HAJÓK TÖRTÉNETE: RÓMAI KORI TEHERSZÁLLÍTÓ HAJÓKRÓL
 
(2023 június)
ABSTRACT
A római kori tengeri flottát kezdetben csak hadihajók alkották, majd gályákat és öblös gabonaszállítókat is építettek, de a gályák építésénél használt módszerekkel. Az evezők nélküli gabonaszállító hajó a zömök testével, hatalmas fővitorlájával, és a hajón elején ferdén előre meredő árbocra felvont -artemon- vitorlájával megszokott kép volt az egész Földközi-tengeren. Egy nagyobbnak a hosszúsága 54 méter, szélessége 13 méter, és a fenék legmélyebb pontja, a fedélzettől számítva 13 méter volt. A személy- és csapatszállítás leggyakrabban kisebb, liburna típusú evezős-vitorlásokon történt. // ROMAN CARGO SHIPS:  The Roman naval fleet was initially made up of warships only, and then large, bay grain carriers were built, using stone ballasts but the same methods as for galleys. The grain carrier, with its stocky hull, huge mainsail and sail set on a mast that slanted forward at the front, was a common sight throughout the Mediterranean. A larger one had a length of 54 metres, a beam of 13 metres, and the deepest point of the bottom, measured from the deck, was also 13 metres. Passenger transport was most often by smaller, liburna-type rowing sailing vessels.
 

BEVEZETÉS: A RÓMAI KORI HAJÓÉPÍTÉSRŐL, HAJÓZÁSÁRÓL 
 A római kori tengeri flottát kezdetben csak hadihajók alkották. A római gazdaság alapvetően hadigazdaság volt, állandó szárazföldi  hódításra épült. Amikor a germán törzseket nem sikerült meghódítania, Róma meg is bukott, amiben volt némi szerepe a zsoldosoknak is. A Birodalom a hadviselés érdekei szerinti megszervezésével, az állandó háborús készültséggel, illetve a gazdaság irányításának centralizálásával, és jelentős mértékű gazdasági fellendüléssel jellemezhető. Róma hajóépítése a hadihajók építéséből fejlődött ki. Nem az etruszk  kereskedelmi szállítóhajók építésével kezdődött, amelyeket jól ismerhettek. Rómának eredetileg nem volt semmilyen flottája, pedig az É-i szomszéd Etruria egyik nevezetessége a fejlett hajóépítése volt. Róma i.e. 300 körül még 20 darab három evezősoros hadihajót kölcsönzött D-Itáliából és csak későn, az első pun háború idején, i.e. 264-ben zsákmányoltak egy pun három evezősoros hadi vitorlást (3, 104.o.), amelyet igen gyorsan sokszorosítottak száz példányban. Tovább is fejlesztették a hajóépítést. Nagyobbakat (https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/) építettek, kis bástyákkal, ahonnan nyilazni lehetett, nehéz volt elfoglalni a bástyákat. Erőltették a szárazföldi stílusú harcot, a csapóhíddal (corvuslat) is.

Csapóhidas corvus os római háromsoros 4

Csapóhidas, corvuslat -os római háromsoros hadigálya orr része (4)

