https://hu.wikipedia.org/wiki/Terma_(f%C3%BCrd%C5%91 irodalmakat). A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az
ismeretterjesztés.
Az ókori rómaiak fürdőkultúra gyökereit meg lehet találni az ókori görögöknél, a folytatását római tradicíóként a Római Birodalom területén egy ideig, (https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Roman_public_baths), továbbá a tisztasági célú fürdés újjáéledését a török fürdőkben* (https://en.wikipedia.org/wiki/Hammam).
Római fürdő keresztmetszeti képe, a mozaikszerű oszlopsorok a kőpadozatokat tartották, és a padozat alá a melegített levegős fűtést építettek (http://archiv.magyarmuzeumok.hu/latogato/2857_igy_wellnesseztek_az_okorban)
A nagy fürdőkben márvánnyal és mozaikokkal borították a padlót, de voltak szerényebbek is. A stukkókkal bevont falakon fákat, madarakat és volt ahol pásztorokat ábrázoló freskók voltak. A belső kupolákat égszínkék festék, aranycsillagok és égi képek díszítették (https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_Roman_bathing). Szobrok és szökőkutak díszítették a külső és belső tereket.
Római fürdő belülről, fantáziakép (https://www.termalfurdo.hu/furdotortenet/miert-jartak-a-romaiak-furdobe--a-wellness-es-furdokultura-erdekes-emlekei-az-aquincumban-4941)
A legtöbb fürdőben volt egy apodyteriumlat - egy helyiség közvetlenül a bejáratnál-, ahol a fürdőző a ruháit tárolta. Gyakran ez volt az első helyiség, ahová a fürdőbe látogató belépett. Ezután a fürdőző a tepidáriumbalat (száraz gőz, meleg helyiség), majd a caldáriumbalat (még melegebb helyiség) ment, a nedves gőzfürdőbe, végül pedig a frigidáriumbalat (hideg helyiség), itt volt a hideg vízű medence. A meleg helységeket az üreges padló alatti tűzhely fűtötte, hidegvizes medencék is voltak, amelyeket a fürdőző hűsítésre használhatott. Az izzasztó- és/vagy merülőfürdőkben és a hűvösebb tepidáriumban folyt a társasági élet. Itt történt az olajos masszázs és a strigilnek nevezett fémeszköz használata (https://magazin.belfoldipihenes.hu/tepidarium-caldarium-frigidarium-ha-nem-birod-szaunat/), ami az izzadság vagy az olaj lekaparására szolgált. Egyes fürdőkben volt további száraz, pihenőhelyiség is (https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_Roman_bathing).
Turisták által ma is látogatható római fürdő medencéje Angliában, Bathban (https://torimaskepp.blog.hu/2021/06/23/ezt_csinaltak_a_romaiak_a_furdokben)
Római fürdő Angliában, Bath-ban (https://en.wikipedia.org/wiki/Roman_Baths_(Bath), https://visitbath.co.uk/)
Látogatható római fürdő Angliában, Bath-ban, a hideg vízes medence (https://en.wikipedia.org/wiki/Roman_Baths_(Bath), https://visitbath.co.uk/)
A fürdőzés napi tevékenysége volt a rómaiaknak, a legkülönbözőbb társadalmi osztályokban gyakorolták: társasági, közösségi elfoglaltság volt, a tisztálkodás, a testedzés, a masszázs az étkezés is része volt, de valószínűleg a beszélgetés, az kapcsolatok ápolása volt számukra a legfontosabb. Egy i. u. 354-ben készült római épületkatalógus 952 különböző méretű fürdőt dokumentált a városban. A nyilvános fürdők a "rómaiasság" jelképei voltak, a római életmód fő meghatározója. A fürdők (thermae) és a templomok voltak a Birodalom leggyakoribb és legfontosabb középületei (https://romaikor.hu/a_romaiak_mindennapi_elete/romai_furdokultura/furdok_a_birodalom_teruleterol_traianusig).
