HAJÓK TÖRTÉNETE:
FAVÁZAS HORDOZHATÓ CSÓNAKOK
(2024 december)
ABSTRACT
A coracle világszerte a bőrrel bevont keretekre, különféle fonott vesszőkosarakra szerelt csónak. A Tigris és Eufrátesz folyókon használt guffák esetében egy bitumennel szigetelt tekercselt kosár. Az asszír domborműveken guffák láthatóak, melyek harciszekereket szállítanak. A coracle nevű csónakokat hasított lécvázra szerelték, bőrrel, bitumenes vászonnal vonták be.
BEVEZETÉS
Egy nemzetközileg is létező hajóosztály a coracle (https://arkforiraq.org/en/guffa-history/, https://www.coraclesociety.org.uk/coracles/types/quffa). A coracle-k legrégebbi ismert bizonyítéka egy Alsó-Szászországban talált, időszámításunk előtt 5500-ból származó kerámia csónakmodell, amelyet talán olyan emberek készítettek, akik a Közel-Keletről vándoroltak Közép-Európába. A coracle világszerte használt, a bőrrel bevont, különféle fonott vesszőkosarakra szerelt csónak. A Tigris és Eufrátesz folyókon használt guffák esetében egy bitumennel szigetelt tekercselt gyékénykosár. A guffát Irak középső részén, a Tigrisen használták Tikrittől Kutig, és az Eufrátesznél Hittől Samawáig.
A guffák ősi származása: A mezopotámiai művészetben és írásokban a guffák ősiidőktől kezdve előfordulnak, a sumer hengerpecsétektől kezdve (i.e. 3500 körül) szerepeltek. A bizonyítékok arra utalnak, hogy a építésnek módja azóta is hagyományos. Az asszír domborműveken guffák láthatóak, melyek harciszekereket szállítanak. A babilóniaiak az özönvízbárkát guffának írták le – ami arra utal, hogy ezeket a csónakokat ősinek tartották. Leírta Hérodotosz is a „Histories”-ben (i.e. 450); más mezopotámiai utazók is gyakran emlegették őket, az arab irodalomban is. A guffák a népszerű dalokban is szerepeltek a szerelmesek titkos találkozásainak helyszíneként. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.
Eufráteszi guffa: fonott kerek kosár, bitumenes* bőrrel borítva, evezőkkel
Több mázsa, pl. szamarak szállítására is alkalmas guffa. régen és ma, ügyes ágvázas tutaj
Guffa változat, fűzfavessző-nádszerkezetű, aszfaltos* bőrrel bevont csónak
Guffa változat, gyékényszerű anyagból sodrott, ősszevarrt, bitumenes* bőrrel bevont csónak
Guffák méretei: a régészeti és az archív fényképes bizonyítékok (19. század vége – 20. század közepe) azt mutatják, hogy a guffák mérete változatos volt, és különböző technikákat és anyagokat használtak: az asszír szövegek bőr guffákat írnak le. A legkisebb halász guffák csak 120 cm átmérőjűek és 50 cm mélyek, míg a nagy szállító guffák átmérője elérte a 6 métert és körülbelül 2 méter mélyek voltak. Például görögdinnyét, téglát és állatokat (jellemzően a Bagdadtól északra fekvő területről a folyón lefelé szamarakat) szállítottak a század közepéig. Guffák visszaszállítása a folyón felfelé széles körben elterjedt szokás volt, gyakran a hátukon cipelték.
Utasszállítás: a guffák utasokat is átvittek a folyón, - a 20. századi fényképeken akár 20 ember is összezsúfolódott egyetlen nagy guffában –, kompként használták, de a jelentések szerint utazók hosszabb utakat tettek a folyón lefelé. A guffa hagyományos módon hosszú nyelű evezővel hajtották.
Guffa-találkozó: a guffák az iraki/mezopotámiai kultúra ikonikus elemei, amelyekről dalokban, költészetben és festményekben emlékeznek meg. Kerek alakja miatt a guffák egy csoportban összegyűltek, egy Seba'ayoun (hét szem) néven ismert mintát alkottak, amelyet széles körben használnak amulettként. A Seba'ayounban leírt találkozó alapján az özönvízbárkát sok csónak gyülekezéseként képzelik el.
