A legrégebbi pun (föníciai) feltöltődött kikötők
(2023 június)
A legkorábbi i.e. 1100 körül alapított nevezetes föníciai telepek Utica (Tunisz), Hadrumentum (https://en.wikipedia.org/wiki/Hadrumetum), Kition (Citium, Ciprus) ás Cádíz (Ibéria). Cipruson már korábban, az i.e. 1400-as években az ugaritiak és a krétai akhájok is csatáztak a rézbányászatért. A https://en.wikipedia.org/wiki/Category:Phoenician_colonies oldalon némi keresés után megtalálható a Földközi-tengeri telepek története:
Föníciai Földközi-tengeri telepek I.e. 1100-tól, az Atlanti-óceán partján is (Wikipedia)
Korai É-Levantei föníciai kikötők, Byblos a legrégebbi, az i.e. 2600-as évekből, Ugarit kb. i. e. 1700 tól (Tartus, Amrit is Arvadnál. Ullaza az ácsairól volt híres)
A rómaiak vlltak ez elsők, akik a kikötőket (https://www.ancientportsantiques.com/wp-ontent/uploads/Documents/AUTHORS/AdG/AncientStructures.pdf), hullámtörőkkel, mólókkal építették a Mediterráneumban. A föníciaiak és a görögök, akhájok a kikötőket a hajóépítés céljára építették, kiásták a kikötőiket, és a hajókat homokos partokra futtatva tárolták. Éjszaka és októbertől áprilisig nem hajóztak, javították a hajók "eresztékeit", azaz varratait.* A hajók merülése a római gabonaszállító hajók (corbita) idejéig nem haladta meg az egy métert, a nagy hajóké is hagyományosan 80 cm körüli volt. A Gibraltáron túli hajózáshoz magas oldalfalú, vastagabb palánkos és nagyobb merülésű hajókat kellett építeni a föníciaiaknak. (Iulius Caesar szembesült ezzel a problémával, amikor megütközött a venétekkel a La Manche csatornán. Egy nem adriai velencei törzs volt az ellenfele, magas oldalfalú vastagpalánkos hajókkal a La Manche csatornán.
Karthágó (i. e. 814) és Utica nagy kikötővel rendelkező pun városállamok voltak a Földközi tenget partján, a mai Tunéziában. (Karthágó kikötőjében 140+30 sólya volt, 30 a középső szigeten, ahol olyan munkákat végeztek, amihez tűz volt szükséges.) A karthágói kikötő bejáratán átívelő láncokat több ókori szerző is említi, köztük Vitruvius is, aki kifejti, hogy a láncokat a kikötő bejáratának mindkét oldalán lévő tornyokban elhelyezett gépezetek segítségével húzták fel. A lánc hossza a súlya miatt nyilvánvalóan korlátozott volt. A Földközi-tenger partjainál található természetes kikötők úgy 65%-a ősi település. A régi kikötők hullámtörői homokos földnyelvek voltak, amely a szárazföldet közel derékszögben kötötte össze egy part menti szigettel vagy akadállyal. Harang alak akkor fordult elő, ha a part menti sziget távol volt az eredeti partvonaltól.
Utica közel három évszázaddal korábbi alapítású mint Karthágó, Uticát a föníciaiak akkor alapították, amikor Ibériában Cadízt, azaz i.e. 1100 körül. Utica kikötője egy folyó öblében volt, míg Karthágó kikötői, egy kereskedelmi és egy hadi kikötő, egy védett öbölben. (https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_Carthage, a legrégebbi kikötőt Egyiptomban építették i. e. 2570 körül, https://en.wikipedia.org/wiki/Wadi_al-Jarf, mólóval Wadi al-Jarf-nál a Vörös-tengeren.) Karthágó és Utica kikötőinek nem voltak mólóik, a föníciaiak nem építettek mólókat. A római kortól építettek mólókat, mert a rómaiaknak volt tengerálló betonjuk, és jobb mint a mai beton, vulkáni horzsakőből, habkőből (pozzolana a Nápolyi-öbölből) készítették. A római korban is természetes hullámtörőket használtak, de néhány nagyobb kikötőt stratégiai vagy gazdasági okokból betonból (https://www.ancientportsantiques.com/ancient-port-structures/) építettek. Vitruvius „de Architectura” című, i. e. 20 körül keletkezett műve a legfontosabb ókori szöveg, amely a tengeri építési módszerekről fennmaradt. Sajnos rajzok nem állnak rendelkezésre, így leírásai nem egyértelműek. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.
