A hükszószok hajós bevándorlók, kereskedők voltak Levantéből (Retjenu-ból, Ugaritból),
fokozatosan telepedtek le a Nílus-deltában
(2026 szeptember)
Az ókorban a népek nem nemzetek, nyelvek, hanem városállamok szerint különültek el, igaz az állítás Ugaritra és a föníciaiakra is, Büblosz és Ugarit a legrégebbi föníciai városok. Tudni lehet, hogy az i.e. 2600-as évektől, Dzószer fáraó idejétől Egyiptom felségterülete Bübloszig ért, ezért az első föníciai kikötők É-n alakultak ki Levantéban: Ugarit, Szimirra, Arvad, Ulazza, és természetesen Büblosz, ahonnan a cédrusfát szállították Egyiptomba. Az ugaritiak az Amanus hegységből szerezték be a cédrusfát, Levante legészakibb sarkából.
A kutatások azt mutatják, hogy a föníciaiak, a hükszószok és az ugaritiak hasonló nyelveket, Ny-sémi nyelvet beszéltek és amorita eredetűek voltak, feltehetően jól megértették egymást. A kutatások azt is mutatják, hogy azonos volt az eszközhasználatuk és a Baál-kultuszuk, a mediterrán bronzkori főistenek a nap- és a viharistenek voltak. Ugarit egyiptomi adófizető volt, amikor Egyiptom hatalma Ugaritig ért, később a hettitáknak is fizetett adót, sőt Merenptah fáraó idején, az i. e. 1200-as években egyiptomi gabonát szállított a hettitáknak, sok hajóval. Az ugariti eredetű Baal vallás területi elterjedtsége egybe esik a föníciai és hükszósz kultúrák levantel területével. A kutatás módja az internetes keresés volt, MI-vel is, célja az ismeretterjesztés.
Hükszósz birodalom i.e. 1600 körül
Retjenu (Retenu) az ókori egyiptomiak elnevezése, a tágabb levantei, szíriai régió, ahol a sémi nyelvű kánaániták, amoriták éltek. Retjenu a Sínai-sivatagtól északra és a Taurus-hegységtől délre fekvő régió között feküdt Dél-Anatóliában. A Retjenu kifejezést a Középbirodalom idejétől (kb. i. e. 2000–1700) használták a területre. Retjenu földrajzi területe az Újbirodalom idején (kb. i. e. 1550–1069) hercegek által uralt kis államok együttese volt. A Retjenu-nak tekintett terület határai az idők során katonai, politikai és gazdasági tényezők miatt valamennyit változtak, két földrajzi régióra oszlott. A délebbi régió, Djahy (Amurrutól D-re fekvö terület), Aszkalon és a Libanon-hegy közötti területet foglalta magában, amely a szárazföld belsejében a Galileai-tengerig húzódott.
Az északi régió, Amurru, a Libanon és a Taurus-hegység között húzódott. III. Thotmesz (i. e. 1479–1425) nyugat-ázsiai katonai hadjáratai során Dzsahi területét Felső-Retjenuként emlegették, Kánaán területét foglalta magában. Az Alsó-Retjenu kifejezés Amurru területére utalt, és magában foglalta a föníciai É-i partvidék mentén fekvő városokat is. Retjenu lakói i. e. 2000 körül az amoriták voltak. A kor és a régió legnagyobb kikötője Ugarit volt, a ciprusi rézzel kereskedett, erős hadiflottája volt.
É-Retjenui föníciai városok: Ugarit, Arvad (Tartus, Amrit), Szumur vagy Szimirra, Ullaza és Büblosz
Amoriták
Az egyiptomi „Aamu” kifejezés, amelyet amoritának, „ázsiai"-nak fordítanak, az É- Levantéból származó népekre utal, pl. a hükszószokra is használták (https://en.wikipedia.org/wiki/Hyksos) . A XII. dinasztia (i. e. 1991–1802) korabeli Sinuhe történet című szövegében az „Aamu” szót Retjenu népére használják. A „nyugat-ázsiai” kifejezést is Retjenu népére használták, de általánosságban a mai Törökország, Irán, Irak, Szíria, Libanon, Jordánia, Palesztina területén található területekre is utalhatnak vele.
Az amoriták nagy és befolyásos népcsoport voltak az ókori Közel-Keleten, Mezopotámiában, Levantéban a bronzkorban. Az amoriták egy északnyugati sémi nyelvet beszélő nép voltak, akik az i. e. harmadik évezred közepén jelentek meg. Eredetileg nomád törzsek voltak a É-Levantében, akik Mezopotámiába vándoroltak, és végül számos városállamban régióban dominánssá váltak. Városállamokat hoztak létre, mint például Mari, Ebla, és Babilont, Isint, Larsát, Assurt, Jamhadot (Aleppo) és Katnát, és befolyásuk kiterjedt Kánaánra és Szíriára is. Az amorita dinasztiák más levantei központokban is uralkodtak, mint például Katna, Ugarit, Büblosz és Hazor.
