A TERMÉSFÉMEK BRONZKORI HASZNÁLATA
A MEDITERRÁNEUMBAN
(2024 november)
BEVEZETÉS
Valamely civilizáció legfontosabb jellemzője a technikai fejlettsége, az anyagi kultúrája. A technikai felfedezések, felismerések, ötletek (az innováció,
kreativitás bővebb fogalmak) a bronzkori társadalmak technikai fejlődésének fordulópontjai. A bronzkorban a felfedezéseket a természettel és a más népcsoportokkal való együttélés konfliktusai kényszerítették ki, utánzással terjedtek. Egy adott terület civilizációtörténete a terület technikatörténetével, eszközhasználatával, építészettörténetével, fémművességével és az írás kialakulásával jól azonosítható. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.
A Mediterráneum részei még: Levante, Anatólia, Peloponesszosz, az Itáliai-, Ibériai-félsziget, és Kréta szigete (https://en.wikipedia.org/wiki/Bronze_Age).
A bronzkor első szakasza, a kőbronzkor (i.e. 3300 körül – 1200 körül) egy olyan időszak, amelyet a kő- és bronzeszközöket vegyesen használták, és a városi társadalmak, vallások kialakulása, valamint sok területeken az írás kialakulása, átvétele jellemez. A bronzkor a kőkorszakot követő és a vaskort megelőző kor. A bronzkorban az arzénbronz, -az arzénbronz természetben is megtalálható termésfém-, és az ónbronz eszközöket már általánosan alkalmazták, és más termésfémeket, az ezüstöt, aranyat, ezek ötvözetét, az elektrumot, továbbá már az ólmot, majd az ónt is használták.
A bronzkor első szakaszát (https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C5%91r%C3%A9zkor) a kőeszközök és az arzénbronzból kovácsolással kapható eszközök használata jellemzi. Az arzénbronz a természetben gyűjthető fém, amely kovácsolásra megkeményedik. A bronzkor második szakaszát -a főleg Cipruson történt- rézolvasztás jelöli ki. Az i.e. 2000 -es években kezdődött a ón és az ónbronz használata. A bronzkor vége a Földközi-tenger medencéjében a társadalmi összeomlás időszaka, amelyet késő bronzkori összeomlás-nak neveznek (i. e. 1200 körül – i. e. 1150 körül), az utána következő időket az írásbeliség megszűnése, hiánya jellemzi, ezért Sötét kor-nak nevezik a kutatók a vaskorba való átmenetet. Az első vasolvasztáshoz Anatóliában faszén használata volt szükséges.
Termésréz (https://en.wikipedia.org/wiki/Native_metal)
A kohászat elterjedése Európában és Kis-Ázsiában (https://ha.wikipedia.org/wiki/Fayil:Metallurgical_diffusion.svg)
Valamely terület akkor tekinthető a bronzkor részének, ha a területén használták a termésfémként talált bronzot, vagy előállítottak bronzot, réz olvasztásával. ónnal, vagy más fémekkel ötvözték, esetleg más árukat cseréltek olyan bronzra, amit máshol állítottak elő.
A bronzkori kultúrákban fejlesztették ki először az írást, ezért a bronzkort az írások korának is nevezhetnénk. A régészeti bizonyítékok szerint az ékírást használó mezopotámiai és a hieroglifákat használó Egyiptomban alakultak ki a legkorábbi írásrendszerek, továbbiak a hettitáknál, hurritáknál, amoritáknál... (A elterjedtebb írásrendszerek öt kategóriába sorolhatóak: logográfiák, ideográfiák, szótagírások, ábécék és fonológikus kódok.) Az első betűírás Ugaritban (Szíria) alakult ki, amit módosítva átvettek a föníciaiak és a dór görögök.
