A NÁPOLYI-ÖBÖL KIKÖTŐI ÉS A MISENUM-FOK 

(2024 május)

ABSTRACT

A Rómaiak a Nápolyi öbölben építették az első nagy hadi- és kereskedelmi kikötőiket. Feltehetően a földrengések és a vulkáni tevékenység miatt építettek később új kikötőket Róma közelében, ahol a kikötőket a Tiberis folyó folyamatosan feltöltötte, és végül tengeri hajók számára járhatatlanok lettek. Kis hajókra rakták át az árukat, és szállították Rómába. A Nápolyi-öböl a rómaiak "nyaraló helye" is volt, sok szép villát és termálfürdőt építettek az öböl területén. A tengerben is találtak elsűllyedt mesterséges szigetre, termálforrásra épített fürdőt. / THE PORTS OF CAPE MISENUM AND THE BAY OF NAPLES: The Romans built their first major military and commercial ports in the Bay of Naples. Presumably due to earthquakes and volcanic activity, new ports were later built near Rome, where the harbours were constantly filled by the Tiber River and eventually became impassable for seagoing ships. The materials were loaded onto small ships and transported to Rome. The Bay of Naples was also a 'holiday resort' for the Romans, who built many beautiful villas and thermal baths in the bay area. Termal baths has been built an found on a sunken artificial island.

BEVEZETÉS

 

 

 

 

A Misenum-kikötő térképe (https://en.wikipedia.org/wiki/Miseno)

 

 

 

Portua Iulius (https://www.romanports.org/en/articles/human-interest/718-roman-military-ports.html)

 

PORTUS IULIUS

Kitérő egy Misenum-i hadikikötőről, amely Róma létét biztosította  Sextus Pompeius majd Marcus Antonius elleni polgárháborúkban. I. e. 38 tavaszán Octavianus -a későbbi Augustus császár- flottáját hajótörés veszélye fenyegette, mert nem volt megfelelő hazai kikötőjük, ahová a flotta a Sextus Pompeius elleni tengeri csata után visszavonulhatott volna a flotta. Szükség volt egy kikötőre a flotta műveleti területén, ahol kiképezték a tengerészeket.

Octavianus Agrippát bízta meg a Földközi-tengeri kalózok elleni küzdelemmel. A Lucrinus- és Avernus-tó környékét választotta egy új kikötő, a Portus Iulius építéséhez. A Lucrinus tavat a tengertől egy keskeny, vihartól sújtott partvonal választotta el. Agrippa gátat épített ezen a parti sávon, és megnyitotta a tavat a Puteoli-öböl felé. A tó másik oldalán pedig az Avernus-tó felé vágott egy nyílást. Ezt a gátat Opus Iuliumnak nevezték el. Két medencéből álló kikötőt hozott létre, amely a gát védett a viharok ellen. Napjainkban a tó kicsinek tűnik, ezért nem látszik alkalmasnak flottakikötő építésére. A tó azonban egy 1538-ban bekövetkezett vulkánkitörés következtében jelentősen összezsugorodott.

A nyílt tenger és a Lucrinus-tó közötti átjárást három átjáró biztosította. A megtalált két alagutat valószínűleg Agrippa építette. Az első a Portus Iulius és a közeli Cumae kikötője közötti összekötő alagút. A „la cave de Coceius”-ról van szó. Ez egy egy kilométer hosszú alagút, amely elég széles volt ahhoz, hogy egy szekér is átférjen rajta. Valószínűleg azért építették, hogy a flotta utánpótlását a Misenum-félszigetre meg tudják oldani anélkül, hogy a veszélyes Misenum-fokot a tengeren megkerülve ki kellene tenniük magukat Pompeius Ischia szigetén állomásozó flottájának.
A „cave de la Sibylle” egy 203 méter hosszú és 3,60-3,80 méter széles alagút, amely a két kikötőmedence közötti összeköttetést biztosította, helyét még nem sikerült régészetileg megerősíteni.
A Lucrinus-tó alján felfedezett vízi kikötőépítmények: a kikötőmedencék szélén egy külső gát, egy bejárati csatorna és különböző üzletek voltak. Számos épület téglából készült. Ezek Augustus idejéből származhatnak, vagy talán valamivel régebbiek lehetnek, de a talált épületek egyike sem  Agrippa Portus Iuliusának tartozéka.

Sztrabón szerint a Lucrinus-medence i. u. 18-ra már nem volt alkalmas a nagy, nehéz hajók fogadására, és ismét osztrigatenyésztésre használták, mint Agrippa kikötőjének megépítése előtt. A tó eliszaposodott, és az idősebb Plinius szerint Claudius alatt a tavat gátakkal elzárták a tengertől. Lehetséges, hogy a kikötő katonai támaszponti része csak ideiglenes volt, ezért a hozzá kapcsolódó építmények fából készültek.

 

 

        Misenumi kikötő (https://www.romanports.org/en/articles/human-interest/718-roman-military-ports.html)

 

MISENUM KIKÖTŐJE

Misenumot Olaszország legfontosabb katonai kikötőjének tartják. A kikötő alapításának időpontjáról nincs pontos dátum. Suetonius és Tacitus római történetírók szövegei azt feltételezik, hogy a kikötőt Augustus császár alapította kb. i. e. 31 -ben.

