Az eszközöket készítő homo habilis (ügyes ember) és a későbbi homo erectus vándorló hordái számára a színeknek feltehetően szerepük volt a fajfenntartásban is, (bizonyos madárfajok hímjeinek pompázatos, színes tollruhája) az emberi testfestés az egyéni vonzerő növelésére, identitás jelzésére, az ellenség megrémítésére, esetleg foglalkozásra utaltak a színek vagy rituális célt szolgáltak. A legismertebb őskori barlangfestményeket Dél-Franciaországban, illetve a spanyol Pireneusokban találták meg a régészek (Lescaux, Arcy-sur-Cure, Altamira). Ezen föld alatti „képtárak” megszületését egyes kutatók azzal magyarázzák, hogy az emberek már ekkor kultikus funkciókat tulajdonítanak a falképeknek. Az ősi művészek ásványi anyagokból készült festékeket használtak, például okkert, amelyből a vöröstől a sárgáig és a barnáig sok színt tudtak (esetleg hevítéssel) előállítani, vagy mangán-oxidot tartalmazó ásványt, amiből fekete és lila színeket nyertek. A vadászó törzsek után megjelentek a földművelő, pásztorkodó népek, a kőszerszámok mint használati eszközök mellett fa- és csontszerszámok és az agyagedények, amelyeket már a legkorábbi időktől díszítettek. Először csak karcolt díszítéssel, de a neolitikum végén, 6000-7000 évvel ezelőtt az agyagedényeket már fehér-vörös vagy fekete-vörös színekkel festették. A fehér színezéket mészkő porból állították elő. A kutatás célja ismeretterjesztés volt, a kultúrák színvilágának bemutatása, eszköze az internetes keresés, többségében a Wikipedia oldalairól kiindulva.
Az első üvegszerű anyagok, mázak Nyugat-Ázsiában, Mezopotámiában és Egyiptomban tűntek fel az i. e. 4. évezredben, a kerámiakészítés melléktermékeiként, a porózus kerámiákat vízhatlanná tevő mázakként. Hasonló mázakkal idővel égetett agyag gyöngyöket burkoltak. Az első keverékek alapanyaga homok, mész és szóda volt, amit malachit porral (zöld rézérc) vagy egyiptomi kékkel színeztek. A kezdetleges olvasztás és a nyersanyagok szennyeződései miatt ezt üveget a légbuborékok és zárványok átlátszatlanná, opálossá tették. Az első üveggyöngyök szíriai lelőhelyekről kerültek elő az i.e. 5. évezredből. A mezopotámiai alapüveg két komponensből készült: kvarchomokból és sótűrő növények hamujából, az egyiptomi kvarchomokból és nátronból (nátrium-karbonátból). Az első öblösüvegek Mezopotámiában kerültek elő az i.e. 12. századból. (Wikipedia)
Mázas agyaggyöngy kinagyítva (4)
Az egyiptomi kék fajanszmáz az első "műanyag" vagy "high- tech" anyag, amit mesterségesen állítottak elő kb. az i.e. 2800-as években, megfagyott folyadék, - a természetben csak mint kristályos kvarchomok létezik-, Egyiptomban. A természetben létező, egy másik használt vulkáni üvegfajtát, az obszidiánt is ismerték és valószínűleg Punt országából, D-ről szerezték be távolsági kereskedelemmel. Az kékfestékes üvegmáz története és az egyiptomi kék malachitos fajanszmáz története összemosódik, a kék fajanszmáz is üvegmáz féleség, (az egyiptomi fajanszmáz festéke lehetett porrá tört malachit, türkíz(!) vagy kékfesték (összetétele kalcium-réz-szilikát, CaCuSi4O10 cuprorivaitean, a CaO·CuO·4SiO2 vegyület is hasonló, ami - ha túlégették,1050 fok felett, zöld színű lett), Dzsószer fáraó piramisa alatt sok ezer kékeszöld fajanszcsempét találtak az i.e. 2600-as évekből.
A mázak először az i. e. 3000 körül, után jelentek meg kőedényeken, kőtárgyakon, az ókori egyiptomi fajanszmáz pl. könnyen faragható puha homokkő, zsírkő edényeken vagy önmázas, anyagában homokot tartalmazó edényeken, az edény anyagával a nátron-kvarc alapú üvegmáz a tárgy égetéskor természetes módon mázszerű kérget képezett. A Közel-Keleten a kerámiákon a máz készítés i. e. 1500 körül jelent meg hamuzsíros mázzal. A 13. században már a virágmintákat vörös, kék, zöld, sárga és fekete fedőmázzal festették. A fedőmázak nagyon népszerűvé váltak a kerámiák színes megjelenése miatt.
Mázas edénytöredék Hor Aha fáraó (Első Dinasztia, kb. 2920 -2770) idejéből, közel 1000 C°-n égették ki (https://en.wikipedia.org/wiki/Abydos_boats és https://www.ucl.ac.uk/museums-static/digitalegypt/faience/faienceinarchaicegypt.html)
Egyiptomban a korai fajansz mázzal bevont készült tárgyak készítési módja ismert: jól faragható steatit-ból (zsírkő) készült tárgyat kékes zöld homok- szóda- malachit poros vízes alapú mázzal vonták be, majd agyag tokokban szalmával és nyílt tűzön fújtatókkal kiégették (PETRIE, https://hu.wikipedia.org/wiki/Flinders_Petrie, https://en.wikipedia.org/wiki/Petrie_Museum_of_Egyptian_Archaeology). A fajanszmázt nem minden kutató tekinti üvegmáznak, pedig szilícium dioxid alapú.
Egyiptomi kék mázas edények (4)
Az egyiptomi kék, zöldeskék tárgyakat egyiptomi fajansznak, üveg-fajansznak nevezi az irodalom (Wikipedia), a fajanszmáz anyagát tekintve üveg féle, egyiptomi kékkel színezték. Abüdoszban tártak fel egy fajanszműhelyt, amelyet i. e. 3500-ra datálnak. A műhely több kör alakú gödörből áll, amelyek egyértelműen kemencének használt égetők maradványai, téglabéléssel bélelve, tüz nyomaival. A gödrökben található ősi hamuréteg hosszú éveken át tartó folyamatos használatról tanúskodik. Kisebb agyaggolyókat is találtak, és úgy gondolják, hogy a fajanszgyöngyök égetésével vagy az égetett tárgyak megtámasztásával kapcsolatosak. Vannak, akik szerint i.e. 3500-ban már: https://www.ancient.eu/Egyptian_Faience/ ) színezett -anyagában vagy annak mázával színezett- kerámiákat fazekasárukat is készítettek. Olyan egyiptomi kék fajansz, fényes, üveg szerű tárgyakat kerestünk, melyeket az egyiptomi Óbirodalom idején készítettek, ezek mind kék üvegmázas tárgyak. Az égetett máz gyakran lepattogzott a hőtágulás miatt, ezért Egyiptomban kitalálták a frit-et: ekkor az összetört mázanyagból készült az egész tárgy. Égetéskor a belseje porózus maradt, mert alacsony hőfokon, 1000 fok alatt történt az égetés. Az illékony komponensek (az égetés során elégő komponensek, amelyek gázokat és füstöt, például H2O-t, CO2-t és SO3-t kibocsátva égnek el) is befolyásolják a porózusságot. A "legrégebbi fellelhető mezopotámiai üvegplasztika az i.e. 25. századból származik (a mezopotámiai Ur városában is ismerték a fajansz készítést): egy melldísz, melyet színes üvegplasztikák díszítenek" (https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C5%B1zzom%C3%A1nc). I. és III. Thotmesz fáraók (i.e. 1470 körül) üvegműveseket hoztak Karkemishből, az Eufráteszi kikötővárosból, egyik nevezetes edény:
III.Thotmesz üveg kelyhe i.e. 1450 körül (Wikipedia)
.
