HAJÓK TÖRTÉNETE: AZ ÓKORI MEDITERRÁNEUM HAJÓRONCSAI
(2022 04 04)
ABSTRACT
A legkorábbi Földközi-tengeri hajóroncsot i.e. 1300-ból találták Dél-Anatóliánál, egyben ez a leggazdagabb lelet az időszámítás kezdete előtti hajóroncsok között. Néhány hajónak az építését is megvizsgáltuk, az elérhető információknak megfelelően. A roncsok faanyaga oxigén mentes körülmények között szerencsés esetben legalább részben nem bomlott le. / HISTORY OF SHIPS: THE SHIPWRECKS OF THE ANCIENT MEDITERRANEAN: The earliest Mediterranean shipwreck from 1300 BC has been found off southern Anatolia, the richest find among the prehistoric shipwrecks. The construction of some of the ships has been investigated, according to the available information. The wood of the wrecks was fortunate to be at least partially undecomposed under oxygen-free conditions.
BEVEZETÉS
A kutatása célja az időszámítás előtt talált tengeri fahajók roncsainak ismertetése: a korban a rakomány nélküli sérült hajók nem süllyedtek el, lebegtek és a faanyag értékes volt, haza vontatták a roncsokat. Ballasztot csak a késő római kortól használtak, így igen kevés számú roncs maradt ránk. A kutatás módja az internetes keresés volt, a Wikipedia oldalairól kiindulva, célja az ismeretterjesztés és a fémleletek arányának vizsgálata volt, különös tekintettel az ólom leletekre (dőlt betűkkel kiemelve). A Wikipedia https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_shipwrecks_before_Anno_Domini oldalán összegyűjtötték az ismert roncsokat századonként, ezt a sorrendet fogjuk követni. Az általános kigyűjtés megtalálható az https://en.wikipedia.org/wiki/Lists_of_shipwrecks oldalon.
Van egy lelet i.e. 2570 körülről, amelyet meg kell említeni, pedig nem tengeri, hanem folyami hajó és a sivatagban, a Nagy piramis mellett találták: ez Hufu fáraó (Kheopsz fáraó, i.e. 2589- 3566) 43 méteres cédrusfa Napbárkája (https://hu.wikipedia.org/wiki/Napb%C3%A1rka). Szétszedve, a homokban eltemetve találták meg, összeállították, restaurálták és kiállították.
Hufu fáraó Napbárkája, i.e. 2570 körül (https://hu.wikipedia.org/wiki/Napb%C3%A1rka)
Hufu fáraó Napbárkája, i.e. 2570 körül, makett (https://hu.wikipedia.org/wiki/Napb%C3%A1rka)
Hufu fáraó Napbárkája, i.e. 2570 körül (https://hu.wikipedia.org/wiki/Napb%C3%A1rka)
Hufu fáraó Napbárkája, i.e. 2570 körül, keresztmetszeti rajz (https://hu.wikipedia.org/wiki/Napb%C3%A1rka)
"Varrott" hajó, a fa alkatrészeket vésett hornyokba fűzött vékony kötelekkel erősítették össze, olcsósága miatt sokáig fennmaradt ez a hajóépítési módszer, a XX. században Szentpétervárot építtetek még varrott hajókat. A Hufu hajó hajógerinc nélküli, hosszú fenékpalánkos bübloszi cédrusfa hajó, sok kereszttartóval, papirusznád törmelékkel tömítették a palánkok között.
I. E. 1. SZÁZAD
Madrague de Giens hajóroncs (i.e. 75-80), Giens félsziget, Francia ország. (https://books.openedition.org/obp/143749)
Madrague de Giens hajóroncs (https://books.openedition.org/obp/143749)
Madrague de Giens hajóroncs (https://books.openedition.org/obp/143749)
Madrague de Giens hajó rajza (https://books.openedition.org/obp/143749)
Madrague de Giens hajó keresztmetszete (https://books.openedition.org/obp/143749)
A Madrague de Giens hajó 40 méter hosszú, 9 méter széles, és 4,5 magas, méter 400 tonnás hajó volt, kétszeres palánkozással és ólomborítással.
Madrague de Giens hajó palánkozása és szerkezete (https://books.openedition.org/obp/143749)
Madrague de Giens hajó keelszerkezete (https://books.openedition.org/obp/143749)
Hossztartók (limber strakean) és keelan -nek is nevezett tőgerendák keresztmetszetben, az ábrán a keel és a false keel egybe építve
A hajóépítés módja jól alkalmazható volt tengerparti hajók (Kyrenia), valamint óceánjáró hajók (Madrague de Giens) vagy hadihajók (Marsala) építésére is. Sok hajógyárban, kikötőben alkalmazták. A tárgyalt roncson kívül a hellenisztikus típus a következő roncsokon azonosítható a változataival együtt: Baie de Briande (i. e. II. század első fele), Grand Congloué (i. e. II. század), Caveaux I (i. e. II. század vége - I. század eleje), Cavalière (i. e. sz. Kr. e. 100), Mahdia (i. e. első század eleje), Albenga (i. e. első század első fele), Pointe de Pomègues (i. e. első század első fele), Chrétienne A (i. e. 75 körül), Dramont A (i. e. első század közepe), Titan (i. e. első század közepe), Plane I (i. e. első század közepe).
A görög építészeti rendszer eredete a görög hagyományban, a görög-római korban - az i.. e. VI. század második fele és az i. e. IV. század vége között - kialakult varrott hajók fejlődésében rejlik. A rendelkezésünkre álló legősibb régészeti példák - köztük a Giglio, Pabuc Burnu, Cala Sant Vicenç, Bon-Porté 1 és Jules-Verne hajóroncsok, amelyek mindegyike az i. e. VI. századból származik - szerint az ókori görög hajókat teljes egészében illesztésekkel szerelték össze (3.15., 3.16. és 3.17. ábra).
Mahdia (i.e. 80, Tunisz), https://en.wikipedia.org/wiki/Mahdia_shipwreck
A mahdiai hajóroncsot görög szivacshalászok találták meg Tunézia partjainál. Számos tárgyat, szobrokat találtak, amelyeket a tuniszi Musée National du Bardo Múzeumban állítottak ki. A hajót feltehetően egy vihar sodorta az észak-afrikai partokra, útban Pireuszból, Athén kikötőjéből Olaszországba, mivel a római vásárlóknak szánt görög műkincseket, márvány- és bronzszobrokat, kiváló minőségű bútoralkatrészeket, dísztárgyakat és építészeti elemeket szállított. Több tucat nehéz márványoszlop és katapultok alkatrészei voltak. Általános vélekedés szerint a márványoszlopokat Lucius Cornelius Sulla parancsára távolították el és szállították el, miután i. e. 86-ban kifosztotta Athént.
A szatír ( Bardo Múzeum, Tunisz, https://en.wikipedia.org/wiki/Mahdia_shipwreck)
Megtalálták valószínűleg Ariadné márvány mellszobrát, két nagyméretű bronzszobrot, egy turbános Dionüszosz herm alakot, amelyen készítőjének, a khalkédoni Boëthosznak a neve szerepel, és egy hajlékony, szárnyas, olajkoszorúval díszített fiút, egy Ariadné bronz mellszobrot és két bronzszobrocskát táncoló törpékkel.
Az 1910-ben a helyszínen talált öt kisebb bronzszobor között volt a látható szatír is. A lelőhelyen ólomtárgyakat is találtak, köztük horgonyokat, csöveket és lemezeket, valamint olyan ólomöntvényeket, amelyek izotóp-összetételük alapján úgy tűnik, hogy a spanyolországi Sierra de Cartagenából származnak.
Az antiküthérai roncs (i.e. 86, Görögország), https://en.wikipedia.org/wiki/Antikythera_wreck
Római kori hajóroncs, amely az i. e. első század második negyedéből származik. Szivacsbúvárok fedezték fel a görögországi Antiküthéra szigeténél. A roncsból számos szobor, érme és egyéb, a i. e. negyedik századra datált lelet került elő, valamint egy olyan mérőeszköz erősen korrodált maradványai, az antiküthérai mechanikai szerkezet. Az ókori leletek, műalkotások és a hajó elemei most az athéni Nemzeti Régészeti Múzeumban láthatóak.