A nagy, öblös gabonaszállítókat - a taton hattyú nyakkal díszített corbitákat- is építettek, kőballasztokkal. Észre vették, hogy az árukkal rakott hajók stabilabbak, ezért az üres teherszállítók aljára köveket, azaz ballasztot raktak. Az ókori hajók sokáig szivárogtak, ezért bőrtömlőkkel merték a vizet folyamatosan. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.   
Az ókorban a kereskedelmi hajózás november 11-től március 5-ig szünetelt. Az Itália és Egyiptom közötti forgalom csak május 27 és szeptember 13 kőzött számított biztonságosnak. A hajózási idényt március 5.-én, Isis ünnepén nyitották meg hivatalosan. A rómaiak használta naptárakban gyakoriak voltak az olyan napok, amelyeken nem volt ajánlatos semmilyen vállalkozásba fogni, így hajóutakat kezdeni sem. Pl. augusztus 24-én, október 5-én, november 8-án nem indultak hajók. A navigáció a Nap és a csillagok alapján történt (https://romaikor.hu/a_romaiak_mindennapi_elete/kozlekedes_es_utazas/utazas_a_tengeren_/a_tengeri_utazas/cikk/teherszallito_kereskedelmi_hajok). 
A kereskedelmi hajókat télen a partra vontatták és tatarozták, a palánkokat összeerősítő vékony köteleket, az un. "varrás" -okat kijavították, cserélték. A palánkokat hornyokba fűzött vékony kötelek fogták őssze a palánkok éleinél, továbbá csapok tartották, karvel palánkozásnak nevezik az építési módszert az irodalomban. (A klinker palánkok átfedésben vannak és szegek, szegecsek fogták össze, a vikingek idejétől ismeretes.) A hadihajókat először a homokos partokra kihúzták, majd a kikötőkben lehorgonyozták, a rómaiak idején először télen is. A császárok ideján már állandóan vízen voltak, ennek megfelelően élettartamuk is rövidebb volt: a „gálya nem érte meg az öregkort”, írta egy római.  
A pun háborúskodás Karthágó teljes pusztulásával végződött, Róma tengeri hatalom lett. Az i.e. 228-ban az illír kalózok felett aratott újabb győzelemmel Róma kezébe került egy új hajótípus, a liburna, a Dalmáciában lakó liburnuszok hajója, amely gyorsaság és manőverező képesség tekintetében minden addigi hajót túlszárnyalt. Ferde evezőpadokkal építették, hogy több evezős férjen el, és később két evezősorral. Róma a liburnák építésével korlátlan úr lett a Földközi-tengeren, de a kalózokkal később is sok baja volt. A kalózokat úgy "győzték" le, hogy elfoglalták a kikötőiket, de ekkor a kalózok kerestek egy másik kikötőt.

Illír liburna

Illír-római liburna, teherszállításra, személyszállításra és első sorban hadihajóként is használták (4)

TEHERSZÁLLÍTÓ HAJÓK

A Római Birodalomban használt kereskedelmi hajótípus eredete a föníciai "gömbölyű" szállító hajó, az i. sz. 2. században érte el fejlettségének és nagyságának legmagasabb fokát. A gabonaszállító zömök testével, hatalmas fővitorlájával, és a hajón elején ferdén előre meredő árbocra felvont -artemon- vitorlájával  megszokott kép volt az egész Földközi-tengeren.

 

Fok vitorla

Római gabonaszállító hajó, a corbita, kis elő vitorlával, ami a kormányozásban segített (5, 40.o.)

A hajózás part menti hajózás volt a császárok koráig, megvárták a hátszelet vagy eveztek, és sokat eveztek. A hajók átlagosan 100-200 tonna terhet szállítottak. A nagy hajók számára a sekély és zátonyos vizekben fontos volt ismerni a vízmélységet, amelynek mérésére kifejlesztették a mélységmérő súlyokat. Minden nagy teherhajó több horgonyt is szállított. A kutatások szerint az ólompántokkal megerősített íjas fahorgonyokat az i. u. 2. században kezdték felváltani a részben vagy teljesen vasból készült horgonyok.(http://real.mtak.hu/74991/1/Grull_nyomdanak.pdf). A bort hordókban, az olajat amfórákban, a gyümölcsöket agyagedényekben szállították. Minden árut gondosan kikötöztek, rögzítettek a hajókon, pl. a fenyőtörzseket is. Léteztek „monstrumok” is; Antonius az actiumi ütközetben (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Actium) sok evezősoros, hatalmas hadi gályákat vetett be (és veszített).

