CLAUDIUS CSÁSZÁR FELESÉGEI
(2024 Február)
BEVEZETÉS
A Római birodalom idején a válás az apáknak kedvezett. A házasság felbontása gyors, könnyű és meglehetősen gyakori dolog volt az ókori Rómában. A házasság célja gyakran politikai, vagyoni és egyéb, kevésbé személyes kapcsolatok építése volt. Amikor egy házasság nem szolgálta már kellően a felek érdekét, azt rövid úton fel lehetett bontani.
Napjaink társadalmaival ellentétben a rómaiaknál nem volt jogi eleme a válásnak: ha a férj (vagy ritkább esetben a feleség) kimondta, azzal gyakorlatilag megtörtént a külön válás. Az apák lányuk nevében is kezdeményezhették lányuk válását férjétől, és ez igen gyakori volt. Az apa megőrizte jogi hatalmát lánya felett azt követően is, hogy férjhez adta.
A jogi rendszer lehetővé tette, hogy az ara családja visszaszerezze a férjnek fizetett hozományt, megőrizve a családi vagyont. A férjeknek egyetlen lehetősége volt ilyen esetben a hozomány megtartására, ha valamilyen úton bizonyítani tudta, hogy feleség hűtlen volt. A nőket vélhetően igen gyakran tartotta vissza a válás kezdeményezésétől az, hogy a római jog az apának kedvezett inkább a gyermekekkel kapcsolatos vitás esetekben. A római nők valójában kevés joggal rendelkeztek gyermekeik felett, mivel az apai vérvonal mindenek feletti fontossággal bírt. A válást követően a gyermekek legfeljebb akkor maradhattak édesanyjukkal, ha az kedvezőbb volt az apa számára.
CLAUDIUS CSÁSZÁR URALKODÁSA
Claudius nyomorék volt, általános vélemény szerint nem lett volna képes betölteni egy közhivatalt. Családja egészen császárrá választásáig a háttérben tartotta. Caligula meggyilkolása után azért választotta Testőrsége császárrá (41-től 54 -ig uralkodott), mert ő volt a család egyetlen felnőtt férfi tagja. A Senatus hiába akarta visszaállítani a köztársasági rendet, a Testőrség kikiáltotta császárnak, mint egyetlen császári rokont. A megjelenése nyomorék embert mutatott, de a hódításai, építkezései, rendeletei értelmes emberre utalnak.
Hódításai: "Germániában igyekezett elkerülni a komoly összecsapásokat. A frízekkel és más ottani népekkel vívott kisebb jelentőségű harcok végső célja a rajnai határvonal megszilárdítása, birtoklása volt. Katonai sikereket ért el Britanniában, meghódított területeket, a mai London környékén megszilárdult a római uralom, valamint Észak-Afrikában is, ahol Mauretaniát hódította meg. Trákia is ekkor vált római tartománnyá. Gallia lakói egy részének római polgárjogot adományozott, ami nagyban elősegítette Gallia romanizálódását."
Hódításai: "Germániában igyekezett elkerülni a komoly összecsapásokat. A frízekkel és más ottani népekkel vívott kisebb jelentőségű harcok végső célja a rajnai határvonal megszilárdítása, birtoklása volt. Katonai sikereket ért el Britanniában, meghódított területeket, a mai London környékén megszilárdult a római uralom, valamint Észak-Afrikában is, ahol Mauretaniát hódította meg. Trákia is ekkor vált római tartománnyá. Gallia lakói egy részének római polgárjogot adományozott, ami nagyban elősegítette Gallia romanizálódását."
Építkezései: "Claudius rengeteg épületet hagyott hátra. Középületek, vízvezetékek épültek, sőt kibővítette az ostiai* kikötőt, amivel a kereskedelmi kapacitást, közvetve Róma ellátását javította. Az Aqua Claudia és Anio Novus vízvezetékek bőséges friss vizet juttattak a Sublaqueaum-forrásból a fővárosba."
