AZ ELSŐ MEDITERRÁN KIKÖTŐVÁROSOK
(2023 május)
ABSTRACT
Minden korai mediterrán városnak volt fala, forrása, kútja, és a városokban sok volt az épített raktár: mert vagy a raktárak és a kutak védelmére építették a városfalat, vagy a városnak szüksége lett raktárakra, és vízre, kutakra, forrásokra, és ciszternákat is építettek. A templom-, vásár-, kikötővárosokat, továbbá a a falakat védeni kellett támadások idején: az ősidőkben a helyiek és a városok környezetéből a városba menekülő falusiak is védték a falakat. A mediterrán városok gyakran falakkal körülvett palotavárosok és kikötővárosok voltak. A népességük egy-két nyelv sok dialektusát beszélte. A városállamokat gyakran egy király és egy öregek tanácsa, szenátus féle vezetette. A legrégebbi városok templomvárosok Egyiptomban voltak, pl. Nehem, Théba, Memphisz. A templomvárosok fallal védett működtető és elosztó központok is voltak, raktárakkal. Idővel az egyiptomiak, a hükszosz korban, i.e. 1600 körül erődöket építettek Palesztinánál és Nubiában a forrásoknál, az ország peremvidékeire és állandó katonasággal. Az egyiptomi, föníciai, ibériai, etruszk és ógörög kikötők kialakulásának történetét vizsgáltuk. Az első nagyobb kereskedelmi kikötők Levante területén jöttek létre, hajóépítő, halászkikötők is voltak egyben, pl. Bübloszban és Ugaritban. / THE FIRST MEDITERRANEAN HARBOURS: All early Mediterranean cities had walls, springs, wells, and many cities had built warehouses: either because the walls were built to protect the warehouses and wells, or because the city needed warehouses, water, wells, springs, cisterns. Church, market and port towns and city-state walls needed to be protected in times of attack: in ancient times, the walls were defended by the inhabitants and villagers fleeing from the city to the city. Cities were often walled palaces and city-states, with populations speaking many dialects of a single language. City-states were often led by a king and a council of elders. The oldest cities were temple cities in Egypt, e.g. at Nehem, Thebes, Memphis. The temple cities were walled operating and distribution centres with warehouses. In time, the Egyptians, in the Hyksos period, around 1600 BC, built forts at the sources of Palestine and Nubia on the peripheries of the country, with a permanent military. The history of the development of Egyptian, Phoenician, Iberian, Etruscan and ancient Greek ports is examined. The first shipbuilding ports were established in the Levant, shipbuilding and fishing ports, such as Byblos and Ugarit.
BEVEZETÉS
A modern kikötőket rakpartok és mólók jellemzik, de az ókorban legkorábban a hajókat partra húzták, a nagyobb hajókat csónakok segítségével rakták ki, kezdetben még a római időkben sem voltak rakpartok, csak raktárak. A kikötő fő szerkezetei a hullámtörő(k) voltak, amelyek csökkentették a hullámok erősségét, egy védett medencét biztosítottak a rakodáshoz. A medencéket sokszor kotorni kellett, mert gyakran folyók torkolatainál alakultak ki, és a folyók hordaléka feltöltötte az ókori kikötőket, sokat el is hagytak.
Az ókori kikötők hajógyárak voltak sólyákkal, -és nem a hajók tárolásárat szolgálták-. néhol voltak a hadikikötőkben védőláncok, különböző típusú jelzőtűzek és később világítótronyok. A tengervízben talált nagy lyukas kövek gyakran horgonykövek. A kikötők partjain található beépített - vízszintesen vagy függőlegesen- nagy lyukas kövekhez pedig kikötötték a hajókat a római időktől.
Az első épített móló i.e. 2570 körül (Kb. 300 méter hosszú, Vörös-tenger, https://egymonuments.gov.eg/sunken-monuments/wadi-al-jarf-port/)
Az első móló törmelékdombos hullámtörő volt, a Wadi al Jarf-i móló kb. 325 m hosszú és kb. 6 m széles volt, kavicsokból és agyagból készült. Az első függőleges falazatú mólók két rakott kőfal közötti tér feltőltésével épűltek. Meglepő, de az sok ezer ókori kikötő kb. 85%- ában nem volt semmilyen mesterséges építmény. Aztán a rómaiak idején terjedt el az égetett mészkőből, vulkáni habkőből tengervízzel készített -és talán pun eredetű- beton, ami a tengervíz alatt is megkötött és tengerálló volt.
A kikötők, kikötővárosok kialakulása eltér a szárazföldi városok kialakulásától, az utóbbiak hegyekre épített váraknál, folyóknál a gázlóknál, utak mentén alakultak ki. A védett öblökben, a kikötőkben hajókat építettek sólyákon, a hajók tárolása máshol, más védett homokos öblökben, homokos partokon történt, ahol a hajókat partra húzták éjszakára. A kikötők gyakran a folyók torkolatainál alakultak ki, de a torkolatokban épített kikötők később feltöltődtek. Hajóépítéssel, halászattal, halsózással, halfüstöléssel, áruk tárolásával, kereskedelmi raktárak építésével kezdődött a kikötők története, és bár a nagy hajók merülése is csak 70-90 centiméter volt, kisebb csónakokkal és nem rakpartokon rakták ki a hajókat, még a római időkben is, Ostiában. (Kárum:= kereskedelmi kikötői lerakat, legkorábban az asszír karaván út mentén, pl. Karkemish vagy Emar az Eufrátesz partján, vagy az óföníciai kikötők, pl. ugariti, bübloszi, krétai, majd a ciprusi lerakatok, később Türosz kikötője). A levantei kikötőkben sólyákon történt hajóépítéssel, só- és fakereskedelemmel foglalkoztak a cédrusfa hegyek közelében, pl. Bübloszban. A kikötők nem a hajók tárolására, hanem a hajók építésére jöttek létre, míg a szárazföldi városok, gyakran várak mellett. A kutatás módja az internetes keresés volt a Wikipedia oldalairól kiindulva, célja az ismeretterjesztés.
VÁROSOK
Az szárazföldi urbanizációs folyamat a városalapítás és a városiasodás együttese. Előfordultak hanyatló időszakok, amikor elnéptelenedtek, melyek térben és/vagy időben kiterjedtek is lehettek. Háborúk vagy szárazság miatt, kikötők esetén a feltöltődő kikötők miatt meg is szűntek a városi kultúrák, ekkor a népesség más régiókba vándorolt, ahol az új városokat alapított, esetleg részben eltűnt, mint a hettiták esetében. Minden korai városnak volt városfala és voltak épített raktárai, kútjai: mert vagy a raktár és a források, kutak védelmére építették a falakat, vagy a falakkal védett városnak szüksége volt raktárakra és vízre.
Városok alapítása: (mennyiségi jellemző) a városok számának, illetve a városokban élők számának növekedése jellemzi a várossá válás folyamatát. Jelentheti a városok népességszámának a növekedését illetve a városterület gyarapodását is. Az alapítás okai lehetnek utak mentén a kereszteződések, pihenőhelyek, vagy a folyók mentén a gázlók, kikötők, továbbá öblök, források, ásványi lelőhelyek, vásárhelyek, ritkábban hagyományos zarándokhelyek. A fontos helyeket minden korban erődökkel védték.
Városiasodás: (minőségi jellemző) a városi életmód terjedése, a manufaktúrák, az ipar és a kereskedelem munkahelyeket és intézményeket teremt. A városokat intézmények is jellemzik: piac, öregek tanácsa (törzsi-, nemzet-, vagy később országgyűlés), templomok, (gabona-) raktárak, laktanyák, vízellátás, közterületek. A szolgáltatások bővülésének folyamatát jellemzője volt az új, városi életmód terjedése. Fejlődik az infrastruktúra, átalakul a gazdasági szerkezet, megjelennek a tömegkiszolgálási és szolgáltatási intézmények: melyek a városok vonzerejét adják. Nem egyenletes a városi életmód terjedése: a városnövekedés szakaszait időnként felváltják a város-elhagyás időszakai, amely a városi népesség számának, és a területi koncentráció mértékének csökkenésével jár együtt. Az urbanizáció többé-kevésbé folyamatos mindaddig, amíg az általános társadalmi-gazdasági fejlődés lehetővé teszi, a pillanatnyi technikai fejlettségi fok meghatározza a városépítés módját. A visszafejlődés lehetséges okai között szerepel a a régi városrészek lepusztulása - pl. "Téglából épült várost vettem át, s márványból épített várost hagyok magam után" mondotta Augustus császár, aki márványból építette újra vagy burkolta Róma belső részét, de nagy része már akkor elgettósodott-, a drágán fenntartható volt az infrastruktúra (Grüll Tibor: A Római Birodalom gazdasága, 2017, Gondolat, Bp.) A légszennyezés (pl. Róma sokszor leégett) és a zaj miatt (a rómaiak nem tudtak aludni a szekerek zörgésétől és a szekerek előtt futó, a szekér közeledtét kiáltással jelző emberek hangoskodásától). Rómának a mai értelemben is nagy volt a népsűrűsége, 5-6 emeletes téglaházakban laktak.
Föníciai, etruszk és görög mediterrán gyarmatvárosok (https://de.wikipedia.org/wiki/Griechische_Kolonisation)
Város- és kikötőtörténelem: a kezdetek az i. e. 6000 előttre vezetnek, mint amilyen Jerikó (https://hu.wikipedia.org/wiki/Jerik%C3%B3), és Büblosz (https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%BCblosz, i. e. 4000 előtt már biztosan léteztek) Levantéban, és Çatal Hüyük Anatóliában (https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%87atalh%C3%B6y%C3%BCk). A városok alapítását kiváltó okokról vita van mind a mai napig, de a népesség védelme volt az elsődleges kiváltó ok.
Az ókori keleten, nagyjából az i. e. IV. évezredtől kezdődően voltak kikötővárosok Mezopotámiában (Uruk, Eridu és Ur a Perzsa-öbök partján, Egyiptomban (Buto, (https://en.wikipedia.org/wiki/Buto), Sais (https://en.wikipedia.org/wiki/Sais,_Egypt), Mendes (https://en.wikipedia.org/wiki/Sais,_Egypt), Avaris), Levante területén (Büblosz, Ugarit, Türrosz) és Anatólia (Ura, Trója) területén. Utica, Karthágó Afrikában, Cádíz, Tartessos (https://en.wikipedia.org/wiki/Tartessos) Ibériában.
Az ókori urbanizáció későn érte el Európát. A Földközi-tenger medencéjében az i. e. I. évezredben föníciai hajósok alapítottak telepeket (Utica, Gades azaz Kádíz), majd a görögök alapítottak először a 8. században kikötővárosokat (pl. Kümé (https://hu.wikipedia.org/wiki/Cumae), Nápoly (https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1poly), Szürakúsza, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Siracusa), és a partoktól távolabb is poliszokat. A Mediterráneumot a Római Birodalom foglalta először egységes Birodalomba, és jöttek létre a belső, kikötőkkel nem rendelkező városok a kontinens partoktól távoli területein: Galliában, a Rajnától nyugatra fekvő Germániában, Britanniában, Pannóniában… A birodalom válsága a 3-5. században városok visszafejlődését okozta. A római városokat alkotó minkét tényező megszűnt: az állam szétesésével és a gazdálkodás hanyatlásával az anyagi alap, a népvándorlások viharaiban a népességkoncentráció szűnt meg. Ez volt a történelem első jelentős dezurbanizációja: feljegyzések vannak arról, ahogy az elszegényedő városokból menekülő előkelők az erődített jelleget öltő vidéki villáikba húzódnak. A birodalomnak inkább a nyugati felét érintette, ahol a római városok romba dőltek, sok esetben a romokon bontakozott ki egy sokkal szerényebb középkori település: Splitben Diocletianus császár palotájába húzódtak be a népvándorlás túlélői, Lucca-ban egy amfiteátrumot erődítettek meg és laktak is benne. A gazdasági alapok kb. 600 év múlva, a 10-11. században jutottak el odáig, hogy a teljes, lokális önellátást felváltó szerény többletet termelő mezőgazdaság igényelte a rendszeres csere fórumait és ezzel a munkamegosztást, ami kialakítja a kereskedelmet. A helyi piacközpontként funkcionáló középkori városok gombamód szaporodtak, a kis méretű vásárvárosok igen sűrű hálózata jött létre.
MEDITERRÁN KIKÖTŐVÁROSOK
A Nílusnak az ókorban sok ága volt -ma kettő-, a régi kikötői feltöltődtek
Ősi mediterrán és Vörös-tengeri kikötők
EGYIPTOMI KIKÖTŐK
Buto, (https://en.wikipedia.org/wiki/Buto), Sais (https://en.wikipedia.org/wiki/Sais,_Egypt), Mendes (https://en.wikipedia.org/wiki/Mendes), Avaris (https://hu.wikipedia.org/wiki/Avarisz) kikötők voltak a Nílus-deltában. A régi, azaz korai tengerparti telepek kivétel nélkül egyben halászkikötők is voltak. Az első kikötők Egyiptomban a Deltában jöttek létre, Bútó a Nílus-deltában i.e. 3000 előtt, és egy épített mólós kikötő, Wadi al-Jarf, a Vörös-tengeren Khufu idején, (Snofru, i.e. 2620–2580 és Khufu fáraó, i.e. 2580–2550) a ma is keresett Puntba menő expedícióknál használták.
A későbbi ókori demokráciáktól eltérően az egyiptomi városokban csak utcák voltak, a nagyobb összejövetelekre alkalmas terek a templomokban voltak (https://hu.wikipedia.org/wiki/Mindennapi_%C3%A9let_az_%C3%B3kori_Egyiptomban). Közéleti tevékenység a városközpontban, a templomok és hivatali épületek körül, vagy azok belső előtereiben történt. Piacok és boltok sem voltak: a háztartások részben önellátóak voltak, részben az államtól, a templomoktól fizetségül kapott fejadagokon éltek, az állam adószedő (adminisztráció) és elosztó tevékenysége (templomi raktárak) erős volt.
Buto kicsi, de érdekes történelmű település volt, egy lehetséges sumer kikötő (https://hu.wikipedia.org/wiki/Per_Uadzset) a Nílus-deltában. Buto környéke feltöltődött, mocsaras vidék, és magas volt a talaj vízszint is. Amíg Felső-Egyiptom lakói többnyire keleti hamita állattenyésztők voltak, D-n Alsó-Egyiptomot és a Deltát is nyugati hamita-berber parasztok lakták. Délről a Nehen-i királyok észak felé terjeszkedtek a Nílus kivállasodása miatt, és megalapították Memphiszt i.e. 3000 körül. A déliek Horuszt, a sólyomistent tisztelték, az északiaknak pedig Butoban Uadzset (Ureusz), a kobraistennő volt a főistene.
Buto három halmon állt, ezek közül egyik a templom helye, a másik kettő (az ókori forrásokkal egybevágóan) a város két része volt. Kákosy László írja (2, 42-43.o.) "...az erős mezopotámiai hatás, amely a Nagada II.-kor vége felé, az I. dinasztia trónra lépése körüli időkben érte a Nílus-völgyet, i.e. 3000 körül, részben a művészeti motívumok alkalmazásában nyilvánul meg, így az oroszlánokat fojtogató hős alakja látható a hierakónpoliszi festett sírban, és egy Gebel-el-Arakból (https://hu.frwiki.wiki/wiki/Couteau_de_Gebel_el-Arak) származó faragott csontnyelű, kovakő késen is.
Egyiptomi és sumer hajók csatája, i.e. 3400 körülinek gondolják a késnyél faragását sumer és egyiptomi nádhajókkal (https://hu.frwiki.wiki/wiki/Couteau_de_Gebel_el-Arak)
A késnyél egyik oldalát szárazföldi és tengeri (folyami?) küzdelem díszíti, egyiptomi és mezopotámiai hajók harcolnak egymással. A mezopotámiai hódítás csak feltételezés, a mezopotámiai hatás azonban a késtől függetlenül tény. Az ásatások során olyan égetett agyagszögek kerültek elő, amelyek fejét mázzal vonták be, és a falakba mélyítve az épületek díszítették. Az uruki szögmozaik átvételéről van szó. Ezt erősítik meg a talált plankonvex, egyik oldalukon lapos, a másik oldalukon domború téglák, amelyek a mezopotámiai építészetből ismeretesek. Butoban a tenger közelsége mozdította elő a kereskedelmet." A Narmer-paletta összecsavarodott, hosszú nyakú szörnyei is ismertek a korai mezopotámiai pecsételő hengerekről, a pecsételőhengerek használata is Egyiptomban lehet a mezopotámiai érintkezésnek a következménye.
A hükszoszok által birtokolt terület i.e 1550 körül a Nílus-deltától Szíriáig (Wikipedia)
A hükszoszok ismertették meg az i.e. 1600-as években Egyiptommal a kereket, a harci szekeret, a lovakat (valószínűleg a hibrid szamarakat is, https://www.science.org/doi/10.1126/sciadv.abm0218, https://index.hu/tudomany/til/2022/04/14/lovak-hijan-hibrid-szamarakkal-csataztak-az-okorban/), a bronzkészítést, a bíborfestéket, a függőleges szövőszéket, a hajókeelt (falsekeelan, fenékgerenda, amely a hajó iránytartását biztosítja, partra húzásnál a hajó alját védi, egyben hossztartó), a reflexíjat, lantot... Az ugariti és később a föníciai hajók is egyiptomi gyolcsból (lenvászonból) készített vitorlákat használtak, a korábbi egyiptomi vitorlákat papirusznádból készítették. Az ugariti hajóépítésre gyakran úgy hivatkozunk, mint szíriai hajóépítésre.
Avarisz: Avarisz Egyiptom hükszosz fővárosa volt (https://en.wikipedia.org/wiki/Avaris), amely a mai Tell el-Dab'a helyén, a Nílus-delta északkeleti részén feküdt. Az egyiptomi deltavidék birodalmainak csomópontjában fekvő kikötőt a fekvése jelentős kereskedő fővárossá tette, és körülbelül az i. e. 19. századtól az I. Jahmesz (i. e. 1550-1525) általi elfoglalásáig virágzott.
2010-ben osztrák tudósok radarképalkotó technológia segítségével azonosítani tudták a város körvonalait a föld alatt, beleértve az utcákat, házakat, kikötőket és a Nílusnak a városon áthaladó mellékágát. Avarisz mintegy két négyzetkilométeres területű lelőhelye ma romokban hever, de az ásatások kimutatták, hogy egykor fejlett kereskedelmi központ volt, forgalmas három kikötővel, amelyek egy szezonban (áprilistól-novemberig, télen nem hajóztak) több mint 300 hajót láttak el. A hükszosz-korban emelt templomban feltárt leletekből az égei-tengeri világ minden tájáról származó árucikkek kerültek elő. A templomban minószi falfestmények is találhatóak, amelyek hasonlítanak a Krétán, a knósszoszi palotában talált freskókhoz. A templomtól nyugatra egy nagy vályogtéglás sírkamrát is feltártak, ahol sírmellékleteket, például rézkardokat találtak.
A helyszínt eredetileg I. Amenemhat (i. e. 1991 – i.e. 1962) alapította a Nílus keleti ágánál, a Deltában. Avarisz Ázsiához való közelsége miatt az ázsiai jamhadi (https://en.wikipedia.org/wiki/Yamhad) tengeri bevándorlók kedvelt kikötője lett. A bevándorlók Szíriából (Yamhadból), Ugaritból, Bübloszból érkeztek -az i.e. 19 - i. e. 18 századokban a déli Föníciának még nem volt tengeri hajóépítése, csak Ugaritban és Bübloszban volt, a déli kikötők -pl. Türosz- még nem léteztek. A szíriaiak kultúrálisan egyiptomiak lettek, egyiptomivá váltak, egyiptomi kerámiát használtak, de saját kultúrájuk számos vonását is megőrizték, amint azt a különböző ázsiai temetkezések, köztük a szíriai eredetű fegyverek is mutatják. Az ázsiai férfiak magassága közel 10 centiméterrel több volt mint az egyiptomi férfiaké. Az egyik palotanegyedet a 13. dinasztia idején egy járvány következtében elhagyták.
Az i.e. 18. században az ugariti hükszoszok meghódították a Deltát és Alsó-Egyiptomot, és fővárosukat Avariszban építették fel és a hükszoszok ismertetik meg Egyiptommal a kereket, a hajókeelt, a bitumennel szigetelt hajókat, a lovakat és a harciszekeret, az ónbronz eszközöket. Kamose, a XVII. dinasztia utolsó fáraója megostromolta Avariszt, de nem tudta legyőzni a hükszoszokat. Néhány évtizeddel később I. Jahmesz fáraó foglalta el, Avariszt három évi ostrom után. Az i.e. 1400-as évekből származó leletek arra utalnak, hogy a város szemita lakosságának egy része Avarisz egyiptomiak által történt visszafoglalása után is ott maradt. A Tizennyolcadik dinasztia fáraói Thébában hozták létre fővárosukat, és az avariszi palotaegyüttest rövid időre elhagyták, de az olyan területek, mint a Széth-templom és a kikötők folyamatosan lakottak maradtak. Miután II. Ramszesz megépítette az Avarisztól 2 km-re északra fekvő Pi-Ramessz városát, Avarisz helyébe Pi-Ramessz lépett. A következő időszakban, ami a késő bronzkor utolsó évszázada volt, Avariszt temetőnek és jelentős haditengerészeti támaszpontként használták. Az "Avarisz" névre pl. az i. e. 13. század végi I. Sallier papirusz is utal.
2010-ben osztrák tudósok radarképalkotó technológia segítségével azonosítani tudták a város körvonalait a föld alatt, beleértve az utcákat, házakat, kikötőket és a Nílusnak a városon áthaladó mellékágát. Avarisz mintegy két négyzetkilométeres területű lelőhelye ma romokban hever, de az ásatások kimutatták, hogy egykor fejlett kereskedelmi központ volt, forgalmas három kikötővel, amelyek egy szezonban (áprilistól-novemberig, télen nem hajóztak) több mint 300 hajót láttak el. A hükszosz-korban emelt templomban feltárt leletekből az égei-tengeri világ minden tájáról származó árucikkek kerültek elő. A templomban minószi falfestmények is találhatóak, amelyek hasonlítanak a Krétán, a knósszoszi palotában talált freskókhoz. A templomtól nyugatra egy nagy vályogtéglás sírkamrát is feltártak, ahol sírmellékleteket, például rézkardokat találtak.
A helyszínt eredetileg I. Amenemhat (i. e. 1991 – i.e. 1962) alapította a Nílus keleti ágánál, a Deltában. Avarisz Ázsiához való közelsége miatt az ázsiai jamhadi (https://en.wikipedia.org/wiki/Yamhad) tengeri bevándorlók kedvelt kikötője lett. A bevándorlók Szíriából (Yamhadból), Ugaritból, Bübloszból érkeztek -az i.e. 19 - i. e. 18 századokban a déli Föníciának még nem volt tengeri hajóépítése, csak Ugaritban és Bübloszban volt, a déli kikötők -pl. Türosz- még nem léteztek. A szíriaiak kultúrálisan egyiptomiak lettek, egyiptomivá váltak, egyiptomi kerámiát használtak, de saját kultúrájuk számos vonását is megőrizték, amint azt a különböző ázsiai temetkezések, köztük a szíriai eredetű fegyverek is mutatják. Az ázsiai férfiak magassága közel 10 centiméterrel több volt mint az egyiptomi férfiaké. Az egyik palotanegyedet a 13. dinasztia idején egy járvány következtében elhagyták.
