ÓNKERESKEDELEM MEZOPOTÁMIÁBAN A 2. ÉVEZREDBEN

ABSTRACT

Az agyagtáblák alapján lehet következtetni az Eblai ónbronz készítésre, fémkereskedelemre, fémművességre.  A fémeket nyers öntvény (ingót, kb 30 kg-os nyers fém öntvény) és késztermék alakjában is szállították. Vizsgáljuk a termésrézként található arzénbronzról az ónbronzra -az utóbbi előállítása az ónkereskedelem függvénye volt- való áttérés problémáját, párhuzamos használatát. I.e. 1850-tól ónhiány volt Anatóliában, mert a Kestel-i, Taurus hegyi bánya leállt, és az Assurból érkező ónkaravánok akadoztak: az utat szervező  Assur-on keresztül érkező afganisztáni karavánok mindig is megszakításokkal érkeztek Karkemish-be az Óasszír úton. A réz ingótokból a legtöbbet talán Ciprusról szállítottak a legtöbbet és az ugariti hajósok. Az i. e. 2300 körüli  Ebla-i táblák alapján Ebla bronz, réz- és ónérc ellátása a Taurusz hegységi bányákból történt. Az Eblai-i üzemszerű fémeszköz termelés jelentősége az, hogy már hétköznapi használati tárgyak és nem ékszerek és az uralkodók reprezentációs ajándékai a bronztárgyak.  Tudták, hogy a meleg kovácsolás keményíti, tartóssá teszi az arzénbronzot, ez volt a legkorábbi bronzművesség: kardokat kovácsoltak. Ebla és I.Samsi Adad után másodszorra Assur és Hammurápi újra indítja a K-i, afganisztáni  importot. Az Taurusz hegységi bányák (Kestel) és az Afaganisztán-i ónszállítmányok leállása az i.e.1740- évektől az "ónkorszak" végét jelentette Mezopotámiában./ THE TIN TRADE IN MESOPOTAMIA IN THE 2ND MILLENNIUM: From the clay tablets, one can infer Ebla's tin bronze production, metal trade and metalworking.  Metals were supplied both in the form of raw castings (ingots, about 30 kg of raw metal castings) and finished products. The problem of the transition from arsenic bronze as a copper crop to tin bronze, the production of which was dependent on the tin trade, and its parallel use, is examined. From 1850 BC, there was a shortage of tin in Anatolia because the mine at Kestel, on Mount Taurus, had closed down and the tin caravans from Assur were hampered: the caravans from Afghanistan, which had come via Assur to organise the journey, always arrived at Karkemish via the route to Assyria with interruptions. Cyprus was perhaps the country that carried most of the copper shuttles, and the Ugaritic sailors were the most numerous. According to the Ebla tablets of around 2300 BC, Ebla was supplied with bronze, copper and tin ore from the mines of the Taurus Mountains. The significance of the production of metal tools on a factory scale at Ebla is that bronze objects are now everyday utensils and not jewellery and are representative gifts of the rulers.  It was known that hot forging hardened and made durable the arsenic bronze, the earliest bronze work: swords were forged. For the second time, after Ebla and Adad I. Samsi, Assur and Hammurabi restarted imports from K, Afghanistan. The cessation of the Taurus Mountain mines (Kestel) and of tin shipments from Afaghanistan from 1740 BC marked the end of the "tin age" in Mesopotamia.

BEVEZETÉS

Eblai Királyság Szíriában (Wikipedia)

Eblában kialakult egy nevezetes fémműves központ kb. az i.e. 2400-s években, de a település még régebbi, a sumerek sóbányája,  és tűzkőbányája, szerszámkészítésre használt kovakő bányái és a gyapjúkészítés tette őket gazdaggá. A  A fémfeldolgozásuk iparszerű volt. Eblában eredetileg egy sumer telep volt a kelet sémi nyelvet beszélő területen, majd az akkádok felégetik i.e. 2300 körül és az amoriták telepedtek be, több hullámban. Az Ebla örököse a neves amorita-hurrita Jamhad monarchia volt.

Az első bronz tárgyakat  a sumer Úr városából ismerjük, az i.e. 3500-3200 körüli időkből. Az arzénbronz termésfémként a természetben megtalálható bronz. Az Ebla-i ónbronz előállítás tudatos ötvözés eredménye: a Taurus hegységben lévő Kestel-i kassziterit (ónérc, ónoxid) lelőhelyen alapult, ami i.e. 1850 körül kimerült. A másik ónforrás az Óasszír útvonali bánya volt, a Ny Afganisztán-i Farahból, esetleg az iráni Deh Hoseinből szállították, a hely bizonytalan. Kereskedtek sok más áruval is, gyapjút, lent, bort, olajat, rezet, farönköket cseréltek és ezüsttel fizettek érte. Van utalás arra, hogy volt Eblának sóbányája volt. Ezüstnek nincs nyoma, az ókorban is az ólombányászat melléktermékeként bányászták az ezüstöt.) Az Assúr-Kanis út Karkemishnél elágazott Eblába Ny-ra  illetve É-ra Kanis felé, Anatóliába. Emárnál volt egy nem megkerülhető gázló, az Eufrátesz parti Karkemisht nevezték Ebla kikötőjének, Karkemishnél, de Emárnál keresztezte az assuri ( Assurnál is volt egy gázló)  karaván út a folyót. Mári és Ebla több háborút is vívtak Emárért. Raktárkikötők- kárumok- épültek az Eufráteszen, ahol a szamárkaravánokról speciális kerek csónakokon, 1-2 tonna teherbírású "guffá"-kon szállították át és tovább az árut, és esetleg a szamarakat is.  A karkemishi kikötőből idővel citadellás nagyváros lett, templomokkal, palotával és sok műhellyel. Magának a városnak az ellátása is fa, fém, fazekas, bőr és textil készítő műhelyeket igényelt.