1900 húsvétja körül egy bronzszobor karját találták meg először. A szezon végén visszatértek Antiküthéra, és számos műtárgyat hoztak ki a roncsból. Jelentették a leleteket az athéni hatóságoknak, és a Görög Haditengerészet hajóit küldték a mentési munkálatok támogatására 1900 novemberétől 1901 novembere között. A görög oktatási minisztériummal és a Görög Királyi Haditengerészettel együtt a szivacsbúvárok számos műtárgyat mentettek ki a vizekből. 1901 közepére a búvárok bronzszobrokat és harminchat márványszobrot, köztük Herkulest, Odüsszeuszt, Diomédészt, Hermészt, Apollónt, három márvány lovasszobrot (a negyedik a kiemelés során leesett és a tengerfenékre került), egy bronz lírát és több üvegalkotást is találtak. A megtalált hajófelszerelések között voltak ólom víznyelőcsövek és hajótest-lemezek, valamint egy 6 és 14 kg-os ólom hangmérősúlykészlet. Ezek az egyetlen olyan hangmérő súlyok, amelyeket valaha is találtak ókori hajóroncsokon az Égei-tengeren, bár hasonló példányokat találtak már a levantei partok mentén. Számos más apró és közönséges leletet is találtak, és a teljes leletegyüttest az athéni Nemzeti Régészeti Múzeumba vitték.
1902 ben Valerios Stais régész a Nemzeti Régészeti Múzeumban a leletek tanulmányozása közben találta meg a leghíresebb leletet. Észrevette, hogy egy erősen korrodált bronzdarabban egy fogaskerék volt beágyazva, melyen olvasható görög nyelvű feliratokat talált. A tárgy az antiküthérai mechanizmus néven vált ismertté. (https://en.wikipedia.org/wiki/Out-of-place_artifact) A roncs érintetlen maradt egészen 1953-ig, amikor Jacques-Yves Cousteau francia tengerésztiszt és felfedező 1976 nyarán és őszén a görög kormány meghívására egy teljes csapattal feltárta. A csapat közel 300 leletet talált, köztük négy hajótest-deszkát, kerámiaedényeket, bronz- és ezüstérméket, bronz- és márványszobrok darabjait, bronzszobrokat, több arany ékszert, sőt a legénység és az utasok emberi maradványait is. Jacques Cousteau és munkatársai munkája során felfedezett érmékről kiderült, hogy i. e. 76 és 67 között verték az érmeket.
A hajótest deszkáinak maradványai azt mutatták, hogy a hajó szilfából készült, egy olyan fából, amelyet a rómaiak gyakran használtak hajóikhoz. Végül 1964-ben a hajótest deszkázatából vett mintát 14C- el datálták, és a kalibrált naptári dátumot i. e. 220 ± 43 évre adták meg. A kalibrált radiokarbonos dátum és a kerámiák és érmék alapján várt dátum közötti eltérést azzal magyarázták, hogy feltételezték, hogy a mintául szolgáló deszka egy öreg fából származik, amelyet a hajó elsüllyedésének eseményénél jóval korábban vágtak ki. Az i. e. első század eleji elsüllyedési dátumra vonatkozó további bizonyíték 1974-ben érkezett, amikor Derek de Solla Price, a Yale Egyetem professzora közzétette az antiküthérai mechanizmus értelmezését. Azt állította, hogy a tárgy egy naptárszámítógép volt. A fogaskerekek beállításaiból és a mechanizmus felületein található feliratokból arra a következtetésre jutott, hogy a mechanizmust i. e. 87 körül készítették, és csak néhány évvel később veszett el. Újabb expedíciók azonosítottak egy második ókori hajóroncsot néhány száz méterre délre az Antiküthéra roncsától. A Görög Víz alatti Régiségek Hellenikus Ephorátusa (EUA) folytatta a kutatásokat Antiküthéra szigetén.
Az Antiküthéra roncsán 2014-2016-ban végzett későbbi ásatások új leleteket hoztak a hajóról: a hajótest vagy a fedélzet faelemeit, két ólomból készült horgony alkatrészeit, egy hatalmas ólom mentőgyűrűt, ólom hajótestlemezt, számos bronz szöget és tüskét, valamint egy bronz kötélgyűrűt. A roncs számos luxuscikket is tartalmazott, többek között két nagyméretű bronz dárdát, szobrokat, egy márványszobor bal kezét, díszes üvegtálakat, több különböző stílusú, ép kerámiaedényt, valamint egy aranygyűrűt, amely nagyon hasonlít az 1976-ban megtalált gyűrűhöz. Az egyik rendkívüli lelet a delfin néven ismert ősi fegyver, egy 100 kilogrammos, vashegyű ólomgömb, amelyet vasrúddal dobtak támadáskor. A leletek között a hajótest csuklós deszkázatának és kereteinek egy nagy darabját, és a csapat egy finoman megformált vörös márványtárgyat is talált, amely egy szarkofág fedele lehetett, valamint egy titokzatos bronzkorongot, amely egy bikát ábrázolt.
Legérdekesebb és a legfontosabb lelete az antiküthérai mechanizmus töredéke (https://en.wikipedia.org/wiki/Antikythera_mechanism) az i.e. 2. századból, ami egy addig ismeretlen és sok fogaskerékből álló szerkezet. A lelet túl fejlett az akkor ismert technológiához képest (hasonló tárgyakról: https://en.wikipedia.org/wiki/Out-of-place_artifact), joggal felkeltette a kutatók érdeklődését. Az antiküthérai szerkezet összes ismert töredékét ma az athéni Nemzeti Régészeti Múzeumban őrzik, valamint számos művészi rekonstrukció és másolat mutatja be, hogyan nézhetett ki és hogyan működhetett.
Az antiküthérai mechanizmust évtizedekre előre csillagászati helyzetek és napfogyatkozások előrejelzésére használtak, kézi meghajtású. Az atlétikai játékok négyéves ciklusának nyomon követésére is használható volt, ami hasonlított az ókori olimpiai játékok ciklusához, az olimpiádhoz. 1902 -ben Valerios Stais régész azonosította, hogy egy fogaskereket tartalmaz egy 34 cm × 18 cm × 9 cm méretű fadoboz maradványaiban, az eszközt egy darabban találták, később három fő töredékre osztották, amelyeket a konzerválási erőfeszítések után 82 különálló részre bontottak. Ezek közül négy töredék fogaskerekeket tartalmaz, míg számos más töredéken feliratokat találtak. Több mint 2000 írásjel és szimbólum található rajta. A fő szerkezet egyetlen, központilag elhelyezett tárcsa az elülső lemezen, mely a görög zodiákust és az egyiptomi naptárt mutatta. Hátul további két tárcsa helyezkedett el, melyek a holdciklusok és a fogyatkozási minták idejének információit jelenítik meg. A legnagyobb fogaskerék átmérője körülbelül 13 centiméter, és eredetileg 223 foga volt. A gép 37 egymásba kapcsolódó bronz fogaskerékkel rendelkezett, amelyek lehetővé tették a Hold és a Nap mozgásának követését az állatövön keresztül, a napfogyatkozások előrejelzését és a Hold szabálytalan pályájának modellezését, ahol a Hold sebessége nagyobb a perigeumban, mint az apogeumban. Ezt a mozgást az i. e. 2. században a rodoszi Hipparkhosz csillagász tanulmányozta, és feltételezések szerint a gép megépítésénél konzultálhattak vele, és feltételezések szerint a mechanizmus egy része hiányzik, az öt klasszikus bolygó helyzetét is kiszámította. Hasonló bonyolultságú óraművek a XIV. században jelentek meg.
