NERO ÁTÉPÍTETTE RÓMÁT
(2024 november)
Nero (uralkodott 54 - 68 -ig, https://hu.wikipedia.org/wiki/Nero_r%C3%B3mai_cs%C3%A1sz%C3%A1r), Claudius császár mostohafia, és az ifjabb Agrippina gyermeke volt. A legismertebb ókori uralkodók egyike, zsarnoki tettei, és közepes, de hivalkodó művészi ambíciói miatt.
Agrippina igyekezett Claudius császár vér szerinti fiát, Britannicust háttérbe szorítani, és elérte, hogy Nero kapjon kinevezett trónörökös címet. Bár az 52-es év Claudius sikeréve volt, (Britannia legyőzése, a gabonahiány leküzdése Ostia kikötőjének gyors kiépítésével, valamint egy új vízvezeték is elkészült), de Agrippina megmérgezte idős férjét, Claudiust, amikor elérkezettnek látta az időt a trón megszerzésére fia számára. Claudius halála idején Britannicus még csak 13 éves volt, így lett Nero az új császár, aki 55-ben végzett a potenciális veszélyt jelentő mostohatestvérével, Britannicusszal. Nérót 54-ben, 17 éves korában kiáltották ki római császárrá. Uralkodását a szenátori rend üldözése jellemezte, de a lakosság kedvelte, míg az arisztokrácia indokoltan tartott tőle.
Az i. u. 64 júliusában bekövetkezett nagy római tűzvész idején Néró nem tartózkodott a városban, hanem 35 mérföldre, Antiumban lévő villájában volt, de visszatért a városba, még mielőtt a tüzet eloltották volna. Néró császár létrehozta a "vödörbrigádok" nevű szervezetet a tüzek oltására, beengedte a császári kertekbe a menekülőket. A Róma 64-es leégését követő monumentális építkezések finanszírozására új, bár törvénytelen adókat és illetékeket vetett ki, a régi adókat megemelte, templomi javakat tulajdoníttatott el, és gyakran indított vagyonelkobzással járó pereket. Augustus márványból építette újra Rómát, Néro téglából.
Uralkodása végén öntörvényű lett. I. u. 59-ben Néró meggyilkoltatta anyját, Agrippinát. Nevelőjét, Senecát elbocsátotta és öngyilkosságra kényszerítették. Senecát, aki nem vett részt az összeesküvésben, azért kényszerítették öngyilkosságra, mert bár tudott a készülődésről, nem tájékoztatta a császárt. Az összeesküvés következtében Nero bizalmatlanná vált, tisztogatásba kezdett saját rokonai között is. Nem sokat javított a népszerűségén, hogy a tűzvész idején megnyitotta palotáit a fedél nélkül maradók előtt, és minden addiginál több pénzt áldozott a nép megsegítésére. Verseit Rómában széles körben ismerték és népszerűek is voltak, bár senki sem tudta, ki a szerzőjük. Szívesen produkálta magát közönség előtt versmondással, énekkel. Közmegbecsülésnek örvendett, mert nem avatkozott a provinciák szenátusi kormányzásába.
Néhány köztársaságpárti összeesküvő, és a megromlott kapcsolata hataloméhes anyjával, Agrippinával, és fordították az események menetét rossz irányba. Az összeesküvésben néhány szenátor vett részt. A nevelője, Seneca is tudott róla, az akkor 22 éves Néró ezt igen rossz néven vette. Senecát száműzte, és megkezdte a szenátori rend módszeres üldözését. A császár 62-től fogva gyakran kivégeztetett különböző előkelőségeket. A túlzott költekezése miatt keletkezett hiányt vagyonelkobzásokkal pótolta, másrészt a ellenséges szenátori rendet próbálta kordában tartani.
A 64-es tűzeset (amire 69-ben Vitellius és 80-ban Titus alatt is volt példa) a zsúfolt, faszerkezetű bérkaszárnyák tűzveszélyességének tudható be. Erre utal az is, hogy az újjáépítés során igyekezett téglaépületeket emelni. Nero elrendelte, hogy az újraépített házakat éghetetlen anyagból készített tűzfallal kell egymástól elválasztani (lex Neronis de modo aedificorum urbis).
A lázadó Galba, Hispania helytartójának Rómába érkezésének hírére 68-ban a Szenátus bátorságra kapott, és anyagyilkosság miatt halálra ítélte az uralkodót. Nero menekülés közben öngyilkos lett. Halálát követően több mint egy évig tartó polgárháború kezdődött. A köznép sok helyen, de elsősorban a hellén vidéken komolyan gyászolta a császárt. Kortársai között népszerű volt, leszámítva a szenátori rendet. A halála után elterjedt, hogy valójában nem is halt meg, és a birodalom különböző pontjain még sokáig feltűntek magukat Neronak kiadó szélhámosok.
A 64-ES TŰZVÉSZ ÉS AZ ÚJJÁÉPÍTÉS
Nero első öt éve békésen telt el: „uralkodásának első öt esztendejében olyan hatalmasat alkotott és olyan sokoldalúan fejlesztette Rómát, hogy Traianus császár teljes joggal állította több ízben, hogy Nero ötéves uralkodása mellett eltörpül mindaz, amit a többi császár alkotott.” Megjegyzendő, hogy Augustus, az első császár Róma középületeit márvánnyal borította, és részben újjá is építette Rómát.
A Domus Aurea palotát Nero építette az i. sz. 64-es tűzvész után. Bejárata a Forum Romanumra nyílt, átriumában a több mint 30 méter magas szobra állt,
a Kolossus („Colossus Neronis”). A szobor anyaga Plinius szerint ezüsttel és arannyal kevert bronz volt, amit eredetileg a Domus Aurea átriumának közepére állítottak fel. A császár a palotája köré óriási parkokat építtetett, tavakat, szökőkutakat és ligeteket létesített, valamint egy állatkertet is. A palota termeit gyöngyházberakással, drágakövekkel díszítette. Az ebédlő mennyezete elefántcsontból készült. A falakat művészi freskók borították, ezek nagy részét Fabullus festette. A római írók szerint a palota középpontjában az égbolt mozgását jelképező kerek és állandóan forgó terem volt.
A palota építése hatalmas összegeket emésztett fel, és Nero öngyilkosságakor (i. sz. 68-ban) még befejezetlenül állt. Ha elkészült volna, akkor Róma negyedét, harmadát foglalta volna el. Marcus Salvius Otho uralkodása idején folytatták az építkezést, de Vespasianus végleg leállította a munkálatokat. A palotához tartozó tavat feltöltette, helyén építtette fel az Amphiteatrum Flaviumot, későbbi nevén a Colosseumot. A nevet Nero császár óriási bronzszobráról, a Kolossus-ról kapta, amelyet áthelyeztek és a bejáratánál állítottak fel. A palota műkincsei római szentélyek és nemesek házaiba kerültek, i. sz. 100-ban az épület egy tűzvészben részlegesen elpusztult, illetve egyes részeinek felhasználásával Traianus császár közfürdőt létesített. Ettől kezdve a palota végleges pusztulásra lett ítélve.
A tűzvész: A lángok hat napig tomboltak, mielőtt ellenőrzés alá kerültek; majd a tűz újra fellángolt és még három napig égett. Amikor a füst eloszlott, Róma 14 kerületéből 10 romokban hevert. A 800 éves Jupiter Stator-templom és az Atrium Vestae, a Vesta Szüzek lakóháza, tűzhelye eltűnt. Nero eredeti palotája, a Domus Transitoria megrongálódott, elpusztult. A tűzben megsemmisült a Forumnak az a része is, ahol a római szenátorok éltek és dolgoztak. A Forum közepén lévő szabad tér azonban megmaradt. A teljesen elpusztult körzetek közé tartoztak a Circus Maximus és a Caelian Hill környéki területek. A nagy római tűzvészre vonatkozó ismeretek nagy része Tacitus arisztokratától és történésztől származik, aki azt állította, hogy Néró végignézte, ahogy Róma ég, ami nem igaz. A tűz idején Nero a Rómától 35 mérföldre (56 km-re) lévő antiumi villájában tartózkodott, ezért nem tehető felelőssé a város felgyújtásáért. A római lakosság azonban azt hitte, hogy ő maga gyújtotta fel a tüzet.
Tacitus szerint, aki utólag írta meg a tűzvész történetét, a tűz a római Palatinus-dombokkal szomszédos Circus környéki üzletekben kezdődött, ahol gyúlékony árukat tároltak. Az éjszaka erős szél volt, és a lángok gyorsan terjedtek a Circus teljes hosszában. A tűz átterjedt a szűk, kanyargós utcákra, a szorosan egymás mellett álló fa lakóházakra. Az ókori Rómának ezen a részén nem voltak nagy épületek, például templomok, vagy nyílt terepfelületek, amelyek akadályozhatták volna a tűzvész terjedését. A tűz a Palatinus környékén terjedt tovább. A lakosság először a tűz által nem érintett területekre menekült, majd a városon kívüli nyílt mezőkre és vidéki utakra. A jelentések szerint fosztogatók és gyújtogatók fáklyadobálással terjesztették a lángokat, és akadályozták a lángok terjedésének megállítására vagy lassítására tett intézkedéseket. Nero intézkedéseket hozott, hogy élelmiszert kapjanak az emberek, valamint kerteket és középületeket nyitott meg a menekültek befogadására. A tűz így is hat napig tartó folyamatos égés után szűnt meg, aztán újra fellángolt, és további három napig égett.
A tűz terjedésének módját vizsgáló vizsgálatok kimutatták, hogy a nagy tüzek saját szelet teremtenek. A parázs más épületekre történő átfújása okozhatta a tűz gyors terjedését, ami magyarázatot adhat arra, hogy a szemtanúk azt állították, hogy a lángoktól távol eső házakon véletlenszerű tüzek keletkeztek, azaz a szél fontos szerepet játszhatott a tűz terjedésében. A kor tűzoltó módszerei: vödrökkel, takarókkal küzdöttek, a tűzoltók fejszékkel, más bontó eszközükkel lerombolták az épületeket, hogy megakadályozzák azok kigyulladását. Az oltásért néha fizetséget is kértek. A császárkori polgárőrök Róma utcáin járőröztek a tüzek után kutatva. Fejszékkel, katapultokkal vagy ballisztákkal rombolták le a tűz közelében lévő épületeket, hogy megakadályozzák a tűz tovább terjedését. A Vigiles emberei -állandó tűzoltók- vödröket és vízemelőket is használtak.
Az i. u. 64-ben Rómában pusztító tűzvész után Nero görög stílusban újjáépítette a várost, jobb infrastruktúrával, szélesebb utcákkal és új építési szabályzatokkal, hogy megelőzze a jövőbeni tüzeket, téglaépületekkel és oszlopsorokkal. A tüzek megelőzésre olyan építési szabályzatot dolgozott ki, amely előírta, hogy az új házak tűzálló anyagokból épüljenek, és tűzoltóságot szervezett a jövőbeni katasztrófák megelőzésére. A házakat tégla-tűzfalakkal kellet elválasztani, hogy a tüzek ne tudjanak továbbterjedni.
Nero idejétől építették a sok római insulát (https://hu.wikipedia.org/wiki/Insula_%28%C3%A9p%C3%BClet%29), téglákból épített emeletes lakóházakat. Egy új városrendezési tervet alkotott, amely ma is követhető a város alaprajzán. A további tűzvészek elkerülése érdekében a törvény előírta, hogy a lakosságnak elegendő vízhez kell hozzáférnie, és megtiltotta, hogy az épületek közös falon épüljenek.
Emeletes tégla lakóházak, az insulák (https://hu.wikipedia.org/wiki/Insula_%28%C3%A9p%C3%BClet%29 )
Emeletes tégla lakóházak, az insulák romjai (https://hu.wikipedia.org/wiki/Insula_%28%C3%A9p%C3%BClet%29)
Az elpusztult terület nagy részét újjáépíttette, és felépíttette a Domus Aurea (Aranyház) néven ismert, hivalkodó épületegyüttest, személyes rezidenciáját (a Domus Transitoria helyébe lépett), és amely a Palatinust is magába foglalta. A tűzből származó törmeléket a közeli maláriával fertőzött mocsarak feltöltésére használták. Hogy az újjáépítéshez szükséges forrásokat előteremtse, Néró kormánya növelte az adókat, súlyos adókat vetettek ki a birodalom tartományaira. Néró leértékelte a római valutát is, ezzel a birodalom történetében először növelve az inflációt.
Az Aranyház (Domus Aurea)–, amely ha elkészül, talán Róma egyharmadát fedte volna, továbbá több középületet emelt a Domus Aurea (Aranyház) mellett. Nero projektjei közül talán a leghíresebb a Domus Aurea volt, egy hatalmas palotakomplexum, amely közel 200 hektáron terült el. Arannyal, drágakövekkel és elefántcsonttal gazdagon díszítették.
Az újjáépítés során keletkezett a Domus Transitoria: még a Domus Aurea előtt Nero elkezdte építeni a Domus Transitoriát, amely különféle birodalmi épületeket kötött össze. Ekkor épültek aThermae Neronis (Nero's Baths) és a színháza: nagy nyilvános fürdőkomplexum volt és egy húszezer nézőt befogadó magánszínház. Középületek és szolgáltatások: Nero több középületet épített, köztük egy amfiteátrumot, egy húspiacot és egy javasolt csatornát, amely összeköti Nápolyt Róma Ostia tengeri kikötőjével.
Pénzügyi intézkedések: a projektek finanszírozására Nero megemelte az adókat és súlyos pénzbírságokat szabott ki a gazdagokra. Földeket is lefoglalt közhasználatra. Nero újjáépítési erőfeszítései ambiciózusak voltak, és Rómát szervezettebb és nagyszerűbb várossá alakították. De tettei ellentmondásosak voltak, és bírálat érte extravagáns költekezése és a lakosságra nehezedő súlyos anyagi terhek miatt.
NERO KOLOSSZUSA
Néró kolosszusa (Colossus Neronis, https://en.wikipedia.org/wiki/Colossus_of_Nero) egy harmincegy (és talán még néhány) méteres bronzszobor volt, amelyet Néró császár (i. u. 37-68) a Domus Aurea, a császári villa előterében állíttatott fel. A palota a kertjeivel a Palatinus hegy északi oldalától az Esquilinus hegyig terjedő nagy területen helyezkedett el Rómában. A kolosszust Néró utódai átalakították a Napisten szobrává. Néró római császár kolosszusa egy földgömbön álló kormánylapátot tartott, ami a szárazföldi és a tenger feletti hatalmát jelzte. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.
A kolosszus Néró harminc-egynéhány méteres bronzszobor volt, melyet később áthelyeztek a Colosseum elé, és a Colosseum (az egyik népszerű elmélet szerint) a kolosszus közelsége miatt Colosseum néven vált ismertté. A mondás szerint "Amíg a kolosszus áll, Róma is áll, ha a kolosszus elesik, Róma is elesik, ha Róma elesik, a világ is elesik." A Colosseum eredetileg tengeri csaták (naumachiák) színhelye volt, Domitianus császár rendezte a Colosseumban az utolsó naumachiát, és 85 körül átalakíttatta úgy a nézőterét, hogy a nézőtér alá ketreceket, termeket, emelő szerkezeteket építtetett. A Kolosszus utolsó írásos említése egy i. u. 4. század végi kéziratban található. A szobor valamikor ezután eltűnt, valószínűleg egy földrengés döntötte le, vagy Róma fosztogatása során pusztult el, bár más források szerint a szobor még az i. u. 7. században is állhatott. Ma a szobor egyetlen maradványa néhány tömb, amelyek egykor a márvány talapzat alapját képezték.
Néró szobra, kolosszusnak is nevezik. Hajókormányt tart a kezében. (https://en.wikipedia.org/wiki/Colossus_of_Nero)
A kolosszust a Nero palota főbejárata előtt, a Via Appia végén helyezték el, a várost a magánvillától elválasztó nagy átriumban, az oszlopcsarnokok között. A szobrot Zenodorosz görög építész tervezte, és i. u. 64 és 68 között kezdték el építeni. Az idősebb Plinius szerint a szobor magassága elérte a 106,5 római lábat (30,3 méter), bár más források szerint akár 37 méter magas is lehetett, mert nem sokkal Néró halála után, i. u. 68-ban Vespasianus császár egy napsugaras koronával egészítette ki, és átnevezte Colossus Solisnak, Sol római napisten után.
A kolosszus szobor mint napisten szobor a Venus templommal (https://www.culturalheritageonline.com/location-164_Tempio-di-Venere.php)
128 körül Hadrianus császár rendelte el a szobor áthelyezését a Domus Aureából a Colosseumtól közvetlenül északnyugatra, hogy helyet teremtsen a Vénusz és Róma templomának. A szobrot az építész 24 elefánt segítségével vontatta át. A szobor utolsó biztos ókori említése egy 354-es írásban található utalás. Mára már semmi sem maradt a Néró kolosszusából, kivéve a talapzat belső részét a Colosseum mellett. A szobor valószínűleg Róma 410-es kifosztása során pusztult el, vagy az ötödik századi földrengések egyikében dőlt el, a fémdarabokat elszállították. Az is lehetséges azonban, hogy a szobor a középkorban még állt.
Severeus érméjén a Colosseum mellett látható a Néró szobra
Később a Colosseum bejáratánál állt két másik szobor is, pontosabban győzelmi oszlop, hajóorrokkal, döfőorrokkal (raman, rostrumlat) díszítve:
Egyik későbbi oszlop a Colosseum bejárata előtt állt a Capitoliumon, a legyőzött hajók bronz döfőorraival, i. u. 80 -ból
Caius Duilius korábbi győzelmi oszlopa, a döfőorros díszítés a pun háborúk idején vált hagyománnyá (i.e. 260, https://en.wikipedia.org/wiki/Gaius_Duilius, https://en.wikipedia.org/wiki/Museum_of_Roman_Civilization)
Naumachia a Colosseumban, a kapu melletti oszlopokat a hajók bronz döfőorraival díszítették (https://www.artflakes.com/en/products/naumachie-in-rom-amphitheater-slash-kupfer)
Nero Antiumban született, Rómától D-re. Nagy villát és kikötőt épített Antiumban, a romok még léteznek (https://www.wikiwand.com/en/articles/Antium:
A Nero villa romjai Antiumban (https://www.romanports.org/en/articles/ports-in-focus/670-nero-s-haven-in-antium-2.html )
Nero az 1. század közepén építtetett egy másik nevezetes villát Baiae-ban, a Nápoly-öbölben (Hadrianus császár ebben a villájában halt meg). Septimius Severus császárnak is kedvenc helye.
Érdekesség: A Nemi-tavi hajókat (https://hu.wikipedia.org/wiki/Nemi_tavi_haj%C3%B3k) Caligula (37-41) építtette, és Néró bukásakor elsüllyesztették őket, az elsüllyesztés okát nem sikerült kideríteni. Az egyik (71,3 × 20 m) Caligula császár és kísérete számára szolgált palotaként, a másikon (73 × 24 m) Diana-szentély kapott helyet. Mindkét hajó az ókori Róma műszaki ismereteibe enged részletes bepillantást, mert felhasználták az ókori világ tudásának javát, többek között olyan általunk kevéssé ismert újításokat mint a csapágy (melyet addig Leonardo da Vinci találmányának hittek), szivattyú (görög), csővezeték zárócsappal, hypocaustum (talajfűtés), padlómozaikok, padlófűtés, vízmerítő, mozgótengelyű horgony, különleges hajóépítési módszerek (méreteinél fogva) és sok minden más.
A leletekről a környékbelieknek évszázadok óta tudomása volt, már a reneszánsz óta próbálkoztak kiemelésükkel. A tó partján feltárt Diana kultuszhely alapján tudni lehet, hogy a parti fáklyás felvonulások látványa miatt építette Caligula a rendezvényhajókat a Nemi-tóra. A vízszint csökkentését is az ókori csatorna felhasználásával oldották meg. A jó állapotban megmaradt hajókat a tó partján felépített múzeumban helyezték el, azonban a második világháború végén leégett.
Caligula több mint 70 méteres hajója 1940 körül (https://hu.wikipedia.org/wiki/Nemi_tavi_haj%C3%B3k)