A római kori tisztálkodási szokásokból következett a rendszeres fürdőbe járás, a lakóházakban nem volt folyóvíz. Úgy hitték, hogy a test olajozásakor az olaj felszívja a test szennyeződéseit, és elősegíti az izzadást, ami a pórusok kitisztulásához vezet, az általános egészségi állapotot javítja. A fürdőző bőrét olajjal dörzsölték be, amelyet aztán kaparóval, strigil-lel, egy tompa fémpengével kaparták le az olajat. Voltak a fürdőzési szokásaikkal kapcsolatban aggályok is, mert a vizet nem cserélték elég gyakran a medencékben, és az olaj, a piszok vagy akár az ürülék maradványai fertőzéseket okoztak. Pl. Marcus Aurelius császár panaszkodott a fürdők tisztaságára.
Hiányosak az ismereteink a rómaiaknak a fürdőkben élt szexuális életéről. A feleségek, családanyák erköcsi megitélése szigorú volt. A férjeiktől, a férfiaktól ugyanakkor korántsem vártak el hasonlóan szigorú erkölcsöket a szexuális életet illetően. Míg a római nőktől feltétlen engedelmességet és egészséges, lehetőleg fiú gyermekek sorát várta el a társadalom, addig a férjek gond nélkül járhattak bordélyházakba és nyugodtan tarthattak szeretőt, ha a hölgy még nem volt házas. A szex és a fürdés szorosan kapcsolódott egymáshoz, a szexre (és a szexmunkára) vonatkozó számos utalás maradt ránk. A fürdőkben a szexuális célú ismerkedés természetes volt. Bár némelyik fürdőben a férfiak és nők elkülönűlten fürödtek, vagy eltérő időpontokban engedték be a két nem képviselőit, az azonos neműek rendszerint ruhátlanul fürdőztek egymás társaságában. A pompeji fürdőkben ránk maradtak erotikus falfestmények, amelyek csoportos és orális szexjeleneteket is ábrázoltak, arra utalnak, hogy az akkori emberek nem találták sértőnek az ilyen erotikus jeleneteket.
A római polgár szabadsága magában foglalta a saját testi épségének megőrzéséhez való jogot, senkit nem lehetett megütni, megkorbácsolni vagy szexuálisan bántalmazni. A rabszolgákat tulajdonként kezelték, és uraik szexuális célokra is használhatták őket. Az urak a rabszolgáik szexualitását ellenőrizték, mert a rabszolgáktól született gyermekek növelték vagyonukat. A rabszolgákat más római polgárok nem használhatták fel szexuális célokra, kivéve, ha uraik bérbe adták őket. "A büntetésből való rabszolgává válás egyik, gyakran és széles körben hivatkozott esetköre az a Claudius császár idejére datálható szenátusi határozat, amely a más rabszolgájával viszonyt folytató szabad nőt szabadsága elvesztésével sújtja, amennyiben a rabszolga urának tiltakozása ellenére sem hagy fel tevékenységével" (https://ias.jak.ppke.hu/20192sz/04_Erdody_IAS_2019_2.pdf).
Prostitúció az ókori Rómában: mindennapos volt az ókori római világban, és az egész Római Birodalom területén és minden korszakában legális is volt. Valószínűleg a rabszolgaság hozzájárult, a prostituáltak lehettek a rabszolgák is, a római köztársaság egyik hivatalánál kellett regisztráltatniuk magukat. A színészekkel, színésznőkkel, táncosokkal és gladiátorokkal együtt a "gyalázatosok" közé sorolták őket, a színésznőkről is feltételezték, hogy prostituáltak. Az infámák mások örömét szolgálták, "a nyilvánosságnak való kitettség miatt megfertőződhettek", ezért regisztrálták őket. (https://www.vita-romae.com/ancient-roman-sexuality.html) A Római Birodalom idején a fürdők, mint a pompeji fürdők is, vegyes fürdők lehettek. A férfiakkal együtt meztelenül fürdőző nők valószínűleg sokszor mulattató lányok, esetleg prostituáltak voltak. Hadrianus császár (i. u. 117-138) betiltotta a vegyes fürdőzést, de a tilalom nem maradt fenn sokáig.