FÉMHASZNÁLAT, OLVASZTÁS
A bronzkori civilizációk által használt kő-, gyakran kovakő, és obszidiáneszközöknél jobban alakíthatóak és megmunkálhatóak voltak rézből és arzénbronzból készített szerszámok, fegyverek. Az ón alacsony, 232 °C-os, az ólom, 327.5 °C-os olvadáspontjai és az ezüst 961.8 °C-os, a réz közepes, 1085 °C-os (1985 °F-os) olvadáspontjai a fémeket olvaszthatóvá tette a neolitikus fazekaskemencékben. Plinius szerint Capuában a rézolvasztást nem faszén, hanem fa égetésével végezték a rómaiak, és többször megismételték (NH XXXIV. 95–96). A faszén korai használata a Mediterráneumban kb. az i. e. 1600-as évekre tehető, nem sikerült a korábbi bizonyítható használatát belátni.
A száraz fa égéshője 20 MJ/kg felett van, néhány ritkább fütőanyag, pl. a szőlővenyige, faszén, állati zsírok égéshője még magasabb, 30 MJ/kg körüli (https://www.vedelem.hu/letoltes/document/91-szilard-egheto-anyagok-gyulladasi-homerseklete.pdf).
A réz volt az első fém, amelyet olvasztottak. A fatűz körülbelül 200 °C-kal elmarad a szükséges hőmérséklettől, a kutatók szerint a réz első megolvadása fazekaskemencékben történhetett. A karbonát- és szulfidásványok pörkölése fém oxidokká alakítja az érceket. Az oxidok fémmé redukálhatóak fatüzeléssel, szén-monoxiddal. Tehát előállítható a réz fatüzeléssel, fújtatókkal. A réz olvasztásának legkorábbi jelenlegi bizonyítékát i. e. 5500 és i. e. 5000 között, a szerbiai Pločnikban és Belovodében találták. A réz ónnal történő keverésével bronzot kapunk, amely ötvözet lényegesen keményebb, mint a réz. Az első arzénbronzok i. e. 4200-ból származnak Kis-Ázsiából, mert az arzén gyakran a rézércek szennyeződése. A keményebb és tartósabb ónbronzokat i. e. 3500 körül találták fel Kis-Ázsiában.
A legnevesebb rézolvasztó Egyiptom núbiai határán működött, Hufu fáraó idején kb. két évszázadig. A korai írással rendelkező fémműves kultúrákban (egyiptomi, sumer, mükénéi lineáris B írás, amorita, akkád, hurrita írások, a hettitát még kutatják) nincs írás, feljegyzés a fémgyártás módjáról.
A kézi kovácsoláskor a munkadarabot a kovácsok kovácsüllőn vagy kovács-satuban kézi kalapáccsal és más segédeszközökkel alakítják. Az alakítás célja a a munkadarab megkívánt formája, másrészt javítani az anyag mechanikai tulajdonságain. A kovácsolás a legrégebbi alakító művelet, már a bronzkorból is maradtak ránk kovácsolt leletek, ötvösmunkák. Évszázadokon át így állították elő a kéziszerszámokat, a háztartási és a gazdasági eszközöket a szegektől kezdve a kapáig, a fegyvereket és a páncélokat, dísztárgyakat, fémékszereket. Az eljárás máig fennmaradt, például a patkolókovácsok (lókovácsok) és a művészi termékeket előállító díszműkovácsok esetében. A kovács szakmából fejlődött ki a középkorban a lakatos, majd az újkorban a bádogos szakma.
Fémek, mint fizetőeszközök a bronzkorban: az ezüst volt a legkorábbi általános fizetőeszköz a korban. Az aranyból, a gyakorisága miatt ékszerek készültek. A legnevezetesebb korai aranyleletek Sumerban, Várnában kb. találták a legrégebbi aranygyűrűket.
Egy 4 milliméter átmérőjű arany láncszem időszámításunk előtt 4500-4600-ból származhat, azaz nagyjából 200 évvel idősebb a várnai aranykincsnél,
amely az eddig talált legrégebbi lelet
Termésarany rögök (https://en.wikipedia.org/wiki/Native_metal)
Az arany kinyerésének legismertebb módszere az aranymosás. Az aranytartalmú homokot és az aprított kőzeteket vízzel keverik, és addig mozgatják, míg a nehezebb aranyrészeket sikerül elválasztani a fölösleges iszaptól és homoktól. Az ókorban kendőket és hártyákat használtak, amelyeket később a ma is ismert aranymosó sziták váltottak fel. A higanyos, amalgámos eljárás az arany higanyban való oldhatóságán alapul, melynek során ötvözet keletkezik. Az amalgám leválasztása után az ötvözetet 360°C-ra melegítik fel, itt a higany elpárolog, és csak az arany marad vissza. Ezt az eljárást már a rómaiak is említették.