Bronzkori (i.e. 1305) hajóroncson talált fajanszgyöngyök (https://www.semanticscholar.org/paper/Faience-and-glass-beads-from-the-late-Bronze-Age-at-Ingram/60fbbdecbf08194e0b01e45c96813265b4bb4b09)
I.e. 1305-ből igen gazdag lelet anyaggal találtak egy hajóroncsot D-Anatóliában,(https://en.wikipedia.org/wiki/Uluburun_shipwreck), Ugarit-i (Szíria) eredetű hajó volt, Fönicia az i.e. 1100-as években jött létre III. Ramszesz Nilus-deltai és Dzsáhi-i csatái után (i.e. 1170 körül, ahol az akhájok vezette Tengeri népeket győzte le, e csaták után tudtak a zsidó törzsek betelepedni a Sinai-félszigetről). A hajó sok és értékes rakományt szállított: pl. 10 tonna bronz készítéséhez, egy hadsereg felfegyverzésére elegendő ón- és ciprusi réz ingótokat, öntvényeket, 175 kobaltkék, türkizkék és levendulaszínű üveg ingótot, egyiptomi ékszereket (korong alakú aranymedál, arany sólyom medál, arany istennő medál, nagy fajansz gyöngyök, hegyikristály gyöngyök, achát gyöngyök, strucctojáshéj gyöngyök, ezüst karkötők, aranytörmelék, arany kehely, apró fajansz gyöngyök halmaza, ezüst törmelék), 149 korsó pisztácia-gyantát, Afrikából származó feketefa rönkök (az egyiptomiak ébenfának nevezték), elefántcsont egész vagy részleges víziló- és elefántagyarak és dobozok formájában, teknősbéka páncél (felső páncél), Murex opercula (füstölőanyag), ciprusi kerámiák, ciprusi olajlámpák, bronz- és rézedények (négy kosfej alakú fajansz ivókupa és egy női fej alakú ivókupa), borostyángyöngyök (balti eredetű), achát, karneol, kvarc, fajansz, űveg éksazerek.
Bár a fajanszmáz egyszerű anyagokból - kvarcból, lúgos sókból, mészből és ásványi alapú színezőanyagokból - készül, mégis fontos helyet foglalt el a drágakövek és fémek között. A fajanszot talán azért fejlesztették ki, mert nagyra becsülték a színes kristályokat, kék köveket, a ritka féldrágaköveket. Sokféle tárgyat készítettek, amelyeket fényes, élénk kék vagy zöldes fajanszmázzal borítottak. A fajansz először az i. e. ötödik évezred végén jelent meg, és különböző formákban egészen napjainkig előfordul. Az ókori Közel-Keleten is feltalálták. Az Egyiptomban készült legkorábbi fajansztárgyak között voltak gyöngyök, amelyeket hamarosan kis templomi áldozati tárgyak és királyi sírboltokban elhelyezett tárgyak követtek. A fajanszot sír- és templomdíszítésként intarziával illesztették bútorokba és falakba. A fajansz gyakori formái az istenek, állatok és kis alakjai, shábtik , valamint ékszerek, amulettek szkarabeuszok és edények.
FRIT, KÉK FRIT
Kőpaszta (fritwarean), olyan őrölt üvegpaszta, nyersanyag, amit az alapanyaghoz (agyaghoz) fritet, őrölt üveget adtak, hogy csökkentsék az olvadás hőmérsékletét. A keverék tartalmaz kvarcot vagy más kovasavas anyagot. Az így kapott keveréket alacsonyabb hőmérsékleten lehet égetni, mint az agyagot önmagában. Ezután mázat visznek fel a felületre, hogy a felület megkeményedjen. Ha elég sok a kvarc és alkáli só (szóda) az alapagyagban, akkor „önmázas” anyagot kapunk, égetéskor máz keletkezik a felületen kb. 1000 fok körül. A frittek a zománcok és kerámia mázak keverésénél használt előolvasztott adalék-, pigmentanyagok; az előolvasztás célja, hogy az oldható és/vagy mérgező komponenseket oldhatatlanná tegyék azáltal, hogy szilícium-dioxiddal és más hozzáadott oxidokkal egyesülnek. Az ókorban a fritet, a pigmenteket összetörték. A nyersüveg gyártása során köztes anyagként is szolgálhatott. A frit vagy fritta meghatározása általában változó, és a történészek számára nehéz kérdés. Az elmúlt évszázadokban a fritt más szerepet töltött be, például mikrohullámú dielektromos kerámiák adalékanyagaként. Az alumínium-szilikát fritteket mázmentes folyamatos öntésű tűzálló anyagokban lehet használni. A "frit" szó eredete: adalék anyag és "homok és folyósító anyagok (pl. nátron) anyagok mészköves keveréke, amely alkalmas arra, hogy tégelyben megolvasztva üveget készítsenek belőle".
