Római kori mérnöki alkotások
(2025 augusztus)
BEVEZETÉS
A technikusok és mérnökök képzése a római korban tanoncként, inasként történt, a katonai képzés, a tapasztalat és a klasszikus szakmai oktatás keveréke volt. Tapasztalt építőmesterek, katonák, szakemberek tanoncaként. A legtöbb római mérnök autodidakta (önképző) volt, a munkája során tanult, kezdetben tapasztalt építőmesterek vagy építészek tanonca volt. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.
A nagyszabású projekteket, mint például az utakat, vízvezetékeket, épületeket a városokban, és az erődítményeket gyakran a római légiók építették, ami azt jelentette, hogy a katonák katonai kiképzés során mesterektől képzésben részesültek. A képzett munkások, mint például a kőművesek, ácsok és földmérők, generációkon át adták tovább a technikákat, a polgári életben családokon belül vagy céhszerű műhelyekben.
Vitruvius római építész és mérnök írta a De Architectura című alapművet, amelyben felvázolta a mérnökök tantervét a korban. Vitruvius szerint egy mérnöknek a következőket kell tanulnia:
Geometriát és aritmetikát mérésekhez és számításokhoz
Rajzolást tervezéshez
Történelmet és filozófiát az ítélőképesség és az etika fejlesztéséhez
Orvostudományt az éghajlat és az egészség megértéséhez a várostervezésben
Zenét és csillagászatot az akusztikához és a csillagok égi együttállásához.
De nem voltak intézmények, iskolák, nem voltak olyan hivatalos műszaki egyetemek, főiskolák és képesítések sem, mint ma. A "mérnökök" látogatták a könyvtárakat, feljegyzéseket írtak a munkáikról, különösen a gazdag háztartásokban vagy a császárok által rendelt építkezésekkel kapcsolatban. A magasan képzett mérnökök hiánya a történelmi feljegyzésekből kiderül, például ifjabb Plinius nehezen talált képzett mérnököt egy csatornaépítéshez Bithyniában.
Tervezési gyakorlatban a római mérnökök nem használtak olyan módszereket, mint a feszültségelemzés vagy a biztonsági tényezők, hanem empirikus ismeretekre, tanult, örükölt, ma szabványosítottnak nevezett építési technikákat, és tartós anyagokat használtak, mint pl. a pozzolánnal (habkő) kevert beton. Jó mérnökök voltak, ami szerkezeteik hosszú élettartamában is megmutatkozik – sok római út, vízvezeték, némelyik épület és híd ma is áll, de sok módszert megújítottak, kitaláltak, ami -sikertelen- próbálkozások nélkül nem lehetséges.
Épületek, városok, utak, hidak, erődhálózat, vízvezetékek, víztározók, vízkerék, fürdők
A római mérnökök kivételes képességekkel rendelkeztek az építészet és a mérnöki tudományok terén, aminek köszönhetően tervezett városokat hoztak létre, mint például utakat, vízvezetékeket, hidakat és épületeket (https://liked.hu/old/erdekes/okori-romai-mernoki-vivmanyok/). A meghódított területeken sok új várost építettek, ahová gyakran a veterán katonáikat telepítették le. Minden rómaiak épített városban volt fórum, középületek és templomok, négyzetes úthálózat, fürdők, görög színház és római amfiteátrum (tengeri csatákat is rendeztek, valódi hajókkal), lóversenypálya (cirkusznak nevezték). Róma terjeszkedése és infrastruktúrája nagyrészt a légióinak köszönhető. A római mérnökök munkájának nyomai a mai Magyarország területén is fellelhetőek, különösen Aquincumban (a mai Óbuda), ahol a római kori település maradványai, köztük vízvezetékek, csatornák, épületek és utak, tanúskodnak a mérnöki tudásukról.
A római mérnökök legfontosabb eredményei közé tartozik:
Úthálózat, járda: híres római utak, mint például a Via Appia, alapot biztosítottak a birodalom közlekedéséhez és kereskedelméhez.
Vízvezetékek: az aquaductusok (vízvezetékek) szállították a forrásvizet a városokba, biztosítva a lakosság és a fürdők vízellátását.
Hidak: a római mérnökök építették a hidakat, lehetővé téve a folyókon és más akadályokon az átkelést, a víz átvezetését a völgyeken, ami hozzájárult a közlekedés és a kereskedelem fejlődéséhez.
Épületek: a római építészet mennyiségileg és minőségileg is ugrás az építészet történetében, a görög épületek másolásával, továbbfejlesztésével kezdődött. Nagyszabású épületeket, például amfiteátrumokat, fürdőket és templomokat emeltek. A betonkupola és a beton tengeri moló a ramaiak találmánya.
Padlófűtést, falfűtést (nem használtak kéményt) a rómaiak találták ki, fejlett padlófűtési rendszereket alkalmaztak a fürdőikben. A sokemeletes bérházak szobáit parazsas serpenyőkkel melegítették télen, a víz legfeljebb az első emeletig volt bevezetve, és fizetni kellett érte, a csőátmérő függvényében.
Vízvezetékek: az aquaductusok (vízvezetékek) szállították a forrásvizet a városokba, biztosítva a lakosság és a fürdők vízellátását.
Hidak: a római mérnökök építették a hidakat, lehetővé téve a folyókon és más akadályokon az átkelést, a víz átvezetését a völgyeken, ami hozzájárult a közlekedés és a kereskedelem fejlődéséhez.
Épületek: a római építészet mennyiségileg és minőségileg is ugrás az építészet történetében, a görög épületek másolásával, továbbfejlesztésével kezdődött. Nagyszabású épületeket, például amfiteátrumokat, fürdőket és templomokat emeltek. A betonkupola és a beton tengeri moló a ramaiak találmánya.
Padlófűtést, falfűtést (nem használtak kéményt) a rómaiak találták ki, fejlett padlófűtési rendszereket alkalmaztak a fürdőikben. A sokemeletes bérházak szobáit parazsas serpenyőkkel melegítették télen, a víz legfeljebb az első emeletig volt bevezetve, és fizetni kellett érte, a csőátmérő függvényében.
Víztározók: nagyméretű fedett (pl. a Nápolyi-öböl, Isztambul) ma is működő ivóvíz tározókat építettek, a nyitottakat gátak emelésével alakították ki.
A római mérnökök a tudást a birodalom egész területén alkalmazták, elterjesztették a Róma civilizációt a Mediterráneumban. Sok dologban az ókori rómaiak nagyon jók voltak, de néhányban nem. Az elvont tudományokban vagy az irodalmi művekben a bevándorló és a görög szomszédaik beárnyékolták őket, pl. a geometriában a görögök jobbak voltak, de a hajóhíddal, a csatornahálózattal, a fegyverekkel, az utakkal vagy a beton készítésével kapcsolatban az ókori rómaiak eredményesebbek voltak.
Római beton kupola
Nagy boltíveket, óriási átriumokat (latin szó) építettek. Marcus Vipsanius Agrippa, Augustus római császár harcostársa, barátja és rokona építkezésekbe kezdett a Mars-mező szélén, a tulajdonában lévő területen. Építtetett egy fürdőkomplexumot, egy kisebb bazilikát Neptun tiszteletére, majd harmadik konzulsága idején, i. e. 27-ben, egy templomot, ami a Pantheon elődje volt. A kutatók szerint a Pantheon és Neptun bazilikája a nyilvános fürdőtől eltérően Agrippa magánjellegű építményei lehettek, és a Pantheon helyén álló eredeti templomot Mars istennek szentelték.
a
A Pantheon belső képe (Wikipedia)
A Pantheon kilenc méter átmérőjű kör alakú tetőnyílása, betonkupolája (Wikipedia)
A Pantheon egy régi metszeten (https://mariamilani.com/wp-content/uploads/2017/09/Ancient_Rome_pantheon_lrg.jpg)
A Pantheon szerkezete
(Marcus Vipsanius Agrippa, Augustus római császár harcostársa építette, https://www.museoomero.it/en/opere/the-pantheon/)
Beton molók építése:
Az építőanyagok innovációjának csúcsa a római beton mész, homok és vulkáni hamu (tajtékkő, pozzolán a Nápolyi-öbölből) keveréke, melynek az előnye nemcsak az volt, hogy formába önthető kő, de sokkal erősebb, olcsóbb és tűzállóbb is volt, mint a korábban használt anyagok, és még tengerálló is volt.
A betonzsalúzás módszerei:
- a tenger aljazatába vert deszkákból alakították ki, majd palánkokkal erősítették meg, vagy először a gerendákat verték le, majd a deszkákat rögzítették hozzájuk (Vitruviánus zsaluzat, https://web.uvic.ca/~jpoleson/ROMACONS/Caesarea2005.htm, a módszert már Vitruvius De Architectura című műve említi i. e. 25 körül,
- a tenger aljazatába vert deszkákból alakították ki, majd palánkokkal erősítették meg, vagy először a gerendákat verték le, majd a deszkákat rögzítették hozzájuk (Vitruviánus zsaluzat, https://web.uvic.ca/~jpoleson/ROMACONS/Caesarea2005.htm, a módszert már Vitruvius De Architectura című műve említi i. e. 25 körül,
- a második módszer nagy, dupla falú üreges dobozból (kb. 11x15x4 m) állt, amelyet a parton építettek és vontattak a helyére, és a két fal közötti teret töltötték ki betonnal, és a zsaluzat lesüllyedt,
- a harmadik módszer a másodiknak egy változata volt. Palánkokból építettek uszályokat, amelyeket egymáshoz erősítettek csapokkal a parton, és a helyükre vontatták, majd és betonnal töltötték meg.
- a harmadik módszer a másodiknak egy változata volt. Palánkokból építettek uszályokat, amelyeket egymáshoz erősítettek csapokkal a parton, és a helyükre vontatták, majd és betonnal töltötték meg.
Cesarea kikötő szerkezete:
Cesarea kikötő mai szerkezete felülnézetből. A nagy (Outer harbor) kikötő víz alatt van (https://segulamag.com/en/articles/%D7%9C%D7%90%D7%9F-%D7%A0%D7%A2%D7%9C%D7%9D-%D7%94%D7%A0%D7%9E%D7%9C-%D7%94%D7%A7%D7%99%D7%A1%D7%A8%D7%99/)
Egy római vízvezeték, középen Augustus temploma látható, jobb oldalon a lóverseny pálya.
A kikötő 28 m széles bejárata a kép bal alsó sarkában a világítótoronynál volt. A mólókra falat és bástyákat építettek
Caesarea ma (https://hu.wikipedia.org/wiki/Caesarea_Maritima)
Caesarea (https://www.ancientportsantiques.com/a-few-ports/caesarea-maritima/) az egyik legnagyobb, 300 hajónak alkalmas ókori római, ma romos kikötő. Kb. 700 méteres mólója volt. Agrippa tengerészeti támaszpontjának, a Portus Iulius-nak a másolata, amely a Pozzuoli közelében a Nápolyi-öbölben volt. Caesarea a kor legfejlettebb római építési technikájával épült, betonból.
A mai beton nem áll ellen a tengervíznek, a római betont vulkáni kővel készítették. A római beton egyedi tulajdonsága, hogy idővel a szilárdsága nő, amikor a hajszálrepedésekbe bejut a víz. A kikötőben beton hullámtörő mólókat, a mólók védelmére pedig nagy kavicsokból hullámtörőket süllyesztették le. Helyi jelenség, hogy nagyon erős a hullámzás, különösen a jellemző, déli széliránynál. A mólók építésekor nagy, fából készült keszonokat töltöttek meg pozzolana-ból és mészből készített cementtel, továbbá kővel és törmelékkel, s ezeket eltervezett helyeken engedték le az aljzatra, 3,5-4 méter mélyre. A zsaluzatokat*** a vízen vontatták a helyeikre. A pozzolana a Nápolyi-öbölben található vulkánkitörésből származott, vulkáni hamu, habkő, más néven horzsakő, tajtékkő, az utóbbi a fajsúlya kisebb mint a vízé, de a porozitása 50% körüli, porrá törve a sűrűsége már több mint 1.5 tonna/m 3. (Kovasavas vagy kovasavas-alumíniumos anyag, amely víz jelenlétében, szobahőmérsékleten a kalcium-hidroxiddal reagál.)
A kikötőt már a hajók tárolására építették, korábban csak építették a hajókat a kikötőkben, sólyákon, továbbá az áruk tárolására raktárak, főleg gabonaraktárak készültek, kisebbek olaj, garum (halpaszta) és bor tárolására. A hajókat homokos partokra futtatva máshol tárolták. A szokás eredete, hogy éjszaka nem hajóztak, ezért olyan hajókat építettek, amelyeket éjszakára bárhol a partra tudtak vontatni, futtatni. A rómaiak voltak az elsők, akik a hajóik stabilizálására ballasztot, köveket raktak a hajóik aljára. A Caesarea kikötőnél, a nyílt tengeren a búvárok megtalálták a hajóballasztok kiürítésének szokásos helyét, s az itt talált ballasztok (kerámia, mészkő, gránit, vulkanikus kőzet stb.) többsége az i. u. 4–5. századból származik.
A kikötő három területe:
Belső kikötő, egy kis keleti medence, ma a szárazföldön. Stratonos Pyrgos az elzárható kikötő valószínűsíthető helye.
Középső kikötő, vagy a középső medence, sólyákkal, hajótárolókkal ("Neorion") és öblítőcsatornákkal ("FC"): A keresztes lovagok is használták, és egy részét még ma is használják, a déli hullámtörőtől északra menedéket nyújt kis hajóknak.
Külső kikötő, nyugati medence, főmedence, mára víz alá került. 30-50 m széles (talán lánccal zárható) bejárattal és valószínűsíthető világítótoronnyal ("Drusion"). a kikötő építésének történetét elég pontosan ismerjük Josephus Flavius írásaiból.
Középső kikötő, vagy a középső medence, sólyákkal, hajótárolókkal ("Neorion") és öblítőcsatornákkal ("FC"): A keresztes lovagok is használták, és egy részét még ma is használják, a déli hullámtörőtől északra menedéket nyújt kis hajóknak.
Külső kikötő, nyugati medence, főmedence, mára víz alá került. 30-50 m széles (talán lánccal zárható) bejárattal és valószínűsíthető világítótoronnyal ("Drusion"). a kikötő építésének történetét elég pontosan ismerjük Josephus Flavius írásaiból.
Az íves mólók csökkentették a hullámok káros hatását. Josephus a kikötőt „kör alakú kikötőként” írja le (Antiquities, 15.9.6). A két móló közül a mintegy 16 hektár (40 hold) vízfelületet befogadó déli kar 300 méterre nyugat felé nyúlt ki a tengerbe, miközben 500 métert észak felé kanyarodott. A déli ív alapozásához a bejáratnál tömör kvarcos homokkő tömböket is használtak, míg az északi ívet beton tömböket. Az északi hullámtörő 300 métert nyúlt nyugatra. A két kar a kikötő északnyugati, 28 méter széles bejáratánál végződött.
