ÓLOM ELTERJEDÉSE AZ ÓKORI A MEDITERRÁNEUMBAN
 
(2022 03 31)
 
 
ABSTRACT
Az ólom használatának eredete bizonytalan, Mezopotámiában talán már kb. 6000 évvel ezelőtt kezdődött a használata. Érce egy igen keresett ezüst érccel együtt fordul elő, és az ezüst az ókorban értékesebb volt mint az arany, fizetőeszköz volt. Az ólomból használati tárgyakat, festékeket, kozmetikumokat, vízvezetékeket, hajók aljára szigetelést készítettek. A római korban meglepően nagy mennyiségben használták. Van olyan elképzelés is, mely szerint a római kultúra hanyatlását az ólom használata okozta. /THE DISTRIBUTION OF LEAD IN THE ANCIENT MEDITERRANEAN: The origins of lead use are uncertain, beginning perhaps about 6000 years ago in Mesopotamia. Its ore occurred along with the highly sought-after silver ore. Silver was more valuable than gold in ancient times, it was used as a means of payment. Lead was used to make utensils, paints, cosmetics, plumbing, and insulation for the bottom of ships. It was used in surprisingly large quantities in Roman times.
 
 
BEVEZETÉS  
Az ólom elemi állapotában ezüstös szürke színű, puha, hajlékony, jól megmunkálható, nyújtható, forrasztható és hegeszthető, korrózióálló nehézfém. Felületét levegőn a további oxidációtól védő sötétszürke oxidréteg vonja be. Legfontosabb érce a galenit (PbS), olvadáspontja: 327,46 °C,  Az ólom vegyületei mérgezőek, idegrendszeri károsodást és agyi elváltozásokat okoznak. A mérgezést fokozza, hogy nem ürül ki a szervezetből (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93lom). Az ólom a legrégebbi idők óta ismert fémek közé tartozik, vegyjele Pb. Az ókori Egyiptomban ólmot használtak az agyagedények mázához, a babilóniai Függőkert padlózata ólomból készült, hogy visszatartsa a nedvességet, a halászok is használták hálókhoz nehezékként. A rómaiak vízvezetékek, vízvezeték-hálózatok építésénél használták előszeretettel. A korrózióval szemben igen ellenálló, többféle maró anyag tárolására is használható. Az ecetsavval édes ízű vegyületet alkot, ezért a rómaiak egy kis darab ólmot dobtak a boroshordókba, amfórákba, szerették az édes bort.
 
Legfontosabb érce a galenit (PbS). első bányái Mezopotámiában, a Zagrosz hegységben, a Zap folyónál voltak. Először levegőn pörkölik, így ólom(II)-oxiddá alakul, melyet később szenes redukcióval fém ólommá redukálnak. A másik előállítási mód szerint az ólom(II)-oxidot galenittel összekeverve pörkölik, így a kéntartalma kén-dioxiddá ég el és fém ólmot kaptak. Felhasználják építkezéseknél, az ólom(II)-oxid egyes kerámiamázak alapanyaga, ólomoxid és mínium festékeknél. A PbO -t levegőn hevítve míniumot kaptak, ami korróziógátló vörös festék (https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%ADnium). Ólomszulfát: (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93lom(II)-szulf%C3%A1t), az ólom(II)-szulfátot pigmentként használják fehér festékek(vízálló ólomfehérek) gyártásakor. Mérgező hatása miatt azonban nem használható belső festésre. Hátránya, hogy a levegőben található kén-hidrogén hatására ólom-szulfiddá alakul, megbarnul. Felhasználják még ólomüveg készítésére is. Régebben ólomból készítettek vízvezetékcsöveket, ónnal keverve óntárgyakat, pl. ólomírónt. Hajók borításásra, víz és fúrócsigák elleni védekezésére is használták kb. 1 mm-es vastagságban, sok időszámítás előtti hajóroncsban találtak ólomból készült tárgyakat (dőlt betűkkel kiemeltük, https://bencsik.rs3.hu/component/content/category/213-hajok-toertenete-az-okori-mediterraneum-hajoroncsai.html?layout=blog&Itemid=101, az ólom használatát az időszámatás előtti roncsokban.).   
A kutatás módja az internetes keresés volt a Wikipedia oldalairól kiindulva, célja az ismeretterjesztés. Az ólom ókori kohászatára vonatkozóan nincs, vagy igen kevés az elérhető irodalom, de ásatási leletek alapján következik, hogy legrégebben Mezopotámiában olvaszthattak ólmot. Az igen keresett ezüstöt csak kis, kb. 1 százalékban, az ólombányászat melléktermékeként kapták.
A fémkohászatot több ezer évvel megelőzte a kovácsmesterség, az ősi kovácsok a termésfémként megtalálható arzénbronzból készítettek fegyvereket, először lándzsa- és nyílhegyeket. (https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C5%91r%C3%A9zkorA kalkolitikum az arzénbronzról kapta a nevét.

