A RÓMAI KORI TÉRKÉPEK KEZDETEI

 

 

 

(2024 április)

 

 

 

 

 

ABSTRACT

Az ókor egyik legfigyelemre méltóbb térképe a Peutinger-térkép (Tabula Peutingeriana), amely Augustus császár korában, az i. e. 10 körüli földrajzi ismereteket tükrözi, és a földrajz tudománytöténetének kiemelkedő alkotása. A térkép még nem méretarányos, egy úttérkép, melyen szerepel Pannónia is. Az eredetit kőbe vésték, egy 5. századi átdolgozott másolaton alapuló 1200 körüli másolata maradt ránk, amely tekercs alakú. / THE BEGINNINGS OF ROMAN MAPS: One of the most remarkable maps of antiquity is the Peutinger Map (Tabula Peutingeriana), which reflects the geographical knowledge of the time of the emperor Augustus, around 10 BC, and is an outstanding work of the science of geography. The map is not yet to scale, it is a road map including Pannonia. The original was carved in stone, and a 5th-century revised and scrolled copy survives.

 

BEVEZETÉS

 Sok mű ismert a Strabóntól (i. e. 64/63 - kb. i. u. 24, https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_geography), aki sokat idézett a korábbi földrajztudósok műveiből. Strabón tizenhét kötetes földrajztudományi műve szinte teljes egészében fennmaradt, és a klasszikus földrajz egyik legfontosabb információforrása. Azonban Strabón egyetlen térképe sem maradt fenn, de részletes leírásai világos képet adnak a korabeli földrajzi ismeretek állapotáról. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.

Az idősebb Plinius (i. u. 23-79) Természettörténete is tartalmaz földrajzról szóló fejezeteket. Egy évszázaddal Strabón után Ptolemaios (i. u. 90-168) hasonló mű írásába kezdett, már méretarányos térképet készített. A Római Birodalom Európa nagy részén terjeszkedett, és korábban ismeretlen területeket, például a Brit-szigeteket foglalta el. A Selyemút is működött, először ismerték meg  a távol-keleti országokat.

Ptolemaiosz Geographia című műve

( i. u. 150-ben, https://hu.wikipedia.org/wiki/Ptolemaiosz_vil%C3%A1gt%C3%A9rk%C3%A9pe) a földrajzkutatás természetéről és technikáiról szóló elméleti értekezéssel kezdődik, majd áttér az akkor ismert világ nagy részének részletes leírására. Ptolemaios sok várost, törzset és helyet sorol fel, elhelyezi őket el a világban. Bizonytalan, hogy Ptolemaios nevei a modern világban minek felelnek meg, sok tudományos munka foglalkozott azzal, hogy megpróbálja összekapcsolni a ptolemaiosi leírásokat ismert helyszínekkel.

A rómaiak a földrajzot és a térképeket a gyakorlatban is használták. Az 55 000 mérföld (89 000 km) hosszúságú utakból álló római közlekedési rendszert nem lehetett volna megtervezni a földrajzi mérési rendszerek használata nélkül. A cursus publicus, a római kormány közlekedésért felelős részlege teljes munkaidőben foglalkoztatott földmérőket. A földmérők feladata az volt, hogy topográfiai információkat gyűjtsenek, majd meghatározzák a lehető legegyenesebb útvonalat, ahol egy út megépíthető. Az alkalmazott műszerek között szerepeltek a botos hosszúságmérők, a (szög-) iránymérők, a függőón.

 

 

A földmérés eszközei (https://en.wikipedia.org/wiki/Gromatici)

 

A görög-római korban a földrajzi munkát végzők négy kategóriába voltak sorolhatóak:

A földmérők egy adott terület pontos méreteit határozták meg, a földet parcellákra osztották fel a felméréshez, vagy egy város utcáit mérték ki.

A térképészeti földmérők térképeket készítettek, ami magában foglalta a ptolemaioszi szélességi, hosszúsági és magassági fokok megállapítását.
A katonai földmérőket olyan információk meghatározására kérték fel, mint például egy folyó szélessége, amelyen egy hadseregnek át kellett kelnie.
A mérnöki földmérők a terepet vizsgálták, hogy előkészítsék az utakat, csatornákat, vízvezetékeket, alagutakat és bányákat.