Antiküthérai óramű elő- és hátlapja (https://en.wikipedia.org/wiki/Antikythera_mechanism)
A korban olyan tudományos műhely (https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_technology#Egypt), ahol készíthettek hasonlóan bonyolult szerkezetet, kevés volt. A mechanizmus koncepciója Korinthosz gyarmataiból származhatott, mivel a metóniai spirálon található naptárat Korinthoszból vagy annak valamelyik északnyugat-görögországi vagy szicíliai gyarmatáról származónak azonosították, ez Arkhimédész iskolájával való kapcsolatot jelenthet. Szirakuszai Korinthosz gyarmata volt, és Arkhimédész otthona. 2017-ben bebizonyosodott, hogy a metóniai spirálon található naptár valóban korinthoszi típusú, de nem lehet szirakúzai. 2017-ben egy másik elmélet szerint a szerkezet építésének idejéből származnak azok az érmék, amelyeket Jacques Cousteau talált a roncsok helyén az 1970-es években, és feltételezi, hogy a szerkezet eredete az ókori görög Pergamon városából származhat, ahol a pergamoni könyvtár is található. Számos művészeti és tudományos tekercsével a hellenisztikus korszakban az alexandriai könyvtár után a második legfontosabb volt. Az antiküthérai szerkezet eredetéről nem tudunk biztosat, csupán találgatások léteznek. Egyes elméletek szerint „feltalálója” Rodoszi Poszeidóniosz sztoikus filozófus lehetett, míg mások Arkhimédésszel hozzák kapcsolatba. Megint mások szerint Arkhimédész korában még nem volt ismert a görög tudósok előtt a Hold egyenetlen sebességű mozgása, ezt nagyjából egy évszázaddal később Hipparkhosz tette ismertté a görög világban. Cicero említést tett az egyik művében egy szerkezetről, melyet állítólag Poszeidóniosz készített. Azt a készüléket azonban i. e. 212-ben – amikor Arkhimédészt megölték Szürakuza kifosztásakor – Marcellus római tábornok ellopta. A készüléket családi örökségként őrizték, s e család barátjaként Cicero talán láthatta is azt. (Cicero, De Natura Deorum II.88) Argentin kutatók 2014-es közlése szerint a szerkezet hátlapja többek között egy i. e. 205. május 12-én lezajló napfogyatkozás dátumát jelzi előre, így ezen időpont előtt kellett készülnie. (Korábban radiokarbonos kormeghatározás alapján úgy gondolták, hogy a szerkezet i. e. 100 és i. e. 150 között készült).
Antiküthérai óramű elő- és hátlapja (https://en.wikipedia.org/wiki/Antikythera_mechanism)
A szerkezet működése [https://en.wikipedia.org/wiki/Antikythera_mechanism]: A szerkezet fogaskerekeit egy kar segítségével lehetett mozgatni. A fogaskerekek óramutató karokat mozgattak az előlap felett. A jövőbeli vagy múltbéli dátumok megadásával pontosan megállapította a meghatározott időpontban a Nap, a Hold és a további öt, akkoriban ismert bolygó helyét (Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz).
Egyes kutatók szerint az antiküthérai szerkezet napközpontú, vagyis heliocentrikus szemlélettel készült. A szerkezet nem görög aritmetikát, hanem babiloni matematikát használt. Előlapja mutatta a görög állatövet (zodiákus) és az egyiptomi naptárt. A hátlap két karja a holdfogyatkozásokat mutatta. A hátlapon a hónapok nevei voltak feltüntetve egy tizenkilenc éves ciklusban (ez a szároszciklus). A görög nyelvű hónapok nevei azt sugallják, hogy a szerkezet Szicíliában készült (abban az időben az egyes tartományokban egymástól eltérő hónapneveket használtak). A szerkezetet szállító hajó valamikor i.e. 85 és i.e. 60 között süllyedhetett el a tengeren.
Antiküthérai óramű rekonstrukciói (https://en.wikipedia.org/wiki/Antikythera_mechanism)
I. E. 2. SZÁZAD
Thonis hajó (Egyiptom, az i. e. II. században Alexandria felváltotta Thonist (Hérakleion), mint Egyiptom elsődleges kikötőjét.) (https://en.wikipedia.org/wiki/Heracleion)
Egy hadihajót egy földrengés során összeomlott templomból lezuhanó törmelékek süllyesztették el, és egy ptolemaioszi gályát is felfedeztek, nagyjából 350 m-re a gáton belüli lelettől; a gálya 25 m hosszú volt, és klasszikus csapszeg kötésekkel rendelkezett, több egyiptomi jellegzetesség mellett, mint például, hogy a Níluson és a Nílus-deltában való hajózáshoz kedvező, lapos fenekű konstrukció volt.
I.E. 3. SZÁZAD
Marshala hajó (i.e. 240, Föníciai hajó, Szicília, Marsala-öböl) (https://en.wikipedia.org/wiki/Marsala_Ship)
A Marsala hajó az egyik legrégebbi ismert hadihajó roncsa, amelyet az olaszországi Szicília egyik kikötőjében találtak. A felfedezés véletlenül történt egy kotrási művelet során. Négy évig tartó ásatás során a roncsok mellett ősi tárgyakat is találtak. A hajó maradványait a Baglio Anselmi régészeti múzeumban állítják ki, amelyet külön erre a célra építettek. Néhány lelet is volt a roncsok között: egy fonott kosár, egy kötél vége, amely szemmel volt összekötve, egy kis kefe, egy késpenge, egy ásó és néhány szigony. A hajó felfedezése 1969-ben történt, 1971-ben a helyi áramlás miatt egy homokpadon feltárult a pun hajó kiálló fából készült hátsó árbóca, ami veszélyeztette a hajóroncsot. A mentési ásatások azonnal megkezdődtek és a következő négy évben folytatódtak.
A megtalált faanyagok alapján kiszámolták, hogy körülbelül 35 m hosszú és 4,8 m széles volt, vízkiszorítása pedig meghaladta a száz tonnát. A Marsala hajó származási helye az oldalára festett föníciai betűk alapján az észak-afrikai Karthágó. Építése, kialakítása és a rakterében lévő tartalom arra utal, hogy nem lehetett kereskedelmi teherhajó. Egy ilyen hajó rendszeresen hosszú utakat tett meg, és jelentős méretű tartályokra volt szüksége a víz tárolásához. Szükség volt továbbá őrlőkre és mozsarakra a tartósított, szárított élelmiszerekhez. Ezenkívül a hajón általában sok ember számára közös főzőedények is voltak. Egy kereskedelmi teherhajónak horgokkal, hálókkal is rendelkeznie kellett, amelyekkel friss halat lehetett fogni, hogy a hosszú utak során kiegészítsék az élelmiszerkészletet. A lelőhelyen nem találtak halászati kellékeket. A véletlenül feltárt marsalai hajóról kiderült, hogy csak egyéni tálalócsészék és tálak voltak benne. A hajó ivófolyadékát, a vizet és a bort különböző formájú vázákban szállították. Az ételmaradványok különféle friss húsok voltak, amelyeket a hentes által levágott csontok tanúsítanak. Olyan állatok csontjait találták meg, mint a szarvas és az ökör, valamint sertések és a juhok csontjait.
Marsala pun hadihajó kereszttartói ("pezsgőspohár" keresztmetszetű, https://en.wikipedia.org/wiki/Marsala_Ship)
Ennek alapján megállapítható volt, hogy hadihajónak tervezték, nem pedig kereskedelmi teherhajónak. A ballasztkövek megléte is megerősítette, hogy felfedezésre és kutatásra, illetve kisebb hajók megsemmisítésére használt evezős hadihajó, gálya volt. 68 evezőssel és körülbelül 34 karthágói katonával, akik részt vettek az i. e. 241-es Egadi-szigeteki csatákban. Egyetlen négyszögletes vitorlája volt. Az első pun háború csatája volt az utolsó csata Karthágó népe és a római civilizáció között. A szén-14 vizsgálat i. e. 235 körüli dátumot adott.
