NEVEZETES RÓMAI TŰZVÉSZEK
(2023 január)
ABSTRACT
Róma első tűzoltó testületeit Augustus császár (i. e. 27 - i. u. 14) alapította. Augustus sok fából készült épületet átépíttetett téglákból, és márvánnyal borítttatott. Néró császár idején volt a legismertebb tűzvész, i. u. 64 -ben, a császár valószínűleg ártatlan volt a tűzvész keletkezésében. Nero rendelte el a tűzfalak használatát, azaz a házakat Nero korától nem lehetett közös falra építeni. // FAMOUS ROMAN FIRES: Rome's first fire brigades were founded by the Emperor Augustus (27 BC - AD 14), who rebuilt many wooden buildings in marble. The most famous fire was during the reign of the Emperor Nero, in 64 AD, the emperor was probably innocent of causing the fire. Nero ordered the use of firewalls, meaning that houses could not be built on a common wall from the time of Nero.
BEVEZETÉS
Az etruszk királyok és a Köztársaság idején Róma lakóházait fából, falait agyaggal betapasztott vesszőkből, tetejüket hosszúszárú növényekből, gerendákból készítették. Alapításakor Róma lakói pásztorkodásból, halászatból éltek. Az etruszk templom egyhajós volt, széles homlokzatát négy oszlop tartotta. Részben kőből, de falait és tetőzetét fából építették fel. A fa szerkezetet díszes terrakotta lapokkal fedték le. A tetőzeten csúcsdíszeket és néha szobrokat helyeztek el, az oromzatokat domborművekkel díszítették.
A legrégebbi ókori római városokban nem volt tűzoltó szervezet vagy tűzoltásra szánt felszerelés. Az őrök csoportjai vödrökkel, vízzel oltották a gyakori tüzeket. A Római Köztársaság idején már több, tűzoltással foglalkozó szervezet is létezett. Az oltást többnyire rabszolgák végezték, de nagyobb tüzek esetén az egész környék oltott. Egyes gazdag magánszemélyek saját tűzoltócsapatot alakítottak.
Az emberek a nyílt tűz körül kuporogtak a füstben, nem volt kellemes feladat a fűtés, a főzés. Az első nagyszabású hipokauszt, azaz padló- és falfűtő rendszerek i. e. 43 körül jelentek meg az ókori Rómában. Később a római fürdőépületek padozatait oszlopok tartották, amelyek alatt és az oldalfalaiban lévő füstelvezetőkben forró levegő keringett anélkül, hogy a beltéri levegőt füsttel szennyezték volna. A Római Birodalom bukása után ezek az újítások több mint ezer évre eltűntek.
NEVEZETES RÓMAI TŰZVÉSZEK
Rómában gyakoriak voltak a tűzesetek és a tűzvészek a faszerkezetű lakóházakban, lakónegyedekben. A Rómában bekövetkezett, és jelentős épületek egy részét elpusztító tüzek a következő voltak (https://en.wikipedia.org/wiki/Great_Fire_of_Rome):
- i. u. 12, amely elpusztította a Julia-bazilikát,
- i. u. 14-ben a Basilica Aemiliát,
- i. u. 22 a Campus Martiusnál volt nagy tűz,
- i. u. 22 a Campus Martiusnál volt nagy tűz,
- i. u. 26 a Caelianus dombon,
- i. u. 36 a Circus Maximuson.
- i. u. 36 a Circus Maximuson.
- i. u. 64 a nagy tűzvész Nero idején,
- i. u. 69 -ben Vitellius idején,
- i. u. 80-ban Titus alatt.
A Császárság idején Augustus római császár hozta létre a Vigiles -t, i. e. 6 -ban, az egyiptomi Alexandria tűzoltóságáról mintázta.
