Az erdőtüzek és a felhőfényesítés
(2026 július)
A hőhullámok fokozzák az erdőtüzek kockázatát a száraz időszakok alatt. Tavaly (2025) több mint egymillió hektár égett le az Európai Unióban, és 19 alkalommal riasztották az uniós polgári védelmi mechanizmust. Idén az erdőtűzszezon korábban kezdődött, ezért már április végén és május elején szükség volt a mechanizmus mozgósítására.
Jelenleg tíz tagállamban összesen 22 tűzoltó repülőgép, öt helikopter és 22 földi tűzoltóegység áll készenlétben, továbbá 800 tűzoltót telepítettek előre Ciprusra, Görögországba, Olaszországba, Spanyolországba és Portugáliába. Az elmúlt napokban Portugália és Franciaország uniós segítséget kért a súlyos erdőtüzek miatt, ezért a bizottság három tűzoltórepülőgépet irányított Portugáliába, hatot pedig Franciaországba, és Olaszországban is hőhullám van, már szaporodnak a tüzek.
2028 július 8. (https://firms.modaps.eosdis.nasa.gov/map/#d:24hrs;@12.5,46.6,3.7z)
Az erdőtüzek legfontosabb időjárással kapcsolatos okai a száraz időszakok és a hőhullámok hossza, és a villámok száma. A magas hőmérséklet felgyorsítja a párolgást, csökkenti a relatív páratartalmat, és a száraz növényzet könnyebben meggyullad. A 30% alatti páratartalom már tüzekhez vezethet.
De a statisztikák szerint világszerte a tüzek 80-90%-át emberi gondatlanság vagy szándékosság okozza, és nem a villámlás. Az illegális erdőirtások, a tarlóégetés, a gondatlan tűzrakás gyakori okok.
Az emberi tényezőket érdemes részletezni, legkönnyebben térbeli és időbeli közvetett mutatókkal (proxy változókkal) modellezhetőek, mert az emberi gondatlanság közvetlenül nem mérhető szenzorokkal, a statisztikai adatok és az infrastruktúra közelsége alapján lehet számszerűsíteni.
1. Térbeli tényezők (Infrastruktúra közelsége): az emberi mulasztásból eredő tüzek szinte mindig a civilizáció közelében törnek ki.
Utak és vasutak távolsága: a tüzek jelentős része eldobott cigarettacsikkek vagy járművek szikrái miatt indul az utak mentén.
Településhatárok távolsága: a lakott területek szélén végzett kerti égetések gyakran átterjednek az erdőre.
Turistaösvények és kempingek: a kijelölt tűzrakó helyek és a frekventált túraútvonalak magasabb kockázatú zónák.
2. Időbeli tényezők (Humán aktivitási naptár): az emberi jelenlét intenzitása az időponttól függően ciklikusan változik.
Hétvégék és munkaszüneti napok: hétvégén nagyságrendekkel többen kirándulnak és grilleznek az erdőkben.
Mezőgazdasági szezonok: kora tavasszal (tarlóégetés) és ősszel a földművelési munkák miatt megugrik a tűzesetek száma.
3. Humán Kockázati Indexet (HKI): kérdés, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy egy ember tüzet gyújt valahol, valamikor?
A szél a tűz terjedésének és oxigénellátásának legfőbb hajtóereje, szél nélkül a tűz lokalizálható, de erős szélben megállíthatatlan. A legintenzívebb erdőtüzek saját viharokat, felhőket hoznak létre, amelyek óriáskéményként működnek, és a füstöt felrepítik a sztratoszférába (10–15 km magasra), ahol a részecskék hónapokig megmaradnak, és globális lehűtést idézhetnek elő úgy, mint egy nagyobb vulkánkitörés. Sajnos a hűtőhatás rövid időtávú, a melegítő szén-dioxid kibocsájtás pedig hosszú hatású.
A természeti és erdőtüzeknek van szezonalitása, de télen, még hóval fedett helyeken is előfordulnak.
A szezonalitásra, periodicitásra jellemző a tavaszi anomália, március–áprilisban, mert sok a száraz nap a tavaszi mezőgazdasági égetések idején, amikor száraz az aljnövényzet. Nyáron, július, augusztus, szeptemberben van sok olyan erdőtűz, amit a tartós aszály okoz. A lakás- és a városi tüzek is tudnak bozót- és erdőtüzeket okozni, különösen a száraz időszakokban.
