POSTASZOLGÁLAT A RÓMAI KORBAN
(2024 február)
BEVEZETÉS
Az egyiptomi és a kínai civilizációk az elsők között használták a postai szolgáltatásokat, a Perzsa Birodalomban az i. e. 6. századtól használták a postai kézbesítést. A perzsák úthálózatot építettek, amelyen lovasok közlekedtek. A birodalom nyugat-iráni közigazgatási fővárosából, Szúszából a mai Nyugat-Törökországban található Szardiszba hét-kilenc nap alatt lehetett üzenetet küldeni, az akkori királyi úton, amely a két várost összekötötte. Hérodotosz ismertette a szolgálatot: "semmi halandó nem képes gyorsabban végig járni egy útvonalat, mint ezek a hírnökök, a perzsák ügyes mesterkedése révén. Azt mondják, hogy ahány nap az egész út, annyi ember és ló áll az út mentén, egy-egy ló és ember egy-egy napnyi időközönként." (https://www.tehrantimes.com/news/465775/World-Post-Day-a-brief-history-of-postal-service-in-ancient). Az út- és állomáshálózatot I. Dareiosz újjászervezte és újjáépítette.
Egyiptomban a perzsa uralom utána hellenisztikus módszerekkel uralkodó Ptolemaios dinasztia fáraói az állami posta intézményét átvették. A posta fontosságát a rómaiak Egyiptomban ismerték fel, Julius Caesar foglalkozott azzal a gondolattal, hogy a római birodalomban is megszervezi. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.
Szúszából a mai Nyugat-Törökországban található Szardiszba vezető perzsa út i.e. 550 körül (https://en.wikipedia.org/wiki/Historic_roads_and_trails)
POSTASZOLGÁLAT (CURSUS PUBLICUS) A RÓMAI KORBAN
Julius Caesar fogadott fia, Augustus császár (mint a triumvirátus tagja i.e. 43 - i.e. 32, császár i.e. 27 - i.e. 14) rakta le a római állami posta alapjait. Augustus, „hogy gyorsan és könnyűszerrel jelentést kaphasson arról, hogy mi történik a provinciákban, minden hadi úton egymástól rövid távolságra előbb gyalogos futárokat, később szekereket helyezett el (https://en.wikipedia.org/wiki/Cursus_publicus). Az előbbit tartotta célszerűbbnek, mert szükség esetén személyesen kikérdezhette a futárokat, akik a helyszínről hozták a jelentéseket” - írják Augustusról szóló életrajzban (Suetonius, Aug. 49.)” Az üzletemberek, különösen az állami jövedelmeket bérlők, vagy a tartományokban működő alkalmazottjaik állandó magán futárszolgálatot tartottak fenn. Egy futár felfogadása, különösen ha a tengeren át hajón vitte a leveleket, igen költséges volt, és úgy szervezték meg, hogy egyszerre több megbízónak a leveleit is magával vitte, a költségeket pedig az üzletemberek egymás között megosztották. A küldönc szolgálatát nem ritkán a tartomány kormányzója is igénybe vette. Az Augustus által szervezett hírvivő szolgálatot a szükségleteknek megfelelően tovább kellett fejleszteni, utasok szállítására is használták a postaszolgálatot
A hivatalos ügyeket intéző személyek számára a kormányzat útállomásokat vagy mansiones ("tartózkodási helyeket") tartott fenn. Az azonosításhoz útlevélre volt szükség (https://en.wikipedia.org/wiki/Roman_roads). A mansiones körülbelül 25-30 kilométerre helyezkedtek el egymástól. A hivatalos utazó ott egy komplett fogadót talált, amelyet a saját használatára szenteltek. Gyakran a mansio körül állandó katonai tábor vagy város alakult ki.
A nem hivatalos utazók számára, a mansiones közelében "fogadók" vagy cauponae-k magánrendszere állt rendelkezésre. Ezek ugyanazokat a funkciókat látták el, de némileg rossz hírnévre tettek szert, mivel tolvajok is és prostituáltak is látogatták őket.
