodott az egyiptomi erők mélyen Mitanni területét is képesek meghódítani, legalább is rövid időre, mert III.Thotmesz további hadjáratokkal tudta csak elérni az egyiptomi fennhatóságot Szíriában. Utódja II. Amenhotep (i.e. 1450-1425) is csak további hadjáratokkal**, az Ugaritban kikötőben ekkor már állandó egyiptomi haderő horgonyzott (5, 50.o.) és Mittanihoz csatlakozott Quatna is. Kiegyeztek: Ugaritig egyiptomi felségterület lett Szíria a tengerpart mentén.
A területet, három egyiptomi provinciába szervezték, melyet egyiptomi elöljárók irányítottak: É-n Amurrú, Szimirra központtal, ettől DK-re Upé, Kumidi székhellyel, és D-n Kánaán provincia, Gáza székhellyel. É-n Ugarit városállam névleg önálló maradt, de adót fizetett Egyiptomnak. (5, 51.old) Nemcsak Mitanni királya adózott III. Thotmesznek, a babilóniai, asszír és hettita királyok most már Libanonból küldtek adót Egyiptomnak. A következő évben újabb szíriai városok adták meg magukat az egyiptomiaknak, tovább bővítve a hódoltsági listát, közben Ciprus uralkodójától is kaptak adót. Az "Egyiptomi Birodalom" É-i részét a tengeri hatalom alapozta meg, míg a tengeri kereskedelemhez kapcsolódó ellenőrzés a gazdagságot és azt a luxust hozta el, amely az egyiptomi "aranykort" jellemezte.
Egyiptom ezzel a hadjárattal a térség legerősebb államává vált. Ekkor vált az újbirodalmi Egyiptom valódi birodalommá, amely állandó hadsereget, haditengerészetet tartott fenn, és a diplomáciában és hírszerzésben is komoly hálózatott kellett működtetnie.
II. RAMSZESZ KÁDESI CSATÁJA
173 cm magas, vörös ember volt és 66 évig uralkodott. Amikor meghalt, nem volt senki a Birodalomban, aki tudta volna, hogyan kell egy fáraót eltemetni. Ramszesz gyermekeinek számával kapcsolatban sok forrás túloz, a legtöbb kutató ma 85 és 100 közé teszik számukat, sok leszármazottja élhet ma is. A templomok falán szigorú rangsorban ábrázolják őket, 13. fia lett a fáraó. Érdekesség, hogy a fáraók között kevés volt magas növésű. (https://historicaleve.com/the-height-of-the-pharaohs/): Amenhotep I: 177 cm (5.8 láb), Thutmose III: 171 cm (5.6), Seti I: 171 cm (5.6), Merenpath: 171 cm (5.6) magas volt.
Ramszeszt tízévesen a gyalogság és a harci szekerek parancsnokává kinevezték; már két évvel később elkísérte apját egy hadjáratra a Nílus-deltába. A következő évben az egyiptomi sereggel Szíria felé vonult, harcolt a hettitákkal, hogy és újra egyiptomi irányítás alá vonják Kádes és Orontész városokat. Ramszesz még társuralkodó volt apja mellett, mikor feladatul kapta a Földközi-tengeren fosztogató Tengeri Népek egyik törzsének, a serdenek megfékezését; katonáival elfogatta őket, majd besorozta a kalózokat saját seregébe.
Az uralkodása elején kezdte meg egy erődítményrendszer kiépítését az északnyugati határon a líbiai betörések elleni védekezésül. Az erődök, melyekből eddig ötnek a nyomát találták meg, egymástól egynapi járóföldre épültek. A legjobb állapotban fennmaradt erőd 10 000 m² alapterületű, és 5 m vastag falak határolják; egyetlen kapun át lehet bejutni az erődbe, két torony közt. Ramszesz nagyszabású építkezései nevezetesek. Az általa alapított új főváros, Per-Ramszesz nem maradt fenn, de halotti templomának, a Ramesszeumnak romjai, illetve az Abu Szimbel-i két templom napjainkban is lenyűgözőek.
Per-Ramszesz: Ramszesz új fővárost épített apja nyári palotájánál a Nílus-deltában. A város azon a helyen épült, ahol évszázadokkal korábban, Egyiptom hükszósz megszállása idején a hükszósz főváros, Avarisz állt. Nyugatról és északról a Nílus egyik ága határolta, délről és keletről egy csatorna (az „Avarisz vizei”), mely egy mesterséges tavat is táplált, három kikötője volt. Per-Ramszesz egyben jelentős katonai bázis is volt. Katonai kiképzőközponttal, fegyverkészítő műhelyekkel és 460 lovat befogadni képes istállóval rendelkezett. A kereskedelmének köszönhetően a mükénéi, ciprusi és levantei fazekasság mesterművei érkeztek a városba, a hettitákkal kötött béke után pedig hettita fegyverkészítő mesterek segítették munkájukkal a fáraó hadseregét.