Sumer aranyékszerek (http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okor-kelet/Okori.es.keleti.muveszet/index.asp_id=74.html)
Meszkalamdug 23 centiméter magas sisakja i. e. 26. vagy az i. e. 25. századból származik, az uri PG755 számú sírból került elő. Valószínűleg dísz sisak volt, amelyet az uralkodó nyilvános szertartásokon viselt, ahol hadvezérként jelent meg. A sisak a harci díszba öltözött sumer uralkodók bonyolult hajviseletét reprodukálja. (Az uralkodó hosszú haját két fonatba fonták össze, majd a tarkóján vékony szalaggal kontyba kötötték. A szalag alól göndör hajfürtök lógnak a homlokára és a nyakára, füle fedetlen maradt. A sisakot a részletek aprólékos kidolgozása teszi remekművé.) A Meszkalamdug sírjában talált sisak elektronból, vagyis arany és ezüst tizenöt karátos ötvözetéből készült. Formáját belülről való kovácsolással a domborított részletek későbbi kialakításával hozták létre. A vászonbélést a sisak pereme mentén látható lyukakhoz rögzítették. (Wikipedia).
Általában Kis-Ázsia, Szíria, Mezopotámia az ókorban a "fehér aranyat", az elektrumot használta a tiszta ezüst és tiszta arany helyett. Nirar Damaskusban 20 talentum aranyat és 2300 talentum ezüstöt zsákmányolt. Cirus kis-ázsiai hadjáratából 500000 talentum ezüstöt hozott haza. Az ekbatanai vár gerendázatait, mennyezetét és oszlopait arany- és ezüst-lemezek borították, s ezüstlapok fedték a tetőt. Egy attikai talentum kb. 26 kg. volt. Ugaritban cizellált ékszerek készítésére utaló aranyleletet találtak i.e. 1600 -ból, https://journals.openedition.org/archeosciences/2111.
Elektrum fém: a piramisok és az obeliszkek csúcsainak díszítésre egy érdekes termésfémet használtak az egyiptomiak, az elektrumot, ami arany-ezüst ötvözet, és aminek a színe a Nap színéhez hasonló. Elektrumot az ókorban elsősorban a Vörös-tengeri Puntból hajóval szállították és Núbiában és Lüdiában bányászták. Az egyiptomi hieroglifákon fehér aranynak nevezik az elektrumot. Egyiptomban a piramisok, obeliszkek csúcsait (piramidionokat) burkolták elektrummal. Később, mikor felfedezték az ezüst kohászati előállítását, az ezüst értéke csökkenni kezdett az aranyhoz viszonyítva. I.e. 2300 körül létezett aranyművesség Egyiptomban, olvasztásos kovácsolás. (https://core.ac.uk/download/pdf/81790937.pdf).
