A letelepedett etruszkokat a föníciaiak (punok) és a görögök Ny-Mediterráneumba történő bevándorlása követte i.e. 1000 és i.e. 700 között (4)
Az 5. századból találtak egy fontos etruszk freskót (Tomba del Nave, Etruria), amely az első kétárbocos hajót ábrázolja. Az etruszkok két nagy hátszélvitorlát szereltek a kétárbocosokra (3, 93.o.):
Az első két árbocos szállító hajót az etruszkok építették, falikép és rekonstrukciók (3, 4, https://warther.org/Carvings.php, a görögök már három árbocost is.)
Indokolható elképzelés a sok evező soros hajók evezőseinek elrendezéséről (4)
Az ókorban az egy csoportban, az egymás felett, egy csoportban ülő evezősök számára utaló számok alapján nevezték el a hajókat. Fizikai okokból három evezősorosnál több soros hajókat nem építettek, de több evezőst ültettek egy evezőhöz, továbbá ferde evezőpadokat építettek, és evezőszekrényeket. Az evezőket néha súlyokkal, ólommal egyensúlyozták ki. Az alsó evezőkre bőrzsákokat húztak, hogy ne csapjon be a víz, az evezőket evezőszegekhez rögzítették, bőrszíjakkal. Minden evezősnek volt saját ülőpárnája.
Pentecontera, egy evezősoros (monera) (4)
Görög két evezősoros diera, 25-30 méter hosszú, 1 méteres merülésű döfőorros (raman) hadihajó (5)
Római két evezősoros, döfőorros biremis. A harci emelvényeket, "bástyákat" a csata után vízbe dobták (4)
Római két evezősoros biremis, az első (artemon) vitorla kisebb volt, a vitorlákat az ütközetekben nem használták (4)
HÁROMEVEZŐSOROS GÖRÖG HAJÓK (TRIERA, TRIREMIS NÉVEN)
A Mainzi Tengerészeti Múzeum képe az evezőszekrényről (4)
A fedélzetre épített kiálló rész az evezőszekrény. A hajótestben ülő evezősök görög elnevezése talamiták. (4)
Az evezőszekrények alkalmazásakor, -feltéve, hogy azonos ütemben eveztek minden sorban, és kb. azonos hosszúságú evezőkkel eveztek- nem akadtak össze az evezők. A háromevezősoros és döfőorros trierák -és a hasonló elven épített dierák-, továbbá azok a változataik, amikor több embert ültettek egy evezőhöz, sok száz évre meghatározta vitorlás gályák történetét, a dierák lettek az általánosan használt hadi- és szzállítóhajók. A tengeri csatákban alkalmazott taktika szerint le kellett törni az ellenséges hajó evezőit, főleg a kormányevezőit, vagy betörni az oldalát. A védekező stratégia a "sündisznóállás" volt, A vitorlás gályák sikerének az ostromgépek (katapultok) elterjedése vetett véget, mert ezekkel távolról is lehetett támadni. Az ostromgépek Nagy Sándor halála után az i.e. 200-s években terjedtek el.
Háromevezősoros trireme reliefje az Akropoliszon (4)
Rekonstruált, bronzzal borított döfőorros (raman, rostrumlat), háromevezősoros trireme, fő- és segéd-fenékgerendákkal építették, nem gerinces hajó, hosszanti feszítő kötelek (hypozomat) tartották össze, nehéz hajó volt (4)
Görög márom evezősorosok (4)
AZ ETRUSZKOK
I.e. 540-ben az atruszkok Karthágóval szövetségben megnyerik az Alalia-i csatát a görögök ellen, (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Alalia, a görögök kb. 40 pentecoterát vesztettek, a csatákat később részletezzük). Egy évszád etruszk aranykor következett a tengeri kereskedelemben, a görög kolóniákkal, Ióniával és Attikával. Az etruszkok hataloma i. e. 480 után csökkeni kezdett, mert Rómából elűzték az etruszk uralkodóházat, majd délen vereséget szenvedett az etruszk sereg. Az etruszkok i.e. 474-ben a Kümé melletti tengeri csatában (a Nápolyi-öbölben) vereséget szenvedtek a szürakuszaiaktól, akik akadályozták, hogy az etruszk kereskedelmet a Földközi tenger nyugati medencéjében. A vereség Etruria gazdasági és politikai hanyatlásának kezdetét jelentette: elvesztették a Tirrén-tenger feletti uralmat, háttérbe szorultak a görög világhoz fűződő kereskedelmi és kulturális kapcsolataik. A művészetek és a kézműves mesterségekre is hatással volt. A válság főképp a déli, tengerparti városokat érintette; a belső területek és a Pó-folyóvidék települései ezzel szemben ismét gyors mezőgazdasági fejlődésnek indultak. Két adriai kikötőn, Adrián és Spinán keresztül új útvonal jött létre Görögország felé, az i. e. 4. század folyamán Etruria gazdasága ismét megerősödött, de i. e. 396-ban a rómaiak elfoglalták Veiit, és lerombolták a várost (https://hu.wikipedia.org/wiki/Etruszkok), az etruszkok római polgárok lettek.
