CAESAR KLÍMAMENEKÜLT VOLT?
(2025 március)
ABSTRACT
Természetesen Iulius Caesar hódító volt. Mi viszont még lehetünk klímamenekültek, mert nem rendelkezünk a klímatrend megfordításához szükséges szervezettséggel. céltudatossággal. Caesar céltudatos, leleményes és szerencsés is volt. Caesar idején, i. e. 50 körül nedves-meleg volt az időjárás, a 2020-as években száraz-meleg. Északon a Brit szigeteken is hódított, átkelt a Csatornán kétszer is, ami enyhe teleket feltételez, és jó gabonatermést. A mai Franciaország területén telelt, Dijon közelében. A római kori klímaoptimum-nak nevezett nedves és meleg időszak Caesar 9 éves galliai hadjáratának idején volt (pontosabban a késő köztársaság és a korai császárság idején, kb. az i. e. 1. század eleje és az i. u. 2. század vége között). Caesarnak szerencséje volt az időjárással, és kitűnően tudott bánni az emberekkel is, jól szervezett, jól ellátott légiók nélkül nem lett volna sikeres Caesar 9 éves gall hadjárata. Caesar galliai hadjáratának ismertetése után összehasonlítjuk napjaink időjárását a római kori klímaoptimummal. ma kiszárad a légkör. / WAS CAESAR A CLIMATE REFUGEE? Of course, Iulius Caesar was a conqueror, but we can be refugees, because we lack the organisation to reverse the climate order. In Caesar's time, around 50 BC, the weather was as warm as it is in the 2020s, but humid. In the north, Caesar also conquered the British Isles, which required mild winters, wintering in what is now France, and good grain harvest in summer. The wet and hot period, known as the Roman climatic optimum, was during Caesar's campaign in Gaul (more precisely, during the late republic and early empire, between about the beginning of the 1st century BC and the end of the 2nd century AD). Caesar was excellent with men, and without a well-organised and well-supplied legion, Caesar's 9-year Gallic campaign would not have been so successful. After describing Caesar's campaign in Gaul, we compare the weather today with the optimum climate in Roman times: today the atmosphere is dry, whereas in Caesar's time the weather was wet.
Caius Iulius Caesar (vagy Gaius Julius Caesar, i. e. 100. július 12./13. – i. e. 44. március 15.) római politikus, hadvezér, hódító volt. Minden idők egyik legnagyobb hadvezére és nagyszerű politikusa volt. Kitűnően tudott bánni az emberekkel. Jelentősége az ókor történetében Nagy Sándoréhoz mérhető. "… törékeny alkatú férfi volt, bőre sima és fehér; gyakran fejfájás és epileptikus rohamok gyötörték. (…) Gyenge egészségi állapotát nemhogy ürügyül használta volna a kényelmes, elpuhult életre, hanem ellenkezőleg, a hadviselést tekintette a legkitűnőbb gyógymódnak."– Plutarkhosz.
A Római Birodalom Julius Caesar előtt, i.e. 78 -ban (Sulla idején, https://sulla.fandom.com/wiki/Provinces)
Caius Iulius Caesar minden idők egyik legnagyobb stratégája, meghódította Galliát, Hispaniát, Afrikai területeket és Anatóliát, Szíriát. Kérdés, hogy az idejében történő felmelegedés mennyire segítette a hódításait? A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.
Caesar nevezetes építkezései: Róma nagy kiterjedésű város volt, Augustus kezdte beborítani márvánnyal. Az új márvány Rostra (szószék), a piactér, valamint több márvány palota Caesar idején épült. A nyilvános Varro-könyvtárt felépítette. A szenátus háza, a Curia Hostilia, amelyet nemrégiben újítottak fel, háttérbe szorult egy új márvány épület miatt, amit Curia Julia-nak hívtak, és Caesar lánya után neveztek el.
