Az Orbán-ágyújának és Bizánc ostromának története
(2025 április)
Konstantinápoly 1453-as elestének fő oka a 15. század első felében Anatóliában egyre nagyobb hatalommá váló Oszmán Birodalom terjeszkedése volt, amely sorban foglalta el a szétesőben lévő Bizánci Birodalom kis-ázsiai területeit, és megjelent Konstantinápoly falai előtt is. Bizánc az utolsó pillanatokig Hunyadi János felmentő seregeiben reménykedett, eredménytelenül. Konstantinápoly 9000 védővel és 20 kilométer hosszú és a vilák legerősebb erődítményrendszerével várta II. Mehmed oszmán szultán 70 000 főre tehető hódító hadseregét. Miután Konstantinápoly ostroma 1453. május 29-én befejeződött, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Konstantin%C3%A1poly_ostroma_(1453)), a muzulmán törököknek sikerült egy állandó bázist kiépíteniük a keresztény Európában. Konstantinápoly a görög császárok székhelye volt, de a törökség mind nagyobb hatalomra kapott. Drinápoly már 1360 óta az oszmán szultánok fővárosa volt, majd az I. rigómezei csata után Konstantinápoly lett a támadások célja. II. Murád 1422-ben hadi sarcra kényszerítette, de meghagyta a császárt a kis területűre csökkent birodalom (Konstantinápoly, Anchialos, Mesembria és a Peloponnészosz) birtokában.
A pápa építtetett a velenceiekkel öt gályát, amelyeket elküldött Konstantinápolyba. Néhány genovai és velencei hajó is segítségül jött, a bizánci hadsereg körülbelül 7000 emberből állt, ebből 2000 külföldi zsoldos volt (elsősorban velenceiek és itáliaiak, másrészt szicíliaiak és katalánok). A városnak ugyanakkor 20 km jól megerősített fala volt abban. a legerősebb az időben. A török sereg a régi források szerint közel 100 000 főt számlált, amelyből 20 000 janicsár volt. Napjainkban a kutatások szerint ha Mehmed valóban a teljes haddal támadt a város ellen, akkor 50–70 000 főből állhatott, ebből a janicsárok száma 7–10 000 főre rúghatott. Mohamed erre az ostromra építtetett egy flottát is, hogy a tenger felől is megtámadhassa a várost. A környéket 1500 szerb lovas biztosította, akik Bizánc szárazföldi utánpótlását próbálták elvágni.
Az Orbán-ágyú története
A legenda szerint az oszmánok táborában volt egy Orbán nevű magyar is, aki jól értett az ágyúöntéshez, ami ebben az időben különleges tudás volt. Orbán egy 8 méternél hosszabb és majdnem 1 méter átmérőjű ágyút öntött, amely 550 kg-os ágyúgolyókat ki tudott lőni több mint 1 km távolságra. Habár a bizánciaknak is voltak ágyúik, ezek sokkal kisebbek voltak és a visszalökéseik néha a saját falaikban tettek kárt. Orbán ágyújának is voltak hátrányai. Alig találtak el vele valamit, még egy akkora várost sem, mint Konstantinápoly, hat óráig tartott, míg kihűlt, és újra tölthették. Hat heti ostrom után az ágyú végül össze is omlott.
Dardanella ágyú, Orbán ágyúja, vagy II. Mehmed nagy ágyúja,
amelyet 1866-ban Abdul-Aziz oszmán szultán Viktória brit királynőnek ajándékozott,
(Fort Nelson, Anglia, https://hu.wikipedia.org/wiki/Konstantin%C3%A1poly_ostroma_(1453))
Orbán Brassóból származott [https://hu.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n_(%C3%A1gy%C3%BA%C3%B6nt%C5%91)]. A források túlnyomó része magyar, illetve székely származásúnak mondja, de vannak feltételezések erdélyi szász etnikumáról is. A korabeli oszmán források mindenesetre Macar Orbanként ("Magyarországi Orbán") hivatkoznak rá. Egy bizánci történetíró Daciaból valóként említi Orbánt, amely itt egyértelműen Erdélyt jelöli.
Az oszmán hadsereg menetelése Konstantinápoly felé Fausto Zonaro olasz festő ábrázolásában. A festményen feltűnik Orbán ágyúja is.