A hullámtörők, molók kettős védelmet építettek az erős hullámverés ellen, a beton mólókat szabálytalan kövekből rakott gátakkal védték. A külső hullámtörőt a hullámtörő E-vel jelölt területén, a belső rakpartot pedig a nyugati hullámtörő északi részén lévő C területen ásták ki (lásd a kikötő alaprajzait). A keresztmetszet a teljes nyugati és déli hullámtörő szerkezet rekonstrukciója (MSL: jelenlegi átlagos tengerszínt):
A kikötő hullámtörő gátjának keresztmetszete (https://www.ancientportsantiques.com/a-few-ports/caesarea-maritima/)
Minden méret a függőleges szint a jelenlegi átlagos tengerszintre vonatkozik, a római kor óta a teljes külső kikötő süllyedése 5-6 métert tesz ki. A külső kikötőben több helyen is a jelenlegi tengerszint alatti 8,5 m-es mélységben találták meg az ősi tengerfeneket, a belső rakpartfal teteje pedig - 6 m körül van. (Feltettük, hogy a tengerszintváltozás a római kor óta legfeljebb 0,5 m volt.)
A nyugati hullámtörő középvonala ("gerincvonala") nagy betontömbökből állt. (4,7 x 3,6 m-es és 1,7 m magas tömbökből.) Az E-vel jelölt terület közelében. Az A-B és a C terület között 165 m-es távolságban is találhatóak beton tömbök. A tömbök egymástól egytől néhány méterre helyezkedtek el, közöttük és két oldalukon törmeléket helyeztek el. A gerincvonal és a rakpartfal közötti területet homokkal töltötték fel, és nagyméretű kőlapokkal (1,8 x 0,7 x 0,6 m) fedték be.
Fantáziakép a betontömbök építéséről (https://web.uvic.ca/~jpoleson/ROMACONS/Caesarea2005.htm)
Háborús gépek
Sok más technológiához hasonlóan a római ostromfegyvereket a görögökről másolták kezdetben, aztán a rómaiak továbbfejlesztették, tökéletesítették és nagyobbakat építettek. A rómaiak hajítógépei 450 méteres távolságra is képesek voltak lövedékeket juttatni, a szerkezetek nagyon könnyűek és pontosak voltak, ezért könnyen lehetett szállítani a hadigépeiket. A rómaiak által fejlesztett katapultok képesek voltak a várvédő falak rombolására, vagy hogy a töltött gyúlékony agyaggolyók segítségével felgyújtsák az ellenség védőfalait.
Ballista katapult http://members.multimania.nl/onager/ballista.html
Onager katapult (4)
Szászeríj katapult (4)
Onager katapult (4)
Onager katapult (4)
Érdekesség a festékekkel kapcsolatban: Kleopátra egyiptomi fáraónő és Marcus Antonius lányát Augustus császár felnevelte, és férjhez adta (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kleop%C3%A1tra_Szel%C3%A9n%C3%A9) a numidiai és mauretaniai királyhoz. A leány azzal lendítette fel országa gazdaságát, ami valódi gazdasági csoda volt a korban, hogy az É-Afrikai ország tengerpartján a bíborfestékhez szükséges kagylókat tenyésztett iparszerűen, a kagylókból bíborfestéket gyártott Róma számára. A másik nevezetes római kori festék az egyiptomi kék volt, ami egy évezredre elveszett, és a rómaiak rájöttek a receptjére*.
Római Birodalam útjai
"A Római Birodalom rendkívüli nagysága mindenekelőtt három dologban nyilvánul meg: a vízvezetékekben, a burkolt utakban és a csatornák, lefolyók építésében." (Halikarnasszoszi Dionysius, az ókori Róma. 3.67.5)
A római utak egy része még ma is használatban van. A legjobb római utakat szakaszosan építették: a munkások először 1 méter mély árkot ástak a tervezett út mentén. Ezután széles és nehéz kőtömböket fektettek az aljára, amit föld- vagy kavicsréteggel borítottak, hogy biztosítsák a vízelvezetést. Végül következett a felső réteg, amikhez laposra csiszolt köveket használtak, ügyelve arra, hogy közöttük elegendő rés legyen ahhoz, hogy elvezesse a vizet. Nem meglepő tehát, hogy az ókori rómaiak 1 méter vastag útjai még több ezer évvel később is állnak. A Római Birodalom mérnökei ragaszkodtak az egyenes utakhoz, ezért igyekeztek leküzdeni minden útjukba kerülő akadályt, nem pedig megkerülni. Ha egy erdővel találták szemben magukat, akkor egyszerűen kivágták az erdőt, ha pedig mocsárral, akkor lecsapolták. Sok munkaerőre volt szükség, de a rabszolgáknak köszönhetően az időszámításunk után 200-ig több mint 85 ezer kilométernyi főút szelte át a Római Birodalmat.
Az útárokba homokba terméskő alapot raktak le, erre zúzott és kavicsrétegek kerültek, és erre jött a burkolat, és a szegélykövek.
A római úthálózatot úgy i. e. 500 -tól építették, létfontosságú volt a hódítások és a kereskedelem számára. A Via Gabianá-t i. e. 500-ban említik; a Via Latina-t i. e. 490 körül; a Via Nomentana (más néven "Via Ficulensis"), i. e. 449-ben olvasható; a Via Labicana i. e. 421-ben; és a Via Salaria i. e. 361-ben. Az úthálózat a rómaiak egyik legmaradandóbb hagyatéka a vízvezeték hálózat mellett. Rómából 29 nagy katonai országút indult, a Birodalom 113 tartományát 372 nagy út kötötte össze. Több mint 400 000 kilométernyi (250 000 mérföld) útból állt, amelyből több mint 80 500 kilométer (50 000 mérföld) volt kőburkolatú. Csak Galliában állítólag nem kevesebb, mint 21 000 kilométer (13 000 mérföld) épített út volt, Nagy-Britanniában pedig legalább 4 000 kilométer (2500 mérföld).
A tizenkét táblás törvények, amelyeket i. e. 450-re datálnak, megkövetelték, hogy minden egyenes közút (latinul via) legyen 8 római láb (körülbelül 2,37 m) széles legyen, és kétszer ennyi széles, ahol ívelt. Valószínűleg ezek minimális szélességek voltak, a Köztársaság idején a vidéki régiókban már a 12 római láb körüli szélesség volt az általános a közutakon, lehetővé téve két szabványos (4 láb) szélességű szekér elhaladását anélkül, hogy a gyalogosforgalmat zavarták volna. A tényleges gyakorlat néha némileg eltért a szabványtól.
A tizenkét táblás törvények megparancsolták a rómaiaknak, hogy építsenek közutakat, és megadták az útépítőknek a jogot, hogy magánterületen haladjanak át, ahol az út építése megkívánta. Célkitűzéssé vált a gyakori javítást nem igénylő utak építése, a lehető legegyenesebb utak megépítése, és a lehető legrövidebb utak megépítése az anyagtakarékosság érdekében. A római jog és a hagyomány egyes esetek kivételével megtiltotta a városi területeken a járművek használatát. Házas nők és üzleti életben eljáró kormánytisztviselők lovagolhattak az utakon. A Lex Julia Municipalis korlátozta a kereskedelmi szekerek éjszakai mozgását a városban a falakon belül, és a falakon kívül egy mérföldön belül, Julius Caesar kitiltotta szekereket Rómából, a városkapuknál nagy torlódásokat okozva a bérszekereseknek.
A római utaknak több fajtája volt, a kis helyi utaktól a városok, nagyobb városok és katonai bázisok összekötésére épített széles, hosszú távú országutakig. A hódításokat követően a rómaiak városaikat és katonai bázisaikat összekötötték a Birodalomon átnyúló, tervezett úthálózattal, országutakkal. Az utak, esetleg még a római neveiken, gyakran még ma is használatosak. Az utca szó (a strata szóból, jelentése út) azon kevés latin szavak egyike, amelyek a római kor óta folyamatosan használatban vannak más országokban is.
A főutak közköltségen épített és karbantartott közutak voltak, amelyek talaját az állam birtokolta. A főutak a tengerhez, egy városhoz, egy (nyáron nem kiszáradó) folyóhoz, vagy egy másik közúthoz vezettek. A szomszédos földtulajdonosoknak azonban fix hozzájárulást kellett fizetni. A második kategóriába tartoztak azok a magán- és országutak, amelyeket eredetileg magánszemélyek építettek, vagy akiknek a földjén áthaladt az út, és akiknek joguk volt ezeket közhasználatra átadni, továbbá azok az utak, amelyek a köz- vagy főutakról egyes birtokokhoz vagy településekhez vezettek. A via -ból elágazó mellék utak, viae rusticae, másodlagos utak kötötték össze a via-val. Mind a fő-, mind a másodlagos utak lehettek burkoltak vagy kavicsosak.
Az utakat első sorban a katonaság, de a polgári forgalom is használta, pl. a Birodalmi Postaszolgálat: a legtöbb villa és kisváros az úthálózat mentén alakult ki, az utak a nagyvárosokat kötötték össze, sokszor a folyók mentén haladtak. A városok feladata volt az utak karbantartása és a cursus publicus, a birodalmi hírközlési postaszolgálat fenntartása, ami a fogadók, istállók és postaházak rendszere volt, lovakkal, öszvérekkel és kocsikkal együtt, amelyeket állami költségen tartottak fenn, a birodalmi tisztviselők használatára, hogy a lehető leggyorsabban és hatékonyabban utazhassanak át a birodalmon. A cursus publicus a neve ellenére nem közhasználatra szolgált, magánszemélyek csak külön engedéllyel használhatták.
Augustus császár a városi közigazgatás újjászervezésekor Rómában és környékén a közművek, utcák és vízvezetékek karbantartására új hivatalokat hozott létre.
Via Appia (https://en.wikipedia.org/wiki/Roman_roads)
A hivatalos és civil utazók menleveleket és egyéb iratokat vihettek magukkal, akár tintával, akár viaszba írva kis fatáblákon. A menlevelek az utazás biztonságát szolgálták. Az írástudás valószínűleg városi és katonai körökben volt a legmagasabb. Bizonytalan, hogy a kisvárosokban és vidéken élők milyen mértékben voltak írástudók. Pl. a Hadrianus-falon lévő vindolandai írótáblák és az átoktáblák, fémtáblák, amelyekre az egyének üzeneteket írtak az isteneknek, arra utalnak, hogy a latin nyelvű írástudás általános volt a Birodalomban.
A római útépítést egyenes vonalvezetés és az alapos kivitel jellemezte. Az utak évezredes fennmaradásukat a mély alapozásnak köszönhetik (https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3mai_%C3%BAt%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9s).
Egy pompeji utca keresztmetszete (https://en.wikipedia.org/wiki/Roman_roads)
1 föld; 2 terméskő, 3 Zúzott kő; 4 kavicsréteg, 5 Homokos kavics, vagy terméskő; 6, 7 Szegélykövek
Az alapozott utak ismertét az etruszkoktól és talán a karthagóiaktól örökölték, és maguk alakították ki. Az alapozás legalább 1 méter mély volt, legfeljebb a fagyhatárig ért le. A terméskő alap (statumen) 30 cm vastagságú lapos kövekből álló réteg volt, ezt fedte az ökölnyi kövekből készült réteg, ami 25 cm vastagságú volt. Felette kisebb kavicsokból álló nucleus (25 cm) helyezkedett el. Valamennyi réteget mészhabarcsba ágyazták. A legfelső réteg homokos kavics vagy ritkán terméskő volt (20 cm). A kötőanyagul használt mész, és az építkezéshez más anyagok mindig helyben található anyagok voltak. I. e. 20 körül Róma utcáit kovakővel kövezték ki, a városon kívüli utakat kaviccsal borították, az utak oldalain megemelt gyalogutakat lakaítottak ki. Az utakat először kaviccsal borították, később kővel burkolták. Az utak vízelvezetését megtervezték, még vihar idején is járhatóak voltak. Például a Savárián átvezető utat sághegyi bazaltkővel burkolták.
Nagy szennyvíz gyűjtő csatorna az ókori Rómában
A Római Birodalom egyik legnagyobb vívmánya a csatornarendszer volt. Csak a Birodalom bukása után másfél ezer évvel kísérleteztek újra hasonlóval. A rómaiak által cloacas-nak hívott rendszerek (https://en.wikipedia.org/wiki/Cloaca_Maxima) eredetileg a római mocsarak lecsapolására épített csatornák voltak, de idővel rájöttek, hogy a városokban csatornáknak nagy hasznát tudják venni. Az elvezetett szennyvizet közvetlenül a folyókba öntötték, mindenféle tisztítás nélkül, ezért előbb-utóbb baj lett. A folyókat használták nemcsak mosakodásra, de ivóvízként is.
A római csatornarendszerek legfontosabb és legérdekesebb a zárt csatornarendszer volt ( Angliában építettek ismét zárt rendstert az 1700-as években, Londonban), megvédve ezzel a városlakókat a kellemetlen szagoktól és betegségektől. Bonyolult és összetett rendszerek voltak, ahogy azt a híres író, Caius Plinius Secundus is megjegyezte: ,,a római csatornarendszer grandiózusabb volt, mint az egyiptomi piramisok, vagyis az emberiség vívmányainak emlékműve."
Cloaca Maxima (https://en.wikipedia.org/wiki/Cloaca_Maxima)
Padlófűtés a fürdőkben
Az épületek hőmérséklete hasonló a ma is használatos padlófűtések felépítésével: az üreges agyagoszlopok tartotta padlón keresztül egy másik helyiség kazánjának forró levegőjét vezették a falakba. Mivel akkoriban a fatűzön kívül nem létezett más hőforrás, ezért bár meleg lett a házakban, nem volt éppen zökkenőmentes: az épületek sokszor felgyulladtak, míg máskor a szivárgó füst miatt fulladtak meg a házakban élő emberek
Caracalla termái, makett (https://www.hetedhetorszag.hu/olaszorszag/caracalla-termai-terme-di-caracalla)
A légfűtés-rendszer kialakulását Itália területén a fürdőkultúra és az itáliai tél hidege tette szükségessé. A fűtött helyiség 60-80 cm magas oszlopokon állt. (https://romaikor.hu/romai_epiteszet/romai_epiteszeti_technologiak/futesi_rendszerek/cikk/a_modern_kozponti_futes). A fűtést az épületen kívüli kisméretű szobából végezték: az égéstermék az oszlopok között haladt az épület másik oldalára, esetleg a falakban függőlegesen, és végül a falból a szabadba távozott.
Római padlófűtés (https://hu.wikipedia.org/wiki/Hypocaustum)
A kéményt nem ismerték. A rendszert „hypokaustumlat” fűtésnek nevezték, a padló alatt csatornákban vezették a füstöt, és a padló szintjén, a falakban alakítottak ki füstjáratokat. A hypocaustum-otlat (a padlóba épített meleglevegő-fűtés, fűtőkamra) C. Sergius Orata római lovag találta fel az i. e. 1. században. A helyiség kőpadlóját közfürdőnél 120 cm magas, téglákból vagy kőből készült oszlopok tartották. A téglaoszlopok lehettek négyszögletesek vagy gömbölyűek. Az oszlopokra helyezett kőpadlót lebegőpadló-nak nevezik. A lebegőpadló kőlapjaira vastag terrazzo, -ami márványdarabokból készül mozaikszerű kőpadló-, réteget hordtak fel, légmentesen zárt. A falakra üreges fali téglaburkolást helyeztek, az üregrendszer továbbította a szobák falain keresztül a belső légtérbe a meleget. A lebegőpadló egyenletesen melegített, de az építése bonyolult volt, ezért később már csak fűtőcsatornákat építettek, melyeket átkötő nyílásokkal a szomszédos szobákba is átvezettek. A csatornák elhelyezése annak megfelelően történt, hogy milyen irányban lehetett elhelyezni a huzatot biztosító felső szellőző-nyílásokat.
