A TENGERI NÉPEK KOALÍCIÓI
(2023 november)
A Koalíciókról keveset lehet tudni, Merenptah fáraó idején történt az első szövetség (i. e. 1208, https://hu.wikipedia.org/wiki/Merenptah, fáraó uralkodott i. e. 1213-tól i. e. 1203 -ig, haláláig). Trónörökössé történt kinevezése után eleinte a Memphisztől északra eső területeket felügyelte, hatalma azonban fokozatosan nőtt, apja, II. Ramszesz uralkodásának utolsó tizenkét évében már Merenptah kormányzott Egyiptomban. Az évszámok közelítőek, az uralkodók uralkodási éveinek száma a pontos.
A korban a Földközi-tenger térségében válság alakult ki, Mükéné gazdasága meggyengült, éhínség volt Görögországban, Anatóliában az Egyiptom szövetséges hettitáknál is, akiknek Merenptah egy karnaki felirata alapján gabonát szállítatott a tengeren. A kánaáni vazallus királyságok szokásukhoz híven a fáraó halálának hírére lázadással reagáltak, a Deltába már korábban is gyakran betörő líbiaiak pedig új tervvel álltak elő: szövetséget kötöttek (Tengeri népek első Koalíciója, i.e. 1208, a második i.e. 1175 körül) a Tengeri népekkel – köztük az akhájokkal, lükiaiakkal, sardanákkal (szardíniaiak vagy szardeisziek), turusákkal (etruszkok vagy tarszosziak) és a sekelesekkel (talán szicíliaiak), és sok más néppel, hogy területeket foglaljanak el a Nílus deltavidékén. A törzsszövetség élén az akhájok és a libu törzs állt, Líbia névadói, királyuk Merey volt. Ügyes taktikai húzásként megpróbált lázadást kirobbantani Núbiában, hogy megossza az egyiptomi haderőt. Merenptah uralkodásának első öt évében több indított hadjáratot ellenük. A líbiaiak közül sok fogságba esett, őket Merenptah a Delta-vidéken katonai kolóniákba telepítette le; leszármazottaik később, a harmadik átmeneti korban nagy politikai hatalomra tettek szert.
A Tengeri népeket Merenptah fáraó egyik felirata említi (i. e. 1208), de egyes csoportokat korábban is említenek, mint például a danunákat (dnn) vagy danaoszokat III. Amenhotep idején és a szardanákat (srdn) vagy szardónioszokat, mint II. Ramszesz zsoldosait. Merenptah közli, hogy uralkodásának 5. évében (i. e. 1208, I. Koalíció) legyőzte a támadó líbiaiak és A Tengeri népek szövetséges erejét, 6000 embert megölve és 9000 foglyot ejtve.
Merenptah-sztélé: felirata egy győzelemnek állít emléket, melyet Merenptah a libu és meswes líbiaiak felett aratott a Nílus-deltában (Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Ozirisz Kiadó, Budapest, 2005. ISBN 963 389 818 8, 166.old.). A sztélét III. Amenhotep halotti templomából szállítottak át Merenptah templomába. A sztélén beszámol arról, hogy a líbiai királyt, Mereyt bűnösnek találta a héliupoliszi isteni tanács. Merenptah fáraó feliratai alapján az I. Koalíció fő szervezője Merey és a líbiaiak voltak, míg a krétai akhájok a Földközi-tenger keleti medencéjének kikötőiből, Anatólia parti, anatóliai akháj népeiből szervezték össze a támadó flottát. A sztélén említik először az izraeli népet, más legyőzött népekkel együtt. A sztélé egy lehetséges értelmezése, hogy Gaza környékét nem Merenptah, hanem a Tengeri népek pusztították el!
