ABSTRACT
Az ókori egyiptomiak i.e. 3200 körül kezdtek el tintával írni, amelyet fa vagy olaj égetésével kapott korommal színeztek, hordozó anyaga akáciafa mézga volt, mind vízben oldódó anyagok. I.e. 2570 körül az első papiruszon, amit Wadi al-Jarfban találtak egy Vörös-tengeri kikötőben, fekete és vörös tintával írt szöveget találtak. / MATERIALS FOR THE FIRST PAPYRUS INKS IN EGYT: Ancient Egyptians began writing with ink around 3200 BC, which was coloured with soot obtained by burning wood or oil, using acacia wood gum as a medium. Around 2570 BC, the first papyrus found in a Red Sea port in Wadi al-Jarf had both black and red ink writing on it.
BEVEZETÉS
A Nagy piramis építője, Hufu (Kheopsz) fáraó építette a Egyiptom és a világ első tengeri kőkikötőjét, Wadi al-Jarfot i.e. 2570 körül, ahol mólót, nagy raktárépületet, kőbe vájt raktárakat találtak. Hufu uralkodása után elhagyták a kikötőt, ezért jó állapotban fennmaradt. Cédrusfa hajóalkatrészeket, gerendákat, akáciafa evezőket, sok kőhorgonyt és kötelet, égetett agyagedény készítésére és talán rézolvasztásra is utaló kemencéket ástak ki. De a legnevezetesebb lelet a fekete és piros tintával írt első papirusz, ami egy munkanapló, egy piramisépítő munkavezető napi tevékenységének a dokumentálása. A munkavezető hajóval a Nagy piramis erre a célra épített kikötőjébe szállította a kb. 2.5 tonnás fedőköveket a Níluson keresztül a Turai kőbányából. A napló tartalma nem a Nagy piramis építésére vonatkozik, hanem a nagy kövek a piramis kikötőjébe történő szállításával kapcsolatos, és a kiváló óegyiptomi logisztikai szervezésre utal. A tinták anyagait vizsgáltuk, a vizsgálat módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.
Először a Vörös-tengeri kikötőről néhány ismeret: Wadi al-Jarftól 50 kilométerre, a Vörös-tenger másik oldalán, a Sinai-félszigeten találtak egy 44 méter átmérőjű és 7 méteres vastagságú falakkal épített erődöt, ezen keresztül szállították a kb. 30 kilométerre fekvő türkíz és malachit bányákból (színes kövek, egyben rézércek is) az ásványokat Egyiptomba. Hufu fáraó idején már néhány száz éve jártak a Sinai-félszigetre színes köveket bányászni gyalogosan, Hufu idejétől már a kikötőből, hajókkal. Valószínű, hogy a szép színű kövekért, a zöldeskék ásványokért -őssszetörve testfestéknek használták- szerveztek tengeri expedíciókat a félszigetre. és rezet csak később olvasztottak az ásványokból.
Egyiptom Vörös-tengeri partjain három régi óegyiptomi kikötőről tudunk. A legnevezetesebbet és a legrégebbit Pierre Tallet francia egyiptológus és munkatársa, Gregory Marouard (https://amers.hypotheses.org/files/2015/02/EA_40_Tallet_Marouard_-_copie-libre.pdf) tárta fel Wadi el-Jarfban. Wadi Al-Jarf az első épített kőkikötő a történelemben. Gazdag leletanyagot találtak, kőmólót, épületeket, hajóalkatrészeket, papiruszokat és sokat Keheopsz (Hufu) fáraó idejéből. Hufu i.e. 2589 - i.e. 2566 között uralkodott, a Nagy piramis is az ő uralkodása alatt épült. A kikötőben talált első és legnevezetesebb papirusztekercs a Nagy piramis építésére vonatkozó munkanapló. (https://en.wikipedia.org/wiki/Diary_of_Merer) A papirusztekercs írásának tintaösszetételét vizsgáltuk, piros és fekete tintákat használtak.
Tengeri vitorlás képe Sahuré (kb. i.e. 2492- i.e. 2475 között) fáraó sírjából (Abusir), hosszanti merevítő kötéllel (3. 27.o.)
Wadi el-Jarf (4)
WADI EL-JARF KIKÖTŐ ÉS LELETEK
Hufu fáraó idejéből van punti arany leletre történő utalás, Hufu utódjának idejéből létezik punti rabszolgára történő utalás, de nincs direkt bizonyíték arra vonatkozóan, hogy Wadi el-Jarfból vagy Hufu idején, vagy az azt megelőző időkben indítottak volna expedíciót a Vörös-tengeri Puntba. Hufu ideje előtt már létezett egyiptomi tengeri hajózás, a megelőző bő egy évszázadban már jártak Bybloszba cédrusfáért. Így a Wadi el-Jarf-i kikötő a Sínai-félsziget ásványlelőhelyei (színes díszkövek, türkíz és zöld malachit) miatt épült.
A Wadi el-Jarf kikötőt kovakő eszközökkel, kőszerszámokkal építették, mint a piramisokat. Hufu idején terjedt a rézedények, ékszerek használata (pl. Buheni rézolvasztó Nubiában), bár a buheni legkorábbi lelet (2., 38. o.). A rézből ékszereket és nem szerszámokat készítettek, a réz puha fém. A későbbi, Ayn Sukhna-i kikötőt Hufu fáraó fia nyitotta meg azért, mert közelebb volt a a Nílus-delta D-i részén fekvő Memphiszhez, ahonnan szétszedve szállították a hajókat a kikötőkbe. A kikötőkben összeépítették és tárolták is a hajóalkatrészeket két expedíció között. Szétszedték a hajókat a kikötőkben, cserélték az összetartó vékony köteleket, a "varrást", újra építették a hajókat, a faanyag drága "kincs" volt az ókori Egyiptomban. A szétszedhető hajókat szegelés nélkül, erős csapokkal építették, "varrott" hajók voltak, mint Hufu cédrusfa épségben ránk maradt temetési bárkája, vékony kötelekkel erősítették össze az átfedés nélküli palánkokat, a köteleket időnként cserélni kellett. A két kikötő leletei igen hasonlóak, a Wadi el-Jarf-i leletek lényegesen gazdagabbak. A kikötőkben találtak raktárakat, alvásra és főzésre alkalmas táborhelyeket, szokatlanul nagyméretű tárolóedényeket, feltehetően víz tárolására, hajóépítéssel kapcsolatos eszközök és anyagok maradványait, a szállított anyagok maradványait (türkíz, malachit, Mersa G.-ban obszidián törmeléket is, az utóbbi feltehetően punti eredetű), rézolvasztás nyomait, papiruszokat, köveken és tároló dobozokon uralkodók vagy hajók neveivel, vörös tintával írva.
Wadi el-Jarf tengerparti része, sok kőhorgonyt találtak a tengerben és egy nagy raktárépületben (https://honorfrostfoundation.org/category/egypt-projects/)
Temetési bárka a 4. Dinasztia korából (az i.e. 27, 26, 25 századok, https://warther.org/Carvings.php)
Az árbocokat és a kormányevezőket (a nagy hajókon hat darab 3-5 méteres kormányevező volt) a méreteik miatt cédrusfából készítették a hajóácsok. A később épített rövidpalánkos (kb. 105 cm hosszú) akáciafa-palánkos hajó nem maradt ránk, csak a faliképe. A cédrusfa és az akáciafa fa is mézga tartalmú, (az akáciafa mézgáját gyűjtötték, vízszigetelő tetőanyag) tengerálló fa, de nem egyformán tartósak, mert a cédrusfában van olaj is. (Egy fafajta tartóssága határozza meg, hogy mennyi ideig képes ellenállni a környezet romboló hatásainak, az években kifejezett használati időtartammal jellemezhető. A tartósságot egyrészt a fa belső tulajdonságai, másrészt a környezet, a felhasználás helyén uralkodó viszonyok -oxigén, nedvesség- határozzák meg. A fa természetes tartósságára sűrűségéből, a sejtjeinek tápanyagtartalmából, mézga-, gyanta- és csersavtartalmából következtethetünk. Egy fajon belül legtöbbször a nagyobb sűrűségű anyag a tartósabb.)
Az ókori leletek majdnem kizárólag tamariszkuszfa, cédrusfa leletek, tehát csak a legnagyobb keresztmetszetű akáciafa alkatrészek maradtak ránk, álltak ellen a lebontó baktériumoknak, gombáknak. A leleteket az időt állóság szerint elemezve lehetséges, hogy több akáciafát használtak a szállító hajók építéséhez, mint azt ma a kutatók vélik. (Haszehemui fáraó (i.e. 2670 körül) Abydos-i sírja mellett 12 tamariszkusz temetési hajót találtak eltemetve bárkagödrökbe, kb. az uralkodása alatt és után fogyhatott ki a D-n a hajók építésére alkalmas tamariszkusz fa, mert Dzsószer idejétől cédrusfából építették a temetési hajókat. míg akáciafából a kőszállító hajókat, https://en.wikipedia.org/wiki/Ancient_Egyptian_royal_ships.)
A kőbe vésett tároló helységekben talált legfontosabb leletek papiruszok, a legkorábbi papirusztöredékek, egyikük különösen nevezetes, mert a Nagy piramis építésével lehet kapcsolatos. Merer nevű munkavezető hieroglif jelekkel írt naplóját találták meg, (Diary of Merer, https://en.wikipedia.org/wiki/Diary_of_Merer), amely napi beszámoló a Níluson keresztül történt kőszállításról ,a Tura-i mészkőbányából a Nagy piramis kikötőjébe (Ra-shi-Khufu-ba), Gizába. Ideje: Hufu fáraó uralkodásának a végén, júliustól novemberig, napi bontásban. Július 17.-n volt az áradás, ekkor telt meg vízzel a piramishoz ásott csatorna. A naplót Pierre Tallet és and Gregory Marouard találták a kikötő barlang-raktárában. A P. Tallet úgy gondolja, hogy a Nagy piramist fedő köveinek szállítására vonatkozik a napló. 10 naponként 2-3-szor fordultak, 200 darab kb. 2.5 tonnás követ szállíthattak havonta. A több mint 100 tagú csapat 40 hajósból is állt. Egy hajó 5-10 db követ szállított. A napló alapján következtetni lehet az Egyiptomi Birodalom szervezettségére, logisztikájára: sok csapat szinkronizált tevékenysége volt szükséges a piramis köveinek szállításához, építéséhez, akik közül az egyik a közel 200 kilométerre lévő kikötőben is tevékenykedett. Az egyiptomi adminisztráció magas szinten történt szervezettségét bizonyítja a papirusz.
A galériákban gömbölyű, nagy méretű és jellegzetes nyakú agyag tároló edényeket is találtak, nagy mennyiségben. Az nagy edényekben vizet és élelmet raktároztak, a nyakuknál vörös tintával írt és beégetett hieroglif feliratokkal jelölték a hajó vagy a munkásbrigád nevét. Az edényégető kemencéket is megtalálták. Sajátos márgás nyersanyaggal dolgoztak, így a cserepek jól felismerhetőek a Wadi al-Jarf leletanyagban, és a sínai Tell Ras Budranban pedig nagyon gyakoriak, bizonyítják a kapcsolatot a Szuezi-öböl két partja között.
A kikötőben égetett agyagedények vörös tinta felíratok-kal (4)
A korom kicsi, gömb alakú, úgynevezett elsődleges részecskékből áll, amiknek a mérete általában 10 és 300 nanométer közé esik. (Több mint ezerszer kisebbek egy hajszál átmérőjénél.) Az elsődleges részecskék láncszerűen, néha összecsomósodva halmazokat alkotnak, ez a korom zsíros tapintásának az oka, és sok ilyen apró halmaz alkotja azt az elegyet, amit koromnak hívunk. A zsíros tapintás ellenére vízben oldódik a korom.
A papiruszokonn látható másik szín a vörös tinta, amely a vas-oxid földpigmentből származik. Az ókori Egyiptomban használt legtöbb pigmenthez hasonlóan ez is egy természetben előforduló ásványból készült, például hematit adta a színét. A vöröset gyakran használták rubrikákhoz, például címekhez és címsorokhoz, hogy megkülönböztessék őket a szöveg többi részétől. Az ókori egyiptomiak nádecsetet használtak a szöveg írásához. Ezek az ecsetek némileg hasonlítottak a mai ecsetekhez, és lehetővé tették az írnok számára, hogy változtassa a vonal vastagságát. Ezeket egy fából (vagy néha elefántcsontból) készült palettában tartották, amelyben mélyedés volt a vörös és fekete tinta tárolására. A illusztrációk megfestéséhez használt paletta a földből bányászott vagy ásványokból kinyert pigmentek ritkán használt színek széles skáláját tartalmazta: kék, zöld és sárga színeket, anyagaik fémoxidok.
Az ókori egyiptomi tinta (https://thesciencebreaker.org/breaks/maths-physics-chemistry/unveiling-the-secrets-of-ancient-egyptian-ink) összetett keverékekben jelen volt az ólomfoszfát és -szulfát, a karboxilátionokkal társulva sókat alkotott. Ezen elemek eloszlása is meglepő. Az okker durva részecskék formájában van jelen a papiruszok felületén, míg az ólomvegyületek a papirusz sejtekbe diffundálva kerültek elő, talán a tinta szárítására is használták az ólomszulfidot, másrészt szemfestékként.
Piros tintát is használtak (4)
A TINTÁK HORDOZÓANYAGA
A gumiarábikumot az i. e. 3. évezredben már ismerték az egyiptomiak, akik festékek és papiruszok kötőanyagául használták, illetve a mumifikálásban. Egyiptomi gumi néven említik az irodalomban. Afrika őslakói hagyományosan kunyhóik tetejét tették víztaszítóvá gumiarábikum-bevonattal, gyógyszerként is alkalmazták, de főznek is vele. Sok volt belőle, olcsó anyag. A gumiarábikum vagy arabmézga (latinul gummi arabicum, gummi mimosae) egyes akáciafajok gumiszerű váladéka, mézgája, amelyből ipari módszerekkel ragasztószer, kötőanyag, víztaszítószer nyerhető. E 414 néven élelmiszer-adalékanyag, a sűrítőanyagok csoportjába tartozik. Általában a stabilizátor, mázragasztó, habzásgátló, kötőanyag, töltőanyag technológiai funkcióit látja el (https://hu.wikipedia.org/wiki/Gumiar%C3%A1bikum).
A gumiarábikum bonyolult semleges vagy gyengén savas polimer, amely polipeptidekből (fehérjekomponensekből) és számos poliszacharid fragmensből áll. Ez a szerkezet magyarázza a gumiarábikum speciális tulajdonságait, amelyek megkülönböztetik azt sok hidrokolloid anyagtól:
• kiváló oldhatóság hideg vízben;
• alacsony higroszkóposság;
• a termékek színének rögzítésére való képesség;
• magas hidratáció.
(1) ROAF, Michael: A Mezopotámiai Világ Atlasza, Helikon, Budapest, 1998. ISBN 963 208 507 8