A KELET-MEDITERRÁNEUM
KULTÚRTÖRTÉNETE
A NÍLUS-DELTAI CSATÁIG, I.E. 1178-IG
(Képes e-Könyv, nem nyomdakész változat)
(2023 március)
ELŐSZÓ
A Nílus-deltai csata idejétől több száz évre megszakadt az írásbeliség, előtte agyagtáblákba nyomott, karcolt ékírás és Egyiptomban a falakon és papiruszokon a hieroglifák a jellemzőek. Kb. 400 évvel később, terjedt el a vonalas betűírás görög közvetítéssel. A történetiség három szempontból értelmezhető: a (természet és humán) tudománytörténeti, a második a szerszámok és közlekedési eszközök, építmények, gépek használatát tárgyaló, összességében civilizáció- vagy kultúrtörténeti szempontból, végül történelemként: az utóbbi a birodalmak, uralkodók, városok történetét vizsgáló tudomány.
A kutatás eszközei: a régészet, nyelvészet, vallástörténet, hadtörténet, gazdaságtörténet,.., már a búvárrégészet is, melyek ma már önálló tudományágak. A civilizációtörténet tárgya a kő-, csont-, fém- eszközök, a közlekedési eszközök, az építmények,..., később az erőgépek, számítógépek története. A mezőgazdaság- és ipartörténet, az eszközhasználat kultúrtörténete bővebb mint a szerszámok története: pl. az ókori hajóépítés, íróeszközök, a szekerek használata is az ókori eszközhasználat is a fogalomkörbe tartozik. A szerző mikrohullámú villamosmérnök, a történelmi részekben, a csaták történelmében lehetnek pontatlanságok. Az egyiptomi és a föníciai hajóépítés, a hajógerinc története a szerző kutatási eredménye, tárgyalás meghaladja az irodalom vonatkozó állításait. A kutatás módja az internetes keresés volt a Wikipedia oldalairól kiindulva, eredete a mediterrán hajóépítés történetének kutatása volt.
Egyiptomban fahajókat -a legrégebbi hajókat tamariszkuszfából, később akáciafából, cédrusfából építették. Létezik egy, a Kairói Régészeti Múzeumban kiállított hajólelet kb. i.e. 2570-ből. Kheopsz (Hufu) fáraó 43 méteres cédrusfa temetési bárkája, amely egy több mint 4500 éves fahajó. Az utak helyett a Nílusra építettek hajókkal a vízen szállítottak mindent, a vízen közlekedtek is. A sarló alakú ókori egyiptomi hajók alakja optimális az evezés szempontjából, az alak ma is használatos a velencei gondoláknál. A hajók történetének folytatása a szekerek és hintók történetének a kutatása volt. A szekérgyártáshoz és a hajóépítéshez szükséges szerszámok ismertetése kiadódott, máshol önálló régészeti témák. A teljességre való törekvés egyik lehetséges módja hiányos kiinduló adatok esetén egy kutatási módszer, mely szerint a többlépéses -és ezért bizonytalanná váló- következtetések helyett több, de csak egylépéses következtetéseket teszünk a leletek alapján, majd a részkövetkeztetések belső ellentmondásait vizsgáljuk. Feloldva a részkövetkeztetések ellentmondásait, a legegyszerűbb megoldás elfogadásával egy önellenőrző módszerhez jutunk.
Az eszközhasználat fejlődése kultúrtörténeti dokumentumok sorozata, összefügg az egyes korszakok és népek tudományos ismereteivel, technikai színvonalával, gazdasági berendezkedésével. Az eszközhasználat fejlődése a politikai berendezkedést is befolyásolta. Gyakori a kutatásban az a felfogás, amikor valamely szakkérdés vizsgálatakor elegendő a legújabb vonatkozó irodalom ismerete. Az ismeretek, fogalmak történeti fejlődését az írás kialakulása szerint bonrottuk szakaszokra, a szakaszok egybe esnek a tengeri kereskedelem és a hajóépítés fejlődésével. A hajóépítés és a termésfémek kovácsolása voltak kezdetben a fő ipari tevékenységek, majd a réz és ónbronz olvasztás, a lóvontatta harciszekerek építése következett. Az új eszközök és új módszerek, eljárások feltalálása, azaz az innovációk az ókorban véletlenek sorozata, és amelyeket egy csoport, egy törzs, egy városállam elkezdett utánozni, ez utóbbi tényező az innovációk szükséges feltétele. A technikai színvonal történelmi és nem feltétlenül egyenletes változása, néha ugrásszerű növekedése, pl. a véletlen felfedezésekben az egyének szerepe, vizsgálatunk tárgya, azonos az eszközök használatának történetével. Nem minden tevékenység ismertetése hiánytalan, pl. a faszén első gyártó helyeit és idejét ismerni kéne a fémolvasztás tárgyalásához, nem ismerjük.
Az irodalomból négy forrást kell emelni: Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája (2) és Roaf, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza (4) történelmi munkákat, Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete c. tudománytörténeti művet (1) és Marjai Imre - Pataky Dénes: A hajó története (3) című könyvet. A Wikipediát kiinduló weboldalként használtuk a kutatásban. A speciális képek eredetét mindig jelöltük, de más, és általánosan az interneten elérhető képek esetén hiányozhat a forrás megjelölése, aminek az oka, hogy amikor egy adott témához keresünk képeket, akkor a forrás nélkül letöltött sok képből utólag választjuk ki a megfelelőt, aminek a forrását nem mindig sikerül megtalálni. //CULTURAL HISTORY OF THE EASTERN MEDITERRANEAN UNTIL THE BATTLE OF THE NILE DELTA, 1178 BC (Illustrated e-Book, out-of-print version, March 2023) From the time of the Battle of the Nile Delta, literacy was interrupted for several hundred years, before that by cuneiform cuneiform writing on clay tablets and hieroglyphics on Egyptian walls and papyri, and then, about 400 years later, by the Greek mediation of linear writing. Historicism can be interpreted in three ways: as the history of science (natural and human), or as the history of civilisation as a whole, dealing with the use of tools and means of transport, and finally as history: the latter is the science of the history of empires, rulers and cities. The tools of research: archaeology, linguistics, religious history, military history, economic history, ..., even diving history, which are now disciplines in their own right. The history of civilisation is the history of stone, bone and metal tools, means of transport, buildings,..., and later the history of power machines and computers. The history of agriculture and industry, the cultural history of the use of tools is broader than the history of tools: e.g. ancient shipbuilding, writing implements, the use of chariots, the use of ancient tools is also included. The author is a microwave electrical engineer, and there may be inaccuracies in the historical sections, the history of battles. The Egyptian and Phoenician shipbuilding, the history of the keel is also the author's research, discussion differs in part from the relevant claims in the literature. The method of research was an internet search from Wikipedia pages, the origin of the research was the history of Mediterranean shipbuilding: in Egypt wooden ships - the oldest ships were built of tamarisk wood and then cedar wood. There is a ship's skeleton on display at the Cairo Archaeological Museum dating from around 2570 BC. The 43-metre cedar funerary ark of Pharaoh Khufu (Hufu), a wooden ship over 4,500 years old. Instead of building roads, they built ships on the Nile and transported everything by water. The shape of the ancient Egyptian crescent-shaped ships is optimal for rowing, a shape still used today by Venetian gondolas. The history of boats was a continuation of the history of carts and carriages. Descriptions of the tools needed to make chariots and build ships have been published, elsewhere as separate archaeological topics. One possible way of striving for completeness in the case of incomplete initial data is a research method whereby, instead of making multi-step -and therefore uncertain- conclusions, many but small (one) step conclusions are drawn from the finds, and then the internal contradictions of the sub-conclusions are examined. Resolving the inconsistencies of the partial inferences with the simplest solution, we arrive at a self-checking method.
The development of the use of tools is a series of documents of cultural history, linked to the scientific knowledge, technical level and economic situation of each period and people. The development of the use of tools has also influenced the political system. It is common in research to consider that the most recent relevant literature is sufficient for the study of a subject. The historical development of knowledge and concepts has been broken down into phases according to the development of writing, coinciding with the development of maritime trade and shipbuilding. Shipbuilding and the forging of metals were the main industrial activities, followed by the smelting of copper and tin bronze and the construction of horse-drawn chariots. The invention of new tools and new methods and processes, i.e. innovations in antiquity were a series of accidents, which a group, a tribe or a city-state began to imitate, the latter factor being a necessary condition for innovation. The historical and not necessarily constant change, sometimes a sudden increase, in the level of technology, e.g. the role of individuals in chance discoveries, is the subject of our study, is identical to the history of the use of tools. The description of all activities is not complete, e.g. we do not know the places and times of the first production of charcoal, which would be necessary to discuss metal smelting.
Four sources should be mentioned from the literature: the historical works by László Kákosy: The History and Culture of Ancient Egypt (2) and Roaf, Michael: Atlas of the Mesopotamian World (4), the history of science by Károly Simonyi: The Cultural History of Physics (1) and the book by Imre Marjai and Dénes Pataky: The History of the Ship (3). Wikipedia was used as a starting website for the research. The source of specific images is always indicated, but for other images commonly available on the Internet, the source may be missing, because when searching for images on a given topic, we may select the right image from the many downloaded without source, and we may not always be able to find the source.
BEVEZETÉS
AZ IRÁSBELISÉG MEGSZAKADT I. E. 1100 KÖRÜL, A "SÖTÉT KOR" KEZDETÉN
"Sötét kor" (kb. i. e. 1200 -tól i. e. 800-ig, https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6r%C3%B6g_s%C3%B6t%C3%A9t_kor) a mükénéi civilizáció és az amoriták birodalmainak a i. e. 11. századi bukásaitól, a dór bevándorlás kezdetétől az első görög városállamoknak, a poliszoknak az i. e. 9. századi felemelkedéséig, és a görög ábécé i. e. 8. századi megjelenéséig tartó időszaka. A "Sötét kor" előtt agyagtáblákon ékírást használtak, Egyiptomban a hiegrolifákat, utána ábécéket. A görög ábécé eredete a vonalas ugariti föníciai írás.
A vélemények megoszlanak, hogy hol alakult ki az emberiség első írásrendszere, de bizonyos, hogy Egyiptomban és Mezopotámiában (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%8Dr%C3%A1s#T%C3%B6rt%C3%A9neti_jelent%C5%91s%C3%A9ge) és lényegében egy időben, az i. e. 3000 előtt jött létre az írás. Egyiptomban először képeket használó képírás alakult ki, amiből i. e. 3100 körül egy stilizált képírás jött létre, amit a görög elnevezéssel hieroglifának („szent véset”) nevezünk. Külön jelei voltak a tárgyaknak, a fogalmaknak és a hangoknak, beleértve egy 24 tagból álló ábécét is, ezek a világ első hangjelölő jelei, amelyek önálló betűnek számítottak. Még ma is láthatjuk írásművészetüket sírokon és templomokon a Nílus mentén. I. e. 3000 körül az egyiptomiak föltalálták a papiruszt, a tollat és a -fekete és piros- tintát, ami egyszerűvé tette az írás lejegyzését. Az első papiruszlelet kb. i.e. 2570-ből származik az első és Vörös-tengeri kőkikötőből, és a Nagy piramis építésével kapcsolatos.
A sumerek a Közel-Keleten A Tigris és Eufrátesz folyók vidékén éltek, nagyjából i. e. 3500 és i. e. 1000 között. Az írás feltalálásának közvetett okai a városállamok népesedése és termőföld az Eufrátesz változó medre miatti változó birtoklása volt, a kormányzás és a kereskedelem túlhaladta az egyes emberek kapcsolatait, városállamok szintjén történt. A legősibb agyagtáblák nagy része egyszerű szállítólevél, de később találhatóak általánosabb témájú agyagtáblák is, például történelmi feljegyzések. A legkorábbi összefüggő feljegyzések i. e. 2600 körül keletkeztek, de a legkorábbi feljegyzések korábbiak lehetnek, mint az egyiptomiak. Az ékírás elnevezés onnan származik, hogy ék alakú feliratokat egy nádszál vagy íróvessző háromszög alakú végével nyomták a puha agyagtáblákba, Az agyag erszények tartalmát jelölték ezzel a módszerrel. Az ék alakú jeleket úgy kombinálták, hogy szimbólumokat alkottak, amelyek tárgyakat vagy fogalmakat jelentettek. Kezdetben több mint 2000 különböző szimbólumot használtak, de alig egy évszázad leforgása alatt lecsökkent az írásjelek száma körülbelül 700 szimbólumra. A hieroglifákat és az ékírást tekintik a legrégibb írásoknak, már nem vitatott, hogy a hieroglif írás az ékírástól függetlenül keletkezett.
Lehetséges, hogy az egyiptomi és a mezopotámiai írások kialakulása közös közvetett okra vezethetőek vissza. Mind a két térség folyóvölgyben és i.e. 3500 körül, egy időben elkezdett kiszáradni a termőterület, a gabonatermelés rászorult a folyóvölgyekre. A szárazság miatt meg kellett szervezniük a csatornahálózat kiásását, gátak építését, a zsilipes öntözést, a gabona tárolását, ami nagy közösségek egyidejű és összehangolt tevékenységét igényelte. Meg kellett győzni a közösséget, hogy már sokkal a vetés előtt és megtervezett elrendezésben ássanak csatornákat, vessenek és építsenek gátakat, raktárakat (templomokat). A meggyőzésnek lehettek igen erőszakos vagy vallási eszközei, de a közösségnek lett gabonája. Tudni lehet, hogy az erődtemplomokban tárolták a gabonát és más javakat, és a templomok a nagyobb közösségek közös építményei voltak. A nagyközösségi tevékenységek -és ilyen a kereskedelem is- kikényszeríthették az írás, a leltárak használatát.
A Mediterráneum ókori kultúrtörténete időben az íráshasználat története szerint természetes módon két szakaszra bomlik. Az első szakasz végén, a "Sötét kor" kezdetén, az i.e. 1100-as években megszűnt 2-4 évszázadra az írásbeliség. A Sötét korban, az i. e. 1100 as évektől a dór görögök kiszorították a Balkán-félsziget felől a K-Mediterraneumból az akhájokat, ami a mükénéi kultúra végét jelentette. A kor kezdete egy nevezetes tengeri csatához köthető: i.e. 1178-ban, III. Ramszesz Nílus-deltai csatájához, amikor legyőzte az akhájok-iónok-líbiaiak vezette "Tengeri népek"-t, és számos faliképen megörökítette a csatát. A csata után megszünt az amoriták és a hettiták hatalma a Közel-Keleten,- a lovak és az ónbronz használatának az elterjedése jellemzi az amoriták, hettiták korát a vas is, a Közel-Keleten-, és a föníciaiak örökölték a civilizációjukat. Pontatlanul, de a Nílus-deltai csata jelöli a vaskorszak kezdetét is, a vasból készített kardok és később vasszerszámok szélesebb körű elterjedését. A vaskor előtt a fa-, a kő- és bronzszerszámok egyidejű használata volt a jellemző és amit korábban, talán tévesen, rézkornak is neveztek. A pontos megnevezés a termésfémek, az arzénbronz kora megnevezés lenne. Olcsósága és helyi elérhetősége miatt a vas helyettesítette a követ és az arzénbronzot a szerszámok és a fegyverek anyagaként.
A "Sötét kor" okai: előtte közvetlenül a régi mediterrán civilizációkat külső támadások érték az akhájok vezette "Tengeri népek" részéről. A népvándorlés okai között szerepel az aszály. A föníciai Ugarit - Büblosz városállamok és az anatóliai Hettita Birodalom i.e. 1180 körül összeomlott. Területeit és Ugarit a korban legnagyobb kikötőjét felgyújtották, elfoglalták. Kétszer is érte Egyiptomot támadás, egyszer Merneptah fáraó (i. e. 1269 - i. e. 1203) és másodszor III. Ramszesz (i. e. 1221 -i. e. 1156) idején a Dzsáhi-i és a Nílus-deltai csaták történtek, az egyiptomiak mindkét esetben sikeresen verték vissza a Tengeri népeket. A régészeti adatok "Sötét kor"-ban a civilizáció teljes összeomlásáról tanúskodnak a Mediterráneum keleti részén. A városokat Trójától a Nílus-deltáig lerombolták. Csak az egyik városállam -Türosz ekkor még szárazföldi városállama- élte túl a támadásokat. A mükénéi palotákat és erődöket is lerombolták és elhagyták és a görög nyelv megszűnt írott nyelv lenni.
A "Sötét kor" vége, az új írásbeliség megjelenése, egybe esik a ugariti-föníciai-görög-etruszk ábécé kialakulásával:
Az i.e. 8. századtól használt nagybetűs görög íráskép, csak a középkorban vált uralkodóvá a kisbetűs írás.
A Kümét (Cumae, Rómától délre) az i. e. 8. században alapították görög telepesek, akik az Euboia szigeti Cumából és Khalkiszból érkeztek a vidékre. Cumaen keresztül honosodott meg Itáliában az ókori Cumae-i ábécé, melyet a későbbiekben átvettek a rómaiak is. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Cumae)
Az i. e. 8. századra a népesség megszaporodott, - bár a görögöknek kevés gabonatermő területe volt- és megindult a görög gyarmatosítás, ami már a görög poliszok történetének része. Az ábécé más változatai megjelentek a Lemnosz-sztélén és Kis-Ázsia sok ábécéjében is. Hérodotosz szerint az átvétel a föníciaiaktól történt. A görög kappa és mü betű alakja olyan, amilyen kizárólag az i. e. 9. századi föníciai ábécében volt. Ugyanakkor a görög ábécé jó néhány olyan hang jelölésére szolgáló betűt is tartalmaz, amelyre a föníciai nem tartalmaz jelet, ellenben az ugariti ábécé igen. II. Amenhotep fáraó idején Ugaritban egyiptomi helyőrség volt (6, 50.o.), és ekkor (i.e. 1430 körül) írják le betű ékírással a kánaáni legendákat (6. 50.o.). A föníciai vonalas betű írás sokkal későbbi.
Az ugariti ábécé (Wikipedia)
Az amorita népességű Ugarit a legfontosabb tengeri városállam volt az i. e. 13–12. századi időszakban, és az Ugarit nevű kikötője i.e. 1280 körül a legnagyobb volt a Földközi tengeren - cédrusfát és ciprusi rezet szállított Egyiptomba gabonáért-, amikor felégették az akhájok és iónok hét hajóval, mert a flottája és a hadserege Anatóliában volt. Büblosz is hasonló sorsa jutott.
A minósziak eltérő szótagírása, az ún. lineáris írások használata is hanyatlott, hogy a korszak végén már az ugariti eredetű föníciai és etruszk ábécét használták. A mükénéiek is lineáris B írással írtak, de a sötét kor végére, amikor újra írni kezdték a történelmet, már a betűírással, az alfa-béta-gammával találkozunk. Az etruszkok is átvették az újítást és az ábécék elterjedtek Itáliában az i. e. 8. századtól kezdve, és Itáliából Európába. A civilizáció átterjedt a K -i medencéből a Mediterráneum Ny-i medencéjébe: Egyiptomból Mezopotámiából, Föníciából az etruszkok, a görögök és a punok közvetítésével:
Az etruszk, pun és dór-görög gyarmatok az i.e. 8. századtól (A kiváló térkép eredete:
A civilizáció hajókkal érkezett A Mediterráneum Ny-i felébe. Következik, hogy a hajóépítés történetét a Nílus-deltai csata idejéig a K-i medencében, utána pedig a Ny-i medencében is vizsgáltuk, különös tekintettel az etruszk, pun és dór-görög hajóépítésre- az utóbbiakat számos cikkben, blogban-, az innovációkat (fejlesztéseket) végig kutattuk. A K-Mediterráneumban az egyiptomiak, a minósziak, az ugaritiak és a föníciaiak, etruszkok, dór-görögök építettek tengeri fahajókat, míg az anatóliai hettiták Ugarittól béreltek flottát a Ciprusi csatákhoz (i.e. 1200 körül, az akhájok ellen), vagy a gabonaszállításhoz. Az ugaritiak Ciprust azóta látogatták, amióta létezett tengeri hajóépítés, de Ciprus saját hajóépítéséről nincsenek leletek. A legkorábbi tengeri expedíciók az egyiptomiak cédrusszállításai Bübloszból i.e. 3000 körül, bizonyíthatóan i.e. 2650 körül, és a Vörös-tengeri Puntba arany-ezüst ötvözetért tett egyiptomi expedíciók. Az ellentmondás látszólagos: találtak i.e. 3000 előttről cédrusfát Egyiptomban, de nem tudjuk, hogy ki szállította. A sumerek az Eufrátesz felső folyásához közeli Amanus-hegységbe jártak cédrusfáért, és leúsztatták a folyón, és még i.e. 3000 előtt alapítottak egy telepet a Nílus-deltai Butoban (2) is. Az amorita ugaritiak, büblosziak, akik az i.e. 1700-as évektől rézért jártak Ciprusra, majd a Nílus-deltában alapítanak várost Avaris (1) néven, a hükszószok, akiket I. Jahmesz elüldözött Egyiptomból i.e. 1550 körül (2). Szétáramlottak a Mediterraneumban, Mükénébe és Szardíniára is eljutottak. Az ugaritiak, büblosziak és a föníciak kapcsolatai is vizsgálandóak: a türoszi föníciaiak i.e. 1100 körül, a Nílus-deltai csata után indultak a Ny-i Medencébe és telepeket alapítottak Uticaban (Karthágó közelében) és az ibériai Cádízban, őket később punoknak nevezi az irodalom. Az etruszkok Ny-ra vándorlása még kutatott probléma, talán a Trójai-csatához (i.e. 1230 körül) és Lemnosz-sziget környékéhez kapcsolódik az eredetük.
Először áttekintést adunk a Mediterraneum geofizikai, majd a kő- és arzénbronz szerszámok történetéről, kitérünk a felhasznált anyagokra, és azok bányáira. A bányákat és a városokat, kikötőket karavánösvények kötötték össze, épített utak még nem voltak és az ösvények sokszor a folyók mentén haladtak, mai értelemben vett térképek sem voltak.
A FÖLDKÖZI-TENGER
A Mediterráneum (mediterrán jelentése „földközi”) a partvidéki területekkel és a szigetekkel a nyugati civilizáció eredete: az egyiptomi és a mezopotámiai kultúrák közvetítője, hajóépítésük a legrégebbi (3, 344. oldalon található egy időtábla).
A Földközi-tenger Ny-on az Atlanti-óceánhoz a Gibraltári-szorossal kapcsolódik, K-n a Fekete-tengerhez a Dardanellákkal kapcsolódik. Területe mintegy 2 520 000 km² (https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B6ldk%C3%B6zi-tenger). Átlagos mélysége 1500 m, legmélyebb pontja 5267 m, a jón-tengeren. Kelet-nyugati irányú kiterjedése az ázsiai partoktól Gibraltárig csaknem 4000 km. Az egyiptomiak, a közel-keleti népek, majd a görögök, rómaiak is sokat csatáztak és kereskedtek a tengeren és a partjain.
A Földközi-tenger részei:
Baleár-tenger, a szárazföldi Spanyolország és a Baleár-szigetek között;
Ligur-tenger Korzika és az olaszországi Liguria között;
Tirrén-tenger Szardínia, az Appennini-félsziget és Szicília között;
Jón-tenger és Olaszország, Albánia és Görögország között;
Adriai-tenger Olaszország K-i oldalán,
Égei-tenger Görögország és Törökország között.
A Földközi-tenger története: az afrikai tábla közeledése, majd ütközése az ázsiai kontinenssel, mintegy 17 millió évvel ezelőtt lezárta a tengerrész keleti oldalát, majd a nyugati oldalon, a mai Gibraltári-szoros térségében is leszűkült az összeköttetés az Atlanti-óceánnal, a messinai sókrízis idején pedig ismételten le is zárult. Ennek következtében a Földközi-tenger a miocén korszak végén többször kiszáradt. Mintegy 5,3 millió évvel ezelőtt a Gibraltári-szoros tartósan megnyílt, és elárasztotta a medencét. Az afrikai kontinentális lemez északra nyomulását és ütközését az eurázsiai kontinentális lemezzel bizonyítja az aktív vulkáni és szeizmikus tevékenység a Tirrén-tenger és az Égei-medence területén, a működő tűzhányók, mint a Stromboli, a Vezúv és az Etna.
A Földközi-tenger vízszintje az utolsó 10 ezer évben, a jégkorszak végétől kb. 100 métert emelkedett, az árapály jelensége mérsékelt az óceánokhoz képest:
A tengerszint változása (https://www.met.hu/eghajlat/fold_eghajlata/foldtorteneti_korok_eghajlata/)
A tengerszint nagyon pontos mértéke a klímaváltozásoknak: korábban sem volt stabil a Föld hőmérséklete, ami napjainkban a "Kis jégkorszak" óta folyamatosan emelkedik, és emelkedni is fog egy ideig. A növekvő hőmérséklet szárazságot jelent, több öntözést, ciszternák és (talán napelemekkel fedett) víztározók építését kívánja meg (a párolgást csökkentendő), és a sokéves átlagtól való növekedő eltérések szélsőségesebb jelenségeket, zivatarokat, árvizeket, aszályokat jelentenek. Remény, hogy a növekedést lassítani lehet.
A Földközi-tenger elzártságából fakadó lassú vízcsere (egy Gibraltárnál belépő vízmolekula átlagosan, hozzávetőlegesen 130-140 év múlva hagyja el újra ott a Földközi-tengert) miatt a vizének hőmérséklete a mélység függvényében kiegyenlített. A 300 m mély gibraltári fenékküszöb meggátolja a hideg óceáni mélységi áramlatok behatolását. Emiatt télen, amikor a felszíni vízhőmérséklet eléri az évi minimumát, a Földközi-tenger vize a felszíntől a legnagyobb mélységekig kiegyenlített, kb. 12 °C-os. A világóceántól való szeparáltsága és a földrajzi helyzetéből következő nagy párolgás miatt a Földközi-tenger vize az óceáni víznél sokkal sósabb. Keleti medencéjében a sótartalom eléri a 39,2 súlyezreléket. Ez az érték alig marad el a sós Vörös-tenger értékétől. A Gibraltári-szorosban a kb. 23 súlyezrelékes óceáni víz nagy sebességgel, másodpercenként 80-100 centimétert haladva, felszíni áramlásként ömlik a mediterrán medencébe. Ugyanakkor a szoros mélyén a Földközi-tenger erősen sós, ezért nehezebb víztömege a beáramló hűvös vízréteg alatt kifelé folyik a medencéből. A sodrás miatt a szoros fenekén nem található meg a szokásos finom, mélyvízi üledék.
Nagyobb és ismertebb szigetei (keletről nyugat felé haladva, https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B6ldk%C3%B6zi-tenger):
• Ciprus (3. legnagyobb)
• Rodosz
• Leszbosz
• Kréta (5. legnagyobb)
• Évia (7. legnagyobb)
• Korfu
• Málta
• Szicília (legnagyobb)
• Szardínia (2. legnagyobb)
• Korzika (4. legnagyobb)
• Menorca
• Mallorca (6. legnagyobb)
• Ibiza
Hőmérséklet, klíma: „Climatic optimum” -nak nevezett tartomány (0=jelen idő, ezeréves skála): az utolsó 10 ezer évben alakult ki az európai kultúra, i.e. 6000-től:
Az utolsó tíz évben ismét "klímaoptimum" van:
A Kaukázus-ból minden irányú eláramlás történt
I.e. 5600 után szakadt át a Boszporusz, i.e. 5150-től a Fekete-Tenger feltöltődött. A sok irányú elvándorlás teljesen érthető és főleg a hegyvidék irányában: A D-Kaukázusból D-re és Ny-ra, az É-Kaukázusból Ény-ra a Volga mentén, K-re. Nem tudjuk, hogy eredetileg hogyan népesült be Anatólia a hattikkal ,– itt is az áramlás minden irányban történt- Anatólia őslakóival. (Fűtés hiányában a hőforrások kedvelt és forgalmas helyek lehettek, a térképen T-vel jelölve.) Az időjárás a korban csapadékos volt, és amikor szárazabbra fordult a monszunos időjárás, fokozatosan leáll a földművelés Anatóliában (!), a kerámia készítés is megszűnik. I.e. 5150 után már csak hajóút létezett Trákiába és Európába, ahová a bevándorlás a neolitikus korban az i.e. 6300 körül kezdődött és i.e. 5150 körül hirtelen megszakadt.
SZERSZÁMOK TÖRTÉNETE
LEGKORÁBBI KŐKORI (NEOLITIKUM) TELEPÜLÉSEK ÉS AZ IDÓLOK
Göbekli Tepe régészeti lelőhely a mai Törökország délkeleti részén (https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6bekli_Tepe). A lelőhelyen végzett feltárások során az emberiség eddig ismert legkorábbi körtemplomait tárták fel, faragott kövekkel. A régészek szénizotópos mérései alapján az építmény mintegy 12 000 éves. A felszín alatt több, álló oszlopok alkotta kőkör is található, amelyek több ezer évvel előzik meg Stonehenge-et. Az egyik tanulmány szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy egy feltárt, az ún. keselyűkő ábrázolásai egy üstökös maradványainak becsapódását rögzítették, amely i. e. 10 900 körül következett be, tömeges fajkihalással és a korai civilizációk összeomlásával járt.
Napjainkra (2023) már vitatott elmélet szerint a kőkort a kőrézkor követte, mert a kutatók találtak 5000 évesnél régebbi művelt rézbányákat. Számos arzénbronz eszközt is találtak, így ma inkább kőbronzkorról beszélünk, a termésfém arzénbronz leletek alapján.
A rézércek nagyon szép színes kövek egy olyan korszakban, amit a (kovakőből, angol terminológiában flint, tűzkőből készített) kőbalták, kőfejszék, fát hántoló kőbalták, kőbuzogányok (egyszerűbben kőbunkó, de később jogar) jellemeznek. A kőkorban a szép színes köveket ékszerként viselték, apró figurákat, idolokat készítettek Európa szerte. A státusszimbólum szerepét is betöltötték a viselt színes kövek. Az azonos színű és formájú színes ékszerek a csoport azonosságtudatát erősítette, továbbá az egyének felismerését is, a nevek még tulajdonságokat jelöltek, mint sok természeti népnél, akik a törzsi társadalmakban alapvetően vadászattal, tereléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak.
Rézércek: rendre malachit, vörös rézérc, azurit
Európában nem alakultak ki nagy öntözéses kultúrák, mert nem volt szükség az öntözésre: az esőzéses műveléssel kisebb termőterületeken, összességében nagy területen termelték meg a szükséges gabonát, ezért erős és nagy társadalmi központok sem jöttek létre. Európa kb. tízezer év óta - ha az időjárás megengedte- lakott, bizonyítják a többé-kevésbé (http://www.origo.hu/tudomany/20180227-delkelet-europa-volt-az-oskor-egyik-genetikai-es-kulturalis-csomopontja.html) területileg egyenletesen eloszló idól leletek és barlangi rajzok:
Színes idólok elterjedése Európa térképén: sok ezer évesek, minden kultúrában készítettek idolokat.
Többségük embert, ezen belül termékeny nőket ábrázol.
A kőkor fő jellemzője a kovakő és obszidián távolsági kereskedelme volt, még ritkán használtak fémeszközöket, melyeket termésfémekből hidegen alakítottak. A kovakőbányák, obszidián bányák gyakran több száz kilométer távolságban voltak a településektől, pl. az Égei-tenger közepén egy szigeten, Melosz szigetén volt egy nevezetes obszidián bánya, ahová nádhajókkal jártak már 10 ezer évvel ezelőtt.
Az obszidián (vulkáni üvegként is ismert) egy kiömlési kőzet, mely a magmatikus tevékenység során keletkezik, amikor a savas és viszkózus forró láva hirtelen lehűl és megszilárdul. A kőzet igen gazdag szilikát-vegyületekben, vagy perlitben. Az obszidián egy természetes, kemény fekete üveg. A kőkorszakban már az őskőkorszaktól kezdve az obszidián az egyik elsődleges anyag, amit különböző eszközök (kések, pengék, nyílhegyek) készítésére használták. A legrégibb archeológiai lelet, mely az obszidián eszközhasználatát bizonyítja, Mezopotámiához kötődik és hozzávetőlegesen 9 000 éves (https://en.wikipedia.org/wiki/Obsidian). A fémfeldolgozás idején az obszidián jelentősége elkezdett csökkenni és elsősorban késpengék, dekoratív célokra, ékszerek, karkötők, nyakláncok díszítésénél használták továbbra is.
A Földközi-tenger középső részén mindössze négy nagyobb lelőhely van: Lipari, Pantelleria, Palmarola és Monte Arci (Szardínia) éa az égei-tengeri ősi források Milos és Gyali szigeteken voltak. A Kárpát-medencében és Közép-Anatóliában is voltak nevezetes lelőhelyei. A lipari obszidiánpengék gyártása a késő neolitikumra elérte a kifinomultság magas szintjét, és egészen Szicíliáig, a Pó folyó déli völgyéig és Horvátországig kereskedtek velük. Az obszidián anatóliai forrásaiból ismert, hogy a Levantéban és a mai iraki Kurdisztánban használt anyagot valamikor i. e. 12 500 körültől használták. Tell Brakban, az egyik legkorábbi mezopotámiai városi központban, az i. e. ötödik évezred végéről származó obszidián leletek gyakoriak. Az obszidiánt a kőkori kultúrákban azért becsülték, mert a tűzkőhöz, kovakőhöz hasonlóan pattintással éles pengéket vagy nyílhegyeket lehetett készíteni belőle csiszolással. Mint minden üveg és néhány más természetes kőzet, az obszidián is jellegzetes kúp alakú töréssel törik. Csiszolták is, hogy tükröket készítsenek belőle. A modern régészek egy relatív kormeghatározási rendszert, az obszidián hidratációs kormeghatározást dolgoztak ki az obszidián leletek korának kiszámítására. az i. e. 5. évezredben az Ubaidban a mai Törökország területén található feltárásokból kitermelt obszidiánból készítettek pengéket. Az ókori egyiptomiak a Földközi-tenger keleti medencéjéből és a Vörös-tenger déli régiójából, Puntból importált obszidiánt használtak.
A kovakő, a tűzkő a másik elsődleges anyag, amelyet a kőkorszakban szerszámok készítéséhez általánosan használták. Egy másik kemény tárggyal (például egy más anyagból készült kalapácskővel) ütögetve vékony, éles szilánkokra, úgynevezett pelyhekre hasad (az alakjától függően). Ezt a folyamatot nevezik pattintás-nak (https://en.wikipedia. org/wiki/Flint). É-Európában a legjobb szerszámkészítő kovakő Belgiumból a spiennes-i kovakőbányákból, a La Manche-csatorna part menti kovakőiből, a jütlandi kovakőbányából, a rügeni lelőhelyekről származik, a Dobrudzsa és a Duna alsó szakaszának felső-kréta kori mészkőképződménye (balkáni tűzkő), és a Krakkó környéki és a lengyelországi jura lerakódásai, valamint a svájci Jura-hegység előfordulásai is nevezetesek. Gyakran használt elnevezései: opál, kvarcit, kalcedon, obszidián, tűzkő és flintkő. A nevek egészen más kőzetet vagy ásványt jelölnek valójában, vagy más kövekre is alkalmazzák (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kovak%C5%91) Jól pattintható, kis ütéssel is éles széleket lehet kialakítani, amit már a korai kőkorszakban felismertek. Saját anyagának porával jól csiszolható. Fémekkel vagy egymással összeütve nagy energiájú, viszonylag hosszan fennmaradó szikrát ad. Egyes változatai (elsősorban a kalcedon) szépen színeződött, íves vonalas lehet. Az őskorban először a természetes formában megjelenő darabjait használták szerszámként. A könnyű pattinthatóság és csiszolhatóság lehetővé tette a tudatos alkalmazását, a Zempléni-hegység obszidiánjából már cserekereskedelem útján távolabbi területekre is eljutottak, pl. a szakócák, kések és más szerszámok. Az őskori bányászat a hasznosítását jól mutatja (pl. a Sümeg közelében lévő Mogyorósdomb nagy kiterjedésű bányájában). Az őskorban használták Tata területén, ahol 5-6000 éves bányagödröt tártak fel.
A szikraképződést alkalmazva fejlődött ki a pattintásos tűzgyújtás. A szárított taplót, az acélt és a kovakőt mint gyújtóeszközt a gyufa elterjedéséig használták rendszeresen. A tömegesen előforduló kovakövet, a kvarcitot használták tűzállótégla készítésére is pl. a fémgyártásban..
A kovakő balta: eleinte csak kovakőből faragott marokköveket használtak kézi fejszék helyett, később fából készült nyelet erősítettek a fejsze fejekhez. A kovakő az obszidiánhoz hasonlóan, üvegszerűen törik és nagy pengék is kialakíthatóak kovakőből. A levágott, pattintott részek elég élesek voltak ahhoz, hogy kis kőkésekhez, vésőkhöz használják fel a darabokat. Több típusa ismeretes, nyéllel szerelt ékként is értelmezhetőek.
Kövek használata az ókorban Egyiptomban
KŐSZERSZÁMOK
A kovakőbalták segítségével az ókorban fákat vágtak, munkáltak meg, a neolitikumban széles körben használták az erdők irtására a korai földműveléshez. Egyes típusokat (az úgynevezett hasítóbaltát) úgy tervezték, hogy a fát a szálak mentén hasítsák. A kovakőbalták mindennapi használati eszköznek számítottak, egyes helyeken inkább a földműveléshez, máshol inkább a fák kivágásához használták, szükség esetén fegyverként is. Nagadában, egy felső-egyiptomi predinasztikus településen a kovakő fejsze az egyik leggyakoribb szerszámlelet. A Nílus-völgy mentén találtak kovakőbaltákat az oázisokban is (https://en.wikipedia.org/wiki/Flint_axe).
A másik szerszámanyag, amit mindenhol használtak vágó szerszámok készítésére az obszidián (https://hu.wikipedia.org/wiki/Obszidi%C3%A1n) volt. A kőkorszakban már az őskőkorszaktól kezdve használták az obszidiánt, egy vulkáni fekete üvegfélét különböző használati eszközök (kések, nyilhegyek) készítésére. A legrégibb archeológiai lelet, mely az obszidián eszközhasználatát bizonyítja, Mezopotámiához kötődik és hozzávetőlegesen 9 000 éves. A kovakő (tűzkő), az obszidián megszerzéséért sok száz kilométert gyalogoltak és a régészek kedvelt anyaga, mert az obszidián összetétele alapján azonosítható a származási helye, az a bánya, ahonnan származik (1, 34.o.). A Földközi-tenger középső részén mindössze négy nagyobb lelőhely található: Lipari, Pantelleria, Palmarola és Monte Arci (Szardínia) szigetein.
Kőbalta fejének felerősítése
Sokféle csákány- és baltafejet használtak
Gyakran használták és sok célra a (fa-) hántoló baltát, kovakő vagy később arzénbronz éllel
Kovakőkés pengéje i.e. 2700-ból, Abydosból, Khasekhemwyanan, Haszehemuima sírjából (British Múzeum, EA 68775)
Ékek:
Az ék -mint a legegyszerűbb gép- az erő irányát módosítja
Kőékek
Készítettek ékeket csontból, fából, kövekből: a fa- és kőmegmunkálás egyik gyakori eszköze volt, a fa- és vasékeket ma is használják, hasítószeg néven is.
Kő fűrészek:
Kovakő fűrész használata Egyiptomban
Famegmunkálás (4)
A műveletek balról jobbra: fűrészelés, vésés, fűrészelés, csiszolás, fúrás
Az asztalosmunkák története (https://faipar.hu/hirek/felueletkezeles/8694/a-csiszolas-multja): "A kőbalták nyele számára fúrt lyuk és a kőfúró
lényege: a forgó fúró szerszám egy csőhöz hasonló alakú csont. A csont mellé-alá szórt kemény kőzúzalék belenyomódik a csontcső
peremébe, és forgás közben, maga alatt, csőszerű lyukat dörzsöl-csiszol. A lyuk elkészítése nagyon sok munkát és hosszú időt kívánt."
Fűrészelés, csiszolás, fúrás
A fúrók forgatása ijakkal is történt, többnyire csak fa esetén:
Ijfúró, vonónak is nevezik a forgató eszközt (4)
Gyöngyöket, pecséthengereket is készítettek fúrással, a hegy ragasztott kovakő v. csontszilánk volt
Nem lehet lebecsülnünk a kőszerszámok hatékonyságát, már nem ismerjük a kőszerszámok használatát:
Diorit (gránit féleség) kőedény i.e. 3200 előttről, kb fél évezreddel a piramisok építése elött
(https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagada-kult%C3%BAra#Nagada_II)
A kőedények készítése (https://bencsik.rs3.hu/component/content/category/282-komegmunkalas-kovazak-keszitese-az-okori-egyiptomban.html?layout=blog&Itemid=101) mértéke az ókori egyiptomi eszközhasználatak: i. e. 2700-ból, Khasekhemwyan an,
Haszehemui ma fáraó sírjának egyik neveztessége az aranyból és barna kalcedonból készült sceptere (jogar).
Haszehemui, jogar (Scepter of Khasekhemwy.jpg)
Számos kőedényt találtak a sírjában, továbbá kovakőből készült eszközök, rézeszközök (nem szerszámok), rézedények, kőedények, mázzal bevont tárgyak, karneolgyöngyök, kosarak és pecsétek is előkerültek.
A Dzsószer (i.e. 2650 körül) piramis alatt talált, már akkor sok száz éves edények, fáraónevekkel díszített gyüjtemény (https://www.almendron.com/artehistoria/arte/culturas/egyptian-art-in-age-of-the-pyramids/stone-vessels-luxury-items-with-manifold-
implications/ )
Alabástrom edények a gyűjteményből, Dzsószer Lépcsős piramisa alatti labirintusból (https://hu.wikipedia.org/wiki/Haszehemui)
Haszehemui nevezetes kőedény-, vázagyüjteményét utódja, Dzsószer fáraó (i.e. 2668 - 2649) Lépcsős piramisa -az első piramis- alatt találták meg. Azért gyűjtemény, mert a a vázákra írva több mint háromszáz évre visszamenően megtalálták a korábbi fáraók neveit az I. és II. Dinasztia idejéből: Narmer, Djer, Den, Adjib, Semerkhet, Ka, Heterpsekhemwy, Ninetjer, Sekhemib fáraók neveit. Ereklyeként kezelhették a vázákat. A vázák anyagai: diorit, alabástrom, mészkő, pala és iszapkő.
Kőedények csiszolása, megmunkálása (https://hu.wikipedia.org/wiki/Haszehemui)
A következő - villás farkú dörzsár -képének eredete: http://www.oocities.org/unforbidden_geology/ancient_egyptian_stone_vase_making.html
Homokkal a vázák belső falának megmunkálására alkalmas egyiptomi eszköz, a kép eredete a most idézett munka.
Kőedények csiszolása, megmunkálása karos fúróval
A kor technikai fejlettségének jellemzői a kőedények, a nemes kövekből, pl. asszuáni gránitból készített sok tonnás szarkofágok megmunkálása. A szarkofágfedelekben fúrt lyukakat és furatmagokat találtak. (https://bencsik.rs3.hu/component/content/category/225-furas-az-okori-egyiptomban.html?layout=blog&Itemid=101), feltehetően marha lábszárcsonttal és kemény csiszolóporral fúrták a magokat.
EGYIPTOMI TEMPLOMOK ÉPÍTÉSE
A templomok eredetileg áldozati vagy/és temetési szertartások céljára épültek. A napjainkra fennmaradt épületek jelentős részét templomok és a piramisok teszik ki, mert ezek kőből épültek, míg a világi épületek, -a paloták is- könnyen pusztuló vályogtéglákból. Az egyiptomi templomok szerkezete, az egy tengelyre felfűződő elemek és sorrendjük korán kialakult, és a birodalom történelme során nagyrészt változatlan maradt. A piramisok templomkertjeiben a Nílus, vagy az oda vezető csatorna partján állt az épületkomplexum bejárata, a völgytemplom, innen fallal övezett meredek út vezetett az elhunyt király kultuszának szentelt halotti templomhoz. A IV. dinasztia idején alakult ki a halotti templomok kelet-nyugati tájolása. Halotti templomok: bejárati csarnok, az oszlopos udvar, és a szentély a király szobraival. Egyiptom az Újbirodalom idején érte el hatalma, gazdagsága és befolyása csúcsát, és ez a templomépítészetben is megnyilvánul: a piramisokat leszámítva legismertebb, legnagyobb és legszebben fennmaradt egyiptomi építmények ekkor keletkeztek vagy ekkor nyerték el mai formájukat akkor is, ha korábban már állt korábban azon a helyen templom. Idetartozik a karnaki és a luxori templom, Hatsepszut Dejr el-Bahari-i temploma, az Abu Szimbel-i templomok és Medinet Habu.
A halotti templomok egyik változata a Naptemplom. A naptemplomokat az V. dinasztia idején épültették Ré napisten tiszteletére. Hasonlítottak a piramisegyüttesekhez, de piramis helyett hatalmas obeliszk állt a templomudvar közepén, előtte áldozati oltárral. Összesen hatról tudunk, ebből négyet még nem találtak meg; felismerhető formában egy templom maradt ránk; ebből következtetünk a többinaptemplomra. Kelet-nyugati tájolásúak lehettek, itt is az áldozati oltár mellett Napbárka-makett állt, néha egy külön szentélyben vagy a Szentélyben."
Naptemplom, az V. Dinasztia idejétől építették, hatról tudunk, kettő maradt ránk, azok is igen romos állapotban, az első obeliszk (4)
ű
A luxori templom fantáziarajza (4)
Abu Szimbel-i II. Ramszesz, azaz Nagy Ramszesz (i.e. 1250 körül) szobor csoport, részben kiszínezve: egy "Ilyen volt- ilyen lett" kép:
Medinet Habu templom
Hatsepszut (i. e. 1479 – 1458) fáraónő Temetési temploma
A minószi kővázák a legkorábbi leletek közé tartoznak (https://www.worldhistory.org/image/1390/minoan-stone-vases/), a korai minószi fázisból, az i. e. 2500 és 2000 közötti időszakból származnak. A krétai kézművesek kalapácsot, bronzfűrészt használtak a kőtömbök megmunkálásához és kőeszközöket is. Az edényeket a Kikládok Naxosz szigetéről származó csiszolóanyaggal, kvarchomokkal csiszolták. Az edény belsejét egy íjjal forgatott fúróval és csiszolóanyaggal faragták, alakították ki. A fúró üreges volt, ezért a maradék kőmagot kivették, és a munkát egy további fúróval fejezték be. A fúró anyaga lábszárcsont volt, amibe fúráskor a csiszoló anyag -kvarc és féldrágakő szemcsék- beágyazódtak. A minószi kézművesek többféle követ használtak, többnyire szteatitot, tarka márványt, mészkövet, gipszet és alabástromot, breccsát, bazaltot, obszidiánt, hegyikristályt és szerpentint. Az edények alakját a kerámiaformákról másolták, még a díszítést is, például a tengeri polipokat, kagylókat. A kőedényeket többek között Knósszoszban, Phaistoszban, Maliában, Mochlosban, Palaaikasztróban, Tylissoszban, Gourniában és Zakroszban gyártották és az edényeket a görög szárazföldre és az Égei-tengeren át a Küklád-szigetekre is exportálták.
Mezopotámiai kőváza:
"Az alabástromból készült, közel egy méter magas és mintegy 270 kg súlyú vázát 1934-ben fedezték fel Inanna, a szerelem, a termékenység és a háború istennője, Uruk városának fő védőszentje templomában (https://en.wikipedia.org/wiki/Warka_Vase), egy rituálé keretében végzett temetés idején ásták el. A váza oldalán található domborművek négy párhuzamos sávban (vagy regiszterben) futnak körbe a váza kerületén, és alulról felfelé haladva egyre bonyolultabbak és vallási vonatkozásúak.