A Guffa nevű vessző vázas, bőrrel bevont csónak, több tonna a teherbírása (4)

Amikor az Óasszír-út ón kereskedelme összeomlott i.e. 1757-ben, (és Márit elpusztítja Hammurápi) - Babilón és Assur háborúzása miatt-, akkor kifogyott az ón, részben visszatértek az arzénbronz használatához, másrészt rövid ideig Hammurápi szállította az ónt. A Taurus-hegységi réz drága volt, Ciprusról szállították rezet  az Ugarit-i hajósok. Cipruson is is volt káruma, azaz épített állandó raktára és rakpartja az ó asszír-eblai kereskedőknek. Sőt Kréta szigetén is, Kréta ókori neve, Keftiú, azaz caphtor_an  is lehet amorita ugariti-eblai eredetű. Ugarit városnak sok temploma is volt, a minószinál kisebb palotája, de több mint 100 hajót befogadni képes kikötője, igaz, csak az i.e. 16-as évektől élte virágkorát, Ugarit volt a kor legnagyobb kikötője. A szárazföldi útvonal Karkemish-ből Eblán keresztül Ny-ra, Ugarit -ba,  D-re Aleppo -ból Qatna, Kadesh városokon keresztül szárazföldön Egyiptomba vezetett. Ugarit szerepe az réz- és tengeri kereskedelemben meghatározóvá vált a ciprusi rézbányák miatt. Az útvonalak története a lerakatokban (kárumokban) talált agyagtáblákkal és pecséthengerekkel, pecsételő szkarabeuszokkal nyomon követhető. A tengeri útvonalak nem azonosíthatóak, mert a korabeli sérült hajókat lehetőség szerint haza vontatták, és a hajókban nem volt ballaszt, nem süllyedtek el, kijavították. 

Hammurápi Assur megkerülésével, Márin keresztül szervezett utat. I.e. 1757-ben lerombolta az Eufrátesz parti Mári -t, aminek a part mentén haladó kereskedelmi úton vámszedési joga volt, ez volt a lerombolás közvetlen oka. Hammurápi egy időre átvette az ónkereskedelmet. Az Eufráteszen nagy hajókkal nem szállíthattak árút a gyors folyású, zúgókkal teli folyó a felső szakaszon. A cédrusfa rönköket leúsztatták és guffákkal szállították az árut, amit D-n a csónakkal együtt eladtak, csak a csónak bőrborítását tartották meg és vitték vissza a folyó mentén, az úton É-ra, gyalog.

 Mári i.e. 1757-s lerombolása (https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1ri) az óasszír kereskedelem Egyiptom és D-felé felé irányuló aleppói ágát erősítette. Ezzel Karkemish folyami, Ugarit tengeri kikötő és Aleppo, Ebla, Alalah: ezek voltak  Jamhad monarchia legfontosabb városai és kedvező helyzetbe kerültek, e városok néhány száz éves aranykora következik, sok palotát építenek. A palota építésekkel nyomon követhető a fellendülésük. Az Ebla-i fém-központnak két kikötője volt: Karkemish és Ugarit. E négy palotagazdaság i.e.1800-tól i.e. 1200-ig meghatározza a civilizációt Szíriában. 

Az amorita-hurrita kereskedők átvették Assur-tól és Máritól az Egyiptom-i szárazföldi kereskedelmet, az amorita dinasztia alapítójának I.Samsi Adadnak birodalmaiban új fővárosokat - ami ez esetben is paloták építését is jelenti, a régi főváros Assurban volt- alapított a Felső Mezopotámiai Birodalomban, Subat-Enlilben. Jamhadban (Aleppóban) és Máriban a fiaiból csinált a királyokat. Jamhad-ban, Aleppó-ban is épült királyi, történelmi előzmények nélküli új palota. Jamhad Monarchiának Aleppo volt a fővárosa, de nem volt kikötője, Ugarit váltolt Jamhad  tengeri kikötőjévé, ahova és ahonnan a ciprusi réz érkezett. Az ugaritiak az i.e. 1600-s évektől kereskedtek Egyiptommal, i.e. 1550-ig: Ott hükszoszoknak nevezték őket,  Szimirra, Arvad, és d-b: Büblosz, Avarisz kikötőket használták, továbbá Krétával ahol lerakatuk volt, Keftiunak nevezték Krétát.   

Óasszír kereskedelmi (Később a Selyemút (1))