Római fűtőrendszer (https://www.english-heritage.org.uk/visit/places/lullingstone-roman-villa/school-visits/discovery-visits/)
Vannak olyan épületek, ahol csak fűtőcsatornákat alkalmaztak. Előfurdult, hogy az épületen belülről, a konyhából fűtötték a fűtőcsatornákat. A rómaiak nem ismerték a kéményt. A (fa- és fal-) fűtést külön helységbe, a fördő külső falára telepítették.
A füst kürtőjét úgy alakították ki a falon, hogy az eső ne eshessen bele. Korábban a barlangok tetején egy tetőlyuk volt a kémény őse, ma is a nem civilizált területeken. A megszerzett tüzet hagyományosan őrizték a Vesta szűzek templomában, a Forumon. Az első primitív lakótornyok (insulák, https://hu.wikipedia.org/wiki/Insula_(%C3%A9p%C3%Bclet) földszintjét állattartásra használták, télen az állatok melegítették a felettük lévő szintet, a városokban üzletek voltak az insulákban a földszinten. A fűtés egyik módja serpenyőkben tartott parázs volt. Az emeleten építettek nyitott tűzteret először, majd kialakult a falra épített kemence, amelynek sátorkéménye részben fűtötte a második emelet szobáit is. A sátorkémények a lakótérben alakultak ki, a fal másik oldalára vezették a füstöt, esetleg fűtőcsatornákon keresztül. A főzés-sütés céljára szolgáltak a konyhák, amelyeket a lakótér mellé, elkülönített terembe építettek. Általánosan használták a parázstartó serpenyőt az emeleteken fűtésére. A sok tűzeset miatt néha egész városrészek égtek le. A falépcsőből épített lépcsőházakat függőlegesen építették, melyek elősegítették a tűz terjedését.
Római emeletes bérházakat parazsas serpenyőkkel fűtötték
(insula, nem voltak kémények, https://hu.wikipedia.org/wiki/Insula_(%C3%A9p%C3%Bclet)
A nagy közfürdők a padlófűtés, a hypocaustumok nélkül elképzelhetetlenek voltak. A birodalom északi provinciáiban a lakóházakban fűtöttek, fűtőcsatornákkal biztosították a meleget. A hypocaustumlat a provinciákban, mind a városokban, mind a villákban is gyakori volt. A fűtés nem jelentett luxust a tartományok lakóinak. De az emeleti bérlakásokban a központi fűtést nem lehetett megoldani. Az emeleti lakásokban -éppúgy, mint a hypocaustum feltalálása előtt a domusokban és villákban-, hordozható parázstartó serpenyőkben (caminuslat) és később hordozható vas- vagy bronzkályhákban (fornaceslat) faszenet égettek. A vidéki házakban a tapasztott kemencéket (focuslat) is építettek. Vas vagy bronz sütőlapokkal, kályhákkal öntött, hengeres tartályokban vizet melegítettek, mint a modern század eleji fürdőszobakályhákban.
Római fürdő keresztmetszeti képe, a mozaikszerű oszlopsorok a kőpadozatokat tartották, és a padozat alá melegített levegős fűtést építettek (http://archiv.magyarmuzeumok.hu/latogato/2857_igy_wellnesseztek_az_okorban)
A nagy fürdőkben márvánnyal és mozaikokkal borították a padlót. A stukkókkal bevont falakon fákat, madarakat és volt ahol pásztorokat ábrázoló freskók voltak. A belső kupolákat égszínkék festék, aranycsillagok és égi képek díszítették. Szobrok és szökőkutak díszítették a külső és belső tereket (https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_Roman_bathing). A legtöbb fürdőben volt egy apodyteriumlat - egy helyiség közvetlenül a bejáratnál-, ahol a fürdőző a ruháit tárolta. Gyakran ez volt az első helyiség, ahová a fürdőbe látogató belépett. Ezután a fürdőző a tepidáriumbalat (száraz gőz, meleg helyiség), majd a caldáriumbalat (még melegebb helyiség) ment, a nedves gőzfürdőbe, végül pedig a frigidáriumbalat (hideg helyiség), itt volt a hideg vizű medence. A meleg helységeket az üreges padló alatti tűzhely fűtötte, hidegvizes medencék is voltak, amelyeket a fürdőző hűsítésre használhatott. Az izzasztó- és/vagy merülőfürdőkben és a hűvösebb tepidáriumban folyt a társasági élet. Itt történt az olajos masszázs és a strigilnek nevezett fémeszköz használata (https://magazin.belfoldipihenes.hu/tepidarium-caldarium-frigidarium-ha-nem-birod-szaunat/), ami az izzadság vagy az olaj lekaparására szolgált. Egyes fürdőkben volt száraz pihenőhelyiség is (https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_Roman_bathing).
Római fürdő belülről, fantáziakép
Diocletianus termái (https://hu.wikipedia.org/wiki/Diocletianus_term%C3%A1i) az ókori Róma városának és egyben a Római Birodalomnak a legnagyobb közfürdője volt. Mintegy 13 hektár területen nyolc év alatt, 298 és 306 között épült Róma hét dombja közül a legkisebbnek az északkeleti platóján. Nagyságra területileg körülbelül megfelelt Caracalla termáinak, de belső kiépítettsége, épületeinek mérete miatt kétszer annyi ember, mintegy 3000 fürdőző használhatta egyszerre. A fürdő 597-ig maradt használatban, akkor a nyugati gótok** Róma ostroma során lerombolták a vízvezetékeit, és többé már nem is állították helyre. A középkorban építőanyag-forrásként, kőbányaként használták, és a 16. század folyamán nagyarányú átalakításokat végeztek a területén.
Diocletianus fürdője, Paulin rézkarca, 1880 (https://hu.wikipedia.org/wiki/Diocletianus_term%C3%A1i)
Diocletianus fürdője romokban (https://hu.wikipedia.org/wiki/Diocletianus_term%C3%A1i)
Diocletianus fürdőjének alaprajza (https://hu.wikipedia.org/wiki/Diocletianus_term%C3%A1i)
1=Caldarium 2=Tepidarium 3=Frigidarium 4=Natatio 5=Palaestra 6=Főbejárat 7=Exedra
Diocletianus fürdőjének romjai (https://hu.wikipedia.org/wiki/Diocletianus_term%C3%A1i)
Diocletianus fürdőjének makettje (https://hu.wikipedia.org/wiki/Diocletianus_term%C3%A1i)
A fürdő Laokoón-csoport szobra a római Vatikáni Múzeumban,
(https://hu.wikipedia.org/wiki/Laoko%C3%B3n-csoport)
Vízvezetékek
Az ókori rómaiak gyönyörű völgyhidakat építettek a vízvezetékeik számára, a városokban számtalan kutat, szökőkutat és fürdőt láttak el vízzel. Az ókortól kezdve a szökőkutak tervezői a gravitációt használták, nem ismerték a szivattyúkat, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Arkhim%C3%A9d%C3%A9szi_csavar), az arkhimédészi csavart, ami egy vízemelő szerkezet volt. Magasan fekvő forrásokból, a hegyekből vezették a vizet zárt rendszerben a városokba, ciszternákba. Az ókori rómaiak nem építettek völgyhidakat az útjaik számára, de a folyókon átívelő hidakat építettek, https://sokszinuvidek.24.hu/mozaik/2020/12/26/tortenelmi-hidak/.
Segovia (Ibéria) római kori vízvezetéke, aquaeductuslat (https://hu.wikipedia.org/wiki/Akvadukt)
Pont del Diable, vagyis az Ördög hídja, Ibéria, aquaeductuslat (https://hu.wikipedia.org/wiki/Akvadukt)
Ókori vízvezeték, Merida, Ibéria
Római vízvezeték elvi rajza (https://www.jw.org/hu/konyvtar/folyoiratok/g201411/romai-vizvezetekek-epitese/)
Római vízvezeték, keresztmetszeti rajz (https://www.jw.org/hu/konyvtar/folyoiratok/g201411/romai-vizvezetekek-epitese/)
Római vízemelő kerekek
Egy kerékkel valósítja meg a vízenergia hasznosítását és a vízemelést. A kerék mentén elhelyezett vödrök vagy lapátok alulról vizet emelnek fel, amit fent egy medencébe vagy csővezetékbe ürültek. (noria, https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%ADzemel%C5%91_ker%C3%A9k). Legtöbbször öntözésre használják az így nyert vizet. A kereket állati erővel vagy széllel hajtják meg, vagy a folyó erejét is használhatják. A kerék átmérője az ókorban elérte a 12 métert, a középkorban a 20 métert is (ekkora a legnagyobb vízemelő kerék, ami a szíriai Hamában van, és napjainkban is üzemel).
Vízemelő kerék (Szíria, Hama, https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%ADzemel%C5%91_ker%C3%A9k)
Rio Tintoi (Spanyolország) ókori réz- és ezüstbánya (https://en.wikipedia.org/wiki/Riotinto-Nerva_mining_basin)
A Rio Tinto folyónál lévő bányában használt ókori vízkerék modellje (https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Noria_romana_(49472498268).jpg)
Vízimalmok (https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%ADzimalom): Sztrabón „Geographica” című munkájában megemlít egy korai vízimalmot, mely VI. Mithridatész Eupator (i. e. 120–63) cabirai palotája közelében állt. Az első egyértelmű bizonyítékot a vízkerékről thesszalonikéi Antipater görög epigrammaköltő szolgáltatta az i. e. 1. század elején: dicsérte, mert megőrli a gabonát, és megkíméli az embert a nehéz munkától. Meg kell jegyezni, hogy ez a malom már egy fejlettebb függőleges tengelyű típus volt, melyet áttételen keresztül hajtottak.
A római hierapolisi fűrészmalom vázlata. Ez a legkorábbi általunk ismert gép, melybe forgattyús tengelyt és hajtórudat építettek. A vízimalmokat főként gabona őrlésére használták Plinius szerint, de alkalmazták ványolásra és márvány darabolására (fűrészelésére) is. Az i. sz. 3. századi hiaropolisi fűrészmalom az első olyan gép, melybe forgattyús mechanizmust is építettek. Hasonló 6. századi fűrészmalmokat – melyek szintén forgattyús mechanizmussal mozgatták a fűrészt – tártak fel Gerasában (ma Jerash Jordániában) és Epheszoszban. A Mosel folyó németországi területén található, vízienergiával hajtott márványfűrészeket Ausonius említi a 4. században, ez a vízi energia széles körű használatáról tanúskodik a Római Birodalomban.
A rómaiak rögzített helyzetű vízimalmokat is és hajómalmokat is építettek. Az úgynevezett „görög malmok” vízszintesen forgó vízkerekéhez függőleges tengely tartozott, ezzel szemben a római malmok vízkereke függőleges volt, a tengelye pedig vízszintes. A görög malom volt a korábbi és egyszerűbb szerkezet, de csak nagy vízhozamú vízfolyások mellett lehetett működtetni, és ott is csak kisebb méretű malomköveket volt képes meghajtani. A római malom szerkezete bonyolultabb volt, mivel a vízkerék a tengelyére merőleges malomkerék-tengelyt már fogaskerék-áttétellel hajtotta.
Különösen nagy és bonyolult volt a Franciaországban, Arles közelében feltárt 2. századbeli római kori barbegali akvadukt vízimalmok rendszere.
A római hierapolisi fűrészmalom vázlata. Ez a legkorábbi általunk ismert gép, melybe forgattyús tengelyt és hajtórudat építettek (https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%ADzimalom)
Marcus Vitruvius Pollio számos olyan technológiáról tett említést, amit a rómaiak használtak a vízellátáshoz. A görög technológiát, vagyis a fogaskerekek és vízikerekek kombinálásával például fejlett fűrészüzemeket, malmokat fejlesztettek ki. Egy másik római találmány egy olyan kerék volt, ami az áramló (nem pedig a lefolyó) víz hatására forgott, amit a gabonaőrléshez tudtak felhasználni akkoriban. Ironikus módon a régészeti bizonyítékok alapján bár a rómaiak rendelkeztek minden szükséges technikai ismerettel a vízzel működő eszközök megépítéséhez és működtetéséhez, mégis ritkán használták, inkább az olcsó és széles körben elérhető rabszolgamunkát, a taposómalmokat részesítették előnyben.
Aqua Claudia építése 38–52 között
Taposómalmos darú (Szabadtéri múzeum, Bonn, Németország, https://www.hfe.co.uk/blog/history-of-the-treadmill/)
Hidak
Az ívek használatát nem a rómaiak találták fel, de tökéletesítették azokat. Már csaknem 2000 évvel a rómaiak előtt is léteztek különféle boltívvel épült építmények, de csak a római mérnökök értették meg igazán, hogy kell használni az íveket. Nem egy nagy ívvel próbálták áthidalni a távolságot, inkább több kicsit építettek helyette, és szakaszosan támasztották alá a hidakat, mint egy legójátékban, azonos elemekből, a sorotzatgyártás első változata )https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Roman_bridges). Római hajóhidak, pontonhidak építésére a hódító háborúk során jöttek rá. I.e. 55-ben Julius Caesar egy körülbelül 400 méter hosszú hajóhidat épített a Rajna-folyón, melyről korábban a germán törzsek úgy vélték, hogy áthidalhatatlan a római katonák számára. Létezik egy legenda arról, hogy Caligula római császár a tengeren épített egy hajóhídat. A Pozzuoli-öbölben épült hajóhíd állítólag 4 kilométer hosszú volt, és Caligula azért építette, mert korábban egy jósnő azt mondta neki, hogy ugyanannyi esélye van császárrá válni, mint hogy lóháton menjen keresztül a Pozzuoli-öblön, átlovagolt.
Ismerték a rácsos tartókat (https://romaikor.hu/romai_epiteszet/infrastruktura/romai_hidak_epiteszeti_megoldasai/fa_hidak/cikk/a_romai_kultura_fa_hidjai). Több ezer éves, máig is funkcionáló hidakat építettek; a Fabricius híd (i. e. 62), az Angyalhíd (i. sz. 143) Rómában, valamit a Pont du Gard (i. sz. 19), az Acueducto de Segovia (i. e. I. század) vízvezeték hidak meggyőzően jelzik az ókori rómaiak fejlett hídépítési technológiáját.
Fabricius híd Rómában, i.e. 62-ból (https://en.wikipedia.org/wiki/Pons_Fabricius)
I.u. 175 körül, Komárom közelében létezhetett egy Duna-híd, amelyet szó szerint felégettek maguk mögött a rómaiak, amikor visszavonúltak a Dunától. (https://parameter.sk/egy-olyan-hidat-fedezhettek-fel-izsanal-amit-romai-katonak-egettek-fel-maguk-mogott).
