AZ ÓKORI RÓMA LEGNAGYOBB TENGERI CSATÁJA
 
(2024 május)
 
 ABSTRACT
A pun háborúk első nagy tengeri ütközete i. e. 256-ban volt. A rómaiak előtte nem volt tengeri flottájuk, i. e. 260-ban a rómaiak egy 120 három evezősoros vitorlásból álló flottát építettek, egy hajótörést szenvedett karthágói hajót másoltak le. Ecnomus- foki tengeri ütközetnek nevezik a történészek az első nagy tengeri csatát a punokkal. A római flotta fedélzetén összesen 140 000 ember tartózkodott: evezősök, egyéb legénység, katonák. Bár számos római hajót döfőorral összetörtek és elsüllyesztettek a karthágóiak, de néhány karthágói hajót is összetörtek. További karthágói hajókat is megronanták a rómaiak a csapóhídakon keresztül és elfoglalták. Hosszas küzdelem után a karthágói hajók elmenekültek. /  THE GREATEST NAVAL BATTLE OF ANCIENT ROME: The first major naval battle of the Punic Wars was fought in 256 BC. The Romans did not have a naval fleet before this time, in 260 BC the Romans built a fleet of 120 three rowed sailing ships, copying a shipwrecked Carthaginian ship. The first great naval battle with the Punic is known to historians as the naval battle of Cape Ecnomus. The Roman fleet had a total of 140 000 men on board: oarsmen, other crew and soldiers. Although many Roman ships were smashed and sunk with pikes, some Carthaginian ships were also smashed. More Carthaginian ships were boarded by the Romans with trap bridges and captured. After a long struggle, the Carthaginian tribe fled.
 
BEVEZETÉS
A 3. században Róma gyorsan terjeszkedett, sok háborút kezdeményezett*. I. e. 264-től Karthágó és Róma háborúzott, az első pun háborúnak nevezik az irodalomban. Karthágó a Földközi-tenger nyugati részének tengeri hatalma volt; Róma ezidőben egyesítette a Pó folyótól délre fekvő Itáliát. A háború közvetlen kiváltó oka a szicíliai Messana (a mai Messina) városának ellenőrzése, tágabb értelemben  Szirakúza, Szicília legerősebb városállamának ellenőrzése volt. A rómaiak meg akarták szerezni a gabonatermelő területek feletti ellenőrzést, a görög Szicília nagy részét ellenőrzésük alá vonták. A háború patthelyzetbe jutott, a karthágóiak védték a jól megerősített városaikat; ezek többnyire a tengerparton voltak, ezért el tudták ellátni és megerősíteni a kikötőket, anélkül hogy a rómaiak be tudtak volna avatkozni túlerőben lévő szárazföldi hadseregükkel. A háború súlypontja a tengerre helyeződött át, ahol a rómaiaknak kevés tapasztalatuk volt; nem volt flottájuk, a szövetségeseik által biztosított kis hajókra támaszkodhattak. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés. 
 
                    
TRIERESZ Olympias.1Újjáépített görög három evező soros a leggyorsabb gálya típusú hajó jól látszik a két darab segéd fenékgerenda 4
 
Olympias: újjáépített görög három evező soros, a leggyorsabb gálya típusú hajó.  
 
 
 
A 3 s probl
 
 
                                                                       Olympias: újjáépített görög három evező soros, a kerek ablakos alsó sorban szemből látszanak az evezők
 
A HAJÓK
A karthágói haditengerészet jellemző hadihajója a három evezősoros quinquereme volt, „ötevezős” volt a megnevezése, egy csoportban öt evezős ült, egy evezős a legalsó evezőnél (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Cape_Ecnomus). Egy oldalon 28x5 evezős evezett. A quinquereme nagy gálya volt, kb. 45 méter hosszú, kb. 5 méter  széles a vízszintjénél, az evezőszekrénye kinyúlt kb 3 méterrel a tenger fölé. Körülbelül 100 tonna volt a vízkiszorítása. rövid ideig több mint 12 km/ó -ás sebességre volt képes.  A quinquereme jobb volt, mint a mediterrán haditengerészet korábbi görög hajói, a trireme -k, különösen rossz időjárásban, hullámos vízen. A trireme modern másolata 15,7 km/h  sebességet ért el, és órákon át képes volt 7,4 km/h -es sebességgel haladni.
 
