HAJÓK TÖRTÉNETE: KÖZÉPKORI HAJÓK
(2025 február)
BEVEZETÉS
A középkorra alakult ki gerinces hajóépítés a Mediterráneumban, az első hajógerinccel épített hajók a caravellák voltak. Az ókorból származó hajókhoz hasonló vitorlákkal, evezőkkel, vagy a mindkettővel mozgatták a hajókat (https://en.wikipedia.org/wiki/Medieval_ships). Az északi hajókat viking, klinker palánkos hajóépítés, míg a délieket a karvel palánkos, egyiptomi-föníciai-görög-római hajóépítés jellemezte. Az időszak elején még a fenékgerendás építés volt jellemző a nagy hajók építésénél, az 1400-as évektől már a gerinces hajóké, a gerinces építés a karavellák építésével kezdődött. A korszakot a kormányevezőről és az oldalkormányról a tat-kormánylapátra és a latin vitorlára való áttérés, valamint az egyárbocos hajókról a többárbocos hajókra való áttérés jellemezte. A középkorban alakultak ki a háború, a kereskedelem és a felfedezések új hajótípusai. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismereterjesztés.
EVEZŐS HAJÓK
Gálya: a gályákat legalább az i. e. 8. század óta használták kereskedelemre és hadviselésre, és a középkorban is használatban voltak. Az evezés volt az elsődleges meghajtási mód, amely megfelelt a Földközi-tenger gyakran bizonytalan széljárásainak. A gályákat Észak-Európa vizein is használták, de kis számban, mivel alacsony szabadoldala és a É-i nagy hullámokon a stabilitás hiánya alkalmatlanná tette az É-i tengereken való használatra. Az 1150 és 1350 közötti években, a második keresztes hadjárat után a Földközi-tengeren a kereskedelmi forradalom, gazdasági fellendülés volt tapasztalható. Az olasz városállamok, mint Velence, és a portugálok is, alkalmas hajókkal, átalakított gályákkal kísérleteztek.
Gálya: a gályákat legalább az i. e. 8. század óta használták kereskedelemre és hadviselésre, és a középkorban is használatban voltak. Az evezés volt az elsődleges meghajtási mód, amely megfelelt a Földközi-tenger gyakran bizonytalan széljárásainak. A gályákat Észak-Európa vizein is használták, de kis számban, mivel alacsony szabadoldala és a É-i nagy hullámokon a stabilitás hiánya alkalmatlanná tette az É-i tengereken való használatra. Az 1150 és 1350 közötti években, a második keresztes hadjárat után a Földközi-tengeren a kereskedelmi forradalom, gazdasági fellendülés volt tapasztalható. Az olasz városállamok, mint Velence, és a portugálok is, alkalmas hajókkal, átalakított gályákkal kísérleteztek.
Kormánylapátos velencei gálya, a gályák evezőszekrényei a víz fölé nyúltak
A tizenharmadik századra már léteztek nagy gályák, amelyek 500 metrikus tonna (490 hosszú tonna; 550 rövid tonna) rakományt is szállíthattak, és körülbelül 40 méter hosszúak voltak. A sírköveken 1350-től származó gályák faragásai mutatják be a gályák építését. A 14. századtól felhagytak a kormányevezővel, és a tatkormányt használták, egyenes farral építették a hajókat. Egy 1624-es okmány szerint egy igazi gályán 18-24 evezős volt.
Kadirga ottomán gálya (https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Kad%C4%B1rga_Minyat%C3%BCr.jpg)
Galea sotilla (egyszerű gálya). A nagy gályák hossza kb. 40 m, szélessége több mint 6 méter volt, nagy, 2.5 méteres merüléssel (https://itoldya420.getarchive.net/amp/media/galley-running-before-the-wind-7c2010)
Földközi-tengeri, a Máltai Lovagrend gályája (https://hu.glosbe.com/de/hu/Galeere)
Velencei gályák, a korai gályákon bérevezősök, a későbbieket tat építmény jellemzi
(GULAS, Stefan - LESCINSKY, Dusan: A vitorlás hajók története, Madách Kiadó, Pozsony 1984., 47.o.)
