AZ ÓKORI RÓMA TENGERI CSATÁI
 
 
(2022 február)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
ABSTRACT
 Az ókori Róma csak a Köztársaság korában vívott tengeri csatákat, később a Császárság idején már a Földközi-tenger ura volt. Tengeri ütközeteinek többségét a punok ellen és az illír (Balkán) és kilíkiai (Anatólia) kalózok ellen vívta. A tengeren is a szárazföldi harcmodort erőltették, a csapóhidat és a katapultált vonóhorgot ezért találták ki. / THE NAVAL BATTLES OF ANCIENT ROME: Ancient Rome fought naval battles only in the Republican era, and later ruled the Mediterranean during the Empire. Most of its naval battles were fought against the Punic and the Illyrian (Balkans) and Cilician (Anatolia) pirates. At sea, too, the land mode of warfare was enforced, which is why the trap-bridge and the catapulted towing hook were invented.
BEVEZETÉS
A Római Birodalmat i.e. 753-ban alapítják, i.e. 510-ig szabin-etruszk-latin királyság volt Rómában, a latinok csak később játszottak fontos szerepet, de Róma őket is beolvasztotta. I.e. 814-t követő három évszázad további fontos hajóépítői a punok. az etruszkok és a görögök. A karthágói-pun birodalom Karthágó megalapítása (i.e. 814-ben) után, az etruszk, föníciai és a görög telepek:
 
EU I.e.1000

A kalózok elleni harc összehozta az etruszkokat és a punokat: a görögök ellen is együtt harcoltak a korzikai csatában (A kép eredete: 

https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6r%C3%B6g_gyarmatos%C3%ADt%C3%A1s#/media/File:Griechischen_und_ph%C3%B6nizischen_Kolonien.jpg)

 
A rómaiak szárazföldi harcosok voltak, tengeri csatájuk kevés volt, majdnem mindet a punokkal és a kalózokkal vívták. A tengeren is a szárazföldi harcmodort erőltették, amiért kis bástyákat, csapóhidakat, ostromgépeket építettek a hadihajóikra. A római haditengerészet még fénykorában, a pun háborúkban sem létezett soha önálló szolgálatként, hanem a római hadsereg részeként működött. Hasznos lehet a https://hu.wikipedia.org/wiki/A_R%C3%B3mai_K%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g_csat%C3%A1inak_list%C3%A1ja Wikipedia oldal, ahol a szép számú szárazföldi csatákat gyűjtötték össze. A kutatás módja az internetes keresés volt, legtöbbször a Wikipedia oldalain, célja az ismeretterjesztés. 
 
                                                               keresztmetszet
 
 
csapó
 
Római háromevezősoros vitorlás keresztmetszete és a csapóhídja (4)
 
A rómaiak tengerészeti képességei gyengébbek voltak a sokkal fejlettebb karthágói tengeri hadviseléshez viszonyítva, ezért alkalmazták a corvust, ami egy 11 méter hosszú híd volt, amelyet a hajó orrából lehetett leereszteni az ellenséges hajók fedélzetére, ahol egy hatalmas fémtüskével rögzítették. A római csapatok (körülbelül 120 fő egy-egy hajón) ezután átszállhattak az ellenfél hajójára, és rövid idő alatt elintézhették az ellenséges legénységet. Egyik eszközük az ostromgép volt, melyekből több félét kifejlesztettek először Nagy Sándor idején, aztán a római korban továbbfejlesztették.
 
catapult medieval weapons roma antigua
 
Római kőhajítógépek (4)
 
 
"A korai római ballisták fából készültek, és vaslemezek tartották össze őket a keret körül, valamint vasszögek az állványban. A főállvány tetején egy csúszka volt, amelybe a csavarokat vagy a kőlövedékeket töltötték. Ehhez hátul egy pár "csörlő" és egy "karom" csatlakozott, amelyekkel az íjhúrt az élesített tüzelési helyzetbe lehetett visszahúzni. A csúszka a fegyver mezei keretein keresztülhaladt, amelyekben a torziós rugók, állati ínakból készült kötél volt, helyezkedtek el, amelyeket az íjkarok köré csavartak, amelyek viszont az íjhúrhoz voltak rögzítve. Az íjhúrt a csörlőkkel visszahúzva a már megfeszített rugókat megcsavarták, így tárolva az energiát a lövedékek kilövéséhez. A csavarkötegeket rögzítő bronz- vagy vaskupakok csapok és peremlyukak segítségével állíthatóak voltak, így a fegyvert szimmetrikus teljesítményre és a változó időjárási viszonyokhoz lehetett hangolni. A ballista rendkívül pontos fegyver volt (számos beszámoló szól arról, hogy a ballistarii egyetlen katonát szedett le), de néhány tervezési szempont miatt a pontosságot a hatótávolság rovására lehetett csökkenteni. A maximális hatótávolság több mint 500 yard (460 m) volt, de a tényleges harci hatótávolság sok célpont esetében ennél jóval rövidebb volt. A Római Birodalom hadseregében nagyra becsült és megbecsült fegyverré vált. Közvetlenül a birodalom kezdete előtt Julius Caesar használta Gallia meghódítása során, valamint Britannia leigázására indított mindkét hadjáratában."
 
Hecht 090710 Ballista
 
Római ballista, kőhajító gép (4)
 

A rómaiak az i. e. 3. században építettek először hadihajókat, előtte Róma városának nem voltak hadhajói, a D-Itáliai kereskedő államok hajóit használták. Hadihajóikat a karthágóiaktól másolták, néhány hónap alatt több mint 120 hajóból álló flottát építettek i.e. 264-ben, hasonló méretűt, mint a punoké volt. A karthágói fenyegetésre válaszul 100 quinqueremesből és 20 triremesből álló flottát állítottak össze. A rómaiakra jellemző módon a tervezők egy zsákmányolt karthágói quinquereme-t másoltak le és fejlesztettek tovább. A legenda szerint egy partra sodródott vagy elfogott karthágói 2x25 evezős, gyors hadihajó vagy egy háromevezősoros föníciai hajó mintájára építették meg flottájukat. Ekkor dőlt el Karthágó sorsa, mert gyorsan elvesztette tengeri hatalmát, pedig i.e. 255-ben még egy vihar majdnem megsemmisítette a római flottát. 