Sumer kővázák ( https://hu.wikipedia.org/wiki/Sumer_m%C5%B1v%C3%A9szet) : "a korai dinasztikus korban (i.e. 2900 és i.e. 2700 között) a kővázák a ritkán használt szteatitból (zsírkőből) készültek. Felületüket alacsony domborművekkel borították, az alakok elhelyezkedése szintén a Brokát-stílusra emlékeztet. A legkorábbi példányok töredékesek. Egy, a Chicagóban őrzött töredéken zenészeket ábrázoltak ahogy hangszereiket bal kezükben tartva valószínűleg egy uralkodó vagy istenség mára elveszett alakja elé járultak. A zenészek hajukban tollakat viselnek, hangszereiket eredetileg berakások díszítették. A figurák közötti szűk tereket virágmotívumokkal töltötték ki. A korszakból származó másik jelentős darab a Khafádzsából előkerült, jelenleg a londoni British Museumban őrzött kőváza. A váza felületét szinte teljes egészében elborító alakok négy csoportba rendeződnek és egy folyamatos frízt alkotnak. Az ábrázolt képek jelentését eddig nem sikerült megfejteni, de valószínűleg a természet erőivel állnak kapcsolatban. Egy hosszú hajú figura két bikán ül, fölötte egy kígyó, a növekvő Hold és egy hatágú csillag a Vénusz bolygó, és Istár istennő jelképe. Az alak kezéből két folyó ered, amelyekből növények sarjadnak. Az alak másodszor is megjelenik a vázán, ezúttal két párduc hátán állva, mindkét kezében egy-egy kígyóval. A harmadik csoportot egy oroszlán és egy sas alkotja, ahogy egy bika tetemét marcangolják, a negyedik csoportban medvéket ábrázoltak. A kővázák nagy része a korai dinasztikus kor II. szakaszához köthetők. A későbbi, III. periódusban (i.e. 2600 - i.e. 2340) a vázákat egyszerűbb, ornamnetális díszítésekkel látták el."
Ebisil szobra a Máriban épült Istár-templom egy hivatalnoka által felajánlott szobor, i. e. 2400 körül készülhetett. Szobra a korai sumer dinasztikus kor egyik remekműve. Gyapjúból készült szoknyáján természetes hatású, a gyapjúcsomók rendezetten helyezkednek el egymás mellett és követik az alak testtartását. A fehér kőből készült szobor szemeit bitumenes kagylóval és lazúrkővel rakták ki. A férfialak egy nádfonatos zsámolyon ül, kezét a tisztelet jeléül összekulcsolja. Bár Mári több száz km-re feküdt a dél-mezopotámiai városoktól, magán viseli a sumer civilizáció számos jellegzetességét. A pecséthengerek kőmetszése a sumer korai dinasztikus korban (https://hu.wikipedia.org/wiki/Sumer_m%C5%B1v%C3%A9szet) kedődött. Az alapvető kőmegmunkálási módszerek a sumereknél is a kövek pattintása, hasítása, csiszolása, vésése voltak. A korai dinasztikus kor I. fázisában jelent meg a kőmetszés művészete. A pecséthengerek elterjedté és a közigazgatási tisztségviselők megszokott eszközévé váltak. A pecsételőket azonosító feliratokkal látták el, amelyekből a tulajdonosára következtetni lehetett.
Pecséthengerek a korai sumer dinasztikus kor II. fázisából, i. e. 2600 körül, és Mári Istár-templomából, korai dinasztikus kor III. fázisa
A GABONATERMESZTÉS ELTERJEDÉSE MEDITERRÁNEUMBAN
(Sajtóhír 2023 márciusában: "Az utóbbi fél évszázadban a hőmérséklet nagyobb mértékben emelkedett, mint bármikor az elmúlt 2000 évben.")
A folyóvölgyek kezdetben alkalmasak voltak a hagyományos esőzéses termelésre, Egyiptom zöld terület volt kb. i.e. 3500 előtt, és a Szahara sem volt olyan méretű sivatag mint ma. Mezopotámiában hasonlóan i.e. 3500 előtt csapadékos terület volt, az utolsó jégkorszakot követő nagy esőzések az Eufrátesz mentén is dús növényzetet hoztak létre, nagy árvizeket okoztak. Továbbá sok hordalékot szállított az Eufrétesz: a sumereknek** meg kellett tanulniuk a folyót szabályozni. A sok hordalék miatt a folyómeder megemelkedett és változtatta a medrét. Öntöző és vízelvezető csatornákat kellett ásniuk, gátakat építeni, vagy elterelni az Eufráteszt, amire olyan példa is volt, hogy "fegyverként" használták a folyó elterelését az egy másik város előtt.
A Nílus és az Eufrátesz hordaléka mindenben különbözik: a Nílus vulkáni és szerves iszapot terített, még a Nílus-deltában is évi egy mm-el emelte a talajszintet. D-n sok iszapot rakott le, "kivállasodásnak" nevezik a folyamatot: fokozatosan megemelte a folyómedret a Nílus, a magasodó folyóvállak miatt magasabb vízszint volt szükséges a pontosan július közepén érkező áradáshoz. Ezért az egyiptomiak a Delta irányában terjeszkedtek, É-ra vándoroltak, ami persze háborúkhoz vezetett: "Haszehemui az északi hadakkal való küzdelmét szemléletesen mutatja egy kőedény felirata i.e. 2700 körül, amely szerint Neheb városában vívták a harcot. Neheb mélyen délen fekszik, jóval túl a királyi székhelyen, és pontosan szembe a dinasztia származási helyével, Nehennel. Az északi seregek itt délen - Haszehemui feliratai szerint – katasztrofális vereséget szenvedtek, de maga a tény, hogy ennyire messzire eljutottak, beszédes. Ugyanakkor a 47 ezer északi áldozat-ról szóló híradás igen figyelemre méltó." (https://hu.wikipedia.org/wiki/Haszehemui). A legnagyobb ókori háború lehetett, és alig ismert.
A "Termékeny félhold" megnevezést némileg módosítva használjuk: az Eufrátesz és a Nílus folyókat és a két folyót összekötő területet értjük
rajta. Megj.: Az Nílus- és Eufrátesz-völgyekben az öntözés módja lényegesen különbözik, a nílusi iszap termékenyítő hatású, a terítése volt az
öntözés egyik célja. Az Eufrátesz völgy fokozatosan szikesedett, ezért a településeket folyamatosan az új termőterületekre költöztették.
A "Termékeny félhold" és Anatólia területéről származó gabonatermesztésnek a kutatók által elfogadott terjedése időben és térben:
Az agrárgazdálkodás terjedése i.e. 6300-tól az Eufrátesz völgyből Európába
A gabonatermesztés útvonala és módja az alábbi térkép szerinti:
Az agrárgazdálkodás terjedése i.e. 6300-tól Európában
Az agrárgazdálkodás terjedése i.e. 6300-tól a Balkánon
A gabonatermestés terjedése és a népvándorlások összefüggenek. Vannak érvek az Fekete-tenger felől és az Anatóliából történt bevándorlás mellett. Erős érv az európai nyelvek – összehasonlító nyelvészettel kapott- eredete: a nyelvészek egyik hipotézise szerint a Fekete-tenger É-i és D-i részéról, és Anatóliából származik Európa népessége (https://en.wikipedia.org/wiki/Anatolian_hypothesis).
Európai nyelvek lehetséges eredete (https://hu.wikipedia.org/wiki/Indoeur%C3%B3pai_alapnyelv).
A gabonatermesztés szerszámait, fából készített ásók, kapák és ekék: (fontos eszközök, mert hasonló szerszámokkal ásták a nílusi
csatornákat, terelték el az Eufráteszt rendszeresen.)
Mezőgazdasági eszközök
Mezőgazdasági szerszámok (Egyiptomban az i.e. 1600-as évekig nem ismerték a kereket, Mezopotámiában i.e. 2300-ból van szekérkép)
Sarló, kovakő fogakkal
A borkészítés elterjedése a Medetiterráneumban:
A bor eleterjedése a Mediterráneumban
ÉRDEKESSÉG: AZ EGYIPTOMI SÖRKÉSZÍTÉS
Abydoszi ásatás, erjesztő sört korsók (Wikipedia)
Az egyiptomiaknál -a sumereknél is- nagy népszerűségnek örvendett a sör és az erjesztés előtti édes sörlé mind a rituális, mind a világi fogyasztásban. A tényt i.e. 3100-ből, Narmer fáraó idejéből Abydosz-i ásatások bizonyítják: az abüdoszi ókori nekropolisz északi peremén a régészek egy ipari méretű sörfőzdét fedeztek fel az egyiptomi sivatagban. A sörfőzde a késő dinasztiák előtti vagy a kora dinasztikus korszakból származik, i. e. 3100-2900 körülről, amikor Egyiptom két részét egyesítették. Pontos útmutató van arról, hogy kell átgyúrni a árpa vagy búza lisztpépet és a savanyított kenyeret a sörcefréhez. Kb. húszféle sört és sok alkohol menteset gyártottak. Az ókori Egyiptomban nem csak a gazdagok kiváltsága volt a sör, sörlé fogyasztása, hanem minden társadalmi réteg, sőt, még a rabszolgák is ugyanúgy fogyaszthatták. A sör jelentése egybeolvadt a táplálék fogalmával, létezett sörkenyér is. A sörfőzőkben évente igen jelentős mennyiségben állították elő, de gyengébb sört főztek, mint a sumerek. Az egyiptomiak 1800 körül már ismerték a sör erjesztését szolgáló élesztőket is. Görögországban, majd a Római Birodalomban a sör sokat vesztett népszerűségéből, mivel a görögök és a rómaiak is inkább a bort kedvelték, a sörfogyasztás a barbár népek szokásának tartották.
Egyiptomi sörfőző- és pékműhely
Sok ásatáson találtak kőedényeket, bennük tönkbúzával, árpával és malátával. A megsült kenyereket feldarabolták, vízzel teli kerámiaedénybe helyezték, hogy megerjedjen és így alkoholos italhoz jussanak a sörléből."
A folyamat: a sörlé cukortartalmú, erjeszthető és alkohol mentes anyag, ami a maláta (általában csíráztatott őrölt árpa, gabona) vízzel melegen felengedett (cefrézés) édes oldata- és amit erjesztés nélkül ittak-, továbbá ezt hidegen megerjesztve kapták a sör-t.
Sok sörfőzdét ástak ki a régészek (https://hu.wikipedia.org/wiki/Hierak%C3%B3npoliszi_templom)
Maláta készítése: a megtisztított árpát nagy, alul kúposan végződő hengerekben áztatták. A hengerekből a vizet időnként leeresztették, majd frissel pótolják, közben pedig levegőáram befúvatásával megkeverték a vizes árpatömeget, ezáltal az árpa jól átmosódott és szellőződött. 2-4 nap alatt az árpa kb. 50% vizet vett fel. Az áztatott árpát magas páratartalmú meleg helyiségben szétterítették, csíráztatták. A sörmaláta így 8-10 nap alatt készült el, mikor is a gyökércsíra hossza a mag hosszának mintegy másfélszerese lett, a levélcsíra a héj alatt maradt és a mag 1/2 – 3/4 részéig ér. Az édes csírakezdemények eltávolítása után a gabonaszemeket kiszárították. A kiszárítási folyamat időtartama és hőmérséklete meghatározza a kapott maláta típusát. Malátakészítéskor olyan enzimek (diasztáz) termelődnek, amelyek az őrölt malátában található keményítő és egyéb makromolekulák bontását végzik majd víz jelenlétében.
A cefrézés során -még nem keletkezik alkohol- a roppantott malátaszemeket (egyéb gabonákat, malátákat, pelyheket) melegítették víz hozzáadásával. A melegítés lassú volt, hogy a malátában lévő enzimek kifejthessék hatásukat: a cefrézés célja melegítéssel a magokban lévő keményítő cukorrá alakítása , a nem kívánt anyagok bontása, a maláta szín és ízanyagának kioldása. Cefrézés során fontos a maláta és a víz kb. háromszoros arányának helyes megválasztása (https://gasztroabc.hu/spontan-erjesztesu-sorok/). A kapott édes és alkohol mentes anyagot, az árpalét, sörlét megitták, ízesítették, és csak egy kis részét erjesztették, az ókorban a mézen kívül csak az édes gyümölcsöket, pl. datolyát, fügét ismerték, a nádcukrot még nem. A leszűrt maradékot megsütötték, ez volt a sörkenyér. Egyiptomban a pékségek a sörkészítés feladatát is ellátták, a sört kenyértésztából készítették és tartósított, folyékony kenyérként, élelmiszerként fogyasztották. A kicsit zavaros, darabos folyadékot víz helyett itták, a sör erjesztése egy bizonytalan eredményű eljárás volt. Az alkoholmentes sörlét kőkorsókból szalma- vagy nádszállal szívták ki. A megsütött ülepített maradék volt a sörcipó, sörkenyér kedvelt táplálék, egy korai élelmiszertartósítási eljárás volt.
Földbe ásott erjesztő edények (4)
Az hideg erjesztés hűvös helyen, homokba ásott nagy agyagedényekben történt, ezzel gátolják a káros baktériumok elszaporodását, és élesztőpéppel keverték a sörlevet. A nagyméretű erjesztő edényekben élesztővel kevert sörlé megerjedt, habosodott, a cukorból etilalkohol keletkezik. 4-7 nap múlva a hab kezd összeesni, 7-14 nap alatt az élesztő leülepedett. Ekkor a sörlé oldott tartalmának 50-60%-a megerjedt és a sör lefejthető az élesztő-üledékről (seprőről).
Ma az élesztő-üledék alsó és legfelső része részben elhalt sejtekből, vagy vadélesztővel kevert sejtekből áll, míg középső rétege az ún. „magélesztő”, amit elkülönítve, jeges vízzel kimosnak, és ezzel oltják be a következő főzés friss sörlevét.) A kapott sör ízével kapcsolatban szkeptikusok lehetünk, inkább megitták erjesztés nélkül, sörléként. Datolyával és más ízesítő anyagokkal fogyasztották. Az ókori agyagedényeken talált élesztőgombákat kitenyésztették, ((https://en.wikipedia.org/wiki/Beer) és találtak sörélesztőt, ami azt bizonyítja, hogy az ókorban sem bízták az erjesztést teljesen a véletlenre, a kenyér mellett a korábbi sörkészítésből -esetleg az erjesztő agyagedényben- maradt élesztővel történt az erjedés gyorsítása.
A sör lefejtése
Sörivás i.e. 1350-ben Egyiptomban
MÁS MEZŐGAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGEK
Gabonaféléket, búzát és árpát, valamint ipari növényeket, lenmagot és papiruszt termesztettek. Kertészetekben galambtrágyát is használtak. A lakosság alapvető táplálékai közé tartozott a bab, a lencse, később a csicseriborsó és a lóbab. Gyökérnövényeket, például hagymát, fokhagymát és retket, valamint salátanövényeket, salátát és petrezselymet termesztettek. Az egyiptomiak által termesztett gyümölcsök valószínűleg őshonosok voltak, mint például a datolyapálma és a cirok. A szőlő és a görögdinnye a korai egyiptomi lelőhelyeken mindenütt megtalálható volt, csakúgy, mint a platánfüge, a dom pálma és a krisztustövis. A szentjánoskenyérfa, az olajbogyó, az alma és a gránátalma az Újbirodalom idején került az egyiptomiakhoz. Használták a növényeket, gyógyításra, a vallási gyakorlatok részeként és a ruházkodásban is. Talán a gyógynövényeknek volt a legváltozatosabb felhasználási céljuk: a főzésben, a gyógyászatban, kozmetikumként és a balzsamozás során is használták őket. Több mint 2000 különböző virágos vagy illatos növényfajt találtak a sírokban. A papirusz rendkívül sokoldalú növény volt, amely vadon termett és termesztették is. A növény gyökerét táplálékként fogyasztották, a növény szárát építkezéshez, csónakok, vitorlák, szőnyegek és papír készítésére használták. A len (i.e. 2000 előtt) egy másik fontos ipari növény volt, amelyet többféleképpen is felhasználtak. Elsősorban lenvásznat gyártottak belőle, amely az egyiptomiak ruházatának és talán később a hajók vitorláinak alapanyaga volt. A hennát festékanyag előállítására termesztették.
Lentermelés
Egy jó évben az Egyiptomban betakarított gabona mennyisége messze meghaladta az ország szükségleteit, az állami gabonát a falakkal védett templomokban tárolták. Az exportált gabona komoly bevételi forrást jelentett az egyiptomi kincstár számára. A piacon a gabona és más fejadagok értékének meghatározására mérlegeket használtak. Az egyiptomi kereskedők kereskedelmi kapcsolatokat alakítottak ki a más országokból származó áruk beszerzésére. A kelet-núbiai bányákból származó aranyat, és a lent, gabonát feldolgozott termékekre cserélték.
Gabonatermelés
Az ókori egyiptomiak számos találmánya vagy újítása között szerepelt az ökrök által vontatott eke -még i.e. 2000 előtt- és az öntözés csatornákkal. Az ökrök által vontatott ekét kétféle méretben tervezték: nehéz és könnyű változatokban. A nehéz eke haladt előre, és vágta a barázdákat, míg a könnyebb eke mögötte haladt, fel-, kiforgatva a földet. Miután a szántóföldet felszántották, a munkások kapákkal feldarabolták a talajcsomókat, és elvetették a sorokat magokkal. Hogy a vetőmagot a barázdákba nyomják, a szántóföldön áthajtották a jószágot, a barázdákat bezárultak.
Az egyiptomi öntözési technikák hatékonyak voltak, a görög és a római kultúra is átvette őket. Megjegyezték, hogy a milétoszi görög filozófus, Thalész (i. e. 585 körül) Egyiptomban tanult, és ezeket az innovációkat Görögországba vitte (bár Babilonban is tanult, és ott is tanulhatott öntözési technikákat). Az újabb öntözési technikákat az i.e. 1600-as években az alsó-egyiptomi Avariszban letelepedett hükszoszok vezettek be, az egyiptomiak tovább is fejlesztették azokat; különösen a csatornák általános használatát. Az egyiptomiak életéhez elengedhetetlen volt, hogy a Nílus évente elárassza a termőterületeket, és szerves anyagokban gazdag üledéket rakjon le. Az öntözőcsatornákra szükség volt, hogy a vizet a távolabbi gazdaságokba és falvakba eljuttassák. A korai földművesek árkokat ástak a Nílus partjától a szántóföldekig, vájt kutakat is, majd vízemelőt használtak, egy kezdetleges gépet, amely lehetővé tette számukra, hogy a Nílus vízét csatornákba emeljék. Az öntözés szabályozása fontos kérdés volt, tartományi tisztviselők voltak a felelősek érte.
Érdekességek:
- A méz készítést, a méhészkedést az ókori Egyiptomban már a történelem előtti időkben feljegyezték. A füst használatát a méhkaptároknál a méz kinyerésére az Ókori Egyiptomban az Óbirodalom idején jegyezték fel.
- A világ legrégebbi istállóit az ókori Egyiptomban, Qantirban, Pi-Ramesses ókori városában fedezték fel, és II. Ramesszész (i. e. 1304-1213 körül) hozta létre. Az istállók körülbelül 182 986 négyzetmétert foglaltak el, padlójuk lejtős volt a vízelvezetés érdekében, és körülbelül 480 állatot (kungát, ami egy szekerek vontatására használt drága hibrid szamár féle, majd lovat) tudtak befogadni.
- A világ első állatkertjét Hierakonpoliszban fedezték fel i. e. 3500-ból.
- Középső Birodalom idején Senusret király (i. e. 1971-1926 körül) uralkodása alatt csatornákat épített, elvezette és szabályozta a Moeris-tó vízét.
- Rendőrség, az ókori Egyiptomban az Óbirodalom korából, a Negyedik dinasztiából vannak feljegyzések a "Rendőrség bíró parancsnoka" nevű hivatalról.
- Az állam által támogatott, kijelölt futárszolgálat első dokumentált használata, a fáraók futárokat alkalmaztak a rendeletek kiküldésére az állam egész területén i. e. 2400 körül.
- Az ókori egyiptomi jog, amely i. e. 3000-re nyúlik vissza, a Ma'at fogalmán alapul, aki az ókori egyiptomi vallás szerint az igazság és a rend, valamint a törvény megszemélyesítője és istennője. Ő képviselte a teremtéskor felállított világrendet, melynek fenntartása a fáraó feladata (https://hu.wikipedia.org/wiki/Maat).
NAPTÁRAK
A naptárak a cilizációk egyedi jellemzői, minden civilizáció naptára különbözött, a vetés idejének előre jelzésére szolgáltak. A babilóniak naptárában holdhónapot használtak. A hónapok akkor kezdődtek, amidőn az újhold után először látszott az alkonyi égen a hegyes holdsarló. A holdhónap, ami 29,530588... nap; a felváltva használva a 29 és 30 napos hónapokat, már jól közelítették teljes évet. A Metón-ciklusnak megfelelően 19 évükből 7 volt 13 hónapos szökőév, amelyet hol két-, hol háromévenként tartottak. Az egyiptomiak (https://bencsik.rs3.hu/component/content/category/289-okori-egyiptomi-naptarak.html?layout=blog&Itemid=101) i.e. 3000-töl két naptárt használtak, az egyik a holdfázisokon alapult, a másik a Szíriusz csillag horizonton történő megjelenésén alapult, tehát az ókori egyiptomi naptárak kialakulását is természeti folyamatok, a Hold illetve a Szíriusz csillag láthatóságai határozták meg. A Nílus áradása előtt történt a vetés, létkérdés volt a július 16. -n esedékes áradás pontos előrejelzése.
Csillagászati feljegyzések a Senenmut sír mennyezetén (Wikipedia, METDT207429)
A holdhónapok kb. 28 napos periodicitásának könnyű felismerhetősége alapján jogos feltételezés lenne a holdhónapok általános használata, a Metón féle pontosítással. Bár néhol még ma is használják a holdhónapokat, Európában nem így történt. Julius Caesar a róla elnevezett Julián naptárt az alexandriai csillagászok eredményei alapján i.e. 45 -ben bevezette, és a Julián naptár javított változatai terjedtek el később Európában, nálunk a Gergely-naptár (https://hu.wikipedia.org/wiki/Gergely-napt%C3%A1r). Az év pontos hossza miatt vezette be Julius Caesar, az egyik óegyiptomi, az adminisztratív naptáron alapuló, ma világ szerte alkalmazott naptárt, mert az egyiptomi adminisztratív naptárban ismerték a 365 napos évet és a szökőnapokat, ami a korban megfelelő pontosságú közelítése volt a napévnek.
A naptári év hosszától teljesen független megállapodás az időszámítás kezdete: azaz, hogy mikor kezdődött az első (ténylegesen a) nulladik év? Történetileg a hely és idő függvénye voltak a helyi időszámítások kezdő évei, általában uralkodók vagy új adórendszerek kezdő évei szerint, vagy nevezetes események, városok (pl. Róma) alapítási évei szerint (http://mek.niif.hu/04700/04744/html/naptarirendszerek0004.html) választottak kezdő éveket. Európából a keresztény vallásnak megfelelően Jézus Krisztus életéhez rögzített, a dátumot nem ismerjük pontosan. Az alexandriai csillagászok javasolhatták volna Julius Caesarnak, hogy a Szíriusz csillag valamelyik megjelenéséhez kapcsolja az időszámítás kezdetét, mert a Szíriusz megjelenésén alapult az adminisztratív naptár, amelyhez a Nílus áradása is kapcsolódott. Igaz, hogy a földtengely billegése (precessziója) miatt a Szíriusz napjainkban csak szeptember elején jelenik meg a hajnali égbolton.
Babilóni naptár: feljegyzéseik ékírással teleírt agyagtáblákon maradtak fenn, melyek nagy része még lefordítatlan, a táblák egy része a British Múzeumban található. A számokat hatvanas számrendszerben jegyezték fel, -mert a hatvanas számnak nagyon sok osztója van-, valamikor az i. e. 3. évezredben alakult ki, korábbi eredete tisztázatlan. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Babiloni_csillag%C3%A1szat). A mezőgazdaságnak szüksége volt naptárra, amihez a tavaszi vetés és az őszi betakarítás idejét időzíteni tudták. Holdhónapot használtak. A nappali időszakot 12 egyenlő részre osztották. A felosztást később kiterjesztették az éjszakára is, így kiadódott, hogy a nap 24 órából áll. Az eltelt időt az i. e. 7. századtól kezdve vízórával mérték, ennek pontossága napi 1 perc volt. Az égbolt megfigyelését a vallás papjai végezték, az ún. zikkuratok tetejéről.
I. e. 1000 körüli feljegyzések szerint (amiket agyagtáblákon rögzítettek) sikerült a holdfogyatkozások időpontját meglehetős pontossággal előre kiszámítani. A bolygók mozgásáról addigra több száz év alatti feljegyzés gyűlt össze. Babilóniában felismerték, hogy 223 holdhónap után (ez 18 év és 11,3 nap) a hold- vagy napfogyatkozás megismétlődik. Egy időben megközelítőleg 40 fogyatkozási ciklus fut. Bármelyik fogyatkozás láthatósága nagyon változékony, sok helyről nem is látható. Felismerésükhöz nem elég néhány éves vagy évtizedes folyamatos megfigyelés, még akkor sem, ha állandóan jó a láthatóság.
A Vénusz megfigyelését i.e. 1646-1626 körül kezdték, keringési idejére 583,91 napot kaptak, míg a ma elfogadott érték 583,92.
A babilóniaiak az i. e. 5. században bevezették az állatöv fogalmát: az égboltot 12 egyenlő, függőleges sávra osztották a 12 hónapnak megfelelően, ezek 30° szélességű részek voltak. A 30° szélességű sávokat a hozzájuk legközelebbi csillagkép után nevezték el. A zodiákus év az az időtartam, ami alatt a Nap a csillagképek előtt egy teljes kört megtesz, mai szóhasználattal ez a sziderikus év és valójában a Föld tesz meg egy teljes keringést a Nap körül. Megelégedtek azzal, hogy a Nappal, a Holddal és kisebb mértékben a bolygókkal kapcsolatos eseményeket előre jelezni tudták. Ezt az eljárást matematikai csillagászatnak nevezik. Az i. e. 4. században naptárreformot hajtottak végre, ami az addig használt Metón-ciklusnál négyszer hosszabb, 76 éves ciklust alkalmazott a plusz hónapok beiktatására, így az év hossza még pontosabban követte a tropikus év hosszát. Az új rendszert i. e. 331-ben már biztosan alkalmazták, ekkor foglalta el Nagy Sándor Babilon városát. Tudományos tanácsadója, Kalliszthenész elrendelte, hogy a csillagászati feljegyzéseket fordítsák le görög nyelvre. Az új ismereteket az ókori Görögországban azonnal alkalmazni kezdték. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Babiloni_napt%C3%A1r)
A FAZEKASSÁG ELTERJEDÉSE
Kezdetben égetés nélküli agyagedények, gyékényből font táskák és kosarak szolgáltak az élelmiszerek tárolására, és már ezeket is díszítették. A fazekasság legősibb módszere a felrakás volt, bármilyen alakú, nem csak forgástest alakú edény vagy tárgy készülhet ezzel a technikával. A felrakást többnyire nagyméretű edények készítésénél alkalmazták. A korongozáshoz használt nedves agyagnál kissé szilárdabb alapanyagból hurkákat formálnak, ezeket -esetleg- körkörösen egymásra helyezve hozzák létre a kívánt alakot. A hurkákat összedolgozva egyenletes felületet alakítottak ki. A fejlődést az égetés, a máz, a fajansz és a fazekaskorong jelentette. Az agyagedények a régészek kedvelt leletei, kormeghatározásra is alkalmasok elterjedtségük miatt (https://hu.wikipedia.org/wiki/Flinders_Petrie).
A máz elsődleges szerepe az volt, hogy az agyagedény ne vegye át az étel szagát illetve hogy folyadékok tárolására is alkalmas legyen az agyagedény. A színes mázak alapagyagai a színes fémoxidok, ércek, a mázaknak feltehetően a fémkohászat kialakulásában is számottevő szerepe volt. Színezésre példa: a vörös színt adó háromértékű vasoxid (Fe2O3) kétértékű fekete színű vasoxiddá (FeO2) redukálódik, megváltoztatva a tárgy színét. Az egyiptomiak porrá tört malachittal (karbonátos rézérc) színezték agyagában, majd mázként a nílusi vagy márgás agyagból készített edényeiket. Nevezetes ókori máz és festék volt egy bonyolult rézvegyület, a vízálló egyiptomi kék festék, a receptje még az ókorban elveszett.
A fazekaskorong elterjedése a Mediterráneumban
ARZÉNBRONZ SZERSZÁMOK, RÉZ ÉS ARANY ÉKSZEREK
Az eszközeink kultúrtörténetének sajátossága, hogy a fémeszközök és a közlekedési eszközök egymástól függetlenül alakultak ki. Mezopotámiában és Egyiptomban nádtutajokat és fahajókat már a fémeszközök készítése előtt építettek. A kutatók feladata megfejteni, hogyan lehetett kovakő ás obszidián eszközökkel fahajókat építeni. Tudni lehet, hogy a legkorábbi fémeszközök arzénbronzból készített nyílhegyek, kardok, vésők és fúrók voltak és termésbronzból készültek kovácsolással (https://www.britannica.com/topic/metalwork). A legkorábbi fémtárgyakra általánosan érvényes, hogy termésfémekből készültek ötvösmunkával, kovácsolással, nyújtással, pl. edények is. I.e. 2400 körül a sumerek alapította Ebla a legnevezetesebb fémöntő kultúra. Az ónbronz vörösréz és ón keveréke. Kevés ón (néhány%) megkeményíti a rezet, sok ón (több mint10%) önthetővé teszi. A bronzöntés ősi módja az ún. viaszveszejtéses eljárás, amikor szilárd magon viaszból mintázták a formát, majd azt agyagköpennyel borították. A magot és a burkot bronzszögekkel rögzítették egymáshoz. Melegítés, égetés hatására a mag és a köpeny közötti viasz megolvadt és kifolyt a viasz, és az így keletkezett üregbe öntötték az olvadt bronzot. Ennek megszilárdulása után, az agyagköpenyt és a szögeket eltávolították.
Kb. 30 olyan elem létezik, amelyik elemi állapotban is előfordul a földkéregben. A leggyakoribb terméselemek: szén, kén, arany, a platinacsoport elemei, réz, és a bizmut (https://hu.wikipedia.org/wiki/Term%C3%A9selemek). Történetleg a legfontosabbak a termésarany (Au), a termésezüst (Ag), a termésólom (Pb), a termésréz (Cu), és az utóbbinak egy arzénnal szennyezett elegy változta, azaz egy ötvözete az arzénbronz. A régészek gyakran az arzénbronz leleteket réz leleteknek tekintik. A termésfémek nem fémkohászati termékek, tehát nem ércolvasztással jöttek létre, hanem színes nehéz kövek voltak az ókorban, melyeket összegyűjtöttek. A termésfémeket kalapálással, kovácsolással alakították. Az arzénbronz (As-Cu) melegítve és kovácsolással megkeményedik, széles és egyenes kardokat (60-70 cm-nél hosszabbat nem lehetett, mert rideg, törékeny anyag) és pikkelyes vérteket készítettek az arzénbronzból, igaz veszített az arzéntartalmából és a gőze mérgező volt, ezért sántítottak az ókori kovácsok. Az arzénbronzhoz nem szükséges arzénbánya! A réz is előfordul termésfémként, ékszerkészítésre használták, nem volt értékes fém, mert puha anyag, kalapálással nyújtható, edényeket is készítettek rézből, a rézszerszámok esetleg bőr megmunkálására alkalmasok. Az irodalomban rézszerszámnak tekintett vésőket - és esetleg más szerszámokat- arzénbronzból készítették és meglepő módon egy fiókban elférnek a Kairói Régészeti Múzeumban.
Arzénbronz harci balta, fejsze és buzogány (Museum of Egypt Culture of Barcelona, Spain)
Felül kőfegyverek, kőeszközök, alul fém kések, vésők
Ókori arzénbánya nem ismeretes Mezopotámiában és Egyiptomban. A réz-arzén ötvözet olvadáspontja 1085 fokról 685 fokra csökken, amikor az arzéntartalom 0%-ról réztartalom 20%-éra nő, közel lineáris függvény szerint. Az olvadáspontcsökkenés fontos szerepe: faszén használata helyett fa-, nád, szalmatüzeléssel és fújtatókkal többször olvasztottak. (Egy sok eredménytelen próbálkozással járó kutatási terület a faszén ókori használata, semmilyen közvetlen bizonyítékot i.e. 1800-ig nem sikerült találni, - ekkor a Kabur folyó völgyében a folyón szállították és kb. i.e. 1500 körül egy egyiptomi faliképen látható-, rézolvasztáshoz használták. Az idősebb Pliniusz is fával történő és többszöri olvasztásról írt Capuában.) Nyilvánvaló eljárás lenne a rézolvadékhoz arzén hozzáadása -de ősi arzénbányáról nem lehet tudni-, amikor mérgező arzénoxid keletkezne: a tiszta arzén szublimál 615°C-n és közvetlenül gázzá alakul, a keletkező gázbuborékok arzénmérgezés nélkül is sok gondot okoznak a fémolvasztásnál.
(Mai ismereteink a termésfémeken túlmenően szerint a lehetőségek:
- antimon tartalmú rézércet arzenittel redukálni, amikor antimon-arzén bronzot kapunk, mérgező,
- szulfoarzenites rézércek (tennatit, enargit) pirításánál és redukciójánál is mérgező arzén oxid is keletkezik,
- malachit és arzenopirit (az utóbbi ezüstércekben is) együttes olvasztása nem eredményez mérgező gázt: 2:1 aránynál több, 4:1 tartományig az oxid-sulfid-arzenid arányú ércek jó ötvözetet is eredményeztek. A malachit nevű rézérc a legrégebben és a legismertebb rézérc volt (pl. a Sinai-félszigeten, az egyiptomiak bányászták és ékszert, fajanszedényeket készítettek belőle), így ez lehetett az ókori arzénbronz -nem tudatos- előállítás módszere.)
Az ezüst értékesebb volt az ókorban mint az arany. Volt egy ezüst-arany ötvőzet, amiért expedíciókat indítottak az egyiptomiak D-re a Vörös-tengeri Punt országába: az elektrum termésfém, amely kb. 20 % ezüstöt tartalmazott (https://hu.wikipedia.org/wiki/Elektrum). A piramisok csúcsait, a piramidionokat burkolták elektrummal, ezüstösen csillogtak.
A termésfém bronz, általában arzénbronz leleteket élesen megkülönböztetjük a rézércekből ónnal olvasztott rézből készített tárgyaktól. A rézgyártás története:
A réz története gyöngyökkel (1., 38.o.), karperecekkel, edényekkel kezdődött
A tiszta réz (https://hu.wikipedia.org/wiki/Term%C3%A9sr%C3%A9z) fajsúlya 8,921 és 8,952 között változik, az öntött réz könnyebb mint a kalapált. Igen jól nyújtható, azonban hidegen kalapálva rideg lesz, de kilágyul, ha izzítjuk. Fontosabb ércei a kuprit (oxidos ásványa, vörös rézérc), a kalkopirit után a legbecsesebb rézérc, a malachit (https://hu.wikipedia.org/wiki/Malachit), ami a karbonátos hidrotermás -magas hőmérsékleten, vizes közegben keletkezett: Cu2CO3(OH)2 -, és a karbonátos kék azurit érc. A réz olvadáspontja 1087 fokon van. Egyiptomi rézbányák: a legnagyobbak és nevezetesek a Timna-i, Maghara-i türkíz és malachit bányák a Sinaii-félszigeten, a timnai bányát I Széti (i.e.1304- i.e.1290) idéjén már bányászták az egyiptomiak (https://www.bible.ca/archeology/bible-archeology-timna.htm). A legrégebbi egyiptomi rézolvasztó D-n a Buheni rézolvasztó, Nubiában, i.e. 2570 körül említik Kheopsz (Hufu) fáraó idején.
Malachit, porrá törve pigmentként fajanszedények készítéséhez használták Egyiptomban (https://hu.wikipedia.org/wiki/Malachit)
A réz (termésréz) elterjedése az idő függvényében (Eupedia), i.e 6000-től Európa irányába terjedt vagy önállóan alakult ki (!)
Az ókori fémművesség terjedése Anatóliából és azIráni-fennsíkról
Rézingótok Krétáról, Naxosz-i Múzeum.
Párna alakú réz-ingót szállítása (20-30 kg súlyú)
A fémöntvényeket párna (ökörbőr) alakúra öntötték, kb 10 literes agyagtégelyekben olvasztották a fémeket, egy öntvény, azaz ingót súlya 20-30 kg volt. Az elterjedten használt párna alakú öntvények valószínű magyarázta az, hogy szamárkaravánokkal és gyékény zsebekben szállították az öntvényeket a szamarak oladalain, egy szamár teherbírása 60-90 kg.
Mezopotámiai bronzszerszámok (https://ancientmesopotamians.com/ancient-mesopotamian-tools.html)
Példák az egyiptomi fémművességre:
I. Jahmesz fáraó bronz tőre i.e. 1550 körül (Wikipedia)
Rézből készült eszközök, keveset találtak
Tutanhamon arany halotti maszkja (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tutanhamon)
Tutanhamon kincs, meteorvasból készített tőr, az első egyiptomi vastárgy (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tutanhamon)
Egyiptomi ötvösmunkák:
Egyiptomi nyaklánc (https://maatkara.extra.hu/tortenelem/ekszerek1.htm)
Egyiptomi karperec (https://maatkara.extra.hu/tortenelem/ekszerek1.htm)
Az egyiptomi fémmegmunkálás: a kovácsok, akik nemesfémekkel dolgoztak, termésfém rézzel és bronzzal is foglalkoztak. Az egyiptomi, férfiak és nők (https://www.britannica.com/topic/metalwork) rendelkeztek csiszolt rézből, bronzból vagy ezüstből készült kézitükörrel. A sírokban - az étkezések előtt kézmosáshoz használt- rézkorsókat és medencéket találtak. A Metropolitan Museum of Artban található egy szokatlan példány, amelyet antimonnal vontak be, hogy ezüstöt utánozzanak, ami az Óbirodalomban (i. e. 2686 körül - i. e. 2160 körül) is nagyon ritka volt. A medencéket és a korsók testét egyetlen rézlemezből kalapálták. A kiöntőcsövek kiöntőcsöveit formába öntötték, és rézszegecsekkel rögzítették a testhez, vagy egyszerűen csak a helyükre illesztették, és hideg kalapálással a testhez erősítették.
"Dél-Mezopotámia területén, a Tigris és az Eufrátesz folyók hordaléka által feltöltött síkságon a legkorábbi településeket az Ubaid-kultúra idejéből ismerjük, i. e. 5900 tájáról. Ebben az időben az éghajlat sokkal csapadékosabb volt, mint ma, a terület elmocsarasodott, ami egymástól elszigetelt falvak rendszeréhez vezetett. A korban sok technikai újítást alkalmaztak, például a rézöntést, a folyami szállításra kis vitorláscsónakokat, az égetett téglás építkezést. Az Ubaid-kultúra helyére Dél-Mezopotámiában az Uruk-kultúra lépett. I. e. 3500 körül az addig emberöltőkön keresztül nedves éghajlatot szárazabb időjárás váltotta fel Mezopotámiában, ekkor a folyótorkolatok előtti tengeri üledékben lecsökkent a szervetlen anyagok aránya.
A sumerek ókori mezopotámiai nép volt a mai Irak középső és déli részén az i. e. 4. évezred végétől az i. e. 2. évezred elejéig. Ők magukat szag-gigának, „fekete fejűeknek” hívták (https://hu.wikipedia.org/wiki/Sumerek). A korabeli időben az identitás alapja a városhoz való tartozás volt, nem a nyelv. Kialakult Dél-Mezopotámiában a többszintű településrendszer. A korszakban – körülbelül i. e. 3100 és i. e. 2900 között – folytatódott a késő Uruk-korban megkezdődött kiszáradás, ami ebben a korban már a jelentős népességnövekedés miatt a települések méretének jelentős növekedéséhez vezetett. Ebből a korból származnak az első nagyobb öntözőcsatornákra és folyamszabályozásra vonatkozó bizonyítékok.
Az Eufrátesz bár lassan, de folyamatosan változtatta a medrét, a szomszédos településközpontok konfliktusba kerűltek egymással. E korszakból származnak az első nagy biztonsággal sumer nyelvűnek azonosított írásemlékek, többségükben gazdasági feljegyzések" (https://hu.wikipedia.org/wiki/Sumer). A leletek nagy része agyag pecséthengerek, és agyagtáblák, továbbá agyag edények. Jellemzőek a városok, nagy épületek (zikkuratok), piacterek, magtárak, kikötők, iskolák, templomok, a fémek megmunkálása, súly és területmértékek, szekerek (kungák, szamárfélék húzták), hangszer, nádhajók készítése. Az íráshoz puha agyagtáblát használtak, pálcával vésték bele jeleiket. A mélyedések ék alakúak voltak, ezért nevezik ékírásnak. Az írásra nagy szükség volt a mindennapi életben is. A hivatalnokok az adók beszedésekor lejegyezték, hogy kitől milyen terméket szedtek be a kincstár számára. A sumerek cserekereskedelmet is folytattak, a fémet és fát nélkülöző Dél-mezopotámiai városok a terményfeleslegüket az északi enklávék területein fémre és fára cserélték, legnevezetesebb az Ebla-i fémmegmunkáló terület volt, ami önálló királysággá nőtt. A sumer gazdaság templomgazdaság volt, melyhol az állam hatalmi központja a templom (zikkurat) volt. A javakat ide szállították, és innen osztották szét.
Az ékírás a legkorábbi ismert írástípusok közé tartozó írásrendszer. I. e. 3000 körül alakult ki a sumer nyelv leírására. Előzménye egy piktografikus, képekből és szimbólumokból álló írás, amelynek beszélt nyelvi változatát nem lehet rekonstruálni. Az „ékírás” megnevezés a karakterek felépítésére az i. e. 2500-tól használt egyenes vonalak jellegzetes alakjából ered. A piktografikus előzmény mintegy 2000 szimbólumot használt, melynek írásrendszerré alakulása során nagyjából 700-ra csökkentették a lehetséges karaktereket az uruk-kultúra idején. A sumerek írásrendszerét később több nyelv leírására is alkalmazták: ékírással írták többek közt az akkádot, az elámit, a hettitát és a hurritát, valamint nagy hatással volt az óperzsa írás kialakulására is. Az ékírás a Közel-Kelet diplomáciai levelezésének írásrendszere volt az i. e. 2. évezredekben, valamint az i. e. 1. évezred első felében. Ez az írástípus a leghosszabb ideig használt írásrendszer: a korábbi képírással együtt négyezer évnél hosszabb ideig használták.
Elképzelés az agyagtáblák eredetéről: számolókövekkel kezdődött, amelyeket pl. állatok, kenyerek szállításához mellékeltek, a kis kavicsokat becsomagolták egy agyagerszénybe, és jelekkel ráírtak az agyagerszényre, hogy mit tartalmaz, milyen árura vonatkozik. Nevezhetjük szállítólevélnek. A számolóköveket egyszerű jelölések váltották fel, a számolóköveket i. e. 3000-ig használták, amikorra csak az írás jelekkel is tudták közölni az áru mennyiségét és rendeltetését. Később a táblákat nemcsak gazdasági feljegyzésekre használtak, hanem eseményeket is feljegyeztek. Az íróeszköz éles háromszög hegyű stílus volt, amivel könnyű nyomot hagyni az agyagban. Maguk az agyagtáblák különböző színűek voltak, volt fehér, csokoládébarna és fekete is. Az első képszerű jelek i. e. 4000 körül jelentek meg, ebből alakult ki a sumér ékírás, ami már egy kifinomultabb, részben szótagokat is jelölő írás, ami i. e. 2500 körül jelent meg. Alkalmas volt a mindennapi beszéd feljegyzésére. (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89k%C3%ADr%C3%A1s).
Sumer területe hordalékkal feltöltött síkság, amely a Tigris és az Eufrátesz folyók között feküdt. A Tigris és Eufrátesz alsó folyásánál kialakult legjelentősebb városállamok (https://tortenelemtanulas.blog.hu/2016/08/22/az_osi_sumerok_es_akkadok_tortenete): Kis, Ur, Uruk, Umma, Lagas, Larsa, Nippúr, Gudea, Eridu, Girsu, a legnagyobbak mérete a 3. évezred közepén elérte az 50-60 ezer lakost.
Az ékírásuk ideje egyezik az idővel, amikor Egyiptomban is kialakult az írás, de függetlenül, kultúráik között nagyon valószínűtlen, hogy érintkezés alakult volna ki. A sumer írás is kezdetben leegyszerűsített, stilizált formában jelölték a tárgyakat, majd ezek a kis ábrák összekapcsolódnak a szavak hangalakjával, és egy-egy szó jele már csak hangsorként szerepelt egy hosszabb szóban. A sumér írás és a hieroglifák eltérnek egymástól. Egyrészt a sumerek jelölték a magánhangzókat is, másrészt az íráshoz agyagerszényeket, táblákat használtak. A könnyen hozzáférhető anyagba írták a jeleiket íróvessző segítségével. Az ékírásos jeleknek 4 fajtája alakult ki (függőleges, vízszintes, ferde, két ferde ék) melyeket kombinálva az i.e. 2. évezred végére már csak kb. 600-700 ékjelet használtak.
Mezopotámiában napjainkra (https://hu.wikipedia.org/wiki/Sumer_m%C5%B1v%C3%A9szet#F%C3%A9mm%C5%B1vess%C3%A9g) kevés sumer fémtárgy maradt meg, mert anyagukat folyamatosan újra hasznosították. Mezopotámia fémben szegény ország, a fémeket főleg az anatóliai és az iráni fennsíkról importálták. A bagdadi múzeumban, a British Museumban és a philadelphiai Pennsylvaniai Egyetemen az ókori Ur királyi sírjaiból származó, finoman kivitelezett, kalapált rézből készült tárgyak találhatóak. Kiemelkedik az al-ʿUbaid-i templom homlokzatát díszítő réz dombormű. A figyelemre méltó díszítés egy oroszlánfejű sast ábrázol, amely két szarvast tart a farkánál fogva. A szarvasok agancsait - amelyek szintén kovácsolt rézből készültek - magas domborművekkel alakították ki, és ólommal forrasztották. A dombormű a sumérok által az Ur 1. dinasztia idején (i. e. 2650-2500 körül) elért magas művészi és technikai színvonalat bizonyítja. A New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban található egy rézből készült sumér bikafej, amely valószínűleg egy hárfa, líra díszítőeleme, és amely az ur-i leletekkel egyidős. (https://www.britannica.com/topic/metalwork/Western-metalwork) Az ötvözetlen réz alakíthatósága, ami miatt fegyverek esetén puha, a legkülönbözőbb formájú edények készítésére alkalmassá teszi. Az i. e. 4. évezredben Sumerban rendszeresen készítettek rézből házi edényeket.
Ismerünk rézszobrokat a korai dinasztikus kor II. fázisából, három sértetlen rézszobor került elő, közülük az egyik 62 a két kisebb 38 centiméter magas. Számos kisméretű, de gondosan kidolgozott fémszobrot ismerünk. Az egyik jelentős rézszobrot a Ninhurszag-templomban tárták fel. Ez egy kettős váza, ahol a vázákat két birkózó alak fején helyezték el. Az i. e. 27 vagy i. e. 26. században készülhetett (Bagdad, Irak múzeum) az i. e. 27. vagy az i. e. 26. századból származó kisméretű kocsimodell, amelyet négy, a vadszamár-szamár keresztezéséből származó kunga húz. Egy istennő ubaidi templomát (i. e. 25. század) rézből készült oroszlánokkal díszítették. Az állatok teste egymáshoz illesztett fémlapokból készült és talán rákalapálták egy bitumen vázra. Az állatok fenyegetően vicsorítanak, nyelvük vörös kőből készült, szemeiket berakástechnikával készítették. A templomból álló bikák és térdelő tehenek fémszobrai is előkerültek. Testüket dombormű szerűen alakították ki, míg fejük körplasztika. Innen került elő a jelenleg a londoni British Museumban őrzött, az i. e. 25. századból származó réz dombormű, amely egy istent jelenít meg két szarvas között.