CORACLE-OK ÉS A GUFFA
Egyik legismertebb változata a brit coracle. Története: sebes folyású patakokban való használatra tervezett coracle évezredek óta használatban van a Brit-szigeteken, Julius Caesar feljegyezte, hogy Nagy-Britanniába való inváziója idején, a Krisztus előtti első század közepén, és spanyolországi katonai hadjárataiban is használták. A lehetséges coracleként értelmezett maradványokat egy kora bronzkori sírban találták, de másokat is leírtak Corbridge-ből és North Ferriby közeléből. Halászatra, horgászatra is használták. A hálót a folyón a két coracle között feszítették ki. A halászok egyik kézzel eveznek, a másikkal húzzák a hálót. Ha kifognak egy halat, mindegyik felhúzta a háló végét, amíg a két csónak össze nem ért. 1863-ban új adót vezettek be Walesben; ez a coraclek számának csökkenéséhez vezetett. Coracle-k manapság Nyugat-Wales turisztikai területein láthatóak rendszeresen, és néha Shropshire-ben a Severn folyó mellett.
A coracle egy kicsi, kerek, [https://en.wikipedia.org/wiki/Coracle] könnyű csónak, amelyet hagyományosan Walesben, valamint Írország nyugati részein, és Skóciában használnak. A megnevezést Indiában, Vietnamban, Irakban és Tibetben található hasonló csónakokra is használják. A coracle szó az eredeti walesi cwrwgl angol nyelvű írásmódja, rokon az ír és skót gael currach-val, és már a 16. században feljegyezték angol szövegben. Egyéb történelmi angol nyelvű írásmódok közé tartozik a corougle, corracle, curricle és coricle.
Coracles szerkezete: hasított és átszőtt, fűzött fűzfavesszőkből, rudakból, lécekből készült, fűzfa kérgével átkötve. A csónak eredetileg állati bőr, például ló- vagy bikabőr volt, amelyeket vékony kátrányréteggel* vontak be, hogy vízálló legyen, ma kátrányos* vászon vagy üvegszál váltja fel. A coracle vietnami/ázsiai változata fűzött bambuszból készült, és gyanta és kókuszolaj felhasználásával tették vízállóvá. Ovális alakú, hasonlít a fél dióhéjhoz. A coracle gerinc nélküli lapos feneke egyenletesen oszlatja el a terhelést a csónak vázszerkezetén, és kismerülésű, gyakran csak néhány hüvelyk.
Minden coracle-t a helyi folyóviszonyokhoz alakítottak. A Teifi-korákulum például lapos fenekű, mivel a folyón nyáron gyakoriak a sekély zuhatagok, az ezeken történő áthaladására tervezték, míg a Carmarthen-korákulum gömbölyűbb és mélyebb, mert a folyó mélyebb, ahol zuhatagok nincsenek. A teifi coracle-ket helyben kitermelt fából készítik: fűzet a lécekhez (a csónak testéhez), mogyorót a szövéshez. A Tywi coracle-ket manapság üvegszálból készítik. A Teifi-korakulák nem használnak szöget, a léceket összefonják, míg a Carmarthenek rézszegeket használnak, nem fonottak. Hatékony halászhajók, a szakképzett halász alig zavarja a vizet vagy a halat, egy kézzel könnyen manőverezhetőek, míg a másik kézzel a hálót kezelik. A coracle-t egy széles tollú lapát hajtja, amelynek kialakítása a különböző folyók között változik. A toll egy nyolcas mintát ír le a vízben. Az evezőt a coracle elején használják, előre húzva a csónakot úgy, hogy az evező menetirányba néz. A walesi Coracle-t háton hordozzák. A walesi mondás: Llwyth dyn ei gorwgl (Az ember terhe az ő -je).
