A RÓMAI BIRODALOM BUKÁSÁNAK OKAIRÓL
(2019 07. 13.)
ABSTRACT
Belső és külső okai is voltak a Római Birodalom bukásának. Az okok fontossági sorrendjét vizsgáltuk. A Római Birodalom esetén egy eddig nem vizsgált új ok a külföldi zsoldosok szerepe, ami már Egyiptomnál is, annak leszálló ágában is megjelent a népvándorlás mellett -nem egyedüli- okként. A Nyugatrómai Birodalom bukásakor Zénón császár, a bizánci uralkodó okolható, aki kiegyezett a K-i gótokkal: annak fejében, hogy nem támadják a görög területeket, megkapták az Itália feletti uralmat. A gótok szerepe a Római Birodalom esetén összevethető a líbiai zsoldosok szerepével Egyiptomban, ahol Egyiptom integráló képessége olyan erős volt, hogy a líbiaiak -ha nem is teljes mértékben, de- asszimilálódtak. (Az i.e 1600-as években már a hükszószok is asszimilálódtak Egyiptomban 150 évre.) Róma esetében fordított helyzet volt, a rómaiak identitása labilissá vált, a korábban agresszív hódító rómaiak az arányos, jogos önvédelemre is képtelenek voltak: a Nyugati gótokat még talán tudták volna asszimilálni. Már a nyugati gót Odoakert megelőzhették volna Ravenna (az akkori főváros, ahol Rómát "temették") bevételében, de utána keleti gótok már megdöntötték a Nyugatrómai Birodalmat. Határvédelem, megelőző csapás... fel sem merült. / ON THE CAUSES OF THE FALL OF THE ROMAN EMPIRE: There were several internal and external causes for the fall of the Roman Empire. The reasons were ranked in order of importance. In the case of the Roman Empire, a hitherto unexamined cause is the role of mercenaries, which was already present in the descending branch of Egypt, but not the only cause. The fall of the Western Roman Empire was caused by the Byzantine emperor Zeno, who made a deal with the Goths of K: in exchange for not attacking Greek territory, they were given control of Italy. The role of the Goths in the case of the Roman Empire can be compared to that of the Libyan mercenaries in Egypt, where Egypt's capacity for integration was so strong that the Libyans were assimilated, if not fully assimilated (by the 1600s BC, the Hyksos had already been assimilated in Egypt for 150 years). ) In the case of Rome, the situation was reversed, the identity of the Romans had become unstable, the previously aggressive conquering Romans were incapable of proportionate, legitimate self-defence: the Western Goths might have been able to assimilate if they had overtaken the Western Goth Odoacer in the capture of Ravenna (the then capital where Rome was 'buried'), but afterwards the Western Roman Empire had been overthrown by the Eastern Goths. Border defence, a pre-emptive strike, was out of the question.
BEVEZETÉS
Egy korábbi tanulmány (https://mult-kor.hu/20121011_mi_okozta_a_romai_birodalom_bukasat) szerint több ok volt, pl. a hódítások, a Birodalom terjeszkedése befejeződött, felsoroljuk: a barbárok betelepítése, a kereszténység felvétele, túlnőtt a Birodalom önmagán, -azaz szervezhetetlenné vált-, infláció, ellátási zavarok, a Birodalom felosztása. Két okot ki kell emelni: a barbárok be- és letelepítését, zsoldosként történő alkalmazásukat, továbbá a Birodalom felosztását két rivalizáló részre. A dolgozatban a külföldi zsoldosok szerepét Egyiptom történelmében is vizsgáltuk. Példák: a görögök és Karthágó+ is városállamokból álló gyarmatbirodalmakat hoztak létre, ezek sok központú birodalmak voltak, nem voltak érzékenyek a központi irányítás megszűnésére, szemben a Római Birodalommal. Az ókori gyarmatbirodalmak városállamokból, és a városállamok mintájára szerveződtek, a városállamok népessége kevert volt, a bevándorlás általános jelenség volt. Értelemszerűen adódott, hogy nyelvi alapon szervezték a hadseregeket, így a hadseregeknek voltak nagy és nem honos részei. A latin nyelv nem bizonyult összetartó erőnek, a második nyelv volt a Birodalomban és ebben a minőségében tartósnak bizonyult a vallási közösségekben és a tudományos világban.
+Zsoldoshadsereget hoztak létre állandó haderőként letelepített idegenekből. "Zsoldos dinasztiák" alakultak ki a parancsnoki székekben, melyeknek rivalizálása és mohósága, pénzéhsége meggyengítette Karthágót a pun háborúkban.
A Nyugat-római Birodalom esetén a keleti és a nyugati birodalmakat is önálló császárok irányították, akik között a trónutódlás is elkülönült. A Kelet-római és Nyugat-római Birodalom megnevezések azonban a modern történetírás is, és a birodalom polgárai a korban a Birodalmat egységesnek tekintették. Közigazgatási szempontból valóban két külön uralmi, vezetési központ létezett. A Nyugat-i fél 476-ban bukott el: " Ravennánál temették Rómát", ekkor Odoaker megszüntette a nyugati császárságot és a nyugati császári felségjelvényeket Konstantinápolyba küldte, de a Római Császárság, -mai szemléletmód szerint annak keleti fele-, 1453-ig fennállt. Iusztinianosz K-Római császár 533-ban nagyszabású hadjáratot indított a Birodalom helyreállításának érdekében. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Nyugatr%C3%B3mai_Birodalom#A_Birodalom_buk%C3%A1sa_ut%C3%A1n).
A dolgozat célja az ismeretterjesztésen (azaz a történelmi háttér ismertetésén) túlmenően a Ny-i Birodalom, Róma megszűnő központi szerepének vizsgálata, módja az internetes keresés volt, a Wikipedia oldalairól kiindulva.
TÖRTÉNELMI HÁTTÉR
A légiók a késő császárkorban (284–476): zsoldos katonákból álltak, de viszonyaik a kora császárkorhoz képest kevéssé ismertek (Wikipedia). Annyi bizonyos, hogy mind méretükben, felépítésükben, mind taktikai szerepükben jelentősen eltértek a korábbi alakulatoktól, bár sok esetben megtartották azok nevét. Minden 4000-6000 fős légió 120 főből álló, négy turmára tagozódó kisegítő hadtesteket, lovasságot, ostromgépeket kapott a korban. A lovasság csaknem minden légiónál kimutatható feliratos emlékeken. A késő császárkorban a légiók fokozatosan elvesztették jelentőségüket. Fontosabb lett a lovasság szerepe, hatékonyabbá váltak az íjászok, nagyobb feladat hárult a kisegítő erőkre, ostromgépekre, volt olyan eset, amikor a légiók csak tétlen szemlélőként vettek részt a csatában. Az 5. század csatái, felsorolás: https://hu.wikipedia.org/wiki/A_R%C3%B3mai_Cs%C3%A1sz%C3%A1rs%C3%A1g_csat%C3%A1inak_list%C3%A1ja
410. Alarich elfoglalja a meggyengűlt Rómát (6).
451. A catalaunumi csata (másképp: catelaunorumi csata) a hunok és a Nyugatrómai Birodalom között. Az egykorú galliai és itáliai források (Chronica Gallica, Fredegar-krónika stb.) a Troyes-tól 7,5 km-re nyugatra fekvő Mauriacum nevű helység körüli síkságra helyezik a csatát.