Sir Leonard Woolley sok és szép nemesfém sumer tárgyat, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ur), közöttük arany tőröket talált Urban (1, Sumer tágabb értelemben nem mediterrán terület), többségük a British Múzeum tulajdona:
Sumer arany és réz pengék (Brirish Múzeum)
Sumer ceremoniális tőr (British Múzeum)
Sumer ezüst váza (Entemena, Louvre, AO2674)
Az ókorban Szíria területén fontos kereskedelmi csomópontok, városállamok voltak. Az i. e. 2. évezredtől a sok kisebb-nagyobb állam feletti befolyásért a nagyhatalmak – Hatti, Egyiptom, Asszíria – harcoltak. A bronzkor legfontosabb lelőhelyei Szíriában: i. e. 18. század elején a Hammurápi babiloni király által lerombolt Mári, a hettita I.Murszilisznek i. e. 1600 táján áldozatul esett Ebla, és Ugarit tengerparti kereskedővárosa, amit a Tengeri népek dúltak fel i.e. 1280 körül. A kis helyi városállamok, így Hamath, Damaszkusz és Qatna i. e. 8. század második felében végleg asszír fennhatóság alá kerültek, majd egy rövid egyiptomi terjeszkedést követően végül az Óperzsa Birodalom részei lettek. A szír térséget i. e. 332-ben foglalta el a makedón Nagy Sándor.
Minószi fémtárgyak (https://www.britannica.com/topic/metalwork/Silver-and-gold) többsége nemesfém tárgy. Az aranyat és az ezüstöt, valamint ezek természetes vagy mesterséges keverékét, az elektrumot, a fehér aranyat az ókori Görögországban érszerek, díszek, edények, nyilak és fegyverek, valamint a nemesfémek intarziás és plattírozott díszítése céljából dolgozták fel. Az égei-tengeri területek nemesfémekben gazdagok voltak. A Trója területén az őskori rétegekben talált jelentős kincsek nem lehetnek i. e. 2000-nél későbbiek. Közöttük a leggazdagabb a Priamosz kincsének nevezett, ékszerek és lemezek reprezentatív gyűjteménye. Egy nagy ezüstpohárba csomagolva aranyékszereket találtak, amelyek bonyolult diadémokból vagy mellvértekből, hat karkötőből, 60 fülbevalóból vagy hajkarikából és közel 9000 gyöngyből álltak.
A Vaphiói aranyserlegek, Nemzeti Múzeum, Athén
A mükénéi aranypoharaknak két fő típusa van: a trójai ezüsteszközökkel és kerámiával rokon sima, ívelt vagy karéjos formák és a minószi hagyomány domborított kúpos edényei. A sima darabok némelyikének, például az úgynevezett Nestor csészének a fogantyúja állatokban végződik, amelyek a perembe harapnak vagy a csészébe lesnek. A domborműves díszítés függőleges és vízszintes rozettákból és spirális tekercsekből álló sávokból, valamint virág-, lomb-, tengeri és állatfigurákból áll. A mintákat a falakon keresztül verték, és ennek következtében a legtöbb edény belsején láthatóak; de osztályuk legszebb példái, a Spárta melletti Vaphio sírjából származó két aranypohár -mükénéi kultúra-, sima aranybéléssel rendelkeznek, amely a dombornyomott oldalakat az ajaknál átfedi. A Vaphio-csészék domborművei vad és háziasított szarvasmarhákkal foglalkozó embereket ábrázolnak sziklás tájban, fák között. (A hasonló képi domborművekkel faragott szteatit vázákat nyilvánvalóan a domborított arany utánzására készítették.) A fogantyúk a tipikus minószi formát mutatják: két vízszintes lemez, (https://www.britannica.com/topic/metalwork/Silver-and-gold), amelyek egyik végén a testhez szegecseltek, a másik végén pedig függőleges hengerrel csatlakoznak egymáshoz.
A trójai fémvázák formái egyszerűek, többnyire díszítés nélküliek; de némelyik enyhén bordázott. Sok közülük egyetlen fémlapból lett megmunkálva. A jellegzetes fogantyú egy nehéz, hengerelt hurok, amelyet a testhez forrasztottak vagy szegecseltek. A talp néha kerek vagy hegyes, néha különálló gallérral ellátott, de gyakran kúpos, alacsony gyűrűs talpat képez. Az egyik furcsa formájú arany edény egy ovális tál vagy csésze, amelynek mindkét végén széles ajakkal és középen két nagy hengeres fogantyúval. A Louvre-ban található sima, kiöntős tál a mükéné előtti Görögországból származó aranyműves munkák jellegzetes példánya. Úgy tűnik, az ezüst a görög szigeteken bőséges volt; de csak néhány egyszerű edény, fejpánt, tű és gyűrű maradt fenn.
"Az állatok ura" nevű akháj ötvösmunka
A Méhek, arany akháj ötvösmunka
Arany ékszereket találtak a korai minószi temetkezésekben Mókhlosban, és három ezüst tőrpengét egy kumaszai közösségi sírban. Az ebből a korból származó ezüst pecsétek és díszek sem ritkák. Egy elegáns ezüstpohár Gourniából a következő korszakba (I. középminószi, i. e. 2000 körül) tartozik. Kúpos és karéjos (bordázott) formájának számos agyagutánzata, valamint fémes csillogása a mázas és festett díszítés bizonyítja, hogy az ilyen edények gyakoriak voltak. A minószi tányérok és ékszerek gyakoriak a mükénéi és a vaphiói szárazföldi sírokban. A mükénéi vázák ezüstből, aranyból és bronzból készültek; de az ivópoharak, kis fiolák és dobozok általában csak aranyból készültek; a korsók pedig ezüstből. Sok temetkezési eszköz aranyból készült, különösen a halottak arcát eltakaró vagy koporsóját díszítő maszkok. A bámulatos mennyiségben (egy sírban 700 darab) talált kis aranykorongokat fakoporsókra szögezték; de lehet, hogy ruhákra varrták őket. Kör- és spirális alakzatokon, csillagokon és rozettákon alapuló geometrikus minták, vagy a természeti formák, gyakoriak, például levelek, pillangók és polipok nyomai találhatók rajtuk. A kisebb, hasonló mintákat viselő, domború korongok gombfedők lehetnek. A szentélyek tárgyai és egyéb amulettek szintén aranyból készültek. Pompás darab a knósszoszi fekete szteatit vagy szappankőből készült, bikafej, és ezüst párja, arany szarvakkal, arany rozettával a homlokán, aranyozott pofával, fülekkel és szemekkel. (Az aranyat itt és más mükénéi bevonatoknál nem ezüstre, hanem beillesztett rézcsíkokra helyezték).
Minószi bikafej
Bikaugrás gyűrűn
Bikaugrás, brozszobor
A mükénéi sírokban gyakran találtak krétai eredetű ivócsészéket és fegyvereket. A leggazdagabban a tőröket díszítették, ezüsttel és fekete niellóval vonták be, a markolatot gyakran arannyal vagy drágakövekkel. Egyes tőrökön teljes jeleneteket ábrázoltak, például harcosokat, amint állatokkal küzdenek, vagy egyiptomi ihletésű vadászjelenetet, ahol macskák üldöznek egy vízimadarat." (https://hu.wikipedia.org/wiki/Min%C3%B3szi_civiliz%C3%A1ci%C3%B3)
Jelentős bronzleletek az É-Németországi Nebra bronzkardok és a Nebra-i korong i.e. 1600 - i.e. 1560 körül (https://www.aquiziam.com/nebra-sky-disk/ )
A 32 centiméter átmérőjű bronzkorong a Napot és a Holdat ábrázolja, alkalmas a nap-naptár és a hold-naptár ciklusainak összevetésére, rendkívüli jelentőségű lelet. Bizonyítja, hogy az Alpoktól északra is készítettek bronzkardokat a bronzkorban.
Európai gyűjteményekről egy áttekintő kép, a jobb alsó képen az Athéni Archeológiai Múzeum kardjai láthatóak (https://www.tf.uni-kiel.de/matwis/amat/iss/kap_b/backbone/rb_1_2.html)
Egyiptomi kard, Tutanhamon sírjából (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tutanhamon, https://en.wikipedia.org/wiki/Khopesh), Ugariti hükszosz eredetű, ide a sumer Lagash-ból kerülhetett (https://en.wikipedia.org/wiki/Hyksos)
A sumer eredetű egyiptomi kard (khopesh) elterjedt az ókori Egyiptom egész felségterületén (2), Kis-Ázsiában É-n Szíriáig. Csak a hajlított felső részt élezték. A bronzművességet és a harci szekereket az egyiptomiak az i.e. 1600-s években a szíriai, ugariti eredetű hükszoszoktól ismerték meg, addig Egyiptomban nem használtak pl. kerekeket. Továbbá a reflexíjat, függőleges szövőszéket, bíborfestéket, lantot, a keelt, ami egy fontos hajóalkatrész. Ugarit a hajóépítés - a keel- történetében jelentős kikötőváros, a ciprusi réz (ami szulfidos érc, új technológiát igényelt, pirítani, oxiddá alakítani kellett az első lépésben, valószínűleg ekkor jelenik meg a faszén használata: a vas olvadáspontja 1535 fok C, a rézé 1083 fok C, óné 232 fok C, a vasolvasztáshoz faszén szükséges) kereskedelmén gazdagodott meg, egyiptomi, majd hettita felségterület lett.
Tutanhamon sírjából egy meteorvas pengéjű kés és aranytőr került elő, igen szép darabok i.e. 1330 körül:
Tőrök Tutanhamon sírjából (i.e. 1330 körül)
Különlegesség egy ugariti (1, ami nagy szíriai kikötőváros volt, palotákkal, templomokkal i.e. 1180-ig, itt volt a föníciai hajóépítés eredete, az i.e. 1400-as évektől létezett a föníciai kikötők szövetsége. Később felégetik, lakatlan volt) meteorvas pengéjű nemesfém ezüst- és aranyberakásos 14-13 századi balta:
Ugarit-i meteorvas pengéjű nemesfém ezüst- és aranyberakásos 14-13 századi balta
Létezik egy igen nevezetes, meteorvas pengéjű tőr, egy Alaca Höyük-i lelet, 28.5 centiméter hosszú arany nyelű tör és i.e. 2000 előtti:
Alaca Höyük- i meteorvas pengéjű tőr (Forrás: Anatolian Civilization Museum, Ankara)
Maliában (Kréta) talált bronz dísztőr
A krétai és szárazföldi sírokban számos példát találtak arannyal díszített fegyverekre. A szerényebb díszek a markolatot és a pengét összekötő szegecsek aranyfedelei, de az egész markolat gyakran aranyba burkolt. Egy mükénéi példány hengeres markolatát áttört aranyvirágok alkotják, szirmaikban lapis lazulival, közöttük kristálykitöltéssel; a védőt sárkányok alkotják, hasonlóan intarziásan. A legpompásabb mükénéi pengék arany, elektrum, ezüst és niello berakással díszített bronzból készültek. A munka itt is beillesztett rézlemezeken történik. Úgy tűnik, hogy ez a fajta lapos berakás eredetileg egyiptomi volt; előfordul Aah-Hotep királynő sírjából származó tőrökön, amelyek a mükénéivel egyidősek (i. e. 1600 körül). Jelentős továbbá, hogy a mükénéi minták közül kettőnek egyiptomi témája van (kacsákra vadászó macskák papiruszcsomók között egy folyó mellett, amelyben halak úsznak), bár stílusuk tisztán minószi. Egy másik pengén minószi harcosok harcolnak oroszlánokkal és szarvast üldöző oroszlánokkal.
A pengén minószi harcosok harcolnak oroszlánokkal és szarvast üldöző oroszlánokkal.
Mükénéi bronz páncél, csont lemezes sisakkal, kb. i.e. 1300-ból
Egy Thirából származó tőrön a bárdfejei készültek fémberakással; egy argoszi tőrön delfinek; a Vaphio sírjából származó töredékek pedig repülő halak között úszó embereket ábrázolnak. A bárdfejek és az edényállványok öntéssel készültek, ezek a minószi kézművesség remekművei. A mükénéi korszak hosszú hanyatlása idején a későbbi aranyművesek munkái a hagyományos formákat és díszítéseket utánozták. Az i.e. 1500 körüli minószi fémmunkák megkülönböztethetetlenül összekeverednek a mükénéi tárgyakkal. Az öntött ónbronz tárgyakhoz több mint 10% tartalmú ónötvözetet használtak, a bronz fegyverek, vértek, és szerszámok, például fűrészek készítéséhez néhány százalékos arzénbronzot ónbronzot, vagy ónbronzot használtak.
Minószi bronzszobrocska, bronzfűrész is készítettek
ÉGEI-TENGERI KARDOK
Akháj bronzkardok a mükénéi kultúra idejéről 15-12. századokból (Athéni Archeológiai Múzeum)
Az akháj kardokat N.H. Sandars (1961) sorolta osztályokba A...H-ig, a H osztály egyidejű a Naue II típusú kardokkal, melyek az akháj Tengeri népek idején, i.e. 1200 körül készültek.** Itt A. Salimbeti (http://www.salimbeti.com/micenei/weapons1.htm) által kigyűjtött Sandars osztályba sorolást ismertetjük:
Az kard félesége osztályba sorolása (http://www.salimbeti.com/micenei/weapons1.htm)
Ananóliában (https://en.wikipedia.org/wiki/Museum_of_Anatolian_Civilizations) a neolitikum (i. e. 8000-5500) idején jelentek meg az első falvak és kezdődött meg a földművelés. A neolitikum két legfontosabb lelőhelyéről, Çatalhöyükből és Hacılarból származó leletek: anyaistennő-szobrok, falfestmények, agyagfigurák, pecsétek agyagedények és csontokból készült mezőgazdasági eszközök találhatóak. A kiállítás legrégebbi darabja egy gipszre festett vadászjelenet az i. e. 7. évezredből, továbbá a Çatalhöyük-teremben egy reprodukció, falra szerelt bikafejekkel, obszidiánszerszámok, egy vulkán kitörését és egy leopárdot ábrázoló falfestmények. A kőkorszakban (i. e. 5500-3000) már a rezet is használtak. A Hacılarban, Canhasanban, Tilkitepe-ben, Alacahöyükben és Alişar Hüyükben előkerült leletek nagyszámú kő- és fémszerszámot, istennőfigurákat, pecséteket és díszítő ékszereket tartalmaznak. A korai bronzkorban (i.. e. 3000-1950) az anatóliai emberek ónbronzot is használtak, a Kestel-i ónbányájuk nevezetes volt az ókorban. A bronzöntést is ismerték.
Az Alacahöyük-i királyi sírokban sírleletekként eltemetett értékes fémleletek a legnevezetesebbek. A bronzkori tárlaton a hettiták gyűjteményében napkorongok, szarvas alakú szobrocskák, női figurák vékonyabb változatai és arany ékszerek találhatók. Az Óasszír út ükereskedelmi kolóniái (i. e. 1900-1750), ekkor jelent meg először az írás Anatóliában. Az Assur-i henger- és pecsétpecsétek később írásrendszerré fejlődtek. Több mint 20 000, asszír ékírással feliratozott agyagtábla világít rá erre az időszakra. Az írásos dokumentumok többsége kereskedelemmel, gazdasággal és joggal foglalkozik. Az asszír szamárkaravánok ónt, gyapjúruhákat hoztak a helyi lakosság számára, és ezeket az árukat ezüstre és aranyra cserélték. Kültepe volt a kereskedelmi hálózat központja. Sok helyen (karumokban) pl. Alişarban és Boğazköyben ékírásos táblákat, vallási szertartásokon használt, szent állatok, például bika, oroszlán, sas, vaddisznó, nyúl alakú ivóedények, kultikus tárgyakat, henger- és pecsétnyomókat és lenyomatukat, mindenféle fegyvereket és művészi értékű, agyagból, kőből, aranyból, ezüstből, ólomból, rézből, bronzból, drágakőből és csempéből készült fémkelyheket találtak az asszír kereskedelmi kolóniákból. Az óasszír időszakhoz kapcsolódó leletek másik érdekes csoportja a kültepei rhytonok (ivókürtök), a kerámiaművészet egy különleges csoportja, amely a hettita kultúra alapját képezi.
Hettita időszakban (i. e. 1750-1200) a Nagy Hettita Birodalom kultúrájának csúcspontja a Hattusa-i Királykapuból származó, a Hadisten dombormű. Domborműves bikafigurás edények, különböző állatalakú gyümölcstálak és vázák, a hírhedt İnandık váza, amely egy esküvői szertartást ábrázol, a kormányzati archívumok táblái, valamint a királyok pecsétjei, a termékenységisten, bikák és szarvasok bronzszobrai. Nevezetes a Boğazköy-i Királykapu rekonstrukciója, a Boğazköyben talált akkád írással írt tábla (i. e. 1275-1220) - Nefertari egyiptomi királynő (II. Ramszesz felesége) és egy hettita királynőnek (III. Hattuszili felesége) a levelezése, amelyet a kádesi békeszerződés - a világtörténelem első békeszerződése - után írtak, és amelyet i. e. 1275-1220-ra
datáltak..
r
(
Az kard féleségek besorolása időben (http://www.salimbeti.com/micenei/weapons1.htm)
A bronzkardok és vaskardok hettita eredete azt mutatja, hogy a hettitáktól terjedt el fémművesség a Mediterráneumban, de a Kaukázusban, az Iráni-fennsíkon és a Balkánon is kialakultak önálló fémműves kultúrák. A balkáni Vinca és Sesklo kultúrák fémművességét is vizsgáltuk, a balkáni vinčai telep megérte a rézkort, bár kevés rézlelet bizonyítja, de több bányát találtak. Néhány házban rézműhelyt - kémények, fújtatók, kemencék - is feltártak. A leletek nagy része kultikus tárgy: szobrocskák, áldozati edények, ember formájú vagy állat alakú edények. Az edényeken és szobrokon piktorgrafikus jelek vannak, melyek esetleg értelmezhetők korai írásként is. A vincai telep az egyik legkorábbi fémműves kultúra Belovode falujában, a Rudnik nevű hegyen volt, Szerbiában. I.e. 5000 körül olvasztottak rezet. Egy másik rézbánya Rudna Glávában volt, hasonló korú, felszíni művelésű bánya. A Seskló kultúra területén, a Cer-hegynél volt ónbánya. (Megkíséreltünk összefüggést találni az ónbánya éa a mükénéi akhájok között, eredménytelenül.)
Vinca - Kőrös kultúra területe (4)
Balkáni bronzkard (https://aegeobalkanprehistory.kreas.ff.cuni.cz/2012/03/26/a-bronze-sword-of-the-aegean-anatolian-type-in-the-museum-of-varna-bulgaria/)
Balkáni kard- (Schwert-) történet (https://aegeobalkanprehistory.kreas.ff.cuni.cz/2012/03/26/a-bronze-sword-of-the-aegean-anatolian-type-in-the-museum-of-varna-bulgaria/)
(Az Uluburun egy hegyfok neve D-Anatóliában, ahol egy ugariti hajóroncsot találtak, i.e. 1305-ben süllyedt el, sok réz-, üveg-, óningóttal, gyantával töltött agyagedényekkel és luxus árukkal megrakottan.)
ÁTMENET A VASKORBA ANATÓLIÁBAN
Az anatóliai hettiták harcos, hódító nép volt, az ezres években D-Anatóliában terjeszkedtek sok évszázadon keresztül, II. Ramszesz csak megállította őket a Kádesh-i csatában: az akhájok vezette Tengeri Népek támadása jelenti a Hettita birodalom végét i.e. 1180 körül. Nagy területen terjeszkedtek, amihez sok bronzra volt szükségük és kevés volt és korán elfogyott az ónjuk. A hettiták találták fel a vasolvasztást, i.e 1300 körül már voltak vas kardjaik, az akhájok pedig eltanulták tőlük. Az egyik akháj törzset, a krétai akhájokat- i.e. 1425 körül foglalták el Krétát- letelepíti III. Ramszesz Gázában i.e. 1175 körül, ők voltak a vasgyártásukról híres filiszteusok.
A Hettita Birodalom legnagyobb kiterjedése idején Anatólia nagy részén kívül kiterjedt Szíria, Kánaán és Mezopotámia egy részére is. A birodalomnak több virágzó és hanyatló időszaka volt i.e. 1700 tól, végül i. e. 1200–1190 körül a tengeri népek támadásai és belső problémáinak következtében összeomlott. Évszázadokig létező hettita utódállamokat hagyott maga után, az újhettita királyságokat, amelyek egészen az i. e. 8. század legvégéig fenntartották a hettita államiságot, kultúrát és nyelvet. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Hettita_Birodalom) igen sok ékírásos táblán. Kulturális hatása szinte felmérhetetlen abból a szempontból, hogy kapcsolatot jelent az i. e. 3. évezred ókori közel-keleti népei és az i. e. 1. évezred mediterrán népeinek kultúrája között
Hettita vas kard, i.e. 1200-s évekből
Az i.e. 1300-s évek és a megelőző korokból származó fegyverek gyakran (majdnem mindig) meteorvasból készültek, amit a kutatók gyakran elvétenek. A legkorábbi vas tárgyak ékszerek, kis méretű ceremoniális tárgyak voltak. A vas tárgyak kohászata nem egyszerűen a bronzolvasztás megismétlése magasabb hőfokon, összetettebb eljárás és faszén szükséges hozzá. A rézércek általában tartalmaznak valamilyen szennyező másik fémet, fémek együttes olvadáspontja alacsonyabb mint a tiszta rézé ( pl. az ónérc kassziterité és a rézérc malachité), így többszöri hevítéssel faszén nélkül lehetséges volt a bronz előállítása. Érdekesség egy növényi díszítésű ezüsttőr kivételével ezüst tőrök, kardok vagy ingótok nem találhatóak az irodalomban: az ezüst értéke sokáig az aranyéhoz volt hasonló, a rézhez hasonlóan puha fém és fizetőeszközként használták pl. az óasszír kereskedelemben.(https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93assz%C3%ADr_kereskedelem).
A vasból készült tárgyak elterjedése az akháj Tengeri népeknek a Balkánról induló szétáramlásához - az etruszkok pl. ÉNy-Olaszországig hajóztak- kapcsolódik a kutatások szerint. A Tengeri népek vezető és legnépesebb törzsei a mükénéi kultúra akháj törzsei voltak. A Tengeri népekről: Ehnaton fáraó alatt az i.e. 1340-es években Egyiptom elvesztette a fennhatóságát a szíriai tengerparttól, azaz Ugarittól délre eső területek felett és a terület a hettiták adófizetője lett, korábban Ugarit Egyiptomnak fizetett adót. Bybloszban egyiptomi helyőrség is volt korábban, biztosítandó a cédrusfák és a bor szállítását. Hasonlóan a Byblosztól É-ra kialakult kis amorita állam, Amurrú is hettita adófizető lett. A hettita terjeszkedéssel egy időben az akhájok is túlnépesedtek és D-Anatóliában terjeszkedtek K-re, ez több évszázados folyamat volt. II. Ramszesz fáraó (i.e. 1279-1213) elődje megkísérelte hadsereggel visszafoglalni a területet, de vesztett a hettitákkal szemben. II. Ramszesznek sikerül több csatában, az egyik a nevezetes Kádesi és harci szekerekkel vívott csata (https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1desi_csata), ahol valószínűleg már használtak vas fegyvereket is, visszafoglalni a területet a hettitáktól (ld. később), maga a csata döntetlenül végződött. Az akhájok a tengeren tovább terjeszkedtek, letelepedtek Amurrúban. Sok éves éhínség is volt a területen, ekkor az ugariti hajók még bérmunkában egyiptomi gabonát szállítottak a hettitáknak, az anatóliai Ura kikötőbe. Az ugariti flotta le is győzte Ciprusnál az akháj flottát, A Ciprusi csaták a hettiták megbízásából történtek. Az akhájok szövetségre léptek a líbiaiakkal (Tengeri népek I. Koalíciója, i.e. 1028), de vesztettek a fáraó seregeivel szemben. Aztán felégetik D-Anatóliát, megdöntik a Hettita Birodalmat, elfoglalják Ugaritot is és az attól D-re eső területeket (Tengeri népek II. Koalíciója, i.e. 1180 körül), és megtámadják III. Ramszeszt, Egyiptomot. I.e. 1178 és i.e.1175 között III. Ramszesz a Dzsáhy (D-Libanon, https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Djahy) és a Nílus-deltai csatákban legyőzte (https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%ADlus-deltai_csata) a Tengeri népeket, akik ekkor már használtak vasfegyvereket is. Tyre városát nem tudták elfoglalni, ezután jött létre a föníciai városok szövetsége Tyre vezetésével az i.e. 1100-s években. A zsidó törzsek a háborúk alatt 12 kémet küldenek a területre és a háborúk után letelepednek. III. Ramszesz letelepíti a legyőzött krétai akhájokat Gázában, itt öt várost alapítanak, ők voltak a neves vasműves filiszteusok. A háborúk utáni korban megszűnik az írásbeliség, - bár az ugariti, majd a föníciai ábécé ránk maradt-, ezért Sötét Kornak nevezik a következő 2-3 évszázadot.
Az akhájok-líbiaiak vezette Tengeri népek az i.e. 1200-as és az 1100-as években támadják Kis-Ázsiát, Egyiptomot, amit a dórok népmozgásai követnek és a föníciai hajók eljutnak Ibériába az 1100-s években
A 13. századi vasgyártás anatóliai technológiájának eredete: kutatási eredmények szerint a fémeket előállító technológiák létrejöttének szíriai-hettita területe Anatólia, az Aleppo- Ebla-Karkemish-Kanish-Ugarit-Alalah palotagazdaságok (5) illetve raktárvárosok területe, továbbá É-n a Van-tavi és az Iráni-fennsík fémkultúrái. A leletek azt mutatják, hogy a sumerek és enklávéik a fém- és bronzművességgel kölcsönhatásban alakultak ki. A palotagazdaságok lakossága az eblai (É-sémi és sumer), hurrita, sumer, hatti-hettita és a későbbi akkád (K-sémi), ugariti (Ny-sémi) lakosságon túlmenően bevándorló amoriták (Ny-sémi, több hullámban) és mükénéi és krétai akhájok voltak. Az ónbronzok ötvözésére ismert és bevált eblai (6) receptek léteztek. Egy évezred múlva I. és III. Thotmesz fáraók az i.e. 1400-s években meghódítják e területet (2, a hettiták tudatos és faszénnel történő vas előállítás kísérleteinek idején), és üvegműveseket és borászokat visz Egyiptomba (2), vasmunkásokat nem a leírások szerint. Ebben az időben az üveget is ingót (öntecs) formában szállították. Az üveg- és fémkészítés összefügg egy másik ponton is: amikor a kerámia edények készítői mázak lehetséges színes anyagát keresték az agyagedényeikhez -a mázak fém oxidok, pl. a vörös színű a vasoxidok, a réz oxid zöld malachit-, a színes összetört ásványok, tehát a "nehéz" kövek olvasztásával jutottak színes mázakhoz. A fújtatót, azaz a levegőztetés szerepét jól ismerték és használták is a fújtatókat a fém készítők és többször hevítettek, olvasztottak az 8-10 liter űrtartalmú agyagtégelyek alatt. (Az űrtartalom a kezelhetőségből és az ingótok 30-40 kg-os súlyából következik.) A kövek oxigénszegény olvasztása tapasztalaton alapulhatott, leírás nem maradt fenn.
Nagyobb teljesítményű kézzel-lábbal működtetett fújtatók, egyiptomi falikép faszén halommal i.e. 1500 körül (Rekmíre sír), Anatóliában a Kabúr-völgyből hozták a faszenet
Volt esély rá, hogy egy csúnya, salakos szivacs szerű és alaktalan öntvényt kapjanak, és kovácsolással tisztították. Szokatlan lehetett, hogy nehéz az öntvény és azt, hogy "nehéz", nehéz nem észre venni. Súlya alapján tudhatták, hogy fém féleséget kaptak az olvasztással. Máz esetén: ha szép színes opálos volt, akkor üveget, üvegmázt kaptak, amihez használtak a homokot is. A nátronsókkal szennyezett kvarchomok olvadáspontja kb. a tiszta rézével egyezik, a más fémmel együtt olvasztott rézé alacsonyabb. (A vas olvadáspontja 1535 fok C, a rézé 1083 fok C, óné 232 fok C.)
A hettiták -az első vasgyártók- legnagyobb vasbányája a Tuz-tótól D-re volt (https://hu.wikipedia.org/wiki/Vahszuszana), réz bányájuk sok volt és több ónbányájuk is volt. A Hettita Birodalom i.e. 1340 körül. (Forrás: Encylopedia Britannica)
Aleppo és Ugarit (Ras Shamra) között feküdt a bronziparáról nevezetes Ebla. Az Eblában találtak hematit súlyokat, i.e. 2300 körül készültek (bár a hematit vasérc: a hematit súlyok, a hematit pecséthengerek használatából nem következik a vasgyártás). A hettiták ismertebb ónbányái Kestelben (i.e. 1860-ig), Göltepeben, Hisarcikban (Kültepe-i kassziterit!) voltak, Alaca Hüyükben 10% feletti ónbronzot találtak, a hátterét nem lehet tudni. A Taurusz érchegység gazdag fémekben, réz, vas, és az ezüst, ami a kor fizetőeszköze volt, az ólomgyártás mellékterméke és a hematit- (vas) ércei is megtalálhatóak voltak:
Taurus-hegységi ásványkincsek
KŐ- ÉS ÉRCBÁNYÁK
Kultúrtörténeti érdekesség a másik gyakran használt bronz, az ónbronz elterjedése, ma is kutatják. Az arzénbronz kellemetlen tulajdonsága, hogy ismételt olvasztásakor az arzéntartalma csökken, de az ónbronz ismételten olvasztható. Az arzénbronz leletek 1-2% arzént tartalmaznak. Eblában i.e. 2400 körül, majd i.e. 1800 után Ugaritban öntöttek ónbronzot. Cipruson sok rézbánya volt, és Ciprusról szállítottak rezet a minósziak és az ugaritiak is. Az eblaiak készítettek először iparszerűen ónbronzot, az ónbánya az anatóliai Kestelben volt, Kanesh-től D-re. Fegyverekhez 1-2% ón, öntvények esetén a szobrokhoz 10-20% ón volt szükséges. (http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/hidverok/vekerdi.html)
Ebla királyság (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ebla)
Eblának gazdag Birodalma lett az ónbronzból és a gyapjúból. Nagar, Tell Brak környékén is sejthető ókori ónlelőhely (Wikipédia)
Ebla eredetileg a sumerek sóbányája volt, juhtenyésztése és a gyapjú kivitele lett nevezetes, sokszor háborúzott Marival, többek között az Emar-i gázló birtoklásáért. Kb. i.e. 2400-as évektől az ónbronz előállításáról is nevezetes (1,7), fő kereskedelmi partnerei Assur és É-n Kanesh voltak. Sok gazdasági, nyelvészeti agyagtáblát, egész könyvtárt találtak Eblában, a kánaáni Baál vallás mondaköréből is. Tetemes mennyiségű ónt szállítottak Kestel-i ónbányából Eblába, de i.e. 1870 körül kifogyott az bányában kassziterit, az ónérc, és az ón drágább lett mint az arany, ekkor még az ezüst volt a legértékesebb. Assur városáról Óasszír kereskedelmi út-nak nevezik az irodalomban a szamárkaravánok útvonalát, ami változó nyomvonalú karavánösvény volt. Assur városának amorita királya (https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Samsi-Adad) szervezte meg i.e. 1800 körül az ón szállítását a távoli Afganisztánból. Ebla lehetett a másik kezdeményező a szervezésében: a Bermat és Weitzman Ebláról szóló könyv 180-181. oldalán található: "... Ebla királya kezében lévő városokról és erődökről, melyekbe az assuri kereskedőknek mostantól kezdve szabad bejárásuk kell lennie. A tábla Pettinato régész szerint azzal folytatódik, hogy leírja az Ebla és Assur által közösen alapított telepeket Anatólia és Észak-Szíria kereskedelmi központjaiban...". Eblában van olyan agyagtábla is, amely szerint Karkemish Ebla kereskedelmi kikötője volt, rakparttal (kárum-mal). A birodalmak határán adták vették az szállított árút az állatokkal együtt, az uralkodók vám ellenében szavatolták a karavánok biztonságos áthaladását, a vámot a szállított áruból fizették. Eblában gyapjúval és ezüsttel fizettek az ónért, a Kaukázusból antimont is hoztak, Elamból is hoztak ónt (1). Az Óasszír út leállását feltehetően Hammurápi okozta, egy új útvonalat szervezett az Eufrátesz mentén Márin és Emáron - itt volt a gázló az Eufráteszen, egy másik Karkemishnél- keresztül Eblába, de az új útvonal miatt Márival és az asszír kereskedőkkel Hammurápi vitába keveredett, és i.e. 1757-ben földig rombolta Márit, ami soha nem épült újra és hosszú időre ónhiány lett Mezopotámiában.
Óasszír kereskedelmi, későbbi selyemút (1)
A kutatók kitartóan keresték és nem találták a kor ónbányáit, néhány kisebb bánya létezett a Kabur folyónál, Anatóliában, a Balkánon a Cer folyónál, majd később Elba szigetén. Az újabb kutatások szerint nem csak bányákból származott a korban az ónérc, a kassziterit: lassú folyók kanyarulataiban, a gránit hegyek alatt is lerakódott a szürke-fekete színű érc gránit törmelék kíséretében, ahonnan - mint az aranyat mosással- összegyűjtötték. (Sokkal nagyobb a fajsúlya és kémiailag ellenállóbb, mint a gránit.)
A réz- és a bronzkor egyidejűleg létezett a kőkorral, mindhárom kort a vaskor váltotta fel, a vas olcsósága miatt. A bányákról egy hasznos térkép:
Kereskedelmi utak, bányák az ókorban
Ókori mezopotámiai, egyiptomi bányák (J. Mladjov kiváló térképe)
A KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖK TÖRTÉNETE
Van egy szép ókori bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a gyorsuló fejlődés -a bármikor élt kutatók több mint kilencven egynéhány százaléka ma él és ez a szám feltehetően növekszik, ezért lesz a kutatók számának maximuma is- csak látszólag folyamatos és egyenletes. A technikai fejlődés története mindig véletlenszerű, esetleges volt, gondoljunk pl. Shockley (https://en.wikipedia.org/wiki/William_Shockley) és Neumann (https://hu.wikipedia.org/wiki/Neumann_J%C3%A1nos) 1940-es évekbeli munkásságának eredményére, a mai számítógépek irányította világra. Amikor alkottak, még jártak a gőzmozdonyok. A gőzgép feltalálása fordulópont volt a technika történetében, a gőzgépek előtt víz- (római találmány) és szél- (https://matekarcok.hu/heron/) kerekek léteztek csak. A fizika tudományának fejlődése is szép bizonyíték a dór-görögök idején, i.e. 500 -200 között, és a XVII. században volt ismét urásszerű a fejlődés a XX. század előtt (1, 15.o.).
Az első fáraószobor, Haszehemuima (Khasekhemwyan) szobra i.e. 2700 körül (Kairói Egyiptomi Múzeum).
A szép ókori bizonyíték: az egyiptomiak bizonyíthatóan az i.e. 2700-as években építettek már fahajókat, Haszehemui fáraó idejéből rögtön 12 darab tamariszkuszfából készített hajót találtak a sírja mellett eltemetve. Az első piramis építésének idején, az i. e. 2600-as években Dzsószer idején pedig rövidpalánkos szállító hajókat építettek a piramiskövek szállításához, szabványosított 104 cm hosszú akáciafa (nem akácfa!) palánkokból.
Igaz, a kereket csak az i.e. 1600-as években ismerték meg a hükszószoktól. Az amorita, ugariti eredetű hükszószok a sumerektől tanulták el a szekér használatát (i.e. 2400 körül, 1, 94.o.). A sumerek pedig soha nem építettek fahajókat, hanem nagy nádhajókat építettek. Ami egy közvetett bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az írást egy időben, de függetlenül találták fel i.e. 3100 körül Mezopotámiában és Egyiptomban.
Az i.e. 1600-as években viszonylag gyorsan elterjedt a harci szekerek használta, mert az i. e. 1700-as években meghonosodott Szíria területén a lótartás, valószínűleg a hurriták honosították meg a lovakat, a Kaukázus felől történt. A harciszekerek sokáig csak felvonulási eszközök voltak az ókori nyakhám miatt. A harci szekerek előtt időkben ökröskordék és hajók léteztek közlekedési eszközként, és a hajók is sokáig nádtutajok voltak, csak a fáraóknak voltak fahajóik. A fahajók építési módszere - a csapolás és vékony kötelekkel összeerősített palánkok, deszkák- a koporsók készítésére vezethető vissza, i.e. 3000 előttre. A vékony kötelekkel való összeerősítést "varrás"-nak nevezik az irodalomban, és az 1900-as évek elején még építettek varrott hajókat a Baltikumban a módszer olcsósága miatt. Több mint négy és fél évezredig építettek varrott hajókat, míg a gőzgépek használata négy évszázadig sem tartott.
A hajók építésének története nád- és fatutajokkal, felfújható tömlőkkel, bödönhajókkal kezdődött, Mezopotámiában és Egyiptomban nádhajókkal. Az irodalomban nem kap kellő hangsúlyt, hogy a vályogtéglás, majd az égetett téglás építkezések idején még, mindent nádból készítettek Mezopotámiában és Egyiptomban, mert kevés volt a fém és a fa, különösen az épület- és hajófa. Az első általános építőanyag a nád volt, hajók esetén nádkötegeket kötöttek össze és a kötegekből tutajokat építettek. A sumerek több vékony köteget használtak, talán mert az Eufrátesz középső és felső folyásán sok volt a zátony, míg az egyiptomiak két nagy köteg nádból építettek vitorlást, talpas, "A" alakú, bipod árbóccal és 2x3 kormányevezővel. A négyszögletes papirusz sás vitorlák csak hátszélben voltak használhatóak, megvárták a hátszelet, és ha szükséges volt, eveztek. Létezik egy érdekes lelet, egy csontnyelű kovakő kés kb. i.e. 3300-3400-ból, amin a mai napig vitáznak a kutatók, egyiptomi és sumer nádhajók csatáját ábrázolja a kés szépen faragott nyele, pengéje kovakő.
A késpenge sokáig kovakőből készült: a legősibb pengék néhány centiméteresek, anyaguk kovakő (tűzkő) vagy obszidián volt, ezek kések voltak, nem fegyverek. Sok kőpengét találtak a kutatók, a kovakőbányák, obszidián bányák gyakran messze, több száz kilométer távolságban voltak a településektől, pl. az Égei-tenger közepén egy szigeten, Melosz szigetén (https://en.wikipedia.org/wiki/Milos) volt egy nevezetes obszidián bánya, ahová nádhajókkal jártak már 10 ezer évvel ezelőtt. Az első fémpengéket arzénbronzból készítették, az arzénbronz termésfémként megtalálható a természetben. A tiszta réz hasonlóan termésfém is lehet, de puha fém, így vágóél, szerszámok, fegyverek készítésére alkalmatlan.
Egyiptomi, Gebel el-Arak-i kovakés nagyítása, i.e. 3200-3400-ból (Louvre Múzeum, https://en.wikipedia.org/wiki/Gebel_el-Arak_Knife)
Egy különleges ókori lelet a Gebel el-Arak-i csontnyelű egyiptomi kovakés kb. i.e. 3400- i.e. 3300-ból. A penge egyik oldala simított, itt a csontnyélen egy pórázon sétáltatott kutya látható. A nyél másik oldala csatajelenetet ábrázol, alul sumer és egyiptomi hajókat. Az alsó hajók az egyiptomi sarló alakú nádhajók. És ami igazán meglepő, hogy felül látható egy csatajelenet. A korban volt egy sumer enkláve a Nílus-deltában, Butóban (2., Kákosy, 43.o.), az íráshasználat előtt több évszázaddal.
Sumer szögletes nádhajó ábrázolása egyiptomi csont késnyélen i.e. 3200-3400-ból, jobbra halad
(Louvre Múzeum, https://en.wikipedia.org/wiki/Gebel_el-Arak_Knife)
Egyiptomi sarló alakú nádhajó ábrázolása egyiptomi csont késnyélen i.e. 3200-3400-ból, balra halad
(Louvre Múzeum, https://en.wikipedia.org/wiki/Gebel_el-Arak_Knife)
(Az https://en.wikipedia.org/wiki/Gebel_el-Arak_Knife oldalon a 100-as sírból található egy további kép nádhajókkal, amit ma már hamsítványnak tekintünk.) Természetesen sokan hamisítványnak gondolhatják a Gebel el-Arak kés nyelét is, mert Abüdoszban egy bazárban vették és a pengét utólag illesztették hozzá, és a Louvre nem járul hozzá a 14C -s kormeghatározáshoz, mert az mintavétellel járna. De a kés valódisága mellet szól, hogy ismeretes egy másik kés a Metropolitan Museum of Art múzeumban, melynek nyele a Gebel el-Arak késhez hasonló képi ábrázolást mutat, bár sokkal rosszabb állapotban van, de a Gebel el-Arak hitelességét megerősíti: egy felemelt orrú, lekerekített hajót ábrázol (elöl), egy feldíszített épület előtt (hátul) fegyveres katonák oszlopát és egy sor ülő foglyot egy álló férfi vezetésével. (Metropolitan Museum of Art (26.241.1).
A Metropolitain Múzeum kovakőpengés és elefántcsont nyelű kése, kb. i.e. 3200-ból, a Naqada II. -ből,
sumer hajóábrázolással a jobb felső sarokban. (http://www.marine-antique.net/Metropolitan-Museum-Knife-handle)
A Metropolitan Múzeum által bemutatott egyiptomi kés (eredete Howard Carter*, 1926): a felső hajó sumer nádhajó, alatta a hajók sarló alakú egyiptomi nádhajók. A második oldal felső részén lévő szakállas alakok által cipelt szerszámok a guffa evezők (ami eufráteszi kerek csónak féle, a másik kezükben nem lehet tudni, hogy mit tartanak). Az eredeti leírás: " "A felső hajón azonosítani lehet a személyt, aki közvetlenül a tatnál ül, és az orr felé néz. Fején talán a felső-egyiptomi fehér koronát, a Hedzsét viseli. Az arca előtti 2 vonal talán az ostor (Nekhekh), a fáraók két jogarának egyike. Egy rozetta és egy lehetséges serekh és egy félhold látható, amit mint királyi szimbólumot használták abban az időben. Az alsó tutajok: Jobbra 2 csónak van, és talán egy harmadik balra. Ezek félhold alakúak, de a hajótest két vonalként van ábrázolva... A jobb oldali csónakon egy szakállas(?) alak jelenik meg, aki a kormánylapátot fogja. A másik csónakon egy dupla függőleges vonal egy kabint mutathat".
*Érdekesség: (mert nem említik a múzeumi ismertetőben, hogy sumer nádhajó) "The knife handle was discovered in Egypt and given to the museum by Howard Carter in 1926 and is composed of ivory and flint. It dates from about 3200 BC., Nagada II period. On one side of this handle is a group of 3 recognizes vessels directed to the bottom left. Above them another different style ship moves in the same direction. Significant parts of the decor is erased and can not always be positive as to its interpretation."/ A kés nyelét Egyiptomban fedezték fel, és Howard Carter adta a múzeumnak 1926-ban. Elefántcsontból és a pengéja kovakőből készült. Körülbelül i. e. 3200-ból, a Nagada II. időszakból származik. A nyél egyik oldalán egy 3 hajóból álló csoport van, amely balra halad. Fölöttük egy másik, más stílusú hajó mozog ugyanabba az irányba. A díszítés jelentős részei lekoptak, és nem mindig lehet pozitívan értelmezni. (B. Williams, T.J. Logan, W.J. Murnane, The Metropolitan Museum Knife Handle and Aspects of Pharaonic Imagery before Narmer, in Journal of Near Eastern Studies (JNES), The University of Chicago Press , 1987, p. 245, fig. 1., and Raffaele , Dynasty 0, in AH, vol. 17, S. Bickel - A- Loprieno eds. , 2003")
Sarló alakú sok, pándlievezős egyiptomi nádhajó (Lipcsei Egyiptomi Múzeum), Nagada III.-ból, i.e. 3000 előtti (a lapátok számát kettővel osztani kell)
Sumer tengeri nádhajó rekonstrukció a Perzsa-öbölben
Arányaiban a sumer folyami nádhajók feltűnően alacsony építésűek (jobb oldalon kötelek a taton, a kormányevezőnél)
Az Eufráteszen legalább ötezer éve használt nádból készített guffa, kosár szerű a héjszerkezete, a váza, bitumenes bőrrel szigetelték
A FÁRAÓK ELSŐ HAJÓI
Umm El Qaʻāb-ban van (https://en.wikipedia.org/wiki/Umm_El_Qa%27ab) az első fáraók temetője az egyiptomi Abüdoszban. A területet Flinders Petrie tárta fel. A temetőben találták az első hieroglif szövegeket, az első elásott temetési hajókat is a fáraósírok között. A kutatók némi vita után megállapították, hogy az első temetési tamariszkuszfa hajók -12 darab- feltehetően Huszehemui fáraóhoz (https://en.wikipedia.org/wiki/Khasekhemwy) és nem Hor-Aha fáraóhoz tartoznak.
Fáraó temetési menete: szánon vontatták a múmiát tartalmazó temetési fahajót,
koporsót és a fáraó mellé temetendő tárgyakat, a szán útját vízzel locsolták
Menesz fáraó (i.e. 3000 körül) volt az első fáraó. Idejében már harcok voltak Felső- és Alsó-Egyiptom között, a harcokat Egyitom egyesítésének tekintik a történészek. A harcok valószínű oka a nílusi árvízek megritkulása, a Nílus kivállasodása, az iszaplerakódás: feltöltötte a folyó a két partját, ezért az árvízek ritkábbak lettek és a Deltához közlebb árasztották el a termőföldket. Menesz fáraó a Deltához közeli Memphiszbe költöztette a fővárost, gátakkal védte Memphiszt az árvízek ellen. Memphisz eredeti jelentése Fehér Fal. A Nílus másik partján található a Tura-i mészkőbánya, itt bányászták a fal köveit, és a későbbi piramisok fedőköveit is, de a fal kövei csak néhány mázsás kövek, nádhajókkal szállíthatóak voltak. Alsó-Egyiptom fővárosa volt az Óbirodalom idején, becslések szerint az Óbirodalom idején Memphisznek kb. 6000 lakosa lehetett, főistenének, Ptahnak a temploma a legrégebbi, nevéből ered görög közvetítéssel az Egyiptom név. A templom a kézművesek és az építészek temploma volt.
Néhány szép kőtárgy maradt ránk az első fáraótól, Menesztől, pl. a buzogányának a feje:
Narmer fáraó buzogányának a feje (≈ i.e. 3000, https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagada-kult%C3%BAra, https://en.wikipedia.org/wiki/Narmer_Macehead, https://www.narmer.org/inscription/0080.pdf)
és festékpalettája:
Narmer paletta, az első fáraó 64 cm-ws festékpalettája, anyaga szürke homokkő, szemfesték keverésére szolgált (https://en.wikipedia.org/wiki/Greywacke), (https://hu.wikipedia.org/wiki/Narmer-paletta, https://en.wikipedia.org/wiki/Art_of_ancient_Egypt)
Narmer (Menes néven is az első fáraó) -fáraónak tulajdonított, Petrie által- szobra, i. e. 3000 körül (https://www.tripsinegypt.com/king-menes-narmer/)
Ülő pávián szobor Narmer keretbe (szerekhbe) írt nevével. Kalcit-alabástrom, kb. i.e. 3000 -ből (http://maatkara.extra.hu/florafauna/monkey.htm)
HASZEHEMUI FÁRAÓVAL KACSOLATOS LELETEK
Haszehemui (Khasekhemwyan, kb. i.e. i.e.2680 körül, https://hu.wikipedia.org/wiki/Haszehemui ) végleg egyesítette Egyiptomot, idején még tartottak a harcok Egyiptom egyesítésért és ő az a második fáraó, akiről több részletet lehet tudni, az első Narmer - aki Meni, Menesz néven is előfordul- fáraó, aki egyesítette, i.e. 3000 körül. Haszemui a második fáraó előtt sokszor a fáraók nevét sem ismerjük. Az első két dinasztia (https://hu.wikipedia.org/wiki/I._dinasztia) uralkodásának ideje, a i. e. kb. 3000–2600 közötti időszak „archaikus” korként ismeretes, amely megelőzte az Óbirodalom korát. Az I. dinasztia az ókori egyiptomiak számára a történetiség kezdetét jelentette, hagyományosan innen számították az egyesített ország létrejöttét. Ma már tudjuk, hogy korábban is lehettek olyan uralkodók, akik a folyamvölgy nagyobb részét ellenőrzésük alatt tartották (0. dinasztia) és az egység az I. dinasztia kezdete után sem szilárdult meg (egészen a III. dinasztia koráig), a dinasztiák számozása mégis változatlan maradt.