A punok találták ki a kétevezősoros hajókat i.e. 700 körül, vékony köteleket, továbbá a görögök keményfából készült szegeket is használták a palánkokat összekötő csapok rögzítésére, az ugariti eredetű keelt is használták. Az első kétevezősorosról egy kép:

 

föníciaiai hajók

Felül kétevezősoros pun hajó, döfőorros gálya (föníciai hajók II. Szanherib, i.e. 704-681, idejéből), és egy lófejes kereskedelmi hajó (4)

Kereskedelmi hajók képei a Gulas-Lescinsky: A vitorlás hajók története c. könyv alapján (5), föníciai hajó egy jobb oldali kormányevezővel

Pun keresk i.e. 800

Föníciai hajó i.e. 800 -ból (5)

A Marsala hajóroncs (https://en.wikipedia.org/wiki/Marsala_Ship) a legrégebbi ismert hadihajó roncs és az egyetlen pun hajó roncs. A legrégebbi kereskedelmi hajó roncsa az Uluburun, egy szíriai, ugariti hajó roncsa i.e. 1035-ből. A hadihajót az olaszországi Szicília Marsala vevű kikötőjében találták, véletlenül. A punok bevehetetlennek gondolt erődítménnyel próbálták megvédeni magukat, az akkor Lylibaeum-nak nevezett helyen. A rómaiak azonban i. e. 241-ben mégiscsak sikerült elfoglalniuk. Négy évig tartott az ásatás, a roncs konzerválása miatt. A roncsok mellett régi tárgyakat is találtak. A hajó maradványait a Baglio Anselmi régészeti múzeumban állítjották ki, melyet külön erre a célra építettek. 
1971-ben a helyi áramlás mozgása miatt egy homokpadban a pun hajó kiálló fából készült faroszlop vált láthatóvá, az áramlás veszélyeztette a hajóroncsot. A terepmunkát egy mérnökökből és tengerészeti szakértőkből álló nemzetközi csapat végezte. A szicíliai hatóságok Honor Frostot választotta ki az ásatás irányítására és vezetésére. Frost és nemzetközi tengeri régészekből álló csapata végezte el a feltárást. Pietro Alagna marsalai tudós segített az ásatás logisztikájában és a konzerváló laboratórium irányításában. 1976-ban a hajóroncsok között néhány leletet is találtak, kötük volt egy fonott kosár, egy kötél, egy kis kefe, egy késpenge, egy ásó és néhány szigony. Találtak továbbá emberi csontokat is, valószínűleg egy matrózét, akit a hajó ballasztja csapdába ejtett.
A Marsala hajó a legrégebbi tengeri hadihajó, amelyet az ókorból találtunk. A Földközi-tengeren, a szicíliai Marsala-öbölben, az Aegadiai-szigetek mellett találták, Szicíliában, Olaszországban. A hajó faanyagai alapján kiszámolták, hogy körülbelül 115 láb (35 m) hosszú és 15,7 láb (4,8 m) széles volt, vízkiszorítása pedig meghaladta a száz tonnát. A Marsala hajó származási országa az oldalára festett föníciai betűk miatt ismert, amelyeket az észak-afrikai Karthágó ókori városából származó punok építettek.
Építése és a rakterében lévő tartalom arra utal, hogy nem lehetett kereskedelmi teherhajó. A marsalai hajón csak egyéni tálalócsészék és tálak voltak, a hajón a vizet és a bort különböző formájú vázákban szállították. Az ételmaradványok különféle friss húsok voltak, amelyeket a hentes által darabolt csontok bizonyítanak. Olyan állatok csontjait találták meg, mint a szarvas és az ökör, valamint a sertések és a juhok csontjai. Ennek alapján is megállapítható, hogy hadihajónak tervezték, nem pedig kereskedelmi teherhajónak. A ballasztkövek megléte is megerősítette, hogy kisebb hajók ütközésse történő megsemmisítésére használt, döfőorros hajó volt. Honor Frost történész és egy brit régészcsapat szerint egy líbiai hadigálya hosszúságú hajó a Marsala roncs, 68 evezőssel és körülbelül 34 karthágói katonával, akik részt vettek az i. e. 241-es Aegadi-szigeteki csatákban, ami az első pun háború egyik csatája volt. A nukleáris fizikusok által a faanyagokon és más hajóanyagokon végzett C-14-es vizsgálat i. e. 235 körüli dátumot adott.
 
Marsala ship 1 1
 
Marsala (Szicília) mellett talált pun hadihajó roncs (https://en.wikipedia.org/wiki/Marsala_Ship)
 
Marsala
 
Marsala roncs rekonstruált alakja  (https://en.wikipedia.org/wiki/Marsala_Ship)
 
 

görög bi

Görög kétevezősoros döfőorral, (raman, rostrumlat )  (5)

Római taktikák, stratégiák: a római haditengerészeti taktika a görögök harci módszereiből származtatható. A hajókat evezősökkel és vitorlákkal hajtották csapatszállításnál, a tengeri csatákban pedig csak evezőkkel, a hajók bronzlemezzel burkolt  döfőorraival támadták az ellenséges hajó oldalát.  A csatákban a vitorlákat nem használták, gyakran a parton hagyták, hogy könnyebb legyen a hajó. Később a rómaiak találtak ki olyan vitorlázatot, amit evezés közben is le lehetett engedni a liburna nevű, adriai eredetű hajókon.  A támadás a dőfőorral úgy történt, hogy ütközés után visszahúzódott a támadó hajó, hogy a víz elöntse az ellenséges hajót. A csata kezdetén védekezés esetén körkörös sündisznóállás volt szokásos, támadás esetén részleges áltámadás és menekülés, illetve az ellenség hajói között az átjutás volt a cél és ekkor visszafordulva a támadás.

Az ellenség evezőlapátjait is megpróbálták letördelni és így bénítani meg a hajót.  A támadáshoz a legjobb támadási hely az ellenséges hajó hátsó része, tatja volt. Az evezősök egymás fölé és mellé ültetésével érték el a szükséges sebességet, korábban a nagyon hosszú hajók instabillá váltak, amikor még egymás mögé ültették az evezősöket. Az evezősök nagyon sokáig nem rabok, vagy rabszolgák voltak, önként vállalták, mert a tengeri evezés eredete a kereskedelem, a halászat és a kalózkodás voltak. A görögök háromevezősoros trireme-je a kétszintes bireme-ből fejlődött ki, és a trireme-ből végül a római három evezősoros quinquereme alakult ki. A statégiákat még a föníciaiak, görögök, etruszkok találták ki. A hajók legérzékenyebb részei az evezőkormányok voltak.
 