AZ ÓASSZÍR KERESKEDELMI ÚT

Az útról és Ebláról sok mindent lehet tudni: Óasszír birodalom nem létezett, az út Assur városról kapta a nevét. (I Samsi-Adad  amorita uralkodó újra szervezte (1) az utat és az ő  Felső-Mezopotámiai Birodalmát gondolják Óasszír Birodalomnak, i.e. 1809-1776 között regnált). Az utat sokkal korábban, i.e. 2200-s években történt akkád támadása előtt előtt Ebla és Assur városok szervezték (6), majd i. e. 2000 körül az amoriták meghódítják Eblát, de a város újra épül. Az i.e. 1900-s évektől rendszeresen működött az út. Ebla lehetett a kezdeményező a szervezésében: a Bermat és Weitzman (6) Ebláról szóló könyvének 180-181. oldalán található: "... Ebla királya kezében lévő városokról és erődökről, melyekbe az assuri kereskedőknek mostantól kezdve szabad bejárásuk kell lennie. A tábla Pettinato -a régész- szerint azzal folytatódik, hogy leírja az Ebla és Assur által közösen alapított telepeket Anatólia és Észak-Szíria kereskedelmi központjaiban...". Ugyan itt van olyan agyagtábla is, amely szerint Karkemish Ebla kereskedelmi kikötője, rakparttal (kárum-mal). Az Óasszír út nyomvonala  változó volt, Ny-ról K-i irányban: Kanis egy É-i elosztó pont volt, Karkamishen keresztül, és Assurból K-re, a kutatók sem tuják honnan vezetett, hol volt az ónbánya:  talán a Ny Afganisztán-i Farahban. Szállítottak mást is az ón mellett, pl. Hamaziból - nem tudjuk a pontos helyét- réz ingótokat. Van olyan tábla is mely szerint Máriból is szállítottak ónt Eblába, talán Elámból. Mári fémművessége is bizonyítható, és a lótenyésztése is, a harci szekerekrek elé fogták a lovakat az 1700-s években.  

 Az Assur-ból jövő fő kereskedelmi út keresztezte  az Eufrátesz-t is, a Tigris parti Assur-tól (ami az esőzéses földművelés határán fekszik, de kevés a termőföldje) az anatóliai Kanis-g vezetett, (1, 113.o. térkép). Az óasszír kereskedelem, ami egyben Assur város közvetítő kereskedelme: Assur ónt, rezet is importált, az ónt Afganisztánból és gabonát és vászontermékeket, valamint gyapjút exportált. A bronzfegyverek és szerszámok előállítása a közvetítő kereskedelem függvénye volt. Az úton érkezett az afganisztáni ón  -talán elámi is- Anatóliá-ba, Szíriá-ba. Anatóliá-ból az ón árát ezüstben szállították Assurba. Bizonyos, hogy rezet nem szállítottak Anatóliából a visszaúton, mert nem érte meg. Az útvonalak részletesen: az i.e. 19-18.sz.-ban: Hattum a fémek (ezüst és réz, i.e. 1850-ig ón is a Taurusz hegységben) kiemelkedő bőségű lelőhelye volt, az állattenyésztés révén pedig a messze földön híres gyapjút gyártottak. Az assuri áru Karkemisen keresztül jutott Kanisba, majd a csereáru és a bevétel vissza Assurba, i.e 1900-tól kb. 60 évig intenzíven működött, előtte és utána alkalom szerűen. Egy másik útvonalon is, Márin keresztül hoztak  ónt Afaganisztánból. Ez Elámon keresztül az Eufrátesz mentén vezetett Ny-ra Emarig,  a Mári-i, Szippár-i agyagtáblák szerint (1), ezt Hammurápi szervezhette.

Ebla kereskedő várossá (https://en.wikipedia.org/wiki/Ebla) fémműves központtá, majd birodalommá fejlődik, Ny-Szíriából É és K- Szíriát uralta. Szomszédjai Mári és a hurrita Nagar Birodalmak. Az i.e. 23. században, az akkádok ÉNy-ra vezetnek hadjáratot, és az eblai palotagazdaságot leégették. A III. Uri dinasztia idején újra épül, ez Ebla második birodalmi korszaka, befolyási övezete északon messzire nyúlt – talán a Halysz folyó völgyéig, és Adana város környékéig, azaz Anatólia központi vidékeitől a mai Iskenderun-öbölig. I.e. 2000 körül ismét lerombolják  most az amoriták, ez után következett  a harmadik korszaka, már a Jamhad Birodalom részeként. Jamhad központját, Aleppót az Óasszír kereskedelmi út is érintette, Ebla „kikötői” Karkemish és később Ugarit voltak, Ugarit szállította a rezet Ciprusról. Kereskedelmi kapcsolatai voltak a Folyóközzel, Ciprussal és Afganisztáni eredetű leleteket is találtak (Lápis Lazulit). I.e. 1600 körül végül a hettita Murszilisz rombolja le Eblát végleg. Eblának volt saját nyelve, írása – egy időben az elámi írás, a sumer írás mellett ezek is megelőzik a később széles körben elterjedt akkád nyelvet. Sok sémi eredetű, a bibliában is szereplő akkád nevet, szót azonosítottak. A csere-kereskedelemről: egy szamár max. 90 kg-t szállított és a szállított áruk nagy része sok féle fém, réz, arany, ezüst, ón volt. Fémmel, árúval fizették a vámot is (néha rúd v. karika alakban, ez a fémpénz eredete)- és textil, fa, cédrusfa, bor volt a szállítmány. Ugarit a ciprusi rézen gazdagodott meg, állandó telepe, raktára volt Cipruson. 