Aqua Anio Novus vízvezeték (https://romaikor.hu/romai_epiteszet/infrastruktura/vizvezetekek_es_kozmuvek/roma_varos_vizvezetekei_(aquaeductus)/cikk/anio_novus)
Aqua Claudia (https://en.wikipedia.org/wiki/Aqua_Claudia)
Az Aqua Claudia és Aqua Anio Novus vízvezetékek találkozása (https://en.wikipedia.org/wiki/Aqua_Anio_Novus)
Kormányzás és a senatus: Claudius folytatta Augustus kormányzási rendszerét, és jelentősen tovább is fejlesztette. A korábbi idők hagyománya volt, hogy a házi ügyeket megbízott alkalmazottak, felszabadított rabszolgák intézték a nemesi udvarokban, ezeket Augustus a saját udvarában és az államvezetésben is megtartotta. Claudius azért folytatta ezt a hagyományt, mivel a szenatorok nem voltak hajlandók efféle adminisztratív ügyekkel foglalkozni, méltóságukon alulinak tartva azt. Szabadosai közül kiváló embereket választott az államirányítás posztjaira, ezek közül is kiemelkedett Pallas, Callistus és Narcissus. Körvonalazódtak az államvezetés területei, Pallas a fiscust irányította, Callistus a beérkező iratokat kezelte, Narcissus pedig a császári leiratokat fogalmazta. A szabadosoknak ez a befolyásos helyzete visszatetszést keltett a szenatori rendben, annak ellenére, hogy más megoldással ők sem álltak elő. Mindhárom fent említett szabados erőszakos halállal végezte.
Megindult a romanizálás folyamata azzal, hogy több tartomány szabad lakossága polgárjogot kapott. Annak idején Caesar sem magának az egyeduralomnak a megszerzése miatt lett merénylet áldozata. Hanem attól féltek a senatorok, hogy Caesar végül elfogadja a felajánlott királyi koronát és ezzel a senatori rend elveszíti a provinciák feletti befolyást és jövedelmeik egy részét. Claudius alatt a senatori rend hatalomvesztése folytatódott kis lépésekben, és ezzel kivívta a senatori rend nemtetszését. A senatorok a későbbiekben is a monarchikus intézményrendszer felállításának, fejlődésének kerékkötői lettek, így a császárkor belső stabilitásának hiányát nagyrészt a szenátorok okozták.**
Megindult a romanizálás folyamata azzal, hogy több tartomány szabad lakossága polgárjogot kapott. Annak idején Caesar sem magának az egyeduralomnak a megszerzése miatt lett merénylet áldozata. Hanem attól féltek a senatorok, hogy Caesar végül elfogadja a felajánlott királyi koronát és ezzel a senatori rend elveszíti a provinciák feletti befolyást és jövedelmeik egy részét. Claudius alatt a senatori rend hatalomvesztése folytatódott kis lépésekben, és ezzel kivívta a senatori rend nemtetszését. A senatorok a későbbiekben is a monarchikus intézményrendszer felállításának, fejlődésének kerékkötői lettek, így a császárkor belső stabilitásának hiányát nagyrészt a szenátorok okozták.**
UTOLSÓ KÉT HÁZASSÁGA
Két válás után Caligula közbenjárásával elvette rokonát, Valeria Messalinát, akitől Octavia nevű lánya és Britannicus nevű fia született. Messalina a férjénél jóval fiatalabb, heves vérű asszony volt, tehát nem igazán ideális partner az öregedő Claudius számára. Gyermekei megszületése után a nimfomániás Messalina már inkább idegen férfiakkal népesítette be az ágyát, korának híres kurtizánja lett. 48-ban, Claudius távollétét kihasználva Messalina odáig merészkedett, hogy szabályos házassági szertartás keretében férjhez ment egy Caius Silius nevű előkelőhöz, a római aranyifjúság egy közismert alakjához. Claudius egy napra katonai teljhatalommal ruházta fel a Claudiust a házasságról felvilágosító Narcissust, aki azonnal kivégeztette Siliust, sőt még több más, az ügyben érintett személyt is. Messalina az I. század egyik leghíresebb nőalakja volt, hírhedtté vált szexuális szokásairól, intrikáiról és a férje ellen szőtt összeesküvésről, amiért végül i. u. 48-ban ki is végezték.
