A TŰ, A VARRÓTŰ TÖRTÉNETE
(2024 december)
A varrótű őse az ár: az ős-kőkorban először a bőrt tövis, hegyes fa-, illetve csontszilánk segítségével, az árral kilyukasztották, s azután ezeken a lyukakon húzták át az inakat vagy bőrszalagokat. Mindaddig, amíg a tűvel nem cérnát varrtak, a varrás igen nehéz munka volt. Idővel rájöttek, hogy előnyös, ha a cérnát magára a tűre erősíti. Kezdetben csak begörbítették a tű végét, s ebbe a horogba erősítették a cérnát, amivel gyorsabbá vált a varrás. Még kényelmesebb lett, ha a tűnek foka is volt, egy lyuk a tű végén. A kőkor végén készítettek olyan csonttűt, amelynek fokába tűzkőszilánkkal fúrták a lyukat. A bronzkortól rézből, bronzból majd vasból készítették a varrótűt, az első fémtűk a bronzkorban jelentek meg.
A jó tű becses szerszám volt, ezért tokban tartották. Praktikus tűtartót használtak az avar asszonyok: a tűt övükről lecsüngő vászonszalagba tűzték, erre csontból készült csövecskét húztak, amely megakadályozta, hogy a tű elvesszen, vagy megsebezze viselőjét. Abban, hogy leszaladjon a szalagról, a végére kötött csomó akadályozta meg. Ha elő akarták venni a tűt, csak a tokot, a csontcsövet kellett feljebb húzni, használat után újra visszacsúszott helyére. A tokot gyakran díszítették számunkra sokat mondó ábrákkal, írásokkal. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.
Az öltözetek és a frizura tűvel való díszítése az ősi kelet – az Ősi Egyiptom és az Ősi Mezopotámia – kultúráira jellemző volt az i. e. III–II. évezredekben. Európában díszített vastűket a hallstatti régészeti kultúra ideje óta használnak.
A tűket leggyakrabban aranyból, ezüstből vagy rézből készítették. A tű jelentős régészeti leletnek minősül, mivel az adott kultúrára jellemző mintázattal díszítették gyakran a tűt, a tokját, a tulajdonos nevével, vagy egy mondással, így lehetővé teszi az adott kultúra megismerését. Például az i. e. I. évezredből származó iráni bronztűk a lapos fejükön emberi, állati alakokat, jellegzetes díszítéseket ábrázolnak. A hettiták arany hajtűje, ami mákgubót formáz, az i. e. II. évezred közepéből származik, és azt sugallja, hogy a hettiták ismerték az ópium-mákot. A etruszkok, és így a rómaiak is ismerték az arany dísztűket. Az antik tűket gyöngyökkel, drágakövekkel, láncocskákkal és gyöngyszemes medálokkal ékesítették. A kínai nők is ősidők óta drága csatokat és tűket használtak a frizurájuk díszítésére. A történelem folyamán kialakult főbb változatok:
Horgolótű, eszköz hurkok készítéséhez cérnában vagy fonalban,
Kötőtű, kötőeszköz, nem olyan éles, mint a varrótű,
Varrótű, hosszú, karcsú, hegyes hegyű szerszám,
Sütéshez használt tű, hosszú, karcsú eszköz, néha lapított hegyű, a főzéshez szükséges baromfi megkötözésére,
Kárpittű, kárpitozási eszköz, általában vastag és ívelt,
Gombostű: A gombostű első használata a 15. századra tehető. Körülbelül 1410-ben jöttek forgalomba az arany- és fémtűk. A gombostű akkor jelent meg, amikor a ruhát konkrétan az adott személy számára kellett szabni. Az olyan tű, aminek a fejrésze karika formában van hajlítva, a 15. században jelent meg.
Sokáig a dísztűk is jelen voltak a varrótűk mellett, az utóbbiból hiány is előfordult. VIII. Henrik, angol király idején törvényt hoztak, ami – speciális napoktól eltekintve – minden napra megtiltotta a tű árusítását. Azt remélték ettől, hogy a tűhiány megszűnik, de a helyzet csak rosszabbá vált, és néhány év múlva eltörölték a törvényt. 1590-ben építették meg Londonban az első huzalgyártó malmot, ahol mindenféle tűket készítettek. A 18. században kezdtek megjelenni a varrótű tömeggyártására szolgáló gépek. Egy újfajta tűt, a biztosítótűt, a 19. század közepén találták fel Angliában. A 19. században kezdenek a férfiak nyakkendőt hordani, amit díszített nyakkendőtűvel szúrnak át, a nők hasonló, de hosszabb kalaptűket viseltek (https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C5%B1).