A III. Ur-i dinasztia korában (kb. i.e. 21. század) beszivárogtak be Sumér és Akkád területeire. Az „Aamu”-k, az amoriták az i. e. 2. évezredben asszimilálódtak a mezopotámiai kultúrákba a babiloni és asszír területeken, ahol I. Samsi-Adad és Hammurápi megalapították a Óbabiloni Birodalmat. Az asszimiláció fokozatos folyamat volt, amely magában foglalta a helyi kultúra átvételét, a nyelvük megváltoztatását és a babiloni társadalmi, politikai rendszerbe való beolvadást. Az asszimiláció fontosabb lépései: a Babiloni királyság alapítása: az amorita Hammurapi i. e. 18. században létesítette az Óbabiloni Birodalmat, ami a mezopotámiai kultúra részévé tette az amoritákat (https://www.worldhistory.org/timeline/amorite/).
Aztán Kr. e. 2300-ban számos városállam pusztult el Szíriában, beleértve Eblát is, valószínűleg egy hadjárat során, amelyet a dél mezopotámiai Akkád királyság indított a leigázásukra. fokozatosan meg is telepedtek a két folyó közt, és számos királyságot alapítottak, az első jelentőset Larszában, vagy I. Samsi-Adad az első, rövid életű Óasszír birodalmat. Leghíresebb királyságuk Babilon volt, leghíresebb királyuk Hammurapi (Kr. e. 1792 - 1750), az Óbabiloni Birodalom alapítója. Az amoriták nem egyetlen „Amorita államot” hoztak létre, hanem számos városállamot alapítottak észak-szíriai és észak-mezopotámiai területeken, amelyek közül több is ismert lett a korabeli forrásokból. Az általuk alapított egyik leghíresebb dinasztia az óbabiloni birodalomé volt, amelyet Hammurapi vezetett.
Hanyatlásuk: i. e. kb. 1595 -ben a hettiták kifosztották Babilont, ezzel véget vetve az amoriták uralmának. I. e. 1600 után az olyan városokban, mint Aleppo és Ebla, az amoriták dinasztiáit megdöntötték vagy beolvasztották más kultúrákba. Ny-ra és D-re vándoroltak. később az amoritákat már nem említik név szerint a történelmi feljegyzésekben, ami a környező népekbe, például a babiloniakba, az asszírokba és később az izraelitákba való teljes beolvadásra utal.
Nem egyik napról a másikra tűntek el, identitásuk fokozatosan elhalványult, ahogy városaik elestek, nyelvük és szokásaik pedig másokkal keveredtek.
Ugarit (Ugaritta hettita nyelven) és a Hazzi hegy az ősi Baal-Haddad templommal (Wikipedia, Trója Wilusa néven)
Ugarit a kiterjedt egyiptomi, anatóliai, ciprusi, krétai és mezopotámiai kereskedelmének köszönhette gazdagságát. Jó kereskedelmi kapcsolatai voltak a mükénéi Görögországgal is. Elsősorban ciprusi rezet, valamint illatszereket, gabonát, fát, sót és bort exportált. A város kikötője az i.e. 1700-as évektől nevezetes, (mai arab nevén Minet el-Beida), ahol a Közép- és Kelet-Mediterráneum szinte minden nemzetének hajósai megfordultak és kereskedelmi lerakatokat hoztak létre. A kikötő egyik raktárépületének romjai között 1000 flaska illatosított ciprusi olaj került elő. A virágzó városnak az Akropolisz és a királyi paloták között, valamint az Alsóvárosban és a Déli városban kiterjedt lakónegyedei voltak, kőből, illetve kőalapokra épült téglafalakból álló házakkal. A falakat és a hajóikat Latakia-i aszfalttal szigetelték. Nagy hajóépítő kikötője volt, több mint 100 sólyával. A város feletti Hazzi-hegyről figyelték a hajókat, itt épült ez egyik legrégebbi Baál templom. Az ugariti hajóépítés különbözött a minószi és az egyiptomi hajóépítéstől., nem használták az egyiptomi hosszanti merevítő kötelet, helyette külső hossztartókat, fenékgerendát használtak. Az Uluburun nevű roncs i.e. 1305-ből egy ugariti hajó, rekonstruálták.
Újjáépített fenékgerendás és gazdag ugariti hajó (Uluburun hegyfoknál találták Anatóliában, 1305-ben sűllyedt el)
Közel-Kelet a hükszosz idők végén, i.e. 1550 körül
A hükszószok egyiptomi jelenléte i.e. 1720 - i. e. 1550 közé tehető. A Deltában történt génvizsgálatok szerint vegyes - egyiptomi és levantei- származásúak, a testmagasságuk közel tíz centivel több volt, mint az egyiptomiaké. A származáseredetet szeretnénk alátámasztani a hükszósz panteon vizsgálatával, a kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismereterjesztés. Belátható, hogy az amorita, az ugariti és a hükszosz panteonok azonosak.