(https://en.wikipedia.org/wiki/Vigiles). A Vigiles, a Tűzoltóság egy szabadokból álló szervezet volt, (https://en.wikipedia.org/wiki/Firefighting_in_ancient_Rome), amelynek feladata első sorban a tűzoltás volt. Polgárőri feledatokat is elláttak. Vödröket, takarókat és vízemelőket használtak. A Vigiles Urbani már 7000 főt számlált, és 1000 fős egységekből állt. Minden egység két régióért volt felelős. A Vigiles Urbani parancsnoka egy lovag volt, akit praefectus vigilum-nak hívtak. A tűzoltó szekeret lovak húzták, és egy nagy szivattyú volt rajta és egy víztartály. A tűzoltóknak pontosan tudniuk kellett, hogy hol található víz. Vödörszállító láncokat is alkottak, hogy vizet vigyenek a tűzekhez. A tüzet vízzel átitatott paplanokkal is próbálták elfojtani. Bizonyítékok vannak arra is, hogy kémiai tűzoltási módszert is alkalmaztak, amikor ecet alapú folyadékot öntöttek a tűzre. Sok esetben a lángok továbbterjedésének megakadályozására a legjobb módszer az volt, hogy az égő épületet kampókkal és emelőkkel lebontották. A többszintes épületekben keletkezett tüzeknél párnákat és matracokat terítettek a földre, hogy az emberek a felsőbb szintekről leugorhassanak.
(https://en.wikipedia.org/wiki/Vigiles). A Vigiles, a Tűzoltóság egy szabadokból álló szervezet volt, (https://en.wikipedia.org/wiki/Firefighting_in_ancient_Rome), amelynek feladata első sorban a tűzoltás volt. Polgárőri feledatokat is elláttak. Vödröket, takarókat és vízemelőket használtak. A Vigiles Urbani már 7000 főt számlált, és 1000 fős egységekből állt. Minden egység két régióért volt felelős. A Vigiles Urbani parancsnoka egy lovag volt, akit praefectus vigilum-nak hívtak. A tűzoltó szekeret lovak húzták, és egy nagy szivattyú volt rajta és egy víztartály. A tűzoltóknak pontosan tudniuk kellett, hogy hol található víz. Vödörszállító láncokat is alkottak, hogy vizet vigyenek a tűzekhez. A tüzet vízzel átitatott paplanokkal is próbálták elfojtani. Bizonyítékok vannak arra is, hogy kémiai tűzoltási módszert is alkalmaztak, amikor ecet alapú folyadékot öntöttek a tűzre. Sok esetben a lángok továbbterjedésének megakadályozására a legjobb módszer az volt, hogy az égő épületet kampókkal és emelőkkel lebontották. A többszintes épületekben keletkezett tüzeknél párnákat és matracokat terítettek a földre, hogy az emberek a felsőbb szintekről leugorhassanak.
Néró császár is létrehozott "vödörbrigádokat" a tűzoltás céljára i. u. 60-ban, egy rabszolgákból álló egységet. Vödrös brigádokat és szivattyúkat, valamint rudakat, kampókat és még ballistákat is használtak, hogy a lángok előtt lerombolják az épületeket.
Plinius így írt a tűzoltó szervezetek szükségességéről:
"Miközben a tartomány egy másik részén haladtam, Nikomédiában nagy kiterjedésű tűz ütött ki, amely nemcsak több magánházat, hanem két középületet is felemésztett: a városházát és az Ízisz templomát, bár az utca ellentétes oldalán álltak. Hogy a tűz ilyen messzire terjedt, részben a szél hevességének volt köszönhető, részben pedig az emberek tétlenségének, akik nyilvánvalóan tétlenül és mozdulatlanul nézték végig a szörnyű csapást. Az igazság az, hogy a város nem volt felszerelve sem szivattyúkkal, sem vödrökkel, sem egyetlen, a tűz oltására alkalmas eszközzel sem, amelyek elkészítésére azonban most utasítást adtam. Meg fogja fontolni, uram, hogy nem lenne-e tanácsos egy százötven tagból álló tűzoltó századot felállítani. Gondoskodni fogok arról, hogy csak az e szakmához tartozókat vegyék fel, és hogy a nekik biztosított kiváltságokat ne használják más célra. Mivel ez a testületi szerv ilyen kis számú tagra korlátozódik, könnyű lesz a megfelelő szabályozás." (Plinius levelei).