Az actiumi csata előtt a fő kikötő a Forum Iuli-i kikötője volt. Semmi sem utal arra, hogy a Misenum-kikötőt ezen időpont előtt alapították volna, de legkésőbb i. e. 12 -ben, ebben az évben halt meg Agrippa. Úgy vélik, hogy Agrippa volt felelős Misenum építéséért, mivel a kikötő, akárcsak Portus Iulius, egy belvízi tóból állt, amelyhez a természetes külső kikötő tartozott, és amely hozzáférést biztosított a nyílt tengerhez. Bár ezek a kikötők hasonlítanak egymáshoz, nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy Agrippa Misenumot építette volna. Írott forrásokból tudjuk, hogy Misenumban katonai támaszpont és polgári település is volt, a két településtípus átfedte egymást. Az ásatások során találtak egy színházat, amelyből kiderült, hogy a város polgári része Misenum fokán helyezkedett el. A flotta kiképzési helye azonban még mindig vita tárgyát képezi. Többek között Miliscola is szóba került, mint lehetséges helyszín, mivel a hely nevét a latin Militum és Schola szavak összevonásaként értelmezik, ami megerősíteni látszik az övezet katonai funkcióját.

 

 

   Forum Iulii kikötő a mai Monaco közelében

(https://www.romanports.org/en/articles/human-interest/718-roman-military-ports.html)

 

FORUM IULII

Forum Iulii, a mai Frejus a francia déli parton(https://hu.wikipedia.org/wiki/Fr%C3%A9jus), fontos szerepet tengeri kikötő voltb a korai Római Birodalomban. Az i. e. 31 és 27 között épült Forum Iulii egy veterán kolónia kikötője volt, amelyet „Octavanorum colonia quae paceensis appellatur et classica” néven emlegettek.

I. e. 31-ben Octavianus a flotta egy részét a Forum Iulii-ba telepítette át. A második triumvirátus idején a kikötő elsősorban a Sextus Pompeius elleni támadások támaszpontjaként kapott szerepet. Még Ocatvianus Antonius felett aratott győzelme után is katonai egységeknek tartózkodtak Fréjusban, logisztikai szerepet játszottak a Galliában állomásozó légiók ellátásában. Strabón is említést tesz arról, hogy Fréjusban a maga idejében egy flotta tartózkodott. Még a Néró halála utáni zavaros időkben, amikor a Forum Iulii idegen kézre került, még volt flottája. A kikötő 69-ben elveszítette létjogosultságát.

 

 

 

A Nápolyi-öböl É-i része

 

 

                     Flegrai-kaldera mező a Pozzuoli-öbölben (Campaniai vulkáni ív, https://en.wikipedia.org/wiki/Phlegraean_Fields)

 

A Pozzuoli-öböl a Nápolyi-öböl északnyugati része. Geológiai szempontból a Campaniai vulkáni zóna, ív része. A történelem során bekövetkezett földmozgások miatt a partvonala gyakran változik, része a Campaniai vulkáni ívnek. Utolsó kitörés 1538. szeptemberben történt (https://en.wikipedia.org/wiki/Phlegraean_Fields), a Monte Nuovo további kitörése lehetséges, de nem valószínű. A sok kisebb kaldera, kráter, krátertó  és maga a Pozzuoli-öböl is egy nagy, közel 30 kilométer átmérőjű kalderában található. Élénk vulkáni tevékenység jellemzi a területet, gázok kitörése, hőforrások, sárga kénnel fedett területek a kráterekben. A felszín alatti magma mennyiségének növekedése vagy csökkenése a felszín szintemelkedését, süllyedését, eltolódását okozza, ezért figyelik a felszín alakváltozásait. Létezik olyan kikötő és parti villák, melyek a víz alatt láthatóak, és oszlopos épület, amely a római idők óta a tengerbe süllyedt és ma szárazon van. 10 ezer éves léptékben valószínű egy vulkán kikitörése, 10 éves léptékben igen kicsi a valószínűsége.

 

A campaniai vulkáni ív (https://hu.wikipedia.org/wiki/Campaniai_vulk%C3%A1ni_%C3%ADv) a Nápolyi-öböl körül húzódik. A dél-olaszországi Campania régióban lévő aktív és alvó vulkánok gyűjtőneve, jelentős tagjai:

 

 

Olasz vulkánok (http://www.blueplanetheart.it/2017/10/vulcani-sottomarini-italiani-cerchiamo-chiarezza-imparando-conoscerli/)

 

Vezúv: utoljára 1944-ben tört ki. 

Campi Flegrei: egy ősi szuperkaldera maradványa Nápolytól északra, a Pozzuoli-öböl körül, melynek részei a Solfatara és Astroni kráterek,  Monte Nuovo vulkáni kúp.

Epomeo: Ischia legmagasabb hegytömbje, mely a sziget vulkanizmusának következtében emelkedett ki.
Palinuro, Vavilev, Marsili, Magnaghi: tengerfenéki vulkánok (http://www.blueplanetheart.it/2017/10/vulcani-sottomarini-italiani-cerchiamo-chiarezza-imparando-conoscerli/). Olaszország nyugati partjai mentén húzódó bővebb vulkáni öv tagjai: Stromboli, Ustica, Vulcano és az Etna.

