Hasonló nagy agyagkorsókat (kvevri) ástak le az ókorban Grúziában, hidegen tartotta az erjedő bort (https://www.npr.org/sections/thesalt/2015/06/08/412039092/georgias-giant-clay-pots-hold-an-8-000-year-old-secret-to-great-wine) 

 A szőlőtermesztés: Az emberek még obszidiánból készített szerszámokat használtak, de szőlőt már termesztettek. Ősi grúz kerámiákban talált vegyületek elemzése alapján a borkészítés a D-Kaukázusi területekhez köthető, a kvevri (vagy Qvevri) nevű kerámiaedényeket ma is használják a grúziai borászatokban. "A kvevriket megtöltik, maximum ¾ részig, cefrével és musttal. Az erjedés általában azonnal elkezdődik, naponta háromszor vagy négyszer megkeverik. A vörösbor cefréjét rögtön az erjesztés után kipréselik. Az aktív erjedés után a kvevriket befedik egy darab fával vagy agyagpalával. Faleveleket tesznek a fedő és a kvevri széle közé, és nedves agyaggal lepecsételik, de van egy cső a széndioxid elvezetésére.  Amint az alkoholos erjedés és – optimális esetben – a savak biológiai lebomlása befejeződött, áttöltik az újbort. A kvevri-ket lepecsételik, és február végéig vagy március közepéig békén hagyják, hogy tisztuljon a bor. A tisztulás után fajélesztős bort kevernek bele, fele-fele arányban. Aztán otthagyják a bort néhány hónapig további tisztulásra. A következő szüret előtt a bort szétosztják kisméretű kvevri-kbe, és lepecsételik, – néha jó sok évre. Van, hogy egy kvevrit akkor töltenek meg, amikor a gazda fia megszületik, aztán a fiú esküvőjén nyitják ki és isznak belőle először." (https://www.kvevri.org/hu/a-borkeszites-modszere/)

 

 

A GÖRÖGÖK, ETRUSZKOK, RÓMAIAK BORKÉSZÍTÉSE

 

 Az etruszk civilizáció az i. e. 10. és 8. század között fejlődött ki a mai Toszkána területén. Hajóépítése, fémkohászata, kereskedelme, olaj- és borkészítése nevezetes (https://hu.wikipedia.org/wiki/Etruszkok). Ha az emberek az ókori olasz borra gondolnak, szinte kizárólag Rómára gondolnak, pedig az etruszkok adták Róma első királyait is. Megelőzték a borkészítésben is a rómaiakat, ők voltak az első bortermelők Olaszországban. "... Etruria olyan hatalmas volt, hogy híre nemcsak a szárazföldet, hanem a tengert is bejárta, és egész Itáliát, az Alpoktól a Szicíliai-szorosig. " (Livius, Ab Urbe Condita, I. könyv, i. e. I. sz.).

 

 

 

 

 

 

Etruszk mozaik (https://www.santovinowineblog.com/post/thank-the-romans-for-your-wine)

 

 

 

 

 

 

 

 

A szüret már az etruszkoknál is örömünnep volt, vázakép (https://italysfinestwines.it/en/wines-of-tuscany-terroir-grapes/) 

 

 

 

 

 

 

 

Etruszk vázakép, szüret és szőlőprés (https://en.wikipedia.org/wiki/Vintage) 

 

 

 

Etruszk borkészítés (https://www.archaeology.wiki/blog/2013/06/05/french-winemaking-could-have-roots-in-italy/)

 

 

 

 

 

Az első Ny-Európa-i borászok az életvidám etruszkok voltak (https://italysfinestwines.it/en/wines-of-tuscany-terroir-grapes/)

 

 

 SZŐLŐTAPOSÁS ÉS SZŐLŐPRÉSEK

 