A velencei hajók kormánylapáttal épültek, evezők nélkül is
Nagy velencei gálya, széles evezőszekrénnyel és egy eredeti gondola.
(A velencei hajókép eredete egy angol vászonkép, az evezők 3-as csoportokban!
Longship: egy olyan É-i hajó volt, amelyet évszázadok alatt fejlesztettek ki, és a leghíresebb használói a vikingek tökéletesítették körülbelül a 9. századra. A hajókat klinker, átfedésben lévő palánkokkal építették, először csak a vízszint felett, később alatt is.
Longship, viking hosszúhajó (https://darktaurid.wordpress.com/2020/11/15/viking-saga-norvegia-legendabeli-viking-kiralyai-uralkodoi-i/)
Balinger: klinker építésű evezős hajó volt, kezdetben egyetlen árboccal, de a 15. században a nagyobb hajóknak második árboca is volt. Általában 40–60 tonnás kisméretű hajókról volt szó, de feljegyeztek nagyobb, akár 120 tonnás hajókat is. A balingerek népszerűek voltak a Vizcayai-öbölben és a La Manche-csatornában, kereskedelemre és hadviselésre egyaránt használták. A gyorsaságának, és az evezők és vitorlák hajlékonyságának köszönhetően a kalózok is gyakran használták őket.
VITORLÁS HAJÓK
Kora középkori hajóépítést a hajógerinc*, a latin vitorla* és a kormánylapát használatának az elterjedése jellemezte.
A knarr, a longship rokona, a vikingek által használt vitorlás teherhajó típus volt. Abban különbözött a hosszúhajótól, hogy nagyobb volt, és teljes egészében a négyszögletes vitorlájára támaszkodott a meghajtása.
Cog, Kogge típusú hajók: egy árbocos É-i hajók voltak, klinkerből készült oldalakkal és egyszintes deszkafedélzettel, lapos fenékkel. A nevét már a 9. században feljegyezték, de úgy tűnik, hogy a 14. században fejlődött ki a fríz partvidéken a tengerjáró változata. A 13. század folyamán a koggék fokozatosan felváltották a viking típusú hajókat az északi vizeken. A koggék több rakományt tudtak szállítani, mint a hasonló méretű knarr. Lapos fenekük lehetővé tette, hogy behajózzanak a sekély kikötőbe. Magas oldaluk megnehezítette a támadást a tengeri harcban, ami biztonságosabbá tehette őket a kalózok ellen. A koggékat katonai szállítóeszközként és hadihajóként is használták, elöl és hátul tornyokkal ellátva. Archeológiai bizonyítékok tanúsága szerint a kogge szülőhelye a fríziai part, Nyugat-Jylland volt, a hajó Földközi tengeren 1304-ben tűnik fel. Lapos fenekű, könnyen rakodható, nagy teherszállító és olcsó hajó, a kalózok ellen magasított oldalpalánkokkal, elől és hátul építményekkel. Olyan Hanza hajótípus volt, amelyet hadicélokra is alkalmaztak. É-n tölgyfából épített, 15-25 méteres, 5-8 méter széles, több száz tonna terhelhetőségű hajó volt. A fartükrös megoldás gyorsan terjedt, a latin vitorlák* miatt is, A korszak közepére már a Mediterráneum gályáit is ilyen kormánylapáttal építették.
Kogge korabeli ábrázolása (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kogge)
Eredeti méretben felépített koggék (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kogge)
Hulk: először a 10. században jegyezték fel, az északi hagyományok szerint olyan hajó, mint a knarr. A korai vázakon készült képeken a szárnál és a tatnál erősen felfelé görbültek láthatóak. A hulkokat a középkorban és a 16. században is használták, amikor is különösen a Baltikumban és a Hanza-szövetség területén. A késői hajók olyan nagyok lehettek, az 1544-es Lübecki Jesus egy 700 tonnás hajó volt, megegyezett a Mary Rose-val.