RAM 2
 
ram Olympias.1
 
Bronz döfőorr (raman, rostrumlat) önmagában és felszerelve (4)
 
A rómaiak hajóiról kevés kép van, hasonlítottak a görögök hadihajóihoz. A görög gályák közül először az egy evezősoros (monera), ötven evezős (pentekontera) típus terjedt el az i.e. 8. században. Ennek hossza kb. 25 méter, szélessége 3-4 méter körül volt. 80 cm merülésű evezős hajó, nagy hullámzásban veszélyes volt.(http://heihachi.eu/history/warmatrix/time1/time5/pentekonter.html), További öt ember kezelte a vitorlákat és a kormányt.

pentekonter

 Pentakontera, 50, azaz 2x25 evezős nevezetesen gyors görög gálya, a harci fedélzete pun találmány (a kép eredete: http://heihachi.eu/history/warmatrix/time1/time5/pentekonter.html)

 

                                                                                                                                                                                                                                        triera

 Háromevezősoros görög hadihajó, triera, ez volt a leggyorsabb (~24 k/h max.) hajó (5)

A görög három sor-evezős hajó egész napon át képes volt tartani nagyjából 7 csomós sebességet (10-12 km/h), 12 csomót (~20 km/h) 10 percen keresztül, vagy nagyon rövid ideig 15 csomót is (~24 k/h). Teljes támadósebessége eléréséhez nagyjából 30 másodpercre volt szüksége. A görög triérész szabványosított számú (201 fő) és feladatkörű legénységgel rendszeresítették. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tri%C3%A9r%C3%A9sz)

 

268499 gorog okori hajo

Háromevezősoros görög vitorlás (https://en.wikipedia.org/wiki/Olympias_(trireme))

 

                                                                                                                                                                  

TRIERESZ Olympias.1                                             

Hajótörő bronz kos, trireme (három evezősoros), segédgerinces, azaz erős oldalmerevítős (egyben a hajó oldalát védő) hajó, 1:1 arányú modell az Olympos (https://en.wikipedia.org/wiki/Olympias_(trireme))

A 3 s probl  Trireme cut fr.svg

A triera problémája: három evező sor egymás alatt, a felső helyek az evezőszekrényben vannak, ott 2-2 ember evezett (4)

 

trereme

Római háromevezősoros csatahajó (4)

Római hajó palánkozása Nave romana Marausa

Római hajó palánk-szerkezete kétszeres palánkok esetén: sűrű kereszttartók, fenékgerenda (kelson), ami nem hajógerinc: először a palánkokat erősítik össze vékony kötelekkel, csapokkal, utána a a sűrű és erős kereszttartókat. (https://en.wikipedia.org/wiki/Roman_ship_of_Marausa

 
CSATÁK: PUN HÁBORÚK ÉS A KALÓZOK ELLENI CSATÁK A KÖZTÁRSASÁG KORÁBAN

Az első pun-római háború (i. e. 264-241) gazdasági oka az volt, hogy Róma Szicília-i (Szicília nagy és jó gabonatermesztő terület is) hódításai a pun kereskedőbirodalom érdekeit sértették:  "A harcok váltakozó eredménnyel folytak. Karthágót gyengítették a vezető rétegen belüli ellentétek, a zsoldos katonákon alapuló rendszer. Sorsdöntő tényező volt, hogy a karthágói katonák zsoldos katonák voltak, akik önállósodhattak, ami végzetesnek bizonyult. A punok voltak fölényben, bár a dél-itáliai görög városok hajóhada támogatta Rómát a jól bevált szövetségi rendszer keretében. Végül a rómaiaknak korvus, a csapóhíd segítségével sikerült győzniük a tengeren, mert a szárazföldi stílusú harcot ráerőltették a punokra. 

 

                                                                                     corbita 1hajo

Római gabaonaszállító, orr- (artemon) vitorlával (4)

A római seregek a szárazföldön elfoglalták Szicília punok uralta részének keleti felét, a punok serege a sziget nyugati végébe szorult vissza. A rómaiak expedíciós sereget tettek partra Afrikában, amit ezúttal még sikerült szétverniük a punoknak, de a rómaiak a tenger felől blokád alá vették a szicíliai sereget. A felmentésére küldött karthágói flotta vereséget szenvedett, és a karthágóiak békét kértek. A Róma által elfoglalt Szicília, Szardínia és Korzika római provincia lett, Karthágónak súlyos hadisarcot is kellett fizetnie". A római-pun háborúra az egyik ürügyet a Messína-i (Szicília) zsoldosok szolgáltatták, akik  Rómához fordultak segítségért Karthágó ellenében. I. e. 260 körül kezdődött a háborúskodás, i.e. 146-ig tartott sok részletben, három fő fázist szoktak megkülönböztetni, Karthágót a rómaiak lerombolták a legvégén, de később újra építették saját maguknak, virágzó nagyváros lett, de már csak rómaiak lakták, akik átvették a pun kereskedelmet is.

 

BIG 0014583789

rimskij flot konstrukciya i tipi korablej 2 1

Római hadihajó rajza és vázlata, az utóbbi hadigépek megjelölésével a fedélzetén (4) 

Az agrigentumi csata (Szicíliai város, i. e. 262) volt az első pun háború első ütközete és az első nagyszabású katonai összecsapás Karthágó és a Római Köztársaság között. A csata i. e. 262-ben kezdődött, és egyrészt római győzelemmel, másrészt Szicília római ellenőrzésének kezdetével zárult. A két ellenség két hónapon át közvetlen összecsapás nélkül, közel egymáshoz állomásozott a városon kívül. A karthágóiak folyamatosan üzeneteket és tűzjeleket küldtek a város élelmiszerhiánya miatt. A rómaiak is közel álltak az éhhalálhoz. Hosszú küzdelem után a rómaiak a karthágóiak nagy részét megölték; a karthágóiak 3000 gyalogost és 200 lovast vesztettek el, valamint 4000 foglyot, és nyolc elefántot öltek meg, 33 elefánt pedig mozgásképtelenné vált. Az egész ostrom során a rómaiak közel 20 000 gyalogost és 540 lovast vesztettek el. A nagy római veszteségek és a karthágói sereg elmenekülése miatt nem sem ítéltek diadalmenetet.