Felsorolás következik Haszehemui uralkodásáról:
*a második kőfal-építmény (téglasír Abüdoszban, gazdag leletekkel, https://egyptsites.wordpress.com/2009/02/12/abydos-desert-sites/), addig csak napon égetett vályogtéglából építkeztek, az első kőfal-építmény a memphiszi fehér fal volt,
* Haszehemui a második fáraó, akinek az uralkodásáról vannak részletes ismereteink, az első Menesz (Narmer, Meni) fáraó után közel három évszázadig csak a fáraók neveit ismerjük Haszehemui kőedény gyűjteményéből, a gyűjteményt a fáraók neveivel később a Lépcsős piramis alatt találták meg. A fáraók uralkodási dátumait a kb. 20-25 év pontossággal ismerjük, az uralkodási évek közötti különbségek pontosak.
* Haszehemui az utolsó fáraó, akit Abydosban temettek el, utána a főváros, Memphisz közelében temették el a fáraókat. Volt egy időszak, amikor mind a két helyre építettek masztabát, síremléket a fáraóknak.
*A kor egyik kovakése Haszehemui fáraó sírjából került elő:
Kovakőkés penge i.e. 2700-ból: Abydosból, Khasekhemwyan, Haszehemuihu sírjából (British Múzeum, EA 68775)
* megtalálták a szobrát, ez az első fáraószobor,
* legyőzi az északiakat, igen sok, 47000 halott volt, ismét egyesíti Egyiptomot -először Menesz, Meni, vagy Narmer fáraó- az első nagy és dokumentált háború után, (nyitott kérdés, hogy miért voltak igen messze D-n a deltaiak, menekültek D felé. Egy kőedény felirata, amely szerint Neheb városában vívták a harcot. Neheb mélyen délen fekszik, pontosan szemben a dinasztia származási helyével, Nehennel. Az északi seregek itt - Haszehemui feliratai szerint – katasztrofális vereséget szenvedtek, de maga a tény, hogy ennyire eljutottak, beszédes. Ugyanakkor a 47 ezer északi áldozatról szóló híradás is figyelemre méltó... " (https://hu.wikipedia.org/wiki/Haszehemui) Egyiptomegyesítése több évszázados folyamat volt, az első dokumentált háború!
* erődöket épít Nehemben és Abüdoszban, Szakkarában is építkezik,
* núbiai útjáról (ahol egy felkelést vert le) visszatérve Haszemui döntötte meg Peribszen hatalmát,
* Abüdoszban hatalmas sír épült számára vályogtéglákból (az 5. sír az abüdoszi nekropoliszban), mely trapéz alaprajzú, 70 méter hosszú, szélessége északon 17, délen 10 méteres, 58 szoba található benne. Síkamrája a legrégibb kőművesmunkák egyike, bányászott mészkőből készült. Itt találták meg a kutatók a király
* aranyból és barna kalcedonból készült szepterét (jogarát), számos kőedényt. Továbbá kovakőből készült eszközök, rézeszközök (nem szerszámok!), rézedények, kőedények, mázzal bevont tárgyak, mázzal bevont tárgyak, karneolgyöngyök, kosarak és pecsétek is előkerültek.
Karneol és mészkőváza a Haszehemui sírból
*Haszehemu fáraóé az első sír, amely mellett bárkagödröt találtak, 12 darabot, uralkodása alatt tamariszkuszfából készültek a temetési hajók, utána már cédrusfából,
* a fáraónak nem volt vér szerinti utódja, felesége a III. dinasztia alapítója. Egy edény fedél felirata szerint, amely "A király anyja"-ként említi, valószínűleg Dzsószer anyja. A későbbi korok a III. dinasztia ősanyját tisztelték benne, feltehetően Haszehemui mostoha fia volt Dzsószer fáraó (i. e. 2668 - i. e. 2649).
* Találtak egy korsót találtak a fáraó hieroglif nevével Bübloszban, Libanonban, (2., 50.o., 6, 20.o.), nem sikerült belátni, hogy a fáraó Bübloszban telepet létesített volna cédrusfa beszerzésére,
≈ I.e. 2700-ból Khasekhemwyanan, Haszehemuima fáraó szobra, az első fáraó szobor (https://en.wikipedia.org/wiki/Art_of_ancient_Egypt).
*Haszehemui idején már létezetek iparosok (megj.: a felsorolás vége): kőfaragók, korsókészítők, hajóácsok, papirusz sás vágók és feldolgozók, kötélgyártók, a kőköri fegyverek (íj, buzogány, dárda, parittya) gyártói, ötvösök, kőművesek, égetett agyagedény és edénymázkészítők (az első mázas cserép Hor-Aha fáraó nevével korábbi lelet). Vályogtéglából és papiruszsásból, nádból építkeztek. A kötélgyártás a hagyományos, egyiptomi módszerekkel papirusz sásból történt. Nincsenek ókori feljegyzéseink arról, hogy hány kg papirusz volt szükséges egy nádhajóhoz, a hajó kötélzetéhez, vitorlázatához, varrásához.
A trójai háború (i.e. 1230) leírásában említik, hogy a "kötelek elengedtek, lassan cserélni kell a varratokat". A kutatók nem tudták értelmezni, lefordítani a cserélendő, elengedő köteleket, varratokat. Haszehemui idején márácsoltak fahajókat, a tamariszkuszfa palánkokat vékony kötelekkel erősítették össze: hornyokat véstek a palánkokba az összeerősítéshez. A palánkok között papirusz sás zsinórral és nádtörmelékkel tömítettek, a kötélzet, a vitorlák is papiruszsásból készültek. Mára kipusztult a Földközi-tenger területén a papiruszsás (https://hu.wikipedia.org/wiki/Papiruszs%C3%A1s).
Papiruszsásból építkeztek is, kevés volt a fa (https://hu.wikipedia.org/wiki/Papiruszs%C3%A1s)
AZ ELSŐ PIRAMIS
A kővázák, a paletták még korábbiak mint az első életnagyságú kőszobor Narmer fáraó idejéből. A 0. Dinasztia idejéből (i.e. 3100 és i.e. 3000 között) már sok (több mint 10) paletta és sok (több mint 10) kőedény maradt ránk. Az agyagedények törékenyek voltak, munkaigényes temetési kőedények-et készíttettek. melyek öröklődtek fáraókról fáraókra. Haszehemui kőedény gyűjteményét megtalálták a korábbi fáraók neveivel Dzsószer fáraó (i.e. 2668 - 2649) Lépcsős piramisa alatt az I. és II. Dinasztia idejéből: Narmer, Djer, Den, Adjib, Semerkhet, Ka, Heterpsekhemwy, Ninetjer, Sekhemib fáraók neveit (https://xoomer.virgilio.it/francescoraf/hesyra/aufgefasse.htm).
Alacsony váza fülekkel, Nagada III., anyaga porfír, az egyik legkeményebb kő (https://en.wikipedia.org/wiki/Porphyry_(geology)), 11 x 20 centiméteres, Los Angeles County Muzeum of Art (https://en.wikipedia.org/wiki/Art_of_ancient_Egypt)
Dzsószer piramiskertjét 8 méter magas fal vette körül, korábban árok is körbe vette. Számos építményt is tartalmaz, amelyek egy része ünnepségek rendezésére volt alkalmas, másik része az óegyitomi halottkultusszal (https://www.ancient.eu/Field_of_Reeds/) volt kapcsolatos.
Dzsószer fáraó Lépcsős piramisa, a világ első kőépülete, előtte a Temetési templom, i.e. 2650-ből Memphisz közelében
(https://en.wikipedia.org/wiki/Pyramid_of_Djoser)
Megközelítését eredetileg egy mély akna biztosította, melynek keresztmetszete 7 x 7 méter volt, magassága 28 méter (20 méter mélységből a 8 méter magas első masztaba tetejéig). Az építés későbbi szakaszaiban föld alatti galériák, termek sorát vájták ki, amelyeket összekötöttek egymással.
A Dzsószer piramis labirintusa (Wikipedia)
11 darab 30 méter mélységű kürtője van, amelyek a kürtőgalériákhoz vezetnek, és nincsenek összekötve a korábbi alépítmény egyetlen szakaszával sem. A sírkamra is szakaszosan épült, eredetileg alabástrom falakkal és diorit-agyagpala padlóval rendelkezett, ezt cserélték később gránitra.
Dzsószer nekropoliszának távlati képe, Saqqara, Memphisz
Dzsószer fáraó kőszobra, a legrégebbi életnagyságú szobor kb. i.e. 2560-ból (Kairói Egyiptom Múzeum)
Lejárat a labirintusba
A labirintusban sok ezer állat múmiát is találtak, madarakat, kutyákat, majmokat, bikákat. A labirintust kék, türkízt utánzó mázas csempékkel díszítették. A máz anyaga az egyiptomi kék fajansz máz, porrá tört malachittal színezett csempe.
Kék fajansz csempék Dzsószer (2668-2649) piramisából
A színárnyalatokból észrevehető, hogy a receptúra térfogat vagy súlyarányait elég pontosan betartották, bár a kék szín égetéskor 1050 fokon zöldre váltott. A
színeltérés másik oka lehet a több mint 4500 év is, a mindig jelen lévő aktuális szennyező anyagok. Az üvegcsempéket darabonként öntötték, mészkő sablonokba.
UGRÁSSZERŰ TECHNIKAI FEJLŐDÉS I.E. 2650 KÖRÜL EGYIPTOMBAN DZSÓSZER FÁRAÓ IDEJÉN
I.e. 2680 -2570 közötti időszakban, Huszehemui - Dzsószer - Snofru - Hufu fáraók idején ugrásszerű technikai-technológiai fejlődés történt Egyiptomban: (a következő hasonló ugrásra egy évezredet kell várni, https://bencsik.rs3.hu/component/content/category/218-egyiptom-technikai-fejlodese-i-e-1200-ig.html?layout=blog&Itemid=101 , és Haszehemui fáraó uralkodására visszatérünk).
A fejlődés jellemzőit a régészeti leletek és Dzsószer szobor felírata alapján felsoroljuk:
* az első piramisok építése, melyek egyben az első kőépületek, addig vályogtégla palotákat és masztabákat (sírokat) építettek,
* több tízezer fajanszcsempét (https://en.wikipedia.org/wiki/Egyptian_faience) és 40 ezer kőedényt találtak a Dzsószer (i.e. 2668 – i.e. 2649) piramis alatt, az egyiptomi kékfesték ( https://hu.wikipedia.org/wiki/Egyiptomi_k%C3%A9k) feltalálása. A csempék színező anyaga egyiptomi kék néven híres festék volt, feltehetően a Sinai-félszigeten talált türkíz színét utánozták a kékfestékkel. A Sinai-i türkíz-malachit lelőhelyet már néhány száz éve ismerték voltak Dzsószer idején, és a kék előállításával a mai napig kísérleteznek. A kékfesték receptjei idő és hely függvényében változtak, - el is veszetek egy időre-, szóda helyett fahamut, helyi kvarc homokot és helyi mészkövet használtak.
Dzsószer zöldes fajanszcsempéi, a szin 1050 fokon kékről zöldre vált
Léteztek porrá tört féldrágakövekből készített kerámia-zománcok, fajanszok is, türkiz, malachit felhasználásával. Pigment félék: a fehér színt (Felső-Egyiptom koronájának színét) mészkőpor és gipszpor (alabástrom pora) egyenlő arányú keverékéből állították elő, később ólomkarbonátból. A vörös színt (férfiak bőrszíne, Alsó-Egyiptom vörös koronájának színét) vasoxidból, a nők bőrszínét, a sárgát okkerből készítették, keverték. A zöldet a malachit nevű réz ásvány porából nyerték, szemfestéknek is használták. A feketét koromból, több ókori kultúrában is, és antimon-tartalmú szemfestéket használtak. Az egyik legérdekesebb lelet egy fajansz társasjáték i.e. 2700-ból:
"A bal oldalon látható a fajansz tábla, (Peribszen fáraó idejéből, i.e. 2700 körül, e fáraó alatt még ketté osztott volt, és a fáraó csak a birodalom egy része fölött uralkodott. Sírja tartalmazza az első teljes mondatot, melyet hieroglifákkal írtak. Ennél többet nem is tudunk róla), egy társasjáték szilikátos fajansz játék-táblája, mely Peribszen Abüdosz-i sírjából került elő, több darabban. A játék-szett többi része más korból származik, a középen látható golyók a Nagada II. időszakból, az elefántcsont oroszlánfigurák az I. dinasztia idejéről származnak. A mehen-nek nevezett játékot már az egységes egyiptomi birodalom kialakulását megelőzően is játszották. A teljes játék-szett három elefántcsont hím oroszlánból, három nőstény oroszlánból és 6x6 db színes golyóból állt." (https://maatkara.extra.hu/10tori/archaikus.htm).
* papiruszgyártás, tekercs (https://hu.wikipedia.org/wiki/Egyiptomi_k%C3%A9k) feltalálása,
* első nagy kőépítmények, templomok, Dzsószer sírkertje, a piramisokhoz vezető magasított utak,
* expedíció Bübloszba cédrusfáért. Felhasználása: árboc, emelők a piramisépíteseknél, épületfa, hajófa,
* i.e. 2600 után az első kőkikötő kőmólóval (https://en.wikipedia.org/wiki/Wadi_al-Jarf, lehetséges Punti expedíció, vagy csak a Sinaii-félszigetre. Megj.: még a dór görögök is homokos partokra húzva tárolták a hajókat, az ókori kikötőkben építették a hajókat. A piramisköveket Turából szállító brigádjának naplója, papirusza,
* rézolvasztás a Buhen-i rézolvasztóban (https://en.wikipedia.org/wiki/Buhen), a rezet ékszerek, edények készítésére használták, kevés arzénbronz, termésfém szerszámuk volt, kőszerszámokat használtak,
* nem ismerték a kereket, Sumerban volt kerék,
* Iparszerű kötél- és zsinórgyártás a halászathoz, a nádhajókhoz, nádépületekhez, fahajókhoz, az emelőkhöz, a szállításhoz.
Kötélgyártás, ismerték a pászmák ellenkező sodrását (Wikipedia)
* Hajóépítés: varrott, csapos rövidpalánkos, sok kormányevezős vitorlások építése 104 cm-es mézgás akáciafa (nem akácfa!) palánkokból, cédrusfa árbocokkal és kormányevezőkkel. Először a palánkokat erősítették össze, és utána építették be a kereszttartókat, és a hosszanti merevítőkötelet. A fűrészt, vésőt, hasító baltát, hántolóbaltát és a fúrót ismerték. Kovakőből, (bronz szerszámok általános használatára csak a hükszosz időktől vannak bizonyítékok, ), arzénbronzból készített szerszámaik is voltak. Tudták hosszanti palánkokat toldani csapokkal, combvastagságú hosszanti merevítőkötéllel fogták össze a palánkokat.
Az első fahajó ábrázolás egy falikép, i.e. 2600 körül Snofru fáraó sírjából.
Kairói Régészeti Múzeum: Snofru (i.e. 2613-2589, Sneferuan) fáraó sírjából falikép i.e. 2600 körül, a sarló alakú hajó orrában a mélységmérő.
Az első varrott-csapos kőszállító hajóábrázolás, az "A" alakú árbocot használták kövek emelésére, emelőként.
Snofru fáraót (Hufu fáraó apja, https://hu.wikipedia.org/wiki/Sznofru), i.e. 2613-2589) tartják a tengerhajózás megalapítójának. Három vagy négy is piramist épített: a szeilai piramist Fayumtól K-re, a mejdúmi piramist részben, és a Tört és Vörös piramisokat. A Palermói kő (https://hu.wikipedia.org/wiki/Palerm%C3%B3i_k%C5%91) szerint Snofru fáraó idején, i.e. 2600 körül már bizonyosan építettek cédrusfa tengerjáró hajókat: "A Palermói kő a legkorábbi egyiptomi évkönyv feljegyzéseit megörökítő hatalmas diorit vagy fekete bazalt kőtábla töredéke. Feltehetőleg a legrégebbi ókori egyiptomi történelmi szöveg... A tábla egyik oldalán a legrégebbi időktől a IV. dinasztiáig terjedő, a másikon az V. dinasztia uralkodási ideje alatt történt események évkönyvi adatai lettek feljegyezve. Az események felsorolása (elsősorban kultikus cselekmények, építkezések, egy-egy hadi vállalkozás stb.) az V. dinasztia korához közeledve egyre bővebbé válik..." A hajókra vonatkozó rész Snofru fáraó idején: "Mindkét ország dicsérete” nevű, több féle fából készült, 100 öl hosszú hajó építése..." ( Alsó- és Felső-Egyiptom a két ország, 1 öl kb. 52 cm). Snofru " számos hajót építtetett, melyek között akadtak tengerjárók is. A Palermói kő említ egy Bübloszba indított expedíciót is, ahonnan 40 hajóval különleges fát – alighanem cédrust vagy valamilyen tűlevelűt – hoztak a 13. uralkodási évében." [https://en.wikipedia.org/wiki/Sneferu] Ókori cédrusgerendákat Sznofru első dashúri piramisában, a Tört Piramisban is találtak. Birodalmát rend és gazdagság jellemezte, Líbiában, Núbiában és a Sinai félszigeten is hadakozott, Libanonig nyomult. Ókori cédrusgerendákat.
Hajókról kép csak Sahuré faraó idejéből van:
Tengeri sarló alakú vitorlás képe Sahuré (kb. i.e. 2492- i.e. 2475 között) fáraó sírjából (Abusir), hosszanti merevítő kötéllel, lehajtott árboccal (3. 27.o.)
Sahuré idejéből, i.e. 2480 körüli tengeri vitorláshajó modellje (a Puntba szervezett expedícióknak nincsenek nyomai Dzsószer és Hufu idejéből, https://warther.org/Carvings.php)
Dzsószer idejétől a Tura- i köbányából a piramisok fehér mészkő fedőköveit szállították át a Níluson fahajókkal, piramisonként kb. 15--25 ezer tonnát. A tőbbi piramis kővet nem kellett átszállítani a Níluson, kivéve a több 10 tonnás asszuáni gránittömböket, melyeket hajókkal szállítottak.
Az első nagy nílusi kőszállító hajót, majd a tengerjáró hajókat akáciafából készítették már Dzsószer fáraó idején (i. e. 2668–2649), mert kevés volt a cédrusfa, az utóbbit árbocnak, evezőkormánynak, emelőknek, épületfának, füstölőknek használták. Az első akáciafa hajók építésének idejére vonatkozóan nincsenek közvetlen bizonyítékok, de az első piramis építéséhez és a piramis terevezőjéhez Imhotephez köthető a rövidpalánkos hajók építése i..e. 2650 körül. I.e. 2600-ból már van közvetlen bizonyíték, egy falikép Snofru sírjából. Imhotep - az első piramis tervezőjeként- gondoskodott a Nílus másik partjáról a piramiskövek átszállításáról is a Tura-i kőbányából a címjegyzéke szerint.
A turai fehérkőből (a Nílus Memphisszel ellentétes oldalán fekvő bányából származó Tura-i mészkőből) készült híres fal vette körül Memphiszt. Az É-i fővárost Menesz (Narmer) fáraó alapította i.e. 3000 körül, amit gátak védtek a Nílus éves áradásai ellen. Memphisz a Menes fáraó által épített fehér kőfalról kapta nevét is (https://www.ancient-origins.net/news-history-archaeology/russian-archaeologists-unearth-legendary-white-walls-memphis-002927). A fal kövei még néhány ember által mozgatható méretűek voltak. Dzsószer fáraó piramisának építésénél merült fel először igény a nehéz, nagy (2-3 tonnás vagy még nagyobb) piramiskövek szállítására. A cédrusfa törzseket emelőnek -és árbocnak- is használták a nagy kövek szállításánál.
Imhotep mérnök-orvos volt a mai fogalmak szerint (https://egyptmanchester.wordpress.com/2020/05/31/the-cult-of-imhotep-part-1/, Dzsószer szobrának talapzatán találhatóak Imhotep címei (Kairó, JE 49889) az Imhotep Múzeumban, Szakkarában) a Harmadik dinasztia (i. e. 2686 - i. e. 2610 körül) fáraójának, Dzsószernek a vezírje (a vezír az ókori Egyiptomban a fáraót szolgáló legmagasabb rangú tisztségviselője) volt, https://hu.wikipedia.org/wiki/Vez%C3%ADr_(%C3%B3kori_Egyiptom), a szakkarai lépcsőspiramisának építésze, amely az első ismert nagy kőépítmény.
Imhotep volt felelős a kiterjedt, udvarokból és kápolnákból álló halotti sírkert tervezéséért és megépítéséért, amelyet később soha nem sikerült még másolni sem. A Lépcsős piramist hat kb. 10 méter magas, mészkőből készült, egymásra rakott mastabából építette. A Dzsószer szobortalapzat felírata: Imhotep neve és titulusainak felsorolása, például "az építő, szobrász és a kővázák készítője", a "kőművesek és festők felügyelője", "királyi kancellár", "a nagy kastély ura" és a "legnagyobb látnok", a "legfőbb ács", a "kikötők mestere", a "bűbloszi cédrusfa felelőse"...A legszokatlanabb cím azonban az "Alsó-Egyiptom királya, a két testvér", vita folyik az utóbbi cím tényleges jelentéséről, arra utalhat, hogy Imhotep egyenrangú volt a királlyal. Imhotep hírneve halála után is megmaradt. Kialakult kultusza, amely az írástudását -megújította a papiruszgyártást-, és orvosi képességeit is tisztelte. A negyedik dinasztia (i. e. 2613-2494 körül) királya, Menkaure uralkodása alatt - mindössze már 100 évvel a halála után - vált félistenné és a kultusz évszázadokon át fennmaradt. A "torinói papiruszok" azt mutatják, hogy Imhotep melléknevei az Újbirodalom (i. e. 1570-1077 körül) idején bővültek is, amikor is a "főíró", a "főpap", a "bölcs" és a "Ptah fia" címeket kapta -, félistenként tisztelték még ekkor is.
Imhotep titulusai
*Hufu (Kheopsz, i.e.2589 - i.e. 2566) fáraó építette az első kőkikötőt a Vörös-tengeren (https://en.wikipedia.org/wiki/Wadi_al-Jarf). Létezik közvetett bizonyíték -punti elektrum, aranylelet- arra vonatkozóan, hogy Hufu idejében már indítottak expedíciót Puntba (a mai Eritrea területére) és a Sinaii- félszigetre biztosan.
A cédrusfa Dzsószer fáraó idejéből:
Cédrusból készült fatábla Dzsószer utódjának idejéből, i.e. 2635 körül, de cédrusfát már kb. i.e. 3000-től használtak épületekhez
Cédrusból készült fatábla, Hesi-Ra, a történelem első fogorvosa, a III. Dinasztia idején (i.e. 2686 -2613)
"Hufu fáraó piramiskörzetében öt bárka vermet fedeztek fel. Legnagyobbjuk 51,5 méter hosszú, legmélyebb részén 7 méter mélységgel, legszélesebb helyén 8 méteres méretekkel. Az ásatásán kötéldarabokat és aranyozott fa maradványokat is találtak, ami azt jelenti, hogy ezekben valódi hajókat helyeztek el. A bárkagödrökben feliratos mészkőtöredékeket, gránitszobor-darabot, egy vörös agyagedény darabjait találták meg, megerősítették ismereteinket arról, hogy a piramis Hufu tulajdona volt. Egyenként 40 darab 17-20 tonnás mészkőtömbbel volt lezárva, az első ismert cédrusfa ókori hajót 1224 darabban találták meg. A darabokat 14 évi munkával (1968-ra) Ahmed Júszuf Musztafa vezetésével állították helyre. A bárka 43 méter hosszú, 5.9 m széles, de csak alig egy méter merülésű temetési bárka. Egy másik déli bárkagödröt még nem nyitottak fel, de kamerás szondával már felderítették, hogy a másikhoz hasonló hajót tároltak benne." (https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%ADzai_nagy_piramis#Templomok_%C3%A9s_felj%C3%A1r%C3%B3_%C3%BAt)
* Hufu fáraó cédrusfa temetési bárkája ma a Kairói Múzeumban megtekinthető restaurálták, kisebb csoda, hogy a sivatagi homok megőrizött egy cédrusfa Naphajót kb. i.e. 2570 -ből, Khufu, Hufu (Kheopsz) fáraó temetési hajóját (amelyek vitorla nélkül épültek), restaurálható állapotban (https://en.wikipedia.org/wiki/Khufu_ship):
A súlyát harmincegy-néhány tonnára becsüljük, kb. hatvan tonna cédrusfát szállítottak Bybloszból hajókon Memphiszbe a megépítéséhez. Hufu piramisa mellett öt darab Napbárkát találtak eltemetve, vályogtéglából épített sírokban, minden istennek külön hajót építettek a kutatók szerint.
Fenék-palánk az i.e. 2570-ből, (Hufu temetési hajója, 43,3 m x 6 m széles, hosszanti tartókötél, vitorla nélkül épült)
I.e. 2570 körül, Hufu (Kheopsz) fáraó temetési hajója, cédrusfa fenékpalánkkal (https://en.wikipedia.org/wiki/Khufu_ship)
Hufu fáraó, i.e. 2570, temetési Napbárkájának rajza, „varrott” evezős, hosszú palánkos bárka fedélzettel, mint 43.3 m hosszú, a tat- és orrtőke eltérő alakú, az első romjaiból rekonstruált hajó a korból (https://en.wikipedia.org/wiki/Khufu_ship)
Az orr-és tattőke (a Hufu hajó alapján) konstrukciója látható az ábrán:
A hajó építése:
A varrott hajók szerelése, azaz "varrása", a palánkokat hosszában is csapolták, a hosszanti tartókötél tartotta össze a palánkokat, a palánkközöket átfedő iszkába lécek a nádtörmelék tömítést tartották. A hajófenék legömbölyített volt, a hajók merülése 780 cm volt.
Varrott kereszttartók (az iszkába lécek később a hossztartók lesznek erősebb kivitelben), gerendák a fedélzet rögzítésére, a C-vel jelölt lécek alatt van a papirusz zsinór szigetelés. Fenékpalánkos Hufu hajóhoz múzeumi makett, i.e.2589-2566)
A nád- és fahajók egy sajátos tulajdonsága volt a korban, hogy nem süllyedtek el, amig ballaszt nélkül készültek. A nádhajók néhány hét alatt megszívták magukat vízzel, ekkor még lebegtek, újat kötöttek, és addig minden használat után kihúzták a partra a hajókat száradni, a fahajókat is. A hajók alját vastag fenékpalánk védte. Vékony kötelekkel, "varrással" erősítették össze a palánkokat, a módszert már az i.e. 3200-as években használták koporsók készítésére és utána még 5000 évig. A varrott fahajók szivárogtak, folyamatosan merték a vizet, ha megsérültek vagy megteltek vízzel, akkor haza vontatták őket, mert drága és ritka volt a hajófa agyag. A palánkok illesztéséiről tudjuk, hogy csapokkal, csiszolással, és a tömítésük papirusz zsinórokkal és törmelékkel történt. A zsinórra többszörös mennyiségű nádtörmelék került és belül leszorították lécekkel, amit "varrással", vékony kötelekkel erősítettek fel. A zsinór és a léc a víztől védte a papirusz törmeléket, hogy ne mossa ki a víz a törmeléket, és a zsinór is megdagadt vízben. Tömítőanyagként méhviaszt és gyantát használtak, az akáciafa és a cédrusfa is mézgás fák. (Egyiptomban a legközelebbi bitumen lelőhely Byblosztól É-ra, a mai Latakia kikötőnél volt. Angliában rekonstruálták egy Stonehenge kőszállító hajót, mai szerszámokat és bitument használva építették és először elsüllyedt.) A palánkok összeerősítése a bordák szerepét betöltő sűrűn szerelt kereszttartókkal történt, de ezek nem sokkal voltak hosszabbak a hajó félkeresztmetszeténél. A rövidpalánkos hajókon vastag kötél hossztartók a fedélzet felett futottak függőleges tartókon, és a hajótestet a kötéllel elől és hátul háromszor átkötötték, az ábrázolásokon sokszor csak az átkötéseket ábrázolták elől és hátul.
*A piramisok kikötőibe vezető utak, sírkertek: mára széthordták a piramiskertek, körzetek, kikötőik nemes és megmunkált köveit, a környék házainál és Kairó építésénél használták fel a mozgatható köveket. A régészek a 4600 éves, Snofru által építtetett Tört falú piramistól északkeletre egy kikötőnek használt épület 3 méteres falmaradványait is feltárták, amely a piramis egyik templomához, egy 140 méter hosszú töltésúton (rámpán) keresztül csatlakozott. Dzsószer és Hufu idejében a piramis mellé Temetési templomot, -a királyné piramisát Hufunál-, tároló épületeket építettek és körbe vették az egészet magas fallal, a Nílus parton pedig egy Völgytemplomot emeltek, nílusi kikötővel.
A kikötőkből a piramisokhoz vezető magasutakat, amelyek a piramisnál épült templomokat kötötték össze a Nílus-i kikötőkkel méltatlanul elfelejtettük, megemelt rámpa-utak, helyenként 38-40 méter magasak voltak:
Giza-i piramisok 2019-ben, a középső Hufu fáraóé, a legnagyobb piramis, a Hét csoda egyike
A piramisok építésének idején a Nílus egyik ágát kiszélesítették, az építési terület re vezették a folyót és kikötőket építettek (https://phys.org/news/2022-08-khufu-nile-river-giza-stones.html)
NAPBÁRKÁK
A Napbárkák (megj.: a felsorolás vége), a fáraók temetési hajóira vonatkozó weboldal: (https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_Egyptian_solar_ships#Comparative_table_of_solar_ships), egyben a legrégebbi ismert fahajók építésének története. A Napbárkákat mézgás libanoni cédrusfából építették kb. i.e 2600-tól az ókori Egyiptomban, felépítményekkel: naptetőkkel, fedélzettel. A sólyomkultusz idején, a kora i.e. 2700-as évek előtt még tamariszkusz fából építették a fáraók utazási és temetési hajóit (https://en.wikipedia.org/wiki/Abydos_boats), de lehetséges, hogy ekkor még nem kultikus céllal temették hajókat a masztabák mellé, csak később alakult ki a Napkultusz.
Az "első ismert bárkák a II. dinasztia Haszehemuima nevű (i.e. 2700 körül) uralkodójának sírja mellett találhatóak. Itt mindjárt 12 darab, egy sorban elhelyezett, gondosan épített vályogtéglával bélelt gödörben voltak a 19 és 29 méter közötti hosszúságú valódi fahajók. Az elrendezés nagysága azt sejteti, hogy egy korábbi hagyomány tovább éléséről van szó, nem az első előfordulásáról."(https://hu.wikipedia.org/wiki/Napb%C3%A1rka)
Haszehemui fáraó (hozzávetőlegesen i. e. 2700 - i. e. 2680 között, https://hu.wikipedia.org/wiki/Haszehemui), az első fáraó, akinek az idején biztosan építettek temetési bárkákat, bár léteznek bizonytalan korábbi leletek (https://warther.org/Carvings.php)
|
| Khufu First Solar ship |
c. 2566 BC |
1 |
South of Khufu pyramid, Giza |
Grand Egyptian Museum, Giza |
43.6 m long & 5.9 m wide |
King Khufu |
1954 by Kamal el-Mallakh |
Ship pit preserved containing the wood of a ship, which was later reconstructed |
 29°58′41″N 31°08′04″E |
| Khufu Second Solar ship |
c. 2566 BC |
1 |
South of Khufu pyramid, Giza |
2nd Solar Ship pit, Khufu pyramid complex, Giza |
N/A |
King Khufu |
1954 by Kamal el-Mallakh & 2012 |
Ship pit preserved containing wood of ship to be reconstructed |
29°58′41″N 31°08′04″E |
| Hetepheres I Solar Ship |
c. 2589–2566 BC |
1 |
Pyramid of Hetepheres (GIa), Khufu pyramid complex, Giza |
N/A |
N/A |
Queen Hetepheres I |
N/A |
Boat pit preserved |
29°58′41″N 31°08′04″E |
| The Ka Solar Ship |
c. 2566 BC |
1 |
Pyramid of the Ka, Khufu pyramid complex, Giza |
N/A |
N/A |
King Khufu |
1954 |
Boat pit preserved |
29°58′41″N 31°08′04″E |
| Other Khufu Solar ship |
c. 2566 BC |
3 |
East of Khufu pyramid, Giza |
N/A |
N/A |
King Khufu |
N/A |
Ship pits preserved |
29°58′41″N 31°08′04″E |
| Khentkaus I Solar ship |
c. 2445 BC |
2 |
Pyramid of Khentkawes in Giza (LG 100), Giza |
N/A |
N/A |
Queen Khentkaus I |
1906 by Borchardt |
Ship pits preserved |
29°58′41″N 31°08′04″E |
| Khafre Solar Ships |
c. 2570 BC |
7 |
5 around the Upper temple: 2 on north side & 3 on south; 2 in tunnels of Lower temple; Khafre pyramid complex, Giza |
N/A |
N/A |
King Khafre |
1837 by John Perring ? |
Ship pits preserved |
29°58′34″N 31°07′51″E |
| Nyuserre Ini Solar ship |
c. 2421 BC |
1 |
Outside the temple on the south-east corner of Niuserre Sun Temple, Abo Gorab, Abusir |
Boat pit preserved |
N/A |
King Nyuserre Ini |
1905 |
Boat pit preserved |
29°54′N 31°12′E |
| Den Solar ship |
c. 2935 BC |
2 |
Northern area of Mastaba number six, Abu Rawash |
National Museum of Egyptian Civilization |
6 m length and 1.5 m wide |
King Den |
2012 |
Preserved |
30°01′55″N 31°04′30″E |
| Djedefre Solar Ship |
c. 2575 BC |
1 |
East side of the pyramid complex of Djedefre, Abu Rawash |
Louvre, France |
35 m long & ? m wide |
King Djedefre, son of Khufu |
1901 |
Boat pit preserved, beautiful heads carved into the likeness of Djedefre were found here |
30°01′55″N 31°04′30″E |
| Neferirkare Solar Ships |
c. 2483–2465 BC |
2 |
North & South sides of Neferirkare pyramid, Abusir |
Mentioned in a papyrus |
N/A |
King Neferirkare Kakai |
1904? by M. Verner |
Only dust remains boat pits preserved |
29°54′N 31°12′E |
| Neferefre Solar Ships |
c. 2445 BC |
5 |
Funerary temple of Neferefre, Abu Sir |
N/A |
N/A |
King Neferefre |
N/A |
Boat pits preserved |
29°54′N 31°12′E |
| Ptahshepses Solar Ships |
c. 2445–2421 BC |
2 |
Southern part of the complex of the vizier Ptahshepses, Abu Sir |
N/A |
N/A |
Ptahshepses |
N/A |
Boat pits preserved |
29°54′N 31°12′E |
| Hor-Aha Solar ships |
c. 2775 BC |
14 |
Between the Shunet ez-Zabib and the Western Mastaba, Abydos |
N/A |
18–27 m long & 2.5 m wide |
King Hor-Aha |
1991 |
Fragile boat remains |
26°11′06″N 31°55′08″E |
| Khasekhemwy Solar Ships |
c. 2675 BC |
12 |
Umm el Qa'ab, Abydos |
N/A |
25 m long & 2.5 m wide & 0.5 m deep |
Khasekhemwy |
2000 by D O'Connor |
Fragile boat remains |
26°11′06″N 31°55′08″E |
| Senusret III Solar ships |
c. 1839 BC |
6 |
Near the pyramid of Senusret III, Dashur |
One in Carnegie Museum of Natural History in Pittsburgh, USA and one in the Field Museum of Natural History in Chicago, USA; two in The Sharm El-Sheikh Museum & 2 were lost? |
10–18 m long & 5.9 m wide |
King Senusret III |
1893 Jacques de Morgan |
Well preserved |
29.80°N 31.24°E |
| Amenemhat III Solar ship |
c. 1814 BC |
1 |
South perimeter of Amenemhat III pyramid, Dashur |
Decomposed |
15 m long & 5.7 m wide |
King Amenemhat III |
? |
Ship pit preserved |
29.80°N 31.24°E |
| Saqqarah First dynasty Solar boats |
c. 3100–2890 BC |
3 |
Tomb S 3357, Saqqara |
N/A |
N/A |
First Dynasty of Egypt kings |
1957 by W. Emory |
Ship pits preserved |
29.871264°N 31.216381°E |
| Kagemni Solar ships |
c. 2345 – 2333 BC |
2 |
Tomb of the vizier Kagemni, Saqqara |
N/A |
N/A |
Vizier Kagemni |
N/A |
Ship pits preserved |
29.871264°N 31.216381°E |
| Unas Solar Ship |
c. 2345 BC |
2 |
150 meter from the funeral Temple of Unas Pyramid, Saqqara |
N/A |
44 m long & ? m wide |
King Unas |
? |
Ship pits preserved |
29.871264°N 31.216381°E |
| Tarkhan Solar ship |
c. 3100–2890 BC |
? |
Tarkhan (Egypt) or Kafr Ammar |
N/A |
N/A |
First Dynasty of Egypt kings? |
1913 by Flinders Petrie |
N/A |
29.500°N 31.225°E |
| Helwan Solar ships |
c. 3100–2890 BC |
5 |
Tombs 762 H5, 649 H5, 1502 H2 and 680 H5), Helwan |
N/A |
N/A |
First Dynasty of Egypt kings? |
1940s by Z Saad |
N/A |
29°58′41″N 31°08′04″E |
| Senusert I Solar Ship |
c. 1926 BC |
1? |
Pyramid of Senusret I, Lisht |
N/A |
N/A |
King Senusret I |
? |
40 timbers preserved |
29°34′13″N 31°13′52″E |
| Amenemhat I Solar ship |
c. 1962 BC |
1 |
Pyramid of Amenemhat I, Lisht |
N/A |
N/A |
King Amenemhat I |
? |
N/A |
29°34′13″N 31°13′52″E |
| Imhotep Solar ship* |
c. 2650–2600 BC |
1 |
Pyramid of Imhotep?, Lisht |
N/A |
N/A |
Chancellor Imhotep |
? |
N/A |
29°34′13″N 31°13′52″E |
A Napbárkák cédrusfából készített fenékpalánkos, hosszú-palánkos, "varrott", csapos, evezős temetési hajók voltak. Mind a két elnevezést használják az irodalomban. Cédrusfa épületgerendákat is már i.e. 3000 körül használtak az ókori Egyiptomban, árbocnak, füstölőnek is használták a cédrust. A libanoni cédrusrönköket Bybloszból (1,2) szállították Memphiszbe, Dzsószer idején az Imhotep nevű vezírje volt a bübloszi cédrusfák szállításának a felelőse. Később Byblosz-hajónak is nevezték a bybloszi cédrusfából épített temetési hajókat. A cédrusfák Libanonban 1550 méter felett voltak találhatóak, harminc ember volt szükséges egy 30 méteres, kb. egy tonnás rönk az erdőből történő kivonszolásához. Byblosz és környéke több ezer évig egyiptomi fennhatóság alatt volt, katonai helyőrség felügyelte.
A cédrusfa épületgerendák használata több évszázaddal megelőzi a cédrusfa Naphajók építését. Talán a cédrusfa ismerete a sumerektől származik, mert i.e 3400 körül bizonyíthatóan volt egy sumer enkláve a Nílus-deltai Butóban (2), a Delta akkori fővárosában. A sumerek i.e. 3400 körül érkeztek a Nílus-Deltába nádhajókkal, tudni lehet, hogy nem építettek fahajókat. Csak hajóval volt járható a Delta K-Ny-i irányban. Sok gyantát használtak, égettek, a cédrusfát és olaját illatosításra is használták. Nyitott és fontos kérdés, hogy a temetési hajók -amelyek tengeri hajózásra alkalmatlanok- építése előtt hogyan szállították az egyiptomiak a néha közel egy tonnás cédrusrönköket a Nílus-deltába, kb. 500-600 km távolságra Bybloszból? Semmi sem utal arra, hogy a szárazföldön szállították volna, valószínűleg a vitorlás nádhajók mellé kötötték a rönköket, nem tudjuk. Megjegyzendő, hogy a cédrusfa olyan becses kincs volt, hogy a feliratok szerint később hajókon szállították a rönköket. Több mint 2000 évvel később a föníciaiak hajókkal vontatták az Eufráteszen. Az egyiptomiak feltehetően korábban nádhajó-expedíciókat indítottak a Deltából Bybloszba i.e. 3000 előtt a nádhajók árbocaihoz, jelvénytartó rúdjaihoz, az épületek mennyezeteihez - az emeletek, gabonaraktárak padlózatának tetőgerendákhoz- használt, a Napbárkákhoz, temetési hajókhoz szükséges cédrusgerendákért.
A cédrusfa rönkök megmunkálása kovakő szerszámokkal történt. Majd az i.e. 1600-as években a hükszoszok ismertetik meg a bronzból (az ötvözött ónbronzból) készült szerszámokat Egyiptommal. Voltak termésfém arzénbronzból készített szerszámaik is, de elenyésző számban. A rezet ismerték -pl. badari rézgyöngyök, buheni rézolvasztó két évszázadig működött Nubiában Hufu idején (2)-, de a réz puha fém, alkalmatlan szerszámok készítésére. Ügyesen megmunkálták, fúrták, vésték, fűrészelték, hasították és csiszolták a köveket és a fát, fennmaradtak a faliképek a kő- és famegmunkálásról és a szerszámokról. A nagy köveket, kőszobrokat szánokon szállították a sivatagban, "A" alakú emelőkkel emelték a helyükre.
VÖRÖS-TEGERI HAJÓÉPÍTÉS
A Vörös-tengeren nem csak a part mentén hajóztak az egyiptomiak. Itt volt Hufu fáraó idején, i. e. 2570 körül az első kőből épített kikötője, (https://en.wikipedia.org/wiki/Wadi_al-Jarf), ahonnan a Sinaii-félszigetre jártak türkízért és malachitért, szép zöld kövekért. Egy nagy vízmosásnál található, amely a Nílus-völgy és a Vörös-tenger közötti ehyik fő közlekedési folyosó volt, és a keleti sivatagot szeli át. A kikötő szemben, a tenger túloldalán egy kis köralakú erődítmény található. Egy némileg hasonló ősi kikötő található Ain Sukhnánál, a Wadi al-Jarftól kissé északra, amit Hufu utódjai használtak.
A kőkikötő az egyiptomi negyedik dinasztia idejéből származik, körülbelül 4500 évvel ezelőttről, több mint 100 kőhorgonyt is felfedeztek és sok papirusztöredéket találtak, amelyek betekintést nyújtanak a piramiskövek szállításának módjába. Ezek a papiruszok a legrégebbiek, amelyeket Egyiptomban találtak.
Kapcsok a móló köveiben
Punt (https://en.wikipedia.org/wiki/Land_of_Punt) D-n egy ősi királyság volt, amelyet az ókori egyiptomi kereskedelmi feljegyzésekből ismerünk. Elektrumot (arany-ezüst termésfém), obszídiánt, illatos gyantákat, ébenfát, elefántcsontot és vadállatokat hoztak puntból. Szomália és Eritrea közelében lehetett. Hatsepszut halotti templomának falán található egy falikép, amely egy Puntba induló királyi expedíciót ábrázol, de a legkorábbi feljegyzett ókori egyiptomi expedíciót Puntba az V. dinasztia (i. e. 25. század) Sahure fáraó szervezte. Hhufu fáraó idejében is van aranylelet Puntból. Ezután a hatodik, a tizenegyedik, a tizenkettedik és a tizennyolcadik egyiptomi dinasztia idején további expedíciók indultak Puntba. A tizenkettedik dinasztia idején a Punttal folytatott kereskedelmet a népi irodalom a Hajótörött tengerész meséjében ünnepelte. A XI és XII. Dinasztiák idején is történtek sikeres expedíciók, de nem mindegyik expedíció volt sikeres.
Az i.e. 1460-as punti expedíció faliképe
A tizennyolcadik egyiptomi dinasztia idején Hatsepszut öthajós Vörös-tengeri flottát épített, hogy a núbiai aranyért cserébe árukat hozzon Karnakba. A leghíresebb expedíció, amely Puntba hajózott. Faliképei sokat elárulnak a sziget királyairól, lakóiról, lakóhelyéről és fáinak sokféleségéről, felfedve, hogy a sziget "az istenek földje, messze keletre, a napkelte irányába eső hely". Hatsepszut királynő uralkodása idején, az i. e. 15. században a hajók rendszeresen átkeltek a Vörös-tengeren, hogy bitument, türkízt, faragott amuletteket és más árukat szerezzenek be a tenger másik partjáról. Punti expedíciója kereskedelmi küldetés volt, a puntiak "nemcsak saját termékeikkel, tömjénnel, ébenfával és rövidszarvú szarvasmarhával kereskedtek, hanem más afrikai államokból származó árukkal is, köztük arannyal, elefántcsonttal és állatbőrökkel, tömjénnel, mirhával, obszídiánnal.
Expedíció a Vörös-tengeren Punt országába i.e. 1460 körül, hosszanti merevítő kötéllel, hamis keeles hajó (Wikipedia)
Hatsepszut 18. dinasztiabeli utódai, mint III. Thotmész és III. Amenhotep folytatták a Punt-tal folytatott kereskedelmet, és még a 20. Dinasztia elején is folytatódott mielőtt végleg megszűnt volna. Az I. Harris papirusz, egy korabeli egyiptomi dokumentum, amely a 20. dinasztia elején uralkodó III. Ramszesz uralkodásának idején történt eseményeket részletez, leírást tartalmaz egy egyiptomi expedíció Puntból való visszatéréséről: biztonságban megérkeztek a nílusi Koptosz- ba. Az árut a szárazföldön való utazáshoz szamarakra és emberekre pakolták, Koptosz kikötőjében átpakolták őket hajókra. Az árukat és a puntiakat továbbküldték a folyón felfelé, ünnepélyes keretek között érkeztek meg.
Hatsepszuth fáraónő Punt-i expedíciós hajója i. e. 1460 körül
A hajó leírása: rövid (két könyök, kb. 104 cm-es) élüknél illesztett (karvel), tehát nem átfedésben lévő mézga tartalmú akáciafa palánkokból készült evezős-vitorlás hajó, a vitorlát csak hátszélben használták. Két, karral forgatható kormányevezővel kormányoztak. A makett igen jó minőségű és mérethű. A hamis keel hükszósz eredetű fenékgerenda, nem csak keel-ként működött, merevítette is a hajótestet és védte a hajó alját. A hajó hosszanti merevítését a fedélzet felett futó vastag kötél biztosította, háromszor átkötötték vele a hajótest két végét. A hajók víz alatti része lapos volt, kisebb mint egy méteres volt a merülése. Az egy évezreddel korábban már épített rövidpalánkos hajókhoz viszonyítva Hatsepszuth hajója pózna árbocos volt (a korábbit "A" alakú bipod árboccal építették és 2x3 kormámyevezővel és false keel nélkül, fenékpalánkra.)
EGYIPTOMI MÉRÉSTECHNIKA, MÉRTÉKEGYSÉGEK (https://www.britannica.com/science/measurement-system#ref360953)
A négy alapvető mérőszám: tömeg (súly), távolság vagy hossz, terület és térfogat (helyett esetleg folyadék vagy szemcseméret). A mértékek egyezményes egysége az alapgondolat. Az egység egy mennyiség neve, például kilogramm vagy font. A mértékegység a mértékegység fizikai megtestesülése, mint például a párizsi Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Iroda által a kilogramm mértékegységeként használt platina-irídium henger. Ősi mediterrán rendszerek: a testméretek és a közönséges természeti tárgyak szolgáltattak alapot a korai lineáris mérésekhez; a korai súlyegységek véletlenszerűen származhattak bizonyos kövek vagy edények használatából, vagy annak meghatározásából, hogy egy személy vagy állat mit tudott felemelni vagy elszállítani.