"Az eblai palotában – amint a levéltárból kiderül – valóságos nagyüzemek működtek textíliák, ékszerek s bronzeszközök készítésére. A textilüzemben – már akkor – nők dolgoztak; a gyapjút pedig a palota 80 ezres juhnyája szolgáltatta. De lenvásznat is szőttek, s mindkettőt igen tekintélyes mennyiségben. Külön tételt képeztek az arannyal átszőtt damasztok, szinte már átmenetként az ékszerekhez, melyekhez a palota ékszerészei pontosan feljegyzett mennyiségben kaptak aranyat, ezüstöt és drágakövet. A legnagyobb meglepetést azonban a bronzművesség mértéke és technikai színvonala okozta. A palota bronzművesei ugyanis nemcsak rengeteg és rengetegféle eszközt gyártottak, hanem pontosan tudták azt is, hogy mihez milyen réz-bronz arány a legmegfelelőbb. A bronz tulajdonságai ugyanis erősen változnak az öntvény óntartalma szerint. A 4–10%-nyi ónt tartalmazó bronz könnyebben folyik és igen jól önthető, ezért kiválóan alkalmas szobrok készítésére. 12% alatt az öntvény afféle „szilárd folyadék” marad, s kalapálással hidegen is megmunkálható. 12–20%-ig terjedő óntartalomnál a bronz sokkal keményebb lesz, de többé hidegen már nem, csak izzítva kalapálható. A palota tisztviselői pontosan ismerték ezeket az arányokat, ezek szerint utalták ki az egyes eszköz-féleségekhez az ónt és a rezet. Hogy például az ekék, borotvák, tűk, szögek, lándzsák és kapák kemény bronzból készültek, a szobrok és edények lágyból. De készültek lágy ötvözetből buzogányok és más fegyverek is: ezek szertartásokra szánt dísz-fegyverek lehettek, melyeknél a mesterek, illetve a tisztviselők takarékoskodtak a drága ónnal. Úgy látszik, hogy Ebla az i.e. 2300-s években első volt a bronz-technológiában és a bronzkereskedelemben. „Egy civilizáció fejlődése – summázza fejtegetéseit Pettinato – mindig megfelel technológiája fejlettségének, hiszen a technológia pontosan megmutatja, hogy az emberek mennyire képesek kielégíteni igényeiket... Az eblaiak meg tudták fogalmazni igényeiket s legyőzték az útban álló technikai akadályokat. Ebla örökül hagyta a ... gazdasági mintát, melynek fontos részét, gyakran gerincét alkotta a bronzipar és a fémkereskedelem...  például Mari-ban is a gazdaság igen fontos részét képezte a fémkereskedelem és a bronzipar; a szerencsésen megőrződött levéltár tanúsítja a királyi palota érdekeltségét a nagy nemzetközi fémkereskedelemben"

Az asszír kereskedelem óriási hasznot hozott Assur számára: az ón 75–100%-os, a gyapjú 100%-os nyereséget termelt a több mint  800 kilométeres út ellenére.  A második szakaszban, a Kanis VII, vagy a kárum (raktár) Ia réteg ásatása szerint, körülbelül negyven év szünet után újabb negyven évig (1, 113.o.) működött. Az Eufrátesz menti úttal lehet összefüggésben, hogy Hammurápi i.e. 1757-ben lerombolja a több mint fél évezredes Márit és palotáját. Ezután ónhiány volt, ismét csak arzénbronzból lehetett fegyvert kovácsolni, a régi fémeket újra olvasztották valószínűleg. A talált agyagtábláknak megfelelően legjobban az Óasszír utat ismerjük. Az afganisztáni ón ingotok éves becsült mennyisége Hammurápi idejében 1.5 tonna körül lehetett. Az irodalomban ezt a mennyiséget -teljesen hipotetikusan- úgy tekintik, mint ötvöző anyagot. Egy részéből a korban igen drága edényeket készítettek. I. Samsi-Adad és  Hammurápi halála után az ón közvetítő kereskedelmét a birodalmak nem szervezik meg, és a Taurusz hegység ón lelőhelye is kimerült, vége lett az ónbronz korszakának.   

A korabeli kereskedelem sajátossága, hogy az uralkodók - ezek viszont számosan léteznek, palotavárosonként egy- küldik a rendeléseket, nem ritkán ajándéknak nevezik. Továbbá szakaszosan védelmet, "útlevelet" adnak a napi kb. 30 km-s sebességgel haladó karavánoknak. A szakaszosság azt jelenti, hogy a szakaszhatáron a karavánt, még a szamarakat is lecserélik, eladják, csak az árú ment tovább. Az Óasszír kárum úthálózata fejlettebb hálózat volt a babiloni nyomvonalnál: ez az Eufráteszt követte, Mári-in keresztül, Emar-i kikötőig tartott, de mindegyik az uralkodók rokonsága alapján szerveződött. Egy érdekesség, hogy a kánaánitákat kereskedőknek tekintik a leírások, nem pedig népcsoportoknak vagy törzseknek: tudni lehet, hogy ők amorita-hurrita kereskedők voltak. Közép-Kánaánban később létrejött egy Amurrú nevű állam, ami összhangban van azzal, hogy Kánaán változó mértékben, de adófizető egyiptomi felségterület volt, sokszor Kádesh-ig ill. hogy Jeruzsálemet a hurriták alapították a 16. században. Továbbá a hükszosz eredetű habiruk összetételének elemzéséből, akik hurrita- amorita többségűek voltak Szíriában, Kánaánban nomádkodtak. Eredetileg a Hükszoszok ugariti amoriták .voltak.

