We also examined the slab structures of the buildings. There is evidence of the use of cedar wood around 3400 BC in Egypt on the S, near Abydos, at least as an incense, because of the oil of the wood (some researchers believe that the charred cedar wood found here is charcoal).
The Sumerians arrived in the Nile Delta in reed boats around 3300 BC, and researchers have found a Sumerian settlement at Buto (2). The Delta was only navigable by boat, the Nile had seven branches, so the Egyptians may have known about the cedar forests of Byblos. Cedar trees grew at an altitude of about 1600 metres. We know from Ebla and Sumerian tablets that the Sumerians organised several military expeditions from Ebla to northern Syria, to the Amanus Mountains, to search for cedar trees. In the Persian Gulf, there is evidence of the construction of reed ships for sea transport, but no wooden ships were built by the Sumerians.
Kairói Régészeti Múzeum: Sznofru (kb. i.e. 2570) fáraó sírjából fontos falikép, az első valószínűleg rövidpalánkos hajó-ábrázolás, az árbocból következik (4)
Az ókori egyiptomi tengeri hajózás egyik alapkérdése, hogy Dzsószer fáraó, i.e. 2660 előtt hogyan szállították a cédrusrönköket Bübloszból a Deltába az egyiptomiak? Dzsószer fáraó vezírje, Imhotep volt a bübloszi cédrusfák szállításáért felelős a felíratok szerint. Nem idegen hajók szállították, mert nem léteztek idegen fahajók, az első nagy tengeri fahajókat az egyiptomiak építették az i.e. 2660-s években. Feltételezhetjük, hogy Imhotep már fahajókkal szállított Bübloszból. Tehát Dzsószer előtt (szárazföldön vagy) már a tengeren, talán nádhajók mellé kötve, mert épületfának is használták a cédrusfát. Bybloszban nem építettek a korai időkben nagyméretű hajókat az Egyiptomiak, a büblosziak biztosan nem, a leletek szerint.
Dzsószer fáraó fáraó (i.e. 2660 körül) idején szerveztek Bybloszba expedíciót cédrusfáért, mert Dzsószer idejéből vannak cédrusleletek: vizierje, Imhotep volt a bybloszi cédrusfák szállításának felelőse. Előtte Haszehemui (i.e. 2680 körül) (https://hu.wikipedia.org/wiki/Haszehemui)) az első fáraó, akinek az idején már biztosan építettek tamariszkuszfa temetési hajókat, rögtön 12 darabot találtak. (Annyira porladó állapotban találták a faanyagot, hogy rögtön konzerválni kellett, hogy ne kapjon levegőt.) A Napbárkák alkalmatlanok voltak tengeri hajózásra, ceremoniális hajók voltak. Haszehemui utódja, Dzsószer fáraó idejéből több cédrusfa lelet, de temetési fahajókat még nem találták még a sírkertjében. A megelőző időkből, az i.e. 3400 körüli évekből vannak emlékei a cédrusfa használatának D-n, Abydos környékén, füstölőnek használták (https://en.wikipedia.org/wiki/A-Group_culture) a cédrusfa olaja miatt, (https://en.wikipedia.org/wiki/Naqada_culture: egyes kutatók faszénnek gondolják az itt talált elszenesedett cédrusfát). A füstölőknek való fát karavánok is szállíthatták Libanonból. Az árbocnak alkalmas cédrustörzset állatokkal vontatták vagy hajókkal szállították.
Egy rönk kiszállításához a libanoni hegyekből, -kb. 1500 m magasság felett vannak az erdők- 30 ember volt szükséges. Megfelelő katonai és ellátó kísérettel a szükséges több száz munkás feltehetően gyalog ment Bybloszba, a szárazföldi utat ismerték, Bybloszban állandó egyiptomi, katonai jelenlét, és telep alakult ki. A szárazföldi szállítás nagy rönkök esetén komoly nehézségeket vet fel, nagyos sok rönkről van szó és több száz éven keresztül kb. i.e. 3100-s évektől, legkorábban bizonyíthatóan Dzsószer idején. Egy árbocnak alkalmas rönk súlya közel 1 tonna körül van, ezért az a valószínű, hogy az 1-2 mázsás törzseket szárazföldön, a tetőgerendának és árbocnak alkalmas nehéz fatörzseket tengeren szállították.