452. Attila hun király betör Itáliába és egészen Aquileiáig nyomul.
455. Vandálok foglalják el és pusztítják Rómát.
A fokozatos hadsereg átalakítások nyomán a lovasság külön fegyvernemmé vált, a légiók már nem élveztek előkelő helyzetet a lovas segédcsapatokkal szemben. Létszámuk lecsökkent, 1000 fő körüli volt, számuk megközelítette a 175-öt. 470 körül már nem voltak reguláris nyugatrómai hadseregek, ekkor a gót Odoaker parancsnoksága alá tartozó barbár gót szövetséget tekinthetjük az egyetlen katonai erőnek Itália területén.
Sok kutató szerint 410-ben, amikor gótok feldúlták az ezeréves Rómát, már elkezdődött a Nyugat-Római Birodalom bukása, pedig már 390-ben is feldúlták a gallok Rómát, a viszont végső bukás 476- 493-ban volt, a K-i gót Theodorik és a Ny-i gót Odoaker háborús rivalizálása miatt. A Kelet-Római Birodalom csak Konstantinápoly 1453-as török elfoglalásával dőlt meg. Egy észrevétel: a Római Birodalom bukását a Nyugat-Római Birodalom bukásával azonosítják a történészek.
A népvándorlás 4. századi hullámát feltehetőleg a hunok indították el, akik Ázsiában vereséget szenvedtek a kínaiaktól, s maguk előtt nyomták a gótokat Európa felé, a gótok két részre szakadnak. (Valószínűleg a sztyeppe kiszáradása, a felmelegedés is közrejátszott az ázsiai népek nyugat felé történő vándorlásában.) A nyugati és keleti gótok is vereséget szenvedtek a hunoktól, ezért a nyugati gótok bebocsátást kértek és kaptak Rómától, szövetséges jogállásban, tehát be- és letelepítették a nyugati gótokat. Róma a fokozódó külső támadásokat nehezen tudta visszaverni. A letelepített népek önállóságra tettek szert és önálló párhuzamos politizálásba kezdtek, fel is lázadtak a központi hatalom ellen. A gallok már 390-ben legyőzték egyszer a rómaiakat és kifosztották Rómát.
„A gallusokat hagyomány szerint terményeink, különösen az akkor új élvezetnek számító bor zamata csábította rá, hogy az Alpokon átkelve elfoglalják a régebben az etruszkok által megművelt földeket” – írja Livius. Róma bukása már akkor a Birodalom szétesésével fenyegetett. Edward Gibbon – a "Decline and Fall of the Roman Empire" (A Római Birodalom hanyatlásának és bukásának története) című, a témában alapvető művében – szerint a birodalom hanyatlása és szétesése az aránytalan növekedés természetes és elkerülhetetlen következménye volt. " A 390-s és 410-s események egy folyatat (népvándorlás+aránytalan növekedés+légiók felszámolása+labilis identitás) kezdeti tünetei voltak, majd a folyamat 476-ban, végleg 493-ban fejeződött be.
A Római Birodalom 395 körül (Wikipedia, Roman_Empire_about_395.jpg)
Ravenna elfoglalásának története: Attila halála (453) után a hun birodalom széthullott és Rómában gyorsan váltották egymást a császárok; a városban anarchisztikus állapotok uralkodtak el, amit tetézett a folyamatos külső fenyegetés is.
455-ben a volt Africa provincia területén királyságot alapított vandálok elfoglalták s kifosztották Rómát. A Keletrómai Birodalom Balkánon maradt keleti gót germán szövetségesei eközben függetlenedtek a konstantinápolyi császártól, Zeno engedélyével, sőt formális megbízására Itáliába indultak Dalmáciából.
Az anarchisztikus állapotok: 475 körül Orestes irányította Dalmatia nyugati provinciáit, melyek Ostiához hasonlóan, a sóbányáikról, és azok bevételeiről voltak nevezetesek. De nem volt képes megszerezni a trónt, 475 -ben fiát tette meg császárnak. A kinevezést a Keletrómai Birodalom nem ismerte el. 475-ben Orestes egy puccs során magához ragadta a hatalmat Ravennában, Ravenna 402 óta a birodalom fővárosa volt. Julius Nepos, a korábbi császár Dalmáciába menekült, ahol 480-ban bekövetkezett haláláig uralkodott. Trónra kerülése idején a fia, Romulus Augustulus fiatal kamasz volt. Nem sokkal később apja, Orestes megtagadta a három germán törzs zsoldosainak földigényét. A három törzs Odoaker germán törzsfő vezetésével felkelést robbantott ki. 476 -ban Orestest elfogták és nem sokkal ezután ki is végezték.
Odoaker Ravennába ment, bevette a fővárost és elfogatta Augustulus császárt, 476-ban Romulus Augustulusnak le kellett mondania a trónról. Élete hátralevő részét egy kolostorban élte le. Az esemény a Nyugatrómai Birodalom bukását jelentette 476 -ban. Odoaker Itália királyának kiáltotta ki magát, a császári jelvényeket pedig Konstantinápolyba küldte. Ezzel Itália egyike lett az önálló germán királyságoknak. A keleti császárok ettől fogva a Római Birodalom egyedüli uralkodóinak tekintették magukat. Ezzel Zénó bizánci császár formálisan is megszüntette a Nyugatrómai Birodalmat. Odoaker és későbbi utódai, valamint a barbár királyságok továbbvitték a római kori közigazgatást és névleg a bizánci császár hűbéresei maradtak. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Romulus_Augustus_r%C3%B3mai_cs%C3%A1sz%C3%A1r)
A történet vége: "több, a keleti gótokkal vívott vesztes csata során a barbár szövetséges és a megmaradt római csapatok nagy része elesett. Miután az Odoaker király által védett Ravennát már két és fél éve ostromgyűrűbe zárták a keleti gótok, a város 493-ban kénytelen volt békét kötni Theodorik keleti gót királlyal. A megállapodás szerint közösen kormányozták volna Itáliát. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Theuderik_keleti_g%C3%B3t_kir%C3%A1ly) Néhány nappal később mégis Theodorik ravennai udvarába szállították Odoakert (egyes források szerint ünnepségre hívták), és itt saját kardjával Odoakert kivégezték (493)." (https://hu.wikipedia.org/wiki/Odoaker). A Zeno által támogatott gót Theodorik és gót Odoaker rivalizálásában megsemmisültek a római zsoldos légiók maradékai. Theodorikot a gótok Itália királyává kiáltották ki (493), később a pápától megkapta a nyugati császárság jelvényeit is.
