ELSÜLLYEDT VÁROSOK A NÍLUS-DELTÁBAN
(2024 február)
ABSTRACT
Amikor a Nílus-delta homokos talaja elvesztette a szilárdságát, az épületek leomlottak, néha a tengerbe csúsztak. A földrengések tömörítették a talajt, és ha a víz nyomása elérte a felette lévő talajrétegek nyomását, a talaj úgy viselkedett, mint egy viszkózus folyadék, ekkor a talaj megfolyósodott, elvesztette a teherhordó szilárdságát. A Nílus Canopus vagy Hérakleotikus ágként ismert területén is előfordult a jelenség. Tanis, Avarisz - a volt hükszósz főváros és kikötő-, és II. Ramszesz fővárosa Per-Ramszesz, majd az alaxandriai világítótorony, kikötőjében egy sziget Kleopátra Ízisz-templomával és valószínű sírjával is így került őt-hat méterrel a tengervíz alá. // SUNKEN CITIES IN THE NILE DELTA: The sandy soils of the Nile Delta can be flooded, causing buildings to collapse and slide into the sea. If the earthquake shaking occurred several times in a short period of time, the pressure of the water would reach the pressure of the soil layers above it and the soil would behave like a viscous liquid, causing the soil to lose its load-bearing strength. The phenomenon occurred in the area known as the Canopus or Heracleotic branch of the Nile. Tanis, Avaris - the former capital and port of Hycsos - and the capital of Ramses II, Per-Ramses, and the lighthouse of Alaxandria, were submerged six metres below sea level.
BEVEZETÉS
A deltai városokat a Nílus ágak változó medrei, földrengések, áradások, cunamik és a tengerszint emelkedése gyengítették, elmosták, befedték. I. e. 101 körül, valószínűleg egy súlyos árvíz után, a talaj megfolyósodott, és a sziget, amelyre pl. Thonisz-Hérakleion központi része épült, elsűllyedt. Földrengések is okozhatnak folyósodást, Thonisz-Hérakleion, a tengerfenékre süllyedt város, elsüllyedésének idején földmozgásokról és szökőárakról számoltak be az ókori történészek. A Földközi-tenger délkeleti medencéjének talaja hajlamos a folyósodásra. A homokos talaj gyorsan meg tud folyni, az épületek a vízbe leomlottak, a tengerbe csúsztak. I. u. 8. század végén Thonisz maradványai végleg a tenger alá süllyedtek. 1200 évig Thonisz-Herakleion háborítatlanul maradt a tengerfenék alatt. A homok és más törmelék eltakarta a város maradványait, és valószínűtlenné tette a véletlen felfedezését is. A fosztogatóknak, a növényeknek és az állatoknak nem volt lehetőségük, hogy megbolygassák a város maradványait. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.
A földrengéseket kísérő rengéshullámok hatására a talaj tömörödni kezd*, a szemcsék közötti hézagok térfogata lecsökken. Ha ezek a hézagok korábban vízzel voltak telítve, akkor a víz kiszorul. Amennyiben rengés rövid időn belül többször is előfordult, akkor a víz nyomása elérheti a felette lévő talajrétegek nyomását és a talaj úgy viselkedik, mint egy viszkózus folyadék (a viszkozitás a folyékonyság mértéke, azaz belső ellenállásának mértéke nyíró feszültséggel szemben, https://hu.wikipedia.org/wiki/Viszkozit%C3%A1s, egysége kg/m sec), és a folyósodás hatására a talaj elveszti teherhordó szilárdságát. A talajfolyósodásra leginkább hajlamos talajok az üledékes, homokos talajok, amelyek több méter vastag rétegben rakódtak le, és vízzel telítettek. Leggyakrabban folyómedrek mellett, tavak vagy tengerek partján, és olyan helyen fordulnak elő, ahol a szél homokot halmozott fel. A Nílus-deltai homok szélfújta szaharai homok. Szemcséit a szél elkoptatta, legömbölyítette, ami a száraz homokot is folyékonnyá teszi, szemcséi koptatottabbak a víben leüllepedett homokok szemcséinél (https://hu.wikipedia.org/wiki/Szemcsem%C3%A9ret).
A Deltában a Nílusnak hét ága volt, ma két ága van
A Nílus-delta ma is sűrűn lakott (https://xforest.hu/nilus/)
A Deltában a Nílusnak hét ága volt, ma két ága van (https://en.wikipedia.org/wiki/Naucratis).
