HAJÓK TÖRTÉNETE: SZÜRAKÚZA TENGERI CSATÁI
(2022 december)
ABSTRACT
A szürakúzai görögök sok száz évig harcoltak Karthágóval szárazföldi és tengeri csatákban Szicília meghódításáért. I. e. 212-ben a rómaiak foglalták el és pusztították el Szürakúzát, pedig i. e. 264-ig a Római Birodalomnak nem volt flottája, akkor is egy talált föníciai hadihajóról készítettek 100 másolatot. A karthágói punok a terjeszkedő görögök ellen építettek egy órási hadiflottát, amit egy vihar elpusztított. Szürakúza kb. fél évezred alatt számtalan csatát vívott a karthágóiakkal, ami a történetírásból alig olvasható ki, míg a római-pun háborúkról könyvtárakat írtak. / HISTORY OF SHIPS: THE NAVAL BATTLES OF SYRACUSE: The Greeks of Syracuse fought land and sea battles with Carthage for hundreds of years to conquer all of Sicily. In 212 BC, the Romans captured and destroyed Syracuse, although the Roman Empire had no fleet until 264 BC, when 100 replicas were made of a found Phoenician warship. The Punic Carthaginians built their navy against the expanding Greeks and only fought the Romans after 200 BC. Syracuse fought countless battles with the Carthaginians over about half a millennium, which is scarcely recorded in historiography, while libraries have been written about the Roman-Punic wars.
BEVEZETÉS
Szürakúza Szicíliában a Magna Greacialat (https://en.wikipedia.org/wiki/Magna_Graecia), "Nagy Görögország" legnagyobb városa volt, történelme, hajóépítése már az etruszkokkal kezdődött. A föníciaiak Szürakúzát Sour-ha-Koussim-nak hívták, jelentése a "Sirályok köve", innen származhat Szirakuszai neve. Kikötője a korban -geológiai adottságok miatt- kicsinek számított.
Magna Greacialat, "Nagy Görögország" D-Itáliában, Szicíliában volt (https://en.wikipedia.org/wiki/Magna_Graecia)
Az etruszk hajóépítés eredete valószínűleg az akhájokkal, a trójai dardánokkal, trákokkal közös (eredetük: az etruszk Lemnosz sziget, az É-Égei-tengeren, Trója közelében, sokáig ellenállt a sziget a görög befolyásnak, a trák kalózok fontos támaszpontja volt). Az írásbeliség hiánya miatt az etruszkok eredetére és a korai görög telepesek Ny-ra vándorlásának kezdeteire vonatkozóan bizonytalanok a források. A kutatás módja az internetes keresés volt, a Wikipedia oldalairól kiindulva (https://hu.wikipedia.org/wiki/Siracusa), célja az ismeretterjesztés.
A letelepedett etruszkokat a föníciaiak (punok) és a görögök Ny-Mediterráneumba történő bevándorlása követte i.e. 1000 és i.e. 700 között (4)
Az 5. századból találtak egy fontos etruszk freskót (Tomba del Nave, Etruria), amely az első kétárbocos hajót ábrázolja. Az etruszkok két nagy hátszélvitorlát szereltek a kétárbocosokra (3, 93.o.):
Az első két árbocos szállító hajót az etruszkok építették, falikép és rekonstrukciók (3, 4, https://warther.org/Carvings.php, a görögök már három árbocost is.)
Görög egy evezősoros pentekontera (2x24 + két kormányevezős)
Indokolható elképzelés a sok evező soros hajók evezőseinek elrendezéséről (4)
Az ókorban az egy csoportban, az egymás felett, egy csoportban ülő evezősök számára utaló számok alapján nevezték el a hajókat. Fizikai okokból három evezősorosnál több soros hajókat nem építettek, de több evezőst ültettek egy evezőhöz, továbbá ferde evezőpadokat építettek, és evezőszekrényeket. Az evezőket néha súlyokkal, ólommal egyensúlyozták ki. Az alsó evezőkre bőrzsákokat húztak, hogy ne csapjon be a víz, az evezőket evezőszegekhez rögzítették, bőrszíjakkal. Minden evezősnek volt saját ülőpárnája.
Pentecontera, egy evezősoros (monera) (4)
k.
Görög két evezősoros diera, 25-30 méter hosszú, 1 méteres merülésű döfőorros (raman) hadihajó (5)
Római két evezősoros, döfőorros biremis. A harci emelvényeket, "bástyákat" a csata után vízbe dobták (4)
Római két evezősoros biremis, az első (artemon) vitorla kisebb volt, a vitorlákat az ütközetekben nem használták (4)
HÁROMEVEZŐSOROS GÖRÖG HAJÓK (TRIERA, TRIREMIS NÉVEN)
Az első háromsorosokkal már a föníciai punok kísérletezhettek (3, 80.o.), a középső evezősort eltolva építették, de nem maradt ránk leírás a pun háromsorokról. A régészeti bizonyítékok alapján a trirema építése valószínűleg az ókori világ technológiai határait feszegette. A trirera tervezésének alapjai: az árbocok, az evezősök helyeinek terve, a várható összsúly, a súlypont (sok fenyőfát használtak) és a vízvonal kiszámítása. A stabilitást, a szilárdságot és a megvalósíthatóságot is figyelembe vették és ezek a változók egymástól is függenek, azonban a hajó céljától függően egy-egy terület fontosabb lehet egy másiknál.
A görög evezősökről tudni lehet, hogy minden evezős három dolgot vitt magával: az evezőjét, ülőpárnáját és az evezőszeget, amit a hajó oldalára lehetett rögzíteni, mai neve evezővilla. Két problémájuk biztosan volt: a felső evezők markolati része rövid volt a hajón kívüli, vízbe nyúló részéhez viszonyítva, ezért az erős evezősök is gyorsan elfáradtak a felső sorban. A másik probléma az evezők eltérő hosszából adódik, az alsó evezőútja sokkal rövidebb, mint a felső evezőké, ezért más ütemben kellett evezni az alsó sorban, összeakadhattak az evezők.
A korinthosziak (egy részük Szürakúzába települt) építettek először i.e. 664-ben három evező sorosokat, triremiszeket. A korinthoszi Ameinoklész már i.e. 704-ben olyan hajókat épített, amelyeken az evezőszegeket egy-egy 50-60 centiméterre kinyúló gerendára erősítette, ebből alakult ki az evezőszekrény (fülkének is nevezik, odafigyeltek a szellőzésére, ami fontos tényező az evezősök állóképességénél).