A kisebb gerendák szárazföldi szállítását sem lehet teljesen kizárni (4)
I.e. 3450 - 3300 -ból a Gebel el-Arak-i kovakés, vízilóagyar v. elefántcsont nyéllel: a kovakő penge egyik oldala csiszolt. A kés nyelére egyiptomi és sumer nádhajókat faragtak, alul a sarló alakú hajók az egyiptomi hajók.
A nyelén lévő faragás nagyítva:
A bal felső sarokban látható nádhajó tat kiképzés csak a sumereknél fordul elő (4)
A kutatók nagyjából egyet értenek abban, hogy e két birodalomban kb. i.e. 3100 -ra kialakult az írástudás, ez jelöli ki a tekintett korszak kezdetét, de ma már néhány száz évvel korábbra teszik az írások korai változatait: i.e. 3400 körülire az Uruk-i és az egyiptomi írásokat is. A sumer enklávék* alapításának egyik -ha nem a legfőbb- célja a tetőkhöz és árbocokhoz szükséges farönkök (és más anyagok, talán fémek) beszerzése volt (6, 153, 196,197.o.). Mindig az éppen vezető sumer városállam felügyelte az Eufrátesz mentén Ny-ra menő kereskedelmi utat, pl. Uruk, Kis, Umma, később, i.e. 2330 után Agade, Kuti és Lagas, Ur városok indítottak expedíciókat fagerendákért, amelyekből pl. a Nippuri templomokat ujjá kellett építeniük. A felügyelő vezető város folyamatosan változott az erőviszonyoknak megfelelően, aminek lehetséges oka az is, hogy az út is folyamatosan változott, az Eufrátesz medrének változásai miatt. El is terelték több esetben az Eufráteszt, ami miatt aztán persze kitört mindig egy helyi háború.
8-9 pár evezős fahajó modell, kora pontosan nem ismert, középen a jelvény- árboctartó vagy halászháló-kötéltartó oszlop, írásjelként a vitorlás jele, a lehajtható árboc törött (4)
A hajó orrában álló ember kezében mélységmérő és tolórúd volt. A 8-9 pár evezős fahajó csak közepes hajónak számított. Kormánya kormányevező volt, párban használták (a nagyobb hajókon 2x3 volt), forgató karokkal, de itt nem látszik. Az árboc lehajtható, de nem tengely körül forgott, felemelték a tolórúddal.
Fahajó építési ismereteiket jellemzi, hogy i.e. 2550-re tökéletes hosszú palánkos cédrus fahajót építését érlelték ki, amit Hufu (Kheopsz) fáraó temetési gyors evezős, hosszú fenékpalánkos (Napbárka, nem vitorláshajó, a hajóépítési ismereteket igazolja) csapos, "varrott" és újjáépített, kiállított bárkája bizonyít. "Sarló alakú", gálya vagy gondola szerű, mint a sokkal kesőbbi velencei vagy Hallstatter-See-i bárkák-, gálya típusú hajóknak is nevezik később. (A hasonlóság elsősorban fizikai természetű.) Rövidpalánkos teher- és kőszállító vitorlásokat i.e. 2650-től építettek hosszanti merevítő kötéllel, ezekből fejlődtek ki a tengerjáró hajók. A Tura-i fehérkő bányából szállították a sokszor 2-3 tonnás kőtömböket a Níluson.