Az etruszkok kultuszai között kiemelkedő volt a Dionüszosz kultusz (trák eredetű), aki a bor, a mámor és a szőlőtermesztés istene volt. Úgy vélték, hogy Dionüszosz fedezte fel a bort s annak mámorító hatását, a kultusza el is terjedt; a mámor ígéretével sokakat megnyert, különösen a nőket, ők a bakkhánsnők, Dionüszosz női követői; jelvényük a thürszosz volt, fenyőtobozba tűzött s szőlőindákkal körül font bot. Bortól vagy csak az isten ihletétől megmámorosodva, eksztatikus táncban követték uruk menetét (nevük őrjöngőt jelent). A későbbi, már történeti időkben tartott Dionüszosz-ünnepeken a bacchánsnők nemi szabadosságukkal szereztek hírnevet, a mítikus időkben azonban őrjöngésük már sokkal veszélyesebb volt. Dionüszosz tiszteletének féktelen, vad, orgiasztikus vonásai is voltak. A történelmi időkben szivárgott át a kultusz Hellászba; idővel Rómában is elterjedt a bacchanáliák (kicsapongó Bacchus-ünnepek) formájában; itt az istent Bacchus néven ismerték. Livius beszámolója szerint a bakkhikus misztériumok újdonságnak számítottak Rómában; eredetileg nőkre korlátozódtak, csak évente háromszor tartották őket, majd egy etruszk-görög változat megrontotta őket, és ezután minden korosztály és társadalmi osztály részeg, gátlástalan férfijai és asszonyai havonta ötször szexuális szabadossággal tomboltak. Egy összeesküvés miatt szenátusi rendelettel betíltották a misztériumot. Athénban az eredetibb termékenység-kultusz őrződött meg a kis és nagy Dionüsziák ünnepségei formájában; ezeken kardalok és szatírjátékok elevenítették meg a hagyományt. (Részletesen ld. https://www.thasos.hu/index.php/blog/179-okori-unnepek-melyek-az-idok-soran-karnevali-unepsegge-alakultak).

 

 

 

 

Szüreti felvonulás: Dionüszosz, jelvényük a thürszosz volt, fenyőtobozba tűzött és szőlőindákkal körül font bot 

 

Az ókori Görögország és Róma területén az egyik legkorábbi ismert görög borprést a krétai Palekastróban fedezték fel, és a mükénéi korból (i. e. 1600-1100) származik. A legtöbb korábbi préshez hasonlóan itt is egy kőmedence volt, amelyben a szőlőt lábbal taposták, és egy lefolyócsővel egy másik medencébe vagy edénybe gyűjtötték. Bizonyítékok vannak azonban arra, hogy a későbbi krétai borászok némelyike néha olyan préselési módszert alkalmazott, amely hasonló ahhoz, ahogyan az olívaolajat az olajbogyóból kinyerték. A szőlőt több fadeszkával leszorították, majd a deszkákra köveket raktak, hogy a szőlőlét kipréseljék a szőlőből. Az ilyen préseléssel készült bort a görögök nem becsülték nagyra, mert szennyeződéseket tartalmazott és rövid ideig volt eltartható. Sokkal nagyobb becsben tartották a "szabadon folyó" nedűből készült bort, amelyet a szőlő a saját súlya alatt, még a taposás vagy préselés előtt engedett ki. Ezt a bort tartották a legtisztábbnak, és használták gyógyászati célokra is.

 

 

 

A görögök szőlőt taposnak

 

A mechanikus borsajtolóról szóló egyik első írásos beszámoló az i. e. 2. században élt Marcus Cato római írótól származik: az idősebb Cato a i. e. 2. században De Agri Cultura című művében szemléletesen és részletesen leírta a korai római borsajtolók működését és a présház építését. A Cato által leírt prést karos- vagy gerendás présnek nevezték, amely egy megemelt platformra épült, amely egy medencét tartalmazott, amely lejtős és keskenyedő volt, egy kifolyási helyen a lé távozott. A prés egy nagy vízszintes gerendából állt, amelyet elöl két és hátul egy függőleges rögzítőelem tartott. A szőlőt a gerenda alá helyezték, a nyomást egy csörlővel hozták létre, amelyet kötéllel erősítettek a gerenda elejére. Kötelet használtak a préselt szőlőhéj "torta" köré tekerve is, hogy segítsen a helyén tartani. Az 1. században az idősebb Plinius római államférfi a Természettörténet című művében leírta a "görög stílusú" présgépet, amelynél a csörlőt egy függőleges csavarral helyettesítették, amelyhez ellensúlyt is használtak a nyomás növelésére. Marcus Terentius Varro, Columella és Vergilius szintén tartalmazott leírásokat a borsajtolók működéséről mezőgazdasági tárgyú értekezéseikben. (Wikipedia) A görögöktől ismert a fehér borok gyantás tartósítási, ízesítési módszere (https://en.wikipedia.org/wiki/Retsina). 