Ecnomusi csata: Az i. e. 256-ban Szicília déli partjainál lezajlott ecnomusi csata az ókor egyik, ha nem a legnagyobb tengeri csatája volt. A rómaiak az első sikeren felbuzdulva kibővítették a flottájukat, így már 330 quinqueremes állt harcra készen, összesen 140 000 emberrel. A karthágóiak 350 hajóval indultak útnak, és a két hatalmas flotta Szicília partjainál találkozott. A rómaiak négy, ék alakban elhelyezett hajórajba szerveződtek. A karthágóiak arra törekedtek, hogy az első két római századot elcsalják a hátsó kettőtől, és egy bekerítő mozdulattal elkapják őket. A karthágói flotta azonban - akár a manőverezőképesség hiánya, akár a szándékok megfelelő kommunikációja miatt - a hátsó római szállítószázadot támadta, miközben az első két római század a karthágói központon belül nagy pusztítást végzett. A közelharcban a hajózási képességek keveset számítottak, a corvuszok pedig győztek. A győzelem ismét Rómáé lett. Karthágó 100 hajót vesztett, míg a rómaiak csak 24-et.

Egy ütközet, ahol a corvuszokat nagy sikerrel alkalmazták, a Mylae-i csata (https://hu.wikipedia.org/wiki/Mylaei_csatavolt Szicília északi partjainál, i. e. 260-ban. A csata: egy lipari csatavesztés után a római vezér flottájával Szicíliába hajózott. A karthágóiak a szokásos taktikájukat alkalmazták, ami az ellenség hajóinak meglékelése volt, csatahajóik orrával az ellenséges hajó oldalát betörjék. A rómaiak célja az volt, hogy közel kerüljenek a karthágói hajókhoz, hogy alkalmazhassák a corvus-t. A rómaiak taktikája meglepetést okozott, a csata elején 30 karthágói hajót foglaltak el, köztük a vezérhajót is. A karthágóiak vezére, egy kis hajóval kényszerült menekülni a csata színhelyéről. A két flotta 130 hajóval egyenrangú lett volna, de a karthágóiak, mivel nem számítottak arra, hogy a rómaiak a tengeri hadviselésben erősek lehetnek, nem vették azt a fáradságot sem, hogy csatasorokat alakítsanak ki. A corvus pusztítóan sikeres támadófegyvernek bizonyult a karthágóiak ellen. Az Első Pun háború részletes története az I. Függelék-ben található.  

A drepanai (vagy drepanumi) tengeri csata i. e. 249-ben zajlott az első pun háború során a nyugat-szicíliai Drepana (a mai Trapani) közelében, a karthágói flotta és a római flotta között. A karthágóiak Lilybaeum (a mai Marsala) erődítményét blokád alá vették, hogy megtámadják a közeli Drepana város kikötőjében tartózkodó rómaiakat. A római flotta éjjel hajózott ki, hogy meglepetésszerű támadást hajtson végre, de a sötétben szétszóródott. A karthágói vezér ki tudta vezetni flottáját a tengerre, mielőtt az a kikötőben rekedt volna; miután tengeri mozgástérhez jutott, ellentámadásba lendült. A rómaiak a parthoz szorultak, és egynapos harc után súlyos vereséget szenvedtek a jobban képzett legénységű, mozgékonyabb karthágói hajókkal szemben. Ez volt Karthágó legnagyobb tengeri győzelme a háborúban; Drepana után tengeri offenzívára váltottak, és szinte kisöpörték a rómaiakat a tengerről. Hét év telt el, mire Róma ismét megpróbált jelentős flottát felállítani, míg Karthágó a legtöbb hajóját tartalékba helyezte, hogy pénzt takarítson meg és munkaerőt szabadítson fel. 
A csata: amikor a rómaiak hajnalban Drepanához közeledtek a sötétben nehéznek bizonyult az állomáshely megtartása. Ezt súlyosbította a 10 000 új evezős,  akik nem voltak kiképezve és nem rendelkeztek tapasztalattal a régi legénységgel való együttműködésben. Ennek eredményeképpen a reggeli órákban a római hajók hosszú, rendezetlen sorban helyezkedtek el. A karthágói parancsnokot meglepte, amikor az őrszemek jelentették a rómaiak közeledtét. Hajói azonban tengerre készen álltak, és azonnal megparancsolta, hogy a helyőrséget tengerészgyalogosként vegyék fel a fedélzetre, és kövessék őt a tengerre. A római flotta több mint 120 hajóból állt; egyes források 200-at említenek. A karthágóiaknak 100 - 130 hajójuk volt. Mindkét oldalon minden hadihajó teljes létszámú tengerészgyalogosokat szállított.
A római hajók közül az elsők elérték a kikötő torkolatát, és megpróbálták elzárni a kikötőt. A római parancsnok látva, hogy a meglepetés elmúlt, megparancsolta nekik, hogy vonuljanak vissza, és fejlődjenek fel harci alakzatba. E parancs továbbítása némi időt vett igénybe, és azt eredményezte, hogy egyes hajók reagáltak rá, és a még mindig előre nyomuló többi hajó útjába fordultak. A rómaiak hajózása olyan rossz volt, hogy több hajó összeütközött, vagy letördelték az evezőket a baráti hajókról. Eközben karthágóiak flottája a megzavarodott római előőrs mellett elhaladt, és nyugat felé haladt tovább, a város és két kis sziget között, hogy elérje a nyílt tengert. Itt volt mozgásterük, és dél felé tartottak, a rómaiakkal párhuzamos csatasort alkotva. A karthágóiaknak sikerült öt hajval a római zászlóshajójától délre, a partnál ejtőzniük, és így elvágták a teljes római flottát a Lilybaeum felé vezető visszavonulási útvonalától.
A rómaiak eközben egy nyugat felé néző vonalba rendeződtek, a partot maguk mögött tartva, ami megakadályozta, hogy átkaroljanak. A karthágóiak támadtak, és nyilvánvalóvá vált rómaiak hadirendjének gyengesége. A karthágói hajók könnyebb építésűek és fordulékonyabbak voltak, a legénységük pedig tapasztaltabb és összeszokottabb volt. A rómaiaknak hiányzott a corvus, a csapóhíd. Másrészt a karthágóiak valószínűleg túlerőben voltak. A karthágóiak további előnye volt, hogy ha egy-egy hajó sérült a közelharcban, akkor megfordíthatta az evezőket és visszavonulhatott; ha a római hajó követte, akkor mindkét oldalát sebezhetővé tette. A rómaiaknak, akik mögöttük szorosan ott volt a part, nem volt ilyen előnyük, és a kölcsönös védelem érdekében igyekeztek szoros alakzatban maradni. A csata keményen küzdött, és egész nap tartott. A római tengerészgyalogosként szolgáló légiósok minősége és szoros alakzatuk megnehezítette a partraszállást. A karthágóiak azonban ügyesen manővereztek a rómaiakkal szemben, és egyre nagyobb előnyre tettek szert a védtelenül álló hajók ellen, amelyeket megrohamozhattak, és folyamatosan egyre nagyobb előnyre tettek szert. Végül a római fegyelem megtört; több hajót szándékosan zátonyra futottak, hogy a legénységük elmenekülhessen. A római parancsnok vezetésével 30 római hajó sikeresen kitört, ezek voltak az egyetlenek, akik túlélték a csatát. Az eredmény teljes római vereség lett: 93 hajójukat elfogták, ismeretlen számú elsüllyedt, és 20 000 ember meghalt vagy fogságba esett, ez volt Karthágó legnagyobb tengeri győzelme a háborúban.
 