Varrott, hosszúpalánkos hajó (Hufu fáraó temetési hajója, 40 méteres fenékpalánkkal, i.e. 2570)
A tat tőkéje:
Hufu bárka részletei: (1) varrás vékony kötelekkel és kereszttartók, az alsó hossztartó neve fenékpalánk , (2) tattőke, (3) kabin, (4) fedélzet, oszlop tartja, (5) árnyékoló tető, (6) kormányevezők, a nyélen lévő, a képen nem ábrázolt karral forgatták (4)
Sahure (i.e. 2540) fáraó rövid palánkos hajójának modellje, hosszanti merevítő kötéllel, árboc támasszal, "A" alakú árboccal. (A hajótípus eredete: i.e. 2650, Imhotem gyártatta sorozatban a Dzsószer piramis -feltáráskor 30-40000-s kőedény gyűjteményt és igen sok madármúmiát találtak- a 2-3 T-s köveinek szállításához.) A lehajtható, közel két tonna súlyú árboc kezelése majdnem olyan rejtélyes, mint a piramisok építése (ami rámpákkal és cédrusfa emelőkkel történt). Elgondolkodtató, hogyan engedték le a talpas árbocot vízen: tolórúddal emelhették fel és nem engedték le, hanem az alsó vitorlarudat húzták fel kötéllel, ha azt akarták, hogy ne fogjon szelet a vitorla. (4)
"A" alakú árboc állítás spanyol feszítővel (4)
A rövid palánkos, 2x3 kormányevezős, fenékgerenda nélküli hajók jellemzője, hogy csak hátszélben használhatóak vitorlásként, alapvetően evezős hajók voltak. Más képeken is látható, hogy a tat felé relatíve sok kötél rögzíti az árbocot, aminek természetes magyarázata a hátszél. De lehetett még egy ok: stabilitási és vitorla kezelési okokból előre dőlt az árboc alapállapotában.
Emelőként is használták az "A" és "I" alakú árbocokat, cédrusgerendákat: Hatsepszut fáraónő egyik kereskedelmi hajóját gyakran ismertetik, főleg a merevítő kötelek és a látványos orr és tat emelvények miatt. Itt új szerkezeti elem a hajó alatt végig futó keel, a hosszanti merevítés, amit a hükszoszok hoztak Egyiptomba i.e. 1600-as években (http://www.ancient-egypt-online.com/hyksos.html ) a bronz szerszámokkal együtt. Hatshepsut királynő is szervezett, ő egy öt nagy teherszállító hajóból álló expedíciót Punt országba - a kutatók találgatják a helyét, Eritreában volt- és sikeresen. A visszaindulást ábrázoló falikép, amit teljes szélességében másoltunk, sok érdekes részletet tartalmaz:
Hatsepszuth fáraónő expedíciós hajója Puntban, kb. Eritrea környékén lehetett. (nagy méretű kép, 4)
Puntból hozták az obszidiánt, és a piramisok csúcsait borító arany-ezüst ötvözetet, az elektrum fémet. Az árbocok tetején jól megfigyelhető a kötélelosztó-, és emelő keret, nagy súlyok (kövek) emelésére is alkalmas volt.
Visszatérünk a vizsgált témához: a Níluson az esetleg egy tonnás fenyő rönköket hajókkal szállítottak a Deltába, Avarisz környékére. Az irodalom a szállítás (importálás) módját nem tisztázza. Büblosz, Levantében kialakult város, Egyiptomi fennhatóság alatt volt i. e. 3000 körül, kikötő volt és i. e. 2800 körül városfal is magasodott. A kikötő a középső bronzkorban az Egyiptommal és az egész régióval való cédrusfa, majd a papiruszkereskedelemben töltött be fontos szerepet. Egyiptom állandó "hadi" és kereskedelmi képviseletet tartott fenn, Büblosz adót fizetett Egyiptomnak. (Az i. e. 2. ezred második felében Ugarit lett a közel-kelet legforgalmasabb kikötője É-n, az Egyiptommal történő és a ciprusi rézkereskedelem lendületben tartotta a várost, i. e. 1200 körül Ugaritot lerombolták az akhájok.)
É-n bizonyíthatóan i.e. 2200 után Ugaritba és Ciprus szigetére is szerveztek expedíciókat Bübolszból és Egyiptomból. (Ugarit már régebben lakott volt, de i.e. 2200 körül elnéptelenedett egy időre, utána az amoriták települtek be i.e 2000-től, amikortól Egyiptomnak adót fizetett.) Április és november között látogathatták Bybloszt (télen nem hajóztak), az egyiptomi, korábban nádhajó expedíciók i.e. 3000 körül, az i.e. 2650-s évektől már az Imhotep által tervezett rövid palánkos akáciafa hajókkal szállítottak. Nádhajókkal probláma lett volna egy kb. egy tonnás farönköt vontatni, mert leszakították volna a tatot a hullámok, a hajók mellé köthették szorosan az esetleg egy tonnás rönköket. A cédrusfa fajsúlya kb. 600 kg/m3 . Egy cédrustörzs mozgatásához az erdőben 30 ember volt szükséges, a szárazföldi manuális, néha egy tonnás sok rönk szállításának, és közel 1000 kilométeren, nyoma kellene, hogy legyen, de nincs.