Whisky szállítás (Black&White), nem túl régen, guffán
Az Eufráteszen legalább ötezer éve használt nádból készített guffa, kosár a héjszerkezete, a váza, és bitumenes bőrrel szigetelték. A cédrusfa rönköket
leúsztatták, nádhajókkal, tutajokkal és guffákkal szállították az árut és a szamarakat az Eufráteszen,Tigrisen. D-n az árut a guffával, szamarakkal együtt eladták,
csak a csónak bőrborítását tartották meg, és vitték vissza a folyó mentén vezető úton É-ra, gyalog.
Guffa (kuphtar néven is) a coracle-k legismertebb változata, a Tigris és Eufrátesz folyókon használták (https://arkforiraq.org/en/guffa-making/) Pl. a babiloni hillai közösség hagyományosan halász guffákat készített. Itt a csónakok kosara sodrott fűből készített tekercs, kosár héja félfűből készült. Ahogy a tekercs növekszik, egyenletes vastagságú, folytonos tekercset lehet építeni. A tekercset a szomszédos tekercshez hasított pálmalevéllel kötik össze. A hillai guffa készítők legfeljebb 2 méter átmérőjű hajót tudtak építeni, ami a helyben termesztett gránátalma pálcák (amelyek legfeljebb 2 méteres hosszúságúak) belső merevítőként való használatából ered. Ezért a nagyobb Guffák más anyagot használtak a vázszerkezethez. A szakirodalmi leírások megemlítik a fűz és a pálma merevítést; más gyümölcsfák, például körte, briteknél almafa is lehetséges. Bagdadtól északra fekvő területeken, olyan városokban, mint Tikrit és Samarra a nagy rakományt szállító guffák gyártásáról ismertek.
A guffák kátrányozása* két különböző szakaszban történik. Először folyékony anyagot öntenek a guffára belülről és kívülről, átitatva a tekercskosár növényi rostjait. Ezután a guffát legalább 6 hétig a napon szárítják, amíg a bitumen megkeményedik és érintésre száraz lesz. Ezt követően a felületet a Hit legkeményebb típusú bitumenjével kátrányozzák, amelyet széles körben használnak más hajók vízszigetelésére is.
A guffa gurítható: kör alakú formájának előnye, hogy kerékként gurítható. Vannak képek arról, hogy ezt még nagyon nagy guffák esetén is csinálják. A gördülés hatékony módja a guffa mozgatásának a szárazföldön anélkül, hogy károkat okozna a kosár felületén. Egy jól karbantartott guffa akár 50 évig is használható.
Iraki Guffa Nemzeti Tengerészeti Múzeum: évezredek óta használják teher- és személyszállításra egyszemélyes vízi járműtől, jóval nagyobb, 4-5 méter átmérőjű hajókig építették sokféle méretben: a régi fényképeken több mint húsz emberrel, lovakkal, és más nehéz rakományokkal megrakott guffák láthatóak. Kör alakú formájukkal nem gyorsaságra tervezték, hanem nagy rakományok szállítására, kevés anyagból. Ez azért lehetett fontos, mert különösen a Tigrisen, a guffát egy hosszú folyami utazás után eldobták. A szerkezet favázas, gyakran a gránátalma fa ágaiból készül, és a datolyapálma levelei körkörösen fonódnak a keret köré, alulról kezdve. Az egészet bitumennel borítják a víz ellen, (bár néhány hivatkozás említi az állatbőrök használatát külső héjként), egy lapáttal hajtják. A nagyobbak két vagy több evezőst igényeltek. Kosár formájuk miatt stabilabbak és sokkal kevésbé hajlamosak a borulásra, mint az európai coracle-k, és alakjuk ellenére könnyen manőverezhetőek, vagy hajthatóak.
A guffa nyékényből sodrott, bőrrel bevont csónak, több tonna a teherbírása, folyásirányban vagy kompként is jól használható
Cleddau coracle (https://www.coraclesociety.org.uk/coracles/types/cleddau), a csónakot ma is használják, az 1970-es évek eleje óta, és már csak néhány másolata létezik, amelyek közül az egyik egy walesi népi múzeumban. Kialakítása: a csónak orra lapos és szögletes. A coracle 1 1/2"-os, fűrészelt lécekből készült. Széles űlőpadja volt, az ülése meglehetősen széles. Vásznat használtak a csónaktest fedésére és a kátrányt a bőr vízszigetelésére. Hosszú, egyenes tollas evezője volt, karmos markolattal, a karmos markolat 90 fokban van a lapáthoz képest.
