HAJÓK TÖRTÉNETE:
LEGRÉGEBBI, 3330 ÉVES HAJÓRONCS
(2024 július)
ABSTRACT
A legrégebbi és leggazdagabb hajóroncs egy bronzkori hajóroncs, amelyet a törökországi Antalia, Kemer közelében fedeztek fel. A hajó valószínűleg eredetileg Föníciából és Szíriából indult, i. e. 1330 és 1300 között sűllyedt el az anatóliai Uluburun-foknál. Kereskedelmi árucikkeket, 11 tonna fémet és nemesfémeket is szállított. A tengeri régészek 1984-től kezdődően tizenegy éven keresztül több mint 17 tonna leletet hoztak fel. Feltehetően föníciai hajó volt, és megállt Ugaritban fémeket berakodni. Uticélja a mükénéi kultúra területén lehetett. // HISTORY OF SHIPS: OLDEST SHIPWRECK, 3330 YEARS OLD, The oldest and richest shipwreck is a Bronze Age shipwreck discovered near Kemer, Antalia, Turkey. The ship probably originated in Phoenicia or Syria and sank between 1330 and 1300 BC at Cape Uluburun in Anatolia. It was carrying trade goods, including 11 tonnes of metal and precious metals. For eleven years from 1984, maritime archaeologists recovered more than 17 tonnes of finds. It is thought to have been a Phoenician ship, stopping at Ugarit to load metals. Its destination may have been the Mycenaean culture area.
BEVEZETÉS
Egy még régebbi és jó állapotban fennmaradt hajót -nem roncsot- a sivatagban, a gizai Nagy piramis mellett elásva találták, i. e. 2570 körül temették el, Hufu (Kheopsz) fáraó temetési bárkája.
Az Antalia, Kemer közelében felfedezett legrégebbi és leggazdagabb tengeri hajóroncs egy D-Törökországi tengeri fokról kapta a nevét, Uluburun roncsnak nevezik (https://en.wikipedia.org/wiki/Uluburun_shipwreck), a bodrumi múzeumban állították ki.
A: a D-Törökországi Uluburun-fok helye, ahol a hajót találták.
B: Bodrumi Múzeum (https://www.historyofinformation.com/detail.php?id=3091)
A hajó cédrus fenékgerendájának évgyűrűi alapján a hajó elsüllyedésének legvalószínűbb dátumát 1320±15 évre teszik. Nofertiti királynő idejére, akihez részben kapcsolódnak a leletek, egy nevével gravírozott arany szkarabeusz miatt. A hajó fedélzetén lévő tárgyak eredete földrajzilag Mezopotámiától Afrikáig, Szicíliáig és Szardíniáig terjed, kilenc vagy tíz kultúra termékei, luxuscikkekből, királyi ajándékokból és nyersanyagokból, kereskedelmi árukból álló vegyes rakomány. A származási helyek sokfélesége valószínűsíti a hajó föníciai eredetét, Türosz, Ugarit, Büblosz voltak a korban a nagy föníciai kikötők. A késő bronzkorban jellemző volt a közel-keleti királyi ajándékozás, egy fajta burkolt adófizetés. A tárgyak sokféle eredete miatt a hajó építésének helye nem határozható meg közvetlenül a szállított árucikkek alapján. A fizetőeszköz az ezüst volt és a rakomány egy része ónöntvény volt, aminek az ára a korban az ezüst árához közelített.
A hajó útvonaláról kialakult elképzelés
A HAJÓ ÉS RAKOMÁNYA
Egy jó beszámoló a https://pdfs.xray-mag.com/articles/Feature_Uluburun_RicoBesserdich_55_locked.pdf oldalon található. A Bodrumi Múzeumban kiállított hajó képei:
A Bodrumi Múzeumban kiállított hajó (https://en.wikipedia.org/wiki/Uluburun_shipwreck)
A hajó egyszerűsített rajza (https://pdfs.xray-mag.com/articles/Feature_Uluburun_RicoBesserdich_55_locked.pdf)
Egy kb. 15 méter hosszú átlagos föníciai szállító evezős-vitorlás egy árbócos hajó, kormányevezőkkel, egyenes fedélzettel. Karvel palánkos, hamis-keeles, fenékgerendás hajó, először a kereszttartókat erősítették össze csapokkal, vékony kötelekkel, azaz "varrással", aztán erősítették be a kereszttartókat, melyek nem fogják össze a hajó teljes keresztmetszetét. A hajók alját fenékgerendával, hamis-keellel védték, mert éjszakára partra húzták a hajókat, csak nappal hajóztak. A hossztartókat kivülre, a hajó oldalára erősítették. A leírásokból nem derül ki, hogy milyen cédrusfából építették: az ugaritiak az Amanus-hegyi cédrusfát használták, a türosziak és büblosziak libanoni cédrust. A hajó 24 darab, a korban szokásos kőhorgonyt szállított. A kő anyaga olyan, amely az Égei-tengeren szinte teljesen ismeretlen, de Szíria-Palesztina és Ciprus templomaiban gyakran előfordul építőanyagként is, és adományként a Baál templomban, a Haas hegyen Ugarit közelében. Sikeres tengeri utazások után a templomnak adományozták a kőhorgonyokat.