Az i.e. 18. században az ugariti hükszoszok meghódították a Deltát és Alsó-Egyiptomot, és fővárosukat Avariszban építették fel és a hükszoszok ismertetik meg Egyiptommal a kereket, a hajókeelt, a bitumennel szigetelt hajókat, a lovakat és a harciszekeret, az ónbronz eszközöket. Kamose, a XVII. dinasztia utolsó fáraója megostromolta Avariszt, de nem tudta legyőzni a hükszoszokat. Néhány évtizeddel később I. Jahmesz fáraó foglalta el, Avariszt három évi ostrom után. Az i.e. 1400-as évekből származó leletek arra utalnak, hogy a város szemita lakosságának egy része Avarisz egyiptomiak által történt visszafoglalása után is ott maradt. A Tizennyolcadik dinasztia fáraói Thébában hozták létre fővárosukat, és az avariszi palotaegyüttest rövid időre elhagyták, de az olyan területek, mint a Széth-templom és a kikötők folyamatosan lakottak maradtak. Miután II. Ramszesz megépítette az Avarisztól 2 km-re északra fekvő Pi-Ramessz városát, Avarisz helyébe Pi-Ramessz lépett. A következő időszakban, ami a késő bronzkor utolsó évszázada volt, Avariszt temetőnek és jelentős haditengerészeti támaszpontként használták. Az "Avarisz" névre pl. az i. e. 13. század végi I. Sallier papirusz is utal.
Avarisz kronológiája: I. Amenemhet alapított egy települést, a 19. megyében található Hutwaret néven, i. e. 1930 körül. Ez egy kis egyiptomi város volt i. e. 1830 körülig, amikor az ugaritiak bevándorlása miatt növekedni kezdett (Levante középső bronzkor IIA) a kikötője. I. e. 1800-ra már egy nagy kereskedelmi kolónia lett egyiptomi fennhatóság alatt. A következő 100 évben a szíriai bevándorlás növelte a város és a kikötő méretét. Avariszban "Retjenu" névvel (, a szíriai Orontész folyó vidéke) ellátott szkarabeuszokat találtak, amelyek szintén a 12. dinasztiából (i. e. 1991-1802) származnak.
Az Avariszban élő bevándorlók az egyiptomi Séth istent az É-kánaánita Hadad istennek tekintették. Mindkettő az időjárással volt kapcsolatos.
I. e. 1700 körül a város keleti részén egy Istár és az egyiptomi Hathor tiszteletére épült templomkörzet. 1700-tól megfigyelhető a társadalmi rétegződés, ekkortól érkeznek a hükszoszok, és a város területe 250 hektárra nőtt. Úgy tartják, hogy Avarisz volt a világ legnagyobb városa i. e. 1670 és i. e. 1557 között. Egy jellegzetes nagy fellegvár, "szoknyás" erőd is épült 1550 körül (a falak lábainál kiszélesítették, hogy ne lehessen aláásni.)
Az Avariszban élő bevándorlók az egyiptomi Séth istent az É-kánaánita Hadad istennek tekintették. Mindkettő az időjárással volt kapcsolatos.
I. e. 1700 körül a város keleti részén egy Istár és az egyiptomi Hathor tiszteletére épült templomkörzet. 1700-tól megfigyelhető a társadalmi rétegződés, ekkortól érkeznek a hükszoszok, és a város területe 250 hektárra nőtt. Úgy tartják, hogy Avarisz volt a világ legnagyobb városa i. e. 1670 és i. e. 1557 között. Egy jellegzetes nagy fellegvár, "szoknyás" erőd is épült 1550 körül (a falak lábainál kiszélesítették, hogy ne lehessen aláásni.)
Egyiptom i.e. 1200-as évek előtti Földközi-tengeri jelenlétéről: legalább az i.e. 2650-es évektől szállítottak cédrusfa törzseket Bübloszból, a későbbi Fönícia egyik kikötőjéből. Alkalmanként szerveztek expedíciókat Kréta és Ciprus szigetére, (és a Vörös-tengeren Puntba). Néhány kutató az egyiptomi haditengerészet kezdetét i.e. 2450 körülre teszi (https://en.wikipedia.org/wiki/Userkaf, https://en.wikipedia.org/wiki/Sahure#Trade_and_tribute), melyek inkább expedíciók lehettek. Az i.e. 1700-as évektől kezdve pedig az ugariti hükszószoknak volt állandó tengeri kapcsolatuk a Nílus-deltai Avarisszal, az asszimilálódott hükszószok fővárosával és kikötőjével i.e. 1525-ig. I Jahmesz fáraó (i.e. 1550-1525) szárazföldön kiüldözte a hükszószokat (Avarisz, Tjaru, Saruhen és más erődök ostromai) Egyiptomból. A hükszószok nagy része a tengeren menekült el a Deltából É-ra hajókon, egész Mükénéig. I. e. 1550 kürül tört ki szakaszosan a Théra (Santorini sziget) vulkán, kalandos menekülése lehetett a hükszószoknak É-ra. Nincs információ arról, hogy a tengeren üldözte volna I. Jahmesz a hükszószokat, de előtte Avariszban a kikötőjét és az erődjét három évig ostromolta, és a több mint 100 hajót befogadni képes kikötőt megsemmisítette.
Avarisz a Nílus-delta legkeletibb ágában feküdt, a hükszószok fővárosa volt, nevezetes kereskedelmi és főleg hajóépítő kikötő volt. 3 kikötője volt (https://www.academia.edu/10071070/Avaris_Capital_of_the_Hyksos, https://hu.wikipedia.org/wiki/Avarisz). A Nílus-deltában a korban legeltettek, a mocsarakban papiruszsást gyűjtöttek és sok lent termesztettek. Városokat, templomokat is építettek.
Per-Ramessz és Tanisz: II. Ramszesz (i. e. 1302 - i. e. 1213) új fővárost építtetett északon, a Nílus-deltában, körülbelül 750 kilométerre Thébától és mintegy 100 km-re Memphisztől. A város azon a helyen épült, ahol évszázadokkal korábban, Egyiptom hükszósz megszállása idején a hükszósz főváros, Avarisz állt; és ami a királyi család nyári palotájaként szolgált. Per-Ramszesz Ramszesz halála után is valameddig lakott maradt. Korábban úgy vélték, hogy az vezetett a város elhagyásához, hogy Egyiptom külföldi befolyása a XX. dinasztia idején csökkent, és Per-Ramszesz elvesztette stratégiai jelentőségét, de mára tudni lehet, hogy a Nílusnak az az ága, amelyikre a város épült, i. e. 1060 közt iszaposodásnak indult, ami használhatatlanná tette a város kikötőjét, és Per-Ramszesz víz nélkül maradt. A folyó végül új ágat alakított ki magának, melyet ma taniszi ágnak neveznek. Kb. i. e. 1130 körül Per-Ramszeszt már nem használták királyi rezidenciaként.
A XXI. dinasztia egyik fáraója, aki II. Ramszesz után kb. 150 évvel uralkodott, a Per-Ramszesztől északnyugatra fekvő Taniszt tette meg fővárossá. Per-Ramszesz kőépületeinek köveit áthordták a taniszi építkezésekre, templomai köveit XXI. dinasztiabeli templomokhoz használták fel újra. Per-Ramszesz vályogépületei elpusztultak, a régészek sokáig vitáztak a város pontos helyéről. A Taniszba hordott ramesszida építőkövek, obeliszkek, szfinxek és más emlékművek miatt a régészek egy időben tévesen Taniszt azonosították Per-Ramszesz városként. Az obeliszkeket és szobrokat – melyek közül a legnagyobb 200 tonnánál is többet nyomott – egy darabban szállították el, míg a nagyobb épületeket darabokra szedték és Taniszban ismét összeállították. A kevésbé jelentős épületek kövét új épületek építéséhez használták fel. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Per-Ramszesz).
Per-Ramszesz központjában nagy templom állt, a folyó mentén szabályos alaprajzú villanegyed, keleten pedig házakból és műhelyekből álló szabálytalan alaprajzú városrész terült el. Ramszesz palotája a mai Kantír település alatt feküdhet.
Az osztrák M. Bietak és csapata csatornák és tavak nyomait találta meg, Egyiptom Velencéjeként írták le a várost. A város minden bizonnyal fényűzőnek számított, szépségéről verseket írtak. A víz közelsége lehetővé tette virágos- és gyümölcsöskertek létrehozását, a palotakomplexumhoz dísz tó és állatkert is tartozott. Per-Ramszesz egyben jelentős katonai központ is volt, amint azt határ közeli fekvése szükségessé tette, kiképzőközponttal, fegyverkészítő műhelyekkel és 460 lovat befogadni képes istállóval.
Per-Ramszeszt a Biblia is említi, mint az egyik olyan települést, melynek építésén az Egyiptomban élő zsidók dolgoztak néhány évvel i.e. 1200 előtt. Az Exodus szerint a zsidók innen vonultak ki (Exodus 12:37), a vonulás hosszú ideig tartott, mert a (krétai) akhájok sok évig támadták Levantét és a Deltát (https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%ADlus-deltai_csata). A város neve az elnéptelenedés ellenére a későbbi dinasztiák alatt sem merült feledésbe, Ramszesz-ként először az I. évezredben említik, de a bibliai történetnek a II. Ramszesz idejére való datálását ez az említés nem bizonyítja. A Biblia raktárvárosként említi Ramszesz városát. A feltételezés szerint a hadsereg raktáraira utalhat, melyre egy városnak szüksége is volt; azonban ez a Bibliában a vele együtt említett Pitomra is igaz. Per-Ramszesz építésekor magába foglalta a korábbi palotavárost, Avariszt, ahol – mivel kereskedőváros volt – valóban álltak hatalmas raktárak. A vele együtt említett másik egyiptomi várost, Pitomot (Per-Atum; Atum háza) nagy templom jellemzi.
II. Ramszesz idejében Egyiptomban már sok külföldi élt, a núbiai és más zsoldoskatonáktól a hadifoglyokból lett rabszolgákig. I.e. 1450 után, III. Thotmesz idejétől https://hu.wikipedia.org/wiki/III._Thotmesz) külföldi iparosok, II. Ramszesz (https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Ramszesz) idejétől kereskedők is tevékenykedtek az országban, és idegen hatalmak küldöttjei, követei is rendszeresen felkeresték az országot. Voltak állandó jellegű, külföldiekből álló kolóniák, erődök is, akiket a fáraó telepített le, pl. zsoldosokat. A fáraók udvartartásában voltak idegen származásúak; pl. az uralkodó külpolitikai okokból elvett feleségeinek kíséretében és a külföldi „szakemberek” csoportja. II. Ramszeszről tudható, hogy két hettita felesége és több szír pohárnoka volt. Mesterségek a korban: ácsok, kosárfonók, bőrkészítők, nádvágók, bányászok, hajóépítők, fazekasok, kötélfonók, lenszövők, kőfaragók, szobrászok, kőművesek, bútorkészítők, ékszerészek, sírfestők, majd a kovácsok, üvegkészítők. Az állattenyésztők szarvasmarhákon kívül nagy számban tartottak juhokat, kecskéket, sertéseket és szamarakat is. A lovakat, harci szekereket, magát a kereket csak a hódító hükszoszok ismertették meg az egyiptomiakkal.
Korai egyiptomi sókereskedelem, a tómedrekből termelték ki, és sólepárlásnak nincs nyoma Egyiptomban: i. e. 2800 körül kezdtek só- és sózott hal kereskedelmet folytatni a közel-keleti társadalmakkal. A kereskedők, utazók nagy távolságra is inkább gyalogosan közlekedtek, csak a poggyászukat rakták fel teherhordó állatra, általában szamarakra. Az ország fő közlekedési útvonala a Nílus volt, amelyen számtalan kisebb-nagyobb csónak, hajó, vitorlás közlekedett. A Nílust szabályozó gátak teteje is gyalogútként szolgált. Hidak nem voltak, a vizeken gázlók, csónakok, tutajok segítségével keltek át, volt akit hordszékeken vittek.
FÖNÍCIAIAK TÖRTÉNETE ÉS A KIKÖTŐIK
Fönícia története három részre osztható az újabb kutatások szerint, és az i.e. 1700-as évekig visszavezethető. Fönícia legkorábbi története a bübloszi cédrusfa kereskedelmével és Ugarit ciprusi rézkereskedelmével és sókereskedelemmel kezdődött. Első része a hükszoszok Egyiptomból történt kiüldözéséig tart, I. Jahmesz (i.e. 1550 - i. e. 1525) idejéig, Thotmesz Egyiptom adófizetőjévé tette Föníciát. A harmadik része a pun Kartágó (alapították i.e.814 -ben) hódításainak és háborúinak története.
A hükszoszok a szíriai Jamhad-i eredetű amoriták (https://hu.wikipedia.org/wiki/Jamhad) voltak. Jamhad fővárosa Aleppó volt, amely a bronzgyártó, nagykereskedő Ebla városállam szerepét vette át a térségben. Aleppó (Halab) főváros az Egyiptom, Mezopotámia, Anatólia és a Földközi-tenger térsége közötti távolsági kereskedelem fontos átrakóhelye volt. Az i. e. 2. évezred elején királya nagykirálynak nevezte magát, sok alkirály tartozott az uralma alá. Az i. e. 19. század végén jó kapcsolatot tartott fenn a mári-i uralkodóházzal. Amikor Samsi-Adad – (https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Samsi-Adad) Qatna városának támogatásával elfoglalta Márit, akkor csak fia, Zimrí-Lim menekült meg, aki apósához, a halabi (Jamhad) udvarba menekült. Itt tartózkodott, amíg vissza nem szerezte Mári trónját Samsi-Adad halála után. Később Zimri-Lim Máriban nevezetes három emeletes palotát épített, ahol sok agyagtáblát találtak. Mári bronzkészítéséről, a szekerek építéséről volt nevezetes, Márit az amorita Hammurápi 1757-ben végleg felégette. (Hammurápi és a szintén amorita I. Samsi-Adad, -aki megszervezte az óasszír kereskedelmi utat Assúr, Ebla, Kanis között- egész életükben kíméletlenül harcoltak egymással.) Jamhad a térség legerősebb és leggazdagabb kereskedő állama lett, uralma az Óbabiloni Birodalom kialakulásáig tartott. Ugarit szállította a Ciprusi rezet Aleppóba, és Ugarit önálló állam lett. Jamhadot és Aleppót az i. e. 16. században a hettiták pusztították el.
A hükszoszok álal birtokolt terület i.e 1550 körül a Nílus-delta és Szíria között. I.e. 1525 -ben végleg kiüldözik őket Egyiptomból, i.e. 1450 körül pedig III. Thotmesz meghódítja és adófizetővé teszi Levantét (Wikipedia)
Aleppo és Ebla tengeri kikötője Ugarit volt, amely önálló városállammá fejlődött, a ciprusi rézkereskedelemmel gazdagodott meg. Az Ugarit melletti Hazzi hegyen volt a legkorábbi Baál templom, az amoriták fő istenségének a temploma. A Hazzi hegyen várták az érkező hajókat, a hajók szerencsés megérkezését a Baál templomnak ajándékozott kőhorgonyokkal ünnepelték. Baál az ókori kánaáni kultúrkör vihar-, eső- és termékenység istenének az előneve volt, jelentése 'úr, uralkodó, férj'. Az Amarna-levelekben és az ugariti irodalomban Addu/Haddu viharistennel azonos. Él isten (a kánaáni panteon feje) fiaként is megjelenik sok nyugati sémi népnél, akik közös nyelvet, a mára kihalt amorita nyelvet beszélték és a Baál vallásuk is közös volt. A későbbiekben a Hazzi-hegyet Baál hegyeként tisztelték (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ba%C3%A1l).
Föníciaiak történetének második szakasza III. Thotmesz (i.e. 1458 - i.e. 1425) szíriai hódításainak és az akhájok vezette Tengeri népek támadásainak idejére esik, az i.e. 1100-as évekig tartott. Thotmesz Bübloszban hadiflottát építtetett, Türosz adót fizetett a fáraónak.
Ugarit elpusztításakor, i.e. 1180 körül a kánaániták, egy amoriták által lakott Arwad vette át Ugarit szerepét, lakóit az Ószövetség a Kánaánból származtatja. Arwad a tengeri kereskedelemben Türoszhoz mérhető fontosságra tett szert.
É-Levantei amorita-hükszosz kikötők (Arwadnál a szárazföldön Tartus, Amrit is). III. Thotmesz (i.e. 1458 -1425) elfoglalta a kikötőket és egyiptomi adófizetővé tette. A hükszoszok szíriai (Jamhadi, fővárosa Aleppo volt) eredetűek.
A sózott és a füstölt hal kereskedelméről: a föníciaiak mindenkivel kereskedtek a Földközi-tenger körül. Sóval tartósították a húst és a halakat a hosszú tengeri utakra, és a sóval kereskedtek is a Földközi-tengeren. Nagy mennyiségű sót termeltek az észak-afrikai tómedrekből és később lepárlással: sózott halakkal együtt más árukért elcserélték a Földközi-tenger távoli vidékein. Először a sózott tonhal, tőkehal volt a főníciai hajósok fő élelme és kereskedelmi cikke, majd a fémek is.
Tonhal halászhelyek a Mediterraneum területén (https://books.openedition.org/pccj/1711)
Megfigyelhető érdekesség, hogy a föníciai gyarmatok a nagy tonhal lelőhelyeknek megfelelően alakultak ki: ahol volt halfeldolgozás, ott voltak sólelő- vagy sólepárlóhelyek is, pl. Cádízban, ahol fémlelőhelyek, ón és réz is voltak. Egy kikötő nagysága, mérete -ami a hajóépítő helyek, a sólyák számával mérhető-, olyan értékű jellemző, mint a szerszámok, az írás ismerete a korban: egy sok sólyás, nagy kikötő építése városállamot, palotagazdaságot, később még akropoliszt is feltételez.
Az Adriai-tengeren, az Ibéria és Itália partvidékén párologtatással jutottak sóhoz régen és jutnak ma is. Nevezetes sólepárló hely volt az ókorban a Mediterraneumban a föníciai alapítású Cádiz (https://hu.wikipedia.org/wiki/C%C3%A1diz), amit Gadir-nak neveztek (a várost i. e. 1100 körül alapították az afrikai Uticával együtt atürosziak, Cádiz az ősi nyugat-európai városok közül a legrégebbi, a város legfontosabb emléke egy föníciai isten, Melkart temploma. Néhány történész a templom hatalmas oszlopait Héraklész oszlopaival azonosítja.)
Karthágót később, i.e. 814 -ben alapították, alapításától számítjuk Fönícia történelmének harmadik, pun szakaszát, a Ny-on kikötővárosokat alapító pun korszakot.
Cádizi sólepárlók ma (https://hu.wikipedia.org/wiki/C%C3%A1diz)
Fönícia fontosabb városai (a gyarmatok nélkül): Büblosz a legkorábbi, az i.e. 1700-as években Ugarit, (i.e. 1180 körül elpusztították a krétai akhájok). Büblosz fontos egyiptomi cédrusfa lelőhely volt már az i.e. 2600-as évektől. III. Thotmesz itt építette a flottáját. Ullaza (III. Thotmesz többször megostromolta az i.e. 1400-as években), Szimirra, (Sumur a hükszoszok, majd III. Thotmesz flottájának kikötője volt), Szidon (jelentése halászhely, a korban a szárított sózott hal fontos élelmiszer volt), Sarepta, Arwad (hükszosz kikötő, majd Amurrú fövárosa) és Beritos (a mai Bejrút).
A föníciai vallási gyakorlat városonként változott. Baál mellett minden kikötőnek megvolt a maga istensége vagy istenségei. Az ugariti Baal és Baalat általánosan elfogadott volt, Melqart pedig Türoszban (Tíruszban), de a hiedelmek és a rituálék számos közös vonásokat mutattak, Melqartot türoszi Baál-nak nevezték. Melkart Türosznak és két fő gyarmatának, Karthágónak (Utica-nak) és Gadirnak (Cádiz, Spanyolország) is fő istensége volt. A többi föníciai város adót fizetett a türoszi Melqart templomnak. I.e. 1180 után, Ugarit megsemmisítése után a türoszi föníciaiak foglalták el a bitumen-tó területét Uagrit közeléban (ma Latakia), és Arwadot is. Továbbá már a föníciaiak idején kezdett elterjedni, hogy a kikötőkben tárolják a hajókat, a raktárak köelében.
A föníciai kereskedelem (a thalasszokrácia, haditengerészéttel támogatott tengeri körkereskedelem) sajátossága volt, hogy a hajóik minden kikötőt, a legtávolabbi kikötőig sorra látogattak, minden kikötőben adták-vették az árukat, amivel nyereségessé tették a távolsági (ibériai, szicíliai) kereskedelmet. Létezett már a tengeri kereskedelmi (admiralitási) jog az idejükben. Két féle hajót építettek: "gömbölyű"-nek nevezett kereskedelmi hajókat és hadigályákat. A Ny-i föníciai kolóniákat a jó kereskedelmi lehetőségekkel rendelkező területek stratégiai pontjain létesítették. Néhány föníciai kolóniából később fontos város vált, például Rodoszon, Krétán vagy Máltán, de föníciai kolóniából keletkezett már Gadir vagy Karthago is.
Mezőgazdaság: bár a szárazság megnehezítette mezőgazdasági termelést, a föníciaiak még a hegységek lejtőit is megművelték, a borkészítésükről is nevezetesek. A föníciaiak terjesztették el a szőlőtermelést és a szőlő szállítását agyagedényekben, amforákban a Földközi-tenger területén. A föníciaiak tengeri kereskedőként, gyarmatosítóként már az i.e. 1. évezredben kiterjesztették a befolyásukat a levantei partvidék mentén Ciprusra, egyes görög szigetekre, Anatóliába és Észak-Afrika (pl. Utica, Karthágó, Leptis) területére. Tangeri szoroson túli (Cádíz és Tartasszusz, Ibéria) területek gyarmatosítása már i.e. 1100 körül történt.
Az i.e. 1100 körül alapított Utica után -egy folyó több évszázad alatt feltöltötte- az i.e. 814-as évtől Karthágó lett a Földközi-tenger nyugati térségének legfőbb tengeri és kereskedelmi hatalma, amely a harmadik történelmi szakasz, a punok kora. Számos kisebb föníciai várost alapítottak Ibériában, gazdag ásványkincseit kiaknázandó.
A föníciai exporttermékek közé tartozott az árbocnak és palánkoknak alkalmas cédrusfa, a fenyőfa, a hajófák, a Türoszból, Bübloszból, és Beirutból származó textil, híresek termékeik voltak a türoszi bíborral (a Murex csigából készült) festett ruhák, továbbá bor, olaj, mázas fajansz, üveg, só és szárított hal. A szíriai eredetű üveggyártásuk az egyiptomi üveggyártással párhuzamosan alakult ki, de művészibb szintre fejlesztették.
Karthágó: egy speciális, videós hivatkozás, egy igen gondos animáció a karthágói kikötőről, részleteiben is gondos, pl. az egyik vitorlán látható az Astraté jel: https://www.youtube.com/watch?v=EdYhshaAZDY, A Karthágó-i hadikikötő építésének pontos ideje nem ismert, de Uticánál (i.e. 1100 körül) sokkal későbbi alapítású (i.e.814 a kereskedelmi kikötő), cask 40 km-re Uticatól. (https://en.wikipedia.org/wiki/Utica,Tunisia). I.e. 540-ig független városállamok és rivalisok. A 4. századra Karthágó meghódítja Utica-t, de előtte kb. fél évezredig kereskedtek együtt, rivalzáltak. Utica egy torkolatban feküdt, a folyó feltöltötte.
Fönícia i.e. 1100 után és a telepei (https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B6n%C3%ADcia)
Karthágó alapítása (i.e. 814) után a Ny-i Földközi-tengeren Karthágó lett a legnagyobb, vezető kikötő, annak ellenére, hogy Karthagó és a többi kikötő Türosz Melqart templomának továbbra is adót, tizedet fizetett, Türosz pedig Egyiptomnak fizetett adót III. Thotmesz hódításának idejétől. A türosziak történetük során sokat viaskodtak Asszíriával és Babilóniával szemben, sokan elhajóztak és kolóniákat alapítottak É-Afrikában, Ibériában és a szigeteken. Terjeszkedésüket a görög-római gyarmatosítás állította meg, Türoszt csak Nagy Sándor vette be i.e. 332-ben.