Snofru i.e. 2600 körül "számos fahajót építtetett, melyek között akadtak tengerjárók is. A Palermói Kő említ egy Bübloszba indított expedíciót, ahonnan cédrusfát hoztak Sznofru 13. uralkodási évében. Sznofru cédrus egy részét arra használta, hogy egy hatalmas, több mint 50 méter hosszú hajót építsen belőle. Ez állami bárka lehetett, amit a király használt nílusi útjai során. Az első hajónév Sznofru idéjéből maradt fent: "Praise of the Two Lands", azaz a "A két orság büszkesége" (Alsó- és Felsőegyiptomról van szó, kb. i.e. 2613).
Még ugyanabban az évben hatvan királyi tizenhat pár-evezős hajó is épült. A következő évben három újabb nagyméretű hajó épült különböző fafajtákból, és a királyi palota kapuinak elkészítéséhez sem egyiptomi fákat használtak. Ókori cédrusgerendákat Sznofru első, dahsúri piramisában, a Tört Piramisban is találtak." (Wikipédia) A cédrusfa ismeretére példa Dzsószer fáraó (i.e. 2650) idejéből:
Cédrusfa tábla Dzsószer utódjának idejéből, i.e. 2650 körül, cédrusfát már i.e. 3000 előtt is használtak épületekhez.(4)
Nincs rá bizonyíték, hogy a cédrusfákat általánosan oszlopként használták volna vagy nem maradtak rámk az oszlopok. Az első kőből készült "féloszlopokat" (mint egy dombormű) Imhotep készítette Dzsószer fáraó sírkertjében i.e. 2650 körül, aki a ritkán előforduló szabad oszlopokat még födémekkel kötötte össze. (Az eredeti masztabában agyaghabarccsal tapasztott kő zúzalék mag van. A Dzsószer piramis alakja az egyszerű masztaba hatszoros és igen bonyolult megismétlése, mélyen aláépítve egy labirintussal, ahová sok korábbi fáraó kegytárgyait temették, pl. korábbi fáraók kővázáit is, gyűjteményt, állatmúmiákból mintegy 40 ezer darabot.)
A faépítkezés relatív mennyisége nagyon kevés volt, ami az alkalmas fák kivágásával még vissza is szorult. A nád-, vályogtégla- és kőépítkezés jellemző Egyiptomra. Gránitot Asszuánból, bazaltot Faiyumból szállítottak, néha nagy nehézségek árán. Az épületekhez szükséges tetők anyagai általában (nem csak Egyiptomban): fa, zsindely, nád, gyékény, (pala lapok is előfordulnak), gabonaszalma, agyagcserép. Egyiptomban a kis méretű épületek födémjét pálmafa gerendákkal, gyékénnyel, náddal és sárral építették. Az erős napsütés, meleg ellen jól szigeteltek voltak a tetők, ahol laktak is. A nagyméretű épületekhez cédrusgerendák lettek volna szükségesek és nagy mennyiségben, de fából nagyon kevés volt. Áttértek a kőoszlopokra és kőgerendákra, pl. a nagy templom romoknál megfigyelhető, ezeket kőtömbökből építették. A mozgatható tömböket széthordták az idők folyamán, ezekből a kövekből épültek az elmúlt századokig a városok. A megmunkálás az i.e. 1600-as évekig, a hükszoszok idejéig csak kőszerszámokkal történt, a rezet előtte is ismerték, de csak ékszerként használták.