KARAVELLÁK ÉS A KARAKKOK
Karavellák: a portugálok által a 13. században kifejlesztett első gerinces hajó volt (https://hu.wikipedia.org/wiki/Karavella), amelyet halászatra és teherhajóként használtak. Alkalmas volt a felfedezések korának útjaira, amire körülbelül 1430-tól használta Tengerész Henrik, és a portugál felfedezők. A hosszúhajóval és a koggékkal ellentétben gerinccel, karvel palánkokkal épült. Ellentétben néhány korabeli mediterrán hajótípussal, a karavelláknál a faroszlopra kormánylapátot szereltek, és nem kormányevezőt. Négyszögletes és latin vitorlával építették. A leghíresebb karavellák Kolumbusz Kristóf Niña és a Pinta hajói voltak. A karavella az 1430-as évektől egyre elterjedtebbé vált az észak-európai vizeken, és a hajótípusnak az elterjedése azt jelentette, hogy az Ibérián kívüli hajógyárakban eltanulták a hajógerinces építést.
Portugál karavella, az első gerinces hajó (https://hu.wikipedia.org/wiki/Karavella)
Kravella modell (https://hu.wikipedia.org/wiki/Karavella)
Karavella az India Armadaban (https://en.wikipedia.org/wiki/Medieval_ships)
Karakkok: Dél-Európában találták fel a 15. században, Portugáliában fejlesztették ki ugyanebben a században.(https://hu.wikipedia.org/wiki/Karakk). Nagyobb hajó volt, mint a karavella. Kolumbusz zászlóshajója, a Santa María a karakkok híres példája. A Vasco da Gama által São Gabriel néven vezényelt hajók hat vitorlával, orrárboccal, elővitorlával, mizzennel (a főárbóc mögötti árbóc), négyszögletes fővitorlával, és két felsővitorlával, már a tipikus karakkok jellemzőivel és kialakításával rendelkeztek, szép hajók voltak.
A karakk (angolul carrack) három vagy négy árbócos vitorlás olyan hajó volt, melyet a 15. században Atlanti-óceáni hajózásra Portugáliában fejlesztettek ki. A későbbiekben széleskörűen használt hadihajóvá vált. Előbb Portugália, majd Spanyolország is ezt a hajótípust használta a világ felfedezéséhez és feltérképezéséhez.
A Victoria (https://hu.m.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Nao_Victoria.jpg)
Portugál naó típusú hajó és Magellán hajója, a Victoria replikái (https://en.wikipedia.org/wiki/Victoria_(ship))
Nao, a kis és korai karakk: Kolumbusz Kristóf Santa Maria nevű hajója 1492-ben
(https://www.sailmagazine.com/cruising/replica-ship-santa-maria-sails-down-the-florida-coast)
Karakk (naó), az első árbócok vitorláit visszacserélték négyszögletes vitorlákra, a legszebb hajó
(GULAS, Stefan - LESCINSKY, Dusan: A vitorlás hajók története, Madách Kiadó, Pozsony 1984.)
Velencei nave vagy nao, a karakk változat az 1200-as években
(GULAS, Stefan - LESCINSKY, Dusan: A vitorlás hajók története, Madách Kiadó, Pozsony 1984.)
Kolumbusz hajói, két karavella és a középen egy kis karakk, az utóbbi nao néven is
(https://hu.wikipedia.org/wiki/Kolumbusz_Krist%C3%B3f)
Kolumbosz Kristóf Santa Maria nevű hajója, karakk, 1493-ban publikálták Kolumbusz első útja után (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kolumbusz_Krist%C3%B3f)
A karakkok első és hátsó felépítményeit tetőszerkezet védte az ellenség könnyebb lövedékei ellen. Hasonlóképpen védettek voltak a főárbócon lévő árbóckosárban kialakított lőállások is (https://hu.wikipedia.org/wiki/Karakk)
Metszet a Liszabon-i kikötőről 1600 körül
A karakk óceánjáró hajó volt: eléggé stabil a háborgó tengerre, és elegendően nagy, hogy egy hosszú útra való ellátmányt magával vihessen és elegendően magas oldalakkal. Karakokkal fedezték fel a spanyolok és a portugálok a tengereket a 15. században és a 16. században. Három vagy négy árbócos vitorlás hajók voltak, melyet a 15. században Portugáliában fejlesztette ki Tengerész Henrik az Atlanti-óceáni hajózásra. A későbbiekben széleskörűen használt hadihajó lett. A 16. század közepén a karakkból kifejlődtek az első galleonok, melyek sokáig használatban is maradtak, ezek a hajók voltak az első ágyúkkal felfegyverzett hadihajók.