A régészek Egyiptomban, Mezopotámiában, Európában és a Földközi-tenger térségében találtak bizonyítékokat a fritnek is nevezett pigmentek használatára. A frit polikristályos, mázatlan pigment anyagként is definíálható. Jellemzően kék vagy zöld színű. (https://en.wikipedia.org/wiki/Frit) Kék frit: a kék frit, más néven egyiptomi kék tárgyak (http://www.szintan.hu/lista/e/e09.htm) kvarcból, mészből, rézvegyületből és nátronból készültek, 850 és 1000 °C közötti hőmérsékleten. A frithez szilícium-dioxidként kvarc homokot használtak. A réz tartalomnak nagyobbnak kell lennie, mint a mésztartalomnak, hogy kék frit keletkezzen. A kék frit cuprorivait (CaCuSi4O10) kristályokból és "részben reagált kvarc részecskékből áll, amelyeket a köztes üveg köt össze". A "magképződéssel majd növekedéssel alakulnak ki egy folyékony üvegfázisban." Az alkáli tartalom - és a cuprorivaitkristályok durvasága - azonban hozzájárul a frit kék árnyalatához. A magas lúgtartalom "higított kék üveget" eredményez, felhígítja a cuprorivait kristályokat és világosabb kék árnyalatokat eredményez. A kék frit legkorábban egy i. e. 2900-ra datált saqqarai sírfestményen jelent meg pigmentként, bár használata Egyiptomban i. e. 2600-as években vált népszerűvé. A kék fritet a III. kora dinasztikus korból származó ur-i királyi sírokban is feltárták, használata a Földközi-tenger térségében a késő középső bronzkorból származó thérai freskókra vezethető vissza. Míg az üvegfázis jelen van az Egyiptomból származó kék frittekben, a tudósok nem mutatták ki a Közel-Keletről, Európából és az Égei-tengerről származó kék frittekben. Amarnában a régészek kék frittet találtak kör alakú pogácsák, pormaradványok és edénytöredékek formájában és a mikroszerkezetének és kristályméretének elemzése lehetővé tette, hogy a három anyag közötti kapcsolatra következtessenek. A pogácsákat a szükséges nyersanyagok hevítésével állították elő, majd porok előállításához őrölték őket, végül a porokat formába öntötték és újra égették, hogy edényeket hozzanak létre. Az i.e. első századi író, Vitruvius "Az építészetről című művében beszámol a "caeruleum" (kék pigment) előállításáról Pozzuoliban, amelyet az egyiptomi Alexandriában használt módszerrel készítettek. Vitruvius a caeruleum nyersanyagai között homokot, rézreszeléket és szódát sorol fel sőt, néhány, III. Thutmózes idejéből és későbbről származó fritt elemzése azt mutatja, hogy rézérc helyett bronzreszeléket használtak.
Az egyiptomi kék története: (https://en.wikipedia.org/wiki/Egyptian_blue#History_and_background) a történelem legelső mesterséges színező anyaga, rézvegyület és pigment. Az egyiptomiak találták fel az Óbirodalom idején, i.e. 2900 körül, később a receptje elveszett, az etruszkok találták fel újra, freskóikon alkalmazták. A római korban Pompejiben is használták (http://www.szintan.hu/lista/e/e09.htm), a rómaiak ezzel színezték-festették belül a ciszternáikat, vízálló festék. Összetétele kalcium-réz-szilikát (CaCuSi4O10 cuprorivaitean, a CaO·CuO·4SiO2 vegyület is hasonló).
Az egyiptomi kék festék előállításának receptjei: A malachittal vagy az egyiptomi kék festékpigmenttel készített tárgyakat a kutatók egyiptomi fajansznak nevezik. A kvarchomokot porított mészkővel és nátronnal összekeverték, a keveréket majdnem 1000°C -ra hevítették, akkor a szennyezésektől függően valamilyen színű üveget kaptak, ami a légbuborékok miatt nem volt átlátszó (ma mangándioxiddal csökkenthető a vas miatti zöld szín és a légzárványok mennyisége, az opálosság). Megfelelő színező anyaggal az eredmény kék, malachit esetén zöldeskék üveg, amelyet egyiptomi fajansznak neveznek. Más színű fajanszok is léteztek az Óbirodalomban. Mázként használva nagy valószínűséggel lepattogzott az edényről a különböző hőtágulás miatt. (Ny-Nílus-deltai nátron-szóda nátrium-karbonát, Na2CO3, https://en.wikipedia.org/wiki/Wadi_El_Natrun-, a kvarchomok olvadáspontjának csökkentésére alkalmas. A nátrium karbonátot a Ny-Deltában bányászták: olajjal keverve szappanként viselkedik. Innen származik az a megfigyelés, hogy az ókorban Egyiptomban olajjal tisztálkodtak). Az ősi egyiptomi kék festék receptjét elfelejtették, igen sok próbálkozás és kísérlet történt a kék pigment előállítására már a római idők előtt és után is, újra feltalálták. A rómaiak egyiptomi kékkel színezték-festették belül a ciszternáikat, vízálló festék. Összetétele kalcium-réz-szilikát (CaCuSi4O10 cuprorivaitean, és a CaO·CuO·4SiO2 vegyület hasonló).
Egyiptomi kék festék recept: kb. 64% sivatagi őrölt kvarchomok, 15% mészkőpor és 21% réz-oxid por keverékéhez kevés szódát kellett adni, ami a keverék olvadáspontját csökkenti 1000°C körülire. A hőfok elérése probléma, sok szalma, száraz fa és fújtatók kellettek hozzá, faszenet még nem használtak. Petrie, neves Egyiptom-kutató jött rá, hogy szalmával égették a tárgyakat, boglyában, nem hittek az első közleményének. A szalma égéshője fele a faszén égéshőjének, de a nagy égési felület miatt többszörösen gyorsabban ég.
A kék üveg-fajansz előállítása az alábbi reakcióval történik (Wikipédia):
FAJANSZ MÁZ
A máz: a kerámiamáz egy üvegszerű anyagból készült, égetéssel a kerámiatestre olvasztott, vízhatlan réteg vagy bevonat. A máz szolgálhat a tárgy színezésére, díszítésére vagy vízhatlanítására is. A mázazás alkalmassá teszi az agyagedényeket a folyadékok tárolására, lezárva a mázatlan nyers agyagedények eredendő porozitását. Emellett keményebb felületet is biztosít. A mázazást kőedényeken és porcelánon is alkalmazzák. Funkcionalitásuk mellett a mázak különböző felületi felületeket alakíthatnak ki, beleértve a fényes vagy matt felület és a szín fokozatait. A mázak a mögöttes mintázatot vagy textúrát is kiemelhetik, akár változatlanul, akár bevésve, faragva vagy festve.
A máz felhordása történhet úgy, hogy az nyers edény felületére száraz keveréket porlasztanak, (ma úgy is, hogy sót vagy szódát helyeznek a kemencébe magas hőmérsékleten, hogy nátriumgőzben gazdag légkört hozzanak létre, amely kölcsönhatásba lép a testben lévő alumínium- és szilícium-dioxid-oxidokkal, és üveg képződik és lerakódik, így jön létre az úgynevezett sómázas kerámia). Leggyakrabban a különböző porított ásványokból és fémoxidokból álló vizes szuszpenzióban lévő mázakat úgy viszik fel, hogy a darabokat közvetlenül a vízes mázba mártják. Lehetséges a máznak a darabra történő ráöntése, a darabra történő ráfújása, vagy a máz közvetlen felvitele ecsettel, valamilyen eszközzel. Azért, hogy a tárgy az égetés során ne tapadjon a kemencéhez, a tárgy egy talpát, vagy egy kis részét mázatlanul hagyják, továbbá a tárgyat kis tűzálló alátétekre, például kemencés sarkantyúkra, kúpokra, golyókra helyezik, amelyeket az égetés után eltávolítanak és eldobnak. Az ilyen alátétek által hagyott apró nyomok néha láthatóak a kész tárgyakon.