CANOPUS
Ókori egyiptomi tengerparti város (https://en.wikipedia.org/wiki/Canopus,_Egypt) volt a Nílus-deltában. A mai Alexandria keleti részén feküdt, 25 kilométerre a város központjától. Canopus a Delta nyugati - Canopus vagy Hérakleotikus ágként ismert - torkolatánál feküdt. Alexandria alapítása előtt Naucratisz és Hérakleion mellett Egyiptom fő kikötője volt a görög kereskedelemben.
A kikötő területe a tengerszint emelkedése, földrengések, áradások és szökőárak miatt valamikor az i. e. 2. század végén talajfolyósodásnak esett áldozatul. Canopus keleti külvárosai összeomlottak, maradványaik ma a tenger alatt vannak. A korai egyiptológiai ásatások a ma Abu Qir néven ismert területtől mintegy 2-3 km-re leleteket tártak fel a városról, a rakpartokkal és gránit emlékművekkel, amelyek II. Ramszesz nevét viselik.
Canopus alapításának pontos időpontja nem ismert, de Hérodotosz ókori kikötőként említi. A homéroszi mítosz szerint Menelaosz alapította, és nevét Kánopuszról, Menelaosz hajójának kormányosáról kapta, aki ott halt meg, miután megharapta egy kígyó. A legenda leírja, hogy Menelaosz emlékére emlékművet emelt a parton, amely körül később a város nőtt ki. Egy Ozirisz-templomot építtetett III. Ptolemaiosz. Hérodotosz szerint közel Canopushoz egy régebbi szentély, Héraklész temploma állt, amely szökevény rabszolgák menedékhelyéül szolgált.
HERACLEION
A város (https://en.wikipedia.org/wiki/Heracleion) Thonisz-Hérakleion néven található az irodalomban. Hérakleion, más néven Thonisz ókori egyiptomi kikötőváros volt, a Nílus kánopszi torkolatának közelében, Alexandriától mintegy 32 km-re északkeletre, a Földközi-tengeren. Maradványai a parttól jelenleg 7 km-re lévő Abu-Qir-öbölben találhatóak, kb. 5,8 m) mélyen, a víz alatt, Abukir közelében. Egy a helyszínen talált sztélé arra utal, hogy a város történelme végén egyiptomi és görög nevén is ismert volt. Thonisz legendás kezdetei az i. e. 12. századra nyúlnak vissza, és az ókori görög történetírók említik. Jelentősége különösen a fáraók hanyatlása idején nőtt meg, Thoniszban volt a Neith szentélye.
Thonisz eredetileg a Nílus-deltában lévő néhány szigetre, egy központi templom köré épült. Csatornák keresztezték, számos kikötővel és horgonyzóhellyel rendelkezett. Kikötőit, templomait és magas házait kompok, hidak és pontonok kötötték össze. Régi kereskedelmi kikötő volt, és a később az ország fő nemzetközi kereskedelmi kikötője és adószedő helye, vámkikötője lett. Volt egy testvérvárosa is, Naucratis, amely kikötő volt, 72 km-rel feljebb a Níluson. Az árukat Naucratison keresztül szállították a szárazföld belsejébe, vagy a Nyugati-tavon és egy vízi csatornán keresztül a közeli Canopus városába (https://en.wikipedia.org/wiki/Canopus,_Egypt).
Thoniszban volt egy nagy temploma Amun fiának, akit a görögök Héraklészként ismertek. A Hérakleionban találhatóak Ozirisznek és más istenségeknek szentelt szentélyek. melyek csodatévő gyógyításokról voltak híresek, nagy területről vonzották a zarándokokat. A régészek bizonyítékokat találtak a Thonisz-Hérakleionban tartott "Ozirisz misztériumainak" rendszeres megünneplésére. Az istent szertartásos bárkán körmenetben vitték az ottani Amun templomából a kánopuszban lévő szentélyébe.
Az i. e. 3. században Alexandria felváltotta Thonisz-Herakleiont, mint Egyiptom első kikötője és Thonisz-Herakleion jelentősége a mintegy tizenöt mérföldre délnyugatra fekvő Alexandria felemelkedésével csökkent. Szintén az i. e. 2. században egy jelentős időjárási esemény – cunami és földrengések pusztították a várost, de nem hagyták el teljesen, amíg a i. u. 8. században teljesen el nem merült a tengerben .
Az i. e. 3. században Alexandria felváltotta Thonisz-Herakleiont, mint Egyiptom első kikötője és Thonisz-Herakleion jelentősége a mintegy tizenöt mérföldre délnyugatra fekvő Alexandria felemelkedésével csökkent. Szintén az i. e. 2. században egy jelentős időjárási esemény – cunami és földrengések pusztították a várost, de nem hagyták el teljesen, amíg a i. u. 8. században teljesen el nem merült a tengerben .