Az egyiptomi cubitot (a könyököt, mint mértékegységet) általában úgy ismerik el, mint az ókori világ legelterjedtebb lineáris mérési szabványát. Az i. e. 3000 körül elterjedt mértékegység alapja a kar hossza volt a könyöktől a kinyújtott ujjhegyekig, és egy fekete gránitból készült királyi mester-cubit volt, amelyhez képest az Egyiptomban használatos összes cubitpálcát rendszeres időközönként megmérték. A királyi cubit (524 mm vagy 20,62 hüvelyk) bonyolult módon volt felosztva. Egy ujjperec-nyi hosszból 28 darab volt a királyi cubitban. Négy ujjperec egy tenyérnek, öt egy kéznek felelt meg. (Tizenkét ujjperec, azaz három tenyér, egy kis tenyérnek felelt meg. Tizennégy számjegy, azaz fél könyök, egy nagy ölnek felelt meg. Tizenhat számjegy, vagyis négy tenyér, egy t'ser. Huszonnégy számjegy, azaz hat tenyér, egy kis könyök.) Kötél mérőeszköz esetén csomókat kötettek a kötélre megfelelő távolságokra.
A fél könyökös köbölpálca pontosságát bizonyítják a gízai Nagy Piramis méretei; bár ezreket foglalkoztattak az építésénél, oldalai legfeljebb 0,05 százalékkal térnek el a 230,364 méteres (9069,43 hüvelyk) átlagos hosszától, ami arra utal, hogy az eredeti méretek 440 x 440 királyi köböl voltak.
Az ókori Egyiptomban a Nílus völgyében a királyi földmérők végezték a birtokhatárok kitűzését és ezt a munkát a földmérőknek évről évre meg kellett ismételni, mivel a Nílus évenkénti áradása elmosta a földek korábban kijelölt határait. A királyi földmérők csomókkal 3, 4 és 5 részre osztott kötelet használták a derékszög előállítására. Ehhez összesen 13 darab egyforma távolságban kötött csomóra volt szükség, a kifeszített kötéllel tudtak távolságot is mérni.
Használták a kétkarú mérleget (4)
Egyiptomi mérőpálca, súlyok (4)
Az egyiptomi súlyrendszer alapja a sárkány-nak nevezett egység volt, amelynek tizedes arányban 10 sárkány egyenlő 1 debennel, 10 deben pedig 1 sep volt. Az egyiptomi történelem hosszú ideje alatt a sárkány súlya korszakonként változott, és 4,5 és 29,9 gramm (0,16 és 1,05 uncia) között mozgott. Körülbelül 3500 különböző súlyt találtak az ókori Egyiptomból, némelyik alapvető geometriai formákat, mások emberi és állati alakokat ábrázolnak.
Súlyok (4)
Az ókori egyiptomiak számírását 4000 éves papirusz leletekről ismerjük. (https://matekarcok.hu/az-ogyiptomi-matematika/) Könnyen érthető, egyszerű rendszer. 10-es számrendszerben, de helyi érték nélkül számoltak. Külön jele volt az egyesnek, a tízesnek, a százasnak és az ezresnek. Ezekből állították össze a számokat, és ők tőlünk eltérően jobbról balra írtak. Persze ennek az egyszerűségnek van ára, a nagyon hosszú számokat nehéz volt kiolvasni. Érdekesség: a Nagy piramis un. királyszobájának méreteiben (Lapátló:≈7.57 m; alapél≈10.5 m; testátló: ≈12,94 m.) az ismert pitagoraszi számhármas a 3, 4, 5 fedezhető fel (az egység ≈2,59 m).
Az ó-egyiptomi matematikáról sok mindent a Rind-féle papiruszról tudunk, i.e. 1750 körül készült, az egyiptomi Ahmesz írnok által összeállított számtan és mértankönyv. Ebben Ahmesz a többek között leírja, hogy hogyan lehet kiszámítani egy trapéz alakú (levágott csúcsú háromszög) szántóföld területét, egy gúla térfogatát. Található rajta törtek, elsőfokú egyismeretlenes egyenlet. A dokumentumot ma Londonban őrzik. Az ó-egyiptomi matematika egyik legnagyobb eredménye a csonka gúla térfogatának a kiszámítása. A papiruszok tanúsága szerint az ókori egyiptomiak ismerték számtani és mértani sorozatot. A henger, mint gabonatartály is feltűnik a Rhind papiruszon. Ez azt is mutatja, hogy a körhenger, kocka, és a téglatest térfogatát ki tudták számítani. A kör területét a t=(d−d/9)2 képlettel számolták, ahol d a kör átmérőjét jelöli. Itt tehát a π helyett a 25681= 3,1605 számmal dolgoztak, ami közel van a π tényleges értékéhez.
UGRÁSSZERŰ TECHNIKAI FEJLŐDÉS I.E. 1600 KÖRÜL UGARITBAN, É-FÖNICÍÁBAN
Hufu (Kheopsz) fáraó után közel egy évezredig, az i.e. 1600-as évekig nem volt számottevő technikai fejlődés Egyiptomban, akkor is ÉK-felől, a Delta irányából érkező külső hükszósz hatásra. A hükszoszok egyiptomi fővárosa a Deltában, Avarisban volt. Elgondolkodtató, hogy az ókori Egyiptomban a gyors technikai fejlődés egyénhez, -az i.e. 2600-as években Imhotephez-, az i.e. 1600-as években pedig külső, hükszósz hatáshoz volt köthető. A kutatók Egyiptom bezártságával magyarázzák, Szíriával, Mezopotámiával a tenger és egy egy viszonylag szűk átjáró kapcsolta össze a Deltánál.
Egy említésre méltó imert hajó képe egy évezreddel későbbi, közel változatlan építéssel, hosszanti tartó kőtéllel, false keellel:
Rövidpalánkos vitorlás i.e. 1500 körül (Karnak-i TT69-es sirkép, 18. Dinasztia idején, https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Maler_der_Grabkammer_des_Menna_013.jpg )
Az ókor tudományos-technikai fejlődése az ókorban véletlenszerű volt, az egyén -mint Imhotep, Arkhimédesz, Aristotelesz és sok más ókori tudós- szerepe döntő volt a fejlődésben. A gabonatermesztéssel kapcsolatos igények serkentették a -néha öncélú- tudományos vélekedéseket. Európa technikai fejlődése a Római Birodalom bukása után mintegy egy évezredre megállt (1), de már sokkal a gőzgép feltalálása előtt (jól működő gőzgép kb.1800 körül létezett) elindult egy folyamat: a tudósok -először sokszorosított könyv alakjában- közzé tették kutatási eredményeiket. Az értékes publikációk mennyiségével időben erősen összefügg a tudományos-technikai fejlődés, ami a gőzgép feltalálása óta exponenciális mértékben nő bármilyen önkényes mértékkel mérve, és amiben az egyén szerepe visszaszorult. (A fogalmi fejlődés nem mérhető a megszámlálhatatlan publikációk számával, mert az axiómák megszámlálhatóan sokan vannak. Egy javasolható mérték a folyóiratok száma.)
A rómaiak a hajóépítésen alig változtattak valamit, de az építkezést -pl. utak, városok és vízvezetékek építése, a beton használata- és a közlekedést - sokféle szekér használata- megújították. A rómaiak előtt városállamok kialakulása volt a jellemző, sok városállamnak hajóépítő kikötője is volt -pl. Ugaritnak, a minószi palotáknak-, a hajókat az ókor folyamán, még a dórok is partra húzva tárolták, aminek csak az egyik oka volt a part menti hajózás. Éjszaka és novembertől áprilisig nem hajóztak. A másik ok a kalózkodás volt, a kereskedelmi hajózás -lassú széles "kerek" vitorlásokkal- és a kalózkodás-helyi gyors keskeny evezősökkel, egy időben fejlődött ki: Levantére, Anatóliára, a Balkánra, és az Adriára volt jellemző, a kalózok megtámadták a kikötőket is a második évezredtől. I.e. 2000 körül két mediterrán kultúrközpont alakult ki, előbb a minószi Krétán és a közeli szigeteken, a másik Bübloszban és attól É-ra Ugaritban. Ugarit ciprusi rézzel látta el az ónbronz gyártásáról nevezetes Eblát, és az óasszír kereskedelmi utat, később Egyiptomot. Közben Ugarit a Meditrraneum legnagyobb kikötőjét építette fel, flottával, hadsereggel. Bübloszból az egyiptomiak szállítottak folyamatosan cédrusfát a tengeren, és katonákkal védett egyiptomi telepet hoztak létre Bübloszban (6, Klegel, a kánaáni egyiptomi jelenlétre i.e. 2000 után többször, és 2, Kákosy, i.e. 3000 -től.)
Ugarit az i.e. 1500-as években, Ugarit volt Ebla és Aleppo -Halab néven az amorita Yamhad fővárosa- kikötője (Wikipedia)
Fönícia történelmének szakaszolása:
A III. Thotmesz előtti, korai szakaszban legrégebbi nagy föníciai kikötők Büblosz, Ugarit nem alkottak egységes államot, nem létezett alapító szerződésük, városállamok voltak. A réz- és a cédrusfa-, só-, bíborfesték kereskedelméért vetélkedő kalózkodó kikötői királyságok voltak.
A második szakaszban kb. i.e. 1440-től III. Thotmesz meghódította a tengeren is a kisebb kikötőket is -ezek Arwad (Aradosz, Tartus), Szimirra, Ulazza, D-n Türosz (Tyrean), Sidon, voltak továbbiak is. III. Thotmesz (i.e. 1458 - i.e. 1425) hódítása, az egyiptomi fennhatóság, az adófizetés kötötte össze kb. i.e. 1440-től: Türoszban gyűjtötték össze az Egyiptomnak fizetendő adót. Érdekesség, hogy a hükszószok kiűzése a Nílus-deltából i.e. 1540 körül nem okozta a kikötők ugrásszerű növekedését.
A harmadik szakaszban a Nílus-deltai csata után, i.e. 1178-tól telepek alapítása volt a jellemző a Föld-közi-tenger teljes partvidékén.
A negyedik szakasz Karthágó alapításával kezdődött, a rómaiak nyomán pun korszaknak nevezzük.
Fönícia története Ugarit történetével, a ciprusi réz-, eblai só- és bronz-, a libanoni cédrus, és Büblosz cédrusfa kereskedelmével kezdődött, Ugarit kikötője (kb. i.e. 1800-tól) és Büblosz (i.e. 2800-tól) sok évszázaddal korábbiak mint az ismertebb föníciai kikötők, pl. Arwad és Türosz, Sidon. Az amoriták lakta Ugarit kikötő, majd város és királyság nagy területen jött létre, (egy fenti térképen lilával jelölve). Ugarit első "tengeren túli" telepe Kition volt Cipruson. Kition az i. e. 9. században a sziget legfontosabb föníciai települése lett, rézkereskedelemi és a haditengerészeti központ volt, stratégiailag kedvező fekvése, jó kikötője miatt. Ugaritnak közvetlen kapcsolata volt az ónbronz készítéséről nevezetes Eblával, több mint 250-szer említik az eblai ékírásos táblákon Ugaritot. A középső bronzkor, kb. i. e. 2000-i. e. 1550-ig, a felvirágzás időszaka volt Ugarit számára. Ugaritban végződött a bronzfegyverek készítéshez nélkülözhetetlen ónt, és más javakat szállító óasszír kereskedelmi útvonal, ami Afganisztánból indult, de az útnak volt két másik végződése É-n is, a hettitáknál. Az ugariti hajósok voltak a Nílus-deltai Avariszt alapító amorita hükszószok az i.e. 1700-as években. A kései bronzkorban volt Ugarit fénykora, kb. i. e. 1550-i. e. 1180 között. Itt jelent meg az első betűírás, egy ékírásos ábécé i. e. 1500 körül, a későbbi vonalas föníciai ábécé őse, és a görög és latin ábécének is az előzménye. A cédrusfa és ciprusi réz (továbbá a bíborfesték, olaj, só, bor, gyapjú, gabona, textil) kereskedelme tette gazdaggá a királyságot (1, 147.o.), kereskedett a minósziakkal -akiknek volt képviseletük Ugaritban-, a mükénéiekkel és Egyiptommal is. Ha kellett Egyiptomnak, és később a hettitáknak is adót fizetett, az utóbbiaknak hajókat is kölcsönzött az akhájok elleni háborúkhoz (Ciprusi háborúk i.e. 1210 körül. Feltehetően e háborúk miatt jött létre az akháj Tengeri népek és a líbiaiak I. Koalíciója i.e. 1208-ban és i.e. 1180-ban). II. Ramszesz idején egyiptomi gabonát szállított az anatóliai Ura kikötőbe a hettitáknak.
A szíriai Ugarit város és kikötő, Ugarit mellett a Hazzi hegy, a legrégebbi Baal templommal, és a Hettita Birodalom (Wikipedia)
Ugarit nevezetes arról, hogy:
- a legrégebbi település (6), régebbi mint Büblosz,
- a minószi palotákhoz hasonló királyi palotája, több nyelvű ékírásos könyvtára volt (6. 85.o),
- a külső hossztartós, keeles tengeri fahajók építése,
- ciprusi réz-, olajkereskedelme,
- i.e. 1220 körül hajóflottát kölcsönöznek a hettitáknak, amivel hettiták megtámadják Ciprust, ezek voltak a Ciprusi tengeri csaták,
- Ugarit néven hivatkoznak az irodalomban az ugariti királyságra, Ugarit városra és a korban a Földközi-tenger legnagyobb, 150 sólyás kikötőjére (6. 83.o.) is,
- a bitumen tava a mai Latakia kikötőnél volt, házak és hajók szigetelésére használták a bitument,
- a bíbor festék kereskedelme, amit a tengeri bíborcsigából (murex) nyertek, Ugaritból terjedt el, távolsági tengeri csere-kereskedeleme volt Krétával, Egyiptommal, a Balkánnal (1,2,6),
- a kereket, a harci szekereket, a lovakat az ugaritiak ismertetik meg Egyiptommal,
- Minószon és más föníciai kikötőkben -pl. Türoszban, Arwadban, Citionban- képviseleteik, telepeik voltak (6.82,o.), mükénéi kapcsolatai is voltak, a Deltában a hükszószok kikötőt, majd fővárost alapítanak Avarisz néven,
- cédrusfa kereskedelme és kitérő a hajófák kereskedelméről: a minósziak (pelazgok), a küklád kultúra szigetei, majd mükénéi akhájok, később a dórok több féle fa fajtát használtak a hadi- és a kereskedelmi hajók építéséhez, a tölgyfát (oakan,kb. 0.7 tonna/m3) is, általában a magas fenyőfákat, a jegenyefenyőt gyorsan kiirtották, az eredménye a talaj eróziója és az akháj Tengeri népek vándorlásának egyik oka lett. Különböző fajtákat használtak a szilárdság, a súly és a tartósság közötti kompromisszum szerint (https://erenow.com/ancient/an-environmental-history-of-ancient-greece-and-rome/8.html). A gyantás fenyőfa (pinean) (https://files.nc.gov/dncr-qar/documents/files/QAR-R-09-01.pdf) és a mézgás libanoni cédrus (cedaran, https://hu.wikipedia.org/wiki/C%C3%A9drus, kb. 0.6 tonna/m3) alkalmas volt hajóépítéshez; a gyantás fenyő félék könnyűek (kb. 0.5 tonna/m3) és valamennyire tengerállóak, a vörösfenyő 650-700 kg/m3 alkalmasabb. Szíria és Fönícia népei szíriai cédrust használtak, nem volt fenyőfájuk, míg az Cipruson aleppói fenyőt (pitysan) irtották ki, ami jobb, mint a szárazföldi fenyő (peukean). Anatóliában a Taurusz hegységben hozzáférhetetlen helyeken nőtt a legtöbb cédrusfa. Az ezüstfenyő volt a legértékesebb, könnyű súlya miatt (kb. 0.5 tonna/m3); elsősorban Macedóniában, Trákiában és Itáliában lehetett megtalálni: később I. Dionüsziosz és később II. Hierón szirakúzai (Szicília) uralkodók is nagy mennyiségű fenyőfát szereztek be dél-itáliai és szicíliai kiterjedt flottáik számára. A magasan, 1500 méter felett fekvő helyeken termő cédrusfák -Szíriában (az Amanusz hegységben, innen az az ugaritiak szállították, és a sumerek szállították a cédrusokat az Eufráteszen, úgy hitték, hogy a cédrusligetek az istenek lakóhelyei, és szertartásaik során cédrust égettek, https://www.gardenguides.com/13424465-history-of-the-cedar-tree.html). Föníciában (a Libanon hegységekben) nőttek, a hajóépítéshez, építkezésekhez vágták ki őket és gyorsan kifogytak. A cédrusfélék lassan nőnek és az árbocokhoz, épületgerendáknak, keelekhez - a hajók aljára erősített iránytartó és védőgerenda- kb. 20 méteres, vagy hosszabb erős egyenes cédrusgerendákat használtak.
K-Anatóliai Amanusz hegység, a sunerek és az ugaritiak látogatták, i.e. 1100 körül már a dór görögök felségterülete (4)
Libanoni cédrus elterjedési területe, a hettiták és az akhájok (Tengeri népek) területe volt (Wikipedia)
Fahiány volt i.e. 1200 körül, szükség volt a faáru behozatalára: bizonyos fajtákból csak hiány volt, vagy nem is léteztek helyben. A fát építkezéseken, bányászatban és a hajóépítésben is használták. Athén felemelkedésével (lauroni ezüstbányák) a bányafa, építőfa, hajófa iránti kereslet jelentősen megnőtt. Az olajfát tűzifának és szerszámok készítésére is használták, ház- vagy hajóépítésre nem. A fa drága árucikk volt, és a tengeren szállították távoli területekről. A föníciaiak megtalálták az atlaszcédrusokat É-Afrikában, az 1500 méteres, magas hegyeket keresték.
Az atlaszcédrus (https://hu.wikipedia.org/wiki/Atlaszc%C3%A9drus) Észak-Afrikában honos. Marokkóban 130 ezer hektáron nő (az Atlasz-hegységben és Rif tartományban), Algériában pedig 23 ezer hektáron, de a Tunéziai állományai nem őshonosok. Európában Franciaországban nő a legnagyobb területen. Az eredeti állomány fái 20–22 m magasak, törzsük átmérője 80–100 cm. Lassan nő, a kiirtott erdők helyén az új fák nem tudják megvédeni a talajt az eróziótól. Szélvédett, meleg helyen fejlődik a legszebben. Fényigényes; a kiegyenlített vízellátást meghálálja, de a szárazságot jól tűri. Szinte bármilyen talajon megél. A libanoni cédrusnál kevésbé fagyérzékeny, de túl nedves helyen fiatal hajtásai visszafagyhatnak. A fáját átitató illatos mézga ellenállóvá és tartóssá teszi.
("A legenda szerint a Balatoni-hegyvidék középmagas hegyeinek a déli lejtőin valamikor jelentős atlaszcédrus-állomány nevelkedett, de a vitorlás hajók árbocrúd-szükségletét ebből elégítették ki, aminek következtében a cédrusok száma nagymértékben és igen rövid idő alatt leapadt.")
- Ugarit i.e. 1600-ig Ebla és Yamhad kikötője volt, ezután önálló tengeri nagyhatalom,- ónbronz és üveggyártása (6. 84.o.), i.e. 1305-ből találnak egy Uluburun nevű, a legkorábbi Földközi-tengeri hajóroncsot (https://en.wikipedia.org/wiki/Uluburun_shipwreck), sok üveg- és fémöntvénnyel, gyantával töltött amforával, - az első Baál templom a Hazzi hegyen (6.72.o., a hegyen várták az Ugaritba érkező hajókat, kőhorgonyokat ajándékoztak Baal templomának a szerencsés megérkezéskor),
- II. Amenhotep fáraó idején (kb. 1428 - i.e. 1401) Ugaritban egyiptomi helyőrség volt (6, 50.o.), Ugaritban ekkor (i.e. 1430 körül) írják le betű ékírással a kánaáni legendákat (6. 50.o.), a föníciai vonalas betű írás sokkal későbbi.
Az ugariti ábécé (Wikipedia)
- valamivel i. e. 1700 előtt az ugaritiak hajókkal intenzív kereskedésbe kezdtek a Nílus-deltán keresztül Egyiptomban és megalapították Avariszt, a későbbi hükszósz birodalom fövárosát a Deltában.
- az ugaritiak kereskedelmét a Nílus-deltával, majd terjeszkedését és Avarisz alapítását a Nílus-deltában a hükszoszok egyiptomi uralmának nevezik az irodalomban.
Hükszosz birodalom i.e. 1600 körül
A hükszószok elfoglalták a Deltát , és i.e. 1674-ben átvették a hatalmat Memphiszben is. Nincs nyoma annak, hogy sereggel támadtak volna. Tengeren érkeztek hajókkal és árukkal, a szárazföldön minden út csak a szamarak által járható karavánút volt ebben az időben. Az Ugaritból, Bybloszból induló tengeri út Avarisz hükszósz főváros kikötőjének kereskedelmi fontosságát mutatja. Pusztai népek-nek, a hegyek urainak, „az ázsiaiak” is nevezték őket az egyiptomiak, (2, a pusztának fordított hieroglifa szárazföldet jelent, néha hegyes földnek is fordítják, az egyiptomiak amúk- nak is nevezték az amoritákat). A harci szekereket 1600 körül hozták szamarakon és hajókon Avaris kikötőjébe, de ekkor még harci szekereket nem használták harcokra: a felvonuló seregek előtt, kereszt irányban, hajtottak ide-oda és nyilaztak a szekerekről.
Az időszakban a hükszosz fáraó amorita eredetére vonatkozó állítás (WIKIPÉDIA):” Khyan, a második hükszosz fáraó I.Samshi-Adad távoli leszármazottja lehet“. A 7 méter széles fallal körülvett Avarisz várost Szalítisz, az első hükszosz uralkodó építtette át, erődítette meg és tette birodalma központjává az i.e. 17.század második felében az egyiptomi és görög források szerint. A város főistenének az egyiptomiaktól átvett Széth-et tették meg. Tell-ed-Dabaa, Avarisz területén már ebből a korból egy palotakörzetet tártak fel. A palota egy emelvényre épült –Mezopotámiában építették bitumennel szigetelt magasított kőalapra a téglaépületeket-, s ennek az alapjai maradtak fenn.” Megjegyzendő, hogy Ugarit közelében -a mai Latakiánál-. volt található bitumen, a hajók alját szigetelték bitumennel, és Ugaritban épületek alatt is megtalálták a bitumenszigetelés nyomait.
Egyiptomi falikép, III. Tuthmószisz ( i.e.1500- 1447) hivatalnokának sírmelléklete (3, 47.o.): az ugariti fedélzetes keeles hajó
(https://bencsik.rs3.hu/?Itemid=237)
A Nebamun (k.b i.e. 1350) sírjában lévő jelenetet: Szír hajó Thébában, a parton szekereket vontató ázsiai púpos bikák mellett álló szíriaiak búcsúztatják. A hajó jellemző vonásainak elemzése azt mutatja, hogy szíriai tengerjáró hajó Egyiptomban (https://www.researchgate.net/publication/326353896_The_Ship_Depiction_in_the_Tomb_of_Nebamun_The_First_Egyptian_Seagoing_Ship_without_a_Hogging_Truss (Alexander Belov))
Egyrudas kordé tömör kerékkel
A HÜKSZOSZOK IDEJÉN IS VOLT MÉG EGY UGRÁSSZERŰ TECHNIKAI FEJLŐDÉS EGYIPTOMBAN
Az amorita -ma már az irodalom szerint is amoriták- hükszoszok (https://en.wikipedia.org/wiki/Hyksos) i.e. 1720 és i.e. 1555 között új adófizetési rendszert, közigazgatást honosítottak meg É-Egyiptomban, az i.e. 1600-as évektől már fáraókat adtak Egyiptomnak. Ugarittól, Büblosztól Memphiszig tartott a hükszósz Egyiptom felségterülete, Saruhen környékén erődökkel védték a K-felől jövő támadásokkal szemben, a jellegzetes. "szoknyás" erődöket a forrásoknál építették, a lábazatuknál kiszélesítették, hogy nehezen lehessen aláásni. A gabonatárolás, raktározás - a templomok bekerített területén és a források miatt is- az erődökben történt a raktározás, az Avariszban kikötői gabonatárolókat építettek. Kereskedelem, kézművesség: a tengeren az hajó- és épületfán kívül más termékeket, gyantát, bort, olajat, bíborfestéket, agyagedényeket Egyiptomba. a szárazföldön, keleten erődök sorával biztosították a szárazföldi karaván utakat, a tengerparti és az Orantesz- Jordán folyók völgyén átmenő kereskedelmi utakat felügyelték. "Hácór az 1700-s években vált a hükszoszok birodalmának egyik fontos városává. Maga a város erődrendszerével együtt ismételten újjáépült. Továbbá Gézer és Meggídó is erődők voltak, ahonnan a karavánút Anatóliá-ig vezetett. Tengeren a kor legfontosabb tengeri kikötő i.e.1525-ig Avarisz, Byblosz és Ugarit voltak. Amikor i.e. 1525-ben a hükszószok hajókon elmenekültek Avariszból, akkor Arwad, Ulazza és Szimirra is. A hükszószok új állatokat és növényeket honosítottak meg. Állandó hadsereget tartottak fent, gyakorlatoztak. (Kamosze fáraó Avarisz kikötőjét a Níluson csak kb. 100 évvel később támadta meg, de bevenni nem tudta, de a környéket kirabolta: cédrus, arany, ezüst, fegyver, rabszolgák, számos ló és harci szekér volt a zsákmánya.)
.
Hükszosz harci bronzfejsze (A réz jól nyújtható puha fém, edény készíthető belőle, addig a arzénbronz kovácsolása nehéz munka, kovácsoláskor megkeményedik, és így 60 cm-s kard is készíthető arzénbronzból)
Egyiptomi khopesh, bronzkard
A hükszoszok kézműves újításai: vertikális szövőszék, gyapjúszövet, kerék, lant, bőr mellvért, sisak, a khopesh (egy görbe pengéjű kard), a ló vontatta kétszemélyes harci szekér, reflex íj (2), egyedi kerámiák, ónbronzművesség, faszén, hajóépítésben a false keelan nevű "hamis" fenékgerenda védte a hajó alját partra húzáskor. A vas használatának nincs nyoma. A Mári levelekből ismerjük tudunk lótenyésztés és küllős kerekű harci szekerek eredetét (3,129.o.) i.e. 1800-tól. Figyelemre méltó, hogy a reflex íj, melynek két vége visszahajlított és ragasztott, számos ábrázoláson látható, gyártása komoly anyag- és szakismereteket feltételez. Ismerték a viaszveszejtéses bronzöntést is (1, 126.o). A fejlettebb technikai civilizációt az egyiptomiak eltanulták, szívesen fogadták. Úgy tűnik, hogy a hükszoszok technikai színvonala is emelkedett az időszakban, nem egyiptomi elszigeteltségben éltek, a tengeri közvetítő kereskedelem volt az oka. A hükszószok korábban a mezopotámiai pecséteket elterjedten használták (1, 73.o.) edények, magtárak, ajtók, kosarak lezárására Kánaánban. A hükszosz időktől kezdve viszont szkarabeuszokat használtak a Kánaánban is, ami egy fajta kölcsönhatás. A pecsételőkről: a pecsételők faragásának művészete nem ért el olyan magas színvonalat, mint Mezopotámiában.
Egyiptomi lant
A harci szekerek elterjedésének térképe
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0)
Sumerben, Úr-ban találtak harci szekerekre vonatkozó leleteket (kb. i.e. 2600-ból) illetve szobrocskákat (1. 94.,116.,123.o.):
sumer harci kocsik i.e. 2600 körül, tömör kerekekkel
Sumer harci szekér i.e. 2600 -ból
A képen látható az u.n. Úr- i jelvény, kb. i.e. 2600-ból: kungákkal, vadszamarak és házi szamarak keresztezésével kapott fogatolt állatok orrkarikával, a hátukon lévő – 90 fokkal elforgatva ábrázolt- szerkezetbe fűzték be a gyeplőt. A képen látható kerék a korongkerék, eleinte egy, majd több darabból készült és a kerékkel együtt forgott a szörnye nyikorgó tengely – pedig zsírozták-- , a szerkezet neve egy vagy két rudas kordé, taliga.
A sumer szekerek eleje magasított volt, oldalán egy hajítódárdákat tároló rekesz kapott helyet. A kocsikban valószínűleg egy hajtó, két kardos és egy dárdás harcos foglalt helyet. Ezek a kocsik négy tömör kerékkel rendelkeztek. [https://hu.wikipedia.org/wiki/Harci_szek%C3%A9r). A Tepe Gawra-i ásatásoknál (i.e. 2700 körül) és Kis-ben (i.e. 2600 körül), Lagasban ( i.e.2500 körül), Elámban is találtak korai szekér modelleket, többnyire egy rudas kétkerekű szekereket. Építettek két- és négykerekű és négy kungával vontatott nagyobb szekereket is (5, 25.o, 33.o.). A rudak száma általában egy volt. A Kis-i szekér esetén a kerekek már a tengelyen forogtak és réz szegekkel felerősített bőrabroncs védte a kerekeket.
A harci szekerek az első hükszósz időkben a fáraó reprezentációs eszközei voltak, a szekerek először csak reprezentációs céllal is készültek minden kultúrában. A szekerek elterjedése olyan jelentőségű, mint az autó elterjedése volt. A harci szekér nem közlekedési eszköz volt, pl. szamarakon szállították. A csatákban az arcvonal előtt járt oda-vissza és nyilaztak a szekerekről. Egyiptomban nem használtak a kereket az i.e. 1600-s évekig. Meglepő lehetett, amikor a hükszoszok i.e. 1600 körül ló vontatta harci szekerekkel megjelentek, (5,64.o.), de nem a szekerekkel foglalják el Egyiptomot. Az ökrös, szamaras kordét is - tehát általában a kereket is- a hüszószok ismertették meg az egyiptomiakkal, akik az ökröket, szamarakat elterjedten használták, korábban már a Deltában tenyésztették a szarvasmarhákat. A harci kocsik szállítása szamarakon, hajókon történt. Épített út ekkor még nem volt É és D-Kánaánban, csak karavánösvények. A sivatagos, laza talajú terep megkívánta a könnyű és kis súlyú harci szekerek építését. A bőrcsíkokból összeállított váz, meghosszabbított rúd jellemezte, a tengelyeket hátrébb helyezték, a négyküllős kerekeket hatküllősre cserélték. Az egyiptomi harci szekeret két ló vontatta, a kocsi test súlya kb. 40-50 kg lehetett, 40 km/órás sebességre is fel tudott gyorsulni alkalmas terepen. A nyílvesszőket a kocsi két oldalán elhelyezett tegezekben tartották. A közelharcban az íjász rövid dárdát használt. Több korabeli ábrázoláson is megfigyelhető a lovak hátát fedő takaró, amely a díszítésen túl nagy valószínűséggel az állatok védelmére szolgált. A nem reprezentációs célú szekérkerekeknek volt bőr (később bronz) abroncsa is. Abroncs nélkül csak homokos terepen volt használható a szekér, a sivatag köves terep. A kerékabroncsokról az irodalom nem igen vesz tudomást, mert az ábrázolásokon az abroncs általában nem látszik. Az abroncsokra vonatkozóan alig vannak adatok, pedig a küllős kereket és ma is (a kerékagyat is), fém abroncsok tartják össze. Egy kerék-agyon minimum 80 kg rugózatlan, statikus terhelés van, ami köves terepen összetöri a gyenge kerékagyakat vagy a kereket. A kb. 200 évvel későbbi Tutankamon szekérképen a kerékagyat puhafából készítették és nem öntötték. A szekerek kerekei 4, majd később 6 küllősek voltak. A kerékabroncsot eredetileg bőrből (5, 28. o.), később bronzból (5, 48.o) készítették. 4 cm-s rézszegekkel erősítették fel. A bronzabroncs 30 kg súlyú is lehetett, volt olyan uralkodói kocsi, aminek az aranyozásához 2 kg aranyat használtak fel.
Tutanhamon harci szekere, i.e. 1350
Tutankhamon harci szekere, i.e. 1330 körül
A kétszemélyes, kétkerekű hükszósz harci szekéren a második katona íjjal volt felfegyverezve, a hajtó mellett állt, kényelmes helye volt és könnyen föl- vagy leugorhatott hátul. E szekereket közvetlen harcban nem használták, a sereg előtt kereszt irányban mozogtak és folyamatosan nyilaztak. Nehéz volt a szekereken lévő katonákat eltalálni, a folyamatos mozgás miatt, de a szekerek irányítása sok gyakorlást kívánt.
A szekér kosarához, amely elől elliptikusan hajlított és magas volt, a katonák a térdeikkel hozzá támaszkodhattak. A kosár lejtősen hátrafelé hajlott, ahol a nyitott volt, fel és le lehetett ugrani. A szekérkosár oldalára erősítették a tegezeket, amelyekben a nyílvesszőket tárolták. A kosár elejét és oldalát kemény bőrből készült oldalfalak védték. A kosár elnevezés azért is jogos, mert fonott vesszőkből, hajlított ágakból készült, hogy könnyebb legyen, mint a korábbi fából készült rituális célú kocsiszekrények. A kötőelemek bőrből készült szíjjak voltak. Az kosár alja egy falap volt, amihez a szekérrúd és a tengely is csatlakozott. A szekérrúd keresztfája az állatok nyakára-hátára volt erősítve, az itt lévő karikákon vezették hátra a zablát. „Az emberi történelem során a ló uralására számtalan eszközt fejlesztettek ki. Az egyik első ilyen egy fém karika volt, melyet a ló orrlyukaiba helyeztek, hasonlóan a bikákhoz. Ehhez a karikához aztán kötelet vagy bőrszíjat erősítettek, melyet meghúzva a lovas erős fájdalmat tudott okozni a ló orrában. Ez az eszköz tekinthető az első zablának. Elég gyorsan a fém átkerült a ló orrából a szájába, s így kialakult az a zabla, amely lényegében és hatásmechanizmusában mind a mai napig változatlan.
Zablák
A zabla egyidős a ló háziasításával. Főként fából, szíjból, csontból készítették. Két csontból vagy szarvasagancsból készült pofapálca akadályozta, hogy a ló szájából kicsússzon az ősi zabla. Az őskori lótartók körülbelül 4 ezer éve kezdtek fémekből, előbb bronzból, és később –i.e. 1000-től kb.- vasból is zablát készíteni.” (https://hu.wikipedia.org/wiki/Zabla ) A lovak fogatolása, befogása nyakhámmal történt az ökrös kordé mintájára, csak sokkal később jöttek rá a szügyhám használatára. A nyakhám esetén a lovak erejét nem használták ki, csak nagyon könnyű kocsik esetén alkalmas vontatásra a nyakhám. A lovak és a szekerek fejedelmek, királyok fáraók játékszerei voltak és fejedelmi ajándéktárgyak. A lovakat díszítették, drága és színes takarókkal védték.
Amikor áttértek a lovak befogására -i.e. 1800 körül Szíriában- rájöttek, hogy nagyobb lovakat kitenyésztve gyorsabb és nehezebb kocsikat lehet építeni. A rúd már túl alacsony volt a lovaknak és a lovak a hátsó lábukkal átlépték, belebotlottak. A rudat meg kellett hajlítani, és a hükszoszok meg is hajlították. A jelenség ellen ma úgy védekeznek, hogy a rúd elejét nem a ló hátára erősítik a keresztrúddal, hanem lovak oldalára rögzítik.
A sumerek nyakhámos kungákat használtak a szekerek vontatására, ezek a szamarak és a vadszamarak keresztezéséből származtak. A hükszószok -feltehetően a hurritáktól- ismerték a mai lovak őseit, melyek sokkal kisebb testűek voltak. Az állatok kocsiba fogása (6, 47.o.) nyakhámmal történt, ami igen rossz hatásfokú befogás a szügyhámhoz viszonyítva. A hükszósz időkben a lovak mérete megnövekedhetett, mert a szekérrrúd hosszát és magasságát lényegesen megnövelték. A hükszosz kocsi könnyű favázra épült, bőr oldalfalakkal. A tengely felfüggesztése először a szekér középen, később hátrább került. A tengely hátra helyezése a szekér fordulékonyságát növelte. A befogott lovakra nagyobb súly nehezedett, mint középen lévő tengely esetén. Megjelent a rúdon a lovak hátára nehezedő, ívelt támasz. A szekéren a hajtó mellett egy harcos kapott helyet, aki általában íjjal és dárdával volt felfegyverezve. Érdekesség a lótenyésztésről: " Samsi Adad amorita uralkodó i.e. 1800 körül levélben szólította fel fiát (aki harci kocsi elé való lovak tenyésztésével és idomításával foglalkozott Máriban uralkodójaként i.e. 1757 előtt, mert Marit ekkor Hammurapi végleg elpusztította), hogy sürgősen küldjön neki az assuri újévi körmenet fényének emelésére dísz harci kocsikat és lovakat." (6, 50.o.) Másrészt Samsi-Adad király 10 000 darab, egyenként egyfontos bronzszeget rendelt Mári uralkodójától, palotájában a falak díszítésére. (1 font = 505 g, a talentum 60-d része. A szegek súlya kb. 5000 kg, amit szamár karavánnal szállítottak, szamaranként 60-90 kg-t. 1 talentum = 30.3 kg, több féle talentum volt, egyben kb. egy fémingót súlya). I.e. 1700 körül Hammurápi egy levelében a fémkohászatot (nem csak a fémöntést!) említi: i.e. 2000-ben egy Ur városából származó agyagtáblán leírták a kovácsolás műveletét.
A hükszószok kiűzése: a háború csaknem 30 éven át tartott, Jahmesz uralkodása (i.e. 1550 - i. e. 1525, https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Jahmesz) alatt fejeződött be. A háborúnak az Avarisz bevétele előtti eseményeire vonatkozóan kevés a forrás. I. Jahmesz nem közvetlenül a hükszosz főváros ellen vonult; miután a 11. évében júliusban bevette Héliopoliszt, a Nílus-delta keleti részébe vonult, ahol októberben elfoglalta Tjarut, az Egyiptomból Kánaán felé vezető Hórusz-út mentén található jelentős határerődöt. Tjaru elfoglalásával elvágta a hükszószok lehetséges visszavonulási útját a Sínai felé, és elvágta a Kánaánból érkező segítségtől. Az alaposan megerősített Avariszt több, és 3 évi ostrom után sikerült csak elfoglalni (Taniszi-i csata), miután a háború már kb. 30 éve tartott. Avarisz eleste után a hükszószok kivonultak a Deltából. I. Jahmesz eltanulta a hükszoszoktól az erőd-laktanyákban lakó állandó hadsereg előnyeit. Jahmesz követte őket Dél-Palesztinába, ahol újabb háromévi ostrom után bevette Saruhent, ami Avarisztól kb. 200 km-re fekszik K-re. A nevezetes hükszosz városok, melyek főleg négyszögletes, vert falú és forrásokkal rendelkező erődök voltak D-Kánaánban i.e 1600 körül: Jerikó, Sikem, Hacór, Bét-Sean és Lákis. Jerikó az i.e. 1550-s években történő pusztulása a hükszoszok kiűzésével volt kapcsolatos. Az erődök kutakhoz, vízgyűjtőkhöz kapcsolódnak. Pl. Gineonban egy 12 m átmérőjű és 26 m mély víztárolót fedeztek fel, ennek oldalában 79 lépcsőfok vezetett spirál alakban az aljára. Volt még a városnak egy nagy alagútja is, amely egy forráshoz vezetett 93 lépcsőfokkal a mélybe, ahonnan biztonságosan lehetett ivóvízhez jutni.
A hükszószok legyőzése után Jahmesz igyekezett megerősíteni hatalmát, ennek során hadjáratokat indított Szíriába, illetve Núbiába. A 22. évében elérte a levantei Dzsahit. Az Eufráteszhez I. Thotmesz ért el elsőként egyik hadjáratán. Jahmesz elért Büblosz közelébe: ez az első utalás, mely szerint az egyiptomiak felségterülete a szárazföldön Bübloszig elért (2, 64.o., a hükszósz időket nem tekintve), a tengeren már kb. 3000 óta jártak Bübloszig.
A hükszószok menekülése tengeren is több részben és sok évig tarthatott, van arra utaló nyom, hogy a menekülésük idején:
- volt a Théra vulkánnak egy kitörése,
- eljutottak az akhájok lakta mükénéi városállamokba, találtak hükszósz harciszekereket,
- egy csoportjuk eljuthatott Szardínia szigetére, a későbbi etruszk területekre,
- államot alapítottak Ugarittól D-re, Amurrú és Apúm néven.
Levante kb. i.e. 2000 és i.e. 1200 között amorita-hurrita terület volt, az időszak végén É-i hettita támadásokkal. III. Thotmesz tengeren, hajókkal elfoglalta Bübloszig a tengerparti városokat és adófizetővé tette a föníciai kikötőket, Türoszban gyűjtötték az adót a kikötők. Továbbá III. Thotmesz szárazföldön sok hadjáratot vezetett egész az Eufráteszig, Az i.e. 1400-as években alakult ki Fönícia. A kikötők mindvégig (kb. i. e. 1500 – kb. i. e. 200) megtartották különállásukat, de Türosz vezető szerepre tett szert.
FÖNÍCIA TÖRTÉNETE
Föníciának a történészek az i. e. 1500 körül és után kialakult levantei kikötői királyságokat nevezik Karthágó megalapításának idejéig, i.e. 814-ig, az alapítás után a föníciaiakat punoknak nevezik, a név a rómaiak elnevezéséhez kapcsolódik. (https://en.wikipedia.org/wiki/Category:Phoenician_colonies). A legrégebbi névalak Homérosznál maradt fenn, (https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B6n%C3%ADcia), aki a phaiak hajósokról beszél. Mükénében és Kréta szigetén a lineáris B írás po-ni-ki-jo formában említi Föníciát vagy a föníciaiakat. Lakói kánaáni amoriták voltak, területe kb. 300 km hosszan terült el Türosz városától (D-n) az Orontész folyó torkolatáig (É-n), és mintegy 0-40 km szélességben a Libanon-hegységtől a Földközi-tenger partjáig. D-n Türosznál és É-n Ugaritnál volt széles és mezőgazdasági esőztető művelésű termelésre alkalmas a területe. A régió tagolt, egy része magas (1500 méter felett nőttek a cédrusfák) hegyvidék. Egy tengerparti keskeny földsávot leszámítva Fönícia alkalmatlan volt mezőgazdasági termelésre. A halászkikötők egymás között is hajókkal közlekedtek, majd igen eredményes cédrusfa-, olaj-, bor- és sókereskedelemmel, hajóépítéssel, később fémkereskedelemmel foglalkoztak. Létezett egy szárazföldi átjáró D-n Egyiptom felé, valamint szamárkaraván ösvények léteztek É-n Kis-Ázsiába, Szíriába (Damaszkusz és Aleppo felé), és volt összeköttetésük K-n Mezopotámiával, az Eufráteszen keresztül.
A Libanon-hegységtől É-ra, a zöld, mezőgazdálkodásra alkalmas területen volt Ugarit i.e. 1180-ig, D-en Tyrean (Türosz) található (Wikipedia)
A Libanon-hegység vidéke meredek partjairól és a cédrusfáiról nevezetes (1500 méter felett nőttek), mára kiirtották a mézgás, tengeri hajók készítésére alkalmas magas fenyőfélét. A korai kikötők Büblosz és Ugarit között a cédruserdőknél, a Libanon-hegység lábánál feküdtek, Ugarittól É-ra, az Amanusz hegységben is voltak gazdag cédruserdők. A Libanon-hegység királyságokat is elválasztotta, és a föníciai kikötőket is védte a szárazföld sok belső kis államától.
Fönícia történelmének szakaszai:
A III. Thotmesz előtti, korai szakaszban legrégebbi nagy föníciai kikötők Büblosz, Ugarit nem alkottak egységes államot, nem létezett alapító szerződésük, városállamok voltak. A réz- és a cédrusfa-, só-, bíborfesték kereskedelméért vetélkedő kalózkodó kikötői királyságok voltak.
A második szakaszban kb. i.e. 1440-től III. Thotmesz meghódította a tengeren is a kisebb kikötőket is -ezek Arwad (Aradosz, Tartus), Szimirra, Ulazza, D-n Türosz (Tyrean), Sidon, voltak továbbiak is. III. Thotmesz (i.e. 1458 - i.e. 1425) hódítása, az egyiptomi fennhatóság, az adófizetés kötötte össze kb. i.e. 1440-től: Türoszban gyűjtötték össze az Egyiptomnak fizetendő adót. Érdekesség, hogy a hükszószok kiűzése a Nílus-deltából i.e. 1540 körül nem okozta a kikötők ugrásszerű növekedését.
A harmadik szakaszban a Nílus-deltai csata után, i.e. 1178-tól telepek alapítása volt a jellemző a Föld-közi-tenger teljes partvidékén.
A negyedik szakasz Karthágó alapításával kezdődött, a rómaiak nyomán pun korszaknak nevezzük.
É-Levantei föníciai amorita, majd hükszósz kikötők (Arvádnál a szárazföldön Tartus, Amrit is)
III. Thotmesz fáraó (i.e. 1458 - i.e. 1425) több hadjáratban meghódította a kánaáni kikötőket, volt amelyiket, pl. Ulazzát többször is. A Bübloszban építtetett hajóit az Eufráteszhez vitette szekerekkel, az folyón történő átkeléshez. A föníciai kikötőket III. Thotmesz fáraó hódítása után az Egyiptomnak fizetett adó kötötte össze: Türoszban, a Melqart templomban gyűjtötték a fizetendő adót. Az egyiptomi hódítás után is a kikötők egymással versengő királyságok voltak és maradtak. Fönícia legkorábbi és legnevezetesebb kikötői Büblosz és Ugarit voltak, később Türosz volt.
A föníciai kikötők III. Thotmesz idején: Büblosz, Arvad (Aradosz, Tartus), Szimirra, Ulazza, Ugarit nem alkottak egységes államot, nem létezett alapító szerződésük, sokkal inkább a réz- és cédrusfa-, só-, festékkereskedelemért vetélkedő kalózkodó királyságok voltak, majd az egyiptomi fennhatóság, adófizetés kötötte össze a kikötőket. Fönícia története Ugarit történetével, a ciprusi réz-, eblai só-, bíborcsiga-, és bronz-, a libanoni cédrus, és Büblosz kereskedelmével kezdődött, az irodalomban ma már közösen tárgyalják, bár Ugarit kikötője (i.e. 1800-tól) és Büblosz (i.e. 2800-tól) sok évszázaddal korábbiak mint a későbbi föníciai kikötők, pl. Tyre, Sidon.
A későbbi Fönícia kikötői D-n, és cédrusai
Türosz (Tyre) egy szigetre épült, majd a szárazföldön terjeszkedett
A föníciaiak Ny-i terjeszkedése a Födközi-tengeren korábbi mint Karthágó i.e. 814-es megalapítása: Uticát (https://en.wikipedia.org/wiki/Utica,_Tunisia) a Föníciából a Gibraltári-szorosba és az Atlanti-óceánba vezető kereskedelmi útvonalon fekvő kikötőként alapították, megkönnyítve az ón kereskedelmét Cádízból. Uticat és Cadízt i.e. 1100 körül alapították. Utica kikötője eliszaposodott, ezért megalapították Karthágót mintegy 40 km-re Uticától, a feljegyzések arra utalnak, hogy "i. e. 540-ig Utica még mindig fenntartotta politikai és gazdasági autonómiáját hatalmas karthágói szomszédjával szemben". Cipruson is voltak korai telepeik.
A föníciiaiak kereskedelmi útja Cádízba i.e. 1100 körül
A tengerparttal rendelkező népeknek olyan fontos volt a hajóépítéshez szükséges fa, mint az édesvíz, a hal és a halak tartósításához szükséges só. A K-Mediterraneumban épített 15-20 méteres tengeri fahajók száma az i.e. 1400-as évektől, III. Thotmesz idejétől exponenciálisan nőtt. Az i.e. 1200-as években a tengeri hatalmak már Egyiptom, a föníciaiak, az akhájok voltak, előttük még a minósziak és az ugaritiak voltak. A magashegyi fákat -a görögök a tölgyeket és a vörösfenyőket is- a korban kiirtották. Az a meglepő, hogy a rómaiaknak maradt hajóépítésre alkalmas hajófájuk É-n. Az elemzés arra a következtetésre és hipotézisre vezetett, hogy a hajóépítésre alkalmas fa a K-Mediterraneumban kifogyott, a hajós nemzetek pedig a Mediterraneum hegyeiben keresték a a hajóépítésre alkalmas fákat és a magashegyi cédrusfákat.