Az újjáépített Ulunburun
A rakomány kiállítva (A Bodrumi Múzeum, https://en.wikipedia.org/wiki/Uluburun_shipwreck)
A rakomány kereskedelmi áruinak tetemes része fém, üvegöntvény és amfórákba töltött gyanta volt. Annyi réz- és ónöntvény, amennyiből egy hadsereget fel lehetett volna fegyverezni bronzfegyverekkel. Tíz tonna nyersréz rakomány, amely összesen 354 darab ökör alakú (téglalap alakú, sarkainál megnyújtott) rézből készült ingótot, öntvényt tartalmazott. A teljes mennyiségből legalább 31 egyedi ingótot azonosítottak, amelyeket azért öntöttek ökörbőr alakúra, mert a szárazföldön szamarak oladalain, gyékényzsebekben szállították az ötvényeket. További 121 réz zsemle és ovális ingót is a rakomány része, és körülbelül egy tonna ón (a rézzel ötvözve körülbelül 11 tonna bronzot eredményezne). Az ónrudak ökörbőr vagy zsemle alakúak voltak. Az ökörbőr alakú ingotokat eredetileg 4 különálló sorban tárolták a hajó rakterében, amelyek vagy lecsúsztak a lejtőn, miután a hajó elsüllyedt, vagy eltolódtak és ezért súllyedt el a hajó, vagy akkorra tolódtak el, amikor a hajótest és a rakomány a vízben megnyugodott.
Körülbelül 175 darab kobaltkék türkiz és levendula színű golyót találtak, ezek a legkorábbi ismert ép fajanszgolyók. A kobaltkék üvegtömbök kémiai összetétele megegyezik a korabeli egyiptomi edények és a függőgyöngyök összetételével, ami közös forrásra utal. A régészeti bizonyítékok és az ókori források elemzése arra utal, hogy az üveggyártás mezopotámiai eredetű, i. e. 2500 körül kezdődött. A mesterség és készítői i. e. 1400 körül vándoroltak Egyiptomba, ahol az üveggyártás tovább fejlődött.
Üveggyöngyök már az i. e. 3. évezredből ismertek, de csak a 2. évezred végén kezdenek előkerülni üvegleletek, elsősorban Egyiptomban és Mezopotámiában. A késő bronzkorra vonatkozó régészeti bizonyítékok azt mutatják, hogy az üvegleletek szinte kizárólag palotákban, például a szíriai Ugarit városállamban (kikötő raktárakkal, város, és nagy mezőgazdasági területei voltak). A korban ritka és értékes volt az üvegáru, és használata kevesekre korlátozódott.
Legalább 149 levantei korsót (széles körben használták Görögországban, Cipruson, Szíria-Palesztinában és Egyiptomban) hoztak fel. Az edények az északi típusba sorolhatók, és valószínűleg valahol a mai Szíria területén készültek. Közöttük egy üveggyöngyökkel, sok olajbogyóval töltött edény, de a többségükben egy Pistacia (terebint) gyantaként ismert anyag volt. A Tell el-Amarna 18. dinasztia korabeli lelőhelyről származó kánaáni korsócserepek agyag-elemzése alapján megegyezik az Uluburun hajóroncsból származó agyag-elemzéssel, amely egy olyan típus, amelyet Amarna-korban kizárólag Pistacia-gyanta szállítására használtak a K-Mediterraneumban.