Egy ritka gálya roncsait találták meg. Az ókori fahajók nem sűllyedtek el csak akkor, ha amfórákat vagy fémöntvényeket szállítottak. A hajófa anyaga értékes volt, elvontatták a roncsokat. Ezt a 25 m (82 láb) hosszú "varrott" ptolemaioszi kori gályát klasszikus csapos kötésekkel építették. A Nílus-delta hajózásához szükséges lapos fenekű konstrukció volt. A varrás az jelentette, hogy a hajópalánkokat az éleiknél vékony kötelekkel erősítették össze. Az elsüllyedt város területén az ókori hadihajóra kőtömbök hullottak, amelyek az omladozó épületekről hullottak le a Thonisz-Herakleion pusztulását okozó katasztrófák során. Thonisz-Herakleionban nagyszámú görög lakosság élt. A hajót az Amun-templom közelében tárolták, és a roncsot a kőtömbök a tengerfenéken tartották. A hajó egy hadihajó vitorlával és evezőkkel.
MENOUTHIS
Szent város volt az ókori Egyiptomban, amelyet Ízisz egyiptomi istennőnek és Szerapisz istennek szenteltek. A város katasztrofális természeti okok: földrengés vagy nílusi árvíz következtében került a tenger alá. Az öböl térségében jellemzőek voltak az áradások, a tengerszint emelkedése, földrengések és szökőárak, és egyes részei a jelek szerint valamikor az i. e. 2. század végén egy talajfolyósodás következtében kerültek víz alá.
Thonisz-Hérakleion, Canopus és Menouthis egy tengerbe csúszott területen épültek (https://en.wikipedia.org/wiki/Heracleion)
A római korban Menouthis ismert volt, mint az ókori egyiptomi Isis istennő jóshelye és gyógyító kultuszközpontj. A városban található Isis-templomot vallásos szobrokkal és hieroglifákkal díszítették. I. u. 391-ben a késő Római Birodalomban a pogányok üldözése során lerombolták a városi Serapeumot, a következő évben pedig az Ízisz-templomot bezárták, és részben le is bontották, a templom vidéki birtokait pedig keresztény szerzetesek vették át, de az 5. században az Ízisz-templomot továbbra is használták titkos áldozatokra. A kopt hagyomány szerint a templom a keresztény szentély mellett is használatban maradt, és a városban továbbra is folyt az egyiptomi istenek és azok szobrainak imádata, Idővel azonban a templom hagyományos gyógyító funkciója átkerült a keresztény szentélybe. A templomot i. sz. 484-ben lerombolták.
TANIS, AVARIS ÉS PER-RAMSZESZ
Tanisz (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tanisz) helyén korábban a hükszoszok fővárosa, Avarisz, majd II. Ramszesz fővárosa, Per-Ramszesz volt található (https://hu.wikipedia.org/wiki/Per-Ramszesz). Tanisz a Nílus-delta mára eliszaposodott ágán feküdt, területét feltöltötte a folyó. A 20. dinasztia végén alapították, és a 21. dinasztia alatt Egyiptom északi fővárosa lett. Az i. e. 6. században bekövetkezett nagy áradásáig fontos kereskedelmi és stratégiai város volt. A nagy áradás teljesen elpusztította a várost. Legfőbb istennői Amon, Mut és Honsu voltak - ugyanaz az istenháromság, amelyet Thébában is imádtak. Számos temploma volt, amelyek közül a legfontosabb az Amonnak szentelt templom. Az építkezéshez felhasznált kövek nagy részét Per-Ramszeszből (ma Qantir) hozták.
Per-Ramszesz építtetője, II. Ramszesz idején, Egyiptom fővárosa volt. Fénykorában valószínűleg több mint százezer ember lakta, az akkori világ legnagyobb városának, kikötőjének számított. A város azon a helyen épült, ahol kb. i.e. 1700 -tól, Egyiptom hükszósz megszállása idején a hükszósz főváros, a három kikötővel épített Avarisz állt; de a Nílusnak az az ága, amelyikre Per-Ramszesz épült, i. e. 1060 közt iszaposodásnak indult, ami használhatatlanná tette a város kikötőit és Per-Ramszesz víz nélkül maradt. A folyó végül új ágat alakított ki magának, melyet ma taniszi ágnak nevezünk. Kb. i. e. 1130 körül Per-Ramszeszt már nem használták királyi rezidenciaként.