Az akháj "területeket Homérosz a görög szárazföldre, a nyugati görög szigetekre, Krétára, Rodoszra, Ciprusra és - a Kükládok szigetcsoport kivételével - a környező szigetekre teszi", ld. Wikipedia és https://en.wikipedia.org/wiki/Achaeans_(Homer)
A kacsa orrú és végű hajók két vége azonos, középen a nagy hajó az első döfőorros csatahajó (Wikipedia)
Egyiptomi döfőorros hadihajó i.e. 1200 -ból (5)
"Tengeri" népek, a denyenek, azaz danunák építette fenékgerendás hajók vélt szerkezete (4)
"Tengeri" népek, a denyenek, azaz danunák építette hajók modellje, a bal oldalon látható gerenda hosszabbítás kicsi ékorrnak, talpgerenda (false keel) (4)
Merneptah uralkodásának 5. évében (i. e. 1208, I. Koalíció) legyőzte a támadó líbiaiakat Egyiptomban. III. Ramszesz uralkodásának 8. évében (1180-75) a Tengeri népek elérték Egyiptomot: i.e. 1175 körül voltak a nevezetes Nílus Delta-i (Tanis-Avarisz környékén) és dzsáhi csaták (utóbbi a csata szárazföldi része, Saruhen környékén, attól É-ra, és a környéket III. Ramszesz új erődökkel erősítette meg) a II.Koalíció népeivel.(https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%ADlus-deltai_csata). Megtámadták Egyiptomot (i.e. 1180, II. Koalíció) III. Ramszesz feliratai szerint legyőzte a denyeneket és a szigeteikig üldözte őket. Más források szerint lerombolta a Dana szigetet és a kikötőt is, ami nem történt meg. III. Ramszesz első személyben írja, hogy "megöltem a szigeti denyeneket, felégettem a trákokat, filiszteusokat (krétai akhájok)..."
III. Ramszesz Thébai halotti templomában (Medinet Habu) leírja, hogyan verte meg őket tengeri csatában, nem engedve őket partra szállni a Nílus-deltában (i. e. 1175, Nílus-deltai csata, https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%ADlus-deltai_csata, a Dzsáhi csata, i. e. 1178). Megadja a tengeri népek törzsneveit, ami ugyanaz, mint Merenptah listája. Egy tengeri nép megjelenik egy másik forrásban az i. e. 12. század elején. Ammurapi aki Ugarit utolsó királya volt, (kb. i. e. 1191 – i. e. 1182) kapott egy levelet a II. Szuppiluliumasz hettita királytól, amiben az figyelmeztette őt a „sikalajukra, akik hajókon élnek”. Ezek talán ugyanazok, akik Merenptah listáján „sekelesekként” szerepelnek. Hamarosan ezután Ammurapi hatalma megdőlt, Ugaritot kifosztották és jelentéktelen településsé vált (i. e. 1180), sohasem lett többé politikailag fontos városállam-kikötő.
"Tengeri népek" hadjáratai (Tyre, Sardis és Athén maradt ki...)
AZ AKHÁJOK
Nevezetesek a műkénéi, a krétai és az anatóliai akhájok. Megindultak az akhájok É-ra is, a gabonaszállítással kapcsolatos viták a Trója-i háborúhoz vezettek, i.e. 1190 körül a Márvány-tengeren (I. e .1193 - i. e. 1183). Az akhájok-denyenek a keleti Mediterráneum partjain megtámadták és gyarmatosították Lukkát, Kilíkiát és Ciprust is. Ciprus ekkortól az akhájok szigete hét kis királysággal, amit a rézérc olvasztása miatt látogatták krétaiak, a denyenek Kilíkiából is, az ugaritiak i.e. 1700-as évektől, az Alalakh-iak. Az akhájok lerohanták Hattit, Kizzuwatnát, Karkemist (Eufrátesznél), Arzawát (Anatólia) és Alasiját (Ciprust), városaikat lerombolva. Ugarittól bérelt hajóival egyiptomi gabonát szállított a hettitáknak, a kilíkiai Ura városába. A hettiták Ciprus megtámadásához a hettiták bérlik az ugariti flottát, el is foglalják Ciprust, ezek voltak az első tengeri csaták, a Ciprusi- tengeri háborúk. A Tengeri népek, az anataóliai akhájok és a denyenek mindenkit támadtak: Hatti, Ugarit -ez bosszú hadjárat lehetett- lerohanása után Amurrúban letelepednek, majd Egyiptomot egy újabb hullámban, (II. Koalíció, i.e. 1175-ben) támadják Egyiptomot, a Nílus-deltai csatában III. Ramszesz megállítja az inváziót (https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%ADlus-deltai_csata).
I.e.1180 körül Ugarit kikötőt és az azonos nevű Ugarit várost felégették a denyenek (danunák néven az akhájok) hét hajóval. A danunáknak, amely a "Tengeri népek" egyike, a Dana szigeten volt a K-i kikötőjük, aminek helye: az anatóliai Adana állam D-i partja, Ura város közelében. Az i.e. 1200-1300-s években épülhetett a Dana szigeti kikötő, Anatóliában. Az ugariti kikötő Ciprustól K-re, Szíriában és a Dana szigeti denyen kikötő Ciprustól É-ra, Anatóliában található. A levelezésekből tudjuk, hogy i.e. 1185 kürül az ugarit-i flotta Lukkában, DK-Anatóliában távol volt, katonáik Adana várostól Ny-ra, Tarsosnál harcoltak. Az akhájokat Anatóliában Ahhiajavaban sejtik. A dolgozat célja az ismeretterjesztés. A történelmi ismeretek nagy része a Wikipédia oldalairól származik.