 

 

 

A rómaiak szőlőt taposnak

 

Az ókori görögök és rómaiak az istenek italának hívták, a görögöknél Dionüszosz, a rómaiknál Bacchus volt a bor Istene. Az ókori görög és római vallásban a leggyakoribb bemutatott áldozat az italáldozat volt (libatio), anyaga a bor, víz, méz, tej vagy olaj; a bor gyakran az áldozat kiegészítő részeként szolgált, az istennek az ételen kívül italt is áldoztak. Az isteneknek tiszta bort áldoztak, míg a múzsák, nimfák, fúriák és Aphrodité italáldozatainál tilos volt a bort használni. A víz ihatóvá tételének legegyszerűbb módja az volt, hogy bort adtak hozzá. A bor vízzel való hígítása 4:1 arányig ihatóvá tette a vizet, és hígította a bor alkoholtartalmát. A bor tárolására és szállítására amforák és állatbőrből készült borostömlők szolgáltak. Hűvös kamrákban (cella vinaria) voltak a boros amforák jól bedugaszolva, szurokkal lepecsételve és címkével (tessera, nota) ellátva, amelyen a bor fajtáját és a készítés évében működő consulok neveit tüntették fel. Az ókori Görögország területéről i. e. 4200-ból is került elő olyan kerámiaedény, amelyben bor nyomait találták meg, de Kína területéről ennél közel 3000 évvel idősebb lelet is előkerült.

 

 

 

 

A rómaiak taposták a szőlőt, aztán préselték 

 

  

Az ókori Görögországban az egyik legnépszerűbb isten Dionüszosz, a mámor istene volt. Úgy tartották, Dionüszosz a boron keresztül, a mámor révén föltárja az ember számára a túlvilági, az örök életet. A Dionüszosz ünnepeken megpróbálták megidézni Dionüszoszt, a korabeli feljegyzések szerint a görög borok igen erősek voltak. A mindennapos fogyasztásokra szánt bort vízzel itták és már megkülönböztették az édes és száraz borokat. Metszették a szőlőt, híresek voltak a krétai, thasszoszi, szamoszi és a leszboszi borok.

 

 

Dionüszosz, ciprusi mozaik (https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_wine)

 

 

 

 

 A görögök is taposással törték a szőlőszemeket, aztán préselték

 

 

Az ókor utolsó és legnagyobb bortermelői a rómaiak voltak. Volt olyan időszak, amikor naponta minden római polgár megivott egy mai üvegnyi bort. (https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_wine). Bár Itáliában az etruszkok voltak az első szőlőtermelők, a szőlészet a görög kultúra átvétele után indult látványos fejlődésnek. A rómaiak a Birodalom növelésével a szőlőművelés és a borkészítés kultúráját is elterjesztették. A római hódítások eljuttatták a szőlőt a Rajna völgyébe, Spanyolországba, Franciaországba, Pannónia területére is. A rómaiak bora erősebb volt  a mostani boroknál. Mézzel és fűszerekkel ízesítették, feltételezhető, hogy inkább a mai likőrökhöz, vermutokhoz, ürmösborokhoz állt közel. Vagy kis darab ólmot dobtak az amforába, amikor édes ólomacetát keletkezett. A hígított bort ittak, vinum-nak nevezték. Nem szűrték az újbort, zavaros volt a boruk. Bacchus volt Rómában a bor istene, a jókedv, a vigalom, a szüret, szőlő és bor isteneként tisztelték. Nagy becsben tartották a bort, istenüknek évente rendszeresen tartottak ünnepélyeket, úgynevezett bacchanáliákat, szaturnáliákat, melyeket minden év december 17-e és 23-a között ünnepelték, ilyenkor egymást is megajándékozták. A rómaiak és a görögök is úgy gondolták, hogy a bor isteni eredetű. 