Egyiptomi falikép, III. Tuthmószisz ( i.e.1500- 1447) egyik hivatalnokának sírmelléklete (3, 47.o.): az ugariti fedélzetes hükszosz hajó és
hamis keellel és gerinc nélkül (https://bencsik.rs3.hu/?Itemid=237)
A Nebamun (k.b i.e. 1350) sírjában lévő jelenetet: szíriai hajóval Egyiptomba hajózik, a parton szíriaiak szekerekhez csatolt ázsiai púpos bikák mellett álló szíriaiak búcsúztatják. A hajó jellemző vonásainak elemzése azt mutatja, hogy szíriai tengerjáró hajó (https://www.researchgate.net/publication/326353896_The_Ship_Depiction_in_the_Tomb_of_Nebamun_The_First_Egyptian_Seagoing_Ship_without_a_Hogging_Truss (Alexander Belov))
A XXI. dinasztia fáraója, aki Ramszesz után kb. 150 évvel uralkodott, a Per-Ramszesztől északnyugatra fekvő Taniszt tette meg fővárossá. Per-Ramszesz kőépületeinek köveit elhordták a taniszi építkezésekre, templomai köveit XXI. dinasztiabeli templomokhoz használták fel újra. Vályogépületei elpusztultak, olyannyira, hogy a régészek sokáig vitáztak még a város pontos helyéről is. A Taniszba hordott ramesszida építőkövek, obeliszkek, szfinxek és más emlékművek miatt a régészek egy időben tévesen Taniszt azonosították Per-Ramszeszként. Az obeliszkeket és szobrokat – melyek közül a legnagyobb 200 tonnánál többet nyomott – egy darabban szállították el, míg a nagyobb épületeket darabokra szedték és Taniszban összeállították. (Az 1960-as években Manfred Bietak feltérképezte a Deltabeli ókori folyóágakat, és felismerte, hogy Ramszesz uralkodása alatt a taniszi ág még nem létezett. Az ásatásokat ott kezdték meg, ahol a legtöbb Ramszesz-kori cseréptörmeléket találták, Tel ed-Daba'a és Kantír környékén. Bár a felszínen nem találtak lakóhelyre utaló nyomokat, hamarosan kiderült, hogy ezen a helyen állt Avarisz és Per-Ramszesz is. Kantír, ahol Per-Ramszesz állt, Tanisztól kb. 30 km-re délre található; Tell ed-Daba'a , ahol Avarisz volt ,https://en.wikipedia.org/wiki/Tell_el-Dab%27a, Kantírtól kicsit délre.)
A Nílus medrének mozgása, árterülete Memphisz környékén (kyBP = ezer éve, a jelenhez viszonyítva)
Radaros mérések alapján elkészítették Per-Ramszesz alaprajzát: a központjában nagy templom állt, a folyó mentén szabályos alaprajzú villanegyed, keleten pedig házakból és műhelyekből álló szabálytalan alaprajzú városrész terült el. Ramszesz palotája a mai Kantír település alatt feküdhetett. Csatornák és tavak nyomait találták, Egyiptom Velencéjeként írták le a várost, ami minden bizonnyal fényűzőnek számított, szépségéről verseket írtak. A víz közelsége lehetővé tette virágos- és gyümölcsöskertek létrehozását, a palotakomplexumhoz dísztó és állatkert is tartozott. Per-Ramszesz egyben jelentős katonai központ is volt, amint azt határközeli fekvése szükségessé tette, kiképzőközponttal, fegyverkészítő műhelyekkel és 460 lovat befogadni képes istállóval. A kereskedelemnek köszönhetően a mükénéi, ciprusi és levantei fazekasság mesterművei érkeztek a városba, a hettitákkal kötött béke után pedig hettita fegyverkészítő mesterek segítették munkájukkal a fáraó hadseregét.
AZ ALEXANDRIAI KIKÖTŐ ÉK-I RÉSZE
Az előtte fekvő Pharosz szigetet egy hatalmas, 7 stadion (1290 m) hosszú gáttal összekötötték a parttal, így keletkezett a nyugati és a keleti (ún. Nagy-) kikötő –, ma is ez Alexandria két kikötője. A masszív gátat idővel 500 méter szélesre növelte a tenger, ami folyamatosan kavicsot és homokot rakott le mellé. A két kikötőt összekapcsoló csatornák eltömődtek. A Pharosz sziget keleti fokán emelkedett a híres világítótorony, az ókori világ hét csodájának egyike, amelyet a i. e. 3. században I. Ptolemaiosz Szótér uralkodása alatt Szósztratosz épített; nyolcemeletes és 160 méter magas volt, fénye 50–60 km-ről látszott a tengeren. A torony harmadik, kör alakú szintje 7 m magas volt, tűz és nagy tükrök jelezték éjszaka a hajósoknak az utat. A torony tetején egy szobor állt.