A Mainzi Tengerészeti Múzeum képe az evezőszekrényről (4)
A fedélzetre épített kiálló rész az evezőszekrény. A hajótestben ülő evezősök görög elnevezése talamiták. (4)
Az evezőszekrények alkalmazásakor, -feltéve, hogy azonos ütemben eveztek minden sorban, és kb. azonos hosszúságú evezőkkel eveztek- nem akadtak össze az evezők. A háromevezősoros és döfőorros trierák -és a hasonló elven épített dierák-, továbbá azok a változataik, amikor több embert ültettek egy evezőhöz, sok száz évre meghatározta vitorlás gályák történetét, a dierák lettek az általánosan használt hadi- és szzállítóhajók. A tengeri csatákban alkalmazott taktika szerint le kellett törni az ellenséges hajó evezőit, főleg a kormányevezőit, vagy betörni az oldalát. A védekező stratégia a "sündisznóállás" volt, A vitorlás gályák sikerének az ostromgépek (katapultok) elterjedése vetett véget, mert ezekkel távolról is lehetett támadni. Az ostromgépek Nagy Sándor halála után az i.e. 200-s években terjedtek el.
Háromevezősoros trireme reliefje az Akropoliszon (4)
Rekonstruált, bronzzal borított döfőorros (raman, rostrumlat), háromevezősoros trireme, fő- és segéd-fenékgerendákkal építették, nem gerinces hajó, hosszanti feszítő kötelek (hypozomat) tartották össze, nehéz hajó volt (4)
Görög márom evezősorosok (4)
AZ ETRUSZKOK
I.e. 540-ben az atruszkok Karthágóval szövetségben megnyerik az Alalia-i csatát a görögök ellen, (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Alalia, a görögök kb. 40 pentecoterát vesztettek, a csatákat később részletezzük). Egy évszád etruszk aranykor következett a tengeri kereskedelemben, a görög kolóniákkal, Ióniával és Attikával. Az etruszkok hataloma i. e. 480 után csökkeni kezdett, mert Rómából elűzték az etruszk uralkodóházat, majd délen vereséget szenvedett az etruszk sereg. Az etruszkok i.e. 474-ben a Kümé melletti tengeri csatában (a Nápolyi-öbölben) vereséget szenvedtek a szürakuszaiaktól, akik akadályozták, hogy az etruszk kereskedelmet a Földközi tenger nyugati medencéjében. A vereség Etruria gazdasági és politikai hanyatlásának kezdetét jelentette: elvesztették a Tirrén-tenger feletti uralmat, háttérbe szorultak a görög világhoz fűződő kereskedelmi és kulturális kapcsolataik. A művészetek és a kézműves mesterségekre is hatással volt. A válság főképp a déli, tengerparti városokat érintette; a belső területek és a Pó-folyóvidék települései ezzel szemben ismét gyors mezőgazdasági fejlődésnek indultak. Két adriai kikötőn, Adrián és Spinán keresztül új útvonal jött létre Görögország felé, az i. e. 4. század folyamán Etruria gazdasága ismét megerősödött, de i. e. 396-ban a rómaiak elfoglalták Veiit, és lerombolták a várost (https://hu.wikipedia.org/wiki/Etruszkok), az etruszkok római polgárok lettek.
Vörös színnel a görög gyarmatok, szürke színnel az etruszk városok, sárga színnel a pun kikötők. A Mediterraneum az i.e. 7. században (https://de.wikipedia.org/wiki/Griechische_Kolonisation)
SZÜRAKÚZA TÖRTÉNETE
A várost (https://hu.wikipedia.org/wiki/Siracusa) i. e. 734 és 733 között alapították (később mint Karthágót, amit i. e. 816-ban) korinthoszi görög telepesek. A város ősi magja egy sziget volt, amit Ortygiának neveztek. Szürakúza gyorsan nőtt és virágzott, és egy időben a Földközi-tenger térségének legerősebb görög városa lett. Kolóniákat hoztak létre az i.e. 600-as években, gazdaságának alapja a gabonatermelés volt. I. e. 485-ben Gelón lett a város uralkodója, aki a környék lakói közül sokakat Szürakúszába telepített, a városfalakon kívül pedig új negyedeket építtetett föl. Szürakúza erősödő hatalma elkerülhetetlenné tette a karthágóiakkal való összecsapást. A punok uralták Szicília szigetének nyugati részét*. A i. e. 480-ban a himérai ütközetben (https://hu.wikipedia.org/wiki/Him%C3%A9rai_csata) Gelón megsemmisítő vereséget mért a Hamilcar vezette afrikai pun seregekre. A győzelem emlékére templomot emeltek Pallasz Athéné tiszteletére. Gelónt fivére, I. Hierón követte, aki a küméi (https://en.wikipedia.org/wiki/Etruscan_civilization, https://hu.wikipedia.org/wiki/Cumae ) ütközetben az etruszkok ellen harcolt i.e. 474-ben. Küzdöttek az ellenük szegülő szikulokkal, és a Tirrén-tengeren keresztül expedíciókat indítottak Korzika és Elba szigete felé. Mivel a karthágóiak kereskedelmi riválisai voltak Magna Graeciának, az i. e. 600-265 közötti szicíliai háborúkban a görögökkel többször összecsaptak Szicília szigetéért.
Az i.e. 5. század végén Szürakuza háborúzott az athéniakkal is, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Szic%C3%ADliai_hadj%C3%A1rat), akiknek a peloponnészoszi háborúhoz nyersanyagokra és erőforrásokra volt szükségük. A szürakúzaiak Spárta segítségét vették igénybe Athén ellen. A háború athéni vereséggel végződött: i.e. 415-ben az athéniak 134 három evezősorossal és 27 ezer emberrel támadták Szürakúzát, a szürakúzaiak a korinthosziakkal (3. 94.o.) kitalálták, hogy a döfőorros athéni hajók ellen a hajóik oldalait gerendákkal megerősítették, ami ellenállt a döfőorros hajók támadásainak. Az athéni flotta megsemmisült, a szállítóhajókkal együtt 200 hajó. Ekkor Szürakúzának már 250 ezres lakossága volt.
Szürakúza látképe a tengerről a városfallal (https://hu.wikipedia.org/wiki/Siracusa)
A szürakúzai kikötő egy része az Otrigia szigetre épült (https://hu.wikipedia.org/wiki/Siracusa)
Az i. e. 4. század elején Szürakúza türannosza, I. Dionüsziosz háborúban állt Karthágóval, aki Szicília egy részét elvesztette, de visszatartotta a pun erőket a sziget többi részének elfoglalásától. A háborúskodás után Dionüszosz erődítményt emelt a városban levő Otrigia szigetén és egy 22 km hosszú falat építtetett a város köré. I.e. 397-ben a város újra hadba lépett Karthágó ellen, eleinte változó hadiszerencse jellemezte a háborút. A karthágóiaknak végül sikerült magát Szürakúzát is megostromolniuk, de a városlakók szerencséjére pestis sújtott a pun hadakra, és a punok elvonultak.
I. e. 392-ben megállapodás született arról, hogy Szürakúzának jogában áll újabb területeket szereznie Szicíliában és D-Itáliában. Megalapították Adrano, Ancona, Adria, Tindari és Tauromenosz városát, és meghódították a mai Reggio Calabria területét Itáliában. Hadisikerei mellett Dionüsziosz pártfogolta a művészeteket is, maga Platón is számos alkalommal meglátogatta Szürakúzában.