Model of Roman Trireme Creative Commons Attribution Share Alike 2.0 France license photo by Rama

Római trireme (három evezősoros, döfőorros) hadihajó modellje (Creative Commons Attribution-Share Alike 2.0 France license, photo by Rama)

 
Külön személyszállító hajóik nem voltak, az utasokat is teher- és hadihajók, a hadsereg szállító hajói szállították, főleg a liburnák. Az utasnak általában magának kellett hosszas keresgélés után helyet foglalni, bár Ostiában hajózási vállalatok is működtek, amelyek segítettek a személyszállításban. Egyes kikötőkből csak úti okmányokkal lehetett kihajózni. Nem tudjuk, mennyire volt elterjedt ez a gyakorlat, tény azonban, hogy a Birodalom gabοnaellátása szempontjából kulcsfontosságú Egyiptomot csak érvényes útlevél birtokában lehetett elhagyni.
A teherszállító kereskedelmi hajók személyeket is szállítottak, és a hivatalos látogatásra utazó államférfiak, magas rangú római tisztségviselők - ha lehetett - hadihajókon utaztak, mert ez volt a biztonságosabb. 
(https://romaikor.hu/a_romaiak_mindennapi_elete/kozlekedes_es_utazas/utazas_a_tengeren_/a_tengeri_utazas/cikk/teherszallito_kereskedelmi_hajok)
 
 
 
 

corbita

Római gabonaszállító corbita, csúcsvitorlákkal, a kormányozást segítő orrvitorlával (4)

A gabonaszállító corbiták építésének elve hasonló volt a gályák építési elvéhez: először a palánkokat, a hajótestet építették fel a külső fenékgerendára, utána építették be a kereszttartókat és a belső fenékgerendát. A hajóbordákat nem a hajó teljes keresztmetszetében erősítették be. A gabonaszállítók  építési elve azonos volt is, de a hajó mérete nagy mesterségbeli tudást bizonyít. A méretnövelés bonyolultabb annál, hogy minden méretet valahányszorosára növelünk. Lukianosz (i. u. 120 -180) egyik szatírájában említi az Isis nevű, Egyiptom és Itália között közlekedő hajót, amelynek hosszúsága 54 méter, szélessége 13 méter, a fenék legmélyebb pontja a fedélzettől számítva pedig 13 méter volt (Isis nevű hajó, 5, 40.o.). További, kb. ezer évig hasonló módon, tehát hajógerinc nélkül építették a hajókat. A gerincre történő építésnél először a bordákat erősítették fel a hajógerincre, utána a palánkokat, és kevesebb fa volt szükséges az építéshez. Nem maradt ránk corbita hajóroncs, nem tudjuk pontosan milyen -feltehetően külső, és a palánkok közé szorított- hossztartókkal építették. Az erős, belső fenékgerendára építették az árboctalpat és fedélzettartó oszlopokat.   

Vitorlákról: a görögök által is használt négyszögletes vitorlát használták a rómaiak is, lenből készítették. A kis elővitorla, az artemon vitorla első sorban a kormányzásban segített. A csúcsvitorla talán római eredetű. A korabeli ábrázolásokon egyes kisebb hajók rúd-. latin (pányvás, átlós rudas) vitorlázatot viseltek: egy pireuszi sírkövön pedig már, a valószínűleg arab hatást tükröző háromszögletű latin vitorla látható,  talán ez az első latin vitorla ábrázolás, de csak a 10. század után terjedt el a Földköz-tengeren. A latin vitorla bizánci közvetítéssel érkezett Európába. Az i.sz. 476-ban a Nyugatrómai Birodalom bukásával ért véget az ókor, de a bukás nem vetette vissza a hajóépítés fejlődését, Bizánc nagy hajóépítő lett.