Az előkelő utazóknak a cauponae-nál jobbra volt szükségük. A kezdeti időszakban, amikor még kevés nem hivatalos ellátás létezett, az út mellett álló házaknak törvényben előírták, hogy kérésre vendéglátást nyújtsanak. A gyakran látogatott házak kétségtelenül az első tabernae-k lettek, amelyek inkább szállodák voltak, azaz a ma ismert "tavernák". Ahogy Róma növekedett, úgy nőtt a tabernák száma is, egyre fényűzőbbé váltak, és adott esetben jó vagy rossz hírnévre tettek szert. Az egyik legjobb szálloda a Via Appia mentén volt található (Tabernae Caediciae). Volt egy nagy raktára, amelyben borral, sajttal és sonkával teli hordók voltak. Sok mai város egy-egy taberna-komplexum körül alakult ki, mint például Rheinzabern a Rajna-vidéken és Saverne Elzászban. A járművek és az állatok számára egy harmadik útállomás- rendszer állt rendelkezésre: a mutationes ("váltóállomások"). Ezek 20-30 kilométerenként helyezkedtek el, és a kocsisok, kerékgyártók, kocsikezelők, állatorvosok szolgáltatásait vehették igénybe. Tiberius császár ezeket az állomásokat használta fel a szekérváltáshoz, és 24 óra alatt 296 kilométert tett meg egy esetben.
Postahivatalok és szolgáltatások: A Birodalomban két féle postai szolgáltatás állt rendelkezésre, egy állami és egy magánposta. Az Augustus által alapított cursus publicus a római úthálózat egészén keresztül stafétával szállította a hivatalnokok postáit. A posta szállítására szolgáló jármű egy ládával ellátott cisium (szekér) volt, de a különleges kézbesítés esetén gyorsabb volt a ló és a lovas. Egy lovas váltó tagja átlagosan 70-80 kilométert tudott egy nap alatt szállítani. A postás jellegzetes bőrkalapot, a petanust viselte. A postai szolgálat veszélyes foglalkozás volt, mivel a postások a banditák és Róma ellenségeinek célpontjai voltak. A jómódúak magánpostáját a tabellarii, egy rabszolgákból álló szervezet szállította, akiket pénzért lehetett igénybe venni.
Cisium nevű posta szekér (rugózása nem volt) (https://romaikor.hu/a_romaiak_mindennapi_elete/kozlekedes_es_utazas/kozlekedesi_eszkozok/polgari_szemelyszallito_eszkozok/cikk/cisium)
Római út, nem volt kellemes szekéren utazni, de a rómaiak feltalálták a függesztett szekrényű szekeret, a hintót
Római hintó, függesztett szekrényű szekér (https://en.wikipedia.org/wiki/Roman_roads)
A DIPLOMA, AZAZ ÚTLEVÉL, A SZOLGÁLAT MŰKÖDÉSE
A hivatalos kiküldött Rómában a testőrség parancsnokától, a tartományokban a helytartótól kapott „kiküldetési rendelvényt”, útlevelet (diploma), amivel az állami posta minden szolgáltatását igénybe vehette. Természetesen sokan szerettek volna diplomához jutni, a császárkor első két századában nagyon takarékosan gazdálkodtak a diplomákkal. Érthető az is, hogy akinek volt diplomája, az nagyon ragaszkodott hozzá, különösen a zűrzavaros időkben, amikor a diplomával életet és vagyont lehetett menteni.
Az illetékes császári hivatal az uralkodó engedélyével kitöltetlen diplomákat küldött a helytartóknak Róma területén kívül, akiknek csak a kedvezményezett nevét kellett beírniuk. Óvatosak voltak a diplomák kiadásával, mert a cursus publicus-t, azaz a Római Birodalom állam által megbízott és felügyelt futár- és szállítási szolgálatát nem akarták túlterhelni (https://en.wikipedia.org/wiki/Cursus_publicus).