A Karkemish-tól É-ra fekvő raktárvárosról, Kanes-ről: "Jól mutatja az ón nagy fontosságát az ősi Kelet életében egy rendkívül érdekes és gyakran idézett dokumentum-csoport, az ún. Kanes-i levelek. Kanes nagyobbacska város volt a mai Anatólia középső részén, ahol a Kr.e. II. évezred elején, úgy Kr.e. 1950 és 1850 között az egyik gazdag és nagy asszír kereskedőkolónia, ún. „kárum” virágzott. Az asszír fővárosból, Assur-ból évenként szállították szamárkaravánok az ónt Kanes-be, ahol a kereskedők eladták az ónt a közelebbi s távolabbi városok fejedelmeinek. A rezet a környéken bányászták, vagy legalábbis nem túl messziről szállították – Anatólia gazdag volt rézércekben –, s a bronzot, illetve a kész bronzárut többnyire helyben, a környéken is hasznosították. A karavánok – amik az ón mellett Babilónban vásárolt textíliát  szállítottak Kanesbe – visszafelé Assur-ba főként ezüstöt vittek; a nagy üzletet azonban úgy látszik az ón jelentette, erről tanúskodnak a levelek. „Megtudjuk – írja James D. Muhly –, hogy egy rakományni ón kb. 65 kg-ot nyomott, s hogy a terhet a szamarak hátára rakva szállították. Arról is értesülünk, hogyan szervezték a szamárkaravánokat, mekkorák voltak a helyi anatóliai fejedelmeknek fizetendő vámok és járandóságok. Még a távolsági kereskedelem kockázatairól és veszedelmeiről is megtudunk valamit, csak arról nem hallunk semmit, honnét származott az ón.” Mezopotámiában nincsenek ónércek, Assur-ba is  Keletről kerülhetett az ón, illetve kassziterit...az ón úgy 5–18-szor drágább volt a réznél. S méghozzá a réz ára állandóan esett; az óasszír időket követő óbabilóni időkben – úgy a Kr.e. II. évezred második negyedében – már 1:180 és 1:240 között ingadozott az ezüst-réz arány. Az ón ára azonban nem változott. Érthető tehát, hogy a fémkereskedelem nagy áruja az ón volt. Megbecsülhető a levelekből az is, hogy a kanes-i kárum mennyi ónt adott el, s ebből mennyi bronz készült. Muhly becslése szerint egy fél évszázad alatt eladhattak Kanes-ben az asszír kufárok vagy 80 tonnányi ónt, ami 9:1 réz-ón arányt számítva 800 tonna bronznak felel meg. Jelentős mennyiség tehát, ha figyelembe vesszük, hogy Kanes csak egyik állomása volt a kiterjedt ón-réz kereskedelemnek, s elképzelhető, hogy a Kr.e. II. évezred elején mekkora méretűvé növekedett hirtelen a bronzipar. ( Muhly, James D.: The Bronze Age setting. The coming of iron 25–67. p. – Wertime, Theodore A.: The beginnings of metallurgy. A new loook. Science 1973. nov. 30, vol. 182, 875–887. p., az eredeti hivatkozás)" Jegyezzük meg, hogy az ónbányák messze K-n, Afganisztán-Irán határvidékén voltak.  

A BRONZKOHÁSZAT TÖRTÉNETE 

Néhány szó a legkorábbi  bronzleletekről, ezek termésrézből, kis, 2%-os arzénbronzból készült tárgyakról: (a réz, ezüst, arany tisztán néha nagy mennyiségben is előfordul tisztán, mint termésfém). Egyiptomban Badar-i réztű és gyöngy leleten túlmenően (Kákosy, 38.o.) a 4. évezred végéről származó késeket, szigonyokat találtak a Nílus-deltában (41.o.). A Kura-Araxes kultúrában (ahol volt rézszulfát lelőhely) pl. Gabalában találtak tárgyakat i.e 3000 körüli évekből:

                 
                    Arzénbronz tőrök, tűk az i.e.4. évezredből, Kura-Araxes folyók kultúrája (4)

Irán területéről egy proto-elámi öntött bronz szobor i.e. 3000-ből (4)  

Sumer területén vannak leletek a legrégebbi ónbronz leletek. A viaszveszejtéses rézöntést is ismerték, de csak i.e. 3000 után. Érdekesség, hogy a Tisza mellett is találtak réz gyöngyöket, Európában a Hallstatti-tónál is vannak a korból rézleletek. A vizsgálatok szerint a rézművesség a Van tó - Perzsa öböl vonalában is önállóan kialakult a 4. évezredben. Mások után itt is felvetjük, az egyiptomi és mezopotámiai kultúrák melletti harmadik, nagy É-i fémkultúra jelenlétét, az Ubaid-i kultúrától É-ra.  Az i.e. 4. évezredben az anatóliai Van tó környékén a Kura-Araxes folyók menti kultúra- ami a hurriták fémművességéről, lótenyésztéséről, borkészítéséről nevezetes. Továbbá a 3. évezredtől, a szekereiről is nevezetes itt lehet az egyik eredete a rézművességnek.   

A termésfém olvasztását és az ércolvasztást nem különbözteti meg sokszor az irodalom, jó térkép időpontok nélkül (4) 

Az arzén-bronz mérgező, a kovácsok sántítottak. Rézbánya sok volt Kis-Ázsiában és Ciprus-on. A rézérc sokszor arzénnel, ritkán vassal fordul elő. A rézérc olvasztásakor keletkező mérgező arzén-gőz sántaságot okoz.  Ismert volt a rézérc feldolgozó kohászok- pörkölők és olvasztók- sántasága abban az időben. A pörkölés a kén leválasztása miatt szükséges kénes rézércek esetén, a kénoxid szúrós szagú, ekkor rézoxid keletkezik. Az érc szárítása miatt is volt szükség volt pörkölésre, az ércolvasztás veszélyes, kellemetlen munka. A rézérceket pörkölés után faszénnel, olvasztás esetén nagy fújtatókkal is rézzé lehet redukálni, azaz a ként oxigénnel helyettesíteni, majd leválasztani az oxigénjét.  

