Duna–Tisza közi Homokhátság aszályhelyzete
(2026 május)
Vannak a Homokhátságnak (≈1 millió hektár) könnyen és nehezen öntözhető részei: legalább a könnyebben öntözhető területek vízellátását segítsük meg. A Duna–Tisza közi térség vízrajzi és talajtani szempontból heterogén, így az öntözés lehetőségei és költségei területenként lényegesen eltérnek. Probléma, hogy ma nem feltétlenül az éves csapadékmennyiség, hanem annak eloszlása nem egyenletes. A rövid, intenzív esőzések és a hosszú, száraz periódusok váltakozását figyelembe kell venni.
Szélsőségesen alakult az áprilisi időjárás, Fotó:EU BIzottság
Vannak olyan területek, ahol az öntözést el lehetne felejteni- és talán sivatagos nemzeti parkká kéne alakítani-: a magasponti, tetőszinti hátsági területek (a „Hátság gerince”) hidrogeológiai adottságai miatt a hagyományos módszerekkel történő vízmegtartás és a természetes vízellátás kivitelezhetetlen. A legnagyobb kihívást a Kiskunhalas–Jankovac (Jánoshalma)–Kéleshalom–Mélykút vonal, valamint a Bugac és Fülöpháza környéki magas fekvésű homokhátak jelentik. A Homokhátság legmagasabb pontjai 40–50 méterrel fekszenek a Duna és a Tisza szintje felett. ide a víz magától nem folyik fel, a gravitációs vízpótlás kizárt. A vizet csak hatalmas energiabefektetéssel, több lépcsős szivattyús átemeléssel lehetne feljuttatni, itt a talaj felső rétege vastag, durva szemcsés futóhomok. A homok pórusai tágasak, így a lehulló csapadék vagy a felszínre vezetett víz azonnal átszivárog rajta, mint egy szitán. A felszínen megtartani a vizet fóliázás vagy mesterséges szigetelés nélkül nem lehet. A Hátság gerincén a talajvízszint az elmúlt évtizedekben helyenként 5–8 métert (egyes mérések szerint még többet) süllyedt. A gyökérzóna teljesen elszakadt a talajvíztől, és a sekély fúrt kutak sorra kiszáradtak. A legkritikusabb mikro-régiók a Kéleshalmi- és Illancsi-homokhát terület, ez a déli, délnyugati rész az ország egyik legszárazabb területe. Itt a legvastagabb a homoktakaró, és itt a legnagyobb a domborzati különbség a folyóvölgyekhez képest. A Fülöpházi- és Bugaci-homokbuckák természetvédelmi szempontból értékesek (Kiskunsági Nemzeti Park), a mozgó homokbuckás területeken a vízmegtartás hagyományos mezőgazdasági eszközökkel teljesen esélytelen. Kiszáradt szikes tavak medrei (pl. Kondor-tó, Fehér-tó) alól is eltűnt a vízutánpótlás. Ha a felszínről kapnának vizet, az alulról elszivárog vagy villámgyorsan elpárolog. A Homokhátságon vannak olyan kiemelten védett területek is, ahol tilos vagy szigorúan korlátozott az öntözés. A Kiskunsági Nemzeti Park magterületei, a fokozottan védett természeti területek, a törvény erejénél fogva védett szikes tavak, valamint egyes Natura 2000-es gyepek tartoznak ide. E részeken a természetvédelmi jogszabályok és a vízügyi hatóságok a sérülékeny ökoszisztéma megóvása érdekében tiltják a mezőgazdasági célú intenzív öntözést és a talajvíz kiemelését.
A nagy állami vízpótlási projektek: (pl. a fülöpházi és kunfehértói ág) nagyteljesítményű szivattyútelepek és csővezetékek építésével a Dunából kiemelt vizet mechanikus úton nyomják fel a magaslati pontokra (például a kéleshalmi 1 millió köbméteres magasponti tározóba), hogy onnan már gravitációsan terül szét a környező, alacsonyabb területek felé.
A könnyen vagy könnyebben öntözhető részek
A területeken a felszíni vizek közelsége, a kiépített csatornahálózat vagy a kedvezőbb talajvízszint lehetővé teszi a gazdaságos öntözést. A Duna-menti és Tisza-menti peremterületeken a Hátság nyugati (Duna-völgy) és keleti szegélyei közvetlenül a nagy folyók közelében fekszenek, ahol a felszíni vízkivétel és a folyókból táplálkozó csatornák (például a Kiskunsági-főcsatorna környezete) stabil és bőséges vízforrást biztosítanak. A déli Bácskai-síkvidék jobb vízgazdálkodású talajokkal rendelkezik. Bár a talajvízszint süllyedése itt is probléma, a talaj jobb vízmegtartó képessége miatt az öntözés hatásfoka sokkal jobb, mint a tiszta homokvidékeken.
Az aktív vízpótlási projektek által érintett zónák: az északi és középső régiók azon részei, ahol a Duna-völgyi főcsatorna* és a kapcsolódó rendszerek fejlesztése révén közvetlen felszíni vízpótlást vezetnek be a mezőgazdasági területekre.
