AZ ÓKORI RÓMA KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZEI: A SZEKEREK 
 
(2022 november)
 
 
 
 
 
 
 
ABSTRACT
Róma várfalakkal körülvett területét sűrűn és nem tervezett módon, szabálytalanul építették be. A szekereket hamar kitiltották a várfalakon belüli területről, ami a közlekedés lehetőségeit meghatározta: a bérszekerek és még a magánszekerek is a városkapuknál várakoztak. A használat célja és a tulajdonos anyagi lehetőségei szerint számtalan szekértípus alakult ki. Igaz lehet, hogy Rómában nem volt két egyforma szekér. A rázós, a kövekkel borított utakra kitalálták a függesztett kocsiszekrényű hintókat. A ránk maradt képek alapján nem lehet eldönti, hogy milyen arányban használták a hintókat. A rugókkal szerelt lovaskocsikat nem ismerték. A két vagy többlovas bigákkal történő kocsiversenyzés nemzeti sportnak számított, ünnepnapokon tartották a nagy versenyeket. / ANCIENT ROMAN MEANS OF TRANSPORT: THE CHARIOT The walled enclosure of Rome was densely and irregularly built in an unplanned way, and chariots were soon banned from the area inside the walls, which determined the possibilities of transport: private and hired chariots were waiting at the city gates. Depending on the purpose of use and the financial means of the owner, numerous types of wagons evolved. It may be true that in Rome no two carts were the same. For the bumpy, paved roads, carriages with suspended carriages were invented, but it is not possible to tell from the pictures that have survived how many of them were used. Spring-mounted horse-drawn carriages were not known. The racing of carriages with two or more horses was a national sport, with big races held on public holidays. 
   
 
 
 

BEVEZETÉS
 
 
Rome in 753 BC
 
 
Rómát (i.e. 735) mocsarakból kiemelkedő dombokra építették fából, zsindelyes tetőkkel. Sok tűzvész után már téglaépületeket építettek, vörös égetett agyagcserép tetőkkel  (Topographic map of modern Rome with the ancient names of regions of the city, Andrea L. Brock)
 
 
 
R2
 
 
A rómaiak épületeik többségét vörös égetett cserepekkel fedték be: https://en.wikipedia.org/wiki/Imbrex_and_tegula. A cserépkészítést a görögöktől vették át. A tetőfedő elemek égetett agyagból, néha márvány díszítéssel, bronzból, aranyozással készültek. A korábban használt fazsindelyt helyettesítették. Szinte minden épülettípuson használtak tetőcserepeket, a szerény melléképületektől a nagy templomokig és közintézményekig. A tegula sima lapos cserép volt, esetleg felemelt peremmel, amelyeket egymás mellé fektettek, míg az imbrex félhenger alakú, félcsőhöz hasonló tetőcserép volt, amelyet a lapos tegulák közötti hézagokra fektettek. Ha jól elkészítették és megfelelően átfedték, nem volt szükség további vízszigetelésre vagy tömítőanyagra. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.  

 

római cserepek
 
craven museum skipton
 
Római cserepek és illesztésük, nem csúsztak le a keresztlécekről, volt rajtuk megfelelő bütyök 
 
A görögök Dél-Itáliában is letelepedtek, a rómaiak részben a görögöktől kölcsönözték a görög panteon isteneit és istennőit, és megtanulták a görög történeteket és irodalmat. A latinoktól kölcsönözték a latin nyelvet, bár a gazdag rómaiak inkább görögül beszéltek. A szabinoktól, Róma legközelebbi szomszédjaitól, pedig a rómaiak harci technikát és fegyelmet tanultak. Az etruszkoktól a rómaiak eltanulták az építészetet és a mérnöki tudományokat, a fémmegmunkálást. Az etruszkok kitalálták a tógát, a hivatalos eseményekre használt köpenyt. Kőtemplomokat, öntöző- és vízelvezető rendszereket építettek, valamint a gladiátorviadalokat. A lótenyésztés és a szekérversenyek -a kocsi rugókkal szerelt szekér-, az etruszkok által jutottak el Rómába, akik az ókori világ legjobb szekérversenyzői voltak, már fel is ültek a lovakra. Az etruszk városok intéznényeit örökölték, de a római jogot maguk találták ki, a mai jogrendszerek is a római jogra épülnek. Az i. e. 7. század utolsó negyedéig tartó úgynevezett orientalizáló időszakot még az etruszk kereskedelmi tengeri hatalom (thalassokracia) kiépítése jellemzi. Latium már az i. e. 8. század végén etruszk kultúrájú volt.
 