A fajansz technikai leírása: Az egyiptomi fajansz olyan szilícium-dioxid alapú üvegféle. A szilícium-dioxid mellett a fajanszkészítésnél lúgos sókat (amelyek forrása a deltai nátron, vagy növényi hamu volt, olvadáspont csökkentők), kisebb mennyiségű mészkövet (kémiai ellenálló képességet javítandó) és fémes (réz) színezőanyagot is használtak. Bár a fajanszot többféle élénk színben készítették, a legtöbb fajansz tárgyra jellemző türkizkék színt egy rézvegyülettel hozták létre. Az égetés során a lúg (folyósítószerként) és a mész (stabilizátorként) reakcióba lép a magban lévő szilícium-dioxiddal, és a felületen máz képződik.
A fajansz mikroszerkezete keresztmetszetben vizsgálva legalább két különböző anyagréteget mutat: egy belső magot és egy külső mázréteget. A mag törékeny és porózus, és a finomtól a durva szemcsékig változó méretű részecskékből áll. Ezek a részecskék általában fehérek, de lehetnek nagyon halványkékek, zöldek, barnák vagy szürkék is, a forrásanyagokban található szennyeződésektől függően. E maganyag nagy részét szögletes kvarcszemcsék alkotják, látható agyagszemcsék nélkül, és mindig mesterségesen porítottnak tűnik. A magban lévő kvarcszemcséket kis mennyiségű szóda-mész-szilikát üveg bevonja és tartja a helyén.
A külső felületen lévő máznál megfigyelhető az áttetszőség. A máz alatt látható zúzott kvarcmag szabálytalan fehér alapot hoz létre, amely szórja a fényt. Az eredmény egy diffúz, szinte tarka mélységű megjelenés, amely hasonlít a türkiz optikai tulajdonságaira. Az, ahogyan a fény a mag és a máz közötti határfelületre esik, a fényesség és az áttetszőség benyomását kelti. A szteatit, egy puha, könnyen faragható kő, zsírkő, sokkal simább a határfelületen, és nem szórja a fényt ugyanúgy, mint a kvarznagos fajansz. Ez a különbségtétel adhat magyarázatot arra, hogy a nehezen formálható fajansz miért válthatta fel a mázas szteatitot, mint a becses tárgyak előállításának kedvelt módját.
Oroszlán figura, kb. i.e.1981–1640-ból – forrás: MET múzeum, N.Y.
Váza i.e. 1700 körül (4)
ÉRDEKESSÉG: TÁRSASJÁTÉK I.E. 2700 -BÓL
"A bal oldalon látható (Peribszen fáraó idejéből, i.e. 2700 körül) szilikátos fajansz játék-táblája, mely az Abüdoszi sírjából került elő, több darabban. A játék-szett többi része más korból származik, a középen látható golyók a Nagada II. időszakból, az elefántcsont oroszlánfigurák az 1. dinasztia idejéről. A játékot mehen-nek neveztek. A játékot már az egységes egyiptomi birodalom kialakulását megelőzően játszották. A teljes játék-szett három elefántcsont hím oroszlánból, három nőstény oroszlánból és 6x6 db színes golyóból állt." (https://maatkara.extra.hu/10tori/archaikus.htm). A régészeti leletek arra utalnak, hogy Egyiptom Peribszen fáraó alatt kettéosztott volt, a fáraó csak a birodalom egy része fölött uralkodott. Sírja tartalmazza az első teljes mondatot, melyet hieroglifákkal írtak. Ennél többet nem is tudunk róla. Haszehemui fáraó, (Khasekhemwyan ,kb. i.e. i.e.2680 körül, https://hu.wikipedia.org/wiki/Haszehemui) ) végleg egyesítette Egyiptomot.
KÉK CSEMPÉK DZSÓSZER (2668-2649) LÉPCSŐS PIRAMISÁBÓL
Lejárat a labirintusba (4)
A színárnyalatokból észrevehető, hogy a receptúra térfogat vagy súlyarányait elég pontosan betartották, az eltérést oka lehet a több mint 4500 év is, a mindig jelen lévő aktuális szennyező anyagok. Az feltehetően malachitporral színezett üvegcsempéket darabonként öntötték, kősablonokba (későbbi jellegzetes alakú, "oxhide" fém ingotok alapján tudni lehet, hogy mészkőformába):
.
Ha nem vehetünk kézbe egy csempét, nehéz eldönteni, hogy felületi szennyezés (vagy sérült a máz a bal oldalon), levéstek egyet (4)
Dzsószer fáraó (kb. i.e. 2668 - i.e. 2849) Imhotep nevű főépítésze gyárttatta a kb 30 ezer darab kék csempét. Dzsószer alatt alakult ki a vizier intézmény. Imhotep sok titulusa (https://en.wikipedia.org/wiki/Djoser) között szerepel a „ kőmunkák felügyelője” és a „királyi hajógyár vezetője”: (…Vizier, "head of the royal shipyard" and "overseer of all stone works", …, a „vizier”-re vonatkozóan ld. https://en.wikipedia.org/wiki/Vizier_(Ancient_Egypt) is. Érdekesség, hogy a vizier feladata volt a cédrusfa ellátás megszervezése Bübloszból". (A cédrusrönköket födémekhez és hajóépítéshez használták, http://www.reshafim.org.il/ad/egypt/timelines/topics/navigation.htm : The importance the Egyptians attributed to cedar timber is reflected in the fact that its supply was one of the duties of the vizier).
Imhotep titulusai a Dzsószer piramison (4)
Imhotep nem csak építész, asztalos és orvos volt, hanem az egyiptomi és a memphiszi kikötő és hajógyártás irányítója. Az első egyiptomi piramisok építése és a memphiszi hajógyár Imhotepnek köszönhető, a kövek szállításának okán. Az első rövidpalánkos fahajókat Imhotep építette, előtte "csak" fenékpalánkos Napbárkákat és nádhajókat építettek Egyiptomban. (12 db bárkagödröt találtak Abüdoszban, Haszehemui sírjánál. A Napbárkákat (3) Dzsószer idején már cédrusfából építették, tengeri szállításra alkalmatlan bárkák.) Imhotep új kő- és teherszállításra alkalmas rövidpalánkos hajókat épített, melyekkel a Dzsószer piramis több mint 2 tonnás fehér fedőköveit a Níluson átszállította a Tura-i kőbányából Memphiszbe, Saqqarába.