Az egyiptomi fennhatóság Bübloszig ért az i. e. 3. évezred óta, de az Amarna-korban Egyiptom belső, vallási problémáival volt elfoglalva. Az utolsó nagy hadjáratot a kor előtt III. Thotmesz vezette Kánaánba. III. Thotmesz hozta létre az egyiptomi haditengerészetet, hivatásos flottát építtetett Bübloszban. III. Thotmesz idején honosodott meg az üvegipar, az üvegtömbök készítése Egyiptomban (Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris Kiadó, Budapest, 2005).
É-Kaanaáni föníciai városok: Ugarit, Arvad (Tartus, Amrit), Sumur vagy Szimirra, Ullaza és Büblosz (Wikipedia)
Különféle "vegyes" rakomány tárgyai: Afrikából származó feketefa rönkök (az egyiptomiak is ébenfának nevezték), elefántcsont egész és törött elefántagyarak formájában, több mint egy tucat vízilófog és teknősbéka páncél (felső páncél), Murex opercula (füstölőszerek összetevője), strucctojáshéj, ciprusi kerámia, ciprusi olajlámpák. Bronz- és rézedények (négy kosfej formájú fajansz ivópohár és egy női fej formájú), két kacsa alakú elefántcsont kozmetikai doboz, elefántcsont kozmetikai vagy kenőkanál, trombita, több mint két tucat tengeri kagyló gyűrű, borostyángyöngyök (balti eredetűek), achát, karneol, kvarc, arany, fajansz, üveg tárgyak.
Ékszerek, arany és ezüst tárgyak: viselhető és töredékes arany és ezüst ékszerek, 37 darab arany van közöttük, melldíszek, medálok, gyöngyök, egy kis gyűrűgolyó, és töredékek. Egy kehely a roncs legnagyobb arany tárgya. Egyiptomi tárgyak aranyból, elektrumból (ezüst-arany ötvözet), ezüstből és szteatitból (szappankő), Nofertiti nevével feliratozott arany szkarabeusz. Bronz női figura (fej, nyak, kezek és lábak aranylemezzel borítva).
Fegyverek és szerszámok: nyílhegyek, lándzsahegyek, buzogányok, tőrök, szárnyas balta, egyetlen közel-keleti típusú páncél, négy kard (kánaáni, mükénéi és talán itáliai típusok), számos szerszám: sarló, ásó, fúrószerszám, fűrész, fogó, véső, fejsze, balta, szántószekér, csiszolókő és csiszolókés.
Mérlegsúlyok: 19 állatokat formázó súly (az Uluburun súlyok a korabeli késő bronzkori súlyok egyik legnagyobb és legteljesebb csoportja), 120 geometrikus alakú súly.
HÁROM FONTOS FÖNICIAI KIKÖTŐ, VÁROSÁLLAM
Ugarit, Türos (Tyre), Büblosz. Az Emari gázlón átmenő óasszír-kereskedelmi út Ugaritnál ért ki a tengerhez, Ugarit a ciprusi rezet szállította Aleppoba, ezüst volt a fizető eszköz (Wikipedia)
Ugariti kikötő tengerpartja 60 kilométer hosszú volt, a várost nyugati oldalon szegélyező Földközi-tengertől kelet felé pedig 30-50 kilométer a szárazföldön, az Orontesz völgyéig. Ugarit mérsékelt klímája kedvezett az állattenyésztésnek, gabonát termesztettek, olívaolajat és bort készítettek, volt sóbányája, valamint cédrusfát termeltek ki É-n, az Amanus hegységben. Hajón szállították, mint a ciprusi rezet, cédrusfából nagy hiány volt Mezopotámiában és Egyiptomban. Az ugaritiak ismertették meg a kereket Egyiptommal. Ugarit bíborfesték gyártásáról, textil- és fémiparáról, hajózásáról, hajóépítéséről, fémkereskedelméről, lovas harci szekerek építéséről, a kor legnagyobb 100 sólyás kikötőjéről és a világ első ábécéjéről nevezetes. A minósziaknak is volt lerakata a kikötőjében. Összesen öt nagy levéltár került elő. Az agyagtáblákon hét nyelv forrásai olvashatóak, a nyelvemlékei az első föníciai betűírásos szövegek. Az ékírás egyszerűsödésének utolsó fázisát képviselik. Az akháj Tengeri népek i. e. 1180-ban felégették Ugaritot.