 
 
DP137936
 
Etruszk szekér lelet, Monteleone, Itália, i.e. 500 körül
 
 

Ráültek Etruscan riders BM 3 2 másolata

 

Az etruszkok már fel is ültek a lóra i.e. 500 körül, (és leestek)

A legenda szerint i.e. 753-ban Romulus és Remus megalapította Rómát. Róma városa történelme kezdetén kis, fából épült, és igen zsúfolt település volt, (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93kori_R%C3%B3ma), éjszaka veszélyes hely, fáklyákkal közlekedtek, már aki elég merész volt. A szekereket hamar kitiltották a várfalakon belüli területről. A zsúfoltság miatt állandóak voltak a fertőzések, és időnként a nagy járványok is, - a kor higénés szokásainak megfelelően-, a járványokat az istenek csapásának tekintettek. A Köztársaság, a Császárság idejére nagyvárossá nőtte ki magát, éjszakai őrjáratokkal:

 
 
 
ancient rome city map
 
Róma nevezetesebb épületei a Császárság idején (https://maps-rome.com/maps-rome-old/ancient-rome-city-map)
 
Közlekedés a Birodalomban: aminek fénykorában a ≈  2000 városias jellegű települését (municipium, colonia) ≈ 85 000 kilométernyi jó minőségű úthálózat kötötte össze. Az utak mentén mérföldkövek jelezték, hogy milyen messze van a legközelebbi város (egy római mérföld k.b. 1 480 méternek felel meg, akkoriban 1000 passus, azaz kettős lépés volt egy milliarum). A római országutak a maihoz hasonlóan készültek: pontos földmérések után kiásták az út helyét, majd elhelyezték a szegélyt. Ezután az árkot feltöltötték homokkal, kisebb kavicsokkal, majd egyre nagyobb kövekkel, és kőlappokkal borították be az egészet. Az utakon gyalog, lóháton, illetve lovas szekérrel közlekedtek. A szekereknek több fajtája volt.
biga: a római ifjak kedvelt járműve, kétkerekű lovas szekér volt, melyet egy vagy két ló húzott. Nagyobb jármű volt a quadriga nevű négylovas szekér, melyet négy ló, később hat ló húzott. A latifundiumokon ökrösszekereket használtak. A vízi közlekedés - folyami és tengeri - evezős csónakokkal, illetve evezős-vitorlás, mindenféle méretű hajókkal történt. A hajóépítést örökölhették volna az etruszkuktól, a görögöktől, de végül a punokról másolták a hadihajóikat, és rögtön 100-at építettek belőle i.e. 254-ben. 
 
 
 
R makett
 
 
 
 
 
roman
 
A Római Birodalom úthálózata (Wikipedia)
 
 
utak
 
Itáliai féksziget úthálózata (https://digolanum.gportal.hu/gindex.php?pg=36088902)
 
 
Római út
 
 
róma viz
 
 
 
 
RÓMAI SZEKEREK

A rómaiak már használtak (https://web.archive.org/web/20090714064718/http://www.lrz-muenchen.de/~arch/mitt/mitt040.htmfelfüggesztett szekrényű utazószekeret, azaz hintót az i. u. 2. századtól, a technológia azonban az ókor utáni hanyatlással elveszett. A 15. században a szekrényt, a felfüggesztését és a forgó első tengely-t (talán mind a hármat) feltalálták a magyarországi Kocs községben. A hintó, a kocsi (akkoriban kocsy) szó első dokumentált említései 1267-ből és 1469-ből származnak.A hintót függesztett kocsiszekrény jellemzi, szekrényének felfüggesztése kötelekkel és láncokkal történt, kocsiszekrény lógott a felfüggesztő bakokon és hintázott.