 

 

                       Flegrai-kaldera, felszíne ma is emelkedik és süllyed (a Campaniai vulkáni ív, a feketével jelölt kb, 30 km átmérőjű terület, https://en.wikipedia.org/wiki/Phlegraean_Fields) 

 

A Lucrinói-tó (https://hu.wikipedia.org/wiki/Lucrin%C3%B3i-t%C3%B3) az Avernói-tótól északra fekszik,  a Misenum foknál. A Pozzuoli-öböltől is mindössze egy kis földnyelv választotta el, amelyen egykoron a Via Herculanea római út haladt keresztül. Agrippa római generális parancsára az utat elbontották és a tavat kikötővé alakították át. Ugyanekkor egy csatorna is épült, mely összekötötte az Avernói-tóval. A mai tó mérete jelentősen lecsökkent a Monte Nuovo vulkáni kúpjának 1538-as kiemelkedését követően. Az egykori földnyelv maradványai napjainkban csak a víz alatt láthatóak. 1922-ben a tó fenekén kénes források törtek fel és a tó halállománya elpusztult a források mérgező anyagától. A római időkben halászok laktak partjain illetve jelentős osztrigatenyészetnek adott helyet. A Lucrinói-tó partja a Baiae-ban nyaraló rómaiak egyik kedvenc kirándulóhelye volt. A tó keleti partján állt Cicero villája, amely 1538-ban víz alá került. A legendák szerint a villa kertjében egyik nap meleg vizű forrás tört fel, amelyet szembetegségek gyógyítására használtak. Augustus császárságának kezdetén a tó – a tengerrel összekötve – hadikikötő lett, neve Portus Julius volt. Ekkor elkobozták a villát, a katonaság számára.

 

 

Lucrino-tó (https://stock.adobe.com/au/images/town-baiae-with-lake-lucrino-near-naples-italy/346783138)

 

 

 

Misenum fok, mögötte a Portus Iulius kikötő a tavakkal (//www.flickr.com/photos/16472880@N06/4882753699/" és //www.flickr.com/photos/16472880@N06/4882753699/>)

 

Az Avernói-tó egy krátertó, (https://hu.wikipedia.org/wiki/Avern%C3%B3i-t%C3%B3) 4 km távolságra északnyugati irányban Pozzuoli városától, a Campi Phlegrei területén. A tó nagyjából kör alakú, átmérője 2 km, legnagyobb mélysége 67 m. Az Avernói-tó a Monte Nuovo északnyugati lábánál fekvő, három kráter területét feltöltő kalderató. A Campi Flegrei krátertavai közül a legnagyobb. Területe 18 km², 1 km széles. A tó különös jelentőséggel bírt a rómaiak körében, akik úgy tartották, hogy itt volt az alvilág bejárata. Neve a görög eredetű aornos szóból származik, melynek jelentése „madár nélküli”. Ennek eredetét azzal magyarázzák, hogy a tó felett alacsony repülő madarak elpusztultak a belőle felszálló vulkáni eredetű kénes gázok miatt. Tudományosan nem bizonyítottak a tóból felszálló gázok, de valószínű, hogy a Campi Phlegrei vulkanizmusának utóműködéseihez kapcsolódik. Gyilkos híre ellenére a rómaiak számos villát építettek partjai mentén. I. e. 37-ben Agrippa római tábornok Portus Julius (Julius Caesar után) néven katonai támaszponttá alakította a tavat a római flotta számára. A tavat egy csatornával kötötte össze a Lucrinói-tóval, amelyet megnyitott a tenger felé. A tó partját egy 1 km hosszú földalatti folyosó, a Cocceio barlangja kötötte össze Cumae-val, melyben harci szekerek is közlekedhettek. Ez volt a történelem első földalatti útvonala és egészen az 1940-es évekig használatban volt. 

A Grotta di Cocceio (vagy Grotta della Pace, https://hu.wikipedia.org/wiki/Grotta_di_Cocceio) egy ókori földalatti alagút Pozzuoliban, mely összeköti Cumae városát az Avernói-tóval. A hosszú alagút ma nem látogatható. Sztrabón feljegyzései szerint i. e. 37-ben építették Agrippa  parancsára, hogy Cumaet összekösse a Pozzuoli-öbölben létesített katonai kikötőkkel. Építésekor még a belső megvilágításról is gondoskodtak: 30-40 méterenként felül nyitott aknákat építettek. A Via Domitiana megépítésével elveszítette jelentőségét. 1508–1509-ben egy spanyol hajóskapitány az alagúton keresztül közelítette meg és fosztotta ki az akkor még kincsekben gazdag Cumae romvárosát. Róla nevezték el Grotta della Pace-nak. 

 

 

 

Avernói-tó (https://hu.wikipedia.org/wiki/Avern%C3%B3i-t%C3%B3)

 

 

 

 

Avernói-tó (https://hu.wikipedia.org/wiki/Avern%C3%B3i-t%C3%B3)

 

Procida és Ischia a Misenum fokkal szembeni szigetek, a Pozzuoli-öböl kikötöit védték. A Lucrinói-tó Augustus császárságának kezdetén a tó – a tengerrel összekötve – hadikikötő lett, a neve Portus Iulius volt: 

 

 

  

Portus Iulius (A kékkel jelölt része a kikötőnek víz alatt van, https://www.romanports.org/en/articles/human-interest/160-the-ports-of-campi-flegrei.html) 

 

A Fusaro-tó (https://en.wikipedia.org/wiki/Fusaro_Lake) Baiától mintegy 800 m-re, Cumae akropoliszától pedig mintegy 1,6 km-re fekszik, a tengertől egy keskeny parti sáv választja el. Az édesvizű források jelenlétének köszönhetően a Fusaro-tó (az i. e. 3. század óta ismert Acherusia Palus néven) világszerte ismert a nagyszerű osztrigáiról. Az ókorban a hadikikötő tengerészeinek ivóvízét biztosította.

 

 

 Misenum római kori hadikikötője a tavakon Procida szigettel szemben (Wikipedia)

 

                                                       Miseumi-fok (http://wikimapia.org/10462282/hu/Misen%C3%B3i-fok)

 

 

 

Miseumi-fok (Wikipedia)

 

  

 

      Miseumi-fok (Wikipedia)

 

 

 

KIKÖTŐK A NÁPOLYI-ÖBÖLBEN

 

MISENUM 

 

 

 

Misenum kikötő (//www.flickr.com/photos/16472880@N06/4882753699/" style="color: black; text-decoration: none !important;">https://www.flickr.com/photos/16472880@N06/4882753699/>)

 

 

 A Római Birodalom első hadikikötője volt (https://hu.wikipedia.org/wiki/Misenum), a Pozzuoli-öböl nyugati végén, a Tirrén-tengeren.  Az ókorban Misenum volt a római haditengerészet legnagyobb kikötője, ez volt a legfontosabb római flotta, a Classis Misenensis bázisa. ( I.e. 264-ig sem flottája, még hadihajói sem voltak Rómának.) A flottát Agrippa, Augustus jobbkeze alapította i. e. 27-ben. A 4. században indult hanyatlásnak, bár a hadiflotta kikötő még az 5. században is működött. Misenum bővelkedett a római gazdagok luxusvilláiban is, a gyönyörű természeti környezet és a fontos városok, Puteoli (a mai Pozzuoli) és Neapolis (a mai Nápoly) közelsége jelentős vonzerő volt. Misenumban halt meg 37. március 16-án Tiberius, Róma második császára, aki szívesen töltötte itt idejét. I. u. 79-ben az idősebb Plinius volt a misenumi flottáért felelős praefectus, amikor az öböl másik oldalán kitört a Vezúv vulkán. A kitörés kezdetét látva Plinius közelebb ment, hogy jobban megfigyelje a jelenséget és segítséget nyújtson a mentésben, de a kitörés során  életét vesztette. Haláláról az ifjabb Plinius számolt be, aki ugyanekkor szintén Misenumban élt.

Az ókori kikötő két részből állt, a külső részből, amelyet ma Porto di Miseno néven ismernek, és amelyet mólók védtek (maradványaik ma is léteznek), és ma a Lucrinói-tó néven ismert belső kikötő. Az ókori város a külső kikötő déli részénél terült el, ahol megtalálták egy színház és fürdők maradványait. Villák maradványai is fennmaradtak. A legnagyobb villa a Misenum-fok tetején Lucullusé volt, majd a császároké. Az utak Misenumból északra Baiae, északnyugatra Kümé felé vettek. 

 

A misenumi Sárkány-barlang:(https://www.ulixes.it/english/e_pg02cfr05.html) hatvan méter hosszú és hat méter széles, impozáns, teljesen a tufába ásott és hordó boltozattal fedett ciszterna, amelyet belülről négy sor szabálytalan oszlop oszt öt folyosóra. További oldaljáratokat is tartalmaz, amelyek keresztezik egymást, mindegyiket erős, fehér vakolat borítja. Boltozat fedi, amelyet 12 oszlop támaszt alá. Amikor hozzáférhető volt, a barlang a flotta római kori ciszternájának vizét tárolta, ahol később a szaracénok és a kalózok partra is szálltak, hogy vízkészletüket feltöltsék. A ciszterna boltozatában három, lépcsőkkel ellátott tetőablakot nyitottak, amelyek a ciszterna felső oldalára vezetnek. Az ebben a zónában évekkel ezelőtt végzett ásatások során egy nimfaeum (a forrás fölé emelt szentély, emlékhely) rossz állapotban lévő romjait és néhány kis ciszternát fedeztek fel. A Sárkány-barlang nyugati oldalán egy édesvízforrás van, amelyet talán már a szaracénok is használtak, de néhány évvel ezelőttig biztosan az itt lakók is, ami arra enged következtetni, hogy ezt és más ciszternákat korábban a Lucullusnak tulajdonított tengeri villa számára építették. Közelében egy sor helyiség (nimfákkal és halastavakkal) találhatóak, jelenleg félig elsüllyedve a tengerpart és a hegygerinc között.

 

 

 

    A Nápolyi-öböl látképe Nápoly kikötőjéből (Wikipedia) 

 

NÁPOLY

Az i. e. 7. és 6. században már virágzó kolónia volt Kümé fennhatósága alatt, amely az egész Nápolyi-öböl területét uralta. I. e. 524-ben az etruszkok, sikertelenül ugyan, de megostromolták Kümét, ezáltal jelezve terjeszkedési törekvéseik kezdetét az Appennini-félszigeten. Kümé a szürakuszai türannosszal, Hierónnal szövetkezett és a görögök i. e. 474-ben tengeri csatában szétverték az etruszk hajóhadat. A győzelem jelentősége nagy volt: az etruszkok ezentúl nem jelentettek hatalmat a tengeren és kénytelenek voltak visszavonulni a félsziget északabbi részére. Ezután a szürakúszaiak megszállták Ischia szigetét, de már i. e. 470-ben el kellett hagyniuk, mert kitörtek a sziget vulkánjai. Kümé és koloniája tovább virágzott és hamarosan szükségessé vált a kibővítése. Mivel a települést alapításakor sziklás, mély völgyek valamint a tenger által határolt területre építették, a terjeszkedésnek a természet állta útját. Ezért i. e. 470 után egy új város nőtt ki az egykori kolónia mellett Neapolisz (latinul Neapolis) néven (görög jelentése új város). Az egykori kolóniát Paleopolisznak nevezték (görög jelentése régi város). Egy másik változat szerint az i. e. 5. században a küméi görög telepesek, irigyelve szomszédjuk gazdagságát, elfoglalták a kolóniát. Az itt lakókat kelet felé kényszerítették, ahol új várost alapítottak. A mai kikötőtől északra fekvő Neapolis lakosságát i. e. 450-re athéni telepesek gyarapították. Az új város, Neapolisz, a szürakúszai görögök védelme alatt gyorsan fejlődött, gazdagodott és fokozatosan Athén fennhatósága alá került.

A mocsaras vidék miatt nem alakult ki nagy mezőgazdasági hátországa, ami következtében a város ellátása szinte teljes mértékben a tengeri kereskedelemnek volt kiszolgáltatva. Az i. e. 5. században a várost erős, helyszínen fejtett tufa darabokból épített falakkal vették körül. Ezeket a falakat az i. e. 4. században megerősítették, így a várost kettős fal védte. I. e. 4. században a szamniszok sikeres hadjáratot folytattak a mai Campania területén, fennhatóságuk alá kerítették Kümé, Capua, Puteoli valamint Herculaneum városait is. Ezáltal Neapoliszt is teljesen körbevették, viszont a várost soha sem támadták meg, erős védvonalainak köszönhetően. A szamniszokkal való állandó harcban északon új hatalom nőtt fel, Róma, amely egyre nagyobb területet foglalt el a félszigeten. I. e. 328-ban Neapolisz lakossága, amelyen belül erős volt a szamniszokat támogató párt, hadat üzent Rómának, de vesztett: Róma meghódította a területet.

 

 

A Nápolyi-öböl, az angol flotta Byng admirális vezetésével 1719-ban a Passaro-foki csatában a spanyolok ellen (https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Cape_Passaro) Festmény: Gaspar Butler (https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Naples#/media/File:Admiral_Byng's_Fleet_at_Naples.jpg) 

 

 

HERCULANEUM

 

 

                                                                                                                                            Nápolyi freskó Herculaneum kikötőjéről

 

Herculaneum gazdagabb, bár kisebb város volt mint Pompeii, a patríciusok kedvelt tengerparti üdülőhelye, amit a márványburkolatokkal gazdagon díszített fényűző házak mutatnak (https://en.wikipedia.org/wiki/Herculaneum). A város a Vezúv egyik tengerparti lávafennsíkjára épült. A hajók biztonságos kikötését két természetes, keskeny öböl biztosította. A város utcahálózatát már a kezdetektől szabályosra, rácsszerűre tervezték. A gazdaságot főleg a halászat, mezőgazdaság, és kézművesség jelentette. A területet az etruszkok vették birtokba, később a görögök foglalták el. A görögök a várost Heraklionnak nevezték el és a Nápolyi-öbölhöz való közelsége miatt kereskedelmi kikötőként használták. Az i. e. 4. században Herculaneum a szamniták uralma alá került és i. e. 89-ben római város lett. amikor a "Szövetségesek háborújában" Sulla legátusa legyőzte.

 

 

 

A Vezúv kitörése 79-ben (https://en.wikipedia.org/wiki/Herculaneum)

 

 

POMPEII

A várost az i.e. 6. században alapították egy lávafennsíkon (https://hu.wikipedia.org/wiki/Pompeii#T%C3%B6rt%C3%A9nete), amely a Vezúv egy régebbi kitörése során keletkezett. Később a Dél-Itáliát gyarmatosító görögök fennhatósága alá került, akik kiterjesztették uralmukat a Nápolyi-öböl vidékére is, hatalmas erődöket és kikötőket építve, majd a település rövid időre az etruszkok uralma alá is került i. e. 525–474 között, de a Kümé-i csatában legyőzték őket, és ismét a görögöké lett a város. A szamnisz-civilizáció (https://hu.wikipedia.org/wiki/Szamniszok) vetett véget a harcoknak, a szamniszoknak sikerült a többi campaniai város mellett Pompeiit is meghódítaniuk; újjáépítették és kibővítették. A régészeti ásatások számos szamnisz építményt, valamint feltételezhetően ugyanahhoz az időszakhoz tartozó különböző szobor- és falfestménymaradványokat hoztak napvilágra. Pompeii részt vett a campaniai városok Róma elleni szövetségében. A város fontos állomás volt a Via Appia úton, amelyen a tenger felől érkező árukat Róma és Dél-Itália felé továbbították. I. e. 89-ben a szövetséges háború alatt Sulla ostromolta Pompeiit, nem vette ugyan be, de a háború végén i. e. 80-ban veteránjainak egy részét letelepítette. Pompeii a Sarnus folyó torkolatához közel volt, a tengeri hajók kényelmesen bejuthattak a város kikötőjébe. Nevezetes volt a borkivitele,  zöldségtermelése is jelentékeny volt, ipari termékei közül a lávából faragott malomkövek voltak nevezetesek. A köztársaság vége felé és a császárság alatt a kedvelt nyaralóhelyek között volt, Cicerónak villája volt Pompeii mellett, és Claudius császárnak is. Az élénk kereskedelem és idegenforgalom következtében lakói jómódban éltek. 

A Vezúv kitörése után Plinius körbe hajózta a Nápolyi-öbölt és mert a Sarnus folyót a hamu, a habkő feltöltötte, Plinius elhagyja hajóját, és sikerült elérnie Stabia városát, ahol a korával és rossz egészségi állapotával együtt a forró kilövellő anyagtól való fulladás következtében meghalt. 

 

A Vezúv közelsége akkor kezdett veszedelmessé válni, a mikor i. u. 63-ban erős földrengés tudatta Campania lakóival, hogy a Vezuv egy vulkán. A város épületei sokat szenvedtek a földrengéstől, de az első rémület után megnyugodva helyreállították akárokat.  79. -ben (Plinius levelei Tacitushoz, ep. 6, 16. 20) következett aztán a Vezúv első kitörése, mely Pompeiit, Herculaneumot, Stabiaet s más közeli helységeket elpusztította. Pompeiit mintegy 2 méter magasan diónyi horzsakődarabok, és  felette újra 2–3 méteres hamuréteg fedte be. Ez a 4–5 méter magas réteg mint egy védő takaró megőrizte a romjait.

 

 

 

 

 

Pompeii kikötőváros volt, de a Vezúv feltöltötte a kikötőit (https://www.romanports.org/en/articles/ports-in-focus/625-the-port-of-pompeii.html)

 

A város fontos állomás volt a Via Appia úton, amelyen a tenger felől érkező árukat Róma és Dél-Itália felé továbbították. I. e. 89-ben a szövetséges háború alatt Sulla ostromolta Pompeiit, nem vette ugyan be, de a háború végén i. e. 80-ban veteránjainak egy részét letelepítette.

Vídám élet folyt az örömházakban***. Pompeii a Sarnus folyó torkolatához közel volt, a tengeri hajók kényelmesen bejuthattak a város kikötőjébe. Ipari termékei közül a lávából faragott malomkövek voltak neveztesek.

A vulkánból ömlő láva, majd a keletkezett hamu két napig hullott a városra. A kitörés a folyó medrét is megváltoztatta, a Sarnus medre és a tenger partja is legalább 2 km.-re van a város falaitól, holott a kitörés előtt 1/2 km.-re lehetett, a Sarnus pedig a város tövében folyt. (https://mek.oszk.hu/03400/03410/html/6782.html) 

 

BAIAE

Az ókori római tengerparti üdülőváros a Pozzuoli-öböl partján épült. A város a keletkezését a körülvevő dombokon és a tengerparton fakadó bővízű kénes forrásoknak köszönhette, amelyeket fürdés és gyógyítás céljaira hasznosítottak. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Baiae). A Római Köztársaság vége felé Baiae benépesült, gazdag rómaiak nagyszabású villákat építettek a Pozzuoli-öböl partján és élvezték a nagyszerű éghajlatot és fürdőket. A római építőmérnökök egy komplex földalatti csatornarendszert alakítottak ki, annak érdekében, hogy a melegvizet szaunához hasonló fürdőhelyiségekbe vezessék, minek következtében Baiae lett a Római Birodalom legmodernebb fürdőhelye. Az i.e. 1 században villája volt itt  Crassusnak, Pompeiusnak, Ciceronak és Julius Caesarnak is. Itt élt a császár, Augustus családja is. Claudius császár is sok időt töltött Baiaeban egy hatalmas villában külön medencével. A legendák szerint Caligula őrültségében egy csónakhidat építtetett Baiaéból Puteoliba, hogy a nagy hajókon érkező vendégei gyorsan a villájába érkezzenek. Baiaéban halt meg Hadrianus császár 138-ban. Ezek után Baiae hírneve hanyatlani kezdett, részben a gyakori földrengések és tengermozgások okozták, a tengermozgások során a partvonal többször is elsüllyedt ezért napjainkban az egykori fürdőváros emlékei a tenger mélyére kerültek. A dombgerinc oldalában, a fürdőpalota tetején, az öböl felé egy hatalmas, árkádos csarnok nyílt, ahonnan látható volt a Nápolyi-öböl és a másik irányban a cumaei partszakasz. A csarnok alatt terültek el a különböző fürdőépületek, a hévízi források felé épültek. Az összes, teraszos elrendezésben épült épület az öböl felé nyílt, a házakat utak és lépcsők kötötték össze.

 

 

A meleg fürdőiről híres Baiae egy réste a tenger alatt van, mai világítótorny (https://www.antoniobusiello.com/stories/baiae-a-dive-into-history)

 

 

Baiae körkép (https://www.antoniobusiello.com/stories/baiae-a-dive-into-history)

 

SORRENTO

 

 

Sorrento látkép (http://www.geoturizmuscentrum.hu/index.php?mod=korutazas&tipus=utazas&id=1054)

Az ókori nevén Surrentum (https://hu.wikipedia.org/wiki/Sorrento_(Olaszorsz%C3%A1g)). Görög gyarmat volt. A legidősebb régészeti leletek az i. e. 6 századból származnak. A rómaiak érkezése előtt a város Nuceria fennhatósága alá tartozott, amelynek szövetségese volt, Stabiae városához hasonlóan a római polgárháborúk során. Miután sikerült a rómaiaknak elfoglalniuk, a város római colonia lett. Felvirágzásához hozzájárult az is, hogy Augustus és Tiberius császárok kedvelt üdülőhelye volt a közeli Capri szigete. Az ókorban Surrentum elsősorban borairól valamint vörös színű agyagedényeiről volt híres, amelyekkel a birodalom legtávolabbi provinciáiban is kereskedett. Surrentum fekvése igen biztonságos volt, mély hasadékok védték. Az egyetlen természetes védelem nélküli szakasz egy 300 m hosszú rész volt a város délnyugati oldalán, amit falak építésével erősítették meg.

 

AMALFI

 

 

 

Amalfi (https://www.amalfi.com/) 

 

 

A várost valószínűleg csak 320-ban alapították (https://hu.wikipedia.org/wiki/Amalfi). A középkorban az Amalfi Köztársaság fővárosa volt, az egyik legfontosabb földközi-tengeri kikötő, Salerno vetélytársa. A nagy hajózási tapasztalatnak köszönhetően az amalfiak megalkották a Tabula Amalphitanát, a világ első hajózási törvénykönyvét, amellyel a rivális tengeri hatalmak, Ganova elismerését is kivívták. Kereskedői raktárakat tartottak fenn Alexandriában, Antiokheiában és Jeruzsálemben, az utóbbi helyen 1048-ban általuk alapított Szent János-kórházból eredeztetik a johanniták rendjét. Papírgyártó műhelyeiről és limoncellójáról világszerte híres település ma az Olaszországba látogató turisták egyik kedvenc célpontja. Itt született Flavio Gioia, a mágnestű (iránytű) európai feltalálója is. A névlegesen még mindig Konstantinápolytól függő Amalfi fokozatosan építette ki birodalmát a Földközi-tengeren. 846-ban hajókat küldött Róma védelmére, 849-ben pedig a nápolyi és gaetai flottákkal egyesülve sikerült legyőznie az arabokat Ostiánál. Amalfi volt az első a négy tengeri köztársaság közül Genova, Pisa és Velence mellett. Hajóik különlegessége az ókorból öröklődött: csak egy árbócrudat használtak, ami a könnyű hajótesttel párosulva gyorssá és verhetetlenné tette őket. Az amalfii hajók építése csak 1200 körül változott meg, amikor a megnagyobbodott hajótest miatt további árbócokkal szerelték fel őket.

 

STABIAE

Stabiae antik római város volt (https://hu.wikipedia.org/wiki/Stabiae), hozzávetőlegesen 4,5 kilométerre délkeletre Pompejitől. A város a Nápolyi-öböl felé 50 méterrel magasodó dombon épült. 16 kilométerre volt található a Vezúvtól, így az i. e. 79-ben történt kitörésekor a város tengerparti része súlyos károkat szenvedett a rárakodó két méteres habkő és hamurétegtől. A város kezdetben egy kis kikötő volt, de a i. e. 6. századra Pompeji kikötője felülmúlta. A települést  Sulla i. e. 89 -ben porig rombolta az itáliai szövetségesháború során. Később a város újra épült, és a gazdag patríciusok kedvelt pihenőhelyévé vált. Az emelkedő szélén különösen sok villa épült a szép kilátása miatt.

 

 

Stabiae-i falfestmény, kikötő, 1. század (Wikipedia)

 

OPLONTIS

Oplontis egy ókori római kori régészeti lelőhely (https://en.wikipedia.org/wiki/Oplontis) Nápolytól délre. A közeli Pompejihez és Herculaneumhoz hasonlóan Oplontist is hamu temette maga alá a Vezúv vulkánkitörésekor, azonban itt a kitörés ereje még erősebb volt. A nyugati zónában talált leletek közül a legfontosabb az Oncino (Terme Nunziante) tengerparti római fürdőtelep. Később két, a fürdőkhöz tartozó földalatti vízellátó vagy vízelvezető alagutat is találtak.

 

**

 

(https://www.romanports.org/en/articles/human-interest/743-roman-lighthouses-in-the-mediterranean-sea.html))

 

Ostiát (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ostia_Antica#T%C3%B6rt%C3%A9nete) a legenda szerint Ancus Martius, Róma negyedik királya alapította az i. e. 7. században, amint egy később felirat is megörökíti. A legrégebbi régészeti lelet azonban az i. e. 4. századból származik, a legrégibb fennmaradt épületmaradványok pedig az i. e. 3. századból. (A Castrum, azaz a katonai tábor épülete, valamint a kissé későbbi Capitolium, Iuppiter, Iuno Regina és Minerva temploma.

Ostia a Köztársaság korában Róma legfontosabb tengeri kereskedelmi kikötője és haditengerészeti támaszpontja lett a Tiberis torkolatában. A város fontos szerepet kapott a római polgárháborúban is, amikor Caius Marius i. e. 87-ben elfoglalta és felégette, hogy Rómát kiéheztesse. A polgárháború győztese, Sulla a várost erődítményszerű tervek alapján építtette újjá, mintegy 68 hektár területen, ezután felvirágzott.  A 2,8 kilométeres fal két végpontján a folyóra támaszkodott, rajta három kapu nyílt.

I. sz. 68-ban azonban kalózok rabolták ki és gyújtották fel. A támadók elpusztították a római hadiflottát és két neves szenátort is elraboltak. A kalóztámadás Rómában pánikot váltott ki, és ennek nyomán a szenátus elfogadta a lex Gabiniát, ami lehetővé tette Róma számára, hogy hadat gyűjtsön és leverje a kalózokat. Ostiát újjáépítették és védőfalakkal látták el. A kikötő a császárok idején nagy kereskedelmi forgalmat bonyolított. Augustus uralkodásától kezdve a császárok középületekkel, szobrokkal gazdagították a várost. Az 1. században Tiberius római császár felépíttetett egy fórumot. Claudius, majd Traianus pedig új kikötőket épített, mivel a régit az elhomokosodás használhatatlanná tette, világítótornyot is emeltek. A 2. századra azonban a várostól északnyugatra felfejlődött Portus kikötője hosszabb távon megindította Ostia gazdasági hanyatlását.