 

A  római földmérők, az agrimensores (https://en.wikipedia.org/wiki/Gromatici) bíróként is működtek a határvitákban, közre működtek a táborok felállításánál és a katonai kolóniák létrehozásánál, a földek felosztásánál a veteránok között, a katonai kolóniák kijelölésénál, az itáliai parasztok letelepítésénél a provinciákban. A Birodalom általános felmérése Augustus alatt történt, a magán- és az állami birtokok szétválasztása a földmérők elismert hivatásos testületének létrejöttéhez vezetett.

 

 

PEUTINGER-TÉRKÉP

I. u. 400 körül készült egy másolata a Peutinger-táblának, egy úttérképnek, amelyen a római úthálózat van feltüntetve. A másolat tekercs alakú. A térképen (https://en.wikipedia.org/wiki/Tabula_Peutingeriana) a Római Birodalom mellett, -amely akkoriban Britanniától a Közel-Keletig és Afrikáig terjedt-, India, Srí Lanka és Kína is szerepel. A városokat több száz szimbólummal jelölték. A térkép 0,34 m magas és 6,75 m hosszú. A rómaiak által használt földrajzi eszközöket és elveket a következő 700 évben kevés módosítással és szigorúan követték. Az eredeti térképet Augustus császár idején kőbe vésték és Augustus a Vipsania oszlopcsarnokban** (https://en.wikipedia.org/wiki/Porticus_Vipsania, Róma további oszlopcsarnokait is vizsgáltuk a lábjegyzetben további térképek után kutatva, negatív eredménnyel) helyezte el.

 

 

Tabula Peutinger: a Római Birodalom úttérképe. A térképet mérete miatt csak részleteiben lehet bemutatni. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tabula_Peutingeriana, By Konrad Miller - Ulrich Harsch Bibliotheca Augustana, Public Domain, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=2383399)

 

További és korábbi térképekre is van utalás az irodalomban, melyek közül az egyik i.e. 174-ben készült Sardinia szigetéről, egy másik Varro leírásában (https://en.m.wikipedia.org/wiki/File:Las_cuatro_regiones_de_Roma.gif) szerepel. Róma négy régióra osztása - Suburana, Esquilina, Collina, Palatina, a várost a köztársaság idején osztották fel négy részre, (Varro, LL V.45)-, egészen Augustus újjászervezéséig érvényben maradt. A hagyomány Servius Tulliusnak tulajdonítja Róma lakóinak négy tribusra való felosztását:

 

 

Rómát hét mocsárból kiemelkedő dombra építették, és négy régióra osztotta Varro i. e. 50 körül (https://en.m.wikipedia.org/wiki/File:Las_cuatro_regiones_de_Roma.gif)

 

A Peutinger térkép rövid története: Agrippa (i. e. 63 - i. e. 12) térképének is nevezik az egyik térképet, amelyet Agrippa felhasznált a Peutinger úttérképnek az elkészítéséhez:  

 

 

A kutatók szerint Agrippa több térkép alapján alkotta meg a kőbe vésett Peutinger- térképet, ezek egyike Agrippa térképe, Orbis Terrarum néven ismert. Görög eredetű lehet, (https://www.roangelo.net/valente/terrarum.html), és Agrippa földrajzi Megjegyzések (Commentarii) című művéből ismert. (A Római birodalom nem méretarányos térképe, https://www.cartographyunchained.com/cgpl2/) 

 

 

 

További térképek, melyeket Agrippa ismerhetett (https://www.cartographyunchained.com/cgpl2/) 

 

 

Agrippa 12-ben meghalt, akkor a testvére folytatta a térképkészítést, és végül Augustus császár fejezte be, helyezte el a Peutinger térkép eredetijét a Porticus Vipsania nevű oszlopcsarnokban**  20-ban, a római Campus Agrippae területén, Rómában. Az eredeti kőbe vésett térképről egy 5. századi másolatról egy későbbi másolatunk van, ami ma Bécsben található, (https://en.wikipedia.org/wiki/Tabula_Peutingeriana), ez a Peutinger-térkép.  