Röviden a réz kohászatáról: ha szulfidércekből indulunk ki, a "recept" első lépése a pörkölés, amihez sok levegő szükséges. Ekkor a kén légnemű kéndioxiddá, illetve az arzén illékony arzéntrioxiddá ég el és rézoxidokat kaptak. A pörköléskor felszabaduló arzéntrioxid méreg, a szúrós szagú kéndioxiddal együtt távozik, ezért fémművesnek el kellett kerülni a belélegzését. A pörköléssel kapott oxidos - esetleg karbonátos- rézérceket ezt követően redukálták: nagy agyag tégelyben sok fújtatóval (a faszén ismeretét nem sikerült bizonyítani) rétegesen elhelyezett, salakképző mészkővel 1150 C fok feletti hőmérsékleten megolvasztották. A tégely hevítése a korai időkben – a külső, tégelyfal által közvetített hevítés helyett – úgy történt, hogy a tégelyben rendszerint rétegesen helyezték az anyagokat. Amíg nem volt tégely, akkor gödröt ástak. A módszer rendszerint csekély mennyiségű visszamaradt anyaggal járt. Valószínűsíthető, ha a rézbányák környékén gyorsan kifogyott a fa vagy az ón, akkor leállt az amúgy is szezonális termelés. Birodalmak kellettek a a termelés-szervezéshez, a faszénégetés nyomairól nem szól az irodalom, a fújtatókról igen.

Egy elképzelés az irodalomból a vaskohászatról i.e. 1500-tól: "Van esély arra, hogy a kohóban véletlenül kevés vas is keletkezzen még 1200 C fok körül, ha a salakosító anyaggal vasérc is került a rézhez". A vas kohászata nagyon hasonló a rézoxidéhoz: az érc lelőhelyeken összegyűjtött  (ami vasoxid, általában geothit, hematit) tartalmú ércek redukcióját a faszén égésekor keletkező szénmonoxid végezte. Rétegesen izzó faszénre aprított gyepvasércet helyeznek. A gyepvasérc réteget faszénréteg követi, intenzív fújtatással. Vasbuca a termék neve, amit meleg kovácsolással tisztítanak meg a salaktól.)

Egy megjegyzés a fémötvözetek felfedezéséhez: Theodore A. Wertime, az ércek rétegezett kohósításáról szóló elképzelése valószínűtlennek tűnik: pl. az ókori görögök ugyan azzal a szóval nevezik meg a réz összes változatát, melyeket mi valamilyen bronznak nevezünk és csak speciálisan réznek. Az ónércet (a kassziterit, sötét színű kristály),  esetleg a zöld malachitot még véletlenül sem raktak rétegesen össze faszénnel - feltéve, hogy ismerték- és további folyósító, salakosító  anyagokkal.  Helyette kovácsoltak, az arzénbronzról tudták, hogy meleg kovácsolástól megkeményedik. A véletlennek persze lehetett és volt is szerepe. 

Az ónkereskedelemről van egy igen jó írás bronz-ón témában, egy önkényesen kiemelt része: "Theodore A. Wertime megpróbálta rekonstruálni a kohászat kezdeti lépéseit s a bronz felfedezését. Úgy gondolja Wertime, hogy az ősi rézkohászok rendszeresen rétegezték (Kérdés: Miért rétegeztek volna bármit?) az érc lerakódások és ásványi erek felső, bomló színes részeit (az ún. gossan-okat) a kohóikba, mert észrevették, hogy elősegíti az olvadt réz elválását a salaktól. Ezek közt a folyósító anyagok között akadtak magas óntartalmúak is, például amelyek az ónoxidból, a kassziteritből keletkeznek. Kellő mennyiségben keverve a rétegekhez az ilyen folyósító anyagot, végül akár 3–4%-os ón–réz ötvözetre is szert tehettek, melynek jó tulajdonságai azonnal szembe tűntek. Most már csak azonosítani kellett az alkalmazott folyósító anyagokat, ami jellegzetes színük alapján nem volt nehéz... Egyiptomban pedig egészen a II. évezred végéig nem alkalmaztak ónt, arzéntartalmú rézércekkel dolgoztak. A bronz igazi ideje az ón-ötvözettel kezdődött, úgyhogy – ha tetszik – akár ónkor-ról is beszélhetnénk."  Kérdés: Az ismeretlen anyagokat miért rétegezték volna és folyósító anyagokkal? (A problémát az okozza, hogy a vasat is előállíthatták véletlenül, mert a malachitos  rézércekkel együtt fordulnak elő a vasoxid-hidroxidos ércek. A rézkohászati eljárások (900 fok C) a vasérceket is redukálják, 1100 fokon tiszta vas keletkezik. Az így kapott vas  sokkal kedvezőtlenebb tulajdonságú mint a bronz, még inkább a réz: törékeny, kopik, rideg. Az egyik hettita levélben írtak arról, hogy egy ígért vas ajándéktárgy készítése "nem sikerült". Hosszabb időszakról van szó, ami mutatja a véletlen szerepét a fémkészítésben.)