A hosszadalmas belső villongások gyengítették Szürakúza hatalmát és a szürakuszai pártok és érdekcsoportok közti valódi vetélkedést Agathoklész, egy zsarnok puccsal való hatalomra kerülésével (i. e. 317) szűnt meg a torzsalkodás. Folytatta a punok elleni háborút, változó szerencsével. Némi lélektani sikert ért el azzal, hogy a háborút a karthágóiak földjére, Afrikába helyezte át, súlyos veszteségeket okozva az ellenségnek. A harcok újabb békeszerződéssel értek véget, ami azonban nem akadályozta meg a karthágóiakat abban, hogy beavatkozzanak a szürakuzai belpolitikába Agathoklész i. e. 289-ben bekövetkezett halála után. A beavatkozás miatt a városlakók az epiruszi Pürrhosz segítségét kérték. Az ő rövid uralkodása után II. Hierosz került hatalomra (Kr. e. 275). II. Hierosz uralkodása ötvenéves békés és virágzó korszakot hozott magával. Ebben az időben keletkeztek a város leghíresebb antik emlékei. Bevezette a Lex Hieronica néven ismertté vált mezőgazdasági 10-edet, egy nevezetes adót. Uralma alatt élt minden idők leghíresebb szürakuszai Archimedesz. A rómaiak Marcus Claudius Marcellus konzul vezetésével, i. e. 214-ben megostromolták a várost. Szürakúza három évig kitartott, de i. e. 212-ben végül elesett. A legenda szerint a város bukását az okozta, hogy valaki kinyitott egy ajtót a városfalon. Az ütközetben lelte halálát Archimédész** is.
SZÜRAKÚZA TENGERI CSATÁI
Az alaliai tengeri csata (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Alalia) i. e. 540 és Kr. e. 535 között zajlott Korzika partjainál a görögök és a szövetséges etruszkok és karthágóiak között.
Az alaliai tengeri csata (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Alalia) i.e. 540 és i. e. 535 között zajlott Korzika partjainál a görögök, a szövetséges etruszkok - karthágóiak között. Egy 60 hajóból álló görög haderő legyőzött egy 120 hajóból álló pun-etruszk flottát, miközben a Földközi-tenger nyugati részére és a közeli Alalia (ma Aléria) kolóniára vitorlázott. "Karthágó részben azért hozta létre az új haditengerészetét, hogy ellenálljon a görög betolakodásnak a föníciai befolyási övezetben. A föníciaiak kezdetben (i. e. 750-650) még nem álltak ellen a görögöknek, de a görögök valamikor i. e. 638 után visszatértek Ibériába, anit közben legalább két évszázadon át nem látogattak. Az i. e. 6. században Karthágó olyan hajóflottát épített, amely kereskedelmi és hadi szempontból uralta a Földközi-tenger nyugati részét. 580-ban a szicíliai Motya*, Panormus* és Solus föníciai városok és az elímiaiak összefogtak, hogy legyőzzék a görögöket Selinus és Rodosz Lilybaeum közelében, ami az első feljegyzett pun incidens volt Szicíliában. Ezek a városok addig független városok voltak, de i. e. 540 körül a karthágói tengerészet védleg elfoglalta őket.
A kis-ázsiai (mai Törökország) phokaiai (https://en.wikipedia.org/wiki/Phocaea) görögök i. e. 600 körül alapították Massalia kolóniát, amelyet a karthágóiak megpróbáltak akadályozni, de sikertelenül. Massalia virágzó kereskedelmi központ lett, és Karthágó egyik fő riválisa a spanyol piacokon és a Gallián keresztül folytatott ónkereskedelemben. A fokaeusok i. e. 562 körül a korzikai Alaliában is telepítettek egy kolóniát. Amikor maga Phokea városa i. e. 546-ban perzsa kézre került, a legtöbben Alaliába költöztek azért, mert jó viszonyban voltak a Messinai-szoros mentén fekvő görög kolóniákkal, és még vámmentes átkelést is biztosítottak számukra. Később, a csata után, i. e. 540-ben megalapították Dél-Itáliában Magna Grecia-t, ez bizonyítja az alaliai csata fontosságát.
Az alaliai tengeri csata (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Alalia) i.e. 540 és i. e. 535 között ( Vörös: görögök, kék: punok, sárga: etruszkok)
A cumae-i csatákban (i. e. 474, https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Cumae és i.e. 500 előtt) az etruszkok és szövetségeseik vereséget szenvedtek a görög Cumae (a Nápolyi-öböl É-i részén található) előtti vizeken Cumae és Szirakúza egyesített haditengerészetétől. Ez a vereség megakadályozta az etruszk befolyás déli terjeszkedését, és a dél-itáliai területvesztés kezdetét jelentette. A római-etruszk háborúk során a római szerzők beszámoltak Veii városának elhúzódó ostromáról. A római sereg 9 éven át sikertelenül ostromolta Veii etruszk városát, aztán a rómaiaknak sikerült alagutat ásniuk a város falai alá, és Veii bukását előidézni. A beszámoló valódiságát nehéz megállapítani. A dél-itáliai Cumae görög gyarmat várost a i. e. 8. században alapították az etruszkok déli határa felé eső területen. A cumae-i csata legalább két, Cumae és az etruszkok közötti ütközetet (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Cumae) jelentett: az elsőben, i. e. 524-ben egy umbriaiakból, dauniaiakból, etruszkokból és másokból álló inváziós sereget a cumae-i görögök legyőztek. 504-re a déli etruszkok vereséget szenvedtek a kumaiaktól, de továbbra is erős haderőt tartottak fenn.
474-ben az etruszkok képesek voltak egy új flottát felállítani, hogy közvetlen támadást indíthassanak Cumae ellen. Az i. e. 474-ben vívott tengeri csatában szirakúzaiak és Cumae egyesített haditengerészete harcolt az etruszkok ellen. A csatában a szirakúzai I. Hiero szövetkezett a dél-itáliai tengeri görög városok tengeri erőivel, hogy megvédjék magukat az etruszkok dél-itáliai terjeszkedése ellen. 474-ben a Nápolyi-öbölben fekvő Cumae-nál találkoztak az etruszk flottával, és legyőzték. Vereségük után az etruszkok elvesztették politikai befolyásuk nagy részét Itáliában. Elvesztették a tenger feletti ellenőrzést, és területeiket végül a rómaiak, a szamniták és a gallok foglalták el. Az etruszkok később csatlakoztak az i. e. 415-ben a Szürakuza-iak elleni sikertelen athéni hadjárathoz, ami még inkább hozzájárult a hanyatlásukhoz. Előzménye: miközben Karthágó i. e. 509 után Szardínián egy bennszülött felkelés kezelésével volt elfoglalva, a görög Szirakuszai város szövetkezett a görög Agrigentum városával, hogy kihívást intézzenek a karthágóiak ellen Szicíliában. Ez adta a Karthágó és a görögök közötti szicíliai háborúk (i. e. 480-307) előzményeit.