A punok, akik karthágói föníciaiak, átvették a korábbi föníciai tuniszi kolóniák irányítását, kiterjesztve ezzel Karthágó hatalmát a mai Marokkótól Egyiptomig a harmadik szakaszban. A pun Karthágó kapcsolata a régi föníciaiakkal nem volt mindig felhőtlen, mert elmaradt az adófizetéssel Türosznak. Területéhez tartozott Szardínia, Málta, a Baleár-szigetek és Szicília nyugati része. Az Ibériai-félszigeten neves kolóniákat hoztak létre, Társisz (bá nem ismeretes a pontos helye, de hajói tengerjáró nagy hajók voltak, Cádiz a térség központjává vált. Az Itália elleni nevezetes inváziót a karthágói Hannibál szervezte a második pun háborúban, majdnem megakadályozta a Római Birodalom további terjeszkedését. Aztán a várost a harmadik pun háborúban Róma leigázta, i.e. 146-ban rombolják le a rómaiak véglegesen. Utána újjá építették és a terület Róma gabona termelő területe, éléskamrája lett (Wikipédia alapján).
A Nílusi csata után, de az i.e. 1100-s évektől jött létre az a rivalizáló kereskedelmi kikötőhálózat, -a thalasszokrácia, nem állam-, amit ma föníciai gyarmatoknak nevezünk. A Nílus-deltai csata (i.e. 1175) után a néhány száz éves Sötét kor következett, ami az írásos emléke hiánya miatt kapta sötét jelzőt. Előtte az ékírás, hieroglifák, utána az -ugariti, föníciai, görög eredetű- ábécé használata volt a jellemző.
A szőkebb értelemben vett föníciai kikötők Levate területén voltak. Adót fizettek a városállamok Egyiptomnak, Türoszban (Tyre, Tíre) gyűjtötték össze az adót. A gyarmatbirodalom kialakulását kialakulását Ny-n a kutatók ma sokan későbbre teszik, a 8-7. századra, a pun időkre, de tudunk néhány korai, föníciai alapításról Ibériában, Cipruson, Laktakiában i.e. 1100 körül, továbbá a görög területeken, amit később a dórok vissza is foglaltak.
Az első föníciai kikötők
Az ókorban Szíria, Levante és Kánaán, azaz Fönícia városai kezdetben védett halászkikötők voltak, aztán némi kalózkodás után gazdag kereskedővárosok lettek. Az i.e. II. és az I. évezredekben a nagyhatalmak – a Hettita Birodalom, Egyiptom, a hurrita Mitanni, majd Asszíria – folyamatosan harcolt a sok kisebb-nagyobb szíriai, levantei kikötői királyságok, palotagazdaságok feletti befolyásért. Gazdaságának alapja a ciprusi réz, a só-, az olaj, a bíborcsiga festék, az üveg és általában a kereskedelem volt. I.e 970 körül I. Hiram király felépítette két sziklasziget összeépítésével az Új-Türoszt, amely egy bevehetetlennek erődsziget lett és amelynek két kikötője is volt. Új-Türosz építésének oka valószínűleg a régi, Ó-Türoszi kikötők feltöltődése volt.
Büblosz: már az újkőkorban volt település Bübloszban, i.e. 5000 -től lakott volt. A neolitikus Jerikóhoz hasonló sima vakolatpadló és halszálkás metszésű kerámia és építészeti megoldások jellemzik. A kánaániták után az amoriták lakták. Az i.e. 2600-as években épült Ba'alat* templom Bübloszban (ezt Herodotosz az i.e. 400-as években írta, az időpont az irodalomban vitatott, az i.e. 1600-as évek lehetnek), és egy 500 évvel későbbi katasztrofális tűzvészben pusztult el. A Baál templomokat nagy fémoszlopokkal építették, melyeket a későbbi korokban beolvasztottak. A bübloszi templomra, mintegy 400 év után, egy másik, hasonló méretű templomot emeltek, ennek az építménynek a területét öt és hét láb magas álló obeliszkekkel töltötték meg, sok obeliszk ma is látható.
A régészek a későbbi templomot szétszedték és a közelben rekonstruálták; így lehetővé vált, hogy a látogatók a korábbi templom alaprajzával összehasonlítva láthassák. (Az Obeliszk templom fémleleteire -pl. dísztőr- vonatkozóan ld. 5., 39.o.) Ny-on egy második templomot is építettek, egy női istenség számára, és a város ősi forrása a két épület között egy szent tóvá szélesedett. A város Ny.i bejárata az északnyugati kapu volt, amelyet egy cikk-cakkos rámpa előzött meg, amely a palota negyedét és a Ba'alat főtemplomát kötötte össze az északi kikötővel. (https://en.wikipedia.org/wiki/Ba%27alat,_Lady_of_Byblos). Egy másik nevezetes Baal templomot az ugariti Hazzi hegyen az i.e. 1700-as években építettek.
Az Obeliszk templom (II. középső bronzkor, hükszósz kor, i. e. 1800-1600)
Büblosz az egyiptomiak által is használt kikötőjének nagy része mára lesűllyedt a tengervízszint alá.I. e. 3000 körül már volt kikötője, és i. e. 2800 körül volt széles városfala, közelében sumer telepeket is találtak (https://byblosruins.com/art-and-architecture). A világ egyik legrégebbi városának, kikötőjének tekintik. I. e. 1180 körül felégették a várost a krétai akhájok. Büblosz másik kikötőjét az idők folyamán teljesen újra építették.
Bübloszból kb. i.e. 3000 -től szállítottak cédrusfát és olajat agyagedényekben Egyiptomba. Az egyiptomi favágók vágták ki és szállították a cédrusokat, nem a büblosziak. A későbbi korokban Büblosz a papiruszáról és a bíborcsiga festékéről volt nevezetes. Az egyiptomiak "büblosz-hajó"-nak nevezték a cédrusfából épített hajókat az i.e. 2500 -as években, Bübloszban az egyiptomi jelenlét folyamatos volt. Nincs még közvetett bizonyítékunk sem arra vonatkozóan, hogy legkorábban mikortól építettek Egyiptomnak tengeri hajókat Bübloszban, de kereskedtek Egyiptommal, akik helyőrséget, favágókat állomásoztattak Bübloszban.
Büblosz kikötője 2016 -ban, az ókori várost átépítették több évezred alatt (https://lcf.lau.edu.lb/images/phoenician-byblos.pdf)
Büblosz ásatási területe az ókori kikötő helyével (4)
M. Roaf szerint (1, 103.o.) az amoriták az i.e. 2000 előtti néhány száz évben foglalták el Levantét és Bübloszt, a kánaánita településeket lerombolták. Az amoriták előtt, i.e. 2650-től az egyiptomiak rendszeresen jártak Bübloszba cédrusfáért, az egyiptomiak vagy nádhajókkal vitték a cédrusokat a Deltába, vagy saját maguk építettek cédrusfa hajókat Bübloszban, (az egyiptomi favágók hajóácsok is voltak egyben, viszont a cédrusfa Temetési hajókat a Nílusra építették Memphiszben, melyek nem tengeri hajók). A kánaániak nem építettek tengeri fahajókat i.e. 2000 előtt. Később az ugariti amoriták (ők a hükszoszok, a deltai Avariszban építették fel a fővárosukat, ahol három kikötőjük is volt), ami a tengeri hajóépítést mutatja. Bübloszban és Ugaritban az i.e. 1800-as évektől más szerkezetű (külső) hossztartókkal építették a hajóikat mint az egyiptomiak (az utóbbiak hosszanti tartóköteles hajók), amit a későbbi föníciai hajóépítés alátámaszt. I.e. 2650-et, a Dzsószer fáraót követő évszázadokban kezdődött Egyiptomban, Memphiszben a cédrusfa (i.e. 2680 körül még tamariszkuszfa) Napbárkák és az akáciafa-rövidpalánkos kőszállító hajók építése, a nádhajókat pedig továbbra is általánosan használták. I.e. 1450 körül III. Thotmesz építtetett tengeri hajókat Bübloszban, és kisebbeket az Eufrátesz folyon történő átkeléséhez, használta is a hajókat Mitanni megtámadásakor. I.e. 1100 körül Büblosz megszűnt egyiptomi gyarmat lenni.
Az https://www.lettere.uniroma1.it/sites/default/files/3109/11_NIGRO%202020_0.pdf irodalom alapján: "Büblosz korábbi neve magyarul hegyet jelentett (1500 méter felett nőttek a cédrusok), a korai időktől kezdve a fáraók ázsiai enklávéja volt. Találtak a második dinasztia, Haszehemuima (i.e. 2680, Khasekhemwian) fáraó idejéből származó feliratot (2, 50.o., 64.o., 122.o., egyiptomi hieroglif írás i.e. 1900 körül). A Ba'alat -Büblosz istennője- templomban és a hozzá tartozó helyiségekben több ezer áldozati ajándék között Kheopsz (Hufu, Khufu, i.e. 2550) és korábbi fáraók szkarabeuszait (ma a bejrúti múzeumban vannak) is megtalálták. A kultuszhely volt, a tiszteletét a közelben a hegyekben lévő híres 'Afqa-forrás'-nak is köszönhette. A második-hatodik dinasztiák idejéből találtak feliratokat, az egyiptomiak Ba'alat istennőt Hathorral azonosították. Virágzott a Bübloszból Egyiptomba szállított libanoni cédrusok behozatala Snefru fáraó (i.e. 2600 körül) alatt, a mediterrán hajóra használt egyiptomi szó a kbnyt (byblosi) hajó volt, feltehetően a bübloszi cédrusfára, vagy a Bübloszban épített cédrusfa hajókra történő utalás. A Középső Birodalom idején (i. e. 2040-1660 körül, a hatodik dinasztia, II. Pepi idejét követően) szüneteltek a konvojok, amelyek korábban Byblosból cédrusfákat hoztak.
Büblosz-i cédrusrönkök szállítása Egyiptomba a civilizáció történetének fontos részlete: a temetési Napbárkákat (https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_Egyptian_royal_ships) hagyományosan Bübloszból szállított cédrusrönkökből építették 8-9 cm vastag karvel (az éleiknél illesztett) palánkokból, hosszanti tartókötelek és árbocok nélkül. A hajózás a piramisok kora előtt a part mentén történt, papirusznád hajókkal, vitorlásokkal, éjszakára kihúzták a partra a hajókat, később a nagy fahajókat is. A legkorábbi cédrusszállítás is nádhajókkal történhetett. Az i.e. 2650-es évektől zabványos, 104 cm hosszú akáciafa palánkokból építettek kőszállító nílusi hajókat, hosszanti tartókötelekkel. A cédrusfa Napbárkákat csak a fáraók temetésénél használták, a cédrusfa gerendákat pedig az építkezéseknél: tetőgerendaként, és "A" alakú hajóárbocokat és cédrusfa emelőket használtak.
Napbárkákat kb. az i.e. 2700 körüli években kezdtek építeni tamariszkuszfából Abydoszban, D-n Egyiptomban. A hajók építéséhez használt cédrusfa mennyisége viszonylag kevés volt, az épület-födémgerendákhoz, hajóárbocokhoz és koporsókészítéshez használt cédrusrönkök mennyisége több volt, a törmeléket füstölőkben égették el, szent fa volt. I.e. 2650 -től a piramis építéseknél is használtak cédrusrönköket.
Bübloszban 30 favágó volt szükséges a néha közel egy tonnás cédrusrönkök az erdőből történő kivonszolásához, és magasan, 1500 méter felett nőttek. Kovakő szerszámokkal dolgoztak. Byblosznál kezdődtek és még Ugarittól É-ra, az Amanusz hegységben is nőttek a cédrusok. Az épületek szerkezetét a rönkök hossza határozta meg: hosszú, folyosó szerű termeket építettek, belső udvarokkal, a cédrusrönköket tetőgerendaként használták. Feltehetően tutajként, esetleg nádhajók mellé kötve, később hajókon szállították a DEltába, Avariszba a rönköket. A Delta és Büblosz távolsága 500-600 km légvonalban, a Delta 200 km-s széles, és onnan végül a nagy hajóépítő műhelybe, Memphiszbe szállították, ami további 200 km. Szahure és I. Széti a szíriai hadjáratokból hadizsákmányként cédrust vitt Egyiptomba. A leletek szerint még i.e. 1100 körül is szállítottak: https://en.wikipedia.org/wiki/Story_of_Wenamun, Wenamunt Bybloszba küldték cédrusfáért, de a vihar Ciprusig fújta a hajóját.
Snefru fáraó (i.e. 2600 körül), aki a dahsuri piramisok építője, uralkodásának idején 40 cédrusfával megrakott hajó érkezett Byblosból (https://en.wikipedia.org/wiki/Sneferu), de nem tudjuk pontosan, hogy milyen építésű hajókkal szállították -a felíratok szerint- a cédrustörzseket, feltehetően akáciafa palánkos hajókkal, melyeket a punti (Vörös-tenger) expedíciókhoz és a piramisépítésekhez is használták. I.e. 3000 körüli időktől folyamatosan jelen voltak Bübloszban egyiptomi favágók (5., 20.o.), majd egy katonai telep, majd kereskedelmi képviselet jött létre, fát, olajat, mézt, (5, 27.o.), bort szállítottak Egyiptomba (1). Haszehemui fáraó idejéből (i.e. 2680) korsót találtak Bübloszban a fáraó nevével. Sahure fáraó idejéből (i.e. 2480) egy alabástrom serlegen találták meg Sahure nevét (5).
Ugarit: egy Latakia (Szíria) melletti ásatás derített fényt a történelmi (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ugarit) Ugaritra. Története i. e. 5500 körül kezdődött, ekkor még kis méretű település, halászfalu volt, de gyorsan kereskedelmi központ lett a Mezopotámia és Egyiptom közti egyik karavánút mentén. A falut földsánc vette körül. Egészen i. e. 2200 körüli időkig kánaániták lakták, ekkor a szíriai térségben is feltűntek az amoriták, a „nyugati sémik”, elfoglalták Levantét, és akik Mezopotámiában, majd Levantében is átalakították az eszközkultúrát, a nyelvet, a művészeteket és az államközi politikai életet, megbuktatva az új reneszánszát élő sumer államiságot, a III. uri dinasztia hatalmát. Az Ugarit állam népének, az amoritáknak az "eredete" a Szír-sivatagban volt, közelebbről a Bishri hegy környékén, ami kb. 150 km-re van Ugarittól, D-felé (https://en.wikipedia.org/wiki/Jebel_Bishri). Az amoriták pásztor népként i.e. 2300 körül jelentek meg, falat is építettek az amoriták ellen az Assuriak. Ugarittól keletre jött létre az amorita Samsi Adad (https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Samsi-Adad) Felső Mezopotámiai Birodalma, Assur várossal és az Assurról elnevezett Óasszír kereskedelmi úttal. Egy fémszállító szamár-karaván ösvény volt Afganisztánig, Ny-n Ebláig, és Ugarit kikötőjéig, É-n Kaneshig. Ugarit Jamhad állam (https://hu.wikipedia.org/wiki/Jamhad) és a bronzgyártásáról nevezetes Ebla kikötője volt. Ugarit és a közeli Ebla kereskedelmi kapcsolata szoros volt, Ebla nevezetes bronzgyártásához a rezet Ugarit szállította Ciprusról, hajókkal. A "kimeríthetetlen" ciprusi rézbányákról sok kutató ír, de alig foglalkoznak a réz elszállításával Ciprusról. A rendelkezésre álló ismeretek valószínűsítik a föníciaiak jamhadi, ugariti eredetét, azonos a vallásuk, az isteneik, a kultúrájuk, átvették az ugariti ábécét.
A hettiták mindig is expanzív politikát folytattak és Szíria az elsődleges célpontjuk volt. A hettiták részéről azonban Ugarit felé útban volt Jamhad. I. Murszilisz Mezopotámiában az amorita Óbabiloni Birodalom történetére tett pontot. A óhettita kort összeomlás követte, később a hódítók szerepét a hurrik vették át.
Ugarit az i.e. 1700-as és az i.e. 1600-as években (Wikipedia). Ugarit állam területe É-D irányban 60 kilométer hosszú volt, a Földközi-tengeren volt egy hasonló nevű kikötője, Kelet felé 30-50 kilométer széles volt, az Orontesz völgyéig terjedt, i.e. 1280 körül felégették és elfelejtették
A rendszeresen bekövetkező északi és keleti támadások egyiptomi szövetségkötésre kényszerítették az ugariti uralkodókat. Az i.e. 1800-as évektől az egyiptomi hatás volt erős Ugaritban. Az eddig ismert első egyiptomi származású lelet egy I. Szenuszert (i.e. 1950 körül) korából való gyöngy. Ettől kezdve a középbirodalmi fáraók sztéléi és szobrait is megtalálták Ugaritban. Zimri-Lim márii levéltára is említi Ugaritot, ahol a minószi árulnak is volt lerakata, képviselete. Az ókori Szíria más kereskedőállamaihoz – Eblához, Márihoz – hasonló kultúra alakult ki, vízvezetékekkel, palotákkal, a hajóikat és a házak lábazatát latakiai bitumennel szigetelték. Az ugariti fellegvár Baál-temploma i.e. 1700 körül épült a Hazzi hegyen (https://hu.wikipedia.org/wiki/Hazzi-hegy). Baál a vihar-, eső- és termékenység istene, a hurriknál Tesub néven, az Amarna-levelekben, valamint az ugariti irodalomban Addu/Haddu viharistennel azonos. Az amoritáknál Addu, Adad név szintén a sumer ad-da („atya”) szóra vezethető vissza. A cédrusfa megjelent az ugariti kultúrában is: "az i.e. 2. évezredben írott irodalmuk volt. A Baál kultusz és a "szent cédrusok" között rituális összefüggés létezhetett: (http://ngt-erdeszet.emk.nyme.hu/kiegeszitok/09_A_CEDRUSOK_KULTURALIS_JELENTOSEGE.pdf). Az ugaritiak az isteneket – melyekből mintegy hetven volt – nemcsak templomokban tisztelték, hanem a szabad természetben, főleg magaslatokon is.
A minószi–szíriai (minószi kikötőkről alig van információ, kivéve a neveztes "Hajófelvonulás" freskót) kereskedelem legfontosabb központja az i.e. 1600-as évek után Ugarit volt. A királyság az i. e. 15–14. században élte fénykorát, bár az Amarna-levelek alapján Egyiptom vazallusa is volt. A kereskedelem egyre kiterjedtebbé vált, már nem csak Egyiptom és Mezopotámia között közvetített, hanem az Anatólia belsejébe, Hattuszasz és Tarhuntasszasz felé irányuló, és az Égeikummal kapcsolatos kereskedelmet is bonyolította. Kereskedelmi flottája és kikötője a Földközi-tenger legnagyobbja lett, a város népességszáma és területe is növekedett. Ugaritban a minószi után jelentős mükénéi görög kolónia is létesült. A ciprusi réz kereskedelmén és a cédrusfa kereskedelmén gazdagodott meg Ugarit. A Hattiba, Ura kikötőbe irányuló egyiptomi gabona bérszállítsa, és só, bor, olaj és illatszerek szállítása jellemzi a kereskedelmét.
Az ugariti ábécé, a világ első ábécéje, 31 karakterből állt. A szótagokból legtöbbször csak a mássalhangzókat és a kettőshangzókat írták le, még csak az alpa magánhangzó létezett. Az ugariti ábécé (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ugariti_%C3%A1b%C3%A9c%C3%A9) és a későbbi föníciaiai ábécé közel azonos, a görögök változtatásokkal vették át az ugariti ábécét. Az ugariti írás független a korban általánosan használt akkád ékírástól. Néhány karaktere hasonlít a megfelelő hettita karakterre. (Mint például az an és aš hettita szótagjelre az alpa betű, a ya-ra a jod, a ši-re a šin, me-re a mem, a de-re a ḏal, a nu-ra a nun, az ez-re a zu, vagy a za-ra a zeta). A többi is szándékos egyszerűsítéssel, kialakítva, és nem kialakulva jöhetett létre.
Az első (ugariti) ábécé, i.e. 1400 körül az ugariti istenek neveivel (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ugariti_%C3%A1b%C3%A9c%C3%A9)
Föníciai ábécé: a bybloszi régészeti bizonyítékok, az i. e. 1100-1000 körülre datált öt byblosi királyi felirat, egy huszonkét betűből álló ugariti eredetű föníciai ábécé létezésére utalnak; fontos példa erre az Ahiram-szarkofág (https://en.wikipedia.org/wiki/Ahiram_sarcophagus). Az ábécé használatát a föníciai, az ugariti és bybloszi kereskedők terjesztették el Észak-Afrika és Európa egyes részein.
A föníciai tengerhajózás fejlődött, de a nyílt vízi tengerészet kora még nem jött el, ez még a partmenti kereskedelem korszaka volt, de már hamis keeles, külső hossztartós hajókat építettek. Megépült Ugarit nagy, több mint 100 sólyás hajóépítő kikötője is. III. Hammurapi már saját flottájával segítette ki a Hettita Birodalmat több Ciprus elleni támadáskor, mivel a Hettita Birodalomnak nem volt tengeri hadiflottája.
Ugarit a függetlenség kivívását követően, hatalma tetőpontján egy, a tenger felől érkezett támadáskor véglegesen elpusztult i.e. 1180 körül, az akháj Tengeri népek vándorlásának idején. I. e. 1188 és 1183 között még erős hatalomnak számított: uralkodójat, III. Hammurapi leveléből tudjuk hogy kikötőjét az akhájok néhány hajója felgyújtotta, amig a flottája a kalózokat üldözte Kikikiában. Jelentéktelen településsé zsugorodott, elfelejtették.
Arwad: (Arados, Aradus, Arvad, Árpád, Irtu. Egy szigeten épített város Szíria partjával szemben. Tartusz (az ókori Tortosa), Szíria második legnagyobb kikötője 3 km-re található. Ma Arwad halászváros.) Erődítmények és több emelet magas házak jellemezték. A sziget körülbelül 800 m hosszú és 500 m széles volt, masszív falakkal körülvéve. A szárazföld felé, keletre mesterséges kikötőt építettek. A korai időkben kereskedelmi várossá fejlődött és erős haditengerészettel rendelkezett.
Arwad egy erődített sziget volt (Wikipadia)
A szigeten a föníciaiak ciszternákba gyűjtötték az esővizet, az édesvizet szállították a szigetre, végül felfedeztek egy tengerszint alatti édesvízforrást a közelben. Arwad városa (https://en.wikipedia.org/wiki/Arwad) hegemóniával rendelkezett Ugarit bukása után (i.e. 1180 körül) az északi föníciai városok felett, az Orontész torkolatától Libanon északi határáig. Hatalma alá vonta a szomszédos szárazföldi városok egy részét, mint például Marat (a mai Amrit) és Szimirra (Sumur) kikötőket, az előbbi majdnem a szigettel szemben, az utóbbi pedig néhány kilométerrel délebbre volt. Amurru állam fővárosa volt (https://hu.wikipedia.org/wiki/Amurr%C3%BA_(kir%C3%A1lys%C3%A1g). Saját helyi dinasztiával és később pénzveréssel is rendelkezett, és királyainak neve is részben fennmaradt. III. Thotmesz észak-szíriai hadjáratában (i. e. 1472) elfoglalta, az i. e. 13. század elején II. Ramszesz hadjárataiban is feltűnt. I. e. 1200 körül vagy valamivel később Kis-Ázsiából és az akháj szigetekről (Kréta és Ciprus) érkező Tengeri népek fosztották ki. Amikor Nagy Sándor i. e. 332-ben megszállta Szíriát, Arwad harc nélkül behódolt királya, elküldte haditengerészetét, hogy segítsen Sándornak Türosz leigázásában. Arwad az első köztársaság volt a térségben. Amurrú állam (https://hu.wikipedia.org/wiki/Amurr%C3%BA_(kir%C3%A1lys%C3%A1g) fővárosa és kötője volt Arvad.