Orbán kezdetben a császár udvarának ajánlotta fel szolgálatait, még 1452-ben. A császár azonban az előre kialkudott pénzfizetséget nem akarta megadni, valamint nem tudta biztosítani sem a megfelelő számú segédmunkaerőt, sem pedig a szükséges nyersanyagokat, hogy Orbán a munkaszerződésnek megfelelően elkészíthesse óriáságyúját. Ezért Orbán otthagyta az udvart és II. Mehmed oszmán szultán szolgálatába szegődött, aki biztosította az általa kért mennyiségű nyersanyagot és munkarőt, illetve a Bizáncban kialkudott fizetség négyszeresét ajánlotta fel az ágyúöntő mester számára. II. Mehmed arra szerződtette Orbánt, hogy olyan ágyút építsen, amivel ledöntheti Konstantinápoly falait. Orbán három hónap alatt elkészített egy olyan ágyút, amelyet aztán elszállítottak a Rumelihisarı erődbe, ahol sikeresen elsüllyesztett egy, a Boszporuszhoz közel hajózó velencei kereskedelmi hajót.
A sikeren felbuzdulva II. Mehmed parancsot adott a fent említett löveghez képest egy kétszer nagyobb ágyú kiöntésére, amelyet Orbán Drinápolyban (Edirne) készített el 1453 januárjára, erről Dukász bizánci történetíró, a későbbi ostrom szemtanúja erről értesít. Orbán új ágyúja, amelyet Bazilika-ként (basilicus) emlegetnek, sikeres próbalövést adott le a szultáni palotához közel. Az ágyúöntő mester a következő hónapokban kiképezte az addig járatlan török tüzéreket a Magyarországon már ismeretes ágyúkezelési és lövegcélzási harcmodorra. II. Mehmed 1453. április 6-án neki kezdett Konstantinápoly ostromának. Orbán is jelen volt az ostromkor, hiszen személyében nem csak ágyúöntő volt, hanem az általa elkészített ostromágyú irányzója és tüzére is. Dukász bizánci történetíró szerint a szerkezet működésének Hunyadi János egy meg nem nevezett kincstárnoka is a szemtanúja volt. Mivel a Bazilika esetében két lövés között hosszabb idő telt el, hogy kihűljön, ezért II. Mehmed kisebb ágyúkat rendelt Orbán ágyúja mellé, amelyek megtámogatták az ostromot. Egyes vélekedésekkel szemben Orbán csupán egyetlen löveget készített, az ostromban részt vevő többi ágyú nem az ő munkája volt. A forrásokban Orbán utoljára április 21-én szerepel. A legtöbb történész ezért arra következtetett, hogy ágyúja felrobbanásakor életét vesztette. Az ún. Dardanellák-ágyú ismert ma, amelyet állítólag Orbán elpusztult ágyújának (Bazilika) darabjaiból öntöttek 1464-ben.
Dukász bizánci történetíró szerint a bronzból kiöntött monstrumágyú csövének hossza mintegy 9 méter hosszúságú és megközelítőleg 1 méter átmérőjű volt, amely állítólag 544 kg körüli súlyú lövedékeket volt képest kilőni 1 km távolságra. A történetíró szerint Orbán ágyújának szállításához 30 szekérre és 60 ökörre volt szükség, és a szerkezet két oldalán 200–200 munkás segédkezett a mozgatásban és az egyensúly megtartásában. A bronz sűrűségével számolva, az ágyúcső kb. 112–126 tonnát nyomhatott, amelyet naponkénti 4 km-es erőltetett meneteléssel sikerült Drinápolyból a bizánci főváros elé szállítani április elejére. Dukász leírása szerint Orbán belülről vastag gyapjúnemezekkel bélelte ki az ágyú csövét, hogy megakadályozza annak szétrepedését, valamint a kilövések után forró olajat öntetett a csőbe, így a behatoló hideg levegő nem tett kárt az ágyúcső belsejében. Az alapos előkészületek ellenére az óriáságyú egy alkalommal szétrepedt, a szétszóródó törmelékek pedig sok embert megöltek (talán ekkor halt meg Orbán is) illetve a kiáramló lőpor sokakat megfullasztott.