Az Óbirodalomban i.e. 2650 körül találtak arany karperecet (https://hu.wikipedia.org/wiki/Haszehemui), pl. Haszehemui fáraó sirjánál, ahol 12 bárkagödröt is találtak: az első bárkagödrök arra utalnak, hogy tamariszkuszfa hajókat temettek a fáraók mellé. Az Újbirodalom idején jellemzően 1:2 volt az értékarány az arany javára, ami III. Ramszesz idején (i. e. 1200 körül) rövid idő alatt hirtelen lecsökkent. A K-i sivatagban, a Vörös-tengernél partján, Al-Quseir környékén voltak a fém bányák, illetve innen indultak a hajók Puntba aranyért, elektrumért és obszidiánért. "A II. Ramszesz kori Egyiptom gazdagságát és gazdasági stabilitását a núbiai aranynak, és az elektrumnak köszönhette. A nemesfém bevételekből fedezték az állam kiadásait, a hadsereget és a kereskedelmet. Bányászni csak a fáraók engedélyével lehetett. A rezet az Új-birodalom idején részben Ciprusról szerezték be, részben a Nubiából. Az fémeket és a nemes köveket Wadi Hammamatból, Egyiptom keleti sivatagából, a Nílus völgyétől keletre található Al-Quseibe vezető vadi medréből nyerték ki. II. Ramszesz idejében bravúrnak számított, hogy a bányászok 54 méteres mélységig jutottak le, és onnan hozták fel az aranyat, amely igen tiszta volt, 17 és 23 karát között mozgott, és évente egy tonnányit bányásztak ki belőle. Egyiptom saját rézbányáit nem volt gazdaságos működtetni." (https://www.origo.hu/gazdasag/20180905-ii-ramszesz-az-egyiptomi-aranybanyai.html).
Elektron (arany-ezüst ötvözet) tárgyak i.e. 2200-ból, Anatóliából.
(https://www.metmuseum.org/art/collection/search/256977)
Ezüst-arany-réz ötvözetek színe. Elektron fém ( elektrum) lemezekből készültek a piramidionok, a piramisok csúcsai i.e. 2500 körül.
(https://hu.wikipedia.org/wiki/Arany_(k%C3%A9miai_elem)
Sumerban "Az i. e. 3. évezred folyamán a fémművestechnikák jelentős fejlődésen mentek keresztül, főleg az arany- és bronzmegmunkálás területén. Napjainkra kevés művészileg jelentős fémtárgy maradt meg, főleg azért, mert anyagukat folyamatosan újrahasznosították. Mezopotámia fémben szegény ország, a fémeket főleg az anatóliai és az iráni fennsíkról importálták. Jelentős fémszobrokat ismerünk a korai dinasztikus kor II. fázisából. Khafádzsából három sértetlen rézszobor került elő (az egyik 62 a két kisebb 38 centiméter magas). A figurák egy állványon állnak, amelyekre talán tömjént helyeztek el a hívők a szobrok lába elé. Ezeket az alakokat alkotóik nem szobroknak, hanem inkább templomi berendezési tárgyaknak tekintették. Nem lehet megállapítani, hogy az alakok embereket vagy istenségeket ábrázolnak. Ezenkívül számos kisméretű, de gondosan kidolgozott fémszobrot ismerünk. Az egyik jelentős rézszobrot a khafádzsai templomban tárták fel. Ez egy kettős váza, ahol a vázákat két birkózó alak fején helyezték el. Az i. e. 27 vagy i. e. 26. században készülhetett (Bagdad, Irak múzeum). Tell-Agrabban került elő egy, az i. e. 27. vagy az i. e. 26. századból származó kisméretű szekérmodell, amelyet négy lóalkatú, általában vadszamár és szamár keresztezésével kapott állat, kunga húz. Bár a szobor erősen korrodálódott, részletei még így is felismerhetőek. A szekér egyszerű szerkezetű, nincs oldala, így az álló hajtónak a kocsi közepéből kiálló rudat kellett szorítania lábával, hogy el ne veszítse az egyensúlyát. Az állatokat zablával és egy mára már elveszett ostorral irányította. Az arany- és ezüsttárgyak legnagyszerűbb példái az uri királyi temetőből kerültek elő. Úgy tűnik, a korai dinasztikus korban egyformán fejlett volt a kő- és fémszobrászat." (Wikipedia)
A sárga terület jelöli az arzénbronz, a szürke az ónbronz elterjedését (Piros csonka piramis jelöli a rezet, a sárga az aranyat, fehér az ezüstöt, fekete az ólmot és a szürke az ónt.)