 
480px Trireme cut fr.svg
 
Az evezősök helyzetének ábrázolása, felül az evezőszekrény (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Cape_Ecnomus)
 
 
evezőszekrény A Mainzi Tengerészeti Múzeum képe 4
 
Evezőszekrény (A Mainzi Tengerészeti Múzeum képe)
 
 
 
 A triremenek168 evezője volt összesen. Az evezősöket teljes fedélzettel védték, ahol katonákat és katapultokat szállítottak. Az evezőládának jó volt a szellőzése, ami fontos tényező az evezősök állóképességének megőrzésében.
I. e. 264-ben a rómaiak egy 100 quinquereme-ből és 20 trireme-ből álló flottát építettek, egy hajótörést szenvedett karthágói quinquereme-t másoltak, ez volt az első római flotta. A rómaiak a karthágói hajóknál nehezebb hajókat építettek, kevésbé mozgékonyak voltak. Elterjedt hadihajó típus volt, egy quinquereme 300 fős legénységet szállított: 280 evezős és 20 fedélzeti legénység és tiszt volt a hajón, ezenkívül általában 40 katonája, ütközetben 120 katonája volt egy hajónak. A vitorlákat az ütközetekben nem használták, hátszélvitorlák voltak. A görögök még az árbócot is leszerelték a csatájban.
Az evezősök egységként történő evezésre nevelése, nem beszélve a bonyolultabb harci manőverek végrehajtásáról, hosszú és fáradságos kiképzést igényelt. A rómaiak kezdetben hátrányban voltak a tapasztaltabb karthágóiakkal szemben. A karthágói fölény ellensúlyozására a rómaiak bevezették a a csapóhidat (corvus), egy 1,2 méter széles és 11 méter hosszú hidat, amelynek alsó oldalán egy nehéz tüske található, amelyet arra terveztek, hogy ha lehajtják, akkor összekapcsolja az ellenséges hajóval a római hajót. Erőltették a szárazföldi harcot a rómaiak, abban jobbak voltak, de zord tengeri körülmények között a corvus használhatatlanná vált. Minden hadihajót kosokkal, döfőorrokkal szereltek (ramang, rostrumlat). Ezek a vízvonalon elhelyezett háromrétegű, 60 centiméter széles bronzpengék voltak, amelyek súlya elérhette a 270 kilogrammot. Viaszveszejtéses öntéssel gyártották a döfőorrokat. A pun háborúk előtti évszázadban az ütközés, a "rammolás" visszaszorult, mivel a nehezebb hajóknál hiányzott a szükséges sebesség és manőverezőképesség, és a masszív felépítésük csökkentette a döfőorr hatását. A corvus római kori adaptációja sikeres volt, azonban veszélyeztette a hajó manőverezőképességét. 
A Karthágóiak a Lipari-szigeteknél még győznek, de a csapóhíd (corvus) miatt nagy tengeri csatákban vereséget szenvedtek Mylae-nál i. e. 260-ban, és Sulcinál i. e. 257-ben is. a szicíliai Agrigentum meghódítása után a Római köztársaság a Lipari-szigetek mellett 17 hajót veszítettek. A lipari csatavesztés után egy fiatal konzul (Caius Gaius Duilius) flottájával a csata színhelyére hajózott (https://hu.wikipedia.org/wiki/Mylaei_csata). A karthágóiak a szokásos taktikájukat alkalmazták, az ellenség hajóoldalainak betörése volt a céljuk a döfőorros hadihajóikkal. A rómaiak használták a csapóhídakat (corvus), amihez a hajóikat ügyesen kellett kormányozniuk. Az evezőlapátos kormányokkal ez nem volt egyszerű feladat. A rómaiak taktikája meglepetést okozott, a csata elején 30 karthágói hajót foglaltak el, köztük a vezérhajót is. Hannibal Gisco, a karthágóiak vezére egy kis hajóval elmenekült a csata színhelyéről, a karthágóiak kivégezték.
 
A győzelmek és a szicíliai patthelyzet  arra késztette a rómaiakat, hogy  tengeri stratégiára összpontosítsanak, és tervet dolgozzanak ki az észak-afrikai karthágói szárazföld megszállására és fővárosuk, Karthágó fenyegetésére.
 
 
Római trereme
 
Római quinquereme dofőorral
A CSATA
Az Ecnomus-foki csatát (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Cape_Ecnomus) Szicília déli részén vívták i. e. 256-ban,  Karthágó és a Római Köztársaság flottái az első pun háború (i. e. 264-241) idején. A karthágói flottát Hanno és Hamilcar irányította; a római flottát az éves konzulok. A csata a rómaiak győzelmével  végződött.
A rómaiak 330 hadihajóból és ismeretlen számú szállítóhajóból álló flottája Ostiából, Róma kikötőjéből indult, és mintegy 26 000 válogatott légióst szállított. Azt tervezték, hogy átkelnek Afrikába, és megszállják a Karthágót, a mai Tunézia területén. A karthágóiak tisztában voltak a rómaiak szándékaival, és az összes rendelkezésre álló hadihajót, 350-et, Szicília déli partjainál vonultatták fel. Az összesen mintegy 680 hadihajó 290 000 fős legénységgel és légióssal a csata vitathatatlanul az ókori történelem legnagyobb csatája volt, és a harcosok számát tekintve valószínűleg a történelem legnagyobb tengeri csatája.
Amikor a flották találkoztak, a karthágóiak magukhoz ragadták a kezdeményezést, és a csata három különálló összecsapássá alakult, ahol a karthágóiak remélhették, hogy jobb tengerészeti képességeik miatt győznek majd. Hosszú és fáradságos harcokban a karthágóiak döntő vereséget szenvedtek, 30 elsüllyedt és 64 foglyul ejtett hajójukkal szemben a rómaiak 24 elsüllyedt hajójuk volt.
 