A hükszószok egy bizonytalan eredetű népcsoport volt, akiknek hatalomra kerülése az ókori Egyiptomban jelentős történelmi fordulópontot jelentett.
Ázsiai származásúak: valószínűleg Egyiptomtól északkeletre lévő régiókból származtak, elsősorban Retjenuból, Kánaánból és Szíriából, a tágabb Levantéhoz tartozó területekről. I.e. 1720 -tól tűnnek fel a hükszószok a Deltában, ahol nagy kikötővárost alapítanak, Avariszt.
A hükszószok Alsó-Egyiptomban, a Nílus-Deltában elkülönültek az egyiptomiaktól, nem költöztek be városaikba, hanem erődített katonai táborokban laktak. Derékszögű, vertföldes építményeket – a legnagyobb a hükszósz főváros, Avarisz volt – Egyiptom mellett a régészek Palesztinában, pl. Jerikóban is találtak. Nem vezettek be Alsó-Egyiptomban sem saját adminisztrációt, megelégedtek a városok egyenkénti adóztatásával. Legfontosabb hozzájárulásuk az egyiptomi kultúrához a levantei, retjenui istenek megismertetése volt, segítették az Egyiptomra addig jellemző elszigeteltség feloldását.
Az erőszakos hatalomátvételről szóló régebbi elméletekkel ellentétben a legújabb kutatások azt sugallják, hogy a hükszószok hajós bevándorlók, kereskedők voltak, akik fokozatosan telepedtek le a Nílus-deltában, Avariszban, és végül gazdasági és katonai erejük révén kerültek hatalomra. A fővárosukból, a Delta-i Avarisból származó csontvázak stroncium izotóp elemzése azt mutatja, hogy sok, az uralmuk előtti eltemetett személy külföldön született, ami inkább hosszú távú migrációra, mint hódításra utal. Átlagos magasságuk közel 10 cm -el magasabb volt, mint az egyiptomiaké (https://www.historyskills.com/classroom/ancient-history/hyksos/, https://www.smithsonianmag.com/smart-news/first-foreign-takeover-ancient-egypt-was-uprising-not-invasion-180975354/ ). Kulturális emlékek hibrid kultúrát mutatnak: A Tell el-Dab’a (ősi avarisi) régészeti leletei az egyiptomi és a levantei stílusok keverékét mutatják, a fazekasságtól a temetkezési szokásokig. Ny-Sémi nyelveket beszéltek: a hükszósz uralkodók nevei, mint például Khyan, Yaqub-Har és Apepi, arra utalnak, hogy nyugati sémi nyelveket beszéltek, amelyek szorosan kapcsolódnak az ókori Levante amorita nyelveihez. Technológiai hatás: A hükszoszok új katonai taktikákat és technológiákat vezettek be, beleértve a lovas harci szekereket és az összetett íjakat, amelyek tartós hatással voltak az egyiptomi hadviselésre, az ónbronz, ciprusi rézeszközök használatát, az i.e. 1600-as évek előtt Egyiptomban csak az arzénbronz és timnai rézeszközöket használták. A hükszosz kifejezés az egyiptomi heqa khasut szóból származik, ami „idegen földek uralkodói"-t jelent, és az ázsiai törzsfőnökökre volt használatos. Történetük meggyőző példa arra, hogy a migráció, a kulturális csere és a politikai ambíciók hogyan alakítják át a civilizációkat. 
Avarisznak három kikötője volt, fővárosként egy hajós nép fővárosa volt
Ugarit kereskedelme
Ugarit egy nyüzsgő bronzkori kikötőváros volt a Földközi-tenger keleti partján az i. e. 1600-as évektől i. e. 1183-ig. Kereskedelmi hálózata hatalmas és változatos volt. Fémek: a réz (különösen Ciprusról), az ón, az ezüst és a bronz központi szerepet játszott Ugarit gazdaságában, szerszámokhoz, fegyverekhez és dísztárgyakhoz használták.
Ugarit egy nyüzsgő bronzkori kikötőváros volt a Földközi-tenger keleti partján az i. e. 1600-as évektől i. e. 1183-ig. Kereskedelmi hálózata hatalmas és változatos volt. Fémek: a réz (különösen Ciprusról), az ón, az ezüst és a bronz központi szerepet játszott Ugarit gazdaságában, szerszámokhoz, fegyverekhez és dísztárgyakhoz használták.