Szerencsés véletlennel találkozhattak a színes kerámia mázak keresése során is. Kellett a máz, mert az egyszerű kerámia edények átvették a tárolt anyagok szagát, ízét. Nagy mennyiségben tároltak az olajt, bort, gabonát, magvakat, a tejet, azaz a tárolandó élelmiszerek nagy részét. Az elhasznált edényeket nehéz szívvel rakhatták félre, törték össze, később a rómaiak hegyet építettek belőlük Rómában. A színes mázak készítésére rájöttek, erre vannak bizonyítékok, az egyik legelső i.e. 2800 körüli, Egyiptomból:

Mázas edénytöredék Hor Aha fáraó (Első Dinasztia, kb. 2920 -2770) idejéből, közel 1000 C°-n égették ki (https://www.ucl.ac.uk/museums-static/digitalegypt/faience/faienceinarchaicegypt.html)

Amikor új színeket kerestek: színes kövek, anyagok, kristályok, sokszor fémvegyületek, melyek fémoxidok, megolvasztásával kaphattak színes és üvegszerű mázt, az első üvegek sokáig színesek v. opálosak és nem átlátszók voltak.  A máz alapvetően fontos tulajdonsága, hogy nem oldódik vízben, hogy ne szívja be a kerámia. A színezékek lehetnek fémoxidok, fémszulfitok (ezek ércek), mert kiégetés után tartják a színüket, pl.: kobalt- kék, rézoxid- zöld, krómoxid-zöld, de lehet piros is, mint a vas(III) oxid. Más vasoxid- sárga- barna, mangánoxid- barna- ibolya. Vannak olyanok oxidok, amik növelik  a mázak olvadási hőmérsékletét, pl. antimon, króm, ón, nikkel. Így is történhetett a fémek és ötvözeteik felfedezése, ez a dolgozat egyik felismerése. III. Thotmesz üvegműveseket visz Egyiptomba, amikor elfoglalja Karkemisht i.e 1450 körül. Később i.e.1000 körül a föníciaiak is nevezetes üveg iparosok lesznek. A fém- és fazekas- és üvegiparosság akkor összefügghetett. Az Ebla-Karkemish-Kanis háromszögben volt az Ebla-i ón, Karkemish-i üveg és a hettiták vas készítésének őshazája Mezopotámiában. 

Röviden az ezüst kohászatáról: Ha arannyal együtt fordul elő, tisztított ötvözetüket elektrumnak nevezik és elterjedten használták, Nubiából hozták-, akkor nagyobb hőfokon a szennyezések elégnek, oxidálódnak és megmaradnak a nemesfémek. Az ezüstből tükröket és edényeket készítettek. Gyakoriak az ezüst kénes ércei, hely és idő szerint sok fordult elő Assur közelében az ólomérc (galenit) mellett, több mint 1%, a Felső Zap folyónál. Ezekből is hevítéssel nyerték ki a fémeket. Az ólmot az építészetben is és a rómaiak hajóépítésnél is felhasználták. 

A korabeli ércolvasztásnak egy meglepő tulajdonsága: a nagy (25-35 kg) méretű réz és ón ingótok nagy tisztasága. A technológiai fegyelem szükséges a tisztasághoz, ezt ismételt olvasztással érthették el. Ma (2017) ezt nagyüzemi tevékenységnek hívják, sok kis műhely nem képes egyenletes minőségre. Az arzénbronzok és ónbronz ötvözetek ötvöző anyag tartalmának viszont nagy a szórása, amiből következik, hogy nem volt általánosan elfogadott receptura. A 30 kg-s ingotok általában vagy zsemle, vagy kispárna, továbbá oxhide, (nyersbőr) alakúak és szivacsos szerkezetűek, néha jelzéssel ellátottak. A nagyobb súlyúak tisztábbak. A nyersbőr alak valószínű oka a szamarak oldalain, gyékényzsebekben történt szállítás volt. A kovácsok, fémöntők összetörték őket szükség szerint, a lapos párna alakút talán könnyebb volt összetörni is. A 20-30 kg-s átlagos súly az agyag olvasztó tégelyek kb. öt-hat literes térfogatából következik. Ennél nagyobb tégelynél a kezelhetőség, szállíthatóság is nehézkesebb lett volna.

Az ónkereskedelemért Hammurápi megtámadta Assurt. Assur területén kevés a termőföld, ezért I. Samsi-Adad új fővárosát Északon, i.e. 1800 körül, Shubat-Enlil néven építi fel, de Assur közelében. Érdekesség és bizonyíték Mári város fémmegmunkálására: I. Samsi-Adad fiától, Mári királyától tíz ezer darab fél fontos bronzszöget kért új palotájának díszítésére. Ez több mint öt tonna bronz, egy szamár 60-90 kg terhet vitt. A szögeket a falak díszítésére használták, nem maradtak fenn. Hammurapi a 28. uralkodási évben egy elámi uralkodó támadja Babilónt, ezt azonban Hammurapi felkészülten várta és győzelmet aratott. E háborúk a Keletről, az afganisztáni Farah-ból érkező ónkereskedelmet időszakosan leállították, i.e. 1757 körül Mári felégetésével végleg. Újabb kutatások szerint a Mári-i ón eredete  a Kabúr folyó (az Eufrátesz mellékfolyója, hurrita terület) völgyében lehetett, ahol volt egy kassziterit bánya, de nem lehet tudni a nagyságát.