Régi tűtartó (https://galeriasavaria.hu/termekek/reszletek/otthon-haztartas-kellekei/4527007/1K520-Regi-faragott-fa-nepi-tutarto/)
KÉZI VARRÓTŰK
Kézi varráshoz használt varrótű egy hosszú, az egyik végén hegyes hegyű eszköz, és egy lyukkal a varrócérna rögzítésére. A legkorábbi tűk csontból vagy fából készültek; a modern tűk magas széntartalmú acélhuzalból készülnek, és a korrózióállóság érdekében nikkellel vagy 18 karátos aranyozással vannak bevonva. A kiváló minőségű hímzőtűket kétharmad platina és egyharmad titánötvözet borítja. Hagyományosan a tűket tűkönyvekben vagy tűtartókban tárolták, amelyek dísztárgyakká váltak. A varrótűket tokban is lehet tartani, egy kis dobozban, amelyben tűk és egyéb tárgyak, például olló, ceruza és csipesz tárolhatóak.
Mai acétű (https://mg.wikipedia.org/wiki/Fanjaitra)
Modern tűtató (https://galeriasavaria.hu/termekek/reszletek/otthon-haztartas-kellekei/4527007/1K520-Regi-faragott-fa-nepi-tutarto/)
Kézi varráshoz használt tűk: többféle típusban/osztályban kaphatók, a tervezett felhasználásnak megfelelően. Az egyes típusok mérete is változó, hegyes hegyűek, kerek szeműek, közepes hosszúságúak. A kettős szeműek két szál cérnát képesek hordozni, miközben minimálisra csökkentik az anyag súrlódását. Appliqué: Ezek egy újabb univerzális tűnek számítanak varráshoz, rátétezéshez és foltvarráshoz. Hímzés: más néven crewel tűk; megegyezik az élesekkel, de hosszabb szeme van, hogy könnyebben befűzhessen több hímzőszálat és vastagabb fonalat. Foltvarrás: Ezek a tűk rövidebbek, mint a hegyes tűk, kis lekerekített szeműek, és finom öltések készítésére használják nehéz anyagokon, például szabásban, paplankészítésben és egyéb részletes kézimunkákban. Egyes gyártók különbséget tesznek foltvarrótű és tűközi foltvarrás között is, az utóbbi valamivel rövidebb és keskenyebb, mint az előbbi. Milliners: Az éleseknél általában hosszabb tűk osztálya, amelyek jól használhatók ráncfelvarráshoz és redőzéshez, és általában a katonai munkákban használatosak. Gyöngyfűzés: Ezek a tűk nagyon finomak, keskeny szemükkel, hogy átférjenek a gyöngyök és flitterek közepén, valamint egy hosszú nyél, amellyel egyszerre több gyöngyöt is befűzhet és megtarthat.
Injekciós tű (https://www.freepik.com/premium-ai-image/sterile-medical-syringe-with-transparent-barrel-sharp-needl)
*
A gombokat már a kőkorszakban használtak. A franciaországi, Magdeleni korszak leletei közt vannak rénszarvasagancsból faragott kicsiny korongok, amelyek a közepükön át vannak fúrva. Ezek a kezdetleges gombok, melyeket úgy erősítettek a ruhára, hogy a lyukon szíjat húztak át. A szíj külső végére bogot, belső végére hurkot kötöttek. E gombok sokszor különféle karcolatokkal voltak díszítve. A újkőkorszakban olyan kőből csiszolt gombok fordulnak elő, amelyeken két egymással közlekedő lyuk van, úgyhogy a szíjat ezen keresztül húzva, nem volt szükség a külső oldalon csomót kötni, csak egyszerűen összekötötték a szíj két végét. A bronzkorban érték el a gombok mai frmájukat, valóságos füllel látták el, amit ma pityke néven ismerünk, sőt nem hiányoztak e korban a kettős gombok sem, melyek hasonlók a mi mai kézelőgombjainkhoz (https://hu.wikipedia.org/wiki/Gomb)
**
Ld. (https://mandiner.hu/belfold/2021/10/feher-bence-nyelvtortenet-baszjad-izut) és
Szarvasi tűtartó: https://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.154325/A-civilizacios-vonal-kamuja)
Kora-középkori lelet a szarvasi tűtartó: kb. 700-790 közt készült avar-kori (!) szarvasi tűtartóra meg talán éppen egy varrogató háziasszony karcolta a betűket. Vagy inkább egy pásztor, aki az általa faragott tárgyat babájának szánta? A kedves nyilván ismerhette a rovásírás furmányait, máskülönben értelmetlen lett volna az ajándék gondos és hosszadalmas vésegetése. Vékony Gábor régész olvasatában a következőképpen hangzik a fölirat:
„Üngür, démon ellen ím a vas; tű szúródjon a démonba, tű, tű, szúrj, bökj, varrj (el)! (ki) szétfejtesz, egybeöltesz. …Üngür, ne egyen (meg engem), űzd, emészd (el) őt én Istenem!”
E sorok írója – néhai Vékony Gábor iránti teljes tiszteletét fönntartva – úgy véli, hogy kiváló tudósunk inkább értelmezést adott. A szöveg így hangzik:
Üngür, isz nek ím ily vas
tű tévedjen : iszen (?) : tű tű szúrj bökj varj
fesesz : el sz l /…/
Üngür ne egyen (?) (űzd?) emészd (el) őt én Istenem"
Az eredetiben démon helyett íz olvasható.
Honfoglalás előtti írásemlékeink egyikét őrzi a Nagyszentmikósi kincs is. Vásáry István történészünk szerint „Kétségtelen, hogy az ún. nagyszentmiklósi aranykincs feliratai és a szarvasi felirat egy ábécével készült, amely tehát a késő avar népesség írásának tekinthető.”
***
Bodkin (https://en.wikipedia.org/wiki/Sewing_needle): egy hosszú, vastag tű, golyós véggel és nagy, hosszúkás szemmel. Lehetnek laposak vagy kerekek, és általában rugalmas, szalag átfűzésére szolgálnak a burkolatokon és a csipkéken. Zsenília: Hasonlóak a kárpittűkhöz, de nagy, hosszú szemekkel és nagyon éles hegyükkel, hogy áthatoljanak a szorosan szőtt anyagokon. Hasznos szalaghímzéshez. Sötétítés: Néha befejező tűknek nevezik, ezek tompa végű és nagy szeműek, így a gobelintűkhez hasonlóak, de hosszabbak; A fonaldarner a legnehezebb alfajtája. Babatű: Egyáltalán nem kézi varrásra tervezték, ezek a tűk hosszúak és vékonyak, és puha formázásra használják babákon, különösen az arcrészleteken. Bőr: Kesztyűnek és éktűnek is nevezik, háromszög alakú hegyük van, amelyet úgy terveztek, hogy átszúrja a bőrt anélkül, hogy elszakadna; gyakran használják bőrszerű anyagokon, például műanyagokon. Vitorlakészítő: Hasonló a bőrtűhöz, de a háromszög alakú pont feljebb nyúlik a tengelyen; vastag vászon vagy nehéz bőr varrására készült. Gobelin: A tűk nagy szeme lehetővé teszi, hogy nehezebb fonalat hordozhassanak, mint más tűk, és tompa hegyük – általában a tű többi részéhez képest enyhe szögben meghajlítva – lehetővé teszi, hogy áthaladjanak lazán szőtt anyagon, például hímzővászon vagy egyenletes szövésű anyag anélkül, hogy elkapná vagy elszakítaná; kétszemű változatban kapható, szerelt kereten való használatra és kétszínű cérnával. Kárpit és zsákvarró tűk: Ezek a tűk nehéz, hosszú tűk, amelyek lehetnek egyenesek vagy íveltek, és nehéz szövetek varrására, kárpitozási munkákra, paplanok varrására és kötésére szolgálnak; az ívelt változat praktikus nehéz helyzetekben a bútorokon, ahol az egyenes tű nem működik. Nagy teherbírású 12" (30 cm) hosszú tűket használnak a matracok javításához. Egyenes méretek: 3"-12" hosszú, ívelt: 1,5"-6" hosszú. A gépi varrótűknek is megvannak az egyedi megnevezései.