 

Az eredeti Peutinger-térkép datálása: szerepel a mai Nápoly közelében fekvő Pompeii római város, amelyet a Vezúv i. u. 79-ben történt kitörése befedett hamuval, és után nem építettek fel újra. Következik, hogy az eredetit 79 előtt készítették.  A 4. vagy az 5. század elején keletkezett másolatot átdolgozták, aktualizálták, mert szerepel a térképen a 328-ban alapított Konstantinápoly városa, továbbá Ravenna, a Nyugatrómai Birodalom 402 és 476 közötti székhelye, ami az 5. századi átdolgozására utal. Germania Inferior egyes, az ötödik század közepén elpusztult városainak jelenléte a térkép legkésőbbi hitelesíthető keletkezési idejét mutatja. A térkép megemlíti Franciaországot is, egy olyan államot, amely csak az 5. században jött létre. Figyelembe kell venni, hogy a mérethelyes térképkészítés az 5. században már több mint 200 éve (https://en.wikipedia.org/wiki/Ptolemy%27s_world_map) ismert lehetett.

 

 

 

Peutinger térkép Pannóniára vonatkozó része 

 

 

Peutinger térkép Rómára vonatkozó része 

 

 

 

*

Dimensuratio provinciarum ("A tartományok mérése") és Divisio orbis terrarum ("A világ felosztása") két latin nyelvű földrajzi szöveg a késő Római Birodalomból. Agrippa földrajzi Commentarii című művével együtt Paul Schnabel adta ki őket 1935-ben. (https://en.wikipedia.org/wiki/Dimensuratio_provinciarum_and_Divisio_orbis_terrarum). A világról alkotott képük Agrippa Commentarii című művén alapul, továbbá az ő világtérképén, amelyet Augustus márványba vésett és a római Porticus Vipsaniában** kiállított.  "A tartományok mérése" elveszett, majd a XV. században újra felfedezték.

 

 

**

Porticus Vipsania (https://en.wikipedia.org/wiki/Porticus_Vipsania): A Porticus Vipsania, más néven Agrippa oszlopcsarnoka (Porticus Agrippae), az ókori Róma Campus Agrippae területén lévő oszlopcsarnok volt, amely a világtérképéről volt híres. Marcus Vipsanius Agrippa tervezte, és húga, Vipsania Polla fejezte be Agrippa halála után.

Augustus márványba vésetett egy világtérképet: Agrippa földrajzi műve, a Commentarii című műben szereplő leírások alapján. Agrippa még i. e. 12-ben bekövetkezett halála előtt elkezdte a térkép elkészítését, majd nővére, Vipsania Polla felügyelte a kivitelezést. A térkép még nem készült el i. e. 7-re, amikor Augustus megnyitotta a Campus Agrippae-t a nagyközönség előtt. Augustus fejezte be a térkép készítését. Augustus az oszlopcsarnokról egy leírást is mellékelt, amely elmondta a történetét. Bár a Porticus Vipsania nem maradt fenn, az idősebb Plinius Természetrajzában szerepel róla egy leírás, és a Peutinger-térkép révén is ismert (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tabula_Peutingeriana).

 

