A RÓMAI BIRODALOM LEGNÉPESEBB VÁROSAI

 

(2025 március)

 

 

 

 

 

 

Egy hétezer évvel ezelőtt lezajlott bevándorlási hullám során földművesek érkeztek a mai Irán és Törökország területéről, és elnyomták az akkoriban Olaszországban letelepült vadászokat és gyűjtögetőket. A következő bevándorlási hullám a bronzkorban következett be 5-3 ezer éve. A technikai fejlődés eszközei, mint az állatok vontatta kocsik, az úthálózat és a vitorlás hajók minden eddiginél mobilisabbá tették az embereket, növekedett a kereskedelem és különböző földközi-tengeri népcsoportok közötti interakciók. Így a vaskorszak végén, amikor megalapították Rómát, már olyan emberek éltek ott, akiknek elődei az ukrán sztyeppéről, a Közel-Keletről, Európa és Észak-Afrika egyéb részeiről érkeztek. A fiatal Róma lakosai a genetikai adatok alapján nagyon különböző származásúak voltak. A genetikai sokszínűség tehette naggyá Rómát. Utódaik az olasz félsziget egyik városállamából világbirodalommá emelték Rómát: a birodalom felölelte a teljes földközi-tengeri térséget, kiterjedt három kontinensre – Európára, Ázsiára és Afrikára. A Birodalom bukása után a népességszám 100 ezer főre csökkent. 

Egy új kutatás 75 millió polgárt javasol a Birodalom egész területén, 16 milliót pedig Anatóliában és Nagy-Szíriában. Ez a becslés körülbelül 20 lakos/négyzetkilométer népsűrűséget eredményez, ami ma alacsony érték. A görög keleti népsűrűség 24/km2 volt, sűrűbb, mint a latin nyugaton 17/km2; csak a nyugati tartományok, Olaszország és Szicília volt sűrűbb a keleti átlagnál. A Római Birodalom lakosságát 59 és 76 millió közé gondolják az 1. és 2. században, ami valószínűleg közvetlenül a pestisjárvány előtt tetőzött. Az átlagos népsűrűség pedig körülbelül 20 fő négyzetkilométerenként a csúcson, magas urbanizáció mellett. Az i.sz. 1. és 2. században Róma városának lakosságát hagyományosan egymillió lakosra becsülik.

Magas volt a csecsemőhalandóság, alacsony a házasságkötési életkor, és a házasságon belül magas volt a termékenység. Talán a római alattvalók fele meghalt 10 éves korára (https://en.wikipedia.org/wiki/Demography_of_the_Roman_Empire). A 10 éves korukban még életben lévők fele 50 éves korára halhatott meg. A mortalitási ráta 30%-os is lehetett (a nőknél a szülések miatt feltétlenül magasabb, mint a férfiaknál), ami szükségessé tette a fertilitási ráta mainál jóval magasabb értékét. Ha a nők születéskori várható élettartama 25 év volt, és rendszerint 13-14 éves korukban házasodtak, akkor átlagosan 5 gyermeket kellett szülniük ( Egyiptomban 8.6-ot) a lakosság fennmaradásához. A születéskor várható élettartam férfiaknál 26,2, nőknél 27,3 év volt; az átlagos testmagasság a férfiaknál 164, a nőknél 152 cm.   

 

Roman Empire Trajan 117AD

                                     A Római Birodalom Traianus császár idején, 117 -ben (https://en.wikipedia.org/wiki/Demography_of_the_Roman_Empire)

 

A kutatások jelentős migrációt mutatnak ki a Földközi-tenger keleti részéből Róma városába, és annak közép-olaszországi környékére Augustus császár idejétől. Figyelemre méltó, hogy a birodalmi korszak 48 egyedéből csak 2 spanyolszerű, de a birodalmi egyedek kétharmada (48-ból 31) átfedésben van a közép- és kelet-mediterrán populációkkal, például Dél- és Közép-Olaszországból, Görögországból, Ciprusról és Máltáról vándoroltak el. A mintában szereplő birodalmi rómaiak további negyede (48-ból 13) átfedésben van a levantei libanoni populációkkal.
 