Az alaliai tengeri csata (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Alalia) i. e. 540 és Kr. e. 535 között zajlott Korzika partjainál a görögök és a szövetséges etruszkok és karthágóiak között.
474-ben az etruszkok képesek voltak egy új flottát felállítani, hogy közvetlen támadást indíthassanak Cumae ellen. Az i. e. 474-ben vívott tengeri csatában szirakúzaiak és Cumae egyesített haditengerészete harcolt az etruszkok ellen. A csatában a szirakúzai I. Hiero szövetkezett a dél-itáliai tengeri görög városok tengeri erőivel, hogy megvédjék magukat az etruszkok dél-itáliai terjeszkedése ellen. 474-ben a Nápolyi-öbölben fekvő Cumae-nál találkoztak az etruszk flottával, és legyőzték. Vereségük után az etruszkok elvesztették politikai befolyásuk nagy részét Itáliában. Elvesztették a tenger feletti ellenőrzést, és területeiket végül a rómaiak, a szamniták és a gallok foglalták el. Az etruszkok később csatlakoztak az i. e. 415-ben a Szürakuza-iak elleni sikertelen athéni hadjárathoz, ami még inkább hozzájárult a hanyatlásukhoz. Előzménye: miközben Karthágó i. e. 509 után Szardínián egy bennszülött felkelés kezelésével volt elfoglalva, a görög Szirakuszai város szövetkezett a görög Agrigentum városával, hogy kihívást intézzenek a karthágóiak ellen Szicíliában. Ez adta a Karthágó és a görögök közötti szicíliai háborúk (i. e. 480-307) előzményeit.
Első pun háború idején (https://hu.wikipedia.org/wiki/Els%C5%91_pun_h%C3%A1bor%C3%BA)
Dionüsziosz i. e. 368-ban ismét megtámadta a pun birtokokat, és megostromolta Lilybaeumot. Flottájának veresége súlyos csapást jelentett. I. e. 367-ben bekövetkezett halála után fia, II. Dionüsziosz békét kötött Karthágóval, és Karthágó megtartotta a Halcyas és a Himeras folyótól nyugatra fekvő szicíliai birtokait.
Karthágó i. e. 345-ben csapatainak sikerült bevonulnia a Szürakúzába az egy politikai vetélytárs meghívására. Timoleon i. e. 343-ban átvette a hatalmat Szirakuszában, és megkezdte a karthágóiak szicíliai birtokainak fosztogatását. A karthágóiak szicíliai expedíciója i. e. 339-ben a krimissusi csatában megsemmisült. Az ezt követő békeszerződés értelmében Karthágó a Halcyas folyótól nyugatra fekvő területek felett továbbra is Karthágó rendelkezett.
Miután Agathoklész békét kért, Karthágó rövid ideig ellenállás nélkül uralta Szicíliát, ami a pirrhoszi háborúval ért véget. A szicíliai pirrhoszi hadjárat, a pirrhoszi háború második szakasza (i. e. 280-265), amely végül a pun háborúkhoz vezetett, a görög-pun háborúk végső részinek tekinthetőek. A balkáni epiruszi Pürrhosz Szicíliába érkezett, hogy megmentse a szigetet a karthágóiaktól, meghódította Palermót, Eryxet és Iaitiast, de Lilybaeum ostroma kudarcot vallott. Ezért visszatért Itáliába. Róma, Szicília közelsége ellenére, nem vett részt az i. e. 5.,4., 3. századokban lezajlott szicíliai háborúkban, mivel a i.e. 5. században Latiumban zajló helyi konfliktusokra, a i. e. 4. században pedig magának Itáliának a meghódítására összpontosított, és nem volt flottája. Róma későbbi szicíliai szerepvállalása vetett véget a szigeten folyó végtelen háborúskodásnak.
Római hadihajó rajza és vázlata, az utóbbi hadigépek megjelölésével a fedélzetén (4)
lövedékei arra kényszerítették a rómaiakat, hogy nagy emberáldozattal járó, közvetlen támadásokat kíséreljenek meg a kialakult patthelyzet miatt.