Fabricius híd Rómában, i.e. 62-ból (https://en.wikipedia.org/wiki/Pons_Fabricius)
Szent Angyal híd, 134-ből, Róma, (https://fr.wikipedia.org/wiki/Fichier:0_Tibre_-_Ponte_Sant%27Angelo_-_Rome_(1).JPG)
Pont du gard, vízvezeték Franciaország
A királyi Róma első dokumentált fa hídját Ancus Marcius (r. i. e. 640-616) építette. A Pon Sublicius (cca. i. e. 632) a Tiberist hidalta át. Az első változata, ahogy neve alapján - fa cölöpökön nyugvó híd - nagy valószínűséggel teljes egészében fából készülhetett. A klasszikus időkben állandó hídként többször újjáépítették, többnyire kőből vagy égetett téglából. Végleges megszűnéséről nincs adat:
Sublicius hid az i.e. 642, rajz maradt csak ránk (https://en.wikipedia.org/wiki/Pons_Sublicius)
Caius Julius Caesar (i. e. 100-44) két, viszonylag jól dokumentált fa hadihidat építtetett az i. e. 55. és i. e. 53. években. Mindkét híd a Rajnán vezetett át és a gallok elleni háborút szolgálta. Szerkezetéről leginkább Caesar saját - harmadik személyben megfogalmazott - feljegyzéseiből tudunk. (Commentariorum Caii Julii Caesaris de Gallico Bello, Liber IV).
Caesar hídja a Rajnán, i.e. 55, fantáziakép (https://en.wikipedia.org/wiki/Caesar%27s_Rhine_bridges)
A híd valószínűsíthető szerkezete (https://dka.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=3450)
Római pillérépítő kos, rekonstrukció, (https://en.wikipedia.org/wiki/Caesar%27s_Rhine_bridges)
Római pillérépítő kos használata (https://romaikor.hu/romai_epiteszet/infrastruktura/romai_hidak_epiteszeti_megoldasai/fa_hidak/cikk/a_romai_kultura_fa_hidjai)
A kb. 150-400 m hosszú és 7-9 m széles szerkezet lényegében egy többtámaszú cölöphíd volt gerenda főtartókkal és kétoldali korlátokkal. A járófelületeket vékony fából, agyag, föld valamint kavics keverékéből alakították ki. A támaszoknál a folyásirányban felfelé szintén cölöpalapú hullámtörőket építettek, elsősorban a híd várható szándékos tönkretételének megakadályozására. Caesar állítása szerint tíz nap elegendő volt elkészítéséhez. Mindkét hidat a birodalom védelmének érdekében a Galliából visszavonuló római légiók elbontották.
Traianus hídja az Al-Dunán
Pontosan százötven évvel később, Marcus Ulpius Traianus (i. sz. 53-117) császár a Kazán-szoros és a Vaskapu alatt veretett hidat az Al-Dunán a dákok elleni hadjáratának során. Traianus a Damaszkuszi Apollodorust (i. sz. I. század) bízta meg tervek elkészítésével és az építkezés felügyeletével. A hidat ábrázoló dombormű (relief), Traianus diadaloszlopán látható Rómában. A híd i. sz. 103 és 105 között épült. Az 1135 m hosszú, 15 m széles és 45 m magasságú hídpályát húsz, égetett téglából és terméskőből felhúzott pillér támasztotta alá. Habarccsal és habköves cementtel erősítették össze. A hídnyílások mérete 38 m, amit Apollodorus köríves, fa, rácsos főtartókkal hidaltatott át. Mindkét hídfőnél volt katonai őrhely (castrum). (https://romaikor.hu/romai_epiteszet/infrastruktura/romai_hidak_epiteszeti_megoldasai/fa_hidak/cikk/a_romai_kultura_fa_hidjai)
Első századi portugáliai híd (Roman Bridge at Alter do Chão, https://en.wikipedia.org/wiki/Roman_Bridge_of_Vila_Formosa)
Mosel híd, Németországban, a 3. századból (https://en.wikipedia.org/wiki/Roman_Bridge_(Trier))
Az ókori rómaiak voltak az elsők, akik tartós kőhidakat építettek. A legkorábbi római hidakat etruszk bevándorlók építették, nem maradt ránk leírás. A rómaiak kitalálták az ívek és a zárókövek használatát a hídépítésben. A hídjaik három fő fajtája a fa-, ponton- és kőhidak voltak. A kora római hidak fából készültek, de a 2. században már köveket is használtak építőanyagként, az i. e 2. század előtt nem építettek kőhidak Itáliában. A boltívet elsőként alkalmazták alapszerkezetként, a betont a rómaiak találták fel. Az ókori Róma legrégebbi hídja a Pons Sublicius volt, az i.e. 6. században építették a Tiberis folyó fölött (https://hmn.wiki/hu/Roman_bridge).
Az i.e. 2. századra a rómaiak tovább fejlesztették a hídépítést, a tengervízálló betonhoz vulkáni habkövet (horzsakövet, habkövet, pumexlat), továbbá meszet és gipszet használtak. Vasbilincseket használtak a hidak megerősítésére, ez elemek összefogására, a boltívekbe ötszögletű záróköveket építettek, ezek szélesebb boltozatok építését tették lehetővé. I.e. 150 és 50 között sok római kőhidat építettek, a Pons Aemilius volt az első.
Aemilius híd, Róma (https://en.wikipedia.org/wiki/Pons_Aemilius)
A Rotto híd a Tiberiszen, árvíz után 1690-ben, Itália (https://en.wikipedia.org/wiki/Pons_Aemilius)
Az 98 és 117 között uralkodó Trajanus császár seregei felvonulásának megkönnyítésére veretett hidat - 103 és 105 között felépült- az Al-Dunán a mai Turnu Severin és a szerbiai Kladovo között. Az 1127 méter hosszú építményt a kor legnevesebb építésze, a damaszkuszi Apollodórosz tervezte, akinek alkotásai között világhírű is vannak építmények, mint a római Pantheon (https://hu.wikipedia.org/wiki/Pantheon_(R%C3%B3ma)) , a császár hódításainak emléket állító Traianus-oszlop, Traianus római fóruma, további diadalívek és az ibériai Alconétar híd.
Az ibériai Alconétar híd
Az ibériai Alconétar híd
Alcántara híd, Ibéria
Alcántara híd, Ibéria
A római ívelt hidak félkör alakúak voltak, csak néhány szegmens íves hídjuk ismeretes, a szegmens íves híd kisebb nem teljes félköríves ívekkel épített híd. A szegmens íves hidak előnyei közé tartozott, hogy nagy mennyiségű árvíz is át tudott folyni alatta, ami megakadályozta, hogy árvíz idején a hidat elsodorja a víz. A híd könnyebb volt, kevesebb agyag volt szükséges az építéséhez. A római hidak általában ék alakú, azonos méretű és alakú ívköveket alaklamaztak. Építettek egy nyílású és hosszú, több íves vízvezetékeket, például a Pont du Gard és Segovia vízvezetékeket. Hídjaik rendelkeztek a pillérekben lévő árvízi nyílásokkal, pl. a Pons Fabricius híd Rómában, i.e. 62, ami a világ egyik legrégebbi, ma is álló nagy hídja. A római mérnökök voltak az elsők és az ipari forradalomig az egyetlenek, akik betonhidakat építettek (Opus caementicium). A híd felszínét általában téglával vagy kövekkel fedték, mint az Alcántara-híd esetében.
Fabricius híd, Róma (https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Pons_Fabricius.jpg)
A 330 m hosszú Limyra híd délnyugaton 26 szegmensívvel rendelkezik, amelyek átlagos fesztávolság-emelkedés aránya 5,3:1, ami a hídnak szokatlanul lapos, több mint egy évezreden át felülmúlhatatlan volt. A Traianus híd át a Dunán fából készült, nyitott gerendázatú szegmensíves íveket tartalmazott (40 m magas betonpilléreken állt). Ez volt ezer évig a leghosszabb ívelt híd a teljes hossza, és a fesztávolság tekintetében is. A leghosszabb fennmaradt római híd a 790 m hosszú Puente Romano, Méridában.
Puente Romano a Guadiana folyó felett Méridánál, Spanyolországban
Szent Péter híd, Verona (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ponte_Pietra)
Színházak
A színházak félkörnél kicsit nagyobb építmények voltak. Számos olyan épület létezik azonban, amelyek színházként és amfiteátrumként* is működött. Az Itáliai-félszigeten az első félkör alakú színházakat a görögök építették.
A görög színház szerkezete közel egyezik a római színházak szerkezetével (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93kori_g%C3%B6r%C3%B6g_sz%C3%ADnh%C3%A1z)
Az ókori görög színház három főbb részből állt: orkhésztra, theatron, szkéné. A felépítés érdekessége, hogy ezek a részek különböző korszakokban alakultak ki, így a színház a végleges formáját csak a hellenisztikus korban (i. e. 2. - 3. században) nyerte el. Az orkhésztra a görög archaikus korszakban alakult ki (i.e. 6. - 5. századokban, https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93kori_g%C3%B6r%C3%B6g_sz%C3%ADnh%C3%A1z). Eredetileg kör alakú letaposott talajú tánchely volt, amely rendszerint egy domb oldalánál, vagy lábánál helyezkedett el. Dionüszosz tiszteletére táncokat és karénekeket adtak elő, és a terepnek megfelelően körül állták az orkhésztrát.
Az epidauroszi görög színház (https://www.hetedhetorszag.hu/gorogorszag/epidaurosz-%CE%95%CF%80%CE%B9%CE%B4%CE%B1%CF%85%CF%81%CE%BF%CF%82)
Az orkhésztra mellé – a hozzá vezető út mellett – építették fel a kelléktárat fából, ahol a szükséges felszerelések tárolták, és egyben az előadások háttere is volt. Amikor a kelléktár nem felelt már meg az előadások követelményeinek, akkor alakult ki a színpad hátsó része, a szkéné. A szkéné egy ideiglenes, évente felújított, fából készült raktárépület, egyben háttér volt, amelyet az orkhésztra mellé építettek. Az i. e. 5. századtól már kőből készült, és emeletes előrenyúló szárnyakkal rendelkezett. Az isteneket játszó szereplők általában a szkéné lapos tetején mutattak be a szerepüket, ahova egy emelőszerkezet segítségével jutottak fel. Innen származik a deus ex machina (jelentése: isten a gépből) elnevezés. A theatron nézőteret jelent. Kezdetben fából ácsolt ülőhelyek voltak, később kőlapokkal borított vagy sziklába vésett lépcsőzetes ülőhelyeket alakítottak ki. A theatron a félkörnél kicsit nagyobb volt, patkó alakban alakították ki az orkhésztra körül.
RÓMAI SZÍNHÁZAK
Római színház (https://romaikor.hu/roma_az_orok_varos/roma_varostortenetenek_kronologiaja/a_csaszarkori_roma/a_varos_kepe/cikk/a_varos_kepe_3__resz)
Római színház, fantáziakép
Római színházak alaprajza (https://en.wikipedia.org/wiki/Roman_theatre_(structure))
A görög színházak nézőterét csaknem mindig egy domb természetes oldalában alakították ki, addig a római színházak, néhány kivételtől eltekintve, önálló, a sík talajra emelt építmények voltak. A játékteret és a nézőteret zárt egységben építették, valamint a színpad szerkezetének és díszes hátfalának tökéletesítése és a nézőtér ponyvával történt befedése is római eredetű. (https://romaikor.hu/romai_epiteszet/a_romai_epiteszet_tortenete/roma_varos_epiteszettortenete/augustus_kori_epiteszet/cikk/szinhaz__amphitheatrum_es_cirkusz)
A korai fából készült római színházakat lebontották a fesztiválok után, ezek még alkalmi építmények voltak. A gyakorlat az állandó színházakra vonatkozó tűzvédelmi moratóriumnak volt köszönhető, amely i. u. 55 -ig tartott, amikor a Pompeius színházat egy templommal együtt építették, hogy megkerüljék a tűzvédelmi törvényt. A Pompeius színház a Mars-mezőn állt. A régi Róma első állandó és kőből emelt színháza volt, és amelynek oszlopos előcsarnokában i.e. 44. március 15-én Julius Caesart megölték.
Taorminai görög-római színház (https://it.wikipedia.org/wiki/Teatro_antico_di_Taormina)
Taorminai görög-római színház (https://it.wikipedia.org/wiki/Teatro_antico_di_Taormina)
A római színház nézőtere - a hagyományos görög mintához hasonlóan - a félkörnél kicsit nagyobb alakú volt. Két-három emelet magasságban több sor ülést építettek, a rálátás a színpadra jó volt. Az emeleteket hatalmas pillérek, boltívek tartották, a padsorokat lépcsők és folyosók kötötték össze. A legjobb helyeket elől a senatori rend tagjai számára, a mögöttük húzódó tizennégy padsort pedig a lovagok számára tartották fenn. Noha elvben a rabszolgáknak tilos volt a színi előadásokat látogatni, ezt a tilalmat a gyakorlatban nem lehetett betartani.
Meridai színház (Spanyolország) romjai (https://latvanyossagok.hu/14-okori-szinhaz-a-gorog-romai-antikvitasbol/)
A romjaiban fennmaradt legkorábbi monumentális római színház építését még Caesar tervezte és Augustus fejezte be, (uralkodott: i. e. 16 - i. u. 14, https://hu.wikipedia.org/wiki/Augustus_r%C3%B3mai_cs%C3%A1sz%C3%A1r) és Marcellus emlékének szentelte. A 150 m átmérőjű Marcellus színház hatalmas nézőtere sugarasan elhelyezkedő tartófalakon nyugodott, ezeket boltívek tartották össze, és félkör alakú, ugyancsak boltíveken nyugvó, árkádokkal tagolt fal vette körül. A nézőtér megközelítését belső folyosók és lejárók tették lehetővé, az üléssorok három, egymás fölötti szakaszra tagolódtak, az épület külső fala három emeletének megfelelően. A Marcellus színház 11 000 néző befogadására volt alkalmas. A kulissza-fal kapukkal és fülkékkel áttört, kiugró és bemélyedő részekre bontott építményét háromszintű párkányzat között sorakozó oszlopok és márványborítás díszítette. A korai faszínházak kőváltozatának megvalósítását a római falazási és boltozási technika tette lehetővé. Így született meg Pompeius színháza, és minden bizonnyal hasonló lehetett az a színház, melyet Augustus épített i. e. 23-ban, a diadalmenete alkalmából.
Pompeius színháza, makett (https://www.mozaweb.com/hu/Extra-3D_modell-Pompeius_szinhaza_Roma_Kr_e_1_szazad-252589)
A színház látogatása mindenkor ingyenes volt, a császárkorban az ülőhelyeket közelítő pontossággal feltüntető jegyeket osztottak szét (még nem voltak számozott ülőhelyek), s azokat bárkinek, a rabszolgájuknak is továbbadhatták. A színházban tájékozatlan nézőt a nézőtéren a színházi szolgák vezették helyre, és amikor megjelent a színi előadást rendező magistratus (a császárkorban a praetor), megadta a jelet, akkor felgördült a függöny, és a nézők számára látható lett a színpad. A színpad (scaena) padlószinttől számítva mintegy másfél méter magasra épült, a háttér oszlopokkal ékesített és más díszítő-elemekkel ellátott fal volt. A színpad alatt helyezték el a süllyesztő berendezéseket. A színi előadások mindig a délelőtti órákban kezdődtek, hatalmas kifeszített ponyva védte a nézőket a nap sugarai és az eső ellen.