NEVEZETES FÖRDŐÉPÜLETEK
A fürdőépületek az első épületek közé tartoztak, amelyeket a birodalom egy új területének meghódításakor építettek. Ilyenek a forum ( = köztér, piac, nyilvános hely a városokban vásár, gyülekezés, esetleg törvénykezés tere), a curia ( = gyűlések épülete, basilica, ami eredetileg római kereskedő- és bíráskodási csarnok, később három- vagy többhajós, bazilikális elrendezésű templom), amphiteatrum (= ellipszis alakú játékaréna, a színház (fékör alakú), fürdők, néha a hyppodrom = (ló- és fogatversenyek pályája), és a közművek (vízvezetékek, csatornák), a szentélyek, és a védművek,
A rómaiak a tartományokban is építettek fürdőket, kihasználva az Európában előforduló természetes meleg vizű forrásokat, és többek között a franciaországi Aix-en-Provence-ban és Vichyben, az angliai Bath-ban és Buxtonban, a németországi Aachenben és Wiesbadenben, az ausztriai Badenben és a magyarországi Aquincumban építettek fürdőket. A könyvtárak, előadótermek és kertek is a fürdők részévé váltak. (https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_Roman_bathing)
Traianus termáinak (https://hu.wikipedia.org/wiki/Traianus_term%C3%A1i) csak a romjai maradtak meg. Traianus is már a Domus Aurea alapfalaira építette rá a több mint négyszer akkora területet elfoglaló, pazarul berendezett fürdőjét, mely a tulajdonképpeni fürdőépületen kívül palaestrákkal (birkózó pályák), gymnasiummal, de könyvtárral és felolvasó termekkel, sőt színházzal is fel volt szerelve; itt volt sok más szobor között felállítva Laokoón híres szobra is (https://hu.wikipedia.org/wiki/Laoko%C3%B3n-csoport). Az fürdő hossza 340 méter, szélessége 330 méter volt, és i. sz. 109-ben épült, ez volt az első hatalmas terma, melyet később követtek Diocletianus és Caracalla termái.
Diocletianus termái (https://hu.wikipedia.org/wiki/Diocletianus_term%C3%A1i) az ókori Róma városának és egyben a Római Birodalomnak a legnagyobb közfürdője volt. Mintegy 13 hektár területen nyolc év alatt, 298 és 306 között épült Róma hét dombja közül a legkisebb északkeleti platóján. Nagyságra területileg körülbelül megfelelt Caracalla termáinak, de belső kiépítettsége, épületeinek mérete miatt kétszer annyi ember, mintegy 3000 fürdőző használhatta egyszerre. A fürdőkomplexum 597-ig maradt használatban, akkor a nyugati gótok Róma ostroma során lerombolták a vizvezetékeit és többé már nem is állították helyre. A középkorban építőanyag-forrásként, kőbányaként használták, majd a 16. század folyamán nagyarányú átalakításokat végeztek a területén.
Diocletianus fürdője (https://hu.wikipedia.org/wiki/Diocletianus_term%C3%A1i)
Diocletianus fürdőjének makettje (https://hu.wikipedia.org/wiki/Diocletianus_term%C3%A1i)
Diocletianus fürdőjének romjai (https://hu.wikipedia.org/wiki/Diocletianus_term%C3%A1i)
Laokoón-csoport szobra a római Vatikáni Múzeumban, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Laoko%C3%B3n-csoport)
A Római Birodalom második legnagyobb fürdője, Caracalla közfürdője (https://hu.wikipedia.org/wiki/Caracalla_term%C3%A1i) 212 és 216 között épült. Egyszerre másfélezer embert tudott fogadni. A 6. század közepéig használták. Caracalla 211-ben minden szabad, a birodalom határain belül élő embernek megadta a római polgárjogot, de nem nemes szándék vezette, hanem az adókból befolyó jövedelmeket növelte meg.