38-ban ment férjhez Claudiushoz, aki ekkor 48 éves volt és az ekkor 18 év körüli Messalina Claudius unokatestvére is volt. Számos írott forrás maradt fenn, amelyek mindegyike egy nimfomán, cselszövő szajhaként mutatja Messalinát be. Ezen forrásokkal szöges ellentétben állnak az érmék és szobrok, melyek egy nyugodt, tiszteletre méltó asszonynak egyszersmind pozitív személyiségnek mutatják.
Az ókor történetírói szerint Messalina üldözte szerelmével azokat a férfiakat, akik megtetszettek neki, ha azok nem viszonozták közeledését, hamar a hóhér kezei között találhatták magukat. Ugyanúgy, mint azok a nők – tekintélyes, arisztokrata nők is – akik nem engedelmeskedtek olyan kéréseinek, mint például hogy alapítsanak kuplerájokat, szegődjenek el kéjhölgynek. Messalina ezek mellett igyekezett minden, Claudius uralmára potenciálisan veszélyt jelentő elemet is eltávolítani, így nem egyszer végeztek ki senatorokat olyan alapon, hogy a császárné álmában látta, amint az adott senator a hatalmat férjétől elragadja. Ugyanígy indított támadást a volt császár Caligula testvérei: Agrippina és Iulia Livilla ellen is. Előbbiek közül csak Livillával tudott végezni, utóbbi végül Claudius későbbi felesége lett.
Az ókor történetírói szerint Messalina üldözte szerelmével azokat a férfiakat, akik megtetszettek neki, ha azok nem viszonozták közeledését, hamar a hóhér kezei között találhatták magukat. Ugyanúgy, mint azok a nők – tekintélyes, arisztokrata nők is – akik nem engedelmeskedtek olyan kéréseinek, mint például hogy alapítsanak kuplerájokat, szegődjenek el kéjhölgynek. Messalina ezek mellett igyekezett minden, Claudius uralmára potenciálisan veszélyt jelentő elemet is eltávolítani, így nem egyszer végeztek ki senatorokat olyan alapon, hogy a császárné álmában látta, amint az adott senator a hatalmat férjétől elragadja. Ugyanígy indított támadást a volt császár Caligula testvérei: Agrippina és Iulia Livilla ellen is. Előbbiek közül csak Livillával tudott végezni, utóbbi végül Claudius későbbi felesége lett.
Claudius valószínűleg tisztában volt felesége züllött természetével, de titkon remélhette, hogy a palatinusi palotán belül maradnak a nimfomániás császárné viselt dolgai, és ezért nem lépett semmit. Messalina nemegyszer prostituáltakat küldött férjének, hogy azok helyettesítsék őt a hitvesi ágyban, míg ő Róma városában árulta magát. Suetonius és Tacitus is feljegyezték Messalina bűnös életét, de az előbbi két történetíró leginkább csak intrikáiról számolnak be. Ennél sokkal bátrabban nyilatkozott Plinius A természet históriája című munkájában, amiben feljegyezte, hogy Messalina versenyre hívta ki Róma egyik leghíresebb prostituáltját, és a versenyt Messalina meg is nyerte, azzal hogy egy nap alatt 25 kuncsaftot fogadott. Iuvenalis, a költő még ennél is bátrabban nyilatkozik amikor Szatíráiban csak ribanc császárnénak nevezi Messalinát, továbbá feljegyzi, hogy Messalina mindig utolsóként távozott a bordélyokból, – ahol szőke parókában Lysisca néven fogadta a kuncsaftokat –, és még ekkor is kielégítetlen maradt. Messalina bukását végül egyik szeretője okozta, nevezetesen Gaius Silius senátor, akiről a korszakban azt tartották, hogy Róma legszebb férfija volt.