Sabratha (Líbia) színháza a 2. században épült. Az eredeti római színpad nagyrészt érintetlen maradt (https://latvanyossagok.hu/14-okori-szinhaz-a-gorog-romai-antikvitasbol/)
Van hasonlóság az ókori Róma színházai és amfiteátrumai* között: ugyanabból az anyagból, kőből, márványból, és római betonból is épültek. A színházakban színdarabokat, a pantomimokat, a kórusrendezvényeket mutattak be. Félkör alakú kialakításukkal a természetes akusztikát javították, a római amfiteátrumok akusztikája rossz volt.
A színpad emeletének magas hátsó fala az épület homlokzata volt, amelyet oszlopok támasztottak alá. A színpad elején egy fal volt, amely díszes fülkékkel megtartotta a színpad első szélét, ez a fal hellenisztikus hatást mutat. Ha a nézőtér közepét dombból vagy lejtőből vájták ki, a külső sugárirányú üléseket falakra építették. Róma városában valamennyi színház épített nézőterű volt. Napellenzőket lehetett föléjük húzni, hogy menedéket nyújtsanak az esőtől vagy a napfénytől.
A franciaországi Orange jó állapotban fennmaradt római színháza az 1. században épült (https://latvanyossagok.hu/14-okori-szinhaz-a-gorog-romai-antikvitasbol/)
Bosra (Szíria) színháza a 2. században épült, és 15.000 férőhelyes volt (https://latvanyossagok.hu/14-okori-szinhaz-a-gorog-romai-antikvitasbol/)
Híresebb színházak a Birodalomban: Amman, Epidaurosz, Taormina, Jerash (https://hu.wikipedia.org/wiki/Dzseras), Epheszosz-i Nagy Színház, Pompeiusz Nagy Színháza (https://prezi.com/r0jw21pcop2z/romai-kori-szinhazak/?frame=e1072d6bc5863edd3733c43f61e3dfb4717006e8).
Az ammáni (Jordánia) római színház (https://hu.wikipedia.org/wiki/Amm%C3%A1ni_r%C3%B3mai_sz%C3%ADnh%C3%A1z)
Epheszoszi színház (https://hu.wikipedia.org/wiki/Epheszosz)
Plovdivi (Bulgária) színház (https://en.wikipedia.org/wiki/Roman_theatre_(structure))
Amphiteátrumok
Két, a görög színházakra hasonlító faépítmény, melyeket egymással szembe fordítottak. Az amphi-theatrum elnevezés először a Julius Caesar által i. e. 46-ban építtetett kettős színházzal kapcsolatban fordul elő (https://hu.wikipedia.org/wiki/Amfite%C3%A1trum). A korai amfiteátrumok fából készültek, és előfordult, hogy összedőltek a nagy tömeg alatt, vagy leégtek. Statilius Taurus i. e. 30-ban a Campus Martiuson épített amfiteátruma részben már kőből készült, de ez is tűzben pusztult el, az ülései és a lépcsői valószínűleg még fából voltak. Rómában az első állandó, kőből készült, sok néző befogadására alkalmas amfiteátrum az Amphiteatrum Flavium, a Colosseum volt (https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Roman_amphitheatres).
A Római Birodalom területén szétszórtan legalább 230 római amfiteátrum maradványait találták meg. Nagy, kör alakú vagy 360 fokban ovális, megemelt ülőhelyekkel rendelkező szabadtéri építmények voltak.
Amphiteátrumok a Római Birodalomban (https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3mai_Birodalom)
A Colosseum az ókori Róma amfiteátruma, ma nevezetes látványossága a városnak: „Amíg a Colosseum áll, állni fog Róma, ha elpusztul, elpusztul Róma és a világ is” a mondás szerint. Az amfiteátrum római találmány. Lényege az elliptikus alaprajzú aréna, amelyet több emelet magasságban ülőhelysorok öveztek, ahonnan a nézők biztonságosan szemlélhették a látványosságokat. Az amphitheatrum szó utal az épülettípus eredetére: két, félkör alaprajzú görög színház „összeillesztése” eredményezi az ellipszis formát.
A Colosseum építése Vespasianus császár ideje alatt, 72-ben kezdődött a Forum Romanum délkeleti végén. I. sz. 80-ban készült el, ekkor volt a megnyitója is. Vespasianus utódja, Titus avatta fel szertartásos ünnepség keretében, ekkor kb. 5000 vadállatot vonultattak fel. A legfelső üléssort a következő császár, Domitianus fejeztette be. Az építést és karbantartást a császárok fedezték. Eredetileg Amphiteatrum Flaviumnak hívták. Mai nevét a középkorban kapta, feltehetően Nero egy a közelben álló szobráról, a kolosszusról. Az épületet gladiátor- és állatviadalok, valamint tengeri csaták (https://bencsik.rs3.hu/component/content/category/263-hajok-toertenete-tengeri-csatak-az-okori-amfiteatrumokban.html?layout=blog&Itemid=101) színhelyéként tervezték. Hatalmas méretű nézőtömeg befogadására volt képes.
A Colosseum (https://hu.wikipedia.org/wiki/Colosseum#/media/F%C3%A1jl:Coliseo,_Roma,_Italia,_2022-09-15,_DD_96.jpg) elliptikus alaprajzú, 188 m hosszú, 156 m széles és 48,5 m magas mészkőből, tufából és téglából emelt, bonyolult szerkezetű építmény. Az üléssorokat lejárók és sétálófolyosók tagolják, amelyek az amfiteátrumban mintegy 50-75 ezer ember zavartalan elhelyezését és közlekedését biztosították. A negyedik, legfelső emeleten elhelyezett talpkövek és konzolok hatalmas rudakat tartottak, melyek segítségével az amfiteátrum arénáját óriási mozgatható tetősátorral lehetett befedni. Az építészek olyan járatok és felvonók rendszerét alakították ki, amellyel megoldották a vadállatok színpadra juttatását közvetlenül a ketrecükből. A keresztényeket oroszlánok elé vetették, a gladiátorok egymás ellen vívtak élethalálharcot a 86 × 54 méteres arénában.
A Colosseumhoz félkörben kiszolgáló épületek csatlakoztak, amelyek az amfiteátrum működtetéséhez voltak szükségesek: a gladiátoriskolák, a Samiarium (fegyverkovácsok háza) és Summum choragium (díszletek és kellékek háza, melyek a nagy felvonulásokhoz kellettek). Kiegészítette a telepet egy atlétaiskola (a mai San Pietro in Vincoli tájékán).
A Colosseum szerkezete, Otto Lueger keresztmetszete 1904-ből (https://hu.wikipedia.org/wiki/Colosseum#/media/F%C3%A1jl:Coliseo,_Roma,_Italia,_2022-09-15,_DD_96.jpg
A Colosseum alsó építményeinek romjai (https://www.lonelyplanet.com/news/retractable-floor-colosseum, https://www.dkfindout.com/us/history/ancient-rome/)
A hatalmas nézősereg elhelyezésére szolgáló létesítmény megtervezése komoly szervezési követelményeket támasztott az építőkkel szemben. A nézőtér részei között nem volt átjárás, saját bejárati folyosókkal rendelkeztek. Az épületben könnyű volt eligazodni, a nézők rövid idő alatt megtalálták helyüket a nézőtéren, a látási viszonyok is kedvezőek voltak. A küzdőtér alatt kaptak helyet a küzdelemben résztvevők helyiségei, az állat ketrecek, cellák és raktárak. A vadállatokat kötelekkel emelt liften húzták fel a játékszintre. Az arénát deszkával borították be, erre vékony homokréteg került. A vértől átázott homokot gyorsan kicserélték. A deszkázat egy szakaszát néhány éve újra megépítették (https://romaikor.hu/roma_az_orok_varos/roma_epuletei/colosseum_es_kornyezete/cikk/colosseum_%2875%E2%80%9382%29)
Az egyes szekciók kilenc táguló körben keretezték a küzdőteret: az épület befoglaló mérete 187,75×155,6 méter. A külső kör loggiái alatt áramlott be a hatalmas tömeg az épületbe az 52 bejáraton. A földszinten kőtáblába vésett római számokkal igazították el a nézőket. Az ötvenkét bejáraton át rövid idő alatt megtelt az amfitheatrum.
A római amphiteathrumok sajnálatos módon elpusztultak, kivéve a Colosseumot, de Statilius Taurus amphiteathrumáról létezik egy rajz (https://en.wikipedia.org/wiki/Amphitheater_of_Statilius_Taurus):
Statilius Taurus amphiteathruma, rajz (https://en.wikipedia.org/wiki/Amphitheater_of_Statilius_Taurus)
Pompeius egy nevezetes színházat is épített (makett, https://www.mozaweb.hu/hu/Extra-3D_modell-Pompeius_szinhaza_Roma_Kr_e_1_szazad-252589)
Pulai amfiteátrum: Az építkezés (https://www.horvatorszaginfo.hu/helyek/pula/latnivalok-pulai-amfiteatrum) helyi mészkőből történt. A rómaiak i.e. 177-ben foglalták el a környéket és alapították meg Pula városát. Nem sokkal később, Augustus császár idején, időszámításunk előtt 27-től építették az amfiteátrumot. Claudius császár folytatta az épület bővítését, majd végül Vespasianus császár az i. u. 70-es években építtette a ma látható nagyságúra. Máig rejtély, hogy egy viszonylag kis, 5000 lakosú római városban miért kellett egy 22 000 nézőt befogadó arénát építeni. A szóbeszéd szerint Vespasianus császárt pulai származású szeretője beszélte rá a nagy ívű építkezésre.
A pulai amfiteátrum (https://www.horvatorszaginfo.hu/helyek/pula)
A hosszabbik mérete 130, míg a rövidebb 100 méter. Legnagyobb falmagassága 33 méter. Méretét tekintve a Római Birodalom öt legnagyobb arénája közé tartozott. Eredetileg négy szintes volt és 23.000 néző befogadására volt alkalmas. A nézők egyik fele ülve, a másik fele állva nézte végig az előadásokat. Tetőszerkezete is volt, nyáron árnyékolókkal védekeztek a tűző napsütés ellen, rossz időben ponyvát húztak az amfiteátrum fölé, minden időjárás esetén lehetett előadásokat tartani. Elsősorban gladiátor viadalokat rendeztek, de harcászati, vadászati bemutatók és nyilvános törvénykezések helyszíne is volt.
Pulai amfiteátrum, fantáziarajz (https://www.horvatorszaginfo.hu/helyek/pula/latnivalok-pulai-amfiteatrum)
Pulai amfiteátrum, fantáziarajz (https://www.horvatorszaginfo.hu/helyek/pula/latnivalok-pulai-amfiteatrum)
Aquincum katonai (katonavárosi) amfiteátruma Aquincum két arénája közül a nagyobb. A másik a polgárvárosi amfiteátrum, https://hu.wikipedia.org/wiki/Aquincumi_polg%C3%A1rv%C3%A1rosi_amfite%C3%A1trum: at utóbbi közel kör alakú, tengelye alapján a mérete 86,5×75,5 méter volt. A föld-amfiteátrumok közé sorolható. Az építményben a lelátókat két gyűrűfal közé döngölt földből alakították ki. Erre tették a lelátó kőpadjait, amik közül néhányba belevésték az egykori tulajdonos nevét. A lelátók részben fedettek voltak, és külső rámpán tudott rájuk feljutni a kb. 6-7000 főnyi közönség. Az arénába két kapun lehetett bejutni, amit a keleti-nyugati tengelyen helyeztek el. Magát az arénát 3 méter magas pódiumfal vette körbe. A „díszpáholy” a déli oldalon volt, a kőpadokon megjelölték az előkelők ülőhelyét nevük rövidítésével. Az amfiteátrumban sportversenyeket, állathajszákat és gladiátorküzdelmeket rendeztek. Mivel a polgárvárosi amfiteátrumnak volt a legnagyobb befogadóképessége a városban, ezért itt tartották a politikai gyűléseket, a városi ünnepségeket, és a császár látogatásakor a beszédeket is. Az épület mellett volt a gladiátor-laktanya, ahol a gladiátorokat képezték és itt volt a gyakorlóterük is.
Katonai amfiteátrum (Budapest, https://hu.wikipedia.org/wiki/Aquincumi_katonai_amfite%C3%A1trum)
A katonai amfiteátrum a mai Budapesten a katonai tábortól délre, a III. kerületi Nagyszombat utca-Pacsirtamező utca-Viador utca-Szőlő utca által határolt területen található (https://hu.wikipedia.org/wiki/Aquincumi_katonai_amfite%C3%A1trum). Egy építési felirat szerint a gyakorlóteret 145 táján, Antoninus Pius császár uralkodása alatt építették át kőamfiteátrummá. Az építési munkát a Legio II Adiutrix műszaki alakulata végezte. A lelátó külső falainak a hossztengelye 131,8 méter, a kereszttengelye 108,4 méter. Az aréna mérete 89,6 x 66,1 méter (nagyobb, mint a római Colosseumé). Hatalmas méretét az indokolhatta, hogy katonai gyakorlatozásra is felhasználták. Formája elliptikus, és egy természetes mélyedés helyén alakították ki. Az ásatások szerint ezt a mélyedést az Aquincumban állomásozó légió már az 1. századtól használta katonai gyakorlótérnek. Az amfiteátrum 10-13 ezer néző befogadására volt alkalmas, és a nézőteret boltozott lépcsősoron lehetett megközelíteni. A sarkantyúfalak és a boltozott lépcsőrendszerek maradványain túl megmaradt az arénát övező, eredetileg 4 méter magas belső fal is, ami a nézőket védte a vadállatoktól. Ebben a kőfalban 5 cella van, amiben az állatokat őrizték.
Nimesi amfiteátrum : Fallal vették körül (https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%AEmes) a várost, szabályos terv alapján építkeztek. Hatalmas amfiteátrumot, számos templomot, középületeket emeltek. Vízvezeték hozta a hegyek közül a vizet, s a város lakosainak a száma meghaladta a 20000-et.
Nimesi (Franciaország) amfiteátrum (https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%AEmes)
Nimesi (Franciaország) amfiteátrum (https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%AEmes)
ARLESI AMFITEÁTRUM
Az i. u. 90-ben épült amfiteátrum több mint 20 000 nézőnek építették. Szekérversenyek és közelharcok színhelye volt. Ma is kisebb tömegeket vonzanak a bikaviadalok, valamint nyáron a színdarabok és koncertek.