"Miközben a tartomány egy másik részén haladtam, Nikomédiában nagy kiterjedésű tűz ütött ki, amely nemcsak több magánházat, hanem két középületet is felemésztett: a városházát és az Ízisz templomát, bár az utca ellentétes oldalán álltak. Hogy a tűz ilyen messzire terjedt, részben a szél hevességének volt köszönhető, részben pedig az emberek tétlenségének, akik nyilvánvalóan tétlenül és mozdulatlanul nézték végig a szörnyű csapást. Az igazság az, hogy a város nem volt felszerelve sem szivattyúkkal, sem vödrökkel, sem egyetlen, a tűz oltására alkalmas eszközzel sem, amelyek elkészítésére azonban most utasítást adtam. Meg fogja fontolni, uram, hogy nem lenne-e tanácsos egy százötven tagból álló tűzoltó századot felállítani. Gondoskodni fogok arról, hogy csak az e szakmához tartozókat vegyék fel, és hogy a nekik biztosított kiváltságokat ne használják más célra. Mivel ez a testületi szerv ilyen kis számú tagra korlátozódik, könnyű lesz a megfelelő szabályozás." (Plinius levelei).
Traianus, az akkori császár így válaszolt: "Nikomédiában helyénvaló lenne egy tűzoltócsapatot létrehozni, ahogyan azt számos más városban már megtették. De nem szabad elfelejteni, hogy az ilyen társaságok nagymértékben megzavarták a tartomány békéjét általában, és különösen az említett városokét. Bármilyen nevet is adunk nekik, és bármilyen céllal is alapítjuk őket, nem fogják elmulasztani, hogy pártütő gyűlésekké alakuljanak, bármilyen rövidek is legyenek az összejöveteleik. Ezért biztonságosabb lesz, ha olyan gépeket biztosítunk, amelyek a tüzek oltására alkalmasak, és felszólítjuk a házak tulajdonosait, hogy segítsenek megakadályozni a baj továbbterjedését, és ha szükséges, hívják segítségül a lakosságot." (Traianus, Plinius levelei.)
A kor tűzoltó módszerei: vödrökkel, takarókkal küzdöttek, a tűzoltók fejszékkel, más bontó eszközükkel lerombolták az épületeket, hogy megakadályozzák azok kigyulladását. Az oltásért néha fizetséget kértek. A császárkori polgárőrök Róma utcáin járőröztek a tüzek után kutatva. Fejszékkel, katapultokkal vagy ballisztákkal rombolták le a tűz közelében lévő épületeket, hogy megakadályozzák a tűz tovább terjedését. A Vigiles emberei vödröket és vízemelőket is használtak.
Nero és Seneca
(Eduardo Barrón szobra, https://en.wikipedia.org/wiki/Eduardo_Barr%C3%B3n_Gonz%C3%A1lez, https://en.wikipedia.org/wiki/Nero)
Néró* császár létrehozta a "vödörbrigádok" nevű szervezetet a tűzek oltására. Nérót i. u. 54-ben, 17 éves korában kiáltották ki római császárrá. Uralkodását a szenátori rend üldözésével hozták összefüggésbe, de a lakosság kedvelte, míg az arisztokrácia indokoltan tartott tőle. Uralkodása végén öntörvényű lett. I. u. 59-ben szeretője, Poppaea bátorítására Néró meggyilkoltatta anyját, Agrippinát. Nevelőjét, Senecát elbocsátotta és öngyilkosságra kényszerítették. Az i. u. 64 júliusában bekövetkezett a nagy római tűzvész után egy hír szerint Néró rendelte el a tüzet, de a tűzvész idején Néró nem tartózkodott a városban, hanem 35 mérföldre, Antiumban lévő villájában volt, és visszatért a városba, még mielőtt a tüzet eloltották volna.