Caracalla termáinak falai eredetileg több emelet magasak voltak, a boltozatos mennyezetet pedig annyira elegánsnak tartották, hogy a kivitelezők a New York-i Pennsilvania Stationt, egy vasúti pályaudvart a mintájára díszítették. Ostia három legnagyobb közfürdője a császári nagylelkűség jelképei voltak.
A Caracalla-fürdőhöz egy frigidarium (hideg vizes), egy tepidarium (meleg vizes), egy caldarium (forró vizes fürdő), egy versenypálya méretű úszómedence, egy súlyemelésre, ökölvívásra, illetve birkózásra használt tornaterem, illetve egy görög és latin szövegeket tartalmazó könyvtárhelyiség is tartozott. A hatalmas létesítményt 50 kemence fűtötte. A kemencékben naponta átlagosan tíz tonna fát használtak fel, a föld alatti raktárakban összesen kétezer tonna fát tudtak tárolni.
A Caracalla császárról elnevezett fürdő számtalan mozaikot, freskót, több száz szobrot és az ókori Róma néhány kiváló műkincsét tartalmazta. A fürdő 537-ig-ig üzemelt, ekkor Róma ostroma idején a gót támadók elvágták a vízvezetéket. A hajdan csodálatos fürdő ma már csak egy üres rom, melynek pompás márvány borítását és egyéb díszeit elhordták a vizigótok és az egymást követő pápák.
Az ókori rómaiak gyönyörű völgyhidakat építettek a vízvezetékeik számára, a városokban számtalan kutat, szökőkutat és fürdőt láttak el vízzel. Az ókortól kezdve a szökőkútak tervezői a gravitációt használták, nem ismerték a szívattyúkat, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Arkhim%C3%A9d%C3%A9szi_csavar), az arkhimédészi csavart, ami egy vízemelő szerkezet volt. Magasan fekvő forrásokból, a hegyekből vezették a vizet zárt rendszerben a városokba, ciszternákba. Az ókori rómaiak nem építettek völgyhidakat az útjaik számára, de a folyókon átívelő hidakat építettek, https://sokszinuvidek.24.hu/mozaik/2020/12/26/tortenelmi-hidak/.
Ókori vízvezeték, Merida, Ibéria
A RÓMAI FÜRDŐK FŰTÉSE
A kéményt nem ismerték. A rendszert „hipokaustumlat” fűtésnek nevezték, a padló alatt csatornákban vezették a füstöt, és a padló szintjén, a falakban alakítottak ki füstjáratokat. A hypocaustumotlat (a padlóba épített meleglevegő-fűtés, fűtőkamra) C. Sergius Orata római lovag találta fel az i. e. 1. században. A helyiség kőpadlóját közfürdőnél 120 cm magas, téglákból vagy kőből készült oszlopok tartották. A téglaoszlopok lehettek négyszögletesek vagy gömbölyűek. Az oszlopokra helyezett kőpadlót lebegőpadló-nak nevezik. A lebegőpadló kőlapjaira vastag terrazzo, -ami márványdarabokból készül mozaikszerű kőpadló-, réteget hordtak fel, légmentesen zárt. A falakra üreges fali téglaburkolást helyeztek, az üregrendszer továbbította a szobák falain keresztül a belső légtérbe a meleget. A lebegőpadló egyenletesen melegített, de az építése bonyolult volt, ezért később már csak fűtőcsatornákat építettek, melyeket átkötő nyílásokkal a szomszédos szobákba is átvezettek. A csatornák elhelyezése annak megfelelően történt, hogy milyen irányban lehetett elhelyezni a huzatot biztosító felső szellőző-nyílásokat.
Vannak olyan épületek, ahol csak fűtőcsatornákat alkalmaztak. Előfurdult, hogy az épületen belülről, a konyhából fűtötték a csatornákat. A rómaiak nem ismerték a kéményt. A (fa- és fal-) fűtést külön helységbe, a fördő külső falára telepítették.