Per-Ramszesz jóval Ramszesz halála után is lakott maradt, egészen addig, amíg a Nílus ága, ami a várost ellátta vízzel, iszaposodásnak nem indult, használhatatlanná téve a város kikötőjét. Halála után kb. 150 évvel egy másik fáraó a közeli Taniszt tette fővárossá. Per-Ramszesz kőépületeinek köveit elhordták a taniszi építkezésekre, vályogépületei elpusztultak, olyannyira, hogy a régészek sokáig vitáztak Per-Ramszesz helyéről. Érdekesség, hogy Per-Ramszeszt a Biblia is említi mint az egyik olyan települést, melynek építésén az Egyiptomban élő zsidók dolgozhattak.
A kádeshi csata előzményei: iután i. e. 1550 körül kiűzték a hükszoszokat, a fáraók agresszíven igyekeztek visszaszerezni az kánaáni felségterületek feletti ellenőrzést. I. Thotmesz, majd III. Thotmesz és fia, II. Amenhotep csatákat vívtak Megiddótól északra az Orontész folyóig, beleértve a Kádes elleni konfliktusokat is. Az i. e. 1400 és 1300 körüli egyiptomi hadjáratokról szóló beszámolók közül sok tükrözi a Dzsahy régió (Kánaán déli része) általános destabilizálódását.
II. Ramszesz négy hadosztályból álló hadsereget vezetett: volt egy további csapata is, amelyet Amurru-ban hagyott, nyilvánvalóan azért, hogy biztosítsa Szumur kikötőjét, és amely a csatában döntő utánpótlási szerepet játszott. Szintén jelentős volt a serden csapatok jelenléte az egyiptomi hadseregen belül. Ez az első alkalom, hogy egyiptomi zsoldosokként tűnnek fel, és jelentős szerepet játszottak a késő bronzkori történelemben, végül pedig a bronzkor végén a Földközi-tenger keleti részén pusztító Tengeri népek között jelentek meg.
II. Ramszesz apja, I. Széthi indított egy nagyszabású hadjáratot: a karnaki feliratok részletesen bemutatják Palesztina és Szíria elleni harcait: 20 000 harcosával visszafoglalta az elhagyott egyiptomi őrhelyeket és megerősített városokat; békét kötött a hettitákkal, átvette a tengerparti területek feletti ellenőrzést, és folytatta a törzsek elleni harcát Palesztinában. Második hadjáratában Kádesig is eljutott, legalábbis erről tanúskodik ott felállított győzelmi sztéléje. Ugyanebben az időben ismerte el újra Amurrú is Egyiptom fennhatóságát. Fiára, II. Ramszeszre a megszerzett területek megőrzésének és az újabb hódításoknak a feladatát hagyta. A hettiták technikai fölényét azonban az egyiptomi sereg képtelen volt ellensúlyozni: a hettita kocsik három embert szállítottak, kb. 3000 volt, a kocsihajtó mellett két harcos volt, közülük az egyik pajzsával a kocsihajtót védte. Az egyiptomi kocsikon csak egyetlen katona harcolt a kocsihajtó mellett. II. Ramszesz idején az egyiptomi szekérhadsereg Kádesnél 2000 szekeret számlált.
(
Kádesi csata: II. Ramszesz leghíresebb csatája a hettitákkal vívott kádesi csata volt, melyre uralkodása ötödik évében került sor. II. Muvatallisz hettita király előre értesült az ellene induló hadjáratról, és hatalmas sereget toborzott.
A négy hadtestre osztott egyiptomi sereg letáborozott Kádestől délre. Itt elfogtak két beduint, akik elmondták, hogy a hettiták még mindig kb. 200 kilométerre járnak Kádestől. Ramszesz azonnal elindult, hogy elfoglalja a várost. A két beduint Muvatallisz küldte, és félrevezették az egyiptomiakat. A két napig tartó csatában mindkét fél nagy veszteségeket szenvedett. A hettita feljegyzések szerint az egyiptomiaknak kellett meghátrálniuk. A hettitáké maradt Kádes, visszafoglalták Amurrut, és elfoglalták az Egyiptomhoz tartozó Upét. Egyiptom befolyása csökkent.