A portugál Indiai armada hajói (https://en.wikipedia.org/wiki/Portuguese_Navy)
Frol de la mar nevű karakk útban Malaca-ba
(https://hu.m.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Frol_de_la_mar_in_roteiro_de_malaca.jpeg)
Öblösen kihasasodó törzse alul és fölül is összeszűkült és így meglehetősen vaskos benyomást keltett: egy 27 m hosszú karakk nagyjából 8 m széles volt . A hátul kerekített törzsön elöl-hátul bástyát építettek, az elején orrárbóccal. Két fedélzettel épült, teherbíró képessége 200–600 t volt. A hadihajó jelleg erősödésével 16. századra az ágyúk száma elérte a 40-et úgy, hogy már nemcsak a felépítményre, de a hajó oldalaira és a fedélközbe (ágyúfedélzetre) is telepítettek lövegeket. Első és hátsó felépítményeit is tetőszerkezet védte az ellenség könnyebb lövedékei (nyilak, golyók) ellen. Ugyanígy védték voltak a kasban kialakított lőállásokat is.
Vitorlázatának fejlődése: kezdetben kétárbócos volt. A nagy keresztvitorlával szerelt főárbóc a hajó közepén állt, és a kis, latinvitorlával szerelt második árbóc a taton. Amikor már három árbóccal építették, a fő-, és néha az előárbócot is ellátták kasvitorlával (a fővitorla fölött), az orrárbóc rúd alatt pedig megjelent a „bonnet” (a hasvitorla). Az első és a főárbócon általában négyszögletes vitorlát, a leghátsón latin vitorlát használtak. A hajótípus elterjedt egész Európában. Északon főleg a hollandok használták, ők azonban — valószínűleg a kogge mintájára — kas- és „bonnet”-vitorla nélkül.
A portugál karakk az első óceánjáró hajó volt: eléggé stabil a háborgó tengerre, és elegendően nagy, hogy egy hosszú útra az egész ellátmányt magával vihesse. Ilyen hajókkal fedezték fel a spanyolok és a portugálok a világot a 15. században és a 16. században.
Portugáliában nau volt a neve, Spanyolországban carraca vagy nao, Franciaországban pedig caraque vagy nef volt a neve. Mint a vitorlázás kora nagy hajóinak az előfutára, a karakk az egyik legmeghatározóbb felépítésű hajó a történelemben. Bár a hajók egyre specializáltabbakká váltak, a felépítés alapjai változatlanok maradtak a későbbi vitorlások építésénél.
A karakkok É-on: A középkorban a koggék, és az ehhez hasonló hajók voltak használatosak Európa partjai mentén, a Baltikumban, valamint a Földközi-tenger medencéjében. A kétárbócos gályák különböző variációit használták, ide értve a latin vitorlás karavellát is. Ahogy Portugália a 15. században fokozatosan délebbre merészkedett az Atlanti-óceánon Dél-Afrika partjai mentén, megbízhatóbb hajókra volt szükségük a felfedezésekhez és a kereskedelemhez. Az általuk ismert hajótípusok előnyeinek ötvözésével kifejlesztettek a sokkal fejlettebb vitorlázatú, erős szélben és nagy hullámokon jobban manőverezhető karakkot. Egy tipikus 3 árbócos karakknak 6 vitorlája volt, és elterjedtek É-on is.
A karakk Ázsiában: 1515-től Portugáliának kereskedelmi kapcsolata volt Portugál-Indiával, három vagy négy karakk hagyta el Lisszabont ezüsttel a rakterében, hogy azt gyapotra és fűszerekre cserélte Indiában. Ezen kívül egy karakk kereskedett a Ming korabeli Kínával, ahol a portugál ezüstöt selyemre cserélték. A 16. század közepén a karakkból kifejlődtek az első galleonok, ennek ellenére még a 17. század elejéig használatban maradtak a jól bevált karakkok.