Cleddau coracle (https://www.coraclesociety.org.uk/coracles/types/cleddau)
Az indiai coracle-k hasonlóak az Egyesült Királyságban található típusokhoz, valamint az amerikai bikahajókhoz – általában kör és tál alakúak, némelyikük lapos fenekű. Hasonlóak a régió más részein, például Tibetben és Vietnamban található coracle-khoz. Általában az alak összhangban van a mérettel és az építési anyagokkal, amelyek változatosak. A coracle-eket sokféle célra használták, többféle méretben kaphatóak; amelyek közül a legkisebbek 5-6 láb (kb. 1,5-1,8 m) átmérőjűek, a nagyobbak 10-14 láb (kb. 3-4,25 m) átmérőjűek. A coracle-k méretét a folyó természete is meghatározta. A tipikus indiai coracle konstrukció egy kosárkeret, egy lapát (néha inkább a coracle hordozására használják, mint evezésre), a csónaktest vagy egy állatbőr burkolat, vagy egy szurokkal fedett vászon. Általában a bambusznád a kosár anyaga – hasított bordákhoz és kereszttartókhoz, rudakhoz–, bár van egy-két utalás a kosár készítéséhez másféle nádra is.
Angol és indiai coracle-k (https://en.wikipedia.org/wiki/Coracle)
Az Ironbridge coracle a Severn folyón használt tál alakú hajó, történelme során számos felhasználása ismert, szállítás, halászatot hálóval, éjszakai zsinórral. Használták uszadékfa gyűjtésére, árvíz idején a kivágott faanyag eltávolítására a folyóból. Alkalmas volt a folyón való átkelésre, hogy az emberek napi tevékenységet végezhessenek anélkül, hogy jelentős távolságokat kellett volna megtenniük a híd eléréséhez. Sok falusi embernek volt saját coracle-ja, amelyet egy fára akasztottak, amikor nem használták őket. ..." létezik éves Ironbridge coracle regatta is. A Shrewsbury-stílusú coracle-kat hálós halászatra, horgászatra, orvhalászatra. Felhasználták angolnák fogására szolgáló éjszakai zsinórok lefektetésére, mint Ironbridge-nél is. A Shrewsbury coracle kialakítása a közeli Ironbridge-hez viszonyítva négyzet alakú, a Shrewsbury-koracle léceinek ívei élesebbek – mindezek a tulajdonságok dobozszerű coracle-t hoznak létre.
Shrewsbury-stílusú coracle (https://kingsportreasureislandpiratesroyal.com/Treasure_Island/Characters/Coracle_Boat_Small_Round.html)
A currach egy favázas ír csónak, amelyre állatbőrt vagy irhát feszítettek, bár manapság inkább a vásznat (https://nationalinventoryich.tcagsm.gov.ie/sea-currach-making/). Az angol neve „curragh”.
Currah ír csónak (https://nationalinventoryich.tcagsm.gov.ie/sea-currach-making/)
Currah ír csónakok (https://nationalinventoryich.tcagsm.gov.ie/sea-currach-making/)
A ír currach könnyű, sok helyen vízre bocsátható. Az Atlanti-óceán partvidékén sokak számára ez volt az egyetlen hajó, amelyet megengedhettek maguknak, és sikeresen használták horgászatra, állatok és emberek szállítására, hínár betakarítására és számos más célra. Ahol egykor kizárólag természetes anyagokból, állatbőrből, fűzből és mogyoróból készült, az ipari forradalom óta olyan anyagokat is használtak, mint a vászon, mart fa és a gépi szövésű, kőszénkátránnyal vízálló szövetek.
A modern korban a currach leginkább Írország Atlanti-óceán partjához kötődik, de a part menti vizeken és a belvizeken is elterjedten használták. Északnyugat-Európa ezen régióján kívül a legközelebbi megfelelő bőrű csónaktípusok a sarkvidéki inuitok és umiak kajakja.
