A gömbvillám plazmájában
 
a Yukawa potenciál módosítja az elektromos potenciált (Debye-árnyékolás)
 
 
 
                                                                                                                                                                                              (2026 február 20.)
 
 
 
 

A plazmákban az árnyékoló Yukawa-potenciál írja le azt a jelenséget, amikor a szabad töltéshordozók (elektronok és ionok) egy Q teszttöltés (ténylegesen porszemcsék) köré gyűlve árnyékolják a Q töltés elektromos terét. A  Yukawa-plazmákban a mozgékony töltéshordozók (elektronok és ionok) átrendeződnek, és semlegesítik a plazmába helyezett külső elektromos teszttöltés terét. A hatás alapvetően meghatározza a plazmák viselkedését. A plazmában lévő töltés nem a vákuumban megszokott potenciált hozza létre, hanem egy exponenciálisan lecsengő mezőt, a folyamatot Debye-árnyékolás-nak is nevezik. A Yukawa potenciál formája: Q exp(-r/λD)  /4πεr, ahol λD a Debye-hossz, a λD paraméter határozza meg az árnyékolás mértékét: ezen a távolságon túl a töltés hatása elhanyagolhatóvá válik. Vákuumban a potenciál a távolsággal fordítottan arányos Coulomb-potenciál, ami  a plazmában módosul egy exponenciális csökkenéssel. A módosított formát hívjuk Yukawa-potenciál-nak (vagy árnyékolt Coulomb-potenciálnak).

A módosított Yukawa-potenciál hőmérsékletfüggése: ha magasabb a plazmahőmérséklet, nagyobb a részecskék kinetikus energiája, ami nehezíti az árnyékoló felhő kialakulását, így a Debye-hossz növekszik. A Debye-hossz egyenesen arányos a hőmérséklet négyzetgyökével. A hőmérséklet növekedésével az árnyékolás kevésbé hatékony, a potenciál hatótávolsága megnő, és a Yukawa-potenciál kezd visszaalakulni a hosszú hatótávolságú Coulomb-potenciállá. A Yukawa-típusú kölcsönhatások jelenléte alapvetően módosítja a rendszer tulajdonságait. 
A módosított Yukawa-potenciál függése erős a sűrűségétől, mert ha a plazma sűrűbb, akkor több töltés áll rendelkezésre az árnyékoláshoz. 