Mezőgazdasági termékek: gabona, a bor, az olaj és a szárított hal alapvető fontosságú volt mind a helyi fogyasztás, mind az export számára.
Luxuscikkek: Az illatszerek, a textíliák és a finom kerámiák, beleértve a mükénéi és minószi kultúrákból származó importot is.
Kézműves termékek: Ugarit faipari termékeket exportált, gyártott. mint a bútorok és a díszített kerámiák. haszonállatok és bőrtermékek.
Kereskedelmi partnerei voltak Egyiptom, Mezopotámia, Ciprus, Kis-Ázsia, azAz Égei-tengeri és a levantei városok. Stratégiai elhelyezkedése nemzetközi kereskedelmi központtá tette, amely kontinensek közötti kultúrákat és gazdaságokat kötött össze: https://historyandarchaeologyonline.com/ugarit-ancient-international-port-and-threatened-syrian-treasure/, https://www.youtube.com/watch?v=HSHkLTZMuk0, (https://www.cambridge.org/core/journals/iraq/article/abs/metal-trade-of-ugarit-and-the-problem-of-transportation-of-commercial-goods/288D631EBD77E72D691B387AAD0453D3).
Ugarit kikötője a bronzkor legnagyobb kikötője volt a mai Ras Shamra közelében, Szíria földközi-tengeri partján fekvő Ugarit i. e. 1183 körüli drámai összeomlásáig virágzott. Ugarit már i. e. 7000-ben lakott volt, kereskedelmi központként való felemelkedése az i. e. harmadik évezredben kezdődött.
Stratégiai elhelyezkedés: Egyiptom, Mezopotámia és Kis-Ázsia között Ugarit kikötője létfontosságú összeköttetéssé vált az ókori hatalmakat összekötő kereskedelmi útvonalakon. Rezet importált Ciprusról, a részállításban monopolizált helyzetben volt. A kikötő -mint a korabeli többi kikötő is- hajóépítő kikötő volt, több mint 100 építőhellyel, sólyával. A korban a kikötőkben kereskedelmi raktárak voltak, a hajókat homokos partra húzva, partra futtatva, a kikötők mellett tárolták. A hajók merülése csak 70-90 cm volt, ásott mediterrán kikötőket építettek egész a római időkig. Ugarit sikere nem csak a katonai erőn alapult – a gazdasági pragmatizmus és a diplomácia miatt is virágzott, semleges terepként szolgálva a szerződések és cserék számára, egyensúlyozva Egyiptom és a hettiták között, mind a két hatalomnak adót fizetett Ugarit. (Későbbi példa Ragúza, azaz Dubrovnyik az ottománok idején).
Ugarit város 20. században felfedezett levéltárai, a sok agyagtáblája részletes hajózási feljegyzéseket és diplomáciai levelezést tartalmaznak, amelyek mutatják tengeri közvetítő szerepét. Az ugariti leletek jelentősek, mert a zavaros i. e. 14. század politikai viszonyainak megismeréséhez alapvető írásos forrásokat találtak, öt nagy levéltár került elő. 1958-ban egész könyvtárnyi irodalmat találtak, majd 1973-ban további 120, 1994-ben 300 darab újabb tábla került elő. A táblákon hét nyelv forrásai olvashatók. Az ugariti nyelvjárás a város feltárása előtt ismeretlen volt, e nyelvemlékek az első föníciai betűírásos, ugariti ábécés szövegek, az ékírás egyszerűsödésének legutolsó fázisát képviselik. Nemcsak a diplomáciai levelezés fontos, hanem a „phoinikok” (föníciaiak, innen a pun név) költészetét és mitológiáját is megismerhettük. Az ugariti a sémi nyelvek egyike volt, és a klasszikus héberrel, az ótestamentum nyelvével állt rokonságban. A táblák a sémi irodalom darabjai nagy jelentőséggel bírnak a nyelvészet és a Biblia tanulmányozói számára, hisz a zsidók korai történelme e környezetben játszódott le.
A hettiták expanzív politikát folytattak, és Szíria elsődleges célpontjuk volt. A hettiták részéről Ugarit felé útban volt Jamhad, majd az ez idő tájt alakuló Mitanni. I. Hattuszilisz Alahtum ostroma alkalmával esett el, I. Murszilisz pedig Mezopotámiában az amorita Óbabiloni Birodalom történetére tett pontot. VI. Níkmepa uralkodásától Hatti garantálta Ugarit határait, és kiterjedt szövetségi rendszer jött létre Amurrú közreműködésével. A óhettita kort összeomlás követte, ekkor a hódító szerepet a hurrik vették át. A rendszeresen bekövetkező északi és keleti támadások egyiptomi szövetségkötésre kényszerítették az ugariti uralkodókat. Ebben a periódusban az egyiptomi hatás volt erős a városban. Az eddig ismert első egyiptomi származású lelet egy I. Szenuszert (i. e. 1900-as évek) korából való gyöngy. Ettől kezdve a középbirodalmi fáraók sztéléi és szobrai jelennek meg. Zimri-Lim levéltára is említi Ugaritot, és már minószi áru is megjelenik. Az ugariti fellegvár Baál-temploma is ekkortájt épült.
