ABSTRACT

Egyiptom első fővárosa Nekhen, görög nevén Hierakónpolisz volt, a korának legnagyobb települése volt, a Hórusz -sólyom- kultusza nevezetes. Az új fővárost, Memphiszt Ménész (Aha-Menes, Mén, Meni) alapította, aki az I. dinasztia (2955-2780) alapítója is volt, Egyiptom egyesítője. Memphisz Nekhentől kb. 600 km-re É-ra, a Nílus bal partján, a Delta csúcsától délre található. Az Észak felé is terjedő szárazság következtében új gabona termelő területre -és valószínűleg fára is- szükségük volt: a Fayum-i mélyföldre, ahol egy bazalt utat is építettek. A Nílusnak, mint egyedüli közlekedési és szállítási úton jutottak el az új fővárosba.  Fayum-i és a Delta déli részének termőterületei felértékelődtek. Az i.e. 2600-as évektől É-n építik a piramisokat, Naptemplomokat, ekkortól halotti kultusz jellemzi a kultúrájukat. A Níluson és ásott csatornákon szállították a köveket az építkezésekhez, ezt is vizsgáljuk. A folyó története meghatározta Egyiptom gazdaságát, nem voltak országutak. A nevezetes épített utak a Nílustól a piramisokhoz vezető sok száz méteres és magasított  rámpa-utak (ezek is "csodák", mint a piramisok, de az irodalom nem nagyon értékeli), továbbá egy késői, római kori út a Nílus jobb partján vezetett a Wadi Hammamat-tól É-ra. /HISTORY OF SHIPS: THE NILE AND ITS SAILING:  The first capital of Egypt was Nekhen, known in Greek as Hierakonpolis, the largest settlement of its time, famous for the cult of Horus the falcon. The new capital, Memphis, was founded by Menes (Aha-Menes, Men, Meni), who was also the founder of the First Dynasty (2955-2780), the unifier of Egypt. Memphis is located about 600 km north of Nekhen, on the left bank of the Nile, south of the Delta. As the drought spread northwards, they needed a new grain-producing area - and probably timber - in the lowlands of Fayum, where they built a basalt road. They used the Nile as the only transport and transportation route to the new capital.  The cultivated land of Fayum and the south of the Delta was valorised. From 2600 BC onwards, pyramids and temples of the Sun were built in the north, from which time a death cult characterised their culture. The Nile and dug canals were used to transport the stones for building, and we will examine this too. The history of the river determined the economy of Egypt, there were no highways. The notable built roads are the many hundreds of metres of elevated ramp roads from the Nile to the pyramids (these are also 'wonders' like the pyramids, but not much appreciated in literature), and a late Roman road on the right bank of the Nile leading north from Wadi Hammamat. 

 BEVEZETÉS 

Klíma és a korai népmozgások:

                 Az ősi Alsó Egyiptom, a Deltában a Nílusnak hét ága volt, ma kettő, i.e. 3500-ban már lakott a Delta(4)

A kutatások megegyeznek abban, hogy a hőmérséklet az utolsó 5000 évben csökkent, lehűlés volt 1980-ig (utána emelkedett, innen a golfütő elmélet) és az időszakban a tengerszint közel állandó volt. A Deltában és Közép-Egyiptomban at i.e. 3500-tól a Nílus kultúrái: a sumer enklávéjáról (i.e. 3300 körül) nevezetes Buto (https://en.wikipedia.org/wiki/Buto), amely Alsó-Egyiptom fővárosa a Memphiszi időszakig. Egy só lelőhely Merimda (https://en.wikipedia.org/wiki/Merimde_culture ), a Deltában volt egy nátron lelőhely is, amit olajban oldva szappanként használtak, délen a rézgyöngy leletéről is nevezetes Badari (https://en.wikipedia.org/wiki/Badari_culture ) kultútra és Nagada (https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagada-kult%C3%BAra ) kultúrák,  és Maadi (https://en.wikipedia.org/wiki/Maadi).

Hasznos és fontos ábra a klímaváltozások (i.e 8500-ban még meleg, nedves, i.e. már 3500-ban meleg, száraz: sivatagosodás i.e. 4500-tól) következtében a települések helyeinek változásairól (4)

Megállapítható, hogy a betelepülés DNy-ról  és D-ről történt É-Egyiptomba. I.e. 4000 előtt és körül. Továbbá sémi törzsek vándoroltak be és ki az Arab félsziget irányában, annak É-i részén, az akkor még nem sivatagos területen telepedtek meg. I.e. 2400 körül a sivatagosodás olyan erős volt, hogy szétvándoroltak, pl. az akkádok, amoriták.

 Ny-sémi népvándorlások i.e. 4000 előtt

Az afroázsiai népek őshazája Nyugat-Afrikában, a Szahara és a Száhel-ővezet határáig követhető, ami akkoriban még termékeny terület volt. Az i.e. 5-3. évezredben kezdődött meg a terület sivatagosodása, amely népmozgásokhoz vezetett: a Ny-sémi nyelvű népek ősei letelepedtek a Közel-Keleten is, i.e. 2600-2500 közötti időszakban a sémi népek eljutnak keleten az Eufráteszig, Sumerig. A sémi nyelvek Gyjakonov feltételezése szerint az i.e. 3000-s években váltak szét. Jelenlegi ismereteink szerint kihalt fontos kelet-sémi nyelv az akkád. Az eblai nyelv sumer-hatti-hurrita alapú, a fémmegmunkálás miatt fontos. Nyugat sémi csoport: ÉNy-i ág: az amorita (kihalt)+ugariti (kihalt)+ késői arámi nyelvek,(https://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A9mi_nyelvek) és a kánaáni ág: héber-föníciai-pun (kihalt)+moábi (kihalt)+ammoni (kihalt)+edomi (kihalt), DNy-i ág: arab+máltai+Etióp. Az ókori egyiptomiak leszármazottjai a ma is élő koptok.

Tehát a régi fővárosban, (https://bencsik.rs3.hu/component/content/category/222-vmi.html?layout=blog&Itemid=101), Nekhenben i.e. 3500 körül már letelepedtek és i.e. 3150 körül Nekhenben, Hierakónpolisz-ban már egy erődtemplom létezett -azaz a termést közösen és központosítva tárolták és védték-, a legkorábbi írás és a Narmer paletta  itt került elő. Narmer volt az első fáraó(kb. i.e. 35150-3100 között). Kézműves műhelyeket és ipari méretű gabona-sörfőzdét tártak fel, de az egyiptomi kultúra kb. fél évezreddel régebbi, kutatják. 