I. sz. 956-ban egy földrengés kisebb károkat okozott a toronyban, majd 1303-ban és 1323-ban két nagyobb földrengés komoly pusztítást végzett az épület szerkezetében. Egy 14. századi földrengés végleg lerombolta a világítótornyot. 1480-ban az egyiptomi mameluk szultán erődöt építtetett a világítótorony helyére, a torony köveit és márványát is felhasználva. Maradványait Alexandria keleti kikötőjében találták meg a búvárok 1994-ben. A '90 -es évek óta a víz alatti régészet őnálló régészeti tudománnyá fejlődött.
A város legszebb része az ún. Brukheion volt a „nagy kikötő” déli szélén, ahol a királyi palota volt összes melléképületével. Ott állt a világhírű Muszeion, a Nagy Könyvtár, amely több évszázadon át a világ szellemi középpontja volt: állítólag 700 000 tekercse volt. A parthoz közelebb emelkedett Poszeidón temploma és a színház. A Brukheion keleti végén álltak az ún. Kleopátra tűi, ma NY-ban és Londonban állnak.
Az egész ókori világ egyik legjelentősebb metropolisza volt. I. e. 331-ben alapította Nagy Sándor makedón király és egyiptomi fáraó, kinek halála után a Ptolemaida-dinasztia székhelye lett annak i. e. 30-as bukásáig, valamint Egyiptom fővárosa volt egészen a 641-es arab hódításig. A várost a Ptolemaida fáraók tették a tudomány fellegvárává és a korabeli világ legnagyobb városává. Fő nevezetességei az ókori világ hét csodájának egyike, a pharoszi világítótorony, valamint az ókor legnagyobb könyvtára, a Muszeion.
Legnevezetesebb uralkodója VII. Kleopátra (i. e. 69. január – i. e. 30. augusztus 12.) volt, i. e. 51-től haláláig Egyiptom fáraója, a Ptolemaida-dinasztia utolsó uralkodója volt. Egyszerűen Kleopátra néven ismert, hagyományosan őt tartják az utolsó fáraónak, azonban ez némileg pontatlan, mivel a római császárok többsége, kezdve Augustusszal, is viselték a fáraó címet.
Kleopátra egyenes ági leszármazottja Nagy Sándor tábornokának, I. Ptolemaiosz fáraónak. A görög nyelv mellett Kleopátra az egyiptomi nyelvet és több más nyelvet is elsajátított. A források szerint Kleopátra nyolc-kilenc nyelven beszélt.
Előbb édesapja, XII. Ptolemaiosz, később fivérei (és egyben férjei), XIII. Ptolemaiosz és XIV. Ptolemaiosz, majd fia, XV. Ptolemaiosz társuralkodója volt. Kleopátra túlélt egy államcsínyt, fivére, XIII. Ptolemaiosz és hívei szervezték. Kleopátra férjével és egyben öccsével, XIII. Ptolemaiosszal közösen örökölte a trónt.
Ptolemaiosz belekeveredett a római polgárháborúba. I. e. 48 őszén Pompeius elmenekült Caesar csapatai elől Alexandriában keresett menedéket. Ekkor Ptolemaiosz csak 15 éves volt, és egymaga ült a trónon. Az Alexandriába melenükült Nagy Pompeiust meggyilkolta tisztjeinek egyike. Amikor Caesar megérkezett Egyiptomba Caesar haragra gerjedt és elfoglalta az egyiptomi fővárost; a tisztet megölette, ekkor gyúlladt ki a nevezetes Alexandriai Könyvtár. Kleopátra szerelmi viszonyt folytatott Caius Julius Caesarral, gyermekük született Caesarion néven. A Caesar elleni merénylet után feleségül ment Marcus Antoniushoz, akivel Octavianus ellenében elvesztették az Actum-i tengeri ütközetet és szárazföldi csatát. Gyermekei közül egy Caesartól, három pedig Antoniustól született.
Marcus Antonius riválisa, Caesar törvényes örököse, Octavianus Róma erejét Egyiptom ellen fordította. A bekövetkezett események i. e. 30. augusztus 12-én véget vetettek Kleopátra birodalmának, öngyilkos lett. Az emberiség történetének egyik legismertebb személyisége. Fiát, Caesariont Octavianus meggyilkoltatta. Antoniustól született három gyermekét megkímélték és Rómába vitték, ahol Antonius özvegye, Octavia nevelte fel őket.