GALLEONOK
A galleon a 16–17 század óceánokat járó teher- és hadihajója volt (https://hu.wikipedia.org/wiki/Galleon), evezők nélküli hajók. Közepes merülés, teherbíró képesség és kitűnő navigációs tulajdonságok jellemezték. A portugál karakkból, illetve a genovai kokából (15. század, kogge) keletkezett. Spanyol eredetű elnevezése valószínűleg az araboktól származik: az arab halion „nagy hajó”-t jelent (nagyobb hajót, mint a karakk, attól jellegzetesen hajlított, kisméretű orrával is különbözött). A hajóorrot faragott szoboralak, az ún. gallion díszítette. Az orrárbócra kis keresztvitorla vagy háromszögű orrvitorla került. A hajó kezdetben négy, később csak három árbócot kapott, az árbócokat keresztvitorlával látták el, csak az utolsó tat-árbóc volt latin vitorlázatú. A galleon az első hajótípus, melyen a kezdetektől fogva megtalálható volt a kasvitorla, a csúcsvitorla. A hadicélokra alkalmazott galleonok korlátozott kereskedelmi képességgel is rendelkeztek. Fő feladatuk kezdetekben a kereskedelmi hajók védelme volt a kalózok ellen.
A 16. századtól megjelentek a kifejezetten katonai célokra épült galleonok, melyek már csaták megvívására lettek tervezve. A 16–17. században megjelent közvetlenül a tatárbóc mögött a negyedik árbóc, az ún. bonaventura is. Ez volt az első hajó, amely sudárvitorlával is felszereltek, tehát árbóconként három vitorlát hordozott. Ezeknek a gelleonoknak a hossza már 45 m, szélessége pedig 11–12 m volt. Magasabb árbócaik három keresztrudat hordoztak, ezért az árbóc is három toldalékból állt. Az árbócmerevítők, amelyek összekötötték őket, kör alakú, oldalvéddel körülhatárolt felületekben folytatódtak, ezek megfigyelőállásként szolgáltak. A hátsó árbóc kivételével mindegyik árbóc két ilyen „gólyafészket” hordozott. Szép hajók voltak.
Fegyverzetét kb. 80 db ágyú alkotta, ebből 32 db az alsó fedélzeten, 28 db a felső és 20 a fedélzeti felépítményekben kapott helyet. A tatfelépítmények több emeletesek voltak, és minden emelet erkélyben végződött. A magas első felépítmény túlnyúlt a hajótörzsön. Az orrárbóc a római artemonra emlékeztetett.
A 17. századra már 2500 t vízkiszorítású és 2000 t terhelhetőségű hadi galleon is épült. Az elő- és főárbócán négy-négy keresztvitorlát, tat-árbócán egy latin- és két keresztvitorlát hordozott, az orrárbócán pedig a szokásos vitorlán kívül az orrsudár fölött is megjelent egy keresztvitorla. Elmaradt a negyedik árbóc, viszont megjelent a negyedik keresztvitorla, a „royal”, vagyis a „királyvitorla". A hajó 100 ágyúja három fedélzeten volt elhelyezve. Ez a vitorlás az akkori idők legnagyobb hajójának számított. Hossza 70 m, legmagasabb árbóca 60 m magas volt.
Fegyverzetét kb. 80 db ágyú alkotta, ebből 32 db az alsó fedélzeten, 28 db a felső és 20 a fedélzeti felépítményekben kapott helyet. A tatfelépítmények több emeletesek voltak, és minden emelet erkélyben végződött. A magas első felépítmény túlnyúlt a hajótörzsön. Az orrárbóc a római artemonra emlékeztetett.
A 17. századra már 2500 t vízkiszorítású és 2000 t terhelhetőségű hadi galleon is épült. Az elő- és főárbócán négy-négy keresztvitorlát, tat-árbócán egy latin- és két keresztvitorlát hordozott, az orrárbócán pedig a szokásos vitorlán kívül az orrsudár fölött is megjelent egy keresztvitorla. Elmaradt a negyedik árbóc, viszont megjelent a negyedik keresztvitorla, a „royal”, vagyis a „királyvitorla". A hajó 100 ágyúja három fedélzeten volt elhelyezve. Ez a vitorlás az akkori idők legnagyobb hajójának számított. Hossza 70 m, legmagasabb árbóca 60 m magas volt.