A BUKÁS OKAI
A lehetséges gazdasági okok között említésre méltó az infláció, és a minden római polgárnak járó havi gabona adag (ami egy alapvetően fontos ellátási lánc, a "cirkuszt és kenyeret" elv egyik része volt, mint ma a minimálbér), 212-től a Birodalom minden polgára római polgárjogot kapott. Ezt a gazdasági megterhelést azonban majdnem 300 évvel túlélte a Birodalom, aminek a fő bevételi forrása az adókon és hódításokon kívül az Ostia-kikötői és a dalmáciai só volt. Az uralkodók vigyáztak a római nép olcsó gabonával történő ellátására, de időnként voltak ellátási (járványok miatt, természeti, gazdasági, 6)
válságok. Amennyiben figyelembe vesszük a területhódítások gazdasági hasznát és hatásait, akkor van magyarázat arra, hogy a germán törzsek területeit nem igazán akarták meghódítani.
A "megszerzett jogokat nem lehet visszavonni" elvnek voltak következményei: a rivális vagy leendő uralkodó az ingyen gabona ígéretével hatalomra juthatott, és amikor hatalomra jutott, helyette bort, olajat néha pénzt is osztogatott. Boruk, búzájuk, olajuk többnyire volt, békességük, pénzük kevésebb. Az olajjal világítottak is, sót tettek bele, hogy ne kormozzon. Egyiptomban mosakodtak is az olajjal: deltai nátront, -nátrium karbonátot- tettek az olajba, amitől szappanként viselkedett, a ruháikat is ezzel mosták. A rómaiaknak boruk is volt bőségesen a leírások szerint, csak savanyú. Az általános súlyos ólommérgezés valószínűtlen állítás: a savanyú borokba édesítőnek kis ólomdarabot dobtak, ami az ecetsavval az ólom édes ólomacetátot alkot, és más célokra is sok ólmot (az ezüstbányászat mellékterméke) használtak, de tömeges mérgezésekről nem tudunk.
Amikor a D-ről érkező vandálok elzárták a tengeri kereskedelmi utakat, a válságban Róma talán éhezett is, felment a gabona ára, infláció volt, amit az uralkodók maximáltak (ma ársapka a neve). A rómaiak ekkor kiköltöztek a birtokokra, latifundiumokra, jöttek helyettük a betelepülők Rómába. Róma lakosságának összetétele folyamatosan változott, az identitástudatuk fokozatosan elbizonytalanodott, a jelenséget ma identitás válságnak, labilis identitástudatnak nevezzük.
Sok száz tonna gabonát szállító római corbita nevű vitorlás, az orrvitorla és a kis csúcsvitorlák római újítások (5, 40. o.)
Corbita nevű római gabonaszállító vitorlás, a legnagyobb 500 tonnás obeliszket és 500 tonna lencsét szállított (4)
A vizsgált okok között valósak a "barbárok támadásai, továbbá a be- és letelepítésük és hogy a Birodalom "túlnőtt önmagán (aránytalan növekedés: közben az adózók száma nem nőtt és irányíthatatlanná vált a Birodalom a meglévő apparátusával), amiből viszont még nem következik Birodalom szükségszerű felosztása". A betelepítés egy formáját, mint okot hozzávettük a vizsgálathoz: a zsoldos légiók szerepét, akik között sok volt a be- és letelepített, eredetileg "barbár"-ból lett zsoldos, ezek önálló identitású nagyobb egységek voltak.
ÖSSZEFOGLALÁS
Az előzmények áttekintése külön vizsgálatot igényelne abból a szempontból, hogy minden előzményt figyelembe vettünk-e, és e vizsgálat megbízhatóságát a több könyvtárnyi irodalom nem feltétlenül garantálná. Néhány fontos állítás tehető: nem a belső erőforrások elégtelensége miatt bukott el a Birodalom, ez az állítás még akkor is igaz, ha voltak ilyenek -pl. gabonaellátási, adóbevételi- zavarok. A birodalom gazdasága, a termelés jól-rosszul működött. A Birodalom rossz hadvezetését, identitás zavarát és a védelmi képességének hiányosságait a 476-t megelőző regnáló időszakban nehéz nem észre venni, ezeket tesszük az első helyekre a Róma bukásához vezető okok között. Az állítást Bizánc hosszas túlélése bizonyítja, amit erős falakkal, sereggel védtek, Bizáncra később rázsugorodott a K-i Birodalom a korábbi erős védelem hiánya miatt.
A Ny-i Birodalomban Ravenna védelmének a betelepített gót zsoldosokon alapuló megszervezése elégtelen volt. Róma és Ravenna elvesztéséért a római légiók hiánya, a légiók szétszéledése okolható. A rómaiak identitása labilissá vált, az önvédelmi készségük elégtelen lett: a nyugati gótokat még talán tudták volna asszimilálni, ha a nyugati gót Odoakert megelőzik Ravenna (az akkori fővárost, ahol Rómát "temették") bevételében, utána keleti gótok már megdöntötték a Nyugatrómai Birodalmat, azaz a rivalizáló gótok elfoglalták egész Itáliát, és csak 555-ben üldözték ki a gótokat. (a "Mi lett volna, ha...? nem megengedett kérdésre a logikus válasz: feltehetően a Ny-i Birodalom rázsugorodott volna Rómára. Erópában majd kb. 900 évvel később ismerik megy a lőpor használatát, ha ismerték volna a rómaiak, Ravennában használták volna.)
A Római Birodalom fejlődésének persze megvoltak a saját határai: már a területszerző expanzív szakaszban (új épületek, utak, vízvezetékek) és a regnáló (adminisztráció szervezése, amfiteátrumok, középületek építése, bányák megnyitása...) szakaszok is a kisebb lázadások, a vezetési ellentétek, az egyenetlen gabonaellátás (a járványokat, elemi csapásokat nem tekintettük.) Az expanziónak Északon és Délen nyilvánvaló időjárási korlátjai voltak, Ny-on az Atlanti-óceán. A keleti germánok felé történő terjeszkedést a Birodalom saját határozatlansága gátolta, a germán területeken a terjeszkedés komoly ellenállásba is ütközött és kis gazdasági haszonnal kecsegtetett.+ A megoldatlan probléma a 400-as években visszaütött, a germánok foglaltál el a Birodalmat, és tartották megszállva 555-ig.
Ny-n a gazdasági stabilitás biztosítása adóemeléssel és a lázadások idején ármaximálással történt, az intenzív fejlesztésnek a korban nem voltak meg még a feltételei. (Pedig a Birodalom mai értelmű innovációi nevezetesek, egyesek még ma is működnek, pl. a lovakat csak a háborúkban és a kocsiversenyeken használták, a gépek közül az ostromgépeket, a vízimalmokat, olajmalmokat ismerték, a szélmalmokat még nem. Találtak egy elsüllyedt hajót tele új konyhai mozsárral: őrlésre mozsarakat is használtak. Már akkor is az ellátást korlátozó feltételek voltak a gabona, a növényi olaj és a víz rendelkezésre álló mennyiségei. Az ivóvizet vízálló egyiptomi kékfestékkel szigetelt ciszternákban tárolták, volt víz- és csatornahálózatuk, a bort és az olajat amfórákban.) A Birodalom hanyatló korszakában a korábban legendás római légiók már leépültek: a császárokat védték és nem a határokat, ezért a 400-as években nem a Római Birodalom volt a hódító, hanem a Római Birodalmat hódították meg.