Marcus Antonius és VII. Kleopátra feltáratlan sírkamrája (i. e. 30) feltételezhetően az egyiptomi Alexandria közelében található. Suetonius és Plutarkhosz történetírók szerint Octavianus engedélyezte közös temetésüket. Sztrabón i. e. 27-ben írta, hogy Antirhodoszon királyi palota állt.
Marcus Antonius és VII. Kleopátra feltáratlan sírkamrája (i. e. 30) feltételezhetően az egyiptomi Alexandria közelében található. Suetonius és Plutarkhosz történetírók szerint Octavianus engedélyezte közös temetésüket. Sztrabón i. e. 27-ben írta, hogy Antirhodoszon királyi palota állt.
Nagy Sándor sírjáról (https://en.wikipedia.org/wiki/Tomb_of_Alexander_the_Great) több történelmi beszámoló is tanúskodik, de pontos helye ismeretlen. Nagy Sándor babiloni halálát követően holttestét Alexandriába szállították, ahol újratemették. Többek között Julius Caesar, Kleopátra és Augustus is meglátogatta Nagy Sándor sírját az ókorban. Későbbi sorsa ismeretlen; a 19. század óta több mint száz hivatalos kísérletet tettek arra, hogy megpróbálják azonosítani Nagy Sándor sírját.
Nagy Sándor sírjának lehetséges helye, lehet az elsúllyedt Antirhodos szigetén is (https://en.wikipedia.org/wiki/File:Plan_Alexandrie_(Ptol%C3%A9m%C3%A9es).svg)
.svg)){kind=link}
Antirhodosz (néha Antirhodosz vagy Anti Rodosz, https://en.wikipedia.org/wiki/Antirhodos) az egyiptomi Alexandria keleti kikötőjében lévő sziget volt, amelyen egy ptolemaioszi palota is állt. A sziget Caracalla uralkodásáig, kb. 210 -ig volt lakott volt, és valószínűleg a 4. században süllyedt el, Kréta közelében 365-ben bekövetkezett földrengés és szökőár következtében. Ma a sziget víz alatt fekszik a mai Alexandria tengerpartja közelében, körülbelül öt méter mélyen. Antirhodos szigetet a klasszikus ókorban görög geográfusok és történészek leírták.
Alexandria térképe i. e. 30 körül (https://en.wikipedia.org/wiki/Antirhodos), 2-es számmal jelölve Antirhodosz szigete
Antirhodosz sziget része volt Alexandria királyi kikötőjének, a Portus Magnusnak, amely magában foglalta a Lochias-félsziget egy részét keleten és Pharosz szigetét nyugaton. A Portus Magnust egy 8. századi földrengés után elhagyták és nyitott öböl lett.
Antirhodosz sziget kicsi volt (körülbelül 500 hektár, 1200 hold) és teljesen kövezett, három különböző irányba vezető ággal. A fő ág 300 méter hosszú volt, és a Caesarium-templom feléirányult, (https://en.wikipedia.org/wiki/Caesareum_of_Alexandria, a templom előtt álltak a Kleopátra tűk). A szárazföldi tengerpart felé, a Caesarium-templomra néző sétánya volt. (Mi volt található a szigeregeten a sétánynál és a sétány másik végén? 5-6 méteres mélységben a sátány azonosítható.)
A szigeten egy viszonylag szerény (90 méter x 30 méter), márványpadlós, i. e. 3. századi palota maradványait tárták fel, amely feltehetően Kleopátra királyi lakosztálya lehetett. A sziget egyik másik ágán egy kis Ízisz-templom állt, (Kleopátra Ízisz papnője volt), amelynek bejáratánál egy életnagyságú gránitszobor állt, amely Ízisz istennő borotvált fejű egyiptomi papját ábrázolta, aki egy Osiris képmásával díszített korsót cipelt a fején, a szobor mellett pedig egy pár gránit szfinx állt, amelyek közül az egyik Kleopátra apját ábrázolta. A sziget keleti oldalán, az ágak között egy kis kikötő volt, ahol 60 darab, egyenként 1 méter átmérőjű és 7 méter hosszú, vörös egyiptomi gránitból készült, díszes oszlopfős oszlopsorozat állt. Ősi festmények szerint az oszlopok a sziget kapujaként szolgáltak. Marcus Antonius befejezetlen palotájának, a Timoniumnak a helyét is megtalálták a szigeten. További leletek közé tartozik egy nagy méretű kőfej, amelyről úgy gondolják, hogy Kleopátra fiának, Caesarionnak a szobra, valamint egy hatalmas kvarcit tömb, amelyen egy felirat jelzi, hogy I. Szeti-t, azaz II Ramszesz apját ábrázolja. A helyszínen található kövek egy részét a ptolemaioszi uralkodók Heliopoliszból hozták, és újra felhasználták épületeik építéséhez. A szigeten található maradványok nem származnak a ptolemaioszi korszaknál későbbi időkből, ami arra utal, hogy a palotát nem sokkal Kleopátra halála és Egyiptomnak a Római Köztársaságba való beolvasztása után nem építették tovább.