Az amorita panteon a mitológiában az istenségek rendszere, amelyben a főisten Baál-Hadad, az ősi nyugati sémi viharisten volt. Ez a panteon több istenből és istennőből állt, akik a természeti erők, az élet és a halál, valamint más fontos fogalmak felett uralkodtak.
Legfontosabb istenségek:
Baál-Hadad a vihar, az eső és a termékenység istene, a föníciai panteon legfőbb alakja volt, akit Föníciában a leghatalmasabb istennek tekintettek.
Malkart: föníciai mitológiában fontos istenség, akit a tengerrel, a kereskedelemmel és a hódítással hoztak összefüggésbe. A föníciai tengerészek és kereskedők a tengeri utazásuk során Malkart segítségét kérték.
Astarte, Anat: föníciai panteonban a legfontosabb istennő volt, aki az égen, a szerelemben, a termékenységben, a háborúban és a prostitúcióban is játszott szerepet.
Eszmun: az orvosi gyógyítás és a gyógyítók istene volt.
Vallási gyakorlat: áldozati ünnepek, lakomák, italozás, kultikus paráznaság, mint mágikus termékenységi rítus
Bálványimádás (https://divinenarratives.org/baal-worship-origins-biblical-context-and-archaeological-evidence/, https://www.thearchaeologist.org/blog/the-worship-of-baal-in-the-ancient-levant).
Az ugariti panteon, sőt hosszú ideig az egész kánaáni panteon élén Él állt, mint főisten. Ő volt az istenek és az emberek atyja, ezzel összefüggésben az Ég és a Föld teremtője. Az ugariti főisten nevével a Bibliában is találkozunk; többes számú alakjaival: Élim vagy Elohim. A biblia másik istenneve, a Jahve (JHVH) szintén megtalálható egy töredékben Jw (Jav) formában. Él felesége Asera, a szerencse, a szerelem és a termékenység istennője.
A hierarchia főistene, Baál – korábban viharisten – aki összetűzésbe került a mindenség urával és letaszította trónjáról. Baál tulajdonképpen nem más, mint az „úr”, ha pedig helységnév is járult hozzá, akkor az istenség mindenkori helyi megjelenési formáját jelölte. Ily módon találkozhatunk Baál-Szidón, Baál-Gebal stb. istennel. Felesége Anát, a termőföld úrnője; Mót pedig a halál és az alvilág felett uralkodott. Mót a szövegekben gyakran mint istenek fia szerepel. Ő atyjának, Él-nek a kedvence. A szövegekben gyakran szerepel még Sapas (wd), a napistennő és Istár a hajnalcsillag (Venus) hímnemű istene.
A hükszósz panteon fő istenei a kánaánita istenek, Baál és Anat voltak. Átvették az egyiptomi Szét istent, beépítették Baált az egyiptomi panteonba, Széttel azonosítva őt, aki az erővel és a káosszal volt összefüggésben. A hükszószok, egy nyugat-sémi nép, saját isteneiket hozták magukkal Egyiptomba, és átvették a helyi egyiptomi szokásokat és vallási gyakorlatokat is.
Főistenségek:
Baál, a fő kánaánita és viharisten, akit a hükszósz az egyiptomi Szét istenséggel társítottak.
Anát (vagy Anath), a háború és a termékenység kánaánita istennője, akit Baál mellett főistenségnek tekintettek.
Szét: Az egyiptomi viharisten és a káosz istene, akit a hükszószok saját istenükkel, Baállal azonosítottak.
Vallási szinkretizmus ebben az esetben: a hükszósz nép nem lecserélte az egyiptomi istenségeket, hanem beépítette saját isteneit, például Baált és Anatot, az egyiptomi vallási keretrendszerbe, ami vallási szinkretizmus, és nyilvánvaló Baál Széttel való azonosításában. Kulturális integráció: miután uralmuk alá került Egyiptomban, beépítették az egyiptomi isteneket és szokásokat saját vallási kultuszukba és életmódjukba
Kánaánita gyökerek: a hükszószok egy sémi nép volt, amelynek eredete a Levantéból (Retjenu régió) származott.
Vallási különbségek: az integráció ellenére a hükszósz és az őslakos egyiptomiak közötti vallási különbségek ellenségeskedéshez, párhuzamos társadalmakhoz, háborúkhoz vezettek.