+ "9-ben egy csatában közel huszonötezer rómait mészároltak le a germán törzsek, miután tőrbe csalták őket. Akik nem haltak meg azonnal, azokat véres vallási rituálék közepette áldozták fel a germán istenségeknek, ez volt a Varus-katasztrófa. Ekkor Római Birodalom még erőteljesen terjeszkedett, és szerette volna meghódítani a Rajnán túli területeket is, egészen az Elbáig. A két folyó között rengeteg germán törzs rendezkedett be, a római neveltetést kapott Arminius (németül Hermann) vezetésével. Az ott eltűnt, vereséget szenvedett három légió római számait (XVII, XVIII, XIX) pedig végérvényesen visszavonták, hogy örökké emlékezzenek a tragikus eseményekre. Csak hat évvel az ütközet után bukkantak rá a halottak maradványaira a mai Németország területén: Germanicus, Tiberius fia vezette az expedíciót.(https://index.hu/tudomany/til/2020/11/06/romai-legio-teutoburgi-csata-tiberius-augustus/)
Megjegyzés: Egy ekkora birodalmat egyetlen császár nehezen tudott jól kormányozni a meglévő apparátussal, amit korábban Diocletianus mondott ki, aki megreformálta az államot a közel ötven évig tartó krízis és polgárháborús viszonyok után. 286-ban bevezette egy új (a tetrachia) intézményt, mely alapján a birodalom két felét egy-egy augustus (császár) vezette, és mellettük egy-egy caesar (császár-várományos) segédkezett, bár az intézmény hamar megbukott, a keleti-nyugati megosztás eszméje fennmaradt. A hadsereg Diocletianust (284-305) választotta utódnak, aki 286-ban augustusszá nevezte ki régi bajtársát, Maximianust. A két uralkodó 293-ban maga mellé vett egy-egy alacsonyabb rangú uralkodótársat (egy caesart), s ezzel a társcsászárság tetrarchiává, azaz négyes császársággá alakult. Vitatott, hogy Diocletianus előre átgondolt koncepció alapján, vagy szükségmegoldásként találta ki e formát. Diocletianus a két-két császárra támaszkodó négyes hatalom (tetrarchia) megteremtésével a császári hatalom decentralizálására törekedett. Ezzel akarta elejét venni a trónbitorlásoknak és elérni azt, hogy a négytagú császári testület mindig jelen lehessen ott, ahol egy tejhatalommal rendelkező személy jelenlétére éppen szükség van. Ez területi megosztást is szükségessé tett. Richard Hooker, a Washingtoni Állami Egyetem tanára szerint a római állam bukásának közvetlen okai Diocletianus reformjaiban keresendők, ugyanis a tetrarchia csak a további széthúzási folyamatokat erősítette meg. A két különálló igazgatású, külpolitikáját összehangoló államra szakadt a Birodalom, de nem csak földrajzilag, hanem kulturálisan is mindvégig megosztott volt: egy latin és egy görög részre tagolódott. Az utóbbi birodalom rész a válás során jelentősen jobban járt, ugyanis a lakosság, a bevételi források és a katonaság nagyobb részét is magáénak tudhatta. A Ny-n a bevételek biztosítása adóemeléssel és a lázadások ellen ármaximálással történt, ami a fekete piac rendkívüli megerősödéséhez vezetett. Új bevételi források a birodalom kezdeti, fokozatos és intenzív területnövekedése idején ez nem okoztak gondot, mert az újonnan meghódított területek földjeinek eladásaiból, illetve az adózók növekvő számából adódóan megfelelő pénzösszeg állt a császárok rendelkezésére. Traianus (uralkodott 98-117 között) után már nem növekedett a birodalom területe, a bevétel stagnált."
Traianus (uralkodott 98-117 között) után nem növekedett tovább (4)
BETELEPÍTETT ZSOLDOSOKBÓL ÁLLÓ HADSEREGEK SZEREPE EGYIPTOMBAN
Egyiptomi zsoldosok (2): II. Ramszesz felirata szerint az i.e 13 században 11 ezer zsoldost fogadott fel. Toborzott Líbiában, Szíriában, Kánaánban. A serdenekbő állította össze a testőrségét. A líbiaiak és akhájok vezette Tengeri Népeket III. Ramszesz i.e. 1175-ben a nevezetes Nílus-Deltai csatában legyőzi, a krétai akhájokat letelepíti Kánaánban, ők lesznek a filiszteusok. Az 1100-s években megerősödnek a föníciai városok és létre jön a szövetségük: Fönícia, és betelepülnek a zsidó törzsek a Sinajról. Amit a líbiai törzsek nem értek el fegyverrel, azt elérték az egyiptomi hadseregen belül (2,170.o.). III. Ramszesz második líbiai hadjárata után nem támadtak többé Egyiptomra, hanem felajánlották szolgálataikat, mint zsoldosok. Voltak közöttük lükiai, szíriaiak is. Fizetségként földet kaptak, melyeken katonai kolóniákat hoztak létre. Korábban a mesnues nevű törzs a Tengeri Népekkel együtt érkezett Líbiába, s több rohammal ostromolta Egyiptom határait. A líbiaiak átvették az egyiptomi szokásokat -Egyiptomban kicsapongó háremhölgyek fordultak elő (2,172. o.), v.ö. a római hárem nélküli kicsapongásokkal-, elfogadták a vallást, csak líbiai nevüket őrizték meg, a hajukban jellegzetes kettős tollat hordtak. A XXI. dinasztia utolsó éveiben megnőtt a líbiai katonai vezetők befolyása. Amikor a fáraónak nem született fia, a líbiai katonai vezetők közül választott utódot.
A Nílus-Delta (4)
Így lett a következő fáraó a líbiai I. Sesonk, a XXII. dinasztia megalapítója (i. e. 945-924). I. Sesonk egy bubasztiszi líbiai családja már a hatodik generáció volt Egyiptomban. A XXII. dinasztiával Egyiptom történetében új korszak köszöntött be, a líbiai fáraók kora, amikor is Egyiptomban idegen királyok uralkodtak. I. Sesonk székhelyének Bubasztiszt tette meg, de afőváros továbbra is Tanisz maradt, és a fáraók ide is temetkeztek. I. Sesonk megszilárdította hatalmát, amikor a thébai főpapi ág kihalt. Hadjáratot vezetett Palesztinába, a Bibliából is tudjuk, hogy kihasználva az izraeli királyság megosztottságát Salamon halála után, rajtaütött Jeruzsálemen (i. e. 930) , s magával vitte Salamon minden kincsét. Egészen Megiddóig vonult, újra kapcsolatot teremtett a föníciai Büblosszal. A Deltában letelepített katonai telepesekre, görög zsoldosokra támaszkodott. Tökéletesedett a fémfeldolgozás, textilipari központok jöttek létre Memphiszben, a kereskedelem és az ipar fellendülése az ezüstpénz forgalmához vezetett. I Sesonk után hanyatlás és zűrzavar volt. A líbiai dinasztiák (XXII-XXIII.) uralkodói alatt megszűnt a fáraók istenként való imádása, Ozírisz helyett Amon lett a főisten. A foglalkozások öröklődőek voltak, s létezett katonai hivatás, melyhez tartozók semmiféle más foglalkozást nem űzhettek. A katonák valamivel több, mint egy negyed hektár adómentes földet kaptak, erődökben, garnizonokban éltek katonai parancsnokok vagy főpapok irányítása alatt, s évi váltásban két ezred állt testőrségként a király rendelkezésére. Kialakult e két dinasztia korában a kettős, esetleg többes hatalom az országban (https://hu.wikipedia.org/wiki/Harmadik_%C3%A1tmeneti_kor). Volt Egyiptomnak olyan korszaka, amikor núbiaiak adták a fáraókat, "fekete" fáraóknak nevezték őtek, (2), a területet erődökkel védték, Núbia aranya volt a gazdagságuk egyik forrása.