 

 

 

Közép rudas ütős (alsó kép, az ékeket kellett beütni az oldaloszlopok oldalain, az "olajütés"-es olajprés hasonló prés, és orsós változatban is létezett), oldalorsós (felül) prések (Wikipedia)

 

 

 

Középorsós szőlőprés

 

 

 

 

 

Restaurált oldalorsós római prés, köveket is raktak a keresztgerendára

 

 

 

 

Középorsós prés

 

 

 

Szép farágásokkal díszítették a szőlőpréseket

 

 

Az etruszk, mediterrán  életöröm okai az élvezetekhez való hozzáállásukban, az életöröm iránti vonzalmukban, vallási szemléletükben és gazdag kulturális életükben rejlik. Az etruszkok vallása életigenlésre, az élet ünneplésére épült, az istenek tisztelete lakomák, játékok és ünnepségek formájában történt, ami az öröm és közösség fontosságát hangsúlyozta. Sírfestményeik gyakran ábrázolnak táncoló, zenélő embereket, lakomákat és boldog jeleneteket, ami azt mutatja, hogy az életet nemcsak élvezni kell, hanem méltón meg is kell ünnepelni, még a halál után is. Az etruszkok fejlett tengeri kereskedelmi hálózattal rendelkeztek, ami jólétet és kulturális sokszínűséget okozott, ami lehetővé tette a művészetek, szórakozás és építészet virágzását. Kedvelték a lovassportokat, zenét, táncot és színházi előadásokat. Az etruszk lakomák nemcsak étkezések voltak, hanem társadalmi események, ahol a bor, zene és beszélgetés központi szerepet kapott. Az etruszk életöröm hatása nemcsak saját kultúrájukban, hanem a római civilizációban is tovább élt. A rómaiak sok szokást átvettek tőlük, például a lakomák és ünnepségek formáit, valamint a művészetek iránti rajongást.  Az etruszk hatás különösen erőteljes volt Róma korai királyság-korszakában (i. e. 7–6. század), amikor etruszk királyok uralkodtak a városban. Vallás és istenháromság: a római istenhármas – Jupiter, Juno, Minerva – az etruszk Tinia, Uni, Menerva istenek mintájára alakult ki. Építészet és mérnöki tudás területén, az ívépítés technikáját az etruszkoktól tanulták, ami később a római vízvezetékek és monumentális épületek alapja volt. A csatornarendszerek és vízvezetékek tervezésében is etruszk mérnökök segítették a rómaiakat. A gladiátorviadalok eredetileg etruszk temetkezési szertartások részei voltak, amelyekből a rómaiak látványos közösségi eseményt formáltak.  Az etruszk írásrendszer – a görög betűkkel együtt – hozzájárult a latin ábécé kialakulásához. A kerámia- és fémművesség formavilága is etruszk mintákat követett. Az etruszk városépítési modell: jól szervezett települések, központi terek, szentélyek – szintén hatással volt Róma fejlődésére. Az etruszk városok, mint Veii, Tarquinii vagy Caere, példát mutattak a rómaiaknak a városi élet megszervezésében.

Az etruszkok vezették be a tervezett városépítést, amely magában foglalta a központi fórumot, szentélyeket és vízelvezető rendszereket.

A híres Cloaca Maxima, Róma fő csatornarendszere, etruszk mérnökök munkája volt. Az etruszk királyok (pl. Tarquinius Priscus, Servius Tullius, Tarquinius Superbus) uralma alatt Róma királysággá fejlődött. A centuriák rendszere és a census bevezetése Servius Tullius nevéhez fűződik, ami később a római köztársaság társadalmi és katonai szerkezetének alapja lett.

 

 

 

Az etruszkok vezették be a jóslás (haruspicina) és madármegfigyelés (auspicium) gyakorlatát, amely a római állami döntéshozatal része lett. A templomépítészet is etruszk mintákat követett, például a Capitoliumi Jupiter-templom. A tánc, zene és lakoma kultúrája is etruszk eredetű, ami később a római társadalmi élet szerves része lett.

Írás és nyelv. Az utolsó etruszk király, Tarquinius Superbus zsarnoki uralma miatt a rómaiak i. e. 509-ben elűzték a királyt, és megalapították a Római Köztársaságot, az esemény jelzi az etruszk uralom végét, de a kulturális örökségük mélyen beépült a római identitásba.

 

A szaturnáliák (https://hu.wikipedia.org/wiki/Szaturn%C3%A1lia) az ókori rómaiak legfontosabb ünnepei voltak, amelyet Saturnus isten tiszteletére rendeztek Karácsonykor, és a római kultúrában egy olyan időszakot jelölt, amikor tilos volt dolgozni. Az ünnep során a társadalmi ranglétrán felborult a rend, az emberi viselkedés engedékennyé vált, és rengeteg lakoma, ivászat és játék jellemezte. A szaturnáliák december közepén kezdődtek, és a téli napéjegyenlőséghez  kapcsolódtak. Az emberek szabadon élvezték az életet, ivászat, evés és szórakozás jellemezte az időszakot. Az ünnep ideje alatt a szokásos társadalmi szerepek felfordultak: a rabszolgák urakként viselkedhettek, míg az urak szolgálhatták őket. Az ünnep idején  teljes munkaszünet és korlátlan jókedv uralkodott. A gazdagok a szegényeket megvendégelték, a rabszolgák láncait leszedték. A gazdagok rózsával koszorúzták fejüket, a családtagok apró ajándékokkal kedveskedtek egymásnak (mint a mai karácsonyi ajándékok).

A rómaiaknál hivatalosan azért tiltották a rendkívül népszerű dobókockajátékot, nehogy elkockázzák utolsó tunikájukat is, ám a valós ok is volt, hogy ne profanizálják azt, ami egykor szent volt. A szaturnáliákon, az évkezdő-évzáró ünnepségeken viszont szabad, sőt kötelező volt a kockajáték. A lakomákon ott elnökölt az egykor feláldozott bűnbak utóda, a szaturnáliakirály, akit kockával sorsoltak ki. Az ókori rómaiaknak két ünnepük is volt decemberben: a szaturnália, illetve Mithrász születésnapja. Szaturnusz a mitológia szerint Jupiter apja volt, akit a rómaiak a görög Kronosszal, az idő urával azonosítottak. Miután fia letaszította a trónról, Szaturnusz az emberek világába menekült, ahol királyként uralkodott, népének megtanította a földművelést és elhozta az aranykort. A szaturnália hagyományosan december 17-én kezdődött és 24-én ért véget.

Az időszak az önfeledt dorbézolásról szólt: minden munka és üzletelés szünetelt, az iskolákat bezárták, büntetéseket végrehajtani, valamint hadat üzenni is tilos volt. Néhány törvényen is enyhítettek. A nép szórakoztatásáért a császár felelt, aki cirkuszi versenyeket, gladiátorjátékokat, felvonulásokat és hatalmas nyilvános lakomákat, nagy ivászatokat  szervezett. A szerencsés dobás révén a kockajátékkal királyt választottak, elrendelhette, hogy meztelenül táncoljanak, pl, karjába vette a fuvolás nőt. Az emberi természetből -amennyiben nincsenek korlátok- szélsőséges viselkedést vált ki a sokadalomban fogyasztott alkohol. Az emberáldozatok és az erőszak ünnepét váltotta fel a mi karácsonyunk, az erőszakot, féktelen ivászatot és mulatozást., 

 

 

 

 

Szaturnália alkalmával is örökzöld növényekkel díszítették ki az otthonokat, az utolsó napján pedig ajándékozásra került sor. A rómaiak viszont elsősorban nem családtagjaikat lepték meg, hanem a barátaikat, a munkatársaikat, mivel céljuk a családon kívüli kapcsolatok megerősítése volt.  Lukianosz számos szörnyűséget is elmesél az időszakkal kapcsolatban. Többek között emberáldozatok bemutatásáról, erőszakról, illetve más szexuális visszaélésekről is beszámol.

