A Római Birodalom hídjainak irodalma a teljesség igénye nélkül:
https://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Ancient_Roman_bridges
https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Roman_bridges
Az utóbbiban az összes híd listája megtalálható. A kutatás módja az internetes keresés volt, célja az ismeretterjesztés.
Caesar hídja a Rajnán, i.e. 55, fantáziakép (https://en.wikipedia.org/wiki/Caesar%27s_Rhine_bridges)
A híd valószínűsíthető szerkezete (https://dka.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=3450)
Római pillérépítő kos, rekonstrukció, (https://en.wikipedia.org/wiki/Caesar%27s_Rhine_bridges)
Római pillérépítő kos használata (https://romaikor.hu/romai_epiteszet/infrastruktura/romai_hidak_epiteszeti_megoldasai/fa_hidak/cikk/a_romai_kultura_fa_hidjai)
A kb. 150-400 m hosszú és 7-9 m széles szerkezet lényegében egy többtámaszú cölöphíd volt gerenda főtartókkal és kétoldali korlátokkal. A járófelületeket vékonyfa, agyag, föld valamint kavics keverékéből alakították ki. A támaszoknál a folyásirányban felfelé szintén cölöpalapú hullámtörőket építettek, elsősorban a híd várható szándékos tönkretételének megakadályozására. Caesar állítása szerint tíz nap elegendő volt elkészítéséhez. Mindkét hidat a birodalom védelmének érdekében a Galliából visszavonuló római légiók elbontották.
Traianus hídja az Al-Dunán
RÓMAI KORI HÍDAK KÉPEI
Mosel híd, Németországban, a 3. századból (https://en.wikipedia.org/wiki/Roman_Bridge_(Trier))
Az ókori rómaiak voltak az elsők, akik tartós kőhidakat építettek. A legkorábbi római hidakat etruszk bevándorlók építették, nem maradt ránk leírás. A rómaiak kitalálták az ívek és a zárókövek használatát a hídépítésben. A hídjaik három fő fajtája a fa-, ponton- és kőhidak voltak. A kora római hidak fából készültek, de a 2. században már köveket is használtak építőanyagként, az i. e 2. század előtt nem építettek kőhidak Itáliában. A boltívet elsőként alkalmazták alapszerkezetként, a betont a rómaiak találták fel. Az ókori Róma legrégebbi hídja a Pons Sublicius volt, az i.e. 6. században építették a Tiberis folyó fölött (https://hmn.wiki/hu/Roman_bridge).
Az i.e. 2. századra a rómaiak tovább fejlesztették a hídépítést, a tengervízálló betonhoz vulkáni habköbet (horzsakövet, habkövet, pumexlat), továbbá meszet és gipszet használtak. Vasbilincseket használtak a hidak megerősítésére, ez elemek összefogására, a boltívekbe ötszögletű záróköveket építettek, ezek szélesebb boltozatok építését tették lehetővé. I.e. 150 és 50 között sok római kőhidat építettek, a Pons Aemilius volt az első.
Aemilius híd, Róma (https://en.wikipedia.org/wiki/Pons_Aemilius)
A Rotto híd a Tiberiszen, árvíz után 1690-ben, Itália (https://en.wikipedia.org/wiki/Pons_Aemilius)
A római ívelt hidak félkör alakúak voltak, csak néhány szegmens íves hídjuk ismeretes, a szegmens íves híd kisebb nem teljes félköríves ívekkel épített híd. A szegmens íves hídak előnyei közé tartozott, hogy nagy mennyiségű árvíz is át tudott folyni alatta, ami megakadályozta, hogy árvíz idején a hidat elsodorja a víz. A híd könnyebb volt, kevesebb agyag volt szükséges az építéséhez. A római hidak általában ék alakú, azonos méretű és alakú ívköveket alaklamaztak. Építettek egy nyílású és hosszú, több íves vízvezetékeket, például a Pont du Gard és Segovia vízvezetékeket. Hídjaik rendelkeztek a pillérekben lévő árvízi nyílásokkal, pl. a Pons Fabricius híd Rómában, i.e. 62, ami a világ egyik legrégebbi, ma is álló nagy hídja. A római mérnökök voltak az elsők és az ipari forradalomig az egyetlenek, akik betonhidakat építettek (Opus caementicium). A híd felszinét általában téglával vagy kövekkel fedték, mint az Alcántara-híd esetében.
A támaszoknál a folyásirányban felfelé szintén cölöpalapú hullámtörőket építettek, elsősorban a híd várható szándékos tönkretételének megakadályozására. Caesar állítása szerint tíz nap elegendő volt elkészítéséhez. Mindkét hidat a birodalom védelmének érdekében a Galliából visszavonuló római légiók elbontották.
Pontosan százötven évvel később, Marcus Ulpius Traianus (i. sz. 53-117) császár a Kazán-szoros és a Vaskapu alatt veretett hidat az Al-Dunán a dákok elleni hadjáratának során. Traianus a Damaszkuszi Apollodorust (i. sz. I. század) bízta meg tervek elkészítésével és az építkezés felügyeletével. A hidat ábrázoló dombormű (relief), Traianus diadaloszlopán látható Rómában. A relief vonatkozó részletét a 23. ábra mutatja. A híd i. sz. 103 és 105 között épült. Az 1135 m hosszú, 15 m széles és 45 m magasságú hídpályát húsz, égetett téglából és terméskőből felhúzott pillér támasztotta alá.