native american feminine

Szúró fegyverek rézből, alul található néhány vágó élű szerszám (4)

 

Az ezüst és a réz érceiből olvasztott fémekből vágó él (véső, kard,...) nem készíthető, mert puha fémek,  szúró fegyvereket készítettek belőle. Az ezüst az ólombányászat mellékterméke volt az ókorban, ezért a két fém története összefügg. "Az ezüst hővezető- és fényvisszaverő-képessége minden más féménél jobb; utóbbi tulajdonsága miatt már az ókorban is tükröket készítettek belőle. Öntésre csak ötvözetei alkalmasak. Tiszta állapotában rendkívül lágy, könnyen megmunkálható, puha, könnyen kopik. Leginkább rézzel* szokás ötvözni, ez nagymértékben növeli szilárdságát, miközben az ötvözet egészen 50% ezüsttartalomig megtartja fehéres, az ezüstre jellemző színét. Története szorosan egybefonódik az óloméval, aranyéval. Az arany és az ezüst is előfordul elemi formában, és csillogó fényével már az ókorban felhívta magára a figyelmet. Az ókori Egyiptomban, Közel-Keleten, amikor előállításra még csak az elemi formát ismerték, az ezüst volt az értékesebb. Később, mikor felfedezték a vegyületekből való előállítását, az ezüst értéke csökkenni kezdett az aranyhoz viszonyítva. Az Újbirodalom idején jellemzően 1:2 volt az értékarány az arany javára, ami III. Ramszesz idején (i. e. 1200 körül) rövid idő alatt hirtelen tovább csökkent. A föníciaiaktól fennmaradt egy ötvözet 75% arany és 25% ezüst összetétellel. A rómaiak és a görögök is arany-ezüst ötvözetet használtak (80% arany-20% ezüst), amit elektrum-nak neveztek. A piramisok csúcsait Punt-i (Eritrea) elektrummal borították a i.e. 2600-as évektől. Az első arany és ezüst pénzérmék kb. az i. e. VII. századból származnak, Rómában i. e. 217-ben verték az első ezüstpénzt. Az ókorban az ezüst Indiából, Perzsiából, de főleg Spanyolországból származott.

Az ezüst a természetben előfordul elemi állapotában is (ritkábban önállóan; a termésarany és a termésezüst ötvözete az elektrum), de leggyakrabban különböző szulfidásványokban. A tiszta ezüst-szulfid (argentit) ritka, inkább más fémek szulfidjait kíséri alárendelt mennyiségben. Az a felfedezés, hogy az ólom-szulfid (galenit) általában tartalmaz ezüst-szulfidot, amiből ki lehet vonni az ezüstöt, arra a téves következtetésre juttatta az alkimistákat, hogy az ólmot át lehet alakítani ezüstté. De az aranyról is ezt képzelték (egyesek), hogy színes ezüst, és ha sikerül eltávolítani a sárga színt, akkor ezüstöt kapnak. (Az ókori Egyiptomban az írásmód szerint az ezüstre alkalmazták a „fehér arany” kifejezést.)" (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ez%C3%BCst)