Marsala pun hadihajó keelje (https://en.wikipedia.org/wiki/Marsala_Ship)
A Marsala palánkozása (https://books.openedition.org/obp/143749)
I.E. 4. SZÁZAD
Ciprusi hajóroncs, https://en.wikipedia.org/wiki/Eratosthenes_Seamount
2010-ben és 2012-ben három hajót találtak; kettő 19. századi oszmán hajó volt, a harmadik egy i.e. 4. századi hajó 600 méter mélyen.
Felete-tengeri evezős kereskedelmi hajó a bolgár partoknál.
Bizonyíték az athéni ólom Földközi-tengeren történt exportjára, a talált amforák pedig a görög és pun amforák legnagyobb, hajóroncsból származó gyűjteménye. Fontosak a klasszikus kori görög bronzszobrok töredékei, amelyek között van egy feltűnően élethű szakállas fej is. A leletek arra utalnak, hogy a klasszikus görög bronzöntés technikája sokkal változatosabb és összetettebb volt, mint azt a művészettörténészek korábban gondolták.
A Kyrenia Ship egy ókori görög kereskedelmi hajó roncsa. 1967-ben felfedezték fel a roncsot a ciprusi Kyrenia közelében. A hajó faanyagának konzerválása 1970 telén folytatódott. A hajó nagyon jó állapotban volt, a hajótest mintegy 75%-a megmaradt. Hajóroncs Múzeumban (Kyrenia vár, Ciprus) jelenleg is ki van állítva. Először a fából készült hajótestet, amely jól megmaradt az iszapban és az iszapos tengerfenéken, "feltérképezték", felcímkézték és óvatosan, több darabban a felszínre emelték.
Több mint 400, többnyire Rodoszon készült boros amfora alkotta a fő rakományt, és ezek arra utalnak, hogy a hajó megállt a szigeten, valószínűleg a hazai kikötőjében. A fedélzeten található tíz féle és különböző alakú amfora más kikötőkre, például az északi Szamoszra is utal. A hajó másik rakománya tökéletesen tartósított mandula volt, 9000 darab, amelyet üvegekben és a hajótestben is találtak. Huszonkilenc malomkő, amelyeket rakományként három sorban a hajógerinc fölé pakoltak, ballasztként szolgált. A kőbányában, valószínűleg Kos szigetén, kőművesek ezen kövek oldalára azonosító betűket véstek. Mindezek a bizonyítékok arra utalnak, hogy a hajó dél felé hajózott Anatólia partjai mentén, Szamosz, Kósz és Rodosz érintésével, mielőtt kelet felé folytatta útját, hogy Ciprusnál megsemmisüljön.
A matrózok az út során halásztak, amiről a hajó orrában talált több mint 300 ólom hálósúly is tanúskodik. Az ételeket valószínűleg a parton készítették el, nagyméretű lábasokat és bronz üstöt használva. A hajóroncsból előkerült négy fakanál, négy olajoskancsó, négy sótartó edény és négy ivópohár arra utal, hogy a hajó legénysége az utolsó útja során négy tengerészből állt.
Kyrenia, konzervált roncs (https://en.wikipedia.org/wiki/Kyrenia_ship)
A hajó egyetlen négysögletes vitorláját valószínűleg még az elsüllyedés előtt leszerelték, mivel a hajó hátsó kabinjában több mint 100 ólomkötélgyűrűt találtak egy ott tárolt nagy négyszögletes vitorláról. A fából készült[hajótest, amely nagyrészt fenyőfából (Pinus brutia) épült, csaknem 14,7 méter hosszú és 4,4 méter széles volt. A hajót az "először a palánkozást" ("shell first" or "hull first") ősi módszerrel építették, ami ellentétes a mai módszerrel, ma először a vázszerkezetet építik össze fahajóknál. Először a deszkázatot illesztették össze, horony- és csapszeg szerkezettel, majd a vázakat fektették be, amelyeket egy ötletes összeállítással, a vázakon és a deszkákon átmenő rézszögekkel átszúrt facsapokkal rögzítettek. A hajót hosszú szolgálatra építették, négy nagyobb javításon esett át. Az utolsó javítás során 1,5-2 milliméter vastagságú ólomhéjjal borították be a hajótestét, hogy remélhetőleg viszonylag biztonságban tartsa az öreg hajót a fúróférgektől, és hogy segítse a vízállóságot. A hajó deszkáinak szén-14-es kormeghatározása i. e. 389-re (plusz-mínusz 44 év) teszi a dátumot. A mandulák szén-14-es kormeghatározása i. e. 288-ra (plusz-mínusz 62 év) utal. A hajó faanyagának konzerválása és megőrzése négy évig tartott, amíg az eredeti faanyagot állandó állványzaton újra összerakták, hogy ma is látható legyen a kiállításon, a rakományával és a tengerészek holmijával együtt a Kyrenia-várban.
Kyrenia, modell (https://en.wikipedia.org/wiki/Kyrenia_ship)
A rekonstruált Kyrenia (https://en.wikipedia.org/wiki/Kyrenia_ship)
A Kyrenia hajó felépítéséről: "pezsgőspohár" keresztmetszetű, keeles (nem gerinces, az első gerinces hajókat 1440 körül építették Portugáliában), garboardos (a keel feletti sogszögletű gerendát nevezik így) csapos varrott karvel palánkos hajó. A kereszttartók közül csak minden második támaszkodik a keelre és nem érik át a teljes keresztmetszetet. A tartókat csapokkal erősítették a palánkokhoz, de nincsenek a keellel összeerősítve. A belső fenékgerendát a fenékpalánkokra erősítették és a lépcsős árboctalpat is. A fedélzetet keret és könyökgerendák tartották. Az orrtőkének (általában domború, egyenes vagy homorú) lehetett hullámvágó gerendája, a tat-rész pedig egy, a tatoszlop alatt meghosszabbított sarkot. Kétszeres palánkozással is építették, a kereszttartók belső oldalán a másodikat, és esetleg 1-2 mm-es ólomlemezzel szigetelve, ez az első ismert ólomszigetelés, a második a Syracusa.* (https://books.openedition.org/obp/143749) "Megjegyzendő, hogy a keretet fadübelekbe vert szögekkel rögzítették a deszkázathoz, és a hajótest megerősítése és vízszigetelésének befejezése érdekében ólomhéjazatot helyeztek el. Ha nem is egyedülálló, de a Kyrenia roncsának ólomborítása az első ismert példája az ilyen típusú védelemnek. A következő évszázadban a Syracusia hajón említik az ólomborítást, ahol már az építés kezdetétől, a hajó vízre bocsátása előtt elhelyezték. A Marsala melletti pun hajóroncson (i. e. III. század közepe) is dokumentálták".
I. E. 5. SZÁZAD
Tektaş roncs (i.e. 450-425, Anatólia, Tektaş Burnu)
10-12 méteres kis görög hajó, szállítmánya bor és fenyőkátrány, kerámiák. 1996-ban 38-43 m mélységben, a talapzaton található, 1999-2001 között az INA vizsgálta. A hajótestből nagyon kevés maradt meg, kivéve a réz- és ólomszögeket. Úgy tűnik, hogy a kerámiák Ióniában vagy Híoszon készültek, beleértve kevés kétfogú ivócsészékből, egyfogú tálakból, asztali amforákból, olajlámpákból, egy korsóból, egy vízkorsóból és egy askosból álló leleteket. Illatszerek egy bélyegzett, kékmázas attikai kantharosz és 2 kis parfümös edény (egy fekete mázas askos és egy krémfehér kőből készült alabastron. (Carlson, D.N. 2003. The Classical Greek Shipwreck at Tektas Burnu, Turkey. American Journal of Archaeology 107:581-600.)
10-12 méteres kis görög hajó, szállítmánya bor és fenyőkátrány, kerámiák. 1996-ban 38-43 m mélységben, a talapzaton található, 1999-2001 között az INA vizsgálta. A hajótestből nagyon kevés maradt meg, kivéve a réz- és ólomszögeket. Úgy tűnik, hogy a kerámiák Ióniában vagy Híoszon készültek, beleértve kevés kétfogú ivócsészékből, egyfogú tálakból, asztali amforákból, olajlámpákból, egy korsóból, egy vízkorsóból és egy askosból álló leleteket. Illatszerek egy bélyegzett, kékmázas attikai kantharosz és 2 kis parfümös edény (egy fekete mázas askos és egy krémfehér kőből készült alabastron. (Carlson, D.N. 2003. The Classical Greek Shipwreck at Tektas Burnu, Turkey. American Journal of Archaeology 107:581-600.)