Elemzés: A betelepülő, beszivárgó líbiaiak, más le- vagy betelepített idegen népek, legyőzöttek, zsoldosok, vendégmunkások átvették a hatalmat Egyiptomban, i.e. 950 körül a líbiaiak játszották a főszerepet. A "szivárgás" természetes folyamat a történelem folyamán. (Pl. a sumerek a Libanoni hegyekben és a deltai Butóban alapítottak enklávékat i.e. 3000 körül. A hükszoszok az i.e. 1600-s években a beszivárgás -hajókon is "beszivárogtak" a Deltába, a deltai Avariszba- módszerével betelepedtek és átvették a hatalmat Alsó-Egyiptomban, de civilizációs fellendülést is hoztak.) A hatalom átvétele Egyiptom, majd Róma esetén eltérő hatással volt: Rómában az ország vezetését gyengítette, az önmagában labilis identitását rombolta. Az egyiptomi identitás erős volt, pl. I. Jahmesz fáraó i.e. 1550 körül a hükszósz hódítás után visszahódította állította Egyiptomot. (De három évig ostromolta Avariszt, majd a Saruheni erődöt is további három évig.)
A Ny-Római Birodalom összeomlásának közvetlen oka Róma és Ravenna városok elfoglalása volt, amit a római légiók leépülése, szétszéledése, majd a zsoldos légiók elégtelen irányítása, gyengesége tett lehetővé. A Birodalom védelemének hiánya azt eredményezte, hogy a gótok elfoglalták egész Itáliát. (A későbbi, 533-555 közötti visszafoglalásból pedig nem lett birodalom!) A Birodalom két részre szakadása miatt a betelepített Ny-i és megtűrt K-i gótok ellen a Birodalom nem védekezett. Belső okok közül az identitás válság, az adók elmaradása és a szakaszos gabonahiány okolható. A zsoldos hadseregek kimerítették Róma, Egyiptom, Karthágó erőforrásait. A zsoldos hadseregek feloszlatásával Róma a gótok ellenében elbukott.
IRODALOMJEGYZÉK
(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998. ISBN 963 208 507 8
(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris Kiadó, Budapest, 2005. ISBN 963 389 818 8
(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973. ISBN
ill. Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1981. ISBN 963 11 5573 0
(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerült utólag kideríteni, az INTERNET-s kutatás egyik tulajdonsága, hogy nagy és összegyűjtött, összeolvasott agyag mennyiségileg kis része egy dolgozat és utólag gyakran nem sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét, részben mert kép WEB címmel nem, csak egy szűk karakterkészlet menthető, amúgy érthetően.
(5) GULAS, Stefan és LESCINSKY, Dusan: A vitorlás hajók története, Madách Kiadó, Pozsony 1984.
Utolsó javítás 2020 június
FÜGGELÉK I.: THEODORIK
"Nem sokkal Theuderik (https://hu.wikipedia.org/wiki/Theuderik_keleti_g%C3%B3t_kir%C3%A1ly) trónra lépése után Zénó Keletrómai császár és Theuderik kidolgozott egy mindkét fél számára előnyös megállapodást. Az osztrogótoknak kellett egy terület, ahol élhetnek, és Zénónak komoly ellentétei voltak Odoakerrel, Itália királyával, aki 476-ban megbuktatta a Nyugatrómai Birodalmat. (Megj.: Zeno megbuktatta Odoakert.) Zénó látszólagos alkirályaként Odoaker a bizánci területeket veszélyeztette és nem mutatott tiszteletet a római polgárok jogait illetően Itáliában.
488-ban a császár elrendelte, hogy Theuderik vonuljon Itáliába, ott döntse meg Odoaker uralmát, és a birodalom nevében kormányozzon a félszigeten. 488-ban tehát Theuderik átkelt az Alpokon, és mintegy 100 000 fős népével 489. augusztus végén érkezett meg Itáliába. Itt megnyerte az isonzói (489), majd a veronai csatát (489) és diadalmaskodott az Addánál (490), így csaknem egész Itáliát uralma alá hajtotta, de Ravennában Odoaker még 3 évig állta az ostromot (ez volt az úgynevezett hollócsata). Ezután a két vezér egyezséget kötött, hogy együtt fognak uralkodni Itáliában, és Odoaker 493. március 5-én bebocsátotta Theuderiket a bevehetetlen városba. Tíz napra rá két kereskedőnek álcázott gót váratlanul lefogta Odoakert egy lakomán, Theuderik pedig leszúrta riválisát, majd megölte a feleségét és a fiát, végül követőit is lemészároltatta."
Jordanes gót történetíró (VI. sz.) így számol be Ravenna ostromáról:
"Miután Theuderich a Pó folyamon átkelt, Ravennánál, a székvárosnál körülbelül három mérföldnyi távolságban üti fel táborát azon helyen, amelynek neve Pineta. Mikor ezt Odoacer látta, a város falai mögé vonult, s innen éjjelenként lopva gyakorta kijön s a gótok seregét nyugtalanítja s erre nem egyszer-kétszer vállalkozik, hanem gyakorta, majdnem teljes három éven át. De hiába erőlködik, minthogy ekkor már az egész Itália Theoderichot vallotta urának és hódolt akaratának. Csak ő maga küszködött naponként csekély számú híveivel és a rómaiakkal, akik Ravenna falain belül voltak, az éhséggel és a harccal. Mikor ez mit sem használt, követséget küldve bocsánatért könyörög. Theoderich kezdetben engedett is neki, később azonban mégis megfosztotta életétől"
Máig vitatott, hogy Theuderik ezek után (493) független királyként vagy a keletrómai császárság vazallusaként kormányozta-e Itáliát. Hatalma nem volt korlátlan. Consulokat például nem nevezhetett ki a császár beleegyezése nélkül; csupán rendeleteket bocsáthatott ki, törvényeket nem (bár a gyakorlatban alig volt különbség e kettő között); nem adományozhatott római állampolgárságot gót alattvalóinak, akik nem lehettek senatorok vagy egyéb fontosabb római köztisztviselők sem, és tilos volt vegyes házasságot kötniük a rómaiakkal.
Theuderik a gótoknak adományozta a földbirtokok harmadrészét és a birodalom védelmével is megbízta őket, viszont a rómaiak alkotmányát, törvényeit és törvénykezését tiszteletben tartotta és hivatalnoki állásokat úgyszólván csak rómaiakkal töltötte be. A gótok főként a félsziget északi és középső részén telepedtek le, ill. némelyek visszatértek korábbi vándorlásaik valamelyik színhelyére, Dalmáciába vagy Pannóniába. Itália lakosaitól elválasztották őket a nyelvi különbségek, valamint az, hogy az osztrogótok a kereszténységnek nem a katolikus, hanem az ariánus változatát gyakorolták, és a Róma által eretneknek nyilvánított Ulfilas püspök tanait vallották.