Büblosz Egyiptommal való kapcsolata a i.e. 14. század közepén ismét megromlott, amiről a bübloszi királlyal folytatott amarnai levelezés tanúskodik. A levelekből kiderül, hogy Egyiptom ekkor képtelen volt megvédeni Bübloszt és a kánaáni területeket az újabb amorita, majd hettita betörésekkel szemben. II. Ramszesz idején helyreállt az egyiptomi hegemónia Büblosz felett a hettiták elleni Kádeshi csatával (i.e. 1274), ennek ellenére Bübloszt és a kikötőket i. e. 1195 körül az akháj Tengeri népek megtámadták. Az akháj törzsek a líbiaiakkal két koalíciót is kötöttek, i.e. 1208-ban és i.e. 1180-ban, a törzseket "Tengeri nép"-eknek nevezik az irodalomban. I. e. 1180 körül a "Tengeri népek" a szíriai Ugaritot és Bübloszt is felgyújtották, de Büblosz visszanyerte régi rangját, míg Ugarit végleg elpusztult, a Hettita Birodalmat is megdöntötték. III. Ramszesz i.e. 1178-bann a Nílus-deltai csatában és Dzsáhi csatákban i.e. 1175-ben állította meg a "Tengeri nép"-eket, és a krétai akhájokat letelepítette Gáza körkényékén, belőlük lettek a későbbi filiszteusok a mai Palesztina területén. Szidont a filiszteusokkal vívott csaták rendítették meg, és a csaták után telepedtek le a zsidó törzsek Palesztinában.
Egyik legrégebbi föníciai lelet Ahiram király (i.e. 850 körül) Bybloszban előkerült monumentális kőszarkofágja. A szarkofág fedelének peremén olvasható az első ismert föníciai, már vonalas betűkkel írt felirat. (https://en.wikipedia.org/wiki/Ahiram_sarcophagus).
Az akhájok Égei- (minószi, anatóliai, ciprusi és mükénéi) tengeri hatalmát az őket legyőző dórok hatalma követte. De a föníciai városok Türosz vezetése alatt megőrizték függetlenségüket éa befolyási övezetük rohamos növekedésnek indult, nyugat és kelet közötti közvetítő szerepet láttak el, és ehhez megszerezték a sivatagi karaván-célállomások (Hamát, Damaszkusz és Thapszakosz, ahova a keleti áruk érkeztek) feletti ellenőrzést is.
Fönícia i.e. 1000 körül
A dórok visszafoglalták a keleti föníciai telepeket, a nyugati föníciai-pun telepek sárgával jelölve
A legkorábbi i.e. 1100 körül alapított nevezetes föníciai telepek Utica (Tunisz), Hadrumentum (https://en.wikipedia.org/wiki/Hadrumetum) Kition (Citium, Ciprus) ás Cádíz (Ibéria). Cipruson már korábban az ugaritiak és a krétai akhájok is csatáztak a rézbányászatért, végül a türosziak telepedtek le. A https://en.wikipedia.org/wiki/Category:Phoenician_colonies oldalon megtalálható a Földközi-tengeri telepek története.
Föníciai Földközi-tengeri telepek I.e. 1100-tól, az Atlanti-óceán parján is (Wikipedia)
A föníciak vallásáról: a vallásgyakorlat városonként valamelyest változott, minden kikötőnek városállamnak voltak saját istenségei is. Az ugariti Baal és Baalat általánosan elfogadott volt. Baal helyi változatát Melqart-nak nevezték Türoszban és az általa alpított kikötőkben, a hiedelmek és a rituálék számos közös vonást mutattak. Melqarthot Türosz-i Baál-nak is nevezték. Általában szakállasnak ábrázolták, aki magas, kerek fejfedőt viselt, és kezében egy egyiptomi ankhot, az élet szimbólumát, valamint - a halál szimbólumaként - egy baltát tartott. Más föníciai városok adót fizettek a Türosz-i Melqart templomnak.
A Hérodotosz által leírt türoszi Baal szentély és templomai a téli és tavaszi ünnepségek színhelyei is voltak. Istennőik Tanit és Astarte (Anat) voltak, a istennő templomai a rituális prostitúcióról voltak nevezetesek. A Baal vallás első temploma az Ugarit melletti szent Hazzi hegyen volt, innen terjedt el a Baal vallás D-re és K-re. Átvették az egyiptomiaktól a rituális templomi ivászatok szokását, Egyiptomban főleg sört ittak az ünnepeiken, az ivászatokkal egybe kötött szexuális népünnepélyeket, melyek minden tekintetben mértéktelenek voltak. Az ünnepen minden asszony köteles volt életében legalább egyszer a templomnak felajánlott fizetség ellenében a szemtélyben odaadni magát valamelyik férfinak.
Türosz korának igen magas technikai színvonalán sokféle terméket (fém, só, fa, bőr, textil, üveg, épület anyagok, festékek, olaj, bor, bíborfesték, harci szekerek) állított elő. Az előállítás módját és lelőhelyeiket titkolták. Könyvtár, raktárlisták nem maradtak ránk csak vallási szövegek, de az Amarna levelek alapján (https://en.wikipedia.org/wiki/Ushu) Türosznak az 1300-as években már voltak hajóépítő sólyái és raktárai a szárazföldön az Ushu nevű kikötőjében. A hajókat máshol, a partra húzva tárolták, hogy kiszáradjanak. A szemben lévő szigeten az erődöt később, az i.e. 970-es években építették. A vasgyártásuk tavi-mészkő segítségével történt, a közelükben az i.e. 1175 -ben letelepített krétai akhájok, a későbbi filiszteusok voltak a nevezetes vasgyártók. Az átlátszó üveg készítését (ma mangánsókkal készítik) készítését a föníciaiak találták ki.
Öntözés nélküli földművelés (gabona, szőlő, füge, olaj, len, csicseriborsó termesztése volt a jellemző. A szigeti Új-Türosz, egy erőd a vízét Ó-Türoszból, a szárazföldi Ushu-kikötőből kapta. A szőlőtermesztéssel és a borkészítéssel kapcsolatos ismereteiket, [https://en.wikipedia.org/wiki/Phoenicians_and_wine ], pl. a Vitis vinifera borszőlőfaj számos ősi fajtájának szaporítását a föníciaiak vezették be és ösztönözték a borászati ismeretek elterjedését a mediterrán régióban, ahol ma is termelnek Vitis vinifera bort. Ezek közé tartozik a mai Libanon, Szíria, Algéria, Tunézia, Egyiptom, Görögország, Olaszország, Spanyolország, Franciaország és Portugália. A föníciaiak terjesztették el az amfora (gyakran "kánaáni korsó" néven ismert) használatát is a bor szállítására és tárolására.
Idővel Türoszt a Vének tanácsa irányította. A mai szenátusok elődje voltak a Vének tanácsa -i (https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A9nek_tan%C3%A1csa), melyek sok kultúrában is léteztek. "Türosz irányítása az arisztokrácia kezében volt. A döntés elsősorban a két Tanácsot illette, a 30 tagú öregek tanácsát és a 300 tagú nagy tanácsot. A bírák, két bíró irányította a Vének tanácsát. Társadalmilag a lakosok két csoportba voltak sorolhatóak. Volt egy földbirtokos csoport, mely rabszolgákkal műveltette földjeit, és egy hajótulajdonos kereskedő réteg. E két réteg érdekei között éles volt az ellentét, ami több esetben is belső viszályokat okozott." https://hirmagazin.sulinet.hu/hu/civilizacio/a-turoszi-telepesek-kalandjai)
Föníciai kereskedőhajó
Egy föníciai hajó roncsa ismert i.e. 1305-ből, D-Anatóliában, az Uluburun nevű foknál találták, ez a legkorábbi tengeri hajóroncs, az összes tengert figyelembe véve is. A roncs alapján megépítették a hajót. Gazdag rakománya volt (réz-, ón-, üvegöntvények, sok amfora, ebonit fa, murex, fajansz, elefántcsont, ékszerek). Az Anatóliai Régészeti Múzeumban kiállították a hajó modelljét. Feltételezett útiránya szerint Ugaritból Rodosz felé tartott. (Egy másik, a Marsala föníciai hajó roncsa kb. egy évezreddel későbbi: https://hu.frwiki.wiki/wiki/%C3%89paves_puniques_de_Marsala)
Uluburun nevű ugariti hajó i.e. 1300 körül (https://warther.org/Carvings.php)
Külső hossztartós újjáépített föníciai Uluburun (egy D-anatóliai tengeri fok neve) hajó
Újjáépített föníciai hajó, az eredeti roncsa az évgyűrűk alapján i.e. 1305-ből származik (https://en.wikipedia.org/wiki/Uluburun_shipwreck, gerinc nélküli, "varrott", csapos, karvel palánkokra épített, 15 méteres evezős-vitorlás. Egy régebbi hajó létezik, i.e. 2570-ből Hufu fáraó Napbárkája, de azt a sivatag konzerválta, a két időpont között nem ismert értékelhető hajóroncs.)
Felső rajz: i.e. 1175 előtti föníciai-ugariti, alsó rajz: i.e. 1175 utáni kereskedelmi hajó. Az alsó képen döfőorros, fenékgerendával épült (false keels), de nem gerinces hajó látható
A föníciai cédrusfa hajóikat sólyákon építették. Először a hajótest plánkjait erősítették össze vékony kötelekkel, " varrás"-sal és csapokkal. A kereszttartókat utólag építették be. A kultúrák hajóépítését a hossztartók építési módja különböztette meg. "Varrott" hajóknak nevezik az irodalomban ezt az építési módszert, az 1900-as évekig építettek varrással hajókat a Baltikumban az olcsósága miatt (https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_Egyptian_technology). Papirusz sásból sodort köteleket és papiruszból szőtt, nehéz gyékényvitorlákat, később len vitorlákat használtak. Az árbocokhoz és a keelan-hez (ami egy iránytartó és a hajók alját védő erős gerenda, annyira értékes, hogy később kisebb további, cserélhető gerendákkal védték ezt a gerendát. Hosszú és egyenes, 1500 méter feletti magas hegyekben nővő szálfákra, cédrusokra, fenyőtörzsekre volt szükségük, gyorsan elfogytak az árbocnak és a keelnek alkalmas és hozzáférhető vörösfenyő és cédrusfa törzsek a szíriai (Amanusz), az anatóliai Taurusz és a libanoni hegységekben. Négyszögletes vitorlákat használtak és kormányevezőkkel irányították a hajókat.
A kereszttartók "varrása" , az áztatott palánkok hajlítása lassan és tűzzel történt
Az Amarnai levelekből(https://hu.wikipedia.org/wiki/Amarna-levelek) kiderül, hogy az i.e. 1300-as években Türoszban már fa hiány volt, az akháj Tengeri népek Levante elleni támadásának egyik oka lehetett a hajófák megszerzése. Abimilki -egy amorita kánaáni király- több levélében is tájékoztatta Amenhotep fáraót a támadásokról, és megemlíti az akháj danunákat: "Íme, veszélyes ellenségek ostromolják Türosz városát. Danuna (anatóliai akháj királyság) királya időközben meghalt; most a testvére uralkodik. Ő békésen viselkedik velem szemben". "Íme, Tírusz erődje kifogyóban van friss vízből és fából." (Türosz erődje egy szigeten volt az i.e. 970-es évek után, a korban, https://en.wikipedia.org/wiki/King_of_Tyre, a szárazföldön feküdt Ó-Türosz, Ushu, itt voltak az édesvizű forrásai, sóbányája és a kötélgyártáshoz szükséges papirusz sás.)
A hajókeel (carina lat) az ókorban a hajó hosszanti alsó szerkezeti eleme, egy hosszú függőlegesen széles fagerenda, a hajóépítés első lépése volt keel lefektetése, a vitorlás hajókon az oldalra sodródást akadályozta. A keel a legalsó szerkezeti elem, amelyre a hajótest épült, a hajógerinc a hajó középvonalában az orrtól a tatig ért. Eredete: zátonyra futáskor és partra húzáskor sérült a hajók alja, nem kikötőkben tárolták a hajókat, hanem naponta partra húzták. Áprilistől novemberig nem hajóztak, ekkor a varratokat cserélték. A sérülések ellen kitaláltak egy először Ugaritban - a "Tengeri népeknél" még egy elöl-hátul kiálló- lapos gerendát, tágabb értelemben Ciprus környékén volt az eredete. Ha az orr felé emelkedett, felhajtó erőt is generált. A hamis keel (false keel lat) a vitorlás hajótest alján egy fagerenda, melynek függőleges felülete nem volt számottevő, csak a hajók alját védte. Később már a keel alá szerelték a hamis keelt, cserélhető volt, több darabból állt, amíg felette a keelt egy gerendából készítették.
Az első döfőorros (ram an, rostrum lat) keeles hajókat III. Ramszesz építtette és a Nílus-deltai csatában (i,e, 1178) a partra szorította a "Tengeri népek" hamis keeles hajóit. A döfőorr (szebb lenne a hajókos elnevezés) szerkezetileg a fenékgerenda meghosszabbítása volt a sarló alakú egyiptomi hajókon, a minószi hajókon nem használták.
Az egyiptomi és a későbbi föníciai és görög hajókon jellegzetes megoldásokat találtak ki a hossztartók megoldására: az egyiptomiak és a dór-görögök keelt és hosszanti tartó köteleket, a görögök sajátos konkáv döfőorros hajókat építettek. Az ugaritiak, a föníciaiak, az etruszkok pedig a hajótest külső oldalára, esetleg a palánkok közé erősített hossztartókat. A sarló alakú minószi hajók hossztatói kérdésesek, talán az egyiptomi hosszanti tartóköteles megoldást alkalmazták, döfőorrt, hajógerincet biztosan nem építettek, a hamis keelt használták. Gerinces hajót 1450 körül először a portugál Tengerész Henrik épített, a fenékgerendára erősítette a kereszttartókat, bordákat, majd a vázszerkezetre a palánkokat. (Az 1300-as évekből van 2-3 bizonytalan uszály lelet a londoni Temzéből.)
A megfelelő függőleges felülettel rendelkező fenékgerenda, a keel biztosította a vitorlások iránytartását, az alkalmazásának volt egy járulékos fontos következménye: nemcsak hátszélben, hanem enyhe oldalszélben is lehetett vitorlázni a keeles hajókkal. A hajók képein láthatóan a föníciaiak nem használták az alsó vitorlarudakat és kikötötték oldalra az árbocokat.
Föníciai-pun kereskedelmi keeles hajó (5, 39.o.)
SZÍRIA: EBLA, MÁRI ÉS JAMHAD KIRÁLYSÁGOK
A Termékeny Félhold nyugati részén, Levantéban 13 ezer éves települések maradványaira bukkantak a régészek, az első lelőhelyről elnevezett Natúf-kultúra falvaira. Ezek a jégkorszak enyhülésével alakultak ki, amikor a vidék éghajlata elég enyhe lett és csapadékosra változott. A Natúfi kultúra települése azt sugallja, hogy letelepedtek, vadásztak, halásztak és párhuzamosan kezdtek a föld művelésébe.
Az Uruk-kultúra (i. e. 4. évezred, (4,6, https://hu.wikipedia.org/wiki/Uruk-kult%C3%BAra,) erősen hatott Szíriában, a sumerek telepeket létesítettek Szíriában is, az Eufrátesz mentén az É-Szíriai Amanus-hegységbe jártak cédrusfáért. Eblában volt egy sóbányájuk, de Ebla az ónbronz és a gyapjúkészítéséről lett nevezetes. Eblát ma már Mezopotámiával egyenrangú ősi civilizációs központnak tekintik (https://en.wikipedia.org/wiki/Ebla). A korai bronzkorban (i. e. 3500 körül) létezett és bronzgyártó kereskedő birodalommá, majd nagyhatalommá fejlődött Észak- és Kelet-Szíriában. Először az i. e. 23. században az akkádok pusztították el. Újjáépítették és a III. Uri dinasztia feljegyzéseiben említik, a második Eblát az i. e. 3. évezred végén az amoriták elfoglalták. A harmadik, amorita eblai királyság ismét kereskedelmi központ volt, és Jamhad (a mai Aleppó) alattvalója és szövetségese lett, amíg I. Murszili hettita király, I. Mursili i. e. 1600 körül végleg el nem pusztította. Ebla hatalmas kereskedelmi hálózatot szervezett, I. Samsi Adad (i.e. 1800 körül) idején az Assuron keresztül az Afganisztánból jövő óasszír ónkereskedelmi út Eblában és kikötőjében, Ugaritban ért véget: a város palotáiból Sumerból, Ciprusról, Egyiptomból és Afganisztánból származó tárgyakat találtak. A királyságnak saját nyelve volt, az eblaita nyelv. Az istenek amorita panteonja észak-sémi volt, és Eblára jellemző istenségeket tartalmazott. A város az eblai agyagtáblákról vált híressé, egy ott talált mintegy 20 000 ékírásos táblából álló archívumról, amelyet i. e. 2350 körülire datálnak.
Az I. Eblai királyság Márival harcolt sokat az Emar-i gázló birtoklásáért i.e. 2300 előtt, az akkádok elpusztították
Az agyagtáblákon (https://en.wikipedia.org/wiki/Ebla_tablets) két nyelv jelent meg: a sumér nyelv, másrészt egy addig ismeretlen eblaita nnyelv, amely a sumér ékírással (sumér logogrammok) a helyben beszélt eblai nyelv fonetikus ábrázolása. A sumér logogramok tisztán fonetikus használata jelentős előrelépés az írás történetében. A sumér írnokok által kifejlesztett korábbi logogramok és fonetikus jelek vegyes használatához képest az eblai írnokok csökkentett számú jelet használtak, kizárólag fonetikusan, ami egyrészt a fonetikus átírás (hangok visszaadása egy másik nyelvre kitalált rendszerben) legkorábbi példája, másrészt jelentős egyszerűsítő lépés. Lehetővé tette az írásbeliség szélesebb körű elterjedését palota-, templom- és kereskedői környezetben. A táblák információval szolgálnak a kora bronzkori Szíriáról és Kánaánról, tartalmazzák az első ismert utalásokat a "kánaániakra", "Ugaritra" és "Libanonra".
A táblák tartalmából kiderül, hogy Ebla jelentős kereskedelmi központ volt. A gazdasági feljegyzések, Ebla más levantei városokkal való kereskedelmi és politikai kapcsolatait rögzítő leltárak, valamint a város import- és exporttevékenységének naplói: melyekből kiderül például, hogy Ebla számos fajta sört gyártott, köztük egy olyan sört is, amelynek a neve "Ebla" volt. Ebla volt a felelős az észak-szíriai városállamok - a hettita Kanish és a keleti Assur- közötti kereskedelmi hálózati rendszerért. A rendszer kereskedelmi egységgé szervezte a régiót, amit a szövegek egyértelműen bizonyítanak.
Ebla városára vonatkozóan királylisták, királyi rendeletek, ediktumok és szerződések találhatók. Vannak helységneveket felsoroló helységnévtárak, köztük egy egységes helységnévlista. Számos tábla tartalmaz sumér és eblai feliratokat is, három alapvető kétnyelvű szótárral. Lehetővé tette a tudósok számára, a sumér nyelv megértését. Az Ebla táblák között van olyan, amelyeket az írnokok képzésére használtak. Az archívumban több ezer másolófüzet, a szakzsargon elsajátítására szolgáló listák és a tanulóknak szánt füzetek találhatók, ami azt bizonyítja, hogy Ebla jelentős írnokoktatási központ is volt. Találtak korai bibliai szövegeket is.
Mári (https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1ri) ősi város volt, az Eufrátesz partján vezető kereskedelmi út mentén feküdt. A III. évezred első felétől kezdve sokat háborúzott egy még régebbi várossal, Eblával. Az ellentétek Emar város hovatartozásának eldöntése miatt robbantak ki, mely fontos kikötő a nagy folyamkanyarban. Mári az i. e. 3. évezredben vált virágzó központtá. A sumer királylista szerint a vízözön utáni 10. dinasztia Mári dinasztiája volt: 6 királya összesen 136 évig uralkodott, bár az uralkodóház nyelve nem sumer volt. Az i. e. 24. század közepétől Dél-Mezopotámia befolyása alá került. Az i. e. 21. században, a III. uri dinasztia idején Mári és Elám szövetséges seregei megverték Ur királyának seregét, és megdöntötték a III. uri dinasztiát. Az elámiták és amoriták harcának eredményeként az amurrú dinasztiák kerültek hatalomra, lakói ekkortól főleg amoriták voltak. Legismertebb dinasztiája a Lim dinasztia, Zimrí-Lim Hammurápi kortársa volt az
i. e. 18. században. 200 szobás palotáját és sok agyagtáblás levéltárát megtalálták. A helyiségeket szobrok és falfestmények díszítették. Mári i. e. 18. század körül Nyugat-Ázsia kereskedelmi és kulturális központja lett, hatalma Babilónia határaitól Szíria határáig 480 kilométeren érvényesült. Márit Hammurápi elpusztította i. e. 1757-ben, ezért lett Babilónia Mezopotámia kereskedelmi központja.
Az első Mari találták Szíriában eddig felfedezett a legrégebbi kerékkészítő műhelyt. Mári a bronzkohászat központja volt, a városban voltak még olvasztással, festéssel és kerámiagyártással foglalkozó manufaktúrák is. A felső Habur és az Eufrátesz vidékéről folyami hajókkal hozott faszén felhasználásával történt a fém és kerámiagyártás. A városnak volt egy ipari része, ahol a bronzkohászat, a festés és a fazekasság folyt.
A második királyság gazdasága a mezőgazdaságon és a kereskedelmen alapult, központosított volt, és egy szervezet irányította. A gabonát közösségi magtárakban tárolták, és társadalmi státusz szerint osztották szét, a szervezet számon tartotta a királyság állatállományát is. Egyes csoportok a palota közvetlen haszonélvezői voltak, így a fém- és textilgyártók és a katonai tisztviselők. Ebla fontos kereskedelmi partner ia volt, de rivális is volt, Mari fekvése miatt fontos kereskedelmi tényező és központ volt a Levantét és Mezopotámiát összekötő út mentén.
Az amorita Mari fenntartotta a gazdaság régi hagyományait, amely az Eufrátesz völgye mentén folyó öntözéses mezőgazdaságon alapultak. A város továbbra is a Babilóniából és más királyságokból érkező kereskedők kereskedelmi központja volt. A délről és keletről származó árukat északra, északnyugatra és nyugatra hajókon szállították. A fő kereskedelmi forgalom az Iráni-fennsíkról származó fémek és ón volt, amelyeket nyugatra, egészen Krétáig exportáltak. Más áruk között volt réz Ciprusról, ezüst Anatóliából, fa Libanonból, arany Egyiptomból, olívaolaj, bor és textíliák, sőt, drágakövek a mai Afganisztánból.
Az amorita Jamhad királyság I.Samsi Adadal harcolt sokat i.e. 1800 körül
Jamhad királyság volt Ebla örököse, központja a szíriai Ḥalab (Aleppó) volt. Jamhad királyság az i. e. 19. század végén alakult ki, amely ellenállt a szomszédos Mari, Quatna és Asszíria agresszióinak, és I. Jarim-Lim király idején a korszak legerősebb szíriai királyságává vált. Az i. e. 18. század közepére Szíria nagy része, a déli rész kivételével Jamhad fennhatósága alá került, és közel másfél évszázadon át a Jamhad uralta Észak-, Északnyugat- és Kelet-Szíriát, és befolyással rendelkezett az Elám határán fekvő mezopotámiai kis királyságokra is. A királyságot végül a hettiták pusztították el, majd az i. e. 16. században Mitanni annektálta.
Halab-ban (a mai Aleppo) volt az észak-szíriai viharisten, Hadad fő temploma, "Hadad városa" néven ismerték. Szövetséget kötött más szíriai államokkal, köztük Ursuval, Hasszummal és Karkemishsel Mári ellen. Az amorita, assuri I. Sámsi-Adád felemelkedése veszélyesebbnek bizonyult Yamhad számára, mint Mari. Asszíria amorita királya északon Karkemish, Hassum és Urshu uralkodóival szövetkezett, keleten pedig Marit meghódította meg, a babilóni Hammurapit is legyőzte. Jamhad lakossága túlnyomórészt amoritákból állt, de jelentős hurri népesség is lakta, amely a királyságban telepedett le. Az i. e. 2. és 1. évezredben a sok kisebb-nagyobb állam feletti befolyásért a nagyhatalmak – Hatti, Egyiptom, Mittani majd Asszíria – harcoltak. A bronzkor legfontosabb lelőhelyei Szíriában az i. e. 18. század elején Hammurapi babiloni király által lerombolt Mári, a hettita I.Murszilisznek i. e. 1600 táján áldozatul esett Ebla, illetve Ugarit tengerparti kereskedővárosa.
Szíriai városállamok i.e. 2000 körül
Egy nevezetes szíriai, a megiddói csatát i.e. 1480 körül III. Thotmesz fáraó parancsnoksága alatt álló egyiptomi erők és a kánaáni vazallus államok amorita koalíciója vívta, a koalíciót a kádesi király vezette. Az első olyan csata, amelyről megbízható feljegyzés készült. Az egyiptomiak szétverték a kánaánita erőket, amelyek Megiddo városába menekültek, ami Megiddo hosszadalmas ostromát eredményezte. Az egyiptomi uralom helyreállításával Levanteban III. Thotmesz olyan uralkodási időszakot kezdett, amelyben az Egyiptomi Birodalom elérte legnagyobb kiterjedését.
Halab elhelyezkedése hozzájárult ahhoz, hogy gazdasági központ legyen, Jamhad gazdasága az Iráni-fennsíkkal, Mezopotámiával, Ciprussal és Anatóliával folytatott kereskedelmen alapult, Emar városa volt a kikötője az Eufrátesz partján, a tengerhez való közelsége miatt pedig Alalakh volt a kikötője a Földközi-tengeren. I. Jarim-Lim intézkedései és a Babilonnal kötött szövetsége létfontosságúnak bizonyult a királyság gazdasága számára, mivel biztosították a Mezopotámia és Észak-Szíria közötti kereskedelmet, Mari királya pedig védte a Perzsa-öbölből Anatóliába átkelő karavánokat. Emar sok babilóniai kereskedőt vonzott, akik Halabban éltek, és hatással voltak a helyi írásra. Még az i. e. 14. században is az Emarból származó, úgynevezett szíriai típusú szövegek is babiloni jegyeket őriznek. Jamhadba sok réz és bronz tárgyat gyártottak, a fémet a hegyekből, valószínűleg Anatóliából és Ciprusról importálták. Mari babiloni megszállása végzetes hatással volt a két királyság közötti kereskedelemre, mivel az út veszélyes lett. Mari nem védte a karavánokat, ami arra késztette a babilóniai Samsu-iluna királyt, hogy számos erődítményt építsen a folyó völgyében, és "kasszita házak" néven zsoldos kolóniákat hozzon létre. Az erődök védték a középső Eufrátesz térségét, de a kolóniák később félig független államalakulatokká fejlődtek, amelyek háborút vívtak a babilóniai király ellen, és az óasszír kereskedelem átmeneti majd végleges leállását okozták.
AZ ANATÓLIAI FÉMMŰVESSÉG EREDETE
Szép anatóliai bronzöntvény
A bronzkor kezdete, az i. e. 4. évezred közepén, Egyiptomban a predinasztikus időszaknak, Mezopotámiában pedig a 2. évezred végéig tartott. Korábbi szakaszaiban számos jól körülhatárolható anatóliai tartományt ismertek fel, (Britannica: Ancient Anatolia) amelyeket a régészeti maradványok kis eltérései különböztetnek meg: egy északnyugati tartomány, amelyet a trójai ásatások képviselnek; egy közép-anatóliai tartomány, amelyet az Alişar Hüyükben, Alaca Hüyükben és másutt végzett leletezések dokumentálnak; egy kiterjedt délnyugati tartomány, amelyet legjobban Beycesultan jellemez; egy kilikiai tartomány, amelyet Mersin és a szomszédos Tarsus képvisel; és egy délkeleti tartomány, amelyet Arslantepe-Malatya, Norşuntepe és más Elazığ régióbeli lelőhelyekből ismerünk. Más, kevésbé világosan körülhatárolt tartományok a Konya síkságán, valamint a pontusi régióban találhatók. A korábban kifejlesztett kohászati készségeket széles körben használták, amit olyan leletek bizonyítanak, mint a trójai "Priamosz kincse" és az Alaca Hüyük-i királyi sírokból származó sírmellékletek. A technikai eljárások közé tartozott a zárt formába öntés (a viaszvesztéses eljárás), a fémintarzia, az izzasztás és forrasztás, a kalapálás és a repoussé, a granulálás, a filigrán, sőt a cloisonné is. A felhasznált fémek között volt réz, bronz, ezüst, arany, elektrum, ólom és vas, amely akkoriban sokkal értékesebb volt, mint az arany. Mindezek a fémek beszerezhetők voltak Anatóliában, bár a bronz készítéséhez szükséges ónt valószínűleg importálták. A féldrágakövek és a velük együtt használt egyéb anyagok közé tartozott a hegyikristály, a karneol, a jáspis, a nefrit és az obszidián, amelyek mind Anatóliában őshonosak, valamint az importált elefántcsont, borostyán és lapis lazuli. A fémek és fémművek iránti mezopotámiai kereslet ösztönözhette az exportra szánt termelést. Ahol a kereskedelmet a helyi uralkodók irányították, mint Arslantepe-Malatyában, ott az illetékek az uralkodó családok kezében összpontosíthatták a vagyont. A bejke-szultáni házakban megaronok voltak - nagy központi csarnokok, két végén tornáccal -, amelyek párban helyezkedtek el, kör alakú tűzhelyekkel, amelyek mögött kettős sztélék és agyagkürtök álltak, ami a krétai kultuszokkal való rokonságra és a férfi és női istenségek lehetséges tiszteletére utal. Az alvilági isteneket földalatti, forrásokat magába foglaló kamrákban tisztelhették; ilyen kamrákat találtak Délkelet-Anatóliában. A figurák, idólok általánosak, agyagból, kőből, csontból és fémből készültek.
Anatóliai bronz idól figura
Anatóliai bronz figura
A sírokban talált rituális tárgyak között voltak rácsos bronzkorongok, amelyek valószínűleg a napistennőt ábrázolták, valamint szarvasok, bikák és kosok modelljeit viselő, tömör öntvényből készült talapzatok; mindezek fából készült berendezési tárgyakhoz, például szekerekhez kapcsolódhattak, amelyeknek nem maradt nyoma. Más leletek között magánjellegű, gyakran értékes anyagokból készült tárgyak is voltak; ezek közé tartoztak fegyverek, ékszerek, tisztálkodási eszközök, háztartási edények és használati tárgyak. Hasonló sírcsoportot találtak a Tokat melletti Horoztepében is. A kerámia legfontosabb technikai újítása a fazekaskorong bevezetése volt, amely a legtöbb területen a harmadik fázis kezdete körül következett be. A korai bronzkor harmadik szakasza, i. e. 2450 körül, a koronggal készített tányérok és kétfülű ivóedények általános megjelenését hozta magával Nyugat-Anatóliában. Ezek, más nyugati kerámia- és építészeti stílusokkal együtt, a középső és déli területeken is elterjedtek. A felmérések szerint a második szakasz végén sok lelőhely elpusztult: a hattik ekkoriban érkeztek északnyugat felől Anatóliába. E nézet szerint ez a nyelv a hettita és a luwiai nyelv őse lehetett. Az indoeurópai nyelvet először a Kültepe-ből származó középső bronzkori táblákon előforduló nevek tanúsítják Anatóliában.
Az i. e. 2000 körül kezdődő középső bronzkor a jelek szerint a virágzás és a kulturális fejlődés időszaka volt Anatólia városaiban. Az asszír kereskedők, akiket érdekeltek az ország ásványkincsei, kereskedelmi állomások láncolatát építették ki, amely Assr várostól a Konya-síkságig húzódott. Az őslakos uralkodókkal kötött megállapodás alapján, akiknek adót fizettek, a kereskedők, az anatóliai városok külvárosaiban telepeket hoztak létre. A legfőbb kereskedelmi kolóniát, vagy karumot Kültepében (az ősi Nesa) fedezték fel, ahol az asszír levéltárak tanúsága szerint az amoriták jó viszonyban éltek anatóliai szomszédjaikkal, és házasodtak velük. Maga a karum, amelyet Kanesh néven ismertek, egy kereskedelmi kamarához hasonlított, amelynek hatáskörébe tartozott az árak megállapítása, az adósságok rendezése és a szállítás anatóliai megszervezése.
A karum története két korszakra oszlik, amelyeket valamilyen katasztrófa választ el, amely a külváros tűzvész általi elpusztulásával járt, és amely után újjáépítették. Mivel írásos feljegyzéseket vezettek, e két foglalkozás megközelítő időpontját úgy lehet kiszámítani, hogy a szöveges utalásokat olyan asszír királyok nevével vetjük össze, akiknek a dátuma már ismert. Az első megszállás, amely a kettő közül a hosszabb és termékenyebb volt, Eriszum, I. Szargon és Puzur-Ashur uralkodásának idejére tehető (i. e. 1920-1850 körül), míg a második I. Sámsí-Adad uralkodásával (i. e. 1813-1781 körül) egy időben zajlott. Ez a második megszállás valószínűleg egy tűzvészben ért véget i. e. 1740 körül, a babiloni Samsuiluna uralkodása idején.
Az óasszír kereskedelem (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93assz%C3%ADr_kereskedelem) az i. e. 3. évezred második felének jelentős tevékenysége, Anatóliában a Hettita Birodalom alakulásáig, azaz körülbelül az i. e. 18. századig, a Közel-Kelet más térségein talán i. e. 1500-ig. Ebla, Mári és I. Samsi Addad (Assur) városok szervezték az Eufrátesz folyó mentén, mert i.e. 1868-ban kimerült az ónbánya Kestelben, a Taurusz-hegységben. I. Samsi Addad birodalmat épített, Hammurápit is legyőzte. A távolsági kereskedelem minden korban a regionális termékek cseréjét jelentette, az óasszír kereskedelmi út esetén az ón és a gyapjú voltak, és az ezüst volt a fizetési eszköz. Assur városállam és az agrárjellegű Mezopotámia hiányt szenvedett fémekben, ugyanakkor mezőgazdasági terményekben gazdag volt. Antimont és ónt importált a Kaukázusból. Ebla saját taxtíltermékeit, valamint amorita gyapjút exportált. A határokon a karavánokat eladták-vették a szamarakkal együtt. A bronzkorban a bronzeszközök – a bronzfegyverek – előállítása a kereskedelem eredményességétől függött. Közvetítő kereskedelem volt, Assuron keresztül jutott el az áru a Kaukázusból Eblába és Anatóliába és Szíriából Kelet-Mezopotámiába, sőt az Anatólián belüli fémkereskedelmet is assúri kereskedők bonyolították. Az Anatóliába jutó ón és vászontermékek árát ezüstben szállították haza. Az útvonalak változtak, Hammurápi az i,e, 1700-as években Márit elpusztítva a saját területére szervezte át és ezért megszűnt az óasszír kereskedelmi út.
Anatóliai bronz ökröskordé
Az Eufrátesz folyó felső folyása és Levante a korai bronzkorban a sémi amoriták egymással hadakozó törzseinek szállásterülete volt. A Folyamköz életébe i.e. 2000 körül kerültek be és átvették a vezető szerepeket. A szíriai, anatóliai és kaukázusi kereskedőutak is az ellenőrzésük alá kerültek. Kanis régészeti feltárása alapján az assúriak már a függetlenség kivívása előtt is jelen voltak Anatóliában. Az első ismert államközi konfliktusok Ebla ellenében törtek ki, mégpedig annak legfontosabb kikötői, Karkemis és Emar birtoklása miatt. Egy szerződés lett a vége, amelyben az asszírok elismerték Ebla fennhatóságát Karkemis felett (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93assz%C3%ADr_kereskedelem)
Ebla összeomlása után a Halap központú amorita Jamhad is szemben állt Assurral. Kialakult Assur helyi piaca, mind az öt asszír uralkodója idején vannak bizonyítékok a kereskedelemre. Narám-Szín az utolsó, akinek neve a kanisi (Anatólia) kárum II. rétegből került elő. Jelentős tényező, hogy Karkemis önálló városkirályság volt, amelynek királya I. Samsi-Adad kisebbik fiával, Jaszmah-Adaddal baráti viszonyban volt. Hammurápi elfoglalta és felégette a belviszályokban meggyengült Márit, és ennek kormányzója volt Jaszmah-Adad. Ebben az időben vált Karkemis az óasszír kereskedelem egyik legfontosabb elosztóbázisává, ahonnan az anatóliai és szíriai karavánutak indultak. Az anatóliai kereskedelemben valamikor Samsi-Adad előtt vagy az ő idejében hosszabb szünet állt be, majd még majdnem egy évszázadon keresztül folytatódott, miközben Assur újra elvesztette önállóságát, ezúttal a Hammurápi Óbabiloni Birodalmával szemben. Végül Mári babiloni megszállása végzetes hatással volt a két királyság közötti kereskedelemre. Az út veszélyes lett, Mari nem védte a karavánokat, ami arra késztette a babilóniai Samsu-iluna királyt, hogy számos erődítményt építsen a folyó völgyében, a "kasszita házak" néven ismert zsoldos kolóniákat hozzon létre, hogy védjék a középső Eufrátesz térségét. A kolóniák később félig független államalakulatokká fejlődtek, amelyek háborút vívtak a babilóniai király ellen, és az óasszír kereskedelem átmeneti majd végleges leállását okozták.
Assur nem tudta folytonosan megtartani kapcsolatát Márival, mert Hammurápi felégette i.e 1757-ben. Előtte még Zimrí-Lim visszakerült, I. Samsi Addad fiának trónjára babiloni segítséggel (https://hu.wikipedia.org/wiki/Zimr%C3%AD-Lim) és egy szép pakotát épített. Karkemis kikötője két ellenséges hatalom, Mári és Jamhad közé került, és kénytelen volt politikáján változtatni. Assur város nehéz helyzete világosan látható Kanis városban, ahol több évtizedes szünet után csak egy jóval kisebb volumenű írásbeliség indult újra. Elképzelhető, hogy az Anatóliában és az Égeikumban ez időben elterjedő pecsételés és a meglepően egységes alapokon nyugvó mértékrendszer is az óasszír kereskedőktől származik. A kereskedők „cégekbe” tömörültek, amelyek patriarchális alapokon működötek. Az irányító a családfő volt, aki többnyire Assurban lakott. Idősebb fiai a legfontosabb kárumokban fiókvezetők voltak, legtöbbször a legidősebb fiú Kanisban. A rokonság a kisebb települések lerakatait felügyelte, az alkalmazottak pedig szamárkaravánokkal hordták-vitték az árut. A kapcsolatokat szerződések szabályozták. Egy szamár teherbírása 60-90 kg, több mint 100 szamaras karavánokat szerveztek.
Anatóliai ötvösmunka, ékszer
Általános fizetőeszköz és egyenérték az ezüst volt, de ezüstértékben számolva az áru, réz és ón szolgált fizetőeszközül. Aranyforgalom nem jellemző, ez időben az arany ritka volt és olcsóbb mint az ezüst. Később már az asssuri kereskedőnek halálbüntetés terhe mellett tilos volt aranyat eladni babiloninak, akkádnak, vagy bárki másnak.
A kereskedelmi telepek (kárumok) igen gyorsan függetlenedtek, és először vazallus, majd önálló fejedelemségként viselkedtek. Felvették Assur királyának címeit és a hatáskörükben megforduló kereskedőkkel szerződésekben rögzítették az üzleti feltételeket. Tisztviselőik a kereskedelmi szervezetet felügyelők voltak. Minden foglalkozásnak megvolt a maga rabija, azaz felügyelője. Az óasszír kereskedelmi út kapcsolta be a korabeli világba Anatóliát és az ott lakó népeket. Mindenekelőtt a vasműves hettitákat, akik átvették az asszír kultúra bizonyos elemeit (például az óasszír ékírást) és az asszír kereskedőkolóniák mintájára szervezték meg saját városkirályságaikat. Átvettek az asszír panteonból is, beeolvasztva a sajátjukba, kialakítva a hettita mitológiát és jött létre a Hettita Birodalom, amely i.e. 1180-ig létezett, amikor az akháj-ión Tengeri népek elpusztították a Birodalmat.
A HETTITA BIRODALOM ANATÓLIÁBAN
Hettiták egy indoeurópai népcsoport, amely i.e. 2000 körül a Kis-Ázsiában és É-Szíriában élő hatti néppel keveredett, a Hettita Birodalom népe kettős eredetű. Az i. e. 18. szd.-ban alakul meg a hettita birodalom Kanis környékén ahol a Assurból jövő fémkereskedelmi út végződött. Folyamatosan növekedett, a 14. szd. első felében érte el legnagyobb kiterjedését, ekkor már hozzátartozott Felső-Mezopotámia és Szíria, egészen a Libanonig. Fővárosát I. Mursilis alapította az i.e. 16. században. Egyenrangú ellenfele lett az egyiptomi birodalomnak, melynek É-i területével a Libanonnál találkozott a hettita birodalom D-i területe. I.e. 1284-ben egy nevezetes eldöntetlen csata után békeszerződést kötött III. Hattusilis király II. Ramszesz fáraóval. Ez volt az első csata, amit már valúszínűleg vasfegyverekkel is vívtak, i.e. 1400 krül a hettiták találták fel a vasolvasztást. A Birodalom nevezetes az ékírásáról is, sok agyagtáblát találtak hettita ékírással. 1200 körül a Tengeri népek támadása következtében összeomlott a Hettita Birodalom. Kis- Ázsia területén 24, Szíriában 7 utód városállam alakult.
II. RAMSZESZ SZEKÉRCSATÁJA, A KADESHI CSATA
A kádesi csata (https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1desi_csata) II. Ramszesz fáraó uralkodásának ötödik évében, i. e. 1274 zajlott le az akkori világ két vezető katonai hatalma, az Egyiptomi Birodalom és a II. Muvatallisz vezette Hettita Birodalom csapatai között a mai Szíria területén, Kádes város környékén. Az bronzkor legjobban dokumentált és legnagyobb csatája, II. Ramszesz megállította a hettita terjeszkedést D-felé. Ez volt a legnagyobb olyan ütközet a történelem során, amelyet a harci szekerek (https://hu.wikipedia.org/wiki/Harci_szek%C3%A9r) vívtak, mintegy 5000 ilyen harci szekér jelent meg a csatatéren. 2000 darab kétszemélyes egyiptomi volt, 3000 darab pedig háromszemélyes hettita. Továbbá több mint 38 000 gyalogos vett részt a hadjáratban, 18 000 egyiptomi és 20 000 hettita. Magát a csatát azonban egyiptomi részről csak a sereg fele vívta, ezek is kettéosztva, a csata két szakaszában.
A kádesi csata volt a Nagy vagy II. Ramszesz leghíresebb csatája. Az apja ugyanitt vívott ütközetet, melyben már maga is részt vett, és amely az egyiptomiak számára kedvezőtlen eredményt hozott. A Karkemisben állomásozó hettita hadsereg élén álló II. Muvatallisz célja a frissen Egyiptomhoz elpártolt amorita Amurrú állam visszatérítése volt, az egyiptomiak pedig új hódításukat akarták megvédeni. Kádes és környéke már régóta ütközőterület volt. II. Ramszesz és II. Muvatallisz az Orontész forrásvidékét környező hegyek lábánál került szembe egymással; a terület mind a Hettita Birodalom, mind Egyiptom befolyási övezetének legszélső határán, a mai Szíria területén helyezkedett el. A XVIII. és XIX. dinasztia korában Egyiptom fokozatosan visszaszorult az Orontész folyótól a Jordán vonaláig, Djahi közelébe. I. Thotmesz uralkodása alatt a Mitanni ellen indított hadjáratoknak köszönhetően Egyiptom elérte addigi legnagyobb kiterjedését, csapatai elérték az Eufráteszt az észak-szíriai Mári környékén. E korszak kezdetén a Hettita Birodalom délkeleti gyarmatai (Észak-Szíriában) még mindig inkább kereskedőállamok lazán szervezett csoportja volt; Kádes királya ellenségnek számított Egyiptom számára. III. Thotmesz 17 ázsiai hadjáratával gyökeresen új helyzetet alakított ki a Közel-Keleten: Egyiptom ekkor vált világbirodalommá. Az ázsiai területeket közigazgatásilag nem csatolták Egyiptomhoz, ami magában hordozta az instabilitás és a befolyás-zónák állandó változásának veszélyét. IV. Thotmesz és III. Amenhotep uralkodása alatt Egyiptom tovább vesztett befolyásából Mitannival szemben Szíriában. Az i. e. 1400 és i. e. 1300 közötti egyiptomi hadijelentések a Jordán folyó körüli területeken a helyi rablócsapatok (hapiruk) garázdálkodásáról számolnak be. Egyiptom ekkor került szembe először az új, terjeszkedő kisázsiai hatalommal, a Hettita Birodalommal. A hettiták erőteljes terjeszkedő politikába kezdtek, és benyomultak az ekkor már Egyiptom szövetségesének számító Mitanniba. Egyiptom fontos vazallus államai, Ugarit, Amurru és Kádes átpártoltak a hettitákhoz; a terjeszkedést egy járvány állította meg. Kádes városát i. e. 1312 körül ostrommal foglalták el a hettiták. Ehnaton fáraó uralkodásának idején az Amarna-levelekből kiderül Egyiptom palesztinai és szíriai térvesztése. Horemheb és I. Ramszesz hadjáratai sem hoztak tartós sikereket. I. Széthi, I. Ramszesz azért indítottak nagyszabású hadjáratokat, hogy a hettita terjeszkedést megállítsák. A karnaki feliratok részletesen bemutatják I. Ramszesz Palesztina és Szíria elleni harcait: 20 000 harcosával visszafoglalta az elhagyott egyiptomi őrhelyeket és megerősített városokat; békét kötött a hettitákkal, átvette a tengerparti területek feletti ellenőrzést, és folytatta a hapiru rablóbandák elleni harcát Palesztinában. Második hadjáratában Kádesig is eljutott, erről tanúskodik a felállított győzelmi sztéléje. Ugyanebben az időben ismerte el újra Amurrú is Egyiptom fennhatóságát. Fiára, II. Ramszeszre a megszerzett területek megőrzését és a hódítások folytatását hagyta.
Fantáziakép a Kádesh-i csatáról, a hettitáknak már voltak vas fegyverei, 3 személyes szekerei
A hettiták technikai fölényét - vasfegyvereik is voltak- az egyiptomi sereg képtelen volt ellensúlyozni: a hettita kocsik három embert szállítottak, a kocsihajtó mellett két harcost, közülük az egyik pajzsával a kocsihajtót védte. Az egyiptomi kocsikon csak egyetlen katona harcolt a kocsihajtó mellett. II. Ramszesz először több kikötővárost elfoglalt, majd a hettiták egyik vazallus államát, Amurrut foglalta el. Itt kis csapatot hagyott hátra, de Ramszesz távozása után Amurru királya értesítette a a csapat méretéről a hettitákat. II. Muvatallisz hettita király szövetségeseivel hatalmas sereget toborzott, mely a korabeli feljegyzések szerint 37 000 gyalogos katonából és 2500 harci szekérből, más források szerint 20 000 gyalogosból és 3000 harci szekérből állt. Ramszesz kisebb húszezres sereggel indult a hettiták ellen uralkodása ötödik évének tavaszán. Csatlakozott hozzá az Amurruban állomásozó csapat is. A négy hadtestre (Amon, Ré, Ptah és Széth) osztott sereg Kádestől délre letáborozott, ahol az őrök elfogtak két beduint, akik bevallották, hogy a hettitáktól szöktek el, és azt hazudták Ramszesznek, hogy a hettiták még mindig kb. 200 kilométerre járnak Kádestől. Ramszesz elindult, hogy elfoglalja Kádest, és Muvatallisz seregei valójában az Orontész folyó túlpartján, a kádesi hegyek mögött rejtőztek. Ramszesz serege ketté-, majd négy felé válva közeledett Kádeshez, nem sejtve, hogy a város mögött maga Muvatallisz várja őket seregével. A négy részre szakadt sereg, hadtestei külön-külön, kapcsolat nélkül vonultak, mintha csak Egyiptom földjén járnának. A Ré és Ámon hadtestek Ramszesz parancsnoksága alatt álltak, a Ptah és Széth hadtesteket a folyó és erdők választották el tőlük.