A himérai csatában (https://hu.wikipedia.org/wiki/Him%C3%A9rai_csata) Gelon i. e. 480-ban legyőzte a szövetséges görög-szicíliai csapatok élén Hamilkár karthágói hadseregét. Hamilkár, aki Karthágó uralkodója volt i. e. 510–480 között, elesett a csatában. Karthágó kénytelen volt e vereség nyomán jóvátételt fizetni és jó időre lemondani a szicíliai ambícióiról. Ezzel lehetővé vált Szürakúza és Akragasz városállamok domináns hatalmi centrumaivá válása. Himéra uralkodójának elűzése váltotta ki a csatát, aki Karthágóhoz fordult segítségért. Karthágó nagy haderőt gyűjtött és szerelt fel majd Panormoszon kikötve Himéra ellen vonult. Gelon megnyerte a himériai csatát a karthágói sereggel szemben és rengeteg rabszolgát ejtett. Ez mintegy 70 évre garantálta a békét Karthágó és a szicíliai városállamok közt, és utóbbiakban virágzó építkezéseket hozott.
A SZICÍLIAI GÖRÖG - PUN CSATÁK (https://en.wikipedia.org/wiki/Sicilian_Wars)
A görögök Szicília keleti részét uralták, míg Karthágó a nyugati részt. A két kultúra összecsapása sok görög-pun háborúkhoz vezetett (i. e. 580 és 265 között). A görög államok i. e. 262-ben békét köttek a Római Köztársasággal, a rómaiak Szicíliát köztársaságuk első tartományaként igyekeztek annektálni. Róma az első pun háborúban (i. e. 264 és 241 között) megtámadta Karthágó szicíliai birtokait, Szicília lett az első római provincia az Itáliai-félszigeten kívül. A második pun háborúban (i. e. 218 és 201 között) a karthágóiak megpróbálták visszafoglalni Szicíliát, a szigeten lévő görög városok egy része a karthágóiak oldalára állt. A Szirakuszában élő Arkhimédész segítette a karthágóiakat, de a római csapatok megölték i. e. 213-ban, amikor elfoglalták Szürakúzát. A karthágói kísérlet kudarcot vallott, és Róma ezúttal is könyörtelenül irtotta a betolakodókat; a római konzul i. e. 210-ben azt jelentette a római szenátusnak, hogy "egyetlen karthágói sem maradt Szicíliában".
Első pun háború idején (https://hu.wikipedia.org/wiki/Els%C5%91_pun_h%C3%A1bor%C3%BA)
A szicíliai háborúk, vagy görög-pún háborúk az ókori Karthágó és a szicíliai Szürakúza vezette görög városállamok között Szicília és a Földközi-tenger nyugati része feletti ellenőrzésért vívott konfliktusok sorozata volt i. e. 580 és 265 között. A három pun-római háború, melyeket "a három pun háború"-nak neveznek az irodalomban, i.e. 264 - i.e. 146 között történtek a Római birodalom és Karthágó között. A háborúkról nem maradtak fenn karthágói feljegyzések, mert amikor a várost i. e. 146-ban a rómaiak lerombolták a harmadik pun háborúban, a karthágói könyvtár könyveit szétosztották a közeli afrikai törzsek között. A karthágói történelemre vonatkozóan egy dokumentum sem maradt fenn. A szicíliai háborúkra vonatkozó ismereteink nagy része pedig görög történetíróktól származik.
Karthágó gazdasági sikere a gabonatermesztésen alapult. A tengeri fém-, só-, bor- üveg kereskedelem támogatására hatalmas és főleg zsoldos haditengerészetet hozott létre, hogy elrettentse a kalózokat és a riválisaikat, a görögöket és az etruszkokat. Tengerészeti, hajóépítő tudásukat, tapasztalatukat a föníciaiaktól örökölték a karthágóiak. A görögök, akárcsak a föníciaiak, tapasztalt tengerészek voltak, akik virágzó kolóniákat hoztak létre a Földközi-tenger egész területén. A görögöket és a föníciaiakat vonzotta a jó gabonatermő Szicília. A punoknak nagy gabonatermesztő területeik voltak Karthágóban az arisztokráciájuk birtokában, és számos kolóniát és kereskedelmi állomást létesítettek a Földközi-tenger partjai mentén. A települések között évszázadokon át kisebb csaták folytak, a K-i medencében a föníciaiakkal, a Ny-i medencében a görögökkal. A föníciaiak kezdetben (i. e. 750-650) nem támadták a görög telepeseket, de a görögök i. e. 638 után elérték Ibériát, Karthágó a föníciai-pun ellenállás vezetője lett, az i. e. 6. században Karthágó már olyan birodalmat hozott létre, amely egészen a i.e. 2. századig uralta a Földközi-tenger nyugati részének kereskedelmét. 580-ban a szicíliai föníciaiak és az elímiaiak egyesülve legyőzték a szelinuszi és rodoszi görögöket Lilybaeum közelében, ez volt az első feljegyzett föníciai-görög incidens Szicíliában. A következő ismert görög betörésre 70 évvel később került sor.
Görög települések Szicíliában: a Szicíliát és Dél-Itáliát magába foglaló, görögök által gyarmatosított terület Magna Graecia néven ismert, a rómaiak nevezték ezen a néven. Az ezen a területen élő görögök politikai hatalmukat és kereskedelmi területüket a szomszédjaik rovására bővítették, de a iónok és a dórok közötti viszály megmaradt. Szicíliában az ióniai görögök baráti viszonyban voltak a szicíliai őslakosokkal és a föníciaiakkal, de a dór görög kolóniák agresszívek voltak, és a tengerparttól a bennszülöttek kárára terjeszkedtek a szárazföld belseje felé. A görög gyarmatok között, valamint az őslakosok és a görögök között konfliktusok törtek ki. A bennszülöttek, a görögök és a föníciaiak között virágzott a kereskedelem, mégis a görög gyarmatok terjeszkedtek, ami az első szicíliai háború-ként ismert eseményekhez vezetett.
Előzmények: a karthágóiak állítólag valamikor i. e. 540 után "meghódították egész Szicíliát" és a zsákmányt Türoszba küldték. Harminc évvel később a dór Dorieus herceg elvesztette a spártai trónt, megjelent Szicíliában, miután Karthágó i. e. 511-ben hároméves harc után kiűzte Líbiából. Karthágó Segesta város segítségével i. e. 510-ben legyőzte Dorieus expedícióját. Miközben a nyugat-szicíliai harcok történtek, a szicíliai görög kolóniák zsarnokok uralma alá kerültek. A legnevesebb dór Gela városállam volt, i. e. 505 és 480 között, ami sikeresen bővítette területét a bennszülött szicíliaiak és más görög városok kárára. Gela-i Kleander (i. e. 505-498) és testvére, Hippokratész (498-491) sikeresen elfoglalták az iónok és a dóriai görögök területeit, és i. e. 490-re Zankle, Leontini, Catana, Naxos, valamint a szomszédos szicíliai területek és Camarina a gelaiak ellenőrzése alá kerültek. Gelo, Hippokratész utóda, i. e. 485-ben elfoglalta Szürakúzát, és a várost fővárosává tette. Etnikai tisztogatással, deportálással és rabszolgasorba taszítással. Gelo a korábbi ióniai városokat dór várossá alakította át, és Szirakúszát Szicília uralkodó hatalmává tette. Gelo dórjai egységes frontot alkottak a szicíliai szikeliek és a szicíliai ióniai görögök ellen. A görög Szicília erőforrásainak és emberi erőinek nagy része az agresszív zsarnok kezében összpontosult, fenyegetést jelentve más szicíliai területekre. A jón görögök Karthágót hívják segítségül: a dór fenyegetés ellensúlyozására néhány jón város Karthágó szövetségese lett. Szicíliában i. e. 483-ra három hatalmi tömb egyensúlyozott - északon a jónok, nyugaton a karthágóiak, keleten és délen a dórok. A középen a szicíliaiak és szikszaiak passzívak maradtak, míg az elimiaiak csatlakoztak a karthágói szövetséghez.