Theuderik meghódította Szicíliát, a dél-alpesi tartományokat, és Provence-t is.Theuderik Itáliában betöltött hegemón szerepét elsősorban dinasztikus kapcsolatok kiépítésével kívánta megszilárdítani. Még mielőtt Konstantinápoly elismerte volna uralmát, feleségül vette Audofledát, aki I. Klodvig frank király testvére volt, illetve szövetkezett a vizigót, vandál és burgundiai királlyal. Mint egyik levelében írta: "a királyok házasságait az Istenség abból a célból támogatja, hogy a béke szent kincse a népek között soha el ne vesszen". Klodvig törekvése, aki szintén uralkodni akart a gótok felett, szakaszos háborúskodáshoz vezetett 506 és 523 között. Uralmának legnagyobb részében Theuderik volt de facto a vizigót király is, miután csecsemő unokája Amalrik régense lett 505 körül. A frankok Klodvig uralma alatt képesek voltak elragadni Aquitániát a vizigótoktól 507-ben II. Alarich legyőzésével, de ezen kívül Theuderik sikeresen megállította a betöréseiket.
Theuderch a birodalmába irányuló vandál betöréseket is megállította azzal, hogy háborúval fenyegette meg a gyengekezű vandál királyt. Uralkodása végén a katolikus rómaiak összeesküvést szőttek ellene, sőt Justinus keletrómai császárt hívták segítségül. Két évvel később ő maga is meghalt; fővárosában impozáns mauzóleumot emeltek neki. Amikor Beliszariosz (bizánci hadvezér) 540-ben elfoglalta Ravennát, Theuderik csontjait szétszórták, és a mauzóleumot Santa Maria della Rotonda néven átalakították templommá; a homlokzatot és az oszlopcsarnokot a XVI. században helyreállították.
Törvényei
Theuderik rendeletei - részlet: Theuderik a VI. század elején adta ki rendeleteinek 14 tételes gyűjteményét; ezek egy-két kivétellel csupán a korábbi római törvények egyszerűbb változatai voltak. A bíráknak szánt Edictum azokat az eseteket foglalta magába, amelyek a király véleménye szerint a leggyakrabban fordulhattak elő a gyakorlatban. A rendeletek a király római és gót alattvalóira egyaránt vonatkoztak, tehát a gótoknak is római jog szerint (bár nem a római bírák fennhatósága alatt) kellett élniük. Ez jelentette a rést Theuderiknek a rómaiak és a gótok szétválasztására irányuló politikáján. Míg a gótok Konstantinápoly rendeletére nem vállalhattak hivatalt, a rómaiak Theuderik rendeletére nem viselhettek fegyvert; állami támogatás is csak a letelepedett katonáknak, azaz a földbirtokos gótoknak járt, amelyet a veteránok személyesen a királytól vehettek át évente Ravennában. Az ilyen alkalmakkor értékelték a katonák magatartását is, a bátrakat megdicsérték, a gyávákat elmarasztalták. Az aktív katonák zsoldot vagy természetbeni juttatást kaptak. Így aztán az osztrogótok élete Theuderik alatt sokkal jobb volt, mint őseiké, akik éheztek a hun elnyomás idején; a rómaiak pedig megtarthatták mindazt, amijük a gótok érkezésekor megvolt. Theuderik 33 éves itáliai kormányzásának az volt az egyik fő célja, hogy megőrizze a békét a rómaiak és a gótok között.
Vallási dolgokban a király általános türelmet gyakorolt; kinevezési és egyéb okmányaiban rendre hangsúlyozta, hogy a gótok nem nyomhatják el a római lakosságot, nem kobozhatják el ingóságaikat, nem garázdálkodhatnak a földjeiken, emellett hosszú tirádákat intézett harcosaihoz a civilitas (kulturált viselkedés) erényéről, amely magába foglalta az erőszakmentességet. Ennek ellenére a gótok vezető rétege rossz szemmel nézett a rómaiakra.
FÜGGELÉK II.: KARTHÁGÓI ZSOLDOSOK
Karthágó mezőgazdaságáról, gabonatermeléséről híres volt már az ókorban is, korának mezőgazdasági és kereskedelmi központja. Volt fellegvára, citadellája is Byrsa néven. Hajói folyamatosan úton voltak, vették-adták a nem feltétlenül saját termékeket, közvetítő tengeri kereskedelmet folytattak. Karthágót, a városállamot megosztotta az arisztokraták két része: egy rabszolgatartó-földbirtokos rész, és egy hajótulajdonos - kereskedő rész létezett. A földeken berberek és rabszolgák dolgoztak. Gyengítette a városállamot, hogy a gazdasági és kereskedelmi hatalomhoz viszonyítva alacsony volt a lakosságszám.
Karthágó legyőzte a korábbi föníciai-tuniszi kolóniákat, pl. Uticát (már i.e. 1100-ban), a líbiai népeket, kiterjesztve ezzel hatalmát a mai Marokkótól Egyiptomig. Karthágó kapcsolata a régi föníciaiakkal nem volt mindig felhőtlen. Területéhez tartozott Szardínia, Málta, a Baleár-szigetek és Szicília nyugati része. Az Ibériai-félszigeten további kolóniákat hoztak létre, Társis, a mai Cádiz (már i.e. 1100) néven, a térség központjává vált. Az Itália elleni nevezetes inváziót a karthágói Hannibál szervezte a második pun háborúban, majdnem megakadályozta a Római Birodalom terjeszkedését. Aztán a várost a harmadik pun háborúban Róma leigázta, i.e. 146-ban rombolják le a rómaiak véglegesen, ezután újjá építik és a terület Róma éléskamrája lett. Zsoldoshadsereget hoztak létre állandó haderőként letelepített idegenekből. "Zsoldosdinasztiák" alakultak ki a parancsnoki székekben, melyeknek rivalizálása és mohósága, pénzéhsége meggyengítette a városállamot. (Wikipédia alapján.)
FÜGGELÉK III.: A BETELEPÍTETT GÓT ÉS A SZÖVETSÉGES ZSOLDOSOKBÓL ÁLLÓ HADSEREGEK SZEREPE
A haldokló Septimius Severus császár ezekkel a szavakkal búcsúzott két fiától, Caracallától és Getától: "Gondoskodjatok a katonák jólétéről, senki mással ne törődjetek!" Az állam pénzéhsége annál nagyobb volt, minél nagyobbra nőtt a hadsereg és a hivatali apparátus. A hadsereget a barbár fenyegetettség miatt fenn kellett tartani, meg kellett fizetni, de ez úgy történt, ahogyan azt Septimius Severus tanácsolta fiainak: az állam csak a katonák (és a hivatalnokok) jólétéről gondoskodott, a többiek nem számítottak. A túladóztatásnak is szerepe lehetett Birodalom bukásában (http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_nyugatromai_birodalom_bukasa). A 3. századra végképp eltűnt az a különbség, amely kezdetben a római polgárjoggal rendelkezőket (Itália lakosait és a provinciák szűk arisztokrata csoportjait) a nem polgárjogú lakosoktól elválasztotta, ez a folyamat Caracallával tetőződött, aki a római polgárjogot 212-ben a birodalom minden lakójára kiterjesztette. Caracalla hatalomra jutva megölette Getát, de az apai tanács második részét gondosan betartotta. Azért épített fürdőket is. A történet rávilágít arra, hogy ekkor még a birodalmat fenntartó hadsereg ellátása minden más szempontot maga mögé utasított.