A fa és az épületfa hiánya miatt nádból, napon szárított téglából építették a lakó és középületeket. A napon szárított tégla – bár nem olyan tartós, mint az égetett tégla – olcsó volt, könnyen elő lehetett állítani. A paloták építőanyaga is a vályogtégla volt, a mennyezeteket talán oszlopok tartották. A falakat vakolták, gipsz helyett alabástrom port használtak, a falakat is festették, mindent festettek. A lakóház szokásos mérete általában háromszor (néha) nyolc méter, ebben voltak a tárolók és a hálók. A három méter a gerendák hosszából adódik. A főzés, mosás az udvaron történt. A házak padlózatát is téglával burkolták. (Ez csak úgy lehetséges, hogy a talajvízszint alacsony volt. Magas vízszint esetén Mezopotámiában a padlózatot aszfalttal szigetelték, pl. a medencéket is.) A falban kis szellőztető ablaknyílások voltak, amiket nád- vagy gyékényfonattal lehetett elzárni. Eső hiányában a laposra épített háztetőkön aludtak. Fáraó, főemberek (is vályogépületekben laktak) számára készült kősír, sok szobás masztaba képei:
Temetési kőépítmény, masztaba i.e. 2650 előtt (4)
BRONZ
Arzénbronz témában kitérő a bronzbalták (egy darabot találtak Bübloszban, ami lehet Ebla-i vagy sumer eredetű. Fontosabb, hogy Egyiptomban a korban köeszközökez használtak.): „... Hufu alatt már működött az egyik legfontosabb núbiai kolónia, Buhen. A buheni rézolvasztó mintegy kétszáz esztendőn át folyamatosan üzemelt. Emellett a Hamet-Hufunevű helység dioritbányái is azt mutatják, hogy a kapcsolatok alapjában véve békésnek mondhatók maradtak „ (https://hu.wikipedia.org/wiki/Hufu, ...Nubiával. A buheni rézolvasztóról nem sikerült többet kideríteni.) A puha rezet az egyiptomiak ékszerként használták, az i.e. 1600-s években a hükszoszok ismertetik meg Egyiptommal a bronz eszközök használatát.
Cédrus és arzénbronz É-Szíriában: az agyagtáblák szerint Ebla korábbi sumer alapítású enkláve volt, de az eblaiták nyelve a sémi nyelvcsaládba tartozik, (ezen belül ma inkább a K-i sémi nyelvhez, azaz az akkádhoz hasonlít, akik elfoglalták és felégették Eblát az i.e. 2300-s években). A Mári-ak, továbbá a későbbi ugaritiak - úgy ezer évvel később ők találják ki az első ábécét- is a K-sémi nyelvcsaládba sorolhatóak. Az intenzív eblaita bevándorlásnak vagy a Szíriai- sivatagból történő kivándorlásuknak nincs nyoma: az eblaiták és a sumerek együtt éltek: a terület a juhtenyésztésről, sóbányájáról, fakitermelésről és majd az ónbronzgyártásról, gyapjú- és lenkészítéséről nevezetes már sokkal i.e. 2330 előtt: az i.e. 2500-s évekből származó levéltár mellett Hufu fáraóra és a fiára, Kephren-re ( i.e. 2558 - i.e. 2532) vonatkozó leletet is találtak Eblában (6, 196.o.).
A fémtárgyak alapján levonható következtetés, hogy a kutatók által réznek gondolt arzénbronz az Eufrátesz és Tigris folyók mentén terjedt el. A rézből nem lehet szerszámokat készíteni, nagyon puha fém. Ezért a sumerek előtti, proto-sumer kapcsolatok adhatnak információt: kb i.e. 4000 után a proto-sumerek Ny-n Eblába, és É-n egész az É-Kaukázusig eljuthattak*. Konstantine Pitskhelauri archeológus szerint "e terjeszkedés az V. évezredben kezdődött és a IV. évezredben is tartott. Uruk-ból telepedtek le emberek először Szíriában, D-Kaukázusban, később É-Kaukázusban.