A "Nagy", II.Ramszesz a Kadesh-i csatában
Egy javított falikép:
A "Nagy" Ramseszesz a Kadesh-i csatában
A kádesi csata: mielőtt a fáraó serege egyesülhetett volna, Muvatallisz mintegy 2500 harci kocsival támadást intézett a Ré hadtest ellen. Az élen járó Amon-hadtest már Kádes alatt volt és táborozásra készült, éppen azon a helyen, ahol reggel még Muvatallisz táborozott. A hettita sereg a nap folyamán Kádes alatt átkelt az Orontészen, majd Kádes felett újra átkelt rajta, így szembe találta magát az egyiptomi haderő negyedét képező alakulattal. A Ré hadtestet a hettiták egy meglepetésszerű rohammal szinte teljesen elpusztították, Ramszesznek alig volt ideje hadrendbe állítani az Ámon hadtestet, hogy visszaverjék a hettitákat, míg meg nem érkezik az erősítés a folyón átkelő Ptah hadtesttől. Muvatallisz előtt állt a lehetőség, hogy az egyiptomi hadsereget részenként felszámolja, de serege az egyiptomi tábor elfoglalása után fosztogató hordává változott. Az egyiptomiak visszavonultak, és noha maga Ramszesz kitüntette magát személyes bátorságával (legalábbis az egyiptomi feliratok szerint), mégis alig menekült meg a fogságba eséstől. A csata végéről két verzió maradt ránk: az egyik szerint egy válságos pillanatban váratlanul feltűntek az Amurruból – nyugatról, Libanon területéről – érkező segéderők (tengerészek és az amurrui zsoldosok) és visszaszorították a hettitákat; az egyiptomi sereg újra egyesült, és kis híján bekerítette a hettita sereget, de Muwatallis harci kocsijai rendezetten visszavonultak az Orontész túlpartján várakozó gyalogságukhoz. A másik változat szerint a testőrség kivágta magát, és megmentette Ramszeszt, aki elmenekült a hadszíntérről.Az ütközet a leírását több fontos egyiptomi templom, Luxor, Karnak és Abüdosz falaira is felírták, ma már tudjuk, hogy az elbeszélés inkább Ramszesz harciasságának ábrázolása, mint a csata történetének közlése. II. Ramszesz gyakorlatilag egyes egyedül, hadserege segítsége nélkül győzte le a teljes hettita sereget a Ramszesz leírása szerint. A hattuszaszi levéltár dokumentumai szerint (szerződések és rendeletek a vazallus királyságoknak címezve, illetve a vazallus uralkodók levelezése) a hettita befolyási övezet változatlan maradt a csata után, Ramszesz pedig messzire elkerülte az észak-szíriai térséget a további hadjáratai idején. Ramszesz a saját feliratai szerint is nagyon sietősen hagyta el a csatateret, mondhatni menekült és Kádes elfoglalása nem sikerült. A hettita sereg Kadesba húzódott vissza, nem üldözte az egyiptomiakat. A hadszíntér hettita kézen maradt, de az egyiptomi haderő nem semmisült meg és patthelyzet alakult ki. II. Muvatallisz a csata után fegyverszünetet kért és kapott Ramszesztől. A két napig tartó, hatalmas vérontással járó csatában mindkét fél nagy veszteségeket szenvedett, mégis mindkét oldal nagy győzelemnek állítja be.
A hettiták nem sokkal később teljesen elfoglalták Kádest és Amurrut, és elfoglalták az Egyiptomhoz tartozó Upét (Apu), ahol Hattuszilisz lett a helytartó. Ramszesz serege súlyos veszteségeket szenvedett, és nem tudott további területeket elfoglalni. Egyiptom befolyása csökkent, a hettitáké nőtt. A hettiták elleni eldöntetlen csatát követő presztízsveszteség II. Ramszesz dicsekvő feliratai (mint például az Abu Szimbel-i felirata) ellenére felkelések sorozatához vezetett a szíriai Egyiptomi Birodalmon belül, és a fáraó a 10. uralkodási évéig nem tudott véget vetni a hettitákkal való nyílt ellenségeskedésnek.A két birodalom közötti konfliktust végül II. Ramszesz uralkodásának 21. évében az új hettita királlyal, III. Hattuszilisszel megkötött békeszerződés zárta le. A békét Hattuszilisz ajánlotta fel, akinek birodalmát a növekvő asszír fenyegetés veszélyeztette. A szerződés szövegét ezüsttáblába vésték, melynek egy agyagmásolata fennmaradt, a tábla kinagyított változata megtalálható New Yorkban, az ENSZ-székházban, ez a legrégebbi ismert nemzetközi békeszerződés.
A NÍLUS-DELTAI CSATA
A Nílus-deltai csata (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_the_Delta) Egyiptom és a Tengeri népek második hulláma („ a Tengeri népek" második Tengeri koalíció”-ja i. e. 1180-ban, az első i. e. 1208-ban volt) között zajlott le III. Ramszesz uralkodása alatt, feltehetően a Nílus deltájának keleti részében, a tengerparton, a fő folyamágban zajlott. A világ első hadihajókkal vívott ütközete, egyben az első ismert tengeri csata, melyről információink főleg III. Ramszesz Medinet Habu-i templomának domborműveiről és feliratairól származnak. Korábbról a Ciprusi tengeri ütközetek ismertek: a hettiták ugariti hajókkal vívták az akhájok és ión törzsek ellen.
A Tengeri népek törzsei első alkalommal Merenptah uralkodása (https://en.wikipedia.org/wiki/Merneptah) idején jártak Egyiptomban, akkor a líbiaiak szövetségeseként az Ekwesh, Teresh, Lukka, Sherden, Shelesh és más, É-inak nevezett törzsek, akik megkönnyítették a líbiaiak keletre nyomulását. Merenptah győzelmével Egyiptom megszabadult a a líbiaiaktól, de a Tengeri törzsek, népek szétszóródtak a térségben, - ez volt a bronzkori népvándorlás-, végleg megdöntötték a belviszályokban meggyengült Hettita Birodalmat i.e. 1180 körül Hattuszasz és Tarszasz (görög Tarszosz) feldúlásával (a főváros Hattuszasz és a fővároshoz tartozó legjelentősebb kikötő), elpusztították Mukis államot (Alalah lerombolásával), és megszakították az égei-mezopotámiai-egyiptomi kereskedelmi láncot Ugarit felégetésével. Letelepedtek Alasiya, Kizzuvatna, Lukka és Észak-Szíria térségében, megszállták a K-Mediterraneumot. Egyiptomban a Merenptah és III. Ramszesz közti időszakban újabb nagy támadásra – valószínűleg – nem került sor. III. Ramszesz uralkodása kezdetén Dzsáhiban gyűjtötte a határvédelmi erőit, erődrendszert telepített a tengerparton és felkészülten várta a Tengeri népeket. A fenyegetés súlyosságát az anatóliai és észak-szíriai események mutatták, amelyről több egykorú forrás számolt be, így III. Hammurápi ugariti király III. Ramszeszhez írt levele, melyben segítséget kér a felégetett városának.
:
A Tengeri népekről: (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tengeri_n%C3%A9pek) a megnevezés az ókori akháj és ion népek, azaz a keleti Mediterráneum törzseit jelöli, akik tengeri portyázókként megtámadták Anatóliát, a Hettita Birodalmat, Ciprust, Ugaritot, Levantét és Egyiptomot két hullámban, az i. e. 13–12. század fordulóján. A Tengeri népek sikeresen égettek fel mindent és III. Ramszesz uralkodásának idején elérte Egyiptomot is a támadás. A fáraó sikeresen visszaverte az inváziót, a Tengeri népek vándorlását III. Ramszesz állította meg. A háború dönntö része volt a történelem első ismert nagy tengeri csatája. Ramszesz csatáit templomfalakon dokumentálták az egyiptomi mesterek, felsorolták a támadó törzsek neveit. A törzsek neveiről van egy görög nyelvű felsorolás is a Trójai-csata (i.e. 1230 körül) idejéből, de a két felsorolást nem lehet megfeleltetni. Ma már elég pontosan tudjuk, hogy akháj és anatóliai ión néptörzsek voltak.
A tengeri népeket már Merenptah fáraó egyik felirata említette, akinek uralkodását általában i. e. 1213 és i. e. 1204 közé teszik, der egyes csoportokat korábban is említenek, mint például a danunákat (dnn) vagy danaoszokat III. Amenhotep idején és a szardanákat (srdn) vagy szardónioszokat, mint II. Ramszesz már letelepített zsoldosait. Merenptah uralkodásának 5. évében (i. e. 1208) legyőzte a támadó líbiaiak és tengeri népek szövetséges erejét, 6000 embert megölve és 9000 foglyot ejtve.
20 évvel később III. Ramszesznek az újabb invázióval kellett szembenéznie. Thébai halotti templomában (Medinet Habu) leírja – annak ellenére, hogy senki sem állhatott ellen a tengeri népeknek és ők lerohanták Hattit, Kizzuwatnát, Karkemist, Arzawát és Alasiját városaikat lerombolva Anatóliában– hogyan verte meg őket a Nílus-deltai tengeri csatában (kb. i. e. 1178, más forrás szerint 1175), nem engedte őket partra szállni és lenyilazta őket. Megadja a tengeri népek törzsneveit, ami ugyanaz, mint Merenptah listája.
Az akháj-ion és trák törzsek népvándorlása. A líbiaiak D-n támadtak, a dórok - akik az ógörö- vándorlása i.e. 1100 körül és után történt
A Tengeri népek egy másik forrásban az i. e. 12. század elején: Hammurapi, Ugarit utolsó királya (kb. i. e. 1191 – i. e. 1182) kapott egy levelet a II. Szuppiluliumasz hettita királytól, aki figyelmeztette őt a „sikalajukra, akik hajókon élnek”. Ez a törzs talán ugyanaz, akik Merenptah listáján „sekelesekként” szerepelnek. Hamarosan ezután Ammurapi hatalma megdőlt, Ugaritot kifosztották és felégették, eltünt a történelemből.
A nagy pusztítást a görögöknek, azaz az akhájoknak, ionoknak és a danaoszok túlnépesedésének tulajdonítják. A pusztulás a görög Sötét kor kezdete volt. Mindig porig égették a városokat és a romokon alacsonyabb kultúrájú településeket hoztak létre. Homérosz szerint valószínűtlen, hogy a tradicionális akháj és ión törzsek ennyire elpusztítsák a helyi kultúrákat. Egy másik elmélet szerint a türosziak segítségével a Fekete-tenger vidékéről és Anatóliából hajóztak volna délre népek, a hettiták is, hogy új területet foglaljanak maguknak. Alátámasztja, hogy az ekkor még nem a szigetre épült Türoszt nem érte támadás, holott körülötte mindenkit.
III. Ramszesz a Nílus-deltai csatában, i.e. 1178-ban legyőzte a Tengeri népek hajóhadát. Itt vetettek be először döfőorros (az ábrán középen, raman, rostrumlat) hajókat az egyiptomiak
Egyiptomi döfőorros hadihajó i.e. 1200 -ból (5)
"Tengeri" népek, a denyenek, azaz danunák építette fenékgerendás hajók szerkezete
"Tengeri" népek, a denyenek, danunák építette hajó modellje, a bal oldalon látható gerenda hosszabbítás a talpgerenda (false keel)
Az akhájok-iónok hajóinak modellje, és az i.e. 1237 körüli trójai csata hajóinak modellje, fenékgerendás, talpgerendás (false keeles) hajó
Római kori győzelmi oszlop bronz döfőorrokkal díszítve
A Nílus-deltai-csata: Az ütközetet az első hadihajók vívták, az egyiptomiak ügyes trükkel partra szorították az ellenfel hajóit és a parton álló íjászok hatékonyan avatkoztak a csatába. A Medinet Habu-i templom képein több kép is azt a jelenetet ábrázolja, amikor az íjászok nyílzápora elárasztja a hajókat. A képeken az egyiptomi hajók orra döfőorros (raman, rostrumlat ) oroszlánfejes, az ellenségé valamilyen vízimadár (vadliba vagy vadkacsa) fejével díszített. Az tengeri csatákban hadihajók korábban még nem léteztek. Egyiptom korábban is épített tengerjáró hajókat csapatszállítási célra, és ezek a szárazföldön haladó hadsereget kísérték a part mentén, a fedélzeteiken csapatokat és a hadtápot szállították. Az Újbirodalom korától ismert a kenput (bübloszi) és keftiu (krétai) típus megnevezése, de nem tudjuk pontosan, mi volt a különbség két típus között. A Medinet Habu-i reliefek képregény szerűen beszélik el a csatát, a hajók zsúfolásig teltek harcosokkal, majd hadifoglyokkal, a menekülni próbáló foglyokat a parton tartózkodó katonák nyilazzák és fogják el.A tengeri népek szárazföldi haderejét Dzsáhi mellett a dzsáhi csatában (https://hu.wikipedia.org/wiki/Dzs%C3%A1hi_csata) semmisítették meg Az egyiptomi Újbirodalom utolsó nagy győzelme volt a tengeri népek felett aratott kettős győzelem, bár a mesvesek (akik megtelepedtek Egyiptomban) néhány évvel később a líbiaiakkal szövetkezve ismét benyomultak a Deltába, és ismét vereséget szenvedtek. III. Ramszesz uralkodása rosszul végződött, és a további uralkodók nem voltak többé képesek védekezni: a Tengeri népek Szicíliától Etruriáig, az égeikumtól Anatólia partvidékeiig, valamint a fönícia–palesztinai tengerparti sávban megtelepedtek. Népvándorlás történt.
Krétai akhájok, a későbbi filiszteusok a Dzsáhi-csatában (https://hu.wikipedia.org/wiki/Dzs%C3%A1hi_csata).
Dzsáhi-csata: a Tengeri népek szárazföldi vándorlását, bronzkori népvándorlást itt állította meg III. Ramszesz. A sereg nem csak harcosokból állt, hanem követték őket a családok nő és gyermek tagjai is és vitték magukkal az összes ingóságukat, az vándorlás letelepedési szándékkal zajlott. III. Ramszesz uralkodása kezdetén Dzsáhiban gyűjtötte a védelmi erőit, erődrendszert telepített a tengerparton és felkészülten várta a tengeri népeket. A csatáról egy forrás áll rendelkezésre, III. Ramszesz halotti templomának faliképei Medinet Habuban. A feliratok nem térnek ki az ütközet lezajlására, de a festett és vésett képek sok adatot hordoznak az ismeretlen népekről. A palesetek és tjekerek magas, tollakkal díszített sisakot hordtak, közepes méretű kerek pajzzsal. A denenek lapos, felül gömbölyű, a sekelesek csúcsos, hegyes sisakjukról ismerhetők fel. Mindannyian egyenes hosszú bronz kardot használtak, amely az Égeikum és Anatólia jellegzetes fegyvere volt. Egyiptomban ekkor új népek telepedtek meg, letelepítte őket III. Ramszesz. Egyes törzseket zsoldosként alkalmazott. Az egyiptomi hadsereg idegen alakulatokkal bővült, ami bár rövid időre növelte a hadsereg létszámát és Egyiptom katonai potenciálját, de az új típusú haderő zsoldos jellege később megbosszulta magát, a kincstár kimerült, lázadások törtek ki. A nemzeti haderő egy időre megszűnt, és később a líbiaiak vették át a hatalmat hosszú időre Egyiptomban.
"Tengeri népek" népvándorlása
Libanoni cédrus elterjedési területe, a hettiták, az akhájok és az ionok (az utóbbiak a Tengeri népek) É-i területe volt (Wikipedia)
A "Sötét kor" -ban (i. e. 12 -- i. e. 8. századok) és közvetkező századokban alakultak ki az etruszk, a görög és a föníciai gyarmatok (Wikipedia)
KÜKLÁD SZIGETEK HAJÓÉPÍTÉSE, ESZKÖZHASZNÁLATA, NÉPEI (A MINÓSZIAKAT MGELŐZŐ CIVILIZÁCIÓ)
A minószi kultúra eredetét Anatóliában sejtik a kutatók. Létezett egy, a minószit időben megelőző és területét tekintve Anatólia és Kréta szigete közé eső neolitikus kultúra, a kükladikus kultúra, aminek népessége, a pelazgok talán rokoníthatóak a minósziakkal. A keresésnek egy hiányos információ esetén használatos egyik módszere, hogy minden -ismert- lehetőséget megvizsgálunk: az adott esetben a plelazg nevű peloponnészoszi ősnép és az iónok (https://en.wikipedia.org/wiki/Ionians) sejthetőek, mint a minósziak eredete.
A Kükládok egy szigetcsoport az Égei-tengeren, a görög szárazföldtől délkeletre, az Égei-tengeren. A Kükládok legnagyobb szigete Naxosz, melynek jelentős volt a későneolitikus és korabronzkori kultúrája. Melosz szigetére már ekkor is több ezer (!) éve jártak obszidiánt bűányászni. A szigetek tiszta fehér márványából faragott, sematikus, lapos szobrairól ismertek, évszázadokkal azelőtt, hogy a déli Krétán kialakult a középső bronzkori minószi civilizáció. Az Égei-tengeren i. e. 4000 előtt egy jellegzetes, anatóliai és szárazföldi peloponnészoszi elemeket ötvöző neolitikus kükladikus kultúra alakult ki. A feltárt lelőhelyek közé tartozik Chalandriani, Phylakopi, Skarkos, Saliagos és Kephala (Kea szigetén), ahol rézfeldolgozásra utaló jeleket is találtak. Az apró Küklád-szigetek mindegyike legfeljebb néhány ezer embert tudott eltartani, nagyobb kultúra nem alakulhatptt ki. Bár a késő-kükládiai csónakmodellek azt mutatják, hogy a közösségek ötven evezős csónakokat is ki tudtak állítani. Amikor Kréta magasan szervezett palotakultúrája kialakult, a szigetek jelentéktelenné váltak, kivéve Deloszt, ahol egy archaikus szentély volt.
Az Égei-tenger szigetcsoportjai
A pelaszgok (https://hu.wikipedia.org/wiki/Pelaszgok, https://hu.wikipedia.org/wiki/Helladikus_kult%C3%BAra) ókori nép volt, akik nem voltak ősei az akhájoknak vagy a görögöknek, és időben megelőzték a görögöket Trákia, Thesszália, Kréta, az Égei-tengeri szigetek régiójában és az Adriai-tenger déli partvidékén. A pelaszgok - a görög népekkel ellentétben - nem indoeurópai eredetűek. Homéroszon keresztül Hérodotosz, Thuküdidész, Pauszaniasz említi őket, mint a görögök ősapjait. Apelazgok (https://en.wikipedia.org/wiki/Aeolians) későbbi megnevezései aeolok, az aeoliszosziak.
(Az aeolok, az aeoliszosziak Thesszáliából származtak, amelynek egy részét Aeolisznak nevezték, az aeolusok gyakran jelennek meg a korai idők törzsei között. A boiótiaiak, az aeolusok egyik alcsoportja, a thesszaliaiak által Thesszáliából elűzött boiótiaiak helyét Boiótiában telepedtek le. Az aeoliszoszi népek Görögország számos más részén is elterjedtek, például Aetóliában, Lokriszban, Korinthoszban, Elisben és Messiniában. A dór invázió idején a thesszáliai aeoliszosziak az Égei-tengeren át a kis-ázsiai Leszbosz szigetére és a róluk így elnevezett Aeolisz vidékére menekültek.)
Pelasgok az ösi szövegek szerint (https://en.wikipedia.org/wiki/Pelasgians)
A nem indoeurópai, pelazg szavak az élet számos területén megtalálhatóak, és főként a tengerrel, a halászattal, a mediterrán kultúrával, az építészettel, istenségekkel stb. kapcsolatosak. Többek között nem indoeurópai eredetű a görög főváros, Athén neve, valamint a „tenger” görög megfelelője, a θάλασσα (thálassa) sem. A görögök később általánosan használták a pelaszg kifejezést Görögország őslakosaira attól függetlenül, hogy az őseik voltak-e, akik beolvadtak közéjük, vagy sem.
Léteztek a lelegek is: (https://hu.wikipedia.org/wiki/Lelegek) "ókori nép, élőhelyük Kis-Ázsia és Görögország területén volt. Eredetüket már az ókorban sem tudták teljes határozottsággal megállapítani, a pelaszgokkal együtt említik őket, bár mint kalandozó tengeri kalózokat, akik elütnek a békés, földmívelő pelaszgoktól. A történeti időkben szétszórtan megtalálhatóak voltak Kária és Trója, továbbá a Kükládok, Euboia, Lakónia, Messzénia, Aitólia, Akarnania, Thesszália, főként pedig Lokrisz vidékén. Feltehetően Görögország őslakóinak a maradékai, akiket a bevándorló és hódító törzsek kiszorítottak, felszorítottak a hegyekbe, vagy magukba olvasztottak. A lelexeket legtöbbször a káriabéliekkel együtt említik, s Hérodotosz szerint a Leleges név a káriabeliek régi nevével azonos. Pauszaniasz szerint rokon népek voltak, de ezt az állítást Sztrabón kétségbe vonta. A nép nevét a mítosz egy régi, Lelex nevű királytól származtatja, aki később Leukádiában, majd Megarában, majd Lakedaimónban szerepel. Sztrabón szerint a név eredete a legein, illetve a szullegein igékből eredeztethető, ami gyülevészt, keveréket jelent. A modern tudósok a nép nevének eredetét a lalaszé igére vezetik vissza, amely annyit tesz, mint a görög barbaroi, azaz érthetetlen nyelvet beszélők. Az ókori forrásokban úgy szerepelnek, mint durva erkölcsű, műveletlen néptörzs."
Kik azok a kükládok? A pelazgokat, és később, a második hullámban az iónokat sejtik a minósziaknak és a Kükládok népének: az akhájok és a dórok előtti népeknek, akik még nem az akhájok vagy a későbbi dórok voltak.
Az iónok a Hellasz négy alapító törzsének egyike (a dórokkal, akhájokkal és aeolusok, -utóbbi a pelazgok egyik megnevezése- együtt). Az i. e. 16. századra tehető betelepülésük és jelentőségük szerint is az első népek közé tartoztak, a dórok és az akhájok előtt.(https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93g%C3%B6r%C3%B6g_nyelv).
A népességre vonatkoztatva a „ióniai” több népcsoportot is jelöl a dórok előtt. Szűkebb értelemben a kifejezés a Kis-Ázsiában található Iónia régióra vonatkozott. Tágabb értelemben az ión nyelvjárás valamennyi beszélőjének megnevezésére is használható, amely a tulajdonképpeni Ióniában élőkön kívül magában foglalta Euboea, a Kükládok görög lakosságát és számos ión telepesek által alapított várost. Végül a legtágabb értelemben mindazok leírására használható, akik az keleti görög csoport nyelveit beszélték, amelybe beletartozott az Attikai is. Amikor a dóriaiak megszállták a Peloponnészoszt, kiűzték az achaiaiakat az Argolidából és Lacedaemoniából. A dórok által elüldözött akhájok Aigialeiába költöztek (ezt követően Akhájia néven ismerték), ami viszont az ióniaiakat űzte el Aigialeiából. Az ióniaiak Attikába költöztek, és elvegyültek Attika helyi lakosságával, később pedig sokan kivándoroltak Kis-Ázsia partvidékére, a történelmi Ióniába.
A szigorú és militarista későbbi dórokkal ellentétben az iónok a filozófia, a művészet, a demokrácia és az élvezetek iránti szeretetükről híresek.
A iónok egyike volt annak a négy fő törzsnek, amelyre a görögök az ókorban felosztottnak tekintették magukat; a másik három a dóriaiak, az aeolusok (pelazgok) és az akhájok voltak. Az ión nyelvjárás a hellén világ három nagy nyelvi felosztásának egyike volt a dór és az aeolusi (pelzag, talán minószi) nyelvjárással együtt.
A görög nyelv ióniai dialektusa szoros rokonságban állt az attikai nyelvvel, és Ióniában, valamint számos égei-tengeri szigeten beszélték. Az iónok állítólag az ősi Attikából és más közép-görög területekről vándoroltak Nyugat-Anatóliába. A dór bevándorlás (i. e. 1000 körül) elüldözte a szárazföldi akháj királyságokat. Az i.e. 18. századtól a K-i Iónia régió a Hettita Birodalom része lett, lehetséges neve Arzawa, amelyet a birodalom összeomlásával együtt az i. e. 12. században a megszállók elpusztítottak. Ióniát a dór-görögök valószínűleg az i. e. 11. században telepítették be. A legfontosabb város Milétosz (a hettitáknál Millawanda/Milawata) volt. A késő bronzkori Anatóliában nincs feljegyzés ióniaiaknak nevezett népről, de a hettita szövegek feljegyzik az Ahhiyawaiakkal ("acheaiak") való kapcsolatot, anélkül, hogy egyértelmű lenne a helyük. Milétosz és néhány más, korábban nem görögök által alapított városba mükénéiek települtek. https://en.wikipedia.org/wiki/Ionia
Az akhájok ókori görög nép (https://hu.wikipedia.org/wiki/Akh%C3%A1jok), az ókori görög törzsek egyike. A törzs Homérosz Iliászában tűnik föl, mint a Tróját ostromló törzsek egyike. Területüket Homérosz a görög szárazföldre, a nyugati görög szigetekre, Krétára (i.e. 1450-ben foglalták el), Rodoszra és – a Kükládok szigetcsoport kivételével – a környező szigetekre teszi. A régészeti feltárások során az Égei-tenger középső részén található Kükládok szigetcsoporton is felfedezték a mükénéiek nyomait. Az akhájokat a mükénéiekkel azonosítják.
Evans és sok Evansot követő kutató a gyönyörű knósszoszi palota ásatásaiból kiindulva megálmodott egy civilizációt, melynek tárgyi leletei alig léteznek. Nincsenek a korban szokásos széles falak, nagy erődítmények, és széles szállító hajók sem. A pelaszgok és talán a lelegek a minósziak ősei lehetnek a kutatók szerint. A minószi civilizáció (https://en.wikipedia.org/wiki/Minoan_civilization) bronzkori égei-tengeri civilizáció volt Kréta szigetén és más égei-tengeri szigeteken, amely legkorábban talán i. e. 3000 körül kezdődött, a komplex városi civilizáció lett, ami i. e. 2000 körül kezdődött, majd i. e. 1450 körül hanyatlott, elfoglalták a szigeteket az akhájok. A minószi civilizáció képviseli az első fejlett civilizációt közel Európához, számos hatalmas épületegyüttest, kifinomult művészetet és írásrendszert hagyva maga után. Gazdasága a Földközi-tenger nagy részével kapcsolatban volt, pl. Ugaritban kereskedelmi képviselete volt i.e. 1600 körül.
Régi görög dialektusok i.e. 1000 körül (https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_Greek_dialects)
Régi görög dialektusok i.e. 1000 körül (https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_Greek_dialects)
Kükladikus kor szakaszolása ( https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%BCkladikus_kult%C3%BAra) a feltárásokból előkerült leletek tanúsága szerint a kükladikus kultúrának három periódusát különböztetik meg:
Korai Küklád I. (EC I; Kr. e. 3200-2800), amelyet Pelos-barlangi (Grotta-Pelos) kultúrának is neveznek,
A szigetek kultúrájának és a minószi művészetnek a kölcsönhatása a jellemző i.e. 2300 -tól. Minósz a kükladikus kultúrára épült, és a kükladikus kultúra a korábbi. A korszak fontos lelőhelyei a Mélosz szigetén található (obszidián!), Phylakopi, Théra (Szantorini) és Parosz. A hagyományokat elsősorban a kerámia őrizte meg. A Phylakopiból előkerült, repülőhalat ábrázoló freskótöredék erősen minószi jellegű. A periódusnak a Théra kitörése vetett véget, ami elpusztította magát a szigetet és a környező szigeteket szökőárakkal borította el. Az ökológiai és gazdasági katasztrófát követően az akhájok vették át a térségben a főszerepet, Mükéné vezetésével. A Késő kükladikus korban (i. e. 1500-1100): a Kükládok ekkor már a mükénéi kultúra területéhez tartoztak, a szigetcsoport a későbbi ókori akháj művészetnek lett központja.
A kükladikus kultúra fő jellemzői a Melosz-szigeti obszidián bányászat és kereskedelem, a márvány idolok készítése, és az állattenyésztésen, földművelésen alapuló gazdaság, ma már a szigetek kopár helyek. A korai kükladikus kultúra (i. e. 2600-1900) a minószi kultúra eredetének tekinthető, és belenőtt -és fordítva- a minószi kultúrába. Az obszidián kereskedelme legkorábban nádtutajokkal, nádhajókkal történt, és a halászati is hosszú, pándli evezőkkel épített kilépődeszkás csónakokkal, a leleg kalózok is hasonló hosszú, gyors evezős hajókat használtak. (https://www.salimbeti.com/micenei/ships.htm)
Kükladikus idol (https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%BCkladikus_kult%C3%BAra)
KORA KÜKLADIKUS KOR (i. e. 2600-1900)
A korai kükladikus kor a kultúra fejlődésének önálló, tahát a minószi kultúrától független időszaka. A települések (Szürosz, Szeriphos, Aigina, Naxosz, Parosz) a tengerpartokon épültek, és városias jellegűek voltak. (https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%BCkladikus_kult%C3%BAra, https://en.wikipedia.org/wiki/Cycladic_culture).A lakóházak négyszögletes alaprajzúak, több helyiségből állnak. A legrégebbi lakott helyek a Párosz és Antiparosz közötti Saliango szigetecske, Kephala Keán, és a legrégebbi rétegek a Naxoszon található Grotta szigetén találhatóak, (https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_the_Cyclades#Neolithic_era), amelyek az i. e. 5. évezredből származnak. Jellemző volt a szigetek közötti tengeri közlekedés, obszidiánbányászat, a halászat és a cserekereskedelem. A küklád hajókról van forrásanyag (https://www.salimbeti.com/micenei/ships.htm), de a hajópítés módjára vonatkozóan kevés ismeretet tartalmaz.
Az időszaknak a legfontosabb leletanyaga az obszidián eszközök, a márványplasztika. Kérdés, hogy hol voltak az obszidián***, a márvány, a kő és a kősó bányáik? A legfontosabb obszidián bánya a Melosz szigeten volt. A felszíni márványbányák Naxoson és Paros szigeten voltak. A karcsú figurák jellemzői a keresztbe tett kar, felnéző, címerpajzs formájú arc, és melyen a részletekre utaló festéknyomokat találtak a kifaragott orron kívül. Jellegzetesek a hegedű formájú idolok és a ruhátlan nőalakokat ábrázoló, olykor háromnegyedes életnagyságú szobrok. Talányosak és szépérzékre vallanak a zenélő embereket ábrázoló idolok. A idolokat laposan faragott, csiszolt felületek és egyszerűsített formák jellemzik. A testrészeket karcolással vagy véséssel jelezték, gyakran a hason keresztbe vetett karokkal. A sematikus, leegyszerűsített vonalakat nem a kezdetleges technikával lehet magyarázni. A kükladikus művészetben gyakori a lanton, hárfán vagy kétágú sípon játszó zenészek ábrázolása. A leghíresebb a hárfást ábrázoló márványszobrocska, amely az Athén Nemzeti Múzeum tulajdona. Edényeiket is márványból, zsírkőből készítették, majd agyagból. A pelaszgok szobrai, idóljai lehetnek. (A pelaszgok ókori nép volt, akik időben megelőzték a görögöket, akhájokat Trákia, Thesszália, Kréta, az Égei-tenger régiójában és az Adriai-tenger déli partvidékén. A görögök később általánosan használták a pelaszg kifejezést Görögország őslakosaira, függetlenül attól, hogy az őseik voltak-e, akik beolvadtak közéjük, vagy sem). Sokféle anyagból, márványból, agyagból sokféle edényt készítettek, ezüstművességük is számottevő volt, Amargosz városából diadémok (fejet övező és díszítő ezüst szalagok) kerültek elő. Az ezüst temésfém is, a természetben megtalálható fémes alakban is.
Érdekesség: a nők végezték a betakarítást, kosárfonást, fazekasságot, azaz a "könnyű" mezőgazdasági munkákat. ( Később a minószi palotákban is!) Alacsony hőmérsékleten, 700-800 C fokon égették az agyag- edényeket, kemencéket nem találtak. A szobrocskákon, edényeken, valamint a sírokban található pigmentek is a szigetekről származnak, pl. az azurit a kékben és a vasérc a vörös pigmentekben. A nők csigolyáinak vizsgálata alapján jellemzőek voltak az "ülő" társadalmakat sújtó ízületi betegségek. A szigeteken a gyűjtögető életmód nem volt fenntartható, mezőgazdaságból (árpa, szőlő, olajfa), állattenyésztésből (kecske, juh, sertés) és kereskedelemből (bizonyíthatóan létezett kereskedelmi csere a szárazfölddel és még Trójával is) volt a jellemző, és az utóbbiakat a férfiak végezték, mint az épületek és hajók építését és a halászatot is. Végül a lakosok elhagyták a tengerpartot és a szigetek magaslataira költöztek, feltehetően minósziak hatására: a sarkokon kerek tornyokkal erődített, körbe kerített épületekbe. Ekkor jelent meg a kalózkodás a szigetvilágban.
Kükladikus idolok (Athéni Nemzeti Múzeum)
Kükladikus idol csoport (Athéni Nemzeti Múzeum)
Kerámiák közül nevezetes a lelőhelyéről elnevezett Pelosz-kerámia: talpas vagy talp nélküli, hasas palackok vagy korsók, csonkakúp alakú nyakkal; fedeles edények. Díszítésük bekarcolt és fehérrel kitöltött háromszöges vagy vonalas minta. A fiatalabb Szürosz-kerámia leletanyaga: csőrös csészék és kannák, talpas kelyhek, harang alakú edények és az ún. kükladikus serpenyő, mely valószínűleg kultikus célokra szolgált.
Edényeiket is márványból, olykor zsírkőből készítették az egykori, ismeretlen eredetű lakosok. Kerámiájukat két, korszakban és megmunkálásban is különböző típusba sorolhatjuk. A lelőhelyéről elnevezett Pelosz-kerámia leletanyaga: talpas vagy talp nélküli, hasas palackok vagy korsók, csonkakúp alakú nyakkal; fedeles pyxisek. Díszítésük bekarcolt és fehérrel kitöltött háromszöges vagy vonalas minta. A fiatalabb Szürosz-kerámia leletanyaga: csőrös csészék és kannák, talpas kelyhek, harang alakú edények és az ún. kükladikus serpenyő, mely valószínűleg kultikus célokra szolgált. Díszítésük spirálhálóval, vonalkázással, csillagdíszekkel történt. Ezüstművességük is számottevő, Amargosz városából diadémák kerültek elő.
Kükladikus tárgyak (Wikipedia)
Kükladikus idol (Wikipedia)
KÖZÉP-KÜKLADIKUS KOR (kb. i.e. 1900 - i.e. 1450)
A szigetek kultúrája a minószi művészet befolyása alá került:, de valószínű a kölcsönhatűás. A korszak fontos lelőhelyei a Milosz szigetén található Phylakopi*, Théra (Szantorini) és Parosz szigetek. A helyi hagyományokat elsősorban a kerámia őrizte meg. A Phülakopiból* előkerült, repülőhalat ábrázoló freskótöredék erősen minószi jellegű:
A Kükladikus kultúrának Szantorínin a Théra vulkán kitörése vetett véget i.e. 1600 körül, ami elpusztította a szigetek egy részét. (A thérai eredetű vulkáni habkővel csiszoltak.) Akrotiri városát, a környező szigeteket habköves szökőárakkal borította. A habkő egész a Nílus-deltáig eljutott. A katasztrófát követően, i.e. 1500 körül, a mükénéi akhájok foglalták el a szigeteket, i.e. 1450 körül Krétát is. Kőrézkor, kőbronzkor: nem pontosan datálható, a Kükladok- szigetcsoport esetén is a több mint egy évezredes átmeneti korszak (a vas megjelenéséig, kb. i.e. 1200-ig), amikor kő és arzénbronz szerszámokat (az arzénbronz Küthnoszról származott) egy időben használták, a végén már ónbronzból készült öntött vagy kovácsolt eszközöket is használtak, amelyek Ugaritból származtak. Ciprusi réz: a Kükládok és Kréta ciprusi kapcsolatait kutatják (a ciprusi írás megfejtésre vár), az ugaritiak, az akhájok, majd a föníciaiak is elfoglalták Ciprust, a minósziak is látogatták.
A Kükládok és Kréta kapcsolatai: a minószi civilizáció kereste és védte a kereskedelmi útvonalait, a krétai befolyás a legerősebb három szigeten, Keán, Miloszon és Szantorini szigetén volt. A minószi terjeszkedés következtében költöztek hegyi erődökbe a Kükladokon. A Küklád szigetek vidéke kereskedelmi övezet volt és a három sziget nyugati tengelye kiemelkedő jelentőségű. Kea volt az első állomás a kontinensről, mert a legközelebb volt, az athéni, lauriai ezüst bányákhoz, Milos a szigetcsoport többi része felé újra elosztott, és továbbra is az obszidián fő forrása maradt; Santorini pedig a közeli Kréta számára először állomás volt, majd kikötő és város épüt rajta.
Az arzénbronz után az ónbronz használata lassan terjedt el a Kükládokon, a szigetcsoport északkeleti részéről. A települések a hajósok és földművesek kis falvai lehettek, gyakran erődítmények. A négyszögletes, egy-három szobás, melléképületekben álló, szerény méretű és építésű, ritkán emeletes házak többé-kevésbé szabályos utakkal elválasztott tömbökbe szerveződtek. Nem voltak olyan paloták, mint amilyeneket Krétán vagy a szárazföldön találtak. "Királyi sírokat" szintén nem találtak a szigeteken. Többé-kevésbé megőrizték politikai és kereskedelmi függetlenségüket, úgy tűnik, hogy vallási szempontból a krétai befolyás nagyon erős volt. Az istentiszteleti tárgyak (zoomorfikus -állati alakban ábrázolt istenek kultusza- rítus, italozóasztalok stb.), a vallási segédeszközök, mint például a fürdők, és a freskókon található témák hasonlóak Szantorinin vagy Phülakopin és a krétai palotákban. A szantorini robbanás (több is lehetett, a késő minószi IA és a késő minószi IB között) eltemette és megőrizte egy lakóhely példáját: Akrotirit.
AKROTIRI (SANTORINI, THÉRA)
Akrotiri kükládiai bronzkori település volt a görögországi Szantorini (Théra vulkán, https://en.wikipedia.org/wiki/Akrotiri_(prehistoric_city) vulkanikus szigetén, és amelyet a vulkáni habkő megörzött. A kükládiai és a minószi civilizációk közös területén fekszik. Egy kisvárost, lineáris A feliratokat, valamint freskókat, edényeket, fémtárgyakat találtak a szigeten.
Akrotiri alaprajza: egyenes vonalban futott, csatornákkal ellátott, többé-kevésbé ortogonális, kövezett utcák hálózata. Az épületek két-háromszintesek voltak, és nem rendelkeztek tetőablakokkal és udvarokkal; az utcára nyíló nyílások biztosították a levegőt és a fényt. A földszinten voltak a lépcsőházak és a raktárként vagy műhelyként szolgáló helyiségek; a következő emeleten lévő, kissé nagyobb helyiségek központi pillérrel és freskókkal voltak díszítve. A házaknak gömbfával fedett, teraszos tetejük volt, amelyet növényi réteggel (náddal, hínárral vagy levelekkel), és több réteg agyagos földdel fedtek, és ez a gyakorlat a mai napig megfigyelhető a hagyományos társadalomban.
A minószi-kükladikus hajók karvel palánkos. - először a hajópalánkokat erősítették össze csapokkal, építették fel a hajótestet, aztán építették be a kereszttartókat-, naptetős, sarló alakú, fenékpalánkos, kormányevezős evezős-vitorlások voltak, valószínűleg külső hossztartókkal épültek. (A gerinces hajók fordított sorrendben épültek, először a vázat építették össze, az első gerincesek a portugál Tengerész Henrik idején, 1450 körül.) Már menetiránynak háttal eveztek. A hajótestet kívülről, -néha ábrákkal festett-, fehér textilanyaggal tették vizállóvá. A minósziak kb. i. e. 1900 után kezdhettek sarló alakú tengeri szállító vitorlásokat építeni, addig ugyanazok voltak a hajóik, mint a kükladiaknak. A korban hadi célokra még nem építettek speciális gályákat, a későbbi gályák építésre vonatkozóan pedig nincsenek leletek. A sarló alakú hajók hasonlítanak az egyiptomi hajókra.
Akrotiri-i ásatás (Prof. Marinatos), Santorini Múzeum
Akrotirit az i. e. 1600 körül (a késő minószi IA-korszakban) a Théra vulkán-kitörés temette be habkővel; ennek következtében jó állapotban maradtak fenn a leletek. Freskókat, kerámiákat, bútorokat, fejlett vízelvezető rendszereket és néhol háromszintes épületeket is felfedeztek. Akrotiri legkorábbi bizonyítékai az i. e. ötödik évezredre nyúlnak vissza, amikor egy kis halász- és földművelő falu volt. Akrotiri fejlődését más égei-tengeri kultúrákkal a kereskedelmi kapcsolatai biztosították, a helyszínen talált kerámiatöredékek bizonyítják. Akrotiri stratégiai elhelyezkedése a Ciprus és a minószi Kréta közötti elsődleges hajózási útvonalon a rézkereskedelem fontos pontjává tette,
(öntőformák és tégelyek). Akrotiri virágzása még körülbelül 500 évig folytatódott; a kikövezett utcák, a kiterjedt vízelvezető rendszer, a kiváló minőségű kerámiák gyártása és a további kézműves szakmunkák a település fejlettségére utalnak.
Spiridon Marinatos görög régész már az ásatások 1967-es kezdetekor megjegyezte, hogy a város a kitörés előtti egy földrengés okozta első pusztulást, mert az eltemetett tárgyak egy része romokban hevert, a vulkán önmagában érintetlenül hagyta azokat. Majdnem ugyanebben az időben Aghia Irini lelőhelyét, Keát is egy földrengés pusztította el. A kitörés után a minószi import megszűnt Aghia Irinibe, és helyét a mükénéi import vette át (https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_the_Cyclades#Neolithic_era).
KÜKLADIKUS NÁDHAJÓK, A PART MENTI HAJÓZÁS
Ahogy az időben visszahaladunk, a tárgyi leletek ritkulnak, az írás, írt leletek nincsenek. A tengerek mellett kialakult kultúrák általános jellemzője, hogy ahol megteremett a nád és volt vágóeszköz, ott nádból építkeztek és nádhajókat készítettek. A Kükládok esetén egyszerűsíti a következtetést, hogy a vágóeszközök készítéséhez szükséges obszidián megszerzéséért kötöztek nádtutajokat és jártak Milosz szigetére. Az obszidián és a só a korban olyan fontos alapanyagok voltak, mint ma a fémek.
A neolitikus tengeri terjeszkedés eszközei: a hajók két végén a nádkévéket magasra kötötték a hullámok miatt, a tutajok oldalain hullámvetőket is használtak. 6-12 pár evezett a 10-14 m-s hajóban. Vannak sziklarajzok, ahol az evezők száma több mint 24, igaz „beforgatott" ábrázolással. Korfu szigetén (http://indigenousboats.blogspot.com/2020/02/corfus-reed-raft-papyrella.html) ma is építenek nádhajókat a turisták kedvéért. Éjszakára kihúzták a nádtutajokat, hogy ne szívják meg magukat vízzel. Ha minden nap használták és kihúzták a nádtutajokat szárítani, akkor is szigetelés nélkül 2- 4 havonta új tutajokat kellett készíteniük. Az egyik nagy ókori találmány a gúzsköteles kormányevező volt. A nádhajós halászat alakította ki, hogy a csónak orra és vége is közel azonos kiképzésű, de csak arccal előre eveztek, pándlikkal, a partok mentén. Éjszaka, és télen, októbertől áprilisig nem mentek ki a tengerre.
Navigáció a görög szigeteken: szigetről szigetre eveztek (Wikipedia)
Maximum napi 15-20 km-t haladtak a szigetek között, látótávolságra. Az egyik Théra közelében lévő görög szigeten, Milosz-on találtak egy 13 ezer éve művelt obszidián bányát, amit a Kükladok összes szigetéről látogattak és a szárazföldről is, az obszídián cserekereskedelem volt a szigetek között kialakult kereskedelem egyik alapja.
Az obszidián kereskedelem támpont a Kréta szigetére és Európába (i.e. 5150 után) történt bevándorlásokhoz. Csak vízen szállíthatták az obszidiánt, és a Milosz szigeten ma sincs település. I.e. 5150 előtt történhetett a szárazföldi bevándorlás Anatóliából, mert i.e. 5600 körül szakadt át a Boszporusz-szoros, i.e. 5150-re töltődött fel, addig volt szárazföldi összeköttettés.
Intenzív kutatások folynak, – mai építésű nádcsónakkal sikerült szigetről-szigetre, Miloszról a szárazföldre kijutni, öt szigeten keresztül és hét nap alatt egész Athénig –, hogyan működhetett az obszidián szállítása. „A régészek már korábban is találtak obszidián tárgyakat a peloponnészoszi Franchi barlangban, Milosz (Mélos) szigetétől nagy távolságra, de ezek korát csupán i.e. 8500 körülire datálták. A tárgyak eredetét kísérleti eljárásokkal határozták meg: az obszidián-hidrációs keltezést (OHD: obsidian hydration dating), valamint egy másik tömeg-spektrometrikus technikát (SIM-SS: secondary ion mass spectrometry of surface saturation) alkalmaztak, melyek segítségével megállapították, hogy egyes leleteket jóval korábban készíthettek. A kutatócsoport tanulmányát a Journal of Archaeological Science szeptemberi számában jelenteti meg.” (2011-ben). Giali szigete malomköveiről nevezetes (https://en.wikipedia.org/wiki/Nisyros), a Niszirosz és Kos szigetek között található.
A navigálás módja: a Peloponnészoszról, Ephezoszból, Miletoszból hajókkal Meloszra, Gialira, majd Krétára, a vulkáni Thérára hajóztak. É-n Trójából a part mentén, szigetről-szigetre eveztek, a megtelepedés után már napi 15-20 km-t. Nappal a látótávolság a tengeren km-ben: L (km) = 3.57 h1/2, ahol h a megfigyelő tengerszint feletti magassága méterben. Azaz tengerszinten 4.5 km, 1.7 méter magasról. 100-300 méter magas hegyek és szigetek között a látótávolság 10 km lehet, a halászok ismerték is az útvonalakat. Az áramlatok csak az É-i Trója irányából segítették a hajózást:
Áramlatok a Földközi-tengeren (Wikipedia)
A görög Milosz, Melosz szigeten az obszidián bányát már 13 ezer éve művelték (C14-s izotóp vizsgálattal kizárólag szerves agyagok korát lehet jó közelítéssel becsülni). Az obszidián bányát, összetétele alapján pontosan lehet azonosítani. Az obszidián, kovakő (kősót lepárlással is lehet kapni) bányászat, az idolok terjedése sok évezreddel megelőzi a minószi és kükladikus kultúrákat, meghatározta a tengeri kereskedelem és terjeszkedés lehetséges útvonalait.
KÜKLADIKUS FAHAJÓK, FAMEGMUNKÁLÓ ESZKÖZÖK
Az eredetileg fából vagy csontból készült szerszámokat bőrszíjjal kötötték a nyelekhez. A szerszámok kőből, arzénbronzból készültek, fa nyéllel. A kerek lyuk esetén a szerszámfej a nyélen elforoghatott volna, (https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%BCkladikus_kult%C3%BAra), a minósziak ovális alakú lyukakat alakítottak ki a szerszámaikon, hogy illeszkedjenek az ovális nyélhez, ami megakadályozta a szerszámfejek elforgását. A szerszámaik közé tartoztak az anatóliai eredetű kettős bárdok, a két- és egy élű fejszék, csákányok, fúrók, sarlók és vésők (https://en.wikipedia.org/wiki/Minoan_civilization). Kőrézkor, bronzkor: nem pontosan datálható, minden kultúrábanvolt egy kb. évezredes átmeneti korszak, amikor a kő és az arzénbronz szerszámokat egy időben használták, a kor végén már ónbronzból készült kovácsolt eszközöket is. Az ónbronz bizonyíthatóan a föníciai Ugarit irányából terjedt el, Cipruson keresztül. Találtak bronz minószi szobrokat, kis méretűek és ritkaságnak számítanak, nem jellemző az öntött ónbronz.