)
Spanyol galleon (https://eu.capecodtimes.com/story/news/local/2016/10/05/galleon-replica-to-stop-in/25246989007/)
A galleon a 16–17. század óceánokat járó teher- és hadihajója volt. Kielégítő merülés, teherbíró képesség és kitűnő navigációs tulajdonságok jellemezték. A portugál karakkból, illetve a genovai kokából (kogge) keletkezett
Brit galleon (https://www.britannica.com/technology/galleon)
Galleon modell (https://www.turbosquid.com/3d-models/ready-galeon-3d-model/657816)
Késői szép galleonok (https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Vaisseau_de_guerre_courant_par_vent_arri%C3%A8re_avec_ses_bonnettes_d%C3%A9ploy%C3%A9es_%281813%29.jpg)
Híres galleonok voltak: Ark Royal, eredetileg Sir Walter Raleigh-nak készült, csak később vették fel a Royal Navy kötelékébe. A Golden Hind, Sir Francis Drake zászlóshajója, részt vett az 1577–1580 közötti föld körüli utazásában. Mayflower angol galleon, amely az angol puritánok első csoportját szállította Angliából az amerikai Plymouth városába 1620-ban. San Juan, spanyol galleon, mely 1576-ban készült. San Martín, az 1588-as Spanyol armada egyik hajója.
Lepantó-i csata, 1571 (https://hu.wikipedia.org/wiki/Lepant%C3%B3i_csata)
Velencei galeonok csatája 1600 körül
A Nápolyi öböl 1759-ben
*
A portugál Tengerész Henrik épített először gerincre-bordákra hajókat 1450 körül. A gerinc története az egyik legfontosabb téma a hajózás történetében. A latin vitorlák, a hajógerinc, a kormánylapát és majd az ágyúk közel egy időben, az 1400-as években terjednek el, és nem véletlenül: a latin vitorlához, az ágyúkhoz erősebb és jól kormányozható kormánylapátos hajókra volt szükség, amelyek már óceáni hajózásra is alkalmas vitorlások lettek. Sokáig használatban voltak: 1770-ben Çeşme mellett, ahol az oroszok a török flottát megsemmisítették, vívták az utolsó nagyobb tengeri csatát, melyben a gályák, mint aktív hadihajók utoljára szerepeltek. A római liburnából és a bizánci dromonból fejlesztették ki a gályákat, a 9. században jelentek meg és a 16. századig uralták a Földközi-tengert. A római liburnák eredetileg kalózhajók voltak az Ísztriai-félszigettől keletre fekvő Liburniában épített, majd a rómaiak által általánosan használt hajótípus lett.
A latin vitorla (https://hu.wikipedia.org/wiki/Latinvitorla) "egy háromszög alakú vitorla. A korábbi, négyszögletes vitorlák csak szél szerinti haladást tettek lehetővé a hajók számára (amikor fújt a szél hátulról). A latinvitorla volt az első olyan rendszerű vitorla, amivel oldalszélben is lehetett előre haladni. A többnyire hosszúkás, háromszög alakú vitorla hosszú tartó rúdja egy rövidebb árbóchoz van rögzítve. A vitorla rúdja elöl a fedélzetet éri, hátrafelé emelkedik, és magasan az árbóc fölé nyúlik. A latin vitorla, illetve az ezzel épített vitorlás már az i. e. 2. században létezett (3, 131.o.), eredetileg valószínűleg a Perzsa-öböl vidékéről származott. A latin vitorla 8. - 9. századokban gyorsan elterjedt. A hajóknak a szélirány szerinti gyakori kormányzásához a kormányevezők kevésnek bizonyultak, felfedezték a kormánylapátot, de igen lassan terjedt el. A latin vitorlát irányváltáskor nehéz átszerelni a másik oldalra, ezért a több árbócos hajókon az első, esetleg az első két árbócra később ismét négyszögletes vitorlát, vitorlákat szereltek. A latin vitorlák megjelenésével megjelentek az árbóc oldalfeszítő kötelek: a csarnak és patrác kötelek.