Detektálás: a füst észlelése sokkal korábbi és könnyebb detektálást tesz lehetővé, mint maguknak a lángoknak vagy a hőanomáliáknak a keresése, mert a füst gyorsan felszáll a lombok fölé, kitágul, így sokkal nagyobb vizuális felületet ad, amit az AI könnyebben észrevesz. A földi AI kamerák (tornyok és megfigyelőpontok) a legérzékenyebbek a füstre, mert oldalról, a horizontot pásztázva figyelnek. Egy 0,5–1 méter magas, vékony füstcsóva (például egy eldobott cigarettacsikk vagy egy kisebb, parázsló tábortűz füstje) már elég a riasztáshoz. Egy jó minőségű optikai kamera 10–15 kilométeres távolságból képes felismerni az apró füstöt. Ahhoz, hogy az AI jelezzen, a füstnek a kamera képén néhány tucat pixelnyi területet kell lefednie. A drónok és pilóta nélküli repülők a sűrű erdők felett járőrözve felülről vagy átlósan látják a tájat. Körülbelül 1–2 négyzetméteres kiterjedésű füstfoltot felismernek a lombkorona felett. Mivel a drónok alacsonyan (100–300 méteren) repülnek, az AI-nak nagyon részletes kép áll rendelkezésére. Az újabb, figyelem-mechanizmussal (Attention Mechanism) ellátott hálózatok képesek kiszűrni a fehér füstöt a fák zöld hátteréből még akkor is, ha az elmosódott vagy ritka. A műholdaknál a füst hatalmas előnyt jelent a lángokkal szemben: a lombkorona elrejtheti a tüzet, de a füstöt nem. A nagy felbontású műholdak (pl. Sentinel-2) egy nagyjából 20×20 méteres füstfelhőt már biztonsággal azonosítanak. Bár a műhold pixelmérete 10 méteres, a felszálló és szétterülő füst gyorsan lefed több egymás melletti pixelt, amit a mintázatfelismerő algoritmusok azonnal kiszúrnak. Bár a füst nagyobb és látványosabb, az AI-nak nehezebb dolga van a tanítás során az áttetszőség és forma miatt. A füstnek nincs fix alakja, változik a sűrűsége, a szél el fújhatja, és átlátszó lehet, ami zavarja a klasszikus objektumdetektáló hálózatokat. A fejlesztési munka jelenleg azon van, hogy az AI ne keverje össze a korai füstöt a köddel, a felhőkkel, a porral vagy a mezőgazdasági gépek által felvert porfelhővel.
A felhőfényesítés
Egy új, még kutatott védekezési lehetőség: egy adott térség fölé juttatott aeroszolok, melyek fehérré, fényesebbé tehetik a felhőket, növelhetik a terület fényvisszaverő képességét, amivel hűtő hatást lehet elérni a területen, és ami gyengítheti a szélsőséges időjárás hatásait. A koncepció alapjául a 2019–2020-as ausztráliai bozóttüzek idején megfigyelt jelenség szolgált. A tüzek során, füst formájában hatalmas mennyiségű aeroszol részecske került a légkörbe, amelyek a Csendes-óceán délkeleti szubtrópusi területei fölé sodródva világosabbá tették a felhőket. Az eredményeket a Science Advances folyóiratban tették közzé (https://www.sciencenews.org/article/geoengineering-el-nino-extremes
https://acp.copernicus.org/articles/23/15305/2023/ és Haywood, JM, Jones, A., Jones, AC, Halloran, P. és Rasch, PJ: Klímabeavatkozás tengeri felhőkifényesítéssel (MCB) összehasonlítva a sztratoszférikus aeroszolbefecskendezéssel (SAI) az UKESM1 klímamodellben, Atmos. Chem. Phys., 23, 15305–15324, https://doi.org/10.5194/acp-23-15305-2023, 2023.)
Azt vizsgálták, hogy szándékos beavatkozással előidézhető-e hűtőhatás, albedónövelés. A felhőfényesítésnek (cloud brightening) nevezett geomérnöki technológia során finom eloszlású részecskéket, például tengeri sót juttatnak a légkörbe, amiért a felhők fehérebbé válnak, jobban visszaverik a fényt, így a napsugárzás jelentősebb része jut vissza a világűrbe, nő az albedó.
A szimulációk során a kutatók két intenzív El Niño-időszakot, az 1997–1998-as, valamint a 2015–2016-os eseményeket modelleztek. Először azonosították a délkelet-csendes-óceáni térség azon részeit, ahol a bozóttüzekből származó aeroszolok a legsűrűbbek voltak, majd ezekre a területekre szimulálták a részecskebefecskendezést, köbcentiméterenként körülbelül 500 részecskés koncentrációval.