Türosz (Tyrean ): vezető, adógyűjtő föníciai városállam lett amikor III. Thotmesz elfoglalta Föníciát a tengeren. Türosz bíborfestékéről, üvegkészítéséről, fémkereskedelméről, hajóépítéséről, ácsairól is nevezetes. A szárazföldön feküdt Ó-Türosz (Ushu néven, itt voltak az édesvízű forrásai, sóbányája és a közélgyártáshoz szükséges papiruszsás. Ó-Türosz az egyetlen föníciai város, amely nagy mezőgazdasági területtel rendelkezett. I.e. 970-ben egy erődített szigetet építenek a kikötőjében, Új-Türoszt. Az akhájok nem, Nagy Sándor is csak hét hónap alatt tudta elfoglalni a szigetet. III. Thotmesz az i.e. 1400-as években adófizetésre kötelezte a levantei kikötőket és a türoszi Melqart templomban gyűjtötték össze az fizetendő adót, a tizedet, Kartágó is (i.e. 814-ben alapították, türosziak). Türosz átvette és tovább fejlesztette Ugarit a hajóépítését.Türosz legkorábbi eredete az i. e. 15. századra tehető, III. Thotmesz hadjáratainak idejére. III. Ramszesz ismét adófizetésre kötelezte kikötőket az i.e. 1170-as években, Türosz vetette ki az adókat a kikötőkre és gyűjtötte be az adókat, az i.e. 1170-es évektől beszélhetünk Föníciáról, Türosz vezetésével, a kikötők laza szövetségéről, a közös egyiptomi adófizetés alapján.
Türosz (Újváros, Szur, i.e. 970-ben alapították) kikötői, a töltés hossza 750-800 méter (4)
A Melqart-kultusz régészeti bizonyítékai legkorábban Türoszban találhatóak, és elterjedt a Türosz által alapított föníciai kolóniákban. Melqart nevére hivatkoztak a szerződéseket szentesítő eskükben, minden új föníciai kolónián szokás volt Melqartnak, mint a tíriai kereskedők védelmezőjének templomot építeni: pl. Cádizban a Melqart-templom a föníciai megszállás legkorábbi emlékei közé tartozik i..e. 1100-ból. (A görögök hasonló gyakorlatot követtek Héraklész tiszteletére és fémoszlopokkal.) Karthágó egészen a hellenisztikus korszakig évente még a közkincstár 10%-ának megfelelő adót is küldött az istennek Türoszba. Türoszban Melqart főpapjának lenni a király után a második legfontosabb tisztség volt.
A falakkal védettTürosz (Újváros, Szur) kikötői (4)
Nagy Sándor támadásának idejétől ( i.e. 332) a Türosz Új- és Óvárosát összekötő földnyelv feltöltődött, eredetileg Új-Türosz egy nehezen ostromolható sziget volt, amit hajókkal szállított ivóvízzel láttak el:
Türosz falai, erődítményei Nagy Sándor idején i.e. 332-ben (4)
Türosz korának legmagasabb technikai színvonalán sokféle anyagból (fém, só, fa, bőr, textil, üveg, épület anyagok, festékek, olaj, bor, bíborfesték) sok terméket állított elő. Az előállítás módjait és lelőhelyeiket titkolták. Könyvtár, raktár-listák nem maradtak fent, és csak vallási szövegek, de az Amarna levelek alapján (https://en.wikipedia.org/wiki/Ushu) Türoszban az 1300-as években már voltak raktárak. A vasgyártás tavi-mészkő segítségével történt (az i.e. 1175 -ben letelepített krétai akhájok, a későbbi filiszteusok voltak nevezetes vasgyártók), az átlátszó üveg készítését (ma mangánsókkal készítik) készítését is a föníciaiak találták ki. Öntözés nélküli földművelés (gabona, szőlő, füge, olaj, len, csicseriborsó (Új-Türosz a vízét Ó-Türoszból, Ushu városából kapta) termesztése volt a jellemző.
Fönícia területét nyáron szárazság jellemezte, de télen volt eső: jó gyümölcs- és olaj-, bortermelése volt. A föníciai városok mindegyike meredek és nehezen járható partokon kiépített öböl, tengeri kikötő volt, Ó-Türosz kivételével, aminek még gabonatermesztő területe és sok vize is volt, a gabonának és az adógyűjtésnek köszönhette vezetőszerepét. A bőséges édesvíz készlete számos forrásból származott, valamint a Litani folyóból, ami sok hordalékával először feltöltötte az Óváros régi kikötőit, majd a víz alatti földnyelvet képzett Új-Türosz szigete és a szárazföld között, és amire Nagy Sándor töltésutat épített a sziget meghódításakor.
A FÖNÍCIAIAK IBÉRIÁBAN
Tartessos: az Ibériai-félsziget déli részén történelmi civilizáció, amelyet a helyi hispán és föníciai vonások keveredése jellemez. Rendelkezett saját, tatesszoszi nyelvként azonosított írásrendszerrel, amely mintegy 97 tatesszoszi nyelvű feliratot tartalmaz. A történelmi feljegyzésekben Tartesszosz (https://en.wikipedia.org/wiki/Tartessos) kikötővárosként és azt körülvevő kultúrkörként jelenik meg az Ibériai-félsziget déli partvidékén (a mai Andalúziában, Spanyolországban), a Betis (Guadalquivir) torkolatánál. Görögországból és a Közel-Keletről származó forrásokban az i. e. első évezredtől kezdve említik. Hérodotosz szerint a Herkules templom fémoszlopain túl fekszik. A város eltűnt a forrásokból a feltöltődés miatt, bár több szerző is megpróbálja azonosítani valamelyik várossal a térségben.
A tartesszoszi területek fémekben gazdagok voltak. Az i. e. 4. században Ephorus történész leírja, hogy "egy nagyon virágzó piacot tartottak Tartessos néven, ahol sok ónt szállítottak le a folyón, valamint aranyat és rezet a kelta földekről." Az ónkereskedelem nagyon jövedelmező volt a bronzkorban, mivel a bronz alkotóeleme és viszonylag ritka fém volt, és az i.e. 1800 előtt kimerült a Kestel-i (Anatólia) ónbánya. Hérodotosz említi Tartesszosz egyik királyát, Arganthonioszt, akit feltehetően az ezüstben való gazdagságáról neveztek el. Már az olimpiai játékok idején egy szekérversenyen aratott győzelem emlékére kincseskamra épült, amelyet a szikioniaiak kincstárának neveztek el. A kincstárban két különböző stílusú bronz kamra, egy dór és egy ión stílusú készűlt. A bronz tatesszai volt. A tartesszosziak fontos kereskedelmi partnerei lettek a föníciaiaknak, akiknek ibériai jelenléte az i. e. nyolcadik századra tehető, és akik a közelben saját is kikötőt építettek, Gadir (görögül: Γάδειρα, latinul: Gades, a mai Cadiz) néven i.e. 100 körül. Délnyugat Ibériából léteznek nyelvemlékei: pl. a Lagosban, Dél-Portugáliában talált tatessziai Fonte Velha felirat.
A Lagosban, Dél-Portugáliában talált tatessziai Fonte Velha felirat (https://en.wikipedia.org/wiki/Tartessos)
A tatessziai nyelv kihalt, egy római kor előtti nyelv, amelyet egykor Dél-Ibériában beszéltek. A legrégebbi ismert ibériai őslakos szövegek, amelyek az i. e. 7-6. századból származnak, tatesszin nyelven íródtak. A feliratok egy délnyugati írásként ismert írásrendszerrel íródtak; ezeket a feliratokat Tartesszosz területén találták, valamint a környező területeken (nevezetesen az Algarve és Alentejo déli részén található Conii, Cempsi, Sefes és kelta területeken).
Cadíz (Gadír néven) kikötő és Tatessos (https://en.wikipedia.org/wiki/Tartessos)
FÖNÍCIAIAK AFRIKÁBAN
Utica ókori föníciai és karthágói közeli város volt, a Medjerda folyónak a Földközi-tengerbe való beömlése közelében i. e. 1100-tól, délen Karthágó és északon Hippo Diarrhytus (a mai Bizerte) között feküdt. A hagyomány szerint a föníciaiak által Észak-Afrikában i.e. 1100 körül alapított első kolónia-ként tartják számon. Miután Karthágó a pun háborúkat elvesztette Rómával szemben, Utica hét évszázadon át fontos római gyarmat lett.
Utica ma már nem létezik, maradványai a tunéziai Bizerte kormányzóságban találhatóak - nem a tengerparton, ahol egykor feküdt, hanem beljebb, mert az erdőirtás és a mezőgazdaság a folyó mentén erózióhoz vezetett, és a Medjerda folyó feltőltötte eredeti torkolatát. Utica
"Öreg" várost jelent, a későbbi gyarmat, Karthágó, amelynek neve "Új város" jelentésű. A görögök Ἰτύκηnek nevezték.
Föníciai kereskedelmi útvonalak: i.e. 1200-539, Uticát a Föníciából a Gibraltári-szoroshoz és az Atlanti-óceánhoz vezető kereskedelmi útvonalon kikötőként alapították, megkönnyítve az olyan árucikkek kereskedelmét mint az ón.
A szárazföldi település a Farina-foktól északkeletre fekvő Rusucmona ("Eshmun-fok") települést használta fő kikötőnek. Bár Karthágót később alapították (i.e. 814), mintegy 40 km-re Utikától, a feljegyzések szerint " i. e. 540-ig Utika még mindig fenntartotta politikai és gazdasági autonómiáját hatalmas karthágói szomszédjával szemben". Az i,.e. IV. századra Utica karthágói pun uralom alá került, de továbbra is Karthágó kiváltságos szövetségeseként létezett. Majd a kereskedelmi rivalizálás problémákat okozott Karthágó és Utica között: Karthágó és Utica között az első pun háború után lázadás tört ki a zsoldosok között, akik nem kaptak kártérítést a Karthágónak végzett szolgálatukért. Utica nem volt hajlandó részt venni ebben a lázadásban, punok megostromolták Uticat. Végül a karthágói erők győztek, és rövid ostrom után megadásra kényszerítették Uticát és Hippakritae városát. Utica a harmadik pun háborúban ismét szembeszállt Karthágóval, amikor nem sokkal a háború kitörése előtt, i. e. 150-ben megadta magát Rómának. Kartágói győzelme után Róma azzal jutalmazta Uticát, hogy egy Karthágótól Hippóig terjedő területet adott neki. A háború eredményeként Róma új tartományt hozott létre Afrikában, amelynek fővárosa Utica lett, ami azt jelentette, hogy a kormányzó székhelye volt ott egy kisebb helyőrséggel együtt. A következő évtizedekben Utica római polgárokat is vonzott, ők üzleti célból telepedtek le ott.
Karthágó (https://hu.wikipedia.org/wiki/Karth%C3%A1g%C3%B3) Karthágót i. e. 814-ben a föníciai Türosz városából érkező telepesek alapították, akik magukkal hozták a város istenét, Melkartot. A hagyomány szerint a várost Dido hercegnő alapította (Dido elmenekült Türoszból, miután öccse meggyilkolta a férjét, hogy magához ragadja a hatalmat). I. e. 509-ben Karthágó szerződést kötött Rómával, melyben meghatározták kereskedelmi és befolyási övezeteiket. Ez a szerződés az első olyan írásos emlék, mely szerint Szicília és Szardínia sigetek Karthágó fennhatósága alá tartoztak. Az i. e. 5. század kezdetére Karthágó vált a régió kereskedelmi centrumává; egészen addig az volt, amíg Róma meg nem hódította. Karthágó legyőzte a korábbi föníciai kolóniákat (Hadrumetum, Utica és Kerkouane) és a líbiai népeket, kiterjesztve ezzel hatalmát a mai Marokkótól egészen Egyiptomig. Hatálma volt a Földközi-tenger partvidékének más területein is, mivel Karhágó irányítása alá tartozott Szardínia, Málta, a Baleár-szigetek és Szicília nyugati része, az utóbbi keleti része a görögöké volt.
Az Ibériai-félszigeten további kolóniákat hoztak létre és Karthágó nagyban függött a Tartésszosszal és más ibériai-félszigeti városokkal folytatott kereskedelemtől. Hatalmas mennyiségű rezet és ónt - a bronz alapanyagát - szállítottak. A város Türosszal is fenntartotta kereskedelmi kapcsolatait. Miután Tartésszosz elesett, a karthágói hajók már az Ibériai-félsziget északnyugati részéig, (talán Cornwallig, Brit-szigetek) is elmentek az ónért. Az aranyat Szenegálból szerezték be. Néhány beszámoló megemlíti, hogy karthágói hajók, expedíciók eljutottak Nigériába, ahol egy tengerparti vulkánt és gorillákat is láttak. Ideiglenes kereskedelmi kapcsolatot tartottak fenn a Kanári-szigetekkel, valamint délebbre fekvő területekkel. Karthágóban a hatalom az arisztokraták kezében volt. Az államot két főhivatalnok vezette és egy tanácsadó testületre támaszkodtak.
Az államot megosztotta, hogy az arisztokraták két részre váltak: egy rabszolgatartó földbirtokos, és egy hajótulajdonos kereskedő pártra.
Egy másik nehézség is gyengítette a várost: a gazdasági és kereskedelmi hatalomhoz mérten viszonylag alacsony volt a föníciai eredetű lakosság száma. Zsoldoshadseregeket szerveztek állandó haderőként. De valóságos ,,zsoldosdinasztiák" alakultak ki a parancsnoki székekben, melyeknek rivalizálása és növekvő pénz éhsége meggyengítette az államot.
Karthágó alapítói magukkal hozták isteneiket Föníciából, első helyen Melquartot. Ezek az istenek csakúgy, mint a görög vagy a római istenek, mind-mind más funkcióval rendelkeztek. Két főistenük Tanit, a hold úrnője, valamint Baál voltak. A többi istenség hasonlóan a korabeli többi népéhez, mind funkcióistenség volt.
ETRUSZK VÁROSOK
A városokba tömörülő etruszkok és görögök (https://hu.wikipedia.org/wiki/Olaszorsz%C3%A1g_t%C3%B6rt%C3%A9nelme) jelentős területeket hódítottak meg; sok kikötőt alapítottak, a tendencia egész Itáliára kiterjedt és csúcspontját a Római Birodalom idején érte el.
Brindisi (Itália): egy szokatlan, illír -és nem görög- alapítású kikötő DK-Itáliában Brindisi (https://hu.wikipedia.org/wiki/Brindisi). A régészeti kutatások arra engednek következtetni, hogy a várost Illíriából származó telepesek alapították, még a rómaiak terjeszkedése előtt. A rómaiak érkezése előtt Brunda néven állandó konfliktusban állt Taranto városával, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Taranto), amit a spártaiak alapítottak i. e. 8. században. A rómaiak i. e. 267-ben hódították meg Brindisit. A pun háborúk során fontos katonai és kereskedelmi központ volt. Az itáliai polgárháborúk során, miután a győztes Sulla seregeit támogatta, lakosai római polgári címet kaptak, a várost pedig szabad kikötőnek nyilvánították. A római fennhatóság idején a városnak több, mint 100 000 lakosa volt. Kikötőjének elsősorban a Görögországgal és a Közel-Kelettel való kereskedelemben volt nagy szerepe. Rómával a Via Appia és a Via Traiana utak kötötték össze. Két legfontosabb kereskedelmi cikke a méz és a gyapjú volt. Legrészletesebb leírása Julius Caesar munkáiban található, de említi Sztrabón is.
A Nyugat-római Birodalom bukása után a Bizánci Birodalom fennhatósága alá került. Rövid időre az osztrogótok hódították meg, de a bizánciaknak sikerült visszafoglalniuk. 674-ben az I. Romuald beneventói herceg által vezetett longobárd csapatok elpusztították. Kikötőjének előnyös helyzete miatt azonban gyorsan újjáépítették.
A Nyugat-római Birodalom bukása után a Bizánci Birodalom fennhatósága alá került. Rövid időre az osztrogótok hódították meg, de a bizánciaknak sikerült visszafoglalniuk. 674-ben az I. Romuald beneventói herceg által vezetett longobárd csapatok elpusztították. Kikötőjének előnyös helyzete miatt azonban gyorsan újjáépítették.
Az etruszk terjeszkedés mind az Appennineken túli északi részre, mind pedig Campaniába irányult. Az i. e. 6. században néhány kisváros eltűnt, nagyobb, erősebb szomszédok bekebelezték. Az etruszk kultúra politikai struktúrája hasonló volt, bár arisztokratikusabb volt, mint a déli Magna Graeciaé. A fémek, különösen a réz és a vas -és némi ón- bányászata és kereskedelme az etruszkok meggazdagodásához és befolyásuk kiterjesztéséhez vezetett az itáliai félszigeten és a Földközi-tenger nyugati részén. Itt érdekeik összeütköztek a görögök érdekeivel az i. e. hatodik században, amikor az itáliai görögök gyarmatokat alapítottak Szardínia, Spanyolország és Korzika partjai mentén, ami arra késztette az etruszkokat, hogy szövetségre lépjenek Karthágóval, amelynek érdekei szintén ütköztek a görögökkel.
I. e. 540 körül az alaliai csata új hatalommegosztáshoz vezetett a Földközi-tenger nyugati részén. Bár a csatának nem volt egyértelmű győztese, Karthágónak sikerült kiterjesztenie befolyási övezetét a görögök rovására, Etruria pedig az északi Tirrén-tengerre szorult vissza, Korzika teljes birtoklásával. Az új politikai helyzet az etruszkok hanyatlásának kezdetét jelentette, miután elvesztették déli tartományaikat. I. e. 480-ban Etruria szövetségesét, Karthágót legyőzte a szicíliai Szirakúza vezette Magna Graecia városainak koalíciója. Néhány évvel később, i. e. 474-ben Szürakuszai Hiero zsarnok legyőzte az etruszkokat a Cumae-i csatában. Etruria befolyása Latium és Campania városai felett meggyengült és a területet a rómaiak és a szamniták vették át.
Etruszkok: az etruszk civilizáció (https://en.wikipedia.org/wiki/Etruscan_civilization) területi kiterjedése i. e. 750 körül, a Római Királyság alapítási időszakában érte el a maximumát. Kultúrája három városszövetségben virágzott: az etruriai szövetségben (Toszkána, Latium és Umbria), a Pó-síkságban a keleti Alpokkal, és a campaniai szövetségben. Az észak-itáliai szövetséget Livius is említi. Az etruszk terület csökkenése fokozatosan ment végbe, de i. e. 500 után a politikai erőegyensúly az itáliai félszigeten eltolódott az etruszkoktól a felemelkedő Római Köztársaság javára.
Az etruszk írás legkorábbi ismert példái a Dél-Etruriában talált feliratok, amelyek i. e. 700 körülre datálhatóak. Az etruszkok az euboeai ábécéből származó írásrendszert fejlesztettek ki, amelyet a Magna Graeciában (Dél-Itáliában található tengerparti területek) használtak. Az etruszk nyelv máig csak részben érthető, így társadalmuk és kultúrájuk modern megértése nagyban függ a sokkal későbbi és általában helytelenítő római és görög forrásoktól. Az etruszk hatalom csúcspontján az etruszkok északon a kelta világgal, délen pedig a görögökkel folytatott kereskedelem révén nagyon meggazdagodtak, és nagy családi sírjaikat luxuscikkekkel rendezték be.
A történelmi etruszkok államszerkezetet alakítottak ki, a törzsi és törzsi formák maradványaival. Róma az első itáliai állam volt, de etruszk államként alapították. Az etruszk kormányzat az i. e. 6. században totális monarchiából oligarchikus köztársasággá változott (mint a Római Köztársaság is). A kormányt központi hatalomnak tekintették, amely az összes törzsi és klánszervezet felett uralkodott. Megtartotta az élet és a halál feletti hatalmat (a gorgon volt a hatalom ősi szimbóluma). Az etruszk társadalom politikai egysége a városállam volt, amely valószínűleg a methlum, a "kerület" kifejezésre utalt. Az etruszk szövegek elég sok elöljárót neveznek meg, anélkül, hogy funkciójukra különösebb utalást tennének: a camthi, a parnich, a purth, a tamera, a macstrev és így tovább, a nép volt a mech.
A városaikat az itáliai, kelta vagy római népcsoportok teljesen asszimilálták, de neveik feliratokból fennmaradtak, és romjaik esztétikai és történelmi jelentőségűek Közép-Itália legtöbb városában. Az etruszk városok a római vaskorban Itália nagy részén virágoztak, ami az etruszk civilizáció legtávolabbi kiterjedését jelzi.
Etruszk kikötők (https://en.wikipedia.org/wiki/Etruscan_civilization)
Számos római város korábban etruszk volt. Néhány várost etruszkok alapítottak még a történelem előtti időkben, és etruszk nevük is volt, más városokat az etruszkok gyarmatosítottak, akik etruszkosították a nevet, általában italianizálták.
"NAGY GÖRÖGORSZÁG"
Magna Greacialat, a "Nagy Görögország" D-Itáliában, Szicíliában volt (https://en.wikipedia.org/wiki/Magna_Graecia)
Magna Graecia és a föníciai gyarmatok a Földözi-tenger Ny-i medencéjében (https://de.wikipedia.org/wiki/Griechische_Kolonisation)
A bronzkori Görögország Itáliában:
Magna Graecia (latin, jelentése Nagy Görögország) volt a rómaiak által használt neve a Dél-Olaszország partmenti területein, a mai Campania, Puglia, Basilicata, Calabria, Szicília régiókban görög telepesek által lakott területnek; a legészakibb Cumae és Neapolis voltak. A telepesek az i. e. 8. században magukkal hozták a görög civilizációt, amely máig maradandó nyomot hagyott Itálián, az Ókori Róma kultúráján. Rómának nem kellett a Peloponnészoszra menni a számukra kedves görög kultúra megismeréséért. A gyarmatosítás a görög kultúra, az ógörög nyelv, a vallási szertartások, a hagyományok, a független poliszok terjesztését jelentette. Az eredeti görög civilizáció tovább fejlődött kölcsönhatásban a helyi civilizációval. A legfontosabb kulturális hatás az volt, amikor a khalkiszi/küméi görög ábécé (amelyet elfogadtak az etruszkok is) nagybetűs változata átalakult a világ ma is legszélesebb körben használt latin ábécéjévé.
Sok új görög város gazdag és hatalmas lett, mint pl. Nápoly ('Új Város'), Szürakuszai, Acragas, Paestum, Szübarisz. Magna Graecia egyéb jelentős városai voltak még: Tarentum, Epizephyrian Locri, Rhegium, Krotón, Thurii, Elea, Nola, Ancona, Syessa, Bari, Némelyik ma is létező város.
A görögöktől átvett első európai "küméi" ábécé (https://en.wikipedia.org/wiki/Archaic_Greek_alphabets)
Kümé, Cumae és Nápoly: (https://en.wikipedia.org/wiki/Cumae) Kümé, olaszul: Kumai, volt az első ókori görög gyarmat az itáliai szárazföldön, amelyet az i. e. 8. században alapítottak euboeai telepesek. Hamarosan az egyik legerősebb gyarmattá, gazdag római várossá vált, amelynek maradványai a mai Cuma falu közelében fekszenek, amely az olaszországi Campania Nápoly metropoliszában. Volt akropolisza.
A legendák szerint az első kolóniát az argonauták (https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1poly#A_v%C3%A1ros_alap%C3%ADt%C3%A1sa) alapították Nápolyt Phalerum néven. A történeti emlékek arra is mutathatnak, hogy Parthenopé név alatt a Rodosz szigetéről érkező görög tengerészek alapítottak telepet. Claverius római történész írásaiból ismert, hogy a települést Neapolis urbs ante Partenope dicta est prius Phalerum (Nápoly, Neapolis városa korábban Parthenopé előtte Phalerumnak neveztetett) név alatt is emlegették, az argonauta legenda Phalerumja ténylegesen létezhetett. Az írás a sziget gyarmatosítása idején (Kümé-i ábécé elterjedése Európában) terjedt el. A görögök mellett a közeli sziget, Ischia ősi telepesei a föníciaiak voltak, a görög, a föníciai és az őslakos közösségek egy időben léteztek.