Az első háború Szicíliáért (i.e.480): Karthágónak hatalmas kereskedelmi flottája volt, a korban a legnagyobb, a kereskedelmi hajókat szerelt fel hadi célokra is, hogy elriassza a kalózokat és a rivális országokat. Parasztsága nem volt, a földeket rabszolgák művelték, a hadereje különböző nemzetiségű zsoldosokból állt. Nagy részüket Észak-Afrikából toborozták, a numidíaiakból szervezteék a lovasságukat. A mai Spanyolország területén élő ibérek jó gyalogsági erőt jelentettek, míg a baleár-szigeteki parittyások nevezetesek voltak. Akadtak ezenkívül görög és makedón zsoldosok is. Karthágót külpolitika sikerei és növekvő seregei sok konfliktusba sodorta a görögökkel, akik szintén jelentős pozíciókkal rendelkeztek a Földközi-tenger középső részében. Terjeszkedése során összetűzésbe került az etruszkokkal is, akik Korzika keleti peremterületét birtokolták, de a sziget java része pun fennhatóság alatt volt. Szardínia szigete Karthágóé volt. Szicília Karthágó városának közelében fekszik, ezért lett az ütközőzóna.
I. e. 480-ban Gelo, Szürakúza türannosza görög támogatással megkísérelte egyesíteni a szigetet. Karthágó nem hagyhatta figyelmen kívül ezt a fenyegetést, és Perzsiával szövetségben háborút indított a görögök ellen, elindítva addigi legnagyobb szabású katonai akcióját Hamilkar vezetésével. A források Hamilkar seregét háromszázezer főre teszik, ami valószínűleg túlzás. Útban Szicília felé azonban a rossz időjárás miatt Hamilkar flottája jelentős veszteségeket szenvedett. Panormusnál* (a mai Palermo) szállt partra. A himérai csatában i. e. 480-ban döntő vereséget szenvedett Gelotól. Vagy a csatában ölték meg, vagy a vereség után szégyenében öngyilkosságot követett el. A vereség jelentősen meggyengítette Karthágót: a régi arisztokrácia, földbirtokosok vezette kormányzat elűzéséhez vezetett és megalakult a Karthágói Köztársaság.
Gelo, Siracusa türannisza a szövetséges görög-szicíliai csapatok élén legyőzte Hamilkár karthágói hadseregét. Hamilkár, aki Karthágó uralkodója volt i. e. 510–480 között, elesett a csatában. Karthágó kénytelen volt e vereség nyomán jóvátételt fizetni és jó időre lemondani a szicíliai ambícióiról. Ezzel Szürakúza a vezető szerephez jutott Szicíliában.
Himéra uralkodójának elűzése váltotta ki a csatát i. e. 483-ban, Karthágóhoz fordult segítségért. Karthágó nagy haderőt gyűjtött és szerelt fel majd Panormoszon* kikötve Himéra ellen vonult. Gelo megnyerte a himériai csatát a karthágói sereggel szemben és rengeteg rabszolgát ejtettek. Ez mintegy 70 évre garantálta a békét Karthágó és a szicíliai városállamok közt, és utóbbiakban virágzó építkezéseket hozott.
A második háború Szicíliáért (https://hu.wikipedia.org/wiki/Karth%C3%A1g%C3%B3#A_m%C3%A1sodik_h%C3%A1bor%C3%BA_Szic%C3%ADli%C3%A1%C3%A9rt) A punok nem tudtak belenyugodni a szicíliai görögök elleni vereségbe. I. e. 410-re Karthágó kiheverte a veszteségeket, addigra meghódította a mai Tunézia jó részét, megerősítette észak-afrikai gyarmatait és újabbakat alapított. (Ebben az időben haladt keresztül Mago Barca először a Szahara sivatagon, és Hanno, a navigátor pedig Afrika partjai mentén mélyen délre hajózott.) Bár ugyanebben az évben az ibériai gyarmatok elszakadtak, megfosztva Karthágót fő ezüst- és rézforrásaitól, Hannibal Mago, Hamilkar unokája készült egy újabb szicíliai hadjáratra, miközben expedíciók indultak a mai Marokkó és Szenegál területeire és az Atlanti-óceánon is. I. e. 409-ben Hannibal Mago megtámadta Szicíliát, sikerrel elfoglalt néhány kisebb várost, mint Selinust (mai Selinunte) és Himerat, mielőtt visszatért Karthágóba a hadizsákmánnyal. A fő ellenség, Szürakúza azonban érintetlen maradt.
A harmadik szicíliai háború
I. e. 405-ben Hannibal Mago újabb vállalkozást indított, ezúttal az egész sziget birtoklásáért, most azonban elkeseredett ellenállásba ütközött. Agrigentum ostroma közben pestis tizedelte meg a karthágóiakat, amelynek maga Hannibal Mago is áldozatul esett. Utódja, Himilko, bevette Gela városát és többször legyőzte az új szürakúzai türannosz, I. Dionüsziosz seregeit, de a pestis az ő erőit is meggyengítette és békét kellett kérnie, mielőtt visszatért Karthágóba. I. e. 398-ra Dionüsziosz visszanyerte erejét, megszegte a békeszerződést és lecsapott Motya* karthágói erődítményre. Himilko válasza határozott volt: nem csak Motyát foglalta vissza, hanem bevette Messinát is. Végül ostrom alá vette magát Szürakúzát is. I. e. 397-ben még folyt az ostrom, i. e. 397-ben azonban megint pestis tört ki a karthágóiak között, és ettől összeomlottak. A karthágóiak erre az időre már szinte megszállottként sóvárogtak Szicília birtoklására. A következő hatvan évben folyamatosan harcoltak. I. e. 342-re a karthágói uralom a sziget délnyugati csücskébe szorult vissza, a Halükosz folyón túlra.