Az Aegates (Egad-i) -csata (i. e. 241), fontos tengeri csata, amelyet az első pun háború idején vívtak. Az Aegates-szigetek között zajlott, Szicília szigetének nyugati partjainál. Ez volt a 23 évig tartó első pun háború utolsó és döntő csatája. A római hadsereg már évek óta blokád alá vette a karthágóiakat utolsó erősségeikben, Szicília nyugati partvidékén. A rómaiak, akik már majdnem csődbe mentek, kölcsönt vettek fel, hogy hadiflottát építsenek, amellyel Szicíliát tengeri blokád alá vehetik. A karthágóiak egy nagyobb flottát állítottak össze, amelyet arra akartak használni, hogy utánpótlást vigyenek Szicíliába. A római flotta feltartóztatta, és egy kemény csatában a jobban kiképzett rómaiak legyőzték a kisebb létszámú és karthágói szállító, és így nem hadiflottát, amelyet tovább hátráltatott, hogy tele volt ellátmánnyal, és még nem hajózták be a tengerészgyalogosokat. Következményeként Karthágó békét kért, és beleegyezett a egy szerződésbe, amelyben Karthágó átadta Szicíliát Rómának, és jelentős jóvátételt fizetett. Ezentúl Róma volt a vezető katonai hatalom a Földközi-tenger nyugati részén, és egyre inkább a keleti földközi-tengeri térségben is.
 

First Punic War 264 BC

Első pun háború idején (https://hu.wikipedia.org/wiki/Els%C5%91_pun_h%C3%A1bor%C3%BA)

 
A karthágóiak terve az volt, hogy titokban az Aegatész-szigetek legnyugatibbikának számító szigeténél, titokban összegyűjtik a 250 quinqueremesből és nagyszámú, de ismeretlen számú szállítóhajóból álló flottájukat. Ott vártak volna a követő szélre, és a számuk álatal biztosított meglepetésre támaszkodva tették volna meg a 45 km-es utat Lilybaeumig, mielőtt a rómaiak tudomást szereztek volna róla; és összevonhatták volna a flottájukat.  Kirakodtak volna, főként gabonát, továbbá a karthágói hadsereg nagy részét a fedélzetre vitték volna, hogy tengerészgyalogosként harcoljanak a quinqueremes hajóikon. Keresték volna a római flottát. Tekintettel a sok rendelkezésre álló szállítóhajóra, nem világos, hogy a karthágói hadihajók miért voltak megrakva rakománnyal is; és miért nem szállítottak már az afrikai haderejükből hozott tengerészgyalogosokat. A karthágói flotta i. e. 241 március elején érkezett meg Szicília partjaihoz. 
A karthágói flottát római felderítők észrevették, a római parancsnok pedig felhagyott a blokáddal, és 200 quinqueremesének fedélzetére vette az ostromló római hadsereg katonáiból származó tengerészgyalogosok teljes létszámát, majd a római flotta kihajózott és lehorgonyzott Aegusa szigeténél, 16 km-re Szicíliától. Másnap, március 10-én reggel a szél erősen nyugatról fújt, és az áramlás is ugyanabba az irányba tartott.[78] Hanno azonnal vitorlát bontott Lilybaeum felé. A parancsnok mérlegelte a támadás kockázatát a széllel szemben, az ellenkező eset azzal a kockázattal járt, hogy hagyja, hogy a karthágóiak elérik Szicíliát, hogy felmentsék Lilybaeumot, Drepanát és a kartágói sereget. A kedvezőtlen körülmények ellenére a parancsnok úgy döntött, hogy elfogja a karthágóiakat, és elrendelte, hogy flottája készüljön fel a csatára. A római hajók lerakták árbócaikatl, vitorláikat és más felesleges felszereléseiket, hogy a zord körülmények  hajózhatóbbak legyenek. 
A szemben álló flották Phorbantia (a mai Levanzo) szigetétől nyugatra találkoztak]. Levanzo szigetének közelében számos ólomhorgony töredékét találták meg.
A római flotta valószínűleg itt állt meg, és hajói ezután szándékosan levágták a horgonyaikat, hogy csökkentsék a súlyukat - egy-egy horgony 270 kg-ot nyomott.  A rómaiak egyetlen rajvonalat alkottak, és a széllel szemben, erős hullámzásban eveztek a karthágóiak felé. A karthágóiaknak nem sok választásuk volt, leengedték a vitorláikat és harcba szálltak.
A csatában a rómaiak sokkal mozgékonyabbak voltk, mivel hajóikon csak a legszükségesebbeket szállították, míg a karthágóiak a tartós utazáshoz szükséges felszereléssel és a szicíliai helyőrségek ellátásával voltak megrakodva. A karthágói legénységet is sietve toborozták, így tapasztalatlanok voltak, és hajóikról hiányoztak a tengerészgyalogosok, mert a szárazföldi seggel akarták pótolni. Ez volt a második alkalom, hogy római flotta a corvus alkalmazása nélkül harcolt a karthágóiakkal - az első alkalommal, a drepanai csatában csúfos vereséget szenvedtek -, de hamar fölénybe kerültek, és hajóik nagyobb manőverezőképességét kihasználva megrohanták a karthágói hajókat. A római hajók a karthágóiak egyik legjobb hajójának mintájára készültek, és a legénységük is jobb volt. 50 karthágói hajót süllyesztettek el a rómaiak, 70-et pedig 10 000 emberrel együtt foglyul ejtettek. A csata kemény volt, a rómaiaknak is 30 hajója elsüllyedt és további 50 megrongálódott. A karthágói flotta többi részét csak az mentette meg, hogy a szél irányának hirtelen megváltozása lehetővé tette számukra a menekülést; mivel a rómaiak a parton hagyták árbocaikat, vitorláikat és kötélzetüket, nem tudták üldözni őket. A karthágóiak maradéka visszatért Karthágóba, ahol sikertelen parancsnokukat megölték.
 
Egy pun belháború akkor tört ki, amikor a ki nem fizetett uticai (Utica Karthágó közelében egy hasonló méretű pun testvérváros volt) zsoldosok Karthágóra támadtak, és az Első Pun háborúban meggyengült Karthágó nagyon komoly veszteségeket szenvedett. Karthágó, megelőzve a katonai katasztrófát, tárgyalásokba kezdett, ahol sikerült megállapodnia az uticai zsoldosok kifizetéséről. Azonban Karthágónak elfogyott a pénze, ezért a lázadások folytatódtak, és a polgárháború végül karthágói győzelemmel ért véget, ezt követően a zsoldosok néhány vezérét kivégezték. (A Wikipédia nyomán.) Az első Pun háború után az addig szövetséges kisebb Utica és Karthágó viszonya megromlott, mivel Karthágó nem volt hajlandó kifizetni, a vele akkor még szövetséges Uticának a hadba  lépés fejében ígért pénzt. Utica túlélte Karthágó epusztításét, Utica végét az jelentette, hogy egy folyó feltöltötte a kikötőjét.

I.e. 226-ban a Balkán-félsziget körüli szigetek dalmát, illír, kelta, liburniai kalózai ellen kellett tengeri háborút indítania Rómának (3, 105.o.). Az Adriai-tenger kalózai 220 hajóból álló flottát tudtak kiállítani. Zsoldért és zsákmányért a makedon királyságnak is kalózkodtak, ez volt az egyik oka az Illír kalózháború-nak. A kalózok előnyben voltak a szigetek között, mert a hajóik, a liburnák kisebb méretű, gyors és fordulékony hajók voltak. Rómának 200 hajóval és 20000 főnyi legénységgel sikerült csak a kalózokat ártalmatlanná tenni. A kalózok a hadisarc mellett Korfu szigetével és balkáni kikötőkkel fizettek, de csak néhány évtizedre lett biztonságos a terület. Rómának ezzel a háborúval egy gyors és fordulékony hajótipus került a birtokába: a liburna. A liburnát eredetileg a dalmáciai Liburnia területén élő liburnuszok építették gyors és meglepetésszerű támadosokra. Mások is átvették kalózkodásra és a korvus hatástalan volt a liburnák ellen, azok gyorsassága miatt. Úgy sikerült legyőzni a kalózokat, hogy a kikötőiket foglalta el Róma. Róma átvette, lemásolta liburnákat , de két evezősorost építettek és evezés közben szerelhető, leengedhető vitorlával. OLyan népszerű lett a ez a liburni, hogy kiszorította a többi hajótípust az egész birodalomban.

A háború elhúzódott, mivel Róma azonnali észak-afrikai inváziója költséges kudarcnak bizonyult. Egy római expedíció i. e. 217-ben megtisztította az itáliai vizeket a karthágói portyázóktól, és a rómaiak végül legyőzték a karthágói flottát, de nagyrészt azért, mert gyorsabban tudták pótolni az elvesztett hajókat és embereket, ami egy igazi kimerítő háborúvá vált. Vegyes győzelmek-vereségek árán, elszenvedett vereségekkel és katasztrófákkal, mint például 280 hajó és 100 000 ember elvesztése egyetlen viharban a délkelet-szicíliai Camarina partjainál, de végül Róma győzedelmeskedett.

ie 241 Marsal wreck Stern and keel of the Punic ship

Egy, az első pun háború idején elsüllyedt 2x17 evezős 35 méteres liburna keel-je i.e. 235-ből. ( https://en.wikipedia.org/wiki/Marsala_Ship)

Liburna

Adriai eredetű liburna római változata, evezős-vitorlás. (4)

 

A második pun háború, vagy ahogy a rómaiak nevezték, Hannibál elleni háború a Földközi-tenger medencéjében vívott háború volt a Római Köztársaság és a Hannibal vezette karthágói seregek között, i. e. 218 és 201 között. A második pun háborúban kelt át Hannibal seregével az Alpokon. Itáliában véres csatákban sorra tönkreverte az ellene támadó római seregeket, míg végül Karthágó védelmére vissza kellett térnie Afrikába, ahol vereséget szenvedett. Róma a második pun háborúval egyidőben vívott egy háborút V. Philipposz makedón király ellen is.(https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1sodik_pun_h%C3%A1bor%C3%BA). második pun háború Hispánia területéért folyt, szárazföldi hadművelet volt.  A tehetséges karthágói hadvezér, Hannibál harci elefántokkal és nagy sereggel indult el Észak felől, hogy az Alpok hegyvonulatain átkelve elfoglalja Rómát. 16 éven át harcolt a római légiók ellen, több győzelmet is aratott, de a várost nem tudta elfoglalni. Végül egy római hadsereg átkelt Afrikába, és Karthágó ellen indított támadást. Hannibál seregét hazahívták, de Afrikában a rómaiak súlyos vereséget mértek a punokra. 

Hannibal route of invasion hu.svg

Hannibál útvonala (Wikipedia) 

A Második pun háború után Róma Keleten is terjeszkedett. Ürügyet a D-Anatóliai kilíkiai kalózok szolgáltattak, a Rodosz körüli vizeken voltak aktívak. Rodosz erős flottát épített a veszély elhárítására. A makedon király, V. Fülöp -aki a 2. Pun háborúban a punokat segítette Róma ellenében- felfogadta a kilíkiai kalózokat, Rodosz pedig i.e. 201-ben Rómához fordult segítségért. A háború i.e. 200 -197 között zajlott és V. Fülöp vereégével végződött, akinek le kellett mondania a görög területekről. Róma nem állt meg, hellén-görög területek ellen vonult. III. vagy Nagy Antiokhosz, i. e. 241 – Kr. e. 187., hellén király i.e. 194-ben meghódította Trákiát a Balkánon, ami római érdekeket sértett. Tetézte a bajt, hogy i. e. 195-ben még a Karthagóból menekülő Hannibalt is befogadta, aki Itália mihamarabbi megtámadására ösztökélte a királyt. Óriásira nővő hatalmától félve Róma és szövetségesei, Rodosz és Pergamon számára i. e. 192-ben telt be a pohár. A rómaiak a i. e. 191-es thermopülai diadalukkal hamarosan kiűzték a keleti erőket Európából, a rhodosziak pedig két összecsapásban megsemmisítették Antiokhosz flottáját (eurümedóni és müónesszoszi csata). A király békét kért, ám a kemény feltételek hallatán inkább a küzdelem folytatása mellett döntött. I. e. 190-ben a magnésziai csatában döntő vereséget mértek a számszerű fölényben levő seregre. Antiokhosz birodalma ezt a vereséget nem tudta kiheverni, és i. e. 188-ban rendkívül súlyos feltételeket volt kénytelen elfogadni: lemondott egész Anatóliáról, flottájának nagyját és összes harci elefántját kiszolgáltatta Rómának, hadisarc gyanánt pedig 15 000 talentumot kellett kifizetnie tizenkét esztendő leforgása alatt.

pentacontere romaine

Római egy sor evezős (a gögrögöknél pentacontere) gálya (eredete: https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/

quinquereme rome imper

Római két sor evezős gálya az i.e. 1. századból, a hajó oldalán hosszanti merevítésekkel, corvus-szal (eredete: https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/

quadrireme rome

Két árbocos (eredete: https://www.naval-encyclopedia.com/antique-ships/roman-ships/) római csatahajó

A harmadik pun háborút a Karthágónak a békés időszakban elért gazdasági megújulására féltékeny Róma indította. A háború kirobbanásához ürügyül szolgált,, hogy egy, a rómaiak által támogatott numídiai (Numidia Karthágó D-i szomszéd állama, gabona termesztése nevezetes a korban) király hódító törekvéseit a karthágóiak fegyveres erővel hárították el. Ezt Róma a i. e. 201-ben kötött béke megszegésének tüntette fel. A rómaiak i. e. 149-ben partra szálltak Észak-Afrikában, és ostrom alá vették Karthágót. Két évig tartó eredménytelen ostrom után i. e. 147-ben körülzárták a várost, mely az éhezés miatt végül i. e. 146-ban arra kényszerült, hogy megadja magát. A várost a rómaiak lerombolták, a túlélőket eladták rabszolgának, Karthágó birtokainak egy részét Africa néven provinciává szervezték, másik részét Numidia kapta meg.

Pompeius és a kalózok az ókori Földközi-tengeren: Rodosz hanyatlásával, amely évszázadokon át felügyelte a Földközi- és a Fekete-tenger térségét, hogy megvédje jövedelmező kereskedelmi útvonalait, az i. e. 1. században ismét elharapózott a kalózkodás. A több mint 1000 kalózhajó, amelyek gyakran hajóútvonalak mentén szerveződtek flottákkal és admirálisokkal, immár a tengeri kereskedelem ostorává váltak. Magabiztosságuk is nőtt, háromárbocosokat szereztek, és még magát Itáliát is megtámadták, megtámadták Ostiát, és megzavarták a rendkívül fontos gabonaszállítást. I. e. 67-ben Róma ismét flottát gyűjtött össze, és Nagy Pompeius azt a feladatot kapta, hogy három év alatt szabadítsa meg a tengereket a kalózoktól. A rendelkezésére álló 500 hajóval, 120 000 emberrel és 5000 lovassal Pompeius 13 részre osztotta haderejét, és maga is egy hajóraj élén először Szicíliát, majd Észak-Afrikát, Szardíniát és Spanyolországot tisztította meg. Végül a kis-ázsiai Kilikia felé hajózott, ahol a kalózok bázisa volt, és ahol Pompeius szándékosan hagyta őket összegyűlni egy utolsó döntő ütközetre. A tengeren és a szárazföldön támadva, és a koracsiumi csatában győztesen, Pompeius a kalózok megadásáról tárgyalt, azzal az kedvezménnyel, hogy szabad földet kaptak azok, akik békésen feladták magukat. A Földközi-tenger teljes római ellenőrzését fenyegető utolsó veszély is megszűnt. A háború 1600 hajóba került Rómának, de a díj megérte: a Földközi-tenger feletti egyed uralom. Ez a tengeri ellenőrzés hasznosnak bizonyult Róma háborúiban Nagy Sándor utódbirodalmaival a makedón háborúkban.

Julius Caesar Tengeri csatája a ventekkel Morbihani csata (i.e. 56.-ban,  https://weaponsandwarfare.com/2015/08/27/caesars-naval-campaign-against-the-veneti/
Mivel a 220 hajóból álló venetiai ellenséges flotta megsemmisítése volt az egyetlen tartós megoldás a probléma megoldására, Caesar utasította a katonáit, hogy építsenek hajókat. Gályái azonban hátrányban voltak a jóval vastagabb palánkokból készült venetiai hajókkal szemben. A hajók a palánkok vastagsága miatt ellenálltak a döfőorros támadásoknak, míg nagyobb oldalmagasságuk miatt lövedékekkel árasztották el a római hajókat. A lövedékek még a Caesar által a hajókra fából épített bástyákat is elérték. A venetiaiak olyan ügyesen manővereztek a vitorlásaikkal, hogy az átszállás, a csapóhíd használata is lehetetlen volt. Ezek a tényezők, valamint a partok és a több mint 7 méteres árapályok alapos ismeretének hiánya miatt a rómaiak hátrányban voltak.  A rómaiak kitartása és találékonysága segített, Caesar legátusa (Decimus Junius Brutus Albinus) kapta meg a római flotta parancsnokságát és egy döntő ütközetben sikerült megsemmisítenie a gall flottát a Quiberon-öbölben, miközben Caesar a partról figyelte az ütközetet.
 
 
Map of GalliaGaul

Bretagneban is volt egy velencei (Veneti) vevű törzs Caesar idején, akikel a tengeren meg is ütközött (https://weaponsandwarfare.com/2015/08/27/caesars-naval-campaign-against-the-veneti/)
 
A rómaiak hosszú csáklyákat használtak, amivel a mellettük elhaladó hajók köteleit (melyek a fedélzet szélén voltak rögzítve) elvágták, aminek hatására a hatalmas bőrből készült nagyvitorlák a fedélzetre zuhantak, ami kezelhetetlenné tette a hajót, akár vitorlázni, akár evezni akartak. A rómaiaknak végül sikerült a fedélzetre átmászniuk, és az egész venetiai flotta a kezükbe került. A venetiaiak  30-40 méter hosszú és 10-12 méter széles, evezők nélküli, négyszögletes vitorlájú hajóik voltak. Nagyon magas oldaluk volt, így a legénység védve volt a római lövedékekkel szemben. A Lorient-nál lezajlott tengeri csata során Caesar flottája 220 velencei hajó ellen harcolt, a rómaiaknak azzal sikerült behozniuk kezdeti hátrányukat, hogy hosszú rudakra szerelt éles kampókkal (dorydrepania) elvágták ellenfelük köteleit; addig ismeretlen vagy nem leírt harci módszerrel, mert a bőrvitorlák leestek, így a velenceiek mozgásképtelenné váltak.

Polgárháború a tengeren: Julius Caesar (https://bencsik.rs3.hu/component/content/category/182-hajok-toertenete-julius-caesar-a-tengeren.html?layout=blog&Itemid=101) Pompeius flottájának maradványait és a liburnákat, melyek a római haditengerészet gerincévé váltak, használta a Britannia megszállására indított hadjáratokban. A nagyobb, második hadjáratban i. e. 54-ben 800 hajóból álló flotta vett részt. Marcus Agrippa parancsnoklása alatt 370 hajót küldött Szicília flottájának megtámadására. A jól képzett tengerészek hiánya ismét újításokra kényszerítette a parancsnokokat, és Agrippa a manőverezőképesség helyett a nyers erőt választotta, és katapulttal kilőtt vonóhorgot alkalmazott hajóin. Ez az eszköz lehetővé tette, hogy a hajókat szoros közelségbe csörlőzzék, hogy megkönnyítsék a tengerészgyalogosok számára a partraszállást. A fegyver i. e. 36-ban a 600 hajóval vívott naulochosi csatában (Szicília) pusztítóan hatásosnak bizonyult. 

  
Actiumi csata: i. e. 31-ben Görögország nyugati partjainál, Actium közelében zajlott le a történelem egyik legjelentősebb tengeri csatája. Octavianus, aki még mindig a Római Birodalom irányításáért küzdött, most Marcus Antoniusszal és szövetségesével, az egyiptomi királynővel, Kleopátrával került szembe. Mindkét fél flottát gyűjtött össze, és felkészült a másik megtámadására. Marcus Antonius 500 hadihajóból és 300 kereskedelmi hajóból álló flottát vezetett Octavianus hasonló méretű haderejével szemben, bár Antoniusnak nagyobb és kevésbé manőverezhető hellenisztikus típusú hajói voltak. Agrippa, aki még mindig parancsnok volt, a hajózási szezon elején indította meg a támadást, és így váratlanul érte Antoniust. Antonius erőinek északi előőrsei voltak a célpontok, ami elterelést jelentett, amíg Octavianus partra szállt a seregével. Antonius mindenesetre nem volt hajlandó kivonulni az Ambriciai-öbölben lévő megerősített kikötőjéből. Agrippa egyetlen lehetősége a blokád volt. Lehet, hogy Antonius az idővel játszott, és arra várt, hogy légiói Görögország minden részéből összegyűljenek. Octavianus azonban nem hagyta magát belerángatni egy szárazföldi csatába, és a flottáját egy 8 km-re északra fekvő védelmi móló mögött srakoztatta fel. Mivel a betegségek tönkretették csapatait, és Agrippa egyre inkább veszélyeztette az utánpótlási vonalait, Antoniusnak nem maradt más választása, mint hogy szeptember 2-án megpróbáljon kitörni. Nem segített rajta az sem, hogy egy disszidens átadta Octavianus terveit, és több tábornok is átállt, így Antonius csak 230 hajót tudott összeszedni Agrippa 400 hajójával szemben.
Agrippa stratégiája az volt, hogy a tengeren támad és elcsalja Antoniust a partoktól. Ez azonban kitette volna Antoniust Agrippa hajóinak nagyobb manőverezőképességének, ezért Antonius megpróbálta a parthoz simulni és elkerülni a bekerítést. Amikor dél körül feltámadt a szél, Antonius meglátta az esélyt a menekülésre, mivel az ő flottája nem hagyta a parton a vitorlákat, míg Agrippa flottája a parton tárolta a vitorláit, ami az ókori tengeri hadviselésben bevett gyakorlat volt. A két flotta találkozott és összecsapott, és a zűrzavarban Kleopátra 60 hajóból álló hajóhada elmenekült a csatából. Antonius gyorsan követte a példáját; elhagyva zászlóshajóját egy másik hajóért. Követte szeretőjét, és hagyta, hogy flottáját Agrippa és Octavianus egyesített erői szétzúzzák. Nem sokkal később Antonius szárazföldi hadserege, immár vezető nélkül, tárgyalásos békével megadta magát Octavianusnak. A győztesek Kleopátrát és Antonius gyávaságát tették felelőssé a vereségért. Azonban az a tény, hogy Antonius vitorlával szállt szembe Agrippával, arra enged következtetni, hogy kezdettől fogva a menekülést tervezte.
 
RBIROD
 
 
Róma a Földközi-tenger ura: Az actiumi csatát követően az új római császár, Octavianus, aki Augustusnak nevezte magát, két 50 hajóból álló flottát hozott létre - a Ravennában állomásozó classis Ravennatiumot és a Nápoly melletti Misenumban (Misenum) állomásozó classis Misenatiumot, amelyek a i. u. 4. századig működtek. Később Alexandriában, Antiochiában, Rodoszon, Szicíliában, Líbiában, Pontusban és Britanniában is állomásozott flotta, valamint egy a Rajnán és két másik a Dunán. Ezek a flották lehetővé tették Róma számára, hogy gyorsan reagáljon a Római Birodalom területén felmerülő katonai szükségletekre, és hogy a hadsereget ellássa a különböző hadjáratok során. Valójában azonban Róma flottáinak nem volt igazi tengeri konkurenciája. Ezt bizonyítja, hogy a következő évszázadokban Róma csak egyetlen nagyobb tengeri csatában vett részt i. sz. 324-ben I. Constantinus császár és riválisa, Licinius között. Az ókori Földközi-tengeren  az Actium-i csatával a nagyszabású tengeri csaták véget értek.
 
 

IRODALOMJEGYZÉK

(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai világ atlasza, Helikon, Budapest, 1998.

(2) Kákosy, László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.

(3) Marjai, Imre - Pataky, Dénes: A hajó története. Corvina, 1973.

ill. Marjai, Imre: Nagy hajóskönyv. Móra Ferenc Könyvkiadó, (1981). ISBN 963 11 5573 0

(4) WIKIPÉDIA, a képek eredetét nem midig sikerül utólag kideríteni, a hálós kutatás, adatbányászat sajátsága, hogy egy nagy, összegyűjtött, összeolvasott agyag mennyiségileg kis része egy dolgozat és utólag nem sikerül kideríteni a képek, térképek eredetét, mert képnévként csak egy szűk karakterkészlet menthető, amúgy érthetően.

(5) GULAS, Stefan és LESCINSKY, Dusan: A vitorlás hajók története, Madách Kiadó.1984.