A legrégebbi régészeti leletek i. e. 900-850-re datálódnak, az újabb ásatások pedig vaskori itáliai népek későbbi lakóhelyeit tárták fel, akiket a görögök Ausones és Opici néven emlegettek (akiknek földjét Opiciának nevezték).
A görög települést az i. e. 8. században az euboeai Eretria és Chalcis városaiból kivándorlók alapították egy opiciai település mellett. A görögök a közeli Pithecusae-ben (a mai Ischia) telepedtek le, és az ischiaiak vezették őket Cumae-ba. Az ősi helyszín a Monte di Cuma dombon és későbbi akropoliszon volt, amelyet egyik oldalról a tenger, a másik oldalról pedig a Campaniai-síkság szélén fekvő, különösen termékeny földek vettek körül. Folytatták tengeri és kereskedelmi hagyományaikat, Cumae telepesei a földterület kihasználásával megerősítették politikai és gazdasági hatalmukat, és a szomszédos népek rovására terjeszkedtek. A kolónia virágzott, és az i. e. 8. században már elég erős volt ahhoz, hogy a szicíliai Zancle alapítására, egy másik csoportot pedig az achaiai Tritaea megalapítására küldje.
Cuma az i. e. 7-6. század folyamán a Punta Campanelláig szinte az egész campaniai partvidék fölött megalapozta uralmát, és uralmat szerzett Puteoli és Misenum felett.
Cuma az i. e. 7-6. század folyamán a Punta Campanelláig szinte az egész campaniai partvidék fölött megalapozta uralmát, és uralmat szerzett Puteoli és Misenum felett.
A kolónia terjesztette a görög kultúrát Itáliában, és bevezette a görög nyelv dialektusát, valamint az euboeai ábécét, amelynek egy változatát az etruszkok adaptálták és módosították, majd a rómaiak újra adaptálták, és ebből lett a ma is világszerte használt latin ábécé.
Dionüsziosz szerint
Cumae abban az időben egész Itáliában híres volt gazdagságáról, hatalmáról és minden egyéb előnyéről, mivel a Campaniai-síkság legtermékenyebb részét birtokolta, és a Misenum körüli legkedvezőbb kikötők úrnője volt.
A kumai görögök növekvő hatalma a térség számos őslakos törzsét arra késztette, hogy szervezkedjen ellenük a kapuániai etruszkok vezetésével. Ezt a koalíciót a kumaiak i. e. 524-ben az első kumai csatában legyőzték a kumaiak.
Később a római szenátus ügynököket küldött Cumae-ba, hogy Róma ostromára készülve gabonát vásároljanak, aztán i. e. 505-ben Cumae segített a latin Aricia városának a clusiumi etruszk erők legyőzésében (lásd: Clusium és Aricia közötti háború), és valószínűleg ekkor alapította Cumae a i. e. 6. század végén Neapolist ("új város").
Cumae és Szirakuszai (Szicília) egyesített flottái i. e. 474-ben a cumae-i csatában legyőzték az etruszkokat.
A kumai görögök növekvő hatalma a térség számos őslakos törzsét arra késztette, hogy szervezkedjen ellenük a kapuániai etruszkok vezetésével. Ezt a koalíciót a kumaiak i. e. 524-ben az első kumai csatában legyőzték a kumaiak.
Később a római szenátus ügynököket küldött Cumae-ba, hogy Róma ostromára készülve gabonát vásároljanak, aztán i. e. 505-ben Cumae segített a latin Aricia városának a clusiumi etruszk erők legyőzésében (lásd: Clusium és Aricia közötti háború), és valószínűleg ekkor alapította Cumae a i. e. 6. század végén Neapolist ("új város").
Cumae és Szirakuszai (Szicília) egyesített flottái i. e. 474-ben a cumae-i csatában legyőzték az etruszkokat.
Apollón temploma az i. e. 5. században elküldte Rómába a nagyra becsült Szibillinus könyveket.
A görög korszak Cumae-ban i. e. 421-ben ért véget, amikor a szamnitákkal szövetséges oszkánok lerombolták a falakat, elfoglalták a várost, és feldúlták a vidéket. A túlélők egy része Neapolisba menekült.
A görög korszak Cumae-ban i. e. 421-ben ért véget, amikor a szamnitákkal szövetséges oszkánok lerombolták a falakat, elfoglalták a várost, és feldúlták a vidéket. A túlélők egy része Neapolisba menekült.
Az akropolisz falait i. e. 343-tól kezdve újjáépítették. Cumae Capuával együtt római uralom alá került.
A város a római korban a Kr. e. 1. századtól kezdve Campania összes városával együtt virágzott, különösen a Nápolyi-öbölben, mivel a gazdag rómaiak kívánatos területévé vált, akik nagy villákat építettek a part mentén. Megépült a "központi fürdő" és az amfiteátrum. A polgárháborúk idején Cumae volt az egyik erődítmény, amellyel Octavianus védekezett Sextus Pompeius ellen. Augustus alatt kiterjedt közműépítési és útépítési munkálatok kezdődtek, és Cumae-ban vagy annak közelében több közúti alagutat is ástak: az egyik a Monte di Cumae-n keresztül a fórumot a kikötővel összekötő, a Grotta di Cocceio 1 km hosszú, az Avernus-tóhoz vezető alagutat, a harmadik pedig a "Crypta Romana", amely 180 m hosszú a Lucrino-tó és az Averno-tó között. Apolló és Demeter templomait helyreállították.
A város a római korban a Kr. e. 1. századtól kezdve Campania összes városával együtt virágzott, különösen a Nápolyi-öbölben, mivel a gazdag rómaiak kívánatos területévé vált, akik nagy villákat építettek a part mentén. Megépült a "központi fürdő" és az amfiteátrum. A polgárháborúk idején Cumae volt az egyik erődítmény, amellyel Octavianus védekezett Sextus Pompeius ellen. Augustus alatt kiterjedt közműépítési és útépítési munkálatok kezdődtek, és Cumae-ban vagy annak közelében több közúti alagutat is ástak: az egyik a Monte di Cumae-n keresztül a fórumot a kikötővel összekötő, a Grotta di Cocceio 1 km hosszú, az Avernus-tóhoz vezető alagutat, a harmadik pedig a "Crypta Romana", amely 180 m hosszú a Lucrino-tó és az Averno-tó között. Apolló és Demeter templomait helyreállították.
A legendák szerint az első kolóniát az argonauták (https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1poly#A_v%C3%A1ros_alap%C3%ADt%C3%A1sa) alapították Nápolyt Phalerum néven. A történeti emlékek arra is mutathatnak, hogy Parthenopé név alatt a Rodosz szigetéről érkező görög tengerészek alapítottak telepet. Claverius római történész írásaiból ismert, hogy a települést Neapolis urbs ante Partenope dicta est prius Phalerum (Nápoly, Neapolis városa korábban Parthenopé előtte Phalerumnak neveztetett) név alatt is emlegették, az argonauta legenda Phalerumja ténylegesen létezhetett. Az írás a sziget gyarmatosítása idején (Kümé-i ábécé elterjedése Európában) terjedt el. A görögök mellett a közeli sziget, Ischia ősi telepesei a föníciaiak voltak, a görög, a föníciai és az őslakos közösségek egy időben léteztek.
Ischia és Procida szigetei régi térképen
Ischia szigete ma
A görögök mellett a közeli sziget, Ischia ősi telepesei a föníciaiak voltak, a görög, a föníciai és az őslakos közösségek egy időben léteztek. Az i. e. 7. és 6. században Parthenopé virágzó kolónia volt Kümé fennhatósága alatt, amely az egész Nápolyi-öböl területét uralta. I. e. 524-ben az etruszkok, sikertelenül ugyan, de megostromolták Kümét, ezáltal jelezve terjeszkedési törekvéseik kezdetét az Appennini-félszigeten. Kümé a szürakuszai türannosszal, Hierónnal szövetkezett és a görögök i. e. 474-ben tengeri csatában szétverték az etruszk hajóhadat. A győzelem jelentősége igen nagy volt: az etruszkok ezentúl nem jelentettek hatalmat a tengeren és kénytelenek voltak visszavonulni a félsziget északabbi részeire. Ezután a szürakúszaiak megszállták Ischia szigetét, de már i. e. 470-ben el kellett hagyniuk, mert kitörtek a sziget vulkánjai.
Kümé és Parthenopé koloniája -az ősi Nápoly- tovább virágzott és hamarosan szükségessé vált Parthenopé kibővítése. A települést alapításakor sziklás, mély völgyek valamint a tenger által határolt területre építették, a terjeszkedésnek a természet állta útját. Ezért i. e. 470 után egy új város nőtt ki az egykori Parthenopé mellett Neapolisz (latinul Neapolis) néven (görög jelentése új város). Az egykori Parthenopét ezek után Paleopolisznak (latinul Palaeopolis) nevezték (görög jelentése régi város). Az i. e. 5. században a küméi görög telepesek, irigyelve szomszéduk gazdagságát, elfoglalták a kolóniát. Az itt lakókat kelet felé kényszerítették, ahol új várost alapítottak. A mai kikötőtől északra fekvő Neapolis lakosságát i. e. 450-re khalkiszi, pithékusszai és athéni telepesek gyarapították.Az új város, Neapolisz, a szürakúszai görögök védelme alatt gyorsan fejlődött, gazdagodott és fokozatosan Athén fennhatósága alá került. Periklész hamar felismerte a város stratégiai jelentőségét a görögök Földközi-tengeren folytatott kereskedelmében, ezért kiemelt figyelmet szentelt a fejlesztésére. Ebből az időszakból származik a város alakját mai napig meghatározó szabályos, négyszögletes, rácsos utcahálózat, amelyet a görögök találtak fel Pireusz megtervezésekor. Parthenopéval ellentétben Neapolisznak kitűnő lehetőségei voltak terjeszkedésre, noha a mocsaras vidék miatt nem alakult ki mezőgazdasági hátországa, ezért a város ellátása szinte teljes mértékben a tengeri kereskedelemre volt utalva. Az i. e. 5. században a várost erős, helyszínen fejtett tufából épített falakkal vették körül. Ezeket a falakat az i. e. 4. században megerősítették, a várost kettős fal védte, maradványai ma is láthatóak.
Nápoly falai a görög negyeddel (https://en.wikipedia.org/wiki/Archaeological_sites_in_Naples)
Nápoly kikötője a nápolyi San Elmo kastélyból a Vezúvval (https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1polyi-%C3%B6b%C3%B6l)
Szürakúza Szicíliában a Magna Greacialat (https://en.wikipedia.org/wiki/Magna_Graecia), "Nagy Görögország" legnagyobb városa volt, történelme, hajóépítése már az etruszkokkal kezdődött. A föníciaiak Sour-ha-Koussim-nak hívták, jelentése a "Sirályok köve", innen származhat Szirakuszai neve. Kikötője a korban -geológiai adottságok miatt- kicsinek számított.
SZÜRAKÚZA
Szürakúza egy időben a legnagyobb mediterrán város volt. A várost (https://hu.wikipedia.org/wiki/Siracusa) i. e. 734 és 733 között alapították (később mint Karthágót, amit i. e. 816-ban) korinthoszi görög telepesek. A város ősi magja egy sziget volt, amit Ortygiának neveztek. Szürakúza gyorsan nőtt és virágzott, és egy időben a Földközi-tenger térségének legerősebb görög városa lett. Kolóniákat hoztak létre az i.e. 600-as években, gazdaságának alapja a gabonatermelés volt. I. e. 485-ben Gelón lett a város uralkodója, aki a környék lakói közül sokakat Szürakúszába telepített, a városfalakon kívül pedig új negyedeket építtetett föl. Szürakúza erősödő hatalma elkerülhetetlenné tette a karthágóiakkal való összecsapást. A punok uralták Szicília szigetének nyugati részét*. A i. e. 480-ban a himérai ütközetben (https://hu.wikipedia.org/wiki/Him%C3%A9rai_csata) Gelón megsemmisítő vereséget mért a Hamilcar vezette afrikai pun seregekre. A győzelem emlékére templomot emeltek Pallasz Athéné tiszteletére. Gelónt fivére, I. Hierón követte, aki a küméi (https://en.wikipedia.org/wiki/Etruscan_civilization, https://hu.wikipedia.org/wiki/Cumae ) ütközetben az etruszkok ellen harcolt i.e. 474-ben. Küzdöttek az ellenük szegülő szikulokkal, és a Tirrén-tengeren keresztül expedíciókat indítottak Korzika és Elba szigete felé. Mivel a karthágóiak kereskedelmi riválisai voltak Magna Graeciának, az i. e. 600-265 közötti szicíliai háborúkban a görögökkel többször összecsaptak Szicília szigetéért.
Az i.e. 5. század végén Szürakuza háborúzott az athéniakkal is, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Szic%C3%ADliai_hadj%C3%A1rat), akiknek a peloponnészoszi háborúhoz nyersanyagokra és erőforrásokra volt szükségük. A szürakúzaiak Spárta segítségét vették igénybe Athén ellen. A háború athéni vereséggel végződött: i.e. 415-ben az athéniak 134 három evezősorossal és 27 ezer emberrel támadták Szürakúzát, a szürakúzaiak a korinthosziakkal (3. 94.o.) kitalálták, hogy a döfőorros athéni hajók ellen a hajóik oldalait gerendákkal megerősítették, ami ellenállt a döfőorros hajók támadásainak. Az athéni flotta megsemmisült, a szállítóhajókkal együtt 200 hajó. Ekkor Szürakúzának már 250 ezres lakossága volt.
Szürakúza látképe a tengerről a városfallal (https://hu.wikipedia.org/wiki/Siracusa)
A szürakúzai kikötő egy része az Otrigia szigetre épült (https://hu.wikipedia.org/wiki/Siracusa)
ATHÉN
Athén és Pireusz: Athén neve görögül Athénai volt, Athéné istennő görög nevének (Athéna) a többes száma, a városok nevében (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ath%C3%A9n_t%C3%B6rt%C3%A9nete) többes számot alkalmaztak, Thébai (Théba) vagy Mükénai (Mükéné) esetében is. Athén története a neolitikumban kezdődik, egy dombtetőn levő erőd volt az Akropoliszon ("magas város"), valamikor az i. e. 3. évezredben. Az Akropolisz egy természetes fellegvár, erődítmény volt, ami ellenőrzése alatt tartotta a környező síkságot. A fallal körülvett antik város kelet-nyugati irányban mintegy két kilométerre nyúlt, észak-déli irányban pedig valamivel kisebb volt. A városnak az Agora volt a központja, aminek közvetlen déli szomszédja az Akropolisz volt. A legfontosabb vallási helyszín A Szűz Athéné temploma, a Parthenón volt az Akropolisz tetején, amelynek látványos romjai ma is megvannak. A Zeusz temploma – valaha Görögország legnagyobb temploma volt, ma rom –, szintén a falakon belül volt. Az i. e. 5. században és az i. e. 4. században Athénnak és a falakon kívül fekvő elővárosainak együtt valószínűleg 300 ezer lakosa lehetett. A lakosok nagy része rabszolga és letelepedett külföldi volt, akiknek nem voltak politikai jogai, és fizettek – egy ideig – az Athénban való letelepedésért. Legfeljebb 10-20% lehetett felnőtt férfi polgár volt, akiknek részt vehetett és szavazhatott a népgyűlésen, valamint hivatalt viselhetett. Nagy Sándor hódításai után a város lakossága csökkenni kezdett, ahogy a görögök keletre költöztek új hellenisztikus birodalomba.
Athén története: i. e. 1400-ra Athén a mükénéi civilizáció egyik központjává vált (ld. Thészeusz legendakörét). Más mükénéi centrumoktól eltérően – mint Mükéné, Pülosz – Athént nem fosztották ki, és nem néptelenedett el a Tengeri népek vándorlása idején, i. e. 1200 körül. Az athéniak mindig úgy tartották, hogy ők "tiszta" iónok, dór elem nélkül. A dórok idején Athén elvesztette minden hatalmát és egy kis hegyi erőddé lett az írott emlékek nélküli „Sötét kor”ban. Az i. e. 8. századra Athén újra felemelkedett, a görög világban való központi fekvése, biztonságos akropolisza és a tengeri kijárata, Pireusz kikötője miatt.
Riválisai Thébai és Spárta voltak. Az i. e. 7. században Drakónt hozott szigorú törvényeket ("drákói törvények"), megszüntetve a szokásjogot és amikor ez eredménytelen maradt, Szolónt bízták meg, hogy hozzon létre új alkotmányt (kb. i. e. 594). Szolón reformjai (kb. i. e. 570-es évek) eltörölték az adósrabszolgaságot, a nagy földbirtokokat felosztotta, létre jött egy városi iparos-kereskedő réteg. Politikailag Szolón négy osztályra osztotta az Athéniakat vagyonuk és hadviselő képességük alapján. A legszegényebb osztály, akik a társadalom többségét tették ki, először kapott politikai jogokat azzal, hogy szavazhatott az athéni népgyűlésen, de csak a felső osztályok viselhettek hivatalt. Az arisztokrata származású radikális politikus Kleiszthenész ezután reformjaival bevezette a demokráciát Athénban. Kleiszthenész reformja területi alapon 10 phülére osztotta Attikát, amelyik mindegyike 50 tagot küldhetett a buléba, avagy ötszázak tanácsába, ami minden nap összeült. A népgyűlésen minden szabad polgár (politész) részt vehetett, választhatóságukat pedig a reform kiszélesítette, csak a legalsó, negyedik vagyoni osztály nem volt választható . i. e. 487-től az arkhónokat nem választották, hanem sorsolták, csak a sztratégoszokat és a legfőbb gazdasági tisztviselőket választották továbbra is. Ez a rendszer bizonyos kisebb reformokkal rendkívül stabil maradt és fennállt egészen a római időkig!
Riválisai Thébai és Spárta voltak. Az i. e. 7. században Drakónt hozott szigorú törvényeket ("drákói törvények"), megszüntetve a szokásjogot és amikor ez eredménytelen maradt, Szolónt bízták meg, hogy hozzon létre új alkotmányt (kb. i. e. 594). Szolón reformjai (kb. i. e. 570-es évek) eltörölték az adósrabszolgaságot, a nagy földbirtokokat felosztotta, létre jött egy városi iparos-kereskedő réteg. Politikailag Szolón négy osztályra osztotta az Athéniakat vagyonuk és hadviselő képességük alapján. A legszegényebb osztály, akik a társadalom többségét tették ki, először kapott politikai jogokat azzal, hogy szavazhatott az athéni népgyűlésen, de csak a felső osztályok viselhettek hivatalt. Az arisztokrata származású radikális politikus Kleiszthenész ezután reformjaival bevezette a demokráciát Athénban. Kleiszthenész reformja területi alapon 10 phülére osztotta Attikát, amelyik mindegyike 50 tagot küldhetett a buléba, avagy ötszázak tanácsába, ami minden nap összeült. A népgyűlésen minden szabad polgár (politész) részt vehetett, választhatóságukat pedig a reform kiszélesítette, csak a legalsó, negyedik vagyoni osztály nem volt választható . i. e. 487-től az arkhónokat nem választották, hanem sorsolták, csak a sztratégoszokat és a legfőbb gazdasági tisztviselőket választották továbbra is. Ez a rendszer bizonyos kisebb reformokkal rendkívül stabil maradt és fennállt egészen a római időkig!
I. e. 499-ben Athén csapatokat küldött Kis-Ázsiába, hogy segítse a ión felkelést a Perzsa Birodalom ellen. A felkelés leverése után a perzsák két hadjáratot is indítottak a görög szárazföld ellen a görögök megbüntetésére és alávetésére. Az első során a perzsákat az i. e. 490-ben a marathóni csatában az athéniak verték meg Miltiadész parancsnoksága alatt, a másodikban az egyesült görög flotta az athéni Themisztoklész vezetésével i. e. 480-ban a szalamiszi csatában legyőzte a perzsa flottát. I. e. 415-ben a háborús párt kezdeményezésére nagy erejű expedíciót küldtek Szürakuszai ellen Szicílába. Szicíliában az athéni hadsereg és flotta teljesen odaveszett, amit Athén nem tudott kiheverni, a szárazföldön és a tengeren is Spárta kerekedett felül.
Görög gyarmatok Anatóliában, a Peloponnészoszon és D-Itáliában (https://www.worldhistory.org/uploads/images/14624.png?v=1683651033)
Pireusz: (https://en.wikipedia.org/wiki/Piraeus) legalább az i. e. 26. század óta lakott terület, a tengerparton egy sziklás kiemelkedés, ami egy szárazföldi híddal kapcsolódik a szárazföldhöz, amely később fmár a vízszínt felett volt, de a történelem előtti időkben Pireusz egy sziget volt, amelyet csak egy alacsonyan fekvő földdarab kötött össze a szárazfölddel, amelyet az év nagy részében tengervíz árasztott el. Amikor a szárazföldi híd kiszáradt, sómezőként használták (ókori neve, a Halipedon, "sómezőt" jelent). A terület egyre inkább eliszaposodott, magasra és szárazra került, az áradások pedig megszűntek. Pireusz három mélyvízi kikötője miatt lett jelentős: a fő kikötő, Kantharosz és a két kisebb kikötő, Zea és Münchenia. A pireuszi kikötők fokozatosan felváltották a régebbi és sekélyebb Phaleron kikötőjét, amely használaton kívül került.
I. e. 493-ban Themisztoklész erődítési munkálatokat kezdeményezett Pireuszban, később pedig azt tanácsolta az athéniaknak, hogy a homokos falanszteri öböl helyett használják ki természetes kikötőinek stratégiai lehetőségeit. A kikötőn áthaladó árukra 2 százalékos vámot vetettek ki, melyek hozzá járultak az athéni város a lauroni ezüstbányákból származó pénzeszközeinek előteremtéséhez.
A peloponnészoszi háborút követő 399. évben a város a háború gazdasági hatásai ellenére 1800 talentumot gyűjtött be kikötői illetékként.
I. e. 483-ban új ezüstérc tárnát fedeztek fel a Laurion-bányákban. Az ezüst bányászatából származó nyereséget 200 trirema építésének finanszírozására használták fel; az athéni flottát Pireuszba helyezték át, és a triremákat (három evezősoros gályák) a pireuszi hajógyárakban építették. Az athéni flotta döntő szerepet játszott a perzsák elleni szalamiszi csatában i. e. 480-ban. Ekkortól Pireusz haditengerészet bázisul szolgált. Görögország második perzsa inváziója után Themisztoklész megerősítette Pireusz három kikötőjét, és létrehozta a "hajóházakat2, műhelyeket; a Themisztoklész-falak i.. e. 471-ben készültek el, és Pireuszt nagy katonai és kereskedelmi kikötővé alakították. A város erődítményeit később tovább javították a hosszú falak építésével, amelyek biztosították a Pireuszból és kikötőiből az Athénba vezető utat, majd Pireuszt újjáépítették.
IRODALOMJEGYZÉK
(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998. ISBN 963 208 507 8
(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris Kiadó, Budapest, 2005. ISBN 963 389 818 8
(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973.
ill. Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1981. ISBN 963 11 5573 0
(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerült kideríteni, az INTERNET-s kutatás egyik tulajdonsága, hogy nagy és összegyűjtött, összeolvasott agyag mennyiségileg kis része egy dolgozat. Utólag gyakran néha nem sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét.
(5) Klengel, Horst: AZ ÓKORI SZÍRIA TÖRTÉNETE ÉS KULTÚRÁJA, Gondolat, 1977,ISBN 963 280 367 1
FÜGGELÉK
A BRONZKORI GÖRÖGORSZÁG ÉS GYARMATAI
A Római Birodalom előtti görög történelem (https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6r%C3%B6gorsz%C3%A1g_t%C3%B6rt%C3%A9nelme): egyes szerzők ideértik a minószi és mükénéi civilizációt is, melyek különböztek a későbbi görög kultúrától, hogy külön kell őket kezelni. A görög történelmet hagyományosan az első olimpiai játékoktól, i. e. 776-tól számították, ami a poliszok kora, amelyet az i. e. 6. századtól a klasszikus görög civilizáció koraként emlegetnek. A korszak hagyományos vége Nagy Sándor halála, i. e. 323. A következő időszakot a hellenisztikus Görögország korának nevezik. A görög kultúra nagy hatással volt a Római Birodalomra, amely elterjesztette Európa nagy részén. Az ókori görög civilizációnak a modern világra hatása volt a nyelv, politika, oktatási rendszer, filozófia, művészet és építészet területén, különösen a reneszánsz korában és a 18–19. századi Európában.