Robert Hubert: Róma égése, 1785, festmény (https://en.wikipedia.org/wiki/Nero)
A NAGY TŰZVÉSZ NÉRÓ IDEJÉN
A nagy tűzvész idején, 64-ben, már több ezer tűzoltó volt a városban. Megpróbálták megfékezni a lángokat, vödrökkel és vizzel oltották az épületeket, megpróbálták eltávolítani a tűz útjából a gyúlékony anyagokat, az épületeket is lebontottak. Miután Augustus császár már bevezette a Vigiles-t (az "Őrök kohorszát"), melyet szabadosok vezettek, és ami Róma éjszakai őrzésével volt megbízva, egy új Cohortes Urbanae feladata Róma nappali őrzése lett. A tűzvész előtt Róma vizét kilenc vízvezetéken vezették be, de nem voltak felszerelve a tűzoltáshoz szükséges berendezésekkel. A vízvezetékek átalakítása, javítása Róma vízügyi biztosának feladata volt. Feladata volt továbbá a nyomozás azok ellen, akik illegálisan vezették el a vizet anélkül, hogy díjat fizettek volna az államnak.
Tacitus szerint, aki utólag írta meg a tűzvész történetét, a tűz a római Palatinus-dombokkal szomszédos Circus környéki üzletekben kezdődött, ahol gyúlékony árukat tároltak. Az éjszaka erős szél volt, és a lángok gyorsan terjedtek a Circus teljes hosszában. A tűz átterjedt a szűk, kanyargós utcákra, a szorosan egymás mellett álló lakóházakra. Az ókori Rómának ezen a részén nem voltak nagy épületek, például templomok, vagy nyílt terepfelületek, amelyek akadályozhatták volna a tűzvész terjedését. A tűz a Palatinus környékén terjedt tovább. A lakosság először a tűz által nem érintett területekre menekült, majd a városon kívüli nyílt mezőkre és vidéki utakra. A jelentések szerint fosztogatók és gyújtogatók fáklyadobálással terjesztették a lángokat és akadályozták a lángok terjedésének megállítására vagy lassítására tett intézkedéseket. A tűz hat napig tartó folyamatos égés után szűnt meg, aztán újra fellángolt, és további három napig égett.
A tűz terjedésének módját vizsgáló vizsgálatok kimutatták, hogy a nagy tüzek saját szelet teremtenek. A parázs más épületekre történő átfújása okozhatta a tűz gyors terjedését, ami magyarázatot adhat arra, hogy a szemtanúk azt állították, hogy a lángoktól távol eső házakon véletlenszerű tüzek keletkeztek, azaz a szél fontos szerepet játszhatott a tűz terjedésében.
Tacitus szerint Nero Rómától távol, Antiumban tartózkodott, amikor a tűzvész kitört. Néró a hírre visszatért a városba, és intézkedéseket hozott, hogy élelmiszert kapjanak az emberek, valamint kerteket és középületeket nyitott meg a menekültek befogadására. Róma tizennégy kerületéből három teljesen elpusztult, további hét felperzselt és szétvert rommá vált, és csak négy maradt teljesen érintetlenül. Jupiter temploma, a Vesta szűzek lakóháza és Nero palotája, a Domus Transitoria megrongálódott, elpusztult. A tűzben megsemmisült a Forumnak az a része is, ahol a római szenátorok éltek és dolgoztak. A Forum közepén lévő szabad tér azonban megmaradt.
A vádakat, miszerint Néró gyújtotta a tüzet, látszólag alátámasztja, hogy gyorsan újjáépítette a leégett negyedeket más, görög stílusban, és megkezdte új palotája építését is. A város újjáépítéséhez Néró új és előrelátó építési szabályokat alkotott, amelyek célja a spekuláció túlkapásainak megfékezése volt. Egy új városrendezési tervet alkotott, amely ma is követhető a város alaprajzán. A tűzvész során Róma több mint egyharmada elpusztult a lángokban. Néró a nagy tűzvész után új tűzvédelmi törvényeket hozott a további tűzvészek elkerülése érdekében. A törvény előírta, hogy a lakosságnak elegendő vízhez kell hozzáférnie, és megtiltotta, hogy az épületek közös falon épüljenek.
Az elpusztult terület nagy részét újjáépíttette, és felépíttette a Domus Aurea (Aranyház) néven ismert, hivalkodó épületegyüttest, személyes rezidenciáját (amely a Domus Transitoria helyébe lépett), és amely a Palatinust is magába foglalta. A tűzből származó törmeléket a közeli maláriával fertőzött mocsarak feltöltésére használták. Hogy az újjáépítéshez szükséges forrásokat előteremtse, Néró kormánya növelte az adókat, súlyos adókat vetettek ki a birodalom tartományaira. Néró leértékelte a római valutát is, ezzel a birodalom történetében először növelve az inflációt.