*Sumer enklávék: Szíriában, ahol Habuba Kabiraban és Anatóliában - ahol Arslantepeben van nyoma az emigrációnak- és Iránban Godin Tepe-ben. ÉNy Irakban Tepe Gawra-ban, ÉK -Szíriában Hamoukar-ban találtak hasonló telepeket. Ninivében és Tell Brak-ban, továbbá É-Eufrátesz mellett Qrayyanál és Jebel Aruda-nál. További Euferátesz melletti enklávék az Uruk korból találhatóak Hassek Hoyuk, Samsat, and Tepecik (Elazig Province, Keban Gát közelében) környékén." A Nílus Deltában, Butoban volt egy proto-sumér enklávé, (Kákosi, 43.o.), és Gerrha-ban a Bekaa völgyben. Fontos, hogy a proto-sumerek az Eufrátesz mentén jutottak el a Bekaa völgybe . (Taaniyel -ben volt telepük i.e. 28. sz.-ban a suméreknek, a Gilgamesz eposzban szerepel, hogy i.e. 2700 előtt „az Eufrátesz szent vizéhez legörgették a cédrust, az Eufrátesz szent vizén leúsztatták a cédrust”.) A proto-sumerek idejében az északi telepek létesítését kiválthatta a változó éghajlat, a fémmegmunkálás ismereteit az ékszerek népszerűsítették ebben a korban, így lényegesek a kultúrák közötti átfedések, kapcsolatok. A sós tengervíz É-ra történő áramlása után a mocsár kiszáradása a D-Eufrátesznél – ami folyamatos szikesedést okozott– kikényszerítette a sumerek ÉNy-ra terjeszkedését. (Egy kutató viccnek szánt példája a susai vándorkovács problémája: És mennyit módosít Ebla közel s távolban egyedül álló legalább 4500 éves ónbronz készítésének történetén, ha a bronzkészítést egy susai kovács honosította meg?)
Anatóliai, elektronból készült edények, i.e. 2200 (4)
SZÁLLÍTÁS
Mezopotámiában is nagyon hiányoztak a faanyagok, melyeket többek között az Amanus hegységből (Ugarittól É-ra) és Levantéből, a Libanon-hegységből (Föníciát kb. két évezreddel később alapítják, az 1100-as években) kellett szállítani az Eufráteszen. I.e. 3000 után Bekaa völgyben, a sumerek a levantei hegyek K- oldalán két sumer enklávét alapítottak, Eblában is volt sumer enklávé*. Roaf idézi (1., 99.o.), hogy Gudea idején -Lagas uralkodója a 22. században- a templomépítéshez : "...messzi országokból háton hozták a fát...A cédrushegyről cédrustörzseket...sudár fenyőket...szálfákat, vaskos gerendákat raktak halomba..." . A sumerek fa és nemes kő hiányát is csak a karaván-expedíciók elégítették ki. Pl. diorit vagy a ritka karneol, lazúrkő karavánok Badakhsánból (Afganisztán, 1, 82.o.). Pedig az út hosszú volt:
Utak a korban, a folyók mentén vezettek, néha nagy kerülőkkel (4)
I.e. 2300 után "Az akkádok lerohanják Mari várost, Larmuti várost, Ebla városállamot, egészen a cédruserdőig és a nemesfém hegyekig". A Cédrus-erdő és Ezüst- (Thorosz) hegység említése is az akkád hadjáratok rabló-, illetve kereskedelmi, gazdasági jellegére utalnak." (Oates, Joan: Babilon. General Press Kiadó Budapest. ISBN 978 963 643 064 1) Továbbá, hogy Meluhha (Ny-India) Magan és Dilmun kereskedőhajói az Eufráteszen kötöttek ki, az akkádok monopolizálták rövid ideig, 100 évig, a rézkereskedelmet, a többi városállam rovására. Annak semmi nyoma, hogy korábban sumer fahajók jártak volna Dilmunba és Maganba rézértés más árukért, de léteztek "dilmun járók" (1), a kutatók szerint nem hajókkal menetek, vagy nem sumer hajókkal. A sumerek nem építettek fahajókat, mert nem volt fájuk. Az akkádokat kb. 100 év után a szomszéd Kúta (Kis mellett volt) városi hegyi erdetű gutik elsöprik. I.e. 2700 körül a Gilgames eposzban is a cédrusgerendáknak az Eufrátesz folyón történő leúsztatásáról, vontatásáról emlékeznek meg.