Arlesi amfiteátrum (https://en.wikipedia.org/wiki/Arles_Amphitheatre)
Az el-dzsemi amfiteatrum (Tunézia, https://hu.wikipedia.org/wiki/Amfite%C3%A1trum)
Cirkuszok, lóversenypályák (hippodromok)
Az ókori Rómában a legnépszerűbb szórakozás a cirkuszi szekérverseny volt, a fürdők és az amfiteátrumok eseményei mellett. A cirkuszokban szekérversenyeket rendeztek. Eredetileg nemcsak szekerek viadalaira építették a cirkuszokat, hanem az írások szerint naumachiák, tengeri csaták rendezésére is. Augustus császár egy víztározót épített a tengeri csaták rendezésére, majd amfiteátrumokat építettek a tengeri csaták és más látványos játékok számára is. Augustus idejétől a cirkuszok elválasztó területét egyiptomi obeliszkkel díszítették. A római cirkuszokat a szekérversenyek rendezésére építették. A legkedveltebb versenyszekér a quadriga és a biga voltak, a négy- és kétlovas szekerek, léteztek még több lovas szekerek is. Nero idején a napi versenyek száma a korábbi tizenkettőről huszonnégyre emelkedett. Egy verseny 14 hosszból, 7 kőrből állt. Ahhoz, hogy a zsúfolt műsort le lehessen bonyolítani, kora reggel kezdték a versenyeket. Négy szekér versenyzett, -fehér, vörös, kék, és zöld-, sorsolással döntötték el az indulás helyét. A pályát, a hosszú egyenes szakaszokat elválasztó területhez, a spinalat -hoz legközelebbi hely volt a legkedvezőbb a kanyarok miatt.
Quadriga, (Barcelona, Parc de la Ciutadella, Spanyolország, https://www.wikidata.org/wiki/Q99509310)
A szekérverseny görög eredetű sport volt (https://en.wikipedia.org/wiki/Chariot_racing), a római cirkuszok legkedveltebb eseményei lettek. Görögországban a szekérverseny legkorábban a halotti játékokban fordult elő. A versenyeket és az állandó versenypályákat sok görög városállam átvette, vallási ünnepek alkalmából is rendeztek a versenyeket. Nagyon költségesek voltak, különösen a lovak és a szekerek. A görög versenyzési szokás szerint minden szekéren egy hajtó ült, és négy, néha két ló húzta a szekeret. A hajtók és a lovak súlyos sérüléseket, a halálos balesetet kockáztattak az ütközések miatt. A pálya visszakanyarodó végein rendszeresek voltak a torlódások, ütközések, sérülések, borulások, minden hajtó szűkre akarta venni a kanyart. A lovak idomítottak voltak, volt rá példa, hogy egy hajtó a verseny elején kiesett a szekeréből, a lovak az üres szekérrel végig mentek a pályán, és elsőnek értek célba. A feljegyzések szinte kivétel nélkül a győztes tulajdonosoknak és lovaiknak tulajdonítják a győzelmet, a hajtókat keveset említik. Az ókori olimpiai és más pánhellén játékokon a szekérverseny az egyik legfontosabb lovas esemény volt.
Szekérverseny szarkofágon (https://en.m.wikipedia.org/wiki/File:S03_06_01_020_image_2515.jpg)
Az ókori Rómában a legnépszerűbb szórakozás a cirkuszi szekérverseny volt -a fürdők és az amfiteátrumok mellett-, egyes vallási ünnepek elengedhetetlen része volt. A római szekérhajtók társadalmi státusza közepes volt, díjat kaptak. A győzteseket jól megfizették. a legjobbak többet kereshettek, mint a leggazdagabb szenátorok. A versenyeken a fogadás nagy összegeket hozott a csapatoknak, a versenyzőknek és a tulajdonosoknak. A "cirkuszt és kenyeret" elvnek megfelelően, a nagyvonalú császári támogatás szórakoztatta a római tömegeket és lekötötte a tömegek figyelmét. Nem volt ritka a rivális versenyzői csoportok közötti kemény összetűzés, de általában sikerült megfékezni. A római és később a bizánci császárok tisztviselőket neveztek ki a csapatok irányítására a Kékek és a Zöldek esetén.
A rómaiak valószínűleg az etruszkoktól örökölték a szekérkészítés technológiáját, a versenypálya kialakítását, akik talán a görögöktől vettek át sok mindent. Róma alapításának ünnepeit, a ludi- t a szekérversenyekkel ünnepelték. A királyság és a köztársaság idején a mágnások, a császárság korában pedig a császárok által rendezett diadalmenetek, alapítási évfordulós szertartások és temetési játékok részeként tartottak versenyeket. A konzulok éves megbízatásuk kezdetén és végén kötelesek voltak versenyeket rendezni, egyfajta adóként a hivatalukért és ajándékként Róma népének. Az utolsó ismert versenyt 549-ben rendezték a Circus Maximusban. A szekérversenyeket felvonulás előzte meg, amelyen a szekérhajtók, zenészek, jelmezes táncosok, és az istenek aranyozott képei vonultak fel, élükön Viktóriával, a győzelem istennőjével.
Circus Maximus
Lateráni obeliszk a Circus Maximus elválasztó területén, és a lelátó szerkezete
(elválasztó terület: spinalat , https://www.worldhistory.org/Circus_Maximus/)
Róma városának legrégebbi, i. e. 6. századi versenypályája a Circus Maximus volt, amelyet a Palatinus-domb és az Aventinus-domb közötti természetes völgyben építettek (https://www.worldhistory.org/Circus_Maximus/) , i.e. 6. században. Befogadó képessége Julius Caesar alatti átépítése előtt 150 000, Traianus alatt pedig 250 000 ülőhely volt. Alap formáját többé-kevésbé a város alapításával, illetve Róma legkorábbi etruszk királyaival egykorúnak tartják.
Eredetileg nemcsak szekerek viadalaira építették, hanem az írások szerint naumachiák, tengeri csaták rendezésére is. Az arénát fel lehetett tölteni kb. 80 cm -1 méter mélységű vízzel. Néró uralkodása alatt egy naumachia-t (https://en.wikipedia.org/wiki/Naumachia) rendezett egy amfiteátrumban.
Domitianus császár által rendezett naumachia képe 85-ben (https://en.wikipedia.org/wiki/Naumachia)
Julius Caesar i. e. 50 körül átépíttette a Circus Maximust 650 méter hosszúra és 125 méter szélesre. Számos istenségnek állandó temploma, szentélye vagy képmása volt a pályát elválasztó területen (spina, ami eredetileg vizesárok volt, Julius Caesar szüntette meg). A versenyeket az óramutató járásával ellentétes irányban futották. A spina területén oszlopok, templomok, szobrok, obeliszkek voltak. A végén voltak a fordulópontok, amelyeket három nagy aranyozott oszloppal jelöltek.
A 31-es tűzkárokat valószínűleg Augustus, Róma első császára javíttatta ki a Circus Maximusban. Az obeliszkjét Augustus óriási költséggel Heliopoliszból hozatta, és a Circus elválasztó területén középen állíttatta fel, ez volt Róma első obeliszkje. Augustus ideje után minden új cirkusz elválasztó területét, a spinát egyiptomi obeliszkkel díszítették. Augustus obeliszkjét V. Sixtus pápa a Piazza del Popolóra helyeztette át. Ma a Piazza di San Giovanni di Lateranón található. Agustus építtette a császári páholyt is. Agrippa, Augustus hadvezére szerelt tojásokat, később bronz delfineket a spinára. A 14 tojással és a 7 delfinnel a megtett körök számát mérték. 81-ben a szenátus diadalívet emeltetett Titus tiszteletére a Circus keleti végébe. Domitianus császár összeköttette a Palatinuson lévő palotáját a Circusszal, hogy könnyebben eljuthasson a játékokra. Traianus további 500 ülőhellyel bővíttette a Circust.
Circus Flaminius
A Circus Flaminius (https://en.wikipedia.org/wiki/Circus_Flaminius) a Tiberis folyó közelében helyezkedett el, és tartalmazott egy játékok rendezésére használt kis versenypályát és különböző épületeket, i. e. 221-ben építették. Körülbelül 500 méter hosszú volt. Az eredete szerint a ludi Taurei-t , egy vallási ünnepet. a Flaminiai Mezőkön rendezték meg: Róma utolsó királya, Lucius Tarquinius Superbus (meghalt i. e. 495) avatta fel.
Az i. e. 2. században a területét épületek foglalták el. A cirkusznak nem voltak állandó ülőhelyei, és a versenypálya kerületét sem jelölték állandó építmények. Az i. u. 3. század elejére a szabad tér egy legfeljebb 300 méter hosszú tér volt a közepén, ahol mindig is a ludi (nyilvános játékok) zajlottak.
Az i. e. 2. században a területét épületek foglalták el. A cirkusznak nem voltak állandó ülőhelyei, és a versenypálya kerületét sem jelölték állandó építmények. Az i. u. 3. század elejére a szabad tér egy legfeljebb 300 méter hosszú tér volt a közepén, ahol mindig is a ludi (nyilvános játékok) zajlottak.
A cirkusz közelében állt a Mars-templom északnyugaton, a becslések szerint i. e. 220-ra hat templom, köztük egy Apollónnak szentelt templom is állt a Flaminiai mezőkön. I. e. 179-ben Apollón templomának közelében egy Apollónnak szentelt színházat is felállítottak, amelyet később, Caesar alatt átépítettek. A színház építése szükségessé tette a Circus területének a megrövidítését, és több templom lerombolását.
Augustus sok új építkezést vállalt a Circus körül. Augustus lerombolta az Apollónak szentelt kis színházat, valamint két templomot, hogy a Circus keleti oldalán felépítse Marcellus színházát. Augustus emellett felépítette a Porticus Octaviae-t, egy oszlopcsarnokot, amely a Circus északkeleti oldalát szegélyezte. A korai principátus idején a Circus északi és déli vége két monumentális boltívvel bővült, az északit Germanicusnak szentelték i. u. 19 -ben, a délit pedig Augustus mostohafiának.
Augustus sok új építkezést vállalt a Circus körül. Augustus lerombolta az Apollónak szentelt kis színházat, valamint két templomot, hogy a Circus keleti oldalán felépítse Marcellus színházát. Augustus emellett felépítette a Porticus Octaviae-t, egy oszlopcsarnokot, amely a Circus északkeleti oldalát szegélyezte. A korai principátus idején a Circus északi és déli vége két monumentális boltívvel bővült, az északit Germanicusnak szentelték i. u. 19 -ben, a délit pedig Augustus mostohafiának.
A Circus Flaminius és a Tiberis sziget (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93kori_R%C3%B3ma)
A Circus Maximusszal ellentétben nem csak szórakozóhely volt és nem volt szekérversenyzésre kialakított pályája. A ludi, vallási jellegű ünnep, a tauriai vallási játékok voltak, melyeket csak itt rendeztek meg, lovasversenyeket rendeztek oszlopok körül. I. e. 2 -ben a cirkuszt elárasztották vízzel, 36 krokodilt öltek meg, hogy megemlékezzenek Augustus fórumának építéséről.
A Circus Flaminius a római diadalmenetekhez kapcsolódó szertartásoknak is otthont adott, mert a Capitolium-hegy felé vezető diadalút mentén helyezkedett el. I. e. 63-ban itt állították ki Mithridatész tömör aranyszobrát. Augustus a Circus északi részén állította ki a dalmáciai hadjárataiból zsákmányolt ellenséges seregek jelvényeit. Plutarkhosz szerint Sulla diktátor i. e. 82-ben 6000 foglyot öltek meg a Circus Flaminiusban, a sikolyok a szenátorok megfélemlítését szolgálták a szenátus épületében. A Circus Flaminiust piacként is használták és gyakran tartottak benne gyűléseket.
Maxentius cirkusz
A Maxentius cirkusz (Caracalla cirkuszaként is ismert, https://en.wikipedia.org/wiki/Circus_of_Maxentius) Maxentius császár emelte a Via Appián i. u. 306 és 312 között. A legjobb állapotban fennmaradt cirkusz Rómában, méretét tekintve a második legnagyobb cirkusz a Circus Maximus után. Az egyetlen feljegyzett esemény i. u. 309-ból a cirkuszban egy temetési játék.
A cirkusz császári páholya egy fedett oszlopcsarnokon keresztül kapcsolódott Maxentius villájához.
Maxentius cirkusza az ókorban: a korszak számos római épületének mintájára opus vittatummal burkolt betonból épült. (A negyedik század elején bevezetett ókori római építési technika, amelyet téglákkal váltakozó tufatömbökből álló párhuzamos vízszintes rétegek alkottak.). A helyenként több méter magas falakon sok helyen láthatóak a gerendák helyei.
A mai látogató a nyugati végén lép be a cirkuszba, ahol a két, ma is impozáns torony maradványai találhatóak, ezek tarthatták indítókapuk felhúzására szolgáló mechanizmusokat. A pálya a kanyarban szélesebb volt, ami a szekerek fordulóköréhez volt szükséges. A spina, a pálya közepén húzódó korlát pontosan 296 méter hosszú, és márvánnyal burkolták. Számos dísze, köztük kúpok, megkerülendő oszlopok és középen állt Domitianus obeliszkje voltak.
A bírói páholy a pálya déli oldalán, körülbelül a pálya kétharmadánál helyezkedett el, ahol a célvonalra jó rálátást biztosítottak. A császári páholy, amelynek maradványai azonosíthatóak, a szokásos módon helyezkedett el, hogy a versenyre a legjobb kilátást biztosítsa.
Néró cirkusza
Néró cirkusza (https://en.wikipedia.org/wiki/Circus_of_Nero)
A Néró vagy Caligula cirkusza (https://en.wikipedia.org/wiki/Circus_of_Nero) nagyrészt a mai Vatikánváros területén helyezkedett el, Caligula császár idején épült. Vatikán területe a városfalakon kívüli, a Tiberis nyugati partján fekvő feltöltött síkság az i. e. 1. század végén alakult ki, lehetővé tette a patrícius családok számára, hogy fényűző épületeket építsenek, pl. az Agrippina villákat, amelyek az idősebb Agrippina tulajdonában voltak, és fia, Caligula (i. u. 31-41) örökölte. Caligula szenvedélye a szekérversenyek voltak, ő kezdte el a cirkusz építését, amelyet Claudius (i.. u. 41-54) fejezett be. Itt szállásolták el a a 64-es nagy tűzvész miatt hajléktalanná vált rómaiakat.
A cirkusz elválasztó területén a Vatikán obeliszk állt. A cirkusz gerincének közepén obeliszk állt, egészen addig, amíg a 16. században Domenico Fontana építész újra fel nem állította a Szent Péter téren, az obeliszket eredetileg Caligula hozatta Rómába. Ez a cirkusz volt Szent Péter és Szent Pál vértanúságának helyszíne is. A régi Szent Péter-bazilikát Konstantin építtette a cirkusz helyén, felhasználva a Néró cirkuszának meglévő építményeinek egy részét. A bazilikát úgy helyezték el, hogy apszisának középpontja Péter sírja legyen, a Szent Péter-bazilika főoltára alatt van. A Circus romjainak nagy része 1450-ig fennmaradt, amikor az új Szent Péter-bazilika építésekor elpusztult.