A negyedik szicíliai háború (i. e. 383-376)
A pun Mago szövetkezett az itáliai ligával, és nagy erőkkel szállt partra Bruttiumnál i. e. 383-ban, kétfrontos háborúba kényszerítve a szürakúzaiakat. Az első négy év hadjáratainak részletei hiányosak, de i. e. 378-ban Dionüsziosz legyőzte Magót Szicíliában, a kabalai csatában. Karthágó, amelynek Afrikában és Szardínián is lázadásokkal kellett szembenéznie, békét kért. Dionüsziosz arra kérte Karthágót, hogy ürítse ki egész Szicíliát, így a háború ismét kiújult, és Himilko, Mago fia i. e. 376-ban a kroniumi csatában megsemmisítette a szürakúzai sereget. Az ezt követő békeszerződés 1000 talentum jóvátétel fizetésére kényszerítette Dionüszioszt, és Karthágónak meghagyta Nyugat-Szicília ellenőrzését.
Az ötödik szicíliai háború (i. e. 368-367)
Dionüsziosz i. e. 368-ban ismét megtámadta a pun birtokokat, és megostromolta Lilybaeumot. Flottájának veresége súlyos csapást jelentett. I. e. 367-ben bekövetkezett halála után fia, II. Dionüsziosz békét kötött Karthágóval, és Karthágó megtartotta a Halcyas és a Himeras folyótól nyugatra fekvő szicíliai birtokait.
Dionüsziosz i. e. 368-ban ismét megtámadta a pun birtokokat, és megostromolta Lilybaeumot. Flottájának veresége súlyos csapást jelentett. I. e. 367-ben bekövetkezett halála után fia, II. Dionüsziosz békét kötött Karthágóval, és Karthágó megtartotta a Halcyas és a Himeras folyótól nyugatra fekvő szicíliai birtokait.
A hatodik szicíliai háború (i. e. 345-339)
Karthágó i. e. 345-ben csapatainak sikerült bevonulnia a Szürakúzába az egy politikai vetélytárs meghívására. Timoleon i. e. 343-ban átvette a hatalmat Szirakuszában, és megkezdte a karthágóiak szicíliai birtokainak fosztogatását. A karthágóiak szicíliai expedíciója i. e. 339-ben a krimissusi csatában megsemmisült. Az ezt követő békeszerződés értelmében Karthágó a Halcyas folyótól nyugatra fekvő területek felett továbbra is Karthágó rendelkezett.
Karthágó i. e. 345-ben csapatainak sikerült bevonulnia a Szürakúzába az egy politikai vetélytárs meghívására. Timoleon i. e. 343-ban átvette a hatalmat Szirakuszában, és megkezdte a karthágóiak szicíliai birtokainak fosztogatását. A karthágóiak szicíliai expedíciója i. e. 339-ben a krimissusi csatában megsemmisült. Az ezt követő békeszerződés értelmében Karthágó a Halcyas folyótól nyugatra fekvő területek felett továbbra is Karthágó rendelkezett.
A hetedik háború Szicíliáért
I.e. 315-ben Agathoklész, Szürakuszai türannosza, megszerezte Messinát. I. e. 311-ben, az érvényes békeszerződést megszegve, megtámadta Karthágó maradék sziciliai birtokait és ostrom alá vette Akragast. Hamilkar vezette a karthágói ellencsapást, hatalmas sikerrel. I. e. 310-re az övé volt majdnem egész Szicília, és már Szürakuzát ostromolta. Agathoklész elkeseredésében 14 ezer emberrel partraszállt Afrikában, és Karthágót fenyegette. Nem csalódott, az anyaváros visszarendelte Hamilkart. Bár i. e. 307-ben Agathoklész vereséget szenvedett, megmentette uralmát. A békeszerződés alapján megtarthatta Szürakúzát.
A háború egy másik leírásban: I. e. 315-ben Agathoklész, Szirakuszai zsarnoka elfoglalta Messana városát, a mai Messinát. I. e. 311-ben megszállta az utolsó karthágói birtokokat Szicíliában, amivel megszegte az érvényben lévő békeszerződés feltételeit, és megostromolta Akragaszt. Hamilcar, Hanno -a navigátor unokája- sikeresen vezette a karthágói ellentámadást. A Himera-folyónál vívott csatában i. e. 311-ben legyőzte Agathoklészt. Agathoklésznek Szirakúzába kellett visszavonulnia, míg Hamilcar megszerezte az uralmat Szicília többi része felett. Ugyanebben az évben magát Szürakuzát is ostrom alá vette. Kétségbeesésében Agathoklész titokban 14 000 fős expedíciót vezetett az afrikai szárazföldre (v.ö. a 3. háborúval), abban a reményben, hogy uralmát úgy mentheti meg, hogy Karthágó ellen vezet ellencsapást. Sikerrel járt: Karthágó kénytelen volt visszahívni Hamilkárt és serege nagy részét Szicíliából, hogy szembenézzen az új és váratlan fenyegetéssel. A két sereg az első, Karthágón kívüli tuniszi csatában találkozott egymással. A Hanno és Hamilcar vezette karthágói sereg vereséget szenvedett. Agathoklész és seregei ostrom alá vették Karthágót, de az túlságosan erősen megerősített volt ahhoz, hogy meg tudják támadni. A görögök lassan elfoglalták egész Észak-Tunéziát, amíg két évvel később, i. e. 307-ben vereséget nem szenvedtek. Maga Agathoklész visszaszökött Szicíliába, és 306-ban békeszerződést kötött a karthágóiakkal, amelyben Agathoklész megtartotta a sziget keleti felének ellenőrzését.
Pürrhosz háborúja (i. e. 278-276)
Miután Agathoklész békét kért, Karthágó rövid ideig ellenállás nélkül uralta Szicíliát, ami a pirrhoszi háborúval ért véget. A szicíliai pirrhoszi hadjárat, a pirrhoszi háború második szakasza (i. e. 280-265), amely végül a pun háborúkhoz vezetett, a görög-pun háborúk végső részinek tekinthetőek. A balkáni epiruszi Pürrhosz Szicíliába érkezett, hogy megmentse a szigetet a karthágóiaktól, meghódította Palermót, Eryxet és Iaitiast, de Lilybaeum ostroma kudarcot vallott. Ezért visszatért Itáliába. Róma, Szicília közelsége ellenére, nem vett részt az i. e. 5.,4., 3. századokban lezajlott szicíliai háborúkban, mivel a i.e. 5. században Latiumban zajló helyi konfliktusokra, a i. e. 4. században pedig magának Itáliának a meghódítására összpontosított, és nem volt flottája. Róma későbbi szicíliai szerepvállalása vetett véget a szigeten folyó végtelen háborúskodásnak.
Miután Agathoklész békét kért, Karthágó rövid ideig ellenállás nélkül uralta Szicíliát, ami a pirrhoszi háborúval ért véget. A szicíliai pirrhoszi hadjárat, a pirrhoszi háború második szakasza (i. e. 280-265), amely végül a pun háborúkhoz vezetett, a görög-pun háborúk végső részinek tekinthetőek. A balkáni epiruszi Pürrhosz Szicíliába érkezett, hogy megmentse a szigetet a karthágóiaktól, meghódította Palermót, Eryxet és Iaitiast, de Lilybaeum ostroma kudarcot vallott. Ezért visszatért Itáliába. Róma, Szicília közelsége ellenére, nem vett részt az i. e. 5.,4., 3. századokban lezajlott szicíliai háborúkban, mivel a i.e. 5. században Latiumban zajló helyi konfliktusokra, a i. e. 4. században pedig magának Itáliának a meghódítására összpontosított, és nem volt flottája. Róma későbbi szicíliai szerepvállalása vetett véget a szigeten folyó végtelen háborúskodásnak.