A sumerek kultúrája az egyiptomi kultúrát részben megelőzte, ismerték az ezüstöt, az aranyat, rezet, bronzokat továbbá az elektrumot és az ólmot. Lelőhelyeik: ezüst-ólom lelőhelyeik a Zagrosz hegységben voltak. A sumereknél sok tiszta ezüst és arany tárgy is, pl. maszk is került elő. Gazdag arany és sok arany ötvösmunkákat találtak: http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okor-kelet/Okori.es.keleti.muveszet/index.asp_id=74.html. Ezüst tárgyak:
Ur-Numma isten ezüst szobra, i.e. 2100 körül,
Sumer ezüst váza
Sumer ezüst hajómodell kb. i.e.2600-2500-ból
Az ezüstből az ókorban tükröket is készítettek. Öntésre csak ötvözetei alkalmasak és tiszta állapotban rendkívül lágy, könnyen megmunkálható, de puha, könnyen kopik. Rézzel ötvözték, ami nagymértékben növeli szilárdságát, és az ötvözet egészen 50% ezüsttartalomig megtartja fehéres, az ezüstre jellemző színét. Ékszereket készítettek belőle, később pénzverésre használták. Az ókori Egyiptomban, amikor csak termésfémként ismerték, a két fém értéke megegyezett. Később felfedezték a vegyületekből való előállítását, az ezüst értéke csökkenni kezdett az aranyhoz viszonyítva. Az Újbirodalom idején jellemzően 1:2 volt az értékarány az arany javára, ami III. Ramszesz idején (i. e. 1200 körül) rövid idő alatt hirtelen lecsökkent.
Rómában i. e. 217-ben verték az első ezüstpénzt, anyaga főleg Spanyolországból származott. Leggyakrabban különböző szulfidásványokban fordul elő.
Római kori Mildenhalli-kincs (https://seuso.mnm.hu/hu/a-seuso-kincs/hasonlo-kincsleletek/a-mildenhalli-kincs)
Kaiseraugsti-kincs (https://seuso.mnm.hu/hu/a-seuso-kincs/hasonlo-kincsleletek/a-kaiseraugsti-kincs)
Seuso kincs
(https://hu.wikipedia.org/wiki/Seuso-kincs, https://elkh.org/hirek/a-csfk-koordinalta-az-egyik-legjelentosebb-keso-romai-kori-ezustkincslelet-archeometriai-vizsgalatat-a-seuso-kutatasi-projekt-kereteben/)
Negyedszázaddal ezelőtt értesült a közvélemény és a magyar szakemberek arról, hogy Angliában árverésre kerül „Pannónia kincse”. Az aukciós katalógusban szereplő fényképek bizonyították, hogy a kincs egykori tulajdonosa, az i. u. 4. században élt római császár, Seuso, akinek a neve az egyik tálon szerepel, a Duna vidékén, valahol a Balaton környékén használta az ezüstdíszeket, és valamilyen veszély miatt elrejtette az ezüstedény készletet. Valamikor az 1970-es években találhatták meg. Ez nem lehetett egyszerű művelet a jelentős súly (67 és fél kilogramm az üst nélkül) és a terjedelem miatt.
Seuso kincs tárgyai (https://elkh.org/hirek/a-csfk-koordinalta-az-egyik-legjelentosebb-keso-romai-kori-ezustkincslelet-archeometriai-vizsgalatat-a-seuso-kutatasi-projekt-kereteben/)
A kincs művészi és anyagi értékét tekintve is, a ma ismert és fennmaradt, ezüstből készített ötvösművészeti tárgyak között a legértékesebbnek számít, a késő római császárkorból. A tizennégy ismert darab összsúlya kb. 68,5 kg (a „polgárdi ezüstállvány” elnevezésű kinccsel együtt 88,5 kg).
Tálfelirat: PELSO (Balaton római kori neve, https://seuso.mnm.hu/hu/a-seuso-kincs/a-kincs-modern-kori-t%C3%B6rt%C3%A9nete)
A leletek többsége mitológiai alakok és történetek (Achilles, Meleagros, Hippolytos) domborműves ábrázolásaival díszített edény. A kincs legjellegzetesebb darabja a vadásztál, amelynek a domborművén lakomázó rómaiak előtt az asztalon hal van feltálalva, két rabszolga ételt és italt kínál nekik, más alakok vadászaton elejtett állatokat dolgoznak fel. A kincsek mérete, az ezüstedények díszítésének művészi kvalitása, egyedisége és a nemesfém mennyisége miatt is értéke felbecsülhetetlen.
