Napviharok
(2026 január)
A Nap aktív régióit erőteljes mágneses mezők uralják, amelyek a Nap belsejéből emelkednek fel, és áttörik a felszínt. Amikor ezek a mezők összekuszálódnak, hatalmas energiát szabadítanak fel, amely napkitörések és koronakidobódások formájában nyilvánul meg. (https://en.wikipedia.org/wiki/Solar_storm) A jelenségek nemcsak a Nap környezetére, hanem az egész naprendszerre hatással vannak. A 2024-es események során is a napviharok jelentős károkat okoztak a modern technológiában. A műholdak, drónok és érzékelők működése megszakadt, ami komoly gazdasági veszteségeket eredményezett, pl. a mezőgazdaságban. A jövő űridőjárás-előrejelzései: a NOAA 13664 megfigyelései nemcsak a napfizika történetében jelentenek mérföldkövet, hanem az űridőjárás-előrejelzések terén is új lehetőségeket nyitnak. A kutatók remélik, hogy a mágneses mezők viselkedésének alaposabb megértése segíthet pontosabban előre jelezni a napviharokat és azok hatásait.
„Ha a Napon egy bonyolult mágneses mezővel rendelkező régiót látunk, akkor feltételezhetjük, hogy ott nagy mennyiségű energia van, amely napviharok formájában szabadul fel” Ám a kitörések pontos időpontját és erősségét még mindig nehéz megjósolni. Az ESA azonban már dolgozik egy új, Vigil nevű űrszondán, amely kizárólag az űridőjárás megértését szolgálja majd. A missziót 2031-re tervezik, és a célja, hogy még pontosabb előrejelzéseket nyújtson a napviharokról, ezzel védve a műholdakat, az energiaellátó rendszereket és más érzékeny technológiákat.
Napviharok története: a legismertebb és legpusztítóbb napviharok közé tartozik az 1859-es Carrington-esemény, 1921-es New York-i vihar, a 2003-as Halloween-vihar, és a 2012-es Carrington-eseményhez hasonló méretű, de elmaradt kitörés is, amelyek mind hatalmas geomágneses zavarokat, áramkimaradásokat, távíró-zavarokat okoztak, és a modern technológiára (műholdak, hálózatok) komoly veszélyt jelentenek. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Geom%C3%A1gneses_vihar, https://index.hu/techtud/2026/01/22/sarki-feny-ur-nemzetkozi-urallomas-fenyjelenseg-urhajos/). Egy francia folyó partján eltemetett 140 fa évgyűrűinek összehasonlításával a kutatók úgy becsülik, hogy az általunk ismert legnagyobb napvihar bő 14 ezer évvel ezelőtt történt. Ha egy ilyen ismét elérné a Földet, az eltörölhetné a fejlett civilizációt, de mindenképpen beláthatatlan károkat okozna.
Carrington-esemény (1859): A legsúlyosabb valaha megfigyelt geomágneses vihar, amely során a távíró-berendezések tüzet fogtak, és az aurora borealist még Mexikóban is látták. Az 1921-es (New York-i) nagy napvihar hasonlóan erős vihar volt, amely súlyosan zavarta a távíró- és telefonhálózatokat. A 1989-es Quebec-i áramkimaradás egy kisebb, de hatásos napvihar, ami rövid időre megbénította Quebec teljes áramellátását. AHalloween-vihar (2003) egyí szuper-erős napkitörés, amely műhold-meghibásodásokat és a repülőgépek navigációjának zavarát okozta. A 2012-es Carrington-esemény méretű kitörés, szinte pontosan ugyanakkora, mint 1859-ben, de elkerülte a Földet; ha elérte volna, az katasztrofális lenne a mai, technológia-függő világunkra.
A Nap differenciálisan forgó csillag, a forgási sebesség a szélességi köröktől függően változik. Az egyenlítői területeken a leggyorsabb a forgás, egy teljes fordulat nagyjából 24–25 napot vesz igénybe. A sarkvidékeken a forgás lelassul, ott egy fordulat több mint 30–32 napig tart.
Átlagos forgási idő a földi megfigyelő szempontjából (a Napfoltok mozgása alapján) a Nap átlagosan 27–28 nap alatt fordul meg a tengelye körül (https://www.blikk.hu/ferfiaknak/tech/solar-orbiter-kuldetes-noaa-13664-napregio/7r6h93z#google_vignette)
Átlagos forgási idő a földi megfigyelő szempontjából (a Napfoltok mozgása alapján) a Nap átlagosan 27–28 nap alatt fordul meg a tengelye körül (https://www.blikk.hu/ferfiaknak/tech/solar-orbiter-kuldetes-noaa-13664-napregio/7r6h93z#google_vignette)
A viharok mutatják a Nap felszíni aktivitásának (napfoltok, koronaanyag-kidobódások) potenciális pusztító erejét, ami tönkreteheti a műholdakat, a műholdas navigációt, a GPS-t, megrongálhatja az elektromos hálózatokat, és zavarhatja a rádiókommunikációt.
Jelenleg (https://www.origo.hu/tudomany/2026/01/napvihar-muholdak-utkozese-gps-internet-leallas) a tudósok folyamatosan figyelik a Napot (pl. Solar Orbiter és az SDO által), hogy előre jelezzék a nagyobb viharokat, elkerülve a civilizációt érő komolyabb károkat. Bár a Földről csak korlátozottan láthatjuk a felszínén zajló eseményeket, az Európai Űrügynökség (ESA) 2020-ban indított Solar Orbiter missziójának űrszondája nemcsak a Nap túlsó oldalát képes megfigyelni, hanem olyan részleteket is feltár, amelyek korábban rejtve maradtak, pl. a titokzatos NOAA 13664 naprégió. (https://www.blikk.hu/ferfiaknak/tech/solar-orbiter-kuldetes-noaa-13664-napregio/7r6h93z#google_vignette). Az Európai Űrügynökség Solar Orbiter missziója és a NASA Solar Dynamics Observatory lehetővé tették a Nap részletes megfigyelését.
A NOAA 13664 névre hallgató intenzív naprégió 2024-ben kiemelkedő aktivitása geomágneses viharokat és északi fényt okozott
A tudósok 94 napon át követték a naprégió mágneses mezőinek fejlődését, amelyek a közelmúlt legerősebb napkitöréseit eredményezték
A napviharok hatásai zavarokat és károkat okoznak a technológiai rendszerekben, ezért elengedhetetlen az efféle események pontosabb előrejelzése. A Solar Orbiter és a NASA Solar Dynamics Observatory (SDO) 2024 áprilisa és júliusa között közösen figyelte meg az elmúlt két évtized egyik legintenzívebb naprégióját. A NOAA 13664 néven ismert terület májusban vált láthatóvá a Földről, és azonnal felhívta magára a figyelmet. Ez a terület nemcsak látványos aurora borealis jelenségeket okozott a Földön, amelyek egészen Európa szívéig láthatók voltak, hanem a 2003 óta tapasztalt legerősebb geomágneses viharokat is kiváltotta. Ez a régió okozta a modern technológia egyik legnagyobb kihívását. A napviharok ugyanis nemcsak színes égboltot varázsolnak elénk, hanem komoly problémákat is okozhatnak: zavarokat az elektromos hálózatokban, a kommunikációs rendszerekben, sőt, még a vasúti jelzőrendszerek működésében is, hiszen a jelzőlámpák pirosról zöldre válthatnak vagy fordítva. A Nap körülbelül 28 nap alatt tesz egy fordulatot a tengelye körül, így a Földről viszonylag nehéz megfigyelni, hogy mi történik a felszínén. A Solar Orbiter és az SDO adatait kombinálva, a kutatók 94 napon keresztül szinte megszakítás nélkül követték a NOAA 13664-et. Ez a leghosszabb folyamatos megfigyelés, amelyet valaha egyetlen aktív naprégióról készítettek. A kutatók április 16-tól július 18-ig figyelték a régió fejlődését, amely során a mágneses mezők egyre összetettebbé váltak. Ez a folyamat végül 2024. május 20-án az elmúlt húsz év legerősebb napkitöréséhez vezetett.
A tudósok 94 napon át követték a naprégió mágneses mezőinek fejlődését, amelyek a közelmúlt legerősebb napkitöréseit eredményezték
A napviharok hatásai zavarokat és károkat okoznak a technológiai rendszerekben, ezért elengedhetetlen az efféle események pontosabb előrejelzése. A Solar Orbiter és a NASA Solar Dynamics Observatory (SDO) 2024 áprilisa és júliusa között közösen figyelte meg az elmúlt két évtized egyik legintenzívebb naprégióját. A NOAA 13664 néven ismert terület májusban vált láthatóvá a Földről, és azonnal felhívta magára a figyelmet. Ez a terület nemcsak látványos aurora borealis jelenségeket okozott a Földön, amelyek egészen Európa szívéig láthatók voltak, hanem a 2003 óta tapasztalt legerősebb geomágneses viharokat is kiváltotta. Ez a régió okozta a modern technológia egyik legnagyobb kihívását. A napviharok ugyanis nemcsak színes égboltot varázsolnak elénk, hanem komoly problémákat is okozhatnak: zavarokat az elektromos hálózatokban, a kommunikációs rendszerekben, sőt, még a vasúti jelzőrendszerek működésében is, hiszen a jelzőlámpák pirosról zöldre válthatnak vagy fordítva. A Nap körülbelül 28 nap alatt tesz egy fordulatot a tengelye körül, így a Földről viszonylag nehéz megfigyelni, hogy mi történik a felszínén. A Solar Orbiter és az SDO adatait kombinálva, a kutatók 94 napon keresztül szinte megszakítás nélkül követték a NOAA 13664-et. Ez a leghosszabb folyamatos megfigyelés, amelyet valaha egyetlen aktív naprégióról készítettek. A kutatók április 16-tól július 18-ig figyelték a régió fejlődését, amely során a mágneses mezők egyre összetettebbé váltak. Ez a folyamat végül 2024. május 20-án az elmúlt húsz év legerősebb napkitöréséhez vezetett.
A veszély valós: egy elemzés szerint a modern technológiai civilizációnk sokkal sebezhetőbbek a napviharok miatt, mint korábban hittük. Egy esetleges erős napvihar mindössze 2,8 nap alatt teljes káoszt okozhatna felettünk, romba döntve a műholdas hálózatokat, ami beláthatatlan következményekkel járna a Földön. A modern világ az űrtechnológiára támaszkodik, a fejünk felett keringő infrastruktúra az idővel arányosan zsúfoltabbá és veszélyesebbé válik. A mérnökök és kutatók most drámai figyelmeztetést adtak ki: a napvihar által fenyegetett műholdas rendszereink valójában egy instabil „kártyavárra” emlékeztetnek, amely bármelyik pillanatban összeomolhat az irányíthatatlanná váló űrszemét miatt. Szakértők szerint egy erőteljes napvihar indíthatja el azt a láncreakciót, amely műholdak ütközéséhez vezet. (https://index.hu/tudomany/2026/01/28/aszteroida-hold-becsapodas-meteorzapor/) A puszta számok is igazolják a megdöbbentő képet az alacsony Föld körüli pálya (LEO) zsúfoltságáról. A kutatók számításai szerint a különféle műholdsűrűsödésekben – mint amilyen az Elon Musk-féle Starlink is – keringő eszközök között nagy gyakorisággal történnek veszélyes manőverek. Átlagosan minden 22. másodpercben előfordul egy olyan „közeli találkozás”, ahol két űreszköz kevesebb mint egy kilométerre halad el egymás mellett. A 22 másodperces adat önmagában is ijesztő, de ha csak a Starlink műholdjait vizsgáljuk, ott is 11 percenként történik hasonlóan kockázatos helyzet. Hogy elkerülhetővé váljon a műholdak ütközése, a Starlink több ezer egységének mindegyike évente átlagosan 41 alkalommal kényszerül pályakorrekciós manőverre. Ez egy folyamatos, 24 órás készenlétet igénylő balett, ahol egyetlen apró hiba is végzetes lehet.
A műhold rendszer normál körülmények között működőképes, de a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a váratlan események, az úgynevezett „peremfeltételek” okozzák a legnagyobb tragédiákat. Az űrben egy erős napvihar, amely két fronton is támadást indíthat a technológiánk ellen. Az első és legközvetlenebb hatás a légkör felmelegedése. Amikor egy napvihar eléri a Földet, a felső légkör felhevül és kitágul, ami drasztikusan megnöveli a műholdakra ható légellenállást, ez a fizikai hatás nemcsak lelassítja az eszközöket, a pályájukat is kiszámíthatatlanná teszi, miközben a műholdaknak rengeteg extra üzemanyagot kell elégetniük, hogy a helyükön maradjanak. A 2024. májusi, Gannon névre keresztelt napvihar során például az alacsony pályán keringő műholdak több mint felének kellett rendkívüli manővereket végeznie és értékes üzemanyagot pazarolnia a túlélésért. A napvihar egy másik fegyverrel is rendelkezik: képes közvetlenül megbénítani a műholdak navigációs és kommunikációs rendszereit. Ha a kommunikáció megszakad, a műhold „vak” lesz, és képtelen elvégezni a szükséges kitérő manővereket. Ha a műhold letér a pályájáról, amikor a navigációja halott, tehetetlenül sodródik a biztos pusztulás felé.
Az arXiv tudományos weboldalon megjelent tanulmány szerzői egy új mérőszámot vezettek be a fenyegetés szemléltetésére: a CRASH-órát. Ha 2025 júniusában egy napvihar miatt a földi irányítás elvesztette volna a kontrollt a műholdak felett, mindössze 2,8 nap – azaz kevesebb mint 72 óra – telt volna el az első katasztrofális ütközésig. Az adat sokkoló, mert 2018-ban, a nagy műholdsűrűsödések korszaka előtt ez az időablak még 121 nap volt.
Már egyetlen napos, azaz 24 órás irányításvesztés is 30 százalékos esélyt jelent egy olyan ütközésre, amely elindíthatja a rettegett Kessler-szindróma folyamatát. A Kessler-szindróma az űrkutatás rémálma: egy láncreakció, ahol a keletkező űrszemét újabb és újabb műholdakat semmisít meg, létrehozva egy áthatolhatatlan törmelékfelhőt a Föld körül. Összeomolhat a GPS és az internet is. A Kessler-szindróma és a műholdhálózatok dominószerű dőlése nemcsak az űrkutatást érintené, hanem a mindennapi életünket is. Bár a tanulmány közvetlenül a műholdak ütközését modellezi, a következmények egyértelműek: a GPS leállás és a műholdas internet összeomlása globális krízist okozna. Navigáció nélkül megbénulna a légi és tengeri közlekedés, az áruszállítás, és a modern telekommunikáció jelentős része. A tudósok legjobb esetben is csak egy-két nappal előre tudják jelezni a veszélyt, ami alig hagy időt a felkészülésre. A műholdak védelméhez valós idejű irányításra van szükség, de ha ez a kapcsolat megszakad a vihar miatt, a rendszer napokon belül összeomlik. Ha egy Carrington-szintű napvihar ma csapna le a Földre, az nem pár napra, hanem hosszabb időre bénítaná meg a műholdak irányítását. Az esemény egyetlen csapással megsemmisíthetné a teljes műholdas infrastruktúránkat.