A feljegyzések szerint habár Orbán ágyúja elpusztult az ostrom során, II. Mehmed a diadal után elrendelte egy új óriáságyú kiöntését a réginek megmaradt darabjaiból Orbán egykori feljegyzései és tervrajzai alapján. Az új ágyút ezután az immár Isztambul-nak nevezett fővárosban őrizték évszázadokig, a győzelem relikviájaként. François baron de Tott magyar származású francia katonatiszt állítása szerint ő még látta ezt a kiállított darabot, amikor a 18. század közepén követként az oszmán fővárosban tartózkodott, sőt, az ágyú méreteit is megadta, amelyek nagyjából egyeznek a Dukász által közölt adatokkal. Egy szultán 1868-ban Viktória brit királynőnek adományozta azt az ágyút, amely addig a Dardanellákat őrizte és amely állítólag megegyezett azzal a löveggel, amelyet Konstantinápoly eleste után az Orbán-féle ágyú darabjaiból öntöttek, a felirat tanúsága szerint 1464-ben. Az ágyú azóta is a Londoni Tower királyi fegyvergyűjteményének egy jeles darabját képezi.
Az eredeti feljegyzések és források alapján Laczik Bálint gépészmérnök elkészítette az Orbán-ágyú rekonstruált keresztmetszeti rajzát. A ballisztika korai szakkönyveit vizsgálva Laczik úgy vélte, a Bazilika mészkőből vagy vulkáni eredetű gránitból faragott, mintegy 2000–3200 kg/m3 tömegsűrűségű gömblövedékeket tüzelt Konstantinápoly falai irányába. A középkori adatokból kinyert röppályaszámítás megerősíti azon krónikás feljegyzéseket, hogy a Bazilika hatótávolsága meghaladta az 1–2 km-t.
Bizánc ostromának története
1453. április 6-án megkezdődött a város ostroma az Aranyszarv-öböltől a Márvány-tengerig terjedő szakaszon a szárazföldön. Április 9-én megpróbáltak behatolni az Aranyszarv öbölbe, de sikertelenül; az öblöt elzáró lánc, amelyet a Galata és a Szeráj földnyelv között feszítettek ki, megakadályozta ebben )(https://hu.wikipedia.org/wiki/Konstantin%C3%A1poly_eleste):
Április 11-ére a szüntelen ágyúzás megtette a hatását: már több helyen is beomlott a védőfal és néhány kisebb erősséget a Boszporusz partján bevettek az oszmánok. Másnap a török flotta megtámadta az Aranyszarv-öblöt védő bizánci hajókat. A keresztények győzelme megingatta a török sereg morálját, mire a szultán parancsot adott, hogy a flottát ágyúkkal lőjék. Április 18-án éjjel megtörtént az első keményebb ostrom, ami több mint négy órát tartott, de a bizánciak ellenálltak az ostromnak és a törököknek vissza kellett vonulniuk.
A következő nap egy tengeri csata játszódott le Yenikapi mellett a bizánci–genovai–velencei csatahajók és az oszmán flotta között, az utóbbi el akarta süllyeszteni a pápa által küldött három utánpótlást szállító hajót. A szultán maga parancsolta meg, hogy a hajókat minden áron el kell süllyeszteni, de minden próbálkozásuk hiábavaló volt, a pápai hajók sokkal nagyobbak voltak és szerencsésen beértek a kikötőbe. A török katonák kezdtek elszökdösni a seregtől. A császár, kihasználva a pillanatnyi fölényt, békét ajánlott. Ezt a szultán visszautasította; a vár ágyúzását tovább folytatták. A szultán elhatározta, hogy beveti a meglepetés elemét is, és szárazföldön keresztül görgető pályán vonatta az oszmán flottát az Aranyszarv-öbölbe.
"Megparancsolja ugyanis a hajók legénységének, hogy készítsenek csúsztatókat, a külső tengertől a belső tengerig, és tegyenek gerendákat alájok. A távolság pedig a tengertől a tengerig mérve körülbelől nyolcz stadion. Ennek több mint fele erősen emelkedik, míg az ember a magoslat tetejére ér, s onnan lejtősen ereszkedik alá az aranyszarvi belső tengerig. Es miután a csúsztatókat a sok kéz hihetetlen hamar elkészítette, fölvontatja rájok a hajókat."