A leletet valószínűleg 1976-ban találta meg Sümegh József, akinek 1980-as rejtélyes halála után az ezüsttárgyaknak nyomuk veszett. Bécs és London után 1990-ben New Yorkban tűnt fel a kincs, ezután hosszú pereskedés következett a leletek eredetének bizonyítására. Mivel a tárgyak tulajdonjoga bizonytalanná vált, a kincset nem lehetett eladni, illetve megvenni. 2014-ben a magyar állam 15 millió eurót (kb. 4,5 milliárd magyar forintot), majd 2017-ben 8,6 milliárd forint kompenzációs díjat fizetett a kincsek őrzési jogáért, ezzel a Seuso-kincs összes ismert darabja Magyarországra került.
(https://en.wikipedia.org/wiki/Berthouville_Treasure)
Ólom: felfedezték, hogy az ólom-szulfid (galenit) tartalmaz ezüst-szulfidot, amiből ki lehet vonni az ezüstöt. Már az ókorban is felhasználták az ezüstnek azt a tulajdonságát, hogy a higannyal amalgámot alkot – az argentitet (Ag2 S) konyhasóval kezelték, hogy ezüst-kloridot kapjanak. Ehhez adták a higanyt, majd az amalgám izzításával a higanyt elpárologtatták, hogy tiszta ezüstöt kapjanak. (Az ókori Egyiptomban az írásmód szerint az ezüstre alkalmazták a „fehér arany” kifejezést.)
Az ólom elemi állapotában ezüstös szürke színű, puha, hajlékony, jól megmunkálható, nyújtható, forrasztható és hegeszthető, korrózióálló nehézfém. Felületét levegőn egy védő sötétszürke oxidréteg vonja be, ami a korrózióval szemben igen ellenállóvá teszi. Legfontosabb érce a galenit (PbS), olvadáspontja alacsony, de a vegyületei mérgezőek, idegrendszeri károsodást és agyi elváltozásokat okoznak. A mérgezést fokozza, hogy nem ürül ki a szervezetből (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93lom).
Athén ólombányáinak füstje nevezetes volt már az ókorban is. Az ólmot legfontosabb ércéből, a galenitből (PbS) vonják ki, melynek ólomtartalma 86,6 %. A galenit arzént, ónt, antimont és ezüstöt is tartalmaz. A világ ezüsttermelésének legnagyobb része galenitből származik, nem pedig ezüstércből, a galenitet sokkal nagyobb tömegben bányásszák és dolgozzák fel. Az ezüstnek, mint fizetőeszköznek a megjelenésekor (i.e. 2700 után) még sokáig az ezüst kinyerése volt a galenitbányászat elsődleges célja, az ólom csupán mellékterméknek számított. A galenitet először levegőn pörkölték, így ólom(II)-oxiddá alakult, melyet később szenes redukcióval fém ólommá redukáltak. A másik előállítási mód szerint az ólom(II)-oxidot galenittel összekeverve pörkölik, így a kéntartalma kén-dioxiddá ég el és fém ólmot kaptak (https://bencsik.rs3.hu/hajok-toertenete-a-velencei-flotta/212-olom-az-okori-a-mediterraneumban.html). A rómaiak egy kis darab ólmot dobtak a boroshordókba, pohárba, hogy megédesítse a bort. Szerették az édes vizezett bort, víz helyett itták. Az ólom-acetátot a kor kedvelt édesítőszereként használták a korban, a hígítva-fűszerezve fogyasztott borokhoz adagolva.