A Porticus Aemilia (https://en.wikipedia.org/wiki/Porticus_Aemilia) , az "Aemiliai oszlopcsarnok" volt az ókori Rómában, korának talán a legnagyobb kereskedelmi építménye, és a Tiberisen keresztül a városba érkező áruk raktáraként és elosztóközpontjaként működött. Építtették i. e. 193-ban, az építmény neve és a gens Aemiliához való kötődéséből ered. e (Livius, 35.10.12). A portikusz építése egybeesett a város gyors növekedésével a második pun háborút követően, a növekedés, mind a kereskedelem, mind a népesség tekintetében, nagy terhet rótt a Forum Boarium-ra, és fontosságát mutatja Róma fő kikötőjével, Ostiával való folyami összeköttetés. Úgy tűnik, hogy a portikusz megkönnyítette az áruk és élelmiszerek - köztük az importált gabona - kirakodását, tárolását és valószínűleg újraelosztását is, és úgy tűnik, hogy az i. u. 6. századig folyamatosan működött. Az opus incertum épülete, amely a Tiberissel párhuzamosan futó vékony téglalap alakú épület volt, igen nagy volt; körülbelül 487 méter hosszú, 60 méter széles, 294 darab és hét sorban elhelyezett oszlop tartotta. 50 folyosója volt, amelyek egyenként 8,30 méter szélesek voltak. Tetejét egymást átfedő boltozatok sora fedte, amelyek a domb lejtőjével egy vonalban emelkedtek, védelmet nyújtva az időjárás viszontagságaitól, ugyanakkor beengedte a fényt és a levegőt. A teljes fedett felület 25 000 négyzetméter volt. A traianusi korszakra ezt a teret további kereskedelmi építményekkel töltötték meg. A portikusz nagy hasznos tereit sokféleképpen használták, gyakran átalakították vagy újra felosztották, hogy megfeleljenek a használóik igényeinek. 

 

 Porticus Deorum Consentium (https://en.wikipedia.org/wiki/Portico_Dii_Consentes) ; talán a Harmonikus Istenek (?) tere, egy ókori építmény, amely a Capitoliumra vezető ókori római úton található Rómában, Olaszországban. A Clivus Capitolinus ("kapitóliumi emelkedő") élesen kanyarodik a Forum Romanumra, ahol ezt a márványból készült oszlopcsarnokot felfedezték és 1835-ben újra felállították. Utoljára i. u. 367-ben építtették újjá, és ez volt az utolsó működő pogány szentély a Forumon, a pogány szentélyeket több mint egy évtizeddel korábban törvény tiltotta be.

Az oszlopcsarnok két különálló emeletet tartalmazott: az alsó szintet Titus császár építtette Vespasianus temploma mellé. Ez az alsó szint a földszinten 7 helyiséget tartalmazott, amelyekről a tudósok feltételezik, hogy üzlethelyiségek voltak. A Vespasianus-templom befejezésével a Forumon keresztül a Tabulariumhoz való nyilvános hozzáférést elzárták, ezért Domitianus a portikusz második szintjén nyolc helyiségből álló oszlopcsarnokot épített, amelyek közül az egyikben egy lépcsőház volt, amely lehetővé tette a fórumról való bejutást a Tabulariumba. A második szint nyolc szobái feltehetően a hivatalnokok irodái voltak. Később Hadrianus egy 13 oszlopból álló oszlopcsarnokkal egészítette ki a portikuszt. Úgy tartják, hogy ezen oszlopok között állt a Harmonikus Istenek egy-egy bronzszobra, amely a Forum Romanumra nézett. Az építmények közelsége a Saturnus templomához (akkoriban pénzverde) és a Tabulariumhoz (nyilvántartó iroda) mutatja az épület jelentőségét a Római Birodalom pénzügyi és közigazgatási visszaélései ellenőrzésében.

 

A Livia porticus (https://en.wikipedia.org/wiki/Porticus_of_Livia) egy oszlopcsarnok, amelyet Augustus építtetett felesége, Livia Drusilla tiszteletére, és az Esquilinus-dombon található. Egy nyilvános tér volt, és az építése támogatta Augustus elképzelését, a magánjellegű vagyonmegnyilvánulások csökkentését a nyilvános építkezések javára. Bár szerkezetéből ma már kevés maradt meg, az ókori város egyik legjelentősebb oszlopcsarnoka volt. Az úgynevezett Ara Concordia az oszlopcsarnokban helyezkedett el. A terület a nevét a közelben található Ízisz szentélyről kapta, és az Esquilinus- és Oppianus-dombokon fekszik. A porticus olyan közel volt a Traianus fürdőhöz, hogy a fürdő északi sarka majdnem érintette a porticus délnyugati sarkát.

A portikusztól északra egy bazilika épült a késő ókorban, alatta egy római kori épület maradványai láthatóak. Néró kiterjedt háza, a Domus Aurea is ettől a portikusztól délre épült. 