A postaszolgálat csak az adminisztrációhoz és a működtetéshez szükséges személyzetből állt, ezek közé tartoztak az állatorvosok, kocsisok és a lovászok is. A futárok nem tartoztak a szolgálathoz: ha közalkalmazottak, ha magánszemélyek voltak, diplomájuk volt, de a helyi magánszemélyektől és közösségektől igényelt eszközöket használták. A költségeket a tartományi adókötelezettségek részeként a magánszemély adófizetőkre terhelték. A diplomával utazónak joga volt, hogy minden szolgáltatást, kocsit, fogatot, szállást, élelmet ingyen kapni. A II. század végétől kezdődően nemcsak a szolgálati ügyekben eljáró személyek, hanem magán emberek is kaphattak diplomát. A cursus publicus fenntartása jelentékeny kiadásokat okozott a polgároknak. Kezdetben a tetemes költség a lakosságot is sújtotta, és nemcsak a teherviseléshez szokott tartományok polgárait, hanem közterhek viselésétől általában mentesített, megkímélt Itália lakosságát is. Claudius császár megkísérelte, hogy ezeket a terheket enyhítse, de próbálkozása nem járt eredménnyel. A cursus publicus alkalmazottainak joga volt, hogy szükség esetén öszvéreket, lovakat, sőt terhek szállítására ökröket is igénybe vegyenek, még a legsürgősebb gazdasági munkák idején is.
Itália térképe (https://en.wikipedia.org/wiki/Cursus_publicus, https://en.wikipedia.org/wiki/Tabula_Peutingeriana)
Itália térképe, részlet (https://en.wikipedia.org/wiki/Cursus_publicus, https://en.wikipedia.org/wiki/Tabula_Peutingeriana)
A cursus publicus nemcsak szárazföldi járműveket és fogatokat bocsátott a hivatalos kiküldött rendelkezésére, hanem hajókat is. A római birodalom valamennyi fontos városát körülményes lett volna csak utakon megközelíteni. A messzi tartományok és Róma között gyakran rövidebb ideig tartott az utazás a tengeren, mint a kerülőkre kényszerítő szárazföldön. A Földközi-tengeren gyorsjáratú, külön erre a célra épített postahajók vitték a hivatalos küldeményeket, leveleket és természetesen a diplomával utazókat.
A császárkorban a legfontosabb itáliai kikötők:
Puetoli -ban horgonyoztak le a birodalom különböző részeiről érkező, gabonával megrakott hajók. Kikötője egész Campania fő áru átrakóhelye volt, beleértve a fújt üveget, a mozaiklapokat, a kovácsolt vasat és a márványt.
Misenum: a római hadihajók, a korabeli világ legnagyobb flottájának fő bázisa volt.
Ostiá** -ban és Brundisium-ban állandóan horgonyoztak különleges futárhajók és ezek is szállítottak személyeket. A Forum kb. 13 km-re volt az eredeti kikötőtől, ma kb. 20 km-re van, a feltöltődés miatt. A szolgálati ügyekben küldött terjedelmesebb, nagyobb térfogatú szállítmányok számára külön erre a célra tervezett hajókat építettek. Ostia és Róma között állandó futárszolgálat állt készenlétben, Claudius császár szervezte, amikor átépítette a kikötőt.
Claudius Rómától egy hajózható csatornát is épített a Tiberishez, amely Portus-ba, az Ostiától északra fekvő új kikötőjébe vezetett. Ez a kikötő félkörívben épült, két mólóval és egy világítótoronnyal a torkolatánál, csökkentve a római árvizeket. Az ostiai kikötő megszervezésével Claudius télen, a római hajózási szezon után fellépő állandó gabonahiányt csökkentette.
Septimius Severus császár (i. sz. 193-211 között uralkodott) - talán hogy népszerűségét növelje - a cursus publicus valamennyi kiadását a fiscusra, a császári kincstárra hárította át. Sem neki, sem utódainak nem sikerült a postai szolgálat anyagi kérdéseit a lakosságra nézve megnyugtató módon rendezni.
