Az 5. századtól létezett, ekkor még halászvároska volt, amikor  934-ben arab kalózok kirabolták és felégették: ezért építettek védett kikötőt. 1005-ben Genova önálló városállam lett, névleg a Német-Római Császárság fennhatósága alatt, de az évente választott konzulok és püspökök vezették. A Genovai Köztársaság a mai Liguria és Piemont mellett Szardíniára és Korzikára is kiterjedt. A városállam első fénykorát a 13. században érte el, amikor Pisát és az örök rivális Velencét is legyőzte.

Genovai flotta1481 -ben

A GENOVAI TENGERI HADVISELÉS ÉS KERESKEDÉS TÖRTÉNETE

A flottát rendszeresen bevetették a kalóztámadások ellen, az észak-afrikai Berber állam hajói ellen.1087-ben Genova segített Mahdia város (Tunézia) elfoglalásában. Az első keresztes hadjárat során 12 genovai gályával szállítottak  a Szentföldre lovag zarándokokat és védték az útvonalat az arab Fatimid hadihajói ellen. (https://en.wikipedia.org/wiki/Genoese_Navy) A flotta az első keresztes hadjárat során sikeresen csapdába ejtett egy Fatimid-flottát Bejrút kikötőjében. A genovaiak részt vettek a tengeri támadásokban Tripoli ostrománál (Líbia). Részesedtek a keresztes hadvezérektől kapott nagy mennyiségű zsákmányból és számos mediterrán kereskedelmi telepet alapítottak a Földközi-tengeren és a Fekete-tengeren. A libanoni Byblos teljesen genovai ellenőrzés alá került és Genova megkapta Acre városának 1/3-át. A genovai flotta védte a levantei kikötőket a kalózoktól. A 12. század elején a genovai haditengerészet részt vett 1113–15- ös Baleár-szigeteki expedícióban. Ekkor a flotta kétféle gályát használt, nehéz bizánci stílusú dromonokat (https://bencsik.rs3.hu/component/content/category/66-hajok-toertenete-bizanci-hajok.html?layout=blog&Itemid=101), és könnyű arab-olasz hajókat, felukkákat, melyek olasz stílusú hajók lettek. Ezt a flottát fegyveres kereskedő hajók, a koggék egészítették ki. A meloriai csata (1284, https://en.wikipedia.org/wiki/Meloria) közel egy évszázadon alatt létrehozta a genovai haditengerészet uralmát a Földközi-tenger nyugati részén. Gyakran előfordult, hogy az olasz tengeri államok elfoglalták vetélytársaik kereskedelmi hajóit. 1119-ben egy genovai hajóraj rajtaütött egy pízai kereskedői konvojon, ez volt első genovai-pizai háború.  A háború egy évszázados háborúskodást és kalózkodást eredményezett, mindkét város Korzika és Szardínia megszerzéséért harcolt. Az 1230-as években második háború robbant ki Genova és Píza között, döntő eredmény nélkül: a Német-római Birodalom császára Píza oldalára állt, Genova a pápa oldalára állt, és a pápa megbízásából szállított volna hadsereget Rómába. A császár pártiak felfedezték a tervet és egy pízai flottával együtt elfogták a genovai haditengerészet 27 gályáját az 1241-es gigliói csatában. Az utasokkal és a poggyásszal a genovai haditengerészet is elvesztett,  27 gályát gogtak el. A második háború Pízával békével zárult 1243-ban. (Itáliai hajók listája 1400-1858: https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_ships_of_the_line_of_Italy#Genoa.)

A Máltai-lovagrend gályája (Wikipedia) 

A Meloria sziget, és a csata, 1284,  Píza közelében volt (1284, https://en.wikipedia.org/wiki/Meloria) 