A peloponnészoszi akháj Tiryns (Wikipedia)
Mükéné: 1. Oroszlánkapu, 2. Piactér (az A sírkör aknasírjai felett), 3. Királyi palota, 4. Magas rangú katonák és hivatalnokok házai (https://www.tudtad.com/2014/07/fenseges-mukene.html)
A dórok bevándorlása (i. e. 1100 körül) után sok kulturális elemet átvettek a korábban ott lakó népekről, (pelazgoktól, minósziaktól, akhájoktól), ezekről tanúskodik a sok jövevényszó a görög nyelvben. A görögök a Balkán-félszigetre több hullámban vándoroltak be. Az i. e. 16–11. századig tartó kor a mükénéi Görögország időszaka volt, amely a trójai háborúról, Homérosz elbeszéléséből ismert.
Az i. e. 11-8. századig tartó időszak a görög Sötét kor, amiről nincsenek elsődleges írott források, és csak gyér régészeti leletek vannak, és másodlagos, harmadlagos szövegek. Az i. e. 8. század volt a poliszok korának kezdete. A lakott egységek az önálló görög városállamok, a poliszok lettek, amelyek közül Spárta és Athén emelkedett ki, utóbbi létrehozva a sajátos athéni demokráciát.
Az i. e. 11-8. századig tartó időszak a görög Sötét kor, amiről nincsenek elsődleges írott források, és csak gyér régészeti leletek vannak, és másodlagos, harmadlagos szövegek. Az i. e. 8. század volt a poliszok korának kezdete. A lakott egységek az önálló görög városállamok, a poliszok lettek, amelyek közül Spárta és Athén emelkedett ki, utóbbi létrehozva a sajátos athéni demokráciát.
Az időszak első szakaszát két nagy háború határozta meg, a görög-perzsa háború (i. e. 500–i. e. 448), majd a peloponnészoszi háború (i. e. 431–i. e. 404). Az utóbbi Athén teljes vereségével ért véget. Egy ideig Spárta, majd i. e. 371-től Thébai lett Görögország legerősebb polisza. I. e. 346-ban azonban az eredetileg a mai Görögország északi területét uraló makedón király kiterjesztette hatalmát valamennyi görög poliszra, kiépítve a Makedón Birodalmat. A hellenisztikus kor i. e. 336-tól i. e. 30-ig tartott, kezdetét a makedón Nagy Sándor (Alexandrosz) uralkodásától számítjuk. Halála után hadvezérei felosztották egymás között a birodalmat, így három nagy hellenisztikus állam jött létre. A görögök és a makedónok állama mellett létrejött a Szeleukida Birodalom, amely Szíriából, Mezopotámiából és Kis-Ázsia egyes részeiből tevődött össze. A harmadik nagy állam Egyiptom lett, ahol a Ptolemaidák lettek az uralkodók.
Itáliai görög kikötők: az i. e. 8. században megkezdődött Dél-Itália és Szicília görög gyarmatosítása (https://hu.wikipedia.org/wiki/Magna_Graecia), míg Szicília nyugati partvidékén karthágóiak telepedtek meg. Észak-Itáliát kelták népesítették be. Liguriában i. e. 4200 körül már megmunkálták a rezet; a bronzkor pedig az i. e. 3. évezred végén kezdődött. Megjelentek az első városszerű települések; a campaniai Poggiomarinóban egy ilyen „várost” ástak ki, amely az i. e. 17. századtól az i. e. 7. századig állt fenn. Ennek a „bronzkori metropolisznak” nem voltak védművei. I. e. 1500 körül újabb népvándorlásra került sor, a településeket megerődítették. A szicíliai leletanyag alapján ekkor már termesztettek szőlőt. A késő bronzkorban és a vaskorban kialakultak az írott forrásokban megjelent törzsek. A harcosok növekvő befolyását jelzi a fegyveres síremlékek nagyobb száma. Ugyanekkor kimutatható a Földközi-tenger keleti medencéjéig kiterjedő hosszútávú kereskedelem.
Az akhájoknak kevés volt a termőföldjük a hegyes Balkánon (Wikipedia)
Az etruszk örökségei: katonai szervezet...+ Senatus + római polgárjog (https://mek.oszk.hu/03400/03410/html/1882.html )
Az ókori Római Királyság: az ókori Róma első korszaka, a köztársaság és a császárság korai előtt volt, az első korszak két szakaszra tagolódik: preetruszk korra, más néven a latin–szabin parasztkirályok korára (Kr. e. 753 – Kr. e. 616), valamint az etruszk uralom időszakára (i. e. 616 – Kr. e. 510). A preetruszk – vagyis etruszk előtti – kor népessége főleg állattartással, pásztorkodással és vadászattal foglalkozott. Az etruszk korban jelentős gazdasági–társadalmi változások mentek végbe, Róma etruszk típusú városállammá fejlődött. A régészeti források szerint az Alba Longából érkezett latinok először a Palatinus-hegy két emelkedésén, a Palatiumon és a Cermaluson telepedtek meg, majd benépesítették a többi magaslatot is. Az ásatásokon feltárt kunyhómaradványok, vízgyűjtő medencék és a tárgyi emlékek alapján valószínűsítik, hogy itt jött létre az ősi város magja, a Roma Quadrata.
A Viminalis dombon vegyes népesség, a Quirinalis dombon a szabinok települtek le. Először az Esquilinius és a Caelius domb latin falvai léptek egymással szövetségre, majd hozzájuk csatlakoztak a Viminalis, Quirinalis domb falvai is. A Palatinus lakóival való egyesülésükkel lényegében befejeződött Róma várossá szerveződése. Az Aventinus domb (a plebejusok lakóhelye) akkor még nem tartozott az Urbshoz, a Capitolinusnak pedig szakrális szerepe volt. A szabin nők elrablásának mondája a nemzetségek szerződéskötéseinek az emlékét őrzi. Mind a szabinok, mind a latinok exogám nemzetségben éltek: a férfiak más nemzetségből választottak feleséget. A hagyomány szerinti lányrablással fűszerezett házasság erősítette a két nemzetség közötti szálakat.
Róma népe az etruszk uralom előtt törzsi–nemzetségi szervezetben élt. A király (rex), aki hatalmát az isteneknek köszönhette, volt a legfőbb hadseregparancsnok, pap és bíró. Tanácsadó testülete a nemzetségek vezetőiből (patres gentium) álló öregek tanácsa, a Senatus (senes = öregek), ill. a papság (pontifices) volt. A királyság nem volt örökletes, a király halála után az új király megválasztásáig (interregnum) a senatus tagjai, mint interrexek gyakorolták a hatalmat. A katonai szervezettsége volt az ok, amiért kiemelkedett az ókori városállamok közül.
Az új király kijelölésében a papságnak érdekes szerepe volt: madárjóslással (auspicium), illetve béljóslással (haruspicium) igyekeztek kitudni az istenek szándékát. Az etruszk uralom időszakában, (i. e. 616–510) a királyság korának második szakaszában Róma gazdaságilag felvirágzott, bevezették a pénzgazdálkodást is. Róma falait (https://en.wikipedia.org/wiki/Servian_Wall) i.e. a 4. században építették.
Az ókori Róma első és második (vörös) falrendszere (https://en.wikipedia.org/wiki/Servian_Wall)
TRÓJA
A mükénéi Görögország, az akhájok támadása Trója városa ellen és a trójai csata: aközel 10 évig tartó Trója- háború fegyveres konfliktus volt feltehetően i.e. 1188 - i.e. 1178 körül a mükénéi, azaz a peloponnészoszi, anatóliai akhájok és a trák eredetű dardán Trója között, az utóbbiak a hettiták szövetségesei voltak. A hettita források szerint közvetlenül Pijamaradu anatóliai király okozta a trójai háborút. A hettita források a Trójai háborúra vonatkozó új eredmények: https://hu.wikipedia.org/wiki/Pijamaradu.
"Agamemnón néhány hettita dokumentum alapján azonos lehet Atriyaš (Atreusz) fiával, aki Ahhijava királya és aki néhány nyugat-anatóliai uralkodóval szövetkezve hadjáratot indított Vilusza (Trója, a trákok lakta Dardanelláknál) ellen, III. Hattuszilisz hettita király idején. Ha ez az azonosítás helyes, akkor a támadó sereg azonos a hettiták által Ahhijavaként emlegetett akháj királysággal, a trójai háború anatóliai akháj expanzió egyik epizódja volt". (https://hu.wikipedia.org/wiki/Agamemn%C3%B3n).
A Seha folyó országát, Mira-t, Arzawa-t, Lukka-t valószínűleg az akhájok alapították,melyek közösen megtámadták Wilusat, azaz Tróját:
A Hettita Birodalom (Wikipedia)
Trója, alaprajz (Wikipedia, i.e. 1250 körül már több egymásra épített réteg)
Az akhájok és szövetségeseik sokan voltak. Apollodórosz szerint az alábbi flottákat küldték (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tr%C3%B3jai_h%C3%A1bor%C3%BA): A boiótiaiak negyven, az orkhomenosziak harminc, a phókisziak negyven, a lokrisziak negyven, az euboiaiak negyven, az athéniak ötven hajóval képviseltették magukat. Aiasz tizenkét, Diomédész nyolcvan, Agamemnón száz, Menelaosz hatvan, Nesztór negyven, Agapénór hét, Amphimakhosz negyven, Megész negyven, Odüsszeusz tizenkét, Thoasz negyven, Idomeneusz negyven, Tlépolemosz kilenc, Nireusz három, Pheidipposz és Antiphosz harminc, Akhilleusz ötven, Próteszilaosz negyven, Eumélosz tizenegy, Philoktétész hét, Guneusz huszonkét, Podaleiriosz és Makhaón harminc, Eurüpülosz negyven, Polüpoitész harminc hajóval, Prothoosz negyven hajóval érkezett. ( A városok, törzsek egyiptomi és hettita megfelelőit kutatják, https://en.wikipedia.org/wiki/Sea_Peoples ). Összesen ezertizenhárom hajó kb. kilenc év alatt, negyvenhárom vezér és harminc csapattest. Ilyen sok és tengeri hajót csak gabonatermelő, kézműves társadalmak tudtak építeni, a Trójai háború esetén a Peloponnészoszról kivándorló műkénéiek és az anatóliai akhájok. A hajók és a törzsek egy része anatóliai akháj telepesektől származott. Tudni lehet, hogy a hettiták nem jeleskedtek a hajóépítésben: pl. Ugarittól bérelt hajókkal támadták meg az akháj Ciprust a Ciprusi csaták-ban.
Az 1013 darab, egyenként körülbelül 50 evezős hajó nagyjából 40 000 harcosra enged következtetni, ami a trójai háború korában hatalmas szám lett volna. Ekkora hadsereg olyan logisztikai problémák elé állította volna az akháj sereget, amit képtelen lett volna megoldani. Még ennek a tizede, 4000 harcos is nagy szám, közelebb van a valósághoz, ennyi harcos ellátása is probléma volt: a kilenc évig tartó háború alatt vetettek, arattak.
A mükénéi akháj palotagazdaságok előzményeit – mint sok más görög civilizációs elem előzményét – Anatóliában és Szíriában keresik. (Az akhájok előtti pelaszgok ókori nép volt, nem ősei az akhájoknak vagy a görögöknek, időben megelőzték őket Trákia, Thesszália, Kréta, az Égei-tenger régiójában, az Adriai-tenger déli partvidékén, beleolvadtak az akháj népbe.) Az i. e. 2. évezredben alakultak ki azok a hatalmi központok, az uralkodói palotával egybeépített templom komplexumok és nagy raktárházak, esetleg fellegvárak (citadellák), melyek jellemzőek Szíriára (mindenekelőtt az északi részére: Karkemis, Halap, Ebla, Ugarit stb.), valamint Anatóliára (Hattuszasz, Nesza, Kanis, Tarhuntasszasz, ÉNy-n Trója).
A Mediterráneum birodalmai az i.e. 14. században (https://en.wikipedia.org/wiki/Mycenaean_Greece#Koine_era_or_Palatial_Bronze_Age_(c._1400_BC%E2%80%931200_BC) )
I.e. 1800 előtt vándoroltak be a Peloponnészoszra az akhájok, citadelláik köré városokat építettek. I.e.1600 körül keletkezett és gyorsan felvirágzott a mükénéi kultúra, ahol minószi, anatóliai és egyiptomi hatások is érvényre jutottak. I. e. 1480 körül a mükénéi törzsek elfoglalták a Krétát. Az akháj támadás a minósziak Földközi-tengeri uralmának végét jelentette. I. e. 1450 körül a krétai Knosszosz mükénéi megszállás alá került. Hatalma csúcspontját az i. e. XIII. században érte el, amikor a mükénéiek befolyásukat és hatalmukat kiterjesztették egész Krétára, Ciprusra a D-Anatólia-i és Kis-Ázsia-i partvidékre. A mükénéi befolyás akkor szűnt meg, amikor az akháj törzsek vezette "Tengeri népek" elvesztették a Nílus deltai (i.e. 1175) és a Dzsáhi-i csatákat (https://hu.wikipedia.org/wiki/Dzs%C3%A1hi_csata, a Nílus-deltai csata után alakult ki Kánaán területén a föníciai kikötők szövetsége, Fönícia -mint állam- soha sem létezett.)
Bizonyított, hogy mükénéi kultúra összefüggésbe hozható az Egyiptomból kiűzött (szíriai amorita eredetű) hükszószokkal (i.e. 1550 körül). A hükszoszok birodalma Memphisztől Ugaritig a tengerpart mentén húzódott, fővárosa a Nílus-deltai Avariszban volt. A hükszószokat Egyiptomból kiűző és a XVIII. dinasztiát megalapító, I. Jahmesz (görögösen Amószisz; i.e 1550-1525) fáraó hadserege három évig otromolta Avariszt és másik három évig a K-re eső Saruhent. I. Jahmesz építette az utolsó piramist és sok harci szekeret épített. A piramisában ábrázolt csatajelenetek – ezek a lovak és a harci szekerek korai egyiptomi ábrázolásai – valószínűleg a hükszószokkal vívott csatákat ábrázolják. Egyiptomban több olyan korabeli régészeti lelet is előkerült, melyek alapján a görög szárazfölddel való kapcsolatok bizonyíthatóak. Érdekesség, hogy I. Jahmesz falfestményeinek stílusa minószi hatást mutat. I. Jahmesz apjának thébai sírjából is előkerültek Égei-tengeri motívumokkal díszített fegyverek, melyek kereskedelmi-kulturális kapcsolatokra utalnak.
Az Égei-tenger keleti partvidékének gyarmatosítása: A források tanúsága szerint a görögök tudatában voltak a túlnépesedésnek. A régészeti kutatások a régészeti lelőhelyek (sírok, települések) számának robbanásszerű növekedését mutatták ki, így következtetni lehet a lakosság számának növekedésére is. A kutatók a népességszám növekedésének okait a pásztorkodásról a földművelésre való áttérésben látják, melynek során az élelemtermelés intenzív lett. Párhuzamosan az elszórtan, kis településeken élő népesség nagyobb településekre költözött össze. A településekről újabb és újabb hullámokban, mintegy "belső gyarmatosításként" betelepítette a hajókkal megközelíthető területeket. Mivel a Balkán-félsziget nagy része hegyes vidék, a legtöbb polisznak nem volt megfelelő megművelhető területe. A terep a zöldségtermelésre, szőlőtermesztésre és olajbogyó termesztésére alkalmas volt, de rossz minőségű és kevés gabonát adott. Később a partvidékről a hegyekbe húzódtak, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ciprus_(sziget), helyet adva az utánuk érkező további akháj törzseknek. Pl. legalább két hullámban érkeztek telepesek Ciprusra.
Az akháj törzsek*, a Tengeri népek támadásai i.e. 1200 körül. (https://en.wikipedia.org/wiki/Sea_Peoples)
A Nílus deltai (i.e. 1175) és a Dzsáhi-i csatákat megelőző anatóliai akháj terjeszkedést vizsgáltuk, a "Tengeri népek" korszakának is nevezik a történelmi időszakot, amikor az akháj törzsek és a líbiaiak két koalíciót is kötöttek, i.e. 1208-ban i.e. 1180-ban. A kivándorló akháj törzsek a "Tengeri népek" törzseivel azonosíthatóak.
ETRUSZK HAJÓK
Az etruszk hajóépítés eredete valószínűleg az akhájokkal, a trójai dardánokkal, trákokkal közös (eredetük: az etruszk Lemnosz sziget, az É-Égei-tengeren, Trója közelében, sokáig ellenállt a sziget a görög befolyásnak, a trák kalózok fontos támaszpontja volt). Az írásbeliség hiánya miatt az etruszkok eredetére és a korai görög telepesek Ny-ra vándorlásának kezdeteire vonatkozóan bizonytalanok a források.
A letelepedett etruszkokat a föníciaiak (karthágói punok) és a görögök Ny-Mediterráneumba történő bevándorlása követte i.e. 1000 és i.e. 700 között (4)
Az 5. századból találtak egy fontos etruszk freskót (Tomba del Nave, Etruria), amely az első kétárbocos hajót ábrázolja. Az etruszkok két nagy hátszélvitorlát szereltek a kétárbocosokra (3, 93.o.):
Az első két árbocos szállító hajót az etruszkok építették, falikép és rekonstrukciók (3, 4, https://warther.org/Carvings.php, a görögök már három árbocost is.)
Görög 60 evezős, egy evezősoros pentekontera (2x24 + két kormányevezős)
Indokolható elképzelés a sok evezősoros hajók evezőseinek elrendezéséről (4)
Az ókorban az egy csoportban, az egymás felett, egy csoportban ülő evezősök számára utaló számok alapján nevezték el a hajókat. Fizikai okokból három evezősorosnál több soros hajókat nem építettek, de több, sok evezőst ültettek egy evezőhöz, továbbá ferde evezőpadokat építettek és evezőszekrényeket. Az evezőket néha súlyokkal, ólommal egyensúlyozták ki. Az alsó evezőkre bőrzsákokat húztak, hogy ne csapjon be a víz, az evezőket evezőszegekhez rögzítették, bőrszíjakkal. Minden evezősnek volt saját ülőpárnája.
SZÜRAKÚZA TÖRTÉNELEM, CSATÁK
Az i. e. 4. század elején Szürakúza türannosza, I. Dionüsziosz háborúban állt Karthágóval, aki Szicília egy részét elvesztette, de visszatartotta a pun erőket a sziget többi részének elfoglalásától. A háborúskodás után Dionüszosz erődítményt emelt a városban levő Otrigia szigetén és egy 22 km hosszú falat építtetett a város köré. I.e. 397-ben a város újra hadba lépett Karthágó ellen, eleinte változó hadiszerencse jellemezte a háborút. A karthágóiaknak végül sikerült magát Szürakúzát is megostromolniuk, de a városlakók szerencséjére pestis sújtott a pun hadakra, és a punok elvonultak.
I. e. 392-ben megállapodás született arról, hogy Szürakúzának jogában áll újabb területeket szereznie Szicíliában és D-Itáliában. Megalapították Adrano, Ancona, Adria, Tindari és Tauromenosz városát, és meghódították a mai Reggio Calabria területét Itáliában. Hadisikerei mellett Dionüsziosz pártfogolta a művészeteket is, maga Platón is számos alkalommal meglátogatta Szürakúzában.
A hosszadalmas belső villongások gyengítették Szürakúza hatalmát és a szürakuszai pártok és érdekcsoportok közti valódi vetélkedést Agathoklész, egy zsarnok puccsal való hatalomra kerülésével (i. e. 317) szűnt meg a torzsalkodás. Folytatta a punok elleni háborút, változó szerencsével. Némi lélektani sikert ért el azzal, hogy a háborút a karthágóiak földjére, Afrikába helyezte át, súlyos veszteségeket okozva az ellenségnek. A harcok újabb békeszerződéssel értek véget, ami azonban nem akadályozta meg a karthágóiakat abban, hogy beavatkozzanak a szürakuzai belpolitikába Agathoklész i. e. 289-ben bekövetkezett halála után. A beavatkozás miatt a városlakók az epiruszi Pürrhosz segítségét kérték. Az ő rövid uralkodása után II. Hierosz került hatalomra (Kr. e. 275). II. Hierosz uralkodása ötvenéves békés és virágzó korszakot hozott magával. Ebben az időben keletkeztek a város leghíresebb antik emlékei. Bevezette a Lex Hieronica néven ismertté vált mezőgazdasági 10-edet, egy nevezetes adót. Uralma alatt élt minden idők leghíresebb szürakuszai Archimedesz. A rómaiak Marcus Claudius Marcellus konzul vezetésével, i. e. 214-ben megostromolták a várost. Szürakúza három évig kitartott, de i. e. 212-ben végül elesett. A legenda szerint a város bukását az okozta, hogy valaki kinyitott egy ajtót a városfalon. Az ütközetben lelte halálát Archimédész** is.
SZÜRAKÚZA TENGERI CSATÁI
Az alaliai tengeri csata (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Alalia) i. e. 540 és Kr. e. 535 között zajlott Korzika partjainál a görögök és a szövetséges etruszkok és karthágóiak között.
Az alaliai tengeri csata (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Alalia) i.e. 540 és i. e. 535 között zajlott Korzika partjainál a görögök, a szövetséges etruszkok - karthágóiak között. Egy 60 hajóból álló görög haderő legyőzött egy 120 hajóból álló pun-etruszk flottát, miközben a Földközi-tenger nyugati részére és a közeli Alalia (ma Aléria) kolóniára vitorlázott. "Karthágó részben azért hozta létre az új haditengerészetét, hogy ellenálljon a görög betolakodásnak a föníciai befolyási övezetben. A föníciaiak kezdetben (i. e. 750-650) még nem álltak ellen a görögöknek, de a görögök valamikor i. e. 638 után visszatértek Ibériába, anit közben legalább két évszázadon át nem látogattak. Az i. e. 6. században Karthágó olyan hajóflottát épített, amely kereskedelmi és hadi szempontból uralta a Földközi-tenger nyugati részét. 580-ban a szicíliai Motya*, Panormus* és Solus föníciai városok és az elímiaiak összefogtak, hogy legyőzzék a görögöket Selinus és Rodosz Lilybaeum közelében, ami az első feljegyzett pun incidens volt Szicíliában. Ezek a városok addig független városok voltak, de i. e. 540 körül a karthágói tengerészet védleg elfoglalta őket.
A kis-ázsiai (mai Törökország) phokaiai (https://en.wikipedia.org/wiki/Phocaea) görögök i. e. 600 körül alapították Massalia kolóniát, amelyet a karthágóiak megpróbáltak akadályozni, de sikertelenül. Massalia virágzó kereskedelmi központ lett, és Karthágó egyik fő riválisa a spanyol piacokon és a Gallián keresztül folytatott ónkereskedelemben. A fokaeusok i. e. 562 körül a korzikai Alaliában is telepítettek egy kolóniát. Amikor maga Phokea városa i. e. 546-ban perzsa kézre került, a legtöbben Alaliába költöztek azért, mert jó viszonyban voltak a Messinai-szoros mentén fekvő görög kolóniákkal, és még vámmentes átkelést is biztosítottak számukra. Később, a csata után, i. e. 540-ben megalapították Dél-Itáliában Magna Grecia-t, ez bizonyítja az alaliai csata fontosságát.