Az akhájok D-Anatóliában: az i. e. 12. században akháj bevándorlók költöztek Anatólia északi részéből a Földközi-tenger partvidékére Lukkába és itt a mai Antalya várostól keletre letelepedtek azon a területen, amely ezután Pamphülia ("a törzsek földje") néven vált ismertté. Négy nagy város is kialakult a régióban: Perga, Sillyon, Aszpendosz és Side. Kilíkia (Kizzuvatna néven a hettitáknál) Adana (hettita nyelven Adanija, az asszír Kúe) központú királyság volt i.e. 1335-től, a Hettita Birodalom összeomlásáig, i.e. 1191–1189 -ig. Ugyan itt Danuna akháj állam (akkádul KURDa-nu-na, föníciai nyelven Dnn-im, egyiptomi nyelven Dnwn, a hettitáknál Adanijas). A százazföld felé két szoroson keresztül megközelíthető gabonatermesztésre alkalmas értékes terület, ország: Szíria felé az Amani-szoros vezetett, Kappadókia felé a nevezetes Keleti Kapu (ma 1000 m körül) jelentette a közlekedést, Tarsos-tól (Tarsustól) északra. Hegyei számos fokkal nyúlnak a tengerbe. Tarsos, a Seyhan folyónál feküdt, -ami gyakran változtatta a medrét-, Ura a kikötője.
A Hettita Birodalom (Wikipedia)
*A TRÓJAI HÁBORÚT MEGELŐZŐ ESEMÉNYEK, PIJAMARADU HETTITA KIRÁLY SZEREPE
"Pijamaradu három hettita dokumentumban említett millavandai uralkodó az i. e. 13. század közepe-vége táján. Legalább 35 évig uralkodott, a térség jelentős változásainak kortársa és részben okozója. A három hettita forrás a Tavagalavasz-levél (CTH#181), a Millavanda-levél (CTH#182) és a Manapa-Tarhuntasz-levél (CTH#191). Ezek az i. e. 13. században keletkeztek, és a nyugat-anatóliai uralkodók írták őket a hettita királyoknak. Időben első a Manapa-Tarhuntasz-levél, amely megemlíti, hogy az Arzava széthullását követő zűrzavarban Atpa, Ahhijava királya Pijamaradut nevezte ki Millavanda helytartójának, és feleségül adta hozzá a leányát. Egyes elképzelések szerint Arzava utolsó királyának, Uhhacitisznek örököse volt, és Pijama-Kuruntasz tőle bitorolta a trónt. Mások szerint semmi köze az arzavai uralkodóházhoz, csupán egy hettita főember. Ahhijava az akhájok királyságával, Mükénével, Millavanda pedig Milétosszal azonos. A maradék Arzava(-Minor) központja Apasza lett, azaz Epheszosz.
Nagyjából ebben az időben stabilizálódott Szeha és Vilusza (Trója) királysága is, amelyek a későbbiekben folytonos viszályban álltak egymással. A hettita levéltárban Pijamaradut csak „bajkeverő”, „kalandor”, „kalóz” és „zsoldos” jelzőkkel illették. Az i. e. 13. század közepén a Tavagalavasz-levél számol be egy Vilusza–Millavanda-háborúról, valamint Lukka (Lükia) sarcolásáról, amely terület akkor még a Hettita Birodalom fennhatósága alatt állt. A Manapa-Tarhuntasz-levél Lacpa (Leszbosz) megtámadását írja le, amelyet Atpával együtt hajtott végre, és szintén az akhájokkal közösen támadta meg Viluszát, azaz TRóját. Az Alakszandusz-szerződés (CTH#76) említ egy Parijamuvasz nevű viluszai uralkodót, és mert Pijamaraduról tudjuk, hogy elfoglalta Viluszát (a Millavanda-levélből, i. e. 13. század második fele), elképzelhető, hogy azonos Parijamuvasszal.
A történettudomány jelen állása szerint az i. e. 13. századi nyugat-anatóliai események képezték az alapját Homérosz eposzának, az Iliasznak. Homérosz sejthetett valamit az eseményekről, de a neveket, a cselekményt és a környezetet nagy költői szabadsággal ábrázolta. Az bizonyos, hogy Vilusza azonos Trójával, a csata i.e. 1190 körüli és 9-10 évig tartott. (Trója vízellátása kíváló volt: sok kúttal, és egy egyedi jellemzővel: a kútakhoz fúrt alagutak-ban vezettek a vizet.)