A füst kürtőjét úgy alakították ki a falon, hogy az eső ne eshessen bele. Korábban a barlangok tetején egy tetőlyuk volt a kémény őse, ma is a nem civilizált területeken. A megszerzett tüzet hagyományosan őrizték a Vesta szűzek templomában, a Forumon. Az első primitív lakótornyok (insulák, https://hu.wikipedia.org/wiki/Insula_(%C3%A9p%C3%Bclet) földszintjét állattartásra használták, télen az állatok melegítették a felettük lévő szintet, a városokban üzletek voltak az insulákban a földszinten. A fűtés egyik módja serpenyőkben tartott parázs volt. Az emeleten építettek nyitott tűzteret először, majd kialakúlt a falra épített kemence, amelynek sátorkéménye részben fűtötte a második emelet szobáit is. A sátorkémények a lakótérben alakultak ki, a fal másik oldalára vezették a füstöt, esetleg fűtőcsatornákon keresztül. A főzés-sütés céljára szolgáltak a konyhák, amelyeket a lakótér mellé, elkülönített terembe építettek. Általánosan használták a parázstartó serpenyőt az emeleteken fütésére. A sok tűzeset miatt néha egész városrészek égtek le. A falépcsőből épített lépcsőházakat függőlegesen építették, melyek elősegítették a tűz terjedését.
A nagy közfürdők a padlófűtés, a hypocaustumok nélkül elképzelhetetlenek voltak. A birodalom északi provinciáiban a lakóházakban fűtöttek, fűtőcsatornákkal biztosították a meleget. A hypocaustumlat a provinciákban, mind a városokban, mind a villákban is gyakori volt. A fűtés nem jelentett luxust a tartományok lakóinak. De az emeleti bérlakásokban a központi fűtést nem lehetett megoldani. Az emeleti lakásokban -éppúgy, mint a hypocaustum feltalálása előtt a domusokban és villákban-, hordozható parázstartó serpenyőkben (caminuslat) és később hordozható vas- vagy bronzkályhákban (fornaceslat) faszenet égettek. A vidéki házakban a tapasztott kemencéket (focuslat) is építettek. Vas vagy bronz sütőlapokkal, kályhákkal öntött, hengeres tartályokban vizet melegítettek, mint a modern század eleji fürdőszobakályhákban.
bérlakásokban a konyhai tűzhely volt egyben a kályha, ahol a hidegebb napokon melegedhettek. Világításra olajmécseseket használtak:
Római kori mécsesek a lepencei temetőből (www.visegradmuzeum.hu/mutargyak-a-matyas-kiraly-muzeum-gyujtemenyebol)
A római birodalom bukása után a hypocaustumlat fűtési rendszert elfelejtették, csak az egyedi fűtések maradtak meg. A szegényebb emberek otthonában a fűtés és a főzés egy helységben történt, pl- a sárból, agyagból készített kemencével. A középkori várakban a füstös szabadtűzhely volt a használatos a legnagyobb terem közepén mindenki számára, majd a füstsátorral a falra épített kandalló.
A tüzelő és hamuzó nyílással szerelt vaskályhák viszonylag későn, a 18. században jelentek meg (https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1lyha), majd sok helyen a gázkazánok váltották fel a vas- és cserépkályhákat. Ma oly korban élünk, amikor még lehet gázzal fűteni.
*
A hammam (törökül: hamam) vagy török fürdő az iszlám világhoz kapcsolódó gőzfürdő vagy nyilvános fürdőhely. A muszlim világ kultúrájának jellemzője, és a római thermae mintáját örökölte. A muszlim fürdőházak, a hammamok történelmileg a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, al-Andalúszban (az iszlám Spanyolország és Portugália), Közép-Ázsiában, az indiai szubkontinensen és az oszmán uralom alatt Délkelet-Európában voltak megtalálhatóak. A muszlim fürdőház egy változata, a viktoriánus törökfürdő a viktoriánus korszakban vált népszerűvé terápiaként, tisztálkodási módszerként és a pihenés helyeként, gyorsan elterjedt a Brit Birodalomban, az Amerikai Egyesült Államokban és Nyugat-Európában.