Ezután, december 25-én következett Mithrász születésnapja, amelyet szintén durva, részeges bulik jellemeztek. Mithrász az ősi indoiráni mitológiában a nap istene volt, később pedig a perzsa és a római birodalmakban népszerűvé volt az alakja. Az istenséget azért imádták az emberek, mert a legendák szerint mindenki neki köszönhette az életét, ő végzett azzal a kozmikus bikával, amelynek kifolyt vére megteremtette a világot. A két ünnepet tulajdonképpen egyben ünnepelték. A Britannica enciklopédiája szerint  december 21-én kezdődött, és több napig, akár egészen január 1-jéig eltarthatott. 

A régi korok népei ilyenkor valószínűleg azért rendeztek fesztiválokat, mert örültek neki, hogy a téli napfordulót követően végre ismét hosszabbak lesznek a nappalok, és rövidebbek az éjszakák. A vallásokban ez úgy jelent meg, mint a napkirály utazása, aki az égen vándorol, hogy elhozza a világnak a fényt. Valószínű, hogy ekkor rengeteg háziállatot vágtak le, mivel Észak-Európa kíméletlen telei miatt nem jutott általában elegendő élelem a számukra. Az áldozatok miatt sok hús állt a rendelkezésükre ahhoz, hogy hatalmas lakomákat csapjanak. Szintén szokás lehetett felgyújtani egy hatalmas farönköt, amely aztán az ünnepség egész ideje alatt, vagyis akár 12 napon át égett. Egyes vélekedések úgy tartják, innen eredhet a fatörzstorta hagyománya is, amely sok európai országban jellegzetes karácsonyi édességnek számít. 

 

 

 

(https://www.meisterdrucke.hu/fineart-nyomatok/Roman-Roman/903833/Dion%C3%BCszosz-serpeny%C5%91vel,-Kr.u.-50-150-%28m%C3%A1rv%C3%A1ny%29.html)

 

 

Dionüszosz kultusz, a rómaiaknál a Bacchanalia

Dionüszosz megérdemli az isten a magasztalást, mert ő a szőlőművelés és a bor istene; az embernek ő adta a mámort, amelynek segítségével megszabadulhatnak­ gondjaiktól. Dionüszosz felvidítja a lelket, ő a megmentő, a gondok feloldója,  a közösségteremtő – a kollektív mámorban az én kialszik –, a termékenységet, a szaporodást, az ember és a természet fennmaradását elősegítő földön járó isten. Lélekgyógyász abban a tekintetben is, hogy kapcsolatban áll a művészetekkel: a dráma az ő kultuszának szülötte.

A Dionüszosz-kultusz egy ókori misztériumvallás volt, amelyet a bor, a mámor, a termékenység és a színház istenének szenteltek. A kultuszt titoktartás jellemezte, és azon beavatottak számára volt fenntartva, akiknek misztikus szertartásokat tartották. Az ünnepek gyakran orgiasztiktus jellegűek voltak, borral, zenével és tánccal. Az isten szimbólumai közé tartozott a borostyánnal és szalagokkal díszített bot, a nagy ivóedény, és az őzbőr.  A római Bacchus kultusz a görög Dionüszosz-kultusz másolata volt, (etruszkoknál Fufluns), a bor és mámor megtestesítője, a rómaiaknál a kultusz hangsúlya a féktelen mámor felé tolódott.

Dionüszosz ünnepei közé tartozott (https://hu.wikipedia.org › wiki › Dionüszosz)  a Dionüszia, amelynek két fő formája volt: a városi Dionüszia, amit Athénban tartottak, és a vidéki Dionüszia, amit a téli termés betakarítása után, ősszel ünnepeltek. A városi Dionüszia része volt a fallikus körmenet is. A görög-római vallásban a Dionüszoszhoz kapcsolódó ünnepek másik elnevezése a bacchanália volt. A vidéki Dionüszia: az ünnepet ősszel, a termés betakarítása után tartották, és fontos szerepet játszott a szüreti időszak lezárásában. A tavaszi városi Dionüszia a vidékit követte. Városi Dionüszia: Athénban rendezték, és a téli termés betakarítását ünnepelte. Az ünnepléshez kapcsolódott a fallikus körmenet.