Az irodalomban vita folyik arról, hogy mikortól vált általánossá a latin vitorla használata, amely sokkal előnyösebb a négyszögletes vitorlánál: nagyobb manőverező képességet enged a hajónak, széllel ferdén szemben is lehet vitorlázni a latin vitorlával, és kevesebb kötélzettel. Két nehézségük is volt a rómaiaknak a latin vitorla használatánál, egyrészt a négyszögletes hátszél vitorla használatához viszonyítva sokat kellet fordulni a hajókkal, amihez a korban használt kormányevezők alkalmatlanok voltak. A másik az volt, hogy a közepén rögzített és ferde árbocrudat -amely az eredeti arab hajókon hajlított, a latin változata egyenes- minden fordulónál át kellett emelni a másik oldalra, amihez megfelelően képzett tengerészek volt szükségesek.  

 


Latin vitorlás hajók

A latin vitorla a 10. század után terjedt el széles körben a Földközi-tengeren, a kormánylapáttal kb. egy időben (5, 49.o.)

Csak a 12. századtól tértek át a kormánylapát használatára a kormányevezőkről, ami több évszázad alatt történt. A kormánylapát indiai, arab közvetítéssel kerülhetett Európába 1100 körül Kínából. A kormánylapáttal épített hajók előtt  kormányevezővel -először 2x3, aztán 2x1 kormányevezővel-, és végül egy darab, jobb oldali kormányevezővel építették a hajókat, még az 1200 -as években is. A vitorla csak segédeszköz volt, ezek a hajók kis merülésű evezős gályák voltak. Az első nagy, csak vitorlával hajtott ganonaszállítókat a rómaiak építették.

A császárság korában - a szükségleteknek megfelelően- a hajóépítést tovább fejlesztették és kikötőket alapítottak, és a régi kikötőket átépítették, bővítették, az ekkor már 500 tonnánál többet is szállító hajók számára. A tengeri kereskedelem gyors növekedését az i. e. 1. és az i. e. 2. századokban a kalózkodás és a polgárháborús viszonyok felszámolása, a római közigazgatás megerősödése, a pax Romana tette lehetővé. Egy i. e. 3. századi thasosi felirat a hajókat három különböző kikötő között osztja el: az egyikbe a 80 tonnánál kisebbek, a másikba a 80–130 tonnásak, a harmadikba a 130 tonna felettiek kerültek. A római korban a szakirodalom szintén három kategóriát különböztet meg: a 70–80, a 100–150 és a 350–500 tonnás hajókat. A császárkorban tűnik fel a negyedik típus: az 500 tonna feletti gabonaszállító (http://real.mtak.hu/74991/1/Grull_nyomdanak.pdf).

 A régi típusú hajók megmaradtak ugyan, de kisebb-nagyobb módosításokkal. Még mindig forgalomban voltak az úgynevezett rhodosi típusú, könnyű felépítményes, mozgékony hajók, amelyeket a görögök part menti vagy a szigetek közötti hajózásra használtak. A szállító - főként a gabonaszállító - hajókat úgy tervezték meg, hogy testük zömök legyen, szilárd és széles, ellenálló képességük pedig nagy; itt nem törekedtek a sebesség fokozására. Ezeknek a késpbb kétárbócos hajóknak a hossza meghaladta a harminc métert, és ezer tonna gabonát is szállíthattak rajtuk. A középső árbócra négyszögletes, nagy vitorlát vontak fel, volt ezenkívül egy orrvitorlájuk, egy háromszögletű csúcsvitorlájuk (nagyon későn a hajó tatján álló tatárbócra olykor egy kisebb latinvitorlát is kifeszítettek. Az első és hátsó vitorlákkal nem a sebességet fokozták, hanem a hajó kormányzását, irányítását segítették. A nagy kereskedelmi hajók nem rendelkeztek evezőkkel.