A római polgárok számáról készített statisztikai adatok már a korai köztársaság korától fogva rendelkezésre állnak, bár ezeknek az adatoknak az értelmezése felvet bizonyos kérdéseket. A Liviusnál, valamint Augustus feliratos önéletrajzában (Res gestae divi Augusti) szereplő népességstatisztikai adatok valószínűleg csak a szabad születésű felnótt férfilakosságra vonatkoznak. (https://romaikor.hu/a_romai_gazdasag/a_romai_birodalom_gazdasaga/tarsadalmi_kornyezet/cikk/demografiai_becslesek)
 
A népszámlás éve  Létszám        Forrás

Kr. e. 508 ------------130 000 -------Dion. Halic. V. 20
Kr. e. 465-------------104 714 -------Liv. III. 3, 9
Kr. e. 393/2----------152 573 --------Plin. NH XXXIII. 5, 16
Kr. e. 289-------------272 000 -------Liv. per. 11
Kr. e. 252-------------297 797 -------Liv. per. 18
Kr. e. 234-------------270 713 -------Liv. per. 20
Kr. e. 204-------------214 000 -------Liv. XXIX. 37, 5
Kr. e. 174-------------269 015 -------Liv. XLII. 10, 2-3
Kr. e. 154-------------324 000 -------Liv. per. 48
Kr. e. 125-------------394 736 -------Liv. per. 60
Kr. e. 86--------------463 000--------Hier. Ol. 173, 4
Kr. e. 28------------4 063 000 -------RgdA 8, 2
Kr. e. 8-------------4 233 000 -------RgdA 8, 3
Kr. u. 14------------4 937 000 -------RgdA 8, 4
Kr. u. 48------------5 984 072 -----Tac. Ann. XI. 25

A legalaposabb demográfiai dokumentáció a római Egyiptomból áll rendelkezésre, ahol városok és falvak lakosainak számát ismerjük pontosan. Az analógiák alapján feltehető, hogy Itália szabad lakossága i. e. 225-ben elérhette a 3 milliót, ami Augustus uralkodásának elejére 10 millióra szökhetett fel.

A Császárság középső időszakában pedig Itália teljes lakossága (beleértve a nőket, idegeneket, rabszolgákat) kb. 20 millió lehetett. Ez Itália vonatkozásában átlagosan 100 fő/km2-es népsűrűséget jelent, ami hatalmas szám, tekintve, hogy Itália/Olaszország csak a 19. században tudott ekkora népsűrűséget elérni! Ha viszont az Augustus-kori népszámlálásokat úgy értelmezzük, hogy annak adatai a teljes szabad lakosságra vonatkoznak, akkor Itália összlakossága csak kb. 4 millió lehetett Kr. e. 28-ban. Ennek az adatnak is következményei vannak, hiszen más forrásokból tudjuk, hogy Itália népsűrűségéhez csak Egyiptomé és Syriáé volt fogható, így az egész birodalom népességét igen alacsony szintre kell tennünk.

A népességnövekedés csúcsán, vagyis a nagy pestis- (feketehimlő?) járvány kitörése előtt (i. u. 165) 60-70 millió lehetett a birodalom összlakossága. A Kelet és Nyugat közti demográfiai arányt a kutatók 60-65, illetve 40-35%-ra teszik. (Ez becslések szerint az akkori világ teljes lakosságának egynegyede, és nagyjából megegyezik a Han korabeli Kína össznépességével.) Ugyanakkor a magasabb számérték - a 20 milliós Itália - sem tűnik lehetetlennek, és történetileg is védhető: a köztársaságkor végi általános földhiány, a besorozottak magas száma, a fejlett urbanizáció mind efelé mutat. Az alábbi táblázat Római Birodalom összlakosságának az alacsonyabb számok alapján becsült mértékét mutatja i. u. 165 körül:
 
Régió--------------------------Lakosság (millió fő)-------------Terület (km2)-------Népsűrűség (fő/km2)