A keresztény védőseregek megrökönyödve figyelték, ahogy a 70 hadihajót átvontatják a szárazföldön át az öbölbe, ahonnan sikeresen ágyúzhatták a védtelen erősségeket az Aranyszarv partján. A bizánci császár kénytelen volt átcsoportosítani védőinek egy részét, ami jelentősen csökkentette a vár védelmi erejét.
Április 28-án meghiúsult a kísérlet, hogy az oszmán hajókat ágyútűzzel elsüllyesszék. A törökök felépítettek egy hidat, ami lehetővé tette, hogy az öböl menti erősségeket szárazföldi erőkkel is támadják. A szultán még egyszer felajánlotta, hogy ha feladják a várat, sértetlenül elvonulhatnak, de a császár visszautasította az ajánlatot.
A következő hetekben több, órákon át tartó ostromot intéztek a vár ellen. Május 26-án olyan hírek kezdtek terjengeni az oszmán táborban, hogy több európai ország, köztük Magyarország is haderőt készült küldeni Konstantinápoly felmentésére, ha az ostrom tovább húzódik. Ezeket megtudva, a szultán összehívta a divánt, amely minden igyekezet ellenére sem tudta meggyőzni a szultánt az ostrom abbahagyásáról, és másnap kiadták a parancsot az általános rohamra.
Az utolsó ostrom előtt II. Mohamed felszólította a császárt, hogy hagyja ott a birodalom trónját, vonuljon vissza a Peloponnészoszi-félszigetre, ahol biztosítja számára az önálló uralkodó státusát. A császár, történelmi és hazafias felelőssége tudatában, megtagadta a visszavonulást és elkötelezte magát népe mellett.
Az ostrom (https://hu.wikipedia.org/wiki/Konstantin%C3%A1poly_ostroma_(1453))
Május 28-án Konstantin összegyűjtötte vezéreit, tábornokait és elérzékenyítő, de egyben lelkesítő beszédében arra kérte őket, hogy minden csepp erejükkel azon legyenek, hogy a török támadást véglegesen visszaverjék. A Hagia Szophia templomban tartott mise után a fejedelem a város falain töltötte az egész éjszakát, bátorítva a harcosokat, végül maga is beállva a város védelmezői közé a Szent Romanos kapunál. Ezen a helyen támadt Mohamed a janicsárjaival, és ezen a helyen kiáltott fel örömmel a hajnali napfelkeltekor Konstantin azt hívén, hogy legyőzték a törököket.
Konstantinápoly térképe, (Beschreibung vnd Contrafactur der vornembster Stät der Welt, Köln, 1582.)
A bizánci védőknek 14 mérföld hosszú városfalat kellett védelmezniük a török ostromlók ellen,
a szárazföld felé háromszoros fal magasodott, a tenger felől egyszeres fal védte a várost
Giovanni Giustiniani Longo főparancsnok sebesülése, aki két nap múlva meghalt, zavart okozott a harcolók körében, Mohamed janicsárjai a meggyengült védelem miatt betörtek a fal egyik apró kirohanó kapuján, és benyomultak a falak közé, majd bejutottak a várfalak mögé is. Ugyanabban az órában halálosan megsebesült Konstantin császár is, és ahogy kívánta, hazájának védelmezése közben halt meg. Holtteste körül olyan ádáz tusa folyt, hogy egész halmok vetődtek egymásra. A törökök, akiket feltartóztatni többé nem lehetett, behatoltak a városba. A törökök Konstantinápolyba való bejutásuk után, három napon keresztül elképzelhetetlen pusztítást és öldöklést vittek véghez. A janicsárok betörték a Hagia Szophia kapuit és a bemenekült tömeget lemészárolták, a szent tárgyakat meggyalázták. Aki megmenekült, azt elhurcolták rabszolgának. A foglyok száma 60 000 -re rúgott, a halottaké talán ennél is többre. Konstantinápoly elestével megszűnt a kereszténység keleti központja, amely fővárosa lett az Oszmán Birodalomnak. A rablás és pusztítás borzalmai lassanként elmúltak, a hódító szultán és utódai türelmesek voltak a keresztényekkel szemben. Vallásuk szabad gyakorlását is biztosították, új pátriárkát választhattak. A harcok idejére a városból elmenekülő genovaiak visszatérhettek, ám az olasz közösség többé nem a Genova irányítása alá tartozott, hanem megerősödött a velenceiek befolyása,
,