*Hérodotosz a következőképpen írja le a perzsa királyi utat: "Egész hosszában királyi állomások vannak, és kiváló karavánszerájok; és végig lakott területen halad keresztül, és veszélyektől mentes. Lídiában és Phrygiában húsz állomás található 94 és fél paraszangnyi (1 paraszang 4.8 - 5.6 km) távolságon belül. Frígiát elhagyva át kell kelni a Halyson; és itt kapuk vannak, amelyeken át kell haladni, mielőtt átkelhetünk a folyón. Ezt az állomást erős hadsereg őrzi. Ha átértetek, és beértetek Kappadokiába, 28 állomás és 104 paraszang vezet benneteket Kilikia határához, ahol az út két kapun halad át, amelyek mindegyikénél egy-egy őr áll. Ezeket magunk mögött hagyva továbbhaladunk Kilícián keresztül, ahol három állomást találunk 15 és fél parasangnyi távolságban. Kilikia és Örményország között az Eufrátesz folyó jelenti a határt, amelyen csónakkal kell átkelni. Örményországban a pihenőhelyek száma 15, és a távolság 56 és fél paraszang. Van egy hely, ahol őrség áll. Négy nagy patak metszi ezt a körzetet, és mindegyiken csónakkal kell átkelni. Az első ezek közül a Tigris; a második és a harmadik is ugyanezt a nevet viseli, bár nemcsak különböző folyók, de még csak nem is ugyanott erednek. Örményországot elhagyva és a maténiaiak országába belépve négy állomása van; ezeken áthaladva Cisztiában találod magad, ahol tizenegy állomás és 42 és fél paraszang vezet el egy másik hajózható patakhoz, a Choaspeshez, amelynek partján Szúza városa épült. Így az állomások teljes száma száztizenegyre emelkedik; és valójában ennyi a pihenőhely, amit Szardisz és Szúza között találsz."
**Ostia (https://www.britannica.com/place/Ostia) a Tiberis torkolatánál feküdt, de ma már -a folyó deltájának természetes növekedése miatt- a folyón felfelé mintegy 6 km-re (4 mérföldre), a mai Róma városától délnyugatra. Az ókori Róma kikötői (https://en.wikipedia.org/wiki/Category:Roman_harbors) között az egyik legfontosabb kikötő Róma saját kikötője, Ostia volt. Az ásatások alapján Ostia ma Olaszország egyik legnagyobb és legérdekesebb régészeti lelőhelye. Tudjuk, hogy Claudius császár I. u. 42 és 54 között új kikötőt épített Portusnál, és Ostiát az új kikötő kereskedelmi központjaként működtette. Ostiában mindenhol Portusra vonatkozó utalásokat és feliratokat találunk, de a saját kikötőjére semmilyen utalást.
Ostia kikötő, modell (Vatikáni Múzeum)
Ostia kezdetben sólepárló hely volt, a húsok, halak tárolásához nélkülözhetetlen volt az i.e 6-8. századokban a só. A rómaiak Ostiát tekintették első gyarmatuknak. Livius az ötödik századról szóló beszámolóiban kétszer említi Ostiát, és a Tiberis rendkívüli áradásait i. e. 414-ben és 363-ban). A város magja csak az i. e. 4. században jelent meg, a 3. században épült ki, a központi rész egy nagy tufatömbökből épült erődítmény, a Castrum. A szövegekből kiderül, hogy a pun háborúk idején vált a kikötő kereskedelmi és katonai kikötővé.
