Vaskapu-szoros egy szurdokvölgyben a Dunán
(2026 június)
Bevezetés
A Vaskapu-szoros egy folyami szurdokvölgy aa al-Dunán, a Déli-Kárpátok és a Szerb-érchegység között, Szerbia és Románia határán.
Az ókortól, a nagy népvándorlások és a folyami hajózás megindulásától kezdve természetes határként működött a Kárpát-medence és a Balkán északi része, a Havasalföld között. A hajózás megkönnyítésére Tiberius római császár i. sz. 33–34 során a szoros jobb partján egy 210 méter hosszú utat építtetett, melynek segítségével lehetséges lett a hajók állati erővel történő vontatása a zúgókon keresztül.
A római építmények elpusztulása után a középkorban a kereskedelmi hajózás nem volt lehetséges. A hajózás biztonságossá tételének, az Al-Duna szabályozásának gondolatát Széchenyi István vetette fel, a terveket Vásárhelyi Pállal készíttette el. A munkálatokat 1834-ben elkezdték, de egy év múlva abbahagyták, és csak 1856-ban nyílt lehetőség a folytatásra. A robbantásokkal szabályozott szakaszt végül 1896-ban adták át. Mára állandó víziút vezet át itt az Északi-tengertől a Fekete-tengerig, a Rajna–Majna–Duna-csatorna vonalán.
A Vaskapu-szoros alatti szakaszon két vízerőmű működik: a Vaskapu I. 1964 és 1972, a Vaskapu II. 1977 és 1984 között épült a román–szerb határon, egy-egy határállomással. A korábbi a paksi atomerőmű 2000 MW-os, megemelt összteljesítményét is meghaladó villamos energiát, míg a II-es a paksi egy reaktorblokkjának több mint felét állítja elő. Szerbia 2009 óta tervezi egy harmadik, kisebb erőmű megépítését is.
Megnevezése a legtöbb hajózó nép nyelvén Vaskapu jelentésű, ami a történelem során a környező népek számára mindig jelentős természeti akadályt képezett, az örvények miatt is. A Vaskapu-szoros a Kárpát-medence nagy részének egyetlen kifolyási helye. A Pannon-tenger medencéje fokozatosan feltöltődött, és vize kiutat keresett az ugyancsak emelkedőben lévő környező hegységek hágóin keresztül. A Fekete-tenger irányába történő kifolyás megindulása után a távozó hatalmas víztömeg mély medret vájt magának a továbbra is emelkedőben lévő hegyláncon keresztül. A Pannon-tenger, illetve addigra már édesvizű Pannon-tó utolsó maradványai a pleisztocénban, mintegy 600 000 évvel ezelőtt tűntek el a Kárpát-medencéből, és a „kifolyó” szurdokvölgyét az Ős-Duna mélyítette tovább.
A Vaskapu valójában nem egyetlen szoros, hanem több szakaszból álló, 134 kilométer hosszú rendszer. Szakaszai a Galambóci-szurdok, Gospodin Vir szurdoka, Nagy és Kis Kazán-szorosok, valamint a Sip-szurdok. Tengerszint feletti magassága Veliko Gradište városánál 68 méter, az erőmű lábánál 55 méter. A Vaskapu-szoros a Kárpátokon tör át, elválasztja a Kárpátokat a Balkán-hegységtől. Szűkebb értelemben a szurdok végét nevezik Vaskapunak, ahol a folyam kilép a Havasalföldre.
A szoros szerb partján, a Gospodin Vir szűkület szakaszán terül el Lepenski Vir régészeti lelőhelyének múzeuma, ahol az európai mezolitikum és neolitikum több mint kétezer évén átívelő, ebből 500 éven át nagyon érdekes vonásokat felmutató kultúra emlékeit tárták fel. A lelőhely egész Délkelet-Európában egyedülálló; különösen a homokkőből készült, hal vonásokkal felruházott emberi fejeket ábrázoló szobrairól híres.