A meloriai csata (1284, https://en.wikipedia.org/wiki/Meloria), 1284: a Ligur-tengeren fekvő Meloria - sziget közelében vívták a genovai és a pízai köztársaság flottái, a harmadik genovai-pízai háború részeként, Genova győzelme és a pízai flotta megsemmisítése a Píza Köztársaság hanyatlását jelentette. A 13. században a Genovai Köztársaság számos települést hódított meg a Krím-félszigeten Kaffa központtal. A Bizánci Birodalom szabadkereskedelmi jogaik nagy részét Genovának adta. 1282-ben Píza megpróbálta megszerezni az irányítást Korzika kereskedelme és adminisztrációja felet, mert Korzika Píza támogatását kérte. A genovai flotta egy része blokkolta a pizai kereskedelmet az Arno folyó közelében, 1283 folyamán Genova és Píza is háborús előkészületekbe fogott: Píza toszkánai katonákat toborzott. Genova 120 gályát épített; ezek közül hatvan a Köztársaságé volt, a fennmaradó részt magánszemélyektől bérelték. Ehhez a flottához legalább 15–17 000 evezősre és tengerészre volt szükségük. 1284 elején a genovai flotta megpróbálta meghódítani Porto Torres-t, Sassari-t  Szardíniában. A genovai kereskedelmi flotta egy része útban a Bizánci Birodalomba legyőzte a pizai erőket. A genovai flotta blokkolta Porto Pisanót is és megtámadta a Földközi-tengeren közlekedő pízai hajókat. A genovaiak 37 pízai gályát és 9000 tengerészt fogtak el és fennhatóságukat kiterjeszették Korzikára és Észak-Szardíniára. Harminc hajóból álló genovai haderő Porto Torresbe utazott, hogy támogassa a Sassarit ostromló genovai erőket. Amikor a genovaiak Meloria mellett megjelentek, a pízai hajók az Arnonál álltak, a folyó  torkolatánál feküdt Porto Pisano, a város kikötője. A pízai flotta a város teljes haderejét jelentette és a város mindenkit hadba szólított. A genovaiak flottájukat két vonalban állították fel. Elöl ötvennyolc gálya állt és nyolc panfiliai könnyű gálya. Oberto Doria, a genovai admirális a vonala középen állt a hajóival. Jobb oldalon a Spinola család gályái voltak. A balszárnyon a Doria család gályái és más családok hajói álltak. A húsz gályát a második sorban olyan messze helyezték el az első mögött, hogy a pízaiak  nem látták, hogy hadihajókból vagy kis hajókból állnak-e.  Elég közel voltak ahhoz, hogy bekapcsolódjanak és eldöntsék a csatát.  A pízaiak egy tömbben támadtak. A pízai flotta felfejlődött a genovaiakkal szemben. A csatát eldöntötte, amikor a húsz hajó a második sorból megtámadta a pízaiak egyik szárnyát. Flottájukat majdnem megsemmisítették, néhány hajó tudott elmenekülni. Pízát Firenze és Lucca is megtámadta és soha nem tudott felépülni a katasztrófából. Két évvel később Genova bevette Porto Pisano-t, elvágta a várost tengertől, feltöltötte a kikötőt. Pisa elvesztette fő mediterrán haditengerészeti és Toszkána regionális hatalmának szerepét és Firenze 1406-ban végül teljesen meghódította. (https://hu.qaz.wiki/wiki/Battle_of_Meloria_(1284))

 

1340-ben a Slys-i csata (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Sluys)

Ottomán gályák( 4 )

A Szent Liga flotta zászlós hajója. a La Real (4)

Francia galeon a kalózok ellen, 1615 (4)

Tengeri csata 1600 körül, hajógerinces galeon genovai ágyúkkal

A genovai haditengerészet újjászületése Andrea Doria tengernagy és államférfi vezetésével történt, aki Genovában született, és korábbi életében zsoldosként szolgált különböző nemzetek hajóin. 1503-ban zsoldoskapitányként tért vissza. Genovát arra ösztönözte, hogy álljon ellen a francia betolakodásnak, de kudarcot vallott és kénytelen volt elhagyni a várost. 1503 és 1522 között Doria a mediterrán térségben egy genovai flottát vezényelt az oszmánok és a barbár államok ellen. 1522-ben Franciaország mellett harcolt a Német-Római Birodalom ellen, majd a genovai flotrával, 1528-ban kiutasította a franciákat. Doria ezután V. Károly spanyol és a Német-Római Birodalom császárának szolgálatába állt, megkapta a Birodalmi tengernagy címet. Doria felszerelte a genovai haditengerészetet gerinces hajókkal és beszervezte a császári haditengerészetbe, továbbá védte a Koron-i erődöt az oszmánok ellen és elfoglalta Patras városát. A genovai haditengerészet hatalmas győzelmet aratott az oszmánok ellen a girolatai csatában: 11 gálya és egy tengernagy elfoglalásával véguődött. A katonai szolgálatból való visszavonulása után Doria azon munkálkodott, hogy létrehozza a Genovai Köztársaságot, egy autonóm államot a Német-Római Birodalomban. A genovai gazdaság áttért a közvetítő kereskedelemről a banki tevékenységre és a feldolgozóiparra. Amikor Portugália és Spanyolország létrehozta tengerentúli birodalmait, Doria azt szorgalmazta, hogy a genovai haditengerészet ne más keresztény nemzetekkel rivalizáljon, hanem működjön együtt a muszlim kalózkodás ellen. A haditengerészeti tüzérség alkalmazásának erős támogatója volt, a haditengerészet számos hajóját ágyúval lszerelte fel. Az újjászületési időszak a 16. század közepén ért véget, katonai kudarcok sorozata miatt. A császári flottát az oszmánok legyőzték az 1538-as prevezai csatában, egy genovai flottát az 1541-es algériai expedíció során viharok sorozata rongált meg, 1552- ben Ponzánál vereséget szenvedett egy genovai-spanyol flotta, és a haditengerészetnek nem sikerült megakadályozni Korzika 1553-ban történt elfoglalását. Genova flottájának egy részével a keresztény szövetség haderét segítette, amelyet az oszmánok legyőztek az 1560-as djerbai csatában. (https://en.wikipedia.org/wiki/Genoese_Navy)

Nagy tengeri kereskedő államok az 1500-as években (4) 

A lepantói csata 1571 (https://hu.wikipedia.org/wiki/Lepant%C3%B3i_csata)

LEPANTÓI CSATA: 1571-ben a genovai haditengerészet 29 gályával (összesen 53 hajóval) járult hozzá a Szent Liga flottájához a fontos lepantói csatában, amelynek során Giovanni Andrea Doria genovai admirális szétzúzta az oszmán flottát. A döntő keresztény győzelem véget vetett a mediterrán oszmán uralomnak.

1522-ben már a Nagy Szulejmánt már 300-nál is több vitorlás hajó kísérte Rodoszra. 1534-ban újjá építette a flottáját az Aranyszarv-öbölben álló arzenálban, 1538-ban még csak 90 nagyobb és 50 könnyű, kisebb gályájával (galiottal) szálltak szembe a keresztény Szent Liga flottájával, de 1571-ben Lepantónál már több mint 200 nagy gályából és 56 kis galiotból állt az oszmán flotta.  És hiába pusztult el ebben a csatában a hajóhad nagyobbik része, mindösszesen hét hónappal a nagy vereség után már ismét 250 gályájuk, nyolc galeasszuk (velencei mintára épített, óriás hadihajójuk) és egy sor kisebb hajójuk szállt tengerre.

A lepantói csatát 1571 -ben vívta az egyesült keresztény flotta az Oszmán Birodalom hajóhadával a Jón-tengeren, a mai Görögországhoz tartozó Patraszi-öbölben. Az ütközetben nagyjából 600 hajó vett részt, a Földközi-tenger összes gályájának hetven százaléka, valamint 140 ezer ember – katonák, tengerészek, gályarabok. Málta 1565-ös sikertelen török ostroma után I. Szulejmán oszmán szultán északnyugat felé terjeszkedett, és Magyarországot támadta meg. Az idős uralkodó Szigetvár ostroma közben meghalt. A törökök visszavonultak, és az 1568-ban kötött drinápolyi béke biztosította a nyugalmat a Duna mentén. Az új szultán, II. Szelim úgy döntött, hogy a Földközi-tengeren folytatja a hódítást. Az ellentétes érdekeik miatt egymásra gyanakvó Spanyolország és Velencei Köztársaság csak 1570-ben szövetkezett, miután a törökök elfoglalták a velenceiek birtokát, Ciprust.  Ciprus könnyű és a muzulmánok szemében fontos célpont is volt: a Mekkába és Egyiptomba vezető tengeri úton feküdt, és kiváló menedékül szolgált a zarándokokat és kereskedőket támadó kalózoknak. 1570 nyarán a szultán 300 gályával és több mint 60 ezer emberrel megtámadta Ciprust, és alig két hónap alatt elfoglalta.

 

 

Lepantói csata (https://hu.wikipedia.org/wiki/Lepant%C3%B3i_csata)

 

 

Lepantói ütközet 1571

 

1571-ben született meg a Szent Liga: a megállapodásban Velence, Spanyolország és a pápai állam vállalta, hogy közös katonai erővel hadjáratot indít a török ellen. A keresztény hajóhad 1571 nyarán gyűlt össze a Messinai-öbölben. A több mint kétszáz gályát Velence, a pápai állam, a spanyol király, a Genovai Köztársaság, a Savoyai Hercegség, a toszkánai Szent István Lovagrend, valamint a máltai lovagrend szerelte fel. A költségek felét II. Fülöp spanyol király állta, aki így jelentős súlyt kapott a főparancsnok kiválasztásában. A hajóhad élére féltestvérét, Don Juan de Austriát nevezték ki. Az ütközet a főerők között dőlt el, ahol összecsapott a két zászlóshajó, a La Real és a Szultána. A keresztényeknek sikerült visszaverniük a török támadást és elfoglalták Ali pasa hajóját. Ez zűrzavart váltott ki a törökök között, menekülni kezdtek. Az ütközetben a keresztények közül nagyjából nyolcezren vesztették életüket; az elesett törökök számát húszezerre becsülik. Bár a török flotta megsemmisült, Ciprus nem került vissza velencei fennhatóság alá. A Szent Liga hamarosan felbomlott, de az Oszmán Birodalom soha nem nyerte vissza egykori tengeri erejét. A csata egyben az evezős hajók hajók utolsó nagy ütközete volt, a gályák helyét ezután átvették az ágyúkkal szerelt vitorlások, a galeonok.

Velencei galeonok csatája 1600 körül (4)

Francia és holland galleonok csatája az 1500-as években (https://en.wikipedia.org/wiki/Carrack)

A hajók túlnyomó többségét adó gályák a 16. század közepére elérték technikai határukat. Mivel a bronzból (amikor elfogyott a bronz, akkor rézből) öntött, megbízható ágyúk gyorsan elterjedtek, többet helyeztek el belőlük a gályákon, ami nagyobb hajótestet igényelt. A 16. század közepére a gályák nagyobbak és erősebb fegyverzetűek lettek elődeiknél, de nehézkesek is lettek, csökkent a hatótávolságuk.

A parancsnokok zászlóshajói a szokványosnál nagyobb gályák voltak. A török zászlóshajó fedélzetén háromszáz janicsár, néhány puskás és száz számszeríjász volt. A keresztény zászlóshajón négyszáz szardíniai puskás készült a harcra. A lanterna nevű hajótípus a taton elhelyezett, jelzésekre használt nagyméretű lámpásról kapta nevét. A legnagyobb gálya a zászlóshajó volt, a lepantói főparancsnok, Don Juan de Austria La Real nevű hajóját például 210 evezős hajtotta. A flottaegységeknek külön parancsnoki hajójuk volt, amelyek átlagosnál nagyobb hajók voltak. Használtak kisebb gályákat, galiotokat is, amelyeket 16-20 kétemberes evező hajtott oldalanként. Előnyük a sebesség, hátrányuk a nagy gályákkal szembeni sebezhetőség volt. Egy tipikus galiot 27 méter hosszú és három méter széles volt. Egy húszpados török galioton 60-80 evezős és 40-60 katona szolgált. Tipikus török hajó volt a kicsi fusta, amelyen 60 evezős és 30-40 katona tevékenykedett. Hossza 21,5 méter volt.

A keresztények „titkos fegyvere” a velencei fejlesztésű galeasz, a nagy spanyol gályák és a kereskedelmi vitorlások ötvözete volt. Mérete miatt nehéz volt vele manőverezni, ezért csak korlátozottan lehetett a csatában bevetni. A galeasz 47 méter hosszú és nyolc méter széles volt, 250-300 katonát szállított, és 70 tengerész dolgozott rajta. Kilenc nagy ágyúval és sok kisebb tüzérségi fegyverrel szerelték fel őket. Egy árboccal többet; három árbocán hosszú, ferde vitorlarudakon latin vitorlák voltak. Oldalanként 30–50 evezővel látták el. Az evezősök a fedélzet alatt kaptak helyet, hogy ne akadályozzák a tengerészeket a vitorlák kezelésében, valamint a pattantyúsokat az ágyúk töltésében. A hajót 60–70 ágyúval szerelték fel. Az ágyúkat a hajóorrban, a tat-felépítményben, de főként a hajó oldalain helyezték el. Voltak nagy galeaszok, amelyeknek az oldalát különleges rombolószerkezettel is ellátták, hogy szétzúzzák velük az ellenséges hajó evezősorait. Ezért a galeasz magasabb hajóoldallal készült mint a gálya, de nyílt óceáni hajózásra még nem volt alkalmas. Csatákban evezőkkel hajtották. Egy-egy evezőnél általában négy–hét ember ült, tehát mindkét oldalt számítva körülbelül 12 ember, s középen szabad utat kellett hagyni a felügyelő számára. A hajót ezért szélesre építették. A nagyobb szélesség a hajó hosszúságának növelését is lehetővé tette, a törzs hossza elérte a 80 métert. A nagy  galeasz vízkiszorítása 1000 t körül mozgott. A nagy mennyiségű fegyveren kívül 400 evezős és 300 tengerész és katona befogadására is alkalmas volt. Tulajdonképpen egy óriása gálya volt, amelynek a tüzérségi ereje messze felülmúlta a közönséges gálya rombolóerejét. Az első genovai galeaszok először 1431-ben jelentek meg.  A gályától elérően csak a Földközi-tenger térségében használták, északon nem terjedt el. Átmenetet képezett az evezőshajók és a vitorlások között, így az evezősök több mint 2000 évig uralták a Földközi-tengert. https://hu.wikipedia.org/wiki/Lepant%C3%B3i_csata) 

A Szent Liga hajóinak több mint a felét legalább öt nehézfegyverrel szerelték fel, míg a törököknél csak a nagy gályák vittek ennyi fegyvert fedélzetükön. A többi keresztény és muzulmán hajón három-három löveg volt. A Szent Liga katonáinak túlnyomó többségét szakállas puskával szerelték fel, míg a törökök kétharmadának csak íja volt. Az íjjal ugyan gyorsabban lehetett lőni, de hatótávolsága és átütő ereje jóval gyengébb volt a kézi tűzfegyverekénél. Mivel a tűzfegyvereket csak lassan lehetett újra tölteni, két hajó összecsapásában csak egyszer lehetett használni őket, így a tüzérek csak közvetlen közelről lőttek. Miután a lövedékek végigsöpörtek a fedélzeten, a hajók megcsáklyázták egymást, majd a katonák az átvetett hidakon (corvus-okon) átrohantak a másik fedélzetre, ahol azután klasszikus gyalogos kézitusa döntötte el az összecsapást.

Lepantói csata, 1571 (https://hu.wikipedia.org/wiki/Lepant%C3%B3i_csata)

A lepantói csatában a törökök pozíciója kedvező volt, ugyanis megvárhatták volna a Szent Liga hajóit a Lepantói-öbölben, amelynek bejáratát két erőd őrizte, mögöttük Lepantó vastag fallal körülvett kikötője. A török had azonban kedvező széllel kihajózott a védett öbölből és csatasorba állt, hogy megakadályozza az áthaladást a területen. A hajósor hosszan elnyúlt, szinte parttól partig, hogy leszűkítse azt a helyet, ahol ütközet alakulhat ki. A törökök 208 gályával készültek a csatára. A nagyobb hajókat 56 galliot és 64 fusta kísérte. A becslések szerint a flotta 77 ezer emberből (50 ezer evezős és 27 ezer katona) állt. Míg a velencei hajókon szabad emberek eveztek, akik szükség esetén bekapcsolódhattak a harcokba, a török gályákon keresztény gályarabok húzták a lapátokat. 

A törökök több mint háromszáz hajója egy félhold ívében várakozott a Szent Liga flottájára. Korabeli források szerint annyira biztosak voltak a győzelemben, hogy este még mulatoztak és ünnepeltek. A törökök szökött gályaraboktól tudtak arról, hogy a velenceiek és a spanyolok egész úton komolyan veszekedtek, így meggyőződésük volt, hogy a keresztény flotta szétesik. A velencei-spanyol vita a tengerészek és a parancsnokok között is éles volt, elvadult, büntetésből tengerészeket akasztottak fel. Amikor meglátták a Szent Liga hajóit, a had mérete meglepte őket, ugyanis korábban azt jelentették, hogy százötvennél nincs több hajó a flottában. A törökök nyilvánvalóan alábecsülték a galeaszok ütőerejét is, amikor vállalták a nyílt tengeri összecsapást, ami elvesztettek. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Lepant%C3%B3i_csata).  A híres mekkai zöld selyemlobogót II. Fülöp kapta.  A mekkai selyemzászlóba 28 900-szor hímezték bele aranyfonallal Allah nevét. A zászló a szultán kincstárából származott, és Lepantóig egyetlen olyan csata sem volt, ahol nem nyertek a törökök, miután felvonták.

A török birodalom hatalmas erejét még ez a katasztrófa sem törte meg, a teljes flottát újjáépítették. A Szent Liga nem érte el kitűzött célját:  Ciprust, Észak-Afrikát nem tudta elvitatni az oszmánoktól. Ezért, valamint belső ellentétei miatt a liga 1573-ra széthullott. A Velencei Köztársaság békét kötött az Oszmán Birodalommal és lemondott Ciprusról. A vesztes ütközet után a török hajóhad kerülte az összecsapást a keresztényekkel, az új flottában megjelentek a mahonék, a nagy tűzerejű török nehézgályák. 1572 áprilisára 250 gálya és öt nehézgálya állt készen a harcra. Tunisz, amelyet a spanyolok 1573 októberében visszafoglaltak, a következő évben elesett.  Nem Európa felé terjeszkedtek, hanem a D-i tengereken. A genovai haditengerészet és flotta hanyatlása a 17. és a 18. században folytatódott. A genovai gazdaság biztosította, hogy a kereskedők és nem a bankárok váljanak a város legerősebb gazdasági erejévé. Ennek következtében csökkent a kereskedelmi útvonalak védelme iránti igény, és egyre nagyobb szükség lett egy nagy haditengerészetre. A harmincéves háború kezdetén a genovai haditengerészet már csak 10 gályából állt.  (https://hu.wikipedia.org/wiki/Lepant%C3%B3i_csata)

Szép latin vitorlákkal szerelt gályák az 1600-as évekből (4)

Máltai és algiri hajók csatája 1700 körül (4)

 

HAJÓTÍPUSOK A GENOVAI KERESKEDELEM KORÁBÓL

A NAÓK, (NAU VAGY NAVE TÍPUSOK), A KIS KARAKKOK

Karvel palánkos hajl, a velencei és genovai nave vagy naó (https://it.wikipedia.org/wiki/Nau_(nave), (https://www.modellskipper.de/Maritimes/maritime_Begriffe_Deutsch_Abschnitt_N/Nef, https://en.wikipedia.org/wiki/Carrack) nevű típusok építése, Pízában és Amalfiban is építették, korábban két, majd egy  kormányevezőt használtak, majd kormánylapátot. A kormánylapátról 1200-ig nincs említés (3,148.o.),  Észak-Európában a kogge típusú Hanza hajón is használták. A keresztes hadak hajói, a koggék,  1300 körül megjelentek a Földközi tengeren is. A kormánylapát -különösen erős szélben- terhelése igen nagy: az egész hajótestet mozgatja. Elég gyakran megsérült, leszakadt. A története során meglepően nagy és ormótlan szerkezeteket találtak ki, pl. hosszú és erős fedélzeti forgató karrokkal. A forgórész megerősítése kritikus. Modern sporthajókon az alakja is: a külső oldalán örvénymentesnek kéne lenni az áramlásnak, elméletileg.  

 

z

 

 

Velencei nave vagy nao, a karakk eredete lehet az 1200-as években   (4)

 Portugál naó típusú hajó ,és Magellán hajója, a Victória replikái (https://en.wikipedia.org/wiki/Victoria_(ship))

 

 Nao, a kis és korai karakk: a genovai születésű Kolumbusz Kristóf Santa Maria nevű hajója hasonló volt 1492-ben (4)

 

Karakk (naó), az első árbócok vitorláit visszacserélték négyszögletes vitorlákra, a legszebb hajó (4)

Portogál karakkok (https://en.wikipedia.org/wiki/Carrack)

Gályák és karakkok csatája (https://en.wikipedia.org/wiki/Carrack) 

KOGGÉK

 

 

 

                                                                                                                                                                              

 

 Kormánylapát az 1500-s évekből (https://en.wikipedia.org/wiki/Rudder)

 

 

A 12. századig kormányevezős, fenékgerendás, karvel palánkos, keresztvitorlás varrott hajókat építettek. A 12. századtól századtól térnek át a kormánylapátos, gerinces, először teljesen, (majd részben!) latin-vitorlás szegelt hajók építésére, és később ágyúkkal felszerelve. Archeológiai bizonyítékok tanúsága szerint a kogge szülőhelye a fríziai part, Nyugat-Jylland volt, a hajó Földközi tengeren 1304-ben tűnik fel. Lapos fenekű, könnyen rakodható, nagy teherszállító és olcsó hajó, a kalózok ellen magasított oldalpalánkokkal, elől és hátul építményekkel. Olyan Hanza hajótípus volt, amelyet hadicélokra is alkalmaztak. É-n tölgyfából épített 15-25 méteres, 5-8 méter széles, több száz tonna terhelhetőségű hajó volt. A fartükrös megoldás gyorsan terjedt, a korszak közepére már a Mediterráneum gályáit is ilyen kormánylapáttal építették.