Römischer Reisewagen

Utazókocsi, a szekrény felfüggesztése miatt római hintó (https://de.wikipedia.org/wiki/Kutsche)

 

Travelling on an open four wheeled wagon

Négy lovas nyitott utazó szekér

 

hordszék
 
Gyaloghintó
 
Kezdetben gyaloghintón, lefüggönyözött hordszékekben utaztak, már aki megtehette. Négy-nyolc rabszolga vitte a vállain a rudakra erősített szekrényt. További rabszolgák is mentek velük, hogy a kimerült teherhordókat felváltsák. Cicero is hordszéken menekült el birtokáról (i.e. 43).  (https://romaikor.hu/a_romaiak_mindennapi_elete/kozlekedes_es_utazas/szarazfoldi_utazasok/utazas_sietseg_nelkul/cikk/uti_alkalmatossagok_%E2%80%93_szarazfoldon) Egy, a közelben horgonyzó hajón talált menedéket az őt üldözők elől. Cicero ez esetben nem a kényelmet kereste, de a lovas kocsi feltűnt volna az üldözőknek. A köztársaság, később pedig a császári kormányzat lovas küldöncei, hírvivői, majd a postakocsik közlekedtek az utakon, hogy utasításokat, parancsokat vigyenek a tartományokba, főleg a hadseregparancsnokoknak.
 
Az utakon sok gyalogos volt, ügyes-bajos dolgaikat intézték a közeli városokban vagy Rómában, bevásároltak a nagy számú piacokon, valamelyik gyógyfürdőben tisztálkodtak. Ló, öszvér vagy szamár hátán kevesen utaztak, lovakon is csak a küldöncök, hírvivők közlekedtek. Az itáliai lovak, a rómaiak lovai hidegvérű, erős, nehéz  állatok voltak, nem lovaglásra, hanem vontatásra tenyésztették ki őket. Egyes szerzők szerint a római lovak leszármazottjai a mai pinzgaui lovak (Ausztria); melyek kitűnő, hidegvérű, erős igénybevételre alkalmas állatok. A római lovak marmagassága ≈1,55 méter volt, a ma tenyésztett lovaké 1,60-1,70 méter. A hidegvérű lovak ugyan lassúbbak, de ellenállóbbak is, jobban bírták a kemény utak kövezetét. A rómaiak a patkolást csak nagyon későn ismerték meg, a fémpapucsba bújtatott patájú lovakat nem lehetett nagyobb sebességre ösztökélni, mert könnyen lesántultak. A lovak mellett a rómaiak szívesen használták az öszvéreket is a szekerek vontatására. Az öszvérek ellenállóbb, kisebb igényű állatok, mint a lovak. A rómaiak sokáig nem ismerték a nyerget, de nem szőrén ülték meg a lovakat, hanem lótakaró pokrócot tettek maguk alá. Ugyanígy ismeretlen volt a kengyel is. Ezért az utak szélén sok helyen kisebb, oszlopszerű köveket helyeztek el, hogy arról lehessen a ló vagy az öszvér hátára felülni. A lovaglás nem volt sport Rómában, de azért akadtak lovaglótanárok, ugyanis a római lovagoknak lóháton kellett az időnként a szemléjükön megjelenni és gondozott lovon. Szenvedélyesen űzték a lósportot kocsihajtókként. A hírhedt Nero császár (54-68 között uralkodott) túlzott odaadással szentelte magát és idejét a kocsihajtásnak, ami nemtetszést váltott ki a senatori rangú rómaiak kötött, főleg azt, hogy az uralkodó versenyzett is a római circus-okban. És természetesen eredményesen, hiszen egy császárnak győznie kellett. A versenyzők nem hidegvérű lovakat használtak, hanem a versenyzésre alkalmas, gyors járású lovakat tenyésztettek ki. Főként észak-afrikai (mauretaniai, numidiai) származású lovakat használtak hátaslóként és a kocsiversenyeken, és a versenylovakat Itália déli nagy legelőin, Apuliában, Calabriában tenyésztették is.
 