Felületi feszültség Yukawa-plazmákban
A Yukawa-potenciállal leírható rendszerekben (például erősen csatolt por-plazmákban vagy kolloidokban is) a felületi feszültség a részecskék közötti vonzó vagy taszító erők eredőjeként jelenik meg a fázishatárokon, mint a felületi feszültség, és összetartja a rendszert. A felületi feszültség mértéke szorosan összefügg az árnyékolási Debye-hossz paraméterrel, ha az árnyékolás rövid hatótávolságúvá válik (rövid a Debye-hossz), a felületi feszültség lecsökken.
Plazmahártya alakul ki, mert a gyorsabb elektronok miatt egy pozitív töltésű réteg alakul ki, a réteg néhány Debye-hossz vastagságú, és elektromos gátat képez, amely egyensúlyban tartja a részecskeáramokat. A Debye-hártya egy vékony, pozitív töltésű plazmaréteg, amely s  határfelületen képződik, és a felületet negatívan feltöltődő, gyorsabban mozgó elektronok eredményeként jön létre. Potenciálgátként működik, amely kiegyensúlyozza az elektron- és ionfluxusokat, vastagsága jellemzően néhány Debye-hosszúságon átível. A teljes magyarázat a Debye-hosszról szóló Wikipédia-oldalon olvashatja: https://en.wikipedia.org/wiki/Debye_sheath.*
Porplazmák esetén
A gázplazmába került mikrométeres porszemcsék hatalmas töltést gyűjthetnek össze, és egymással Yukawa-potenciálon keresztül hatnak kölcsön, gyakran "plazmaszemcséket" alkotva. Befolyásolja a plazma felületét, a felületi feszültséget, összetartó erőt képez gömbvillámok esetén.
A Yukawa-potenciál (árnyékolt Coulomb-potenciál) alapvetően meghatározza a rendszert összetartó erőket és a felületi tulajdonságokat, de a hatás eltér a klasszikus folyadékokétól. A Yukawa-potenciál önmagában gyakran taszító (például azonos töltésű porszemcsék között a plazmában), amikor egy rendszer "összeáll" és felületi feszültsége van, szükséges a vonzó komponens is: az ionok és elektronok közötti vonzás tartják egyben a rendszert. A felületi feszültség a fázishatáron fellépő kohéziós erők aszimmetriájából adódik. Ha a Debye-hossz kicsi (erős árnyékolás), a részecskék csak a közvetlen szomszédaikkal hatnak kölcsön, amikor a felületi feszültség alacsonyabb, mert a hatótávolság korlátozott.
Hosszú hatótávolságú hatásnál, az árnyékolás gyenge, és a részecskék távolabbról is "látják" egymást, ami növeli a belső energiát és a felület kialakításához szükséges munkát, tehát a felületi feszültség nő. A Yukawa-rendszerekben a felület nem egy éles vonal, hanem egy átmeneti réteg: a határfelületnél a részecskesűrűség nem ugrik hirtelen nullára, hanem a Debye-hosszal összemérhető távolságon belül cseng le. Erősen csatolt rendszerekben (pl. porplazmákban) a felület mentén a részecskék rétegekbe rendeződhetnek, ami a felületi feszültség anizotrópiájához (irányfüggéséhez) vezethet. Plazmagáz esetén az árnyékolás megakadályozza, hogy a gáz szétrepüljön a saját elektrosztatikus taszítása miatt (kvázineutralitás). A Yukawa-potenciál az árnyékolás miatt szabályozza a kohéziós erők hatótávolságát. Minél kisebb a Debye-hossz (erősebb árnyékolás), annál "puhább" és kevésbé stabil a felület. Az árnyékolás kevésbé lesz hatékony, a potenciál hatótávolsága megnő, a Yukawa-potenciál kezd visszaalakulni a hosszú hatótávolságú Coulomb-potenciállá**.
 
A felületi feszültség csökkenése
A klasszikus folyadékokhoz hasonlóan a Yukawa-rendszerekben is a hőmérséklet emelkedésével a felületi feszültség csökken. A magasabb hőmérséklet növeli a szétrepülni akaró részecskék termikus nyomását, ami ellensúlyozza az összetartó (kohéziós) erőket. Egy bizonyos kritikus hőmérséklet felett a kohéziós erők már nem képesek egyben tartani a rendszert, a felületi feszültség nullára csökken. A rendszer állapotát a hőmérséklet és a potenciál energiájának aránya határozza meg, egy csatolási paraméter. Magas hőmérsékleten a termikus energia dominál, a rendszer kaotikussá válik, és ideális gázként vagy gyengén csatolt plazmaként viselkedik.
 
*
A Debye-hüvely (más néven elektrosztatikus hüvely) a plazma egy olyan rétege, amelyben nagyobb a pozitív ionok sűrűsége, és így összességében többlet pozitív töltés van, amely kiegyenlíti az ellentétes negatív töltést a felületén, amellyel érintkezik. A réteg vastagsága több Debye-hosszúságnyi, ez az érték a plazma különböző jellemzőitől (pl. hőmérséklet, sűrűség stb.) függ.
A Debye-hüvely a plazmában azért keletkezik, mert az elektronok hőmérséklete általában nagyságrendileg nagyobb, mint az ionoké, és sokkal könnyebbek. Következésképpen legalább 600-as szorzóval gyorsabbak az ionoknál. Az anyagfelülettel való határfelületen tehát az elektronok kirepülnek a plazmából, negatív töltéssel feltöltve a felületet a plazma tömegéhez képest. A Debye-árnyékolás miatt az átmeneti régió skálahossza a Debye-hossz λD lesz.
Ahogy a potenciál növekszik, egyre több elektron verődik vissza a rétegpotenciálról. Az egyensúly akkor áll be, amikor a potenciálkülönbség néhányszorosa az elektronhőmérsékletnek. A Debye-réteg a plazmából a felületre való átmenet. Hasonló fizika zajlik két, eltérő tulajdonságokkal rendelkező plazmarégió között is; az e régiók közötti átmenetet kettős rétegnek nevezik, és egy pozitív, valamint egy negatív réteget tartalmaz. Az elektronok körülbelül 600-szor olyan gyorsan mozognak, mint az ionok.
 