Római hadihajó rajza és vázlata, az utóbbi hadigépek megjelölésével a fedélzetén (4)
SZÜRAKÚZA RÓMAI OSTROMA
A várost hónapokon át keményen védték a rómaiak ellen szárazföldön és vízen. A rómaiak, felismerve, hogy Szürakúza erődítményeit nehéz lesz megostromolni, hadigépeket, új talámányokat vetettek be, ezek egyike volt a sambuca, ami egy úszó ostromtorony volt, ahonnan csáklyákkal támadtak, valamint a hajókra erősített létrák, amelyeket csigákkal (!) engedtek le a városfalakra.
A találmányok ellen Arkhimédész védekező eszközöket talált ki, közöttük egy nagy darura szerelt kampót - ez volt "Arkhimédész karma"-, amelyet arra használtak, hogy az ellenséges hajókat a partra húzzák, oldalra döntsék, (az irodalomban: "kiemeljék a tengerből, mielőtt a végzetükbe dobták volna őket"**). A legenda szerint egy óriási tükröt is készített, amelyet arra használt, hogy a római hajók vitorláit felgyújtsa. Az újítások és a hadigépek, a városfalakra szerelt balliszták, katapultok, a kődobó gépek, óriás számszeríjak (https://hu.wikipedia.org/wiki/Haj%C3%ADt%C3%B3g%C3%A9p) és onagerek (https://sites.google.com/site/physicsofcatapults/home/history-of-catapults)
lövedékei arra kényszerítették a rómaiakat, hogy nagy emberáldozattal járó, közvetlen támadásokat kíséreljenek meg a kialakult patthelyzet miatt.
lövedékei arra kényszerítették a rómaiakat, hogy nagy emberáldozattal járó, közvetlen támadásokat kíséreljenek meg a kialakult patthelyzet miatt.
A rómaiak képtelenek voltak betörni a városba, és szigorú blokádot tartani ahhoz, hogy az utánpótlástól elszigetelje a védőket. A szürakuszaiak pedig képtelenek voltak visszavonulásra kényszeríteni a rómaiakat kitöréseikkel. A rómaiak felismerték, hogy a szirakúzaiak védekezése lehetetlen feladatot jelent a római haderő számára. A görögök többször megpróbáltak kitörni, felszabadítani a várost az ostrom alól, de visszaverték őket. A rómaiak ellen a Hispaniában is folyó háború miatt a hadsereg és a hajók egy része ott volt lekötve.
Ballista katapult http://members.multimania.nl/onager/ballista.html
Onager katapult (4)
Szászeríj katapult (4)
Onager katapult (4)
Onager katapult (4)
A város szárazföldi utánpótlása azonban sikeres volt, sőt a szárazföldi erőik több szicíliai várost, köztük a régi karthágói erődöt (https://en.wikipedia.org/wiki/Siege_of_Syracuse_(213%E2%80%93212_BC), Agrigentumot is elfoglalták a szüraküzaiak. A szirakuszaiak a római ostrom visszaverésében elért sikereik alapján nyerésre álltak. I. e. 212-ben a rómaiak azt az információt kapták, hogy a város lakói részt vesznek az Artemisz istennőjük tiszteletére rendezett éves ünnepségen. Római katonák egy kisebb csoportja az éjszaka leple alatt megközelítette a várost és sikerült megmásznia a falakat, bejutott az Alsó-városba. Bevárva az erősítést, átvette az irányítást az Alsó-városban és a kikötőben, de az akropolisz még szilárdan állt. A legenda szerint a város bukását az okozta, hogy valaki kinyitott egy ajtót a városfalon. A rómaiak parancsnoka hiába adta parancsba, hogy Arkhimédészt élve fogják el, egy római katona megölte. Utolsó szavai "Ne bántsátok a köreimet!" voltak. A rómaiak csigákkal leengedett létrái azt bizonyítják, hogy i.e. 212 körül a rómaiak elterjedten használták a kötélcsigákat, pedig Arkhimédésznek volt az a mondása, hogy "Adjatok egy fix pontot, és én kifordítom sarkaiból a világot". (Angol nyelven: "Give me a place to stand on and I can move the Earth.")
Szürakuszai ostroma egészen i. e. 212-ig elhúzódott, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Marcus_Claudius_Marcellus), mert a város tenger felőli részei szabad kapcsolatot tartottak a külvilággal. A városi ünnepség idején a város egy része a rómaiak a kezébe került, ahol szabad rablás történt, de a sziget parancsnoka továbbra is tartotta az Ortügia szigetén épült fellegvárat, valamint az Akhradina negyed két erődjét. Ekkor érkezett a pu segítség: megérkezett Himilco és Hippokratész azzal a szándékkal, hogy felmentse a szigetet, de többszöri próbálkozás után sem sikerült. Nemsokára kitört a pestis, a punok vezérei is odavesztek, mire a sereg felbomlott. Végül egy Mericus nevű hispaniai zsoldos árulása segítette a rómaiakat a győzelemhez: az Akhradina negyed kapuit megnyitotta a beözönlő rómaiak előtt, akik egyúttal a szigetet is megszerezték. A városban temérdek kincset és műalkotást raboltak, és bár a helyiek életét megkímélték, sokakat rabszolgaságba kényszerítettek. Arkhimédész is ekkor lelte halálát. Szürakuszai elestével nem fejeződött be a szigeten zajló háborúskodás, mert Agrigentum pun kézen maradt.
*Ny-Szicíliai pun városok:
Motya (Szicília) alapítása i. e. 800 körülire, valamivel későbbre tehető, mint Karthagóé. Előszeretettel választottak hasonló helyeket, és valószínűleg eredetileg csupán kereskedelmi állomás vagy empórium volt, de fokozatosan virágzó és jelentős várossá emelkedett. A föníciaiak a barátságtalan szigetet korának egyik leggazdagabb városává alakították át, amelyet természetes a lagúna védett. Ősi szélmalmokat és sótartályokat használtak a párologtatásra, a só őrlésére és finomítására. I.e. 650-re a település forgalmas kikötővárossá nőtte ki magát, és a tengeri kereskedelem kiterjedt a Földközi-tenger középső és nyugati részére. A város rivalizálást váltott ki a közeli, észak-afrikai partvidéken fekvő, nagyhatalmú Karthágóval, annak ellenére, hogy közös a származásuk. Ez vezetett ahhoz, hogy Karthágó az i. e. VI. század közepén legyőzte és lerombolta Motyát. Motya talpra állt, és a lakosság gyorsan újjáépítette a várost, és két évszázadnyi nélkülözés után megépítette az első védőfalakat, amelyek a Közép-Mediterráneumban a legkorábbiak közé tartoznak
Soluntum (Szicília, https://en.wikipedia.org/wiki/Soluntum): Alapításának időpontja - akárcsak Panormusé (Palermo) - ismeretlen. Panormushoz való közelsége miatt Soluntum azon kevés kolóniák egyike volt, amelyeket a föníciaiak megtartottak, amikor a görög kolóniák szicíliai előrenyomulása elől meghátráltak, és a sziget északnyugati sarkába vonultak vissza. Ezután Panormusszal és Motyával együtt az uticaiaktól a karthágóiak kezébe került, vagy legalábbis e nép függőségébe került. Soluntum rendületlenül kitartott a karthágói szövetség mellett még i. e. 397-ben is, amikor Dionüsziosz feldúlta, de eredménytelenül. Az első pun háború alatt még mindig Karthágó pártján állt, és csak Panormus eleste után nyitotta meg Soluntum is a kapuit a rómaiak előtt. A rómaiak uralma alatt továbbra is fennmaradt, mint városi rangú település.