Az egyik legkorábbi ólomtárgy egy fanyelű buzogány kb i.e. 4000-ből (a fanyél 14C -es vizsgálata szerint) a Negev-sivatagból, anatóliai ólomból (Pb izotópvizsgálat szerint)
Római ólom öntvények
Ólom vízvezeték csövek az Ókori Rómából
Római kori ólomszobor (Vénusz és Cupido)
Összetéveszthető az ólom az ónnal és az antimonnal: a klasszikus korban (és egészen a 17. századig) az ónt gyakran nem különböztették meg az ólomtól. A rómaiak az ólmot plumbum nigrumnak ("fekete ólom"), az ónt pedig plumbum candidumnak ("fényes ólom") nevezték. Az ólom és az ón társítása más nyelvekben is megfigyelhető: az olovo szó a cseh nyelvben "ólom"-nak fordítható, de az oroszban a rokon értelmű олово (olovo) "ónt" jelent. Az ólom szoros kapcsolatban állt az antimonnal: mindkét elem gyakran szulfidként (galenit és sztibnit) fordul elő, és gyakran együtt. Plinius tévesen azt írta, hogy a stibnit hevítéskor antimon helyett ólmot adott.
A K-Mediterráneum természeti kincsei
Az ólombányászat a vaskor óta folyik, de a legintenzívebb a római korban volt. A rómaiak a Nagy-Britanniába való megérkezésük után hat évvel már bányásztak ólomércet. A térségből több nagyméretű, a Mendips-ből származó ólomtömböt (ingótot) találtak, az egyiket i. u. 49-re datálták, az ércek bányászatára jellemző időszak az i. u. 1. század végére tehető.
Fémlelőhelye (réz, ón, arany, ezüst és ólom
Az ónbronz önthető ötvözete, 60-85 % rezet tartalmaz. Az önthető bronz gyakran ólmot is tartalmazott Előállítása: az ónt (főleg ónérc-kassziteritként, https://en.wikipedia.org/wiki/Kestel_(archaeological_site)) bányászták, külön olvasztották, majd olvadt rézhez adva, bronzötvözetet készítettek. A kassziteritet folyókanyarulatokban -a gránithegyek alatt, az arannyal együtt- találták, gyűjtötték. Nagyobb mennyiségben az anatóliai Kestelben fordult elő, de a lelőhely i.e. 1850 körül kimerült, utána Afganisztánból, az óasszír kereskedelmi úton szamárkaravánok szállították. Az utat I. Samsi Addad, amorita uralkodó szervezte i. .e. 1800 körül, és Assur városáról kapta a nevét. A tartományok határain a karavánokat adták-vették, a szamarakkal együtt. A vámot, a szállítás árát az áruval vagy ezüsttel fizették, a bronzkor legnagyobb fémkereskedelmi útja volt.
Viaszveszejtéses fémöntés: a szobrász egy viaszmodellt készít, amely a kívánt szobor pontos mása. A modell lehet egyedi alkotás, vagy akár egy meglévő szobor másolata is. A másolatot gipsszel vagy agyaggal öntik körbe, ami megkeményedik, és megtartja a viaszmodell formáját. A következő lépésben a viaszt lassan kiolvasztják belőle. Ez a folyamat a viaszvesztés nevet kapta, mivel a viasz “elveszik” a formából. A viasz helyén üres tér keletkezik, amely pontosan megfelel a viaszmodell alakjának. Miután a viasz teljesen kiolvadt, a keretet egy kemencébe helyezik, ahol a formát felhevítik. Ez a hő hatására a keret anyaga megkeményedik és megszilárdul. Ez a keményített forma készen áll a fémöntésre.
(A későbbi görög bronzkorról is ld. az alábbi oldalakat:
https://www.tf.uni-iel.de/matwis/amat/iss/kap_b/articles/salimbeti_greek_bronze_sword.pdf és http://www.salimbeti.com/micenei/).