Először egy vázat építenek, majd a hajótestet a felső peremtől kezdve, fordítva építik meg. Ez megkülönbözteti minden más hajótípustól, amelyet fenékgerendára vagy gerincre építenek. Az utolsó lépés egy vászonburkolat varrása és a bitumen felhordása. 1820 előtt a burkolat állatbőrből készült. A legtöbb currach esetében nem létezik építési terv, mert a mesterség fogásait nemzedékek óta szájról szájra adják.
A currachokat a dagályvonal felett tárolják; lekötözve, hogy a szél, vihar ne borítsa fel. Minden méretű hajót a legénység vállán, fejjel lefelé visznek. Egy 21 láb hosszú csónakot két erős legénység elszállít. Maga a currach fél tonna halat és hálót képes szállítani, de a legénység mégis kiemelheti az árból. A leggyakrabban használt currach a 3 evezős currach, amely 21 láb hosszú. Néha egy kis füles vitorlát használnak, amelyet az orrba állított árbócra szerelnek. Hosszú, keskeny evezőket is használnak. Gyökerei az észak-atlanti bőrhajózási hagyományhoz nyúlnak vissza, egyedülálló Európában a felépítését, a tengeri kezelését és a hozzá kapcsolódó építéstörténetet tekintve.
Currah ír csónak vitorlával (https://nationalinventoryich.tcagsm.gov.ie/sea-currach-making/)
A Teifi coracle több mint 200 éve használatban van (https://www.coraclesociety.org.uk/coracles/types/teifi), és egyike azon keveseknek, amelyek még ma is használatban vannak. Hasított fűzfa lécek használata és csavart mogyoróból készült hordszíj használata, a farban talált fonott félkör alakú erősítőszalag jellemzi- Az ülés mögötti egyetlen keresztirányú léc - fonott fűzfából - megerősíti a csónak szerkezetét is és biztosítja, hogy a coracle hordozhatóságát. A Teifi korákulumot hagyományosan állatbőr borította, később vászon. A Teifi coracle elsődleges használata hálós horgászat volt. A teifi halászok továbbra is azon kevesek közé tartoznak, akik még ma is rendelkeznek halászati engedéllyel, bár ez a folyó árapály-szakaszaira korlátozódik. Hálót húznak az áramlás irányában két korakula közé erősítve. Régebben bottal és zsinórral is horgásztak. A Teifi coracle egyéb felhasználási területei közé tartozik az állatmentés és a juhmosás – ez utóbbiról vannak fotók. A Teifi-coracle-t inkább a fejen hordják, és a háton vagy a vállon. A heveder a törzs felső részén helyezkedik el, a lapát pedig – amelynek karma a tengely tetejére van kialakítva – beakad az ülés alá, és a vállra támaszkodik. Ez elosztja a csónak súlyát. A coracle tetején halászhálókat hordanak. Az 1970-es években átkeltek a La Manche-csatornán egy Teifi-koracle-ben 14 óra alatt, ahol 7 óra alatt át lehet úszni.
A Teifi coracle (https://www.coraclesociety.org.uk/coracles/types/teifi)
A Tywi coraclet ma is használják. Fűrészelt fűzfa lécek, csavart mogyoróból készült bőr hordszíj használata jellemzi, nincs fonott félkör alakú erősítő szalag, mint amilyen a Teifi korákulum farában található. A Tywi coracle hagyományos felépítése kőrislécek és szőtt mogyoróvessző test felhasználásával készült. A hosszanti és keresztirányú lécek száma egyenlő volt (7 mindkét irányban), két átlós léc elsősorban az első négy keresztléccel volt összefonva a csónak elején. Az ülést szilárd válaszfal támasztotta alá. A lazac és a sewin (tengeri pisztráng) halászata hálóval történik. Folyamatban van egy kérelem az Európai Uniótól annak érdekében, hogy a Tywi, Teifi és Taf folyókból halászott varrók és lazacok oltalmazott földrajzi jelzést kapjanak. (A Taf folyó, Ny-Anglia, azon kevés folyók egyike, ahol a coracle-halászat engedélyezett volt. A hagyományos építési mód szerint almafát használtak a lécekhez, a tartóssága miatt. A borítása bitumenes vászon volt.) A halászat egy speciális hálóval történik, amelyet a folyásiránnyal szemben két kő között húznak ki.