Nekhen, azaz Hierakonopolis, a Nagada II. kultúra központja, Felső Egyiptom (4).

I.e. 3300-tól Nekhen, Abydosz, Thinis és Nagada vívták harcaikat a folyam menti termékeny területekért és a hatalomért. Az évezred végére Nekhen és Abydosz egyesült. Nagada a predinasztikus időszakban (két Sólyom király neve még a Sínai félszigeten – ami a később egyiptomi réz és türkizbányák helye- is felbukkan, I. Skorpió király sírjában pedig alsó-egyiptomi települések neveit találták) fontos település is,  Koptos-i kikötővel szemben volt, a Nílus bal partján. A predinasztikus korból jelentős erősségek maradványait sikerült feltárni. Neheb (El-Kab) és Nehen testvérvárosok erődjeit a Nílus jobb és bal partján ekkoriban ovális alakban vették körül a falak. A korai dinasztikus korban ezeket téglalap alaprajzban épült falak váltották fel. Ekkor már fellegvárakat is építettek, téglából készült bástyás falakkal. Abüdoszban is hasonló erőd maradványait találták meg. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Hadvisel%C3%A9s_az_%C3%B3kori_Egyiptomban).

Milyen kényszerítő okuk volt a messzi (5-600 km-re) É-ra, Memphiszbe, a Deltába költöztetni a fővárost? A Nílus kivállasodása: minden áradás megemelte a Nílussal párhuzamosan kialakult hátakat. Minden évben nagyobb árvíz kellett az öntözéshez, és az árvízek D-re tolódtak. Fayumnál találtak nagy gabonatermő területeket:

 

A kutatók szerint a templomgazdaságok népességének már kevés volt a termőterület, pedig i.e. 3000 körül  már voltak téglagátak, tározó medencék, melyek később már sokkal nagyobb népességet is el tudtak tartani. Másik érv a Közel-Kelet-re vezető kereskedelmi utak biztosítása. Máshol az utakat, D-n Núbiában vagy később, i.e. 1800 körül (Kákosy, 122.o.), majd a hükszosz korban i.e 1600 körül, erődökkel biztosították. Egy elégséges feltétel keresendő: pl. a gabona, fa és építőanyag hiány.  É-ra, folyásirányban egész évben lehet hajózni, D-re maximum az év 180 napján, i.e. 2700-ig csak nádhajókkal hajóztak. Tehát léteznie kell egy további fontos érvnek is.

Kutatások szerint a birodalomegyesítés folyamata elhúzódott, kb. i.e. 3200-tól i.e. 2700-ig tartott. Alsó- és Felső Egyiptom folyamatosan harcolt egymás ellen és Felső-Egyiptomból indultak az ismételt egyesítési kísérletek. Haszehemui (i. e. 2732 - 2705) a második dinasztia fáraója, számos katonai akciót vezetett északra, de az északi hadakkal való küzdelmét szemléletesen mutatja egy kőedény felirata, amely szerint Neheb városában vívták a harcot. Neheb mélyen délen fekszik, pontosan szemben a dinasztia származási helyével, Nekhen-nel. Az északi seregek itt – Haszehemui feliratai szerint – katasztrofális vereséget szenvedtek, de maga a tény, hogy ennyire délre eljutottak, meglepő." Megállapítható, hogy az egyesítés a délen lakóknak volt fontos, a Delta környékén lakó, részben állattenyésztéssel is foglalkozóknak nem." Menes (Narmer) fáraó, Hor-Aha fáraó apja, Memphisz alapítója, Délen Núbia felé is terjeszkedett. É-n is, Bybloszban kereskedelmi telepet létesített. A valószínűleg sumer Butóban, a Ny-Deltában volt a korábbi É-i főváros., bár az elnevezés túlzás lehet. Memphiszt egy nílusi szigeten alapította  (http://www.reshafim.org.il/ad/egypt/history1-2.htm), gátakkal védte az árvizektől. Fehér, turai mészkőből készült fallal vették körül, 200-kg alatti négyszögletes, szabályos kövekkel. Nádhajókkal szállíthatók voltak, a szarvasmarhák is. Tura a Nílus K-i partján fekszik, település és kőbánya, legalább olyan régi, mint Memphisz. 

Memphiszt Menesz fáraó alapította, közelítőleg i. e. 3100 után nem sokkal, egy erős gáttal zárta el területét az éves áradások ellen. Eredeti jelentése Fehér Fal. (Szemben, a Nílus K-i partján található a Tura-i mészkőbánya, a fehér kövek eredete.)  Alsó-egyiptom É-i részének a fővárosa volt, az Óbirodalom idején. Becslések szerint az Óbirodalom idején Memphisznek kb. 6000 lakosa lehetett. Főistenének, Ptahnak a temploma  a legrégebbi, nevéből ered görög közvetítéssel az Egyiptom név. A templom a kézművesek és az építészek temploma volt.  III.dinasztia  legnevezetesebb uralkodója, Dzsószer idején Memphisz már a legnagyobb város volt, Dzsószer fáraó építette az első piramist, az ő idején volt Egyiptom egyik aranykora. A hükszoszok i. e. 1600-s években elpusztították, de kiűzésük után újjáépült. Ekkor hozták helyre Ptah templomát is.

Fahajók építésének kezdetei: A Nap-bárkáknak, azaz gálya típusú karvel palánkos varrott fahajóknak nincs történeti előzménye, a 0-ik, és az első két dinasztia idején jelennek meg Egyiptomban és nagy számban, a nádhajókra hasonlítanak. Talán a fáraók utazó hajói lehettek egyben, de később egyértelműen vallási célra épültek. A varrott és csapos építés a koporsók készítéséből származik a hajóépítés módszere. "A Napbárka motívumához köthető ábrázolások már a legkorábbi figurális díszítményeken is megjelennek a Nagada priódusokban. Már gyakori a festményeken, edénydíszeken, a sírok falain a hajóábrázolás, néha nehéz eldönteni, hogy nádtutaj vagy Napbárka az ábrázolt hajó. A legtöbb ismert korai uralkodósírból (0. din., Umm-ei-Kaáb) ismertek ábrázolások." (https://hu.wikipedia.org/wiki/Napb%C3%A1rka ). Lehetséges, hogy a korai temetési hajók nádhajók voltak, találtak üres, hajó alakú vályogtégla sírokat. A fahajók építése az i.e. 2700-s évektől bizonyított.