**
A Debye-árnyékolás az a fizikai jelenség, amely során egy töltött részecske (vagy külső elektromos mező) hatását plazmában a mozgékony elektronok és ionok, elektrolitokban ionok) leárnyékolják. A behelyezett próbatöltés (pl. pozitív ion) vonzza az ellentétes töltésű részecskéket és taszítja az azonosakat, és a töltésátrendeződés egy "felhőt" hoz létre a részecske körül, amely semlegesíti annak elektromos terét a távolabbi régiókban.
A Debye-hossz határozza meg az árnyékolás mértékét, a távolságon túl az elektromos potenciál exponenciálisan lecsökken e -ad részére,
λD = (εo kT/ne2 )1/2 , ahol T a hőmérséklet, és n a sűrűség.
A Debye-hossz nő a hőmérséklettel (a termikus mozgás akadályozza a rendeződést) és csökken a részecskesűrűség növekedésével (több töltéshordozó hatékonyabb árnyékolást végez). A plazma egyik alapfeltétele, hogy a kiterjedése sokkal nagyobb legyen a Debye-hossznál. 
Ilyenkor a plazma egésze elektromosan semlegesnek tűnik, és csak a Debye-hosszon belüli tartományban tapasztalható töltésszétválás. A plazmafizikában ismert fogalom.
 
A plazma és a felületi feszültség kapcsolatában a plazma – bár gázszerűen is viselkedik – a töltött részecskék miatt olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek lehetővé teszik a felületek fizikai (és kémia) módosítását. Bár a plazma nem rendelkezik a folyadékokhoz hasonló klasszikus felületi feszültséggel, viszont képes megváltoztatni azon közegek felületi feszültségét, amelyekkel érintkezik. Amikor a plazma közvetlenül érintkezik egy másik közeg felszínével, a közeg felszínére juttatott töltések elektromos nyomást gyakorolnak a felületre. Az plazma összességében elektromosan semleges, mégis ha megvizsgáljuk az egyes ionok mikrokörnyezetét, az ellentétes töltésű ionok feleslegben vannak. Azt lehet mondani, hogy időbeli átlagot nézve valamely kiválasztott ion környezetében több ellenion található. Az ilyen módon létrejött gömbszimmetrikus környezetet ionatmoszférának nevezik. Az ionatmoszféra a töltéssel együtt mozog, és az ion Z töltése igen fontos ebben az összefüggésben, hiszen a négyzeten szerepel a Debye–Hückel-féle határtörvényben (https://hu.wikipedia.org/wiki/Debye%E2%80%93H%C3%BCckel-elm%C3%A9let).
Az elektrosztatikai árnyékoló hatást úgy lehet korrigálni, hogy a Coulomb-potencált módosítjuk: ϕ = Z/r  exp (-r/λD), ahol λD
a Debye-távolság. A töltéssűrűség és a potenciál között a Poisson-egyenlet teremt kapcsolatot. Ha a Boltzmann-eloszlást alkalmazzuk annak eldöntésére, hogy az adott távolságban milyen valószínűséggel fordulnak elő ionok, akkor az ion energiájának meghatározásánál csak azt vesszük figyelembe, hogy az milyen messze van a központi iontól. Ekkor a központi ionra E = Zeϕ.