Egy korai, nagyméretű égei-tengeri hajót mutat az i.e. 2000 körüli Szirószról származó kükládiai terrakotta "serpenyő". A hajónak, gályának hosszú, függőleges orrtőkéje van, a az orrtőke tetején halszimbólummal, amely talán széljelzőként működött, a szélirány érzékelésére. Figyeljük meg a spirálként ábrázolt hullámokat, amelyek a valódi tengeri hullámok átbukására utalnak. Hasonló hajók i.e. 2000 körül:
Képek vannak a kükladikus hajókról, a http://www.salimbeti.com/micenei/ships.htm oldal egy ügyes, kategorizált leltár, de a kükladikus hajók építésére vonatkozóan sajnos alig tartalmaz hiteles információt. (Az akhájok gerinc nélküli, hamis keeles, csapos, varrott, karvel palánkos vitorlásokat építettek. A Kükladok lakói az akhájok előtt pándli evezős halászhajókat építettek, tonhalat halásztak. Az akháj hajók szerkezetéről tudjuk, hogy először a hajók héj szerkezetét csapolták, varrták össze karvel palánkos -éleiknél illesztett palánkokból- építéssel, és sok kereszttartóval. Hamis keelt, azaz egy erős fagerendát építettek a hajó alá, ami a hajó alját védte, naponta a homokos partokra kihúzták a hajókat. Gúzskötéses kormányevezőket használtak.
Elemzés: Az akhájok a minószi és a hükszósz hajók -volt minószi képviselet is Ugaritban- ismeretében építették a egyenes orrtőkés hajóikat, és később a Tengeri népek vezető törzsei lettek. De a akhájok hajóépítése különbözik a korábbi minószi és kükladikus hajóépítésektől, és az egyiptomi, ugariti hajóépítéstől is a hosszított hamis keel miatt, ami egyedi jellemző. A minószi hajóépítést (a korban még nem építettek külön kereskedelmi hajókat és hadi gályákat) a sarló alakú hajók építése jellemzi. Találtak a deltai Avariszban (a hükszósz fővárosban) minószi stílusban festett freskókat is az i.e. 1500-as évekből. A kapcsolatok ellenére a minószi, az ugariti (kora föníciai), az akháj és az egyiptomi hajók építése - ez a négy hajóépítés létezett az i.e 1601 -i.e. 1200 közötti években a K-Mediterráneumban- jellegzetes sajátosságokat mutatnak, és nem azonos építésűek a vitorlás hajóik, a hossztartók építése az egyedi jellemző.
Az akhájok, a mükénéiek hajóépítéséről i.e. 1550 után, (ami egybe esik a hükszoszoknak a Nílus-deltából történt menekülésével. A hükszoszok ismertetik meg a harci szekereiket a mükénéiekkel) sok mindent lehet tudni, a Trójai-csata idejétől, bár nehéz eldönteni a hamis keel eredetét, feltehetően az Égei-tengeren és Bübloszban- Ugaritban egymástól függetlenül feltalálták. A döfőorral történő hadihajóépítést a föníciaiak átvették az egyiptomiaktól és elterjesztették az egész Mediterraneumban. A meredek orrtőkés hajók építése jellemzi az akháj hajókat. A Trója-i csata (i.e. 1230 körül, https://hu.wikipedia.org/wiki/Tr%C3%B3jai_h%C3%A1bor%C3%BA)) Homérosz féle leírásának idejéig (https://www.gutenberg.org/files/33098/33098-h/33098-h.htm ) alig van információ.
Az i.e. 1600 előtti (volt földrengés még a Théra kitörései előtt, a második minószi palotaépítési korszak előtti küklád kor hajóépítése is bizonytalan, és két szakaszra kéne bontani: az elsőben a szigetek partjai mentén laktak és halásztak. A másodikban felköltöztek erődített falukba, és gyors evezősöket építettek, kalózkodtak, vitorlások építésének nincs nyoma a korai küklád korban (a szigetek között egyszerűbb volt az evezés, mint a csak hátszélben használható vitorlások építése, és nem volt árbocfájuk): az Andrea Salimbeti (http://www.salimbeti.com/micenei/ships.htm) oldal képeit vettük alapul az indokláshoz.
Az Akrotiri-i freskón látható sarló alakú minószi hajó kinagyított tatja (ábra: a Univ. of Cambridge) kilépődeszkával a kormányevező alatt, keleti halászhajókon használják ma is. A hajó átkötése kötéllel az egyiptomi hajókon hosszanti merevítőkötélre utal.
A famegmunkáló eszközök -annak ismeretében, hogy a minószi templomokban találtak másfél méter hosszú és kb. 30 centiméter széles húzó-vonó arzénbronz fűrészeket is és sok kisebb fűrészt- a kőrézkorban kőszerszámok a jellemzőek. (Az arzénbronz a természetben megtalálható termésfém, kovácsolásra megkeményedik, de törékeny. A fűrészek készítése előtt hasítással készítették a palánkokat a fahajókhoz. Később az akhájok kb. 70 centiméter hosszú és széles pengéjű kardokat készítettek arzénbronzból.) A kükladikus idolok, márvány tárgyak sokaságából is következik, hogy habköves csiszolással, hasítással, ékekkel és nem bronzvésőkkel - mint az sok helyen az irodalomban olvasható- munkálták meg a köveket. A fát obszídián, kovakő és arzénbronz eszközökkel, fúróval és arzénbronz vésőkkel készítették a lyukakat a palánkok csapolásához. Tölgyfát és fenyőfát használtak: a szigeteken ma alig van fa, és i.e. 2000 körül sem lehetett sok fa. A tölgyfát -szárazföldi fa- közel kiirtották az ókorban: valószínűleg az ácsok mentek a szárazföldre fahajókat építeni.
A chaniai Régészeti Múzeum egyik kutatója tanulmányozta (https://exarc.net/issue-2014-2/ea/use-or-not-use-minoan-chisel-ancient-technology-new-light), hogy arzénbronz vésőkkel véshetők-e puha kővek is, a fákon és bőrökön túlmenően. Azt találta, hogy még egyes mészkőfajták is véshetőek bronz vésőkkel. A Kükládok márványai a keményebb mészkövek közé tartoznak, határ esetet jelentenek, további kutatások szükségesek, találtak kovakő eszközöket.
MINÓSZI CIVILIIZÁCIÓ
A minószi civilizációt a 20. század elején fedezte fel Sir Arthur Evans brit régész. A "minószi" elnevezést Evans alkotta meg, aki a knósszoszi lelőhelyet egy legendával, a "Minótaurosz labirintus"-ával azonosította. A minószi civilizációt a legkorábbi európai civilizációnak tekintjük. A minósziak nagy és bonyolult, akár négy emelet magas, vízvezetékrendszerrel ellátott, freskókkal díszített palotákat építettek. A legnagyobb minószi palota a knósszoszi palota, de a phaistoszi palota is több emeletes volt. A minószi kormányzás és vallás mibenléte tisztázatlan maradt. A minószi korszakban Kréta kiterjedt kereskedelmet folytatott az égei-tengeri és mediterrán, különösen a keleti településekkel. A kereskedők és művészek révén a minószi kulturális befolyás Krétán túlra, a Kükládokra, az egyiptomi Óbirodalomba, a rézzel rendelkező Ciprusra, a levantei partvidékre, Egyiptomba és Anatóliába is eljutott. A minószi művészet darabjai közül néhány a Szantorini szigetén található Akrotiri városában maradt ránk; Akrotirit a minószi vulkánkitörés horzsakővel befedte. A minósziak a lineáris A betűs írásmóddal és krétai hieroglifákkal írtak, minószi nyelven. A minószi civilizáció i. e. 1550 körül kezdődő lassú hanyatlásának okai tisztázatlanok; az elméletek között szerepelnek a szárazföldi Görögországból érkező mükénéi az Egyiptomból érkező hükszósz inváziók és a szantorini vulkánkitörés.
A minószi történelem szakaszai:
- a minószi Paloták előtti korszak i.e. 1900 előtti (EM-el jelölik az irodalomban, az EMI és EMII csak jelölések), a Kükladikus kultúra Krétán is jelen volt,
- az Első Paloták--korszaka (MM) i.e. 1900 - i.e. 1750 között,
- az Új Paloták korszaka i.e. 1750 - i.e. 1500 között, és volt egy
- a Paloták utáni korszak (LM) is, i.e. 1500 után, ekkor az akhájok elfoglalták Kréta-szigetét, ami kb. i.e. 1450 körül történt. A minószi kultúrával történő időbeni összehasonlíthatósághoz idézzük (az https://en.wikipedia.org/wiki/Minoan_civilization oldalról) a minószi civilizáció elfogadott időrendjét, angol nyelven:
Minószi kronológia
| 3500–2900BC[1] |
EMI |
Prepalatial, Paloták előtti korszak |
| 2900–2300BC |
EMII |
| 2300–2100BC |
EMIII |
| 2100–1900BC |
MMIA |
| 1900–1800BC |
MMIB |
Protopalatial
(Old Palace Period, Első Paloták -korszaka) |
| 1800–1750BC |
MMIIA |
| 1750–1700BC |
MMIIB |
Neopalatial
(New Palace Period, Új Paloták korszaka ) |
| 1700–1650BC |
MMIIIA |
| 1650–1600BC |
MMIIIB |
| 1600–1500BC |
LMIA |
| 1500–1450BC |
LMIB |
Postpalatial
(Knossos;
Final Palace Period, Paloták utáni korszak, ) |
| 1450–1400BC |
LMII |
| 1400–1350BC |
LMIIIA |
| 1350–1100BC |
LMIIIB |
A minószi civilizáció elfogadott időrendje, i.e. 2300-2500
előttről megelőző, neolitikus leletekkel
A kora minószi kor: a bronzkor Krétán i. e. 3200 körül kezdődött. A korai bronzkor (i.e. 1900-ig) az i. e. harmadik évezred végén a sziget több helysége a kereskedelem és a kézművesség központjaivá fejlődött. A paloták építésének korában megjelentek a monarchiák. A kükladikus kultúrára jellemző kerámiákat találtak Krétán a kora minószi korból.
Középminószi kor: A minószi régi paloták építése a jólét és stabilitás ezen időszakában történt, amely alatt a kora minószi kultúra "civilizációvá" vált. Az MMII. időszak végén (i. e. 1700) Krétán nagy zavargás történt, valószínűleg földrengés, de lehet, hogy Anatóliából érkező invázió is. A knósszoszi, phaisztoszi, maliai és kató-zakroszi paloták ekkor elpusztultak.
Az Újpaloták korának elején a lakosság ismét növekedett, a palotákat újjá építették, új települések épültek a szigeten. Az időszak (i. e. 17-6. század, MM III-Neopalatial) volt a minószi civilizáció csúcspontja. I. e. 1700 körül a görög szárazföldön is az anyagi kultúra a minószi befolyásnak köszönhetően új csúcspontot ért el.
Késő minószi kor: i. e. 1600 körül természeti katasztrófa történt, valószínűleg a thérai vulkán kitörése. A minósziak újjáépítették a palotákat, amelyek funkcióiban több jelentős különbség volt. I. e. 1450 körül a minószi kultúra az akháj hódítás és egy természeti katasztrófa (valószínűleg több földrengés volt) miatt fordulóponthoz érkezett. Bár a thérai vulkán egy újabb kitörését összefüggésbe hozták a bukással, ennek datálása és következményei vitatottak. Számos fontos palota, például Maliában, Tylissosban, Phaistosban és Hagia Triadában, valamint Knossos lakóhelyei elpusztultak. A knósszoszi palota nagyrészt épségben maradt, aminek következtében a dinasztia képes volt kiterjeszteni befolyását Kréta nagy részeire, amíg a mükénéi akhájok el nem foglalták a szigetet, i.e. 1450 körül. Körülbelül egy évszázadnyi részleges fellendülés után a Kréta városainak és palotáinak többsége az i. e. 13. században (LHIIIB-LMIIIB) hanyatlott. Az utolsó Lineáris A archívumok az LHIIIA-val egyidejű LMIIIA-ból származnak. Knósszosz i. e. 1200-ig közigazgatási központ maradt. Az utolsó minószi település a védelmet nyújtó Karfi hegyi település volt, egy menedékhely, ahol a minószi civilizáció maradványai szinte a vaskorig fennmaradtak.
A Helladikus kultúra mint a minószi kultúra előzménye: a Helladikus - Kükladikus kultúra (https://hu.wikipedia.org/wiki/Helladikus_kult%C3%BAra) a görög szárazföld és a szigetek bronzkori kultúrája, amely a krétai művészet előtt és azzal együtt fejlődött, a mükénéi kultúra közvetlen előzménye. A leletek alapján három korszakra oszthatjuk a Helladikus-Kükladikus bronzkori kultúrát. A kultúra kezdeti szakasza leginkább az ősművészettel rokonítható, és annak neolitikus sajátosságaival. Az elnevezés összefoglaló név, mint pl. az ókori itáliai művészet, s egybevonja a görögök előtti, kisebb népek művészetét az akháj-ion törzsek művészetével, végső soron a mükénéi kultúrával.
Szakaszolása: Kora helladikus kor (i. e. 2500-1950 között) és Közép-helladikus kor (i. e. 1950-1580 között). (A helladikus korokat a görög művészet folytonosságát bizonyítandó találták ki, a szigeteknek, a Kükládoknak önálló és ősi saját kultúrája is volt.)
Helladikus edény i. e. 2200 után (Louvre_Bj1885)
Kora helladikus kor (i. e. 2500-1950 között, https://hu.wikipedia.org/wiki/Helladikus_kult%C3%BAra): a helyi népek művészetét anatóliai, kükladikus és közép-európai hatások formálták neolit kultúrából bronzkori kultúrává. Főbb települések Athén, Korinthosz, Tirünsz, Orchomenosz, Malthi, Eutreszisz, Lerna, melyekre később a mükénéi kor városai és a mai modern városok épültek. A városi rétegekben számos lakóház-típust találunk: patkó alakú; nagy, emeletes, ún. úri ház; kerek lakótorony vagy kultuszhely és a megaron első formái. Kerámiájuk viszonylag fejlett volt. Ennek első típusa az ún. ősfirnisz-kerámia, (lenolajkence), amit bekarcolt díszítéssel láttak el, firniszes alapon fehérrel festett geometrikus motívumok. Leggyakoribb kerámiaforma az amfora és a csőrös csésze. Árkádiából fejlett fémművességre utaló ékszerek, aranyedények kerültek elő. A lernai pecsétnyomók viszont már krétai hatásra utalnak.
Közép-helladikus kor (I. e. 1950-1580 között) A korszak az első akháj-ion törzsek bevándorlásával kezdődött. A városokat megerődítették (Mükéné, Braurón, Malthi). A lakóházakban a megaron vált mintává, találunk félköríves és egyenes lezárásúakat is, de vannak ovális alaprajzú házak is. Ekkor honosodott meg a fazekaskorong, forradalmasítva a kerámiát. Az edények gyakran utánozzák fémmunkák formáját, díszítésük lehet élénk és egyszerűbb, fekete, szürke, vörös vagy sárga színekkel. A fémművesség is fejlődésnek indult, ezüstszöges tőrök, arany diadémák mutatják ezt. A Közép-helladikus kort mindvégig érte krétai hatás, ami gyorsította a fejlődést, s a késő helladikus kultúra, azaz a mükénéi kultúra kialakulásához vezetett.
Története: Korai minószi korszak az i. e. harmadik évezred végén a sziget több helysége már létezett. (https://en.wikipedia.org/wiki/Minoan_civilization). A Középminószi korban a minószi paloták építése i.e. 2000 -i.e 1990 körül kezdődött, a minószi kultúra "civilizációvá" vált. Az MMII. időszak végén (i. e. 1700) Krétán nagy zavargás történt - valószínűleg földrengés miatt a knósszoszi, phaisztoszi, maliai és kató-zakroszi paloták elpusztultak. Az Újpaloták korszakban a lakosság száma növekedett, a palotákat újjá építetté. és új települések épültek a szigeten, az időszak (i. e. 17-16. század, MM III-Neopalatial) volt a minószi civilizáció csúcspontja. I. e. 1700 körül a görög szárazföldön is az anyagi kultúra a minószi befolyásnak köszönhetően új csúcspontot ért el.
A Késő minószi korban, i. e. 1600 körül újabb természeti katasztrófa történt, valószínűleg a thérai vulkán kitörése. A minósziak újjáépítették a palotákat. I.e.1450 körül a minószi kultúra egy természeti katasztrófa (valószínűleg földrengés, újabb vulkánkitörés) miatt számos fontos palota, például Maliában, Tylissosban, Phaistosban és Hagia Triadában, valamint Knossos lakóhelyei elpusztultak. Úgy tűnik, hogy a knósszoszi palota nagyrészt épségben maradt, aminek következtében képes volt kiterjeszteni befolyását Kréta más részeire, amíg a mükénéi görögök el nem foglalták. Körülbelül egy évszázadnyi részleges fellendülés után a Kréta városainak és palotáinak többsége az i. e. 13. században (LHIIIB-LMIIIB) hanyatlott. Az utolsó Lineáris A archívumok az LHIIIA-val egyidejű LMIIIA-ból származnak. Knosszosz i. e. 1200-ig közigazgatási központ maradt. Az utolsó minószi település a védett Karfi hegyi település volt, egy menedékhely, ahol a minószi civilizáció maradványai szinte a vaskorig fennmaradtak.
A minószi kultúra saját korai történelmét nem ismerjük, az írásukat, a lineáris A írást nem sikerült megfejteni. Arthur Evans (https://hu.wikipedia.org/wiki/Arthur_Evans) ásta ki és olyan értelmezéseket talált ki, melyeket máig sem sikerült bizonyítani, pl. a Minósz király elnevezést. (Poszeidón kultusza talán jelentős szerepet játszott a minószi kultúrában. Jellegzetes legendája a Minósz királyhoz kötődik, mely szerint a krétai király Poszeidóntól kért a neki bemutatandó áldozathoz egy bikát. Amikor a tengerből kilépett egy gyönyörű állat, Minósz sajnálta feláldozni és helyette egy saját bikát áldozott fel, és Poszeidón bikáját pedig a saját gulyájába terelte. Poszeidón bosszúja volt ezután Minótaurusz születése. Poszeidon volt a tengerek és a földrengés istene.)
Mára kialakult eredmények szerint istennőknek emeltek szentélyeket, és királynők lehettek az uralkodóik. A minószi vallás a női istenségekre összpontosított, női hivatalnokokkal. Bár a történészek és a régészek szkeptikusak a teljes matriarchátussal kapcsolatban, a női alakok túlsúlya a fontosabb szerepekben a férfiakkal szemben arra utal, hogy a minószi társadalom matriarchális jellegű volt, ami a legjobban alátámasztott ismert példák közé tartozik.
A minószi családokat dokumentáló, lineáris B írással írt dokumentumokban a házastársak és a gyermekek nem együtt szerepelnek. Az egyik részben az apák a fiaikkal, a másikban az anyák a lányaikkal szerepelnek együtt, és az egy háztartásban élő férfiaktól elkülönítve, ami a minószi társadalomban jelen lévő nemi megosztottságot jelzi. A minószi társadalomban is a nők számára a gyermekgondozás nyilván alapfeladat volt. A háztartás mellett a nők voltak a kerámia- és textilkészítők, hasonlóan mint a kükladikus kultúrában. A férfiak hosszú utazásai, távollétei a szgetekről eredményezték a társadalom matriarchális jellegét. A festményeken a nőket gyakran ábrázolták gyermekgondozóként, a freskókon ritkán szerepeltek terhes nők, gyerekek. A terhes nőket ehelyett szoboralakú edények formájában ábrázolták, amelyeknek lekerekített alja a terhes hasat ábrázolta. Egyetlen minószi művészeti alkotás sem ábrázol szülő, szoptató vagy nemző nőket. A cselekmények hiányából arra következtetnek a történészek, hogy a cselekményeket a minószi társadalom rituálisnak tartotta.
A történészek elemzéséből következik, hogy a nők és az anyák a palotákban és az épületekben laktak. A férfiak pedig vadásztak, halásztak, a földeken dolgoztak, állatokat tenyésztettek, a hajókat, házakat építték, később fémeket kovácsoltak, öntöttek. A férfiak foglalkozásai nem köthetődtek a palotákhoz, épületekhez, így az elkülönülés értelemszerű adódik, amit a történészek megfigyeltek. Más bronzkori társadalmakban a nők szó szerint kisérték a férfiakat vadászni, a földekre, a háborúkba,.., -amelyekben cselekvően rész is vettek -, amig anyák nem lettek.
A minószi oltárok egészen Ciprusig eljutottak. A minószi szakrális szimbólumok (https://en.wikipedia.org/wiki/Minoan_civilization) közé tartozott a bika (és a felszentelés szarvai, bikaugrás), a labrys (kétfejű fejsze), a faoszlop, a kígyó, a napkorong, a fa és még az Ankh is. A nők bikaugrás-fesztiválját a knósszoszi freskókon ábrázolták, továbbá a miniatűr pecséteken is.
Bikaugrás, talán a nők avatási ünnepe volt
A palotagazdaságokban éltek. A palotagazdaság olyan ókori kultúra, ahol a gazdaság nagy része a termények és egyéb javak központi kormányzati vagy vallási intézmények (a kettő együtt jár) által történő begyűjtésén alapult. A lakosság között újra osztották. Valamennyi palotában igen sok szoba és hely van, amelyet a mezőgazdasági termékek tárolására használtak, és amelynek néhány maradványát azután tárták fel, hogy a katasztrófák betemették őket. Az ásatások szerint a földrengések gyakoriak voltak. (https://en.wikipedia.org/wiki/Minoan_civilization). A minószi városokat kikövezett keskeny utak kötötték össze. Az utcákról a vízet elvezették, a víz- és csatornázást agyagcsövekkel oldották meg. Vízvezetékek: a minószi korszakban agyag és kő vízvezetékeket és csatornahálózatot építettek: kutak, ciszternák és vízvezetékek. (https://ancientwatertechnologies.com/2012/12/26/minoan-water-system-at-tylissos-crete/comment-page-1/). Feltehetően nagyon kevés vizük volt és a paloták vízellátása ciszternákból nehéz feladat volt. A lapos tetőket is, és a bőséges nyitott udvarokat a ciszternákban tárolt víz összegyűjtésére használták, a minósziak rendelkeztek víztisztító berendezésekkel. Úgy tűnik, hogy az egyik ilyen eszköz egy porózus agyagcső volt, amelyen keresztül a vizet addig szűrték, amíg tiszta nem lett. A minószi épületek lapos, cseréptetős tetővel rendelkeztek; vakolat-, fa- vagy járólapos padlóval, és a paloták két-három emelet magasak voltak. Az alsó falak jellemzően kőből és törmelékből, a felső falak pedig vályogtéglából épültek. A tetőket mennyezeti gerendák tartották. A villák és paloták építőanyagai változatosak, többek között homokkő, gipsz és mészkő. Az építési technikák is eltérőek voltak, egyes palotáknál falazatot, másoknál pedig durván faragott, megalitikus tömböket alkalmaztak.
Kréta észak-középső részén a i. e. 1650 és 1600 között kék zöldkőt használtak az utcák és udvarok padlóburkolatához. Ezeket a köveket valószínűleg a közép-krétai északi partvidéken lévő Agia Pelagiában bányászták.
A minószi lelőhelyek többsége (https://en.wikipedia.org/wiki/Minoan_civilization) Kréta középső és keleti részén található, a sziget nyugati részén, különösen délen kevés. Négy nagyobb palota volt a szigeten: Knósszosz, Phaisztosz, Malija és Kato Zakros. A Knósszosz alatti egyesítés előtt Kréta észak-középső részét feltehetően Knósszoszból, a déli részt Phaistoszból, a közép-keleti régiót Maliából, a keleti csücsköt pedig Kato Zakrosból irányították. Kato Zakros Új- paloták idejéből származó lelőhelye a mai partvonaltól 100 méteren belül egy öbölben található. Nagyszámú műhelye és a telephelyi anyagok gazdagsága egy lehetséges kereskedelmi központra utal.
Az erődített helyek: a kelet-krétai kis őrházakról) egy lehetséges védelmi rendszerre utal; a nagy erődök hiánya azt mutatja, hogy az őrházakat a Krétán átvezető keskeny utak biztosítására használták. Az erődítmények hiánya önmagában még nem bizonyítja, hogy a minósziak valóban békés civilizáció voltak. Olga Krzyszkowska régész: "... tény, hogy az őskori Égei-tengerre vonatkozóan nincs közvetlen bizonyítékunk a háborúra és a hadviselésre " . [Krzyszkowska, Olga (1999). "So Where's the Loot? The Spoils of War and the Archaeological Record". In Laffineur, Robert (ed.). Polemos: Le Contexte Guerrier en Egee a L'Age du Bronze. Actes de la 7e Rencontre egeenne internationale Universite de Liège, 1998. Université de Liège, Histoire de l'art d'archeologie de la Grece antique. pp. 489–498.]. Arthur Evans szerint létezett a "minószi béke" (Pax Minoica); a minószi Krétán a mükénéi korszakig kevés belső fegyveres konfliktus volt. Nem találtak bizonyítékot minószi hadseregre, hadiflottára vagy a Krétán túli népek minószi uralmára; Kréta i. e. 1450 körül történt mükénéi meghódításán kívül. A minószi művészetben a hadviselésnek kevés jele jelenik meg: "Bár néhány régész háborús jeleneteket lát a minószi művészet néhány darabján, mások még ezeket a jeleneteket is fesztiválként, szakrális táncként vagy sporteseményként értelmezik". Bár a fegyveres harcosokat úgy ábrázolják, mint akiket karddal torkon szúrnak, az erőszak lehet egy rituálé is. A háborúskodás, amilyen a déli égei-tengeri kora bronzkorban jellemző volt, Krétán kis léptékű, időszakos és alapvetően gazdasági tevékenység volt, ha volt (a Kükládok és az Argolid/Attika vidékén).
Kereskedelem: A minósziak kereskedtek, eljutottak az Óbirodalomba, Egyiptomba, a rezet tartalmazó Ciprusra, Kánaánba, a levantei partvidékre és Anatóliába. 2009 végén minószi stílusú freskókat és más leleteket fedeztek fel a Deltában, Avariszban. Hogy a paloták milyen szerepet játszottak a minószi nemzetközi kereskedelemben, pontosan hogyan szerveződött, az nem ismert. A minószi kormányzás formáiról nagyon keveset tudunk; a minószi nyelvet nem sikerült megfejteni. Kezdetben több monarchiából állhatott, amelyek megfeleltek a Kréta-i "palotáknak", de később a vezetést Knósszosz vette át. A korabeli egyiptomi és mezopotámiai civilizációkkal szemben azonban "a minószi ikonográfia nem tartalmazza felismerhető királyok képeit". I. e. 1700 után kultúrájuk szervezettséget mutat. A minószi áruk arra utalnak, hogy a görög szárazfölddel (nevezetesen Mükénével), Ciprussal, Szíriával, Anatóliával, Egyiptommal, Mezopotámiával és nyugat felé egészen az Ibériai-félszigetig kiterjedő kereskedelm működött.
Minósz és a Kükládok kapcsolata: a késői minószi technikák és kerámiastílusok a mükénéi kultúrára emlékeztetnek. A minószi palotavárosokat a mükénéiek I.e. 1450 - i. e. 1420 körül foglalták el. A mükénéi akháj nyelvet Lineáris B-vel írták, amely a Lineáris A adaptációja volt. A mükénéiek befogadták a minószi kultúrát, vallást és művészetet, és folytatták a minószi gazdasági rendszert és bürokráciát. A LMIIIA (i. e. 1400-1350) alatt a k-f-t-w-t Krétát III. Amenhotep halotti templomában az "Észak-Ázsia titkos földjei" között sorolták fel, és krétai városokat is megemlítettek, ezek: Amniszosz, Phaisztosz, Kydónia és Knosszosz, valamint a Kükládokra vonatkozó helységjegyzéket. Ha ezen egyiptomi nevek fordításai pontosak, akkor a fáraó nem értékelte jobban LMIII Knósszoszt, mint a térség más államait.
Kolóniák: Szantorini szigetén minószi települések voltak, a közeli Kastriban, Kytherán, egy olyan szigeten, amelyre a minósziak a i. e. III. évezred közepétől (EMII) a mükénéi megszállás után, a 13. században is még gyakoroltak hatást. A minószi ásatási rétegek egy szárazföldi eredetű korai bronzkori kükladikus kultúrát váltottak fel, ezek a legkorábbi minószi települések Krétán kívül. A Küklád szigetek a minószi kultúra körül voltak, és Krétához közelebb, Karpathosz, Saria és Kasos szigetein is voltak középső-bronzkori (MMI-II) minószi kolóniák, minószi kereskedők települései. A legtöbbet az LMI-ben elhagyták, de Karpathos felépült, és a bronzkor végéig létezett. A rodoszi Ialysoson is volt egy minószi kolónia.
A minószi kulturális befolyás a Kikládokon keresztül Egyiptomig és Ciprusig elért. Az i. e. XV. századi festmények az egyiptomi Thébában minószi megjelenésű személyeket ábrázolnak, akik ajándékokat visznek. A keftiu ("a tenger közepén lévő szigetekről") érkezettként embereket leíró feliratok a Krétáról ajándékot hozó kereskedőkre vagy hivatalnokokra utalhatnak. Krétai adományhordozókat ábrázoltak egyiptomi síremlékeken, például a legfőbb hivatalnokok, Rekmire és Szenmut sírjain.
ÉRDEKESSÉG:
A sáfrány aromás illatú, kesernyés fűszer, az ételt aranysárga színre festi. A sáfrány a világ legdrágább fűszere. A sáfrány régen használt fűszernövény, az ókori időkben a fűszersáfrány termesztésére az i. e. 2300-as években Szíriában utaltak elsőként. (https://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A1fr%C3%A1ny)
I. e. 1700 körül Krétán talált freskókon is megtalálható a sáfrány. A termesztett fűszersáfrány vad változata (Crocus cartwrightianus) Krétáról származik. A jelenleg fűszerként termesztett változatát a késői bronzkorban állították elő ugyancsak Krétán. A növény fűszerként és gyógyszerként egyaránt az ókortól használatos. Érzéstelenítése, fájdalomcsillapításra, görcsoldásra alkalmazták, színező tulajdonságai is ismeretesek voltak. Az egyiptomiak is használták, levesek, mártások színezésére, ízesítésére. A monda szerint, amikor Zeusz Hérával tartotta menyegzőjét, sáfrány nőtt az ágyuk körül és még a főisten is megittasult az illattól. A sáfrány ma is afrodiziákum. A perzsák sáfrányt szórtak a hitvesi ágy köré és áldozati takaróikba sáfrány szálakat szőttek. A sáfrányt Nagy Sándor seregeiben gyógyszerként alkalmazták, ahogyan Kínában is. Az ókori rómaiak mondása: „dormivit in sacco croci” (sáfrányágyon aludt), annyit jelent, hogy valakin vidám önfeledtség lesz úrrá. Nagyobb dózis bódulatot okoz, 20 gramm már halálos adag. Kleopátra sáfrányos fürdőt vett szerelmeskedés előtt, mert afrodiziákumnak vélte. A Római Birodalom császárai sáfrányszirmokkal tömették ki a párnákat, amelyekre orgiáik alatt könyököltek. Ázsiában is jól ismert volt a sáfrány, a buddhista szerzetesek ruhájának színét is a kedvelt fűszernövény bibéiből készült főzet adja. Mátyás király környezetéről szólván Galeotto Marzio a legfontosabb fűszerek között említi a borssal és a gyömbérrel. A virág bibéjének gyűjtése nagyon fáradságos munka, termesztése sem egyszerű, ezért rendkívül drága, értéke az aranyéval vetekszik. Az őshonos hazai fajok védettek, a bibék gyűjtése törvénybe ütközik! Arról nem is beszélve, hogy sem ezek, sem a dísznövényként termesztett sáfrányhibridek: nem használhatóak fűszernek.
Sáfrányt szedő nők, Freskó Akrotiriből ( I. e 1600 körül, Santorini, Théra)
Terrakotta királynői figurák (Király figurákat nem találtak)
MINÓSZI ÍRÁS
Legismertebb írásuk a Lineáris A, amelyet i. e. 1800 és i. e. 1450 közé datálnak. A Lineáris A írás a későbbi Lineáris B írás eredete, amely a nyelv a ma ismert legkorábbi ismert formája, és máshol is megtalálható az Égei-tengeren. A Lineáris B legkorábbi krétai példáinak datálása vitatott, de nem valószínű, hogy i. e. 1425 előttről származik; feltételezhető, hogy használatának kezdete a mükénéi hódítást tükrözi. A Linear A fordítására több kísérlet is történt, de nincs konszenzus, és a Linear A jelenleg megfejtetlennek számít. Az A nyelvet ideiglenesen "minószi nyelvnek" nevezik. Ha a B-ben található szimbólumok értékeit az A esetén használjuk, akkor érthetetlen szavakat kapunk, és a minószi nyelvnek nincs köze semmilyen más ismert nyelvhez. Van egy olyan vélekedés, hogy a minósziak elsősorban számviteli eszközként használták az írott nyelvüket, és még ha meg is fejtenék, a mennyiségek részletes leírásán kívül kevés betekintést nyújthat a kultúrájukba.
A lineáris A-t körülbelül egy évszázaddal előzik meg a krétai hieroglifák. Nem ismert, hogy a nyelv minószi-e, és az eredete is vitatott. A hieroglifákat gyakran az egyiptomiakkal hozzák összefüggésbe. a mezopotámiai írásokkal való kapcsolatra is utalhatnak. Az A vonalassal egy időben is (i. e. 18. század; MM II) használták őket. A hieroglifák a i. e. 17. században tűntek el (MM III).
A Phaistos korongon egyedülálló képírás található. A korong eredete vitatott, ma már széles körben úgy vélik, hogy krétai eredetű. A Phaistos korongon található írás megfejtetlen maradt. Még öt, az i. e. 7. és 6. századra datált feliratot találtak Kelet-Krétán (és valószínűleg még a i.. e. 3. században is), amelyek egy archaikus görög ábécével íródtak, és egy egyértelműen nem görög nyelven írtak, amelyet "eteokrétainak" (szó szerint "igazi krétai") neveztek el. Tekintettel a feliratok kis számára, a nyelv kevéssé ismert. Az eteokretai feliratokat körülbelül egy évezred választja el a lineáris A-tól, és nem lehet tudni, hogy az eteokretai a minószi nyelv leszármazottja-e vagy sem.
Ünnepi tevékenységeket, hajófelvonulást** mutat az akrotiri Nyugati Ház ötödik termében található Hajómenet vagy "Flottilla" freskó.
A pattintásos kovakő és obszidián megmunkálások, és a csiszolt márvány idolok alapján a kükládiak közel annyit tudtak a kőmegmunkálásról mint az egyiptomiak, de nem készítettek monumentális szobrokat (https://en.wikipedia.org/wiki/Lithic_technology): arzénbronz vésők nélkül, kovakő és obszidián szerszámokkal munkálták meg a puhább köveket. A minószi kovakő leletek mutatják, hogy i.e. 1400- i.e. 1200 között tértek át a a krátai akhájok a bronzfegyverek általános használatára, bár már korábban is ismerték a bronzot, arzénbronzot ismételten felhasználták. (http://www.salimbeti.com/micenei/weapons1.htm).
Harvester_Vase_steatite_Agia_Triada_1450_BC.jpg
Harvester_Vase_steatite_Agia_Triada_1450_BC.jpg
MINÓSZI BRONZESZKÖZÖK, A LABRÜSZ
A labrüsz (https://hu.wikipedia.org/wiki/Labr%C3%BCsz, ógörögül: λάβρυς, néha labrys) szűk értelmezésben a minószi civilizáció jellegzetes kétfejű, kétélű, szimmetrikus fejszéjét jelenti. Az eszköz eredendően használati tárgy volt, amit a vaskos formájú, használatra is alkalmas alakja mutat. A minószi korban már ősi hatalmi jelképnek számított. Valószínűleg a harci bárdként való alkalmazásából adódott még a hettitáknál. A hettitáktól a minósziakon keresztül a klasszikus görög kultúrában, a görög peremvidékeken (trákok) is elterjedve a Bizánci Birodalom bukásáig jelkép maradt. A labrüsz minden feltűnését számításba véve legjelentősebb szerepet a minószi kultúrában játszotta. Krétán a labrüsz minden elképzelhető variációja előfordul: használati-, kultikus és dísztárgyak sokasága, festmények és domborművek ábrázolásai kerültek elő. Knósszoszban az embernagyságtól nagyobb és a néhány centiméteres méretűek is megvoltak. A nagyméretűeket valószínűleg bikaáldozatokhoz használták. Krétán a labrüsz anatóliai, föníciai és mezopotámiai előfordulásaitól eltérően istennő jelképe is volt a bárd.
A viharistenek, bikakultuszok és a labrüsz hármas szimbólumegysége a hattiktól kezdve, hurrikon át, majd visszaszármazva a hettitákra, minószon és a görögöknél (Zeusz, a mennydörgés és a villám istene bikakalandokkal) is megjelenik. A labrüsz szimbolikája vitatott, több különböző elképzelés létezik.
A minószi réz eredete elfogadottan ciprusi. Kréta keleti részén, Palaikastróban (Palaikastro) egy kisipari öntési műhelyt találtak, kohászati törmelék réteggel. A lelőhely válogatott, eldobott fémmegmunkáló eszközöket tartalmaz, beleértve a fúvócsöveket, tégelyeket és formákat, amelyek a fémtárgyak előállításában különböző eljárásokra utalnak. Az öntőformák bizonyítják a töredékes maradványok alapján is azonosítható konkrét tárgytípusok helyi gyártására. A különböző szerszámtípusok, például a kettős balták öntőformái mellett egy nagyméretű, Cipruson túlnyomórészt Cipruson található "rúd" állványokhoz hasonló díszes állvány öntőformájának töredékei is megtalálhatóak. Ez az első bizonyíték arra, hogy Krétán ilyen korai időpontban ilyen állványokat gyártottak. A legszebb munkáikat arannyal készítették. A minószi fémművesek arany pecséteket készítettek az iratokhoz és arany ékszereket is.
Az eredetileg fából vagy csontból készült szerszámokat bőrszíjakkal kötötték a fa markolathoz. A minósziak ovális alakú lyukakat alakítottak ki a szerszámaikon, hogy illeszkedjenek az ovális nyélhez, melyek megakadályozták az elforgást. A szerszámok közé tartoztak a kettős balták, bárdok, az egypengéjű fejszék, a sarlók, fűrészek, vésők.
Vapheio-poharak
Fém edények: egy LH IIA mükénéi sírból származó aranypohár Vapheióból, a "Vapheio-poharak" néven ismert pár egyik darabja. Ez a csésze feltehetően minószi gyártású, míg ikerpárja valószínűleg mükénéi. Nemzeti Régészeti Múzeum, Athén. Krétán gyártották a fémedényeket gyártottak legalább az EM II-től (i. e. 2500 körül) a paloták építése előtti időszakban, egészen az LM IA-ig (i. e. 1450 körül) a paloták utánig és talán még az LM IIIB/C-ig (i. e. 1450 körül). Kr. e. 1200-ig).
A mükénéi sírokban találtak krétai eredetű ivócsészéket és fegyvereket. A leggazdagabban a tőröket díszítették, ezüsttel és fekete niellóval vonták be, a markolatot díszítették arannyal vagy drágakövekkel. Egyes tőrökön teljes jeleneteket ábrázoltak, például harcosokat, amint állatokkal küzdenek, Egyiptomba, a görög szárazföldre, Ciprusra és a föníciai városokba nyersanyagot, fegyvereket, textíliákat, fémvázákat, ivócsészéket, valamint finomkerámiát exportáltak; cserébe egyiptomi lenszövetet hoztak be.
A legkorábbiak valószínűleg kizárólag nemesfémből készültek, de a paloták utáni időszaktól (MM IB - MM IIA) arzénbronzból, majd később ónbronzból is gyártották őket. A régészeti leletek arra utalnak, hogy főként csésze típusú formákat készítettek nemesfémből, de a bronzedények mérete változatos volt, beleértve üstöket, serpenyőket, hidriákat, tálakat, kancsókat, medencéket, csészéket, merőkanalakat és lámpásokat. A minószi fémedény-hagyomány befolyásolta a görög szárazföldön élő mükénéi kultúra hagyományát, és gyakran ugyanannak a hagyománynak tekintik őket. [148] Számos, a görög szárazföldön talált nemesfém edény minószi jellegzetességeket mutat, és úgy gondolják, hogy ezeket vagy Krétáról importálták, vagy a szárazföldön készítették minószi fémkovácsok, akik mükénéi mecénásoknak dolgoztak, vagy olyan mükénéi kovácsok, akik minószi mestereknél tanultak.
Krétán talált i.e. 1450 utáni akháj kardok
A bronz fegyverek csekély száma. (közép-minószi "közel három láb hosszúságú pengéket" találtak) hiánya: a minószi kardok az akháj hódítás utáni akháj bronzkardok, minószi díszkardokat találtak Mallia és Zarkos palotáiban, a minószi "fegyverek" 95 százalékának olyan a markolata. amely akadályozta a használatukat. A minószi pajzsokat nem használhatták harcra vagy vadászatra, mivel túl nehézek voltak. A minószi "fegyverek" olyan világi feladatokra használt eszközök voltak, mint a húsfeldolgozás. A paloták nem erödítmények voltak: sejtés, hogy inkább a nők, az anyák lakták. A minósziak i.e. 1450 -ig, amikor az akhájok elfoglalták Krétát, látszólag békében éltek, nincsenek nyomai háborúknak.
Bár Krétán találtak finom díszítésű bronzfegyvereket, különösen az LM-korszakból, ezek sokkal kevésbé feltűnőek, mint a harcosok uralta Mükéné maradványaiban, ahol a híres aknasír-temetkezésekben sok igen gazdagon díszített kard és tőr található. Ezzel szemben a lándzsák és a "vágókések" általában "szigorúan funkcionálisak". A díszített fegyverek közül sok valószínűleg Krétán készült, a tőrök gyakran a leggazdagabban díszítettek, arany nyéllel, amely lehet ékkövekkel kirakott, és a penge közepét különféle technikákkal díszítették. A leghíresebbek közülük néhány, fekete (vagy ma már fekete) "niello" alapon elhelyezett, aranyból és ezüstből készült, bonyolult jelenetekkel berakott tőr, amelyek tényleges anyagáról és technikájáról sokat vitatkoztak. Ezeken a pengék közepén hosszú, vékony jelenetek futnak végig, amelyek a mükénéi.
*
A lelőhely első fázisa (https://en.wikipedia.org/wiki/Phylakopi, Phylakopi I: i. e. 2300-2000) a korai bronzkor közepétől a középső bronzkor közepéig tart. Építészet először Phylakopi I-ben található, a település a fázis alatt folyamatosan nőtt.A második fázisban (Phylakopi II: i. e. 2000-1550) a település felvirágzott, és a Kükládok jelentős szereplőjévé vált. Phylakopi II sűrűn lakott volt, hosszú, egyenes utcák által elválasztott háztömbökkel. A fázis híres a kükládiai művészetéről, amely számos kerámia stíluson látható, például a "Dark Burnished ware" és a "Cycladic white" edényeken. A korszak vége felé nagyobb mennyiségű minószi kerámiát találtak a lelőhelyen, ami a minószi befolyás kezdetét jelzi, ami a Phylakopi III. kezdetén még jobban megfigyelhető. A Phylakopi III (i. e. 1550-1100) város Phylakopi II teljes pusztulása után épült, valószínűleg földrengés következtében.
A harmadik fázis három alfázisra osztható. Phylakopi III-i során a minószi formák kezdenek elterjedni. egy jól megőrződött szép freskó nyomai láthatók, amely egy bájos repülő ábrázolt.
Phylakopi III:ii a minószi befolyás visszaszorulását mutatja a thérai (Santorini) vulkán LM IA (i. e. 1600 körül) okozta fögrengés és kitörés után. A fázisból hiányoznak az azonosítható építészeti jellemzők, bár az 1896-99-es ásatások során feltárt kerámiák nagy része ebből a fázisból származik. A mükénéi hatás először válik érzékelhetővé, elsősorban a mükénéi kerámia révén. A mükénéi hatás a Phylakopi III:iii-ban válik még hangsúlyosabbá, egy megaron, egy mükénéi figurákkal díszített szentély, egy új erődítményfal és a mükénéi kerámia túlsúlya révén, a kükládiai kerámia stílusok szinte teljesen kiszorulnak. A megaron építése, amely a görög szárazföldön található mükénéi paloták jellegzetessége, azt a feltételezést eredményezte, hogy a mükénéiek hódították meg és igazgatták a települést
**
A minószi hajóépítésről általános megállapítás az irodalomban, hogy erős egyiptomi hatás figyelhető meg a minószi hajókon. Véleményünk szerint ez részben funkcionális hasonlóság, aminek oka a hasonló eszközökkel és azonos módszerekkel történt hajóépítés, a nádhajókból kiindulva. I.e. 1750 után a minósziak már építettek fahajókat, evezős-vitorlásokat, egy akrotiri freskó szerint sok (2x20) evezővel. A minószi hajók építésére vonatkozóan az irodalomban hamis az az állítás, hogy gerices hajókat építettek, de ismerték a hamis keelt, (https://www.salimbeti.com/micenei/ships.htm). Először a hajótestet építették fel csapolt karvel palánkokból, aztán a kereszttartókat erősítették be. Nem tudjuk, hogy milyen hossztartókat építettek. Magasított orr és tattal épültek a négyszögletes vitorlával szerelt hajóik, kormányevezőkkel, kilépődeszkákkal, hamis keellel. A palánkok szigetelésével kapcsolatban van bizonytalanság, valamilyen anyaggal, talán gyantával vagy méhviasszal és impregnált vászonnal (ólomfehérre lehet gondolni, és valószínűleg lenvászonnal) borították kívülről a fenyőfa, cédrusfa hajókat. Irodalmak a minószi hajóépítéshez: (https://www.minoanatlantis.com/Minoan_Shipbuilding.php,
https://www.avracityhotel.gr/article/minoan-ship-chania-city-museum/,
https://hartis.org/blog/en/greek_seamanship/the-bronze-age-and-the-sophisticated-ships-of-the-minoans).
***
Az obszidián természetes, vulkáni eredetű üveg (https://mnm.hu/sites/default/files/obszidian_leporello_05.pdf) , amit a neolitikum emberei az eszközeik készítéséhez használtak. Különleges tulajdonságai miatt – kagylós törés, homogenitás – könnyen megmunkálható és mesterségesen nem utánozható élt ad. Európában a grúz és örmény obszidián nyersanyagforrásoktól eltekintve a kontinens belsejében kizárólag a Kárpát-medencéből, azon belül is a Tokaj–Szalánci-hegységből és Kárpátaljáról ismerünk obszidián előfordulásokat. Az obszidián természettudományos vizsgálatával az egyes nyersanyagforrások megbízhatóan elkülöníthetőek, a régészeti lelőhelyeken fellelt obszidiánok pontosan azonosíthatóak.
IRODALOMJEGYZÉK
(1) Simonyi, Károly: A fizika kultúrtörténete, Gondolat, 1978, ISBN 963 280 655 7
(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris Kiadó, Budapest, 2005. ISBN 963 389 818 8
(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973,
ill. Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, (1981). ISBN 963 11 5573 0
(4) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998, ISBN 963 208 507 8, ISSN 923 9166 X, HE 605
(5) GULAS, Stefan és LESCINSKY, Dusan: A vitorlás hajók története, Madách Kiadó. 1984.
(6) KLENGEL, Horst: Az ókori Szíria története és kultúrája, Gondolat, 1977. ISBN 963 280 167 1
(7) BERMAT, Chaim és WEITZMAN, Michael: EBLA, Gondolat, Budapest, 1986. ISBN 963 281 706 0
#/media/Datei:ExpArchTreeFelling.jpg){kind=link}