Uticát a Föníciából a Gibraltári-szorosba, Cádizba és az Atlanti-óceánba vezető kereskedelmi útvonalon (Ibériának gazdag fémbányái vannak...) fekvő kikötőként alapították. Pontos alapítási dátuma vitatott. Több klasszikus szerző i.e. 1100 körüli időszakra datálja az alapítását. Kikötője a folyamatos iszaposodás miatt feltöltődött, és az eredeti telep a szárazföldre került. Utica közelében só, ólom és ezüst bányák voltak. (https://www.pnas.org/doi/10.1073/pnas.1821015116). Karthágót közel 300 évvel később alapították (i.e. 814) mintegy 40 km-re Uticától, de a feljegyzések szerint "i. e. 540-ig Utica még mindig fenntartotta politikai és gazdasági autonómiáját hatalmas karthágói szomszédjával szemben", sőt túlélte Karthágónak a rómaik által történt megsemmisítését. Az i. e. IV. századra Utica pun uralom alá is került, a kereskedelmi rivalizálás okozott még háborút is Karthágó és Utica között. Lázadás tört ki a zsoldosok között, akik nem kaptak kártérítést a Karthágónak végzett szolgálatukért, a karthágói erők győztesnek bizonyultak, és rövid ostrom után megadásra kényszerítették Uticát. Karthágót 814-ben a föníciai Türosz városából érkező telepesek alapították, akik magukkal hozták a város istenét, Melqartot. (http://historia-cronologia.lapunk.hu/karthago-1198756) A hagyomány szerint a várost Dido hercegnő alapította (Dido elmenekült Türoszból, miután öccse meggyilkolta a férjét, hogy magához ragadja a hatalmat), a görög és római irodalomban több mítosz is ismert ebben a tárgyban. I. e. 509-ben Karthágó szerződést kötött Rómával, melyben meghatározták kereskedelmi és befolyási övezeteiket. Ez az első római írásos emlék, mely szerint Szicília és Szardínia Karthágó fennhatósága alá tartozott. Az i. e. 5. század kezdetére Utica rovására Karthágó vált a régió kereskedelmi centrumává; egészen addig, amíg a várost Róma meg nem hódította. Karthágó legyőzte a korábbi föníciai kolóniákat (Hadrumetum, Utica, Susa és Kerkouane), és a líbiai népeket, kiterjesztve ezzel hatalmát a mai Marokkótól egészen Egyiptomig. A Földközi-tenger partvidékén irányítása alá tartozott Szardínia, Málta, a Baleári-szigetek és Szicília nyugati része. Az Ibériai-félszigeten további kolóniákat hoztak létre. A 7. században tűnnek el a gömbölyű házak Ibériában, a korábbi, Uticai hatást túlélték.
A földközi-tengeri kikötők egyik legnagyobb problémájára, hogy a hajók számára ugyanis nemcsak a mély vizű, széltől és hullámzástól védett tengeröböl, kikötő a fontos, hanem a szárazfölddel való összeköttetés is. Ez általában efy folyó volt, mert a folyón történő áruszállítás – még folyásiránnyal szemben is – sokkal olcsóbb és biztonságosabb volt, mint
Úgy tűnik, a város vezetői semmilyen anyagi áldozattól nem riadtak vissza, hogy az Ephesos jólétét biztosító kikötőt megmentsék a teljes feltöltődéstől: a 2. században egy gazdag helyi politikus, Ti. Flavius Damianus egy mesterséges szigetet építtetett a Nagy Kikötővel szemben, ahonnan kisebb bárkákkal szállították az árut a városba. Egy kopt szöveg tanúsága szerint az 5. század végén már egyáltalán nem lehetett a város kikötőjébe bejutni.