Fallikus körmenet: Ez a szertartás az eleuthereae-i Dionüszosz kultuszának Athénba való bevezetésére emlékezett. Az ünnep kezdetén az eleuthereae-i polgárok egy Dionüszosz-szobrot vittek Athénba, amit kezdetben visszautasítottak, de a szertartás később beépült az ünneplésbe, miután az isten (a hiedelem szerint) büntetéssel sújtotta az athéniakat.
Bacchanália: a görög-római vallásban a Dionüszoszhoz kapcsolódó ünnepeket bacchanáliaként is ismerték. Az ünnepségek orgiasztikus és misztikus jellegűek voltak, és valószínűleg a termékenységi istenek szertartásaiból eredtek. Görögországból terjedt el először Itália déli részén, a Magna Graecia területén, és az etruszkiknál, majd egész Itáliában és Rómában. A kultusz valószínűleg i. e. 200 körül érkezett Rómába. Eleinte az év két-három napján, az éj leple alatt végezték összejöveteiket, csak nők részvételével. Rómában az Aventinus melletti ligetben, március 16-17-én gyűltek össze. Később a felvételt kiterjesztették a férfiakra is, és havonta ötször tartottak ünnepséget, az ünnepeket vad mulatozással párosították. Valláspszichológiai szempontból a görög Dionüszia és a római Bacchanália mámorító tavasz- és termékenységkultuszként fogható fel, amely nem utolsósorban az emberi örömmel, a szexualitással függ össze. Livius írása azt sugallja, hogy a hívek erkölcsi bűnei miatt háborodott fel a politikai elit. A kultusz hírnevét a fesztiválok orgiái, ivás és a szex, adták.

A Bacchanalia-botrány. I. e. 186-ban bosszúból egy szabadosnő feljelentést tett. Vallomásából tudjuk, hogy a beavatottak összejövetele Rómában egy hónapban ötször ismétlődött, mely alkalmakkor nők és férfiak a legszemérmetlenebb módon mulatoztak. A résztvevők többsége nő volt, akik éppúgy, mint a férfiak, az előkelő osztályhoz tartoztak. A szenátus megdöbbenve hallgatta e dolgokat, s szigorú vizsgálatot rendelt el. Miután a római szenátus fenyegetésnek tekintette, el akarták nyomni a misztériumkultuszt, hogy elkerüljék a lázadást. A Bacchanlia megreformálását célzó szenátori törvény megpróbálta ellenőrizni szervezetüket és papságukat, halálbüntetéssel fenyegetve őket. A közbiztonság érdekében erkölcstelenség címén betiltották. Sok ezer embert találtak bűnösnek, sokat kivégeztettek, s a kultuszt Rómában és egész Itáliában ellenőrizték. A konzulok egész Itáliában házkutatásokat tartattak, amelyek számos kivégzést, száműzetést és bebörtönzést eredményeztek. A rendelet megszegőire kiszabott súlyos büntetés ellenére a bacchanáliákat – legalábbis Dél-Itáliában – sokáig nem sikerült felszámolni. A megreformált Bacchanalia-rítusokat összevonták az ellenőrzött Liberalia fesztivállal. Bacchus, Liber és Dionüszosz gyakorlatilag felcserélhető istennevek lettek a késői köztársasági korszak alatt, és a rejtélyes kultusz kitartott a római császárkor idejéig.

 

 

                                                                                            Silenus i.e. 60-50

 

 

(https://www.meisterdrucke.hu/fineart-nyomatok/Roman/284512/Silenus-%C3%A9s-az-ifj%C3%BA-szat%C3%ADr,-East-Wall,-Oecus-5,-ie-60-50-(r%C3%A9szletek%C3%A9rt-l%C3%A1sd-az-57188-ast).html)