Publius Flavius Vegetius Renatus, a késő római kor írója szerint az 5. században a hadsereg hanyatlása főként annak volt köszönhető, hogy a légiósok korábban ismert és hírhedt kiképzése és morálja a múlttal együtt veszett el, a relatíve hosszabb békés időszakokban meggyengült a morál és fellazult a fegyelem, és nem a határokat védték. A 3. századi Római Birodalom szenátusa teljesen elvesztette szerepét és tekintélyét. A szenátori rend tagjai háttérbe szorultak a lovagok mögött. A fő szerep a hadseregé lett, amelynek már nem a határok védelmezése volt a legfőbb feladata, hanem a császár támogatása, aki hatalmának legitimitását a hadseregtől nyerte.
A légiókat irányító tisztek többsége már a provinciákból származott és nem Itáliából. "A praetorianusok – így nevezték az ókori Rómában a császári testőrséget-, azután e néven kilenc, egyenként ezer embert számláló csapatot szervezett Itália belső nyugalmának biztosítására. Közülük három cohors mindig Rómában volt, polgároknál elszállásolva, a többiek Itália más városaiban: kiváltságos alakulat volt, a szolgálati idő is „csak” 16 év volt, míg a legionáriusok 20 évre kötelezték el magukat. A praetorianusok már a Julius–Claudius-dinasztia kora óta minden palotaforradalomban részt vettek."
(A későbbi korban is rendszeresek voltak a zendülések: I. Justinianus bizánci császár megelégelve ezt, itt hibát követett el, mert a csendörség szerepét betöltő praetorianus gárdát feloszlatta és táborukat leromboltatta.)
Gallok: A Gall Birodalom (latinul Imperium Galliarum) (259) 260 és 274 között létező államalakulat, a Római Birodalom 3. századi válságának terméke, katonatisztek és politikusok által létrehozott és irányított szakadár terület. Területét Róma többnyire nem háborgatta, mert katonailag nem volt elég erős a visszaszerzéshez, de önálló államalakulatként sosem ismerte el, császárait csak vazallus tisztviselőként kezelte. Róma a 3. században sorozatos barbár betöréseknek volt kitéve, amit tovább súlyosbított a principatus ingatag belpolitikai helyzete. 259-260-ban a germánok észak-itáliai betörése teljesen elszakította a félszigetet a birodalom többi északi részétől, így Marcus Cassianius Postumus számára lehetőséget teremtett arra, hogy az északi és nyugati területek felett független hatalmat szerezzen. A Gall Birodalomhoz hozzátartozott Gallia, Hispania és Britannia is. Postumus halálával anarchikus állapotok alakultak ki, így utódai sok területet vesztettek, mind a germánok, mind a Római Birodalom nyesegette területeit. (WIKIPÉDIA, https://en.wikipedia.org/wiki/Legio_III_Gallica)
A zsoldosok és a korábbi Rómában a légiók lázadása nem volt ritka, és Egyiptomban, Karthágóban is átvették a hatalmat. A késő római korban az új légiók toborzása és a régi légiók feltöltése már nehézségekbe ütközött: hiányzott az emberanyag és a kiképzéshez szükséges több éves idő, hiányos lett a felszerelés, a hadsereg ellátása, szervezettsége. A 4. századtól a meghódított területek népeiből szerveztek légiókat és önálló csoportokban (hiba volt) telepítették le őket.
378-ban elfoglalták a K-i gótok a K-i Birodalmat, agallok 390-ben le is győzték a rómaiakat és kifosztották Rómát. A hanyatlás 395-ben, a két birodalomrész szétválása után felgyorsult. A barbár népek támadásai ellen nyugat és kelet nem tudott közösen fellépni, hanem egymás kárára egyeztek meg/ki az egyes vándorló népcsoportokkal. A Nyugatrómai Birodalom sorra elveszítette provinciáit, Pannóniát és Britanniát. A birodalomba befogadott nyugati gótok királya Itália ellen fordult és 410-ben kifosztotta Rómát, amelynek földjét 800 esztendeje nem taposta ellenség. Az egység hiányának meg lettek a következményei. A K-i gótokat korábban a hunok meghódították, majd a K-i gótok Bizáncot foglalták el (https://hu.wikipedia.org/wiki/Hadrianopolisi_csata_(378)). Alarik a keletrómaiak szolgálatában a Nyugatrómai Birodalom ellen indult, de két csatában vereséget szenvedett. (Pollentia, 402 és Verona, 403). Még ugyanebben az évben Alarik újra betört Itáliába és Rómát megsarcolta és 410-ben elfoglalta Rómát és elindul a gabonában gazdag Szicíliát elfoglalni, de meghalt még 410-ben. A K-Római Birodalom biztatta a K-i gótokat a támadásra. A K-i és Ny-Római Birodalomnak voltak más háborúi is, ezeknek alig van nyoma. Sok kutató szerint 410-ben, amikor a gótok feldúlták az ezeréves Rómát, bekövetkezett a Nyugat-Római Birodalom bukása. Kezdetben a rómaiak barbároknak tekintették a nem rómaiakat, aztán ők szorultak ki Rómából. Legnevezetesebbek a Ny-i gótok, a K-i (osztro-) gótok voltak, és D-n a vandálok, ezek germán törzsek.
A gótok Dél-Galliában telepedtek meg, a Geiserik vezette vandálok pedig végigvonulva Hispánián Észak-Afrikában vetették meg a lábukat és Karthágót tették meg fővárosuknak 439-ben. 451-ben Attila hunjaival és szövetségeseivel együtt már a Rajnán kelt át. A vandálok elől menekülő, mindössze két hónapja uralkodó Petronius Maximus császárt saját katonái halálra kövezték, és holttestét a Tiberiszbe dobták. A vandál király kihasználta ezt a gyengeséget, és hatalmába kerítette Szicíliát, Szardíniát és Korzikát is, blokád alá vonta a félszigetet, súlyos gabonahiánnyal, éhínséggel sújtva Rómát. Vandálok ellen a császár a keleti gótok és a hunok segítségével megpróbálta megszilárdítani recsegő-ropogó impériumát. A császár több katonai győzelmet aratott Galliában és Hispániában, a vandálok elleni expedíciója azonban kudarcot vallott. Végül megfosztották a hatalmától a császárt és meg is ölették 461-ben. Magister militum, katonai kormányzó uralkodott a császár helyett, ami megyizsgálandó*.