EGYIPTOMI FESTETT SZOBROK, FALIKÉPEK, OSZLOPOK
Az antimon-szulfidot, mint fekete szemöldök- és szempillafestéket használták a férfiak is, és a parókát is. A szemfesték keverésére palettákat használtak, melyek közül a legrégebbi kb. 5000 éves és nevezetes a Narmer paletta.
Narmer paletta (https://hu.wikipedia.org/wiki/Narmer-paletta)
Luxor: bejárati pilonok (MILMORE kép, https://discoveringegypt.com/rebuilding-ancient-egyptian-temples-in-3d/egyptian-barque-station-way-station-kiosk/)
Végül egy Abu Szimbel-i II. Ramszesz, azaz Nagy Ramszesz (i.e. 1250 körül) szobor csoport, részben kiszínezve: egy "Ilyen volt- ilyen lett" kép:
Faliképek:
Nacht sírja, falikép, zenészek, táncosok, i.e. 1400 körül (https://en.wikipedia.org/wiki/TT52)
Egyiptomi aszonyok ékszerekkel (4)
Gyöngy nyaklánc (4)
Táncosnők (4)
Nacht sírja, madarászok és szigonyvetők, i.e. 1400 körül (1 és https://en.wikipedia.org/wiki/TT52)
TT3 jelű sír Kairóban, Pashedu sír (4)
Nacht sírja, napi mezőgazdasági munkák, i.e. 1400 körül (https://en.wikipedia.org/wiki/TT52)
Faliképek a Királyok Völgyéből: (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kir%C3%A1lyok_v%C3%B6lgye)
Fáraósír belső festett falai (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kir%C3%A1lyok_v%C3%B6lgye)
III. Ramszesz sírja (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kir%C3%A1lyok_v%C3%B6lgye)
Királyok Völgyében a 62. számú sír (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kir%C3%A1lyok_v%C3%B6lgye)
Sír a Királyok Völgyében (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kir%C3%A1lyok_v%C3%B6lgye)
Menna sírja, TT69-es sír, i.e. 0350 körül (https://hu.wikipedia.org/wiki/Menna)
SZÍNEZETT EGYIPTOMI OSZLOPOK KÉPEI
Nevezetes festett láda, Mozgalmas vadászjelenetek díszítik. (https://lakberendezde.cafeblog.hu/2015/02/05/az-okori-kozel-kelet/)
Festett koporsók:
Színezett koporsók (4)
Aranyozott kétélű bárd, ősi minószi jelkép és rituális fegyver (https://hu.wikipedia.org/wiki/Labr%C3%BCsz)
A minósziak jellegzetes eszköze a labrüsz (https://hu.wikipedia.org/wiki/Labr%C3%BCsz) volt, a kétélű, szimmetrikus fejsze. Krétán a labrüsz szinte minden elképzelhető variációja előfordul: használati-, kultikus és dísztárgyak sokasága, festmények és domborművek ábrázolásai kerültek elő. A hettiták Anatóliában harci bárdként alkalmazták. Krétán festményeken és domborműveken is ábrázolták. A nagyméretűeket valószínűleg bikaáldozatokhoz használták. Krétán az anatóliai, föníciai és mezopotámiai előfordulásaitól eltérően a labrüsz egy istennő jelképe volt. A viharistenek, bikakultuszok és a labrüsz hármas szimbólumegysége a protohattiktól kezdve, hurrikon át, majd visszaszármazva a hettitákra, minószon és a görögöknél (Zeusz, a mennydörgés és a villám istene, bikakalandjait is ismerjük) is megjelenik. A minószi korban azonban már ősi hatalmi jelképnek is számított.
A minósziak palotáikat valódi freskófestéssel (buon fresco) díszítették, vagyis a színes pigmentek nedves mészvakolatra történő festésével, kötőanyag nélkül, amikor a festék beszívódik a vakolatba, ahol megköt és védett a fakulástól. A fresco secco, azaz a festék felhordása, különösen a részletek festése száraz vakolatra, szintén használatos volt a palotákban, ahogyan a vakolatban -a háromdimenziós hatás elérése érdekében- a kis mélységű, alacsony domborművek is. Az alkalmazott színek a fekete, vörös, fehér, sárga, kék és a zöld voltak. A minószi freskókon nem használtak árnyékolást, bár néha a háttér színe változik. Bár az egyiptomiak nem használtak valódi freskót, az építészeti festészetük néhány színkonvencióját átvették a minósziak. A férfiak bőre általában vörös, a nőké fehér, a fémeké pedig: az arany sárga, az ezüst kék, a bronz pedig vörös.
A legismertebb Théra-i, Akrotír-i freskón (az i.e. 1628-as vulkánkitörés temette be) látható minószi evzős-vitorlás halászhajók sarló alakúak:
Théra-i (Santorini szigete) freskó, sarló alakú evezős-vitorlások hajófelvonulása, mindenhol naptető, esetleg kabinok láthatók és kilépődeszkák, hosszanti merevítő kötél nincs. (A fehér festék talán lenolajkencés ólomfehér, vízálló ólom karbonát) (4)
Théra-i (Santorini szigete) freskó, sarló alakú evezős-vitorlások hajófelvonulása, részlet, Akrotiri, Théra, i.e. 1700 körül.
Minósziaknál sok volt a nagy (8-es vagy nagyobb) földrengés, sokszor építettek palotát, az i.e. 1700-as években volt a második palotaépítési korszakuk. Nem lenne meglepő, ha Théra szigeten is építettek volna palotákat. A hajók kivétel nélkül sarló alakúak, a kormányevezők mögötti kilépődeszkákkal. A kilépő deszka felerősítése (fahajókon, http://www.salimbeti.com/micenei/ships.htm):
Éjszakára partra vontatták a hajókat, mai rajz. A kilépődeszka felerősítése (A ésB): körbe fogja a hajótestet (4)
RESTAURÁLT GÖRÖG SZOBROK
UV vizsgálatokkal kimutatható, hogy az ókori görög és római szobrokat festették és igencsak élénk színekre (https://theuijunkie.com/greek-statues-coloured/,
https://sandigdha.wordpress.com/2020/07/08/alexander-recoloured-how-greek-sculptures-looked/), néhány kép:
Görög szobrok reprodukciói (https://sandigdha.wordpress.com/2020/07/08/alexander-recoloured-how-greek-sculptures-looked/)
Görög épületek grafikái:
Görög épületek, grafikák (4)
Forrás: Német Ádám 3D-s garfikái (4)
Grafikák az Akropolisról (4)
Az athéni Akropolis (4)
Ókori görög pigmentek színek (http://www.visual-arts-cork.com/artist-paints/classical-colour-palette.htm):
Vörös színek
A sárga vöröset a természetben előforduló arzénvegyületből, a realgar-ból nyerték. Az élénkvöröshöz a művészek a "Sárkányvér" néven ismert anyagot használták. ez egészen a modern korig gyakori színezőanyag volt. Egy délkelet-ázsiai fáról nyert gumigyantából származott. A kor legdrágább vörös pigmentje, amely tízszer drágább volt a vörös okker-nél, a verminium volt. A rómaiak által minium néven ismert narancsvörös árnyalatot a cinóber (higanyszulfid) nevű ásványi ércből állították elő, és i. e. 1500 körül jelent meg a Földközi-tenger térségében. Valószínűleg Közép- vagy Dél-Európában bányászták, de később (i.. u. 8. században) egy sokkal jobb, Kínából származó változat váltotta fel.