Dzsószer fáraó vezírjének, Imhotepnek a titulusai a Dzsószer piramison
Bübloszból szállították a fáraók a cédrusfát. I. e. 2650 körül, Dzsószer fáraó vezírjének címlistájában szerepel, hogy a vezír a felelős a libanoni cédrusfa szállításáért. Türosz az i. e. 1300-as években lett vezető föníciai városállam. Bíborfestékéről, üvegkészítéséről, hajóépítéséről, ácsairól nevezetes. A szárazföldön feküdt Ó-Türosz (Ushu, itt voltak az édesvízű forrásai, sóbányája, és a közélgyártáshoz szükséges papirusz sás). Nagy mezőgazdasági területtel rendelkező raktárkikötő. III. Thotmesz az i.e. 1400-as években adófizetésre kötelezte a libanoni kikötőket, a türoszi Melqart templomban gyűjtötték össze az fizetendő adót, a tizedet. Türosz i. e. 1300-as évektől átvette és tovább fejlesztette a hajóépítését a legkorábbi föníciai várostól, Ugarittól. Türosz legkorábbi eredete az i. e. 15. századra tehető, III. Thotmesz hadjáratainak idejére. (III.Ramszesz ismét adófizetésre kötelezte kikötőket az i.e. 1170-as években, Türosz vetette ki az adókat a kikötőkre és gyűjtötte be az adókat, ekkortól beszélünk Föníciáról, a kikötők laza szövetségéről, Ugarit ekkor már nem létezett.)
KÖVETKEZTETÉSEK
A kutatók egyetértenek abban, hogy az Uluburun föniciai építésű hajó volt, egyiptomi, levantei árukat szállított, és hogy az uticélja a görög szárazföldön található Tiryns, Mükéné, Pülosz, Théba lehetett. A hajón utazókra a személyes tárgyak alapján lehet következtetni: a közel-keleti pecséthengerek, valamint a szíriai mértékrendszeren alapuló súlykészletek ugariti kereskedők ingóságai lehettek. A bübloszi, türoszi eredetet nem lehet teljes biztonsággal kizárni, mert lehetséges, hogy Ugaritban megálltak és berakkodták a hajóra a fémeket. A súlykészletek száma alapján feltehetően két-három kereskedő kísérte a rakományt. A rakomány adó jellegét elvettetük.
Fontos állítás, hogy volt célkikötő, ami a 11 tonnás fém rakomány és a 148 darab levantei amphorákban szállított gyanta bizonyít. A föniciai hajók kikötőről-kikötőre csere kereskedtek, a saját kikötőikben raktárakat építettek. A fém és gyanta rakomány értéke sok tonna ezüst volt, ami megrendelésre, és nem csere keskedelemre enged következtetni. Megrendelés esetén a rakományt ezüstben, és nem csereáruban fizethették, mert a korban a fémek voltak a fizetőeszközök. A műkénéi kultúra területén, Athén környékén voltak ezüstbányák (https://en.wikipedia.org/wiki/Mines_of_Laurion), de kérdéses, hogy az i. e. 1300-as években milyen mértékben művelték a bányákat.
Fém ingót, bőralakú öntvény, alakja a szállíthatóságot (szamarak oldalán, gyékényzsebben) szolgálta
A rézöntvények valószínű eredete Ciprus szigete, volt a rakományban ciprusi kerámia is. A nehezen megválaszolható kérdés az ónöntvények eredete, a korban komoly ónhiány volt. A K-ről, az Iráni-fennsíkról származó ón szállítási útvonala Ugaritnál ért véget (még az i. e. 1700-as években az amorita I. Samsi Addad szervezte az óasszír kereskedelmi utat, Assurt és Aleppot kötötte össze, Aleppoban elágazott Anatólia felé). Az ónérc Afganisztánnál közelebbi lelőhelyei a gránithegyek alatti folyókanyarokban voltak, lerakódott sötétszürke törmelék. (A súlyáról felismerték, az ónérc kassziterit fajsúlya 7 kg/dm 3 és a kavicsoké ≈ 2.5 kg/dm 3 ).
Ókori ónszállító karavánutak: térkép az Uluburun fémrakományának iráni eredetéhez, későbbi korokban a balkáni Fekete-hegy,
a német Érchegység, és az angliai Cornwall ónbányái ismertek
(https://source.wustl.edu/2022/11/findings-from-2000-year-old-uluburun-shipwreck-reveal-complex-trade-network/)
Ókori fémművesség terjedése: térkép az Uluburun fémrakományának eredetéhez