Caesarion szobor (https://www.cbsnews.com/pictures/exploring-cleopatras-sunken-palace/)
Érdeklesség: Ammianus Marcellinus 395, https://hu.wikipedia.org/wiki/Ammianus_Marcellinus, római katona, aki szemtanúja volt az eseménynek, borzalmas részletességgel írja le a történteket: "...szörnyű rengés következett be, majd a tenger messze az emberi szem elől visszahúzodott, és csodálatos szakadékokat és völgyeket tárt fel alatta. Miközben az emberek a tengerfenéken rekedt élőlények összegyűjtésével voltak elfoglalva, a tenger dübörögve tért vissza, ami ezrek halálát okozta."
"A Pompeius oszlopa" (https://blog.nilustravel.hu/2019/11/07/pompeius-oszlopa/)
Alexandria városától délnyugatra a Serapeian állt, amely a római Capitolium után az akkor ismert világnak legpompásabb épülete volt, és 200 000 tekercsből álló értékes könyvtára volt. A Serapeion tágas helyiségében a i. u. 4. században egy római praefectus Diocletianus császár tiszteletére hatalmas oszlopot állíttatott, amely még ma is áll, és "A Pompeius oszlopa" nevet viseli. Egy darab vörös gránitból fargták, melynek magassága 20, átmérője pedig 2 és fél méter. A korinthoszi stílusú oszlop a talapzatával és fejdíszével együtt 32 méter magas.
Az idők folyamán a régi márvány- és gránitszoborok Rómába kerütek, és később Konstantinápolyba, sokat a tenger öntött el. Mikor a rómaiak i. e. 30-ban Alexandriát elfoglalták, a városnak körülbelül egy millió lakosa volt, a lakosság etnikai összetételét tekintve kevert volt: görögök, egyiptomiak.
*
A talajfolyósodás (idegen szóval szoliflukció, https://hu.wikipedia.org/wiki/Talajfoly%C3%B3sod%C3%A1s ) elsősorban földrengések során előforduló gyors jelenség, amelynek során a vízzel telített talaj szilárd halmazállapotból folyós halmazállapotúvá válik. A talajfolyósodás jelensége laza szemcsés vagy közepesen kötött, rossz vízelvezetésű talajokat feltételez, mint pl. homok, üledékes homok vagy vízzáró talajréteget tartalmazó homok és kavics.
Erős rázkódás vagy a földrengéseket kísérő rengéshullámok hatására a talaj tömörödni kezd, a szemcsék közötti hézagok térfogata lecsökken. Ha ezek a pórusok korábban vízzel voltak telítve, akkor a hézagokban a víz nyomása megnő. Amennyiben rengés rövid időn belül többször is előfordult, akkor a víz nyomása elérheti a felette lévő talajrétegek nyomását és a talaj úgy kezd viselkedni, mint egy viszkózus folyadék. A folyósodás hatására a talaj elveszti teherhordó szilárdságát.
A talajfolyósodásra leginkább hajlamos talajok a fiatal, üledékes, homokos talajok, amelyek több méter vastag rétegben rakódtak le és vízzel teltek. Leggyakrabban folyómedrek mellett, tavak vagy tengerek partján, vagy olyan helyen fordulnak elő, ahol a szél homokot vagy löszt halmozott fel.
A talajszemcsék közötti távolság és a közöttük elhelyezkedő víz mennyiségétől függően a talajok kétféleképpen reagálnak a nyomásra. Az első esetben a laza szemcsés homok a nyomás hatására folyósodik, azonnal elveszti szilárdságát és folyadék módjára kezd viselkedni. A második esetben a talaj kezdetben a nyomás hatására megkeményedik, azonban ha a nyomás ciklikusan ismétlődik (pl. földrengések talajhullámai) és a ciklusok között a nyomás nem csökken, akkor bekövetkezik a ciklikus talajfolyósodás. A folyósodás mértéke ebben az esetben is függ a talaj sűrűségétől, a nyomásciklusok mértékétől és idejétől, illetve a talajban felhalmozódott feszültségtől.