Irán területéről egy proto-elámi szép ónbronz szobor i.e. 3000-ből, meglepően szép öntvény
Rekhmire faliképe i.e. 1500 körül, bronz olvasztása faszénen, a legkorábbi bizonyíték a faszén használatára
A tapasztalat vezethette rá a korai fémműveseket, hogy meleg ( 600-800 fok C körül) kovácsolás hatására az arzénbronz megkeményedik. Maximum 65-75 cm hosszú egyenes kardok készíthetőek arzénbronzból, mert az arzénbronz törékeny, rideg anyag. Egy egyiptomi kard speciális kiképzésű, érdekesség:
Késői egyiptomi bronz kard, a 2. évezredből
(Kopesh. Miért ilyen alakú? https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Harpe-E_25689-IMG_0374-black.jpg )
Anatóliai bányák, főleg réz (copper), ezüst (silver, elektrum), arany (gold), ólom (lead) bányák,
Fémingót, bőralakú nyers öntvény, alakja a szállíthatóságot szolgálta( gyékényzsebekben, szamarak oldalain)
A legtöbb információ a rézolvasztásról az Ebla-i táblák leírásaiból származik, i.e. 2400 körül. 1000-1200 C fok szükséges a rézércek olvasztásához, ez a hőmérséklet fújtatókkal, többszöri olvasztással elérhető. Az agyagtégelyek használatára igen gyorsan rájöttek, ezek kb. 6-8 literesek voltak, innen adódik az ingótok kb. 30 kg-s súlya. Az ingótok "ox-hide", azaz nyersbőr alakja és súlya abból következhetett, hogy a szamarak oldalán, gyékényzsebekben szállították.
*
A kőrézkor (https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C5%91r%C3%A9zkor) egy régészeti korszak, amely a újkőkorszak végétől a bronzkor kezdetéig tartott. Korábban rézkornak nevezték, amelynek első fázisaként választották el a kőrézkort. Ma már nyilvánvaló, hogy a rézkor teljes időtartama alatt a szerszámkészítés fő alapanyaga továbbra is a kő maradt, a fémtárgyak díszítő jellegűek vagy státuszszimbólumok voltak, valódi használati eszközöket nem készítettek rézből.
A Kárpát-medencében fellelhető nagyszámú, nagyméretű és feltűnő réztárgyak alapján, az őskor addigi hármas tagolása – kő-, bronz- és vaskor – mellé indokoltnak látszott a rézkor beiktatása, és az angol John Evans is hasonló gondolatot vetett fel.
A Kárpát-medencében fellelhető nagyszámú, nagyméretű és feltűnő réztárgyak alapján, az őskor addigi hármas tagolása – kő-, bronz- és vaskor – mellé indokoltnak látszott a rézkor beiktatása, és az angol John Evans is hasonló gondolatot vetett fel.
A korszak fő jellemzője, hogy az ember használni kezdte az első fémeket: a rezet, az aranyat, bronzot és az ezüstöt. Idővel kialakult a fémolvasztás és fémmegmunkálás technikája. Nemcsak az aranyból, bronzból és ezüstből, hanem a rézből készült tárgyak is elsősorban díszítő és vallási célokat szolgáltak, illetve a hatalmat és gazdagságot fejeztek ki. Munkaeszközként és fegyverként a rezet és annak első ötvözeteit, a bronzokat még nem alkalmazták, vagy csak a kőeszközökkel együtt.
A kőrézkor pontos időbeli behatárolása földrészenként és területenként eltérő, attól függően, hogy az adott területen mikor kezdődött meg a fémmegmunkálás. A Közel-Keleten és Európa délkeleti részén (Balkán) ez nagyjából az i. e. 4500-3300 közötti időszakra tehető. Más területeken ennél később volt a rézkor, ahol pedig nem a réz, hanem a bronz, vagy esetleg a vas volt az első használatba vett fém, ott egyáltalán nem volt rézkor, hanem a kőkorszak után rögtön a bronzkor, illetve a vaskor következett (például Fekete-Afrikában).
Általában a kőrézkor, a kőbronzkor jellemzője az írás megjelenése, amely egyértelmű választóvonal az őskor és az ókor, vagyis a prehisztorikus (történelem előtti) és historikus (történeti) korok között. Mezopotámia rézkori kultúrái: a Halaf-kultúra, Hasszuna–Szamarra-kultúra, Ubaid-kultúra, Uruk-kultúra, Dzsemdet Naszr-kultúra. Mezopotámiában és Egyiptomban a rézkor vége egybeesik az első városállamok megjelenésével és az írott történelem kezdeteivel.