Carpentum2
 
Utazókocsik: kedvelt volt az etruszk eredetű, kétkerekű carpentum. Látszólag könnyű, elegáns szekrényét gazdagon díszítették, sarkaiból négy, felfelé nyúló rúd tartotta a kocsi domború tetejét. Oldalai bőrből vagy selyemből készültek, hogy megvédjék az utasokat az  időjárástól vagy a kíváncsiak kandi tekintetétől. Előkelőbb hölgyek szerettek a kényelmesen berendezett carpentumban utazni. Iulius Caesar i. e. 45-ben alkotott városi törvénye (lex Iulia municipalis) megtiltotta, hogy a Vesta-szüzeken kívül bárki más nappal kocsival közlekedjék a városokban, különösképpen pedig Róma utcáin. Azok az utasok, akiknek útja a városokon át vezetett, csak a napnyugta után, az éjszakai órákban kocsizhattak át akár Rómán, akár más városon.  A teherhordó társzekerek is éjjel közlekedtek a városok utcáin. A súlyos teherrel megrakott járművek a nem sima kövezeten dübörögve szállították árujukat, ami -és a kocsisok kurjongatása- még a jó alvókat is felverte álmukból. 
Csak a császári ház néhány hölgye részesült abban a  kiváltságban, hogy ünnepélyes alkalmakkor kocsiban közlekedhetett a Város utcáin. Ilyen kedvezményben részesítette Claudius császár a feleségét, Messalinát, majd későbbi feleségét, Agrippinát. Pedig éppen Claudius újította meg Iulius Caesarnak ekkorra némileg feledésbe merült - előbb említett - törvényét, mert többen nem tekintették már magukra kötelezőnek. A későbbi császárok is követték Claudius példáját, és hasonló kiváltsággal kedveskedtek asszonyaiknak. A császári hölgyek képmását feltüntető pénzérmék hátlapjára is - sokat mondóan - a carpentum nevű szekér képét verették. A rendeletet, a lex Iulia municipalis-t Hadrianus, majd Marcus Aurelius császár is felújította, sőt meg is szigorította.
Később, az i. sz. III. században már a magasabb rangú császári tisztviselők is kocsikon közlekedtek Rómában. Alexander Severus császárról (222-235 között uralkodott) írják: „Minden senatornak megengedte, hogy Rómában ezüsttel diszített raedát és carrucát tartson; úgy vélte, emeli Róma tekintélyét, ha egy ilyen nagy város senatorai ilyeneket használnak.”
 
Carruca
 
 
carrus2
 
cisium
 
 
 
A carpentumon kívül még többféle kétkerekes kocsit használtak a római birodalomban. Ilyen volt a könnyű, tető nélküli cisium is. Két, néha három lovat vagy öszvért fogtak elébe, és mivel gyors közlekedésre is alkalmasnak bizonyult, nagyobb távolságokra is használták. E könnyű építésű járműnek az volt a hátránya, hogy nagyobb málha nem fért el a könnyű szekereken, de  igen elterjedtek, és azoknak a társadalmi rétegeknek, amelyek nem tarthattak kocsit és lovakat, nagy szolgálatot tettek a cisiarius-ok, a szállítási vállalkozók. Bérbe lehetett venni fogatjaikat, nagy távolságra is lehetett járműveiken lovasszekéren utazni.
A raedá-t nagyobb utazásokra használták, ennek a szekrénye egy egész háznépet befogadhatott. Ellentétben a legtöbb kocsifajta tömör kerekével, a raeda négyküllős szekér volt, s aránylag könnyen gördült, még rosszabb minőségű utakon is. A kocsis elől felmagasított bakról hajtotta a befogott négy lovat vagy öszvért. A kocsi szekrényének két oldala mellett padok húzódtak, és - ha nem volt túl sok - az utasok a kisebb málhájukat is elhelyezhették benne.
 
 
 
 
szekér
 
 
essedum
 
 
A császárkor kezdete óta terjedt el a tarruca, a raedához hasonló, de elegánsabban kiképzett jármű. Szintén nagyobb távolságokra való utazásra használták. A lóváltó állomásokon pihent lovakkal lehetett a fáradt állatokat felváltani. Róma szinte minden kapuja előtt ott tartózkodtak a bérkocsisok, és kínálgatták alkalmatosságukat azoknak, akik Rómát el akarták hagyni. Ahogy általánossá vált az utazás, többfajta szekér került divatba. Valamennyinek volt előnye és hátránya. A galliai belgák és a britannusok használta harckocsikból alakult ki a kétkerekű, könnyű essedum, amelyet már Cicero korában is használtak. Az erősebb építésű essedumot pedig teherszállításra alkalmazták. Ugyancsak belga vagy britanniai mintára készült a covinus, amelynek a szekrénye csak elől volt nyitott és a szekrényből hajtották a lovakat, az öszvéreket.
Kevésbé kényelmes járműnek számított az ugyancsak galliai származású petorritum, amely inkább csomagszállító eszköznek számított.
Ha a módos római kényelmes kocsiján útnak indult, málháját - és cselédségét - petorritum szállította. Már Horatius megkülönböztette a teherszállító kocsikat. A vagyonos római polgár, valamint a családja a galliai eredetű raedán utazott szívesen. Ez a kocsi - különösen mert az állami posta (cursus publicus) is használta – birodalom szerte népszerű közlekedési eszköznek számított.
A III. század végén pedig Aurelianus császár megengedte, hogy minden polgár úgy díszíthesse tarrucá-ját, ahogy akarja, ha kedve van akár arannyal is, nem úgy mint régen, amikor legfeljebb bronz-vagy elefántcsontdíszek kerülhettek a kocsira. A carrucá-t a tulajdonosaik egyfajta „hálókocsinak” is használták, ezeket carruca dormitoriának nevezték. Leginkább asszonyok használták, hosszabb utakra.
 