A Római Birodalom Julius Caesar idején i.e. 45 -ben (https://hu.wikipedia.org/wiki/Caius_Iulius_Caesar)
Caesar közel 10 éves gall háborúja: I. e. 60-ban (vagy 59-ben) Caesart a Római Köztársaság consuljává választották, majd a nehéz consuli éveket követően Caesart öt évre Gallia Transalpina és Illyricum (Dalmácia partvidéke) proconsuli kormányzójává nevezték ki. 58-ban elindította a gall háborúkat (i. e. 58–49), amelyben meghódította a gallokat, valamint Germania egy részével együtt Rómához csatolta Galliát. I. e. 58-ban Caesar legyőzte a helvétek törzsét (a mai Svájc területén), a belga konföderációt és a nerviusok törzsét i. e. 57-ben és a venetákat i. e. 56-ban. Kr. e. 55. augusztus 22-én megpróbálkozott egy britanniai invázióval, i. e. 52-ben legyőzött egy gall csapatot, ami Vercingetorix vezetése alatt állt az alesiai csatában. Caesar a saját élménybeszámolóját a hadjáratról a Commentarii de bello Gallico-ban írta le. Plutarkhosz szerint az egész hadjárat 800 meghódított várost, 300 leigázott törzset, egymillió rabszolgának eladott embert, és hárommillió csatában elesettet eredményezett. A korabeli történészek eltúlozták a számokat, de Caesar gall hadjárata a legnagyobb volt Nagy Sándor hadjárata óta. A győzelem tartósabb volt, mint Nagy Sándoré, a gallok sosem kapták vissza kelta azonosságukat, hűek maradtak Rómához egészen a Nyugatrómai Birodalom bukásáig, 476-ig (https://hu.wikipedia.org/wiki/Caius_Iulius_Caesar).
A Commentarii de bello Gallico a korabeli időjárásról (https://hu.wikipedia.org/wiki/Commentarii_de_bello_Gallico): a római hadviselés jellegzetességei miatt a hadjáratok minden évben késő nyáron, a katonák élelmezéséhez szükséges gabona begyűjtésével és raktározásával, valamint a római erődítmények építésével kezdődtek. A hadjáratok végét a téli időjárás beállta jelentette, amikor Caesar visszatért a Sequani törzs területén található téli főhadiszállására. Caesar irányítása alatt számos római légió küzdött, a hadjárat egyes szakaszaiban ezek száma akár nyolc is lehetett. I. e. 58-ban a germán népek által szorongatott helvétek dél felé kezdtek vonulni a Rhône mentén, ám az addigra már stabilan állomásozó Caesar légiói megállították, és visszafordulásra kényszerítették őket egészen a mai Genf környékéig, amely területet befolyásuk alá is vonták. Az i. e. 43-ban alapított Lugdunum Sequanorum (a mai Lyon) i. e. 27-re már Gallia provincia fővárosává vált. Az 1. és a 2. század a Rhône-völgy virágkora volt. A folyó mentén épült települések: Arelate (Arles), Nemausus (Nîmes), Arausio Orange, Valentia (Valence) és Vienna a Római Birodalom jelentős városaivá váltak. Lugdunum (Lyon) pedig egyenesen a császárság második fővárosának számított, ahol még saját pénzverde is működött.
Sequani törzs (https://hu.wikipedia.org/wiki/Sequanusok)
A római kori klímaoptimum-nak nevezett nedves és meleg időszak Caesar galliai hadjáratának idején volt (a késő köztársaság és a korai császárság idején, kb. az i. e. 1. század eleje és az i. u. 2. század vége között): Szokatlanul magas átlaghőmérséklet uralkodott Európában. A szőlőművelés egyértelműen a római hódítás idején terjedt el Britanniában, mégpedig egészen a Hadrianus-falig. Nagy-Britanniában ma ismét találhatóak szőlőültetvények, de a történelmi feljegyzések azt mutatják, hogy a szőlő termesztése később csak délen és csak a melegebb periódusokban volt lehetséges. Egymásik megfigyelés az olajfákkal kapcsolatos, amelyek csak szubtrópusi éghajlaton (évi 15-20°C átlaghőmérsékleten) és maximum 700-800 méter tengerszint feletti magasságig teremnek. Az olajfa termesztése az egykori Sagalassos (Lycia) területén ma már nem lehetséges, mert a város 1450-1700 méter tengerszint feletti magasságon fekszik a Taurus-hegységben. De a település környékén a régészek számos római kori olajprést találtak, csak a mainál jóval melegebb évi átlaghőmérsékleten léteztezhettek olajfa-ligetek a város virágzásának idején a római császárkorban.
A tengerek vizének felszíni hőmérséklete a páncélos ostorosok (dinoflagelláták) a Tarantói-öbölben található lerakódásaiból arra következtettek, hogy a tengervíz felszíni hőmérséklete i. e. 60 és i. u. 200 között magasabb volt, mint korunkban. Más megfigyelések, a faévgyűrűk, a jégmagok, a cseppkövek és a varvok (a tavak fenekére, gleccserek peremére lerakódott kettős üledékcsíkok) kutatása is alátámasztja a meleg időszak létezését Galliában Caesar idején.