A Baal vallás területi elterjedése
Baal imádata széles területi elterjedtséggel bírt az ókori Közel-Keleten és a Földközi-tenger térségében, évszázadok alatt fejlődött és alkalmazkodott a helyi kultúrákhoz. A Baal imádat főbb régiói:
Levante, a Baal imádat az ókori sémi népek körében keletkezett. Központi szerepet játszott a vallási életben, Ugaritban (a mai Rasz-Samra Szíriában), Büblosz és Szidonban.
Föníciában, ahogy a föníciai kereskedők terjeszkedtek a tengeren, a Baal imádatát a Földközi-tengeren át elterjesztették. A városokban, mint Türosz és Szidon, jelentős templomok álltak Baal tiszteletére, később Malkart néven (https://hu.wikipedia.org/wiki/Melkart). Mind Melkart, mind Asera ugariti közvetítéssel jutott Föníciába. A név néha keveredik Baál nevével, mivel „a város királya” helyett néha „a város ura” . Melkartnak napisteni szerepköre is volt, éppúgy december 25-én ünnepelték újjászületését, mint a többi szoláris jellegű keleti isten, például Mithrász esetén. A punok településein több Melkart-templom ismert Karthagótól Gadeiráig. A görög korban e helyi Melkartok jó része Héraklésszel azonosult. A gadeirai(Cadízi) Melkart-templom nyolc könyök magasságú (körülbelül 4 méter) ércoszlopait Héraklész oszlopaival is azonosítják, Türoszban teljes mértékben összeolvadt a két kultusz, a türoszi templomban gyűjtötték az egyiptomi adót a föníciai kikötők, más szövetségük nem is volt, csak a közös adófizetés III. Thotmesz idejétöl.
Izrael és Júda: A Baal imádata visszatérő kihívás volt Jahve imádatával szemben a héber Bibliában. Az izraeliták átvették a Baal rituálékat, különösen a szinkretizmus vagy a kulturális csere időszakaiban.
Levantén kívül:
Szíria és Arámia: Baal Shamin („az egek ura”) népszerűvé vált az arámi nyelvű régiókban, tükrözve Baal alkalmazkodását a helyi kultúrákhoz.
Baal imádata széles területi elterjedtséggel bírt az ókori Közel-Keleten és a Földközi-tenger térségében, évszázadok alatt fejlődött és alkalmazkodott a helyi kultúrákhoz. A Baal imádat főbb régiói:
Levante, a Baal imádat az ókori sémi népek körében keletkezett. Központi szerepet játszott a vallási életben, Ugaritban (a mai Rasz-Samra Szíriában), Büblosz és Szidonban.
Föníciában, ahogy a föníciai kereskedők terjeszkedtek a tengeren, a Baal imádatát a Földközi-tengeren át elterjesztették. A városokban, mint Türosz és Szidon, jelentős templomok álltak Baal tiszteletére, később Malkart néven (https://hu.wikipedia.org/wiki/Melkart). Mind Melkart, mind Asera ugariti közvetítéssel jutott Föníciába. A név néha keveredik Baál nevével, mivel „a város királya” helyett néha „a város ura” . Melkartnak napisteni szerepköre is volt, éppúgy december 25-én ünnepelték újjászületését, mint a többi szoláris jellegű keleti isten, például Mithrász esetén. A punok településein több Melkart-templom ismert Karthagótól Gadeiráig. A görög korban e helyi Melkartok jó része Héraklésszel azonosult. A gadeirai(Cadízi) Melkart-templom nyolc könyök magasságú (körülbelül 4 méter) ércoszlopait Héraklész oszlopaival is azonosítják, Türoszban teljes mértékben összeolvadt a két kultusz, a türoszi templomban gyűjtötték az egyiptomi adót a föníciai kikötők, más szövetségük nem is volt, csak a közös adófizetés III. Thotmesz idejétöl.
Izrael és Júda: A Baal imádata visszatérő kihívás volt Jahve imádatával szemben a héber Bibliában. Az izraeliták átvették a Baal rituálékat, különösen a szinkretizmus vagy a kulturális csere időszakaiban.
Levantén kívül:
Szíria és Arámia: Baal Shamin („az egek ura”) népszerűvé vált az arámi nyelvű régiókban, tükrözve Baal alkalmazkodását a helyi kultúrákhoz.
Karthágó és Észak-Afrika: Karthágóban Baal Baal Hammon-ná fejlődött, a termékenységgel, a jóléttel és az áldozathozatallal kapcsolatos fő istenséggé. A tofeti szentélyekből származó régészeti bizonyítékok intenzív rituális gyakorlatra utalnak.
Ciprus, Málta és Dél-Európa: A föníciai gyarmatosítás révén Baal imádata elérte a Földközi-tenger szigeteit és tengerparti városait, gyakran egyesülve a helyi istenségekkel.
Ciprus, Málta és Dél-Európa: A föníciai gyarmatosítás révén Baal imádata elérte a Földközi-tenger szigeteit és tengerparti városait, gyakran egyesülve a helyi istenségekkel.