plaustrum 2
 
Ökröskordé (plaustrum, https://www.quia.com/jg/2257654list.html 
 
 
RGM Köln Rekonstruktion eines römischen Transportwagens
 
Későbbi ökröskordé (plaustrum, Köln-Rekonstruktion-eines-römischen-Transportwagens.)
 
 
Teherszállításra általában a plaustrum -ot használtak, amelyek először két tömör keréken gördültek, ez lehetett a legrégibb szállítóeszköz. Kerekeit a tengelyhez rögzítették, és már ezért is éktelenül nyikorgott (Vergilius (Aen. XI. 138). és Ovidius (Trist. 10. 59. 12. 31.) fülét is bántóan hasogatta). A plaustrumot főként a mezőgazdaságban használták, valamint a városokban szemétfuvarozásra.
 
Urnetta con scena di trasporto agli inferi alabastro I sec. ac
 
 
postakocsi
 
 
roman postal coach
 
Postakocsi váltóállomáson
 
 
 
Több más teherszállító járműről is megemlékeznek a források: a sarracum is kis átmérőjű tömör (korong) keréken gördült, szálfák vagy egyszerre több ember szállítására volt alkalmas. A katonák poggyászát carrus-ban vitték a menetelő legiók után, az arcerá-ben pedig - többek között - főként betegeket szállítottak.
Az ókorban, legalább is a Földközi-tenger térségében, a kocsit, szekeret húzó állatokat a fejükre vagy a nyakukra helyezett szerszámmal fogták be a jármű elé. A könnyű szűgyhámot és a hidegvérű lovak hámigát, amiknek révén az állat egész testével húzhat akkoriban még nem ismerték. Csak kisebb erőkifejtésre voltak képesek a befogott állatok. A járművek megterhelését szabályozták is, II. Theodosius császár 438-ban közzétett törvénykönyve, a Codex Theodosianus pontos előírásokat tartalmazott, amelyek főként a császári és állami postára vonatkoztak. A jogszabály a már régóta érvényben levő előírásokat foglalta össze, amikor egyes kocsifajták legnagyobb terhelését megállapította. A könnyű, személyszállításra használt birota 200, a vereda 300, a currus 600 font terhet vihetett magával (1 római font 327,45 gramm), a raeda és a carpentum 1000-1000 fontot szállíthatott, a lassú, áruszállításra alkalmas angariá-t és a clabulá-t pedig 1500 font súllyal lehetett megterhelni. Theodosius jogszabálya azt is meghatározta, hogy a raedá-t nyáron nyolc, télen tíz öszvér húzhatja, a kisebb kocsik elé viszont hármat foghatnak. Elrendeli még, hogy a carpentumok nem vihetnek több, mint két-három személyt. A jogszabályok az előírások megszegőire megtorlásként súlyos büntetéseket szabtak ki arra, aki a megengedettnél többet rakott fel a járműre, a rakodómunkásokra is. A szabad polgárok büntetése a száműzetés, a rabszolgáké pedig az életfogytiglani, bányában eltöltendő kényszermunka volt.
Már az ókori embert is érdekelte, hogy hány mérföldet tett meg kocsiján vagy hajóján utazva. Erről nemcsak a mérföldkövek tájékoztatták az utasembert, hanem ügyes készülékek, amelyekkel meg lehetett állapítani a megtett út nagyságát. Alexandriában már az i. e. III. században feltalálták azt a játékos gépecskét, amely megbízhatóan mérte a megtett utat. Az i. sz. I. században az alexandriai Heron leírta az ügyes készüléket. Az ókori „taxamétert” hodometronnak nevezték (180 körül), s lényege az, hogy a kocsikerékhez kapcsolódva annak minden fordulatát számolta, s egy készülék mutatta a megtett távolságot. Mert ismerték a kerék kerületét, pontosan ki lehetett számítani a megtett utat. A hajókra pedig kis lapátkereket szereltek, amelynek fordulatszámából - fogaskerekű áttétel révén - látni lehetett, mekkora távolságot tett meg a hajó.
 