A belső kohéziótól mentes talaj ellenállása a folyósodással szemben függ a talaj sűrűségétől, a talaj kezdeti nyomásától, a talaj szemcsézettségétől és szerkezetétől, a talajt érő nyomás nagyságától és időtartamától, valamint a feszültségcsökkenés mértékétől. A talajfolyósodás egyik gyakori és igen veszélyes kísérőjelensége a földrengéseknek. A rengéshullámok okozta feszültségnövekedés megnöveli a talajban lévő víz nyomását, amelynek következtében az elveszti szilárdságát és nagy sűrűségű folyadékhoz hasonlóan kezd viselkedni. Ha a vízzel átitatott talaj fölött száraz záróréteg helyezkedik el, a folyós talaj gyakran áttöri azt és ún. homokvulkánt hoz létre. A beépített területeken a folyósodás miatt az épületek megsüllyednek vagy megdőlnek, szélsőséges esetben elsüllyednek.
A talajszemcsék közötti távolság és a közöttük elhelyezkedő víz mennyiségétől függően a talajok kétféleképpen reagálnak a nyomásra. Az első esetben a laza szemcsés homok a nyomás hatására folyósodik, azonnal elveszti szilárdságát és folyadék módjára kezd viselkedni. A második esetben a talaj kezdetben a nyomás hatására megkeményedik, azonban ha a nyomás ciklikusan ismétlődik (pl. földrengések talajhullámai) és a ciklusok között a nyomás nem csökken, akkor bekövetkezik a ciklikus talajfolyósodás. A folyósodás mértéke ebben az esetben is függ a talaj sűrűségétől, a nyomásciklusok mértékétől és idejétől, illetve a talajban felhalmozódott feszültségtől.
A belső kohéziótól mentes talaj ellenállása a folyósodással szemben függ a talaj sűrűségétől, a talaj kezdeti nyomásától, a talaj szemcsézettségétől és szerkezetétől, a talajt érő nyomás nagyságától és időtartamától, valamint a feszültségcsökkenés mértékétől. A talajfolyósodás egyik gyakori és igen veszélyes kísérőjelensége a földrengéseknek. A rengéshullámok okozta feszültségnövekedés megnöveli a talajban lévő víz nyomását, amelynek következtében az elveszti szilárdságát és nagy sűrűségű folyadékhoz hasonlóan kezd viselkedni. Ha a vízzel átitatott talaj fölött száraz záróréteg helyezkedik el, a folyós talaj gyakran áttöri azt és ún. homokvulkánt hoz létre. A beépített területeken a folyósodás miatt az épületek megsüllyednek vagy megdőlnek, szélsőséges esetben elsüllyednek.
**
Thonis-Herakleiont számos ókori görög történetíró említi, köztük Sztrabón, Diodórusz és Hérodotosz. A hivatkozások gyakran a legendás görög alakokról, például Héraklészről és Páriszról szóló történetek összefüggésében szerepelnek. A várost a tengerparton és a Nílus mellett említik. Diodórosz Héraklész egyik történetével kapcsolatban megemlítette Thoniszt, azt állítva, hogy egy időben a Nílus folyó elárasztotta és elöntötte a területét, Thonisz városa ott állt, ahol a Nílus a Földközi-tengerbe ömlött. Sztrabón azt írta, hogy a távoli múltban Thonisz városa, amelynek nevét királyáról kapta, a Földközi-tenger és egy csatorna közötti földsávon helyezkedett el .
Hérodotosz szerint Párisz és a trójai Heléna Menelaosz elől menekülve a Nílus deltájának egy olyan vidékén kötött ki, amelyet Kánoposz torkolatának neveznek. Párisz néhány szolgája ezután a közeli Héraklész-templomhoz menekült, amely a part mentén épült, és elmondta a templom papjainak és Thonisznak, a Nílus bejáratánál álló őrnek, hogy Párisz elrabolta Menelaosztól Helénát. Thonisz ezután elfogta Páriszt és hajóit, és Páriszt és Helénát Memphiszbe vitte, hogy az egyiptomi Proteusz ítélkezzen felettük.Úgy vélték, hogy Menelaosz és Heléna ott maradtak, és egy egyiptomi, a nemes Thonisz és felesége, Polydamna szállásolta el őket. A Kr. e. II. században élt görög költő, Nikander azt írta, hogy Menelaosz kormányosát Thónisz homokján vipera harapta meg.