A Vaskapu és környéke a római történelemben
Az ókorban a Vaskapu elválasztotta egymástól a Duna felső és alsó szakaszát, ezeknek külön nevük is volt: latinul Danubius vagy Danuvius, illetve Ister. Csak az időszámításunk kezdete körüli időkben, a Római Birodalom terjeszkedése nyomán vált ismertté, hogy ugyanarról a folyóról van szó, hogy az Ister a Duna alsó folytatása.
Az ókorban a Vaskapu elválasztotta egymástól a Duna felső és alsó szakaszát, ezeknek külön nevük is volt: latinul Danubius vagy Danuvius, illetve Ister. Csak az időszámításunk kezdete körüli időkben, a Római Birodalom terjeszkedése nyomán vált ismertté, hogy ugyanarról a folyóról van szó, hogy az Ister a Duna alsó folytatása.
Tiberius római császár Pannonia meghódítása után azonnal a moesiai partok biztosításához fogott, amint azt a birodalom katonai érdekei diktálták. A szoros bejáratánál, stratégiai fontosságú helyen épült a Columbaria nevű római erőd. I. sz. 33–34 során egy 210 méter hosszú utat építtetett a Vaskapu-szoros jobb partja mentén, részben a sziklába vésve, részben a folyó fölé nyúló gerendákra. Ennek segítségével lehetséges volt a hajók vontatása állati erővel a zúgókon keresztül. A római katonai terjeszkedés, a Dacia elleni hadjárat céljait szolgálta Traianus hídjának megépítése is 105-ben, a Vaskapu-szoros keleti végénél. Az 1135 méter hosszú, 15 méter széles híd 19 méter magasan húzódott a víz felszíne felett a mai Drobeta-Turnu Severin (Románia) és Kladovo (Szerbia) között. A Damaszkuszi Appollodórosz által tervezett híd íveinek hosszát (52 méter) több mint ezer éven át nem haladta meg a hídépítészet.
A 20 kőpillérre emelt faszerkezetet már Aurelianus római császár leromboltatta Dáciából való kivonulása után, de a pillérek maradványai még a 19. század közepén is láthatóak voltak alacsony vízállás esetén. 1906-ban a nemzetközi Duna Bizottság két pillért leromboltatott, mert zavarták a hajózást. De 1982-ben még 12 mederpillér maradványait tudták azonosítani archeológusok, a többit valószínűleg az ár vitte el. Ma már csak a szárazföldi, bejárati pillérek láthatóak a Duna két oldalán. Traianus folytatta a hadiút építését is a folyam szerb oldalán, a sziklafalba vájva. A ma is látható Tabula Traiana ennek az útnak az építését örökíti meg.
Traianus császár Duna-hídja a Vaskapunál (https://fataj.hu/archiv/2011/03/087/LangElemer_Hidakrol_1.PDF)
Traianus vaskapui Duna-hídja, makett ( (https://hu.wikipedia.org/wiki/Vaskapu-szoros)
Traianus oszlopa Rómában a dák háborúk elékfaragásaival
Középkor
A hajózás, a római építmények elpusztulása után, az egész középkorban alig működött. Az összeszűkülő mederben a sodrás igen sebes, örvényes volt, néhány helyen pedig (például az Izlas és a Tachtalia szikláknál) a folyam gyors és alattomos irányváltoztatása sodorta szirtre a merész kormányosokat. Lefelé az út életveszélyes, felfelé gyakorlatilag lehetetlen volt.
A hajózás, a római építmények elpusztulása után, az egész középkorban alig működött. Az összeszűkülő mederben a sodrás igen sebes, örvényes volt, néhány helyen pedig (például az Izlas és a Tachtalia szikláknál) a folyam gyors és alattomos irányváltoztatása sodorta szirtre a merész kormányosokat. Lefelé az út életveszélyes, felfelé gyakorlatilag lehetetlen volt.
A Columbaria nevű római erőd helyén építették a szerbek a galambóci (szerbül Golubac) várat. A név továbbélése mutatja, hogy a hely folyamatosan lakott maradt. Galambóc a legfestőibb és legépebben fennmaradt várrom az Al-Dunán. A Duna duzzasztása miatt a vár alsó része vízben áll. Galambóc vára tartósan szerb kézben volt, de 1427-ben át kellett volna adni Zsigmond magyar királynak a várat, e helyett a várkapitány török kézre juttatta.
A Lászlóvár (Szent László vára) Coronini/Pescari (Lászlóvára) község mellett, a Galambóci várral szemben áll a Duna parti „Várhegyen”. A hajdanán az Al-Dunánál lévő legerősebb, ma már romokban álló magyar várat Zsigmond királyunk hamarjában építtette fel 1427 telén, a Galambóc elleni támadás előkészítéseként. Zsigmond, a Lászlóvárat megépítve, támadást indított, de alulmaradt a harcban, és a török felmentő sereg elől alig tudott megmenekülni. Galambóc török kézen maradt, később csak Kinizsi Pál tudta elfoglalni. A romoktól szép kilátás nyílik a közeli Babakájra (Nagyapó-szikla) is. Tiszafa után, Szinice (románul Svinița) falu előtt 4 kilométerrel a Duna medrében három darab, háromszöget alkotó, toronyszerű építmény tűnik fel. A harmadik torony alacsony, ezért magasabb vízállásnál nem is látható. A „Háromtorony” (Trikule vagy Tri Cule) az egykori magyar határvédelmi rendszer maradványai. Valószínűleg Zsigmond építtette, több al-dunai várhoz hasonlóan. A Háromtorony első írásos említése 1428-ból való. Alacsony vízállásnál a tornyokhoz le is lehet sétálni, de a duzzasztás nyomán mindig vízben állnak. Drenkovánál láthatók a vízben Drankó várának, egy középkori magyar végvárnak a romjai. A Szörényi bánság fontos erősségét a 14. században építhették, 1432-ben a törökök elfoglalták. Hunyadi János 1442-ben nagy győzelmet aratott itt a ruméliai beglerbég csapatai felett
Újkor
A vaskapui hajózás a 19. század elején is rendkívül veszélyes vállalkozás maradt. Alacsony vízálláskor a hajók terhük egy részét evezős dereglyékre rakták át, vagy többhetes várakozásra kényszerültek. Aszályosabb években megesett, hogy a 275 napos hajózási idényből csak nyolcvan-kilencven napig lehetett korlátozás nélkül áthaladni. További száz-száztíz napon a hajók merülését csökkenteni kellett. Később az értékesebb árut és az utasokat egy darabon szekéren, onnan vasúton, majd újfent hajón vitték tovább. A Dunát a nemzetközi hajózás számára jogi értelemben az 1829. évi drinápolyi békeszerződés nyitotta meg, ami kiszorította a török birodalmat a Duna-deltából. 1830 és 1834 között megépült a Széchenyi-út, és megkezdték a meder tisztítását. A millenniumi szabályozás (1896): A folyószabályozás csúcspontjaként felrobbantották a Vaskapu sziklazátonyait, megnyitva az utat a nagyobb hajók előtt, a hatalmas vállalkozás a magyar mérnöki tudomány diadala volt.
A vaskapui hajózás a 19. század elején is rendkívül veszélyes vállalkozás maradt. Alacsony vízálláskor a hajók terhük egy részét evezős dereglyékre rakták át, vagy többhetes várakozásra kényszerültek. Aszályosabb években megesett, hogy a 275 napos hajózási idényből csak nyolcvan-kilencven napig lehetett korlátozás nélkül áthaladni. További száz-száztíz napon a hajók merülését csökkenteni kellett. Később az értékesebb árut és az utasokat egy darabon szekéren, onnan vasúton, majd újfent hajón vitték tovább. A Dunát a nemzetközi hajózás számára jogi értelemben az 1829. évi drinápolyi békeszerződés nyitotta meg, ami kiszorította a török birodalmat a Duna-deltából. 1830 és 1834 között megépült a Széchenyi-út, és megkezdték a meder tisztítását. A millenniumi szabályozás (1896): A folyószabályozás csúcspontjaként felrobbantották a Vaskapu sziklazátonyait, megnyitva az utat a nagyobb hajók előtt, a hatalmas vállalkozás a magyar mérnöki tudomány diadala volt.