Bárkagödrök: Az első temetési bárkák a II. dinasztia Haszehemui nevű (i.e. 2680 körül) uralkodójának sírja mellett találhatók. Ha emelkedő az orr és a tat, akkor Nap-bárka, ha lapos a fedélzet, akkor kőszállító dereglye. Itt mindjárt  12 darab található, egy sorban elhelyezett, gondosan épített vályog téglával bélelt gödörben voltak a 19 és 29 méter közötti hosszúságú, valódi hajók. Az elrendezés nagy léptéke önmagában is azt sejteti, hogy korábbi hagyomány tovább éléséről van szó, nem az első előfordulásról. Ez esetben a korábbi temetkezési kelléket, a hajó modellt válthatta fel az igazi fahajó.

Hufu piramisa (i.e.2589–2566) mellett öt nagy bárkagödör van és a leletek tanúsága szerint mindegyikben volt egy-egy teljes nagyságú, használható hajó. A bárkasírok ezután megint eltűntek, majd az V. dinasztia két uralkodója, Unisz és Noferirkaré sírjánál tűnik fel ismét. Niuszerrénél vályogtéglából épített bárka volt. Eddig a VI. dinasztia egyetlen piramisánál sem találtak bárkasírt, viszont annál több hajóábrázolás  és hajómodell került elő, részben a piramisoknál is. Hufu fáraó arról is nevezetes, hogy a Vörös-tengeren megépítette a Wadi el-Jarf kikötőt, mészkőből, raktárakkal. Csónak és evező töredékeket, papirusz kötél darabokat, kőhorgonyokat, írott papiruszt találtak. 

Tárolóedényeket csak a templomerődökben találtak, a gabonatermesztés közösségi szinten folyt. A kutatók szerint a gabonát mozsarakban őrléssel őrölték. (a malmot, a tengelyen forgó szerkezeteket nem ismerték, van olyan vélemény, hogy a fazekas korongot használták, az első boltíves gabonatárolót majd II. Ramszesz építi majdnem két évezreddel később építette Thébában). A tárolás hozta létre a falukat is, de az erőd szerű templomok voltak alkalmas tároló épületek, azaz a tárolás jellege közösségi volt. A másik jellemző, hogy a nedvesség és a rágcsálók és rablás ellen védeni kellett a termést, ami szakszerű tárolást feltételez. Elsősorban gabonaféléket, és lent termesztettek (vízszintes a szövőszék i.e. 1600-s évekig, a hükszoszok idejéig), állatokat háziasítottak, szarvasmarhát, szamarat, kecske féléket, mindent: sok sikertelen is próbálkozásuk volt. Az ekét fából készítették:

 Szántás a 3. évezredben (4)

Sarlóként használt kovakőélű arató szerszám (4) 

A NÍLUS ÁRADÁSAINAK TÖRTÉNETE AZ ŐSI EGYIPTOMBAN  

A Szahara kiszáradásáról: "A jégkorszak vége után, a sok eső után, i.e. 8000 és 6000 között a terület éghajlata az élővilág számára kedvező volt, talán azért is, mert az északon zsugorodó jégmezők alacsony nyomású övezeteket alakítottak ki. I.e. 8000 és i.e. 3000 között a Középső-Szahara síkságain sztyeppei erdők, dús füvű puszták hullámoztak, gazdag állatvilággal, nagyvadakkal, tavakkal, folyókkal, mocsarakkal. Ez az ember számára is ideális környezet volt, a mai nevén a pontozott hullámvonalas agyagedényes kultúra népe lakta.  A fazekasság az északabbra fekvő Alsó-Egyiptomban csak később, a i.e. 4. évezredben terjedt el. A Szahara termékeny vidéke csak i.e. 4500 körül kezdett kiszáradni, de végleges, mai formáját i.e. 700 körül nyerte el." (WIKIPEDIA). Délen, Szudán területe sokkal lassabban száradt ki. Pl. i.e. 2600-ban és i.e. 2200-ban extrém nagy szárazságokról lehet tudni, feltehetően volt több aszályos év. Arra következtethetünk, hogy a Szahara felől történt a betelepülés, a szárazság a vizes élőhelyekhez szorította az embereket:

Türkíz-kék pöttyök: a pontozott hullámvonalas agyagedényes kultúra, és sok a folyóágy (4) 

 Az Ókorban még két Nílus-ág is volt, az egyik a Ny-i Quattara depresszióba, a másik a Faiyum depresszióba ömlött (4)

Egyik Nílus ág a Quattara depresszióba ömlött - ami egy mélyföld, egy magasságban van a Siwa oázissal, de 2-300 km-re messze nyugatra van a Líbiai sivatagban (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kattara-m%C3%A9lyf%C3%B6ld)-, másik folyó a Fajjúm depresszióba, mélyedésbe vezetett, onnan pedig a Földközi tengerbe torkollt.

                                                                              Az első kultúrák helyszínei, akkor még zöld volt minden (4)

A Nílus-völgyébe csak elég későn lehetett letelepülni, mert az árvizek nagyon magasak voltak, nem volt hol lakni, csak a Nílussal párhuzamos hátakon, szigeteken lehetett megtelepedni. Valamikor i.e. 10 000 után szűnt meg az utolsó nagy árhullám. A magaslatokon telepedtek meg, eszközök maradtak utánuk.A Paleolit kor után magaslatok, "vállak" csak Felső-Egyiptomban képződtek, mert Közép-Egyiptomban elég széles volt a völgy, kicsi volt a lerakódás, évi 1 mm. A "vállképződés" egy másik érv az É-ra költözésre. A sivatagosodás  lassan kezdődött, átmenetileg megállt két ezer évre, i.e. 4500-ig.    

                         Közép Egyiptom (4)                           

I.e. 5400- 4400: a jól láthatóan a Nyugati-sivatagban a kora neolitikus kultúrák voltak jelen, de a nyomok megszűnnek: aminek az oka, hogy a Nílus elmocsarasodott a kutatók elképzelése szerint, de már Egyiptomban a létfenntartás alapját jól láthatóan a növénytermesztés képezte. Csak i.e. 3600 körül vannak újra nyomok, ez a predinasztikus Egyiptom kezdete.