Bíborvörös színek
A lilák és hasonló árnyalatok esetében a görög és római színpalettán olyan pigmentek szerepeltek, mint az indigo, amelyet az Indigofera növénycsaládból nyertek, és a madder, amelyet a madder növényekből nyertek. Használhattak gyapotot (a festőgyapot növényből) is. Bár elsősorban textilfestékként használták, a klasszikus ókorban ezeket a tinta típusú színezőanyagokat már a festészetben, különösen a mázolásban való felhasználásra is kifejlesztették. A lilák közül a legnépszerűbb a tíriai lila volt, amelyet a föníciaiak murexkagyló héjából állítottak elő, és a római császárok által viselt színként vált híressé. Az ókori művészek mázfestékként is használták. A tíriai bíbor a lila, a valódi bíbor és a nagyon mély bíbor árnyalataiban volt kapható. Használatát azonban korlátozták a hatalmas előállítási költségek.
Kék színek
A klasszikus festők kék palettájukon ugyanazokat a pigmenteket használták, mint az egyiptomiak: nevezetesen az azuritot és az egyiptomi kéket. Az azurit egy zöldeskék pigment volt, amelynek neve a perzsa "lazhward" szóból származik, amely "kéket" jelent. Kémiailag rokonságban állt a malachit nevű zöld pigmenttel. Az egyiptomi kék (frit, üvegtörmelék) egy sötétkék pigment volt, amelyet az ókorban számos hordozóanyagon, például kövön, fán, gipszen, papiruszon és vásznon használtak. Később, az i.u. 6. században felváltotta az ultramarin, a művészettörténet legmesésebb kékje. Az ultramarin egy gyengébb változata (lazulin kék) valójában Görögországban és Rómában is használatban volt, de csak az 500-as években fejlesztették ki a perzsák a lapis lazuli ultramarinra való átalakításának kulcsfontosságú eljárását.
Zöld színek
A klasszikus időkben használt zöld pigmentek között volt a verdigris, egy szintetikus rézzöld (a név jelentése "Görögország zöldje"); a zöld föld, egy természetes színezék, amely más korokban Terre Verte, Stone Green, Verdetta és Celadonit néven ismert, változó árnyalatú természetes színezőanyag; az Egyptian Green, az Egyptian Blue testvére (lásd alább); és az élénkzöld malachit, amelyet Mineral Green vagy Verdeazzuro néven is ismertek.
Sárga színek
A görög és római festők sárga színeikhez a hagyományos Orpiment mellett a Massicot és a Nápolyi sárgát is használták. A Massicot ólom-oxidból származott, míg a Nápolyi Sárga - egy meleg sárga pigment - az ólom-antimonátból származott, és a Vermilionnal egy időben jelent meg. A nápolyi sárgát (más néven Giallorino) állítólag a Nápolyi-öböl feletti Vezúvból nyerték. Az orpiment egy gazdag citromsárga színárnyalat volt, amelyet a színezők már i. e. 3100 óta ismertek.
Barna színek
A barna árnyalatokat általában az agyagpigmentek, például a sziéna és az ámbra égetett és nyers formáiból nyerték. A vasat és mangánt tartalmazó sziéna nyers állapotban sárgásbarna okkersárgára hasonlít: pörkölve vagy égetve vörösesbarna színűvé válik. Hasonlóképpen, az umbra, a paleolitikum óta használt agyagpigment, természeténél fogva sötét sárgásbarna színű: a pörkölt vagy égetett borostyán sötétbarnára színeződik. Ez a két pigment volt a legstabilabb szín a klasszikus festők palettáján.
Fehér színek
A klasszikus színpaletta jelentős kiegészítője volt a fontos ólomfehér. A nagyon gyorsan száradó, az összes fehér színezőanyag közül a legmelegebb mázzal és nehéz állaggal rendelkező fehér pigment egészen a 19. századig az egyik legfontosabb fehér pigment maradt. Más fehér színezékek közé tartozott a gipsz és a kréta.
Fekete színek
A görög-római festők a fekete színárnyalatokhoz a lámpafeketére és a szénfeketére (faszén), valamint az új elefántcsontfeketére támaszkodtak, amelyet csontok vagy elefántcsont égetéséből nyertek.
MEZOPOTÁMIAI MÁZAS CSEMPÉK
Történelmileg a kerámiák mázzal* történő bevonása lassan fejlődött, mert fel kellett fedezni a megfelelő anyagokat, és olyan égetési technológiát, amely eléri a szükséges hőmérsékleteket. A mázak először az i. e. 4. évezredben jelentek meg kőedényeken, csempéken. Az ókori egyiptomi fajansz önmázas volt, mivel az anyag égetéskor természetes mázszerű kérget képezett. A valódi kerámiákon a mázazás az üveg feltalálását követte i. e. 1500 körül, a Közel-Keleten és Egyiptomban lúgos (növényi hamus) mázzal, beleértve a hamuzsírmázat, Kínában pedig őrölt földpát felhasználásával. A mázak többsége szilíciumoxid, azaz homok alapú volt. Színezékként fémoxidokat (réz, ón, vas, ólom) használtak. A Mezopotámiában használt fémoxidok ásványi eredetéről keveset lehet tudni, más kutúrák esetén részletesebb ismereteink vannak. Mezopotámiában a napon szárított sártégla épületeket csempékkel védték, néhány képet mellékelünk az alábbiakban. A fritware, más néven a kőpaszta máz, olyan kerámiatípus, amelyben az agyaghoz fritet (őrölt üvegtörmeléket) adnak, hogy csökkentsék az olvadás hőmérsékletét. A keverék tartalmazhat kvarcot vagy más kovasavas anyagot. Az így kapott keveréket alacsonyabb hőmérsékleten lehet égetni, mint az agyagot önmagában. Ezután mázat vihetnek fel a csempe, az edény felületére. A fritware-t később azért használták, hogy erős fehér testet adjon, ami a felület ónmázzal való mázolásával kombinálva lehetővé tette jó minőségű, porcelán szerű edények készítését.