A római utazókocsik ábrázolásait gyakran láthatjuk az észak-itáliai és a Duna-menti tartományokban feltárt síremlékek domborművein, és a sírköveket díszítő faragványok között gyakran találkozunk raeda, és plaustrum ábrázolásokkal.  A kutatók úgy vélik, hogy a halott túlvilágra vezető útjára utalnak ezek, de felmerült az a nézet is, hogy a halott foglalkozására vagy a mindennapi élettel kapcsolatos eseményre utalnak. Nem hiányoznak róluk a kocsit húzó lovak, öszvérek, de még a kocsisok sem, akik az állatokat hajtják.
(Források: Ürögdi György: Hogyan utaztak a régi Rómaiak, Panorama,  1979., https://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Ancient_Roman_chariots_and_carriages ). Pannóniában, Sárisápon találtak temetési mellékletként - egyedi eset a Római Birodalomban- egy négykerekű homokfutót, amit elterjedten használtak a Birodalomban: 
 
Aq
 
Nyitott szekér (Antiochiai mozaik, 250)
 
Campana Relief A first century CE Roman relief shows a cart of a triumphing general likely
 
Campana-Relief (I. századi római dombormű egy tábornok szekerét ábrázolja valószínűleg)
 
 
06
 
 
római szekér
 
 
 
diadalmenet 720x277
 
 
Diadalmenet szekéren
 
 
 
HARCI - ÉS VERSENY-, ÉS DIADALMENETEKHEZ HASZNÁLT SZEKEREK 
A biga (latin, https://en.wikipedia.org/wiki/Biga_(chariot)az ókori Rómában közlekedésre, diadalmenetekre és versenyekre, szertartásokra használt kétlovas szekér. A művészetben, és alkalmanként a tényleges szertartásokon más állatok is helyettesíthették a lovakat. A biga kifejezést a modern tudósok más indoeurópai kultúrák hasonló szekereire is használják, különösen az ókori görögök és kelták kétlovas szekereire. További szekerek, melyeket a befogott állatok száma alapján különböztenek meg: quadriga, a négylovas szekér, amelyet versenyzésre használtak; a triga, azaz háromlovas szekér, amelyet valószínűleg gyakrabban hajtottak szertartásokon, mint versenyeken; és seiugis vagy seiuga, a hatlovas szekér, amellyel ritkábban versenyeztek és az irányítása nagyfokú ügyességet igényelt a vezetőjétől. A biga és a quadriga voltak a legelterjedtebb típusok.
bigára történő legkorábbi utalás i.e. 700 körüli. A görög szekérversenyeket már az olimpiai játékokon bevezették, a források i. e. 680-ban jegyzik fel, amikor quadrigae-k is versenyeztek. A korai lovas versenyeket i.e. 648-ban jegyezték fel. Athénban a kétlovas szekérversenyek az 560-as évektől kezdve az atlétikai versenyek részét képezték, de nem voltak az olimpiai játékok részei. Az öszvérek által húzott bigae-k a 70. olimpián (i. e. 500) versenyeztek, de a 84. olimpia (i. e. 444) után már nem voltak részei a játékoknak.
A szekérversenyek az archaikus időktől kezdve a római vallási ünnepek alkalmával tartott szent játékok részét képezték. A játékokat bemutató magisztrátus jogosult volt egy biga hajtására. 
A verseny bigae építésének fő információ forrásai a Római Birodalomban talált bronzfigurák, amelyeknek egy különösen részletes példáját a British Museum őrzi. További források a domborművek és a mozaikok. Az ábrázolások szerint a könnyű vázra minimális szövetből, vesszőkből vagy bőrből készült kast erősítettek. A súlypontja alacsonyan volt, a kerekek viszonylag kicsik voltak, körülbelül 65 cm átmérőjűek.
A 60 cm széles és 55 cm mély testhez a mellvéd tartozott, körülbelül 70 cm magas volt. A kerekeket vas abronccsal erősítették, de súlyát minimálisra csökkentették. A jármű súlyát 25-30 kg-ra becsülték, súlya a hajtóval pedig 100 kg lehetett. A biga jellemzően egyetlen vontatórúddal épült, két igásló húzta. A kétlovas versenycsapat szekere vélhetően nem különbözött másképp a négylovas csapat által vontatott szekértől, így a biga lovai egyenként ≈50 kg-ot, míg a quadriga lovai egyenként ≈25 kg-ot húzhattak.
 