Az elkövetkezendő tizenhat év során Ramszesz többször is háborút kezdeményezett a hettitákkal, és még győzelmet is aratott, mert a Hettita Birodalmat legyengítette a Muvatallisz halálát követő belső viszály, a hettita harcokat végül béke zárta le Ramszesz uralmának 21. évében. A békeajánlatot Hattuszilisz tette meg, mert a hettitákra újabb veszély leselkedett: az asszírok. Ez az első, napjainkig fennmaradt békeszerződés a történelemben –, melyben kötelezték magukat a kölcsönös segítségnyújtásra. A határokról nem esett szó, de ezzel hallgatólagosan elismerték azokat.
III. RAMSZESZ A TENGERI NÉPEK ELLENI CSATÁJA
A Tengeri népek (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tengeri_n%C3%A9pek) kifejezés az ókori népek két csoportját jelöli, az akhájok és a líbiaiak törzseit, akik tengeri portyázókként a keleti Mediterráneum partjain megtámadták Anatóliát, Ciprust, Levantét és Egyiptomot két hullámban: az első és második Tengeri Koalíciók (i. e. 1208-ban és i.e. 1180-ban), az i. e. 13–12. század fordulóján. Az krétai akhájok vezette Tengeri népek sikeresen taroltak le mindent maguk előtt, mígnem a XIX. dinasztia idejének végén, III. Ramszesz uralkodásának idején elérte Egyiptomot a támadás. A fáraó sikeresen visszaverte az inváziót, a Tengeri népeket letelepítette és nyom nélkül eltűntek. E hosszú háborúskodásnak volt a része a történelem első ismert tengeri csatája, a Nílus-deltai csata, majd a Dzsáhi-i szárazföldi csata követte. Ramszesz küzdelmeit az idegen támadókkal az uralkodó az építkezésein nagyon jól dokumentálták az egyiptomi mesterek, a tengeri népekkel kapcsolatos tudásunk nagy része egyiptomi forrásokon alapszik.
A Tengeri népeket legkorábban Merenptah fáraó egyik felirata említi, akinek uralkodását i. e. 1213 és i. e. 1204 közé teszik, bár egyes csoportokat korábban is említenek, mint például a danunákat (dnn) vagy danaoszokat III. Amenhotep idején és a szardanákat (srdn) vagy szardónioszokat, mint II. Ramszesz zsoldosait. Merenptah közli, hogy uralkodásának 5. évében (i. e. 1208) legyőzte a támadó líbiaiak és akhájok, a Tengeri népek szövetséges Koalícióját, 6000 embert megölve és 9000 foglyot ejtve.
20 évvel később III. Ramszesznek egy újabb invázióval kellett szembenéznie. Thébai halotti templomában (Medinet Habu) leírja – annak ellenére, hogy senki sem állhatott ellen a Tengeri népeknek és ők már lerohanták a hettiták földjét: Kizzuwatnát, Karkemist, Arzawát és Alasiját városokat lerombolva – hogyan verte meg őket tengeri csatában, nem engedve őket partra szállni a Nílus-deltában (Nílus-deltai csata, i.e. 1176). Megadja a tengeri népek törzsneveit, ami ugyanaz, mint Merenptah listája. Egy Tengeri nép megjelenik egy másik forrásban az i. e. 12. század elején. Ammurapi, Ugarit utolsó királya (kb. i. e. 1191 – i. e. 1182) kapott egy levelet a II. Szuppiluliumasz hettita királytól, amiben az figyelmeztette őt a „sikalajukra, akik hajókon élnek”. Ezek talán ugyanazok, akik Merenptah listáján „sekelesekként” szerepelnek. Kb. i.e. 1280-ban az ugariti király hatalma megdőlt, i.e. 1180 kürül az ugarit-i flotta Lukkában, DK-Anatóliában távol volt, katonáik Adana várostól Ny-ra, Tarsosnál harcoltak. Ugaritot az akhájok kifosztották és jelentéktelen településsé vált, sohasem lett többé politikailag fontos tényező.
A Nílus-deltai csata: Egyiptom és a Tengeri népek Második Koalíciója között zajlott le III. Ramszesz uralkodásának elején, i.e. 1176-ban. Pontos helyszíne ismeretlen, feltehetően a Nílus-delta keleti részében, a tengerparton és kissé feljebb, valamelyik folyamágban zajlott. A világ első hadihajókkal vívott összecsapása, egyben az első ismert tengeri csata, melyről információink III. Ramszesz Medinet-Habu-i templomának domborműveiről és feliratairól származnak. Ramszesz uralkodása kezdetén Dzsáhi-i erődnél gyűjtötte a határvédelmi erőket, erődrendszert telepített a tengerparton és felkészülten várta a Tengeri népeket. A fenyegetés súlyosságát az anatóliai és a szíriai események mutatták, amelyről több egykorú forrás számol be, így III. Hammurapi ugariti király III. Ramszeszhez írt levelei: az egész területet a Tengeri népek felégették.