Későbbi, a Perzsa Birodalom idejéből csempe képek:
Perzsiai csempék (1 és https://www.wikiwand.com/hu/Pergamonmuseum)
* MÁZANYAGOK ÁLTALÁBAN (http://agyagismeret.blogspot.com/2011/05/vazlatok-keramiakeszites-tortenetehez.html)
Agyagba kevert adalékanyagok
Sok anyagnál vitatott, hogy az agyagba szándékosan keverték-e, vagy az agyag természetes szennyezõje volt. Õskori kerámiákon gyakran szemmel látható, hogy nagyon sok soványító anyagot kerevertek az agyagba, és a szándékosság feltételezhetõ.
Biotit
Valószínûleg nem keverték az agyagba.
Csigaház-darabok
Valóban használtak csigaházakat a õskori kerámiában, mégsem mállott szét tõle az anyag.
Csillám
Valószínûleg nem keverték az agyagba. Csillámtartalmú agyagot szándékosan használták kályhacsempék készítésére.
Földpát
A római korban használták. Ritka. Lehet az agyag természetes szennyezõanyaga, hiszen az agyag földpátokból keletkezik.
Grafit
Feltételezhetõ, hogy a régészek által sokszor grafitosnak vélt agyagedény nem tartalmaz grafitot (pl. Németbánya, késõ bronzkor), hanem szénbeépülés, a vas-hidroxidok változása és az agyagban lévõ kvarc kelthet ilyen benyomást.
A korai vas és kelta korban általánosan használtak grafitot a kerámiában.
Középkori fõzõfazekakban.
Öntõtégelyekben a középkortól napjainkig.
Gránit
A római korban használták. Ritka. Lehet az agyag természetes szennyezõanyaga.
Kavicsok
– Római kor: dörzstálak belsõ felületén. Véletlenül 1-1 kavics lehet téglákban és tetõcserepekben.
– Középkor: sütõharang anyagában.
Homok
Õskori kerámiákban.
Középkori kályhacsempékben.
Gyakran az agyag természetes szennyezõanyaga.
Márvány
A római korban használták. Ritka.
Pirit
A pirit csak a redukálva égetett kerámiában marad meg, egyébként elbomlik vas-oxiddá.
Római kori kerámiában?
Népvándorlás kori kerámiában?
Samott
Használatának kezdetérõl nem találtam adatot. Modern anyagnak tartják, bár nem az.
– 15. század: Agricola leírja, hogy cserépporral kevert agyagból készítenek edényeket.
– 1818. Möller: Mesterség míveik: ,,Casselhez nem meszsze Grosz - Almerodéban igen sok öntõ tégelyek készíttetnek, és Hassiai olvasztó tégelyeknek nevezettek alatt Német Országban sõt külfõldekre is kereskedés végett széllyel elkûldöztetnek. Itt ezek pípa-agyagból és tiszta homokbúl, vagy agyagbúl és fájin apróratört tserepekbõl készíttetnek."
– Õrley 1903-ban ír a samottról.
– Papp János 1907-ben ír a samottról .
– Duma György receptjeiben (1939–44) szerepel a samott, iparrajziskolai receptek között.
Vér
Õskori kerámiában.
Hideg festékek
Minden olyan anyag hideg festék, amellyel a kiégetett cserepeket festették, de festés után már nem égették ki a tárgyat. Ezek az anyagok rendszerint az égetés hatására elbomlottak volna, vagy átalakultak volna valamilyen más anyaggá. Idesorolom a mészbetétes kerámiák anyagait is.
Azurit
Az ókorban használták kerámiák ,,hideg” festésére terrakotta szobrokon.
Cinóber
Hideg festék görög kerámiákon.
– Egyiptomban, Kínában, az asszíroknál, Mexikóban, Peruban már használták.
– A rómaiak használták. Pompeiben falfestményeken látni cinóbert.
– Vitrucius míniumként említi a cinóbert. A Festészet anyagai és technikái szerint a mínium a cinóber szinonímája, Teophilius (középkor) jegyezete szerint viszont míniummal helyettesítették a cinóbert.
Csonthamu
(Fehér színû)
Mészbetétes kerámiák anyaga? Rézkor, bronzkor.
Kagylóõrlemény
(Fehér színû)
Mészbetétes kerámiák anyaga? Rézkor, bronzkor.
Malachit
Hideg festék görög kerámiában.
– Pliniusnál chrysocolla (krizokoll, krizokolla). (Bár a krizokolla ásványként réz-szilikát.) Az ókortól a középkorig falon és táblaképen a legszebb zöldnek tartották.
– Elõször Theophratosz említi.
– Dioszkoridész megemlíti az örmény, macedón és ciprusi chrysocollát. Plinius a spanyolról is ír.
Mész
– Mészbetét: rézkor, bronzkor.
– Görög szobrok fehér színû festése.
Smalt
Kék színû. Görög kerámiák hideg festésének egyik anyaga.
Engóbok
Minden olyan, fõleg agyagból álló festéket engóbnak tekintek, amely az égetés során nem olvad meg, és nem képez vízzáró réteget. Azokat az anyagokat, amelyek fényesek, és vízzáróak, máznak tekintem. Azokat pedig, amiket nem égetnek ki, hideg festésnek.
Bizonyos esetekben nagyon nehéz eldönteni, hogy egy tárgyon látható festés engóbbal vagy mázzal történt-e. Ilyenek a népi kerámia írókázott tárgyai. Bizonyos színeket mázzal, másokat engóbbal festettek, majd mindet színtelen, átlátszó mázzal vonták be. Az, hogy mikor milyen színt festettek engóbbal, falvanként és koronként változott.
Az elsõ engóbok már az õskorban megjelentek. Fehér, sárga és vörös színûek. Ezek sajnos ma már nagyon könnyen lejönnek a tárgyak felületérrõl.
Az egyiptomi fajanszok egy részén a máz alatt engób található.
A középkori kályhacsempék máza alatt engób van.
Népi kerámiában színes engóbokkal festenek ecsettel vagy írókával mintát, majd átlátszó, színtelen mázzal vonják be.
Engóbokat színezõ anyagok
Az engóbokat színezõ anyagok használatának története a mázaknál olvasható.
Érdemes összevetni az engóbokat színezõ anyagokat a mázakat színezõ anyagokkal. Sok hasonlóság van, de nem teljesen azonosak.
Az itt következõ anyagoknál (kobalt, króm, mangán stb.) többnyire nem maga a fém, hanem rendszerint az oxidja értendõ. A kész tárgyakban oxidként találjuk. Azt, hogy eredetileg milyen vegyület alakult az égetés hatására oxiddá, nem tudjuk. Lehetett eleve oxid, vagy karbonát, esetleg szulfid stb.