I.e. 10000 és 5400 között alig van kulturális nyom. A klíma i.e. 5400 után megváltozott, jelzi az is, hogy i. e. 3100-ra eltűnt az elefánt Egyiptomból. Az ország klímája sokkal nedvesebb volt régen**, mint ma, a Földközi-tenger szintje is alacsonyabb volt. A sok eső miatt i.e. 6000-ig sok volt az árvíz, Delta nagyobb volt, a Nílus előbb terült szét. Ahogy a vízszint csökkent, a víz sebessége is csökkent a Delta száraz homok padjai növekedtek. A mai Delta K-i oldalán volt egy nagy homoksziget, Avarisz környékén. Ny-n Bútó kikötő volt, a Delta fővárosa, egy sumer telep is volt itt (2. 43.o.), Egyiptom sumer és Bybloszi kapcsolatait bizonyítja: ekkortól (i.e 3300) már szállítottak cédrusfát Egyiptomba és gyorsuló ütemben az építkezésekhez kb. egy fél évezredig, aztán leáll a cédrus szállítása. A Buto-Maadi kultúra Dél-Kánaáni kereskedelmi kapcsolataira vonatkozóan ld. https://en.wikipedia.org/wiki/Prehistoric_Egypt. Agyagedényeket és más kézműves egyiptomi tárgyakat találtak a Sinain és más Közel-Kelet-i lelőhelyeken, pl. Tell Brakban, Urukban, Szuszában a Nagada kultúra idejéből. 

A Nílus

A Nílus áradása általában július 19.-n kezdődik és szeptember 5-10 között tetőzik, és novemberre teljesen elapad a víz. Az éves,  júliusi áradások közti időt osztották 12 darab 30 napos hónapra, ezeket nevezzük holdhónapoknak. De így még hiányzott 5 nap, ezért még 5 napot raktak a 12 hónap után, ezek az év feletti napok. A lineáris idő, vagyis az események végtelen egymást követésének felfogása tulajdonképpen i.e. 21. században jelent meg, összekapcsolták a ciklikus idővel. A három évszakból álló év, az "idő" ismétlődik és a napi ciklikus idő Ré napistenhez kapcsolódik, aki minden nap ugyanazt az utat járja be az égen és az alvilágban. 

"A Kék-Nílus a Nílus teljes vízhozamának 56%-át adja, a szintén az Etióp-magasföldön eredő Atbara folyóval együtt pedig a vízhozam 90%-át és a hordalék 96%-át biztosítja. E két folyó okozta a Nílus áradásait, mely az ókori egyiptomi civilizáció kialakulásának feltétele volt. A Kék-Nílus igen nagy mennyiségű hordalékot szállít, mivel az etióp esős évszakban a sok csapadék hatására az erózió megnövekedik, és nagy mennyiségű iszap kerül a folyóba, nevét is a sötét színű hordalékról kapta. A hordalék vulkáni működésből előkerült földet tartalmaz. Dzsungeli eredetű növénymaradványt keveset, amit főleg a Fehér Nílus tartalmaz, amely termékennyé tette a part menti talajt,- ezért az egyiptomiak nagy mennyiségű növényt, gabonát tudtak termelni. A nedves évszakban (augusztus végén) a Kék-Nílus vízhozama elérheti az 5663 m³ /s -ot, a száraz évszakban ez az érték csak 113 m³/s. (A szervetlen hordalék inkább káros, ha nagy szemű hordalékkal bíró mellékfolyó ömlik a főfolyóba. A hordalék anyaga szakadatlanul változik, illetve kicserélődik. A folyók ugyanis természetes állapotukban az egyik oldalon elmossák a partot, míg a másik oldalon és árvizek alkalmával az elöntött területeken  lerakják a magukkal hozott hordalék egy részét. Az elmosás helye folyton változik, az egyszer már lerakott hordalékot idővel a folyó ismét továbbviszi magával. A folyók hordalékának mennyisége és összetétele a különböző vízállások mellett nagyon különböző.) A Fehér-Nílus szerves anyagokat sodort magával a trópusi őserdőkből, a Kék-Nílus feloldódott vulkanikus kőzetekkel elegyítette ezt, összességében ebből alakult ki a hasznos iszapréteg. A Nílus a következő áradásig két aratást is adhatott az Egyiptomnak. A termés mennyisége  nem csak a napi létfenntartást biztosította, hanem lehetővé tette a felesleg tárolását a templomerődökben az aratások előtti időszakokra.

Az Albert-tóba ömlik a Fehér-Nílus másik forrás ága, a Szemliki. A két forrás ág vize az Albert-tóban keveredik, majd Albert-Nílus néven kanyarog tovább észak felé. Dél-Szudán területén Jubát 40 km-re elhagyva, Mongallánál jellege megváltozik és mocsárrá alakul. Egy 500 km hosszú mocsártengerré változik, ahol nehéz megtalálni, melyik a Nílus főága. A nagy felületű mocsárvidék sok vizet párologtat, ezért Malakal település mellett kevesebb vízzel kerül ki a mocsártengerből, mint Mongallánál belépett oda és a mocsárban sok szerves anyagot mos ki. Végül Kartúmnál a Kék-Nílus vizével egybefolyva alkotja meg a Nílust."

Tehát a Fehér-Nílus szerves anyagokat sodort magával a trópusi őserdőkből, a Kék-Nílus feloldódott vulkanikus kőzetekkel elegyítette ezt, összességében ebből alakult ki az iszapréteg. Az iszap szerves anyag tartalma a döntő. Ha az nincs, megöli a növényzetet az iszap. A Kék és a Fehér Nílus szudáni egyesülése után a folyó sziklás, zuhatagos része után közvetlenül telepedtek le az ősi egyiptomiak, a Dakhla- Kharga oázisok területén is. A XX. században megépítették az Asszuáni-gátat, aminek működését zavarja a hátra maradt iszap, és ami ma hiányzik az egyiptomi Nílus-menti földeknek. A katarakta (sziklás zúgó) természetes adomány, mely akadály a folyó számára, hajózhatatlan, így a Nílus kataraktáit a hajók számára elkerülő csatornákat építettek. De a A szélsőséges vízjárást sikerült szabályozni a gátakkal.