Magan MIchael hajó (Haifa, Izrael), https://en.wikipedia.org/wiki/Ma%27agan_Michael_Ship
A hajó faanyagát a Haifai Egyetemen konzerváló tartályokba merítették, ahol hét évig tartó impregnálási folyamat (fűtött polietilén-glikol), és 1999 márciusában a hajót újra összerakták, és az egyetem területén lévő Hecht Múzeumban épített külön szárnyban tárolják.
A hajó nagy része elég mélyen volt eltemetve ahhoz a homokban, hogy védve legyen a faanyaga. A feltárás a hajó faránál kezdődött. A hajótestnek egyszerre csak néhány lábnyi részét tárták fel, hogy a hullámok ne károsítsák a feltárt részeket. A deszkák közül többet is le kellett fűrészelni vagy el kellett törni az eltávolításhoz, szállításhoz és konzerváláshoz.
A konzervált hajótest 11,25 méter hosszú és 4 méter széles, a becsült vízkiszorítása 20 tonna, amelyből több mint 12 tonna ballaszt volt. A hajógerinc egyetlen 8,5 méter hosszú, 4,5 11 cm széles és 16 cm magas fából készült. A hajótestet elsősorban aleppói fenyőből építették, kivéve a tőkéket, amelyek tölgyfából készültek. A faanyag nem mutatja sem a hajóféreg, sem a hosszas használatra jellemző kopásnak a jeleit, ami arra enged következtetni, hogy a hajó új állapotban süllyedhetett el.
A roncsból előkerült tárgyak között szerepel egy szív vagy levél alakú, forgó tetejű olajfa doboz és egy pár hegedű alakú doboz. Valószínűleg mindegyiket kozmetikumok tárolására használták.
Szokatlan alakú fa doboz tetővel (https://en.wikipedia.org/wiki/Ma%27agan_Michael_Ship)
Találtak még egy gyűjteményt faipari szerszámokból, nagyszámú facsapszeget, valamint egy csiszolókövet is. Hetven kerámiaedényt találtak a roncsban, sok közülük épségben ránk maradt. Ezek között korsók, tányérok, lámpások, egy főzőedény, egy vizesedény, több tárolóedény, díszített amforák, miniatűr korsók és fekete mázas edények is voltak. A legtöbbet ciprusinak gondolják, de néhány Görögországból vagy a palesztinai partvidékről is származhat. A roncsok között élelmiszer-maradványokat is találtak, köztük szőlő, füge, olajbogyó és árpa maradványait. Ezek a jelek szerint a Földközi-tenger keleti részéről származnak, valószínűleg Törökország délnyugati részéről és a szomszédos szigetekről, és arra utalnak, hogy a hajó nyáron süllyedt el. Egyéb szerves anyagok között szerepel egy fonott kosár és nagy mennyiségű kötél. A hajó építéséhez használt rézszögekről kiderült, hogy a Ciprus északnyugati részén bányászott rézből készültek.
Magan MIchael hajó horgonya (https://en.wikipedia.org/wiki/Ma%27agan_Michael_Ship)
A hajó horgonya: a hajót kezdetben föníciainak gondolták, később azonban építése és tartalma alapján úgy ítélték meg, hogy a legvalószínűbb, hogy ciprusi hajó.
A hajó egykarú, tölgyfából készült, ólommal töltött szárral ellátott horgonyát a hajó jobb oldali orrában találták meg, a kötél maradványaival együtt. A horgony testét a fejétől a száron át a karig egyetlen fából faragták, akárcsak a szárat. Az építéséhez használt faanyag megegyezett a hajó csapjainál használt faanyaggal, ami arra utal, hogy ugyanazok az ácsok vagy hajóácsok készítették, mint magát a hajót. Egy rézből készült része szinte teljesen elkorrodált. A horgony az első teljes, egykarú ókori fahorgony is, amelyet valaha felfedeztek.
Magan MIchael hajóroncs (https://en.wikipedia.org/wiki/Ma%27agan_Michael_Ship)
Magan MIchael hajó rekonstrukció (https://en.wikipedia.org/wiki/Ma%27agan_Michael_Ship)
Magan MIchael hajóroncs keresztmetszete (https://books.openedition.org/obp/143749)
Magan MIchael hajóroncs palánkozása (https://books.openedition.org/obp/143749)
I. E. 6. SZÁZAD
Jules-Verne hajóroncs, i.e. 6. sz., the Marseille History Museum, (https://books.openedition.org/obp/143749)
Jules Verne roncs, Marseille History Museum (https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Roman_wreck_Jules-Verne_4.jpg)
Jules Verne hajó varrott kereszttartója, Marseille History Museum ((https://books.openedition.org/obp/143749)
Jules Verne hajó varrott kereszttartója, Marseille History Museum ((https://books.openedition.org/obp/143749)
Ókori hajók (egyiptomi, szíriai-ugariti, föníciai, etruszk, görög, római) hajók szegelt csapolása (mortisean -horony, tenonan -csap, plankan -palánk, pegan -szeg)
Giglio szigeti hajó, i.e. 600, https://uh.edu/engines/epi268.htm
Egy kis esztruszk kereskedelmi hajó elsüllyedt Giglio szigeténél, Közép-Olaszországtól nyugatra. Olajbogyót és olívaolajat szállított, korinthoszi parfümökkel kereskedett.Szétszóródott töredékek, kőhorgonyok és a hajókeel nagy része megmaradt. A varrott hajó 150 láb mélyre sűllyedt. Találtak egy szép, megmunkált sisakot, amely éppúgy műalkotás, mint a páncélzat. Mindent díszes mintákkal és állatokkal illusztráltak.
Egy kis esztruszk kereskedelmi hajó elsüllyedt Giglio szigeténél, Közép-Olaszországtól nyugatra. Olajbogyót és olívaolajat szállított, korinthoszi parfümökkel kereskedett.Szétszóródott töredékek, kőhorgonyok és a hajókeel nagy része megmaradt. A varrott hajó 150 láb mélyre sűllyedt. Találtak egy szép, megmunkált sisakot, amely éppúgy műalkotás, mint a páncélzat. Mindent díszes mintákkal és állatokkal illusztráltak.
Kerámiák a roncsról (https://uh.edu/engines/epi268.htm )
I. E. 7. SZÁZAD
Gozo szigeti pun (föníciai) roncs (Málta, Xlendi öböl) (https://en.wikipedia.org/wiki/Gozo_Phoenicianshipwreck
Egy föníciai kereskedelmi hajó roncsa, amely 110 méter mélyen fekszik. A föníciaiak kereskedelmi kolóniákat alapítottak a Földközi-tengeren, nyersanyagokat, első sorban fémeket kerestek és találtak. Valamikor i. e. 1000 után a föníciai kereskedők gyarmatosították a máltai szigeteket. A Földközi-tenger területén mintegy hat föníciai hajóroncsot találtak, amelyek az i. e. nyolcadik és az i. e. hatodik század közötti időszakra datálhatók. Ezek közül kettő Palesztina/Izrael partjainál található, ~400 méteres mélységben, három a spanyol partokkal szemközti sekély vizekben, egy pedig Franciaországban.
A hajóroncs mérete 12 x 5 méter. A régészeti leleteket 1,8 méteres üledék fedi néhol. A hajó maradványai és a rakomány felső rétegei 1 méterrel a viszonylag sík, durva homokból álló tengerfenék felett feküdtek szabadon; ez kváderkövekből, bor, olívaolaj és más fogyasztási cikkek szállítására használt agyagedényekből áll.