 

***

Idézet az https://mult-kor.blog.hu/2015/05/28/10_teny_a_prostituciorol oldalról:

 

1. A prostitúcióról fennmaradt első ismert, i. e. 2400 körül keletkezett források az ókori Mezopotámiából, a suméroktól származnak, de Hammurapi törvénykönyve is megemlékezett a mesterségről.

2. Bár az ókorban a prostituáltak kezdetben vallásos szertartás keretében közösültek pénzért férfiakkal, a gyakorlat az idők során - különösen Athénban és Rómában - elvesztette szakrális jellegét.

3. Az ókori Föníciában különös szokás terjedt el: a házigazda a vendég iránti tiszteletét oly módon érzékeltette, hogy felkínálta neki a lányát vagy a feleségét.

4. Athénban az i. e. 6. században Szolón törvényben szabályozta a prostitúciót. Létrehozta az első bordélyt, amelynek örömlányait az állam tartotta el, de fizetésükre is igényt tartott.

5. Rómában a szőke parókát viselő prostituáltak az állami nyilvánosházak mellett a fürdőkben, az arénákban és késdobálókban is felbukkantak. A bordélyokat a kifüggesztett falloszábrázolásról messziről fel lehetett ismerni.

6. IX. Lajos francia király 1254-ben teljes vagyonelkobzást rendelt el a prostituáltak körében, és kitiltotta őket az országból, ám két évvel később a széleskörű tiltakozások miatt visszavonta a rendeletet.

7. Mária Terézia 1751-ben törvényben szabályozta a prostitúciót és még a kocsmákból is kitiltotta a női felszolgálókat. A törvényt megszegők pénzbírsággal, bebörtönzéssel vagy kínzással bűnhődhettek.

8. Erzsébet orosz cárnő a 18. század közepén elrendelte a birodalom összes prostituáltjának letartóztatását, de I. Pál cár még ennél is tovább ment: Szibériába száműzette a kéjhölgyeket.

9. Napóleon igyekezett ellenőrzött keretek közé szorítani a prostitúciót: elrendelte az örömlányok nyilvántartását, és kéthetenként orvosi ellenőrzést írt elő számukra.

10. A 19. századi Párizsban a prostituáltak nem szólíthattak le járókelőket a templomok 20 méteres körzetében, és múzeumba, valamint könyvtárba se járhattak. Az italmérések kéjhölgyeinek tilos volt visszafojtani a sikoltozásukat, hogy az örömkiáltások hallatán minden vendég kedvet kapjon a mélyebb együttléthez.

 

****

Terracina (https://en.wikipedia.org/wiki/Terracina) stratégiailag kiemelkedő fontosságú helyet foglalt el Róma és Nápoly között, félúton. Azon a ponton fekszik, ahol a Volszkuszi-hegység (a Lepini-hegység egyik nyúlványa) a parthoz ér, nem hagyva átjárási lehetőséget a hegyek és a tenger között, a pontusi mocsarak (urbs prona in paludes, "mocsarakkal körülvett város", ahogy Livius nevezte) fölött, és egy kis kikötővel is rendelkezett. Az Encyclopædia Britannica tizenegyedik kiadása szerint az i. e. 600-as években csatlakozott a tizenkét városból álló etruszk ligához. 509-ben Terracina már római fennhatóság alatt állt, amint arról a Róma és Karthágó közötti 1. szerződés beszámol, i. e. 329-ben Colonia Anxurnas néven római polgárokból álló kolóniát alapítottak. Colonia maritima-ként a tengerparti gyarmatváros gyakran szerepel a történelemben. A Via Appia építése i. e. 312-ben tovább növelte a jelentőségét: egy út Traianus korában (Kr. u. 98-117) oldotta meg véglegesen a százazföldi megközelítésének problémáját egy nagy szikla átvágásával (Pisco Montano) a hegyfok lábánál. A bevágás mélységét a függőleges falon 10 római lábnyira vésett jelek jelzik; a legalacsonyabb jel, körülbelül 1 méterrel a mai út felett, a CXX jel, ami 36 méternek (118 láb) felel meg. Valószínűleg ennek az útbevágásnak a következtében épült fel a császárkor néhány fontosabb épülete a kis kikötő mellett. Az Ostia és Terracina közötti parti út, a Via Severiana megépítése tovább növelte a hely jelentőségét. A Via Appia és a Via Severiana Terracinától néhány mérföldre keletre találkozott. A dús növényvilággal és szép kilátással rendelkező hegyfok természeti környezete és tájai miatt már i. e. 200-ban a rómaiak gyakran látogatták. A kikötőt Trajanus és Antoninus Pius alatt építették ki az i. u. 2. században. Az utolsó római építkezés az i. u. 5. században egy új falsor volt. A közeli tengerparti ásványvízforrások vannak, melyeket a rómaiak Neptuniae aquae néven ismertek.

 

 

Terracina kikötő egy szirt átvágásával volt csak megközelíthető a szárazföldön

 

 

 

Terracina kikötő világítótoronnyal, festmény