Kulturális adaptációk:
Baál „úr” jelentésű cím volt, amelyet különféle regionális istenségekre is használtak:
Baal-Hadad: Vihar- és termékenységisten Kánaánban
Baal-Zebul: „A magaslat ura”, később Belzebubként démonizálták
Baal-Hammon: Karthágói változat, amely a mezőgazdasághoz kötődik.
Baál „úr” jelentésű cím volt, amelyet különféle regionális istenségekre is használtak:
Baal-Hadad: Vihar- és termékenységisten Kánaánban
Baal-Zebul: „A magaslat ura”, később Belzebubként démonizálták
Baal-Hammon: Karthágói változat, amely a mezőgazdasághoz kötődik.
A templomokat gyakran magaslatokon – hegyeken vagy dombokon, a fellegvárakban– építették, és a rituálék magukban foglalták a füstölő, gabona, állatok és néha emberáldozatok felajánlását. A Baál-vallás az ókori Közel-Kelet egyik legjelentősebb politeista kultusza volt, amely főként a termékenységhez, időjáráshoz és viharhoz kapcsolódott. Baál kultusza széles körben elterjedt az ókori Közel-Keleten:
Kánaán: Ez volt a Baál-vallás központi területe. A kánaániták Baált tartották földjük urának, és városonként különféle Baál-alakokat tiszteltek, mint például Baál-Gád vagy Baál-Meón. Föníciában a mai Libanon területén fekvő föníciai városállamokban Baál főistenként szerepelt, különösen a tengeri kereskedelemben és a viharokkal kapcsolatos hiedelmekben.
Szíriában az északabbra fekvő szír városokban is elterjedt volt Baál tisztelete, gyakran az Addu/Haddu viharistennel azonosították.
Ugaritban (ma Rasz-Samra, Szíria)t találták meg a Baál-mítoszok legfontosabb írott forrásait és a Hazzi hegyen a legrégebbi Baál templomot. Az ugariti szövegek szerint Baál a vihar és termékenység istene, aki harcolt más istenekkel, például Móttal, az alvilág urával.
Egyiptomban bár nem volt központi szerepe, Baál neve és kultusza megjelent az egyiptomi vallási szövegekben is sémi hatásra.
Izrael: A Baál-kultusz komoly kihívást jelentett a Jahve-hitűekre nézve. A próféták tiltakoztak a Baál-imádat ellen, amely gyakran keveredett az izraelita vallással.
Ugariti, föníciai, amorita vallás és kultúra
Politeista vallások, több istent imádtak, például Baált, El istent és Anat istennőt. Vallásuk a kánaánita, amorita hitvilág.
Művészet és építészet: Ugaritban paloták, templomok és gazdag lakóházak épültek. A régészeti leletek tanúsága szerint fejlett kézművességgel és kereskedelemmel rendelkeztek. Az ugaritiak jelentősége abban is rejlik, hogy kultúrális hidat képezett a mezopotámiai és a levantei civilizációk között. Az általuk hátrahagyott írásos emlékek segítenek megérteni a Közel-Kelet vallási és nyelvi fejlődését, saját ábécéjük volt.
Művészet és építészet: Ugaritban paloták, templomok és gazdag lakóházak épültek. A régészeti leletek tanúsága szerint fejlett kézművességgel és kereskedelemmel rendelkeztek. Az ugaritiak jelentősége abban is rejlik, hogy kultúrális hidat képezett a mezopotámiai és a levantei civilizációk között. Az általuk hátrahagyott írásos emlékek segítenek megérteni a Közel-Kelet vallási és nyelvi fejlődését, saját ábécéjük volt.
Az amoriták (más néven amurruk vagy emoreusok) technikai fejlettsége a korai bronzkorban (i. e. 3200–2000 -1180) figyelemre méltó volt, különösen városépítészetük és kulturális kapcsolataik révén. Városépítészet és infrastruktúra. Fejlett városállamokat hoztak létre, mint például Ebla, Karkemis és Jamhad (Aleppó központtal). Erős városfalak védték településeiket, ami fejlett védelmi technológiára utal. Az épületeik magas színvonalú építészeti tudásról tanúskodnak, beleértve templomokat és palotákat is. Aszfaltszigetelés....
Írás és kultúra: Bár eredetileg nyugati sémi nyelvet beszéltek, átvették a sumerek és akkádok ékírását, és azon kezdtek el írni. kitalálták az Ugariti abécé néven az első betűírást. A kulturális adaptáció azt is mutatja, hogy nyitottak voltak más civilizációk technikai és tudományos vívmányaira.
Kereskedelem és technológiai csere: Kereskedelmi kapcsolatokat alakítottak ki Mezopotámia, Kánaán és Egyiptom városaival.