Az osztrák Pannagel-barlang cseppkövei azt mutatják, hogy a stabilitás i. u. 250-ig is eltarthatott. A kialudt Eifel-vulkán krátertavaiból (maar) vett pollenminták is stabil klímára engednek következtetni, az Alpok gleccserei pedig visszahúzódtak.
Afrikában szubatlantikus időjárás nedves-hűvös klímája – amit hűvös nyarak és enyhe, csapadékban gazdag telek jellemeznek – időszámításunk kezdetéig megmaradt, tehát a római köztársaság alatt mindvégig. A talajvízszint feltehetőleg magasabb volt, mint ma, és Észak-Afrika bizonyos részei és oázisai elegendő megélhetési forrást biztosítottak. Ez a magyarázata annak, hogy miért Észak-Afrika lett a Római Birodalom éléstára. A kedvező klíma alatt fejlődtek ki a görög és etruszk városállamok, valamint a római köztársaság kultúrái. Az első római császár, Augustus alatt melegebbé vált az éghajlat. Akkoriban hasonló hőmérsékletek lehettek, mint a mostani években (2025, https://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%A1d-t%C3%B3), az Alpoktól északra talán melegebbek is. A Közel-keleten és Észak-Afrikában továbbra is nedvesebb volt az éghajlat. Észak-Afrika csak a 4. században száradt ki.
A felmelegedés, ami kb. az időszámításunk kezdetétől kb. 400-ig tartott és a gleccserek megolvadása miatt a tengerszint megemelkedésével járt együtt, hozzájárult az első mediterrán nagyhatalom hódításaihoz, elősegítette az északi irányú terjeszkedését. A Magas-Alpok olyan régióiban foglalkoztak bányászattal, ahol a 20. század végén még állandó fagy uralkodott. A szőlőtermesztést Németországban és Angliában olyan sikerrel vezették be, hogy 300-tól kezdve már alig vannak déli borimportról hírek.
2020-as évek száraz és meleg klímaoptimuma: meg tudjuk-e állítani a klímaváltozást +1,5 °C vagy +2 °C fokon belül? Már nem tudjuk. A hőmérséklet, mint fizikai állapotjelző nem szerencsés választás, mert egy rendszer egyensúlyi állapotát jellemzi, (nem additív), de az energia (additív), mint állapotjellemző szerencsés lenne, mert érvényes rá az energiára az energiamegmaradás törvénye. Megfigyelés: ma az albedó csökken, a légkör kiszárad, a párolgás (ami hűtő hatású) nem nő, mert a folyamatosan képződő többlet energia 91 %-át az óceánok nyelik el, 3%-a a jég felolvasztására és 5%-a a szárazföldek melegítésére fordítódik, mindössze 1%-a fűti közvetlenül a légkört, mégis melegszik. Ezért a nagy pontossággal mérhető globális tengerszint a Földünk „hőmérője”, emelkedése a bolygó felmelegedését mutatja.
Az elmúlt két évtizedben tapasztalható tényleges felmelegedést kétharmad részben a felhőzet globális csökkenése okozta, és csak egyharmad részben a megnövekedett üvegházhatás*. A felhőzet globális csökkenésére kézenfekvő fizikai magyarázat létezik: a melegedő légkör a hőmérséklettel exponenciális függvény szerint növekvő mennyiségű vízgőz megtartására képes (1 °C melegedés esetén +7 %-kal), a párolgás sebessége ugyanakkor hozzávetőlegesen csak lineárisan nő a hőmérséklettel, ezért a felhőképződéshez szükséges fizikai feltételek a légkörben egyre nehezebben teljesülnek (Gelencsér András nyomán, https://www.portfolio.hu/gazdasag/20240502/gelencser-andras-a-zold-atallas-latszattevekenyseg-683909). A páratartalom a globális hőmérséklet emelkedésével nő, mert a melegebb levegő több nedvességet képes tárolni. A levegőben tárolható vízgőz mennyisége exponenciálisan növekszik a hőmérséklettel, ami azt jelenti, hogy a Föld éghajlatváltozás miatti felmelegedésével a légkör több vízgőzt tartalmaz, de lehetséges, hogy kevesebb felhőt (?!)**. A többlet nedvesség intenzívebb időjárási mintázatokhoz vezethet, beleértve a hevesebb esőzéseket és erősebb viharokat. A hőhullámok hatásait is súlyosbítja, mivel a magas páratartalom miatt az emberi szervezet nehezebben hűl.