Messalina bukása: Gaius Siliusszal való románca túlment minden határon, Tacitus leírása szerint szabályos házasságra léptek egymással és a pár célul tűzte, ki hogy Siliust megteszik császárnak, ketten fognak uralkodni. Ez a kapcsolat viszont már Claudius fülébe is eljutott, és mivel ezek a tettek már az ő uralkodói kvalitásait sértették lépnie kellett. Pallas – egy a császári tanácsadók közül, egy felszabadított rabszolga volt –, aki egyébként Messalinával is bizalmas viszonyt ápolt, azt tanácsolta Claudiusnak, hogy az asszonyt ki kell végeznie az adulterium vádjával. Messalina a Vesta-szüzek egyik befolyásos papnőjével a kivégzés hírére férje elé akart sietni, hogy azt megbékítse, Claudius hajlott is volna rá, hogy az asszonyt fogadja, de a Pallas által az asszony megölésére kiküldött praetorianusok ekkora már megtalálták Messalinát, aki Lucullus kertjében volt anyjával. Az anyja állítólag azt mondta neki, hogy már csak egyet tehet, hogy méltósággal, önkezével vet véget bűnös életének. Messalinát végül azon a helyen, Lucullus kertjében megölték.
Utána jelentették Claudiusnak, aki még az ebédnél ült, hogy Messalina meghalt, de nem részletezték, hogy a maga vagy más kezétől-e. Claudius nem érdeklődött, hanem italt kért és a megszokott módon lakomázott tovább. Még a következő napokon sem adta jelét gyűlöletnek, örömnek, haragnak, szomorúságnak, egyáltalán bármiféle emberi érzésnek, akkor sem, amikor gyászoló gyermekeit látta. Elősegítette feledését a senatus azzal a határozattal, hogy Messalina nevét és képmásait el kell távolítani a magán- és középületekről. Claudius, felesége kivégzése után állítólag nem volt túlságosan meghatva (Tacitus ann. XI 38.).
Messalina halála után nem sokkal, a 49. év első napjaiban -ígérete ellenére, amit a pretoriánusoknak tett, miszerint nem nősül többet- újra házasodott Agrippinával, Nero anyjával.
Nero és Agrippina (Nero anyja, Relief of Nero and Agrippina, Aphrodisias Museum, Turkey, https://en.wikipedia.org/wiki/Nero))
Pallas rábeszélésére eltűrte unokahúga, Agrippina közeledését. Agrippina özvegyasszony volt, előző házasságából egy Lucius nevű fia született. Claudius megkörnyékezésével az volt a célja, hogy fia számára megszerezze a trónt. Claudius 49-ben feleségül vette Agrippinát, majd 50-ben adoptálta gyermekét. Végül mindezt megtetézve Luciust jelölte meg örököséül a trónon, háttérbe szorítva saját fiát, Britannicust, aki köztudottan beteges, fizikailag alkalmatlan volt az uralkodásra. Sok szerző állítja, hogy saját felesége, Agrippina gyilkolta meg gombával Claudiust.
Claudius 63 éves korában bekövetkezett halála után unokaöccse és törvényesen örökbefogadott mostohafia, Néró (54-től 68 -ig uralkodott) követte őt császárként. Claudiusnak az 52 év sikeréve volt, Britannia legyőzése, a gabonahiány leküzdése Ostia kikötőjének gyors kiépítésével, valamint az új vízvezetéke is elkészült.
*Ostia (https://www.britannica.com/place/Ostia) a Tiberis torkolatánál feküdt, de ma már -a folyó deltájának természetes növekedése miatt- a folyón felfelé mintegy 6 km-re (4 mérföldre), a mai Róma városától délnyugatra. Az ókori Róma kikötői (https://en.wikipedia.org/wiki/Category:Roman_harbors) között az egyik legfontosabb kikötő Róma saját kikötője, Ostia lett. Az ásatások alapján Ostia ma Olaszország egyik legnagyobb és legérdekesebb régészeti lelőhelye. Tudjuk, hogy Claudius császár I. u. 42 és 54 között új kikötőt épített Portusnál, és Ostiát az új kikötő kereskedelmi központjaként működtette. Ostiában mindenhol Portusra vonatkozó utalásokat és feliratokat találunk, de a saját kikötőjére semmilyen utalást.