AZ ÓLOM TÖRTÉNETE 

"Az i. e. 7000-6500-ra datált fém ólom gyöngyöket találtak Kis-Ázsiában, amelyek a fémolvasztás első példái. Ebben az időben az ólomnak kevés (ha egyáltalán volt) felhasználási területe volt puhasága és szürke színe miatt. Az ólomgyártás elterjedésének fő oka az ezüsttel való együttes előfordulása volt, amelyet a galenit (gyakori ólom ásvány, kb. 1%-a ezüst érccel) égetésével lehetett kinyerni.  Az ókori egyiptomiak voltak az elsők, akik az ólom ásványokat használtak kozmetikumokban, az alkalmazás az ókori Görögországban és azon túl is elterjedt. Ólmot használtak a halászháló-súlyokként, mázakhoz, üvegekhez, zománcokhoz és díszekhez.  A termékeny félhold különböző civilizációi az ólmot írásanyagként, érmékként, és építőanyagként használták; az ókori kínai királyi udvarban az ólmot élénkítőszerként, fizetőeszközként és fogamzásgátlóként használták; az Indus-völgyi civilizáció és a mezoamerikaiak amulettek készítésére használták. A világ ólomtermelésének csúcspontja a római korban volt, majd az ipari forradalom idején. [https://en.wikipedia.org/wiki/Lead#History].

 
 
Anatóliai ólom a Negev sivatagban mace fanyél 4000BC C14
 
Az egyik legkorábbi ólomtárgy egy fanyelű buzogány kb i.e. 4000-ből (a fanyél 14C -es vizsgálata szerint) a Negev-sivatagból, anatóliai ólomból (Pb izotópvizsgálat szerint) (4) 
 
A sumérek kultúrájában, amely az egyiptomival egyidejű, részben meg is előzte, ismerték az ezüstöt, az aranyat, rezet, bronzokat továbbá az elektrumot, az ólmot. Lelőhelyeik: réz-, ezüst- és ólomérc lelőhelyeik a Zagrosz hegységben voltak. A suméreknél sok tiszta ezüst és arany tárgy is, pl. maszk került elő. Gazdag arany ötvösmunkákat találtak: http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okor-kelet/Okori.es.keleti.muveszet/index.asp_id=74.html. Ezüst tárgyak (1, ólom tárgyakat nem sikerült találni, de az ezüst és réztárgyakkal együtt fordulnak elő): 
 
Silver figure of King Ur Namma in Sumerian Third Dynasty of Ur ca. 2112 2004 BC
 
Ur-Numma isten ezüst szobra, i.e. 2100 körül, Sumer (4)
 
Sumer silver Vase
 
Sumer ezüst váza (4)

cikk2

Sumer ezüst hajómodell kb. i.e.2600-2500-ból (4), ami 5 pár evezős lehetett, személyszállító hajó

 
 
Metal production in Ancient Middle East.svg
 
Ókori mezopotámiai fémművesség a Taurus és Zagros hegységek környékén (4)

Anatóliai bányák

Anatóliai, Eufrátesz környéki bányák, főleg réz (copper), ezüst (silver, elektrum), arany (gold), ólom (lead) bányák, az ónbányákat másik ábrán mutatjuk be (4) 

Az ezüstöt széles körben használták díszítőanyagként és csereeszközként, i. e. 3000-től kezdve Kis-Ázsiában elkezdték bányászni az ezüst-ólom lelőhelyeket; később az Égei-tengeren és Laurionban is találtak ólomlelőhelyet; ez a három régió együttesen uralta a bányászott ólom termelését i. e. 1200 körülig; i. e. 2000 körül kezdődően a föníciaiak az Ibériai-félszigeten lévő lelőhelyeket találtak; i. e. 1600-ra ólombányászat már Cipruson, Görögországban és Szardínián is létezett. 

