Egy óriás napernyő megmenthetné az emberiséget?
(2025 szeptember)
A Lagrange-pontok (L1, L2, L3, L4, L5 pontok, https://hu.wikipedia.org/wiki/Lagrange-pont) a csillagászatban a tér azon öt pontja, amelyekben egy kis test két, egymás körül keringő nagyobb test együttes gravitációs vonzásának hatására relatív nyugalomban marad. A Lagrange-pontok valamelyikében elhelyezett test helyzete állandó marad a két, egymás körül keringő testhez viszonyítva, tehát a pontok "geostacionárius" pontoknak nevezhetőek.
A Naprendszerben a stabil L4 és L5 Lagrange-pontokban lévő pályákon kering sok kisbolygó, pl. a Nap-Jupiter rendszerben a Trójai csoport. A Nap-Föld rendszer L4 vagy L5 Lagrange-pontjában keletkezett a feltételezett az a bolygó, mely a Földdel ütközve létrehozhatta a Holdat. A Földhöz képest stabilan kötött pálya sok műhold számára kedvező, ezért a műholdakat a Nap-Föld rendszer Lagrange-pontjai körüli pályára (= Lissajous-pálya vagy halópálya) állítják. A James Webb űrtávcső a 2022 tavaszán érte el a Nap–Föld rendszer L2 pontjának környékét, ahol a Nap-Föld tengelyre merőleges keringést végez.
Lagrange-pontok (L1, L2, L3, L4, L5 pontok, https://hu.wikipedia.org/wiki/Lagrange-pont)
Az L1, L2 és L3 pontok instabil pontok, e pontokban lévő test csak rövidebb ideig tud relatív nyugalomban maradni, a környezet zavaró hatásai (más testek gravitációs hatása, napszél stb.) könnyen kimozdíthatnák onnan, és ekkor a test Lissajous-pályára tér át. A Föld-Hold rendszerben is találhatóak az L4, L5 pontokban összegyűlt anyagok, az anyagok, porfelhők 60 fokra keringenek a Hold előtt és után. A porfelhők jelenlétét Kazimierz Kordylewski (lengyel csillagász, 1903-1981) vetette fel 1956-ban, majd 1966, 1973 és 1974-ben többszöri megfigyeléssel igazolta is. Mivel a Hold fénye elnyomja a por derengését, a megfigyelést csak akkor lehet elvégezni, amikor a Hold épp a horizont alatt van. A Kordylewski-felhők megfigyeléseiből következik, hogy a porfelhők az ekliptika vonalában mozognak. Egy hónap alatt a felhők körülbelül 10° sugarú kört írnak le a Lagrange-alappontok körül, é s az átmérőjük megközelítőleg 10°.
Mesterséges felhők helyett egy nagy napernyő?
Szapudi István kozmológusnak (Hawaii Egyetem Csillagászati Intézet, https://index.hu/techtud/2025/09/13/szapudi-istvan-kozmologus-csillagasz-mars-nasa/ ) van egy elképzelése a felmelegedés ellen. „Folyamatosan melegszik a Föld, és egyértelmű, hogy valamit tenni kell ellene. Teller Ede javasolta először, hogy egy Lagrange-pontra, ahol a Föld és a Nap gravitációja kiegyenlíti egymást, el kellene helyezni egy hatalmas napernyőt, ami kitakarna egy részt a napsugárzásból. a probléma, hogy a súlya több száz megatonna lenne, az emberiség viszont eddig (2025) összesen 30 kilotonnát vitt fel az űrbe.”
Az ötletet továbbfejleszthető Szapudi István szerint úgy, hogy
-csak egy kis tömegű ernyőt vinnénk fel,
-kb. félmillió kilométerre lenne tőlünk, egy, a Lagrange-ponton túli helyen rögzítenénk,
-egy aszteroidához kötnénk, ezért százszor könnyebb lehetne, mint Teller ernyője,
-az aszteroida súlyának csak egy százaléka lenne az ernyő, 99%-a az aszteroida, aminek a pályáját elterítenénk, és úgy jutna a Lagrange-pont közelébe.
A feltételek teljesülése esetén csak annyi súlyt kellene a Földről fellőni az űrbe, amennyi technikailag már ma is megvalósítható. Egy 300 kilométer sugarú, de könnyű napernyőt kellene elképzelni. Becslések szerint a Föld felé érkező napsugárzás mintegy 1,5-2 százalékát kellene kitakarni ahhoz, hogy érdemi hőmérséklet-mérséklődést érjünk el a globális felmelegedésben. "Az emberiségnek megvan a kapacitása, ha most összefognánk, és úgy döntenénk, akkor meg lehetne valósítani 20–30 éven belül.”
Javasolható, hogy -mint minden óriás vállalkozás előtt- kis méretben, az adott esetben kb. századrész méretben, kivitelezni az ötletet, hogy kiderüljenek az előre nem látható körülmények, pl. a mikrometeoritok hatása. Egy megfelelő aszteroidát kellene találni, pályára állítani, és ahhoz igazítani az ernyőátmérőket, egy részük napelem lesz.