Ostia kikötője világítótoronnyal, modell (Vatikáni Múzeum)
Ostia kezdetben sólepárló hely volt, a húsok, halak tárolásához nélkülözhetetlen volt az i.e 6-8. századokban a só. A rómaiak Ostiát tekintették első gyarmatuknak. Livius az ötödik századról szóló beszámolóiban kétszer említi Ostiát, és a Tiberis rendkívüli áradásait i. e. 414-ben és 363-ban). A város magja csak az i. e. 4. században jelent meg, a 3. században épült ki, a központi rész egy nagy tufatömbökből épült erődítmény, a Castrum. A szövegekből kiderül, hogy a pun háborúk idején vált a kikötő kereskedelmi és katonai kikötővé.
Ostia stratégiai jelentősége a Tiberis torkolatának védelme szempontjából már korán nyilvánvalóvá vált, és a várost megerősítették (a dátum vitatott, valószínűleg az i. e. 4. század közepén) a katonai táborral és castrummal. Megerősítették Róma előnyös helyzetét a kalózokkal és a szomszédokkal folytatott folyamatos konfliktusaiban, és fontos utánpótlási szerepet játszott a Karthágó elleni háborúkban. A castrum nagy hatással volt a város későbbi négyszögletes elrendezésére. Amikor Róma haditengerészetet fejlesztett ki, Ostia haditengerészeti állomáshely lett, és a pun kori Ostia városának a köztársasági korszakra vonatkozó bizonyítékai elszórt irodalmi töredékekből állnak. A castrum létrehozását követően az i. e. 3. században Ostia elsősorban tengeri támaszpont volt; i. e. 217-ben innen indult a Hannibál ellen a Spanyolországban harcoló hadsereg ellátmánya is. A pun háborúk idején (i. e. 264 - i.e. 146) Itália nyugati partvidékének fő flottabázisa volt (https://hu.wikipedia.org/wiki/Pun_h%C3%A1bor%C3%BAk). Az i. e. harmadik századtól is Ostia elsősorban haditengerészeti támaszpont volt. Mert Ostia katonai kikötő volt, ezért a lakosokat felmentették a katonai feladatok alól, hogy a kikötőben dolgozhassanak.
A pun háborúk után, az i. e. II. században Ostia kereskedelmi kikötővé változott. Róma városának lakossága a katonai hódítások révén nőtt. Szicíliából és Szardíniából, később Africa Proconsularisból, a mai Tunéziából is hoztak gabonát. A quaestor fő feladata mostantól a gabonaimport felügyelete volt. Az i.e. 1. században Ostia már létfontosságú szerepet játszott Róma élelmiszer-ellátásában. I. e. 87. -ben egy római elfoglalta Ostiát, hogy megfossza Rómát az áruellátásától a tengerekről. Az áruk be- és kirakodására szolgáló rakpartok a raktározási létesítményekkel (raktárakkal) közvetlen kapcsolatban voltak.
Ostia város (fantáziarajz, Vatikáni Múzeum)
A polgárháború győztese, Lucius Cornelius Sulla a várost erődítményszerű tervek alapján építtette újjá, mintegy 68 hektár területen. A 2,8 kilométeres fal két végpontján a folyóra támaszkodott, rajta három kapu nyílt. I. sz. 68-ban azonban kalózok rabolták ki és gyújtották fel. A támadók elpusztították a római hadiflottát és két neves szenátort is elraboltak. Pompeius Magnus hadat gyűjtött és leverte a kalózokat. A várost újjáépítették és védőfalakkal látták el Marcus Tullius Cicero kezdeményezésére. A kikötő a császárság idején is nagy kereskedelmi forgalmat bonyolított. Augustus uralkodásától kezdve a császárok középületekkel, szobrokkal gazdagították a várost. Az 1. században Tiberius római császár felépíttetett egy fórumot. Claudius, majd Traianus pedig újabb kikötőket, mert a régit az elhomokosodás használhatatlanná tette. Világítótornyot is emeltek.
Ostiát a 2. században szinte teljesen újjáépítették. Az alsóbb szinteken domus, gazdag házak maradványait találták meg, hasonlóak a pompeji és herculaneumi házakhoz. A köztársasági Rómának is fő kikötője volt, különösen a gabonakereskedelemben. A kikötője, amelyet részben egy homokpad akadályozott, alkalmatlanná vált a nagy hajók fogadására. A Császárság idején Ostia Róma gabonakészleteinek kereskedelmi és raktározási központja volt, valamint a Claudius által épített nagy mesterséges kikötőbe, Portusba tartó hajók kiszolgálóállomása. I. u. 62-ben egy heves vihar elárasztott és elsüllyesztett mintegy 200 hajót a kikötőben. Róma tengeri kereskedelmi problémáját végül az oldotta meg, hogy Claudius és Traianus egy nagy, hatszögletű medencével bővítette a kikötőt, Portust.