 Az idősebb C. Plinius természettudományi művében lelkes szavakkal írt a lenről (tengernagy is volt és nagyra értékelte az erős len vitorlákat): „Hogy egy általános hasznú nővényen kezdjem, amelynek alkalmazása nemcsak minden országon, hanem a tengereken is túl terjed... így a lent kell itt megneveznem... Nem csodálatos, hogy létezik egy növény, amely Egyiptomot Itáliához oly közel hozza, hogy az utasok a szicíliai tengerszorosból hat-hét nap alatt Alexandriába juthatnak, vagy Puteοliból, gyenge széljárás ellenére, kilenc nap alatt lehet Alexandriába utazni? Egy növény bennünket Gadestől (Cadíz) Ostiáig juttat el, a narbói Galliából három, Afrikából két nap alatt gyönge szél ellenére is el lehet vitorlázni! Merész az ember, teli vakmerő vállalkozásokkal; elvet valamit, ami felfogja a vihart és a szeleket, mintha nem is lenne elég magunkat a hullámokra bízni!”
A kereskedelmi hajókat magas tattal építették. Itt foglalt helyet a hajó parancsnoka és a kormányos, könnyen áttekinthették a hajót, ellenőrizhették a tengerészek munkáját. Itt voltak az első tisztek kabinjai, sőt néhány, több-kevesebb fényűzéssel berendezett, kényelmes kajüt is az előkelő, főleg gazdag utasok számára. Akiknek ezt nem állott módjukban megfizetni, azok a fedélzeten, a szabad ég alatt tartózkodtak. A tehetősebb utasok egy-két rabszolgát is vittek magukkal az útra, akik éjszakára sátrat vertek a fedélzeten, meleg ételt készítettek uruk számára. 
Speciális hajók: a szokásostól eltérő méretű és felszerelésű hajókat is építettek. Egyiptom királya, Ptolemaios IV. Philopator (i. e. 221-205 kőzött uralkodott) akkora üdülőhajót készíttetett nílusi kéjutazásaihoz, hogy fejedelmi pompájú udvartartása is helyet kapott rajta. Felépítménye kétszintes volt, magassága mintegy tizenöt- tizenhat méter, s vízkiszorítását kétezer tonnára becsülik a modern kutatók. A hajót emberi erővel, evezőkkel hajtották. Augustus kortársai bizonyára álmélkodhattak i.e. 15 körül, amikor megpillantották azt a másik szállítóhajót, amelyet a rendeletére építettek, hogy Egyiptomból egy obeliszket Rómába szállítson és az a Circus Maximusban hirdesse a császár dicsőségét. Ez a régi, dicső múltat idéző egyiptomi obeliszk már legalább négyszáz év óta a római Piazza del Popolo egyik legszebb nevezetessége. Valószínűleg hasonlóan nagyméretű volt az a gálya is, amely Caligula császár rendeletére egy hatalmas obeliszket szállított Egyiptomból Rómába, hogy a vatikáni kertekben felállítsák. Ma a Piazza di San Pietrót díszíti. (https://romaikor.hu/a_romaiak_mindennapi_elete/kozlekedes_es_utazas/utazas_a_tengeren_/a_tengeri_utazas/cikk/teherszallito_kereskedelmi_hajok)

A hajóépítéshez sokféle méretű és fajtájú fát használtak, első sorban a cédrusokat, könnyű fenyő féléket, nehéz tölgyfákat a bordázatnak, és az árbocoknak alkalmas magas fenyőfákat vágtak ki. A fák a hegyvidékeken a magasság függvényében keskeny övezetekben nőnek, amely  keskeny, könnyen ki lehet pusztítani egy adott fafajtát. Például a cédrusok a Libanon-hegységben ≈ 1200 méter felett nőttek csak, ki is irtották a hajófának alkalmas cédrusokat, csak a kivágás tiltása miatt nőttek újra. A punok É-Afrikában ritkították a cédrusokat. A legdrágább fa az árbocfa volt, magassága és szabályossága miatt. Ha találtak megfelelő árbócfát, a hajót már meg tudták építeni az árbocfa nagyságának megfelelően. A természettudós admirálist, Gaius Plinius Secundust különösen a hajó ritka nagy árbóca érdekelte:
„Csodálatra méltó fenyőárbocot lehetett látni azon a hajón, amely Gaius Caligula császár parancsára a mai Vatikán területén felállított obeliszket és a négy kőkockából álló talapzatát szállította Rómába. A hajó mindenesetre a legcsodálatraméltóbb volt, amelyet valaha is a tengeren láttak. Ezen a (kb. ötszáz tonna) terhen kívül mintegy nyolcszáz tonna lencsét vitt magával - ballasztként!...Az ilyen árbócok nyolcvanezer sestertiusba vagy még többe kerültek.” (Plin. Nat. Híst. XVI. 40.)