Ostia stratégiai jelentősége a Tiberis torkolatának védelme szempontjából már korán nyilvánvalóvá vált, és a várost megerősítették (a dátum vitatott, valószínűleg az i. e. 4. század közepén) a katonai táborral és castrummal. Megerősítették Róma előnyös helyzetét a kalózokkal és a szomszédokkal folytatott folyamatos konfliktusaiban, és fontos utánpótlási szerepet játszott a Karthágó elleni háborúkban. A castrum nagy hatással volt a város későbbi négyszögletes elrendezésére. Amikor Róma haditengerészetet fejlesztett ki, Ostia haditengerészeti állomáshely lett, és a pun kori Ostia városának a köztársasági korszakra vonatkozó bizonyítékai elszórt irodalmi töredékekből állnak. A castrum létrehozását követően az i. e. 3. században Ostia elsősorban tengeri támaszpont volt; i. e. 278-ban Karthágóból küldött flottát fogadott, hogy segítsen a rómaiaknak Pyrrhus ellen, (i. e. 278-ban állítólag egy karthágói flotta elérte Ostiát), és i. e. 217-ben innen indult a Hannibál ellen Spanyolországban harcoló hadsereg ellátmánya is. A pun háborúk idején (i. e. 264 - i.e. 146) Itália nyugati partvidékének fő flottabázisa volt (https://hu.wikipedia.org/wiki/Pun_h%C3%A1bor%C3%BAk). Az i. e. harmadik századtól Ostia elsősorban haditengerészeti támaszpont volt. I. e. 267-ben a quaestores classici (a flottát felügyelő tisztviselők) egyikének, a quaestor Ostiensisnek a székhelye lett. A hivatal a pun Karthágóval vívott háborúkhoz kapcsolódott. Mert Ostia katonai kikötő volt, ezért a lakosokat felmentették a katonai feladatok alól, hogy a kikötőben dolgozhassanak.
A pun háborúk után, az i. e. II. században Ostia kereskedelmi kikötővé változott. Róma városának lakossága a katonai hódítások révén nőtt. Szicíliából és Szardíniából, később Africa Proconsularisból, a mai Tunéziából is hoztak gabonát. A quaestor fő feladata mostantól a gabonaimport felügyelete volt. Az i.e. 1. században Ostia már létfontosságú szerepet játszott Róma élelmiszer-ellátásában. I. e. 87. -ben egy római elfoglalta Ostiát, hogy megfossza Rómát az áruellátásától a tengerekről. Az áruk be- és kirakodására szolgáló rakpartok a raktározási létesítményekkel (raktárakkal) közvetlen kapcsolatban voltak.
Ostia város (fantáziarajz, Vatikáni Múzeum)
A polgárháború győztese, Lucius Cornelius Sulla a várost erődítményszerű tervek alapján építtette újjá, mintegy 68 hektár területen. A 2,8 kilométeres fal két végpontján a folyóra támaszkodott, rajta három kapu nyílt. I. sz. 68-ban azonban kalózok rabolták ki és gyújtották fel. A támadók elpusztították a római hadiflottát és két neves szenátort is elraboltak. Pompeius Magnus hadat gyűjtött és leverte a kalózokat. A várost újjáépítették és védőfalakkal látták el Marcus Tullius Cicero kezdeményezésére. A kikötő a császárság idején is nagy kereskedelmi forgalmat bonyolított. Augustus uralkodásától kezdve a császárok középületekkel, szobrokkal gazdagították a várost. Az 1. században Tiberius római császár felépíttetett egy fórumot. Claudius, majd Traianus pedig újabb kikötőket, mert a régit az elhomokosodás használhatatlanná tette. Világítótornyot is emeltek.
Ostiát a 2. században szinte teljesen újjáépítették. Az alsóbb szinteken domus, gazdag házak maradványait találták meg, hasonlóak a pompeji és herculaneumi házakhoz. A köztársasági Rómának is fő kikötője volt, különösen a gabonakereskedelemben. A kikötője, amelyet részben egy homokpad akadályozott, alkalmatlanná vált a nagy hajók fogadására. A Császárság idején Ostia Róma gabonakészleteinek kereskedelmi és raktározási központja volt, valamint a Claudius által épített nagy mesterséges kikötőbe, Portusba tartó hajók kiszolgálóállomása. I. u. 62-ben egy heves vihar elárasztott és elsüllyesztett mintegy 200 hajót a kikötőben. Róma tengeri kereskedelmi problémáját végül az oldotta meg, hogy Claudius és Traianus egy nagy, hatszögletű medencével bővítette a kikötőt, Portust.
Portus kikötője ma már a szárazföldön (https://en.wikipedia.org/wiki/Portus)
Portus kikötőjének vázlata Claudius és Traianus idején (https://en.wikipedia.org/wiki/Portus)
Traianus hatszögletű kikötője Portusban, makett