A hajó két végén gabonafélék őrlésére használt köveket tároltak; ezeket érintetlen állapotban fedezték fel, ami arra utal, hogy soha nem használták őket, és kereskedtek a kövekkel. A vizsgálatok szerint az őrlőkövek a szicíliai Pantelleria szigetéről származó vulkáni kőzetből készültek. A roncs jó állapotban van, eltekintve néhány kisebb sérüléstől, amelyet a helyi halászok fenékhalászati technikája okozott. Legalább hétféle kerámiaedényt azonosítottak. A roncsok feltárása 12 tárgy, köztük egyedi formájú urnák felkutatását eredményezte, amelyek a jelek szerint Gozo szigetén készültek. Számos kerámiatöredék került elő, köztük Olaszországra és Szicília nyugati részére jellemző tirrén stílusú amforák.
I.E.10. SZÁZAD ELŐTT
Gelidonya-foki roncs, i. 1200 körüli (török: Gelidonya Burnu vagy Taşlık Burnu-fok, görögül: Χελιδωνία, Chelidonia-fok; latinul: Chelidonium promontorium, magyarul Fecske-fok, a Teke-félszigeten, a Taurus-hegységnél, Anatólia déli partvidékén, az Antalyai-öbölnél fekvő Teke-foknál öt kis szigetből álló csoport https://en.wikipedia.org/wiki/Cape_Gelidonya).
A rakomány görög mükénéi eredetű. A hajó maradványai mintegy 27 méter mélyen, szabálytalan sziklás fenéken ültek. A leletek között voltak mükénéi kerámiák, rézkarcok, réz- és óningótok, valamint kereskedői súlyok.
Kánaáni korsók és pistacia gyanta: Legalább 149 kánaáni korsó (széles körben megtalálható Görögországban, Cipruson, Szíria-Palesztinában és Egyiptomban).
Az edényeket a levantei északi típusba sorolják.
Üvegtömbök: Körülbelül 175 kobaltkék, türkizkék és levendulaszínű üvegtömböt találtak (a legkorábbi ismert ép üvegtömbök). A kobaltkék üvegtömbök kémiai összetétele megegyezik a korabeli egyiptomi magos edények és a mükénéi függőgyöngyök összetételével, ami közös forrásra utal.
Különféle rakomány:
Afrikából származó ébenfa rönkök,
Elefántcsont, egész vagy részleges víziló- és elefántagyarak, több mint egy tucat víziló-fog
teknősbéka páncél (felső páncél)
Murex opercula (lehetséges füstölőanyag)
strucctojáshéj
Ciprusi kerámia
Ciprusi olajlámpák
Bronz- és rézedények (négy kosfej alakú fajansz ivókupa és egy női fej alakú ivókupa).
Két kacsa alakú elefántcsont kozmetikai doboz.
Elefántcsontból készült kozmetikai vagy kenőcsös kanál
Trombita
Több mint két tucat kagylóhéjgyűrű
Borostyángyöngyök (balti eredetű)
Achát
Karneol
Kvarc
Arany
Fajansz
Üveg
Ékszerek, arany és ezüst, törmelék arany és ezüst kánaáni ékszerek gyűjteménye. A 37 aranydarab között vannak: melltűk, medalionok, medálok, medálok, gyöngyök, egy kis gyűrűgolyó, és egy válogatott töredék.
Arany kehely (a legnagyobb arany tárgy a roncsból)
Egyiptomi arany, elektrum, ezüst és szteatit (szappankő) tárgyak.
Nofertiti nevével feliratozott arany szkarabeusz.
Bronz női figura (fej, nyak, kezek és lábak aranylemezzel borítva)
Fegyverek és szerszámok
Nyílhegyek
Lándzsahegyek
Bárdok
Tőrök
Nyakú, lyukas szárú fejsze
Egyetlen közel-keleti típusú páncél
Négy kard (kánaáni, mükénéi és itáliai(?) típusok).
Számos szerszám: sarló, csákány, fúrószerszám, fűrész, fogó, véső, véső, szántószekér, csiszolókő és vésőkés.
Balták, Bulgária területéről származó zöld vulkanikus kőből készült szertartási fejsze.
Egy kis méretű (9,5 x 6,2 cm), összecsukható, fa íróasztalt találtak részben megmaradt elefántcsont zsanérokkal. Valószínűleg viaszból készült írófelület lehetett rajta.
Mérlegsúlyok
19 zoomorf súly (az Uluburun súlygyűjtemény a korabeli késő bronzkori súlyok egyik legnagyobb és legteljesebb csoportja).
120 geometrikus alakú súly.
Ehető anyagok:
Mandula
Fenyőmag
Füge
Olajbogyó
Szőlő
Sáfránymag
Fekete kömény
Sumach
Koriander
Egész gránátalma
Néhány szem elszenesedett búza és árpa.
Fontos rakománya számos réz- és ónöntvényt tartalmazott, valamint hatalmas mennyiségű bronz szerszám- és fegyvertörmeléket, amelyek a jelek szerint a fő rakományt képezték. Találtak még fémmegmunkáló szerszámokat is, és ezért úgy vélik, hogy a rakományt bronzeszközöket készítő műhelybe szánták, újrahasznosításra. A roncs az első közvetlen bizonyítékot szolgáltatta arra, hogy a bronzkor e kritikus fontosságú fémét, amelyet nyers formában a szárazföldön ritkán látni, hogyan szállították ingot, fémhulladék formájában és hogyan dolgozták fel újra. A Gelidonya-foknál hajótörést szenvedett hajót kereskedőhajónak vagy kereskedelmi hajónak tekintik. Hatvan kőből készült mérlegsúly betekintést nyújt a fedélzeten folyó kereskedelem mechanizmusába. A késő bronzkori kereskedelem résztvevői a Földközi-tenger keleti részén: jelen vannak mükénéi kereskedők, és néhány személyes tárgy, mint például egy olajlámpa, utal a fedélzeten tartózkodó egyes kereskedőkre, köztük ciprusi, kánaáni és esetleg egyiptomi legénységre.
A felfedezés a Törökország délnyugati részén fekvő Bodrum kisvárosánál történt, amely az ókori Halikarnasszosz városára épült, ahol a világ egyik ókori csodájának, a halikarnasszoszi mauzóleumnak a maradványai még ma is láthatóak. A görög Démétér istennő bronzszobrát halászhálóval húzták ki és végül a Bodrumtól északra fekvő Izmir múzeumában talált otthonra. Akkoriban ez volt a legrégebbi ismert hajóroncs, amelynél csak az Uluburun hajóroncs (i.e. 1305, ld később) régebbi.
Dokos hajóroncs, i.e. 2700-2200, https://en.wikipedia.org/wiki/Dokos_shipwreck
A hajóroncs maradványai Dél-Görögország partjaitól 15-30 méterrel a víz alatt találhatók az Égei-tengeren, Dokosz szigetének közelében. Dokosz szigete a peloponnészoszi Spártától mintegy 100 kilométerre keletre fekszik. Maga a hajó már régen eltűnt, biológiailag lebomlott. A hajóroncsról a tengerfenéken találat több száz agyagváza és más kerámiatárgyak maradványai tanúskodnak. Még a fazekaskorong feltalálása előtt készültek. A bizonyítékok azt mutatják, hogy a hajó a Dél-Euboeából a Szaroniki- és Argolidi-öbölbe vezető tengeri kereskedelmi útvonalon közlekedett. Sok amforát találtak, valamint tálakat, széles szájú edényeket, brazírozókat, sütőedényeket, aszkoi, pithoi és közönséges háztartási eszközöket is.
A roncsoktól 40 méterre kőhorgonyokat találtak. Kereskedelemben használt ólomrudakat, öntvényeket is találtak. A kereskedelmi hajónak sokféle étkészlete volt, és feltételezések szerint az egész térség területén kereskedett. Az 1989 és 1992 közötti ásatás során a lelőhelyről több mint 15 000 cserépedény és lelet került elő. A helyszínen számos malomkövet is találtak, amelyeket a feltételezések szerint a hajó rakományának részeként vagy esetleg ballasztként használtak. Ezeket a leleteket és tárgyakat kiemelték a tengerfenékről, és a múzeumba szállították.