A Tywi coracle (https://www.coraclesociety.org.uk/coracles/types/tywi)
Az umiak egyfajta csónak (https://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Umiaks), amelyet a yupik és az inuit eszkimók használnak. A csónakok használata az i.sz. 1000 körüli proto-inuit kultúrákig vezethető vissza. Bizonyíték arra, hogy az emberi kultúrák tudtak csónakokat építeni sokféle eltérő körülmény között is, nem függnek bizonyos anyagok jelenlététől. A nagyobb fák hiánya az északi-sarkvidéki kultúrák által lakott területeken arra késztette őket, hogy a hajók keretét bálnacsontból és uszadékfából építsék. A déli szélességi körökben használt deszkák helyett a hajótestet rozmárok vagy fókák feszes bőrével fedik. A szerkezet olyan, mint egy kajaké, de felül nyitott. Míg a kajak egy vagy néha két felnőtt férfi számára készült, az Umiak nagyobb embercsoport és rakomány befogadására is alkalmas. Szezonális vándorlásra és nagyobb állatok, például rozmárok és bálnák vadászatára használják. Anyagainak és szerkezetének köszönhetően az Umiaks rendkívül csendesen halad a vízen, ami megkönnyíti a tengeri emlősök vadászatát. Kis súlyuk miatt könnyen szállíthatóak jégen és sík terepen is. A hajótest héja több mint három évig bírja a vizet. Hagyományosan az Umiak-ot nők hajtják evezővel a szállításhoz, vagy férfiak evezős vadászathoz. Vannak példák vitorla használatára is. Még mindig használják őket, különösen az alaszkai Yupik és Iñupiat. Ez a 10 méter hosszú Umiak körülbelül 1:10-es méretarányú makettje a múzeum hajóépítés történeti kiállításának része:
Umiak, nagy méretű eszkimó kajak (https://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Umiaks)
A kajak (https://en.wikipedia.org/wiki/Kayak) egy kicsi, keskeny csónak, amelyet egy jellemző, hosszú, duplatollú lapát hajt. A kajak szó az inuktitut qajaq szóból származik. A kajakot először a bennszülött aleut, inuit, yupik és valószínűleg ainu emberek, vadászok használták a világ szubarktikus régióiban. A brit angolban a kajakot egyfajta kenunak is tartják. Számtalan különböző típusú kajak létezik. A hagyományos kajaknak van egy zárt fedélzete, és egy vagy több űlése, mindegyikben egy utas vagy kajakos ül, ami megkülönbözteti a járművet a nyitott fedélzetű kenutól. A fedélzet megakadályozza, hogy a hullámok vagy a fröccsenő víz bejusson a csónakba.
A kajakok nagyon eltérőek az anyagok, a hossz és a szélesség tekintetében, egyes kajakokat, például a verseny kajakot gyorsnak és könnyűnek tervezik, míg másokat, például a vadvízi kajakot erősnek és manőverezhetőnek tervezték. Más kialakítások közé tartoznak a vízi járművet körülvevő felfújt légkamrák; az egytestű hajótest ikertestekkel való helyettesítése; és a kézi lapátok lecserélése más emberi hajtású meghajtási módokra, mint például a pedállra, propellerre. Egyes kajakok külső hajtóerőforrásokkal is fel vannak szerelve, például vitorlával.
A csónakokkal a Jeges-tenger, az Atlanti-óceán északi részén, a Bering-tengeren és a Csendes-óceán északi részének szárazföldi tavain, folyóin és part menti vizein vadásztak. Az első kajakokat varrott fóka- vagy egyéb állatbőrökből építették, melyeket fára feszítettek ki. bálnacsontváz keretre. (A nyugat-alaszkai bennszülöttek fát, míg a keleti inuitok bálnacsontot használtak a fák hiánya miatt). A kajakokról úgy tartják, hogy legalább 4000 évesek. A legrégebbi megmaradt kajakokat a müncheni Állami Néprajzi Múzeum észak-amerikai részlegében állítják ki, a legrégebbi 1577-ből származik. A szubarktikus vadászok sokféle csónakot készítettek különböző célokra. Az Aleut baidarka dupla vagy három üléses kivitelben készült, vadászatra és utas- vagy áruszállításra. Az umiak egy nagy, nyílttengeri kenu, 5,2-9,1 m (17-30 láb), fókabőrből és fából készült, eredetileg egytollú lapátokkal eveztek, és jellemzően egynél több evezővel rendelkeztek.