Az alaliai tengeri csata (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Alalia) i.e. 540 és i. e. 535 között ( Vörös: görögök, kék: punok, sárga: etruszkok)
A cumae-i csatákban (i. e. 474, https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Cumae és i.e. 500 előtt) az etruszkok és szövetségeseik vereséget szenvedtek a görög Cumae (a Nápolyi-öböl É-i részén található) előtti vizeken Cumae és Szirakúza egyesített haditengerészetétől. Ez a vereség megakadályozta az etruszk befolyás déli terjeszkedését, és a dél-itáliai területvesztés kezdetét jelentette. A római-etruszk háborúk során a római szerzők beszámoltak Veii városának elhúzódó ostromáról. A római sereg 9 éven át sikertelenül ostromolta Veii etruszk városát, aztán a rómaiaknak sikerült alagutat ásniuk a város falai alá, és Veii bukását előidézni. A beszámoló valódiságát nehéz megállapítani. A dél-itáliai Cumae görög gyarmat várost a i. e. 8. században alapították az etruszkok déli határa felé eső területen. A cumae-i csata legalább két, Cumae és az etruszkok közötti ütközetet (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Cumae) jelentett: az elsőben, i. e. 524-ben egy umbriaiakból, dauniaiakból, etruszkokból és másokból álló inváziós sereget a cumae-i görögök legyőztek. 504-re a déli etruszkok vereséget szenvedtek a kumaiaktól, de továbbra is erős haderőt tartottak fenn.
474-ben az etruszkok képesek voltak egy új flottát felállítani, hogy közvetlen támadást indíthassanak Cumae ellen. Az i. e. 474-ben vívott tengeri csatában szirakúzaiak és Cumae egyesített haditengerészete harcolt az etruszkok ellen. A csatában a szirakúzai I. Hiero szövetkezett a dél-itáliai tengeri görög városok tengeri erőivel, hogy megvédjék magukat az etruszkok dél-itáliai terjeszkedése ellen. 474-ben a Nápolyi-öbölben fekvő Cumae-nál találkoztak az etruszk flottával, és legyőzték. Vereségük után az etruszkok elvesztették politikai befolyásuk nagy részét Itáliában. Elvesztették a tenger feletti ellenőrzést, és területeiket végül a rómaiak, a szamniták és a gallok foglalták el. Az etruszkok később csatlakoztak az i. e. 415-ben a Szürakuza-iak elleni sikertelen athéni hadjárathoz, ami még inkább hozzájárult a hanyatlásukhoz. Előzménye: miközben Karthágó i. e. 509 után Szardínián egy bennszülött felkelés kezelésével volt elfoglalva, a görög Szirakuszai város szövetkezett a görög Agrigentum városával, hogy kihívást intézzenek a karthágóiak ellen Szicíliában. Ez adta a Karthágó és a görögök közötti szicíliai háborúk (i. e. 480-307) előzményeit.
A himérai csatában (https://hu.wikipedia.org/wiki/Him%C3%A9rai_csata) Gelon i. e. 480-ban legyőzte a szövetséges görög-szicíliai csapatok élén Hamilkár karthágói hadseregét. Hamilkár, aki Karthágó uralkodója volt i. e. 510–480 között, elesett a csatában. Karthágó kénytelen volt e vereség nyomán jóvátételt fizetni és jó időre lemondani a szicíliai ambícióiról. Ezzel lehetővé vált Szürakúza és Akragasz városállamok domináns hatalmi centrumaivá válása. Himéra uralkodójának elűzése váltotta ki a csatát, aki Karthágóhoz fordult segítségért. Karthágó nagy haderőt gyűjtött és szerelt fel majd Panormoszon kikötve Himéra ellen vonult. Gelon megnyerte a himériai csatát a karthágói sereggel szemben és rengeteg rabszolgát ejtett. Ez mintegy 70 évre garantálta a békét Karthágó és a szicíliai városállamok közt, és utóbbiakban virágzó építkezéseket hozott.
A SZICÍLIAI GÖRÖG - PUN CSATÁK (https://en.wikipedia.org/wiki/Sicilian_Wars)
A görögök Szicília keleti részét uralták, míg Karthágó a nyugati részt. A két kultúra összecsapása sok görög-pun háborúkhoz vezetett (i. e. 580 és 265 között). A görög államok i. e. 262-ben békét köttek a Római Köztársasággal, a rómaiak Szicíliát köztársaságuk első tartományaként igyekeztek annektálni. Róma az első pun háborúban (i. e. 264 és 241 között) megtámadta Karthágó szicíliai birtokait, Szicília lett az első római provincia az Itáliai-félszigeten kívül. A második pun háborúban (i. e. 218 és 201 között) a karthágóiak megpróbálták visszafoglalni Szicíliát, a szigeten lévő görög városok egy része a karthágóiak oldalára állt. A Szirakuszában élő Arkhimédész segítette a karthágóiakat, de a római csapatok megölték i. e. 213-ban, amikor elfoglalták Szürakúzát. A karthágói kísérlet kudarcot vallott, és Róma ezúttal is könyörtelenül irtotta a betolakodókat; a római konzul i. e. 210-ben azt jelentette a római szenátusnak, hogy "egyetlen karthágói sem maradt Szicíliában".
Első pun háború idején (https://hu.wikipedia.org/wiki/Els%C5%91_pun_h%C3%A1bor%C3%BA)
A szicíliai háborúk, vagy görög-pún háborúk az ókori Karthágó és a szicíliai Szürakúza vezette görög városállamok között Szicília és a Földközi-tenger nyugati része feletti ellenőrzésért vívott konfliktusok sorozata volt i. e. 580 és 265 között. A három pun-római háború, melyeket "a három pun háború"-nak neveznek az irodalomban, i.e. 264 - i.e. 146 között történtek a Római birodalom és Karthágó között. A háborúkról nem maradtak fenn karthágói feljegyzések, mert amikor a várost i. e. 146-ban a rómaiak lerombolták a harmadik pun háborúban, a karthágói könyvtár könyveit szétosztották a közeli afrikai törzsek között. A karthágói történelemre vonatkozóan egy dokumentum sem maradt fenn. A szicíliai háborúkra vonatkozó ismereteink nagy része pedig görög történetíróktól származik.
Karthágó gazdasági sikere a gabonatermesztésen alapult. A tengeri fém-, só-, bor- üveg kereskedelem támogatására hatalmas és főleg zsoldos haditengerészetet hozott létre, hogy elrettentse a kalózokat és a riválisaikat, a görögöket és az etruszkokat. Tengerészeti, hajóépítő tudásukat, tapasztalatukat a föníciaiaktól örökölték a karthágóiak. A görögök, akárcsak a föníciaiak, tapasztalt tengerészek voltak, akik virágzó kolóniákat hoztak létre a Földközi-tenger egész területén. A görögöket és a föníciaiakat vonzotta a jó gabonatermő Szicília. A punoknak nagy gabonatermesztő területeik voltak Karthágóban az arisztokráciájuk birtokában, és számos kolóniát és kereskedelmi állomást létesítettek a Földközi-tenger partjai mentén. A települések között évszázadokon át kisebb csaták folytak, a K-i medencében a föníciaiakkal, a Ny-i medencében a görögökkal. A föníciaiak kezdetben (i. e. 750-650) nem támadták a görög telepeseket, de a görögök i. e. 638 után elérték Ibériát, Karthágó a föníciai-pun ellenállás vezetője lett, az i. e. 6. században Karthágó már olyan birodalmat hozott létre, amely egészen a i.e. 2. századig uralta a Földközi-tenger nyugati részének kereskedelmét. 580-ban a szicíliai föníciaiak és az elímiaiak egyesülve legyőzték a szelinuszi és rodoszi görögöket Lilybaeum közelében, ez volt az első feljegyzett föníciai-görög incidens Szicíliában. A következő ismert görög betörésre 70 évvel később került sor.
Görög települések Szicíliában: a Szicíliát és Dél-Itáliát magába foglaló, görögök által gyarmatosított terület Magna Graecia néven ismert, a rómaiak nevezték ezen a néven. Az ezen a területen élő görögök politikai hatalmukat és kereskedelmi területüket a szomszédjaik rovására bővítették, de a iónok és a dórok közötti viszály megmaradt. Szicíliában az ióniai görögök baráti viszonyban voltak a szicíliai őslakosokkal és a föníciaiakkal, de a dór görög kolóniák agresszívek voltak, és a tengerparttól a bennszülöttek kárára terjeszkedtek a szárazföld belseje felé. A görög gyarmatok között, valamint az őslakosok és a görögök között konfliktusok törtek ki. A bennszülöttek, a görögök és a föníciaiak között virágzott a kereskedelem, mégis a görög gyarmatok terjeszkedtek, ami az első szicíliai háború-ként ismert eseményekhez vezetett.
Előzmények: a karthágóiak állítólag valamikor i. e. 540 után "meghódították egész Szicíliát" és a zsákmányt Türoszba küldték. Harminc évvel később a dór Dorieus herceg elvesztette a spártai trónt, megjelent Szicíliában, miután Karthágó i. e. 511-ben hároméves harc után kiűzte Líbiából. Karthágó Segesta város segítségével i. e. 510-ben legyőzte Dorieus expedícióját. Miközben a nyugat-szicíliai harcok történtek, a szicíliai görög kolóniák zsarnokok uralma alá kerültek. A legnevesebb dór Gela városállam volt, i. e. 505 és 480 között, ami sikeresen bővítette területét a bennszülött szicíliaiak és más görög városok kárára. Gela-i Kleander (i. e. 505-498) és testvére, Hippokratész (498-491) sikeresen elfoglalták az iónok és a dóriai görögök területeit, és i. e. 490-re Zankle, Leontini, Catana, Naxos, valamint a szomszédos szicíliai területek és Camarina a gelaiak ellenőrzése alá kerültek. Gelo, Hippokratész utóda, i. e. 485-ben elfoglalta Szürakúzát, és a várost fővárosává tette. Etnikai tisztogatással, deportálással és rabszolgasorba taszítással. Gelo a korábbi ióniai városokat dór várossá alakította át, és Szirakúszát Szicília uralkodó hatalmává tette. Gelo dórjai egységes frontot alkottak a szicíliai szikeliek és a szicíliai ióniai görögök ellen. A görög Szicília erőforrásainak és emberi erőinek nagy része az agresszív zsarnok kezében összpontosult, fenyegetést jelentve más szicíliai területekre. A jón görögök Karthágót hívják segítségül: a dór fenyegetés ellensúlyozására néhány jón város Karthágó szövetségese lett. Szicíliában i. e. 483-ra három hatalmi tömb egyensúlyozott - északon a jónok, nyugaton a karthágóiak, keleten és délen a dórok. A középen a szicíliaiak és szikszaiak passzívak maradtak, míg az elimiaiak csatlakoztak a karthágói szövetséghez.
Az első háború Szicíliáért (i.e.480): Karthágónak hatalmas kereskedelmi flottája volt, a korban a legnagyobb, a kereskedelmi hajókat szerelt fel hadi célokra is, hogy elriassza a kalózokat és a rivális országokat. Parasztsága nem volt, a földeket rabszolgák művelték, a hadereje különböző nemzetiségű zsoldosokból állt. Nagy részüket Észak-Afrikából toborozták, a numidíaiakból szervezteék a lovasságukat. A mai Spanyolország területén élő ibérek jó gyalogsági erőt jelentettek, míg a baleár-szigeteki parittyások nevezetesek voltak. Akadtak ezenkívül görög és makedón zsoldosok is. Karthágót külpolitika sikerei és növekvő seregei sok konfliktusba sodorta a görögökkel, akik szintén jelentős pozíciókkal rendelkeztek a Földközi-tenger középső részében. Terjeszkedése során összetűzésbe került az etruszkokkal is, akik Korzika keleti peremterületét birtokolták, de a sziget java része pun fennhatóság alatt volt. Szardínia szigete Karthágóé volt. Szicília Karthágó városának közelében fekszik, ezért lett az ütközőzóna.
I. e. 480-ban Gelo, Szürakúza türannosza görög támogatással megkísérelte egyesíteni a szigetet. Karthágó nem hagyhatta figyelmen kívül ezt a fenyegetést, és Perzsiával szövetségben háborút indított a görögök ellen, elindítva addigi legnagyobb szabású katonai akcióját Hamilkar vezetésével. A források Hamilkar seregét háromszázezer főre teszik, ami valószínűleg túlzás. Útban Szicília felé azonban a rossz időjárás miatt Hamilkar flottája jelentős veszteségeket szenvedett. Panormusnál* (a mai Palermo) szállt partra. A himérai csatában i. e. 480-ban döntő vereséget szenvedett Gelotól. Vagy a csatában ölték meg, vagy a vereség után szégyenében öngyilkosságot követett el. A vereség jelentősen meggyengítette Karthágót: a régi arisztokrácia, földbirtokosok vezette kormányzat elűzéséhez vezetett és megalakult a Karthágói Köztársaság.
Gelo, Siracusa türannisza a szövetséges görög-szicíliai csapatok élén legyőzte Hamilkár karthágói hadseregét. Hamilkár, aki Karthágó uralkodója volt i. e. 510–480 között, elesett a csatában. Karthágó kénytelen volt e vereség nyomán jóvátételt fizetni és jó időre lemondani a szicíliai ambícióiról. Ezzel Szürakúza a vezető szerephez jutott Szicíliában.
Himéra uralkodójának elűzése váltotta ki a csatát i. e. 483-ban, Karthágóhoz fordult segítségért. Karthágó nagy haderőt gyűjtött és szerelt fel majd Panormoszon* kikötve Himéra ellen vonult. Gelo megnyerte a himériai csatát a karthágói sereggel szemben és rengeteg rabszolgát ejtettek. Ez mintegy 70 évre garantálta a békét Karthágó és a szicíliai városállamok közt, és utóbbiakban virágzó építkezéseket hozott.
A második háború Szicíliáért (https://hu.wikipedia.org/wiki/Karth%C3%A1g%C3%B3#A_m%C3%A1sodik_h%C3%A1bor%C3%BA_Szic%C3%ADli%C3%A1%C3%A9rt) A punok nem tudtak belenyugodni a szicíliai görögök elleni vereségbe. I. e. 410-re Karthágó kiheverte a veszteségeket, addigra meghódította a mai Tunézia jó részét, megerősítette észak-afrikai gyarmatait és újabbakat alapított. (Ebben az időben haladt keresztül Mago Barca először a Szahara sivatagon, és Hanno, a navigátor pedig Afrika partjai mentén mélyen délre hajózott.) Bár ugyanebben az évben az ibériai gyarmatok elszakadtak, megfosztva Karthágót fő ezüst- és rézforrásaitól, Hannibal Mago, Hamilkar unokája készült egy újabb szicíliai hadjáratra, miközben expedíciók indultak a mai Marokkó és Szenegál területeire és az Atlanti-óceánon is. I. e. 409-ben Hannibal Mago megtámadta Szicíliát, sikerrel elfoglalt néhány kisebb várost, mint Selinust (mai Selinunte) és Himerat, mielőtt visszatért Karthágóba a hadizsákmánnyal. A fő ellenség, Szürakúza azonban érintetlen maradt.
A harmadik szicíliai háború
I. e. 405-ben Hannibal Mago újabb vállalkozást indított, ezúttal az egész sziget birtoklásáért, most azonban elkeseredett ellenállásba ütközött. Agrigentum ostroma közben pestis tizedelte meg a karthágóiakat, amelynek maga Hannibal Mago is áldozatul esett. Utódja, Himilko, bevette Gela városát és többször legyőzte az új szürakúzai türannosz, I. Dionüsziosz seregeit, de a pestis az ő erőit is meggyengítette és békét kellett kérnie, mielőtt visszatért Karthágóba. I. e. 398-ra Dionüsziosz visszanyerte erejét, megszegte a békeszerződést és lecsapott Motya* karthágói erődítményre. Himilko válasza határozott volt: nem csak Motyát foglalta vissza, hanem bevette Messinát is. Végül ostrom alá vette magát Szürakúzát is. I. e. 397-ben még folyt az ostrom, i. e. 397-ben azonban megint pestis tört ki a karthágóiak között, és ettől összeomlottak. A karthágóiak erre az időre már szinte megszállottként sóvárogtak Szicília birtoklására. A következő hatvan évben folyamatosan harcoltak. I. e. 342-re a karthágói uralom a sziget délnyugati csücskébe szorult vissza, a Halükosz folyón túlra.
A negyedik szicíliai háború (i. e. 383-376)
A pun Mago szövetkezett az itáliai ligával, és nagy erőkkel szállt partra Bruttiumnál i. e. 383-ban, kétfrontos háborúba kényszerítve a szürakúzaiakat. Az első négy év hadjáratainak részletei hiányosak, de i. e. 378-ban Dionüsziosz legyőzte Magót Szicíliában, a kabalai csatában. Karthágó, amelynek Afrikában és Szardínián is lázadásokkal kellett szembenéznie, békét kért. Dionüsziosz arra kérte Karthágót, hogy ürítse ki egész Szicíliát, így a háború ismét kiújult, és Himilko, Mago fia i. e. 376-ban a kroniumi csatában megsemmisítette a szürakúzai sereget. Az ezt követő békeszerződés 1000 talentum jóvátétel fizetésére kényszerítette Dionüszioszt, és Karthágónak meghagyta Nyugat-Szicília ellenőrzését.
Az ötödik szicíliai háború (i. e. 368-367)
Dionüsziosz i. e. 368-ban ismét megtámadta a pun birtokokat, és megostromolta Lilybaeumot. Flottájának veresége súlyos csapást jelentett. I. e. 367-ben bekövetkezett halála után fia, II. Dionüsziosz békét kötött Karthágóval, és Karthágó megtartotta a Halcyas és a Himeras folyótól nyugatra fekvő szicíliai birtokait.
Dionüsziosz i. e. 368-ban ismét megtámadta a pun birtokokat, és megostromolta Lilybaeumot. Flottájának veresége súlyos csapást jelentett. I. e. 367-ben bekövetkezett halála után fia, II. Dionüsziosz békét kötött Karthágóval, és Karthágó megtartotta a Halcyas és a Himeras folyótól nyugatra fekvő szicíliai birtokait.
A hatodik szicíliai háború (i. e. 345-339)
Karthágó i. e. 345-ben csapatainak sikerült bevonulnia a Szürakúzába az egy politikai vetélytárs meghívására. Timoleon i. e. 343-ban átvette a hatalmat Szirakuszában, és megkezdte a karthágóiak szicíliai birtokainak fosztogatását. A karthágóiak szicíliai expedíciója i. e. 339-ben a krimissusi csatában megsemmisült. Az ezt követő békeszerződés értelmében Karthágó a Halcyas folyótól nyugatra fekvő területek felett továbbra is Karthágó rendelkezett.
Karthágó i. e. 345-ben csapatainak sikerült bevonulnia a Szürakúzába az egy politikai vetélytárs meghívására. Timoleon i. e. 343-ban átvette a hatalmat Szirakuszában, és megkezdte a karthágóiak szicíliai birtokainak fosztogatását. A karthágóiak szicíliai expedíciója i. e. 339-ben a krimissusi csatában megsemmisült. Az ezt követő békeszerződés értelmében Karthágó a Halcyas folyótól nyugatra fekvő területek felett továbbra is Karthágó rendelkezett.
A hetedik háború Szicíliáért
I.e. 315-ben Agathoklész, Szürakuszai türannosza, megszerezte Messinát. I. e. 311-ben, az érvényes békeszerződést megszegve, megtámadta Karthágó maradék sziciliai birtokait és ostrom alá vette Akragast. Hamilkar vezette a karthágói ellencsapást, hatalmas sikerrel. I. e. 310-re az övé volt majdnem egész Szicília, és már Szürakuzát ostromolta. Agathoklész elkeseredésében 14 ezer emberrel partraszállt Afrikában, és Karthágót fenyegette. Nem csalódott, az anyaváros visszarendelte Hamilkart. Bár i. e. 307-ben Agathoklész vereséget szenvedett, megmentette uralmát. A békeszerződés alapján megtarthatta Szürakúzát.
A háború egy másik leírásban: I. e. 315-ben Agathoklész, Szirakuszai zsarnoka elfoglalta Messana városát, a mai Messinát. I. e. 311-ben megszállta az utolsó karthágói birtokokat Szicíliában, amivel megszegte az érvényben lévő békeszerződés feltételeit, és megostromolta Akragaszt. Hamilcar, Hanno -a navigátor unokája- sikeresen vezette a karthágói ellentámadást. A Himera-folyónál vívott csatában i. e. 311-ben legyőzte Agathoklészt. Agathoklésznek Szirakúzába kellett visszavonulnia, míg Hamilcar megszerezte az uralmat Szicília többi része felett. Ugyanebben az évben magát Szürakuzát is ostrom alá vette. Kétségbeesésében Agathoklész titokban 14 000 fős expedíciót vezetett az afrikai szárazföldre (v.ö. a 3. háborúval), abban a reményben, hogy uralmát úgy mentheti meg, hogy Karthágó ellen vezet ellencsapást. Sikerrel járt: Karthágó kénytelen volt visszahívni Hamilkárt és serege nagy részét Szicíliából, hogy szembenézzen az új és váratlan fenyegetéssel. A két sereg az első, Karthágón kívüli tuniszi csatában találkozott egymással. A Hanno és Hamilcar vezette karthágói sereg vereséget szenvedett. Agathoklész és seregei ostrom alá vették Karthágót, de az túlságosan erősen megerősített volt ahhoz, hogy meg tudják támadni. A görögök lassan elfoglalták egész Észak-Tunéziát, amíg két évvel később, i. e. 307-ben vereséget nem szenvedtek. Maga Agathoklész visszaszökött Szicíliába, és 306-ban békeszerződést kötött a karthágóiakkal, amelyben Agathoklész megtartotta a sziget keleti felének ellenőrzését.
Pürrhosz háborúja (i. e. 278-276)
Miután Agathoklész békét kért, Karthágó rövid ideig ellenállás nélkül uralta Szicíliát, ami a pirrhoszi háborúval ért véget. A szicíliai pirrhoszi hadjárat, a pirrhoszi háború második szakasza (i. e. 280-265), amely végül a pun háborúkhoz vezetett, a görög-pun háborúk végső részinek tekinthetőek. A balkáni epiruszi Pürrhosz Szicíliába érkezett, hogy megmentse a szigetet a karthágóiaktól, meghódította Palermót, Eryxet és Iaitiast, de Lilybaeum ostroma kudarcot vallott. Ezért visszatért Itáliába. Róma, Szicília közelsége ellenére, nem vett részt az i. e. 5.,4., 3. századokban lezajlott szicíliai háborúkban, mivel a i.e. 5. században Latiumban zajló helyi konfliktusokra, a i. e. 4. században pedig magának Itáliának a meghódítására összpontosított, és nem volt flottája. Róma későbbi szicíliai szerepvállalása vetett véget a szigeten folyó végtelen háborúskodásnak.
Miután Agathoklész békét kért, Karthágó rövid ideig ellenállás nélkül uralta Szicíliát, ami a pirrhoszi háborúval ért véget. A szicíliai pirrhoszi hadjárat, a pirrhoszi háború második szakasza (i. e. 280-265), amely végül a pun háborúkhoz vezetett, a görög-pun háborúk végső részinek tekinthetőek. A balkáni epiruszi Pürrhosz Szicíliába érkezett, hogy megmentse a szigetet a karthágóiaktól, meghódította Palermót, Eryxet és Iaitiast, de Lilybaeum ostroma kudarcot vallott. Ezért visszatért Itáliába. Róma, Szicília közelsége ellenére, nem vett részt az i. e. 5.,4., 3. századokban lezajlott szicíliai háborúkban, mivel a i.e. 5. században Latiumban zajló helyi konfliktusokra, a i. e. 4. században pedig magának Itáliának a meghódítására összpontosított, és nem volt flottája. Róma későbbi szicíliai szerepvállalása vetett véget a szigeten folyó végtelen háborúskodásnak.