Rövid kitérő a rézolvasztásról, amiről többet lehet tudni, mint az ezüst-ólom olvasztásról, a fémolvasztás azonos időszakban terjedt el, a található fémérceknek megfelelően. Rézércek: kalkopitit (CuFeS2), kakozin (Cu2S), bornit (Cu5FeS4), kuprit (Cu2O), malachit (CuCO3), azurit (Cu(OH)2). A ként tartalmazó érceket pörköléssel oxidálják. A réz-oxidokat szénnel (szén tartalmú anyagok égetésével) redukálják. Sok levegő és fújtatók szükségesek a megfelelő hőfok eléréséhez és a hőntartáshoz, a fém-redukcióhoz pedig oxigén szegény légtér: rétegezetten célszerű rakni az ércet és a fát. A technika történészek szeretik a véletleneket, de a kohósítás nem történhetett annyira véletlenül, hogy még mészkőrétegeket is raktak volna. A fazekasok és téglaégetők rendelkeztek olyan kemencékkel, termékekkel, ahol előfordultak a különböző anyagok és megfelelő hőmérséklet, ezért ott lehet az eredet. A régészek által talált régi „kohók” földbe mélyített lyukak valószínűleg későbbiek. Nem tudjuk pontosan, hogyan történt.

REkmire

Rekhmire faliképe i.e. 1500 körül, bronz olvasztása faszénen (2)

A faszén előállításának nem marad nyoma, sok fejtörést okoz, hogy ismerték-e és hogy mikortól és hol használták a faszént? Természetesnek tűnő állítás, hogy ősidők óta használtak faszenet Mezopotámiában. (É-Európában valóban régen, legalább tízezer éve főznek fakátrányt, igényesebben a fa száraz lepárlása, pirolízise a neve, és a mellékterméke faszén.) Csak egy római időkből származó utalást sikerült találni a fémolvasztás módjára: Plinius szerint Capuában a rézolvasztást fa égetésével végezték úgy, hogy többször megismételték (NH XXXIV. 20). https://gazdtort-hu.webnode.hu/temak/romai-gazdasagtortenet/erdogazdalkodas-erdoirtas). A kutatás szempontjából igen fontos állítás, hogy a rézolvasztás fa ismételt égetésével is lehetséges. A réz a fajsúlya miatt az olvasztótégelyek alján gyűlt össze, így a kihűlt fém-salak összetörésével és ismételt olvasztásával a rézkoncentráció növelhető. I.e. 1500 körül Egyiptomban már használták a (feltehetően hükszosz eredetű) faszenet a faliképek szerintTudni lehet, hogy a korai írással rendelkező fémműves kultúrákban (egyiptomi, sumer, amorita, akkád, hettita, hurrita) nincs írás a fémgyártás módjáról, ami részben érhető is, ha a szükséges jelek hiányára gondolunk, pl. a réz jele egy tömb, ami utalás lehet a fémingótokra.

oxhide ingot shape

           Fémingót, nyersbőr alakú öntvény, kb. 25 kg, alakja feltehetően a darabolhatóságot (a kereskedelmi mintavételt) és a szállítását (szamarak oldalán, gyékényzsebben, szolgálta (4)

Róma területi terjeszkedése Európában és a Földközi-tengeren, valamint a bányászat fejlesztése oda vezetett, hogy a klasszikus korszak legnagyobb ólomtermelőjévé vált, becslések szerint évi 80 000 tonna ólomtermeléssel. Elődeikhez hasonlóan a rómaiak is többnyire az ezüstolvasztás melléktermékeként nyertek ólmot. Ólombányászat Közép-Európában, Britanniában, a Balkánon, Görögországban, Anatóliában és Hispániában folyt, ez utóbbi a világtermelés 40%-át tette ki. A Római Birodalomban ólmot használtak vízvezetékcsövek készítésére; a fém latin szava, a plumbum, az angol "plumbing" szó eredete. Könnyű megmunkálhatósága és korrózióval szembeni ellenállása biztosította széles körű alkalmazását más alkalmazásokban, többek között a gyógyszeriparban, a tetőfedésben, a pénzverésben és a hadviselésben. A korabeli írók, mint például Cato the Elder és Plinius the Elder, ólomból készült (vagy ólommal bevont) edényeket ajánlottak a borhoz és ételekhez hozzáadott édesítő- és tartósítószerek készítéséhez. Az ólom kellemes ízt kölcsönzött az "ólomcukor" (ólom(II)-acetát) képződése miatt, míg a réz- vagy bronzedények esetén keserű ízt okozott. A klasszikus ókorban messze az ólom volt a leggyakrabban használt anyag, ezért helyénvaló lenne (római) ólomkorszak-ról beszélni. Az ólom a rómaiak számára az ólom olyan volt, mint nekünk a műanyag.