A gót zsoldos seregek "erős felháborodás" okán megszüntették Róma kormányzását. 476-ban a ravennai csatában a nyugatrómai seregek vereséget szenvedtek Odoaker Ny-gót germán vezér hadaitól, aki letette a trónról az utolsó császárt, Augustulust, és Itália királyának kiáltotta ki magát, 476-ot tekintik a kutatók a Birodalom utolsó évének. Odoaker (https://hu.wikipedia.org/wiki/Odoaker) a nyugatrómai császár testőrségében eltöltött szolgálata után 470 körül kinevezték a germán segédcsapatok vezetőjévé. Mivel akkoriban alig voltak reguláris nyugatrómai hadseregek, az Odoaker parancsnoksága alá tartozó barbár szövetséget tekinthetjük gyakorlatilag az egyetlen katonai erőnek Itália területén.
Előzmény: 476-ban Orestes (Flavius Orestes, 425 körül – 476, római nemes, Attila hun nagykirály udvarának egyik főembere, majd később a Nyugatrómai Birodalom katonai vezetője, az utolsó nyugatrómai császár, Romulus Augustulus apja) megtagadta a germán katonák követeléseinek továbbítását, ezért Odoaker megölte Orestest. Fiát, Romulus Augustulus nyugatrómai császárt pedig megfosztotta hatalmától. Romulus Augustulust a Nápolyi-öbölhöz száműzték, ahol valószínűleg 511-ig élt.
Odoaker a következő évben, 477-ben visszafoglalta Szicíliát a vandáloktól. Odoaker a császári felségjelvényeket Konstantinápolyba küldte, azzal az üzenettel, hogy a nyugati birodalom nem szorul többé császárra, egy uralkodó elég a világnak.
(*A Magister militum nem igazán kormányzott, mert anarchia volt. A Magister militum, "a katonák ura", a késői Római Birodalomban használt rang volt, II. Constantinus uralkodásától. Ha önmagában használták, a birodalom legfelsőbb katonai parancsnokát jelölte, betöltője jelentős hatalommal bírt, a császár legfontosabb támasza volt. A késő római korban a hadsereg főparancsnoka, a katonai közigazgatás vezetője volt. A magister militum nem láthatta el a polgári közigazgatást. Hivatalos titulatúrájában megadták, hogy melyik fegyvernem (Magister Equitum vagy magister peditum) főparancsnoki tisztét látta el. Csupán a császárnak tartozott felelősséggel, aki kinevezte és - tetszése szerint akár - le is válthatta. Ha egyidejűleg több magister militum volt, kijelölték a rangidős vagy birodalmi főparancsnokot, aki mindig a császár közelében tartózkodott (magister militum praesentalis vagy magister militum in praesenti).)
Megj.: Odoaker nem egyszerű germán barbár volt: " Odoaker Attila hun fejedelem udvarában nőtt fel. A nyugatrómai császár testőrségében eltöltött szolgálata után 470 körül kinevezték a germán segédcsapatok (zsoldos foederati, szövetségi zsoldosok) vezetőjévé. Mivel akkoriban már nem voltak reguláris nyugatrómai hadseregek, az Odoaker parancsnoksága alá tartozó barbár szövetséget tekinthetjük az egyetlen katonai erőnek Itália területén.
476-ban megtagadták a germán zsoldosok követeléseinek továbbítását, ezért Odoaker Romulus Augustulus nyugatrómai császárt megfosztotta hatalmától. Odoaker a következő évben, 477-ben visszafoglalta Szicíliát a vandáloktól. A római jog- és adórendszert, illetve a római közigazgatást, a szenátust Odoaker meghagyta eredeti formájában. A légiók megszűntek, a galliai légió tartott ki legtovább. Hol voltak ekkor a praetorianusok és a militum praesentalis? A zsoldos foederati, a szövetségi zsoldosok voltak Odoaker királyságának támaszai, akik nem voltak rómaiak. Odoaker 18 éve alatt elfoglalta a gót Dalmáciát, (Istria közelében voltak a sóbányák). Dalmácia elfoglalását a Kelet-Római Birodalom nem nézte jó szemmel. A Ny-i gót Odoaker 488-ban harcolt a keletiek által támogatott K-i gótok előrenyomulása ellen. Több, a keleti gótokkal vívott vesztes csata során a Ny-i gót szövetséges és a megmaradt római csapatok nagy része elesett. Miután az Odoaker által védett Ravennát, a fővárost már két és fél éve ostromgyűrűbe zárták a keleti gótok, kénytelen volt békét kötni Theodorik keleti gót királlyal, aki kivégeztette Odoakert. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Odoaker). Előzmény: korábban a Ny-i gótok megszállták Rómát, elfoglalták Dalnáciát: szembeállították a Ny-i Birodalmat Bizánccal és a K-i gótokkal. A gót törzsek rivalizálása okozta Róma vesztét.
Az 5. századi további keresztény szerző, Salvianus, a vandál pusztítások tanúja, a birodalom adók következtében történő elnyomorodásáról, állapotáról írt: felszabadítóként üdvözölték a barbár királyságokat. Salvianus összefoglalója is identitás zavarra utal: "Van-e nagyobb bizonysága a római gonoszságnak annál, hogy sok tisztes nemes ember, aki rómaiként fényben, ragyogásban és tisztességben élt, e gonoszság miatt nem akart többé római lenni? A Gótok története című munkájában beszámolt a birodalom utolsó napjairól: "A Ny-i gót Odoaker más népek segédcsapataival együtt elfoglalta Itáliát (476). Augustulust elűzte a trónról, és egy kastélyban eltöltendő száműzetésre ítélte. Így a római nép nyugati birodalma, amit a város alapításától számított 709. évben az Augustusok közül elsőként Octavianus Augustus kezdett irányítani, az új Augustulussal együtt leáldozott. Ezután Rómát és Itáliát a Ny-i gótok királyai tartották kezükben a vandálok és a K-i gótok támadásai idején." Odoakert Theodorik megölette 493-ban.
Ny-on a K-i gót Theodorikot a gótok Itália királyává kiáltották ki (493), később a pápától megkapta a nyugati császárság jelvényeit is. A gótok nemzetségek szerint telepedtek le. A római államszervezetet Theodorik meghagyta, de a császári jogokat most már ő gyakorolta, mint Itália királya. Theodorik a nemzeténél korábban szokásos népgyűléseket megszüntette, a gót nemességet is megadóztatta, a külföldi uralkodókkal jó viszonyt ápolt, a hun területeket is megkapta. Theodorik fő célja a római kultúra elterjesztése volt a gótok között, a gót népet törvénytiszteletre szorította, az utókor krónikái is hirdették igazságosságát.
Végül: sikerült a gótok ellen győzelmet aratni, a küzdelemben a gót király és seregének nagy része is halálát lelte, az utolsó gót király lázadása is sikertelen volt: a gótok serege szabad elvonulást kapott és az Alpokon túlra vonult 555-ben. K-n Iusztinianosz K-Római császár 533-ban nagyszabású hadjáratot indított a Birodalom helyreállításának érdekében. Tehetséges hadvezére, Flavius Belisarius (Belisar, Belizár) 18 000 katona élén Afrikába hajózott és megdöntötte a Vandál Királyságot, a tartományt sikerült tartósan a Keletrómai Császársághoz csatolni. A Vizigót Királyságtól pedig sikerült elragadni az Ibériai-félsziget délkeleti partvidékét.