Circus Varianus
Varianus cirkusz (https://en.wikipedia.org/wiki/Circus_Varianus)
A Circus Varianust valószínűleg Caracalla császár építtette az i. u. 3. század elején. Majdnem olyan hosszú volt, mint a Circus Maximus, 565 méter. Bár Caracalla építtette, elsősorban az i. u. 218 - 222 között uralkodó Elagabalushoz kötik, mert Elagabalus részben átépítette a Caracalla által emelt épületet, a nyugati végét eltávolította, hogy több helyet teremtsen a palota számára az indító kapuk hátrébb helyezésével és két torony építésével a pálya végén. Elagabalus lelkes rajongója volt a szekérversenyeknek, csavaros humorérzék, szexuális kicsapongások (hetero- és homoszexuális egyaránt) jellemezték. A tényleges hatalmat anyjára és nagyanyjára bízta. Egy kb. 9 méteres obeliszket helyezett a spina közepére. Az Augustus által a Circus Maximusban és Caligula által a Vatikánban felállított obeliszkektől eltérően Elagabalus obeliszkje kisebb volt. A 16. századi feljegyzések szerint a helyszínen egy 9,25 méter magas obeliszket találtak. Miután felfedezték, az obeliszket 1633-ban a Palazzo Barberini palotába szállították, onnan 1769-ben a Vatikánba, 1822-ben pedig a Monte Pincióra került, ahol jelenleg is található.
A Circus Varianus (https://en.wikipedia.org/wiki/Circus_Varianus) építése Caracalla ( 198-217) uralkodása alatt kezdődött, a paloták villanegyedében volt. A cirkuszban Elagabalus ( 218-222) szekérversenyeket rendezett. A cirkusz maradványai a Porta Maggiore-tól délre, az Aurelianus-falak mellett maradtak fenn. A cirkusz méretei 565 x 125 m voltak, csak valamivel kisebbek, mint a Circus Maximusé (600 x 150 m). I. u. 271 körül a cirkuszt kettévágták az Aurelianus-falak, és a nagy része ekkor a városfalakon kívülre került.
Néhány neves épület
A Forum Romanum
A fórum a rómaiaknál köztér, piac, nyilvános hely volt. Vásárok, gyülekezés, később a törvénykezés céljára építették. Az ókori Rómában kb. 18 fórumnak nevezhető nyilvános tér volt, melyek funkciói: a törvénykezés tere, a kereskedelem, marhavásár, zöldség-, hal-, hús-, sertéspiac voltak (https://hu.wikipedia.org/wiki/Forum_Romanum). A Római Birodalomban a prostitúció jellemző volt fórumok környékén, keleten a templomi prostítúció is. A Vesta-szüzek templomában a tüzet őrizték a városalapítástól kezdve, tehát a városközpontban.
A Forum Romanum épületei (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Forum_Romanum)
A Forum Romanum az ókori Róma fő- és köztere, a Capitolium domb és Palatinus domb közötti téren volt, melyen szentélyek, templomok álltak, később a város közigazgatási székhelye lett. Az antik emlékekből mára alig néhány maradt meg, a terület mai formáját a Michelangelo Buonarroti által tervezett épületek és az ezek építésekor végzett tereprendezés határozza meg. Az ókorban a kereskedelmi és politikai világ érintkezőhelyének számított. A terület eredetileg ingoványos mocsár volt, melyet Priscus király (uralkodott i. e. 616 – i. e. 579, az ókori Róma első etruszk királya, aki félig korinthoszi görög származású volt) szárított ki és vétetett körül oszlopos csarnokokkal, melyek felüdülésre és sétahelyként is szolgáltak. Hossza körülbelül 220, szélessége 35-50 méter, kis mérete ellenére rengeteg épület és emlékmű állt itt. A Forum két részre oszlott: a tulajdonképpeni Forum Romanumra keleten, ahol régebben a plebejusok gyülekeztek, és a másik, magasabb, nyugati részre, amelyen eredetileg a patríciusok gyülekeztek. A nyugati részen állt többek között: a Curia Hostilia (a szenátus helye), a börtön és a kivégző hely, továbbá a Rostra nevű szószék. Ahogy a város nőtt, a Forum Romanumot is bővítették, és gyönyörű oszlopos csarnokokat, bazilikákat, templomokat építettek. Augustus fórumát Plinius az addig épített legszebb épületnek nevezte. "Téglából épült várost vettem át, s márványból épített várost hagyok magam után", mondotta Augustus.
A Forum Romanum romjai (https://hu.wikipedia.org/wiki/Forum_Romanum)
A Forum Romanum, makett Forrás: https://en.m.wikipedia.org/wiki/File:Roman_forum_sketch_up_model.png(Forrás: https://en.m.wikipedia.org/wiki/File:Roman_forum_sketch_up_model.png)
Forum Romanum (https://en.wikipedia.org/wiki/Roman_Forum)
Róma történelmi központja (https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3ma_t%C3%B6rt%C3%A9nelmi_k%C3%B6zpontja) Európa legnagyobb és műemlékekben leggazdagabb történelmi városközpontja. A nagyrészt a Tiberis bal partján fekvő történelmi központ a 3. században felépült Aurelianus-féle falak által határolt terület magába foglalja a város alapításának történetéből ismert hét dombot: Capitolinus, Viminalis, Quirinalis, Esquilinus, Caelius, Aventinus és a Palatinus dombokat. Itt találhatóak az antik világ legszebb műemlékei, a város alakulása végig követhető az ókortól egészen napjainkig. Legismertebb részei a Forum Romanum, a Capitolium, a Palatinus, a Colosseum és környéke, a Viktor Emanuel-emlékmű és környéke.
Róma történelmi központja, makett, André Caron, Maquettes Historiques munkája (https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3ma_t%C3%B6rt%C3%A9nelmi_k%C3%B6zpontja)
A régi, Servius-féle fal, a Caelemontana kapuval. A városba tilos volt behajtani a zajos szekerekkel
A fórum köztér, piac volt a városokban: vásár, gyülekezés, törvénykezés céljára építették. Az ókori Rómában hozzávetőlegesen 18 ilyen nyilvános tér volt, melyek a következő kategóriákra oszthatóak:
kereskedelmi tér (forum venale)
marhavásár (forum boarium)
zöldség-, hal-, hús-, sertés- stb. piac
marhavásár (forum boarium)
zöldség-, hal-, hús-, sertés- stb. piac
törvénykezés tere (forum civile).
A Forum (https://hu.wikipedia.org/wiki/Forum_Romanum) az ókori Róma fő főtere, a Capitolium és Palatinus domb közötti tér volt, mely a kereskedelmi és politikai világ érintkezőhelyének számított. A terület korábban mocsaras hely volt, melyet Lucius Tarquinius Priscus király száríttatott ki és vétetett körül oszlopos csarnokokkal, melyek felüdülésre és sétahelyként is szolgáltak. Hossza körülbelül 220, szélessége 35-50 métervolt. Kis mérete ellenére sok épület és emlékmű állt itt. A Forum Romanumon több istennek is állt temploma, itt volt Saturnus, Janus és Concordia temploma a Capitolium tövében, Vesta temploma a Palatinus tövében (emellett állt a Regia nevű épület, a főpap lakása). A Comitiumon állt többek között: a Curia Hostilia (a szenátus helye), a Carcer Mamertinus (részei: Robur, azaz börtön és Tallianum, azaz kivégző hely) és a Rostra nevű szószék. Ahogy a város nőtt, a Forum Romanumot is bővítették gyönyörű oszlopos csarnokokkal, bazilikákkal.
A Forum Romanum ma (https://hu.wikipedia.org/wiki/Forum_Romanum)
A Rostra szószék előtt emelt, Phocas kelet-római császár tiszteletére i. u. 608 -ban felszentelt templom volt az utolsó építészeti kiegészítés a Forum Romanumon, több mint 1300 évnyi építkezés után. A kocka alakú, fehér márvány talapzaton egy 13,6 m magas, korinthoszi oszlop áll. A stílus alapján az oszlopot a 2. században készítették, majd a jelenlegi emlékműnél ismét felállították. A talapzatán eredetileg egy Diocletianusnak szentelt szobor állt, a korábbi feliratot kivésték, hogy helyet biztosítsanak az új szövegnek.
Antoninus és Faustina temploma (a mai templom 1601-ből származik, https://hu.wikipedia.org/wiki/Antoninus_%C3%A9s_Faustina_temploma)
Romulus egykori temploma, kör alakú téglaépület (309),
melyet kupola fed. Két négyszögletes melléktér, és egy oszlopcsarnok egészíti ki. Kapui eredetiek, bronzból készültek.
(Megjegyzés: A rómaiak származás-legendája szerint a trójaiaktól származnak. Görögországban volt egy Tenea nevű városka, Korinthosztól kb. 15 km-re Kelet-Keletre és 20 km-re (12 m) ÉK-re Mükénétől. Röviddel a trójai háború (i. e. 1178) után alapították trójai hadifoglyok, akiknek Agamemnón megengedte, hogy saját várost építsenek. Archias vezetésével i. e. 734-ben vagy 733-ban a teneaiak és a korinthosziak megalapították a szicíliai Szirakúza kolóniát, egyben Archimedes szülőföldjét. Tenea az ókori Korinthosz város és kikötővárosai után a legfontosabb hely volt az ókori Korinthoszban; a bizánci Stephanus leírja, hogy a trójaiak leszármazottjai lakják, akiket Trójából hoztak át fogolyként, és Agamemnón telepített le Korinthosz e részén; és trójai származásuk miatt Apollót imádták -és nem Zeust-, és innen vitte el Archiasz a telepeseket, akikkel Szirakúszát megalapította. Miután Lucius Mummius Achaicus lerombolta Korinthoszt, Tenea háborítatlanul megmaradt, valószínűleg Teneatákat Mummius trójai származásúk miatt kímélte meg, és nert rokonságban álltak a rómaiakkal.)
Septimius Severus diadalíve (https://commons.wikimedia.org/wiki/Forum_Romanum)
Saturnus temploma, i.e. 487 -ben építették az eredetit (https://hu.wikipedia.org/wiki/Saturnus_temploma)
Nem igazán szép, de jelentős épület a Curia: a Curia Hostilia (a senatus találkozóhelye), melyet Sulla dictator újraépített, i. e. 52-ben. Sulla fia, Faustus Sulla, újra felépítette. Ezt később Julius Caesar lebontatta, felépíttette Curia Julia néven. Domitianus i. sz. 94-ben restauráltatta először. Diocletianus császár a 3. században emeltette az új épületet. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Curia)
Titus diadalíve (https://hu.wikipedia.org/wiki/Titus_diadal%C3%ADve)
CAPITOLIUM
Az ókori Róma legfontosabb magaslata volt, szentélyek, templomok álltak rajta, később a város közigazgatási székhelye lett. A Capitoliumon állt Jupiter hatalmas temploma. Az antik épületekből mára csak kevés maradt, mai formáját a Michelangelo Buonarroti által tervezett épületek határozzák meg.
Capitolium Rómában (https://hu.wikipedia.org/wiki/Capitolinus)
Iuppiter, Jupiter volt az ókori rómaiak főistene, a görögöknél Zeuss. A villámlás, mennydörgés istene volt (https://hu.wikipedia.org/wiki/Iuppiter). A legnagyobb (60x60 m) ismert temploma a Capitoliumon volt. A korai templomokat az etruszkok fából építették, leégtek.
Jupiter templom a Capitoliumon, makett (https://apaixonadosporhistoria.com.br/artigo/281/templo-de-jupiter-otimo-maximo-o-templo-mais-importante-da-roma-antiga)
PALATINUS
A Palatinus domb a város egyik legősibb része; "a Római Birodalom első magjának" is nevezik. A terület ma nagy szabadtéri múzeum. Augustus idejétől császári paloták épültek a dombon. A császárság előtt a dombon főként a gazdagok emberek házai álltak (https://en.wikipedia.org/wiki/Palatine_Hill).
A Palatinus-domb rekonstrukciója, (https://www.carpediemtours.com/blog/seven-hills-of-rome/)
A legenda szerint a Palatinus dombon szoptatta a farkaslány (lupa) az ikreket, Romulust és Remust, és később itt alapította Romulus Róma városát. A Palatinus-domb lett az ókori Róma Beverly Hills-e, ahol a legnemesebb "patrícius" családok éltek, a Rómát alapító történelmi családok vagy klánok leszármazottai.
A Palatinus-dombon élt többek között Cicero, Marcus Antonius, Octavianus (Augustus császár) és Néró. Később emlékeiket Domitianus császár elűzte a dombról, aki elkobozta birtokaikat, és hatalmas palotát építtetett magának, ez lett a császári palota a továbbiakban (a dombról és Domitianus rezidenciájáról származik a mai palota szó). A hatalmas palotakomplexum maradványait ma is megcsodálhatjuk az egykor szobrokkal és szökőkutakkal ékesített hatalmas kertekkel. Az évszázados fosztogatás és újrahasznosítás lecsupaszította a palotát, a pompás színes márványait. Domitianus téli nappalija, a gyönyörű alabástrom- és gránitpadló a padlófűtésnek köszönhetően nagyrészt összeomlott.
Constantinus diadalíve 315 -ből (https://hu.wikipedia.org/wiki/Constantinus_diadal%C3%ADve)
CAELIANUS DOMB
A Caelian domb az évszázadok alatt nagyrészt elveszett. A Caelianus a Colosseumtól indul és a San Giovanni, Laterano bazilikáig emelkedik - az első templom, amelyet Constantin építtetett, és amely ma is Róma legfontosabb temploma. Constantin volt a császár a kereszténység a Római Birodalomban történő elterjedése idején. A domb másik oldalát Caracalla nagy fürdői foglalják el.
A régi Colosseum (Forrás:https://romaikor.hu/roma_az_orok_varos/roma_epuletei/colosseum_es_kornyezete/cikk/colosseum_%2875%E2%80%9382%29)
Az i. e. 1. századra a Caelianus-domb gazdag lakónegyed volt, ahol Marcus Aurelius császár született. Az i. u. 1. században a domb egy enyhén erdős kiugrásán épült fel Claudius császár temploma, amely a Colosseummal és a Constantinus diadalívvel szemben áll. Később egy monumentális élelmiszerpiacot építettek a polgárok számára, a dombon feljebb pedig Trajanus és Septimius Severus katonai kaszárnyákat épített. Róma barbárok általi többszöri kifosztása során ez a terület elpusztult, de a székesegyház közelségének köszönhetően a területen kisebb templomokat építettek.
Constantinus császár diadalíve, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Constantinus_diadal%C3%ADve)
A Vesta-szüzek temploma
A Forum Romanumon volt a kerek Vesta-szüzek temploma (https://hu.wikipedia.org/wiki/Vesta-sz%C3%BCzek), a templom feladata a tűz örzése, a szent tűz fenntartása volt. A Vesta-szüzek a Vesta istennő papnői voltak. Létszámuk szerint eleinte négyen voltak, később hatan. Mondabeli elődjük Romulus és Remus anyja volt. A hagyomány szerint eredetileg a királyok válogatták ki őket, a királyság megszűntével a főpap, mégpedig sorshúzás útján. Először csak patrícius leányok közül, később plebejus származásúakból is, akik 6 évnél idősebbek, de 10 évnél fiatalabbak voltak. A jelöltséget el kellett fogadni, csak a legritkább esetben mentettek fel valakit. A beiktatás napjától számítva a Vesta-szűznek 30 évig kellett hivatalban maradnia; 10 évig tanult, 10 évig őrizte a tüzet és 10 évig tanított. A 30 esztendő leteltével joguk volt hozzá, hogy tisztjüktől megváljanak, és férjhez menjenek. A szüzek teendői voltak: a szent tűz fenntartása, Pallasz Athéné szent képének őrzése és az előírt áldozatok bemutatása. Mulasztásukért szigorúan bűnhődtek. Ha a szent tűz kialudt, korbácsütésekkel, ha a szüzességi fogadalmat megszegték, élve eltemetéssel büntették őket. Ha kötelességeiket megfelelően teljesítették, tekintélyt és tiszteletet élveztek. Személyük szent és sérthetetlen volt, fontos okmányokat (végrendeletek stb. Marcus Antonius végrendeletét Octavianus, a későbbi Augustus császár erőszakkal nyílvánosságra hozta. Tartalma az actumi tengeri csatához vezetett.) náluk helyeztek letétbe; a városban lictor haladt előttük; ha a vesztőhelyre tartó gonosztevővel találkoztak, jogukban állt megkegyelmezni neki. Jelvényeik: hosszú, fehér ruha és homlokkötő (infula), mely alól hajuk a menyasszonyok módjára fonatokban omlott kétfelé.