Itália és a szigetek -----8-9 (12-13?)---------------310 000------------26-29 (39-42?)
Ibéria--------------------7-9 --------------------------97 000-------------12-15
Gallia és Germania--------9-12----------------------680 000------------13-18
Britannia-----------------1,5-2----------------------160 000-------------9-13
A Duna-menti régió--------5-6----------------------660 000-------------8-9
A Balkán-félsziget--------2,5-3----------------------161 000-------------16-19
Európai provinciák--------33-41 (37-45?)--------2 568 000-----------13-16 (14-18?)
Anatólia------------------9-10-----------------------650 000-------------14-15
Nagy-Szíria---------------5-6------------------------140 000-------------36-43
Ázsiai provinciák---------14-16----------------------790 000-------------18-20
Egyiptom------------------5-6-------------------------30 000--------------167-200
Észak-Afrika--------------7-8------------------------415 000-------------17-19
Afrikai provinciák--------13-14----------------------445 000 ------------- x
Összesen------------------59-72 (63-76?)--------3 800 000------------16-19 (17-20?)
 
 
Járványok hatása
A népességszámot erősen befolyásoló tényezők a járványok és az éhínségek voltak. Három nagy járvány nevezetes: az Antoninuskori (II. század), a Cyprianus-féle (III. század) és a Justinianus alatti (VI. század) járványok. Mind a három esetében a járványok fontosabb előfeltétele az addig soha nem látott mértékű „összekapcsoltság” (connectivity) a Római Birodalom magas-fokú szervezettségének köszönhetően alakult ki. Hasonlóan fontos volt a Birodalom határain messze túlnyúló kereskedelem, amelynek révén nemcsak árucikkekkel, hanem idegen tájak (elsősorban India, Kína, Közép-Ázsia) addig nem ismert kórokozóival találkoztak a rómaiak. Fontos feltétel volt még a magas szintű urbanizáltság, bár a városok sokat tettek a közegészségügy érdekében: a vízvezetékeken tiszta vizet vezettek a közkutakba, sőt az otthonokba is; a csatornarendszeren keresztül elvezették az eső- és szennyvizet; a higiénia érdekében nyilvános közvécék működtek; a városokban orvosok, borbélyok, gyógyszerészek tették a dolgukat. Harmadik tényező volt a tájátalakítás, amely valóban nagymértékű volt a Római Birodalom idején. Róma maláriafertőzöttségéhez hozzájárult az is, hogy a környezet átalakítása, az erdőírtások miatt  elterjedtek a szúnyogok, de a rómaiak igen sok pénzt és energiát öltek bele a mocsarak lecsapolásába, bár néha ez nem is mindenütt sikerült (https://www.c3.hu/~klio/klio_2018_3.pdf).
Traianus idejében legnagyobb kiterjedését elérő Birodalom nagy gazdasági fellendülését élte át. Traianus uralkodásának végére (117) az impérium elérte a 6 millió km2-t, nagyjából 60 millió lakos élt a Birodalomban. A számos kikötő ‒ amelyek közül több hidraulikus betonból épült mesterséges mólókkal, hullámtörőkkel épített horgonyzóhely volt, addig ásott kikötők voltak a jellemzőek, kivétel az i. e. 2550  körüli, Hufu fáraó Vörös-tengeri, első mólós kikiötő –; a mintegy félmillió kilométernyi jól karbantartott úthálózat; a fejlett városi infrastruktúra és szolgáltatások (például vízvezetékek, csatornák, nyilvános illemhelyek, orvosi ellátás) olyan összekapcsoltságot eredményezett az ókori Rómában, amit csak a kora újkori európai fejlődéshez hasonlíthatunk. Ráadásul ez az összekapcsoltság az egész akkori ismert világra kiterjedt. A római kereskedők a Visztula torkolatától hoztak Nero számára borostyánkövet; a garamantok a Niger-folyó mellől szállították a sót, az aranyat és a rabszolgákat; a dél-arábiai tömjén- és mirha-kereskedelembe a nabateusok mellett római kereskedőcsaládok is beszálltak; a kiváló minőségű igazgyöngyöket a Perzsa-öbölből vagy Srí Lanka (Ceylon) szigetéről importálták; és Augustus korától kezdve évi 120 hajó fordult meg India kikötőiben, ahonnan egzotikus fűszerek sokaságát szállították a Birodalom piacaira és üzleteibe. Megdöbbentő, hogy a Flavius-kori enciklopédista, idősebb Plinius szerint nagy divatja volt az Indiából importált rózsának is! Kína nevezetes árucikkéről, a selyem olyan mennyiségben érkezett Rómába, hogy az ugyancsak Flavius-kori költő, Martialis szerint még az utcalányok is selyemköntösben illegették magukat.
 