Az amorita művészet és építészet hatással volt a mezopotámiai kultúrára, bíborfesték, reflexíj, gyapjú, ónkereskedelem, üvegingótok, hajóépítés, broz
Haditechnika: Harci szekereket is használtak, ami a kor egyik legfejlettebb haditechnikai eszköze volt, hajóépítés, ciprusi rézkereskedők.
Összességében az amoriták nemcsak katonai és építészeti szempontból voltak fejlettek, hanem kulturális és technológiai értelemben is jelentős szerepet játszottak a Közel-Kelet fejlődésében.
Az amoriták szerepe i. e. 2000 után: I. e. 2000 után az amoriták Mezopotámiában, Szíriában és Palesztinában váltak ismertté, az amoriták felemelkedése és uralma (kb. Kr. e. 2000–1600)
Vándorlás és letelepedés: az amoriták nagy törzsi szövetségei Babilóniába, a közép-Eufrátesz vidékére és Szíria-Palesztina területére vándoroltak, kis királyságok mozaikját hozták létre, beolvasztva a sumér-akkád kultúrát.
Az amoriták vezette jelentős városok közé tartoztak:
Babilon – Hammurápi, az egyik leghíresebb amorita király uralkodott itt, és megalkotta Hammurápi befolyásos törvénykönyvét.
Mari – A mai Szíria egyik fő politikai és kulturális központja.
Aleppo (Ḥalab) – Egy nyugati központ, ahol az amoriták keveredtek a hurriákkal.
Ebla, Ugarit, Hazor: A középső bronzkor II. szakaszában (Kr. e. 1820–1550) Hazor Ishi-Addu katnai király és fia, II. Amutpiel vazallusa volt. Katna ekkoriban az Aleppó központú Jamhad Nagy Királyság riválisa volt, amely magában foglalta Eblát és Hamátot is. Katna az Akkar-síkság és a Beka-völgy felé Hazorig terjedő területeket ellenőrizte. Katna azonban délen is lázadásokkal nézett szembe, amelyeket gyakran Jamhad kezdeményezett. Mindenesetre Hazor erős szíriai befolyás alatt állt északról.
Hazor – kereskedelmi útvonalak kötik össze Hazort Mari város Zimri-Lim királyságával, jével és Jamhad Yarim-Lim királyságával. Az ónkereskedelem fontos volt a rézzel együtt a bronzötvözet előállításához. Mari egy rövid ideig Elámtól kapott ónt.
Az ARMT 23 556 (Zimri-Lim 9–10. évéből származik) említi ezt az ónkereskedelmet és a hazori Ibni-Addut. Hazorban ismert egy levéltöredék, amelyet hazori Ibni-Addu királynak címeztek.
Mari Archívum – Mariban (Szíria), az Eufrátesz folyó mentén, levelek említik Hazort Jaszma-Adad és Zimri-Lim uralkodása alatt (i. e. 1775–1761). Hazor a Hazor-Katna-Mari kereskedelmi útvonal része. Hazorban egy táblatöredéket is találtak, amely felsorolt egy várható kereskedelmi útvonalat Hazorból Mariba, majd Ekallatumba. A Mari-levél (IAA 1997-3305) a Mariból Hazorba tartó áruk listáját tartalmazza.
I.Thotmesz, majd később III. Thotmesz uralkodása alatt Kánaán egyiptomi vazallusállam volt. Az Amarna-korszakban (kb. i. e. 14. század) Hazor (Hasura) királya úgy látta, hogy Abdi-Tirsi, a kiskirály hűséget esküdött az egyiptomi fáraónak. Az Amarna-táblán (EA 148) Abi-Milku, Türosz királya azzal vádolja a fáraót, hogy habiruk elfoglalták Hazor földjét. Politikai identitás: Az akkád Amurru kifejezés az amoritákat etnikai csoportként, nyelvként és geopolitikai régióként jelölte. Ez lett egy Észak-palesztinai királyság neve is, amelynek központja Hazor volt.
Nyelvváltás: i. e. 1550 korül amikor at egyiptomiak kiűzték a hükszoszokat Egyiptomból, az amorita nyelv eltűnt Babilóniából és a közép-Eufrátesz vidékéről , de továbbra is domináns maradt Szíriában és Palesztinában, Kánaánaban, Levantéban.
Kulturális integráció: Az amoriták fokozatosan összeolvadtak más regionális csoportokkal, például a hurriákkal, föníciaiakkal és a kánaánitákkal. i. e. 1100-ra az Amurru kifejezés már nem egy különálló népre vagy nyelvre utalt, hanem egy régióra, amely magában foglalta Szíriát, Föníciát és Palesztinát.
Örökségük tovább élt az általuk épített intézményeken és az általuk elősegített kulturális fúzión keresztül.