*De Ephesos nagy riválisának, Milétosnak sem volt könnyebb a helyzete. Ez a település a Maiandros torkolatában feküdt. A városnak az i. u. 1. században még négy kikötője volt, amelyek közül az egyikben egy flotta állomásozott (Strabón XIV. 1, 6. C 635). Nem tudjuk pontosan megmondani, hogy Milétos kikötői mikor szűntek meg
működni. Az Oroszlán Kikötőben végzett ásatások mindenesetre nagy mennyiségű késő ókori kerámiát tártak fel. A milétosiak is bizonyosan tettek lépéseket a feltöltődés megakadályozására, egyesek szerint csatornát építettek a tengerhez. Napjainkban Milétos kikötői huszonnyolc, Ephesos kikötője pedig nyolc kilométerre található az Égei-tenger partjától. Az előbbit a Maiandros (Büyük Menderes), az utóbbit pedig a Kaystros folyó (Küçük Menderes) töltötte fel teljesen, ami nem is csoda. A Büyük Menderes
például 23 889 km²-es vízgyűjtőterületéről a november és március között tartó esős évszakban évente 8,5 millió tonna hordalékot szállít magával a torkolat felé. A mesterségessziget-építésen és a csatornázáson kívül azonban más módszerek is léteztek a feltöltődés megakadályozására. Egy milétosi felirat tanúsága szerint Hadrianus egy falat épített a Maiandros torkolata előtt keresztben, hogy ezzel akadályozza a feltöltődést. Egyes vélemények szerint a Kaystros folyót is megpróbálták elterelni, de ennek
régészeti bizonyítékait még nem találták meg. A régészeti leletek tanúsága szerint a mederkotrás is igen elterjedt módszernek számított. Massilia (Marseilles) római kikötőjében három kotróhajót is sikerült elég jó állapotban feltárni (Jules Verne 3, 4, 5), de a mederkotrásra Tyrus és Sidón víz alá került kikötőjében geológiai bizonyítékokat is találtak.
A Földközi-tenger térségének legnagyobb mesterséges kikötője Portus– Ostia volt, amelynek külső, 69 hektáros medencéjét Claudius kezdte el építtetni Kr. u. 46-ban; a belső, 39 hektáros, hatszög alakú medencéjét pedig Traianus császár ásatta ki i. u. 103-ban. A kikötő működését jelentősen befolyásolta a Tiberis folyó, amely torkolatvidékén
két ágra szakadt: a nagyobbik ág Ostiától nyugatra ömlik a tengerbe, a kisebbik pedig a kikötők alatt folyik el, a mai Fiumicino területén. A geológiai kutatások kiderítették, hogy a i. e. 7–4. században a Tiberis fő ága a későbbi mellékág volt, míg egy második, kisebb ág attól északra torkollt a tengerbe. Emiatt a kikötő medencéit eleve folyami hordalékkal
feltöltött területeken ásták. Mivel a medencéket állandóan fenyegette az eliszaposodás veszélye, több csatornát is ásattak: ezek közül a Fossa Traiana nyomvonala az i. e. 4. században felhagyott folyómedret követte. (A régészeti adatok alapján Ostia alapítása is a Kr. e. 4. századra tehető.) A legújabb kutatások szerint a kikötő feltöltődése mindjárt a megnyitása után elkezdődött, bár az írott források szerint csak lassan haladt, hiszen Portust a 9. században még használták. A feltöltődést az időről időre bekövetkező cunamik és a Tiberis rendszeres áradásai is fokozták. Ennek ellenére Lidia Paroli szerint a külső medence és a Fossa Traiana még a 12. században is használatban volt.
Mivel a mediterrán térség tektonikailag meglehetősen instabil, a szárazföldön és a tengerfenéken is gyakoriak a felemelkedések és lesüllyedések, és ezek a vertikális irányú mozgások a kikötőket is nagyban érintették.
Rhodoson a sólyák – feltehetően az i. e. 227-ben bekövetkezett földrengés hatására – felemelkedtek, ami a dokkok felhagyásához vezetett.
A Kréta nyugati felén található Phalasarna kikötője csaknem 6 méterrel emelkedett meg a tektonikai mozgások következtében.
Alexandria kikötője ezzel szemben átlagosan öt méterrel süllyedt az ókori tengerszint alá, részben a tektonikus mozgások, részben a cunamik, részben
a Nílus hordalékának feltöltő hatása miatt.