Portus kikötője ma már a szárazföldön látható (https://en.wikipedia.org/wiki/Portus)
Portus kikötőjének vázlata Claudius és Traianus idején (https://en.wikipedia.org/wiki/Portus)
Traianus hatszögletű kikötője Portusban, makett
**
Claudius tizenhárom esztendeje a Szenátussal való hadakozással telt el, és egyike volt a legjobb princepseknek. Kiváló adminisztrátor volt, nagy építtető és jó történész. A senatori rend félt, hogy elveszíti a provinciák feletti befolyást és jövedelmeik egy részét. Claudius kis lépésekben csökkentette a Szenátus hatalmát, kivívta a senatori rend nemtetszését. A szenatorok a későbbiekben is a monarchikus intézményrendszer felállításának, fejlődésének kerékkötői voltak.
Claudius érdeklődött a jog iránt, elnökölt a nyilvános tárgyalásokon, és naponta adott ki rendeleteket. Személyesen ítélkezett az uralkodása alatt tárgyalt számos jogi ügyben. Az ókori történészek sok panaszt emeltek ezzel kapcsolatban, mondván, hogy ítéletei változékonyak voltak, és néha nem követték pontosan a törvényt. Claudius megváltoztatta az igazságszolgáltatási rendszer működését, a hagyományos szünetek lerövidítésével meghosszabbította a nyári bírósági ülésszakot, valamint a téli terminust. Claudius törvényt hozott arról is, hogy a felpereseknek az ügyük folyamatban tartása alatt a városban kellett maradniuk, ahogyan korábban az alpereseknek kellett. Ezen intézkedések hatására a perrendtartás javult. Az esküdtek alsó korhatárát is 25 évre emelte, hogy tapasztaltabb esküdteket lehessen biztosítani.
Claudius a tartományokban is rendezte a vitás ügyeket. Jóhiszeműségükért felszabadította Rodosz szigetét a római uralom alól, és felmentette Iliumot (Trója) az adók alól. Claudius egyik nyomozója felfedezte, hogy sok régi római polgár, aki Tridentum (a mai Trento) városában lakott, valójában nem volt polgár. A császár a Tabula clesiana-ban foglalt nyilatkozatot adott ki, miszerint ezentúl megtarthatják a polgárságot. Egyedi esetekben azonban Claudius keményen büntette az állampolgárság hamis felvállalását, és azt főbenjáró bűnnek minősítette. Hasonlóképpen, minden olyan felszabadítottat, akiről kiderült, hogy hamisan hivatkozik a római lovasrendi tagságára, eladtak vissza a rabszolgaságba.
Claudius uralkodása alatt számos rendeletet adtak ki. Ezek változatos témákól szóltak. Az egyik híresebb ediktum a beteg rabszolgák helyzetére vonatkozott. A gazdák a Tiberis-szigeten lévő Aesculapius-templomnál hagyták meghalni a beteg rabszolgákat, ahelyett, hogy orvosi segítséget és ellátást nyújtottak volna nekik. Claudius úgy rendelkezett, hogy azok a rabszolgák, akiket magukra hagytak, és a kezelés után meggyógyultak, szabadok lesznek. Továbbá azokat a gazdákat, akik a rabszolgák megölését választották ahelyett, hogy gondoskodtak volna róluk, gyilkossággal vádolhatták.
Pl.: "A büntetésből való rabszolgává válás egyik, gyakran és széles körben hivatkozott esetköre az a Claudius császár idejére datálható szenatusi határozat, amely a más rabszolgájával viszonyt folytató szabad nőt szabadsága elvesztésével sújtja, amennyiben a rabszolga urának tiltakozása ellenére sem hagy fel tevékenységével" (https://ias.jak.ppke.hu/20192sz/04_Erdody_IAS_2019_2.pdf).
*