 
Amikor Gaius Avidius Cassius megostromolta a Tigris-folyó menti Szeleukiát, történt az a szerencsétlen eset, amit a negyedik században keletkezett császáréletrajz-gyűjtemény, a Historia Augusta megörökített: „Az volt a végzete, hogy a provinciákba, amelyeken keresztül utazott egészen Rómáig, úgy tűnik: magával hurcolt valamilyen fertőzést. Az a hír járja, hogy a fertőző betegséget Babilóniában kapta el." Az Antoninus-kori járvány fekete himlő lehetett. A feketehimlő kórokozója egy vírus (Poxvirus variolae), amely rendkívül fertőző, a testnedvekkel, sőt a lehelettel is átterjedhet a másik emberre. Lappangási ideje 12 nap, a teljes kifejlődés négy hetet vesz igénybe, a mortalitási ráta (modern kori adatok alapján) 13‒15%. A kór túlélői egész életükre teljes immunitást nyernek a himlővel szemben. A betegség utóhatásaként vakság és meddőség kialakulhat (https://ujkor.hu/content/konyorogjenek-halandok-jo-orvossagert-roma-antoninus-kori-jarvanya).
Mérések is bizonyítják, hogy a Római Klímaoptimum időszakát felváltotta a Késő Római Átmenet, amely hideg és száraz időszakot eredményezett, főként Keleten. A Nílus áradásaira vonatkozó adatokból kiderült, hogy míg i. e. 30 – i. u. 155 között viszonylag rendszeresek voltak az áradások, ez i. u. 156-tól fokozatosan megváltozott. A papiruszokban is egy új jelenség tűnik fel: „az elárasztatlan földek bevallása”. A Cyprianus által leírt járvány Etiópiában üti fel a fejét, majd Egyiptomban és Rómában terjedt el, egy 15 éven át tartó (i. u. 249–262) hatalmas méretű, komoly következményekkel járó járvány vált belőle, amelynek még i. u. 270-ben is lehettek utóhatásai. Talán bubópestis lehetett.  A IV. század viszonylag békésebb időszak volt: a klíma felmelegedett (de nem érte el az optimum szintjét), nem volt nagyobb járvány sem, bár éhínségek periodikusan és bizonyos területeken (pl. az Anatóliai-félszigeten) előfordultak.
Az éhínségeknek nem csupán környezeti okai voltak (pl. aszály, sáskajárás, növénybetegségek stb.), hanem politikai, társadalmi vagy gazdasági okai is. A hunok megjelenése is környezeti okokra vezethető vissza: i. u. 350–370 között ugyanis nagy szárazság volt Kelet-Ázsiában, ezért a hunok nyugatra vándoroltak, vagyis „lóháton érkező klíma-menekültek voltak”, majd 452-ben valamilyen betegség (talán malária) űzte el őket Itáliából. Végül  a Nyugat-Római Birodalom katonai értelemben i. u. 405–410 között teljesen elbukott. Amikor Róma helyett  Konstantinápoly lett a Birodalom központja, mintegy 1000 évre. A félmilliós lakosú nagyvárosban hatalmas gabonaraktárak is épültek, amelyek elősegítették a patkányok gyors terjedését. A Yersinia pestis „minden korok leghalálosabb baktériuma” a patkányokban tenyészik, így a terjedésének ökológiai előfeltételei vannak, amelyek 541-ben Iustinianus uralkodásának idejére álltak össze a Római Birodalomban. Ebben az időben – talán vulkanikus tevékenység következtében – erősen lehűlt az időjárás. A járvány az egyiptomi Pelusiumban jelent meg, és „gyorsan terjedt a tengeren, lassan a szárazföldön”, amivel teljesen egybevág Prokópios megfigyelése. Egy hispaniai hajó hozta Galliába a betegséget, amely 544-ben már Britanniát is elérte. Összesen 300 000 ember halt meg Konstantinápolyban, Prokópios szerint a Birodalom lakosságának mintegy fele elpusztult. A demográfiai katasztrófa következtében a társadalom és a gazdaság összeomlott, az első járvány (pandémia) volt, amely az egész akkori világot érintette. Ezt követően i. u. 541 és 749 között átlagosan 15,4 évenként tört ki pestisjárvány a Római Birodalomb területén, amelynek lakossága 10 millió alá csökkent.  Érdekes ugyanakkor, hogy az észak-afrikai és arábiai nomád népességet nem érintette népességcsökkenés. A járványokhoz társult még egy globális lehűlési folyamat, amelyet a Késő Antik Kis Jégkorszak. I. u. 536-ban például másfél évig felhőbe burkolózott a Nap, aminek következtében nem ért be a termés, és hatalmas éhínség tört ki. A Késő Antik Kis Jégkorszak hatása természetesen területenként változó volt: Anatóliában és Szíriában csapadékosabb, míg Észak-Afrikában szárazabb időjárás köszöntött be.

 

A Római Birodalom legnagyobb városai 100 körül (https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3mai_Birodalom): 

 

No.VárosRégióMai államNépességMegjegyzés
1. Róma Italia Olaszország 1 000 000 

  400 000

 A Római Birodalom fővárosa, a világ legnagyobb városa a korban
2. Alexandria Aegyptus Egyiptom 600 000 

500.000 

 I. e. 331-ben alapították. A város a Ptolemaioszok rezidenciája, gyorsan a hellenisztikus világ egyik legfontosabb központjává fejlődött.
3. Antiokheia Syria Törökország 500 000 

330.000 

 Alalah az Orontész folyó partján, Nagy Sándor lerombolta, későbbNyugat-Ázsia legnagyobb városa, a kereszténység egyik legkorábbi központja, amit 115-ben egy földrengés súlyosan megrongált.
4. Karthágó Africa Tunézia 300 000 

250 000

 I. e. 29-ben Augustus újraalapította.
5. Korinthosz Achaea Görögország 250 000  Achaea tartomány fővárosa.
6. Epheszosz Asia Törökország 200 000  Asia tartomány fővárosa.
7. Szmirna Asia Törökország 125 000  Három fontos város, Szmirna, Epheszosz és Pergamon versengett az ázsiai tartomány dominanciájáért.
8. Athén Achaea Görögország 120.000 A római kori Athén a 2. században Hadrianus császár alatt élte a virágkorát.
Pergamon Asia Törökország 100 000  A 2. századi erőteljes növekedése során Asia legnagyobb városává vált, megelőzve Epheszoszt és Szmirnát.
Apameia Syria Szíria 100 000   azaz Pella, az Orontész folyó völgyében
Capua Italia Olaszország 100 000  Campania legnagyobb városa.
Caesarea Maritima Júdea Izrael 100 000  Júdea fővárosa volt. A zsidó felkelés során tartomány lakosságának mintegy 1/3-a halt meg.
Aquileia Italia Olaszország 100 000  Kikötőváros és kereskedelmi metropolisz, kapu Közép-Európa felé.

Egy másik, korábbi becslés szerint  a késő ókori városi népességek alacsonyabbak, mint a 21. századi becslések, az utóbbiak a korai császárkorra vonatkoznak. Néhány város, vagy a neve ma már nem létezik, vagy jelentéktelen kis település. (Russell, J. C. (1958). "Late Ancient and Medieval Population". Transactions of the American Philosophical Society. 48 (3). Philadelphia: American Philosophical Society: 1–152. doi:10.2307/1005708. ISSN 0065-9746. JSTOR 1005708. Retrieved 31 December 2023., Internet Archive.): 