A tudósok mérik, hogy a globális hőmérséklet emelkedésével mind az abszolút páratartalom (a levegőben lévő vízgőz teljes mennyisége), mind a relatív páratartalom (a levegő nedvességtartalmának százalékos aránya az adott hőmérsékleten a maximumhoz viszonyítva) mekkora változást mutat a helytől és az éghajlati viszonyoktól függően a párolgás erősségének függvényében.
Tehát: Természetesen Iulius Caesar nem volt klímamenekült, de mi azok lehetünk még, mert nem rendelkezünk a klímatrend megfordításához szükséges szervezettséggel!
*
A megújuló energia előállításához szükséges gyártási kapacitások majdnem kizárólag fosszilis energia alapúak, és ez 2030-ig sem lesz lényegesen másképp). Tehát a megújuló energiaforrások mennyiségének növelése 2030-ig - ami jó üzlet- fokozza a fosszilis energiahordozók iránti igényt ebben az évtizedben. Egy példa: a „zöld” hidrogént a víz elektromos árammal történő bontásával (elektrolízissel) lehet előállítani. A vízbontás elve több mint 200 éve ismert (kémiaórákon kísérletileg is be szokták mutatni a durranógáz fejlesztését), de a világon ma (döntően a műtrágyagyártás alapanyagaként és vegyipari alkalmazásra) évente felhasznált körülbelül 100 millió tonna hidrogén 96 %-át (!) földgázból és kőszénből állítjuk elő, és a maradék 4% döntő részét is más eljárásokkal, például biogázból fejlesztik. Az elképzelt zöld (karbonmentes) jövő felé az lenne az egyik hiteles lépés, hogy a hatalmas volumenű gyártástechnológiákból száműzzük a fosszilis energiahordozókat, de nem ez történik. A hidrogént vízből előállítani közel háromszor annyi energiát emészt fel, mint földgázból (ennek sajnos általunk megváltoztathatatlan kémiai oka van), és a technológia is jóval bonyolultabb (például a vizet elektrolízis előtt sómentesíteni szükséges). Ezért a zöld hidrogén előállításának költségei jelentősen, háromszor magasabbak, így a belőle készített termékek, mint például a műtrágya vagy az üzemanyagok árai is számottevően emelkednének, amit a gazdaság, a politika és a társadalom nem vállal fel, mert a világnak a hidrogén előállítására eső villamos energia felhasználása a korábbi háromszorosára ugrana. Mivel ezt a többletenergiát elő kéne állítani, a hozzá szükséges többlet infrastruktúrát gyártani, és folyamatosan működtetni is kellene ahhoz, hogy ugyanott tartsunk, ahol most vagyunk. A helyben járáshoz is jelentős befektetés lenne szükséges, és a tényleges stagnálás 0 kamatot jelentene a nagy-befektetőknek. A működő megoldás az energia- és anyagfelhasználás drasztikus visszafogása lenne, aminek nincs sem politikai, sem gazdasági, sem társadalmi támogatottsága (Gelencsér András nyomán). Így azonban modern társadalmunk sajnos elkerülhetetlenül és egyre nagyobb sebességgel sodródik a globális ökológiai krízis fenyegető következményei felé, amint arra Ferenc pápa is figyelmeztetett Laudato si enciklikájában: a megoldást is már lassan csak "odafent" érdemes keresni…
**
Felhők szerepe (https://www.pnas.org/doi/10.1073/pnas.2026290118): a kutatók azt látták, hogy az esetenként 1940-ig visszamenő adatok alapján még soha nem volt ilyen alacsony a Föld albedója, mint napjainkban. A friss hó albedója 80-90 százalékos, tehát lényeges tényező lehet a sarki régiók olvadása és a hó- és jégborította terület zsugorodása, de csak a teljes visszaverő képesség mintegy 15 százalékát jelentik. A fő gond tehát máshol, talán a felhőkben keresendő.
Bolygónk körülbelül kétharmadát felhők borítják, hűtik és melegíthetik is a Földet. A felhők árnyékolják a Nap fényét és hőjét, így a Föld hőmérséklete hűvösebb lesz. Éjszaka, amikor nincs napfény, a felhők csapdába ejtik a a Föld hősugárzását. Kérdés: a felhők jobban felmelegítenek, mint lehűlnek? Attól függ, hol vannak a felhők a Föld légkörében. A Föld felszínétől egy mérföldön magasságig a felhők hajlamosak jobban lehűlni, mint felmelegedni. Ezek az alacsony szintű, vastagabb felhők többnyire a Nap melegét visszatükrözik, ami hűti a Föld felszínét. A magas légkörben lévő felhők ellenkező hatást fejtenek ki: hajlamosak jobban felmelegíteni a Földet, mint lehűteni. A magas, vékony felhők csapdába ejtik a Nap melegének egy részét, ami melegíti a Föld felszínét (https://climatekids.nasa.gov/cloud-climate/, https://isccp.giss.nasa.gov/role.html).