Az eposzban Priamosz és Parisz is két-két névvel szerepel (fiatalkori nevük Podarkész és Alekszandrosz). A korabeli dokumentumokban olvasható hettita-luvi nyelvű nevek Parijamuvasz, Pijamaradu és Alakszandusz. A nevek hasonlósága arra utal, hogy ők voltak a mintái az eposznak, azonban a forrásokból nem állapítható meg az események pontos menete és a személyek viszonya, amely többféleképpen rekonstruálható. Pijamaradu azonos lehet Priamosszal, Alakszandusz a fiatal Parisszal (Alexandrosz), Parijamuvasz pedig a felnőtt Parisszal. Pijamaradu és Parijamuvasz azonos is lehet, ez esetben Priamosszal.
"Agamemnón néhány hettita dokumentum alapján azonos lehet Atriyaš (Atreusz) fiával, aki Ahhijava királya és aki néhány nyugat-anatóliai uralkodóval szövetkezve hadjáratot indított Vilusza (Trója,a trákok lakta Dardanelláknál) ellen, III. Hattuszilisz hettita király idején. Ha ez az azonosítás helyes, akkor a támadó sereg azonos a hettiták által Ahhijavaként emlegetett akháj királysággal, a trójai háború anatóliai akháj expanzió egyik epizódja volt". (https://hu.wikipedia.org/wiki/Agamemn%C3%B3n)
Az akhájok és szövetségeseik sokan voltak. Apollodórosz szerint nagy flottát küldtek (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tr%C3%B3jai_h%C3%A1bor%C3%BA)
**
(https://24.hu/tudomany/2023/11/10/bronzkori-osszeomlas-okai-klimavaltozas-tengeri-nepek-foldrenges/utm_source=projectagora&utm_medium=contentdiscovery) A bronzkori összeomlást több évszázada vitatják a tudósok, valamint azt, hogy mikor kezdődött és mikor ért véget, de nem sikerült konszenzusra jutni. Ismert, hogy i. e. 1250 és i. e. 1150 között nagyvárosok pusztultak el, egész civilizációk buktak el, a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok megszakadtak, az írásrendszerek eltűntek, és olyan mértékű pusztítás és haláleset következett be, amilyet korábban soha nem tapasztaltak, amelyre akár nulladik világháborúként is lehetne hivatkozni.
Az ónbronz megmunkálásával megszünt az ipari léptékű fémfeldolgozás, és az első írásrendszerek is megszülettek. Korábban rövid idő alatt sokat fejlődött a tudásuk, a művészet, a hiedelemvilág, a technológia. Kibontakoztak az első tudományok, csatornarendszereket építettek fel, a korai hajósok új területeket, bányákat fedeztek fel. A folyamatban a Földközi-tenger térségének kiemelt szerepe volt, számos nagy civilizáció a korszak Mediterráneumában alakult ki, mint
• az egyiptomiak,
• a mükénéiek, pülosziak, a trójaiak
• a mükénéiek, pülosziak, a trójaiak
• lehetséges trójaiakat 10 évig több száz hajóval ostromló akháj szövetség i.e. 1183 körül nem tudott letelepedni, feladni a háborús életvitelt, és elindult D-re a partokat meghódítani.
• a minósziak, majd a krétai akhájok i.e. 1450 után,
• a hettiták, anatóliai akhájok,
• a sumérok, az asszírok, a babilóniaiak,
• vagy a kánaánita föníciaiak, az ugaritiak.
• a hettiták, anatóliai akhájok,
• a sumérok, az asszírok, a babilóniaiak,
• vagy a kánaánita föníciaiak, az ugaritiak.
Az időszámítás előtti 13–12. században aztán valami negatív történt a Földközi-tenger régiójában: Mükénéi akháj, a Hettita Birodalom, Ugarit és sok más civilizáció viszonylag gyorsan elpusztult, egy maréknyi bronzkori állam, így Asszíria és az újbirodalmi Egyiptom pedig fennmaradt ugyan, ám jelentősen meggyengülve az u.n. Sötét időszakba lépett át. Hogy pontosan mi állt a háttérben, arról nagyjából egy évszázada vitatkoznak a kutatók . Egyes, bronzmegmunkálásra szakosodott városok például nem fértek hozzá a szükséges alapanyagokhoz, az ónt távoli bányavidékekről kellett beszerezniük. Az akháj támadók jelentős felfordulást idéztek elő, aminek döntő szerepe volt a civilizációs hanyatlásban.