Misenum, Baiae, Puteoli és a Portus Iulius kikötője még ennél is lejjebb, tíz méterrel a korabeli tengerszint alá süllyedt, ami annak köszönhető, hogy ezek a kikötők egy
vulkáni kaldera szélén helyezkedtek el. (http://real.mtak.hu/74991/1/Grull_nyomdanak.pdf)
*A hajópalánkokat varratokkal erősítették össze az éleiknél, hornyokat vájtak a palánkokba a varratok számára (karvel palánkozás). Az építési mód a vikingek ideje után is használatos volt az 1900-as évekig. A vikingek építettek először klinker-, átfedésben lévő palánkokkal hajókat.
Varrott kereszttartók, gerendák a fedélzet rögzítésére, a C-vel jelölt lécek alatt volt a papirusz zsinór szigetelés.
(Fenékpalánkos Hufu hajó, magyarázó múzeumi makett, i.e. 2589-2566)
Kereszttartó "varrása" , a palánkok hajlítása lassan, melegen és nedvesen történt
**Cadíz és Huelva: a föníciaiak megfigyelték, hogy a gránithegyek alján kanyargó folyók kanyarulataiban ónérc (kassziterit) található. Az ibériai cadízi, tatessziai régióban ezüstöt is bányásztak, és a patakokban már korai időktől kezdve alluviális ónt mostak (a bronzgyártáshoz szükséges), ami a korban értékesebb volt mint az arany. Az ezüstbányászat növelte a régió vonzerejét, a föníciai városok adózását ezüstben mérték. A pénzverés feltalálása az i. e. 7. században a bronz és az ezüst keresését is serkentette. A késő bronzkorra az ezüst kitermelése Huelva tartományban ipari méreteket öltött. Huelva tartomány városaiban római kor előtti sok ezüst salakot találtak: a föníciai fémművesek 15 millió tonna pirometallurgiai maradékot termeltek a hatalmas riotintói lerakókban. Sok régész ma már Huelvával hozza összefüggésbe az "elveszett várost Atlantiszt". A Guadiana folyónál fekvő Medellínben egy nekropolisz került napvilágra. A Cádízt eredetileg Gadir néven a föníciaiak alapították, Gades néven található. A név jelentése "falakkal körülvett város". Már akkor a félsziget egyik fontos kereskedelmi központja volt, melyet az ősi nyugat-európai városok közül a legrégibbnek tartanak. A hagyomány szerint Cádizt i. e. 1100 körül alapították, de a legrégibb régészeti leletek az i. e. 9. századból valók. A város legfontosabb emléke a föníciai isten Melqart temploma. Néhány történész a templom hatalmas oszlopait Héraklész oszlopaival azonosítja, Melqartot a görögök Héraklész- szel azonosították. A tatessziai kultúra sajátos elemei az importált föníciai vöröscsiszolatú áru helyi utánzatai. A jellegzetes tatesszai bronzok közé tartoznak a körte alakú korsók, amelyekhez a temetkezésekben gyakran társulnak a hurokfogantyús, sekély tányér alakú parazsak, a virágmotívumokkal díszített füstölők, a könyöklő és a dupla rugós fibulák, valamint az övcsatok. Gyarmatosítás előtti nekropoliszokat nem azonosítottak. Az i.e. 7. és 6. század között a falu területén szétszórtan elhelyezkedő kör vagy ovális kunyhók késő bronzkori mintájáról a szárazkő alapozású, téglalap alakú, vakolt szőttesfalakkal ellátott házakra való áttérés az i.e. 7. és 6. század között történt, olyan településeken, amelyek ugyanazon a helyen egymást követő, tervezett alaprajzúak voltak. A legtöbb helyszínt az i.e. 5. században megmagyarázhatatlanul elhagyták.
Kition (Ciprus, Wikipedia): a leletek korai föníciai jelenlétre utalnak Kitionban is, amely az i. e. 10. század elején türoszi uralom alatt állt. Föníciai kereskedők, akiket türosziaknak gondolnak, gyarmatosította a területet, és kiterjesztette Kition politikai befolyását. I. e. 850 körül után a szentélyeket [a kathari helyszínen] a föníciaiak már újjáépítették.