Árnyékhiány (https://index.hu/techtud/2024/12/12/fold-legkor-klima-globalis-felmelegedes-aeroszol-felhok-albedo-wegener-ecmfw/) és a meleg szárazságot okoz, és csökkenti az alacsony szintű felhőzetet. A trópusok felett és a közepes északi szélességi körök mentén csökkent az alacsonyan képződő felhők mennyisége. Az Atlanti-óceán északi része felett ez szokatlan hőhullámokkal társult, ami hozzájárult a szélsőséges melegedéshez. Az alacsony felhők fontosak, mert bár a felhők minden magasságban visszaverik a fényt, az alacsony szintű felhők a felszín felől kisugárzó energiát alig tartják vissza a légkörben. (A német kutatók szerint az alacsony szintű felhők fokozott eltűnésében az aeroszolok csökkenése és a nemzetközi hajózás által használt tisztább üzemanyag lehet az egyik tényező, ha nem is a legfontosabb, ami a felmelegedés és a kevesebb árnyék. A légszennyező részecskék a légköri nedvesség kicsapódását elindító magokként felhőképződést idéznek elő, azonban ez is csak a jelenség harmadát magyarázza.)
Lehetséges, hogy a felhők eltűnése öngerjesztő folyamat, és a felhők eltűnése nemcsak az oka, de következménye is a felmelegedésnek, akkor pedig a legnagyobb bajban vagyunk!
Nikolov és Zeller tanulmánya: a NASA 2000 márciusa óta gyűjti a műholdas adatokat, hogy vizsgálja a Föld és az űr közötti energiacserét. Bár a vízgőz is üvegházhatású gáz, de csak akkor válik láthatóvá, ha lecsapódik és felhőket képez. A világos felhők visszaverik a napsugárzást az űrbe, hatásuk az éghajlatra „mérhető és jelentős”. Amikor csökken a világos -általában magas szintű- felhőzet, a bolygó albedója csökken, és több sugárzás éri a felszínt, ami magasabb hőmérsékletet okoz. Ezért az elmúlt 24 év felmelegedését teljes mértékben a Föld albedójának megfigyelt csökkenése okozta (?), és nem az üvegházhatású gázok növekvő koncentrációja, ahogyan azt az IPCC állítja.
A jó kérdés az, hogy hova tűntek a felhők? Hiányzik a felhők okozta albedó növekmény vagy az árnyékuk? Kevesebb felhő ≈ kisebb albedó? Nincs még pontos válasz.
A helyi kipárolgásból, amit a felhők hiánya fokoz, keletkeznek az alacsony szintű sötét felhők. A vízfelhők sűrűek és sötétek, jellemző sajátosságuk a bennük lévő vízcseppek nagysága és az adott térfogatban lévő száma. A cseppek sugara 0,005-0,05 mm között változhat, számuk köbcentiméterenként száztól több ezerig terjed. A jégfelhők ritkás, finom szerkezetű, világos képződmények, a napfényt alig tompítják. A bennük lévő jégkristályok jóval nagyobbak, mint a vízfelhőben lévő cseppek, számuk köbcentiméterenként mindössze egy. A vegyes halmazállapotú felhőkben vízcseppek, túlhűlt cseppek, jégkristályok és amorf jég található. A vegyes halmazállapotú felhők mindig sötétek, sűrűek, a cseppek és a kristályok száma a fejlődési fázistól függ. Azzal magyarázzák a kevesebb alacsony szintű felhőt, hogy a kiszáradás következtében (szántóföldi mezőgazdaság, vizenyős területek lecsapolása, urbanizáció), kevesebb a vízpára a környezetben, kisebb a helyi párolgás: ez az a ciklus, amikor a helyi kipárolgásból keletkeznek felhők, és onnan a csapadék helyben esik le. A helyi felhők hiányoznak, és a táj elindul a sivatagosodás útján. Az hogy kevesebb a kis helyi eső, még nem jelenti azt, hogy kevesebb az összes csapadék. Egy ideig még pótolja ezt a nagy vízciklusból (azaz a tengerek felől érkező) csapadék, amely jóval ritkábban (akár hónapos késéssel) érkezik, igaz akkor nagyon sok esőt hoz, néha villámárvizeket okoz.