 
be302 1
 
A British Museum egyik bigája
 
 
Carro romano senatore BR1000 S
 
Carro római szenátor diadalmenete 
 
 
Vatikáni chariot racing ancient rome
 
 

A quadriga négylovas ókori díszkocsi (https://hu.wikipedia.org/wiki/Quadriga), a harci szekér egy speciális változata. A keleti, szíriai- egyiptomi mintájú harci kocsi egy kései utódja, amely eltávolodott az eredeti funkciótól. Négy ló befogása kétféleképpen lehetséges: vagy páronként, egymás előtt, vagy a négy ló egymás mellett helyezkedett el. Az előbbit az utazó kocsiknál alkalmazták. Ennek ellenére a quadrigában is egyetlen iga van, a középső két ló közötti rúd. A két szélső lovat csak „szálakkal” (funalis) kötötték a szekér elé. A  quadriga-t gyakran alkalmazták díszítményként, a diadalívek tetején.
Az asszírok azért alkalmaztak négy lovat, mert nehéz, magasított és mellvéddel ellátott szekereket húztak, amelyen négy harcos foglalt helyet a korábbi egyiptomi kétszemélyes és a hettita három személyes szekerek helyett. Mezopotámiából Szírián keresztül terjedhetett el a használata először a Földközi-tenger keleti medencéjében, később a nyugati görög településeken illetve Rómában. A görögök és a rómaiak versenyzésre használták, sem a görög, sem a római harcászat nem alkalmazta a harci szekereket, a lovasságot is csak kisebb mértékben. A kocsiversenyek a legnépszerűbb műsorok voltak a rendezvényeken. Látható volt a Ben-Hur című film leghíresebb jelenetében kiváló minőségben. A szekér szekrénye kisebb lett, mint a harci szekereké volt, már csak egy, legfeljebb két ember foglalt helyet benne. A tengelytávolsága viszont maradt széles, így stabil jármű volt. A négy ló a könnyített szekeret és a kevesebb embert nagy sebességgel volt képes vontatni. A quadriga alkalmazásai a diadalmenetekre korlátozódtak: a Római Birodalomban a győztes hadvezér diadalmenete során többnyire quadrigán vonult fel az őt ünneplő tömeg előtt.
 
esti biga2
 
Quadriga

 