ULUBURUN hajóroncs, a legrégebbi és leggazdagabb rakományú ókori roncs, i.e. 1305, esetleg 1320±15 év 14C alapján. (https://en.wikipedia.org/wiki/Uluburun_shipwreck)
10 km-re DK-re Kas (Törökország) városától találták a hajót, egy tengerfokról kapta a nevét. A hajótest 50 méterre, a rakomány 60 méterre volt a tengerszint alatt. Egy árbócos tölgyfa csapos-varrott, fa, evezős-vitorlás cédrusfa keeles 15-16 méteres hajó volt, egy evezőkormánnyal. A hajó faanyaga, a libanoni cédrus, Libanon, Dél-Törökország és Közép-Ciprus hegyvidékein őshonos. 24 kőhorgony volt a hajón, anyaga olyan típus, amely az Égei-tengeren szinte teljesen ismeretlen, de Szíria és Ciprus templomaiban gyakran előfordul. A hajó deszkáinak védelmére a fémrudak és más nehéz rakományok ellen ecsetfa és botok szolgáltak. A tárgyak megtekinthetőek a Bodrumi Vízalatti Régészeti Múzeum kiállításán Anatóliában.
A hajó rakománya alapján feltételezhető, hogy a hajó vagy egy ciprusi vagy egy szíriai, ugariti kikötőből indult. Az Uluburun hajó a Ciprustól nyugatra fekvő régióba tartott, a végső célállomására a fedélzeten szállított tárgyak alapján lehet következtetni, talán Rodosz, amely abban az időben az Égei-tenger fontos újraelosztó központja volt.
A kerámia bizonyítékok alapján az Uluburun az Amarna-korszak vége felé süllyedt el, de a hajón talált, az ő nevével gravírozott egyedi aranyszkarabeusz miatt nem süllyedhetett el Nofertiti kora előtt. A hajó fedélzetén lévő tárgyak eredete földrajzilag Észak-Európától Afrikáig, Szicíliáig és Szardíniáig, illetve Mezopotámiáig terjed. Úgy tűnik, hogy kilenc vagy tíz kultúra termékei. Ezek a származási helyek arra utalnak, hogy a késő bronzkori Égei-tengeri nemzetközi közvetítő kereskedelemet folytatott. Hatalmas, luxuscikkekből, királyi ajándékokból és nyersanyagokból álló vegyes rakománya volt. A leletek alapján feltételezik, hogy az ajándékokat kísérő mükénéi tisztviselők is a fedélzeten lehettek.
I.e. 1305-ből az ULUBURUN külső hossztartós hajó modellje (https://en.wikipedia.org/wiki/Uluburun_shipwreck, Bodrum Múzeum)
Rakomány lista Pulak (Pulak, Cemal (2005). "Discovering a Royal Ship from the Age of King Tut: Uluburun, Turkey". In Bass, George F. (ed.). Beneath the Seven Seas. New York: Thames & Hudson. pp. 34–47.) leírása szerint. Az Uluburun hajó rakománya főként nyersanyagokból állt, kereskedelmi cikkek. A rakomány sokban megegyezik az egyiptomi El-Amarnában talált Amarna-levelekben felsorolt királyi ajándékokkal.
Réz- és ónrudak (Összesen tíz tonna nyersréz rakomány, amely összesen 354 darab nyersbőr alakú fémingótból áll). A teljes mennyiségből legalább 31 egyedi öntvényt azonosítottak. Valószínűleg azért alakították nyersbőr alakúra az öntvényeket, hogy megkönnyítsék a rudak nyeregzsebekbe történő rakodását, hogy a teherhordó szamarakkal könnyen lehessen őket hosszú távolságra szállítani. 121 réz zsemle és ovális alakú ingot is volt.
Az ökörbőrből készült ingotokat eredetileg 4 különálló sorban tárolták a hajó rakterében, amelyek vagy lecsúsztak a lejtőn, miután a hajó elsüllyedt, vagy eltolódtak. Az ólom-izotópos elemzés azt jelzi, hogy a réz nagy része vagy egésze Ciprusról származik.
Az ökörbőrből készült ingotokat eredetileg 4 különálló sorban tárolták a hajó rakterében, amelyek vagy lecsúsztak a lejtőn, miután a hajó elsüllyedt, vagy eltolódtak. Az ólom-izotópos elemzés azt jelzi, hogy a réz nagy része vagy egésze Ciprusról származik.
Körülbelül egy tonna ón (a rézzel ötvözve körülbelül 11 tonna bronzot eredményezne). Az ónrudak ökörbőr vagy zsemle alakúak voltak.
Az ón forrását nem sikerült meghatározni (A bronzkori ónforrások kérdését sokat vitatják a régészetben). Az ingotok korróziótól és valószínűleg ónbetegségtől szenvednek. Azonban, ellentétben néhány más, a Földközi-tenger keleti medencéjéből származó ónrudakkal, nem illeszkednek a cornwalli ón profiljába, általában a szardíniai ónércekhez hasonlíthatóak.
Az ón forrását nem sikerült meghatározni (A bronzkori ónforrások kérdését sokat vitatják a régészetben). Az ingotok korróziótól és valószínűleg ónbetegségtől szenvednek. Azonban, ellentétben néhány más, a Földközi-tenger keleti medencéjéből származó ónrudakkal, nem illeszkednek a cornwalli ón profiljába, általában a szardíniai ónércekhez hasonlíthatóak.
Kánaáni korsók és pistacia gyanta: Legalább 149 kánaáni korsó (széles körben megtalálható Görögországban, Cipruson, Szíria-Palesztinában és Egyiptomban).
Az edényeket a levantei északi típusba sorolják.
Egy üveggyöngyökkel, de sok olajbogyóval töltött agyagkorsó, de a legtöbbjükben egy Pistacia (terebint) gyantaként ismert anyag volt, amely a terpentin gyanta egy ősi típusa.
A Tell el-Amarna 18. dinasztia korabeli lelőhelyről származó kánaáni korsócserepek legújabb agyagszövet-elemzései egy konkrét agyag-megjelölést eredményeztek, és úgy tűnik, hogy ez megegyezik az Uluburun hajóroncsból származó agyag-elemzéssel, amely olyan típus, amelyet Amarnában kizárólag Pistacia-gyanta szállítására használtak.
A Tell el-Amarna 18. dinasztia korabeli lelőhelyről származó kánaáni korsócserepek legújabb agyagszövet-elemzései egy konkrét agyag-megjelölést eredményeztek, és úgy tűnik, hogy ez megegyezik az Uluburun hajóroncsból származó agyag-elemzéssel, amely olyan típus, amelyet Amarnában kizárólag Pistacia-gyanta szállítására használtak.
Üvegtömbök: Körülbelül 175 kobaltkék, türkizkék és levendulaszínű üvegtömböt találtak (a legkorábbi ismert ép üvegtömbök). A kobaltkék üvegtömbök kémiai összetétele megegyezik a korabeli egyiptomi magos edények és a mükénéi függőgyöngyök összetételével, ami közös forrásra utal.
Egyiptomi ékszerek: 1. arany korong alakú medál 2. arany sólyom medál 3. arany istennő medál 4. fajansz gyöngyök 5. hegyikristály gyöngyök 6. achát gyöngyök 7. fajansz gyöngyök 8. strucctojáshéj gyöngyök 9. ezüst karkötők 10. aranytörmelék 11. arany kehely 12. apró fajansz gyöngyök halmaza 13. ezüst törmelék.
Különféle rakomány:
Afrikából származó ébenfa rönkök,
Elefántcsont, egész vagy részleges víziló- és elefántagyarak, több mint egy tucat víziló-fog
teknősbéka páncél (felső páncél)
Murex opercula (lehetséges füstölőanyag)
strucctojáshéj
Ciprusi kerámia
Ciprusi olajlámpák
Bronz- és rézedények (négy kosfej alakú fajansz ivókupa és egy női fej alakú ivókupa).
Két kacsa alakú elefántcsont kozmetikai doboz.