Nero és Agrippina (Nero anyja, Relief of Nero and Agrippina, Aphrodisias Museum, Turkey, https://en.wikipedia.org/wiki/Nero))
*
A Nerot Napistenként ábrázoló több mint 35 méter magas bronzszobor az ókori világ egyik legnagyobb szobra lehetett, mérete alapján a New York-i szabadságszoborhoz hasonlítható. Az ókorban többször átalakították, sőt el is szállítottak. Valószínűleg róla kapta nevét a közelében lévő hatalmas amfiteátrum, a Colosseum is. A szobor fejét Nero halála után kicserélték, vagy átalakították az újonnan uralkodó császár fejalakjára.
Az alig 17 éves Nero első beszédében kijelentette, hogy csak a külügyekkel kíván foglalkozni, a belügyek irányítását meghagyja a Szenátus számára (https://hu.wikipedia.org/wiki/Nero_r%C3%B3mai_cs%C3%A1sz%C3%A1r). Verseit Rómában széles körben ismerték és népszerűek voltak, bár senki sem tudta, ki a szerzőjük. Szívesen produkálta magát közönség előtt versmondással, énekkel. Közmegbecsülésnek örvendett, mert nem avatkozott a szenátusi provinciák kormányzásába. Néhány köztársaságpárti összeesküvő és megromlott kapcsolata hataloméhes anyjával, Agrippinával fordították az események menetét rossz irányba. Az összeesküvésben néhány szenátor vett részt. A nevelője, Seneca is tudott róla, az akkor 22 éves Néró ezt igen rossz néven vette. Senecát száműzte, és megkezdte a szenátori rend módszeres üldözését. A császár 62-től fogva gyakran kivégeztetett különböző előkelőségeket. A túlzott költekezése miatt keletkezett hiányt így pótolta, másrészt a ellenséges szenátori rendet próbálta kordában tartani.
A Róma 64-es leégését követő monumentális építkezések finanszírozására új, törvénytelen adókat és illetékeket vetett ki, a régi adókat megemelte, templomi javakat tulajdoníttatott el, és gyakran indított vagyonelkobzással járó pereket. Senecát, aki nem vett részt az összeesküvésben, azért kényszerítették öngyilkosságra, mert bár tudott a készülődésről, nem tájékoztatta a császárt. Az összeesküvés következtében Nero bizalmatlanná vált, tisztogatásba kezdett saját rokonai között is. Nem sokat javított a népszerűségén, hogy a tűzvész idején megnyitotta palotáit a fedél nélkül maradók előtt, és minden addiginál több pénzt áldozott a nép megsegítésére. A hirtelen adódott lehetőséget kihasználva építette fel új palotáját, a Domus Aureát.
A 64-es tűzeset (amire 69-ben Vitellius és 80-ban Titus alatt is volt példa) a zsúfolt, faszerkezetű bérkaszárnyák tűzveszélyességének tudható be. Erre utal az is, hogy az újjáépítés során igyekeztek téglaépületeket emelni, mivel Nero elrendelte, hogy az újraépített házakat éghetetlen anyagból készített tűzfallal kell egymástól elválasztani (lex Neronis de modo aedificorum urbis).
A lázadó Galba, Hispania helytartójának Rómába érkezésének hírére 68-ban a Szenátus bátorságra kapott, és az anyagyilkossága ürügyén halálra ítélte az uralkodót. Nero menekülés közben másnap öngyilkos lett. Halálát követően több mint egy évig tartó polgárháború kezdődött. A köznép sok helyen, de elsősorban a hellén vidéken komolyan gyászolta a császárt. Kortársai között népszerű volt, leszámítva a szenátori rendet. A halála után elterjedt, hogy valójában nem is halt meg, és a birodalom különböző pontjain még sokáig feltűntek magukat Neronak kiadó szélhámosok.