 
2.03punok csapohid
 
                                                                  A rómaiak csapóhídja (corvus) és működése (http://tortenelemcikkek.hu/node/387) 
 
A karthágói flotta i. e. 256 késő tavaszán Karthágóban gyülekezett, mielőtt Marsala-ba hajózott volna, amely a fő szicíliai bázisuk volt, hogy utánpótlást és  katonákat vezessenek fel. Csatlakoztak a flottához a Szicíliában lévő hajók, legalább 62 hajó. A karthágói flotta 350 hajóra növekedett, majdnem mindegyik quinquereme volt, amelyek parancsnoka a hat évvel korábban Agrigentumnál vereséget szenvedett Hanno volt.
A rómaiak nagyjából ugyanebben az időben gyülekeztek Ostiában, Róma kikötőjében. A római flotta 330 hadihajóból állt, amelyek többsége quinquereme volt. Ismeretlen számú szállítóeszköz kísérte őket, ezek többek között az inváziós csapat lovait szállították. A római flotta dél felé hajózott Olaszország partjain, Messanánál átkelt Szicíliába, majd délnyugatra hajózott, ahol Szicíliában találkoztak a római hadsereggel. 80 válogatott légiós szállt fel minden hadihajóra, hogy Afrikában partra szálljanak partra, és addig kiegészítsék a gályák katonáit. 
A római flotta fedélzetén összesen 140 000 ember tartózkodott: evezősök, egyéb legénység, katonák.  A karthágóiak száma pontosan kevésbé ismert, de Polübiosz 150 000-re becsülte, és a legtöbb modern történész támogatja ezt a számot. Ha ezek az adatok megközelítőleg helyesek, akkor az ecnomusi csata valószínűleg minden idők legnagyobb tengeri csatája az érintett harcosok számát tekintve. 
 
A rómaiak nyugatra hajóztak, és a Szicíliai-szoroson annak legkeskenyebb pontján akartak átkelni. Ez minimálisra csökkentené a flotta nyílt tengeren töltött idejét; a korabeli hajók, különösen a kevésbé tengerképes gályák, amikor csak lehetett, a partok mentén hajóztak. A karthágóiak tisztában voltak a római szándékokkal, és  előre látták az útjukat. Feltartóztatták a római flottát Heraclea Minoá-tól keletre. és a flották az Ecnomus-foknál találkoztak. A csata részletei:
 
 
580px Battle of Cape Ecnomus map.svg
                                                                                                                           (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Cape_Ecnomus)
 
A római flotta tömör alakzatban haladt végig a szicíliai partok mentén.  Négy, egyenlőtlen méretű században helyezték el őket. Az első két század  (I. és II.) mutatta az utat, lépcsőzetesen elrendezve, együtt alkotva egy éket. Közvetlenül mögöttük volt a harmadik század (III) haladt, vontatva a szállítóeszközöket. A negyedik (IV) egy vonalban volt, hátvéd volt. A karthágóiak kelet felé hajóztak, arra számítva, hogy találkozzanak a római flottával, három egyenlőtlen méretű osztagba szerveződtek, egyetlen sorban.
Amikor a két vezető római század a karthágói vonal közepére érkezett, a punok színlelt visszavonulást hajtottak végre valószínűleg fordított evezéssel, és a rómaiak üldözték őket. A szállítóeszközöket vontató római harmadik század lemaradt, és rés nyílt a két vezető és a két hátsó római század között. Mindkét karthágói szárny a két leghátsó századon haladt előre, megkerülve a római törzset, és megpróbáltak az oldalakról támadni, hogy elkerüljék a corvusokat. A karthágóiak megtámadták a szállítóeszközöket vontató római hadihajókat, a római harmadik századot. A rómaiak ledobták a vontató köteleket, hogy manőverezni tudjanak. A karthágóiak megtámadták a római flottáják hátulról, a negyediket; amelyet a szállítmányok akadályoztak. Miután elválasztották a római törzset a két leghátsó századtól, a karthágói második század hajói az üldöző rómaiak ellen fordultak. A csata így három különálló harcra részre szakadt, ami a karthágóiaknak kedvezett.  
 Az Ecnomus- csata (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Cape_Ecnomus) idején sem a római hajók sebessége, sem manőverező képessége, sem a legénységük képességei nem értek el a karthágóiak színvonalát. A karthágói haditengerészet méretének közelmúltbeli nagymértékű növekedése azt jelentette, hogy a legénységük kevés tapasztalattal rendelkezett. A szilárd építésű római hajók kevésbé voltak kitéve a döfőorros ütközéseknek. A harc formátlan verekedéssé vált, ahol a kiváló hajókezelés nem sokat számított. Amikor a rómaiak alkalmazhatták a csapóhídjaikat, a tapasztalt és erősen páncélozott légiósok fölénybe kerültek. 
 