Nehezen vagy kritikusan nehezen öntözhető részek
A területeken a természetes adottságok és az emberi beavatkozások (lecsapolások) miatt az öntözés kivitelezhetetlen, vagy rendkívül káros: a Magas-Homokhátság és a belső gerincek (pl. Illancs, Bugac). A Hátság magas, belső területein a talajvízszint helyenként 6-7 métert is elérően lesüllyedt az elmúlt évtizedekben. Felszíni vízfolyások nincsenek, így a hagyományos öntözés fizikailag lehetetlen. A kizárólag talajvízre / fúrt kutakra utalt belső területeken a gazdák illegális vagy bejelentett csőkutakból próbálnak öntözni. Mivel a talajvíz utánpótlása hiányzik, a kutak folyamatosan elapadnak, és a talajvíz kiürítése tovább gyorsítja a sivatagosodást.
Futóhomokos, humuszban szegény területeken a tiszta homoktalajok vízmegtartó képessége közel nulla. Ha ezeken a részeken hagyományos (pl. esőztető, spriccelős) öntözést alkalmaznak, a kijuttatott víz jelentős része még a talajba jutás előtt elpárolog, a maradék pedig azonnal átfolyik a gyökérzónán, így az öntözés hatékonysága minimális. Az öntözést felejtsük el., valamilyen vízmegtartó megoldás néhol lehetséges talán.
Az öntözhetőség jövője a térségben
A szakértők szerint a nehezen öntözhető, belső területeken a hagyományos intenzív szántóföldi öntözést el kell engedni, helyette vízvisszatartásra alapozott tájgazdálkodás (belvizek megtartása, fásítás, legeltetés), és esetleg szigorúan célzott csepegtető öntözés jelentheti a fenntartható megoldást.
Hivatalos és interaktív projekt-térkép: az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Viziterv Environ által kezelt Homokhátság Vízpótlása Interaktív Webtérkép részletesen ábrázolja a jelenlegi vízhiányos ökológiai állapotokat, a meglévő csatornákat, valamint a tervezett és épülő vízpótlási és öntözési nyomvonalakat.
Technikai nyomvonalak térképe: a teljes térséget érintő nagyszabású infrastrukturális fejlesztések és csővezetékek elhelyezkedését a Duna–Tisza-közi Homokhátság Vízpótlási Terveinek Helyszínrajza (PDF) mutatja be. A KSH Homokhátság Infografikus Térképe is nyújt pontos áttekintést.
Mérföldkőhöz érkezett a vízhiány elleni küzdelem, megkezdődött a Mórahalom és Zákányszék közötti 4 kilométeres csatorna kiépítése, amely a vízátemelő rendszer utolsó hiányzó láncszeme. Továbbá egy komplex, közel 1700 milliárd forintos vízpótlási program van előkészítés alatt, amely a Duna és a Tisza vizét is eljuttatná a térségbe, lehetőleg kisebb-nagyobb csöveken, mert a hajózás jelentősége sokad rendű, és a párolgás erős a térségben.
Elindult a közép-homokhátsági szikes tavak ökológiai vízpótlása, amelynek befejezését 2029-re tervezik. A párolgás miatt előtérbe kerül a csövön keresztül történő vízpótlás, a felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi megőrzése.
Elindult a közép-homokhátsági szikes tavak ökológiai vízpótlása, amelynek befejezését 2029-re tervezik. A párolgás miatt előtérbe kerül a csövön keresztül történő vízpótlás, a felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi megőrzése.
(https://www.hidrologia.hu/vandorgyules/41/word/0205_fule_laszlo.pdf) A MAR (Managed Aquifer Recharge) célzott, vagy irányított felszín alatti vízpótlás, célja a felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi megőrzése. A Duna-Tisza közi hátság (Homokhátság) vízgazdálkodási helyzetéről az Országos Vízügyi Főigazgatóság 2015-ben stratégiai projekt előkészítő tanulmányt készíttetett, és 2020-ban sikeres pályázatot nyújtott be az előkészítő
tervezési munkákra. A vízpótlási koncepciót az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az érintett vízügyi igazgatóságok dolgozták ki. Cél a meglévő csatornahálózat fejlesztése és kettős üzeművé tétele, víztározók létesítése, a vízpótlás és vízvisszatartás megvalósítása. A tervezett beavatkozások áttekintő térképe:
tervezési munkákra. A vízpótlási koncepciót az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az érintett vízügyi igazgatóságok dolgozták ki. Cél a meglévő csatornahálózat fejlesztése és kettős üzeművé tétele, víztározók létesítése, a vízpótlás és vízvisszatartás megvalósítása. A tervezett beavatkozások áttekintő térképe:
A tervezett beavatkozások áttekintő térképe
(forrás: https://homokhat-sag.ovf.hu/map/map.html)
* Dabasig (Dunaharaszti és Dabas-Sári között) épült meg a Duna–Tisza-csatorna első, részben elkészült szakasza, amely a Duna–völgyi-főcsatornához (https://hu.wikipedia.org/wiki/Duna-v%C3%B6lgyi-f%C5%91csatorna) kapcsolódik. Története: az évszázadok óta tervezett csatorna építése 1947-ben kezdődött meg. A cél a két folyó összekötése és a Homokhátság vízpótlása volt. A Ráckevei-Soroksári Dunától indítottak egy hajózható és jó vízellátási célú szakaszt, amely Dabasig tart. Dabas-Sárinál, a Sári zsiliptől a csatorna közvetlenül átvált a déli irányba haladó Duna–völgyi-főcsatornába, amely egészen Bajáig kanyarog, és a Dunába torkollik. A Dabasig megépült mederszakaszt ma főleg vízpótlásra, mezőgazdasági öntözésre (belvízelvezetésre) és horgászat céljára használják. A Duna-Tisza közti hajózható összeköttetés teljes kiépítése még jó ideig nem valósul meg, mert már nincs rá szükség.