Az ókorban több tízezer hajó épült, a háborúk idején akár több száz is épülhetett egy hónap alatt. A hajóépítő nagy kikötők egyik hatása az volt, hogy a kikötők környékén letarolták a hajófákat.  A faanyag más területekről történő szállítása volt a következő lehetőség, majd a Birodalom távoli kikötőiben történő hajóépítés. A szállítás drága volt, de a haditengerészeti dominancia fenntartásához még több hadihajóra volt szükség. 

1987-ben megépítették egy trirema nevű görög hajó modernkori másolatát. Az Olympias nevű görög hajó elkészítéséhez körülbelül 35 tonna fára, átlagosan 200 idős fára volt szükség. A tengeri csatákhoz százával építettek birémákat és a trirémákat (két és három evezősorosak, az öt sorosnál öten ültek egymás alatt, felül kettő, legalul ült egy evezős). Amikortól a rómaiak egyedül uralták a Földközi-tengert, a császárok idején, a kisebb liburnákat (kér evezősoros birema féle, gyors hadi- és szállítóhajó, evezős vitorlás ferde evezőpadokkal) és az óriás gabonaszállítókat építették. 

Érdekesség az Olympias nevű görög három evezősoros hajó rekonstrukciója:  

                                                                                                                                                                      TRIERESZ Olympias.1                                             

Bronz hajótörő kosos trireme (három soros), segédgerinces, erős oldalmerevítős (egyben az ellenséges kos ellen védelmet adó) 1:1 arányú másolat (4)

A 3 s probl

Az Olympias nevű görög három evezősoros hajó rekonstrukciója (4)

scena lxxxii colonna traiana con nave liburna
 Liburna Trajánusz császár idején, 117 körül (https://civitavecchia.portmobility.it/en/roman-galley-liburna-port-civitavecchia)

Liburna

Adriai eredetű liburna, evezős-vitorlás. 

pentacontere romaine

Római egy evezősoros (a gögrögöknél pentecontere) gálya (eredete: https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/

quinquereme rome imper

Római két evezősoros gálya az i.e. 1. századból, a hajó oldalán hosszanti merevítésekkel, corvus-szal (eredete: https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/

quadrireme rome

Két árbocos római csatahajó (az etruszkok találták ki a két árbocot, lassan terjedt el. A kép eredete: https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/