Felső Egyiptom, fekete vonal jelzi az utolsó vízesést É- irányban (4)

A Nílus a Deltában nagyon lassú, Kairótól északra ma két ágra szakad, de régen volt 7 ága is. Áradás idején a mocsár úgy nézett ki, mint a tenger, a jobb oldali ág mentén magasodott ki egy sziget, Avarisznál. Néhány ezer évvel megelőzően valóban tenger volt, a Nílus évenként 1 mm-t emelt a talajszinten, ahol széles az elárasztott meder. Jól nyomon követhető, ahogy az első települések délről észak felé haladva jöttek létre, ami a folyómeder peremének fokozatos feltöltődésével („vállasodásával”) magyarázható, legkorábban az első vízesés után. Szyéné városa egyike a legelsőknek, valamint itt található Elephantiné, Phylé és Ombosz is. A termést É-ról D-re kellett szállítani később az aszály miatt, ami egyben az ősi egyiptomi hajó tájolása (Marjai l.: 22-23.o.).*

A májusi D-i monszun (neve Hamszin, jelentése ötven): forró, száraz,déli és erős szél Afrika északi részén, tavasszal kb. ötven napig fúj homokot és port szállítva, ilyenkor nem lehetett D-re hajózni, csak É-ra. Az áradás miatt a Nílus vízszintje több mint 8 méterrel is megemelkedhet. A Nílus medre nagyon mély, de Asszuánnál a 8 méteres szintemelkedés éppen elég ahhoz, hogy kilépjen a medréből, mert a folyó 2 oldalán természetes gát alakult ki, ezek a "vállak". Az egyiptomiak a településeket a természetes gátak mellé építették. A folyó melletti árterület mélysége 10-16 méteres, ez adja a művelhető terület szélességét, max. egy km-t a folyó mentén. A folyó a termékeny iszapot lerakja, kiszívja a talajból a természetes sót. Az áradást megelőzően a Nílus vize iható volt, iszaposan szürkés-zöld színű, ha ülepítették, akkor vöröses. A nyári hónapokban végig árad, majd 3 hónap után kezd el apadni, novemberre áll vissza a normális szintmagasság. Az áradás áldás és katasztrófa is lehet. Az ideális szintemelkedés a 8 méter, ebben az esetben áldás, ha ezt nem éri el, akkor kiszárad a föld, ha pedig nagyon túlhaladja, akkor akkor lerombolta gátakat. Problémát jelentett az is, hogy az áradás a legmelegebb évszakokban volt, Asszuán megépítése előtt. Így a mezőgazdasági munkák a forró nyáron történtek.

Gátat homokból építeni nem lehet: a nílusi iszapból készítettek vályogtéglákat. A téglavetés kemény munka. Később építettek a fáraók erősebb gátakat is mindenből, ami alkalmas. Ha lerombolta az ár, akkor újra építették. A töltés és gátépítés célja az iszap és a víz a tározó medencékbe történő elvezetése csatornákon keresztül és megtartása volt. A csatornák karbantartása nehéz munka, központi irányítás szükséges hozzá. A Nílusnak így is csak kb. egy km széles környezetét tudták termővé tenni i.e. 3000-s években. A nagyméretű építkezések szervezettséget, központi szervezést feltételeznek, ami létre is jött i.e. 3500 után. Sok csatornát építettek, nem csak öntözési célra, szálltásra is: a csatornákat betemette a homok. Érdekes lenne egy, a csatornák vélt helyét ábrázoló térkép.

I.e. 4500-től a mai Asszuáni gáttól É-ra elkezdődött egy fokozódó aszály-folyamat, ami ma is tart. A folyamat kiszárítja a Szaharát. A Nílus Asszuán – ahol 8 m mély- után vállakat épített, erről egy kép:

Minden nem aszályos évben (ha az árvíz magassága több volt, mint 8 m a mai Asszuánnál mérve) az árvíz tovább építette a Nílus vállait ott, ahol elegendően lelassult. E vállakon, hátakon telepedtek meg először.  E vállak növekedésével évről-évre magasabb árvízre volt szükség, ez is lehet az É-i hódítások oka. 

                                                                                                                                                            A Nílus magasságának és vízfelületének összefüggése (4)

A Nekhen-Thiniszi kor ( https://hu.wikipedia.org/wiki/Thiniszi_kor): „A parasztok a „vállakra”, part-hátakra építették sárkunyhóikat, s itt várták ki az árhullám levonulását, többnyire biztonságban. Az áradás után, ahogy a Nílus apadt, a kiöntött víz visszamaradt a hátak menti természetes bemélyedésekben. Ekkor láttak neki a munkának: gabonát ültettek és a vetést ezeknek a természetes víztározóknak a vizével öntözték.

Északon, a Nílus-Delta mocsaras vidékén mások voltak a természeti feltételek. Itt a tengerből, mocsárból kiemelkedő homokdombokra épült településeket egész évben elszigetelte egymástól a mocsár: nádcsónakok és tutajok sokaságával közlekedtek. A nagyobbakra később vitorlát szereltek, de a májusi erős monszunszél három hónapig tart: 50 napig nagyon erős. A D-re történő szállításnál a tengeri szél miatt fél évig használható a Nílus. É-ra, a folyásirányban egész évben lehet hajózni a Níluson.

 Az állami egység megteremtését a Nílus kényszerítette ki, a dinasztikus állam létrejötte Narmer, más nevén Menesz, Meni nevéhez fűződik, ő az első fáraó. Az ország déli részén (Felső-Egyiptom) Nekhen (Kóm el-Ahmar) központtal létrejött törzsszövetség állama Narmer és fia, Hor-Aha idején meghódította a nagy kiterjedésű, a mocsarak miatt földművelésre kevésbé alkalmas, ezért gazdasági szempontból fejletlenebb deltavidéket. Az 1. dinasztia idején Egyiptomnak már voltak kereskedő telepei Bübloszban, a Libanoni hegyekben, a Sinai-félszigeten (1, 82.o.). A korabeli deltai fővároshoznak, Butonak voltak sumer kapcsolatai (2) köthető. 

Ménész alapította Memphiszt (ó-egyiptomi nyelven: Men-nefer-Pepi, később Menfé, fehér fal). Memphisz jelentőségét ebben a korai időszakban még háttérbe szorította két város, Nekhen és Thisz (vagy Thinisz); az utóbbi a győztes királyi ház székhelye, innen származik a thiniszi kor, a korszak uralkodóira pedig a thiniszi királyok vagy thiniták elnevezés. Az I. dinasztia kezdetét két fontos változás jelzi, és pedig az íráshasználat elterjedése és Memphisz megalapítása.” Az államszervezet fenntartásához szükséges legfontosabb adóbevétel a gabonatermelésből származott. Az aratási adónak nevezett beszolgáltatás a betakarítás után természetben beszolgáltatandó termésmennyiséget jelentette. A föld és a víz tulajdonosa a fáraó volt, ezért a beszolgáltatásnak ezt a formája bérleti díjnak tekinthető a parasztok használatában lévő földek művelése után. A beszolgáltatandó adó mennyiségét más tényezők is befolyásolták, első sorban az évi áradás nagysága, a lerakott iszap mennyisége, a földterülethez tartozó, vagy annak határán lévő csatorna, vízi út, tó, kút, stb. A felesleget, ha volt, a templomerődökben tárolták és az aszályos években felhasználták. Sok volt az aszályos év, amikor az É-ról mentek D-re gabonáért. A D-i hatalmi központ terjeszkedése és adószedése ellen tiltakoztak É-n, sok háború oka volt. 

Az áradás nagyságát már korán előre jelezték és regisztrálták is. A termőföldet osztályozták aszerint, hogy az rendszeresen (minden évben) részesült-e a Nílus áldásából, vagy csak néha árasztotta el a földet a víz és hogy milyen mértékben. Az áradás nagyságának meghatározásához mérőhelyeket, ún. nilométereket létesítettek:

                                                                                                                                                                              Nilométer Elephantiné szigetén (4)

 A folyók általában és a Nílus is: kanyarban a belső ívet építik, a külsőt bontják. A Nílus vize áradás előtt még iható volt, aztán zöldesszürkére változott. Ha leülepedett az iszap, akkor vörösre, aminek egy más fajta hordalékanyag az oka. Áradáskor a sebesség és a vízhozam függvényében mindig máshol rakta le a Nílus a legtöbb iszapot, tehát ott, ahol eléggé lelassult, ma és az Asszuán-i gát építése előtt:

                                                                                                                                                                    Hozamok az Assuán-i gát megépítése előtt és után (4)

A  földet nem művelő pásztoroknak az állatállomány (vagy annak szaporulata) után kellett teljesíteni a beszolgáltatást; a kézműveseknek (fazekasok, sörfőzők, pékek, kőfaragók, bőrművesek, aztán a papság) kézműves-termékeik egy részét kellett beszolgáltatniuk, esetleg munkájuk egy részét a közösség céljára végezték, sőt a parasztok is. 

A Deltában elég lassú volt az áradás: „Fekete Föld”  Alsó-Egyiptom korai neve, de ide nagy területre vékony iszapréteg jutott, a Delta fölött évi 1mm. I.e. 3000 előtt a „nádlakók” lakták, akik a papirusz-sás után kapták a nevüket, ezt e sásfélét mára kipusztították. A Delta "fővárosa" ekkor Buto, (2, 43.,46.o.), a deltai leletek a délivel párhuzamosan kialakult kultúrára utalnak és egyértelmű sumer kapcsolatokra, pl. a mezopotámiai szöges-gömbölyű csempék és pecsételőhengeres motívumok. I.e. 3200-től létezett Buto valamilyen part menti tengeri kapcsolata Byblosszal is, kutatás tárgya. 

A főváros É-ra költöztetésének volt egy másik feltétele is, a megközelíthetőség, ami Egyiptomban azt jelenti, hogy hajóval. Valóban sokkal i.e. 3000 előtt tudtak olyan papirusz-vitorlást építeni, amivel a Níluson felfelé is lehetett hajózni** és pl. szarvasmarhákat szállítani, kb. egy hónapig tartott az út Memphisből Nekhenbe, és ha nem volt szél, akkor eveztek, csáklyával, tolórúddal tolták. A nádcsónak néhány (2-3-) hónap alatt elázott és használhatatlan lett. Lehetett volna ez elázás is i.e. 2700-tól a fahajók építésének oka, de a fa kevés volt. Monszun idején csak É-ra tudtak hajózni: májustól olyan erős D-i szél fújt több, mint 50 napig, hogy még evezve sem. Ettől az időtől vannak  fáraó  temetési-fabárka (Napbárka) leletek, cédrusfából. A sok nagy teher szállítása kikényszerítette a nagy teherbírású fahajók építését.

                                                                                                                                                     Nádhajó modell v. tutaj: néhány hét alatt megszívja magát vízzel (4)

A hajóépítés korabeli fejlődését – ami feltétele a főváros É-ra, Memphisz-be költöztetésének- a Függelékben tárgyaljuk. Itt összefoglalóan e témáról: Az egyiptomi nádhajó a világ legrégebbi hajói közé tartozik, bár van régebbi is pl. a Kászpi-tavon és az Égei-tengeren, de i. e. 3800 táján gabonaszállításra használták a Níluson. A hajó orra magasba emelkedett, hegyes volt, a nádasokban használták először a halászok. A papiruszhajókat két nagy és egymáshoz kötözött papiruszkévéből építették. A vitorla alapanyaga ugyancsak a papirusz sás, gyékény volt. A Níluson lefelé a vízzel haladtak, az árral szemben pedig vitorlát használtak, ha volt szél, sokszor csáklyákkal, rudakkal tolták a nádtutajt.A legkorábbi kötöző anyagaik, gyékényeik pálmából, nádból készültek, később lenből, kenderből.

A Napbárka motívumához köthető ábrázolások is korán megjelentek (összetéveszthetők a nádcsónakokkal), már a Nagada-kultúra legkorábbi figurális díszítményein is találhatók sarló alakú hajók, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Napb%C3%A1rka ) a Nagada I periódusban, majd a Nagada II szakaszban az egyik legfontosabb motívummá vált és egyiptomi találmány.

Khufu fáraó fenékpalánkos 44 m-es temetési bárkája, i.e. 2550 körül

Gyakori a festményeken, edénydíszeken, sírok falain a hajóábrázolás, szorgalmasan építik a csatornákat és a hajókat. A legtöbb ismert korai (0. dinasztia, Umm el-Kaáb) uralkodósírból  ismertek hajók. Haszehemui i.e. 2700 körül sírjába már igazi hajókat temettek az uralkodó mellé, 12 darabot.. 

A rövid mézgás akáciafa palánkokból épített, Imhotep által tervezett nagy kőszállító fahajó a Níluson körülbelül i.e. 2660-s években jelent meg. Nem voltak bordái és hajótőkéje, sokkereszttartója volt. A keresztvitorláját nem vonták be, hanem az árboccal együtt lehajtották vagy az alsó vitorla rúdját felhúzták, ez a talpas-billenő árboc. A nagy hajót néha 26 hajtó, 6 kormányevezővel szerelték fel, megerősítették a fedélzetét és a hajótestet, egy hosszanti, vastag kötéllel. A hajókat Imhotep  tervezte, aki Dzsószer fáraó Lépcsős piramisát is építette és burkolta Tura-i fehér kővel.  

Rövid palánkos, un. "gömbölyű" hajókat Snofru fáraó is épített, i.e. 2600 előtt, és van róla kép. Rögtön hatvan darabot - egész hajógyár volt szükséges a gyártáshoz-, Memphiszben volt a hajóépítő kikötő. Memphiszbe a Turai fehér mészkő bányából szállították a 2-5T- s  kőtömböket a Níluson keresztül a piramisainak burkolásához.