 

 

 

Kogge korabeli ábrázolása és roncsa (4)

 

 

 

 

 Eredeti méretben felépített koggék (4)

 

A koggék felépítése: Mindkét oldalán a gerinctől felfelé induló átlapolt, klinker palánkok burkolták, az átlapolásoknál szegekkel rögzítve.A gerinc csak kevéssel volt vastagabb, mint a mellette induló palánk. Az orrnyúlvány és a törzs vége egyenes és hosszított volt. A palánkdeszkák illesztékeit általában mohával tömítették (dugaszolták), melyeket iszkába kapcsokkal rögzített iszkába lécekkel takartak le. (Az iszkába szó eredete: az eszkábál szó.) A kormányzást függesztett kormánylapát tette lehetővé. A kogge fedélzete nyitott volt, rövidebb távolságra evezőkkel mozgatták. A 13. századtól a fedélzet borítást kapott, ennek példája a brémai kogge. A fejlődés során a koggén két keresztvitorlás árbóc és egy latin-vitorlás árbóc honosodott meg, a latin-vitorla a hajó manőverezési képességének fokozását szolgálta. A nagyobb hajótörzshöz nagyobb vitorla felület szükséges: erős szél esetén megjelentek a fogásoló zsinegek, a vitorla alsó részét meg-, összekötötték. Ennek ellenére esetlen hajó volt a nagy tömege miatt, ellenszélben még lavírozni sem igen tudott. A kogge első részén és a tatján -eleinte ideiglenes- magas felépítmények, bástyák emelkedtek, később itt az ágyúkat is elhelyeztek. A tatfelépítmény a hajó hosszának közel felét, 20 métert tett ki, így az ágyúk – ha fel volt szerelve velük – a hajó oldalain álltak. A fenékgerenda (keel) csak kevéssel volt erősebb, vastagabb, mint a fenékpalánkok (garboards) és a keel nem volt hornyolva.

Kezdetben egy árboccal és egy orrárboccal építették, az orrárboc az orrtőke meghosszabbítása volt, a fővitorla rögzítésére és az árbóc merevítésére szolgált (2). A nagy koggék és ha az evezősök mellé ágyúkat  építtek, szélességük elérte a 13 métert, merülésük a 3 métert, -addig ez egy méter körül volt- , a tatépítmény elérhette a hajó hosszának a felét, 20 métert. A koggék kormánylapát nélküli változatát nef-nek nevezik.

Az átfedéssel szegelt klinker tölgyfa palánkok -ezekhez több faanyag szükséges, mint a karvel palánkokhoz- eredete a vikingeknél keresendő, de ők is kezdetben a vízvonal alatti részt tégla szerűen épített, átfedés nélküli varrott karvel palánkokból építették. A varrás vékony kötelekkel történő összeerősítést jelent, az 1900-as évekig használják, olcsóbb mint a szegelés. Valóban lényeges újítás a gerincre-bordákra épített hajók építése és sokkal kevesebb (fele annyi) faanyag szükséges hozzájuk: a fenékgerendás hajóknál először a hajótestet építették fel a palánkokból és utána építették be a kereszttartókat, végül  a hossztartókat az ugariti (szíriai) hajóktól kezdve kívülre vagy a palánkok közé.

 

 

GALEONOK (1500 UTÁN, A KÉSŐBBI ÁGYÚKKAL SZERELT HADIGÁLYÁK) 

"A galleon a 16–17. század óceánokat járó teher- és hadihajója volt. Kielégítő merülés, teherbíró képesség és kitűnő navigációs tulajdonságok jellemezték. A portugál karakkból, illetve a genovai kokából keletkezett. A hajóorrot faragott szoboralak, az ún. gallion díszítette. Az orrárbócra kis keresztvitorla orrvitorla került, néha kettő. A hajó kezdetben négy, később pedig három árbócot hordozott, az árbócokat keresztvitorlákkal látták el, az utolsó tatárbóc volt latin vitorlázatú. A galleon az első hajótípus, melyen a kezdetektől fogva megtalálható a legfelső vitorla, a kasvitorla. A fő- és az előárbócokra két, három, később négy kesztvitorlát is szereltek, ezek voltak az első teljes vitorlázatú hajók. Az árbóc és vitorlákat feszítő kötélrendszerük kezelése képzett tengerészeket kívánt, minden vitorlána és kötélnek külön neve volt.

A hadicélokra alkalmazott galleonok kereskedelmi hajókként is használták. Fő feladatuk kezdetekben a kereskedelmi hajók védelme volt a kalózok ellen. A 16. századtól megjelentek a kifejezetten katonai célokra épült galleonok, melyek már csak hadihajók voltak." (https://hu.wikipedia.org/wiki/Galleon)

 

 

 A később ágyúval is szerelt nagy velencei gálya, széles evezőszekrénnyel, a spanyoloknál galeosz néven.

(A velencei hajókép eredete egy angol vászonkép, Velencében az evezők 3-as csoportokban)

 

 

A galeoszoknak van jó irodalma magyar nyelven: (http://www.kriegsmarine.hu/hk/Hibridhajo_20130320.pdf)

 

 

A galleon a 16–17. század óceánokat járó teher- és hadihajója volt. Kielégítő merülés, teherbíró képesség és kitűnő navigációs tulajdonságok jellemezték. A portugál karakkból, illetve a genovai karakkból keletkezett (4)

 

                                                                                                                

 

 

 

 

 

Galleonok (4)

 

 

 

Késői szép galleonok (4)

 

 

 A Nápolyi öböl 1759-ben (4)

 

IRODALOMJEGYZÉK
(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998.
(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Ozirisz Kiadó, Budapest, 2005.
(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973.
      ill. Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1981. ISBN 963 11 5573 0
(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerült utólag kideríteni: az INTERNET-s kutatás egyik tulajdonsága, hogy nagy és összegyűjtött, összeolvasott agyag mennyiségileg kis része egy dolgozat és utólag gyakran nem            sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét, mert kép WEB címmel nem menthető, csak egy szűk karakterkészlet menthető, amúgy érthetően.
(5) GULAS, Stefan - LESCINSKY, Dusan: A vitorlás hajók története, Madách Kiadó, Pozsony 1984.

 

 

FÜGGELÉK

 A vikingek felfedezéseiről pedig úgy tűnik, Európa-szerte tudomást szereztek, egy 1340-re datálható  dokumentumból (https://index.hu/tudomany/til/2021/10/07/szaz-evvel-kolumbusz-elott-mar-tudtak-merre-van-amerika/) ugyanis kiderül, hogy egy milánói szerzetes genovai hajósok elbeszélései alapján leírja, milyenek Marckalanda (Markland, a mai Új-Fundland és Labrador) szigetei. A Galvano Fiamma nevű szerzetes Cronica universalis című középkori krónikájának egyetlen fennmaradt kéziratát Paolo Chiesa, a Milánói Egyetem középkori latin irodalom professzora vizsgálta. A könyv eredetileg a milánói Sant’Ambrogio-bazilika gyűjteményébe tartozott, onnan tűnt el, amikor a napóleoni hódításokat követően felszámolták. Jelenleg New Yorkban található, privát gyűjteményben. Chiesának és diákjának kutatás céljából sikerült megszerezniük a könyvet (a publikált tanulmány itt), melyben a latin szöveg lefordítása közben találtak rá a vikingekről szóló passzusra. Ebben Galvano leírja, hogy a dán és a norvég hajósok szavai alapján létezik egy világ Grönlandon is túl, melyet Markland néven neveznek, s ahol óriások élnek:

"Hajósok, akik gyakran járják Dánia és Norvégia tengereit, azt mondják, messze északra, túl Norvégián van Izland. Onnan még tovább haladva áll Grönland, ahol a Sarkcsillag elmarad az ember háta mögött. A sziget vezetője a püspök. Ezen a földön nem terem búza, se bor, se gyümölcs; az emberek tejen, húson és halon élnek. Föld alatti házakban laknak, s nem mernek nagy zajt csapni, nehogy a vadállatok megtalálják és megtámadják őket. Hatalmas fehér medvék élnek ott, amik beúsznak a tengerbe, és a partra húzzák a hajótörötteket. Hatalmas sasok is élnek itt, melyeket Katai császárnak küldenek. Innen tovább nyugatra van még egy föld, Markland, ahol az óriások élnek; ezen a földön akkora kőlapokból álló épületek vannak, melyeket ember nem, csak óriás építhetett. Zöldek a fák, vannak állatok, nagy arányban madarak. Ugyanakkor egy tengerész sem tudott biztosat sem a földről, sem a jellemzőiről."

Galvano forrásai vélhetően első vagy másodkézből a kor egyik legnagyobb kikötőjének számító Genovába érkező, s onnan induló hajósok, akik a viking tengerészektől hallhattak Marklandról. Bár az eredeti forrás nem biztos, az biztos, hogy KOLUMBUSZ 1492-ES FELFEDEZÉSE ELŐTT MÁR TÖBB MINT 150 ÉVVEL TUDTAK A MEDITERRÁN RÉGIÓBAN AZ AMERIKAI KONTINENSRŐL, S GALVANO KRÓNIKÁJA AZ ELSŐ DOKUMENTUM, MELY EMLÍTI AZ  AMERIKAI KONTINENST.
A Cronica universalis pedig több későbbi, egymástól független forrással is egybevág, melyek a genovai és az északi régióból származnak. A vikingek először 1347-ben említik Marklandot egy eltévedt hajójuk kapcsán, ám pontos helyére vonatkozóan nem adnak kellő információt. Az első fennmaradt térkép, melyen Markland szerepel, 1570-ben, egy izlandi tanár keze által készülhetett (4):