 Quadriga Barcelona Spain Europe
 
Auadriga
 
biga 2171438 640
 
 
A verseny is és a versenyző quadriga rendkívül népszerű volt az ókori Rómában. A kocsis a szekerén állva hajtott, és négy csapat vagy istálló (factiones) egyikéhez tartozott (a vörös, a zöld, a fehér vagy a kék). A bátorítás odáig fajult, hogy a szurkolók közötti harcok sem voltak ritkák. A leghíresebb versenyaréna a Circus Maximus volt, amely nem kevesebb mint 250000 ember befogadására volt alkalmas. Az i. e. hatodik századból származott, és körülbelül 1970 méter hosszú és 660 méter széles volt. A quadriga középső két lova szorosan az igához volt kötve, a két szélső ló pedig erős kötelekkel kapcsolódott a középső lovakhoz. Minden futamot az óramutató járásával ellentétes irányban futottak. A pálya  középső falához legközelebb futó lónak kellett a legerősebbnek és a legjobban idomítottnak lennie. Ez különösen igaz volt a négyesfogatok versenyében, ahol a jobb szélsőnek kellett fél lépést hátrálni, és a többieket a kanyarban húzni. A quadriga versenyen a bal szélső ló előre lépett, befelé fordult, és a kanyarokban tolt. Ennek kellett a legnagyobb állóképességgel rendelkeznie, mivel valójában messzebbre és gyorsabban futott a kanyarokban. Ezt a külső lovat tartották a legértékesebbnek. A verseny hét körön át tartott a stadion körül, ami a Circus Maximusban mérve nagyjából 4000 méter hosszúságot jelentett. A pálya mindkét végén éles kanyarok voltak, az arénát kettéosztó keskeny sziget (spina) körül. A spina mindkét végét egy-egy obeliszk alkotta, amelyet metának neveztek. A kocsisok megpróbálták a lehető legszűkebb kanyart bevenni, ami ütközésekhez vezethetett, amelyek gyakoriak és látványosak voltak, a szórakozás részét képezték. Szabályok nem léteztek, aki elsőként teljesítette a hét kört, az volt a győztes. Sok versenyző halt meg fiatalon, szinte semmilyen védelemmel nem rendelkeztek, csak könnyű sisakot viseltek. Hajlamosak voltak szorosan maguk köré tekerni a gyeplőt, hogy testsúlyukkal irányítani tudják a lovakat, de baleset esetén a lovak magukkal rántották őket, fennállt a veszélye, hogy halálra tapossák őket. A versenyek azonban nem voltak olyan halálosak, mint a római szórakozás más formái, a hajtók és a lovak több száz versenyt megnyerhettek és túlélhettek. 
 
 
 
circus maximus 1
 
 A Circus Maximus látképe
 
 
 
circus3 21ed8b38af
 
 
 
 
A quadriga másik alkalmazási területe a diadalmenet volt, amely során a győztes hadvezér négy, lehetőleg hófehér ló (néha négy elefánt) által húzott szekéren vonult be a városba. "Dicsőséget nyerni, a tisztelt Nike szekerébe lépve: mert csak egy embernek adja meg az istennő, hogy felugorjon nagy kocsijára".
Nike volt Rómában a Győzelem görög istennője. Augustus idejétől a megtiszteltetés, a diadalmenet szigorúan a császárok számára volt fenntartva. Megelőzték őt a foglyai és a háborúban zsákmányolt tárgyai és követték a csapatai. Foglya lehetőleg az ellenséges király vagy törzsfőnök volt, akit a felvonulás után megöltek. A menet felment a Capitolium-hegyre, ahol a Jupiter-templomban áldozatot mutattak be. Jupitert tartották mindenek meghódítójának és ő volt az az isten, akinek tiszteletére diadalmenetet is tartottak. A diadalmenetben felvonuló quadriga pompás alkotás volt, szobrokkal díszítették és színesre festették, csodálatos arany- és elefántcsont díszítésekkel díszítve. A tengely, a rúd és a járom végeit állatfej alakban faragták meg. A szekeret megemelték, hogy a diadalmenetet tartó legyen a legszembe tűnőbb személy a menetben és felállva ment a szekéren. Egy rabszolga állt az ünnepelt mögött, és arany babérkoszorút tartott a feje fölé (nem érintette meg). Ennek a rabszolgának kellett folyamatosan ismételgetnie a "Memento homo"-t. (Emlékezz, hogy halandó vagy), figyelmeztetve arra, hogy minden dicsőség múlandó.
 
 
 
biga 2171439 1280
 
 
Moszkvai diadalív hatlovas versenyszekérrel (https://en.wikipedia.org/wiki/Triumphal_Arch_of_Moscow)
 
 
 
 

 

*

A hadsereg: a Birodalmat és a hadsereget a Vének tanácsa, a Senatus irányította. A hadsereg légiókból állt, egy légióban 6000 ember szolgált és a légiók cohors-okból álltak. Egy cohors 600 embert foglalt magába, a cohorsok pedig centuriákból (századokból) álltak. Egy centúriában 100 ember volt, élükön a centúrió (százados) állt. A sereg vezére a dux (fővezér) volt. A katonák (zsoldosok) pénzt (zsoldot) és egyéb ellátást kaptak (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93kori_R%C3%B3ma). A legionáriusoknak kemény kiképzésük volt, ők alkották a hadsereg harcokat eldöntő többségét, a lovasság, mint a tengeri haderő is, Róma történelmében és a hódításokban is másodlagos szerepet játszott  (https://romaikor.hu/a_romai_hadugyek/a_romai_hadsereg_felepitese/a_romai_lovassag).