VárosNépesség
(ezerben)		Provincia
Rome 350 Italy
Alexandria 216 Egypt
Antioch 90 Syria
Smyrna 90 Asia Minor
Gades 65 Hispania
Salona 60 Dalmatia
Ephesus 51 Asia Minor
Carthage 50 Africa
Corinth 50 Greece
Gerasa 40 Jordan
Apamea 37 Syria
Capua 36 Italy
Ancyra 34 Asia Minor
Nicomedia 34 Asia Minor
Oxyrhynchus 34 Egypt
Memphis 34 Egypt
Damascus 31 Syria
Bostra 30 Syria
Athens 28 Greece
Tarraco 27 Hispania
Cyzicus 24 Asia Minor
Hermopolis 24 Egypt
Pergamum 24 Asia Minor
Mytilene 23 Asia Minor
Arsinoe 20 Egypt
Córdoba 20 Hispania
Cirta 20 Africa
Hadrumetum 20 Africa
Pisa 20 Italy
Rusicade 20 Africa
Tyre 20 Syria
Catania 18 Italy
Nicaea 18 Asia Minor
Antioch 17 Asia Minor
Antinoe 16 Egypt
Sicca V. 16 Africa
Mérida 15 Hispania
Miletus 15 Asia Minor
Neapolis 15 Italy
Heliopolis 14 Egypt
Heliopolis in Syria 13.5 Syria
Thugga 13 Africa
Isaura 12 Asia Minor
Sidon 12 Syria
Bononia 10 Italy
Cartagena 10 Hispania
Hippo Regius 10 Africa
Jerusalem 10 Syria
Lambaesis 10 Africa
Pompaelo 10 Hispania
Thysdrus 10 Africa
Trebizond 10 Asia Minor

A Római Birodalom erősen urbanizált volt. 2016-ig 1388 városi helyszínt azonosítottak a római világban a késői republikánus és a korai birodalmi időszakban. Róma városában csúcspontján legalább egymillió lakos élt, ami Európában a 19. századig a maximum volt.  A birodalom többi nagyvárosa, mint Alexandria, Antiochia, Karthágó, Efezus és Salona több mint százezer lakossal élt, Alexandriában félmillióra becsülik a lakosságot. Az 1388 város többsége kicsi volt, általában körülbelül 5000 lakossal. A 885 városból, amelyek beépített területét becsülték, 405 város (valamivel kevesebb, mint a fele) olyan területtel rendelkezik, amely 5000-nél nagyobb lakosságszámra utal, és a helyszínek körülbelül 8%-ának (885-ből 69-nek) a területe 30 000-nél nagyobb lakosságszámra utal. Az 52 feltárt lelőhelyből álló mintából származó extrapoláció azt sugallja, hogy a birodalmi városi lakosság 14 millió fős körülbelül 600, több mint 5000 lakosú városban, ami a Birodalom teljes népességének negyede vagy ötöde, ami magasabb arány, mint Európában a 19. század fordulóján. A magas halálozási ráta és a modern higiéniai viszonyok miatt a városi régiók nettó népessége csökkent, és több volt helyi halálozás, mint születés. Csak állandó bevándorlással tudták fenntartani a népsűrűséget. A nagyvárosokban jelentős kereslet volt, és nem csak a munkaerő, a mezőgazdasági termékek, hanem az iparcikkek és a luxuscikkek iránt is.

A Római Birodalom népessége: 60 millióra becsülik a birodalom népességét Augustus idején, ami a 2. század közepén eléri a 75 milliót (Harper, Kyle (2017). The Fate of Rome. Princeton: Princeton University Press. 30-31. oldal):

A Római Birodalom 2. század közepi becsült népessége 
RégióTerület

(ezer km2)

Népesség

(millió)

Népsűrűség

(fő / km2)
Görög-félsziget 160 3 19
Anatólia 670 10 15
Nagy-Szíria [12] 140 6 43
Egyiptom [13] 30 5 167
Britannia 160 2 13
Italia (a szigetekkel) 310 14 45
Észak-Afrika 420 8 19
Iberia 590 9 15
Gallia és a germán területek 680 12 18
Duna régió  670 6 9
Görög Kelet 1000 24 24.0
Latin Nyugat 2830 49 17.3
Római Birodalom összesen 3830 75 19.6