Kairói Régészeti Múzeum, Snofru fáraó sírjából falikép, i.e. 2600 előtt, az első rövid palánkos csapolt hajókép (4)

                                                                                                                                 I.e. kb. 2500-ban Szahure fáraó tengerálló ill. nagy súlyok szállítására alkalmas hajókat épített.(4)

Büblosz-ba jártak cédrusgerendákért, már i.e. 3000 előtt is, nagy nádhajókkal: a farönk annyira fontos volt a tetőgerendákhoz, hogy állandó katonai és favágósereg tartózkodott Bübloszban. Egy cédrus-törzset 30 ember vonszolt ki a partra Levantében, sok emberre volt szükség, mert a cédrusok 1700 méter magasan voltak. Csak feltételezés, hogy Avariszból indultak, a Deltának akkor hét ága volt. 

Sok cédrusfára volt szükségük, és nem csak a hajóépítéshez, hanem tetőgerendának és a piramisok építéséhez is, emelőként használták, i.e. 2700-ban Dzsószer piramisa az első és 2-300 évig sok piramist építenek, aztán Nap-templomokat. Az időszakot a Nap kultusza jellemzi, az első fáraó idejét a sólyomkultusz. A kövek szállításához csatornákat ástak. a szállítás eszköze a csatorna hálózaton a nád és- fadereglye volt:

A dahsuri dereglye palánkolása i.e. 1600 körül (4)

Összefoglalóan megállapítható, hogy az egyiptomi fahajó építés i.e. 3100 - 2500 között alakult ki, az első dinasztiák alatt. Ebben az időszakban a Vörös-Tengeren és a Perzsa öbölben is létezett tengeri kereskedelem. Sumer, Dilmun és Elám kikötőiben, ahonnan  részletes hajóleírás sem maradt fent. Sumer és Egyiptom között volt, ha nem is szoros, szárazföldi kapcsolat az Eufrátesz folyó mentén. Fontossága miatt egy Vörös-tengeri kikötőt, Wadi el-Jarfot is meg kell említeni, Memphiszből jól megközelíthető szárazföldön, Hufu fáraó építette akikötőt. Az egyiptomiak expedíciókat indítottak e kikötőből délre Punt-ba - nem bizonyított, hogy Hufu idején az elsőt- és talán és északra, a Sinai félszigetre zöld malachitért, zafírért. Szerették a színes köveket. A malachitból fajansz edényeket készítettek, Dzsószer sírjában találtak fajansz lcsempéket is. A kutatók találgatják, hogyan szállították e kikötőbe a hajókat: valószínűleg alkatrészekre bontva, szánokon.

                                                                                                                                                                       

A kikötőben meg kéne keresni a műhelyt és szerszámokat, ahol a hajókat építették. A tengerben nem fognak találni a szirteken korabeli hajóroncsokat, mert a ezek a hajók ballaszt nélkül épültek, sérülés esetén nem süllyedtek el, a sérült hajókat a kikötőkbe visszavontatták, mert a fa értékes volt.

A Fayum-i depresszió és Egyiptom és a történelem első épített tengeri kikötője, Wadi al-Jarf (British Múzeum, 4)

Mark Lehner archeológus és Záhi Havássz egyiptomi régészeti országos főfelügyelő könyvet írtak a piramisok köveinek szállításáról ( Mark Lehner - Zahi Hawass: Giza and the Pyramids, Thames & Hudson, 2017 ), a Vörös-tenger mellett fekvő Wadi al-Jarf környékén egy kb. 4500 éves papiruszt találtak, mely szerint fahajókkal szállították mészkövet Turából – kb. 3-5 tonnás darabokban, csatornákon-, a nagyobb gránit tömböket a 800 kilométer távolságra lévő Asszuánból fahajókon és júliusban, augusztusban, amikor a Nílus megáradt. A piramisok közelébe csatornát építettek a Nílustól, sőt hajózásra alkalmas csatorna-hálózatot a könyv szerint. A gízai emelkedőn szánokon szállították a köveket, vontatták szánokon.

Piramisok köveinek szállítása dereglyével, mai modell kísérlet ( a kő kb. 2.6T/M³) (4) 

Dashurban találtak egy dereglyét i.e. 1600-ból kb., a kairói múzeumban látható, Nap-bárkának gondolják. (4). 

Régebben a teherszállító dereglyék a legegyszerűbb vízi járművek közé tartoztak, pl.: egy dunai változat hasonló súlyt szállított:

Dunai (visegrádi) teherbírása példaként, dereglye-komp fotó (4)

Egy nagy szobor vontatása szánon homokban (4):

Az eredeti képen, alul alig felismerhető a vontatás, ami a grafikus jó munkáját dicséri (4)

 

 A nílusi csatornahálózat építéséhez egy megjegyzés, a csatornák keresztmetszetével kapcsolatban, a csatornák mélységére vonatkozóan: - az alábbi ábrának az eredete: http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/2010-0019_hidrologia-hidraulika/ch18s02.html , a Nílushoz viszonyított szintkülönbségek pedig ezen az oldalon olvashatók le: http://en-gb.topographic-map.com/places/Giza-1310707/.

Csatornakeresztmetszet jelölései

A minimális keresztmetszetnél a=0 és az oldalfal  dőlésszöge (rézsűhajlás) a meghatározó, ennek p paramétere iszapos homok esetén p = 2-3. Így az 1 m mélységű csatorna szélessége 4-6 m. Minimális értékekkel, 5 m széles és 1 m mély csatornával számolva a keresztmetszet 5 m², ami  km-enként 5000 m³ kemény homok kiásását jelenti, ami egy átlagos feladat, teljesíthető a karbantartás is. Látható, hogy ha a=2 m, a vizsgált térfogat csak lassan, 7000 m³-re nő.  Azonban a csatorna mélyítésével gyorsan nő, 3 m mély csatorna esetén 51000 m³, ami már nehezebben teljesíthető. Következmény, hogy a köveket vontatott dereglyéken szállították a csatornákon és nem nagy tengeri hajókon, ami sok 3-5 T-s kő gyors szállítását tette lehetővé.