Vesta temploma várossal egykorú. Köralakja arra utal, hogy egy kerek kunyhóban tartották Vesta örök tüzét, majd díszes templomot emeltek a helyére. Sokszor pusztult el, de mindannyiszor díszesen újraépítették. Körfalának átmérője 50 római láb (14,8 m) volt és 20 korinthoszi oszlop övezte. Porticusa (bejárat) nyitott volt. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Vesta_temploma)
Vesta istennőnek nem volt képe, szobra, csak temploma: a szent lángban lakott. Miután a tűz lekerült a földre, minden tűzhely, a házak kemencéi és kandallói is Vesta szentélyévé váltak. A Forum Romanumon Vesta istennő körtemploma állt, ahol a szent tüzet a Vesta-szüzek őrizték. Mellette a Vesta-szüzek háza volt található. Minden március 1-jén a tüzet megújították. A láng 391 évéig égett, amikor Theodosius császár betiltotta a pogány kultuszokat.
A Vesta-szüzek szüzességi fogadalmat tettek, amely viszonylagos függetlenséget biztosított számukra, a nők számára fenntartott egyetlen állami intézmény volt; vallási tárgyaik között volt egy szent fallosz is. "Vesta tüze ... a női nemi tisztaság eszméjét idézte fel" és "a férfi nemzőképességét képviselte". A különböző papi kollégiumokban szolgáló férfiaktól elvárták, hogy megházasodjanak és családot alapítsanak.
A Vesta-szüzek épületei, ciszternában gyűjtötték a vizet (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Vesta-sz%C3%BCzek_h%C3%A1za)
HAJÓK
A római kori tengeri flotta hajóit kezdetben kereskedő hajókként és hadihajókként is használták. A rómaiak nem tartották fontosnak a tengeri flottaépítést i.e. 68 -ig a punháborúk után. A Pun-háborúk idején, i. e. 264 és i. e. 146 között (nevezetes tengeri csaták i. e. 260-ban, 256-ban, 241-ben) építettek nagy flottákat, de ezek elévültek, a kalóztámadások pedig gyakoriak lettek. Nagy Pompeius új és nagy, több mint 200 hajós flottát építtetett, szárazföldi sereget is kiképzett, és 3 hónap alatt megtisztította a Földközi-tengert a kalózoktól, akiknek a kikötőt támadta. A Római Birodalom stabilitása a folyamatos szárazföldi hódításokon alapult, a kalózok a gabonaellátást és a kikötők működését zavarták.
A mai napig nem tisztázott, de Iulius Caesar valószínűleg teljesen új flottát építtetett az i. e. 55 és i. e. 54 -ben történt britanniai partra szállásaihoz, aminek előfeltétele volt, hogy a La Manche csatornát uraló bretagne-i Veneti törzs 220 hajójával megütközzön. Az ütközet i.e. 56 -ban történt, Caesar légiósainak a találékonysága következtében a tengeri ütközet győzelemmel végződött.
A következő nagy flottát Agrippa építtette i. e. 37 -ben, a kalózok ellen, és képezte ki egy mesterséges, gyakorlatozásra is alkalmas új kikötőben. I. e. 31-ben Marcus Antonius és Kleopátra, Egyiptom királynőjének egyesített flottái összecsaptak az Octavianus és Agrippa vezette flottával, az időszak utolsó nagy tengeri csatájában, az actiumi csatában. Antonius 500 hajót állított fel Octavianus és Agrippa 400 hajójával szemben. Marcus Antonius és Kleopátra rövidesen öngyilkosok lettek. A következő időkben, a Pax Romana nyugodt időszakában Augusztus császár és utódai sok kisebb, liburnákból álló flottát használtak a seregek és áruk szállításához.
Rómának eredetileg nem volt semmilyen flottája, pedig az É-i szomszéd Etruria egyik nevezetessége a fejlett hajóépítése volt. Róma i.e. 300 körül még 20 darab három evezősoros hadihajót kölcsönzött D-Itáliából és csak az első pun háború idején, i.e. 264-ben zsákmányoltak egy pun három evezősoros hadi vitorlást (3, 104.o.), amelyet igen gyorsan sokszorosítottak száz példányban. Tovább is fejlesztették a hajóépítést. Nagyobbakat (https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/) építettek, kis bástyákkal, ahonnan nyilazni lehetett, közelharcban nehéz volt elfoglalni a bástyákat. Erőltették a szárazföldi stílusú harcot, kitalálták a csapóhidat (corvuslat), ami a mérete miatt rontotta a hajók stabilitását.
Csapóhidas, corvuslat -os római háromsoros hadigálya orr része (4)
Római trireme (három evezősoros, döfőorros) hadihajó modellje (Creative Commons Attribution-Share Alike 2.0 France license, photo by Rama)
Bronz döfőorr (karthágói, az Első Pun háborúból, az Aegates-csatából, i.e. 241-ből)
Az ókorban a hajók fő fegyvere a döfőorr, a kos (rostralat, azaz döfőorrok, innen a navis rostrata a hadihajók elnevezése, rostrumlat, raman) volt, amelyet arra használtak, hogy elsüllyesszék vagy mozgásképtelenné tegyék az ellenséges hajókat. Használatához képzett és tapasztalt legénységre, továbbá gyors és mozgékony hajóra volt szükség.
Római három evezősoros vitorlás csapóhiddal (corvuslat) és döfőorral (rostrumlat, raman),(https://romaikor.hu/a_romai_hadugyek/romai_haditengereszet/a_romai_haditengereszet_a_koztarsasag_koraban/cikk/a_corvus)
Az ókorban a kereskedelmi hajózás november 11-től március 5-ig szünetelt. Az Itália és Egyiptom közötti forgalom csak május 27 és szeptember 13 kőzött számított biztonságosnak. A hajózási idényt március 5.-én, Isis ünnepén nyitották meg hivatalosan. A rómaiak használta naptárakban gyakoriak voltak az olyan napok, amelyeken nem volt ajánlatos semmilyen vállalkozásba fogni, így hajóutakat kezdeni sem. Pl. augusztus 24-én, október 5-én, november 8-án nem indultak hajók. A navigáció a Nap és a csillagok alapján történt (https://romaikor.hu/a_romaiak_mindennapi_elete/kozlekedes_es_utazas/utazas_a_tengeren_/a_tengeri_utazas/cikk/teherszallito_kereskedelmi_hajok). A hajókat télen a partra vontatták és felújították, a palánkokat összeerősítő vékony köteleket, az un. "varrás" -okat kijavították, cserélték. A palánkokat hornyokba fűzött vékony kötelek fogták össze a palánkok éleinél, továbbá csapok: karvel palánkozásnak nevezik az építési módszert az irodalomban. (A klinker palánkok átfedésben vannak és szegek, szegecsek fogták össze, a vikingek idejétől ismeretes.) A hadihajókat először a homokos partokra kihúzták, majd a kikötőkben lehorgonyozták, kőhorgonyokkal, a rómaiak idején először télen is kikötőkben tárolták. A császárok idején már állandóan vízen voltak, ennek megfelelően élettartamuk is rövidebb volt: a „gálya nem érte meg az öregkort”, írta egy római.
A pun háborúskodás Karthágó teljes pusztulásával végződött a harmadik pun háborúban, Róma tengeri hatalom lett. Az i.e. 228-ban az illír kalózok felett aratott újabb győzelemmel Róma kezébe került egy új hajótípus, a liburna, a Dalmáciában lakó liburnuszok hajója, amely gyorsaság és manőverező képesség tekintetében minden addigi hajót túlszárnyalt. Ferde evezőpadokkal építették, hogy több evezős férjen el, és először egy, később két evezősorral építették. Róma a liburnák építésével korlátlan úr lett a Földközi-tengeren, de a kalózokkal később is sok baja volt. A kalózokat úgy "győzték" le, hogy elfoglalták a kikötőiket, bár ekkor a kalózok kerestek egy másik kikötőt.
Római kétevezősoros biremis. A harci emelvényeket, "bástyákat" a csata után vízbe dobták (eredete: https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/)
Római kétevezősoros biremis, az első (artemon) vitorla kisebb volt, a vitorlákat az ütközetekben nem használták (eredete: https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/)
A
Római triremis, az orrán kis négyszögletes orrvitorlával, artemon vitorlával (eredete: https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/)
A felül épített kiálló rész az evezőszekrény, Korinthoszban találták ki, i.e. 700 körül.
Illír-római gyors és döfőorros liburna, teherszállításra, személyszállításra és hadi- és futárhajóként is használták
(https://ferrebeekeeper.wordpress.com/tag/liburna/)
Két evezősoros vitorlás kb. i. e. 120 - ból, relief (Temple of Fortuna Primigenia in Praeneste (Palastrina))
A hemiolia fél felső fedélzetes liburna volt
(https://www.honga.net/totalwar/rome2/unit.php?l=en&v=rome2&f=rom_seleucid&u=Gre_Peltasts_One_Halfer)
A hemiolia felére csökkentette az evezők számát a felső szinten. Az evezősök kisebb száma nem volt nagy hatással az általános sebességre, mivel a hajó terhelt súlya is csökkent. Mivel evezőket és vitorlákat is használt, és a legénység gyorsan tudta változtatni a hajtás módját, ideális hajó volt a nagy, gazdag kereskedelmi hajók üldözésére. A partraszállási támadásokat a hemiolákról hajtották végre; a döfőorral történő támadás nem lett volna hasznos taktika, mivel az áru, a zsákmány a víz alatt végezte volna. A hemiolák gyorsasága és ügyessége miatt hasznosak voltak felderítőként, ellátóhajóként és a csaták esetén a megsérült ellenséges hajók elleni támadásra.
Caesar É-i hadjárata, majd a polgárháborúk: i. e. 56-ban először fordult elő, hogy egy római flotta a Földközi-tengeren kívül is harcba szállt. Ez Julius Caesar gall háborúi során történt, amikor az É-i velenceiek tengeri törzse (Bretagneben is volt egy venetii nevű törzs, Morbihani csata, i. e. 56-ban) fellázadt Róma ellen 220 hajóval. Caesar feltehetően helyben építtette a hajót, továbbá az átkeléshez szükséges méretű, kisebb hajókat. A velenceiekkel szemben a rómaiak hátrányban voltak, mivel nem ismerték a sziklás partvidéket, és tapasztalatlanok voltak a nyílt tengeren, annak nagy árapályában és áramlataiban folytatott harcokban. A velenceiek hajói jobbak és nagyobbak voltak a könnyű római gályáknál. Vastag tölgyfa palánkokból épültek magas oldalpalánkokkal, óceánra épített hajók voltak. Nem voltak evezőik, ellenállóbbak voltak a döfőorros támadásokkal szemben. Nagyobb oldalmagasságuk előnyhöz juttatta őket mind a hajítógépes csatákban, mind a közelharcban. Amikor a két flotta a Quiberon-öbölben találkozott egymással, Caesar tengerészei hosszú rudakra szerelt horgokkal elvágták a velenceiek vitorláit tartó köteleket. A mozdulatlan velencei hajók könnyű prédát jelentettek a rájuk átszálló légionáriusok számára, és a menekülő velencei hajókat elfogták, amikor hirtelen szélcsendbe kerültek. Miután így elérte a La Manche csatorna ellenőrzését, Caesar a következő években ezt az újonnan épített flottát két britanniai invázióban csapatszállításra használta, majd a Nagy Pompeius üldözésére, akit végül Egyiptomban megöltek.
A római haditengerészet utolsó nagyobb hadjáratai a Földközi-tengeren a Köztársaságnak véget vető polgárháborúk voltak (Caesart i.e. 44-ben gyílkolták meg), és a kalózok ellen zajlottak. Keleten Rodoszt, az utolsó független tengeri hatalmat i.e. 43-ban az Égei-tengeren Kósznál legyőzték. Nyugaton, a triumvirokkal szemben állt Sextus Pompeius, Nagy Pompeius fia-, akit a szenátus i. e. 43-ban az itáliai flotta parancsnokságával bízott meg. Átvette az irányítást Szicília felett, ott alakította ki a bázisát, szövetkezett a kalózokkal, blokád alá vette Itáliát, és megállította a politikailag kulcsfontosságú gabonaszállítást Afrikából Rómába.
Római gabonaszállító hajó, a corbita, kis elő vitorlával, ami a kormányozásban segített (5, 40.o.)
Octavianus és parancsnoka Marcus Agrippa hatalmas tengeri fegyverkezést kezdett: Ravennában és Ostiában hajókat építettek, Cumae-ban megépítették Portus Julius új mesterséges kikötőjét, és katonákat és képzett evezősöket vetettek be, köztük több mint 20 000 rabszolgát. Végül Octavianus és Agrippa i. e. 36-ban a naulochusi csatában legyőzte Sextus Pompeiust. A naulochusi tengeri csata (https://hu.wikipedia.org/wiki/Naulochusi_csata) Marcus Vipsanius Agrippa és Sextus Pompeius között történt a szicíliai Naulochus fok közelében, 400-300 hajó harcolt mind a két oldalon. Agrippa győzelmével megtört a Pompeius és fiának ellenállása a második triumvirátussal szemben.
A felkészülésnél Agrippa első dolga volt, hogy biztonságos kikötőt hozzon létre hajói számára, amit a Lucrinus-tó és az Avernus-tó összekötésével és a Lucrinus-tavat és a tengert elválasztó földterület átvágásával oldott meg. A Lucrinus-tó és az Avernus-tó összekötésével egy belső és egy külső kikötőt alakított ki, gyakorlatozás céljára.
Marcus Agrippa a kor kiváló flottaparancsnoka volt. Agrippa újfajta hadihajó tervét dolgozta ki; magasított fedélzettel, tornyokkal, ballistával és páncélzattal, amely védelmet adott a csáklyákkal szemben. A hajót egy szerkezettel szerelték fel (vasnyeles szigonyt kilövő számszeríjjal, harpax-al, Agrippa találmánya volt), amellyel az ellenséges hajót megközelítve olyan közelharcra kerülhetett sor, amelyben a reguláris római csapatok fölénye azonnal megmutatkozott.
.jpg){kind=link}
.JPG)){kind=link}
Római liburna, gyors hajó, sokáig használták (eredete: https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/)