Palermo (Szicília, Panormus, Sys, Ziz, i.e. 734) Szicília három fő föníciai kolóniájának egyike lett, Motya és Soluntum mellett. A föníciai jelenlétre utaló leletek alig vannak, és a belváros igen népes központjában maradtak fenn, ami költségessé és logisztikailag nehézkessé teszi az ásatásokat. A föníciaiak telepe a kikötő és a hegyek közötti útakon volt, amelyek ma a Via Cappuccini és a Corso Pisani nevű utak, melyeken kereskedtek és szállították a cédrusfát a hegyekből.
** Archimédesz találmányai: "kiválasztott magának a királyi flottából egy háromárbócos szállítóhajót, amelyet sok ember nagy fáradsággal vonszolt a partra, és miután sok utast és a szokásos rakományt elhelyezték a fedélzeten, a hajótól egy kissé távolabb leült a partra, és minden nagyobb erőfeszítés nélkül, kezével bonyolult csigasort mozgatva a hajót simán és egyenletesen húzta magához, mintha az a vízen siklott volna tova" (https://hu.wikipedia.org/wiki/Arkhim%C3%A9d%C3%A9sz).
Arhimédészi vízemelő
Az archimédeszi csavar: (https://hu.wikipedia.org/wiki/Arkhim%C3%A9d%C3%A9szi_csavar) más néven csavarszivattyú víz emelésére alkalmas egyszerű gép, amelyet például arra lehet használni, hogy a vizet az alacsonyabban fekvő vízfelszíntől a magasabban fekvő öntözendő területre juttassák. Az arkhimédészi csavar a legrégebbi ismert szivattyú. Bár Archimédesz ókori görög tudósról nevezték el a csavarszivattyút, nem ő volt az eszköz első elkészítője, az ókori Egyiptomban találták fel. Már a görögök is ismerhették az Arkhimédész kora előtti időkben. A görög kereskedők és utazók tudományos ismereteket, találmányokat Egyiptomból importáltak. (A csavarszivattyú csavarorsóból és az azt körülvevő hengeres házból áll. A csavarorsót általában szélmalommal vagy kézi meghajtással forgatták. A folyadékba ferdén, a vízszintessel kis, kb. 20°-os szögben beállítva működik. A hengeres ház és a csavar érintkezésének nem kell tökéletesen vízzárónak lennie, a szerkezet mindaddig működtethető, amíg a fordulatonként kimerített folyadékmennyiség nagyobb a menetekből fordulatonként visszaszivárgó mennyiséghez képest. A felsőbb menetből átszivárgó folyadék az alatta levő menetre kerülve visszatér a szállítás irányába, így használat közben egyensúly alakul ki, a hozam állandó. A szerkezetnek létezett olyan változata is, melyben a csavart a hengeres házhoz rögzítették, így a részek együtt forogtak. A csavarorsót szurokkal, gyantával vagy egyéb kötőanyaggal erősítették a hengerhez, vagy a kettőt egy darabban öntötték bronzból.
Fizikusként bevezette a sűrűség fogalmát.Arkhimédesz törvénye szerint a folyadékba helyezett testre ható felhajtóerő miatt a lebeghet is, attól függően, hogy az átlagsűrűsége mekkora a folyadékéhoz viszonyítva. A legenda szerint fürdés közben fedezte fel a felhajtóerőt (Arkhimédész törvénye), aminek örömére kiugrott a kádból, és meztelenül rohant végig az utcán a palotáig azt kiáltozva, hogy „Heuréka!” (megtaláltam). Majd az uralkodó megbízásából azt kellett tisztáznia, hogy tiszta aranyból van-e annak koronája. Arkhimédész rájött, hogy ha vízbe mártja a koronát, akkor a víz szintje annyival emelkedik, amennyi a korona térfogata. A koronát, valamint vele azonos súlyú arany-, illetve ezüsttömböt a vízbe merítve a térfogatok különbözőségéből meg tudta állapítani, mennyi ezüstöt kevert az ötvös a korona elkészítésekor az aranyhoz. Arkhimédész valószínűleg az első ismert és a legjobb matematikai fizikus volt Galilei és Newton előtt. Cicero ír két eszközről, amit Marcus Claudius Marcellus vitt haza a kifosztott Szürakúzából. Az egyik egy gömbön ábrázolta a csillagos eget, a másik megjósolta a Nap, a Hold és a bolygók mozgását. Sokáig legendának gondolták, de az antiküthérai szerkezet felfedezése ota elképzelhető, hogy Arkhimédész kitalált ilyen szerkezetet. Alexandriai Papposz említi, hogy Arkhimédész írt egy kézikönyvet az éggömbök szerkesztéséről. Sok kutató neki tulajdonítja egy i.e. 75-ben talált, a bolygók mozgását modellező, 37 fogaskerékből álló szerkezet tervezését-készítését is (https://hu.wikipedia.org/wiki/Antik%C3%BCth%C3%A9rai_szerkezet).
Antiküthériai szerkezet modell (https://hu.wikipedia.org/wiki/Antik%C3%BCth%C3%A9rai_szerkezet)
IRODALOMJEGYZÉK
(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998.
(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.
(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973.
ill. Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, (1981). ISBN 963 11 5573 0
(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerült utólag kideríteni, a NET-s kutatás sajátsága, hogy nagy, összegyűjtött, összeolvasott agyag mennyiségileg kis része egy dolgozat és utólag nem sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét, mert képnévként csak egy szűk karakterkészlet menthető, amúgy érthetően.
(5) GULAS, Stefan és LESCINSKY, Dusan: A vitorlás hajók története, Madách Kiadó.1984.
(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998.
(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.
(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973.
ill. Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, (1981). ISBN 963 11 5573 0
(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerült utólag kideríteni, a NET-s kutatás sajátsága, hogy nagy, összegyűjtött, összeolvasott agyag mennyiségileg kis része egy dolgozat és utólag nem sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét, mert képnévként csak egy szűk karakterkészlet menthető, amúgy érthetően.
(5) GULAS, Stefan és LESCINSKY, Dusan: A vitorlás hajók története, Madách Kiadó.1984.