Bár a szimulált beavatkozások gyengítették az El Niño hatását, a sikeresség jelentősen függött az időzítéstől. A 2015–2016-os esemény modellezésekor a júniustól a következő év februárjáig tartó folyamatos permetezés bizonyult a leghatékonyabbnak, és decemberben, azaz az utolsó pillanatban elkezdett beavatkozás hozta a legcsekélyebb eredményt, mert decemberre a felmelegedési folyamatok már visszafordíthatatlanul beindultak. A gyakorlati megvalósítástól messze vagyunk, mert jelentős technológiai és társadalmi akadályokat kell leküzdeni. Kérdéses, hogy ki jogosult dönteni az esetlegesen negatív regionális éghajlati következményekkel is járó beavatkozásokról. Feltehetően a kényszerhelyzet fog dönteni.
A Copernicus Katasztrófavédelmi Szolgáltatás jelentése szerint az év kezdete óta már több mint 155 ezer hektárnyi terület
vált a lángok martalékává
A sóporral lehet esőt is csinálni a szárazföld felett is, "meleg felhők" esetén: ezt a tudományos eljárást higroszkópos felhőbeoltásnak (cloud seeding) nevezik. A folyamat során nem a semmiből hoznak létre felhőket, hanem a már meglévő, meleg alapú felhők csapadékképződését gyorsítják fel mikroszkopikus méretű sókeverékekkel. A konyhasó (nátrium-klorid) és más sók rendkívül higroszkóposak, vagyis erősen vonzzák a levegőben lévő vízpárát, kondenzációs magvakat képeznek. A repülőgépekről vagy fáklyákból felhőbe juttatott finom sópor mágnesként gyűjti össze a láthatatlan páracseppeket. A só szemcséin felhalmozódó vízcseppek gyorsan növekednek. Amikor a cseppek elég nehézzé válnak ahhoz, hogy a feláramló levegő már ne tartsa meg őket, eső formájában hullanak a talajra.
A tartós vízhiány és a tengerből visszaáramló sós víz veszélyezteti a Pó-delta mezőgazdaságát, kikényszerítik a mesterséges eső alkalmazását, mert az ideiglenes megoldások költségei emelkednek, hosszú távú beruházásokra lenne szükség. A Pó-delta küzdelme a sós víz betörésével nem új keletű, de a helyzet az elmúlt évtizedekben sokat romlott. Míg az 1950–60-as években a sós víz behatolása 3–5 kilométer volt a parttól, napjainkra már eléri a 30 kilométert is. A háttérben az éghajlatváltozás, a folyó vízhozamának csökkenése, valamint a vízkivétel megnövekedése áll, amit tovább súlyosbít a nagy tavak és víztározók vízének turisztikai, illetve energetikai célú felhasználása.
A jelenlegi állapot már az ivóvízellátást, a környezetet és az ipart is erősen érinti. Emiatt az öntözéshez használt víz 60%-át meg kellett vonni a termelőktől. A mezőgazdasági öntözés fenntartásához már csak intézkedésekkel lehetett biztosítani a vizet, például vészhelyzeti szivattyúkkal és rotációs vízszolgáltatással. A költség kb. 300 millió forintot tett ki idén: három sós víz elleni védőgát működtetése az Adige-en, a Po di Gnoccán és a Po di Tollén 250 ezer euró, a vészhelyzeti szivattyúk folyamatos működtetése 300 ezer euró, míg a csatornák tisztítása és az eszközök áthelyezése további 120 ezer eurót vitt el, 100 ezer euróból újjá kellett építeni a Goro-öntözőrendszert az Ariano-szigeten a tavaszi rongálások és kábellopások után. De az ideiglenes intézkedések nem oldják meg a helyzetet, és tartós, nagyobb beruházásokra lesz szükség. Három, már előkészített projekt a Porto Tolle-i öntözőrendszer korszerűsítésére, ezek összértéke 18,45 millió euró. Egy stratégiai jelentőségű, 90 millió eurós sós víz elleni gát a Po di Pila torkolatánál, egy 10 millió eurós, kisebb vízi hálózatátalakítás, valamint egy újabb, az Adige torkolatához tervezett 42 millió eurós só elleni védőmű is, amelynek projektje jelenleg még regionális jóváhagyásra vár. A Pó vízhozama immár 300 köbméter alatt van, a sós víz pedig 20 kilométernyire mélységben érvényesül a folyón. A kockázat valós: a vízkivételek teljes felfüggesztése óriási károkat okozna a mezőgazdasági termelésben. A Pó-delta már rendszerszintű válsággal küzd. A tűzoltó beavatkozások pedig kevésnek bizonyulnak olyankor, amikor a probléma állandósul. Hazánkban is elkerülhetetlenné vált egy újkori folyószabályozás, melynek eredménye a vízszint megemelése lenne a medermélyülés ellen, csak azt a vizet tudjuk megtartani, ami az országban van.