Ettől az időponttól -az irodalomban olvasható, hogy a föníciaiak szállították az ónt, Ibériából, esetleg Cornwallból. Ez utóbbi valószínűtlen, mert Cornwall nincs kereskedelmi távolságban,  Fönícia pedig csak az i.e. 1100-s években alakult ki.Az i.e. 1600-s években értelmetlen ibériai ónbányákról értekezni, ahonnan az akkor még nem létező föníciaiak (majd az i,e, 1100-as évektől) szállítanák az ónt. Tudni lehet egy ugariti Ulunburun nevű D-Anatólia-i hajóroncsról i.e. 1305-ből, amely ón, réz ingótokat és nagy mennyiségű gyantát szállított, sok minden más mellett a mükénéieknek. (Ezen a ponton az irodalom elég zavaros, a földrajzi megnevezések mellé meg kéne követelni az időpontok megadását) A valóságban: "Az i. e. 11-10. századtól a föníciaiak telepeket létesítettek a parton. Ők alapították Malacát (Malága) és Gades-t (Cádiz). Cádíz mellett, Tarshish-ban vannak a bányák. Cadíz-t eredetileg Gadir néven is ők alapították. A név jelentése "falakkal körülvett város". Már akkor fontos kereskedelmi központ volt, amelyet az ősi nyugat-európai városok közül a legrégibbnek tartanak. A hagyomány szerint Cádiz-t i. e. 1100 körül alapították a föníciaiak." A Tarshish-i ónbányákra épűlő réz és ón kereskedelme i.e.1100 után jött létre. Ibériában később az ezüst kereskedelme is fontos volt.  Angliában, "az ón-szigeteken"  lévő ónlelőhely nincs kereskedelmi távolságban. (Van egyetlen ónbronz lelet, ami Cornwall-i ón Kis-Ázsiai jelenlétét bizonyíthatná i.e. 1600-ból: meg kéne nézni a tárgy eredetét...)

Egyiptomban két lehetőség volt: a réz ércből történő előállítása Egyiptomban az i.e. 2500-s évekre tehető Núbiában a Buhen-i rézolvasztó, de a réz nem alkalmas szerszámok készítésére. (Timna-i zöld malachit rézbányák érceeiből a Sinai-i -félszigeten: fajanszot készítettek belőle, porrá törték). A réz puha fém, ötvözni kéll ma is. A termésfám arzénbronz kovácsolás hatására megkeményedik. I.e. 1600 körül a hükszoszoktól ismerik meg az bronzkészítést: megjelennek a termés arzénbronz szerszámok, vésők. A bronzkészítéshez fújtatók kellenek. Egyiptomban ez utóbbit agyagsapkával védett náddal oldották meg. Arzénbronz esetén, ha a fémet hidegen próbálják kovácsolni, alakítani, akkor az hamarosan rideggé, törékennyé válik, így elterjedt a réz lágyítása és kovácsolása 600 °C feletti hőmérsékleten.  

ÖSSZEFOGLALÁS

A bronzkorszak bányáinak és fém-technológiájának története a metallurgia és az ötvözés kezdeti története: a termésfémek, az arzénbronz, az ón és a vas története.

Az i. e. 2300 körüli  Ebla-i táblák alapján Ebla bronz, réz- és ónérc ellátása a Taurusz hegységi bányákból történt. Az Eblai-i üzemszerű fémeszköz termelés jelentősége az, hogy már nem ékszerek és az uralkodók reprezentációs ajándékai a bronztárgyak - mint még később is egy vastőr Egyiptomban-, hanem hétköznapi használati tárgyak. Tudták, hogy a meleg kovácsolás keményíti, tartóssá teszi az arzén-bronzot. Ebla és I.Samsi Adad után másodszorra Assur és Hammurápi újra indítja a K-i, afganisztáni  importot. Az Taurusz hegységi bányák (Kestel) és az Afaganisztán-i ónszállítmányok leállása az i.e.1740- évektől az "ónkorszak" végét jelentette Mezopotámiában.

A ciprusi réz ércből készített bronz: Jamhad Monarchia kora fémnagyhatalma volt, idő rendben Ebla után a második. A bronzkészítéshez szükséges olcsó rezet az ugariti hajósok biztosították Ciprusról. A metallurgiai receptek féltve őrzött titkok voltak, mint későbbi korokban a szabadkőművesek, cégek titkai. Ez érthetővé teszi, hogy Hammurápi ónt szállított Márin keresztül Jamhadba, az Eufráteszen. Márinak is voltak jó fémművesei, kovácsai, ezért nehezen érthető, hogy Hammurápi miért pusztítja el i.e. 1757-ben? Az Eufrátesz menti kereskedelmi utat és a vízen a rönkök szállítását talán csak így biztosíthatta, bár Márit egy mesterséges oldalágra építették, elzárhatta volna.

Fémek, fémötvözetek előállítási módjainak, a "receptek" felfedezésére találtunk egy korabeli lehetőségeknek megfelelő kísérletező módszert, a fém oxid - esetleg fém szulfit- alapú kerámia mázak előállítását. Ipar szerűen tudtak üveg-mázakat -pl. a zöld fajanszot malachitból- készíteni, III. Tótmész -, amikor elfoglalja Karkemisht- üveg készítőket visz magával Egyiptomba a feljegyzések szerint. Egyiptomban volt igény volt a színes üvegekre, ékkövekre. De fontosabb, hogy a hettiták a bronzgyártás során vagy az ónhiány miatt jöttek rá a vas készítésére.

 IRODALMJEGYZÉK:

       (1) ROAF, Michael: A MEZOPOTÁMIAI VILÁG ATLASZA, Helikon, 1996. ISBN  963-208-507-8  

       (2) KÁKOSY László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája, Osírisz, 2005

       (3) BEHRINGER, Wolfgang: A klíma kultúrtörténete, Corvina, 2007 

       (4) A képek eredeti szerzőjét nem minden esetben lehetett felderíteni, a WIKI ismert tulajdonságai miatt (gyűjtemények).  

       (5) TARR, László: A kocsi története, Corvina , 1978.

      (6) BERMAT, Chaim és WEITZMAN, Michael: EBLA, Gondolat, Budapest, 1986. ISBN 963 281 706 0