Az ütközetet hadihajók vívták. A egyiptomiak ügyes trükkel partközelbe csalogatták az ellenfelet annyira, hogy a parton álló íjászok hatékonyan beavatkoztak a csatába. A Medinet Habu-i templom képein több kép is azt a jelenetet ábrázolja, amikor az íjászok nyílzápora elárasztja a hajókat. A képeken az egyiptomi hajók orra oroszlánfejes, az ellenségé valamilyen vízimadár (vadliba vagy vadkacsa) fejével díszített. Egyiptom korábban is épített tengerjáró hajókat katonai célokra, de ezek a szárazföldön közlekedő hadsereget kísérték a part mentén, a fedélzeten a tartalékos csapatokat és a hadtápot szállították. Az Újbirodalom korától ismertek a kenput (bübloszi) és keftiu (krétai akháj) típusok megnevezései. A Medinet Habu-i reliefek képregényszerűen beszélik el a csatát, a hajók zsúfolásig teltek hadifoglyokkal, a menekülni próbáló foglyot a parton tartózkodó katonák fogják el. A Tengeri népek szárazföldi haderejét Dzsáhi mellett a dzsáhi csatában (https://hu.wikipedia.org/wiki/Dzs%C3%A1hi_csata) semmisítették meg. Az egyiptomi Újbirodalom utolsó nagy győzelme volt a Tengeri népek felett aratott kettős győzelem, bár a mesves törzs (akik megtelepedtek Egyiptomban) néhány évvel később a líbiaiakkal szövetkezve ismét benyomult a deltavidékre és ismét vereséget szenvedett. A Tengeri népek ettől kezdve Szicíliától Etruriáig, az égeikumtól Anatólia partvidékeiig, valamint a fönícia–palesztinai tengerparti sávban megtelepedtek.
Egyiptomi döfőorros hadihajó i.e. 1200 -ból (3)
Tengeri népek, a denyenek, azaz danunák építette fenékgerendás hajók vélt szerkezete (4)
"Tengeri" népek, a denyenek, azaz danunák építette hajók modellje, a bal oldalon látható gerenda hosszabbítás kicsi döfőorrnak(rostrum). A gerenda talpgerenda (false keel), naponta partra vontatták a hajókat (4)
A Tengeri népek haderejének egy része a szárazon próbálta megközelíteni Egyiptomot, az Anatólia közepén fekvő Hettita Birodalmat, Hattuszaszt is meghódították. A sereg nem csak harcosokból állt, hanem a teljes népesség úton volt, követték őket a családok nő és gyermek tagjai is és vitték magukkal az összes ingóságukat is. Az invázió letelepedési szándékkal zajlott. III. Ramszesz uralkodása kezdetén Dzsáhiban erődrendszert telepített a tengerparton. A csatában a palesetek és tjekerek magas, tollakkal díszített sisakot hordtak, közepes méretű kerek pajzzsal. A denenek lapos, felül gömbölyű, a sekelesek csúcsos, hegyes sisakjukról ismerhetők fel. Mindannyian egyenes hosszúkardot használtak, amely az Égeikum és Anatólia jellegzetes fegyvere volt.
A Tengeri népek vízi haderejét a Nílus torkolatvidékén a Nílus-deltai csatában már megsemmisítették, egyiptomi Újbirodalom utolsó nagy győzelme volt a Tengeri népek felett aratott kettős győzelem. Következményként Egyiptomban újabb népelemek telepedtek meg, egyes törzsek, illetve azok egyes csoportjai katonai pályára léptek, és III. Ramszesz által alapított új településeken laktak. Az egyiptomi hadsereg további idegen alakulatokkal bővült, ami rövid időre növelte a hadsereg létszámát és Egyiptom katonai potenciálját, de az új típusú haderő zsoldos jellege korán megbosszulta magát, a kincstár kimerült, lázadások törtek ki. Ramszesz a sereg létszámának növelése miatt a helyi lakosok hadkötelezettségét megszüntette, a templomoknak további kiváltságokat adott, ezzel nemzeti haderő a továbbiakban megszűnt.
Térképek "Tengeri népek" vándorlásairól (4)