Római hadihajó rajza és vázlata, az utóbbi hadigépek megjelölésével a fedélzetén (4)
SZÜRAKÚZA RÓMAI OSTROMA
A várost hónapokon át keményen védték a rómaiak ellen szárazföldön és vízen. A rómaiak, felismerve, hogy Szürakúza erődítményeit nehéz lesz megostromolni, hadigépeket, új talámányokat vetettek be, ezek egyike volt a sambuca, ami egy úszó ostromtorony volt, ahonnan csáklyákkal támadtak, valamint a hajókra erősített létrák, amelyeket csigákkal (!) engedtek le a városfalakra.
A találmányok ellen Arkhimédész védekező eszközöket talált ki, közöttük egy nagy darura szerelt kampót - ez volt "Arkhimédész karma"-, amelyet arra használtak, hogy az ellenséges hajókat a partra húzzák, oldalra döntsék, (az irodalomban: "kiemeljék a tengerből, mielőtt a végzetükbe dobták volna őket"**). A legenda szerint egy óriási tükröt is készített, amelyet arra használt, hogy a római hajók vitorláit felgyújtsa. Az újítások és a hadigépek, a városfalakra szerelt balliszták, katapultok, a kődobó gépek, óriás számszeríjak (https://hu.wikipedia.org/wiki/Haj%C3%ADt%C3%B3g%C3%A9p) és onagerek (https://sites.google.com/site/physicsofcatapults/home/history-of-catapults)
lövedékei arra kényszerítették a rómaiakat, hogy nagy emberáldozattal járó, közvetlen támadásokat kíséreljenek meg a kialakult patthelyzet miatt.
lövedékei arra kényszerítették a rómaiakat, hogy nagy emberáldozattal járó, közvetlen támadásokat kíséreljenek meg a kialakult patthelyzet miatt.
A rómaiak képtelenek voltak betörni a városba, és szigorú blokádot tartani ahhoz, hogy az utánpótlástól elszigetelje a védőket. A szürakuszaiak pedig képtelenek voltak visszavonulásra kényszeríteni a rómaiakat kitöréseikkel. A rómaiak felismerték, hogy a szirakúzaiak védekezése lehetetlen feladatot jelent a római haderő számára. A görögök többször megpróbáltak kitörni, felszabadítani a várost az ostrom alól, de visszaverték őket. A rómaiak ellen a Hispaniában is folyó háború miatt a hadsereg és a hajók egy része ott volt lekötve.
Ballista katapult http://members.multimania.nl/onager/ballista.html
Onager katapult (4)
Számszeríj katapult (4)
Onager katapult (4)
Onager katapult (4)
Szürakúza szárazföldi utánpótlása azonban sikeres volt, sőt a szárazföldi erőik több szicíliai várost, köztük a régi karthágói erődöt (https://en.wikipedia.org/wiki/Siege_of_Syracuse_(213%E2%80%93212_BC), Agrigentumot is elfoglalták a szüraküzaiak. A szirakuszaiak a római ostrom visszaverésében elért sikereik alapján nyerésre álltak. I. e. 212-ben a rómaiak azt az információt kapták, hogy a város lakói részt vesznek az Artemisz istennőjük tiszteletére rendezett éves ünnepségen. Római katonák egy kisebb csoportja az éjszaka leple alatt megközelítette a várost és sikerült megmásznia a falakat, bejutott az Alsó-városba. Bevárva az erősítést, átvette az irányítást az Alsó-városban és a kikötőben, de az akropolisz még szilárdan állt. A legenda szerint a város bukását az okozta, hogy valaki kinyitott egy ajtót a városfalon. A rómaiak parancsnoka hiába adta parancsba, hogy Arkhimédészt élve fogják el, egy római katona megölte. Utolsó szavai "Ne bántsátok a köreimet!" voltak. A rómaiak csigákkal leengedett létrái azt bizonyítják, hogy i.e. 212 körül a rómaiak elterjedten használták a kötélcsigákat, pedig Arkhimédésznek volt az a mondása, hogy "Adjatok egy fix pontot, és én kifordítom sarkaiból a világot". (Angol nyelven: "Give me a place to stand on and I can move the Earth.")
Szürakuszai ostroma i. e. 212-ig elhúzódott, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Marcus_Claudius_Marcellus), mert a város tenger felőli részei szabad kapcsolatot tartottak a külvilággal. A városi ünnepség idején a város egy része a rómaiak a kezébe került, ahol szabad rablás történt, de a sziget parancsnoka továbbra is tartotta az Ortügia szigetén épült fellegvárat, valamint az Akhradina negyed két erődjét. Ekkor érkezett a pu segítség: megérkezett Himilco és Hippokratész azzal a szándékkal, hogy felmentse a szigetet, de többszöri próbálkozás után sem sikerült. Nemsokára kitört a pestis, a punok vezérei is odavesztek, mire a sereg felbomlott. Végül egy Mericus nevű hispaniai zsoldos árulása segítette a rómaiakat a győzelemhez: az Akhradina negyed kapuit megnyitotta a beözönlő rómaiak előtt, akik egyúttal a szigetet is megszerezték. A városban temérdek kincset és műalkotást raboltak, és bár a helyiek életét megkímélték, sokakat rabszolgaságba kényszerítettek. Arkhimédész is ekkor lelte halálát. Szürakuszai elestével nem fejeződött be a szigeten zajló háborúskodás, mert Agrigentum pun kézen maradt.
Ny-Szicíliai pun városok:
Motya (Szicília) alapítása i. e. 800 körülire, valamivel későbbre tehető, mint Karthagóé. Előszeretettel választottak hasonló helyeket, és valószínűleg eredetileg csupán kereskedelmi állomás vagy empórium volt, de fokozatosan virágzó és jelentős várossá emelkedett. A föníciaiak a barátságtalan szigetet korának egyik leggazdagabb városává alakították át, amelyet természetes a lagúna védett. Ősi szélmalmokat és sótartályokat használtak a párologtatásra, a só őrlésére és finomítására. I.e. 650-re a település forgalmas kikötővárossá nőtte ki magát, és a tengeri kereskedelem kiterjedt a Földközi-tenger középső és nyugati részére. A város rivalizálást váltott ki a közeli, észak-afrikai partvidéken fekvő, nagyhatalmú Karthágóval, annak ellenére, hogy közös a származásuk. Ez vezetett ahhoz, hogy Karthágó az i. e. VI. század közepén legyőzte és lerombolta Motyát. Motya talpra állt, és a lakosság gyorsan újjáépítette a várost, és két évszázadnyi nélkülözés után megépítette az első védőfalakat, amelyek a Közép-Mediterráneumban a legkorábbiak közé tartoznak
Soluntum (Szicília, https://en.wikipedia.org/wiki/Soluntum): Alapításának időpontja - akárcsak Panormusé (Palermo) - ismeretlen. Panormushoz való közelsége miatt Soluntum azon kevés kolóniák egyike volt, amelyeket a föníciaiak megtartottak, amikor a görög kolóniák szicíliai előrenyomulása elől meghátráltak, és a sziget északnyugati sarkába vonultak vissza. Ezután Panormusszal és Motyával együtt az uticaiaktól a karthágóiak kezébe került, vagy legalábbis e nép függőségébe került. Soluntum rendületlenül kitartott a karthágói szövetség mellett még i. e. 397-ben is, amikor Dionüsziosz feldúlta, de eredménytelenül. Az első pun háború alatt még mindig Karthágó pártján állt, és csak Panormus eleste után nyitotta meg Soluntum is a kapuit a rómaiak előtt. A rómaiak uralma alatt továbbra is fennmaradt, mint városi rangú település.
Palermo (Szicília, Panormus, Sys, Ziz, i.e. 734) Szicília három fő föníciai kolóniájának egyike lett, Motya és Soluntum mellett. A föníciai jelenlétre utaló leletek alig vannak, és a belváros igen népes központjában maradtak fenn, ami költségessé és logisztikailag nehézkessé teszi az ásatásokat. A föníciaiak telepe a kikötő és a hegyek közötti útakon volt, amelyek ma a Via Cappuccini és a Corso Pisani nevű utak, melyeken kereskedtek és szállították a cédrusfát a hegyekből.
Archimédesz találmányai: "kiválasztott magának a királyi flottából egy háromárbócos szállítóhajót, amelyet sok ember nagy fáradsággal vonszolt a partra, és miután sok utast és a szokásos rakományt elhelyezték a fedélzeten, a hajótól egy kissé távolabb leült a partra, és minden nagyobb erőfeszítés nélkül, kezével bonyolult csigasort mozgatva a hajót simán és egyenletesen húzta magához, mintha az a vízen siklott volna tova" (https://hu.wikipedia.org/wiki/Arkhim%C3%A9d%C3%A9sz).
Arhimédészi vízemelő
Az archimédeszi csavar: (https://hu.wikipedia.org/wiki/Arkhim%C3%A9d%C3%A9szi_csavar) más néven csavarszivattyú víz emelésére alkalmas egyszerű gép, amelyet például arra lehet használni, hogy a vizet az alacsonyabban fekvő vízfelszíntől a magasabban fekvő öntözendő területre juttassák. Az arkhimédészi csavar a legrégebbi ismert szivattyú. Bár Archimédesz ókori görög tudósról nevezték el a csavarszivattyút, nem ő volt az eszköz első elkészítője, az ókori Egyiptomban találták fel. Már a görögök is ismerhették az Arkhimédész kora előtti időkben. A görög kereskedők és utazók tudományos ismereteket, találmányokat Egyiptomból importáltak. (A csavarszivattyú csavarorsóból és az azt körülvevő hengeres házból áll. A csavarorsót általában szélmalommal vagy kézi meghajtással forgatták. A folyadékba ferdén, a vízszintessel kis, kb. 20°-os szögben beállítva működik. A hengeres ház és a csavar érintkezésének nem kell tökéletesen vízzárónak lennie, a szerkezet mindaddig működtethető, amíg a fordulatonként kimerített folyadékmennyiség nagyobb a menetekből fordulatonként visszaszivárgó mennyiséghez képest. A felsőbb menetből átszivárgó folyadék az alatta levő menetre kerülve visszatér a szállítás irányába, így használat közben egyensúly alakul ki, a hozam állandó. A szerkezetnek létezett olyan változata is, melyben a csavart a hengeres házhoz rögzítették, így a részek együtt forogtak. A csavarorsót szurokkal, gyantával vagy egyéb kötőanyaggal erősítették a hengerhez, vagy a kettőt egy darabban öntötték bronzból.
Fizikusként Arkhimédesz bevezette a sűrűség fogalmát. Arkhimédesz törvénye szerint a folyadékba helyezett testre ható felhajtóerő miatt a lebeghet is, attól függően, hogy az átlagsűrűsége mekkora a folyadékéhoz viszonyítva. A legenda szerint fürdés közben fedezte fel a felhajtóerőt (Arkhimédész törvénye), aminek örömére kiugrott a kádból, és meztelenül rohant végig az utcán a palotáig azt kiáltozva, hogy „Heuréka!” (megtaláltam). Majd az uralkodó megbízásából azt kellett tisztáznia, hogy tiszta aranyból van-e annak koronája. Arkhimédész rájött, hogy ha vízbe mártja a koronát, akkor a víz szintje annyival emelkedik, amennyi a korona térfogata. A koronát, valamint vele azonos súlyú arany-, illetve ezüsttömböt a vízbe merítve a térfogatok különbözőségéből meg tudta állapítani, mennyi ezüstöt kevert az ötvös a korona elkészítésekor az aranyhoz. Arkhimédész valószínűleg az első ismert és a legjobb matematikai fizikus volt Galilei és Newton előtt. Cicero ír két eszközről, amit Marcus Claudius Marcellus vitt haza a kifosztott Szürakúzából. Az egyik egy gömbön ábrázolta a csillagos eget, a másik megjósolta a Nap, a Hold és a bolygók mozgását. Sokáig legendának gondolták, de az antiküthérai szerkezet felfedezése ota elképzelhető, hogy Arkhimédész kitalált ilyen szerkezetet. Alexandriai Papposz említi, hogy Arkhimédész írt egy kézikönyvet az éggömbök szerkesztéséről. Sok kutató neki tulajdonítja egy i.e. 75-ben talált, a bolygók mozgását modellező, 37 fogaskerékből álló szerkezet tervezését-készítését is (https://hu.wikipedia.org/wiki/Antik%C3%BCth%C3%A9rai_szerkezet).
Antiküthériai szerkezet modell (https://hu.wikipedia.org/wiki/Antik%C3%BCth%C3%A9rai_szerkezet)
*
Egyiptomi fegyverek, katonák: minden fiúgyermek lehetséges harcosnak számított. Az óegyiptomi katonák fő fegyverei az egész korszakban a személyi ütő-, szúró- és hajítófegyverek voltak. Anyaguk főleg fa, kő, majd réz, bronz volt, pl. buzogány, parittya, íj, dárda, hajítófa (bumeránghoz hasonló eszköz). Az íjászok a hadsereg elitjéhez tartoztak. A predinasztikus korból, Diospolis Parva lelőhelyéről származik a világ eddig ismert legrégebbi katonai lelete: egy fal mögül figyelő két harcost ábrázol agyagból megformázva. Az egyiptomi hadsereg a korai korban alkalmi célokra szervezett katonaságot jelentett, amit nagyszámú nem katonai elem is elkísért, köztük nők is. Csak az Újbirodalom idején. i.e. 1600 körül tűntek fel a Közel-Keletről átvett harci kocsik.
Sznofru idejében indult meg a szervezett hajózás az Égei-tenger és a levantei partok, valamint a Vörös-tengeren Punt felé. A kereskedelmi hajózás a korban katonai tevékenységet is jelentett, minden hajónak készen kellett állnia támadások visszaverésére, vagy támadásra: a kalózkodás szokás volt. Ismeretes, hogy a hadjáratok mellett a távoli bányák védelmében is szerepet kapott a hadsereg. Az Óbirodalom kezdetének tekintett III. dinasztia idejéből maradtak fenn adatok arról, hogy a Sínai-félszigetre réz és türkiz bányászatára indult expedíciót katonaság is kísérte. Egy másik festményen szerepel egy ostromlétra és a fegyverek között a kapa is, amivel a földből, vályogtéglából készült falakat megbontották (https://hu.wikipedia.org/wiki/Hadvisel%C3%A9s_az_%C3%B3kori_Egyiptomban). Az Egyiptomot i..e. 2150 körül újra egyesítő I. Montuhotep (https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Montuhotep) megkezdte a korábban elvesztett területek visszahódítását, személyesen is ellátogatott Észak-Núbiába és már hivatásos katonákból állt a hadsereg magja. Családonként két fiú volt hadköteles.
Egyiptomi Birodalom (https://hu.m.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Ancient_Egypt_map-en.svg)
Nubia felé az első és a második katarakta (köves zúgó) között jelentős támaszpontokat építettek ki, de a birodalom befolyása túl is terjedt a katonailag ellenőrzött területeken. D-n, Kermában jelentős egyiptomi kereskedelmi kolónia alakult ki. A dinasztia legnagyobb uralkodója, III. Szenuszert négy hadjáratot vezetett a núbiai törzsek ellen és nagy területeket hódított meg. Csapatai felvonultatása érdekében az első katarakta megkerülésére óriási hajózócsatornát építtetett. Az új határokon komoly erődítményeket emelt (Buhen, Szemna, Uronarti). A határt ezután generációkon át éberen őrizték. A déli kereskedőknek csak egy második kataraktai erődig engedélyezték a hajózást a Níluson.
I. Amenemhat fáraó núbiai hadjárátanák eredménye a térség pacifikálása volt, így Buhenben ismét megnyílhattak az I. Pepi óta bezárt rézbányák is. Ezt az tette lehetővé, hogy addigra már 17 védelmi erőd állt Núbiában, illetve hatszáz évvel később, II. Ramszesz egyik írnoka ennyiről tudott. A núbiai mentőakció nevű régészeti leletmentés során 12 erődöt tártak fel, ennyi biztosan volt.
Északkeleten, a Sínai-félsziget irányában Egyiptom a korban védelemre rendezkedett be. I. Amenemhat fáraó (https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Amenemhat) i.e. 1970 körül a Nílus deltájának keleti oldalán kiépíttette az úgynevezett Uralkodói Fal erődrendszerét, ami hatékony védelmet nyújtott az ázsiai betörések ellen. Támadó hadjáratot III. Szenuszert indított északi irányban, egy büntetőexpedíciót, amelynek során Palesztináig hatoltak el az egyiptomi csapatok.
A katonafáraók -III. Thotmesz korától, i.e. 1450 után- nagyszabású hódítási törekvéseik miatt hatékony, jól felfegyverzett és fegyelmezett állandó hadsereg-et állítottak fel. Voltak hivatásos katonák, de háborúk idején civileket is besoroztak. A fegyverzetben jelentős újításokat vezettek be. Az éeletlen rézkard helyett bronz vágókardokat, és bronzveretekkel erősített összetett íjakat használtak. A bronzkard i. e. 1300 körül teljesen kiszorította a hagyományos egyiptomi kardot, a több mint ezer éven át használt ḫepešt. A sereg felosztása megmaradt a hagyományos íjász–kopjás rendszerben, de kiegészült a harci szekeres alakulatokkal.
III. Thotmesz (https://hu.wikipedia.org/wiki/III._Thotmesz) 54 éves uralkodása alatt 17 hadjáratot vezetett északkeletre, délen pedig a negyedik kataraktáig kiterjesztette a határokat. Elfoglalta Megiddó városát, meghódította Szíriát. Legyőzte Mitanni államát, átkelt az Eufráteszen és hídfőt létesített annak túlsó partján.[16]
I. Széthi-ről tudjuk, hogy ötezer fős, három csapattestre osztott sereggel rendelkezett, II. Ramszesz pedig már négy, egyenként ötezer fős hadosztályt állított föl, amelyeket egy-egy istenségről – Széth, Ré, Ámon és Ptah – nevezett el, a négy hadosztály egyenként 20 századra, azok pedig öt ötvenfős szakaszra oszlottak.
I. Széthi-ről tudjuk, hogy ötezer fős, három csapattestre osztott sereggel rendelkezett, II. Ramszesz pedig már négy, egyenként ötezer fős hadosztályt állított föl, amelyeket egy-egy istenségről – Széth, Ré, Ámon és Ptah – nevezett el, a négy hadosztály egyenként 20 századra, azok pedig öt ötvenfős szakaszra oszlottak.
A legfelső katonai vezetés irányítása alatt írnokok serege tevékenykedett, felelősek voltak a logisztikáért, a hadserek ellátásáért vízzel, élelemmel, fegyverrel, és a hadsereg irányításáért. Az írnokok részletes feljegyzéseket készítettek többek között a hadizsákmányról, a foglyokról, a beszerzésekről, a harci kocsikon szükségessé vált javításokról, a kiosztott fegyverekről, az emberveszteségekről, a katonák magaviseletéről. A katonai írnokok később a civil életben gyakran „főhivatalnokokként” folytatták pályafutásukat. Három fáraóról – Horemheb, I. Ramszesz és I. Széthi – is ismeretes, hogy a katonai irányításnál kezdték karrierjüket.
Az egyiptomi hadsereg utolsó nagy sikereit a Tengeri népek felett aratta (Nílus-deltai csata, Dzsáhi csata), ezután az ország belső politikai hanyatlása miatt a hadsereg is lassú bomlásnak indult. A D-i kushitaák és a Ny-i líbiaiak hódították meg Egyiptomot.
Az egyiptomi hadsereg utolsó nagy sikereit a Tengeri népek felett aratta (Nílus-deltai csata, Dzsáhi csata), ezután az ország belső politikai hanyatlása miatt a hadsereg is lassú bomlásnak indult. A D-i kushitaák és a Ny-i líbiaiak hódították meg Egyiptomot.
**
AZ UGARITI HAJÓÉPÍTÉS, A HOSSZTARTÓK PROBLÉMÁI
Ugariti eredetűek: textil- és bíborfestés, hajóépítés, üveg-, bronzkészítés), tengeri kereskedelem (faanyag, cédrus, fémek), az Ugaritból átvett hangjelölő írásban 22 jel a mássalhangzókat jelölte, a görögök egészítik ki majd magánhangzókkal. Városaik: Szidon(700 évvel később), Büblosz, Türosz, (ami a legnevezetesebb közöttük, fallal körülvéve, a Tengeri népek nem tudják felgyújtani, i.e. 1300-tól a bíborkagyló kereskedelméről lehet tudni) és Arvad. Meghódítják a föníciai kikötőket az egyiptomiak, asszírok, hettiták, perzsák és a kikötők adót fizetnek.
Az ugariti Uluburun nevű szállítóhajó roncsa (https://en.wikipedia.org/wiki/Uluburun_shipwreck) réz és óningotokat (nyers öntvényeket) is tartalmazott i.e. 1305 -ben. Ezért a hajó szerintünk Ugaritba tartott, a nyers ónszállítmányból következik. Ugaritban - és a Tigris folyó és a Boszporusz szoros kötött- nem volt ónbánya. Gazdag városállamként ki tudta fizetni az árát, izotópos anyagvizsgálattal eldönthető, hogy melyik bányából származik az ón. I.e. 1300 előtti ónbánya keresendő: i.e. 1840 körül az anatóliai ónbánya Kestelben kimerül. Az ibériai és livornói ónbányákat ekkor még nem ismerik.
A fél évezreddel korábbi - i.e. 1700 körüli- az ugaritiak egyik legfontosabb találmánya a hajó alját védő keel, majd a hamis keel, ami védte a hajó alját partara húzáskor, A keel a hajó oldalra sodródását akadályozta meg oldal szélben: nem csak hátszélben, enyhe oldalszélben is egyenesen lehetett vitorlázni az ugariti hajókkal. El lehetett hagyni az alsó vitorlarudat. A keel egyenes irányban, azaz a kormányzott irányban tartja a hajót (ez a jelentése magyarul). A keel és a hamis keel szerepet kapott a hajó partra húzásakor is, védte a fenékpalánkokat és talán könnyebb is volt partra vontatni a hajót. Ki kellett kötni oldalra, a fedélzetre az árbocot, és megjelenik az árboc oldalmerevítő kötél. A korban éjszakára kihúzták a hajókat. A hajókat kikötőkben építették, sólyákon, éjszakára kihúzták száradni a homokos partokon, nem a kikötőkben.
I.e. 1600-s években, az Ugaritból Egyiptomba érkező hükszoszok (az Ugarit, Szimirra, Arvad (amorita lakosságú), Byblosz, a Deltában az Avarisz kikötőket használták) ismertetik meg Egyiptommal a keelt. (http://www.ancient-egypt-online.com/hyksos.html) A kor egyiptomi hajóinak összehasonlítása is igazolja az állítást, azaz Hatsepszuth királynő punti expedíciójára vonatkozó képei. I.e. 1600 körül a hükszoszok (amoriták-hurriták), és az egyiptomiak is ismerték az ugariti hajózást, a bronzkészítésüket és harci szekereiket. Egyiptomban i.e.1500 -től égetnek faszenet, ami a rézérc, vasérc olvasztás előfeltétele. Az ugariti, szimirrai, arvadi kikötőkből indultak Bybloszba, Avariszba a hükszoszok. Ugariti-Jamhad-i és Levante-i amoriták-hurriták voltak. Az egyiptomiak 3:1 arányú hajókat, az ugaritiak a tengerre 4:1 arányú hajókat építettek, majd a Tengeri népek még keskenyebb és gyorsabb hajókat is.
Egyiptomi falikép, III. Tuthmószisz ( i.e.1500- 1447) egyik hivatalnokának sírmelléklete (3, 47.o.)
Mozgalmas kikötői jelenetek III. Thotmesz idejéből (4)
A Nebamun (k.b i.e. 1350) sírjában lévő jelenetet: szír hajóval Egyiptomba hajózik, a parton szíriaiak szíriai szekerekhez csatolt ázsiai púpos bikák mellett álló szíriaiak búcsúztatják. A hajó jellemző vonásainak elemzése azt mutatja, hogy szíriai tengerjáró hajó, amely nem rendelkezik alsó vitorlagerendával. (https://www.researchgate.net/publication/326353896_The_Ship_Depiction_in_the_Tomb_of_Nebamun_The_First_Egyptian_Seagoing_Ship_without_a_Hogging_Truss (Alexander Belov))