De nem az egyiptomiak és a sumerek irtották ki a mézga tartalmú, vízálló cédrusokat. Közel két ezer évvel később a föníciaiak, akhájok, asszírok, rómaiak, és majd a középkorban: "Az asszírok felfogadták a föníciai hajókat cédrusrönkök vontatására az Eufrátesz folyón. A folyó É-i szakaszán nyárfatörzsekből készítették a tutajokat, hegységnyi területeken vágták ki a fákat. Tutajokat készítettek az épületfának való rönkökből és leúsztatták a folyón a Thorosz hegység D-i oldaláról és gyalog mentek vissza. Az Eufrátesz mentén és általában a folyók mentén mentek kereskedelmi utak az ókorban, nem voltak térképek. Az épületfának való cédrus rönköket talán szamárkaravánok cipelték az Eufrátesz folyóhoz, ahol tutajként, csónakokhoz kötve vontatták. Egy relief II. Sargon utáni időből:
Cédrus rönkök vontatása az asszír Sargon bronzkapuján föníciai hajókkal (4)
A sumerek a Perzsa-öbölben gyalogosan is szállíthattak a part mentén. Az Eufráteszen sok cédrus törzset úsztattak és a folyó mentén vezetett a karaván út is: épületgerendák szállítására használták. Többségében nyárfát kellett használniuk, abból több volt, ezeket is leúsztatták az Eufráteszen. A Perzsa-öböl lévő Dilmunból árukat, Meganból szállítottak vagy szállítattak réz öntvényeket, egy alábbi kép szerinti dilmuni nádhajókkal. A nádhajókkal történő, "A" alakú árbocos vitorlázás ismert problémája tengeren az oldalra sodródás, csak a hátszél irányának megfelelően haladhattak, vagy pedig evezniük kellett. Tudjuk, hogy milyen fahajót építettek volna a sumerek, de nincs kép, roncs, vagy fahajókra vonatkozó sírmelléklet. A sumerek aszfalttal szigetelték a nádhajóikat. Egy Magan-i és egy Oman-i tengeri nádhajót eredeti méretében felépítettek, ezek az egyedüli tengeri hajómásolatok a korból: (nincsenek roncsok, képek is alig):
Magan-i tengeri Perzsa-öböli nádhajó, múzeumi másolat, aszfalt, bitumen szigetelésű (4)
Oman-i Perzsa-öböli tengeri nádhajó modell (4)
Oman-i Perzsa-öböli tengeri nádhajó, a modellt meg is építették (4)
Egy i.e. 2050 körüli agyagtáblán hajóépítésre alkalmas deszkáról van szó (6.54.o) van szó (fordítási hiba lesz, mert a hajófa abban az időben árbocnak való fát jelentett).
A Perzsa öböl vidékén csak sokkal, úgy 3000 évvel későbbi későbbi ismereteink vannak fahajókról, időrendben az első:
Perzsa-öböli gerinces fahajó, vizet merő hajósokkal ( 3, 129.o.)
A hajó elején kutató horgony látható, varrott palánkos, kormánylapátos hajó, ami gerincre épített bordázatot feltételez. A vitorla forgatható, a hajó keelan-es és egy szokatlan "raman"-mal, azaz orrékkel, Szicíliában a föníciaiak építenek majd hasonlót. (A keel az angolban szó összetételekben fenékgerendát, a magyar nyelvben a hajó iránytartását biztosító szerkezetet, esetleg gerendát jelent.)
A mezopotámiai épületgerendák mérete és az égetés nélküli agyagtéglák használata meghatározta a nagy épületek alaprajzát: a téglák kis szilárdsága miatt a falazat rendkívül vastag, nagyobb méretű épületeknél általában 3-4 m is lehet, a beépített terület 40-50%. Jellegzetes a plánkonvex és a szíjtéglának nevezett, 4 x 4 cm keresztmetszetű, 25-30 cm hosszú, feltekert agyagszalagból készített tégla. Kitették a napra, sokáig szárították. A térlefedés erős síkfödém volt, az épületek néha emeletesek voltak. A vastag falakra támaszkodó, sűrűn rakott fagerendákra gyékény- vagy nádfonatot fektettek és vastag agyag-réteggel borították. Az építőanyag és a tetőszerkezetek nem tették lehetővé nagy méretű terek kialakítását, a gerendák hossza miatt a terek egy irányban nyújtottak, sok belső udvarral, a padlózatot aszfalttal szigetelték víz ellen. A falakat vakolták, színes ólomzománcos agyagszögekkel, mozaikszerű mintákkal díszítették.
IRODALOMJEGYZÉK