Elefántcsontból készült kozmetikai vagy kenőcsös kanál
Trombita
Több mint két tucat kagylóhéjgyűrű
Borostyángyöngyök (balti eredetű)
Achát
Karneol
Kvarc
Arany
Fajansz
Üveg
Ékszerek, arany és ezüst, törmelék arany és ezüst kánaáni ékszerek gyűjteménye. A 37 aranydarab között vannak: melltűk, medalionok, medálok, medálok, gyöngyök, egy kis gyűrűgolyó, és egy válogatott töredék.
Arany kehely (a legnagyobb arany tárgy a roncsból)
Egyiptomi arany, elektrum, ezüst és szteatit (szappankő) tárgyak.
Nofertiti nevével feliratozott arany szkarabeusz.
Bronz női figura (fej, nyak, kezek és lábak aranylemezzel borítva)
Fegyverek és szerszámok
Nyílhegyek
Lándzsahegyek
Bárdok
Tőrök
Nyakú, lyukas szárú fejsze
Egyetlen közel-keleti típusú páncél
Négy kard (kánaáni, mükénéi és itáliai(?) típusok).
Számos szerszám: sarló, csákány, fúrószerszám, fűrész, fogó, véső, véső, szántószekér, csiszolókő és vésőkés.
Balták, Bulgária területéről származó zöld vulkanikus kőből készült szertartási fejsze.
Egy kis méretű (9,5 x 6,2 cm), összecsukható, fa íróasztalt találtak részben megmaradt elefántcsont zsanérokkal. Valószínűleg viaszból készült írófelület lehetett rajta.
Mérlegsúlyok
19 zoomorf súly (az Uluburun súlygyűjtemény a korabeli késő bronzkori súlyok egyik legnagyobb és legteljesebb csoportja).
120 geometrikus alakú súly.
Ehető anyagok:
Mandula
Fenyőmag
Füge
Olajbogyó
Szőlő
Sáfránymag
Fekete kömény
Sumach
Koriander
Egész gránátalma
Néhány szem elszenesedett búza és árpa.
A bodrumi múzeumban kiállított Uluburun hajóroncs sok fémöntvénnyel.(https://en.wikipedia.org/wiki/Uluburun_shipwreck)
Ökörbőr alakú öntvény az athéni Numizmatikai Múzeumban
*
Bár az időszámítás előtti óriáshajóknak csak a leírásai maradtak ránk, röviden ismertetünk néhányat:(https://books.openedition.org/obp/143749): A klasszikus kor három evezősoros triréme után következtek a quadrireme és a quinquereme típusok ( három evezősorosok, de többen ültek egy evezőnél), majd a hat és több evezős egységekből álló szupergályák. Az i. e. IV. század végén Demetriosz Poliorcétész flottájában megjelenő szupergályák elérték a húsz és harminc evezősoros hajók szintjét, és az i. e. III. század vége felé az i. e. század végén IV. Philopator Ptolemaiosz 4000 evezőssel hajtott negyven hajójával tetőztek. Bár a rómaiak ekkor még csak quinqueremek építésére szorítkoztak, az első pun háborúban legalább 100 és 200 egységből álló flottákat építettek. A kereskedelmi hajókat sem kerülte el a gigantizmus jelensége, és az i. e. III. században a szirakúzai II Hiero, aki meg akarta mutatni országa hajógyárainak erejét és a helyi búzamezők gazdagságát, megépítette a Syracusát, korának legnagyobb gabonaszállító hajóját. Ez egy kifejezetten kereskedelmi célokra épített, de erősen felfegyverzett hajó volt, három árboccal és három híddal, több mint 825 fős legénységgel; tonnatartalmát 2000 és 4000 tonna közöttire becsülik. A számítási módszertől függetlenül ez a tonnatartalom hatalmas, és a hajó vízre bocsátásához Arkhimédész segítségére volt szükség. Ez a technikai bravúr azonban rövid életű maradt; a kor legnagyobb, általánosan használt hajói a myriophoroi osztályba tartoznak, amelyek 10 000 amforát szállítottak, azaz 500 tonna önsúlyúak voltak. Ezek az óriáshajók kivételesek voltak, építészetük nagyrészt ismeretlen maradt, de létezésük a korabeli nagy hajógyárak műszaki kapacitását mutatja.
FÜGGELÉK (forrás: Ars Technica, New Scientist, TechTimes, Vice, https://index.hu/techtud/tortenelem/2021/03/16/kozmikus-modell-volt-az-antikuthera-mechanizmus/)
"Brit szakemberek megfejtették a Antiküthéra-mechanizmust, derült ki a Scientific Reports folyóiratban publikált tudományos cikkből. Nemcsak a belső szerkezetet és működését rekonstruálták, hanem a rajta talált feliratok alapján az eszköz előlapját is.
Az Antiküthéra-mechanizmus néven ismert különös ókori tárgyat kezdetben órának vélték, későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy csillagászati mechanikus modell. A régészek szerint a hajó az időszámítás előtti 1. évszázadban indult útnak Görögországból, feltehetőleg Róma felé, de Antiküthéra szigete közelében a sekély vízben elsüllyedt. A roncs egy római teherhajó volt, de rakománya görög lehetett, feltételezhetően Rodosz szigetéről.
Az Antiküthéra-mechanizmus néven ismert különös ókori tárgyat kezdetben órának vélték, későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy csillagászati mechanikus modell. A régészek szerint a hajó az időszámítás előtti 1. évszázadban indult útnak Görögországból, feltehetőleg Róma felé, de Antiküthéra szigete közelében a sekély vízben elsüllyedt. A roncs egy római teherhajó volt, de rakománya görög lehetett, feltételezhetően Rodosz szigetéről.
A lelet 82 darabból áll, ezek összeállítva elférnek egy – eredetileg fából készült – cipősdoboz méretű dobozban. A londoni Tudománytörténeti Múzeum munkatársa, Michael Wright 2002-ben végzett először röntgenes vizsgálatokat a készüléken, amelynek során újabb fogaskerekeket fedezett fel. 2006-ra megfejtették nemcsak az eszköz szerkezetét, de a rajta található feliratok 95 százalékát is: ez egy gyakorlatilag 2000 karakterből álló használati utasítás volt. A szerkezet 37 fogaskerékből állt, amelyből 30 maradt meg. Az Antiküthéra-mechanizmus előlapja dobozával együtt elpusztult a tengerben.
Egy korábban ismeretlen funkciójú, 63 fogú fogaskereket is elhelyeztek a mechanizmusban. A végeredmény: a geocentrikus görög kozmosz mozgó modellje, amelyen tárcsákon elhelyezett ékkövek jelképezték a bolygókat, a Holdat, a Merkúrt, a Vénuszt, a Marsot, a Jupitert és a Szaturnuszt. Az eszköz nemcsak a holdfogyatkozásokat és napfogyatkozásokat mutatta, hanem az olimpiák időpontját is. Freeth kollégái szerint az i. e. V. században élt filozófus, Parmenidész metódusával, aritmetikai módszerekkel számították ki a bolygók keringési idejét. Az eszköz kifinomultsága ugyanakkor mindenképpen meghaladja azt, amit eddig az ókori görögök technikai képességeiről gondoltak."
Egy korábban ismeretlen funkciójú, 63 fogú fogaskereket is elhelyeztek a mechanizmusban. A végeredmény: a geocentrikus görög kozmosz mozgó modellje, amelyen tárcsákon elhelyezett ékkövek jelképezték a bolygókat, a Holdat, a Merkúrt, a Vénuszt, a Marsot, a Jupitert és a Szaturnuszt. Az eszköz nemcsak a holdfogyatkozásokat és napfogyatkozásokat mutatta, hanem az olimpiák időpontját is. Freeth kollégái szerint az i. e. V. században élt filozófus, Parmenidész metódusával, aritmetikai módszerekkel számították ki a bolygók keringési idejét. Az eszköz kifinomultsága ugyanakkor mindenképpen meghaladja azt, amit eddig az ókori görögök technikai képességeiről gondoltak."