A "kajak" szó "férfi csónakot" vagy "vadász csónakot" jelent, mindegyiket maga a vadász építette, és szorosan illeszkedett a méretéhez. Az evezős tuilikot viselt, egy olyan ruhadarabot, amelyet a kajak peremére feszítettek, és húzózsinórral lezárták a kajak, a csukló és a csónaktető szélén. Ez lehetővé tette, hogy az "eszkimó forduló"-t, a borulás utáni átfordulást, különösen mivel kevés inuit tudott úszni; viz túl hideg ahhoz, hogy egy úszó sokáig életben maradjon.
Kisméretű eszkimó kajak (https://en.wikipedia.org/wiki/Kayak)
Kisméretű eszkimó kajak (https://en.wikipedia.org/wiki/Kayak)
Kisméretű eszkimó bőrkajak (https://en.wikipedia.org/wiki/Kayak)
*
A természetben ásbványként megtalálhatóak a bitumen (pl. az Eufrátesz menti Hinél van egy bitumen tó) és az aszfalt. Fent az irodalomból nem derül ki egyértelműen, hogy bitument vagy fakárányt, esetleg szén-szurkot használnak-e É-n? A nyírfakátrány előállítás É-n több tízezer éves hagyomány.
A fa száraz lepárlásával kaphatóak: faszén. a folyékony faszesz, a kátrány és a légnemű fagáz (részben éghető) szén-monoxid, hidrogén, metán, szén-dioxid, nitrogén keveréke. A fa száraz lepárlásánál a fát zárt térben, oxigéntől elzárva 430 °C-ig hevítik.
A fa lepárlásának hagyományos módja az erdei szénégetés. A hasábokra darabolt fát szabályos rendben szorosan egymás mellé és egymásra állítgatják, lehullott falevelekkel, majd földdel betakarják, ez a boksa. Belsejében üreget hagynak, amit gyúlékony anyaggal, forgáccsal, fahulladékkal töltenek ki. A boksát a tetején gyújtják be, é s a fa lassan, füst nélkül, gőzölögve, 8–12 napig izzik, majd eloltják. Az elkészült faszenet zsákokba töltik. Régen kovácsok, lakatosok, bádogosok fémek izzításához vásárolták, és ezzel fűtötték a régi vasalókat is. A boksaágetésnél, amikor faszenet állítanak elő, a fa többi alkotórésze veszendőbe megy.
Egy köbméter bükkfából (ami kb. 720 kg súlyú) közel 200 kg faszén nyerhető, továbbá labor körülmények között metanolt, ecetsavat, hangyasavat, gázokat, kátrányt is kinyerhetünk.
Egy köbméter bükkfa lepárlásával retortában (nem jön ki a kb. 700 kg!)
• 190–200 kg faszenet,
• 50–60 kg kátrányt,
• 30–38 kg ecetsavat,
• 11–12 kg metanolt állíthatunk elő.
• 190–200 kg faszenet,
• 50–60 kg kátrányt,
• 30–38 kg ecetsavat,
• 11–12 kg metanolt állíthatunk elő.
Ha ásványszenet a levegő kizárása mellett erősen hevítünk, a benne levő víz és szénhidrogének gázalakban elillannak (szurokként lecsaphatóak), és csak tiszta szén marad vissza. Az ásványszén legtöbb fajából így visszamaradó szén por alakú és tüzelésre alkalmatlan. A fekete kőszénnek egy fajtája, amelyet tapadó kőszénnek neveznek, a kiégetéskor megolvad rövid ideig, összetapad és a gázok elillanása után visszamaradó koksz fémfényű, kemény, az üveget is karcolja. Nagy égéshője miatt a legjobb tüzelőanyag, fémkohókban használják.