 A kutatók úgy gondolják, hogy a Nílusból két nagy csatornát is ástak a tengerhez. Az első nyomvonalai Zagazig-tól (a Delta K-i ágából) a Keserű-Tavakon keresztül a mai Szuezig vezetett, neve Tanaitic csatorna, a Fáraók csatornája (i.e. 600-ban tisztítják ki újra):

A "Fáraók csatornája" a Vörös tenger felé (4)

A másik lehetséges, déli csatorna:

                                          Feltételezett csatorna a Nílustól a Vörös tengerig, kérdéses, mer hegyes vidék! (4) 

                     

A Delta-beli Avarisz-i kikötője később, a hükszoszok alatt, i.e. 1600-ban már  bizonyíthatóan kölcsönös tengeri kereskedelmet bonyolít Byblosszal, Ugarittal, Szimirrával, Arvaddal:

                                                                                                                                                                                A hükszoszok területe i.e. 1600 körül 

KÖVETKEZTETÉSEK

„Miért került át Egyiptom fővárosa i.e. 3000 körül Nehen, Hierakónpolisz -ból a 600 km-re lévő Memphiszbe” kérdésre a válasz: mert felismerték, hogy a Nílusnak Asszuán-tól É-ra – ahol legalább i.e. 3500-tól az ősi települések létre jöttek- duzzasztott vízszintre van szüksége a hasznos áradáshoz, gyakoribb lett a „kis” áradás, ezt mérték nilométerrel Elephantiné szigetén (Kairóban, Luxorban is van egy-egy őskori nilométer). Amíg D-n vállasodott a meder, addig É-n a meder lényegesen szélesebb ma is és a Deltában a legkiegyensúlyozottabb a vízhozam. Előre látták, hogy kis áradásnál csak É-n lesz hasznos áradás? Fayum környékén. Tudták azt is, hogy jó szállító hajókat kell építeni, mert folyásirányban É-ra könnyebb szállítani a terményt, mint sodrással szemben. A D-i szél idején folyásiránnyal szemben közel lehetetlen volt több mint két hónapig, évente kb. 180 nap alkalmas csak D-re szállítani bármit.

 

       

*A hajóépítés

                                                                                                 Sumer nádhajó (4)

Megjelennek a stilizált, sok evezővel ellátott hajók ábrázolásai, középen nagyméretű kabinokkal. A jellegzetes Nagada II hajómotívum a kerámiákra festve gyakori a sírmellékletekben, sűrűn megjelenik a sziklafeliratokon.

 

Egyiptomi, Louvre múzeumi váza (amin van árboc) a Nagada II. kultúrából:

 Louvre-i váza a Nagada II. kultúrából:

Haszehemui fáraó, i.e.2700 körül sírjába már igazi hajókat temettek az uralkodó mellé. Ez lehet a temetési napbárka, fahajó kialakulásának biztos ideje. Az ókori Egyiptomban nem voltak utak, a Níluson közlekedtek, szállították az építő anyagokat és terményeket É-D irányban, hajókkal. Az utazást és a hajózást ugyan az a szókép jelentette.

                          I.e. 2500-ból kétlábú dönthető árbocos, magas vitorlás, 16 evezős fahajó, csapolt hosszanti merevítő kötéllel

„Sznofru (i.e. 2600 körül) felismerte a kereskedelem jelentőségét. Ezért számos hajót épített kőszállításra a Turai-i bányából a piramisaihoz, melyek között akadtak tengerjárók is. A Palermói Kő említ egy Bübloszba – ameddig Egyiptom felségterülete később mindig elért-  indított expedíciót, ahonnan különleges cédrus fát hoztak a 13. uralkodási évében. Egyiptom meglehetősen híján volt a fának, és ami ott nőtt – például az akácia, platán vagy a pálma – az építési tevékenységhez kevés. Az expedícióhoz felhasznált hajók is import fából készültek. Sznofru a Libanonból hozott cédrus egy részét arra használta, hogy hatalmas, több mint 50 méter hosszú Naphajót építsen belőle. Ez minden bizonnyal bárka lehetett, amit a király használt nílusi útjai során, még ugyanabban az évben hatvan királyi tizenhat-evezős teherhajó épült. A következő évben három újabb nagyméretű hajó épült különböző fafajtákból, és a királyi palota kapuinak elkészítéséhez is idegenből hozott fákat használtak. Ókori cédrusgerendákat Sznofru első dahsúri piramisában, a Tört Piramisban is találtak.” (WIKI)  Később Szahuré fáraó a palermói kő szerint kereskedelmi expedíciót indított Punt földjére és régészetileg igazolható módon kereskedtek a Közel-Kelettel, neve még  Anatóliából is előkerült.

                                                                    A fáraó nílusi és temetési bárkájának modellje (4)

A Napbárkákat vékony kötelekkel összeerősített hosszú cédrus, az így épített hajókat „varrott” hajóknak nevezi az irodalom. A legolcsóbb hajóépítési módszer, Európában még az 1900-as évek elején is építettek ilyen hajókat Oroszországban. A későbbi kőszállító teherhajókat rövid akácia palánkokból építették, evezős és/vagy vitorlás hajók voltak, nagy súlyok, kövek szállítására: az egyiptomiak kifejlesztették a ragasztott csapokkal erősített rövid palánkos „kerek”, nagy terhek szállítására alkalmas vitorlásokat, ez is egyiptomi találmány., mint a Napbárka:

                                                                                                                                                                 Hufu fáraó, i.e. 2560, 6 m széles bárkája (4)

                                            Hufu fáraó, i.e. 2560, varrott hajójának szerkezete, csapok is erősítik. 

                                       Hufu fáraó, i.e. 2560, varrott hajójának építéséről fantáziarajz, csapok is erősítik

                                                                    

                                                                                           

                                                                                        Hajóépítő ácsok, faliképek

 

                                          Szállítás a Níluson, evezős bárkával és állítható vitorlájú nagyobb vitorlással (4)

Érdekes, hogy a rövidpalánkos, "kerek-gömbölyű"-nek is nevezett nagy teherbírású hajók megjelenése egybe esik a nagy piramisok építésének idejével. Lehetséges, hogy ásott csatornákon szállították a néha nehezebb mint 4T-s köveket a piramisokhoz. Sehol nincs utalás arra, hogy a hajók alá kötve szállították volna e köveket. A 6-12 pár evezős hajókkal jól szállíthatók, forgatható emelővel rakhatták a köveket a fedélzetre, ilyen emelőre az építkezésekhez is szükséges volt, a magyar gémeskútra lehet asszociálni. Érdekes, hogy a hajó hieroglif jelében szerepel egy olyan alakú villás árboc, mint a mi gémeskutunk függőleges tartója.

                                     Kereskedelmi vitorlás i.e. 2500-ból (Gulás- Lescinsky: Vitorlás hajók története, 5)

A rezet i.e 3000 után ismerték, de nem használták a hétköznapokban. I.e. az 1600-s években az arzénbronz használata terjed majd el, a hükszoszok idején. A szerszámokra szükségük volt, mert el kellett látni gabonával a hajóépítőket, építkezéseken dolgozókat, kézműveseket és cserealap is kellett:a nyers rézásványokat, kész arzénbronz eszközöket egyaránt cseréltek.