Antimonit (antimon-szulfid)
Népi kerámiában antimonittal színezték sárgára a fehér agyagból készült engóbot.
Fehér agyag
(A kifejezés alatt fehér színûre égõ agyag értendõ. Nyersen bármilyen színe lehetett.)
A fehérre égõ agyagok önmagukban engóbként használatosak.
A görög kerámiák fehér festéseinek egy része fehér agyag.
A római kori fehér barbotin anyaga fehér agyag.
A középkori kályhacsermpék máza alatti engób szintén fehér agyag.
Népi kerámiában gyakran használtak fehér agyagot az átlátszó színes mázak alá. (Kék, zöld, sárga stb. színek alá.)
Kobalt
Kék színhez használták.
Bár a kobalt-oxidot elvileg közvetlenül nem keverték engóbba, mégis találni ilyen receptet. Rendszerint smaltot (l. a mázaknál) használtak az engób kékre színezéséhez. Az engóbban, az égetés során, kobalt-aluminát (Thenard-kék) keletkezik, ez hozza létre a kék színt.
Már Perzsiában és az õsi Kínában is használták.
Népi kerámiában kék szín.
Króm
Az oxidja a zöld színû engób színezõanyaga népi kerámiában. Tulajdonképpen modern színezõanyag, de népi kerámián elõfordulhat. Ismertek a fazekasok receptjei között a krómtartalmú engóbok.
Mangán
(Népi kerámiában borostyánként is említik. Ennek semmi köze a borostyánkõhöz. A német braunstein = barnakõ eltorzított változata.)
Az oxidja, karbonátja barnára színez.
Ókori görög, geometrikus kerámiák barna színû festéke.
A magyar népi kerámiák barna és fekete színû engóbja mangánt tartalmaz. Barnakövet, mangántartalmú ásványok porát használták fel.
Okker
Vas-hidroxid-tartalmú agyag.
Õskori és ókori görög kerámiák sárgás-barnás színû engóbjának színezõanyaga.
Réz
Zöld színû engób színezõanyaga népi kerámiában.
A régi, tönkrement réztárgyak darabjait elégették a kemencében (vagyis réz-oxidot készítettek), ennek õrleményét használták színezésre.
Vas
Az oxidja rózsaszínre, vörös színûre színezi az engóbot és az agyagot. Ma rendszerint fehérre égõ agyaggal keverik össze a vas-oxidot.
Õskori kerámiák vörös színû festése.
Ókori görög kerámiák vörös színû festéke. (Másodlagos vörös?)
Népi kerámiában máz alatt vöröses színû engób színezõanyaga. Gyakran nagy vas-oxid-tartalmú agyagot használtak engóbként. Soha nem tiszta vörös, sokszor barnás, rózsaszínes vagy narancsos.
Vörösre égõ agyagok
Vas-oxidot tartalmazó agyagok. Szebb színû engóbot adnak, mint a vas-oxiddal kevert fehér agyagok. Narancsosabbak, néha barnásabbak.
Mázak
Minden olyan anyagot máznak tekintek, amely égetés során megolvad, és vízzáró réteget képez a felületen – szemben azokkal az anyagokkal, amelyek agyagos összetételûek, és nem olvadnak meg az égetés során (engóbok).
Fõbb máztípusok:
Üveges olvadékok:
Két fõ fajtája van: az ólmos máz (népi kerámia) és az alkáli máz (egyiptomi fajansz, mezopotámia, porcelánmáz, modern mázak).
Nem üveges olvadékok:
agyagmáz (ide sorolható a római terra sigillata és a görög vázák festéke), sómáz.
Agyagmáz
A losticei edényeken állítólag agyagmáz van (16. sz.)
1818: A "kõszéntûz által való kiégetés Lyonban találtatott fel; és hogy a' tserép edényeket, ólommáz helyett, a' magok tulajdon massájokban olvaszszák öszve üveggé, avagy azokkel mázolják meg". (Möller: Mesterség míveik.)
Alkáli máz, alkálikus máz
Az egyiptomi fajanszok máza ólommentes.
Az 1800-as évek végétõl terjedtek el? (A magasabb hõmérsékleten égetett tárgyaknál, porcelánoknál korábban. Az ólmos mázakat 1050 fok felett már nem lehet használni.)
1939-ben már venni lehetett. A "Váza" kerámiai rt. árjegyzékében szerepel a bóros és bórmentes alkáli máz. Olcsóbbak volt, mint az ólmos mázak.
Máz, római kori kerámiáké
Ólmos máz.
Korai máz. Az 1-2. sz.-ban részben hellenisztikus módon készültek kerámiák. Zöld és sárga színû mázak.
Késõi máz ("lyukacsos" felületû). A máz megjelenését a 4. századra teszik: zömmel a század második felében terjedt el. Használata az 5. század elsõ felében még követhetõ.
Máz (középkorban)
Ólmos máz. 12. sz.-ban vált általánossá a mázak használata Európában. Sárga, barna és zöld színûek voltak.
Máz (népi kerámián)
Ólmos máz. Csak a legújabb idõben készülnek ólommentes mázzal kerámiák.
festőrezeda (Reseda luteola)
festőrekettye (Genista tinctoria)
indigó (Indigofera tinctoria)
A cinóber készítése, a hegyizöld, az arméniai kék és az indigó
1. Most visszatérünk a mínium készítéséhez. A rögöket, ha már szárazak, vas mozsártörőkkel széttörjük és sűrű mosással és forrósítással, miközben eltűnik belőlük a szenny, elérjük, hogy megjelenjék a színük. Amikor tehát a míniumból a higany kiválásával eltávoztak természetes erői, gyenge természetűvé válik és az erőknek ellenállni nem tud.
1. A míniumtulajdonságainak bemutatásához. Ezt a festéket pedig a hagyomány szerint az epheszosziak cilbiumi mezőin fedezték fel legelőször. Ennek jellege és elkészítés módja is felettébb csodálatos. Mert úgynevezett tömböt bányásznak, mielőtt a megmunkálás míniumot eredményezne. Az ere olyan, mint a vasé, de még vörösebb színű és körülötte vörös-por van. Amikor bányásszák, a vasszerszámok ütése nyomán higanyt könnyez sűrű cseppekben, s ezeket a bányászok tüstént összegyűjtik.
1. A fekete: a kemencébe gyantát rakjunk. Amikor pedig a tűz heve ezt elégeti, arra kényszeríti, hogy a nyílásokon át a laconicum belsejébe kormot bocsásson, ami körben a falakon és a boltozat hajlatán lerakódik. Innen összegyűjtve részben mézgás gumival keverve könyvírásra való tinta készül belőle, a többit pedig a festők enyvvel keverve a falakon használják.