A feljegyzésekből az is kiviláglik, hogy nem egyszerű rablókról volt szó, több forrás szerint hajóikon nők és gyermekek is utaztak, mindez pedig népvándorlást, sőt menekülést sugall. Úgy tűnik, a korszakra a tömeges migráció volt jellemző, amelyet talán dórok, vagy valamilyen természeti hatás, esetleg éghajlati átalakulás váltott ki. A Kineret-tóból származó magmintákon végzett szénizotópos elemzésből megállapították, hogy az időszámítás előtti 1250–1100-as időszak a bronzkor legaszályosabb periódusa volt és számos állam földművelése összeomlott, éhínséget, társadalmi feszültséget eredményezve és az akháj Tengeri népek portyázását.
Az éghajlati átalakulástól függetlenül egyéb természeti csapások is hozzájárulhattak a késő bronzkori destabilizációhoz. A bizonyítékok alapján időszámítás előtt 1225 és 1175 között szokatlanul sok földrengés csapott le a Mediterráneumra, cunamik, vulkánkitörések is pusztították a településeket. Az ősi kultúrák egyes képviselői azért megmaradtak, bár ezek is visszaesést mutatnak működésükben. A megzavart kereskedelem, az ónhiány miatt sok területen a fémművesek új anyaghoz, a vashoz voltak kénytelenek nyúlni – az alternatíva utóbb még jobb választásnak is bizonyult a bronznál, kezdetét vette a vaskor.
Kulturális értelemben a Mediterráneum nagyon hosszú idő alatt épült fel a Sötét korból. Évszázadokkal a bronzkori összeomlást követően aztán Görögországban és más területeken elkezdődött az a reneszánsz, amely megalapozta a későbbi modern, nyugati társadalmat.
A feljegyzésekből az is kiviláglik, hogy nem egyszerű rablókról volt szó, több forrás szerint hajóikon nők és gyermekek is utaztak, mindez pedig népvándorlást, sőt menekülést sugall. Úgy tűnik, a korszakra a tömeges migráció volt jellemző, amelyet talán dórok, vagy valamilyen természeti hatás, esetleg éghajlati átalakulás váltott ki. A Kineret-tóból származó magmintákon végzett szénizotópos elemzésből megállapították, hogy az időszámítás előtti 1250–1100-as időszak a bronzkor legaszályosabb periódusa volt és számos állam földművelése összeomlott, éhínséget, társadalmi feszültséget eredményezve és az akháj Tengeri népek portyázását.
Az éghajlati átalakulástól függetlenül egyéb természeti csapások is hozzájárulhattak a késő bronzkori destabilizációhoz. A bizonyítékok alapján időszámítás előtt 1225 és 1175 között szokatlanul sok földrengés csapott le a Mediterráneumra, cunamik, vulkánkitörések is pusztították a településeket. Az ősi kultúrák egyes képviselői azért megmaradtak, bár ezek is visszaesést mutatnak működésükben. A megzavart kereskedelem, az ónhiány miatt sok területen a fémművesek új anyaghoz, a vashoz voltak kénytelenek nyúlni – az alternatíva utóbb még jobb választásnak is bizonyult a bronznál, kezdetét vette a vaskor.
Kulturális értelemben a Mediterráneum nagyon hosszú idő alatt épült fel a Sötét korból. Évszázadokkal a bronzkori összeomlást követően aztán Görögországban és más területeken elkezdődött az a reneszánsz, amely megalapozta a későbbi modern, nyugati társadalmat.
IRODALOMJEGYZÉK
(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998. ISBN 963 208 507 8
(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Ozirisz Kiadó, Budapest, 2005. ISBN 963 389 818 8
(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973. ISBN
ill. Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1981. ISBN 963 11 5573 0
(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerült utólag kideríteni, az INTERNET-s kutatás egyik tulajdonsága, hogy nagy és összegyűjtött, összeolvasott agyag mennyiségileg kis része egy dolgozat és utólag gyakran nem sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét, mert kép WEB címmel nem, csak egy szűk karakterkészlet menthető, amúgy érthetően.
(5) GULAS, Stefan és LESCINSKY, Dusan: A vitorlás hajók története, Madách Kiadó, Pozsony 1984.
(6) KLENGEL, Horst: Az ókori Szíria történelme és kultúrája, Gondolat, 1977. ISBN 963 280 367 1
(7) BERMAT, Chaim és WEITZMAN, Michael: EBLA, Gondolat, Budapest, 1986. ISBN 963 281 706