Soluntum (Szicília, https://en.wikipedia.org/wiki/Soluntum): Alapításának időpontja - akárcsak Panormusé (Palermo) - ismeretlen. Panormushoz való közelsége miatt Soluntum azon kevés kolóniák egyike volt, amelyeket a föníciaiak megtartottak, amikor a görög kolóniák szicíliai előrenyomulása elől meghátráltak, és a sziget északnyugati sarkába vonultak vissza. Ezután Panormusszal és Motyával együtt az uticaiaktól a karthágóiak kezébe került, vagy legalábbis e nép függőségébe került. Soluntum rendületlenül kitartott a karthágói szövetség mellett még i. e. 397-ben is, amikor Dionüsziosz feldúlta, de eredménytelenül. Az első pun háború alatt még mindig Karthágó pártján állt, és csak Panormus eleste után nyitotta meg Soluntum is a kapuit a rómaiak előtt. A rómaiak uralma alatt továbbra is fennmaradt, mint városi rangú település.
Palermo (Szicília, Panormus, Sys, Ziz, i.e. 734) Szicília három fő föníciai kolóniájának egyike lett, Motya és Soluntum mellett. A föníciai jelenlétre utaló leletek alig vannak, és a belváros igen népes központjában maradtak fenn, ami költségessé és logisztikailag nehézkessé teszi az ásatásokat. A föníciaiak telepe a kikötő és a hegyek közötti útakon volt, amelyek ma a Via Cappuccini és a Corso Pisani nevű utak, melyeken kereskedtek és szállították a cédrusfát a hegyekből.
** Archimédesz találmányai: "kiválasztott magának a királyi flottából egy háromárbócos szállítóhajót, amelyet sok ember nagy fáradsággal vonszolt a partra, és miután sok utast és a szokásos rakományt elhelyezték a fedélzeten, a hajótól egy kissé távolabb leült a partra, és minden nagyobb erőfeszítés nélkül, kezével bonyolult csigasort mozgatva a hajót simán és egyenletesen húzta magához, mintha az a vízen siklott volna tova" (https://hu.wikipedia.org/wiki/Arkhim%C3%A9d%C3%A9sz).
Arhimédészi vízemelő
Az archimédeszi csavar: (https://hu.wikipedia.org/wiki/Arkhim%C3%A9d%C3%A9szi_csavar) más néven csavarszivattyú víz emelésére alkalmas egyszerű gép, amelyet például arra lehet használni, hogy a vizet az alacsonyabban fekvő vízfelszíntől a magasabban fekvő öntözendő területre juttassák. Az arkhimédészi csavar a legrégebbi ismert szivattyú. Bár Archimédesz ókori görög tudósról nevezték el a csavarszivattyút, nem ő volt az eszköz első elkészítője, az ókori Egyiptomban találták fel. Már a görögök is ismerhették az Arkhimédész kora előtti időkben. A görög kereskedők és utazók tudományos ismereteket, találmányokat Egyiptomból importáltak. (A csavarszivattyú csavarorsóból és az azt körülvevő hengeres házból áll. A csavarorsót általában szélmalommal vagy kézi meghajtással forgatták. A folyadékba ferdén, a vízszintessel kis, kb. 20°-os szögben beállítva működik. A hengeres ház és a csavar érintkezésének nem kell tökéletesen vízzárónak lennie, a szerkezet mindaddig működtethető, amíg a fordulatonként kimerített folyadékmennyiség nagyobb a menetekből fordulatonként visszaszivárgó mennyiséghez képest. A felsőbb menetből átszivárgó folyadék az alatta levő menetre kerülve visszatér a szállítás irányába, így használat közben egyensúly alakul ki, a hozam állandó. A szerkezetnek létezett olyan változata is, melyben a csavart a hengeres házhoz rögzítették, így a részek együtt forogtak. A csavarorsót szurokkal, gyantával vagy egyéb kötőanyaggal erősítették a hengerhez, vagy a kettőt egy darabban öntötték bronzból.
(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998.
(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.
(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973.
ill. Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, (1981). ISBN 963 11 5573 0
(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerült utólag kideríteni, a NET-s kutatás sajátsága, hogy nagy, összegyűjtött, összeolvasott agyag mennyiségileg kis része egy dolgozat és utólag nem sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét, mert képnévként csak egy szűk karakterkészlet menthető, amúgy érthetően.
(5) GULAS, Stefan és LESCINSKY, Dusan: A vitorlás hajók története, Madách Kiadó.1984.