 Az oszlopcsarnok építése i. e. 15 körül kezdődött, és i. e. 7 -ben szentelték fel. A felavatás Tiberius egyik diadalának megünnepléséhez kapcsolódott, és mind Tiberius, mind Livia banketteket adott az alkalomra.  A portikusznak ma már nincsenek látható maradványai, de méretei és alapszerkezete ismertek. Téglalap alakú volt, körülbelül 120 méter hosszú és 95 méter széles. A Severus-kori márványterv (lásd a fenti képet) szerencsére megőrizte a portikusz egyes részeit, megmutatva a téglalap alakot, a kettős oszlopcsarnokot, a középen lévő téglalap alakú burkolatot és az utcákhoz vezető bejáratokat. A portikuszhoz kertek, sétálótér és műalkotások, például festmények tartoztak, így egy fényűző és nyugodt teret hozott létre, amit az 5. században még használtak.

 

A Porticus Octavia (https://en.wikipedia.org/wiki/Porticus_Octavia), Octavius oszlopcsarnoka, egy oszlopcsarnok volt az ókori Rómában, amelyet Gnaeus Octavius építtetett i. e. 168-ban, hogy emléket állítson a harmadik makedón háborúban a macedóniai Perseus elfogásának. A Pompeius színház mellett állt. Plinius kettős oszlopcsarnokként írja le, bronz korinthoszi oszlopfőkkel, amiért korinthoszi oszlopcsarnoknak (Porticus Corinthia) is nevezték. Ez lehetett a korinthoszi építészeti szílusnak a legkorábbi alkotása Rómában, a Severusok márványterve (frg. 140) ábrázolja.

I. e. 33-ban Octavianus (a későbbi Augustus) visszaszerezte a Gabinius által az illyriaiaknak elvesztett katonai zászlókat, és a Porticus Octaviában állította ki őket. Octavianus és mostohatestvére teljesen újjáépítették, a benne lévő templomot is, hogy Dalmácia meghódításának emlékére.

 

A Porticus Octaviae, "Octavia oszlopcsarnoka" (https://en.wikipedia.org/wiki/Porticus_Octaviae) oszlopos sétány, amely Juno Regina (északon) és Jupiter Stator (délen) templomát, valamint egy könyvtárat foglalt magába. Az építményt a középkortól egészen a 19. század végéig halpiacként használták. A Porticus Octaviae a Marcellus színháza mögött volt található (Gismondi modell, a Római Civilizáció Múzeuma).
Miután a i. e. 146-ban, az Achaeus-háború győzelmének emlékére emelték a Juno Regina-templom és a Jupiter Stator-temploma mellé az oszlopcsarnokot. Mindkettőt Nagy Sándor hadvezéreinek Görögországból hozott lovas szobraival díszítette. Augustus felújíttatta az oszlopcsarnokot és a hozzá tartozó templomokat, és valamikor i. e. 27 után újra felszentelte húgának, Octavia Minornak. Cassius Dio szerint ez i. e. 33-ban történt a dalmát háború zsákmányából. 

A templomok mellett az oszlopcsarnokban volt egy görög és latin nyelvű könyvtár, amelyet Octavia fia, Marcus Claudius Marcellus emlékére emelt, egy gyűlésterem (Curia Octaviae) és előadótermek voltak. Hogy ezek egy épület különböző részei voltak-e, vagy teljesen különböző építmények, az bizonytalan. A curia-ban ülésezett a római szenátus. Az egészet az idősebb Plinius Octavia művei (Octaviae opera) néven említi. 

Az oszlopcsarnok és a hozzá tartozó épületek i. u. 80-ban talán leégtek, majd helyreállították, valószínűleg Domitianus császár. A 203-ban bekövetkezett második tűzvész után Septimius Severus és Caracalla ismét helyreállította őket. Külföldi márvánnyal díszítették, és számos híres műalkotást tartalmazott, amelyeket Plinius Természettörténete is felsorol. 442-ben egy földrengés megrongálta az építményt, amikor a megsemmisült oszlopok közül kettőt a ma is álló boltívvel helyettesítettek.