Személyszállítás: Az utazásnak a vízi közlekedés volt a kényelmesebb és gyorsabb módja, a személyszállítás leggyakrabban a liburnákon történt. De voltak olyan előfeltétele, amely speciálisan az ókorra - mind a föníciaiakra, görögökre, mind a rómaiakra - jellemzőek. Akkoriban nem lehetett tetszés szerinti időpontban hajóra szállni, hanem csak az év meghatározott részében, május és október között. Ebben az időszakban kevesebb volt a vihar, enyhébbek voltak a szelek, és a felhősödés is mérsékeltebb volt. Az iránytű feltalálása előtt a tengerészek a Nap és a csillagok állása, járása alapján tájékozódtak. (https://romaikor.hu/a_romaiak_mindennapi_elete/kozlekedes_es_utazas/folyami_hajozas_/cikk/tengeri_es_folyami_hajozas)
Egy másik előfeltételt a kalózoktól mentes tengerek jelentették. A történelemben ritkán voltak „kalózmentes” időszakok is. Az ókorban az i. u. I-II. század volt ilyen.
A legfontosabb kikötők, rakodóhelyek közé tartozott Ostia (Róma mellett), Antíokheía, Caesarea Maritima , Caesarea (Cherchell, Algéria), Alexandria, Karthágó (Tunisz mellett, Tunézia), Gades (Cadiz, Spanyolország), Nova Carthago (Cartagena, Spanyolország), Tarraco (Tarragona, Spanyolország), Narbo (Narbonne, Franciaország), Massilia (Marseille, Franciaország) és Arelatum. Ha egy kikötő, pl. Ostia nem volt elég mély a nagy hajóknak, akkor kis hajókra rakták át az árut először és a kis hajókkal szállították partra. Az itáliai kikötők közül - a már említett Ostia és Brundisium, -valamint a Nápoly közelében található Misenum (Miseno) és Puteolí (Pozzuoli) említendő. A görög kikötők közül Athént, pontosabban annak kikötőjét, Peiraieuszt (Pireuszt) és Korinthoszt vették igénybe gyakrabban (Athén és Peiraieusz jelentősége a római korban jelentősen csökkent). Menetrend szerinti járatok nem léteztek. Az utazást befolyásoló jó és rossz előjeleket azonban nagyon komolyan vették és kikérték a jósok véleményét. A hajók sebessége nem volt nagy. Hasonlóan a görögökhöz, a rómaiak is átlagosan 3-4 kilométeres óránkénti sebességgel hajóztak. A hadihajók ennél gyorsabbak voltak (https://romaikor.hu/a_romaiak_mindennapi_elete/kozlekedes_es_utazas/utazas_a_tengeren_/a_tengeri_utazas/cikk/teherszallito_kereskedelmi_hajok)
A folyami hajózásról: a hajózható folyókon árukat szállítottak. Ha tehették, szívesen utaztak a folyami uszályokon, mert jóval kényelmesebb és veszélytelenebb volt, mint a szárazföldi közlekedés. Galliában hajóztak a Rhodanuson (Rhóne), Itáliában a Tíberísen (Tevere) és a Paduson (Pó). Germaníában a Rhenus (Rajna), a Mosella (Mosel) és a Danuvíus (Duna) volt hajózható. Ez utóbbi különösen fontos szerepet játszott a kereskedelemben, hiszen a deltáig, a Pontus Euxínusig (Fekete-tenger) szállított árukat innen tovább, Kis-Ázsiába juttathatták el. A Pannonig tartományon is áthaladó Duna határfolyam is volt; a limest folyami őrnaszádok is védték. A magyarországi folyók közül hajóztak még a Dravuson (Dráva) és a Savuson (Száva) is. A folyami hajókat főképp evezővel hajtották, de léteztek vitorlások is.

IRODALOMJEGYZÉK 

(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998. ISBN 963 208 507 8

(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris Kiadó, Budapest, 2005. ISBN 963 389 818 8
(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973. ISBN 
      ill. Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1981. ISBN 963 11 5573 0
(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerült utólag kideríteni, az INTERNET-s kutatás egyik tulajdonsága, hogy nagy és összegyűjtött, összeolvasott agyag mennyiségileg kis része egy dolgozat és utólag gyakran nem sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét, mert kép WEB címmel nem, csak egy szűk karakterkészlet menthető, amúgy érthetően.
(5) GULAS, Stefan és LESCINSKY, Dusan: A vitorlás hajók története, Madách Kiadó, Pozsony 1984.
(6) BERMAT, Chaim és WEITZMAN, Michael: EBLA, Godolat, Budapest, 1986. ISBN 963 281 706 0
(7) KLENGEL,Horst: Az ókori Szíria történelme és kultúrája, Gondolat, 1977. ISBN 963 280 367 1