roman trireme
 
 
 
A szállítmányokat vontató római harmadik század parancsnokai visszavonultak a partra, a karthágói első század hajói nem tudták elvágni őket a parttól. Odaérve a római harmadik osztag védekező pozícióba került: sekély vízben, a szárazföldtől elfordítva megálltak, így a karthágóiak csak nehezen tudták megtámadni az oldalukat, és szembe kellett nézniük a rómaiak csapóhídjaival, ha elölről támadtak. Ebben a harcban a rómaiak voltak a keményebbek. A leghátsó római századot a karthágóiak harmadik osztaga legyőzte. Végül a csata a két flottatörzs közötti harcban dőlt el – a római első és második század a karthágói második osztag ellen harcolt. Bár számos római hajót döfőorral összetörtek és elsüllyesztettek, néhány karthágói hajót is. További karthágói hajókra szálltak át a caspóhídakkal és fogtak el. Hosszas küzdelem után a karthágói törzs elmenekült. A római törzs hajói a konzulok jelzéseire reagálva megszakították az üldözést, és visszaeveztek, hogy segítsék a két hátsó századukat, és mentse a sodródó szállítmányokat. 
 
A rómaiak első százada megtámadta a karthágói első századot. Második százada támadást indított Hanno harmadik százada ellen. Hanno kivonult a karthágói harmadik század azon hajóival, amelyek képesek voltak kiszabadulni. A második római század ezután segítette a római első századot, az utolsó karthágói századot bekerítették. A karthágóiak ekkor szenvedték el legsúlyosabb veszteségeiket; 50 hajójuk, amelyek a parton rekedtek, és jelentős túlerőben voltak, megadták magukat. A karthágóiak döntő vereséget szenvedtek, 30 elsüllyesztett és 64 elsüllyedt hajót elveszítettek, a rómaiak pedig 24 elsüllyesztett hajót. A karthágóiak 30-40 ezer embert veszítettek, a többséget elfogták; A római áldozatok körülbelül 10 000-en haltak meg.
 
A CSATA UTÁN
A csata után a rómaiak partra szálltak Szicíliában a hajókat kijavítani, és a legénység pihentetése céljából. Az elfogott karthágói hajók döfőorrait Rómába küldték, hogy a fórum előadói emelvényét díszítsék, a mylaei csata után indult hagyomány szerint. A karthágói flotta visszavonúlt a hazai vizekre, ahol ismét harcra készült. Parancsnokai nem tudták megjósolni a rómaiak kikötőhelyét, a Bon-fok nyugati oldalán tartózkodtak, amikor a rómaiak sikeresen partra szálltak keleten Aspisnál (a mai Kelibia) és megostromolták a kikötőt.
Az 5500 karthágói katonát kivonták Szicíliából, hogy megerősítsék Afrikában a karthágói hadsereget. I. e. 255-ben a karthágóiak békét kértek. A római feltételek olyan keménynek bizonyultak, hogy a karthágóiak tovább harcoltak, és legyőzték a római seregét. A rómaiak flottát küldtek a túlélők evakuálására, a karthágóiak pedig ellenálltak. Az ebből eredő, az Afrikánál lévő Hermaeum-foknál vívott csatában a karthágóiak súlyos vereséget szenvedtek, 114 hajót vesztették el, fogságba kerültek. A római flottát viszont egy vihar pusztította el, miközben visszatértek Itáliába, 384 hajót és 100 000 embert veszítve el. Lehetséges, hogy a corvus jelenléte miatt a római hajók sokkal kevésbé voltak hajózhatóak; nincs feljegyzés arról, hogy e katasztrófa után használták őket.
A háború végül i. e. 241-ben az Aegates-szigeteki csatában aratott római győzelemmel ért véget, ami békemegállapodáshoz vezetett. Ezentúl Róma volt a vezető katonai hatalom a Földközi-tenger nyugati részén, és majd a Földközi-tenger egész térségében is. A háború alatt 1000 gálya építésével járó hatalmas erőfeszítés megalapozta Róma 600 évig tartó tengeri dominanciáját.
 
 
 
 
*

Rómaiak csatái az i. e. 3. században (Wikipedia):