Török fördő (https://en.wikipedia.org/wiki/Hammam)
**
"1. Először is minél melegebb hely választandó ki, vagyis olyan, amely sem északra, sem északkeletnek nem néz. A caldariumok és tepidariumok a téli nyugat felől kapják a fényt, ha pedig a hely természete ezt nem teszi lehetővé, akkor is inkább délről, mivel a fürdés idejét leginkább déltől estig állapították meg. Arra is ügyelni kell, hogy a női és a férfi caldariumok egymás mellett, ugyanolyan égtáj felé legyenek elhelyezve: így érjük el ugyanis, hogy melegítőedényeik és fűtésük közösek legyenek.
A padlófűtés fölé három bronz üstöt kell alkalmazni, egy forró vizeset, egy másik langyos vizeset és egy harmadik, hideg vizeset, mégpedig úgy elrendezve, hogy amennyi meleg víz távozik a langyos üstből a forró vizesbe, ugyanilyen módon annyi folyjék a hideg vizesből a langyosba, és a kádak alatti boltozatot közös kemencéből fűtsék.
2. A caldariumok függő padlóit úgy kell csinálni, hogy először a talajt másfél lábnyi téglákkal borítjuk, a kemence irányában lejtve úgy, hogy ha egy golyót bedobunk, az ne tudjon megállni, hanem magától guruljon vissza a kemence szájához. Ilyképp a láng könnyebben járja be a függő padló alját. E fölé nyolchüvelykes téglából pilléreket emeljünk, úgy elrendezve, hogy kétlábnyi téglákat helyezhessünk rájuk, a pillérek magassága pedig két láb legyen. Ezeket szőrrel kevert agyaggal kell falazni, felettük pedig helyezzünk el kétlábnyi téglákat, amelyek a padozatot hordozzák.
3. Ha pedig a boltozatok falazással készülnek, célszerűbbek lesznek, de ha ácsoltak lesznek, alájuk cserépborítást tegyünk. Ezt pedig így kell csinálni: készítsünk vasrudakat vagy íveket, s ezeket vaskapcsokkal minél sűrűbben függesszük a fagerendázatra, s ezeket a rudakat vagy íveket úgy rendezzük el, hogy a cserepek két rúdon hézag nélkül fekhessenek és támaszkodhassanak, és így az egész boltozatot vassal erősítve készítjük el. E boltozatok illesztéseit felül szőrrel kevert agyaggal kell bekenni; az alsó oldalt pedig, amelyik a padló felé néz, előbb tört cseréppel kevert mésszel vakoljuk, aztán stukkóval vagy gipszvakolattal simítjuk. Ha a caldariumokban ezeket a boltozatokat kettősre csináljuk, még jobban megfelelnek a használatnak, mert a gőzből eredő nedvesség így nem teheti tönkre a gerendázat faanyagát, hanem a két boltív között kering.
4. A fürdők nagyságát pedig az emberek számára tekintettel kell megszabni, és így kell őket tervezni. Amekkora a hosszúsága, annak egyharmadával kisebb legyen a szélessége, nem számítva a mosdómedence fülkéjét. Úgy tűnik, a mosdómedencét mindenképpen az ablaknyílás alatt kell megcsinálni, nehogy a körülötte állók árnyékukkal elvegyék a világosságot. A mosdómedencék fülkéit olyan tágasra kell csinálni, hogy ha a korábban érkezők körben már elfoglalták a helyeket, a többi nézelődő kényelmesen tudjon állni. A fürdőmedence szélessége a fal és a könyöklő között ne legyen kevesebb hat lábnál, mivel az alsó lépcsőfog és a háttámla két lábnyit elfoglal belőle.
5. A laconicumot és az izzasztókamrát a tepidariummal kell összekötni, s ezek olyan magasak legyenek a félgömb kupolahajlatának aljánál, amilyen szélesek. A félgömb közepén hagyjunk világító nyílást, és ebből láncon bronz korong kamrát. Ezt pedig kör alakúra érdemes építeni, hogy a láng és a gőz ereje középről egyenesen járja be az ív görbületeit."
Az itáliai fürdők listája:
