Az aeroszolok hűtő hatást fejtettek ki, csökkentették a felmelegedést
 
 
(2026 február)
 
 
 
 
Az aeroszolok az ipari korszak óta csökkentették az üvegházgáz kibocsátásból származó felmelegedés mértékét. Az aeroszolok* (mint a szulfátok vagy a por) jelenleg kb. 0,5–1,1 °C-kal hűtik a Földet, így ha a levegő tiszta lenne, a hatás miatt még melegebb lenne. A megoldás nem egyetlen „csodafegyver”:

A terv: A szakértők szerint a megoldás az üvegházhatású gázok és az aeroszolok együttes visszaszorítása. Ha a szén-dioxid-kibocsátást is megfelelően gyors sebességgel vágtuk volna vissza -mint a légszennyezést- elkerülhető lett volna a hirtelen hőmérséklet emelkedés. Hogy mi nevezhető megfelelő széndioxid ppm/ év csökkentésnek, az nyitott kérdés. A korom kibocsátását biztosan csökkenteni kellene. A korom, ami az egyetlen olyan aeroszol, ami nem hűt, hanem fűt (mert elnyeli a fényt), ezért a kivezetése kettős győzelem: tisztább levegő és lassabb felmelegedés.
 
A B- és C-terv mesterséges hűtés geomérnökséggel:
B-terv: Ha a természetes egyensúly felborul, felmerül a Sztratoszférikus Aeroszol Injekció (SAI) lehetősége. A légkör magasabb, nem belélegezhető rétegeibe juttatnának hűtő hatású anyagokat*, utánozva a vulkánkitörések hatását, ami kockázatos, de a kutatók szerint végszükség esetén „gyorsfékként” szolgálhatnak a szulfátok és a só is.
 
C-terv, új megoldás: ahhoz, hogy a forró víz a levegőbe spriccelve látványosan apró jégkristályok felhőjévé alakuljon,  alacsony hőmérsékletre van szükség. Az ideális hőmérséklet: a jó eredményhez legalább −30°C és −40°C közötti hideg javasolt, de egyes források szerint már −20°C környékén is működhet a jelenség, és fent igen hideg van, ilyenkor az eredmény gyakran inkább kásásabb, mintsem porhószerű.
Fontos, hogy a (talán sós) víz ne csak meleg, hanem közel forrásban lévő (közel 100°C-os) legyen. A forró víz könnyebben porlad apró cseppekre, és a párolgása miatt gyorsabban alakul ki a kristályosodáshoz szükséges felhő. A jelenséget gyakran a Mpemba-paradoxon**-nal hozzák összefüggésbe, amely szerint bizonyos körülmények között a meleg víz gyorsabban fagy meg, mint a hideg. (A kísérlet a felszínen veszélyes! Mindig a széliránytól elfelé, magadtól és másoktól távol spricceld a forró vizet, hogy elkerüld a súlyos égési sérüléseket!)

 
 
 
 
*A legfontosabb aeroszolcsoportok közé tartoznak a szulfátok, a szerves szén, a korom, a nitrátok, az ásványi por és a tengeri só. A gyakorlatban az aeroszolok gyakran összetett keverékeket alkotva csomósodnak össze. Gyakori például, hogy a koromból vagy füstből származó korom részecskéi nitrátokkal és szulfátokkal keverednek, vagy bevonják a por felületét, hibrid részecskéket létrehozva. A tengeri só és a por a két legelterjedtebb aeroszol, mivel a homokviharok a sivatagokból apró ásványi pordarabokat vernek fel a légkörbe, az óceáni hullámok szél által keltett permete pedig tengeri sót lövell a magasba. Mindkettő általában nagyobb részecske, mint az ember által előállított társaik.
A felhőkben lévő részecskék mérése továbbra is kihívást jelent. A különböző típusú részecskék összecsomósodhatnak, és olyan hibrideket alkothatnak, amelyeket nehéz megkülönböztetni. A páratartalom vagy a hőmérséklet változása pedig komoly változásokat okozhat abban, ahogyan bizonyos aeroszolok viselkednek és kölcsönhatásba lépnek a felhőcseppekkel.
Az aeroszolkibocsátás hatással van a szélsőséges időjárási eseményekre is. A dél-ázsiai monszun gyengülését is előidézték a 20. század második felében. Az aeroszolok voltak a fő okai annak, hogy nem volt melegedés az 1950-es és 1980-as évek alatt Európában.  Az elkövetkező évtizedekben mintegy 0,5°C-kal tovább növeli az aeroszolok hiánya a felmelegedést. A COVID-járvány miatti gazdasági leállás miatt tisztább levegőhöz jutottunk. Ma Dél-Ázsiában a szulfátkibocsátás még mindig emelkedik, és az aeroszolok mennyisége számos alacsony és közepes jövedelmű országban, beleértve Afrika nagy részét és Délkelet-Ázsiát is az iparosodással növekedni fog. A mérési pontatlanságok az aeroszolok rövid légköri tartózkodási ideje miatt jelentősebb eltérésekhez is vezethetnek, mint az évszázados időskálán kiülepedő szén-dioxid esetén.
A földhasználat, a talajtulajdonságok és a növénytakaró változásának relatív szerepét nem tudjuk pontosan, új megfigyelésekre és modellezésre van szükség a nagy szélsebességet generáló meteorológiai folyamatok leírásához, melyek fokozhatják a légköri por felhalmozódását. Az aeroszolokhoz hasonlóan hűtő hatása van a légkörbe kerülő homoknak és pornak is. A sivatagi por ugyanis befolyásolja a felhőképződést és a beérkező napsugarak mennyiségét. A Nature kutatása szerint a technológiai fejlődésnek és mezőgazdaságnak köszönhetően a légkörbe kerülő por mennyisége az 1800-as évek közepe óta nagyjából 55%-kal nőtt az iparosodás előtti időkhöz képest. A por szintén hozzájárul a globális felmelegedés mérsékléséhez, A légszennyezés (például sivatagi por, tengeri só) egy olyan hűtési mechanizmust tart fenn, ami mindannyiunk egészségére ártalmas és veszélyes, de az életünket veszélyeztető aeroszolok nélkül 30-50%-kal erősebb lenne a globális felmelegedés.
A bolygóhűtés fő módja az, hogy a légköri vízgőz könnyebben kiválik a szilárd részecskéken, így felhőket képeztek, ami nagyjából fél fokkal hűtötte a bolygót, de az elmúlt évek levegőtisztasági szabályai jelentősen lecsökkentették a kis részecskék mennyiségét. 
„A fizikai következmények világosak: kevesebb aeroszol-részecske → kevesebb visszavert napsugárzás → több felszíni elnyelés → több elnyelt hő a légkörben → gyorsuló melegedés” A kutatók szerint a Föld éghajlati rendszerét eddig ez a nem szándékos, de hatékony hűtőhatás tartotta nagyjából egyensúlyban, és megszűnésével nem számoltunk, de viszonylag hirtelen következett be – emiatt végső sokknak is nevezik. A műholdas adatok szerint az aeroszol-részecskék eltűnése miatti hűtő hatás csökkenése jelentősebb, mint ahogy a legtöbb klímamodell feltételezte. A jelenlegi energiamérleg szerint a felmelegedés gyorsabb ütemben juttatja a többletenergiát az óceánokba, jégtakaróba és jégkörbe, mint azt a modellek vagy alrendszerek jelezték volna. „...ami arra utal, hogy a rendszer valójában érzékenyebb az üvegházhatású gázokra, mint korábban gondoltuk. A modellek egyik legnagyobb bizonytalansági forrása az éghajlati érzékenység paraméterezése, főleg a felhőkkel kapcsolatban.
 
**
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mpemba-paradoxon#/media/F%C3%A1jl:Mpemba_paradox.jpg
A Mpemba-paradoxon egy meglepő és az intuíciónak ellentmondó látványos jelenség, aminek fizikai és kémiai alapjai már a XIX. század óta ismert August-formulából (https://en.wikipedia.org/wiki/Clausius%E2%80%93Clapeyron_relation#August%E2%80%93Roche%E2%80%93Magnus_formula) láthatóak. A Mpemba-paradoxon a víznek azt a különleges tulajdonságát állapítja meg, hogy azonos körülmények között a fagyni kitett meleg víz hamarabb fagy meg, mint a hideg víz. A jelenséget újrafelfedezőjéről, Erasto B. Mpemba tanzániai diákról nevezték el. 
Ha ugyanannyi hideg és meleg vizet ugyanolyan edényekben és ugyanazokkal a kezdeti feltételekkel hűtenek a víz fagypontja alá, akkor az eredetileg melegebb víz előbb fagy meg, kristályosodik, mint az eredetileg hidegebb. (Nem igaz azonban az az általánosítás, hogy a forró víz mindig előbb fagy meg, mint a hideg,  csak bizonyos termodinamikai rendszerekben lép fel a jelenség.) A jelenséget először Arisztotelész írta le i. e. 300-ban. Roger Bacon és René Descartes is említette írásaiban. 
Egy nyílt rendszerben a melegebb víz mennyisége jobban csökken a párolgástól, mint a hidegebbé. Oka, hogy egy folyadék gőznyomása exponenciálisan nő a hőmérséklettel, és arányos a párolgás sebességével, ezért adott idő alatt több meleg, mint hideg víz párolog el, így a fagypontot két különböző mennyiségű folyadék éri el: az eredetileg melegebből kevesebb lesz. Kevesebb folyadék pedig gyorsabban fagy meg ugyanolyan körülmények között, mint több.
A paradoxon nem mindig jelentkezik, hanem csak egy megfelelő paramétertartományban, ahol a következő folyamatok határozzák meg a lehűlés és a fagyás sebességét: a párolgás, a hűlés közben a két folyékony víz mennyisége különböző sebességgel csökken, és a maradék vízek ebből következően eltérő sebességgel fagynak meg. Bár a hűlés közbeni különböző mértékű anyagvesztés, és talán a sókoncentráció a jelenség fő okai, nincs egyetértés arról, hogy más körülmények nincsenek ugyanekkora hatással.