A felhőfényesítés egy mesterséges éghajlatmódosító (geomérnöki) eljárás, amelynek célja a globális felmelegedés lassítása az alacsony szintű tengeri felhők fényvisszaverő képességének növelésével. A technológia a napsugárzás-kezelés (Solar Radiation Management - SRM) csoportjába tartozik, és lényegében több napfényt tükröz vissza az űrbe, mielőtt az felmelegítené az óceánokat. Speciális hajókról rendkívül finom, szubmikron méretű tengerisó-permetet fújnak a levegőbe az óceánok felett. A felszálló sókristályok felhőkondenzációs magvakként működnek, vagyis vonzzák a levegőben lévő nedvességet. A meglévő vízgőz így sokkal több, de kisebb méretű vízcseppé alakul (ahelyett, hogy kevés, de nagy csepp formájában lenne jelen). A sok apró vízcsepp felülete sokkal fehérebbnek és fényesebbnek tűnik, ezáltal megnő a felhő albedója (fényvisszaverő képessége), és visszatükrözi a napsugarakat. A hajók kéményeiből származó korom és kén-dioxid évtizedek óta önkéntelenül is fényesítette a felettük lévő felhőket (ship tracks-nek, vagyis hajónyomvonalaknak). Amikor a nemzetközi szabályozások miatt a hajók átálltak az alacsonyabb kéntartalmú üzemanyagokra, a felhők reflexiója csökkent, ami paradox módon hozzájárult az óceánok gyorsabb melegedéséhez.
Kísérletek és alkalmazások, lassan már globális szinten is alkalmazzák, a tesztek már zajlanak: a Nagy-korallzátonynál Ausztráliában folyamatosan tesztelik a módszert, hogy lokálisan hűtsék a tengervizet, megvédve a korallokat a halálos fehéredéstől. San Franciscoban is végeztek már zárt körű, part menti permetezési teszteket a technológia hatékonyságának mérésére. Vannak viták, mert megváltoztathatja a globális esőzési mintákat, lokális alkalmazása felboríthatja a monszunokat vagy szárazságot okozhat más kontinenseken. Csak tüneti kezelés, nem csökkenti a szén-dioxid szintjét a légkörben, és nem oldja meg az óceánok savasodását. Egyes klímamodellek szerint bizonyos régiók fényesítése más területeken felerősítheti a nyári hőhullámokat. Sztratoszférikus aeroszol-befecskendezéssel is kísérleteznek.
A felhőfényesítés ma az egyetlen ismert módszer, amely valamilyen védelmet nyújthat a hőhullámok és az aszály, az erdőtüzek ellen: rákényszerülünk a használatára, bár lehetnek váratlan mellékhatásai. Fel kell ismerni, hogy kényszerhelyzetben vagyunk. Ha összehasonlítjuk a hőhullámok, a szárazság okozta károkat a felhőfényesítés kockázataival, akkor a tengerek feletti felhőfényesítés nem kívánt következményei elhanyagolható súlyúak.
A tengerek feletti felhőfényesítés (Marine Cloud Brightening) során tengerpermetet juttatnak az alacsony szintű rétegfelhőkbe, amiért a felhőkben kis méretű, de sűrűbb vízcseppek jöjjenek létre, amelyek így fehérebbé válnak, és több napfényt vernek vissza a világűrbe, ezzel hűtve a bolygót. A technológia gyors és viszonylag olcsó megoldást kínál a ma már trend szerű globális felmelegedés ellen, de a túlzott alkalmazása nem kívánt következménnyel és kockázattal is járhat. A felhőfényesítés lokálisan hűti le a tengerfelszínt, ami megváltoztatja a légnyomást és a szélrendszereket. Kiszámíthatatlan lehet a csapadékeloszlás megváltozása, van ahol csökkenhet az eső mennyisége, míg máshol árvizek alakulhatnak ki. (A felmelegedéssel Celsius fokonként 7%-kal nő a légkör energiája, ha sikerülne hűteni a légkört, a szélsőségek csökkennének!) A szimulációk szerint az eljárás befolyásolhatja a dél-ázsiai (például indiai) monszunok időzítését és intenzitását, ami több milliárd ember élelmiszer-ellátását veszélyeztetheti/segítheti. Ami valóban kiszámíthatatlan lesz, az a klímemenekültek áradata, ami a mai társadalom összeomlásához vezethet.