 
 
Római pb önvény2
 
Római ólom öntvények (4)
 
 
római Pb csövek
Ólom vízvezeték csövek az Ókori Rómából (4)
Roman Venus and Cupid Pb
Római kori ólomszobor ( Vénusz és Cupido, 4)
A római szerző, Vitruvius beszámolt az ólom egészségügyi veszélyeiről, és modern írók szerint az ólommérgezés jelentős szerepet játszott a Római Birodalom hanyatlásában, de nem kellett hozzá ólom. A régészeti kutatások szerint a római ólomcsövek megnövelték a csapvíz ólomszintjét, de ez a hatás "nem volt igazán káros." Ha mégis előfordult ólommérgezés, az áldozatokat "szaturnusziaknak", sötétnek és cinikusnak nevezték az istenek hátborzongató atyja, Szaturnusz után. Ezzel összefüggésben az ólmot minden fém atyjának tartották, A római társadalomban nem sokra becsülték, mivel könnyen hozzáférhető  és olcsó volt.
Összetévesztés az ónnal és az antimonnal: a klasszikus korban (és egészen a 17. századig) az ónt gyakran nem különböztették meg az ólomtól. A rómaiak az ólmot plumbum nigrumnak ("fekete ólom"), az ónt pedig plumbum candidumnak ("fényes ólom") nevezték. Az ólom és az ón társítása más nyelvekben is megfigyelhető: az olovo szó a cseh nyelvben "ólom"-nak fordítható, de az oroszban a rokon értelmű олово (olovo) "ónt" jelent. Az ólom szoros kapcsolatban állt az antimonnal: mindkét elem gyakran szulfidként (galenit és sztibnit) fordul elő, és gyakran együtt. Plinius tévesen azt írta, hogy a stibnit hevítéskor antimon helyett ólmot adott. Olyan országokban, mint Törökország és India, az eredetileg perzsa surma elnevezés vagy antimon-szulfidra, vagy ólomszulfidra utalt, egyes nyelvekben, például az oroszban pedig az antimon (сурьма) nevet kapta." 
 
map fertile crescent
 
 A K-Mediterraneum természeti kincsei (4)
 
 
Az ólombányászat története: a ólombányászat a vaskor óta folyik, de a legintenzívebb a római korban volt. A rómaiak a Nagy-Britanniába való megérkezésük után hat évvel már bányásztak ólmércet. A térségből több nagyméretű, a Mendips-ből származó ólomtömböt (ingótot) találtak, az egyiket i. u. 49-re datálták, az ércek bányászatára jellemző időszak az i. u. 1. század végére tehető.
 
 
Mediterranean showing the location of principal ore deposits Map drawn by
 
Mediterraneum fémlelőhelyei (Réz, ón, arany, ezüst és ólom, 4)

Az ólombányászat fő oka az ezüst kinyerése volt. Az ólom és az ezüst gyakran együtt fordul elő galenitben (https://en.wikipedia.org/wiki/Galena), kb. 1% ezüst, amely értékes érc volt. Gyakran nagy súlyáról (7.6 kg/dm3)  és sötét színéről ismerték fel.  A római gazdaság az ezüstre épült, mivel a nagyobb értékű érmék többségét ebből a nemesfémből verték. A görögországi Laurionban talált ércek ezüsttartalma alacsony volt a más helyeken bányászott ércekhez képest. A kitermelés folyamata, a cupellálás (https://pangea.blog.hu/2018/08/05/5_perc_geologia_olombol_kinyert_ezustbol_jott_el_az_atheni_aranykor), meglehetősen egyszerű volt. Először az ércet addig olvasztották, amíg az ezüstöt tartalmazó ólom elvált a kőzetből. Az ólmot eltávolították, majd kézi fújtatóval 1100 °C-ra hevítették. Ezen a ponton az ezüstöt elválasztották az ólomtól (az ólmot vagy leöntötték az olvadt felületről, vagy tégelyekbe fogták fel; a leöntött részt újra olvasztották, hogy visszanyerjék az ólmot), és az ezüstöt öntőformákban fogták fel, amelyek kihűlve rudakat adtak, és amelyeket az egész Római Birodalomba szét küldtek pénzverésre. Amikor az i.u. 3. században az infláció volt, ezüsttel bevont bronzból készült hivatalos érméket kezdtek veretni. 
Érdekesség, hogy a görögök kis ólomtéglákat (és fa téglákat, továbbá ólommal kiöntött vaskapcsokat) használtak a több részből összeillesztett nagy kőtömbök földrengés elleni megóvására. Az oszlopok közepébe tégla alakú és fél tégla méretű lyukat véstek, ide az ólomtéglát (néha fatéglát) beépítették, hogy ne csússzon oldalra az oszlop az illesztésnél. A hellén kortól kezdve voltak hajóik, melyeknek az alját ólommal szigetelték, a rómaiak pedig átvették a módszert.
 
1024px Carte du Laurion antique
 
Görög ezüstbányák bevételéből építettek a perzsák elleni flottát (https://en.wikipedia.org/wiki/Mines_of_Laurion)
 
1200px Roman Museum 105a
 
Ólomöntvények, ingótok (4)
 
Az öntvények szoktlan, nyersbőr alakjának okát nem lehet pontosan kideríteni, az irodalomban ökörbőr alakú ingótnak nevezik, súlya kb. 20-30 kg. Egy teherhordó szállítani tudta, egy szamár kettőt, egy-egy gyékényzsebben az oldalain. Az ökörbőr alakú öntvények  általában rézből, de néha ónból, üvegből készült fémtáblák, amelyeket a mediterrán késő bronzkorban olvaszottak. A korai elképzelések szerint minden egyes ingót egy ökör értékével volt egyenértékű. Az alak hasonlósága azonban csupán véletlen egybeesés. Az ingot készítői valószínűleg azért tervezték ezeket a kiemelkedéseket, hogy az ingot könnyen szállítható legyen a szárazföldön a teherhordó állatok oldalán. (https://en.wikipedia.org/wiki/Oxhide_ingot) Amikor i.e. 1830 körül a Kestel-i (Anatólia) ónbányában kifogyott az ónérc, Assur városában az amoriták megszervezték az Óasszír kereskedelmi utat, az ónkereskedelmet Afganisztánból. Szamárkaravánok hozták az öntvényeket a szamarak oldalára erősített gyékényzsebekben, ami egy lehetséges magyarázat az öntvények nyersbőr alakjára. A birodalmak határain adták-vették a karavánokat, szamarakkal együtt, ezüsttel, az áruval fizettek a karavánokért. A bányászott ezüst érc mellett általában előfordul az ólomérc is és 10%-90% arányban, tehát az ólom soha nem volt hiánycikk az ókorban. Teljes vagy töredék ökörbőr alakú ingotokat találtak Szardínián, Krétán, a Peloponnészoszon, Cipruson, a szicíliai Cannatellóban, a törökországi Boğazköyben (az ősi Hattusa, a hettita főváros), az egyiptomi Qantirban (az ősi Pi-Ramesses) és a bulgáriai Szozopolban. A régészek számos öntvényt találtak Törökország partjainál két hajóroncsból (az egyik Uluburunnál* i.e. 1330 +/-20 év, a másik pedig a Gelidonya-foknál, https://en.wikipedia.org/wiki/Uluburun_shipwreck, és https://en.wikipedia.org/wiki/Cape_Gelidonya, az összes: https://en.wikipedia.org/wiki/Lists_of_shipwrecks#Turkey). Az ökörbőrből készült ingótok megjelenése a régészeti feljegyzésekben egybeesik a mediterrán térségben a rézkereskedelem kezdetével - körülbelül i. e. 1800 körül. 
 
nefertiti
 
 
 
1280px Musicians and dancers on fresco at Tomb of Nebamun
 
Egyiptomi festett szemű  táncosnők (4)
 
 
ÓLOMHASZNÁLAT AZ ÓKORI KOZMETIKÁBAN  (https://mult-kor.hu/cikk.php?id=19689)
 
Elsőként talán az ókori egyiptomiak használtak egészségre káros kozmetikumokat. Erőteljes szemfestéküket malachitból (réztartalmú érc), galenitből (ólom-szulfid), és egy kormot, zsíradékot és fémet (általában ólmot, antimont, mangánt vagy rezet) antimont tartalmazó kohl nevű anyagból készítették. A szemfesték nem csak vörösödő szemet okozott. Mellékhatásai közé tartozott az érzékenység, az álmatlanság és a mentális hanyatlás. A szem körüli bőr vékonysága miatt valószínűleg felszívta ezeket az anyagokat, amelyek a nyálkahártya révén a szemtől távolabbi helyekre is eljutottak. 
A görög nők és férfiak már nem csupán a szemüket húzták ki ólommal, hanem az egész arcukat bekenték vele. A fehér ólomból készült arckrémet a "bőrhibák elfedésére, valamint a bőr színének és szerkezetének javítására" használták. A módszer igen nagy népszerűségnek örvendett. Annak ellenére, hogy az ólom akár elmebajt vagy terméketlenséget is okozhatott, a gazdag rómaiak sem hagyták abba az alkalmazását. Arcukat fehér ólommal világosították, majd vörös ólmot (ma a rozsdaálló festékek gyártásához használt míniumot, a miniumot vashajók víz alatti védelmére használták még nem régen) kentek rá, hogy "egészséges" színük legyen. Az ólom fontos alkotórésze volt a hajfestékeknek is. A kutatók feltételezése szerint a széles körben használt ólom, és a belőle fakadó mérgezések, fontos szerepet játszottak a Római Birodalom bukásában.
 
A 15-18. században a fehér ólom ismét előtérbe került. Divatba jött a  "halottfehér" arcszín, aminek következtében a nők és a férfiak fehér ólom és ecet keverékével festették be az arcukat, fehér ólomból és higanyból készített arcpakolást használtak, és ólom-szulfáttal próbáltak megszabadulni a szeplőiktől. "Ezen anyagok egy idő után kimarták a bőrt, mindenféle sebeket okozva. Ezek elfedésére még több káros anyagot kentek az arcukra, ami csak súlyosbította a problémát. Borzalmas folyamat lehetett  - ha egyszer elkezdődött, már nem lehetett megállítani".
 A francia múzeumok kutatási és restaurálási központja (Centre de recherche et de restauration des musées de France) által végzett vizsgálatból most az is kiderült, az antikvitás hajfestékeinek hatóanyagát mindössze 5 nanométeres részecskék alkották. A szépítőszereket évezredeken át ásványi anyagok olajjal, különféle kenőcsökkel és vízzel történő elegyítésével készítették. 
Az ólomvegyületek szépészeti célú alkalmazása az antik Görögországban, majd a Római Birodalomban terjedt el, s mint "emergens technológia" csaknem napjainkig fennmaradt. A francia kutatók kísérleteik során egyebek közt az ókorban hajfestésre alkalmazott ásványt, a galenitet (ólomszulfidot) vizsgálták. A haj természetes sötét színét a melanin nevű pigment 300 nanométer nagyságú részecskéinek köszönheti. A hajszálakba bejutó galenit részecskéi a melanin szerepét töltik be. A történet egyik érdekessége, hogy az ólomszulfid részecskéinek átmérője hatvanszor kisebb, mint a melaniné, s ezáltal igen tartós színezést biztosítanak. Ráadásul az ilyen parányi részecskék nem befolyásolják a hajszálak mechanikus tulajdonságait. A galenit eme tulajdonságainak köszönhető, hogy kétezer éven át a festékek készítői egyúttal nanorészecskéket is előállítottak, mit sem tudva arról, hogy az utókor szemében mekkora tudományos eredményt értek el. 
 
 
 *
Réz- és ónrudak (Összesen tíz tonna nyersréz rakomány, amely összesen 354 darab ökörbőr alakú (téglalap alakú, minden sarkából fogantyúval ellátott) rézöntvények. Az összes ingót közül legalább 31 egyedi, kétfogantyús ingót azonosítottak, amelyeket valószínűleg azért alakítottak ki így, hogy megkönnyítsék az ingok speciálisan kialakított nyergekre vagy hámokra való felrakodását, hogy a teherhordó állatokkal könnyebben lehessen őket hosszú távolságokra szállítani. 121 réz zsemle és ovális ingot. Az ökörbőr alakú rézrudakat eredetileg 4 különálló sorban tárolták a hajó rakterében, amelyek vagy lecsúsztak a lejtőn, miután a hajó elsüllyedt, vagy eltolódtak, amikor a hajótest a rakomány súlya alatt megnyugodott. Az ólom-izotópelemzés azt jelzi, hogy a réz nagy része vagy egésze Ciprusról származik. Körülbelül egy tonna ón (a rézzel ötvözve körülbelül 11 tonna bronzot eredményezne). Az ónrudak ökörbőrből és zsemle alakúak voltak. Az ón forrását nem sikerült meghatározni (a bronzkori ónforrások kérdését sokat vitatják a régészetben). Az ingótok korróziótól és valószínűsíthetően szennyeződéstől szenvednek. Azonban néhány más, a Földközi-tenger keleti medencéjéből származó ónrudakkal ellentétben nem illeszkednek a cornwalli ón profiljába, és általában a szardíniai ércekhez hasonlíthatók[. Továbbá Kánaán- i gyantával töltött korsók (149) és üvegöntvények (176), ékszerek fegyverek.).
 
A bodrumi múzeumban kiállított Uluburun hajóroncs
 
A bodrumi múzeumban kiállított Uluburun hajóroncs sok fémöntvénnyel.(https://en.wikipedia.org/wiki/Uluburun_shipwreck)
 
Oxhide ingots at the Numismatic Museum Athens
 
Ökörbőr alakú öntvények az athéni Numizmatikai Múzeumban 
 
IRODALOMJEGYZÉK
(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998. ISBN 963 208 507 8
(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Ozirisz Kiadó, Budapest, 2005. ISBN 963 389 818 8
(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973. ISBN 
      ill. Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1981. ISBN 963 11 5573 0
(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerült utólag kideríteni, az INTERNET-s kutatás egyik tulajdonsága, hogy nagy és összegyűjtött, összeolvasott agyag          mennyiségileg kis része egy dolgozat és utólag gyakran nem sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét.
 
 
 
FÜGGELÉK 
 
A RÉZRŐL
A réz, és így az érc olvasztásának, a kohászat legrégebbi nyomai kb. 5500-6000 évesek, az ennél régebbinek tekintett réztárgyak arzénbronz vagy termésréz tárgyak. Az ezüst és az arany is megtalálható a természetben termésfémként, és az ezüst értékesebb volt az aranynál sokáig. Így célszerű a bronztárgyak, ezüsttárgyak elterjedését is vizsgálni az ólomkohászat vizsgálatakor.      

EU

Legkorábban Mezopotámiában és a Balkán-félszigeten alakult ki a fémművesség (4) 

A réz fémes állapotban az ókori világ számos területén viszonylag könnyen megtalálható volt, bár kis mennyiségben. Amikor rájöttek, hogy a réz fújtatókkal, faszénnel olvasztható, a rézben gazdag ércek kiaknázása az i. e. 2. évezredtől széles körben elterjedt. Az ércek jelentős mennyiségben voltak jelen az ókori Földközi-tenger egész területén található lelőhelyeken: Ciprus (amelynek neve is a fémről származhat), Attika, a Kükládok (különösen Kithnosz) és Anatólia, Levante vidékén. Az ókoriak kevésbé jelentős rézlelőhelyeket Olaszországban (különösen Elba, Szardínia és Etruria egyes részei), Spanyolországban találtak.